gondola Fórum
Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció

Téma: A széles középosztály egykeresős családmodellt feltételez?
Egzisztenciális kvantor
2013. január 09. 14:52 | Sorszám: 23
Nem szeretném. Kérdezem.
Amúgy az, hogy az anyuka nem 25 évesen áll munkába, hanem 35 évesen, az nem jelenti azt, hogy a nők nem dolgoznak.
Mindenesetre az evolúció sebessége megint ugrott néhány nagyságrendet, most társadalmi evolúció zajlik. Jól láthatóan az európai modell haldoklik. Nyugat-Európában az iszlám nyomul, Kelet-Európa pedig elfogy. Európa ebben a formában már csak 1-2 generációt bír ki, aztán vagy beolvad az arab világba, vagy teljesen átalakul.
Egzisztenciális kvantor
2013. január 09. 13:38 | Sorszám: 21
Illetve nemsokára megtudjuk, mi lesz. Japánban már tesztelik a modern társadalmat. A fiatalok már menekülnek.
Bár a családmodell még a régi, csak már nem működik.
Egzisztenciális kvantor
2013. január 09. 13:35 | Sorszám: 20
Felőlem próbálkozhattok modern dolgokkal. Engem addig nem zavar, amíg nem lesz kötelező.
De szólok, hogy ez biológia. Van egy kipróbált, és alaposan tesztelt családmodell, ami működik. Ez a családmodell építette föl a ma ismert világot. Ha olyat próbáltok, ami még nem volt tesztelve, akkor annak lehet olyan következménye is, hogy nem lesz gyereketek, vagy csak 1 lesz, vagy nem lesz unoka. Ha nem lesz unoka, azt eléggé bánni fogod, de nem lesz húsbavágó. Viszont a gyereked nyomorogni fog, amikor majd 2 millió munkavállaló fog eltartani 4 millió nyugdíjast.
Persze lehet más következménye is. Igazából senki nem tudja, hogy mi lesz, mindenki csak tippel.
Egzisztenciális kvantor
2013. január 09. 11:22 | Sorszám: 13
Opponálom. Az anyaszívű apa mintája így biztosan nem termelődik újra. Azokból a fiúkból, akik anyai szeretet helyett apait kapnak, biztosan nem lesz apuka. Hogy mi lesz velük, azt nem tudom, de szerintem szorongani fognak és depressziósak lesznek egész életükben.
Mondjuk a lányoknak talán nem rossz. Bár szerintem ők meg túl önállóak lesznek, nem fognak bírni megmaradni egy férfi mellett.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2013. január 09. 11:12 | Sorszám: 2651
Lásd frissen a nyugdíjazási mizériát.

Ezt már kitárgyaltátok? Lemeradtam róla?
Szóval szerintem az öntökönlövés lesz az egészségügyben. A linked is írja, de közismert dolog, hogy az idős dokik a hálapénz miatt nem hagyják a fiatalokat fejlődni, a kellő gyakorlatot megszerezni. Illetve az öreg háziorvosok pénzért árulják a praxisukat, nem hajlandók nyugdíjba menni. Ezen akarnak segíteni a nyugdíjazásukkal.
Na de mindez csak azokon a területeken van, ahol hálapénzből élnek a dokik. Ahol nincs hálapénz, vagy kevés (szakorvosi rendelők, patológia), ott meg orvoshiány van. Saccra a patológusok átlag életkora 70 év. Illetve ismerek egy 85 éves fül-orr-gégész bácsit is. Azért nem nyugdíjazzák, mert nincs utánpótlás (nem kórházi orvos, nem műt, nincs hálapénz, nincs utánpótlás). Nyilván azokat a dokikat el kell zavarni nyugdíjba, ahol van utánpótlás, de szerintem nagyon sok helyen nincs.
Valószínűleg baromi erős az ellenállás a főorvosok közt mindenféle reformmal szemben, és Szócska nem bír velük. Ezért adminisztratív eszközökkel próbálja megfingatni őket. De ezt biztosan nem így kellene.


Téma: A széles középosztály egykeresős családmodellt feltételez?
Egzisztenciális kvantor
2013. január 09. 10:41 | Sorszám: 11
Érdekes, amiket írsz a nagycsaládos értelmiségről, illetve az agrárértelmiségről. Magam is hasonlókat tapasztalok, én is úgy látom, hogy egyre többen vannak, de nem tudom biztosan, hogy tényleg többen vannak-e. Erre sajnos nincs statisztikám.
Az már viszonylag régi jelenség, hogy a sokgyermekesek eloszlása a családi jövedelem függvényében fordított Gauss-görbére emlékeztet. Azaz a legszegényebbek vannak a legtöbben, aztán az átlagos keresetűek szinte hiányoznak, majd a jobbmódúak, a felső középosztálybeliek megint elég sokan vannak. Ez már legalább a rendszerváltás óta így van.
Viszont az a bizonyos agrár, vagy vidéki értelmiségi réteg szerintem is mostanság kezd alakulni. Nem pont most, 2013-ban, hanem talán valahogy 2000 környékén indulhatott a folyamat. Remélhetőleg a családbarát adórendszer csak erősíteni fogja.

Mindenkinek magának kell eldönteni lehetősége és körülménye szerint, hogy mit választ, de a példák igen ragadosak és emberek hajlamosak arra, hogy ők is elérjék azt amit másnál látnak.
Szerintem nagyon kevés nő akarná legszebb éveit munkahelyen tölteni, ha választhatná azt is, hogy otthon marad 8-10 évig gyereket nevelni, és közben nem süllyedne nyomorba a család a fizetése nélkül. Meg ha látna rá egyáltalán példát, hogy úgy is lehet élni, és nem páros szingliként a média által gerjesztett pillanatnyi vágyak kielégítésének.
A megoldás egyszerű: be kell mutatni azokat az életutakat, amik vonzóak lehetnek a fiataloknak, és hasznosak a társadalomnak is. A kereskedelmi TV-k pont az ellenkezőjét teszik: bemutatják a rossz példákat, és eltitkolják a jókat.


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2013. január 09. 10:15 | Sorszám: 2649
Odaát írtam, hogy szerintem az imf most próbálja megakadályozni, hogy mások is (pl. EU) országok tönkretételére használják azt a fegyvert, amit korábban ők fejlesztettek ki.

Téma: A széles középosztály egykeresős családmodellt feltételez?
Egzisztenciális kvantor
2013. január 09. 10:05 | Sorszám: 6
Mérnöknők most sincsenek.
Építésznők vannak, de az építész szakma átmenet a mérnök és a művész között.
Egzisztenciális kvantor
2013. január 08. 23:40 | Sorszám: 1
Elrontottam a linket. Itt a jó: The Crisis of the Middle Class and American Power
Egzisztenciális kvantor
2013. január 08. 23:37 | Sorszám: 0
Van itt egy érdekes elemzés: The Crisis of the Middle Class and American Power

Több érdekes gondolat is van benne, de engem az ragadott meg, hogy a szerző szerint Amerikában az 50-es években egykeresős családmodell dívott, amit lehetővé tett a széles és jómódú középosztály, illetve ami lehetővé tette a 3 gyermek vállalását. A '80-as, '90-es évekre a másik szülőnek is munkába kellett állnia, mert az egy kereső már nem tudta eltartani a családot, illetve ezzel párhuzamosan a korábbi középréteg is fölbomlott, és egyik része lecsúszott.
Ebből következne vajon az, hogy akkor lesz széles a középréteg, ha egy keresővel is meg tud élni a család?


Téma: teszt
Egzisztenciális kvantor
2013. január 08. 23:30 | Sorszám: 7
[url=http://www.stratfor.com/weekly/crisis-middle-class-and-american-power?utm_source=freelist-f&utm_medium=email&utm_campaign=20130108&utm_term=gweekly&utm_content=readmore&elq =26c1284422854542a9f005aa76c616d7]link[/url]

Téma: Orbán model lehet Európában
Egzisztenciális kvantor
2013. január 08. 23:24 | Sorszám: 533
Pedig vékonyan még nem volt alkoholista feje.

Amúgy ne bántsátok szegényt. Elvesztette a fiát, láthatóan nincs már miért küzdenie.


Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2013. január 08. 16:42 | Sorszám: 2348
Akkor a kommandóiak valószínűleg nem mozdulnak ki.
Pont a múlt nyáron volt szerencsénk megnézni a környéket, meg a kommandói napokat. A környék gyönyörű, a település nem annyira, de a házak baromi érdekesek. Ez egy zsákfalu Kovászna megye dél-keleti csücskében, a Kárpátok közepén. Egy fennsíkon vannak, azaz a falu körül lenne hely bőven, a telkek mégis iszonyú picik, a házak össze vannak építve még az istállóval meg a tyúkóllal is. Most már értem, miért: embermagasságú hóban macerás lehet hátramenni a tyúkokhoz az udvaron keresztül.

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2013. január 08. 16:29 | Sorszám: 4303
Butaság. Nekünk már volt egy pár.

Téma: Új politikusgeneráció?
Egzisztenciális kvantor
2013. január 08. 10:50 | Sorszám: 7
(Na majd megírom privátban.)
Egzisztenciális kvantor
2013. január 08. 10:40 | Sorszám: 5
Szerintem csak nem volt még alkalmuk ellenállni a korrupciónak.
Jézus Szíve társaságot ismered? Na onnan is tudnék szépeket mesélni.
Egzisztenciális kvantor
2013. január 08. 10:14 | Sorszám: 2
Ez a szeretet himnuszából van, avagy Pál valamelyik korintusi leveléből.
Nagyon szép gondolatok, de én kételkedem a megvalósíthatóságában. Tapasztalatom szerint az a rész, hogy "nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, ... nem keresi a maga hasznát" még a hívők között is igen ritka. Önkéntes munkát végző keresztény emberek között lámpással kell keresni azt, aki nem korrupt. És ha mégis találunk ilyet, azt kell tapasztalni, hogy a többiek ott fúrják, ahol tudják. Pont, mint a nem hívők.
Na jó, muszáj törekedni a jóra, de pont a politikusoknál szerintem ez nem fog menni.
Egzisztenciális kvantor
2013. január 08. 10:09 | Sorszám: 0
Orbán Viktor madridi előadásából:
Amit most mondunk, azt komolyan kell venni, vagyis olyan politikára és olyan vezetőkre van szükség, akiknek a kultúrája arra épül, hogy nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Ha ezt nem tudjuk a magunkévá tenni, sosem lesz többségünk az európai politikában. Ez a legnehezebb a politika világában, de, tisztelt Hölgyeim és Uraim, nem látok más utat a politikában sem, amely ne a kárhozathoz vagy a bukáshoz vezetne. Járjunk hát ezen az úton, kedves Testvéreim!

Téma: Az orosz gáz helyett szibériai hideget kapunk
Egzisztenciális kvantor
2013. január 08. 09:57 | Sorszám: 15
Macisajt 2013. január 08. 08:36 | Sorszám: 4282 http://hvg.hu/itthon/20120327_eclipse_ugy_buntetoper

Jól látod, mi is készülünk a gázár tárgyalásra.

Egzisztenciális kvantor
2013. január 08. 09:55 | Sorszám: 14
mackó | 2013. január 08. 08:40 | Sorszám: 4283
Már december végén is (rádióban hallottam) üzentek az oroszok: Magyarország teljesen átlagos tarifarendszer alapján kapja a gázt.

Ehhez képest a mai Medvegyev-interjú már kicsit "pontosít": a piaci áron felül tárolási díjat is fizetünk, mintegy 18 Ft-ot köbméterenként. Ami mellesleg teljesen fölösleges.
Szép lassan ki fog derülni, hogy tényleg indokolatlanul drágán adják a gázt.


Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2013. január 07. 22:04 | Sorszám: 3012
Edu utálja a hvg-t - elméletben. Gyakorlatban csak a hvg-t kifigurázókat utálja.

Téma: Rezsiszámla csökkentés
Egzisztenciális kvantor
2013. január 07. 21:58 | Sorszám: 75
Jó, de nem biztos, hogy a koksz ára nem csökkent a szénnel együtt. Régen a koksz a vasgyártáshoz kellett. Ha kitaláltak valamit a koksz helyett, vagy csak csökkenteni tudták a fölhasznált koksz mennyiségét, akkor nyilván a koksz ára is csökkent.

Téma: Az imf gyurcsányéknak kampányol
Egzisztenciális kvantor
2013. január 07. 16:34 | Sorszám: 75
Nem. Itt arról van szó, hogy az IMF-nek volt egy fegyvere az államok tönkretételére. De azt ők úgy hívták, hogy az adott "államok gazdaságának rendbetételére szolgáló eszköz". Az utóbbi funkcióra az eszköz elég nyilvánvalóan alkalmatlan volt, de erről senki nem beszélt. Most az EU is elkezdte alkalmazni a "gazdaságok rendebetételének eszközét" államok tönkretételére, illetve függővé tételére. Erre az IMF beismeri, hogy az "eszköz" mégsem jó, ettől kezdve lehet nyugodtan szidni. Vagyis kvázi kivonja a fegyvert a forgalomból, nehogy mások is használják.

(Az idézett matematikai számítások valószínűleg már régebben elkészültek, amikor a fegyver hatását modellezték.)


Téma: GÁZÁREMELÉST!
Egzisztenciális kvantor
2013. január 07. 14:42 | Sorszám: 138
Mi vagy 2002-ben, vagy 2003-ban éltünk a legjobban. D-209-ék egyik első intézkedése a lakáshitel törlesztése utáni adókedvezmény megszüntetése volt, de nem tudom, mikor jött be. Attól kezdve vagy öt éven keresztül évről évre folyamatosan kaptam béremelést, de a nettóm szinte alig változott.
Viszont az egykulcsos adó és a családi adókedvezmény nekünk annyit hozott, mint feleségem fizetése.
Egzisztenciális kvantor
2013. január 07. 11:38 | Sorszám: 132
Na látod, mennyivel jobb volt gyurcsányék alatt! Fele annyiba került a gáz, mint a fidesznáci kormány idejében.

Téma: Orbán model lehet Európában
Egzisztenciális kvantor
2013. január 06. 21:54 | Sorszám: 513
Kicsit hagy fényezzem magam!
Nemrég írtam, hogy szerintem Orbán olyan játékos, aki szorult helyzetekben játszik jól. Az ilyeneket akkor hozza be az edző, amikor az ellenfél vezet.
Erre Orbán ezt mondta Madridban: A magyarok azt szokták mondani, hogy aki fél, az ne menjen az erdőbe. Mi tudtuk, hogy egy ilyen alkotmánynak ez lesz a következménye. Ezért semmi okunk, hogy sajnáltassuk magunkat. Sőt, titokban elárulom, hogy sokan vagyunk Magyarországon, akik kifejezetten élvezik ezt a harcot, motiváltak benne, azt gondolják, hogy ez egy igaz harc, jó harcolni ebben tehát.

Jó tudni, hogy Orbánon kívül van még pár másik ember is a kormányban, akiből a vészhelyzet hozza ki a legjobbat.


Téma: A Jobbikra már nincs szükség?
Egzisztenciális kvantor
2013. január 06. 13:53 | Sorszám: 960
Csak eljátszák, hogy külön vannak. Az e14 az mszp kísérlete a megújulás látszatára. A kellő pillanatban szépen megegyeznek majd a pozíciókról.

Téma: Kit győzött meg bármiről bárki ?
Egzisztenciális kvantor
2013. január 05. 23:18 | Sorszám: 77
(Atyafi nem Edu másodnikkje?)

Téma: Külön 2014
Egzisztenciális kvantor
2013. január 05. 19:30 | Sorszám: 1
Á, csak az árfolyamon vitatkoznak.

Téma: Kit győzött meg bármiről bárki ?
Egzisztenciális kvantor
2013. január 05. 19:27 | Sorszám: 69
Úgy néz ki, nagyon veszettül érzik magukat.
Ezeket csak akkor fogod meggyőzni, ha a munkaadójuk csődbe megy. Viszont akkor már nem fognak ide járni.

Téma: Kapituláció
Egzisztenciális kvantor
2013. január 05. 12:46 | Sorszám: 110
Beszédes fotó.
Már aki tud olvasni a testbeszédből, annak.

Igen, egy mocskos hazaáruló futását nézik.

Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva,
Seregének seregünk nyomába’,
Megrémülve fut a magyar hadtól;


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2013. január 05. 12:38 | Sorszám: 2622
Massal nemigen...

4. Még valami eszembe jutott. Esetleg állami felügyelet alá vehették volna a kereskedelmi bankokat, mint ahogy a MAL-lal tették. Akkor valószínűleg egy csomó egyéb stikli is kibukott volna, pár banki vezető börtönbe ment volna, és ez talán megijeszthette volna anyira a nyugati bankárokat, hogy ideiglenesen jegeljék a bankpánik ötletét.

Egzisztenciális kvantor
2013. január 05. 12:33 | Sorszám: 2621
Emlékeztek erre a topikra? http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=011863
Főleg az elején levő fényképek érdekesek. (Amellett, hogy onogur küzd, mint malac a jégen.)
Szerintem akkor közölték a válaszlépést simorral. Simor meg padlót fogott, mert neki kellett továbbítani az ultimátumot a Bankszövetség felé. Emlékszem, a sajtótájékoztatóra el sem bírt menni.

Mivel?
1. A banki tartalek rata felemelesevel!
2. A jegybanki betetre fizetett kamat megszuntetesevel!
3. A devizahitelek felvetelkor ervenyes arfolyamanak atvaltasaval!

Igen, sanszos, hogy mindhárom lehetőséget meglebegtették. De szerintem mindezekhez az is kellett, hogy simor kirúgását is kilátásba helyezzék. Pl. a PSZÁF és az MNB összevonása által.

Nem semmi, hogy a simor-király-karvalits, állami pézből fizetett alkalmazottak képesek voltak az államcsődön dolgozni! Miért nincsenek ezek még börtönben?
Illetve azt is értem, miért nem akarták, hogy az állam megmentse a devizahiteleseket. A Nyugat felé fönnálló devizatartozásokkal tudták sakkban tartani a magyar leánybankokat. Az MNB tartalékából valószínűleg simán kiválthatták volna a devizahiteleket, és akkor a zsarolási lehetőség ugrik.

Egzisztenciális kvantor
2013. január 04. 23:39 | Sorszám: 2616
És 2011-ben a nyugati bankok megint megpróbáltak az itteni leányaik bedöntésével zsarolni, de Orbánék kitaláltak valamit ellenük. Erre a valamire Orbán egyszer azt mondta somojogva, hogy nem túl büszke rá. Illetve a minap Matolcsy azt írta, hogy remélhetőleg egy nap majd mindent megírhat.
Hát én kíváncsiam várom, mi volt az a huszáros csel.
Egzisztenciális kvantor
2013. január 04. 23:30 | Sorszám: 2615
Ácsi! Ez nagyon nagy durranás!
A nyugati bankok a leánybankjaik bedöntésével fenyegetőzve kikényszerítették az IMF-hitelt. Azért kellett uszkve 15G eurót betenni az MNB-be, mert annyi volt a magyar bankok külföld felé fennálló adóssága.
Na de azóta a magyar leánybankokból szépen visszavonták a tőkét, a hitelezés gyakorlatilag leállt, a devizahiteleket részben törlesztgetik az emberek, részben pedig átváltották forintra (mint néhány azóta is "gazorbán"-ozó kőkomcsi ismerősöm). Vagyis valószínűleg simor eftáss hazugságain kívül semmi nem indokolja, hogy az MNB devizatartalékából nem lehet IMF hitelt törleszteni. Illetve a hitelállomány leépítése miatt a nyugati bankok nem tudnák megint ilyen szemétséggel fenyegetni a kormányt.
Tehát simorgeci a nyugat utolsó bástyája a teljes felszabadulásunk útjában.
Egzisztenciális kvantor
2013. január 04. 23:12 | Sorszám: 2614
Ez úgy képzelhető el, hogy a hazai bankoktól visszakérték az anyabankjuktól kapott kölcsönt, amit évekkel később kellett volna törleszteniük, és kaptak helyette egy néhány hét vagy néhány hónap alatt lejáró kölcsönt. Ezzel az ország külföld felé fennálló rövid lejáratú devizaadóssága rendkívüli mértékben megnőtt, amihez a piac megítélése szerint a devizatartalékunk akkori szintje már nem volt elegendő. Ez a tartalék hirtelen növelésére kényszerítette a kormányt és az MNB-t, ami az IMF-megállapodással történt meg.

Még a végén az fog kiderülni, hogy az IMF azt a pénzt adta nekünk kölcsön, amit innen kivittek a nyugati bankok.


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 7.)
Egzisztenciális kvantor
2013. január 04. 15:57 | Sorszám: 15
Szerintem beszartak. Belátták, hogy ha az AB döntése után beemelik az Alaptörvénybe a regisztrációt, azzal csak muníciót adnak az ellenzék kezébe, és mindenféle tüntetések is indulhatnak. Esetleg össze is kovácsolják az ellenzéket, pedig most éppen úgy néz ki, hogy nem fognak tudni megegyezni.
Mondjuk ez így nagyon nagy öngól, mert az AB kommunistái most vérszemet fognak kapni. Reméljük, nem kerül eléjük olyan ügy, amelyikben kiélhetik gonoszságukat.

Téma: Orbán model lehet Európában
Egzisztenciális kvantor
2013. január 04. 11:55 | Sorszám: 469
Ha a hvg-ből tájékozódsz, nem csoda, hogy nem fogod megérteni a lényeget. Inkább ezt olvasd el: No more Church of Norway
Norvégiának 2012-ig volt államvallása, mint pl. Törökországnak. 2012 óta nincs, a Norvég Egyház megszűnt. Állítólag már nem is ugyanúgy hívják, de erre nem találtam biztos linket.
Egzisztenciális kvantor
2013. január 04. 11:38 | Sorszám: 464
Hopp, a török miniszterelnök majdnem jó példa. Ő speciell közel van, tudjuk, hogy korrupt országban kormányoz, és tudjuk, hogy sikeres.
Viszont ő hazafi. Pont úgy, mint Orbán. Aki lassan 70 éve az egyetlen ilyen kormányfőnk.
Illetve van egy másik hibája is: egy iszlám párt vezére. Hogy ő maga hívő-e, azt nem tudom.
Egzisztenciális kvantor
2013. január 04. 11:32 | Sorszám: 460
Azt hiszed, minél messzebbről hozol példát, annál könnyebben hisszük el, hogy jól kormányoz az illető? Speciell az előző japán miniszterelnök megbukott, mint Rottenbiller. Tehát elvileg nem jól kormányzott. (Igazából csak annyi volt a bűne, hogy 3 év alatt 6%-ról 10%-ra akarta emelni az ÁFÁ-t. De korábbról, talán az elődje idejéből rémlik nekem valami korrupciós botrány is.)
Egzisztenciális kvantor
2013. január 04. 11:24 | Sorszám: 458
Még szerencse, hogy élő példát hoztál.
Itt, nálunk mondjál valakit!

(Az a muzulmán nő nyilván vallásos. Neki meg van engedve. Közben Európa egyik legrégebbi evangélikus egyházát, a Norvég Egyházat tavaly föloszlatták.)


Téma: Szánalmas Zindex!
Egzisztenciális kvantor
2013. január 04. 11:11 | Sorszám: 203
Már 468 ezer magyarnak nincs állása
...
Tavaly szeptember-novemberben 3 millió 925 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, 55 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Mind a nők, mind a férfiak foglalkoztatási rátája javult - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A KSH adatai alapján a növekedésben most is elsősorban a közfoglalkoztatás kiterjesztése játszott szerepet.

Közben a munkahelyszámlálójuk márciusban frissült utoljára.


Téma: Orbán model lehet Európában
Egzisztenciális kvantor
2013. január 04. 10:49 | Sorszám: 452
Holott semmi szükség erre, egy nem-keresztény is remekül kormányozhat

Mint például ... ?


Téma: 2013
Egzisztenciális kvantor
2013. január 03. 21:23 | Sorszám: 58
http://tinyurl.com/amd5wwy
Europe in 2013: A Year of Decision
Egzisztenciális kvantor
2013. január 03. 21:21 | Sorszám: 57
[url=http://www.stratfor.com/weekly/europe-2013-year-decision?utm_source=freelist-f&utm_medium=email&utm_campaign=20130103&utm_term=gweekly&utm_content=readmore&elq=b6ef44db3b06429 b93af23c01c3aaaff]Europe in 2013: A Year of Decision[/url]
Egzisztenciális kvantor
2013. január 03. 21:20 | Sorszám: 56
[url=http://www.stratfor.com/weekly/europe-2013-year-decision?utm_source=freelist-f&utm_medium=email&utm_campaign=20130103&utm_term=gweekly&utm_content=readmore&elq=b6ef44db3b06 429b93af23c01c3aaaff]Europe in 2013: A Year of Decision[/url]

Kevés konkrétumot ír a szerző, de nagyon sötét jövőt fest. Érzésre a bankúnió a rossz irányba történő elmozdulás előszele.


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2013. január 03. 21:12 | Sorszám: 2603
Félig viccnek szántam. Talán nem tűnt föl, de némethez hasonlító fordulatok vannak a Shakespeare-i angolban:
thine - dein
Thou canst - du kannst

Téma: GÁZÁREMELÉST!
Egzisztenciális kvantor
2013. január 03. 15:18 | Sorszám: 18
Ööö, és ezt így hogy? (Hogy klásszikust idézzek.)


Te azoknak drukkolsz, akik tönkrevágták, csődbe vitették/vitték az országot, és kifosztották, sőt a szemétbe akarták dobni az egész magyar társadalmat a szeélyes eladósítással, a tervezett ingatlanadóval és a 100%-osan fizetős oktatással, az egészségügyi privatizációval!

Persze! Meg a hvg is.
Követeljük a mindenféle áremeléseket! A béreket pedig csökkeneteni kell, mert a béremelés piactorzító hatású.


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2013. január 03. 13:31 | Sorszám: 2596
(Jé, ez angolul van? Azt hittem, németül.
Mókás, hogy nétív inglish szpíkerek már nem értik.)
Egzisztenciális kvantor
2013. január 03. 12:00 | Sorszám: 2587
Az Amundinak még nem volt elég...

"Vadász, vadász, te szopni jársz ide?"

De lehet itt más is a háttérben: Amundi devizabefektetési ágazatának vezetője, aki idén a zloty erősödésére, illetve a forint és a korona gyengülésére játszó pozíciókat vett fel

Megfordult a fejemben, hogy lehet ennek valami köze ahhoz, hogy Ny-Európa mostanában nagyon barátkozik Lengyelországgal. Csehországról tudjuk, hogy az USA feltétlen híve (ld. a palesztín szavazást), illetve Orbánékról is hasonló dolog sejthető (ld. az atlanti barátság állandó emlegetését). Az USA egy erős Közép-Európa létrehozásával kísérletezik, hogy távol tartsa egymástól az oroszokat és Ny-Európát. Romániát ebből a szempontból elbukták. Ha Lengyelországot is sikerülne átállítani, akkor az erős Közép-Európából nem sokminden lenne.
Amundiék nyilván tudhatják, hogy milyen politikai szándékok vannak a háttérben, és arra spekulálhatnak, hogy az USA kontra Európa+Oroszország küzdelemben Magyarországot és Csehországot további támadások érhetik, ellentétben Lengyelországgal.

(Vajon mit mondana erre a sok zagyvaságra Polonius?)

Egzisztenciális kvantor
2013. január 03. 11:46 | Sorszám: 2584

Téma: GÁZÁREMELÉST!
Egzisztenciális kvantor
2013. január 03. 11:29 | Sorszám: 7

Téma: HVG címlap
Egzisztenciális kvantor
2013. január 03. 11:28 | Sorszám: 85
Az ELMŰ pár hete az összes reklámfelületen hirdeti, hogy ők Magyarország barátai. Gondolom, a mai címlap sztori is ELMŰ hirdetés, csak "elfelejtették" odatenni az (x)-et.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2013. január 03. 11:24 | Sorszám: 2581
http://www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/nagy_londoni_nevek_leptek_be_a_magyar_allampapir-piacra.177687.html
2013. január elsejétől két külföldi taggal bővült az elsődleges állampapír forgalmazók listája - derül ki az Államadósság Kezelő Központ legutóbbi közleményéből. A két új szereplő a Jefferies International Limited és a JP Morgan Securities Plc, mindkét társaság londoni székhellyel rendelkezik.

Tavaly 1 belépett, 1 kilépett, idén bejött 2 új. Az az 1 kilépő (a Nomura) államcsődre spekulált volna?


Téma: HVG címlap
Egzisztenciális kvantor
2013. január 03. 11:17 | Sorszám: 82
A hvg átment szennylapba. A mai nyitó cikkük egy blogbejegyzésre alapoz. Per mellesleg jegyzik meg, hogy a blogbejegyzést az általuk is megkérdezett szakértők hülyeségnek tartják.
Nem vagyok újságíró, csak újságolvasó, de az az érzésem, hogy ez nem tekinthető újságírásnak.

Téma: GÁZÁREMELÉST!
Egzisztenciális kvantor
2013. január 03. 11:12 | Sorszám: 1
Vagyis a rezsicsökkentés mindenkinek rossz: a vállalkozásoknak, az elosztó hálózatnak, az államnak és a kisembernek is. Akkor nyilvánvaló, hogy nem csökkenteni kell az energiaárakat, hanem növelni. Hiszen az jó lesz majd a vállalkozásoknak, az elosztó hálózatnak, az államnak és a kisembernek is.
Egzisztenciális kvantor
2013. január 03. 11:10 | Sorszám: 0
Bánhatjuk a kisebb rezsiszámlákat
...
Röpke lesz azonban a fogyasztók öröme a 10 százalékkal alacsonyabb számlák miatt. Hiszen végül mégiscsak nekik kell megfizetniük ezt is, és a veszteségük összességében lehet, hogy több lesz, mint amit a számláikon nyertek. A rezsicsökkentést ugyanis jelentős részben az ipari fogyasztókkal, vagyis a vállalkozásokkal fizetteti meg a kormány. A hazai közép- és kisvállalkozások villamosenergia költségei január 1-től 11-12 százalékkal emelkedhetnek az új tarifák alapján, az olyan stratégiai befektetők, mint például az Opel, a Mercedes vagy a Borsodchem (ők a nagyipari fogyasztók) áramszámlája pedig akár 15 százalékkal is nőhet szakértők szerint.

Vagyis részben a vállalkozások keresztfinanszírozzák a lakosság alacsonyabb áramszámláit. Ez azonban végül valamilyen formában a lakosságnál köt ki: mivel a cégek drágábban állítják elő termékeiket, drágábban is vehetjük majd meg őket, emellett romlik a versenyképességük a külföldi vállalkozásokkal szemben. A folyamat végén a rendszer számos pontján gazdasági növekedést és munkahelyeket veszít az ország.
A másik kritikus pont a lakossági rendszerhasználati díjak csökkentése, amivel a rendszer karbantartásától vonjuk el a pénzt, így hosszabb távon magát az energiaszállító rendszert éljük fel. Ennek a folyamatnak a végén a rendszer, például a vezetékek állapotának leromlása és a szaporodó üzemzavarok után egy tetemes felgyülemlett kiadás áll, amivel az elmaradt kiadásokat be kell majd pótolni, ugyancsak a fogyasztók befizetéseiből. Ehhez tartozik az is, hogy a rezsicsökkentéssel párhuzamosan a kormányzati intézkedések veszteségben tartják az energiaszolgáltatókat, ami szintén a magyar gazdaság és a hazai fogyasztók kára lesz végeredményben. Még akkor is így lenne ez, ha esetleg minden szolgáltató az állam kezébe kerülne, az energiát ugyanis az állam csak annyiért tudná megvenni és eljuttatni a fogyasztókhoz, amennyibe ez aktuálisan a piacon kerülne (piaci ára van az energiának, a szállító rendszernek és a rendszer karbantartását vagy fejlesztését célzó beruházásoknak).


Téma: "Igazságosabb" gázár
Egzisztenciális kvantor
2013. január 02. 21:50 | Sorszám: 171

Téma: A háború előszele?
Egzisztenciális kvantor
2013. január 02. 16:59 | Sorszám: 100
Vö.: a ruszkik is óriási hadgyakorlatra készülnek, és Irán is gyakorlatozott pár napja.

Téma: Az alkotmánybíróság végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2013. január 02. 16:56 | Sorszám: 49
Szembement az alaptörvénnyel az Ab?
Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, az Alkotmánybíróság nem is vizsgálhatta volna az átmeneti rendelkezéseket tartalmazó jogszabályt, ugyanis az – félreérthető elnevezésével szemben – valójában alkotmánykiegészítés volt. Ifjabb Lomnici Zoltán úgy látja: alapvető hiba az elnevezése alapján vizsgálni egy jogszabályt. Álláspontja szerint az előzetes választási regisztráció nem ütközik az alaptörvénybe, és számos komoly érv szól a bevezetése mellett.

Összevetve ezt azzal, hogy az E14 alkotmányozásra készül, úgy tűnik, az Ab is részt vesz az egyre durvuló kampányban.


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. december 22. 22:01 | Sorszám: 2551
Ne igyunk előre a medve bőrére. A lengyeleknél sem lett semmi a kínai ígéretekből.

Téma: Jó hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. december 22. 16:40 | Sorszám: 1372
Szerintem a maják nem tudták, hogy 100 évenként 1-gyel kevesebb szökőnap van. Lehet, hogy Szilveszterkor lesz az igazi világvége.

Téma: Hajrá magyarok, hajrá Magyarország!
Egzisztenciális kvantor
2012. december 20. 19:20 | Sorszám: 9
Hogy te miket nem találsz?!
Erre a topikra nem is emlékeztem.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. december 20. 19:17 | Sorszám: 2509
Az egyik hitelminősitő kegyeskedett javítani...

Az IMF-tárgyalások közben!
Kezdett nekik nagyon égő lenni, hogy a "piac" baromira nem törődik a magyar államadósság besorolásával, és csökkenő hozam mellett is veszik az állampapírt, mint a cukrot. Pont a minap jelent meg kimutatás arról, hogy a befektetők több, mint fele pontosan az ellenkezőjét csinálja annak, amit a hitelminősítők ajánlanak.


Téma: A Fidesz és az őrjöngő ballib-csürhe
Egzisztenciális kvantor
2012. december 18. 22:24 | Sorszám: 81
AZ is lehet, hogy így volt jó, mert most kibukott az egész és ki lehet tenni mindent az asztalra, hogy a társadalom is megértse miről van szó. A diákok a szülök ős a hallgatok is.

Igen, ezért volt jó Orbán színre lépése. Nem hiszem, hogy a 10000-es keretszámot direkt provokációnak szánta a kormány, de végül is az erre rárepülő hőzöngés alkalmat adott Orbánnak, hogy kibuktassa az említett fonákságokat, és mindenki megismerje a helyzetet.


Téma: Kérés a moderátorhoz (8)
Egzisztenciális kvantor
2012. december 18. 22:07 | Sorszám: 924
Kedves Root! Ezt a topikot valóban törölni kellene. Köszi!

Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2012. december 18. 18:18 | Sorszám: 2302
A GFS időjárási modellt szoktam nézni a windguru.cz oldalon. A GFS tegnap óta folyamatosan +4, +5 fokokat jósolt jövő hétfőre. Aztán most hirtelen változott a jóslat, már -1 -3 fokot jósolnak hétfőre, keddre meg -10-et. Az idokep.hu szerint hétfőn és kedden nappal +3 fok lesz.
Viszont ha a macskánkat nézem, akkor jövő héten hideg is lesz, meg talán hó is. A múlt héten a macska kicsit válogatós lett. Viszont szombat óta megint eszik, mint a gép. A bundája folyamatosan nő, a nyaka teljesen eltűnt, lassan úgy néz ki, mint egy rögbilabda. Már ott tart a hízásban és bundanövesztésben, hogy ha bejön a lakásba, akkor a hűvös helyeket keresi, mert melege van.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. december 18. 17:03 | Sorszám: 2495
Visszatérve a forint elleni spekulációra, ha valaki ezen eurónként csak 3 Ft-ot bukott (mert ugye szép suttyomban vennie kellett a Ft-ot, amíg 280 körül volt az euró, de lassacskán, hogy ne erősítse a Ft-ot, aztán már csak valahol 280-290 között tudta eladni), akkor összesen az is majdnem 2 milliárd forint veszteség, azaz köbö 6 millió euró. Kíváncsi lennék, kinek hiányzik most ez a szép kis summa. Kinek lehetett 6, vagy több millió eurója egy ilyen próbálkozásra.

Téma: A Fidesz és az őrjöngő ballib-csürhe
Egzisztenciális kvantor
2012. december 18. 16:55 | Sorszám: 21
Megjött Ron Werber, meg is látszik a baloldali mocskos kampányon.

Erre a Fidesznek lépni kell.
Én kb. egy hónapja hallottam, hogy minden idők legmocskosabb kampánya elé nézünk. Akkor nem nagyon akartam elhinni, mert úgy gondoltam, bajnai gyenge indulása garancia arra, hogy a baloldal nem győzhet 2014-ben. Ha pedig nem győzhet, akkor minek a költséges, és fárasztó mocskos kampány?
Na most már látom, hogy igaza volt annak, aki sötét jövőt jósolt. Nyilván a Fidesz már régóta készül erre, reméljük kitaláltak valamit! Mert most a baloldal azzal fog próbálkozni, hogy belülről verje szét az országot.


Téma: Az alkotmánybíróság végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. december 18. 14:17 | Sorszám: 45
Az a bizonyos 32/2010-es határozat egyébként a Machiavellizmus csúcsa volt. Azért kefélték el a bejegyzett élettársi kapcsolatot (BÉK-et, sic), mert a buzik nem köthetnek rendes házasságot, hanem csak BÉK-et. És mivel a normális ember házasodhat is, a BÉK-re szépen ráragadt volna a "buziházasság" jelző, ami ugye diszkriminatív.
Egzisztenciális kvantor
2012. december 18. 14:11 | Sorszám: 43
Hú, ez a csütörtök este húzós. De talán a családom ki tud menni.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. december 18. 13:40 | Sorszám: 2493
Ejha! Valaki képes 173 milliárd forintot megmozgatni csak azért, hogy megpróbálja megakadályozni az újabb kamatcsökkentést? Úgy néz ki, a 299-es célárat bukták. Ahhoz legalább duplaennyi pénz kellett volna.

Téma: Döntéshozatal Orbán-módra: 20 perc romkocsmai merengés után teljes újratervezés
Egzisztenciális kvantor
2012. december 18. 13:31 | Sorszám: 207
Persze a diákok megint nem tárgyalnak. Az nem jó, amit a kormány akar, de ők akkor sem tárgyalnak. A lényeg, hogy menjen az idő.
Egzisztenciális kvantor
2012. december 18. 13:27 | Sorszám: 205
Újra utalnék a korábbi véleményemre, miszerint a tüntetők időhúzásra játszanak. Ld. még: A diákok nem fogadják el a kormány új oktatási tervezetét, és a felsőoktatás átalakításának elnapolását követelik. Megalapozott szakmai döntést akarnak, és nem egy "egy-két nap alatt összefércelt törvényvázlatot".

Ha sikerül megakadályozniuk a felvételi jelentkezések előtti törvénymódosítást, akkor 2015-ig kihúzzák a jelenlegi rendszerben.


Téma: Az alkotmánybíróság végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. december 17. 23:45 | Sorszám: 10
Wow, szemfüles vagy! Gartulálok!
Itt megtalálható a 2010-es határozatok kötete, és benne a 2010. március 25-én kelt 32/2010-es határozat: http://alkotmanybirosag.hu/ugyek_stat/kiadvanyok/abh-eves-kotetek

Bármiről is szól az a határozat, az abban foglaltak a régi alkotmány alapján készültek. Majd biztos azt mondják, hogy nem vagyok jogász, de szerintem ez borzasztó nagy szakmai hiba.


Téma: Szégyen
Egzisztenciális kvantor
2012. december 17. 23:30 | Sorszám: 50
Most hajlok arra, hogy ezeknek az ideje csak akkor jár le, ha mi eltávolítjuk őket. Mi, választók. Ezt nem bízhatjuk a kormányra, vagy az Országgyűlésre, mert ők folyamatos támadások alatt állnak. Sokat tettek értünk, most megint nekünk kell nagunkon segíteni. 2-szer már segítettünk, talán harmadszor is lehetne.

Téma: Az alkotmánybíróság végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. december 17. 23:25 | Sorszám: 4
Igen, elszemtelenedtek. Azt hiszem, ki kellene mennünk tüntetni. Van egy csodálatos Alaptörvényünk, és ezek gúnyt űznek belőle. Legközelebb azt fogják levezetni, hogy a "család" alkotmányellenes, mert kollízióban van egy korábbi AB határozattal.

Téma: Szégyen
Egzisztenciális kvantor
2012. december 17. 23:21 | Sorszám: 42
Az a célja. Csak arra jó.
Egzisztenciális kvantor
2012. december 17. 23:21 | Sorszám: 40
Vagy "a hülyeség alapja a hulot".
Egzisztenciális kvantor
2012. december 17. 23:20 | Sorszám: 38
Ugyanoda járnak továbbképzésre. Vagy ő már úgy született, hogy Edu az anyja is, meg az apja is.

Téma: Az alkotmánybíróság végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. december 17. 23:17 | Sorszám: 2
Konkrétan leszarják az Alaptörvényt. Ez másnak is szemet szúrt. Dr. Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró különvéleménye:
Nem vet számot a határozat azzal a ténnyel, hogy az Alaptörvény hatálybalépésével a vizsgált körben az Alkotmánybíróság korábbi határozatai csak korlátozottan, a megváltozott Alaptörvény rendelkezéseinek és értékrendszerének fényében használhatók.

Téma: Szégyen
Egzisztenciális kvantor
2012. december 17. 22:59 | Sorszám: 8
Szóval kérdezzek okos embert, mert te hülye vagy? Akkor minek dirigálsz itt, ha még magadat is annak tartod?!

Téma: Az alkotmánybíróság végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. december 17. 22:58 | Sorszám: 0
A Csvt. 7. §-a értelmében a család alapja a társkapcsolatok köréből kizárólag egy férfi és egy nő házassága lehet. Az Alaptörvény L) cikk értelmében a házasság intézménye férfi és nő között, önkéntes elhatározáson alapuló életközösség esetén választható megoldás. Emellett azonban a társkapcsolatoknak ma számos egyéb formája is létezik, ahogyan ezt a 32/2010. (III. 25.) AB határozat indokolása (ABH 2010, 194, 205.) is bemutatta.

Hogy mindenki értse: az "ABH 2010, 194, 205" fölülbírálja az Alaptörvény L cikkelyét.


Téma: Szégyen
Egzisztenciális kvantor
2012. december 17. 22:53 | Sorszám: 3
Melyik molekula miatt?
Egzisztenciális kvantor
2012. december 17. 22:52 | Sorszám: 2
Lehetne a topik címe a "Jogértelmezés végnapjai" is. Vagy az "Erkölcs végnapjai". Mert a rossz helyre került rosszindulatú jogászok a méltósághoz való jogból levezetik (levezetés nélkül) az aberrációhoz való jogot.
Egzisztenciális kvantor
2012. december 17. 22:48 | Sorszám: 0
http://www.mkab.hu/download.php?h=353
Az azonos nemű párok
bejegyzett élettársi kapcsolatáról pedig a 154/2008. (XII. 17.) AB határozat azt is
megállapította, hogy az azonos neműek tartós párkapcsolata számára az elismerés és a
védelem igénye – mivel ők házasságra nem léphetnek – az emberi méltósághoz való jogból és az abból származtatott önrendelkezési jogból, illetve a személyiség szabad
kibontakoztatásához való jogból levezethető. (ABH 2008, 1203, 1224.) A jogalkotónak tehát
biztosítania kell a házastársakéhoz hasonló jogállást az azonos nemű személyek számára is.

Téma: Gyors segítség kéne
Egzisztenciális kvantor
2012. december 17. 22:37 | Sorszám: 67
A füstölt kolbászunk nem lett sós, az pont jó úgy, ahogy van. A sütni való lett egy kicsit sós. Igazából az is jó, ha nem magában eszem, hanem kenyérrel, vagy főtt krumplival, de akkor meg a hurka tűnik sótlannak.
Egzisztenciális kvantor
2012. december 17. 19:05 | Sorszám: 61
El is felejtettem megkérdezni, hogy milyen lett a kolbász. Szóval milyen lett a kolbász? Ment bele majoranna, vagy köménymag?

Szégyellem megvallani, de végül hagytam magam rábeszélni, hogy tegyünk bele egy kis őrölt köményt is. Pedig meg mertem volna esküdni, hogy soha nem tettünk bele. Szerintem nagyon finom lett az idei kolbászunk is, de én a köményt egyáltalán nem érzem benne. Vagy talán pont azért lett finom.
Viszont most direkt összeírtam, hogy mit tettünk a füstölni valóba: 10kg húshoz kb. 25dkg só, 22dkg paprika, 13dkg fokhagyma, 5dkg bors, 5dkg kömény. Idén valami hipererős fokhagymát sikerült szerezni, főleg az érzik a kolbászon.
A sütni valót ugyanabból a húsból csináltuk, csak minden fűszerből egy kicsit kevesebbet tettünk. Na azt elsóztuk. A sóból sokkal kevesebb is elég lett volna. Mondjuk pont a só az, ami kiszámíthatatlan.


Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2012. december 17. 15:44 | Sorszám: 2300
Az hagyján! A videó vége felé keresztbe repül egy madár. Az mivel táplálkozhat -41 fokban? Nukleáris fűtőelemekkel?

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. december 17. 15:20 | Sorszám: 2485
Ld. még: Tovább ütik a forintot - Pletyka terjed a piacon

Márpedig ha pletyka terjed, akkor azt terjesztik.
Pár hete mondta Orbán, hogy a közeljövőben a forint árfolyama nagyokat fog ingadozni. Szerintem az MNB-ben jó pénzért fialtatott betéteket most kiviszik.
Király Júliát sajnos nem lehet tarkón lőni, mert itt úgymond demokrácia van. Azaz csak ő követhet el törvénytelenséget, mi nem. Viszont ő már nem tényező. A kormány láthatóan letett arról, hogy a kereskedelmi bankok hitelezésére várjon, és maga akar hitelt nyújtani a vállalkozói szektornak. Ez is aggaszthatja a kerbankokat.


Téma: Döntéshozatal Orbán-módra: 20 perc romkocsmai merengés után teljes újratervezés
Egzisztenciális kvantor
2012. december 17. 14:35 | Sorszám: 152
elemi logika alapján: Orbán nem két nap alatt döntött, hanem több verzió van a tarsolyukban.
elsőre bedobták a legdrasztikusabbnak tűnőt.

Pedig szerintem 2 nap alatt döntött. Na jó, legföljebb 3-4 nap alatt.
Leírom az én elképzelésemet (nem biztos, hogy más még nem írta le, de túl sok a hozzászólás a párhuzamos topikokban, amit figyelnem kellene):
Szóvel szerintem a rektorok időhúzásra játszanak, hogy sem a 2013-14-es tanévben, sem a 2014-2015-ös tanévben ne indulhasson meg a változás. Ugyanis elvileg Hoffmann Rózsáék mindenkivel egyeztettek az év folyamán, még a diákokkal is. Személyesen Nagy Dáviddal egyeztek meg, tehát joggal gondolhatták, hogy szakmailag minden elvárhatót megtettek. Erre a diákok a keretszámok hallatán nekiálltak tüntetni. Hiába magyarázták nekik, hogy elvileg több diák tanulhat majd effektíve térítésmentesen, mint eddig, ez őket baromira nem zavarta. A miniszterrel meg nem akartak tárgyalni, hiszen ők tüntetni akarnak, nem egyezkedni.
Szerintem ez azért lehetett, mert a rektorok kitalálták, hogy így a jövő évi eleji felvételi jelentkezésig el lehet húzni a felsőoktatás átszervezését, akkor pedig a 2013-as tanévben már nem lesz változás. És ha a kormány a nagy átszervezéseket a 2014-es választási év előtt le akarja tudni, akkor 2014-ben sem fogják elkezdeni a felsőoktatás átszervezését, így a felsőoktatásban 2015-ig minden változatlan maradhat.
A baloldal és a balos sajtó ebben az egészben természetes szövetséges, hiszen egyrészt lázítani lehet (ahhoz értenek a legjobban, meg a romboláshoz), illetve eggyel kevesebb nagy dolgot tud megváltoztatni a 2/3-os kormány. Így aztán a rektorokkal összefogva kiküldték a hőzöngőket az utcára.

Na és szerintem azt ismerte föl Orbán, hogy ez nem szakmai ügy többé, itt politikusi, sőt hadvezéri ravaszság kell. Mert eddig szerintem baromira nem akarta ő megoldani a felsőoktatást, pont elég dolga van neki a Fidesz-en belül, meg az EU-ban, meg a multikkal, ...
Orbán azon ritka csatárok egyike, akiket a veszettnek tűnő helyzet kifejezetten inspirál, és új megoldások kipróbálására ösztönöz. És szerintem igenis néhány nap alatt találta ki, hogy hogyan lehet a szorult helyzetből is az ellenfél ("na jó, ellenség" - by Macisajt) kárára kimászni. Úgy néz ki, jó dolgot talált ki, mert a balos sajtóban mintha kellemetlenné vált volna a felsőoktatás témája.

Egzisztenciális kvantor
2012. december 17. 13:35 | Sorszám: 147
Könyvtárnyi irodalma van a MALÉV-sztorinak, hogy mely gazdasági és politikai érdekcsoportok, az EU inkluzíve, vitték jégre és tették tönkre a MALÉV-et.
És erre jön Antlfinger Edvárd és csípőből telitárral kijelenti, hogy ez a Fidesz bűne.
Ez inkább szomorú, mint nevetséges.

Nem, ez egyrészt fölháborító, másrészt tanulságos. Ez a kijelentés, illetve Edu érvelése (lejjebb) szinte betűre megegeyzik azzal, amit a minap hallottam egy egykori MALÉV alkalmazottól, és akiről biztosan tudom, hogy sem nem internetezik, sem HVG-t nem olvas. Legföljebb talán Blikk-et.
És ez azért tanulságos, mert jól látszik, hogy a jelenleg bizonytalan, de 2010-ben alkalmi Fidesz-szavazókat hogy meg tudja vezetni az Edu által is terjesztett szoci hazugság.


Téma: Bajnai csomag!
Egzisztenciális kvantor
2012. december 16. 21:29 | Sorszám: 318
Bajnai Gordon autóbalesetet szenvedett
...
A lap úgy tudja, Bajnai maga vezette Skoda Superbjét, ő hívta ki a rendőröket, és kérte, hogy szondáztassák meg. Mint kiderült, nem fogyasztott alkoholt. A helyszínen megvárta, amíg a sérült terepjáró tulajdonosát felkutatták a rendőrök - olvasható a Blikk hírében, amit később a Rácz Krisztina, a Haza és Haladás Egyesület sajtófőnöke az MTI-nek megerősített. Bajnai a rendőrök segítségét kérte a megsérült jármű tulajdonosának megtalálásához, hogy rendezni tudja az okozott kárt.

Bajnai a hős! Még a Horn-féle MZ/X készülék hiányzik a fejéről. Illetve legközelebb megmenthetne egy TV-stábot a tigristől. Zokogj Göbbels!


Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2012. december 15. 08:56 | Sorszám: 2273
[i]10 liter vodka mentette meg a szibériai elefántokat

Utána énekeltek vajon, vagy verekedtek?

Egzisztenciális kvantor
2012. december 15. 08:54 | Sorszám: 2272
Az oroszlánt nem tudom, mert az nem él itt.
De a medvét simán. Csak vadászpuska kell hozzá.
Farkashoz még puska sem kell. Elég a farkasverem.

Téma: Hallottátok ? ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2012. december 14. 23:45 | Sorszám: 32
Az a film kiről szól? Netán Soros Györgyről?

Téma: Üzenet
Egzisztenciális kvantor
2012. december 14. 23:25 | Sorszám: 255
Szavanként kell érteni, vagy egyben?

Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2012. december 14. 23:16 | Sorszám: 2270
Miért, a vaddisznó ragadozó? Vagy a medve? Mert ha mi nem lennénk, akkor ők lennének itt a csúcsmindenevők. (Egykori biológiatanárom szerint "vegyesevők".)

A lényeg, hogy fölkerülhet valaki úgy is a táplálkozási lánc csúcsára, hogy nem a fogaival tépi szét áldozatát, hanem mondjuk a kezével, meg a keze által gyártott eszközökkel.


Téma: Manipuláció
Egzisztenciális kvantor
2012. december 13. 10:57 | Sorszám: 68
Az angollal vagy igaza volt, vagy nem, de szerintem az informatikával kapcsolatban tévedett.
Az angolt valóban meg lehet tanulni nyelviskola nélkül is, pl. ha kimegy a diák nyári munkára. És aztán ha már tud angolul, akkor senki nem fog papírt kérni tőle.
Ellenben az informatikában (már ha nem egyszerű adatrögzítő akar lenni az ember), mindenhol kérnek papírt. Van olyan állás, amit papír nélkül is meg lehet szerezni, de abban az állásban is többet keresne egy rendes oklevéllel, vagy diplomával.

Téma: A FIDESZ ÉS TANDÍJ
Egzisztenciális kvantor
2012. december 13. 10:51 | Sorszám: 450
Mondhatnám a megfejtést: erre születni kell.
Avagy genetikailag van kódolva.

Azért a valóság ennél bonyolultabb, de nem állsz messze az igazságtól.
Valamelyik Demokratában pont arról cikkezett Szalay Károly bácsi, hogy aczél zseniális ötlete volt, hogy még az "ellenségeink" is a saját embereink legyenek. Azaz eljátszották, hogy kimenekülnek mindenféle emberek nyugatra, akik kint elhitetik amgukról, hogy a rendszer ellenségei. Így lett tele magyar meg orosz ügynökökkel a Szabad Európa is, meg az egész nyugati sajtó. Ennek a munkának az öröksége a máig meglévő kapcsolati háló, illetve hogy a nyugati olvasó a magyar helyzetről csak a dunai, lendvai féléktől tud információt szerezni.
Az már nem volt benne a Demóban, csak én gondolom hozzá, hogy kézenfekvő volt a kiküldött ügynököket származás alapján válogatni, mert a megfelelő pedigrével könnyebben el tudták fogadtatni magukat a nyugati "rokonokkal". Mint ahogy manapság a maffiák építésénél is előny a megfelelő származás.

Egzisztenciális kvantor
2012. december 12. 22:20 | Sorszám: 425
Nagy Dávid is már vagy 8 éve diák. Ezt hívják passzívozásnak?

Téma: Mindenáron balhét akarnak
Egzisztenciális kvantor
2012. december 12. 18:36 | Sorszám: 4
Meg ahelyett, hogy leülnének a miniszterrel tárgyalni, mint ahogy azt korábban mondták.
Amúgy tavaly ugyanezt csinálták. Megállapodtak Navracsiccsal, majd egy kicsit tüntettek.
Csak kamu duma, hogy nekik az új szabályozással van bajuk. Balhézni akarnak és passz. Azt csinálják, amit a török zsóti mond nekik.
Egzisztenciális kvantor
2012. december 12. 18:08 | Sorszám: 0
A HÖOK elnöke az MTI-hez kedden eljuttatott, Balog Zoltánnak címzett levelében megköszönve a tárcavezető gesztusértékű invitálását azt írta: a keddi egyeztetésen nem áll módjukban részt venni.
Ennek oka, hogy az oktatásban érintett többi szakmai szervezettel, így a rektori konferenciával, a pedagógus szakszervezetek és a középiskolás diákok képviselőivel minden, a kormányzattal történő tárgyalás előtt egyeztetni kívánnak, és álláspontjuk kialakításához szeretnék figyelembe venni az országszerte tartandó hallgatói fórumok véleményét is - fogalmazott Nagy Dávid.
Hozzátette: ugyanakkor „örömmel állnak” az egyeztetés elé egy későbbi időpontban, hiszen céljuk az oktatás valóban építő jellegű reformjának konszenzusokon nyugvó megteremtése.

De addig is balhéznak egy kicsit.


Téma: A FIDESZ ÉS TANDÍJ
Egzisztenciális kvantor
2012. december 11. 23:17 | Sorszám: 343
Szerintem van más oka is: soha korábban nem dolgoztak.
Szerintem a munka önállóságra nevel és önbizalmat ad. Ahogy a sport is, hiszen az edzés is egyfajta munka.

(Valamiért az az érzésem, hogy igazából a fizikai munka nevel önállóságra. Hogy miért, azt nem tudom, de jól egybevág azzal a megfigyeléssel, hogy főleg a városi gyerekek félnek a kapunyitástól. Hiszen vidéken talán több a fizikai munka.)

Egzisztenciális kvantor
2012. december 11. 22:35 | Sorszám: 331
Én is beszélgettem eggyel. Ő csak a közgáz képzés fizetőssé tételét nem érti, a többit jó dolognak tartja.
Az ugye közismert, hogy az egyetemet el is végző diákok harmada nem szerez diplomát. Viszont az kevéssé közismert, hogy a maradéknak a jó része is 8 év alatt végzi el az egyetemet. Ezt minden oktató látja, és mindenki tenni akar ellene.

Téma: GÁZÁR
Egzisztenciális kvantor
2012. december 11. 22:22 | Sorszám: 74
Azt állítom, hogy az általános 10%-os árcsökkenés a gazdagokat jobban támogatja mint a szegényeket.

Szóval szerinted a gázár emelése jobban támogatná a szegényeket? Egy gyurcsány veszett el benned!

Az átlagos 2 gyermekes család összes éves jövedelmének (2.5 millió Ft) mondjuk 20%-a gáz- és villanyszámla. Ez januártól 18% lesz.
Egy gazdag család összes éves jövedelmének (mondjuk 12 millió Ft - ez még csak a fölső százezer, nem a fölső tízezer) 4.2%-a gáz- és villanyszámla. Ez januártól 3.8% lesz. Akkor most kit is támogat jobban az általános gázárcsökkentés?
Azzal meg ne gyere, hogy a gazdag többet fűt, mert nem igaz. Mert a gazdag nem panelban lakik, hanem volt pénze passzív házra, hőszivattyúra, napelemre.


Téma: TARLÓS ISTVÁN kampánya, a szociális népszavazás!
Egzisztenciális kvantor
2012. december 11. 21:58 | Sorszám: 110
Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?

Nem értem, hol ezzel a gond?


Téma: Autózás
Egzisztenciális kvantor
2012. december 11. 21:54 | Sorszám: 24
Nekem egy olyan törte össze a kocsimat, amelyik telefonált. Nem volt agresszív. Bambult.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. december 11. 15:46 | Sorszám: 2415
Nem hiszem. Szerintem simor nem mer ehhez asszisztálni. Anélkül pedig nem fog menni.
Egzisztenciális kvantor
2012. december 11. 15:45 | Sorszám: 2414
Az IMF is azzal kezdené. Nyugdíjcsökkentés, a BKV és a MÁV eladása, az MNB elnökének kijelölése. Ez jár a 3.5%-os kamat mellé.
Egzisztenciális kvantor
2012. december 11. 13:40 | Sorszám: 2408
Úgy néz ki, 3 hónapon belül 5.5%-os lesz az alapkamat.
Egzisztenciális kvantor
2012. december 11. 13:39 | Sorszám: 2407
A kutyák ugatnak, a karván halad:
Esett a hozam, jóval terv felett vittek a 3 hónapos kincstárjegyből
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 50 milliárd forintos kerettel meghirdetett 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióján (D130320) ismét erős vételi érdeklődés mutatkozott (131,55 milliárd), amelynek láttán 15 milliárddal 65 milliárd forintra emelte az adósságkezelő az elfogadott összeget.
A 2,6-szeres lefedettség mellett az elfogadott ajánlatok hozama 5,70% és 5,82% között, azaz viszonylag széles sávban szóródott, amelyek mellett az átlaghozam 5,77%-os lett

Téma: A FIDESZ ÉS TANDÍJ
Egzisztenciális kvantor
2012. december 11. 11:56 | Sorszám: 272
Azért az látszik, hogy a baloldal jó régen szervezte ezt a megmozdulást, és nagyon szerettek volna nagyobb balhét látni. Ld. még TV2.
Szerintem a rendőrség fülest kaphatott, hogy provokációra készülnek a fiatalok. Mert úgy viselkedtek, mint akik le vannak szedálva.
Akár készültek ilyesmire a fiatalok, akár nem, a baloldalnak borzasztóan kell bármilyen kis kormányellenes megmozdulásocska, amit aztán jól föl lehet fújni. Valószínűleg már külföldön is letettek arról, hogy Orbánt megbuktassák, mert belátták, hogy nem lehet. De a mi hazaárulóink nem bírják föladni, és mindenképpen meg akarják győzni a külföldi pénzforrásokat, hogy Orbán despota, és az egész ország ellene van.
Ebbéli igyekezetükben a HÖOK-ból hülyét csináltak. Azt hiszem ez volt az utolsó alkalom, hogy a rokonokon és ismerősökön kívül a HÖOK bárkit be tudott hülyíteni.
A balos sajtó és a mi fórumos hőzöngőink szintén teljesen lyukra futottak. Azt hitték, megint bejön az az ócska kommunista trükk, hogy ha nagyon sokáig mondanak egy hazugságot, akkor az igazzá válik. Teljesen egyértelmű, hogy mindaz, amivel a kormányt vádolják szemen szedett hazugság. De reménykedtek benne, hogy egy provokációval botrányossá tett tüntetés utólag majd igazolja a hazugságot.

Hogy a kormány jól kommunikálta-e az egészet, azt nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy bárhogy is csinálják, tüntetés akkor is lett volna.
Viszont Orbán válasza szerintem nagyon ütős. A Nagy Dávid vezette HÖOK-nak ezzel vége. (Meg a hisztivel is maguk alatt vágják a fát.)


Téma: Kinek fáj a gázárcsökkentés?
Egzisztenciális kvantor
2012. december 10. 15:56 | Sorszám: 58
Én 2500-ért tudok akácot, ami száraz.
De aki teheti, nem súlyra veszi, hanem darabolt rönkfát vesz köbméteres áron. Ha nagyon olcsó az akác mázsája, akkor könnyen lehet, hogy nagyon vizes is.

Téma: Izrael nem bír magával.
Egzisztenciális kvantor
2012. december 09. 20:56 | Sorszám: 376
Majdnem mindegy. Ha nagyhatalmak többsége háborút akar, akkor háború lesz. A konkrét helyzetben Izrael nagyhatalomnak számít.
A választásokig USA nyilván nem engedte, hogy háború legyen, hiába próbálták valakik (talán Izrael, esetleg az oroszok) Törökországot is belerángatni. Most már talán nem zavarná annyira. Kérdés, hogy a háború utáni helyzetet kidolgozták-e már. Mihelyst biztosak a háború kimenetelében, illetve tudják, hogy ki alakítja a következő kormányt, meg fogják engedni, hogy valaki háborút provokáljon.
(Bár az amerikai belpolitikai helyzet fokozódik. Most éppen a komplett CIA-t akarják lecserélni, mert túlságosan nagy lett benne a külföldi befolyás. Tippem szerint a Moszad-ot akarják kisöpörni, de lehet, hogy csak republikánus-demokrata belharc folyik.)

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. december 09. 19:56 | Sorszám: 2402
Az októberi 6% után novemberben 5,4%-ra lassulhatott az infláció - derül ki a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők előrejelzéséből. Az egy évre visszatekintő indexet leginkább bázishatások húzhatták vissza, tavaly ilyenkor a jövedéki adók emelése megtolta a fogyasztói árindexet. Szintén az infláció mérséklődése felé hat az üzemanyagok árának további csökkenése, miközben az élelmiszerársokk mérsékelt maradhatott.
Egzisztenciális kvantor
2012. december 09. 19:49 | Sorszám: 2401
Ócska populizmus. Na de Fico, mint a szocialista SMER miniszterelnöke definíció szerin nem lehet populista. Ez a cím Orbánnak van fönntartva.
Szóval 5% különadót vetnek ki, de majd szép lassan 5%-kal emelik a fizetésüket. A választók meg majd néznek.

Téma: A FIDESZ ÉS TANDÍJ
Egzisztenciális kvantor
2012. december 06. 15:06 | Sorszám: 44
Se fizika, se kémia tanár nincs. Úgy hallottam, tavaly az ELTE-n 1 kémia szakos tanár végzett. (Nem biztos, hogy igaz a pletyka, lehet, hogy voltak 3-an is. De az tény, hogy évről évre egyre kevesebb fizika és kémia tanár van.)

Téma: Kinek fáj a gázárcsökkentés?
Egzisztenciális kvantor
2012. december 06. 14:50 | Sorszám: 0
origo.hu: Megfizetünk a kormány bőkezűségéért

Index + Véleményvezér: sötét Magyarország-sziluett a kivilágított Európa közepén

Ezek nem gázzal fűtenek? Vagy valaki más fizeti helyettük, akit nagyon utálnak?


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. december 06. 14:38 | Sorszám: 2354
A fointos aukción az átlaghozam 5.81% lett. Most 6% az alapkamat. Szerintem a "piac" legalább 1 százalékpontos kamatcsökkentésre számít 1 év alatt.
Egzisztenciális kvantor
2012. december 06. 14:35 | Sorszám: 2353
Elkapkodták az Eximbank dollárkötvényeit

Egymilliárd forint híján példátlan vételi érdeklődést hozott a mai 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukció, hiszen az Államadósság Kezelő Központ által mára 50 milliárd forintos kerettel meghirdetett kibocsátásra 245,8 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett.


Téma: A FIDESZ ÉS TANDÍJ
Egzisztenciális kvantor
2012. december 06. 13:34 | Sorszám: 28
(Akkor nem a "blass"-ból jön.)
Egzisztenciális kvantor
2012. december 06. 13:23 | Sorszám: 22
(Ja dehogy nem tudom. A "verblassen" az elsápad.)
Egzisztenciális kvantor
2012. december 06. 13:21 | Sorszám: 21
("bazírozva" Ld. még bázis, alap. Nem biztos, hogy nyelvújításkori szavunk, de 100 évnél biztosan idősebb. Vagy Mikszáthnál, vagy Móricznál már olvastam.
A másik az a "blazírt" pofa, ami nem tudom, miből ered.)

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. december 06. 13:02 | Sorszám: 3826
Akkor már legyen inkább FSZB!
Egzisztenciális kvantor
2012. december 06. 11:45 | Sorszám: 3808
Pontosan ezért hívja őket Macisajt (nagyon találóan) operettnáciknak. Ha egy kis náciveszélyre van szüksége a baloldalnak, a Jobbik majd a kezük alá dolgozik.
Az a jó hír, hogy a KGB-nek ehhez már nem elég mindenféle alvó ügynököket elővennie, muszáj egy parlamenti pártot beáldoznia. Rossz hír, hogy jól láthatóan a Fidesz-en kívül minden magyar politikai alakulat a KGB irányítása alatt van. Még bajnai is, hiába próbálják elhitetni, hogy Amerikából jön.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2012. december 05. 22:15 | Sorszám: 2992
Magyarországon

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. december 05. 18:54 | Sorszám: 3785
A third industrial revolution
As manufacturing goes digital, it will change out of all recognition, says Paul Markillie. And some of the business of making things will return to rich countries

(Matolcsy legutóbb ajánlott könyve is ezt mondja.)


Téma: Üzenet
Egzisztenciális kvantor
2012. december 04. 22:46 | Sorszám: 205
Szia Gyöngy!

Téma: K. hideg van
Egzisztenciális kvantor
2012. december 04. 22:45 | Sorszám: 10
Decemberben milyen legyen?
Amúgy nincs is hideg.

Téma: A Jobbikra már nincs szükség?
Egzisztenciális kvantor
2012. december 04. 15:00 | Sorszám: 866
Ismerek olyat, akinek még cifrábbak voltak a rokonai, mégis ávós lett. Sőt, pont ezért lett ávós. 2000 Ft-ot keresett akkoriban (gondolom nem kell magyaráznom, hogy az egy vagyon volt), és ki tudott törni a szerencsétlen rokonságból. Pedig az apja Horthysta tiszt volt, és hadifogságba esett. Végül hazajött, de szívbetegen, és hamarosan meg is halt.
Apropó, állítólag Kupa Mihály apja is Horthysta tiszt volt. Oszt milyen szépen beállt a baloldalra!
Egzisztenciális kvantor
2012. december 04. 13:31 | Sorszám: 838
Szép lassan ki fog derülni, hogy onogur is, mpd is kommunista.
Egzisztenciális kvantor
2012. december 04. 13:29 | Sorszám: 837
Érdekes, hogy "logoped" nick(aki amúgy véletlenül operettnáci khm..szóval közeli) és aki behányta ide/766 hsz/ a ballib /hiszterolib körökben forgó listáját ... azóta sem járt errefelé, hogy bemutassa állítására a bizonyítékát..

Munkamegosztás van a baloldalon is. Logoped eftáss hozza a témát, mpd eftáss meg küzd vele, mint malac a jégen.

Egzisztenciális kvantor
2012. december 04. 07:38 | Sorszám: 795
Sajnos, manapság már elhiszik az ilyet.

Kettős mérce nálatok is.
Itt szörnyülködtök, hogy micsoda egy főkommunista az, aki az MTA egyik intézetében dolgozik, de a külker utazó az piti III/3-as áldozat, azt sajnálni kell. (Egyébként diplomata, úgyhogy valószínűleg III/2-es, így bizonyára ő is egyike a Macisajt által is említett rendszerüzemeltetőknek.)
Aztán onogur henceg, hogy bárki csempészhetett cocom-listás cuccokat a 84-ben (amikor a ruszkik lelőtték a koreai utasszállítót), de még a mucsai lekvárzsibbasztó gépgyárban is csak párttagok dolgozhattak.


Téma: Ki lesz a Nemzeti Színház új igazgatója?
Egzisztenciális kvantor
2012. december 03. 21:25 | Sorszám: 10
Jaj, ne is mondd! Nagyon szép az az épület, és Pestről már sehonnan nem látni, mert teljesen körbeépítették.
Szemből még látszik a Dunán Nyugat-Európa felé tartó hajó, de ott van mögötte egy ronda kődarab, ami teljesen elrontja az összhatást.
Egzisztenciális kvantor
2012. december 03. 21:21 | Sorszám: 9
Én csak 2 dolgot tudok biztosan: hogy sem nem én, sem nem Alföldi.

Téma: Manipuláció
Egzisztenciális kvantor
2012. december 03. 21:17 | Sorszám: 60
Az angol nekem az igeidőknél lett nehéz. Most sem tudom rendesen használni őket. A conditional meg a reported speech szerintem zsezse a mindenféle múltidőhöz képest. (Már persze ha a reported speech nincsen kombinálva vagy 3 múltidővel.)

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2012. december 03. 14:50 | Sorszám: 2966
ha valamit meg akarunk menteni az európai civilizációból jobban meg kell érteni hogyan jutottunk ide, miért vagyunk végveszélyben, merre lehet menekülni

Hogy merre lehet menekülni, azt nem tudom. De a bajok oka nagyjából az, hogy létezett egy bizonyos tudományos életszemlélet, ami még a XX. sz. elején is elég jól eligazította az embereket. És ezen föllelkesülve a nyugati társadalom kivégezte a keresztény hitet, illetve mindenféle vallásosságot.
Most egy évszázaddal később a világ annyira bonyolult, hogy a tudomány már nem tudja megmagyarázni. Egy egyszerű tudományos hírről nem lehet eldönteni, hogy igaz-e, vagy tévedés, vagy hazugság. Nem tudni, hogy a vaj károsabb-e, vagy a margarin, hogy a disznózsír, vagy az étolaj, hogy mi a rákkeltő és mi nem, hogy a rengeteg csodagyógyszerből melyik használ (vagy használ-e egyáltalán valamelyik). A keresztény hitnek nagyon rossz híre van, a templomba járó emberre úgy néznek, mint a hülyegyerekre, a tudomány meg vagy van, vagy nincs, de az egyszerű emberhez nem jut el. Nem csoda, hogy ilyen környezetben terjednek a szekták, a babonák, az ezotéria, az asztrológia, az újpogányság, a devianciák, a kábítószer, meg még ki tudja, mi.
Közben aki vallásos maradt - azaz pl. a mohamedánok - elfoglalják Európát.

Egzisztenciális kvantor
2012. december 03. 14:36 | Sorszám: 2963
Na látom, te értelmes ember vagy. Akkor adok neked egy feladványt. A megoldást én sem tudom, de te hátha.

A kérdés tömören: ha a vallás (sőt semmelyik vallás) nem jól írja le a környezetünket, de a természet (sőt még a minket körülvevő szűkebb emberi környezet sem) nem megismerhető, akkor most mi van?

Mert az a nagy helyzet, hogy bár ez még az 1900-as évek környékén nem látszott, de a világ túl bonyolult ahhoz, hogy az ember megismerje. Az agyunk kapacitása véges. Véges számú neuronból és szinapszisból áll, amin véges számú ingerület tud végigfutni. A gondolatok ingerületek, olyanok, mint a pavlovi reflex, csak kicsit bonyolultabbak, de azokból is csak véges számú tud lenni (véges idő alatt). Már csak az a kérdés, hogy ez a véges számú gondolat képes-e leírni a világot. Mostanában úgy tűnik, hogy nem.
Az 1900-as évek környéke lehetett az az utolsó pillanat, amikor még egy zseniális elme eljuthatott a polihisztorságig. Azóta annyit fejlődtek a tudományok, hogy már egy-egy szakterületet sem képes átlátni még a zseni sem, nemhogy a jó képességű szakbarbárok. Én így szakbarbárként azt veszem észre, hogy már néhány éve hanyatlik a tudományos fejlődés. Egy-egy terület eredményei a szűk szakterületen kívül máshova nem jutnak el, mert a tudósoknak sem idejük, sem kedvük nincs foglalkozni a saját területükön kívül mással.
Végül is nem kell nekem ezt ragozni, azt hiszem hihető az, hogy előbb-utóbb olyan mennyiségű emberi tudás és tapasztalat halmozódik föl, amit a tudósok összessége sem fog tudni kezelni. Azaz hiába fogunk sokmindent tudni, mégis maradnak majd alapvető és fontos kérdések, amit nem fogunk tudni.
Még nagyobb baj, hogy a tudomány továbbra sem képes semmit mondani azzal kapcsolatban, hogy hogyan éljünk. A társadalom és a társadalmak növekvő sebességgel változnak (mint minden más az életben), a modern élet egyre bonyolultabb, és mi emberek egyre kevésbé értjük. Ráadásul az emberiség a globalizációval és a távolságok eltűnésével lassan a plazma állapotot közelíti, azaz mindenki mindenkire hatással van. Lassan olyan bonyolult és összetett lesz az emberiség, mint a földi időjárás, és pont ugyanannyira nem fogjuk tudni megjósolni.
Ha maradunk az időjárásos hasonlatnál, akkor az látszik, hogy 1 hétnél tovább előre jelezni akárcsak a felhőzetet, vagy azt, hogy lesz-e csapadék, ma lehetetlennek tűnik (azzal együtt, hogy tudjuk, hogy a számítási kapacitás is exponálisan növekszik). Tegyük föl, hogy tudjuk, hogy 10 napnál többet előrejelezni soha nem leszünk képesek. Viszont mondjuk a vallás olyan dolog, ami hosszú távú előrejelzést ad, csak nem túl pontos. És hogy bonyolítsuk a helyzetet, a vallásos előrejelzés néha ütközik a meteorológiaival. Nos ilyenkor mit tegyünk? Már persze ha érdekel az időjárás.


Téma: Tematizálják a közéletet !
Egzisztenciális kvantor
2012. december 02. 17:53 | Sorszám: 338
Én nem az antiizé témával foglalkozom, hanem a szocik Magyarország ellen indított legújabb hadjáratával.
Az a baj, hogy ez már a választási kampány része. És még csak 2012 van. Azaz ez még durvulni fog. A végén már mindenkinek baromira elege lesz a közéletből, és csak a fölhergelt szocik fognak elmenni szavazni.

Téma: A Jobbikra már nincs szükség?
Egzisztenciális kvantor
2012. december 02. 17:35 | Sorszám: 746
1. Lehet, hogy a jobbik most ezzel esetleg szerez +1%-ot, viszont egyúttal be is megy egy max 8-10%-os zsákutcába.

Szerintem is beáldozzák a jobbikot. Azt hiszik a szocik, így tudják aktivizálni a bizonytalanokat. Ráadásul a Fidesz-szel azonos oldalon szerepelnek, így köbö fölnagyítják magukat kormányképes erővé.


Téma: A Jobbik elveszi a magyarok kettős állampolgárságát?
Egzisztenciális kvantor
2012. december 02. 17:25 | Sorszám: 38
Tessék, itt is van a szoci hauzgságkampány: Nyilatkozatban ítélte el az Európai Szocialisták Pártja Gyöngyösi Mártonnak az Országgyűlésben tett kijelentését, amelyet a dokumentum úgy idéz, hogy minden magyar zsidó listázását követelte a jobbikos képviselő.
A párt elnökének, Szergej Sztanisevnek a nevével fémjelzett dokumentum szerint a szélsőjobboldali Jobbik közel áll a kormányzó Fideszhez.

Ez rögtön 2 hazugság. A valóság senkit nem érdekel.
0 esélyt adok annak a magyarázatnak, hogy a nemzetáruló jobbik ezt nem a szocikkal egyeztetve csinálta.

Egzisztenciális kvantor
2012. december 02. 13:08 | Sorszám: 30
Tényleg úgy viselkednek, mint a hülyegyerekek. Nulla a realitás és politikai érzékük. Közszerepléseik nem állnak másból, csak botrányból.
Kicsit olyan, mintha szándékosan el akarnák zavarni a szavazóik közül azokat, akiknek még egy pici eszük maradt.
Egzisztenciális kvantor
2012. december 02. 12:56 | Sorszám: 29
Pusztán a szavak szintjén marhaságnak tűnhet, amit írtam. Elvileg tényleg nem lehetne összefüggés a képviselők és az egyszeri állampolgárok kettős állampolgársága között.
Ám a gyakorlat azt mutatja, hogy a szocik ferdítésekre, félremagyarázásokra képesek kampányt építeni (ld. még 23 millió román bevándorló). Ezt a jobbiknak is tudnia kell. És ilyen előzmények ismeretében már egyáltalán nem nehéz elképzelni, hogy a magyar szocik, és velük oylan jóban levő környező magyarellenes erők belpolitikai kampánytémát csinálhatnak a magyar kettősállampolgárságból a szomszédos országokban.
Egzisztenciális kvantor
2012. december 01. 23:06 | Sorszám: 3
Ne nekünk mondd lassan, hanem azoknak a hegyi tótoknak, akik saját alkotmányukat megszegve veszik el a szlovák állampolgárságot!
Az az érzésem, hogy az eddigi erdélyi autonómiatörekvések is mind értelmüket vesztenék, ha a kormány fontolóra venné a jobbik javaslatát.

Téma: Fölszállott a páva!
Egzisztenciális kvantor
2012. december 01. 23:01 | Sorszám: 1
Aki nem látta a mai fordulót, annak javaslom, hogy nézze meg a holnapi ismétlést. Az a délvidéki kislány valóban megérdemelte a maximális 60 pontot.
Egzisztenciális kvantor
2012. december 01. 22:56 | Sorszám: 0
Az UNESCO lett a Fölszállott a páva védnöke
"A közmédia és az egész magyar kulturális élet nagy megtiszteltetésben részesült: az UNESCO védnökséget vállalt a Fölszállott a páva műsora felett" - olvasható az MTVA közleményében. Az elismerésről a szervezet főigazgatója, Irina Bokova levélben értesítette Magyarország UNESCO-képviseletét. Bokova indoklásában kiemelte: az ENSZ kulturális szervezetének legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy a kommunikációs csatornákon keresztül ráirányítsa a figyelmet a kulturális örökség védelmének fontosságára a fiatalok körébe, a Fölszállott a páva éppen ezt a szellemiséget sugározza.

"A program a szellemi kulturális örökség és a kulturális sokszínűség védelmének leghatékonyabb formáját jelenti - így méltatta a közlemény szerint az elismerést Bogyay Katalin magyar UNESCO-nagykövet, az UNESCO Közgyűlésének elnöke, akinek ajánlása döntő fontosságú volt a védnökség elnyerésében. A nemzetközi kitüntetést a népzenei tehetségkutató szombati középdöntőjében, élő adásban jelentik be. A védnökségvállalás eredményeként a Fölszállott a páva győztesei - az UNESCO Közgyűlése elnökének meghívására - 2013-ban felléphetnek az UNESCO párizsi palotájában rendezendő gálán. A jeles eseményt az UNESCO szellemi kulturális örökségi egyezmény 10. évfordulójának tiszteletére rendezik.

Köszönet a Duna TV-nek is a műsorért, és Bogyay Katalinnak a közbenjárásért!


Téma: A Jobbik elveszi a magyarok kettős állampolgárságát?
Egzisztenciális kvantor
2012. december 01. 22:51 | Sorszám: 1
Azt hiszem, itt az ideje, hogy kijelentsem: a jobbik a politikai játszmák kedvéért nemzetárulóvá vált.
Egzisztenciális kvantor
2012. december 01. 22:48 | Sorszám: 0
Emellett az ellenzéki párt a kormánytagok és az országgyűlési képviselők nemzetbiztonsági átvilágítását követeli, hogy kiderüljön vannak-e izraeli állampolgárok közöttük és ha igen, azok mondjanak le - mondta Vona Gábor.

Alig két éve adtuk meg a kettős állampolgárságot a határon túli magyaroknak. A Jobbik máris el akarja venni tőlük? Mert ha ezt a "nagyon okos" javaslatot a kormány megvalósítaná, akkor másnap vajon mit csinálnának a szomszédos országok a magyar parlamenti képviselőkkel, vagy kormánytagokkal?

Látszik már, hogy nem volt véletlen, hogy vonagábor "lekéste" a parlamenti szavazást a kettős állampolgárságról. Már akkor sem tartotta fontosnak.


Téma: X-faktor
Egzisztenciális kvantor
2012. december 01. 11:15 | Sorszám: 5
Ja-ja!
Óriási különbség a pávások és a faktorosok között, hogy a pávások akármelyik faját is művelik a népzenének, kemény munkával gyakoroltak az adott föllépésre, és előtte évekig, tipikusan gyermek koruktól "dolgoztak" abban a műfajban. (Na jó, a tejeskannások a kivételek. De utánuk volt egy cigány néptáncos banda, azok már igen jól adták elő a legényest.)
A múlt héten az énekes lányok nagyon jók voltak, és a győztesnek valahogy különlegesen szép hangja volt. De a nem továbbjutó 16 éves kislánynak is jobb hangja volt, mint az egész X faktornak indulása óta.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2012. december 01. 09:38 | Sorszám: 2900
Nem értem, mit kell itt a szőrszálat hasogatni.
Benne lakunk egy családi házban. Nem tudom, az máshol ingatlannak számít-e, én annak hívom. Önbevallást kell csinálni, de az önkormányzat valami légifotós térképről is tudja, mekkora a ház alapterülete. Erre az alapterületre kell fizetni négyzetméterenként X forintot, ez így nekünk negyedévente 6300, azaz évente 25200 Ft. Ha nem laknánk benne, akkor kábé 40e Ft lenne.
Ha lenne különálló garázsunk, arra is kellene fizetni. Arra még mondhatnánk, hogy építményadó. De amit mi fizetünk, az ingatlanadó.
És persze más településeken van külön telekadó is.

Szóval ha majd egy nap levelet kapsz, hogy következő év január elsejétől te is ingatlanadót fogsz fizetni, akkor nyugodtan haragudjál a kormányra (mert te a rossz idő miatt is a kormányra haragszol), de azért más településeken élnek még emberek, akik ugyanazt fizetik már évek óta (legalább 5 éve, de nem tudom pontosan mióta).

Mellesleg az AB a vagyonadó lakóingatlanokra vonatkozó részét semmisítette meg.

Egzisztenciális kvantor
2012. november 30. 21:20 | Sorszám: 2894
nálunk NINCS ingatlanadó

Te hol laksz? Magyarországon?
Mert mi fizetünk évi 25e Ft-ot.


Téma: A fogamzásgátlás mellékhatásai
Egzisztenciális kvantor
2012. november 30. 17:58 | Sorszám: 272
A németeknél kimutatták, hogy a nem szellőző eldobható pelenkákkal sikerült kinevelni egy infertilis generációt.
Ha jól emlékszem, nálunk a rendszerváltásig nem voltak ilyenek. Vagy már korábban is lehetett eldobható pelenkát kapni?

Téma: Jó hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. november 30. 17:52 | Sorszám: 1119
Az emberek nem érezték a saját bőrükön.
Amin viszont kissé csodálkozom, hogy a MÁV-osok sem érezték a saját bőrükön. Pedig hát nekik feltűnhetett volna, hogy van egy kis furcsaság abban az indoklásban, hogy "ami nyereséges, azt eladjuk (ld. MÁV-Cargo), ami veszteséges, azt felszámoljuk (ld. szárnyvonalak)".
Egzisztenciális kvantor
2012. november 30. 16:32 | Sorszám: 1116
És még minden,a Dunaferrtől a MÁV-ig, a Postától a
gyulai, kapuvári stb. húskombinátokig szakad a nyakukba...

A MÁV-Cargo-t nagyon vissza kéne szerezni!
Csak most tudtam meg, mikor az osztrákok nagy durcásan bejelentették, hogy beszüntetik a RoLa (Rollende Landstrasse) vontakokat, hogy kókáék képesek voltak úgy eladni a MÁV-Cargo-t, hogy az állam azóta plussz pénzt fizetett a Rail-Cargo-nak a RoLa vonatokért. Ne ez szűnik meg idén, és csodálatos módon így már nem nyereséges a RoLa.


Téma: Az LMP végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. november 29. 22:28 | Sorszám: 19
Azt még nem tudtam eldönteni, hogy jó-e a magyar embernek az LMP, vagy nem, de az elég valószínűnek látszik, hogy az szdsz-hez semmi közük. Most az E14 színre lépésével hírtelen előkerültek a régi szdsz-es gazemberek is: kóka, kuncze, hungarovalentin, Hodosán Róza, (meg még biztosan voltak mások is). Ezek eddig lapítottak, az LMP mögé nem sorakoztak föl. Számomra ez azt jelenti, hogy az LMP egy új alakulat.

Téma: IMF-hitel 2.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 29. 22:09 | Sorszám: 414
A másik témában ajánlotta Macisajt: http://www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20121128-nem-a-kormany-az-elmult-20-ev-csodolt-be-.html

Én is ajánlom. Barcza Györgynek az az egészen hihető (horribile dictu: plauzibilis) véleménye, hogy a kormány nem fogja teljesen megszakítani a tárgyalásokat:
A kormány szerintem sikeresen használja az úgynevezett török kártyát, amikor pénzpiaci feszültség idején közelít a megállapodáshoz, jó hangulatban pedig saját erőből kormányoz. Most nincs ok a sietségre, van idő arra, hogy jobban képviselje az érdekeit, amelyben a nemzeti érdeknek, szuverenitásnak központi szerepe van. Nincs pontos rálátásom a stratégiára, de úgy gondolom, ha majd kell, olyan szakaszba lépteti a tárgyalásokat, mely már a konkrétumokról szól. Fontos az időzítés: ha korán indítja az alkut, akkor erős a tárgyalási pozíciója, ha pedig kivár, és közben beüt a külső krach, akkor az IMF tárgyalhat erőből. Jelenleg pénzbőség van a világban, és a legelső dominónak látszó görögök lélegeztetőgépét sem állították le.


Téma: Ej, de szép is ez....
Egzisztenciális kvantor
2012. november 29. 20:37 | Sorszám: 50
Az is lehet, hogy erre ment ki az egész hűhó.

Téma: A fogamzásgátlás mellékhatásai
Egzisztenciális kvantor
2012. november 29. 20:32 | Sorszám: 267
A felmérések szerint egyre több meddő pár van Magyarországon, akik nem tudnak gyermeket vállalni – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden a fővárosban tartott konferencián.

A cikk többi része az örökbefogadásról szól, azaz nem a meddőségről.
Kíváncsi leszek, mikor kezdik majd el összekapcsolni a fogamzásgátló tablettákat a meddőséggel. Mert szerintem 2 úton is köze lehet a meddőséghez. Mint lejjebb írtam, némelyik kutatás szerint a fogamzásgátló tabletta szedése mellett a nők nem azt a párt választanák, mint tabletta nélkül. Normálisan a nők szaglás alapján igyekeznek kiválasztani egy bizonyos sejtfelszíni antigén mintázattal rendelkező párt. A kutatások szerint a változatosság növelése érdekében, de mi van, ha egyben a terhesség sikeressége érdekében is válogatnak a nők? A magzat sejtjeinek képesnek kell lenniük kikapcsolni az anya immunrendszerét, különben a magzat kilökődik. Ezért az anyuka nem minden apukától tud teherbe esni.
A másik ok közvetett: a késői gyermekvállalás. Közismert, hogy a kor előrehaladtával a nők egyre nehezebben esnek teherbe. Napjaink divatja, hogy fiatal párok évekig élnek egymás mellett stabil egzisztenciában, és húzzák halasztják a gyermekvállalást (de menekülnek otthonról, mert unatkoznak), aztán 30 fölött állnak neki próbálkozni. Hogy a párok ilyen hosszan tudnak egymás mellett élni anélkül, hogy gyereket akarnának, szerintem ahhoz is lehet köze a tablettának: a tabletta elhiteti az anyuka szervezetével, hogy már terhes.


Téma: Ej, de szép is ez....
Egzisztenciális kvantor
2012. november 29. 15:48 | Sorszám: 41
Nem hülye, csak peches. Valakinek ezt is meg kell csinálni, és rá esett a választás.

Téma: A Jobbikra már nincs szükség?
Egzisztenciális kvantor
2012. november 28. 21:44 | Sorszám: 716
Rosszul emlékeztem. 3-szor akkorát.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 28. 21:33 | Sorszám: 713
Meg együtt kalapáltak valami forró vasat. Kicsit mókás volt, hogy gyurcsány vagy 2-szer akkora kalapácsot választott, mint Putyin.

Téma: Az LMP végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. november 28. 21:30 | Sorszám: 13
Gyere már át ide, a szaktopikba, beszéljük meg itt:
Idézet:
Ugyan már, az LMP nem kérdés, csak még nyomja a sódert Schiffer arról, ami a profiljuk, tehát hogy se ezzel, se azzal, tartania kell a látszatot, de aztán majd teljes mellszélességgel beállnak a végén, persze jópár biztos helyet azért kérnek majd érte.
Bőven lesz még később is idő rá, hogy berobbantsanak valaki olyannal, aki úgy néz ki, mintha objektívebb volna, amolyan öreg, akit látszólat itt is ott is elismernek, ez a szerep nagyon illik Rónához, esetleg a mostani lépése már ennek az elindítása.

Hm. Ebben is van logika. Mert hogy most már Schiffer van tárgyaló pozícióban.
De Róna visszatérésében nem hiszek. Arról nem esett szó, hogy mi lesz az MNB felügyelőbizottsági tagságával. Ha arról is lemond (gondolom, le kell, ha külföldre megy), azzal ront saját helyzetén. Ráért volna akkor nagy látványosan lemondani, amikor alkalmasint elnökjelölt lesz.

Egzisztenciális kvantor
2012. november 28. 21:18 | Sorszám: 12
http://mno.hu/belfold/schiffer-andras-visszatert-az-lmp-frakcio-elere-1120213
Schiffer Andrást választotta vezetőjévé az LMP parlamenti képviselőcsoportja hétfőn.

Akkor az LMP megmarad? A szakadás még mindig lehetséges, hiszen a bajnai pártiak nyilván nem sok jóra számíthatnak 2014 után az LMP-ben.
Nem tudom, minek drukkoljak. Talán az a jobb nekünk, ha az LMP is önállóan indul, bajnai párt nélkül marad és eltűnik, az mszp meg végigszenvedi a kampányt a fazonigazított Mesterházyval.


Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. november 28. 21:03 | Sorszám: 3740
2001-ben
Egzisztenciális kvantor
2012. november 28. 21:02 | Sorszám: 3739
Arra már nincs idő. Ha legalább egy párt lenne mögötte, mint 2000-ben az mszp, akkor nem lennének elkésve. De így már nincs idő bohóckodni. Bajnai marad a jelölt.
Persze bajnai megy a levesbe az LMP nélkül, és akkor nagyon nagy bajban lesz az mszp is, de ők ráérnek 2013 második felében jelöltet keresni. Még úgy is, hogy a regisztráció miatt hosszabb lesz a kampány.

Téma: A Jobbikra már nincs szükség?
Egzisztenciális kvantor
2012. november 28. 18:10 | Sorszám: 705
Akkor te is valamilyen kegyeltje lehettél a rendszernek.
Édesapám intézete '81-ben hozatott be PC-t valahonnan nyugatról (az még csúcstechnológia volt akkor). Természetesen valamilyen "megbízható" külügyes hozta. És a hadsereg majdnem elvette tőlük. Azaz tudták, hogy jön a PC, pedig jó eftássak hozták.
Az átkosban csak a legkisebb halak nem buktak meg csencseléssel. A többieket hagyták, vagy küldték.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 28. 18:01 | Sorszám: 704
Szeretnétek.
Azért tüntették ki Ádert New Yorkban, azért fényképezkedett vele az Obama házaspár, és azért fogadta Martonyit Clintonné a választási hajrában. Putyin mikor fog Áderrel fényképezkedni?
Egzisztenciális kvantor
2012. november 28. 17:47 | Sorszám: 701
Még ha csak külker utazó lett volna is, akkor is leglább III/3-as ügynök volt. Az átkosban akit kiengedtek, pontosabban kiküldtek nyugatra, annak jelentenie kellett. Ha még diplomata is volt, mint ahogy ungvári elkottyintotta, akkor III/2-es kémelhárító eftáss volt, mint d-209.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 28. 17:40 | Sorszám: 699
Beindul egy New York-Tel-Aviv-tengelyszerű támadáshullám, melynek hatása legfeljebb annyi, hogy ...

, hogy elveszítjük egyetlen szövetségesünket. Mert pontosan erre megy ki a játék. Az EU lobbicsoportjai közül talán egy kivétellel az összessel haragban vagyunk, az EU-szocikkal szintén, az oroszokkal szintén, azaz majdnem mindenkivel itt körülöttünk.
Orbánékat kizárólag az USA támogatja, és mostanában Izraellel is jó a kapcsolatuk. A Jobbik-ballib konglomerátum ezen szeretne változtatni.

Egzisztenciális kvantor
2012. november 28. 08:13 | Sorszám: 574
Ez nem újdonság. Nem politikus, hanem csak egy báb. Megmondták neki, hogy mit mondjon, elmondta, és most csodálkozik. (Mert azt nem mondták el, hogy mit fog érte kapni.)

Amúgy azt még mindig nem tudom eldönteni, hogy a Jobbik-ra van-e szükség, vagy nincs, de a parlamenti képviselőikre határozottan szükség van. Föladják a labdát, a ballib oldal lecsapja, és ha a Fidesz nincs résen, akkor rögtön össze lehet mosni a Jobbik-kal, és lehet rá lejárató kampányt építeni.


Téma: Jó hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. november 28. 08:06 | Sorszám: 1098
Ezek (CBA, Coop) veszik majd a magyar árut

Vagy veszik, vagy nem. Ők sem irgalmas nővérek.
Viszont legalább nem fogják a külföldi áruházaikban keletkező veszteséget a magyarországi profitból kompenzálni.


Téma: IMF-hitel 2.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 27. 21:26 | Sorszám: 410
Kovács: az adósság kezeléséhez nincs szükség a devizatartalékára

Kovács Árpád dörzsölt ember, mond mindent jobbra is, meg balra is. De azért a cikk végén ott a lényeg:
Hangsúlyozta: a magyar államadósság most finanszírozható, nincs sürgető piaci nyomás a megállapodásra a nemzetközi intézményekkel.

IMF balra el.


Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 895

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. november 26. 21:58 | Sorszám: 3689
Így lehet. De az, hogy Karácsony "jobban utálja a szocikat, mint a Fidesz-t", az is csak színjáték.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 25. 20:30 | Sorszám: 3660
Te egy kincs vagy.

Néha én is így gondolom.
Volt régebben erről egy topikom "Köszönjük Macisajt" címmel, de már nincs meg.


Téma: Béke poraira !
Egzisztenciális kvantor
2012. november 25. 20:22 | Sorszám: 986
Nagyapám 83 évesen halt meg tüdőrákban. Igaz, előtte 8-9 éves korától 70 éves koráig dohányzott. Természetesen csak úgy mezítlábasan, füstszűrő nélkül. A vége felé már szipkával.
Vannak szerencsés emberek. Már én sem örököltem azokat a jó géneket.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2012. november 25. 20:15 | Sorszám: 2872
http://mno.hu/belfold/europa-nem-latott-meg-olyan-csatart-mint-orban-viktor-1119554

...
– Orbán Viktor gondolatainak boncolgatásában ön fontos szerepet szán könyvében a Volt egyszer egy vadnyugat című filmnek. Mit gondol, meríthetett valamit a klasszikusból a kormányfő?
– Kéri László mesélte nekem találkozásunkkor, hogy ez Orbán Viktor kedvenc filmje, vagy tizenötször látta. Ha valaki ismeri ezt a spagetti-westernt, tudja, hogy elképesztően lassú, majd háromórás alkotásról van szó, szóval aki képes tizenötször leülni megnézni, az fanatikusan kell hogy szeresse valamiért.

Jó, jó a "Volt egyszer egy vadnyugat", de még jobb, a "Jó, a rossz és a csúf". Biztos Claudia Cardinale szemei tetszettek Orbánnak, amikor haragosan néz Charles Bronsonra (vagy talán utána).
(A "Volt egyszer egy vadnyugat" nem elképesztően lassú.)


Téma: Az LMP végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. november 23. 21:09 | Sorszám: 8
http://mno.hu/belfold/szakadas-elott-schiffer-es-hat-tarsa-kivonult-az-ulesrol-1119700
Az ülésen a frakció élére javasolták Szél Bernadettet, Ertsey Katalint és Mile Lajost is, de nem fogadták el a jelöltséget, Schiffer Andrást pedig 8:7 arányban leszavazták.

Szóval bajnaiék nem tettek le róla, hogy megszerzik az LMP-t.


Téma: IMF-hitel 2.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 23. 21:01 | Sorszám: 405
Na utánunk lőttek: http://mno.hu/gazdasag/meg-egy-kiserlet-leminositettek-magyarorszagot-1119709
...
a hazai össztermékhez mért GDP-arányos államadósság-ráta még az S&P előrejelzése szerint is 73 százalékra csökken az év végéig – miközben az EU-átlag 86,8 százalék –, és az államháztartási hiány 3 százalék körül lesz.
Timothy Ash ezzel összevetette, hogy az S&P Portugáliát is a Magyarországnak most megadott "BB" szintű osztályzattal tartja nyilván, jóllehet Portugália államháztartási deficitje 5 százalék, GDP-arányos államadóssága pedig 120 százalék.
...
Ha Magyarország megkötötte volna az IMF/EU-párossal a megállapodást, és annak feltételeit be is tartotta volna, bizonyára elkerülhető lett volna a leminősítés – mondta Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője

Kóndrát Zsolt bizonyára most nagyon örül.


Téma: Hogyan lehet(ne) Orbánt megbuktatni?
Egzisztenciális kvantor
2012. november 22. 22:13 | Sorszám: 415
Na hát, ha már bejöttél az utcába, akkor folytatom.
A Biblia egy ellentmondásos rendszer, azaz bármelyik állítás, és annak az ellenkezője is levezethető belőle. Tehát ha valaki a Bibliával akar bizonyítani valamit, akkor készüljön föl arra, hogy csak akkor lesz igaza, ha a többség (azaz a Biblia szelleme) elfogadja.

A Bibliában két helyen említik Jézus családfáját. Az egyik Lukács 3, a másik Máté 1. Mindkettő József felől kezdi, de a kettő teljesen különböző. Ezt az ellentmondást a teológusok úgy oldják föl, hogy azt mondják, hogy a Lukács-féle családfa igazából Mária családfája. Csak mivel akkoriban az asszonyokkal nem foglalkoztak, illetve Jézus nem volt József igazi gyereke, illetve ki tudja miért, Lukács Józseffel kezdi a családfát, nem Máriával.

Szóval a lényeg: a Biblia szó szerinti értelmezése nem vezet sehova. Pontosabban Pál szerint a pokolra vezet. Mert ugye "a betű megöl, a lélek megelevenít".
Remélem, Pál származásában nem kételkedsz.


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. november 22. 13:12 | Sorszám: 2247
(Ez már szánalmas. Kicsit elgondolkozhatnál rajta.)
Egzisztenciális kvantor
2012. november 22. 13:07 | Sorszám: 2246
A kutyák ugatnak, a karaván halad: Ráugrottak a 12 hónapos kincstárjegyre a befektetők
...
Az Államadósság Kezelő Központ 50 milliárd forintnyit hirdetett meg mára a 12 hónapos DKJ-ből (D131113), de az erős, összesen 179,1 milliárd forintnyi vételi érdeklődést látva 70 milliárd forintra emelte az elfogadott ajánlatok mennyiségét. A 3,6-szeres lefedettség mellett az elfogadott ajánlatok hozama 5,90% és 5,93% között szóródott, amelyek mellett az átlaghozam szintén 5,93%-os lett.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 22. 13:02 | Sorszám: 2245
Lehet, hogy a FT nem a Dörmögő Dömötör, de a magyar gazdasággal az utóbbi az elfogulatlanabb. Keressél csak rá Kester Eddy írásaira, főleg azokra, amikben az IMF-megállapodást sürgeti.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 22. 12:57 | Sorszám: 2242
Na a lengyelekről érdemes lenne egy külön topikot nyitni.
Úgy néz ki, gazdasági tényezővé váltak Európában. Most éppen úgy áll a helyzet, hogy a 2014-2020 közötti időszakra Lengyelország vagy 10%-kal több kohéziós pénzt kap, mi pedig vagy 30%-kal kevesebbet. A mi -30%-unk nyilván fenyítés. Kíváncsi lennék, a lengyelek mit tettek az ő +10%-ukért. Mert az biztos, hogy az EU ingyen nem ad semmit.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 22. 12:51 | Sorszám: 2241
Olvasni tudni kell...
"A napilap immár a hetedik éve rangsorolja az EU legnagyobb országainak költségvetési "mestereit" pénzügyi és politikai képességeik alapján."

Igen, olvasni tudni kell. Ha olvasnál is, és nem csak idéznél, akkor esetleg elgondolkoznál azon, hogy Magyarország már nagyobb-e, mint Románia.


Téma: Hogyan lehet(ne) Orbánt megbuktatni?
Egzisztenciális kvantor
2012. november 21. 23:59 | Sorszám: 392
Jézus állítólagos zsidó származását semmi sem támasztja alá, sem a Biblia, sem a történészek, de ezt más sokszor kitárgyaltuk.

Ha már sokszor kitárgyaltátok, akkor nekem is írd már le légyszi, hogy honnan lehet tudni, hogy a Biblia nem támasztja alá Jézus zsidó származását! Mert én úgy tudom, hogy Lukács 3:23-38 Mária családfáját tartalmazza Dávidon és Jákóbon át Ádámig.

szabadság szabadosa
2012. november 21. 23:58 | Sorszám: 391
Az volt, az sbiztos - bőven akad bizonyíték a Biliában. Viszont a keresztények nem zsidók, akik még ma is várják a messiást. A kereszténység gyökere valóban a judaizmus és az Isten is ugyazaz. Azonban olyan mint zsidó - keresztény értelemszerűen nincs az előbb említett egyszerű hitbéli tény miatt.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 21. 23:36 | Sorszám: 390
És mi van Ismállel?
Egzisztenciális kvantor
2012. november 21. 08:25 | Sorszám: 360
Világos. Fórumozás közben Wass Albert soha nem használt ilyen kifejezést.

Téma: Az LMP végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. november 21. 08:23 | Sorszám: 5
Nem kell még 10-et sem megvenni. Ha jól emlékszem, 84-77 lett a szavazás végeredménye, úgyhogy már 4 küldöttet is elég megvenni.

Téma: Befejeződik-e a rendszerváltozás 2002-ben?
Egzisztenciális kvantor
2012. november 21. 08:20 | Sorszám: 87
Szia RK!
Már éppen föl akartalak keresni a sárgán, megkérdezni, hogy vagy. Hogy telt a távollét?

Téma: Hogyan lehet(ne) Orbánt megbuktatni?
Egzisztenciális kvantor
2012. november 20. 21:45 | Sorszám: 343
A húsevéssel kapcsolatban ne legyen lelkiismeret furdalásod. Ha nem eszed meg te, akkor majd megeszi más. Ha nem eszi meg más sem, akkor vagy éhen pusztul, vagy fölfalja másik állat, vagy meg sem születik. Az jobb?

Nem értem ezeket az állatvédőket. Ha következetesen végigcsinálnánk azt, amit képviselnek, akkor az embereknek üvegkupolákkal lezárt városokban kellene lakniuk, ahova semmilyen állat be nem mehet, viszont az üvegen át láthatnánk, hogy azok milyen vígan élnek odakint.
Hát ezért biztosan nem volt értelme fölküzdeni magunkat a táplálkozási lánc csúcsára.


Téma: IMF-hitel 2.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 20. 21:33 | Sorszám: 400
... az EU/IMF hitelmegállapodás ... Ráadásul még a megállapodás mellett is csak akkor javulnának véleményük szerint a GDP-növekedési kilátásaink, ha a piac elhinné, hogy mind a gazdasági ciklus, mind a gazdaságpolitika terén már túl vagyunk a nehezén. Raffaella Tenconi szerint ha egy "gyenge" hitelességű személy kerülne márciustól a magyar jegybank élére, akkor a kamatvágási ciklus "alja" 5,00%-nál lehet, ha viszont meglepően hiteles személy kerülne az MNB élére, akkor akár 4%-ig is folytatódhat a kamatvágási sorozat.

Világos, csak a hülye nem érti.
Egy évig 7% volt az alapkamat, most a külsős tagok kezdték el csökkenteni, és hiteltelen MNB-elnökkel (pl. Varga Mihály) 5% alá nem is szabad vinni. Hiteles elnökkel pedig 4% is elérhető lenne. Ilyen hiteles elnök pl. simor, aki legszívesebben 7%-on tartotta volna az alapkamatot.

Na az iróniát félretéve, azért eléggé furcsa az, hogy Londonból már most üzengetnek, hogy 4 hónap múlva ki legyen az MNB elnöke. Vagyis inkább nem furcsa, hanem jellemző. Valakiknek nagyon sok pénzére vigyázhat simor a Magyar Nemzeti Bankban.


Téma: Az LMP végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. november 20. 17:15 | Sorszám: 0
Párbeszéd Magyarországért néven új platform létrehozását kezdeményezte az LMP-n belül az ellenzéki párt nyolc parlamenti és három fővárosi képviselője, köztük a frakcióvezetői posztról frissen lemondott Jávor Benedek hétfőn

Ezen kívül friss hír még, hogy libajnai tovább győzködi az LMP-t: Bajnai Gordon szerint az LMP által vallott értékeknek helyük van az Együtt 2014 választói mozgalomban, akkor is, ha az ökopárt nem csatlakozik hozzá.


Téma: IMF-hitel 2.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 20. 14:00 | Sorszám: 388
Elnézve a mai aukciók eredményét, lehet, hogy tényleg nem fogunk tudni 6%-os alapkamat alá bemenni. Ha kapnánk egy halovány felminősítést, vagy akár csak annak meglebegtetését, az biztosan sokat segítene.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 20. 13:52 | Sorszám: 387
Na most képzeld el, hogy a faszi a CEU-n közgazdaságtant oktat, és közben ilyeneket nyilatkozik egy országos napilapnak. Ha teszem azt, valamelyik diákja megkérdezi tőle, hogy mégis mi a helyzet ezzel az alapkamattal, akkor mit fog neki mondani? Megbuktatja? (Rám is nagyon csúnyán néztek annak idején, amikor valami mikroökonómiai feladatot deriválással merészeltem megoldani a megszokott háromszögeléses módszer helyett, és még az eredmény is kijött.)

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. november 20. 12:01 | Sorszám: 3553
A Calgon megérdemli a büntetést a rossz reklámjaik miatt, de speciell az Egyesületnek nincs igaza. Az ecet nem a fémet teszi tönkre, hanem a gumikat. A teafőzőink természetes módon rendszeresen elvízkövesednek, és rendszeresen ecettel pucolom őket. Általában 2-3 ecetes pucolást élnek túl (azaz durván 2-3 év az élettartamuk), mert a vízmelegítő fém csövet és a teafőző műanyag tetejét összekötő (egyébként hőálló) gumit kikezdi az ecet. Nyilván egy ideje már nem rendes gumit használnak a teafőzőkben, hanem valami szilikonvegyületet, és ha jól tudom, azokat valamennyire oldja az ecet. (B. Ödön barátunk tudna erről többet mondani.)

Téma: IMF-hitel 2.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 20. 08:34 | Sorszám: 377
Pedig egyetemi tanár mondta. Igaz, hogy csak a CEU-n tanít, de az MTA-nál habilitált.
Képzelem, mennyire ért a többi károgó a gazdasághoz, ha még egy prof. is butaságokat beszél.

Egyébként azt hiszem, azt tanítják, hogy az infláció határozza meg egy valuta árfolyamát, hiszen nyílt piac esetén az áruk szabad mozgása ki fogja kényszeríteni, hogy azonos áruk különböző valutákban is azonos áron legyenek.
Viszont aki az infláció miatt érvel a magas alapkamat mellett, az elfelejti, hogy nálunk az inflációt olyan dolgok befolyásolják, amiknek nincs szabad piaca: üzemanyag-, energia- és élelmiszerárak. Az iparcikkek, a ruházat, meg az import élelmiszerek nálunk ugyanannyiba kerülnek, mint az eurózónában.
Illetve azt is el szokták felejteni a dilettánsok, hogy az eurózónában magasabb a jövedelem, és más a fogyasztói kosár. Hiába emelkednek mondjuk az (import) élelmiszerárak azonos mértékben, az náluk sokkal kisebb részt képvisel a fogyasztói kosárban, mert ők sokkal többet költenek szolgáltatásokra. Emiatt náluk kisebb lesz az infláció, de a keresztárfolyamot ez baromira nem fogja érdekelni.


Téma: NEM haldoklik a Gondola fóruma!
Egzisztenciális kvantor
2012. november 19. 23:34 | Sorszám: 209
elég hosszú ídeje nem lehet ujaknak a forumra regisztrálni

Ezért egyesek jó előre betáraztak 20-30 nevet.


Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. november 19. 19:16 | Sorszám: 3549
(Az OFF-ot visszavonom. Ebben a topikban semmi nem OFF.)
Egzisztenciális kvantor
2012. november 19. 19:08 | Sorszám: 3548
OFF
Idézet:
Valóban sokféle rák van,( de fajtától függetlenül ) közös tulajdonságuk, hogy a szervezet természetes védekező mechanizmusát blokkolják. Ezt már több rákkutatással foglalkozó tudós megállapította.

Ennek van egy pofonegyszerű, és teljesen logikus magyarázata: a normális sejtek is rendelkeznek olyan génekkel, amik blokkolják az immunrendszert, mert bizonyos körülmények között (pl. a méhlepény magzati sejtjeinél) szükség van erre. És nyilván valamilyen DNS-sérülés miatt ezek a gének bekapcsolódnak. Ez a daganat kialakulásának egyik lépése. (A másik lépés a korlátlan osztódás, ami hasonló módon magyarázható.) Azaz a daganat köbö úgy viselkedik, mint a magzat, amelyik küzd az anya immunrendszerével, és megakadályozza a kilökődést.
Ez a pofonegyszerű magyarázat az én tudásom szerint egy Ivan Bubanovic nevű szerb orvoshoz fűződik, és már legalább 8 éve ismert, de a "mainstream" tudománynak 8 év még nem volt elég, hogy tudomást szerezzen róla.
(Mondjuk ha a "mainstream" orvostudományban keringene is ez a tudás, akkor sem lennénk sokkal közelebb a megoldáshoz, ugyanis a daganatos sejt blokkolja az immunrendszert, és ez ellen nincs mit tenni. Van egy nagyon ígéretes terápia, a dendritikus-sejt terápia, ami kb. egy lokális gyulladás kialakításával próbálja kiiktatni a daganatos sejtek blokkoló hatását, csak az a baj vele, hogy minden páciensnek külön kell laborban fölszaporítani a dendritikus sejtjeit. Azaz általános gyógyszer így nem készíthető.)


Téma: IMF-hitel 2.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 19. 14:59 | Sorszám: 374
Közgazdász szakmai kérdésem lenne, ha esetleg jár erre valaki a szakemberek közül.
Van a múlt heti HV-ban egy interjú Csaba László közgazdásszal. Ő azt mondta, hogy azért nem lehet 6% alá levini az alapkamatot, mert 6% körüli az infláció Magyarországon, és a befektetők nem örülnek neki, ha 1 év múlva kapnak 6% hozamot az állampapírjukra, de már 6%-kal kevesebbet ér a pénzük.
Az én kérdésem: nem butaság ez? Szerintem aki ide hozza befektetni a pénzét, az euróról, vagy dollárról váltja forintra. Ha pedig 1 év múlva visszaváltja, akkor baromira nem érdeklik a magyar rezsiköltségek és élelmiszerárak, csak az, hogy milyen az árfolyam. Nem így van?

Téma: Üzenet
Egzisztenciális kvantor
2012. november 16. 23:52 | Sorszám: 161
Zárug megbízható jobbos, de ...

Én már egyáltalán nem vagyok ebben biztos.
Mostanában volt több kiábrándító írása is. Erős sértettséget és talán irigységet érzek a háttérben. Talán kihagyták valamiből.
Ha tényleg van olyan okos, mint amilyennek eddig képzeltem, akkor túlteszi magát a személyes sérelmein, és visszatér a jobboldalra. A megalapozott kritikákra nekünk is szükség van, de a hisztizés csak zavart kelt.


Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. november 16. 23:45 | Sorszám: 3490
Állítólag Eperjes (Béláim az Úrban) Károly is pályázik.
Ha 4 pályázó van, akkor abból 3 jobb, mint a pederaszta alföldi. Én optimista vagyok.

Téma: Rossz hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. november 16. 23:36 | Sorszám: 263
Ja és pl. hogy hogy lesz Németországban 200-300 ezer euróért egy- nem túl nagy- saját lakásod? Nos, banki hitellel és életre való eladósodással.

Így fogják meg a kelet-európai bevándorlókat, hogy ne tudjanak hazamenni. Létezik olyan hitelkonstrukció, hogy csak kamatot kell rendesn törleszteni, a tőketörlesztés szabadon választható. Pontosabban 1% fölött szabadon választható, azaz a maximális futamidő 100 év. Azaz az uborkafára fölkapaszkodott magyar fölveszi a 300e ojrós hitelt, éveken át fizeti a kis havi 1250 ojróját (igen, 4% a kamat), és egy centtel sem kerül közelebb ahhoz, hogy saját lakásban lakjon (mivel közben lelakja az újépítésű lakást). Sőt, a hitelszerződés örökölhető is. Azaz még a gyerekei is fizethetik, ha meg akarják tartani a házat.

Egzisztenciális kvantor
2012. november 15. 18:17 | Sorszám: 244
A németek rá vannak kényszerítve, hogy elszipkázzák a kelet-európaiakat. Egyik kint dolgozó ismerősöm szerint fehérbőrű német gyerek már nem nagyon van. A gyereke egy 26, vagy 28 fős osztályba jár Hessen-ben, és neki 2 db. tősgyökeres, fehér bőrű német osztálytársa van. A többi vagy német, de már nem (teljesen) fehér, vagy kelet-európai bevándorló, mint ő.
Ha a kelet-európaiak valamiért hazaköltöznének (mert mondjuk otthon is lenne munka), akkor a német gazdaság összeomlana.

Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 886
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 885

Téma: CÖF Békemenet 2012
Egzisztenciális kvantor
2012. november 15. 09:51 | Sorszám: 1155
Szerintem a Békemenet még nem mozgalom. Eddig még csak kétszer vonultunk, valószínűleg a második alkalommal is csak a külső fenyegetettség miatt. Ha megszűnik a külső nyomás, a Békemenet is el fog tűnni.
Az IMF/EU meg nagyon jól teszi, hogy megpróbál beavatkozni a magyar belpolitikába. Ha pl. kiállnának bajnaiék mellett, az biztosan kiprovokálna egy újabb Békemenetet, és hozna néhány százalékpontnyi bizonytalan szavazót a Fidesz-nek.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 15. 09:46 | Sorszám: 1154
A szervezésben az EU/IMF párosnak is komoly szerepe volt. Amennyi eszük volt, október 23-a előtt egy héttel írtak levelet, hogy Matolcsy csomagja nem jó, ők másmilyen csomagot szeretnének, amit a kormánynak be is kell jelentenie.

Téma: Gyors segítség kéne
Egzisztenciális kvantor
2012. november 14. 09:28 | Sorszám: 30
Jut eszembe, ha úgyis csináltok kolbászt, akkor csináljatok kolbásszal töltött szűzhúst is. A tüskés pecsenyét, avagy szűzhúst egy hosszú késsel óvatosan föl kell szúrni, és a kolbásztöltővel bele kell tölteni a kolbászt. Ha többféle kolbászt csináltok, akkor mehet a kicsit zsírosabb a szűzhúsba. Aztán az egészet be kell tekerni a fodorhájba. A fodorháj valahonnan a hasából jön, és egyébként úgyis a hurkába menne. Viszont így az egészet pecsenyének kisütve porhanyóssá teszi az amúgy kicsit száraz szűzhúst.
Valahol láttam olyat is, hogy fordítva csinálják: kívül a kolbász, és belül a szűzhús. A vastagbélbe töltik a kolbászt, és abba teszik a szűzhúst, de nem ismerem a technikáját. Egyszer ettem olyat, és az is nagyon finom volt.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 13. 14:20 | Sorszám: 24
Nyilván az üzemekben válogatják a húst, és többféle kolbászt csinálnak. Mi csak egyfélét, bőven elég azt is megkeverni. Asszem, olyan 16 kilót csinálunk egy vágáskor. A jobb húsokból (karaj, tarja, sonka, csülök) pörköltnek való lesz, vagy szelet, a fejhúsból hurka, a többi megy a kolbászba. Azaz főleg lapocka, meg talán oldalas. A combot nem pazaroljuk a kolbászra.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 13. 13:48 | Sorszám: 21
Mi egyféle kolbászt csinálunk, és abból lesz a sütni való is, meg a füstölni való is. Emiatt a sütni való egy kicsit sósabb szokott lenni, de így is mindig elfogy. Tavaly december óta két majdnem 200 kilós disznót ettünk meg, még egy kis füstölt csont maradt az egyikből.

Amúgy pfz receptje szerintem jó: só, bors, paprika és kevés fokhagyma kell bele. A fűszerezési arányokat nem tudom, mert mi még 2 egyforma kolbászt nem csináltunk. A paprika színre megy bele, a só meg a bors pedig ízre. 10 kiló húshoz köbö 15-20 dkg fokhagyma kell, de ennél pontosabban nem tudom.
Mi nem szoktuk túlborsozni, hogy a gyerekek is megegyék, de így is mindenki meg szokta dícsérni a kolbászunkat.
Majorannát nem teszünk bele, csak a hurkába való rizst főzzük majorannával.

Ahogy lejjebb is írták, a fűszerezés nem elég a jó kolbászhoz. Nyilván el lehet vele rontani, de a jó kolbászhoz jó alapanyag kell. A táppal puffasztott disznó húsa vizes és ízetlen. A mi kolbászunk rendszerint viszonylag fűszermentes, mégis nagyon finom a jó hús miatt. (Kicsit dicsekszem: már vagy 6 éve csinálunk kolbászt, és ezalatt összesen 1-szer ettem finomabbat, mint a mienk. Az a finomabb egy mangalica kolbász volt, és valamelyik Vörösmarty téri kézműves vásáron vettük.)


Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. november 13. 10:15 | Sorszám: 3331
Hiába a zseniális amerikai kiképzők és tanácsadók.
Nem ismerik a magyarországi helyzetet, nem is tudják beleképzelni magukat. Nem fogják fel, hogy ez nem Amerika.

A "zseniális amerikai kiképzők" azt a hibát követik el, hogy kizárólag a baloldaltól tájékozódnak a hazai helyzetről. A libbantak meg nem fogják elmesélni nekik, hogy milyen mocsokságokat követtek el 22 év alatt a választóik és a magyar nép ellen, és hogy mennyire ismeri és utálja már őket minden épeszű ember. Nyilván kimennek, vetítenek, lefestik ördögnek Orbánt és a Fideszt, és elhitetik, hogy a Fidesz fasiszta, Orbán populista hazudozó, és eddig kizárólag praktikákkal nyert. Valószínűleg azért hitetik el ezt a tanácsadóikkal, mert maguk is így gondolják.
Ha a tanácsadók ismernék a baloldal valós helyzetét, akkor talán szóba sem állnának a libbantakkal. Vagy más kampányt ajánlanának, és sokkal több pénzt kérnének.


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. november 13. 09:45 | Sorszám: 2138
A szeptemberi 6,6 százalék után októberben 6,0 százalékra lassult a fogyasztói árak egy évre visszatekintő növekedése
Az élelmiszerek, ruházati cikkek átlagosnál nagyobb drágulását az üzemanyagárak és a szolgáltatások havi alapon mért csökkenése ellensúlyozta.

Folytatódhat Magyarországon a kamatcsökkentési sorozat
...
Bízok abban, hogy a 3%-os inflációs cél elérhető, még a monetáris lazítással együtt is" - mondta Bártfai-Máger Andrea. "A forint stabil volt az euróval szemben azóta, hogy a monetáris enyhítés kezdetét vette" - tette hozzá.

Egzisztenciális kvantor
2012. november 13. 09:37 | Sorszám: 2134
Nem tudom, mennyi volt 2007-ben az euró, de durván 250 lehetett. Tavaly novemberben 290 volt. Most meg 284.

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. november 13. 07:20 | Sorszám: 3328
Szerintem nem akarnak 2014-ben nyerni, az csak kampányduma. Csak tényezők akarnak maradni.
Azt fölmérték, hogy a szoci jelölteknek mszp színekben nincs esélye. Azért kell újnak látszó szervezet, hogy annak a jelöltjeként indulhassanak. És persze a szavazókkal is el kell hitetni, hogy ez a szervezet új.
Szerintem azt már korábban is tudták, hogy a Fidesz még mindig népszerű, és nem fognak tudni nyerni ellene. Viszont eddig azt hitték, hogy tényezők tudnak maradni a Parlamentben és a politikában. Most úgy néz ki, ez is illúzió. Ezért marakodnak.

Téma: Most pedig nevessünk ...
Egzisztenciális kvantor
2012. november 12. 23:28 | Sorszám: 1298
Sötétzöldtől sárgásbarna színű lehet.

(Amúgy mindig tanul valamit az ember. A Wikipedia és a régi görögök szerint a sárga epe túltermelődése agressziót jelentett, a fekete epe túltermelődése pedig melankóliát.
Azt nem is tudtam, hogy a tűz-víz-föld-levegő mintájára az élettanban is 4 alapelemet feltételeztek: vér, slájm, sárga epe, fekete epe. Gondolom orgiák alkalmával ezeket látták kijönni ez emberek száján. )

Egzisztenciális kvantor
2012. november 12. 22:24 | Sorszám: 1296
(Az epe nem sárga?)

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. november 12. 22:23 | Sorszám: 2114
Ha ki tudjuk nyögni az IMF-hitelt, akkor lesz is. Képzeld el: évi 300-400 milliárd plussz forrás (a mostani GDP 1-1.3%-a), amit fejlesztésre lehet fordítani. Ha csak fizetésnek kiosztják, akkor is több, mint 1-1.3% növekedést generál.

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. november 12. 22:16 | Sorszám: 3324
Ez most vicc, vagy komoly? Mert az első fele viccnek sem rossz.

Téma: Bajnai csomag!
Egzisztenciális kvantor
2012. november 11. 21:59 | Sorszám: 305
Mocskos kampány lesz, az biztos. De ha ezt kibírjuk, akkor jó sokáig nem lesz több ilyen.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 11. 20:44 | Sorszám: 303
Bajnai eltaktikázta magát a millával.
Túl nagyok a belső feszültségek, az LMP így nem akar csatlakozni, a maszop kivár. Bajnai meg légüres térben marad.
Túl hamar lépett és túl nagyot. Ez Szigetvári Viktor érdeme.

Igen, de szerintem a vártnál sikeresebb 2. Békemenet miatt van ez így.
Ugyanis a lúdmilla a bizonytalan szavazókat, és az mszp szervezetét akarta maga mögé állítani. Ha a Békemenet fele-, harmadekkora lett volna, akkor a szocik is elhitték volna, hogy bajnai vezetésével van esély a Fidesz legyőzésére, és egymást tiporva igyekeztek volna az Együtt 2014-be. Mert a győzelem több pozíciót is jelent, több esélyt a Parlamentben maradásra, több helyet az EP-ben és az önkormányzatoknál.
Így viszont hiába minden praktika az Együtt 2014 fölnagyítására, minden épeszű szoci látja, hogy bajnai nem fogja legyőzni Orbánt. Akkor pedig legjobb az mszp-ben maradni, mert bár 2014-ben valószínűleg fele ennyi képviselői hely fog jutni az mszp-nek, az Együtt 2014-ben ott lesz bajnai új sleppje is, azokkal is meg kellene küzdeni.

S Bajnai ezt nem fogja túlélni tudni.
Úgy legyen! Ezzel a magyarországi baloldalnak vége is lesz mint a botnak. Viszont az LMP talán jól jön majd ki az egészből.

Egzisztenciális kvantor
2012. november 09. 10:33 | Sorszám: 257
Ha van esze Szanyinak és körének, ezt nem fogják engedni.

Nem tudom, Szanyiék mit akarnak, és hogy mekkora csoportot jelentenek. De az is lehet, hogy ugyanúgy benne vannak a lúdmillában, mint Botka, meg Lendvai nyanya.
Ja, pont ma olvatsam a HV-ban, hogy Botka is, meg Lendvai is, meg több más öreg mszp-s is folyamatosan tárgyal libajnaival. Szóval számomra egyértelmű, hogy az "Együtt 2014" az mszp próbálkozása a szervezetük átmentésére és a korábban elvesztett szavazók visszaszerzésére. Szerintem ebbe Szanyi simán belemegy, ha adnak neki pozíciót. Az is lehet, hogy őt hagyják hátra az mszp-ben húzónévnek, hogy az egyszerű szavazó elhiggye, hogy az mszp és a lúdmilla nem ugyanaz a maffia.

OV helyében már régen felvetem volna a kapcsolatot Szanyival és körével
Aki az ördöggel üzletel, az maga is pokolra fog jutni. Az ördöggel nem tárgyalunk. Viszont szabad becsapni. Mint ahogy a népmesékben szokás.

(Azt az agyhalottat hanyagold már, légyszi, mert még ki fognak moderálni miatta.)


Téma: Manipuláció
Egzisztenciális kvantor
2012. november 08. 23:52 | Sorszám: 33
egyik nyelven sem tudsz, de még magyarul is csak hazudsz.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 08. 23:51 | Sorszám: 32
fakultatíve az oroszt is bevezetném mint választható nyelvet

Igazából a lengyelnek, a szlováknak, vagy az ukránnak több értelme lenne, mert ezek közül elég egyet megtanulni, és élőben könnyű gyakorolni. De azért az is elég valószínű, hogy a környező országokban angol és orosz nyelvtudással bárki könnyen elboldogul.


Téma: Most pedig nevessünk ...
Egzisztenciális kvantor
2012. november 08. 23:11 | Sorszám: 1266
Volt Pozsonyinak egy írása arról, hogy együtt pisilt a Kövérrel az Országház WC-jében. Ez durván 2 éve volt. Na én azóta egyetlen sorát sem olvastam el, pedig talán 1-2 kivétellel az összes Demót megvettem.

Téma: Manipuláció
Egzisztenciális kvantor
2012. november 08. 23:04 | Sorszám: 18
Azt a hülye gondolatát, hogy azért, mert a német "nehezebb", mint az angol, azt senki nem szopta be.

Na hát akkor elmesélem, hogy amikor kötelezően nyelvet kellett választani az iskolában, akkor mi a gyerekeinknek a németet választottuk pontosan azzal a megfontolással, hogy előbb-utóbb úgyis meg kell tanulniuk angolul IS, meg németül IS, hát akkor kezdjék inkább a némettel, az nehezebb. Kaptunk persze hideget is meg meleget is az osztályfőnököktől, meg ismerősöktől (mindenki hülyének nézett minket), de aztán kiderült, hagy rajtunk kívül volt még néhány hasonló "hülye", aki ugyanebből a megfontolásból szintén németre iratta gyermekét.
Ha oroszt lehetett volna választani, akkor inkább azzal kezdtünk volna. (Ezért meg itt fog mindenki ülyének nézni.)


Téma: Most pedig nevessünk ...
Egzisztenciális kvantor
2012. november 08. 22:57 | Sorszám: 1264
:legyintés:

Ungváry Zsolt sokkal szellemesebb.

Egzisztenciális kvantor
2012. november 08. 22:15 | Sorszám: 1262
Pozsonyi nem tud ilyet.

Téma: Oroszország, Kína, és a jövő...
Egzisztenciális kvantor
2012. november 08. 22:09 | Sorszám: 98
Ha jól látom, ott nem autóval, hanem lifttel fognak közlekedni.

Téma: Manipuláció
Egzisztenciális kvantor
2012. november 08. 22:07 | Sorszám: 14
Pontosítsunk: az amerikaiak nem tanulnak semmilyen idegen nyelvet, mégis egyre többen tanulnak spanyolul. Gyermekkorukban, az anyukájuktól.

Téma: Bajnai csomag!
Egzisztenciális kvantor
2012. november 08. 21:51 | Sorszám: 253
Idézet:
Na azért n e legyünk hülyék.
A Nézőpont felmérte az Együtt bázisát pont egy héttel ezelőtt, ez akkor 5% volt.
Szóval a médián szerint 5x-ös emelkedés történt egy hét alatt?
Nem. Nyomják a libást ezerrel. De NEM fog bejönni.
Ez a felmérés egyébként konkrétan azt a célt szolgálja, hogy a maszopot is benyomják a Lúdmillába, győzködik, nagyon érdemes.

Illetve:

Idézet:
Megnéztem alaposabban ezt a Bajnait.
Látható, csak a vak nem látja, hogy ugyanazok a trénerek készítik fel, mint a böszmét.

Van ezekre a jelenségekre egy kézenfekvő magyarázat: az mszp eljátsza a megújulást, és "Együtt 2014" néven fog indulni. Nem a maszopot kell benyomni a lúdmillába, hanem a maszop szavazóit. A maszop már régen benne van, erre utal az is, hogy október 23-ára mégis szállítottak szoci szimpatizánsokat.

Pár héttel ezelőtt "véletlenül" kikerült az mszp kampánystratégiája az internetre. Szerintem az a tavalyi verzió volt, ami idénre már elavult. Azért "hagyták" kiszivárogni, hogy zavart keltsen.
A háttérben most az történhetett, hogy az mszp mögött álló PÉNZ fölmérte, hogy az "mszp" nevű formáció 2014-ben ígyis-úgyis csúfosan megbukik, és előbb-utóbb meg is szűnik. Ez ellen legföljebb annyit tudnak tenni, hogy az mszp hatalmas szervezetét, illetve a még mindig meghatározó szavazóbázisát átmentik egy másik párt alá. Hogy a látszatát is elkerüljék annak, hogy ez a másik párt tulajdonképpen az átvedlett mszp, civil szervezetek álcájával indultak. És abban reménykednek, hogy a kormányból is és az mszp-ből is kiábrándult szavazókat ezzel be tudják csapni, és el tudják csábítani. Na ehez kell a Medián felmérése, amely fölnagyítja a lúdmillát. (Egyébként nem tudom, miért mérik pártként, hiszen egyesületként nem indulhat a választásokon. Illetve pontosan tudom, hogy miért, de azért kíváncsi lennék a magyarázkodásukra.)

Szóval a 2014-es választási kampány 2012 október 23-án megkezdődött. Jó lenne, ha a Fidesz fölébredne, és elkezdené teljes gőzzel visszacsábítani a bizonytalanokat, mielőtt azok teljesen a lúdmillához ragadnak.


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 7.)
Egzisztenciális kvantor
2012. november 07. 23:18 | Sorszám: 5
Jól van, csak próbáltam humoros lenni.

Téma: Európai Bizottság
Egzisztenciális kvantor
2012. november 07. 22:25 | Sorszám: 11
Na elhamarkodtam a témaindítást. Az "Európai Föderáció" cím jobb lett volna.

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 07. 22:13 | Sorszám: 3646

Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. november 07. 22:10 | Sorszám: 180
A friss előrejelzések alapján a következő években sem várható, hogy az európai adósságválság csillapodik, hiszen mindössze öt uniós országban csökken az államadósság, míg hét másikban tíz százalékpontot meghaladó mértékben nő

Szóval akkor Görögország, Olaszország, Portugália, Írország, Belgium és Ciprus megszűnik. Spanyolország, Franciaország és Anglia sorsa még bizonytalan. (De ha az EU-s nagyvonalúságot és kettős mércét kihagyjuk a jelentésből, akkor Spanyolország is halálra van ítélve.)

Akik biztosan megmaradnak: egész Kelet-Európa + Ausztria, Németország, Hollandia, Málta, Svédország, Finnország, Dánia és Luxemburg.

Azért ez így nagyon durva! Ebből háborúk lesznek.


Téma: Barack Obama az USA új elnöke
Egzisztenciális kvantor
2012. november 07. 21:54 | Sorszám: 318
Jó az a "libarális". Plagizálni fogom.

Téma: Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 7.)
Egzisztenciális kvantor
2012. november 07. 21:52 | Sorszám: 2
Köszi!

Téma: Európai Bizottság
Egzisztenciális kvantor
2012. november 07. 17:11 | Sorszám: 2
Nyugi! Ez jó nekünk! Észre sem veszik, hogy ezzel is maguknak ártanak.
Szóval ha jól gondolom, az EB kilátásba helyezte, hogy megvonják a kohéziós pénzeket, ezzel csinálnak nekünk a GDP 0.5%-nak megfelelő hiányt, amivel a 3% fölé megyünk, ami sok szempontból is nagyon rossz lenne. Erre Orbánék bejelentettek 2 csomagot összesen durván 800 milliárd értékben, amiből a pesszimista becslés szerint is bejön majd 500 milliárd. Ez a csomag tartalmazza a bankok válságadóját is.
Erre most az EB végül is meghunyászkodott, elismerte, hogy 2.9% lesz a hiány, a kohéziós pénzek befagyasztásáról szó sincs, de legkorábban csak jövő tavasszal döntenek majd a büntető eljárás leállításáról. És mondtak hozzá valami baromságot indoklásnak. (Az indoklás a 2014-es költségvetés ismerete nélkül nettó baromság, nem kell vele foglalkozni.)
Viszont az indoklás, meg az EB idióta hozzáállása lehetővé teszi, hogy az 500 uszkve 800 milliárdos csomag is megmaradjon, meg a 150 milliárdos kohéziós pénzektől se essünk el. Orbán rögtön be is jelentette, hogy véglegesíteni kell a 2013-as költségvetést. Ha jól értelmezem, a kohéziós forrásokkal való zsarolás végül is 500-800 milliárd forintot hozott a kormánynak.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 07. 16:57 | Sorszám: 0
(Nyitok már egy ilyet, hogy ne mindent az "Olvastátok"-ban kelljen kitárgyalni.)

Szóval:

Idézet:
ELKÉPESZTŐ.
2011-ben teljesítettük a 3%-ot. 2012-ben teljesítjük. 2013-ban teljesíteni fogjuk... erre azt mondják, hogy ez mind rendben, de majd 2014-ben szerintünk nem...
Meddig lehet ezt csinálni? Nem ég le a pofájukról a bőr?

Téma: IMF-hitel 2.
Egzisztenciális kvantor
2012. november 07. 10:26 | Sorszám: 370
Az a tyúk valahogy az mszp kiterjesztése, vagy a főnöke, vagy mindketten ugyanannak a főnöknek a csicskásai. A lényeg, hogy nagyon látványosan együtt politizálnak. Tavaly, vagy talán két éve egy alkalommal az mszp parlamenti irodájában egyeztették a kormány elleni taktikát.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2012. november 07. 10:17 | Sorszám: 5001
Jé, 5000! Tiszavirág kartács! Nyitsz nekünk egy 7-iket?
Egzisztenciális kvantor
2012. november 07. 10:14 | Sorszám: 5000
Én időben szóltam
Csak abban reménykedem, hogy Martonyi szalutálása Clinton-nénál, illetve a föltételezhető egyéb apró segítségek jobban számítanak a kormányunk megítélésénél, mint az, hogy idehaza mit pampog Szíjjártó.
De mint azt már a másik témában említettem, nagyon meg vagyok lepődve, hogy az MNO látványosan durcizik Obama győzelme miatt.

Téma: Barack Obama az USA új elnöke
Egzisztenciális kvantor
2012. november 07. 09:59 | Sorszám: 291
Gratulálok Obamának, és nagyon örülök, hogy az iráni háború elmarad!
Viszont ha jól látom, az MNO-nál nem felhőtlen az öröm. Ezen kicsit ki is vagyok akadva.

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. november 06. 16:03 | Sorszám: 3170
http://www.magyarhirlap.hu/gazdasag/mi-all-az-imf-nek-elkuldott-levelben

Miért, szerinted az "állam méretének további csökkentése, a szociális támogatási rendszer célzottabbá tétele" micsoda? Közalkalmazotti leépítés és nyugdíjcsökkentés.
A nyugdíjcsökkentés vádjára az IMF is csak annyit reagált, hogy "jelentős pontatlanság". (Nyilván a "pontos" változat nem érintené a rendőrök és a bírók nyugdíját.)

Egzisztenciális kvantor
2012. november 06. 15:36 | Sorszám: 3163
Viszont az IMF csupa olyat kért (most már bevallottan), aminek GDP csökkentő hatása van, amiből viszont államháztartási hiány lesz. Tehát ha fölveszünk mondjuk 10 mrd eurót 3.5%-ra, de a nyugdíjcsökkentés + közalkalmazotti bércsökkentés + egyebek hatására 1%-kal csökken a GDP és az államháztartás bevétele, akkor éves szinten máris ott vagyunk 5-5.5% környékén.
Emellett az eurókötvényekből befolyó pénzt arra költi a kormány, amire akarja, és az eurókötvény tulajdonosok nem rohangálnak havonta a kormány nyakára, hogy beleszóljanak a kormányzásba.

Téma: A magyar igazságszolgáltatás
Egzisztenciális kvantor
2012. november 06. 12:56 | Sorszám: 640
OFF

Úgy tudom az orkáknál írtak le a domesztikációval eltorzított macskáéhoz hasonló viselkedést. Azaz megöli a pingvint, játszik vele, de végül nem eszi meg. Nem mondom, hogy általános, meg hogy köze lenne az emberi gyilkossághoz, csak úgy megjegyeztem, hogy állatok is ölnek.


Téma: A halálbüntetés visszaállítása
Egzisztenciális kvantor
2012. november 06. 10:34 | Sorszám: 62
1. a súlyos bűncselekményeket tervezgetőket visszariasztja
2. a javíthatatlan, társadalomra kiemelten veszélyes (értsd: többszörös gyilkos) vagy a társadalom által kiemelten elítélt bűncselekményt elkövető (ezt persze precízebben meg kellene fogalmazni, de asszem érthető) személyeket kiiktatja a társadalomból.

Szerinted ebből a kettőből melyik nem igaz raffael sándorra és németh győzőre? Oszt még az életfogytig sem jutottak el.
Hiába változtatgatjuk a törvényeket, amíg a bírói kar következmények nélkül játszhatja ki őket.
Szerintem az ilyen szörnyű bűncselekmények (volt egy pár az utóbbi néhány évben) egyértelműen fölveti a mai magyar igazságszolgáltatási gyakorlat felelősségét.


Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2012. november 06. 09:57 | Sorszám: 2772
Aljassal teljesen fölösleges vitatkozni. Az se zavarja, hogy 2011-ben 6%-ról 7%-ra emelték az alapkamatot, az infláció pedig 3.9%-ról 5.7%-ra nőtt.

Téma: A magyar igazságszolgáltatás
Egzisztenciális kvantor
2012. november 06. 09:46 | Sorszám: 631
Láttál te már macskát madarat, vagy gyíkot fogni? Nagyon ritkán eszi meg, mégis megfogja, mert olyan a természete.

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. november 06. 09:36 | Sorszám: 3144
Te már az IMF-nek is drukkolsz? Már kétszer megkaptad tőlem a "hazaáruló" jelzőt. Küzdesz a harmadikért?
Szar lehet ám nektek, hogy mindenféle mocsok bűnbandától kell várni, hogy ártson az országnak, aztán mégse történik semmi már 2 és fél éve!

Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2012. november 05. 22:52 | Sorszám: 2758
A tények nem szokták zavarni a ballibet. 7-ről 6.25%-ra csökkent a kamat nyár óta, a Ft árfolyama pedig alig változott. Semmi nem indokolja a 6% fölötti alapkamatot, hacsak a bankok éhsége nem.

Téma: A halálbüntetés visszaállítása
Egzisztenciális kvantor
2012. november 05. 22:07 | Sorszám: 50
Szerintem az is érv, hogy a halálbüntetéssel a legtöbb gyilkosságot nem előzzük meg, csak legföljebb levezetjük az ilyen szörnyű esetek kapcsán folkorbácsolódott indulatokat. Azaz a halálbüntetés amolyan elégtétel a hőzöngőknek.

Úgy tudom, hogy Magyarországon olyan 140 körüli gyilkosság történik évente, és ez a szám folyamatosan csökken, a Jobbik-osok által agyondícsért átkosban vagy kétszer ekkora volt. Illetve ha jól tudom, a gyilkosságok többsége családon belül történik és/vagy hirtelen felindulásból. Ezeknél az eseteknél biztosan nem visszatartó erő a halálbüntetés visszaállítása.
A kivégzés lehetősége olyan bűnözőknél lehet elrettentő, mint raffaelék, de ők még az életfogytot sem kapták meg.


Téma: Fegyveres ellenforradalom/pucss készül?
Egzisztenciális kvantor
2012. november 04. 22:31 | Sorszám: 14
A két Békemenet után csak elmebetegek gondolhatnak arra, hogy itt fegyverrel bármit is meg tudnának változtatni.
Viszont sajnos nem zárhatjuk ki, hogy némely fontos közfeladatot ellátó egyén valóban elmebeteg.

Téma: Jó hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. október 30. 17:36 | Sorszám: 987
Valószínűleg tényleg a Mercire lett kiírva a tender. És ezzel szerintem törleszkedünk az (autó)ipari lobbihoz, mert ebben a diktatúrához konvergáló nagy büdös EU-ban rajtuk kívül minden számottevő erő az ellenségünk.

Téma: Hogyan lehet(ne) Orbánt megbuktatni?
Egzisztenciális kvantor
2012. október 28. 20:50 | Sorszám: 191
8. Viszály szítása a Fidesz-en belül, illetve a Fidesz és szövetségesei közt.
Egzisztenciális kvantor
2012. október 28. 00:26 | Sorszám: 103
De azért fontos lenne az utódpárt betiltása.

Nagyon remélem, hogy ilyen butaságot nem csinálnak. A baloldal nagyon szépen, precízen meg fogja semmisíteni önmagát, ha 2014-ben rendes választások lesznek, semmi szükség az mszp betiltására.
Úgy néz ki, hogy az mszp-nek nincs túl sok pénze. A pénzt most bajnai hozza. Vibrál is körülötte a levegő, vérszagra gyűlnek a hiénák.
A lúdmillának viszont nincs se tömegbázisa, se aktivistái. A regisztrációs rendszerben sokkal nagyobb szerepe lesz az ÖNKÉNTES aktivistáknak. Aktivistái és jól működő szervezete az mszp-nek van. Az mszp-t viszont rengeteg régi és pénzéhes káder irányítja. A lúdmillának ezeket kell rávennie, hogy pénzért és várható pozícióért cserébe az elhúzódó kampányhoz az aktivistákat biztosítsa. Azaz kb. ki akarják vásárolni az mszp-t a vezetőség alól. De nyilván nem tudnak, meg nem is akarnak mindenkinek pénzt adni, és akiket kihagynak, azok ott fogják akadályozni a lúdmillát, ahol tudják. A belső harcok fogják akadályozni mind a lúdmilla, mind az mszp kampányát, és a várható gyenge szereplésük után a teljes baloldal szét fog esni. Csak ki kell bírnunk 2014-ig.
(Ha az LMP-nek van esze, akkor ebből kimarad, és nevető harmadik lesz. De lehet, hogy ki van nekik adva, hogy nem maradhatnak ki.)

Egzisztenciális kvantor
2012. október 28. 00:11 | Sorszám: 96
Persze hogy hazugság.
Anyukám vonattal ment tüntetni, és azt látta, hogy tele van a fehérvári vonat. Ünnepnapon, ebéd után egy kicsivel ez elég szokatlan dolog.
Nyilván más irányból is nagyon sokan érkeztek aznap vonattal a Békemenetre.

Téma: TIGÁZ
Egzisztenciális kvantor
2012. október 27. 10:56 | Sorszám: 12
TIGÁZ-ra visszatérve: anyósom gázóráját feleségem diktálja. Nyilván anyósomnak semmi esélye nem lenne ezzel a feladattal megbírkózni. A minap kicsúsztak a diktálási időszakból (az is minek?), és feleségem bement személyesen az ügyfélszolgálatra, hogy diktáljon, mert különben túlszámláznak. Ott pedig közölték vele, hogy csak meghatalmazással jelenthet be óraállást.
Egzisztenciális kvantor
2012. október 27. 10:49 | Sorszám: 10
Nem érted a lényeget.
Amit írtál, azt a tulajok valószínűleg mind megtették, és mondjuk 20-30, vagy mégtöbb éve egyszer sem fagyott el a vízóra, pedig nyilván többször cserélték is. Aztán egyik télen vagy 3 vízóra is szétfagy ugyanazon a környéken. Ráadásul a tulaj meg van győződve, hogy a vízóra előtti csapot is elzárta.
Nagyon valószínű, hogy nem egyszerű vandalizmusról van szó, hanem a vízórás jutalékot kap a vízművektől az akcióért.
Egzisztenciális kvantor
2012. október 27. 10:16 | Sorszám: 4
Na már nagyon ideje lenne a Tigáz megregulázásának. Látszik, hogy nem a piacról élnek, hanem monopolhelyzetük miatt a fogyasztók szivatásából. Az internetes és a személyes ügyfélszolgálatuk is direkt úgy van kialakítva, hogy ne gyorsítsa az ügyintézést, hanem akadályozza.

(Megjegyzem, a privatizált vízművek ugyanígy működnek. Telente az üresen álló üdülők vízórái hogy, hogy nem szétfagynak, az üvegük betörik, egy csomó víz elfolyik, és a vízmű egy hasraütéssel megállapított összeget ráver a fogyasztóra. Rossz nyelvek szerint a vízművesek járnak körbe, és az elérhető helyen levő vízórákat simán betörik.)


Téma: Bajnai csomag!
Egzisztenciális kvantor
2012. október 26. 22:21 | Sorszám: 204
Fúj! Legközelebb csak linket tegyél be és figyelmeztetést!
Egzisztenciális kvantor
2012. október 26. 22:20 | Sorszám: 203
Szerintem a libások utólag fotosoppolták, mert ciki volt.

Téma: A Jobbikra már nincs szükség?
Egzisztenciális kvantor
2012. október 26. 22:13 | Sorszám: 367
Nofene, a Jobbiknak már terád van szüksége, hogy megvédjed tőlem őket?

Amúgy amit gyurcsányról írtál, az úgy is van. Előbb-utóbb börtönbe kéne csukni a korábbi bűnei miatt, de jobb lenne mondjuk 2015-ben, mint 2013-ban. Feltéve, hogy 2015-ben biztosan börtönbe megy. Ha ez nem biztos, akkor mégis inkább most essünk túl rajta.


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2012. október 26. 16:41 | Sorszám: 4969
(Meglepődnék, ha kiderülne, hogy Kálmán Imre mondta. )
Egzisztenciális kvantor
2012. október 26. 14:29 | Sorszám: 4961
Ja és teszem hozzá, habonyi főkommunikátor menjen a vasporos csicsába a 200 milliós IMF ellenes média kampányával...

Ld. még #4844.
De talán jó, hogy időben kiderült, hogy a 2014-es kampányt nem lehet erre a mekkmesterre bízni, bárki is volt az.


Téma: A Jobbikra már nincs szükség?
Egzisztenciális kvantor
2012. október 25. 22:04 | Sorszám: 343
El lehet itt poénkodni Vona 16 pontján, meg keresztkem beírásain, de azért kíváncsi lennék, mi a véleménye a Jobbik rajongóinak arról, hogy kedvenc pártjuknak idén még nem volt értelmes megmozdulása. Illetve arról, hogy jól láthatóan csökken a támogatottságuk.

Á, felejtsük el, mégsem vagyok kíváncsi. Ha lenne bátorságotok a témáról beszélgetni, már megtettétek volna.

Egzisztenciális kvantor
2012. október 24. 22:25 | Sorszám: 271
Idézet:
Jelen sorok írója KDNP-s-ként eddig nem volt Jobbik-ellenes, erről írásai meggyőzhettek bárkit.
Ám most, hogy Vona Gábor Jobbik elnök "válogatás" nélkül minden ú.n. '89-est "takarodásra" akar-na kényszeriteni, mot, minimális szimpátiám is "leépült"--sajnos--a Jobbik-kal kapcsolatban.Mert milyen alapon IRHATJA ELŐ normális körülmények között bárki is--A MÁSIK EMBER SZÁMÁRA(!)--hogy ő politizálhat-é avagy sem? EZT, SEM VONA, SEM ORBÁN, SEM SENKI NEM(!!!) IRHATJA ELŐ ÉS NEM KÖVETELHETI! Miért? Mert akkor meg én, vagy bárki is követelhetném azt, hogy Vona Gábor tűnjön el a történelem trágyadombjára, mert ferdén van megkötve a nyakkendője! Szóval éktelen HÜLYESÉGET szónokolt Vona tegnap, s annyira korlátolt, hogy föl sem tudja mérni: MENNYIRE!Viszont a bunkó állati erőszakot meg terjeszti, holott abból már így is túl sok van!

(Inkább itt reagálok rá.)
Szóval nekem már egy ideje az a véleményem, hogy a Jobbik-ot korábbi irányítói magára hagyták, és Vonáék önerőből ennyire képesek. A "nyolcvankilences" duma még annál is nagyobb butaság, mint Orbán és gyurcsány összemosása. Ezzel tulajdonképpen az LMP, a Milla és a hasonló friss szerveződések malmára hajtja a vizet. Pedig a Jobbik-nak pillanatnyilag ezek a legnagyobb vetélytársai, nem a Fidesz.


Téma: Lázár János--OV utóda?
Egzisztenciális kvantor
2012. október 24. 13:22 | Sorszám: 218
Nem biztos, hogy azt meg lehet állapítani. Pl. ha belső vérzés miatt halt meg. De könnyen lehet, hogy azét állt a belső sávban az autója, mert már nem volt eszméleténél.
Egzisztenciális kvantor
2012. október 24. 13:18 | Sorszám: 217
Lenne egy szakmai kérdésem. Amikor megáll az autópályán a forgalom, és a hátulról jövők szépen belecsattannak az álló autókba, akkor nyilván a hátulról jövők a hibásak, mert az elől állók forgalmi okból álltak.
Na de ha a belső sávban keresztben áll egy autó, akkor ő nem forgalmi okból állt ott. Vajon akkor is a hátulról jövő a hibás?
Egzisztenciális kvantor
2012. október 24. 10:53 | Sorszám: 190
Idézet:
Ennek a balesetnek még nem tisztázódtak a körülményei.
Ha itt is megállapítható az erkölcsi felelősség, a sofőr vétkessége egyértelműen Lázár számlájára írható..akkor kell lemondani.
Azt azért még várjuk meg.

Biztos vagyok benne, hogy lesz valami apró szabálytalanság. Pl. ha csak 131 km/h-val ment Lázár autója, akkor arra már hisztériakampányt lehet építeni.

Az időzítés miatt egyre biztosabb vagyok benne, hogy merénylet volt.
Szörnyű, hogy egy fiatal nőnek azért kell meghalnia, mert túl jól sikerült a hétvégi ünnepség, és valakik nem akarják, hogy az ország népe ünnepeljen, lélekben feltöltődjön.


Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. október 24. 10:35 | Sorszám: 2824
Lázárt ezzel kivonták a forgalomból. Le kell mondania, mint annak idején a közlekedési miniszternek. Az időzítés miatt arra tippelek, hogy nem lehet véletlen.
Viszont figyelmeztetésként is komolyan kell venni az esetet.

Téma: Orbánt támadókügynökök? bűnözők?
Egzisztenciális kvantor
2012. október 20. 00:25 | Sorszám: 478
Ma a híradókban egy pillanatra lehetett látni, amint Orbán mellett elmegy Basescu és megveregeti a vállát. Arról a muzdulatról az jutott eszembe, hogy esetleg Orbán körül egy hatalmi centrum, vagyis inkább akció centrum kezd kialakulni. Talán részben ez is az oka annak, hogy állandóan Magyarországgal van elfoglalva az EU, mikor kisebb baja is nagyobb annál, hogy mi történik itt a végeken egy 10 milliós kis országban.

Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2012. október 19. 23:55 | Sorszám: 2191
Macskánk úgy meghízott, és olyan bundát növesztett, hogy a nyaka eltűnt, a feje szinte a vállából nő ki. De este tízkor bejön, nyávog, hogy éhes, és amikor enni kap, akkor nem eszik, hanem fal.
Vagy baromi hideg lesz nemsokára, vagy baromi melege lesz a macskánknak.

Téma: PUSZTULJ, MAGYAR! - Ez az EU hivatalos politikája!
Egzisztenciális kvantor
2012. október 19. 23:30 | Sorszám: 49
Szóval teljesen 1920-ban érzem magamat, azzal a különbséggel, hogy Németország be van darálva. Ezért az EU egyetlen belső közellensége ma: Magyarország.

Ja. Ha nem lennénk NATO-tagok, illetve Áder és Martonyi nem parádézna Amerikában, már meg is szálltak volna minket.

(Van még egy kis kölünbség: ezúttal fél Románia velünk van. Nem láttad véletlenül Basescut, amint megveregeti Orbán vállát?)


Téma: Támogatom
Egzisztenciális kvantor
2012. október 19. 22:32 | Sorszám: 81

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. október 18. 12:52 | Sorszám: 2001
Beszakadtak a hozamok a mai kötvényaukciókon
...
a mai aukciós átlaghozamok a tegnapi másodpiaci referenciahozamokhoz képest 31-35 bázisponttal, a két héttel ezelőtti aukciós átlaghozamokhoz képest 82-106 bázisponttal (!) alacsonyabbak. A 10 éves kötvényaukción 7 éve a legalacsonyabb átlaghozam alakult ki.

Zanzásítva: a 3-, 5- és 10-éves kötvényeknél 5.9, 6.03 és 6.33%-os átlaghozam alakult ki.
Én csak szegény PM Zitát sajnálom. Már a PIAC-ban sem bízhat, mert az is átállt Matolcsyékhoz. (Sőt, a 10-éves hozamokat látva, Matolcsyékban jobban bízik, mint a csótány-bajnai kormányban valaha is.)


Téma: Bajnai csomag!
Egzisztenciális kvantor
2012. október 17. 22:51 | Sorszám: 174
Bár nagyon örül a balodal libajnai színre lépésének, de de szerintem a jobboldal fog jobban járni vele. Ez a libajnai egyszerűen védhetetlen: Az Országgyűlés 199 igen, 164 nem szavazattal és 3 tartózkodás mellett elfogadta hétfőn a gyes, a gyed és a családi pótlék szabályainak módosításait.

Aztán még 2009-ben az AB eltörölte a családi pótlék megadóztatását, de már az is a 2010-es költségvetést terhelte. A GYES-t már Orbánék emelték vissza 3 évre.
Illetve ha jól emlékszem, libajnai törölte el a szocpolt is. Azt is Orbánék állították vissza.
A bajnai-csomagnak köszönhetően tragikusan csökkent a születések száma. Bokros óta ilyen nem történt.

Ezek az intézkedések egyszerűen nem védhetők, és egy kampányban bajnai és bandája szétverhető. (A Millások nyilván nem emlékeznek bokros lajos és az MDF esetére.)
Már csak az a kérdés, hogy mi árt jobban a baloldalnak: a Milla szétverése, vagy meghagyása.


Téma: Eb ura fakó! Mennünk kell tüntetni!
Egzisztenciális kvantor
2012. október 17. 15:08 | Sorszám: 11
Sajnos ezt közvetlenül nem lehet.
Közvetve úgy lehet, hogy az EU ellenében kitartunk, és megmutatjuk nekik, hogy a ballib sajtóba öntött temérdek pénz mind pocsékba ment.
Egzisztenciális kvantor
2012. október 17. 14:48 | Sorszám: 9
Egy mozdulattal rögtön az egész balos sajtót is be lehetne tiltani. Jól látszik, hogy rákészültek Matolcsy bejelentésére, kis LEGO-kockaként részt vesznek a Magyarország elleni európai háborúban.
De valószínűleg kellemetlenül meglepte őket a mai bejelentés, mert a "megszorítás" címszavak helyett nem tudtak mást kitalálni. Holott akárhogy is magyarázzák, az a 600 milliárdos bevételnövelés bizony csak a bankoknak megszorítás.
Egzisztenciális kvantor
2012. október 17. 11:31 | Sorszám: 0
...
újra lépéskényszerbe került a kormány, miután az Európai Bizottság nem hivatalos véleménye szerint a nemzetgazdasági miniszter által október 5-én bejelentett csomag nem elegendő a 2,7%-ra megemelt jövő évi hiánycél eléréséhez.
...
a nemzetközi szervezetek most azt várják a kormánytól, hogy napokon belül pótlólagos lépésekről döntsön és ezeket jelentse is be a nyilvánosság számára. Egy újabb 150-200 milliárd forintos intézkedéssorozat jöhet.
...
A kormány azért is kényszerül az újabb kiigazító csomag megtételére, mert ha a kormány nem teljesíti a 3% alatti hiánycélt, akkor ismét kilátásba helyezheti Brüsszel az uniós források felfüggesztését.

Nyíltan zsarolják a kormányt, hogy jelentsen be megszorításokat, különben zárolják az uniós forrásokat. Matolcsyék nemrég bejelentettek ugyan egy 400 milliárdos kiigazítást, de az az EB-nek nem jó, mert nem tartalmaz megszorításokat.

A pofám szétszakad! Hát ki kormányoz Magyarországon!? Minek bohóckodunk mi itt fölöslegesen a választásokkal!?
Mindjárt kimegyek az Országház elé elégetni egy EU-s zászlót! Muszáj lesz menni október 23-án is.


Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 2513

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. október 11. 22:08 | Sorszám: 4390
Tolvaj banda lesz, bizonyára tolvaj főnökkel.

Nem csak egy rendes tüntetést, hanem egy tüntetésen készült rendes fényképet sem bírnak összehozni.

:négyvigyori:


Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 2510

Téma: IMF-hitel 2.
Egzisztenciális kvantor
2012. október 11. 21:46 | Sorszám: 269
És figyeljük az időzítést! Ma ment Orbán Berlinbe megmondani a tutit!
Egzisztenciális kvantor
2012. október 11. 21:44 | Sorszám: 268
vö.: Hatalmas érdeklődésre számíthat az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. által tervezett, euróalapú állampapír

Illetve a részletek (mert ezt a trehány MNO már nem bírta volna megírni): A papír kamatozása az eurózóna hivatalos inflációs adatához igazodik és ahhoz képest 2,5%-pontos prémiumot kínál majd. Az Eurostat jelenlegi inflációs adata és a 2,5%-os prémium alapján most kissé 5% feletti tényleges kamat mutatkozik, ami kifejezetten vonzó lehet az euróalapú banki betéti konstrukciókhoz képest.

Korábban pedig azt hallottuk, hogy nem lesz eurókötvény az IMF-megállapodás előtt. Szóval akkor nem lesz IMF-megállapodás?


Téma: Ángyán ügy
Egzisztenciális kvantor
2012. október 09. 22:27 | Sorszám: 1028
Nem mondtál nagy butaságot. Ángyán próbálja menteni az igazi felelősöket.

Téma: CÖF Békemenet 2012
Egzisztenciális kvantor
2012. október 09. 22:16 | Sorszám: 50
Konkrétan tudom, hogy nem volt kész programjuk.

Attól, hogy neked nem mutatták be, azért még volt nekik valami programszerűségük.


Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. október 09. 22:12 | Sorszám: 2921
"Egyedül Matolcsy normális, végülis eddig őt igazolta az élet."

Hát, nem biztos, hogy dicsőség, ha valakit Hetényihez hasonlítanak, de végülis a bankszövetség elnöke ugyanezt állította: Ő az első pénzügyminiszter Hetényi István óta, aki most már harmadik éve kézben tudja tartani az államháztartást

(Ráadásul szeptemberben többletet csinált.)


Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 2503

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2012. október 09. 10:18 | Sorszám: 3461
Szerintem ezt a baloldalon teljesen komolyan gondolják. El nem tudják képzelni, hogy a hataloméhségen kívül bármi más is motiválhat egy embert. Nekik a hatalom olyan, mint mammon a farizeusoknak.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2012. október 09. 09:57 | Sorszám: 4844
Hogy mit tennénk? Aki ezt kitalálta, attól nagyon sürgősen megválnék. Mert szerintem még a 2014-es választást is el fogja rontani.

(Az MNO képét kellett volna betenni, de az nem fért volna ide.)

Téma: Időközi választás
Egzisztenciális kvantor
2012. október 05. 22:37 | Sorszám: 82
beletörődtem abba, hogy vannak, akik soha nem növik ki a faszságot

Ne izgasd magad, őket fizetik ezért. Ha nem vesztegetnél billentyű leütést rájuk, akkor nagy bajban lennének.

Egzisztenciális kvantor
2012. október 05. 22:34 | Sorszám: 81
Komolyra fordítva a szót, azért ez az amúgy jelentéktelen dunaföldvári választás megerősíti azt a feltevést, hogy az emberek kiábrándultak a Fidesz-ből, de nem felejtik az mszp ámokfutását sem.
Ebből szerintem 2 dolog is következik a Fidesz számára. Egyrészt nagyon oda kell figyelniük a kiábrándult választókra, azaz azokra, akik a közvéleménykutatásokon az NT/NV kategóriába esnek. Az őket megszólító "független" jelöltek még nagy arcraesést okozhatnak 2014-ben.
Másrészt nem szabad hagyni, hogy az emberek elfelejtsék, mi minden gonoszságot művelt az mszp 8 év alatt. (Erre számtalan mód van, csak nem szabad lustálkodni.) Ha ezt jól végzi a Fidesz, akkor ennek olyan vonzata is lehet, hogy az mszp-től markánsan nem különböző formációk (LMP, DK, szoci hírben álló ál-függetlenek) szintén nem rúgnak labdába.

(Sajnos a Fidesz-nek nagyon föl van adva a lecke. Meg van nekik mondva, hogy az LMP nem eshet ki az Országgyűlésből. Viszont ha ügyesen és agresszíven kampányolnak az mszp ellen, akkor bizony az LMP is áldozatul esik. Kézenfekvő megoldás talán az lenne, hogy hagynak az LMP-nek 1-2 témát, amiből megélhetnek. Viszont aki az ördöggel cimborál, az a pokolra fog jutni.)


Téma: A magyar igazságszolgáltatás
Egzisztenciális kvantor
2012. október 05. 22:15 | Sorszám: 563
Mér' nem váltjátok le? Mindenkinek olyan bíborosa van, amilyet megérdemel.

(Nyáron voltam egy misén, ahol vmelyik püspök hirdette az igét, és bizony nagyon durván "egykutyázott". Ezek után én semmin nem csodálkozom.)


Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. október 05. 13:41 | Sorszám: 2765
Az a baj, hogy itt semmi se nem jó! Minden szar! De leginkább az, hogy nem informatikázunk, hanem a XIX. századba nézünk! Meg ez a nemzeti függetlenségi izé sem kéne. És az is baj, hogy engem mindenből kihagytak. Pedig megmondtam, hogy baj lesz!

Chikán Attilánál elmentek otthonról. Viszont legalább rátalált Mellár Tamásra. Ezek most versenyben szidják a kormányt.
Az a közös bennük, hogy egyiküknek sincs olyan ötletük, amire legalább ők maguk azt mondanák, hogy jó. Viszont amit a kormány csinál, az biztosan rossz. Az is közös még bennük, hogy mindketten ki lettek rúgva. Még Ángyán profot odavehetnék maguk mellé, hogy hangosabban szóljon az "itt minden szar".


Téma: Fico: a Benes-dekrétumok megváltoztathatatlanok
Egzisztenciális kvantor
2012. október 04. 15:52 | Sorszám: 228
Szerintem mulatságos.
Egzisztenciális kvantor
2012. október 04. 15:51 | Sorszám: 227
Az állattenyésztők ismerik ezt a szabályt. Beltenyész populációk keresztezéséből kiváló képességű egyedek születhetnek (pl. postagalambok), akik viszont nem képesek továbbörökíteni ezeket a kiváló tulajdonságokat.
Egzisztenciális kvantor
2012. október 04. 10:46 | Sorszám: 202
végtelenül sokat kellene tudnunk ahhoz, hogy pontosan ismerjük a világot, és emiatt a világ megismerhetetlen

Ez evidencia. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy a "világ megismerése" fából vaskarika. Ha feltételeznénk, hogy a világ megismerhető, akkor azt feltételeznénk, hogy agyunk komplexitása legalább ugyanakkora, mint a világé. Ebből pedig további érdekes ellentmondások következnek.

Ellenben ki lehet tűzni kisebb célt is, ami talán megvalósítható: a velünk történő dolgok megismerése és megjósolása adott pontossággal.


Téma: IMF-hitel 2.
Egzisztenciális kvantor
2012. október 04. 10:16 | Sorszám: 256
http://www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/megszolalt_az_imf_nem_varunk_el_tobb_megszoritast.173767.html
...
Kiegyensúlyozottabb és nem megszorító intézkedéseket vár el a magyar kormánytól a Nemzetközi Valutaalap a költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében. Nem vár el több kiigazítást, mint amit a kormány már betervezett - derült ki Iryna Ivaschenko hírügynökségnek küldött válaszából. Olyan lépéseket szeretnénk látni, amelyek segítenek beindítani a gazdasági növekedést Magyarországon - magyarázta az IMF budapesti illetékese.
...
Ivaschenko a hírügynökségnek küldött mostani válaszában azt is megismételte, hogy Magyarország készenléti hitelmegállapodásra jogosult, ám ezt tekintheti elővigyázatossági hitelkeretnek is.

Ezt most nem tudom értelmezni. Ez idézett két dolog mintha ellentmondana egymásnak. Talán taktikát váltottak. Vagy szimplán hazudnak.

Az mindenesetre kezd világossá válni, hogy a szocik akadályozzák a gazdasági növekedést. Ez jó hír is, meg rossz is. Egyrészt jó, mert úgy néz ki, hogy már nem gazdasági élet-halál harcot vív a kormány. Rossz, mert még mindig nincs mozgástere. Ha beindulna egy picinykét a gazdaság, akkor népszerű intézkedéseket is hozhatna, amivel mi választók is jól járnánk.


Téma: Fico: a Benes-dekrétumok megváltoztathatatlanok
Egzisztenciális kvantor
2012. október 03. 14:58 | Sorszám: 130
Nevetségesnek tartom azt a levezetést, hogy a neandervölgyiek hány hangzót tudtak kiadni. Egyrészt ismeretlen a lágy részek fiziológiája és működése. Másrészt nem ismert a hallásuk sem.
(Nem valószínű, hogy több hangot tudtak volna kiadni, mint a cro-magnoni, de ettől függetlenül nevetséges a levezetés.)
Egzisztenciális kvantor
2012. október 03. 14:53 | Sorszám: 129
Valószínűleg nem ették meg egymást. Ld. még a szabin nők elrablását, vagy a csodaszarvas mondát.
Egzisztenciális kvantor
2012. október 03. 14:51 | Sorszám: 128
Hogy ez nekem nem jutott eszembe?!
Egzisztenciális kvantor
2012. október 03. 13:09 | Sorszám: 107
A csimpánznak amúgy is eggyel több kromoszómája van.
Az nem jelent semmit. A lónak 64 van, a szamárnak 62, az öszvérnek meg 63. Elvileg az öszvér meddő, de a kétfajta öszvér közül az egyik (nem emlékszem melyik) nagy ritkán megellik.

Téma: Mit akarunk mi Közép-Ázsiában?
Egzisztenciális kvantor
2012. október 03. 13:02 | Sorszám: 60
(Hú de gyors voltál! Én még nem olvastam, csak Szalay Károly bácsit.)

Téma: Fico: a Benes-dekrétumok megváltoztathatatlanok
Egzisztenciális kvantor
2012. október 03. 11:31 | Sorszám: 59
Az a megközelítés, hogy az anya és a magzat között küzdelem zajlik, a háttérben működő immunfolyamatok ismeretének tükrében eléggé félrevezető, sőt talán butaság is. Még a végén eljutunk odáig, hogy a magzat egy rákos daganat.
Inkább azt mondanám, hogy itt sokszorosan szabályozott folyamatról van szó, az egymással ellentétes hatású szabályozások állítják be az egyensúlyt, ami bizonyos szemszögből küzdelemnek látszik.

Téma: A dollár végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. október 02. 22:36 | Sorszám: 7
Az írás alatt van egy link az eredeti cikkre. Na azon az oldalon van egy IP-cím ábrázoló térkép.
A te linkeden csak egy "Flag counter" van. Az is gyűjti az IP-t, csak országos bontásnál nem ad finomabbat.

Téma: Irán: újabb háború??
Egzisztenciális kvantor
2012. október 02. 22:29 | Sorszám: 758

Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. október 02. 21:54 | Sorszám: 175
Poverty is Returning to Europe

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. október 02. 18:09 | Sorszám: 2746
a 6,44%-os szint azt jelenti, hogy a 6,50%-os alapkamat további fokozatos vágását árazza a piac

Téma: A dollár végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. október 02. 16:08 | Sorszám: 2
(Milyen jó kis IP-cím gyűjtő oldal! Ki van itt Kozármislenyből? Hát Nyergesújfaluról?)

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. október 02. 10:37 | Sorszám: 2434
Nem vagyok képben a kéttannyelvű iskolákkal, és bocsi, hogy beleugatok, de speciell azokat a fajta "elitképzőnek" hirdetett, gazdag szülők kezelhetetlen gyerekeit még jobban elhülyítő fizetős iskolákat be kell záratni. Azokban az iskolákban a gyerek sem magyarul, sem idegennyelven nem tanul meg rendesen, és még a szaktárgyakból is birka marad. Még a susogó melegítős vállalkozóknak sem engedhetjük meg, hogy kiszúrjanak a gyerekeikkel.
Idegennyelvű iskola szerintem kétféleképpen működhet. Vagy érettebb korban (pl. egyetemen), amikor már az adott nyelv alapjait hagyományos nyelviskolában megtanulta a diák, és az egyetemen csak a szakmai nyelvet tanulja hozzá.
Vagy fiatalabb korban, de idegennyelvű környezetben. Az a lényeg, hogy a gyerekek egymás közt is idegen nyelven beszéljenek (pl. magyar gyerek külföldön). Ám ha a gyerekek mind magyar anyanyelvűek és csak a tanárok külfödiek, akkor a gyerekek el fognak szigetelődni a tanároktól, és nem tanulnak meg rendesen se magyarul, se németül. Viszont az újgazdag vállalkozó szülők nagyon büszkék lesznek a gyerekeikre, hogy az makog valamit egy számukra érhetetlen nyelven.

Ma Magyarországon hivatalosan nincs elitképzés. Amit annak hívnak, az becsapás. Ami fizetős, az eleve nem lehet más, csak becsapás, mert a tandíjakból él az iskola.
Ellenben nem hivatalos elitképzés igenis létezik. Majd ha jobban ráérek, elmagyarázom, hogyan működik. A lényeg, hogy ma a gazdag értelmiségi szülők gyereke jobb képzést is kaphat, mint mondjuk 10 éve, a nagy többség viszont csak gyerekfelügyeletet.

Egzisztenciális kvantor
2012. október 02. 10:17 | Sorszám: 2433
Nem, nem. Amit eddig Hoffmann Rózsa mondott, vagy csinált, az legtöbbször nagyon jó volt. Hoffmann Rózsa és csapata szakmailag nagyon jó.
Más baj van vele, mégpedig 3 is:
- Nincs politikai támogatottsága, a Fidesz-es, meg ki tudja, milyen lobbicsoportok folyamatosan támadják. Talán most majd javul a helyzete egy kicsit, mert Balog Zoltán erős embernek tűnik.
- Nem politikus, és nem tudja, hogyan kell jó dolgokat mások akarata ellenére megvalósítani.
- Nem ért a pénzhez, nem tudja fölmérni, hogy amit kitalál, az középtávon mennyibe fog kerülni.

Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. október 01. 22:09 | Sorszám: 161
első körben egy olyan Breivik-típusú szörnyűségre gyanakszom

Na most, hogy így ezt leírtam, eszembe jutott, hogy a cseh metilalkoholos ügy kipattanásakor az első gondolatom az volt, hogy ez szabotázs. Csak később valahogy nem gondoltam ilyesmire.


Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. október 01. 22:03 | Sorszám: 2422
OFF

bár mondjuk a szláv nyelvekkel, amit Dosztojevszkij és Tarkovszkij iránti tiszteletből szerettem volna, hogy eredetiben élvezhessem sajnos csődöt mondtam

Na még egy érv, hogy megtanuljak oroszul, vagy lengyelül: ebben lepipálnálak. (Én Szolzsenyicin-t, vagy Sienkiewitz-et szeretnék eredetiben olvasni.)


Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. október 01. 21:44 | Sorszám: 160
Na hát, milyen jó, hogy a gondolára járok, nem is olvastam, hogy összehívták a nemzetbiztonsági bizottságot.
Ezek szerint nálunk is volt valamilyen "esemény", csak nem kapott sajtónyilvánosságot.

Két dolgot tudok elképzelni ezzel kapcsolatban:
- valaki figyelmezteti a "visegrádi hármak" kormányait, hogy meg kell erősíteni a titkosszolgálatokat, mert valami elkerülte a figyelmüket
- vagy túl sok krimit néztem.
Ha az előbbi, akkor első körben egy olyan Breivik-típusú szörnyűségre gyanakszom.
Második tippem az lenne, hogy az érintett országokban az ellenzék valamelyik képviselője ellen követnek el merényletet, és ezzel próbálják megváltoztatni a politikai helyzetet. A lengyeleknél mintha már megkezdődött volna a hangulatkeltés. (Nem igazán tetszik nekem az a duma, hogy "Lengyelországnak technokrata kormányra van szüksége".)

Egzisztenciális kvantor
2012. október 01. 18:59 | Sorszám: 157
Azt figyeltétek, hogy Klaus is és Tusk is életveszélyes figyelmeztetést kapott? Vajon véletlen az időzítés? És vajon figyelmeztetések voltak, vagy fenyegetések?

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. október 01. 18:10 | Sorszám: 2735
Ha korábban megvesztek, akkor most mi lehet velük? Az IMF-hitel nyilvánvalóan sokat segítene, mert súlyos válság gyötri Európát, és újabb válsághullám közeledik, ami negatív hatással lesz Magyarországra is. Könnyebb lenne kivédenünk, ha lenne mögöttünk egy biztonsági háló. Anélkül is sikerülni fog, csak több energiával, drágábban - mondta Orbán.

Szóval most már csak az árfolyamon alkudoznak. Az versenyeztetik az IMF-et.
Gondolom a ballib újságírók már a becsomagolt bőröndjeiken ülnek a Magyarországon tomboló fasizmus miatt.


Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 30. 21:48 | Sorszám: 151
Orbán a hétvégén valami hasonlót mondott: "A választók nem értékelik, ha azt nondjuk, hogy a válság nem sodorta el Magyarországot. Pedig éppen most sodorja el Franciaországot, Spanyolországot, Olaszországot, Portugáliát."

Előszőr azt hittem, hogy Franciaország emlegetése nyelvbotlás volt. Pedig nem.

Mondjuk nem biztos, hogy Orbánnak igaza lesz, és lehet, hogy Franciaország megússza. A [url=http://mno.hu/gazdasag/brutalis-megszoritasokat-tartalmaz-a-jovo-evi-koltsegvetes-1108337]francia államadósság elérte a 91%-ot, de 90.6-ra csökkenhet 2013-ra[/url. Vagyis Franciaország valahol annak a határán táncol, hogy pénzügyileg független tud maradni, vagy nem. Ha sikerül nekik államadósságot csökkenteni, akkor megússzák. Azonban az eddig emlegetett intézkedések szerintem nem fogják csökkenteni az államadósságot.


Téma: Irán: újabb háború??
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 30. 21:28 | Sorszám: 694
Irán atomfegyverhez jutásának megakadályozása fenyeget háborúval.

Igen, de nem atomháborúval. És talán lokális marad.
Ellenben Irán atomfegyverhez jutása atomháborúval fenyeget, ami nem tud lokális maradni.

Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 30. 21:09 | Sorszám: 692
Pontosan. Atombombát Iránnak, mielőbb!

Mint korábban már írtam: nem értünk egyet. A jelenlegi helyzet, a status quo nem eredményezett atomháborút már minimum 26, de az is lehet, hogy 50 éve. Irán atomfegyverhez jutásának lehetősége háborúval (még nem atomháborúval) fenyeget. És nem vagyok meggyőződve, hogy a status quo megváltozása nem eredményezne atomháborút 50 éven belül.


Téma: 2014 - a választások éve
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 29. 23:44 | Sorszám: 338
remek karácsonyi ajándék !

Bizony!


Téma: Irán: újabb háború??
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 29. 11:35 | Sorszám: 675
Te el vagy maradva egy brossúrával. Azok az idők már elmúltak. Különben nem járhatna Putyin nagy csinnadrattával Izraelbe, és nem keresnének olyan szíriai megoldást, amelyik mindkettőjüknek jó. Az USA-nak meg rossz.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 28. 23:00 | Sorszám: 2734
Tulajdonképpen pech, hogy a külpiacok optimisták, mert a hangulat, amelyben erősödött a forint árfolyama, és van kereslet a magyar állampapírokra, lehetőséget ad a magyar kormánynak az ámokfutásra.

Lejjebb írtam, hogy olyan ez, mint amikor révész az ellenfélnek drukkol. Na de rosszul írtam. Mert ez nem drukkol még az ellenfélnek sem. Pont az a baja, hogy az ellenfélnek is jól megy, és nincs kedve Orbánékat megregulázni.
Tényleg olyanok ezek, mint a varjú a Vuk-ban (ahogy Macisajt említette korábban). Ha a vadász nem lövi meg a rókát, akkor a vadászt is utálja.


Téma: Bírói kar
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 28. 22:53 | Sorszám: 582
De miért is törvényszerű, hogy rendőrből terminátor, bíróból pedig egy politikai "kultúra" prostituáltja legyen?
Az alacsony szakmai színvonal miatt, ahogy fent utaltam rá. A kényszeres cselekvés, ami letéríti a delikvenst a racionális útról, másképp nem alakulna ki. Egy magas szaktudással bíró rendőr sohasem lépné túl a hatáskörét és még akkor sem élne vissza a hatalmával, ha a felettesei arra sarkallnák. Egyszerűen azért, mert ismeri a törvényt, tudja, hogy mi a kötelessége, mit s miért tehet. Ugyanez a helyzet a bíróval, de még az Iraki, sőt az Észak-Koreai fogolytáborok fogláraival is! Ezek sem ereszkedtek volna soha odáig, ha nem a kontraszelekció emelte volna őket a posztra, amit betöltenek!

Gratulálok, nagyon jól összefoglaltad a kommunizmus lényegét. Ebből kijön az is, hogy az erkölcsileg nem magasabb szintű nyugati kapitalizmus miért tudta végül legyőzni a kommunizmust. (Valószínűleg háborúban is legyőzte volna.)

Szemléltetésként csak annyit fűznék hozzá, hogy amikor kérdezgettem a felmenőimet, hogy milyen volt a padlássöpréses időszak (amiről a Tanú c. fil olyan jól viccelődik), akkor ezt válaszolták:
- Akiről az egész falu tudta, hogy mihaszna, sőt aljas gazember, az lett a legnagyobb kommunista, és egyik napról a másikra az ilyenek kapták meg a hatalmat.


Téma: Mit akarunk mi Közép-Ázsiában?
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 28. 22:37 | Sorszám: 34
Akkor főleg nem értem. Almát eladni miért a miniszterelnöknek kellett odamenni?
Más van itt a háttérben.

Na bökd ki tavaris, mi ellen akarsz itt lázítani?


Téma: Bírói kar
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 28. 22:21 | Sorszám: 581
A tisztességes jogászok, ügyészek, bírók homlokát nem égeti szégyenpír?

Az a 10-20% biztosan szégyenkezik az ilyenek miatt, de nem tud sokat tenni.


Téma: Irán: újabb háború??
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 28. 22:13 | Sorszám: 670
Valahogy én más infókkal gazadagodom.

Rossz forrásból tájékozódsz. Az "arab-tavasz" arról szól, hogy az USA mérsékelt iszlám vezetőkre cseréli a korábbi feltétlen USA- és Izrael-barát garnitúrát. Amerika bármilyen gazdag és erős is, nem engedheti meg, hogy a néhány milliós izraeli zsidóság miatt összetűzésbe kerüljön a lassan egymilliárdos iszlám világgal. Igazából nem jelentene neki különösebb nehézséget folyamatosan bombázni és/vagy szegénységben tartani a mohamedánokat, de ezzel áttolná őket a feltörekvő Kína, India, Oroszország és Dél-Amerika érdekeltségi körébe. Ami viszont több szempontból is (elsősorban a nyersanyagok miatt) veszélyes lenne.
Egyedül a szíriai helyzet az, ami kilóg a sorból. A szíriai helyzettel kapcsolatban támaszkodhatsz nyugodtan a forrásaidra.


Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 27. 22:39 | Sorszám: 2625
Nem tom, nem olvasom. Biztos, hogy hangvételt váltottak? Az olimpia alatt még nagyon agresszívek voltak.

Téma: Irán: újabb háború??
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 27. 22:33 | Sorszám: 654
Pedig abszolút nem kóser. Elhiheted.
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 27. 16:22 | Sorszám: 643
Miért is kell nekünk a ruszkikkal szembepisálni?

Ahelyett, hogy az ülepüket nyalnánk! Milyen szép világ is lenne! Onogur meg te milyen jól tudnátok érvényesülni!


Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 27. 16:15 | Sorszám: 2724
Ha hirtelen romlana a nemzetközi pénzügyi hangulat, Magyarország az elsők között lenne, ahonnan a befektetők menekítenék a pénzüket.
...
Tulajdonképpen pech, hogy a külpiacok optimisták, mert a hangulat, amelyben erősödött a forint árfolyama, és van kereslet a magyar állampapírokra, lehetőséget ad a magyar kormánynak az ámokfutásra.

Nem "mint", hanem tényleg megvesztek. Gyakorlatban megvalósítják azt, amit Révész Sándor elképzelt: az ellenfélnek drukkolnak.

Viszont ha jobban belegondolok, nem ilyen mókás a helyzet. Mert nem biztos, hogy a külsős MT tagok sokáig bírják az ekézést. Márpedig nagyon durván támadják őket az MNB-ben is és a sajtóban is: Rendszeresen előfordul, hogy a tanács előtt a bank közgazdászai prezentációt tartanak. A jegybanki szakértői gárda által készített, a gazdaság állapotáról, az inflációs pályáról, a pénzügyi közvetítő rendszerről, a nemzetközi fejleményekről szóló elemzések is terítékre kerülnek, háromhavonta pedig a legnagyobb lélegzetvételű MNB-s elemzést, az inflációs jelentést tűzik napirendre. ...
Vagyis ott fúrják a kormány gazdaságpolitikáját és magukat a külsős tagokat, ahol lehet. Pedig csak annyi fogás van rajtuk, hogy "bezárkóznak".

Volt arra próbálkozásuk, mondták el forrásaink, hogy a költségvetésről készített elemzésnek a sajtóanyagát, összefoglalóját a monetáris tanács átírhassa, de ez végül nem valósult meg. A mostani tanács azonban azt elérte, hogy a stáb által készített Inflációs jelentés fő üzenetei helyett maga írjon egy néhány oldalas helyzetértékelő közleményt a jelentés közzétételének hónapjában, és ezt a kamatdöntés napján, az inflációs jelentés előtt két nappal publikálja.
Sokáig a kormány az ülésre küldött egy megfigyelőt, de az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF határozott kérésére a kormány tavasszal ezt a lehetőséget eltörölte. A kormányt képviselő - általában a pénzügy-, ebben a ciklusban a nemzetgazdasági minisztérium - tisztségviselője képviselte a kormányt, de ő nem szavazhatott, csak elmondta, hogy mit gondol a kormány a kamattal kapcsolatos körülményekről.

Jó ez a cikk. Panaszkodásnak, áskálódásnak indult, de akinek szeme van, az látja, hogy micsoda küzdelem folyik az MNB-ben.

Amit a balos sajtó csinál, pont azt hiányoltam a jobbos sajtóból. Simornak sok van a füle mögött, lenne bőven mivel foglalkozni, lenne mivel lejáratni simort belföldön és külföldön egyaránt. Most a balos sajtó járatja le a MT külsős tagjait teljesen alaptalanul.


Téma: A magyar igazságszolgáltatás
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 26. 22:49 | Sorszám: 454
Ebben a dánielpéter-ügyben érzek valami irányítottságot. Igen valószínűtlennek tűnik, hogy egy több alkalommal is provokációt elkövető figura kap egy balos bírót, amelyik az állását kockáztatva folytatja a provokációk sorát. Nyilván nem érzi veszélyben az állását.

Téma: Béke poraira !
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 26. 22:43 | Sorszám: 955
A pénze megvan hozzá, hogy elintézze.
Amúgy amíg élőnek számított, valami védett ember lehetett, mert nagyon sok mindent megúszott. Ellentétben pl. a kolégájával, hunvalddal. Pedig saccra veróknak több vaj volt a fején.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 26. 18:41 | Sorszám: 4765
Ádert meg kellett volna tanítani ici-picit mosolyogni. Biztos nem gondolta, hogy egyszer az Obama házaspár fogja körülvenni.

Téma: A magyar igazságszolgáltatás
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 25. 22:52 | Sorszám: 445
Na jól kezdődik. Úgy hallom, a szivattyúkezelő lesz a hunyó. Bizonyos Pelikán József. Izé, Sándor.

Téma: Irán: újabb háború??
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 25. 21:59 | Sorszám: 626
Keresi USA kegyeit?

Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 25. 14:43 | Sorszám: 2605
A portfolio.hu írja: Kilengett a forint a kamatdöntésre
És még grafikon is van, amin látható egy tüske. Viszont a forexpros.com-on azt a tüskét én nem látom. Látszik viszont, hogy reggel óta 50 fillért gyengült az euró.
Azt hiszem, a portfolio.hu-nál most nagyon boldogtalanok.

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 24. 22:41 | Sorszám: 2317
Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen!

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 24. 22:17 | Sorszám: 2697
Matolcsy monnyonle!

Téma: Bírói kar
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 22. 23:22 | Sorszám: 520
Szóltak a 2006-os terror miatt?

Hát persze! Révész "Mártíriuszon" élcelődtek.


Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 2359

Téma: Élelmiszer válság - gazdasági doktrina
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 21. 11:50 | Sorszám: 75
A gyomirtónak ellenálló kukorica iszonyatos üzlet lenne, ha nem lenne emberre veszélyes. Mert úgy fedezték fel a rezisztenciát biztosító gént, hogy megfigyelték, hogy a növényvédőszert gyártó üzem valamilyen lefolyójában egyszer csak magától elszaporodott valami baci. Na abból a baciból GMO technikával kivették a megfelelő gént, és betették a kukoricába.
De ha az egész világon, vagy legalábbis baromi nagy területeken fogják majd használni a gyomirtót, meg a gyomirtónak ellenálló kukoricát, akkor előbb-utóbb ugyanúgy kifejlődik majd a gyomokban is a rezisztencia génje, ahogy azokban a bacikban kifejlődött. Akkor majd lehet kidobni az összes gyomirtót, meg az összes GMO-kukoricát, és gyártani másikat, ami majd kicsit drágább lesz.

(Amúgy nem a Glialkáról van szó, hanem a Roundup-ról.)


Téma: A Hőség Városa
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 20. 22:29 | Sorszám: 1539
Állítólag jövő héten 30 fok lesz.

Téma: Élelmiszer válság - gazdasági doktrina
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 20. 22:18 | Sorszám: 71
Valószínleg nem is a glifozáttal (vagy mivel?) van baj, hanem a azzal a promóter génnel, amit fölhasználnak a génmódosításhoz. Pusztai Árpád professzor már vagy 10 éve leírta ezt, akkor meghurcolták érte, elvették professzori címét, leállították kutatásait és kirakták valamelyik angol egyetemről.
Most csak ezt találtam, ez későbbi anyag: A bélhámsejtekben a karfiol-mozaikvírus promóter nemcsak a vírusokat kódoló, hanem a sejtben levő más géneket is aktiválhat. A GM-burgonyát tartalmazó tápon tartott patkányok gyomor- és bélfalának szövettani vizsgálatakor kiderült, hogy a karfiol-mozaikvírus és a genetikai módosításban használt más DNS-darabok hatására a hámsejtekben felgyorsult a sejtosztódás. Ennek alapján Stanley Ewen, az aberdeeni egyetem vezető patológusa úgy gondolja, hogy a transzgének a bélben nem szabályozható növekedést válthatnak ki, ami végül is vastagbélrák kifejlődéséhez vezethet. A kölni egyetemen Dörfler professzor csoportja terhes egereket táplált egy génnel, és azt találták, hogy ugyanez a gén megjelent az embriók agyában!

Téma: Új választási törvény
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 20. 22:02 | Sorszám: 79
Teszem azt ...

Téma: Az eurózóna végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 20. 21:57 | Sorszám: 104
Igen, fennmarad az euróövezet.

Köszi, hogy fölhoztad a szaktopikot, már terveztem, hogy írni kellene bele.
Szóval Európa meghunyászodott, az euró elleni offenzívát leállították, az eurózóna egy ideig még fönnmarad. (Majd belülről fog szétrohadni, de az tovább tart.) Nekünk pedig nem fog kelleni pénzügyi védőháló, az IMF elmehet Kukutyinba zabot hegyezni.

Szeptemberben érkezett néhány érdekes hír Nyugat-Európából, ami arra engedett következtetni, hogy Európa letette a fegyvert Amerika előtt, és igazodott. Mindre nem emlékszem, de ez volt az egyik legnagyobb szenzáció: Versenyfelügyeleti vizsgálatot indított az Európai Bizottság a Gazprom orosz gázipari cég ellen
Aztán mintha lett volna néhány nyilatkozat az EB fejeseitől is, ami arra utalt, hogy megváltozott a viszony az EU és Oroszország között. (Sajnos, nem emlékszem rájuk, de így rémlik.) Szóval ha jól gondolom, Európa kapitulált.

Nehéz végiggondolni, hogy a megváltozott helyzetből mi minden fog következni, de íme néhány dolog:
- az amerikai elnökválasztásokig biztosan nem lesz európai balhé
- így a pénzpiacokon mindenki boldog lesz, zavartalanul folynak majd a magyar állampapíraukciók csökkenő hozamok mellett
- az IMF-fel való megállapodásra 2013-ig biztosan nem kerül sor (valamelyik elemző is ezt írta a minap). Akkor is lehet, hogy csak azért, mert az lesz az ára, hogy magunk választhassunk MNB-elnököt.
- lehet kamatot csökkenteni, talán Magyarországon is megindul végre a banki hitelezés, és a beruházások is
- a nyugat-európai bankok megerősödve jönnek ki a válságból
- ami az európai polgároknak jó csomó pénzébe került eddig is, és némelyik állam megmentése még több pénzükbe kerül majd
- Orbánra, Amerika szövetségesére mindenki haragudni fog.

Nem biztos, hogy jó a helyzetértékelésem Európával kapcsolatban, de az utolsó pont akkor is be fog jönni.


Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 20. 17:09 | Sorszám: 2666
Akár a szocik is diktálhatták volna azt a szöveget. Azok állnak így hozzá: "a kormány bármit csinál, rosszul csinálja. Ha utólag valami mégsem bizonyul rossznak, akkor csak véletlenül szerencséjük volt."

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 20. 15:06 | Sorszám: 2269
Nem is tudom, minél többször gondolok bele, annál kevésbé stimmel a történet.
Ilyen egymással izmozó, meg egymás elé bevágó, meg még autóból is kipattanó elmebetegeket láttam már, de az mind férfi volt. Nyilván vannak ideges női vezetők is, de olyat még csak férfit láttam, aki egy adott helyzetben elszenvedett sérelem miatt nem hagyja békén a másikat, és utánamegy.
Az is lehet, hogy nem a nő vezetett.
Illetve az sem stimmel, hogy a leállósávba is utánament a Bömbi. A leállósáv keskeny, ha oda kihúzódott valaki, akkor nyilván lassított. Egy tapasztalatlan vezető a leállósávban nem menekülni akar, hanem megállni.
Szóval az is lehet, hogy a nő vezetett, de a Blikk csak kitalálta a szándékosságot sejtető tanúvallomást.
Vagy nem tudom, mi lehet, de nekem az agresszív női vezetős, autós üldözéses történet nem áll össze.

Téma: Bírói kar
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 20. 13:23 | Sorszám: 425
A bíróság nem a pulpituson ülő nő/férfi személyével egyenlő, hanem ő csak egy képviselő, aki egyszemélyben maga a bíróSÁG, azaz az állam igazságszolgáltatási rendszerének arca.

Na hát ez nagy igazság! Azok az ott ülő emberek ugyanúgy jellemzik az egész állami igazságszolgáltatási rendszert, mint ahogy a csepp a tengert. Általában nagyon rossz véleménnyel vagyok róluk is, a bíróságokról is az összes többi lusta, nagyszájú, korrupt kommunista bürokrata dolgozóval együtt. Ahogy a bíróságok ma Magyarországon, 22 évvel a rendszerváltás után működnek, az bizony a kádár-korszak közepét idézi. Nem véletlen, hogy megmaradhattak ott tárgyalás közepén maguk alá vizelő alkoholista bírók. Illetve az sem véletlen, hogy bűnözők szökdösnek meg bíróságokról, és nem hallunk arról, hogy a bíróságok vezetőit fegyelmivel eltávolították volna.
Nyilván jogász vagy te is, és talán sért a véleményem. De van ügyvéd ismerősöm, aki ugyanígy gondolja. (Pedig néhány ritka kivételtől eltekintve az ügyvédek is alkotói annak a rothadt rendszernek.) A rendszerváltás óta kihalt egy generáció az igazságszolgáltatásból, de semmi nem változott. Még vagy kettőnek újra ki kellene halnia, hogy itt rend legyen, de annyi időnk nincsen.

Az igazságszolgáltatás tekintélyének tudatos aláásása anarchiához vezet.
Nagyon is igaz. Bár ami ma a bíróságokon van, az sincs túl messze az anarchiától. (Még politikailag és anyagilag teljesen motiválatlan tyúkperekben is. Gazdasági ügyekről nem is beszélve.) Viszont vegyük észre, hogy az igazságszolgáltatás tekintélyét nem Kisberk Szabolcs ássa alá, hanem a maguk a bírók. Talán tudatosan.


Téma: A Hőség Városa
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 20. 10:36 | Sorszám: 1530
Lásd Apocalypto.
...
A magas élet, a tiszta műveltség ismérve más.

Na, ha már az Apocalypto-t fölhoztad: nincs magas élet és tiszta műveltség. Csak itt és most van és túlélésért folytatott küzdelem.


Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 867

Téma: Azerbajdzsán vagy Örményország?
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 19. 23:08 | Sorszám: 767
Világos! Azért van az egész szíriai balhé. Csak túlságosan elhúzódik. Mert amíg Szíria le bírja szedni a török gépet, addig az izraelit is le fogja tudni.

Téma: Családon belüli erőszak....
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 19. 23:00 | Sorszám: 4
Persze a "családon belüli erőszak" szószólói a "hímsovinizmus" stb ellenében valójában a családok maradékát akarják szétverni, hogy a gyerekeket megkaparinthassák a szektáknak, a narkónak, a prostituációnak, a bűnözésnek.

Nem csak. Itt most csőbe akarták húzni a Fidesz-t, és a Fidesz nagyon ügyesen nem hagyta magát. Sőt áldozatként jött ki az egészből. Biztos nagyon mérgesek a baloldalon.

A családon belüli erőszak alatt mindenki a nők elleni erőszakot érti, és ez nagyon kényes téma. Ezzel könnyen hiszterizálhatók a választók, és a baloldalnak nagyon kellenének az ilyen témák.
Hogy mennyire kényes kérdés a nők elleni erőszak, vagy akár a nők karrierje arra jó példa az őszirózsás forradalom esete. Az I. világbajnokság után minden probléma égetőbb volt annál, hogy a nőknek legyen-e választójoga, mégis részben ez vezetett károlyiék győzelméhez, és közvetve Trianonhoz.


Téma: Azerbajdzsán vagy Örményország?
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 19. 22:30 | Sorszám: 763
Egyedül Iránt simán leküzdenék. Erre fogadhatunk.
Csakhogy Iránnak segítői is vannak, akik baromira szeretnék, ha az USA belebonyolódna egy iráni háborúba, jó sokáig kínlódna vele, és a végén vesztesként jönne ki belőle. No a segítőkkel megtámogatott Iránt nem fogják tudni legyőzni, és emiatt nem is merik megtámadni.
Emlékszel arra az amerikai kémrepülőre, amelyiket valaki(k) leszállított(ak) Irán területén? Azt egy nagyszabású számítógépes offenzíva előzte meg. Először betörtek az RSA-hoz (ez k. nagy dolog, esetleg nézz utána, mi az az RSA), aztán a NASA-hoz, aztán pedig vagy megszerezték, amit akartak, vagy betörtek még máshova is, de a lényeg, hogy a kémrepülő irányítását sikerült megfejteniük. Nagyon valószínű, hogy nem Irán csinálta az egészet. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy a kínaiak voltak, más jelek arra, hogy az oroszok.
Aztán ott vannak még a kiszuperált orosz szuperkavitációs torpedók, amiket Irán megkapott. Az óceánon állomásozó anyahajók ellen nem jók, de arra igen, hogy csatahajók ne tudják megközelíteni Iránt.
A lényeg, hogy egy esetleges Irán elleni háborúban Iránnak lennének segítői. Az USA is tudja ezt, és ezért nem akarja, hogy Izrael ugráljon. Pontosabban az USA-ban minden épeszű ember tudja ezt, csak Mitt Romney nem, aki szívesen veszi az izraeli segítséget a választási kampányában, cserébe viszont beígéri Izraelnek az iráni háborút.

Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 864

Téma: Bírói kar
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 19. 22:05 | Sorszám: 416
Kisberk 10 millió ember megalázása ellen dolgozott.
Most Kisberk megalázását bárgyún elnézi a 10 millió?!

Szerintem is jól írod, de nem haszontalan Kisberk megaláztatása. Remélem, nem fog neki ártani, viszont szépen hangolja az embereket a bíróságok ellen.
Ne felejtsük el, az ún. "igazságszolgáltatásban" nem történt meg a rendszerváltás. Itt és most a gazdasági szabadságharc - pontosabban élet-halál harc közepén ezt még a 2/3 sem tudja bepótolni. Nekünk választóknak kell ezt kikényszeríteni. Kisberk Szabolcs ügye talán segít megérteni, hogy amíg nem jön létre egy Békemenethez hasonló erejű összefogás a "hazugságszolgáltatás" megváltoztatására, addig nem lesz itt komoly elszámoltatás.
Azt nem mondanám, hogy "addig nem változik semmi", hiszen jól látszik, hogy elkezdett pezsegni az élet az országban, az emberek gondolkodásmódja változik, az állam (az önkormányzatok, a rendőrség, az oktatás, az egészségügy, a közlekedés, ...) megújul, már csak két csúnya fekély maradt, amit meg kell gyógyítani, vagy ki kell vágni: a MÁV és a hauzgságszolgáltatás. A MÁV-ot sajnos nem lehet kivágni, vagy legalábbis még nem tudni, hogyan lehetne, viszont annyira romlott, hogy a megújítását nem tudjuk kivárni. A hazugságszolgáltatást (bíróságok + ügyészség) viszont egy precíz mozdulattal ki kellene kanyarítani a nemzet testéből és a szemétre dobni. Föl kell helyettük építeni valami újat. Ezt szép lassan egyre többen fogják látni.

Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 19. 14:21 | Sorszám: 397
Na hát ez már vérlázító, ami nálunk folyik ítélkezés címén. Nyilvánvalóan megkenték a bírót, és jogorvoslatnak helye nincs: http://www.portfolio.hu/vallalatok/jogszabalyszeruen_jartak_el_a_frekvenciatender_soran.173004.html
"Egy jogállamban a bíróságok döntéseit tisztelet illeti, mi is így tekintünk az ítéletre, ugyanakkor meggyőződésünk, hogy az árverési tender során minden jogszabályi rendelkezést betartva jártunk el" - mondta az elnökhelyettes.
...
Az NMHH elnökhelyettese elmondta, sajnálatos, hogy a bíróság frekvenciatenderrel kapcsolatos hétfői ítélete következtében a közeljövőben akadályokba ütközhet egy új, mobilszolgáltató piacra lépése.

Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 2344

Téma: Most pedig nevessünk ...
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 18. 19:05 | Sorszám: 1028
Na ezt az index jól benyalta: http://index.hu/tudomany/urkutatas/2012/09/18/hiperhajtomuvon_dolgozik_a_nasa/
az Eagleworks csapatával számításokat végeztek, és megállapították, hogy az energiaszükségletek a vártnál jóval alacsonyabbak lennének. Ha sikerül megfelelően optimalizálni a tér-idő buborék vastagságát, és sikerül kordában tartani a tér-idő merevségét befolyásoló rezonanciát, mindössze 500 kilogramm üzemanyaggal lehetne egy tízméteres buborékot 10c sebességre, vagyis a fénysebesség tízszeresére gyorsítani.

Miért csak 10c? Miért nem 100c, vagy 1000?


Téma: zümi
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 18. 13:02 | Sorszám: 933
Mert levették. Délelőtt még olyan kép volt, amelyiken fogta a fejét. Mint akiben senki sem bízik.
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 18. 13:00 | Sorszám: 931
Á, csak magából indult ki. Benne már senki sem bízik.
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 18. 10:59 | Sorszám: 923
A számunkra hasznos idióta: különösen fontos, hogy a miniszterelnök-jelölt jóval a választások előtt összeállítson egy 100-200 fős csoportot, amely képes kormányozni és rendbe hozni az országot

Legalább tudjuk, mire készülnek. Lesz itt még szakértő árnyékkormány, meg országjárás, meg riogatás. Reméljük, hogy gyurcsányt is beveszik!


Téma: Élelmiszer válság - gazdasági doktrina
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 18. 10:13 | Sorszám: 62
Kicsit más. Azt hallottam, hogy a magyar malmok nem adhatnak el minden szemetet, csak lisztet. Emiatt az áruházak nem magyar lisztet vesznek, hanem szlovákot, amiben már benne van a kovászpótló adalékanyag (nem bírtam megjegyezni a nevét). Tehát ha áruházban vesz valaki kenyeret, az biztosan nem magyar lisztből van. Hogy adalékkal készül, abban biztos voltam, de hogy még külföldi is, azt nem tudtam.
Szóval igaz lehet ez?

Téma: A magyar igazságszolgáltatás
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 17. 14:49 | Sorszám: 414
Csak szülészként közveszélyes. Hentesként még megállhatja a helyét.

Téma: Mit jelent ma az [b]adott szó[/b]?
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 16. 23:32 | Sorszám: 77
Mit jelent ma a becsület?
Nagyon jó kérdés! A válaszom: még semmit. De fog ez még változni.

Téma: A magyar igazságszolgáltatás
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 16. 23:20 | Sorszám: 389
Ez az a terület, ahol egy-egy eset alapján nem lehet véleményt mondani. A HV-ban is írt Nick Thorpe, Magyarországon élő angol újságíró, akinek 5 gyermeke született otthon Geréb Ágnes segítségével, és egekig magasztalta a szülésznőt.
De ha a csecsemőhalandóság egy "gonosz" kórházban 5 ezrelék, angyali Geréb Ágnesnél pedig 5 százelék, akkor nem kérdéses, hogy betereljük az anyukákat a "gonosz" kórházba, Geréb Ágnest pedig eltiltjuk.
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 16. 23:02 | Sorszám: 386
Na pontosan ezért lennék kíváncsi a számokra.
Mert ha kiderül(ne), hogy Geréb Ágnes még azt az eredményességet sem hozza, ami a kórházban a nem kiválasztott és nem eleve komplikációmentes eseteknél szokásos, akkor a laikus számára is világos lenne, hogy börtönben a helye.

Én nem ismerem az ide vágó statisztikákat, de saccra Geréb Ágnes egy tömeggyilkos. Mert Magyarországon a csecsemőhalandóság 5 ezrelék közül van, a HV cikke szerint pedig legalább 4 gyermek haláláért Geréb Ágnes a felelős. (És még két gyermek maradandó agykárosodásáért.) Nem hiszem, hogy ugyanabban az időszakban legalább 800 otthon szülést vezetett le.


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 16. 22:48 | Sorszám: 4741
Nehéz belekötni.

(Én azért belekötnék, mert ehhez értek. Mármint a belekötéshez.)
Puzsér rosszul reagált. Igazából minden úgy van, ahogy leírta, de ezt nem egy férfinak kellene leírni. Vannak még normális, feleségnek és anyukának való nők, akik tisztában vannak a férfiak és a nők szerepével. Meg azzal is, hogy ha a nők és férfiak egyformák lesznek, akkor nem lesznek többé sem nők, sem férfiak. Na ezek közül a nők közül kellene valakinek elmondania azt, amit Puzsér. Ebben a témában egy férfinak soha nem lehet igaza. Meg kell várni, míg ugyanezt egy nő mondja ki. Ha nincs ilyen nő (tudom, hogy van, csak nem jut el a sajtóba), akkor mi férfiak rosszul csinálunk valamit.


Téma: Azerbajdzsán vagy Örményország?
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 15. 22:52 | Sorszám: 568
Ez azért fontos, mivel megint rávilágitott arra, hogy a hazai ellenzéknek egy aljas hecckampánynak voltunk tanui, melynek sajnos a hazai örmények képvíselői is bedöltek és majdnem három napig nem jőttek rá, hogy mibe keverték őket.

A múlt héten biztos voltam benne, hogy van valami oka annak, hogy Orbán úgy beleállt a támadásba, és magára vonta az össztüzet. Csak nem tudtam, mi.
Mostanra kiderült. Csak fokozni akarta a feszültséget. Pár nappal később az egész nyugati világ mellénk állt, a hazai ballib és a hecckampány összes résztvevője megszégyenült. Ez hozzájárul az elszigetelődésükhöz. Most egy jó darabig minden potenciális külföldi partner úgy fog nézni a hazai ballibre, mint a pestisesre.
Azt kell mondjam, ez megint zseniális húzás volt Orbántól.


Téma: A magyar igazságszolgáltatás
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 15. 22:29 | Sorszám: 371
Amit a HV-ban írtak, az alapján nem érdemel kegyelmet. Pláne, hogy eltiltása alatt is nyomorított meg gyermekeket. Ez nem éppen törvénytisztelő magatartás, és most elvárja, hogy Áder felmentést adjon az ítélet alól.
De azért én kíváncsi lennék egy statisztikára, hogy hasonló számú kórházi szülés közben hány ilyen hiba történik.

Téma: Most pedig nevessünk ...
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 14. 23:02 | Sorszám: 990
Szerintem pedig azt a barmot kellene kirúgni, aki följelentette.
Hogy lehet valakinek annyi esze, hogy egy Skywalker-nek öltözött, vagy legalábbis fürdőköpenyes diák fegyveréről azt hiszi, hogy igazi?! És annyira fél tőle, hogy nem mer közelebb menni hozzá, hogy jobban megnézze azt a játékszert.
Az ilyennek más problémái is lehetnek. Vajon ez kortünet?

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 14. 22:55 | Sorszám: 2658
A négy vigyori azt jelenti, hogy nagyon erőlködtél?
Szerintem Fluktit nem fogod ilyesmivel fölbosszantani. Ezt a nick-edet már nagyon kiismerte.

Téma: Besúgók, ügynökök, tartótisztek, megrendelők
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 14. 22:49 | Sorszám: 83
Remek színész.

Szerintem nem jó színész. És még kommunista is.


Téma: Fogadjunk! ( 2.)
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 14. 22:47 | Sorszám: 1628
Hagyót felmentik? Nem mentik?
Butaság ilyet kérdezni. Hiszen nyilván felmentik is, meg nem is. Mint sztojkáékat.

Na de a reményhal meg utoljára:
1. Hagyót felmentik?
igen:
*mpd (naná)
*Cirus
*Zs.B.Ö.
*orosz hússaláta
*oldborz
*Állatka ( )
*kerekferkó
*
*
*
nem:
*mediator
*tiszavirág
*zümi
*Nyúl Béla
*Ek
*
*
nem tudja:
*Senkyse
*
*


2. 2014 nyara után nem sokkal hadat üzenünk a házi disznóvágásnak (lehet, a baromfinak is)
igen:
*mpd
*
*
nem:
*mediator
*Cirus
*Zs.B.Ö.
*Senkyse
*tiszavirág
*Állatka
*
*
*


Téma: A kínai kapcsolat
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 14. 22:41 | Sorszám: 204
Ja. Azé' küzdünk mi itt a keleti nyitással, hogy ő szedje a gyümölcsét. Aztán az első adandó alkalommal majd hátba szúrja a magyarokat.

Téma: Az USA végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 14. 22:37 | Sorszám: 238
Láttátok az amerikai elnökök listáját a Wikipedia-n? http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Presidents_of_the_United_States

Kennedy-re nagyon haragudhatnak a szerkesztők, mert ő az egyetlen, akiről nem sikerült portrét találni.

(A több USA-val foglalkozó topik közül ezt hoztam föl, mert ezt még onogur nyitotta.)


Téma: Arab forradalom? Mi a végcél?
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 14. 10:17 | Sorszám: 573
A szélsőséges csoportokat figyelő Southern Poverty Law Center szerint Klein egy olyan szélsőséges egyház tagja, mely „a fegyverek, a kormányellenes indulat és a fundamentalista kereszténység robbanékony keveréke”, a mohamedánokon kívül pedig ellenségének tekinti többek közt az abortusz-klinikákat és a mormonokat is.

Legalább megtudtuk, hogy az őszi amerikai választásokat megelőző belpolitikai küzdelemről van szó. Mitt Romney ugye mormon.
Majd még elválik, milyen kampányt építenek erre, de saccra republikánus akciónak tűnik az egész.


Téma: Az oroszok már a spájzban vannak
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 13. 16:13 | Sorszám: 39
Érdemes elolvasni a nyomtatott HV-ban az egész cikket: Oroszok a román spájzban

Azt hiszem, ez is ide tartozik: Román támadás a magyarok ellen


Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 13. 14:23 | Sorszám: 2599
szervezett megbuktatási politika.

Ld. még a Dunaferr leépítését, aminek (a dolgozók szerint) nincs gazdasági indoka.
Illetve az is beszédes, hogy a zindex az összes leépítést, és az összes nem nálunk (hanem valamelyik szomszédunknál) megvalósuló beruházást nagy csinnadrattával, ujjongással jelent be. Mintha a háttérben folyó (akna)munka nagyszerű eredményeiről számolnának be.


Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 08. 23:16 | Sorszám: 2172
A selejt bosszújánál már csak egy jobb film van: az Állami áruház.

(Amúgy a Felmegyek a miniszterhez is propagandafilm, de Balog Bódog zseniális.)

Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 08. 23:12 | Sorszám: 2170
Lemaradt a Hattyúdal.

Téma: Viszlát Szilveszter!
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 06. 22:42 | Sorszám: 80
http://www.opera.hu/hu/news/Okovacs_Szilveszter_az_Operahaz_megbizott_foigazgatoja

Téma: IMF-hitel 2.
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 06. 22:38 | Sorszám: 135
A forint ugrálása mögött indokokat keresni nagy bátorságra vall. Legutóbb (állítólag) akkor esett a forint, amikor kiderült, hogy a tranzakciós adó miatt eljárást indít ellenünk az EU. Viszont ha megnézed, a forinttal egyidőben a zlotyi is esett. Pedig ellenük nem indul semmilyen eljárás.
Szóval most vagy Orbán miatt ugrott fel az euró, vagy nem. Meg kéne nézni a többi valutát is.

Téma: Azerbajdzsán vagy Örményország?
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 06. 22:21 | Sorszám: 374
Inkább arról van szó, hogy OV néhány ember körében maga dönt.

Lenne egy fogadásom, hogy nem így van. Csak nem tudom, hogyan döntenénk el.


Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 06. 10:32 | Sorszám: 344
http://www.portfolio.hu/gazdasag/hatnapos_munkahetet_javasol_a_trojka_gorogorszagnak.172382.html

Minek? Csak nőni fog a munkanélküliség, meg a társadalmi feszültségek.
Nem tudom eldönteni, hogy a "Trojka" direkt tönkre akarja-e tenni a görögöket, vagy csak kísérletezik velük, mint a rabbi a libás gazdával.


Téma: Miért erős a Forint?
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 06. 10:05 | Sorszám: 198
Vajon a lenygel zlotyi az MNB kamatdöntésekor miért mozgott együtt a forinttal? Náluk másuj óta változatlan az alapkamat.

Téma: Jó hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 05. 21:52 | Sorszám: 880
Minimálisan bővült a magyar autópiac
...
"Az első nyolc hónap alapján óvatos örömmel látjuk, hogy a trend a kilábolás felé mutat akkor is, ha a volumen még messze alatta marad annak, ami a szakma fenntartásához a jelenlegi formában elegendő lenne" - fogalmaz az MGE az Erdélyi Péter ügyvezető elnök által jegyzett közleményben.
...
A nagyhaszonjármű-piac az MGE várakozásai feletti teljesítményt ért el, ami az egyesület szerint elsősorban a magyar fuvarozók sikeres külföldi szerepvállalásának köszönhető.

Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 05. 21:45 | Sorszám: 2178
Cirmike ma megevett egy egeret szőröstül bőröstül (a farkát meghagyta), majd bejött nyávogva, hogy éhes. Lehet, hogy tényleg kemény tél lesz.

Téma: Azerbajdzsán vagy Örményország?
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 05. 21:23 | Sorszám: 339
Az én felvetésem: valami másról van szó a háttérben. Sőt, talán éppen a ballib megvezetése van folyamatban.
Pusztán abból gondolom, hogy a kormány kommunikációja annyira béna, hogyha Nyakót nevezték volna ki Kovács Zoltán helyére, akkor sem lehetne ennél rosszabb. Muszáj azt feltételeznem, hogy ezt direkt csinálják. Vagyis hagyják, hogy a ballib földbe rúgjon. Talán nem is kötvényvásárlásról van szó, hanem a MOL terjeszkedéséről. Vagy ki tudja. De egyszerűen nem stimmel, hogy eddig tók jól lavíroztak EU és IMF között, és akkor most hirtelen ekkorát bénáznak.

Téma: Jelenléti ív
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 04. 22:00 | Sorszám: 160
Onogurt ismeri valaki?

Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 04. 18:57 | Sorszám: 2175
A mi macskánk is eszik, mint a gép. Naponta 2-szer nyávog. Ez általában korán érkező hideget jelent, nem kemény telet. De majd elválik.

Téma: Azerbajdzsán vagy Örményország?
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 04. 15:37 | Sorszám: 289
Ezzel nem mondtam, hogy OV most nem hibázott. Hibázott, de az ügy fel van fújva.

Szerintem nem hibázott, és nincs felfújva. Biztos vagyok benne, hogy Orbán tisztában volt azzal, hogy a baltás kémelhárítót azonnal szabadon fogják engedni. Ez kellett Amerikának. Az elengedése nélkül nem durran akkorát a dolog. El kellett engedni, mégpedig hamar, hogy az oroszbarát örmény elnök bajba kerüljön, és Oroszország fejezze be a szíriai nyomulást. Az USA most a választások előtt nem akarja Szíria miatt blamálni magát.

Egyébként én az egészet úgy értelmezem, hogy a sajtóban megjelenő hírek ellenére Orbánék nem készülnek republikánus győzelemre. Nyilván Obamának nem hiányzik most egy közel-keleti probléma, aminek a kezeléséből nagyon nehezen tud jól kijönni. Ezért folyt bele az ügy kezelésébe Orbán.
Ezzel egyidőben Szíjjártót pedig elküldte a republikánus konvencióra talpat nyalni, ahonnan hazatérve kijelentette, hogy a demokraták külpolitikája szar.
Nyilván baromi nehéz most az USA-val kapcsolatban okosnak lenni, de láthatóan Orbánék próbálnak mindkét félnek kedveskedni.

Amúgy szerintem Obama fog nyerni. Ez a Romney egy időzített bomba, még bármi kiderülhet róla a kampányban, és a republikánusok elég szarul állnak. Ellenben Obama élete már nyitott könyv, láthatóan a FED is mellette áll (ld. QE3), és folyamatosan érkeznek a jó hírek az amerikai gazdaságról.

Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 04. 14:52 | Sorszám: 286
Egyszerüen olyan Orbánfobiások, hogy fel sem fogják, hogy nem Orbánnak ártanak hanem az országnak.
Szerintem ők úgy gondolják, hogy annál jobb. Ne felejtsd el, hogy olyan hazaárulókról van szó, akik az olimpián az ellenfél sportolóknak szurkoltak.
Ez az a banda, amelyik föloszlatja a magyar hadsereget, amikor a románok harckészültségben állnak a határon.

Az, hogy itthon beindultak főleg Gyurcsány veri a nyálát és keveri a szart kontraproduktiv az akciózásuk.
Gyurcsány szerepelni akar, és visszakönyörgi magát az oroszok kegyeibe. A 2008-2009-es tevékenysége miatt kegyvesztett lett, utána is lőttek, amikor eltakarodott végre.
Nézd meg azt a Népszavás levelet! Most játsza a strébert, mintha nem az ő bűne lenne a Fidesz 2/3-os győzelme. Egyébként szerintem nagyon jól teszi, hogy szerepel. Ez is megosztja a baloldalt. Lassan az mszp tényleg nem tudja elkerülni, hogy választási szövetségre lépjen a dk-val, az pedig az utolsó szög lesz a koporsójukba.


Téma: Béke poraira !
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 04. 14:41 | Sorszám: 938
Nyugodjék békében!
A múlt heti Demokratában megjelent összefoglaló írását a feleségemnek is odaadtam, hogy olvassa el.

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 03. 21:46 | Sorszám: 3371
Meg az egyetemi embereket is

Ja! Elsőnek az egész rektori konferenciát!


Téma: Azerbajdzsán vagy Örményország?
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 03. 21:43 | Sorszám: 244
De ha ebben a jelképes dologban ilyen ravaszak voltak, milyenek lesznek pénzügyekben?

Nem hiszem, hogy becsaptak minket. Szerintem a külügy sejtette, hogy mire készülnek, és azért kérte azt az igazolást, hogy a kormány moshassa kezeit. És az "igazolás" hipp-hopp el is jutott a Nemzethez.
Panem et circenses.

Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 03. 18:04 | Sorszám: 234
Pillanatnyilag arra gondolok, hogy az azeri zsével már minden rendben volt, de aztán az USA bejelentkezett, hogy "Hohó, ehhez a mi engedélyünk is kell!" És kértek valamit.
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 03. 18:02 | Sorszám: 233
Az azeri zsé miért ugrott volna?
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 03. 17:59 | Sorszám: 230
Ott van leírva a lenti linkben: ez egy baromi nagy blamázs az oroszbarát örmény elnöknek.
Putyin elment Izraelbe, hogy alkudozzon Szíria ügyében, mert egy olyan végkifejletet akar, ami az USA-nak rossz, és leköti Amerika erőit a Közel-Keleten. Az USA-nak egy mérsékelt iszlám vezetés kell, az oroszoknak minden más jó lenne.
Erre most Amerika elkezdte az oroszbarát vezetők meggyengítését, hogy Oroszország is le legyen kötve valamilyen konfliktussal, és ne legyen ideje azzal foglalkozni, hogy lekösse az USA erejét.
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 03. 17:21 | Sorszám: 223
Biztos, hogy OV egyeztetett az USA-val és Izraellel.

Vili. Az, hogy Obama pampog, az porhintés. Ha nem pampogott volna, és 2 nappal később a moszkvai befolyás alatt álló brüsszeli vízfej megszólal, akkor rögtön mindenki tudta volna, hogy az USA rendelte meg az egészet.


Orbán nagypolitikai játszmába kezdett.

Na ezt rosszul látod. Orbán elkurvult. Csak remélni tudom, hogy nem kezdett el elvtelenül ülepet nyalni az azeriek 3 giga eurójáért, hanem egy olyan felkérést kapott Amerikától, amire nem volt szabad nemet mondania.


Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 01. 15:33 | Sorszám: 2060
Akkor Zárug Péter Farkas is KGB-s lenne?
Kovács Lászlóról tudjuk. Ő most (meg állandóan) támadja a külpolitikánkat. Az eddig függetlennek látszó ZPF pont a héten tette ugyanezt. Nehezemre esik azt gondolni, hogy véletlen az időzítés.

Téma: Orbán hatalmas sikere
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 01. 15:25 | Sorszám: 1405
Biztos Pervollal mossa.

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 01. 15:18 | Sorszám: 2053
Az örmények meg túlreagálták , Magyarországgal kapcsolatban,

Előre rászervezték erre az eseményre a látszatfölháborodást.
Nyilván valami cionistákhoz köthető alku lehet a háttérben, és "egy harmadik félnek" nem tetszik, hogy a kormány próbál jóban lenni velük. Pedig már azt hitték, hogy az izraeli himnusz alatt a sötétben álló szurkolóknak vezényelt hátraarc elég volt az ázsiónk tönkretételéhez. (Profi akció volt, lássuk be.)

Egzisztenciális kvantor
2012. szeptember 01. 08:59 | Sorszám: 2026
MNO-n vezető belföldi hír. "Kell több? Nem mond ez eleget?"

Téma: 2014 - a választások éve
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 31. 23:32 | Sorszám: 284
Ahogy a Fidesz emberei többször helyesen megjegyezték: igazából nem lesz változás. Eddig két forduló volt, most meg lesz egy regisztráció, meg egy forduló.
Viszont óriási különbség, hogy a regisztráció időben elnyúlik. Azaz nem lehet indulatokat gerjesztő kampánnyal befolyásolni.
Mert eddig meg volt arra a lehetőség, hogy az utolsó héten, vagy 3 nappal a kampánycsend előtt bedobnak valami gumicsontot, ami mozgósítani tudja a bizonytalanokat. Hosszan elnyúló regisztrációnál ez már nem működik.

Meg aztán az 1 forduló sem tetszik a ballibnek. A 2 forduló azért volt igazságtalan, mert aki a második fordulóban megváltoztatta a szavazatát, annak a szavazata 2-t ért, míg a többieknek csak 1-et. Ezt korábban már kiveséztük itt.
Ezt az mszp-szdsz duó korábban rendszeresen ki is használta. 2014-ben ilyet nem fognak tudni csinálni. Ez talán nagyobb baj nekik, mint az előzetes regisztráció, csakhogy ciki lenne az 1 fordulós választás ellen kampányolni. Talán ezért is hőzöngenek.


Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 31. 23:20 | Sorszám: 150
Azt hiszem, ide való:
„Arra hívom fel a magyarok figyelmét, ne bocsátkozzanak veszélyes kalandokba az árfolyamnyereség illúziója miatt, mert ismét kellemetlen meglepetés érheti őket. Az árfolyamot mint bizonytalansági tényezőt kell továbbra is figyelembe venni a családi kasszában” – fogalmazott a miniszterelnök a Frisss FM-nek adott interjúban.

Világos, az amerikai kampányra időzítve lesznek még Dél-Európában érdekes események. Amit furcsállok ezzel kapcsolatban, hogy a kormány baromira nem igyekszik elővigyázatossági hitelt kérni az IMF-től. És az elmúlt hét állampapír aukció arra utalnak, hogy a "piac" ezt nagy ívben ignorálja.


Téma: Gyurcsány elszámoltatása
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 31. 23:03 | Sorszám: 58
Minden csak nézőpont kérdése. Ugye, kedves Helikopter!?

Téma: 2014 - a választások éve
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 31. 12:58 | Sorszám: 283
Apropó! Te kinek is kértél támogatást a minap?
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 31. 12:56 | Sorszám: 282
Ez a "dafkézés" amúgy nagyon becsülendő dolog.
Nyergestetőn van egy emlékhely, ahol évről-évre szaporodnak a kopjafák a szabadságharcos székelyek emlékére. Hogy mikor kezdődött az egész azt nem tudni, de már a csau rendszerben szokás volt ott kereszteket leszúrkálni augusztus elsején. A románok persze mindig kihúzgálták a kereszteket, akit pedig rajtakaptak, azt elvitték. De a székelyek soha nem hagyták abba. A csau rendszernek is csak vége lett egyszer, a kopjafák pedig azóta szaporodnak.

Téma: Szlovákia szabadulna az eurótól?
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 31. 10:54 | Sorszám: 0
Fico temeti az eurót
Robert Fico szlovák miniszterelnök egyértelműen pesszimistán nyilatkozott az euró túléséről, mivel egy mai kijelentésében 50%-osra tette a fizetési övezet széthullásának esélyét - tudósított a Reuters.

Szlovákia az eurózóna tagja és így a szlovák kormányfő szavai hozzájárultak az egyébként is kibontakozóban lévő borongós hangulat további romlásához: az euró fél óra alatt 1,2550 körülről 1,25 alá bukott a dollárral szemben, a vezető európai részvényindexek pedig 1-2%-os mínuszba süllyedtek.


Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 2244

Téma: Lesz újra iskolaköpeny?
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 30. 13:47 | Sorszám: 0
Hoffmann Rózsa annak a kívánságának is hangot adott, miszerint a sportfelszerelést kapják meg ingyen a diákok. Beszélt arról, hogy az egyenköpeny viselését támogatná, mert a szegény gyermekeket nem frusztrálná, ha nem tudnának drága, divatos ruhákban járni, azonban egyelőre nincs napirenden egy erről szóló rendelet.

Én is támogatnám. Hasonló ókból is, meg azért is, mert szerintem a divat mostanában betegséget sugall és beteggé tesz.


Téma: Gyurcsány elszámoltatása
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 30. 12:52 | Sorszám: 44
Én nagyon örülök neki, hogy te bízol benne!

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 30. 12:49 | Sorszám: 4615
Hogy mit tennék? Nem nyalnék ilyen látványosan a republikánusoknak. Egyáltalán nincs még lejátszva az Obama-Romney meccs.

Téma: 2014 - a választások éve
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 30. 11:18 | Sorszám: 252
Egészen pontosan a "cionista" támadásoktól.
Amúgy szerintem ez csak Zárug Péter Farkas vágyálma. Egy ideje kezdem nem szeretni azt a faszit. Állandóan kritizálja, sőt fúrja a kormány külpolitikáját, és isteníti az RMDSZ-t. Emiatt az írásai mostanában egyre egyoldalúbbak és elfogultabbak. Pedig politológus lenne a szakmája, vagy mi. Ja és korábban Majtényi alfelét is fényesre nyalta. Akkor nagyon megmérgesedtem rá.
Nem egy székely mondta már, hogy az egész RMDSZ korrupt, és azért akadályozzák az autonómiát, mert így a románok engedik őket lopni. Hogy mégis miért szavaznak mindig rájuk a magyarok, az rejtély. Inkább ezzel a rejtéllyel kellene foglalkoznia ZPF-nek, nem állandóan a kormányt szidni, amikor az bántani merészeli szeretett RMDSZ-ét.

Téma: Az oroszok már a spájzban vannak
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 29. 22:27 | Sorszám: 36
...
Putin's visit is intended to make the United States nervous and to try to lay the groundwork for shifts in Israel's relation to Russia that could pay off in the long run.
...

(Valaki szólhatna már a Demokratás Gazdag Istvánnak, hogy "USrael" már nem létezik. Azt hiszem, ezt másodszor írom.)


Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 838

Téma: TEK
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 28. 15:22 | Sorszám: 49
Ebben is tetten érhető, hogy ballib médiát kézivezérlik: minden hírre nézve kiküldik a direktívákat. Ugyanis ugyanez a hozzáálláás érvényesül az Indextől a Klubr-ig. Pl. a Batthyány-téri szimulációról egyszerűen NEM számolnak be. Mivel ha ezt tennék, akkor az a biztonságérzetet fokozná, nem elég negatív, azt mutatná, hogy van egy erős véderő Mo-on stb.

Innen már nem is túl elrugaszkodott a feltételezés, hogy a ballib médiát a KGB kézivezérli. Emlékezzünk rá, hogy csótányék kiszolgáltatták az NBH-t a KGB-nek (bolgár fedőcég + mélyinterjúk). Az új kormány pedig belátta, hogy a régi gárdával nem lehet dolgozni, a titkosszolgálatot nulláról újjá kell szervezni. Ez nyilván nem tetszik a KGB-nek.


Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 28. 14:28 | Sorszám: 2570
Nagyon érett már! Már hetek óta az alapkamat alatt vannak az állampapír hozamok.

Úgy látszik, a nyilvánvaló hazaárulás ami már 8 hónapja (is) folyt, sok lett a négy új tagnak
A hazaárulás nyilvánvaló, de ha jól tippelek, a kormány nem nézte tétlenül. Ugyan a 7%-os alapkamat árt a gazdaságnak, de az erős forint hozzájárult a jó államháztartási adatokhoz. Illetve amíg 280 alatt volt az euró, a kormány jól betárazott az MNB-ben az E.On fölvásárlásához.
(Speciell a mi cégünk, meg még gondolom sok másik, jobban örülne a 300 Ft-os eurónak. Ha jól tudom, a költségvetést is azzal tervezték.)


Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 831

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 26. 21:36 | Sorszám: 2536
Szerinted én nem ugyanazt írtam?

Téma: Felsőoktatás-export
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 26. 21:28 | Sorszám: 0
(Már régen akartam egy ilyen témát nyitni, most a karakan által betett link juttatta eszembe.)

A miniszterelnök szerint Európa legversenyképesebb felsőoktatása lehet majd a magyar az ágazat átalakítása után.

A magyar felsőoktatás olyan teljesítményre lenne képes, mint amilyet a középoktatás produkált a két világháború között.
A XXI. században az oktatás olyan gazdasági ág lesz, mint az ipar, vagy a mezőgazdaság. A logikus magyar anyanyelv és észjárás ezen a területen helyzeti előnyt jelent nekünk. A kutatóink és oktatóink megvannak hozzá (bár részben még külföldön), hogy az oktatásban régiós nagyhatalom legyünk. Ha pedig nálunk fogják képezni a térség leendő diplomásainak egy részét (nem feltétlenül magyar nyelven), az a kultúra és a gazdaság más területein is előnyt jelent majd nekünk.


Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 26. 21:11 | Sorszám: 2534
Az állami mobilszolgáltató is nagy dolog lenne, ha a kartellező multik engednék végre elindulni.

Téma: 2012 OLIMPIA pót topik
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 12. 11:29 | Sorszám: 340
és nagyon jó a határon túl élő minden nemzettársunknak, bármilyen messzire is sodorta őket a történelem mások által gerjesztett szele, vihara

Bizony nagyon jó nekik is! A székely család, akiknél laktunk a múlt héten, csak a magyaroknak drukkolt. Azt sem tudták, a románoknak hány érmük van.


Téma: Viszlát Szilveszter!
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 11. 23:20 | Sorszám: 43
Az eheti Demóban van egy interjú a Magyar Operaénekesek Egyesületének kommunista vezetőivel.
Kiderül belőle, hogy Ókovács kirúgott néhány megélhetési bolsit, erre azok ott fúrták, ahol tudták. Még külföldön is.
Hogy végül Ókovácsot miért kellett egy sikeres évad után leváltani, azt még nem tudni, de gondolom a fúrásoknak köze lehetett ehhez.

Téma: Egyesített "dr. Schmitt Pál Magyarország Államfője" Topik
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 11. 22:15 | Sorszám: 1054
Azok alapján, amiket Schmitt tevékenységéről és a MOB-ról hallottam, az az érzésem, hogy idei jó olimpiai szereplésünk részben Schmitt Pál érdeme. Úgy tudom, hogy neki köszönhető, hogy a MOB és az élsport - akár más területek rovására is - sok pénzt kapott.
Mikor először hallottam panaszkodni emiatt a szabadidősportosokat, együtt éreztem velük, és haragudtam is Schmittre, mert a tömegsport szerintem nagyon fontos. Viszont már akkor is mondtam nekik, hogy részben érthető Schmitt és a kormány döntése, mert a sikeres élsportolók nagyon jó reklámot csinálnak a tömegsportnak is.
Hát a jó reklám meglett.

Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 11. 22:04 | Sorszám: 2320
( Úgy néz ki, a "Gateway Time Out" azt jelenti, hogy "Köszönjük hozzászólását!" )
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 11. 22:02 | Sorszám: 2319
Ezek a ballibek szerintem szerelmesek csótányba. Egyértelmű kritikája a gyurcsányizmusnak a pekingi gyenge szereplés, de ezt egészen mostanáig el lehetett kendőzni azzal, hogy "merjünk kicsik lenni". Most már nem lehet, és ezért haragszanak a kormányra. Az viszont egyszerre szánalmas és felháborító, hogy még a sportolóinkra is haragszanak, mert merészeltek jobban fölkészülni idén, mint a gyurcsányi káoszban.
Az index sporthíreiben ugyanezt a magyargyűlöletet éreztem, amikor egyszer odalapoztam. Azóta nem is teszem.
Egzisztenciális kvantor
2012. augusztus 11. 22:01 | Sorszám: 2318
Ezek a ballibek szerintem szerelmesek csótányba. Egyértelmű kritikája a gyurcsányizmusnak a pekingi gyenge szereplés, de ezt egészen mostanáig el lehetett kendőzni azzal, hogy "merjünk kicsik lenni". Most már nem lehet, és ezért haragszanak a kormányra. Az viszont egyszerre szánalmas és felháborító, hogy még a sportolóinkra is haragszanak, mert merészeltek jobban fölkészülni idén, mint a gyurcsányi káoszban.
Az index sporthíreiben ugyanezt a magyargyűlöletet éreztem, amikor egyszer odalapoztam. Azóta nem is teszem.

Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 2067

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2012. július 30. 16:50 | Sorszám: 2327
Na akkor muszáj megnéznem megint. Azt hiszem, az orosz nyomulás emlegetése környékén mondta.

Téma: Orbán székely hadosztálya
Egzisztenciális kvantor
2012. július 30. 16:24 | Sorszám: 1
Természetesen nem Orbán Balázsról van szó.
Egzisztenciális kvantor
2012. július 30. 16:21 | Sorszám: 0
Az államfő elleni baloldali "puccskísérlet" megbukott, nem lesz előre hozott elnökválasztás, Traian Basescu 2014-ig mindenképpen marad.
...
A romániai központi választási iroda hétfőn 10 órakor közölt részeredményei szerint eddig a szavazókörzetek 97,52 százalékának az eredményeit összesítették, a 18 548 hazai és külföldi szavazókörzet közül 18 089-ben fejeződött be a szavazatszámlálás. 8 297 135 szavazatot számoltak meg, ami 46,13 százalékos részvételi arányt jelent.

Illetve korábban:
A legkevesebben a magyarlakta területeken mentek el szavazni: Hargita megyében a választói névjegyzékben szereplők 11,6 százaléka, Kovászna megyében 20,6 százaléka, Szatmár megyében 28,2 százaléka, Maros megyében 34 százaléka járult az urnákhoz.
...
az RMDSZ elnöke. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ a szavazáson való részvételre buzdította a magyarokat, akiknek azt ajánlotta, szavazzanak saját lelkiismeretük szerint. Kelemen elutasította azt a kijelentést is, miszerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök tanácsára maradtak volna otthon a romániai magyarok


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2012. július 30. 16:14 | Sorszám: 2323
Mindenképpen nézd meg, vagy hallgasd meg! Kíváncsi vagyok, hogyan értelmezed azt a részt, amikor arról beszél, hogy az utóbbi időben azok a politikusok kerültek előtérbe, akik össze akarják rúgni a port az USA-val. (Vagy valami ilyesmi. Nem biztos, hogy jól emlékszem.)

Téma: Bálványos 2005
Egzisztenciális kvantor
2012. július 29. 10:24 | Sorszám: 27
Gondolom már megy a szöveg szédszedése félremagyarézása belemagyarázás itthon és Brüszelben is.

Azt hiszem, Brüsszelben nagy bajban vannak. Nagy a csend az interneten. Mindenféle alternatív oldalak fölkapták ezt, és terjed, mint a futótűz: "Brussels wastes weeks defining the size of chicken cages, forcing farmers to put toys in pigsties, worrying that the peace of a goose's soul is an important European issue while hundreds of thousands of citizens lose their jobs, watch their financial system collapse and feel it is getting harder and harder to survive," he added.
Már blog-okban is megjelent. Ellenben a nagy hivatalos híroldalak nem tudósítanak a tegnapi beszédről.

Orbán nagy spíler, és nagyon bátor. Ha szerencséje van, és Ny-Európának is szerencséje van, akkor Orbán fogja megmenteni őket. Az EB-t le kell váltani, és kidobni a francba. Sem az eurózóna, sem az EU nem életképes ebben a formájában. Hasonló gazdasági képességű országok kisebb szövetségei lennének életképesek. Nyugat-Európa szavazóinak föl kell ezt ismerni, és minél hamarabb ki kell evickélniük az EB fennhatósága alól.
Orbán ezzel a beszédével bátorítást és muníciót adott Nyugat-Európa polgárainak. Azért nagy dolog ez Orbántól, mert nem nézi tétlenül, hogy a német nagytőke Görögország után kifossza Spanyolországot és Olaszországot is. Pedig akár nézhetné is, mert a déli államok csődbe jutásával a harag szétverné Nyugat-Európát, a német-orosz szövetség pedig nagyon sokat veszítene jelentőségéből.


Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2012. július 28. 12:09 | Sorszám: 2172
de nem füstölve, csak sózva

Akkor azt edd meg gyorsan! Még a fagyóban is képes megavasodni, nem csak a hűtőben.

Egzisztenciális kvantor
2012. július 28. 00:07 | Sorszám: 2167
2 pálinka között.

Téma: IMF-hitel 2.
Egzisztenciális kvantor
2012. július 27. 16:34 | Sorszám: 7
http://www.portfolio.hu/gazdasag/varga_kertek_a_jegybank_adoztatasanak_megszunteteset.170703.html
az egykulcsos adó szóba került két vonatkozásban; egyrészt felvetették, hogy az alacsonyabb jövedelműek ösztönzése érdekében mérlegelje a magyar kormány a rendszer módosítását, ez lehet egy újabb kulcs bevezetése a magasabb jövedelműekre, mondták a nemzetközi szervezetek szakértői, ennél többször hangzott el az a részükről, hogy a családi adókedvezményt ne tartsa fenn a magyar fél.
Egzisztenciális kvantor
2012. július 27. 13:55 | Sorszám: 2
Emígyen fakadt ki Jörgen Jörgensen, svéd váltóőr, miután lábait tőből elvitte a stockholmi gyors:
- Hát a kis faszom nem kéne?
Egzisztenciális kvantor
2012. július 27. 13:45 | Sorszám: 0
(A régi itt van, csak valami baja lett: http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=009742 )

Szóval akkor az IMF feltételei:
- ne legyen 1-kulcsos szja
- ne legyen családi adókedvezmény
- ne legyen tranzakciós adó

Teljesen ide vág, amit Jörgen Jörgensen, svéd váltóőr mondott, miután a lábait levágta a stockholmi gyors.


Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. július 27. 13:42 | Sorszám: 1
Hát ezzel meg mi lett?

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. július 26. 23:40 | Sorszám: 1356
Nem pont Fico privatizálta az egészségügyet néhány éve?

Téma: Jó hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. július 26. 12:58 | Sorszám: 833
Egy tökéletes koreográfia alapján, jól felépített sablon mentén dolgozik a nevezett görény is.

Vagy ez neki gerincvelőből jön. A hagyma-szolonna-kenyér menü nála valószínűleg a pokol legsötétebb bugyrával azonos értelmű.
Pedig a szalonna nem is olcsó. Meg nem is rossz. Amit manapság Tesco meg Auchan gazdaságos darálthúsként árulnak az olcsóbb is, meg rosszabb is. A mindenféle párizsikról meg virslikről nem is beszélve.


Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. július 26. 10:53 | Sorszám: 1336
Te olvastad a cikket is, vagy csak a címet?
Röviden összefoglalom a cikket:
- Elemezzük a rendőrség embereinek nyilatkozatait, hogy igazat mondtak-e.
- Rögtön az első mondatnál, meg később még sok helyen feltételezzük, hogy a sajtótájékoztatón a rendőrök hazudtak.
- Ha pedig hazudtak, akkor a gyilkosság nyilván nem történhetett úgy, ahogy azt a rendőrség állítja.
- És így húzta ki magát Münchhausen báró hajánál fogva a mocsárból. Meg még a lovát is, mert jó erős keze volt.

Szóval egyeseknek baromi jól jönne (főleg a belviszályoktól hangos jobbiknak), hogy ebből a gyilkosságból valami jó kis cigány-rendőr-maffia történet kerekedne ki, amit aztán majd szájkaratéval jól meg lehet oldani.
És itt megint összeér a jobbik, az mszp és a dk, mert a szociknak is nagyon jól jönne, ha a sajtó a feltételezett rendőrmaffiával foglalkozna, és nem Portikkal meg Vizoviczkivel, meg az egykori mszp olajszőkítésével.


Téma: RMDSZ ezredesek
Egzisztenciális kvantor
2012. július 25. 23:35 | Sorszám: 9
Milyen szerény, ugye?! Megelégszik az alezredesi rendfokozattal.
Egzisztenciális kvantor
2012. július 25. 22:52 | Sorszám: 7
Akinek van esze, az eddig is tudta. Legkésőbb a 2004-es koccintáskor le kellett esnie a tantusznak.
Csak most legalább le van írva feketén fehéren, hogy a többiek is tudják, hogy az rmdsz (ezentúl kisbetűvel) egyetlen célja az autonómia megakadályozása.
Egzisztenciális kvantor
2012. július 25. 22:43 | Sorszám: 3
Ha igaz lenne, amit az erdely.ma ír, hogy sem pénzzel, sem elismeréssel nem jár, akkor nekem van tippem: valamilyen más szervezetben való előrelépéshez kell a katonai rang. (Vajon, melyik szervezetben?)
Egzisztenciális kvantor
2012. július 25. 22:40 | Sorszám: 1
Nem akar ezredes lenni Kelemen Hunor
Ezredesi rangja visszavonását kérte a védelmi minisztertől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, akit állítása szerint tavaly előzetes megkérdezése nélkül léptettek elő.

Milyen jó, hogy most jut eszébe!

Egzisztenciális kvantor
2012. július 25. 22:36 | Sorszám: 0
Magas katonai rangokat szereztek RMDSZ-politikusok
Magas katonai rangokat szereztek az elmúlt években a román hadseregben – más, román politikusok mellett – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) meghatározó politikusai – derítette ki az Evenimentul Zilei.
A napilap szerint minden párt képviselői, szenátorok, miniszterek, de még miniszterelnökök (a jelenlegi kormányfő Victor Ponta vagy Theodor Stolojan) is szereztek az elmúlt huszonkét esztendőben katonai váll-lapokat, holott ezzel semmilyen juttatás nem jár Romániában. Ráadásul az újdonsült tiszteket soron kívül, bármiféle katonai érdem nélkül léptették elő, s a váll-lapokat nem utasították vissza a nemzeti kisebbségek politikusai sem. Így lett 2011-ben Kelemen Hunor RMDSZ-elnökből ezredes, Cseke Attila egészségügyi miniszterből, jelenleg bihari szenátorból 2008-ban alezredes, s az erdélyi magyar oligarchák közé tartozó Verestóy Attila szenátorból 2010-ben ugyancsak ezredes. Mint kiderült, a legtöbb kitüntetést akkor adományozták, amikor a pártok valamelyike kormányon volt, és éppen az ő irányításuk alá tartozott a honvédelmi tárca. Kételyeket támaszt az is, hogy a román politikusok némelyike még Nicolae Ceauşescu kommunista diktatúrája idején, vagyis 1989 előtt szerzett katonatiszti váll-lapot.

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. július 25. 22:32 | Sorszám: 3557
Bárcsak nagy stratéga lenne Orbán.

Ez a kívánságod elég hamar teljesült. Sőt már elég régen.
Remélem, örülsz neki!

Egzisztenciális kvantor
2012. július 25. 16:42 | Sorszám: 3551
Ha jól értelmezem a mai bejelentést, akkor az IMF el lett küldve a halál f....ra csomónak. Ráadásul Orbán jól befűtött nekik: ha megmondják, hogy az MNB-ben levő spekulációs pénzek megadóztatásával van bajuk, akkor azzal rögtön nekimennek a munkavédelmi akciótervnek. Ha meg nem, akkor kvázi beleegyeznek az egészbe.

Orbán a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló téma kapcsán a Reuters tudósítása szerint kijelentette, hogy a bankrendszernek, így a jegybanknak is képesnek kell lennie pénzügyi forrásokat juttatni a költségvetés számára (azzal, hogy az illetékfizetési kötelezettség rá is vonatkozik) azért, hogy a kormány végre tudja hajtani az erre ma bevételi forrásra alapozott munkahelyvédelmi akciótervet. (sic)

Egzisztenciális kvantor
2012. július 25. 16:36 | Sorszám: 3550
Köszi! Hát így jártam.
Egzisztenciális kvantor
2012. július 25. 16:34 | Sorszám: 3549
Abban nincs benne a cionistázás.

Téma: SZERVEZETEK,INTÉZETEK
Egzisztenciális kvantor
2012. július 25. 16:23 | Sorszám: 67
Hú, és milyen tudományosak?!
... kívánatos volna már a hivatalos adatok megjelenése előtt is tudni valamit a munkanélküliek számának negyedévben várható alakulásáról a GVI szerint. Ezért olyan előremutató (leading) modellt fejlesztettek ki, ami a munkanélküliek és a regisztrált álláskeresők számának rövidtávon várható változását becsli múltbeli folyamatok és a Google Insight Search (GIS) által nyújtott információk segítségével. Olyan keresőszavakat használtak fel ehhez, mint az "állásajánlat", "álláskeresés", "munkalehetőség", "álláshirdetés".

Fasza dolog ez az új modell! Gugli találatokból becsülni a várható munkanélküliséget! Hogy ez nekem nem jutott eszembe?!
Aztán arról hallottatok-e már, hogyan lehet birkavesével földrengést megelőzni?


Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. július 25. 11:38 | Sorszám: 149
Közép- és Nyugat-Európa ma teljesen ellentétes pályán mozog, és „Európa jövője, ha a dolgok így mennek tovább, Közép-Európában van" – fejtette ki Orbán Viktor, hozzátéve, úgy látja, hogy Európa déli és részben nyugati része gazdasági értelemben hanyatló pályán van, míg ezzel szemben Közép-Európa országai nem adósodtak el, a pénzügyeik nem csúsztak ki a kezükből, és a gazdaságpolitikát is ők szabják meg. „A bábuk úgy vannak felrakva a sakktáblára, hogy Közép-Európa előtt egy nagy emelkedő pálya, Nyugat-Európa számára pedig egy vészesen hanyatló pálya rajzolódik ki" – fogalmazott. http://mno.hu/belfold/tomegevel-terhetnek-vissza-a-fiatalok-magyarorszagra-1094075

Igen. Ha csak meg nem akadályozzák, akkor újra kialakul egy kárpát-medencei gazdasági térség, mint az I. világbajnokság előtt.
Ma olvastam a Demóban, hogy már a szovjetek is ilyet akartak csinálni, de csaucseszku megakadályozta, mert ebben a térségben fölértékelődött volna Erdély. Most Ponta, az eurószocik és az RMDSZ készül ugyanerre. Szerintem most nehezebb dolguk lesz. A 21. században a távolságok kisebbek lettek, ez a gazdasági együttműködés akkor is megvalósulhat, ha a tótok, vagy az oláhok ki akarnak maradni belőle. Fico ezt fölismerte, ők nem akarnak kimaradni. Így létrejöhet a Kassa-Miskolc-Debrecen ipari-tudományos térség. Nem hiszem, hogy a román baloldal sokáig fogja tudni akadályozni, hogy ebből Nagyvárad kimaradjon.

Onnan is látszik, hogy Magyarország lehet ennek az új gazdasági térségnek a központja, hogy az EU Magyarországot próbálja leginkább büntetni. Már nem sok eszköze maradt, de ami maradt (a kohéziós pénzek megvonása), azt beveti ellenünk.


Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. július 24. 22:08 | Sorszám: 3544
Forrás?

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. július 23. 21:57 | Sorszám: 1234
A harag nem jó tanácsadó. A sértettség pláne nem.

Téma: Egyesített "dr. Schmitt Pál Magyarország Államfője" Topik
Egzisztenciális kvantor
2012. július 23. 21:56 | Sorszám: 995
Nem kell ellensúly

Dehogynem kell! A kommunisták ellen!


Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. július 23. 21:54 | Sorszám: 1233
Hát ha csak addig volt konzervatív, amíg várt valamit, akkor nem kár érte.

Téma: Egyesített "dr. Schmitt Pál Magyarország Államfője" Topik
Egzisztenciális kvantor
2012. július 23. 21:51 | Sorszám: 994
Schmitt JÓ köztársasági elnök volt.

Legalább nem volt hazaáruló. De hogy kifejezetten jó lett volna, azt nem mondanám.
Pl. a sportnak csak ártott. Schmittnek hála az összes sportot összevonták a MOB alá. Ennek az lett a vége, hogy az egész ország szabadidősportja (mert már nem tömegsportnak hívják) a teljeses sportkeret kevesebb, mint 10%-át kapta. Márpedig ez butaság.
Így sincs szabadidősport. A gyerekek egyáltalán nem tudnak sportolni, mert minden az élsportoló-nevelés körül forog, és a nagy többség ebbe a rendszerbe nem fér bele.


Téma: Orosz-Grúz háború
Egzisztenciális kvantor
2012. július 21. 23:54 | Sorszám: 3872
Na milyen jó, hogy fölhoztad ezt a régi topikot! Ugyanis aktuális lesz lassan megint.
Tippeket kérek, hogy ki támad meg kit a londoni olimpia alatt.

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. július 20. 11:21 | Sorszám: 3526
Izé ...

Vö.: Nagyot szakított a Vodafone júniusban

Nem véletlen, hogy aggódnak az állami szolgáltató miatt.

Egzisztenciális kvantor
2012. július 20. 11:18 | Sorszám: 3525
Vö.: Nagyot szakított a Vodafone júniusban

Téma: SZERVEZETEK,INTÉZETEK
Egzisztenciális kvantor
2012. július 19. 10:25 | Sorszám: 15
Gondolom kivitték a pénzeket külföldre, hogy aztán visszaadhassák őket ilyen szervezeteknek. Ld. még MDF, EMFESZ és Seychelle-szigetek.

Téma: Varga Mihály kemény, mint a vídia
Egzisztenciális kvantor
2012. július 19. 10:18 | Sorszám: 0
... magyarázta Varga Mihály, aki szerint az 1,6%-os növekedés azért reális, mert a magyar gazdaság egy felzárkózó gazdaság. "Hogy ez meggyőzi-e az IMF-et vagy nem, az majd kiderül, mindenesetre azon leszek, hogy elfogadják" - fejtette ki.
Arra a kérdésre, hogy mi történik abban az esetben, ha most nem jutnak egyezségre, Varga Mihály úgy válaszolt, hogy három lehetőség van. "Vagy felállunk az asztaltól és azt mondjuk, hogy ha még ezekben sem tudunk megegyezni, akkor üljünk inkább később vissza. A második lehetőség, hogy a magyar kormány hiszi el az ő számaikat. Ezt most nem tartom valószínűnek. A harmadik variáció pedig az, hogy mégiscsak mi győzzük meg őket, esetleg azzal, hogy várjuk meg a második negyedéves GDP adatokat, és ez alapján folytassuk a tárgyalásokat" - magyarázta.

Remélem, ő lesz a következő MNB-elnök.


Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. július 18. 22:13 | Sorszám: 148
Persze, gyurcsányista trükk. Szerencsétlen románok pedig beveszik.

Téma: Románia: Ahogyan a baloldal megtorol?
Egzisztenciális kvantor
2012. július 18. 22:11 | Sorszám: 45
Egészen más a hangnem Pontával szemben, mint Orbánnal volt. Pontát megróják, majd hozzáteszik, hogy látják már a javulás jeleit.

Hát nem egészen. Csak úgy tesznek, mintha Pontát megrónák. Közben azért az államfőt mégis eltávolította. Ez szemfényvesztés. Ne legyen kétségünk afelől, hogy együtt főzték ki a dolgot! Adva volt a feladat: az EU-tag Romániában baloldali diktatúrát létrehozni úgy, hogy a nyugat-európai közvélemény ne háborodjon föl.

Egzisztenciális kvantor
2012. július 18. 13:14 | Sorszám: 42
Az unió hatására visszakozott Ponta

Na hát az EU egy nagy sóhivatal. Ponta (állítólag) visszaállítja az alkotmánybíróság jogköreit. Csakhogy közben az államfőt leváltották, ahhoz pedig kellett az alkotmánybíróság lebénítása.
Szóval az EU adott is dádát, meg nem is.

Sőt továbbmegyek: ez most egy PR-akció az EU imázsának helyreállítására. Ponta hangoztatja is, hogy az EU hatására visszakozik. Vagyis előre megbeszélték, hogy Ponta nyugodtan szabálytalankodhat a pályán. Ha túl nagy lesz a felhördülés, akkor majd kap egy sárgalapot. És remélhetőleg addigra már rég eltörte az ellenfél csatárainak a lábát.
Európa végnapjai. Mi lesz itt?!


Téma: Dől a domino
Egzisztenciális kvantor
2012. július 18. 12:55 | Sorszám: 1
Nagyon szoktam örülni, mikor te ilyen hírekkel megjelensz. Egy másik ügy is milyen jól végződött!

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. július 18. 11:48 | Sorszám: 3507
Csakhogy azt a varjút (vagy holót?) nem a rókák tartották el. Ezeket meg mi tartjuk el, ezért szánalmas a károgásuk.

(Amúgy én napi.hu-t, meg vg.hu-t nem merek olvasni, mert rögtön idegrángásom lesz. A portfolio.hu is balos, de ott legalább a cikkek közepén-alján vannak hírek is.)


Téma: Jó hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. július 18. 10:34 | Sorszám: 810
Pedig helyes, szemüveges babák lesznek!
Egzisztenciális kvantor
2012. július 18. 10:12 | Sorszám: 805
Az előzetes adatok szerint 2012 első öt hónapjában 36 364 gyermek született, 5,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban

(Érdekes, a jobbos sajtóban még nem találom a hírt.)


Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2012. július 18. 10:02 | Sorszám: 2126
A ballib nadrágja nagyon bebarnult, hogy Orbánék jó dolgokra készülnek. Gyorsan meg kellett mindenkit nyugtatni: Nem Orbán szavai hatottak: kéthetes csúcsközelben a forint

És ha mégis?


Téma: ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG ELNÖKE!
Egzisztenciális kvantor
2012. július 18. 09:57 | Sorszám: 300
Áder János ezért is hívta meg Budapestre Simon Peresz államfőt és Benjámin Netanjahu miniszterelnököt.

Legalább a Jobbik elnöksége is találkozhat a rokonokkal.


Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. július 16. 23:36 | Sorszám: 2043
A legutóbbi HV-ban azt írja, hogy eddig kétszer támadtak meg minket, másodszor Orbánt akarták megpuccsolni egy államcsőd segítségével. Ezt a 2 csatát megnyertük, de 2014-ig lesz még 2 másik. Gondolom ebből az egyik simor távozása környékén lesz.

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. július 16. 23:28 | Sorszám: 3496
És a tanárok fizetése után minek kell SZJA-t, meg járulékot fizetni, nagyokos?!

Téma: LEGO-kockák
Egzisztenciális kvantor
2012. július 16. 23:27 | Sorszám: 63
Írta ezt Atyafi.
Egzisztenciális kvantor
2012. július 16. 18:47 | Sorszám: 58
LMP: Orbán térjen észhez
...
Egyetért az AB-vel a Jobbik

A Jobbik egyetért az Alkotmánybíróságnak (Ab) a bírák nyugdíjazása szabályozásával összefüggő indokaival, és kíváncsi a következményekre.Gyüre Csaba, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, a Jobbik alelnöke hétfőn azt mondta az MTI-nek, hogy képviselőcsoportjuk már az Országgyűlésben is elutasította a szabályozást, és a továbbiakban sem támogatja a tartalmát. A következményekről szólva úgy vélte: az érintett bírákat az Ab döntése után sem fogják visszahelyezni, legfeljebb kárrendezésről lehet szó.

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. július 16. 18:43 | Sorszám: 1085
Az indoklás az teljesen nonszensz. Köbö azzal egyenértékű, hogy "mi így gondoljuk, ti meg le vagytok szarva". Aki azt aláírta, attól azonnal el kellene venni a jogász diplomáját.
Az a szörnyű, hogy akit egyszer egy ilyen testületbe beválasztottak, azt később már semmilyen szakmai, vagy erkölcsi norma nem köti. Bármekkora állatságot leírhat, és akkor az úgy van, mert nem ő írta, hanem a tisztsége.

Ja, és a Jobbik helyesli a döntést. Kezdek gondolkozni azon, hogy kis betűvel írjam a nevüket, mint a többi hazaárulóét.


Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. július 16. 13:56 | Sorszám: 137
Ami mostanában Romániában történik, az sem túl biztató az EU jövőjével kapcsolatban. Tulajdonképpen a mi csótányunk kismiska volt ehhez képest a Pontához képest. Mert Ponta kicsinálta a (mienkénél nagyobb hatalommal rendelkező) köztársasági elnököt, lecserélte az alkotmánybíróságot, és módosította a választási törvényt, hogy ősszel neki is 2/3-a lehessen. Ezeket még gyurcsány sem merte megtenni.
És valamelyik EU-s főmufti azt nyilatkozta, hogy hozzájuk nem érkeztek jelek romániai törvénysértésről. Ja meg az euroszocik megakadályozták a román helyzet kivizsgálását.
Pusztán ezen események alapján azt mondanám, hogy az európai demokrácia borús időszak elé néz.

De ez még nem a teljes kép. Ugyanis ne felejtsük el, hogy Emil Boc kormánya a megszorítások miatti tüntetésekbe bukott bele. A megszorításokat pedig az IMF kényszerítette ki, azaz kvázi az IMF tette Pontát kormányfővé. Vagyis azt a következtetést kell levonnunk, hogy a bankrendszer és az európai szocialisták a demokrácia fölszámolásán és egy nagyon sötét, rabszolgatartó rendszer fölépítésén dolgoznak.


Téma: Fideszes ötletcunami új adókra
Egzisztenciális kvantor
2012. július 10. 21:51 | Sorszám: 566
Idézet:

Ez nem is rossz...Sőt, egyáltalán nem az.

Csak vannak, akiknek savanyú a szőlő.


Téma: USA 2012
Egzisztenciális kvantor
2012. július 10. 15:06 | Sorszám: 68
Az a "USrael"-ezés eléggé elavult dolog ám. (Gazdag Istvánnak is elmesélhetné valaki a régi dakota közmondást a döglött lóról.)
Épp a minap látogatott Putyin Izraelbe. Nem tudom, mit akarhatott, de szerintem ezek megállapodnak valamiben az USA háta mögött. USA baromira nem akarja megtámadni Iránt. Legalábbis Obamának most ez biztosan nem hiányzik. Izrael pedig minden áron most akarja, mert most még lehet. Sőt most Szíria is el van foglalva a belső dolgaival. Szóval könnyen lehet, hogy ezügyben alkudoztak valamiről.

Egyébként nekünk az nagyon rossz hír lenne, ha Izrael az USA-n kívül mással is barátkozni kezdene. A legrosszabb az orosz-izraeli barátság lenne.


Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. július 10. 13:50 | Sorszám: 890
Ne higgyetek a Tárkinak! Ezek azok, akik szerint májusban 1%-nyira megközelítette az mszp a Fidesz-t.

Téma: Jobbik - a Második Erő
Egzisztenciális kvantor
2012. július 10. 12:51 | Sorszám: 1319
Én tudom. Azért tettem oda a vigyorit.

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. július 10. 11:50 | Sorszám: 3412
Brüsszel feltételei. Szerintem ez már bohózat:

- Az EU azt várja majd el, hogy a magyar Parlament addig ne szavazzon a 2013-as büdzséről, amíg a kormány képviselői az IMF és az EU szakembereivel nem konzultálnak
- A Bizottság kritizálja a gazdasági stabilitásról szóló sarkalatos törvényt és annak módosítását is kérheti.
- Az EB elvárja az alacsony jövedelműek adóterheinek mérséklését.
- A kormánynak mérlegelnie kellene az energiaadók növelését vagy az ingatlanadó bevezetését.
- A nők munkaerőpiaci részvételének elősegítését is elvárja Brüsszel
...

Egzisztenciális kvantor
2012. július 10. 11:43 | Sorszám: 3411
Tavasszal még egyértelműen erről volt szó. Azaz az IMF hitelért cserébe jegybankelnököt kértek. Most az EU kicsit mintha meghátrált volna, de valószínűleg még nem tettek le erről az igényükről. Mert ugye sokáig a jegybanktörvény volt a bajuk, azt megkapták, erre most az adórendszerbe akarnak beleszólni, meg teljes gazdaságploitikai fordulatot követelnek.
Azaz még mindig nem tudjuk mit akarnak. Szóval lehet, hogy még mindig simorgeci személye a tét, csak a plebsnek újabb és újabb gumicsontot kell adni, hogy legyen miért szidni a kormányt.

Téma: Jobbik - a Második Erő
Egzisztenciális kvantor
2012. július 10. 11:33 | Sorszám: 1315
Frissítés 3: A Jobbik véleménye:
A Kurultáj az összmagyarság egyik legnagyobb ünnepe és egyben az egyik legszínvonalasabb rendezvény a Kárpát-hazában. A magyar őskultúra és a magyar közösségek melletti kiállás egyik leghitelesebb szimbóluma ez a magyar törzsi gyűlés, melyet minden honfitársunk a magáénak érezhet.
Évek óta a szervezők áldozatos munkája révén valósul meg a Kurultáj, Magyarország legnagyobb hagyományőrző rendezvénye, amelyet nem a profitszerzés motivál, hanem a nemzet iránti elkötelezettség. Ezt tetteikkel igazolják, nem csak a szavak szintjén. A programot ezért is támogatja a Jobbik Magyarországért Mozgalom is. Kötelességünk azon rendezvények melletti kiállás, amelyek a nemzeti összefogást hivatottak erősíteni.
A harag és az irigykedés nem jó tanácsadók, különösen akkor, ha ezek pletykákból, mendemondákból táplálkoznak. Ne hagyjuk az anyagias gondolkodás mentén szőtt történetek által összeugrasztani a magyar közösségeket, hiszen pont ez a céljuk a megosztóknak! Készüljünk méltósággal az ünnepre, és ne hagyjuk elterelni figyelmünket a lényegről: augusztus 10-12. között Bugacon találkozik a Kárpát-medencei magyar hagyományőrzők színe-java, és a magyarság vendégül lát 22 keleti, rokon nemzetet.
Novák Előd,
a Jobbik alelnöke

Ez az ne hagyjuk! Gyökerestül kell kitépni a reakciót!


Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. július 09. 23:01 | Sorszám: 870
Hurrácska!

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2012. július 09. 18:29 | Sorszám: 4568
...
Én pl. kigyűjteném, hogy az mszp hazaárulói miket szavaztak meg 2004, vagy legalább 2009 óta az EP-ben, és folyamatosan az orruk alá dörgölném. Annyi hatása lehetne, hogy a jövőben talán takarékra vennék a haza- és nemzetárulást.

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. július 09. 16:56 | Sorszám: 3404
Nagyon remélem, hogy fölébredtek. Rogán már múlt héten is célozgatott erre. Meg arra, hogy simor a spekulánsok érdekét védi.
Simor nagyon nagy hibát csinált, muszáj kihasználni. Ha leváltani nem is lehet, de simor tökeinek szorongatása mindenképpen javítja a pozícióinkat bármilyen tárgyaláson.

Téma: Románia: Ahogyan a baloldal megtorol?
Egzisztenciális kvantor
2012. július 09. 14:14 | Sorszám: 32
Na ez csattanós válasz volt. Az európai baloldal kétségbeesetten próbál felmutatni egy olyan kaliberű embert, mint Orbán Viktor. De csak olyan puccsistákra futja nekik, mint csótány, vagy Ponta.
Mintha az európai baloldal kollektív kisebbségi komplexusban szenvedne.

Téma: Ángyán ügy
Egzisztenciális kvantor
2012. július 09. 13:50 | Sorszám: 765
Nem kell semminek utánanéznie.
Szeremley az mszp kampányainak rendszeres támogatója. A Wallis meg Szeremley támogatója. Bármit is mond, az olyan, mintha Szanyi kapitány mondaná.

Téma: Románia: Ahogyan a baloldal megtorol?
Egzisztenciális kvantor
2012. július 09. 13:42 | Sorszám: 27
Lehet még persze romániai választási csalást előkészíteni a 2014-es magyar választásokra. Na erre oda kell figyelnie a Fidesz-nek. A regisztráció ebben is nagy segítség lehet.
Egzisztenciális kvantor
2012. július 09. 13:40 | Sorszám: 26
Nyúl Béla a 13.-ban mire gondolhatott?
Kézenfekvő, hogy Pontáék a szlovákokhoz hasonló módon megpróbálják majd ellehetetleníteni a kettős állampolgárságot. De ebbe Orbán nem fog belebukni.
Aztán az is elképzelhető, hogy az RMDSZ elindul a magyarországi választásokon. Én úgy látom, hogy a Fidesz már készül erre a lehetőségre. A magyarság és a Fidesz érdeke is, hogy kinyissák végre az erdélyi magyarok szemét, és szembesítsék őket azzal, hogy az RMDSZ 20 éve semmit nem csinált. Ha ez sikerül, akkor nincs gond az RMDSZ indulásával. Ráadásul ez dupla vagy semmi játék lenne az RMDSZ számára: a vereség az RMDSZ marginalizálódását hozná. (Persze ebben a kérdésben nem az RMDSZ dönt. AZ európai baloldali maffia Shultz-ostul, Tébojdistul, szlovénestül, tótostul, oláhostul összedugja a fejét, és eldönti, hogy nekik kell-e az RMDSZ indulása. Hogy az RMDSZ ezen nyer, vagy veszít, azt letojják.)
Egzisztenciális kvantor
2012. július 08. 11:56 | Sorszám: 12
Pedig a zűddojcse cájtung vonhatna párhuzamot egy másik magyar politikussal is: gyurcsánnyal. Sokkal kézenfekvőbb hasonlat lenne. Ami odaát folyik, az színtiszta gyurcsányizmus. Nyilván ott is a KGB támogatásával. Nyilván ezért hazudozik a zűddojcse zájtung.

A baloldal mindenütt ugyanolyan bosszúra készül, mint amit Ponta mutat
Sanszos. Nem adták föl a céljukat: Európa elfoglalását.


Téma: Most pedig nevessünk ...
Egzisztenciális kvantor
2012. július 06. 22:28 | Sorszám: 825
Amúgy nagyjából a 3 éves fiúk a leghelyesebbek. Nem csoda, hogy alma is szeretne egy olyat.
(Én is szeretnék, de szerintem nekem már nem lesz. Be kell érnem az emlékekkel.)
Egzisztenciális kvantor
2012. július 06. 22:25 | Sorszám: 824
Milyen fiacskája? 3 évig hol volt? Ugyanmá'!

Téma: BÜNBANKKÁROK
Egzisztenciális kvantor
2012. július 05. 13:37 | Sorszám: 193
Ja, ja, annak idején mi ezt szépen összeraktuk, hogy a mudura-plaza az autópályakezelő pénzeiből épült. Meg azt is, hogy az a bizonyos Britton valószínűleg d-209 cége.

Na, ha már d-209 így képbe került, akkor azt is jó lenne kinyomozni, hogy ki robbantotta föl makogány megpuccsolása előtt egy hónappal a törökbálinti petárdaraktárat. Ott meghalt 3 ember, és valakire megpróbálták ráverni az egész balhét, de végül azt hiszem, megúszta az illető. Viszont ő azzal védekezett, hogy ott trotilt robbantottak, nem puskaport. Tehát ha megúszta az illető, akkor el lehetne indulni azon a nyomon. Saccra csótány felé visznek a nyomok.

Aztán volt még egy el nem évülő eset, amikor a BME aljában valami kommandósok (vagy terroristák?) gépfegyverrel gyakorolgattak, de a céltáblájuk kigyulladt. A kiérkező tűzoltók eloltották a tüzet, de az egyikük meghalt, mert állítólag eltévedt. Aztán vagy 3 nappal később a parancsnoka öngyilkos lett. Szerintem ezeket kivégezték, mert láttak valamit, amit nem kellett volna.
Nem tudom, hova vezethetnek a szálak, de lehet, hogy abban az ügyben is csótány a sáros. Már nem emlékszem, mikor volt ez, de úgy rémlik, hogy lehet köze a BM épületbe való begéppuskázáshoz.


Téma: Az oroszok már a spájzban vannak
Egzisztenciális kvantor
2012. július 04. 22:12 | Sorszám: 13
Ciprus az oroszokat választhatja az unió helyett

Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. július 04. 15:56 | Sorszám: 852
A döntőnek az elején, amit még te is láttál Balotelli fejelt volna egy pontosan ugyanolyan gólt, mint a németeknek, egy pontosan ugyanolyan beadásból, mint a német meccsen, ha Casillas hozzá nem ér a labdához. Nem tudta levenni, de Balotelli hátára tolta a labdát.
Egy másik nagy védés után Balotelli meg is tapsolta Casillast.
Azon a meccsen az olaszok legalább 2 gólt lőttek volna az EB bármelyik másik kapusának. (Talán csak a portugálnak nem. Ő is nagy formában volt, de tőle nem reszkettek annyira a 11-es rúgás során, mint Casillastól.)
Egzisztenciális kvantor
2012. július 04. 15:48 | Sorszám: 850
Nem is nézte, csak dumál.
Egzisztenciális kvantor
2012. július 04. 13:41 | Sorszám: 847
Na mások szerint is Casillas kellett a spanyol győzelemhez.
...
A France Football magazin értékelése szerint Iker Casillas, a vasárnap befejeződött Európa-bajnokságon aranyérmes spanyolok kapusa rászolgált az Aranylabdára.
„Személye, játéktudása, a hosszú évek óta tartó sikersorozata alapján Casillas megérdemelné ezt az elismerést" - olvasható a lapban.
...
Egzisztenciális kvantor
2012. július 02. 22:08 | Sorszám: 843
Balotellinek megért egy sárgalapot, hogy az egész internet az ő fényképeivel van tele.

Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 776

Téma: Bírói kar
Egzisztenciális kvantor
2012. július 02. 19:04 | Sorszám: 394
Na hát a szügyészség is megéri a pénzét:
Felülvizsgálati indítványt nyújtott be a Kúriához a Cozma-gyilkosság ügyében hétfőn a Legfőbb Ügyészség indoklási kötelezettség jelentős mértékű elmulasztása miatt.
A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint a jogerős ítéletben megállapítottak olyan ellentmondásokat tartalmaznak, amelyek miatt – a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából jelentős kérdésekben – nem állapítható meg, hogy a Győri Ítélőtábla mely tényállásra alapozta döntését.
...

Ehhez kellett másfél hónap?
A Kúria már május végén megüzente, hogy mit kell csinálni.
Kónya István, a Kúria büntetőkollégiumának vezetője az eset kapcsán kifejtette: az alsóbb fokú bíróságok konkrét ügyeibe a felsőbb bíróságoknak nincs törvényes lehetőségük beavatkozni, csak akkor bírálhatják felül őket, ha a vádhatóság, a védelem vagy a terhelt rendkívüli perorvoslata folytán a Kúria hatáskörébe kerülnek, amire egyébként a Cozma-ügyben van lehetőség.

Na de jobb később, mint soha. Most Darák Péter vizsgázhat.


Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. július 02. 14:44 | Sorszám: 788
A 15. perc tájékán levettem, hogy ezt az EB-t a spanyolok nyerik, úgyhogy el is kapcsoltam a tévét.

Akkor nem láttad Jordi Alba megiramodását és előtte "Csabi" passzát? Pedig az olyan pillanatok miatt érdemes nézni a focit. Azt a gólt még sokáig fogják ismételgetni. Látszott, hogy Xavi várja a megfelelő pillanatot a passzra, és végül majdnem rosszul jött ki neki a lépés, de csak abban a pillanatban volt szabad passzolni.
(Volt még egy hasonló Ronaldo-féle megmozdulás valamelyik korábbi meccsen. Ott Ronaldo azt várta, hogy a védő közel érkezzen a kapushoz, mert akkor már akadályozza a kapust. Sajnos az érkező csapattárs elbénázta.)
Szerintem az első félidő baromi jó volt, régen láttam olyan szép játékot. Mondjuk én az olaszoknak drukkoltam, mert nagyon tetszik nekem annak néger majomnak a játéka, csak sajnos őt nem hagyták élni a spanyolok.
Viszont elől a spanyolok nagyon szépen és nagyon pontosan játszottak. Élmény volt nézni őket.
Ha valami normális időben ismételnék a meccset, az első félidőt valószínűleg megint megnézném. Casillas mozdulatai is elismerésre méltóak voltak. Ha csak kapust cserélt volna a két csapat, akkor az olaszok nyertek volna.

Egzisztenciális kvantor
2012. július 01. 22:03 | Sorszám: 758
A bíró a második 11-est nézte be. De legalább mindkét oldalon egyet-egyet.
Egzisztenciális kvantor
2012. július 01. 21:33 | Sorszám: 755
Casillas nagy formában van. Kicsit gyengébb lenne, már 3-2 lenne az olaszoknak.

Amúgy látszik, hogy amint Balotelli labdát kap, rögtön 3 spanyol védő van rajta. Ezt használhatnák ki az olaszok. Balotelli elviszi a védőket, a többiek meg gólt lőnek. Balotelli talán 3 védő közt is be tudja adni, ha nem rúgják föl.
Volt egy szép akciója, amelyikben 2 védőt kényszerítővel simán otthagyott. Csak aztán bénán fejezte be.

A spanyoloknak eddig nagyon pontosak voltak a passzaik elől, és nagyon jól kezelik a labdát. Föl van adva a lecke az olasz védőknek.

Egzisztenciális kvantor
2012. június 30. 22:02 | Sorszám: 734
Spanyolország - Olaszország
1-1 El Bandi
2-1 mackó
0-0 Glens
2-2 Sokaduma (11-esekkel győznek az olaszok)
0-2 Mpd
3-1 Góbé
1-2 Tiszavirág
0-1 orosz_hussalata
1-2 Cirus
1-1 zizizizi
2-1 Ek
Egzisztenciális kvantor
2012. június 30. 14:55 | Sorszám: 729
Megbocsáss, bölöled ömlik a spanyolellenesség, és eszerint próbálod meg elemezgetni az eseményeket, tényeket.

Akkor bizonyára rosszul írtam valamit. Semmi bajom a spanyolok játékával úgy en bloc, korábban is írtam, hogy a 10-érintős játékuk a foci normális fejlődési iránya, mert csak ezzel lehet ellensúlyozni azt, hogy a támadókat test test elleni játékban győzik le a védők.
Mindössze hiányolom a "kedves antipatikus" Raul-féle csatárokat.
Az olaszoknak van két nagyon jó csatáruk: Cassano és Balotelli. A portugáloknak már csak egy: Ronaldo. A spanyoloknak 1 sincs. Torres nem elég jó. Ha 1 lenne, akkor nem lenne kérdéses a döntő végeredménye, mert a csatársor mögött tényleg nagyon jók.
Én mindenesetre a támadó focinak fogok drukkolni, mert gólt akarok látni.


Téma: A nap eljött ...
Egzisztenciális kvantor
2012. június 30. 09:40 | Sorszám: 3
Nem hiszem.

Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 29. 23:48 | Sorszám: 725
Asszem, nem teljesen vágom. A portugálok jobbak voltak, csak mégis kikaptak? Az írek is jobbak voltak, meg a horvátok is, vagy ők jogosan kaptak ki?

Komolyra fordítva a szót. A spanyoloknak nincs befejező emberük, mint pl. a kedves antipatikus Raul volt. Illetve olyan, mint Balotelli. Torres lenne az utód, csak mégse olyan jó. Az Iniesta-Fabregas-Silva sor pedig nem tudja pótolni a befejező ember hiányát. De a mögöttük levők kiválóan játszanak, nem is nagyon sikerült rajtuk keresztül gólt rúgni.
A portugáloknál van jó góllövő ember, csak őt Ramos meg a többiek nem engedték még a 16 környékére sem. Az, hogy a portugálok többet támadtak, nem jelenti, hogy jobbak is voltak. Ld. pl. a tegnapi meccset. A németek az első negyedórában sokkal jobbak voltak, el is dönthették volna a meccset, csak nem volt szerencséjük. Az utolsó negyedórában megint jobbak voltak, de akkor már késő volt. De ez nem jelenti azt, hogy az olaszok igazságtalanul jutottak volna tovább. Jók az olaszok is, a spanyolok is, a németek is és a portugálok is. A spanyoloknak egy picit jobb volt a kapusok (vagy félelmetesebb volt a híre), az olaszoknál pedig van egy olyan klasszis, aki most véletlenül jó formában volt. Ha a döntőben Balotelli nem lesz ilyen összeszedett, akkor bizony a spanyolok fognak győzni.

Egzisztenciális kvantor
2012. június 28. 23:28 | Sorszám: 694
Ha Ramos (vagy ki?) ugyanúgy fogja majd Balotellit, mint Ronaldót, akkor ugyanolyan unalmas lesz, mint a portugál meccs.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 28. 23:26 | Sorszám: 693
Most ismétlik az M1-en a helyzeteket. A németeknek az első negyedórában volt 2 db. 100%-os gólhelyzetük, meg vagy 3 másik, amit Buffon fogott meg. Ők se gondolták, hogy valaki meg bírja verni őket.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 28. 22:40 | Sorszám: 688
Szerintem ez nagy részt Löw hibája. Látszott, hogy a csapat teljesen összezuhant az első félidő végére, és a másodikra ugyanúgy jöttek ki. Ilyenkor azt várnám, hogy a csapatkapitány a szünetben fölrázza őket. Na de tudjuk, hogy Löw milyen. Nem igazi férfi. Teljesen összetört. Úgy ült a kispadon, mint egy "ütött gyermek".
Egzisztenciális kvantor
2012. június 28. 20:56 | Sorszám: 684
Na most lesz jó a meccs!
Hajrá németek!
Egzisztenciális kvantor
2012. június 28. 14:01 | Sorszám: 676
Nem, a bravúrt a spanyol védők adták elő. C. Ronaldo nem jutott 20 méternél közelebb a kapuhoz.
Szóval kicsit árnyalom a tegnapi megjegyzésemet: a spanyol védelem baromi jó volt, a támadásaik viszont szánalmasak (mind a 3). Nagyon látszik, hogy nincs egy igazi befejező emberük, mint pl. Ronaldo, vagy Balotelli. (Mondjuk ehhez Pepe is kellett, akit én az első félidőbe kiállítottam volna, mert az egyetlen szabályos megmozdulása az volt, amikor a végén 11-es rúgott.)

Viszont minden relatív. A németek bírtak gólt rúgni a portugáloknak, a spanyolok meg nem. Úgyhogy én német győzelemre, és jó döntőre számítok. A németek ellen nem fogják merni megjátszani azt a spanyolok, hogy Casillas-ra (7 éves fiam kedvencére) bízzák a meccset.


Téma: Miért erős a Forint?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 28. 13:40 | Sorszám: 193
Érdemes megnézni a forint és a zlotyi mozgását: http://www.forexpros.com/currencies/eur-huf-chart http://www.forexpros.com/currencies/eur-pln-chart
Olyan, mintha az utóbbi néhány hétben a befektetőknél a forint egy másik valutakosárba került volna. Mert hogy eddig együtt voltunk.
Vö: http://www.portfolio.hu/piaci_osszefoglalo/egyeduli_regios_indexkent_emelkedik_a_bux.169395.html
Valamint: http://www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/nagy_tolongas_es_szakado_hozamszint_a_mai_kotvenyaukciokon_2.169393.html

Nagyon remélem, hogy hacsak a mostani EU-csúcs nem okoz kellemetlen meglepetésket, akkor simor eftássnak nem lesz többé lehetősége kibújni a kamatcsökkentés alól. Tulajdonképpen ő az EU utolsó bástyája, aki kikényszeríthet egy kedvezőtlen IMF-hitelt.


Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 27. 23:26 | Sorszám: 644
Na hát, hogy a spanyolok ilyen gyengék legyenek! Ezzel a bírói hátszéllel! Nem sok esélyük lesz a németek ellen.

Téma: A Jobbikra már nincs szükség?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 27. 16:57 | Sorszám: 197
Tehát "stb." dédapával lehet valaki gárdista? Esetleg "khm" dédapával?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 27. 15:46 | Sorszám: 192
Mondhatnám: az viccnek durva lenne.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 27. 15:35 | Sorszám: 191
Olyan biztosan nem lesz. Akkor a Jobbik föloszlik.
Szegedi Csanád is gondosan kerüli a "cigány" szót. Lehetséges román, szlovák, szerb, német, ruszin, zsidó, bunyevác, bolgár, lengyel... stb. felmenőkről beszél, de a cigányt nem említi.

Téma: Házi pálinkafőzés és bürokrácia
Egzisztenciális kvantor
2012. június 27. 15:20 | Sorszám: 133
90 fokos pálinkát szerintem nem főznek.

Szerintem házilag nem is lehet. Mint tudjuk, lepárlással eleve csak 96%-os alkoholt lehet készíteni. Nem hiszem, hogy házi körülmények között el lehet érni 90%-os tisztaságot. Ahhoz garantálni kellene a levegő páramentességét is.
A 80-at hihetőnek tartom. De szerintem az is csak addig 80-as, amíg a kupak rajta van.
Egyik ismerősöm szokott főzni 70 fokos körtepálinkát kuriózumként. Az a 47-50%-os párlat újbóli átfőzésével készül. Egyszer kóstoltam, elég jó volt. Nem mondtam volna meg róla, hogy 70%-os. Ha nem látom magam is a fokmérőt, akkor talán el sem hiszem, hogy annyi.


Téma: A Jobbikra már nincs szükség?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 27. 12:56 | Sorszám: 176
Apropó kuruc! Állítólag azt Melnyikov Balázs szerkeszti. Vajon a "nagy megtisztulásban" az ő pedigréje elő fog kerülni valamikor?

Téma: Vizo - verza és a rendőrmaffia?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 26. 22:55 | Sorszám: 137
Szerintem Zuschlag nagyjából normális ítéletet kapott. Az a kevés, amit Sas Józsi kapott, meg a hogyishíjják Eleonóra.

Téma: A Jobbikra már nincs szükség?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 26. 22:53 | Sorszám: 162
(Ha már a másik topikban előkerült, akkor megemlítem itt is.)

Szerintem már középtávon is vissza fog ütni az, hogy egykutyázással egyenlőségjelet tesznek aközé, hogy "el lehet innen menni, kérem szépen", illetve "külföldre mennek ahelyett, hogy itthon unokákat szülnének nekünk, és nagy boldog családként élhetnénk".


Téma: Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 26. 22:43 | Sorszám: 581
Olyan, mint te.
Akik tapsolnak annak, hogy "el lehet innen menni, kérem szépen".
És fáznak attól, hogy "Külföldre mennek ahelyett, hogy itthon unokákat szülnének nekünk, és nagy boldog családként élhetnénk".
Egzisztenciális kvantor
2012. június 26. 21:49 | Sorszám: 579
A pártpolitikától mentes rendezvényen a részt vevő civilek és civil szervezetek ...
Július elsején, a 14 órakor kezdődő rendezvényen felszólal Seres Mária, a Civil Mozgalom elnöke, Árok Kornél, a Szövetség az Egységes Magyarországért (SZEM) Párt alapítója, Tóth Imre Miklós, a Borsodi Éhségmenet ötletgazdája, Kalmár Szilárd, a Munkások Újságja főszerkesztője, Nagy Navarro Balázs, a Tiszta Kezek Mozgalom alapítója, Hegedüs Lajos, a MEOSZ elnöke

Ha eddig még nem tudtátok volna, akkor most mondom: a MEOSZ is szoci.
(Seres Márián csodálkozom, a többin nem.)


Téma: Vizo - verza és a rendőrmaffia?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 25. 22:08 | Sorszám: 132
Arra senki nem mer rávallani, mert meghal. Zuschlag kislánya is apa nélkül nő fel pár milliós sikkasztásért, de mégsem mert a főnökére vallani.

Téma: Ángyán ügy
Egzisztenciális kvantor
2012. június 25. 22:01 | Sorszám: 629
Megjegyzem az eu már replikázik emiatt és vizsgálja a versenyszabályok megsértését és diszkriminációról replikáznak.

Jól teszik. Szép lassan le fog esni mindenkinek, hogy az összes eu-s vizsgálat itthonról indul, és mindegyikben benne vannak a kommunisták.

Egzisztenciális kvantor
2012. június 25. 17:59 | Sorszám: 620
Ez az Ángyán kezd összevissza beszélni. Most nem oligarcházik, hanem a "hungarikum" fogalmát járatja le. Ugyanis neki biztosan megvan a 100-as lista, de nem mondhat semmi konkrétumot, mert akkor kiderülne, hogy igazából semmi nincs a kezében. Ehelyett megint Orbánozik, meg sumákol.
Ha nem tudnám, mit akar, akkor megkérdezném, hogy miért pont a miniszterelnöknek kellene azzal foglalkoznia, hogy Ángyán szerint melyik üzemben hamisítják a szalámit?
De nem kérdezem, meg, mert tudom, hogy az egész inkább arról szól, hogy a "hungarikum" szó hallatán az emberek valami rosszra gondoljanak. Ez pedig (Orbán mai beszéde után nyilvánvalóan) a szoci zöldbárók érdeke. Ők akarnak a lehető legkevesebb élőmunkával a lehető legtöbb trükközéssel a lehető legnagyobb mennyiséget termelni. Vagyis a "hungarikum" az útjukban van.

Bíztatónak találom, hogy a szocik ehhez az újabb támadáshoz is az egyre hiteltelenebb Ángyánt használták föl. Ezek szerint túl sok beépített és/vagy zsarolható emberük nincsen.


Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 25. 17:32 | Sorszám: 592
Portugália-Spanyolország
2-3 mackó
2-2 Cirus - Spanyolok mennek tovább
1-0 mpd
1-2 El Bandi
2-1 Tiszavirág (a szívemre hallgatok )
0-1 Ek

Németország-Olaszország
2-0 mackó
2-0 Cirus
2-1 mpd
3-1 El Bandi
3-1 Tiszavirág
3-0 Ek

Egzisztenciális kvantor
2012. június 25. 17:31 | Sorszám: 591
Nekem sem tetszik annyira ez a 10-érintős játék, de szerintem szükségszerű volt, hogy kialakult. Ugyanis a "normális", rendes labdavezetést is felmutató focit megölte a védelem. Mivel a test-test elleni játék megengedett, a védők pikk-pakk elsodorják a labdát vezető játékost, nem lehet egyáltalán támadást vezetni. Lassan már labdalevételre sincs idő, csak olyan lehetetlen gólok szűletnek, mint pl. Balotelli-é.
Az ilyen agresszív és fáradhatatlan védelemnek egyetlen ellenszere van, ha a támadók nem tartogatják sokáig a labdát, hanem rögtön passzolnak. Mint az egyérintőben, csak itt 10-en csinálják.
Amúgy meg senki ne panaszkodjon, mert legalább vannak gólok. 10 évvel ezelőtt pont az volt a baj, hogy állandóan hosszabbítás volt, meg 11-es.

Téma: Vizo - verza és a rendőrmaffia?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 25. 14:21 | Sorszám: 121
Szerintem van esély arra, hogy gergényi dobta föl őket vádalku keretében. Gergényi ügye már vagy egy éve nem halad, pedig gyanúsított lett a 2006-os tömegoszlatás miatt. Ha alaptalan lett volna a gyanúsítás, akkor már tele lenne vele a sajtó.

Téma: Házi pálinkafőzés és bürokrácia
Egzisztenciális kvantor
2012. június 25. 14:07 | Sorszám: 120
Az interneten találtam házi lepárlót, és annak a leírásában az állt, hogy a franciáknál is főzhet mindenki 20 litert évente.
Gyanítom, ez a hiszti is itthonról indult. Mondjuk Baja eftásstól, vagy Zwack úrtól. Nem ez lenne az első eset, amikor a szocik följelentik valamiért Magyarországot.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 25. 14:03 | Sorszám: 119
Nem hiszem, hogy nem találnád meg, ha akarnád: http://lmgtfy.com/?q=alkoholsteuergesetz+hausbrand+site%3A.at

Lehet mazsolázni! Évi 51 liter, vagy 27 liter attól függően, hogy hol lakik az illető Ausztriában.


Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 24. 23:28 | Sorszám: 549
Ugyan má! Csak a lényeget nem találta el, hogy ki jut tovább!

Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2012. június 24. 01:24 | Sorszám: 2063
Ha jól látom, akkor tekintélyelvű, jobboldali, szabadelvű, baloldali.

Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 23. 23:24 | Sorszám: 542
Izé, ... Casillas-nak.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 23. 23:22 | Sorszám: 541
Ezt a meccset Cassilas-nak köszönhetik a spanyolok.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 23. 14:30 | Sorszám: 540
Spanyolország-Franciaország
2-0 mackó
3-1 El Bandi
2-1 orosz_hussalata
2-1 Cirus
2-1 Nyúl Béla
1-0 onogur
0-1 mpd
2-0 glens
1-0 Teke
3-1 góbé
2-1 zizizizi
2-1 Tiszavirág
2-0 Ek

Anglia-Olaszország
1-1 mackó (tizenegyesekkel az olaszok győznek)
1-2 El Bandi
1-0 orosz_hussalata
1-0 Cirus
2-1 Nyúl Béla
0-2 onogur
1-0 mpd
2-1 glens
0-0 Teke (angolok mennek tovább)
0-1 góbé
1-0 zizizizi
1-0 Tiszavirág
2-2 Ek (tizenegyesekkel az olaszok győznek)


Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2012. június 23. 10:19 | Sorszám: 2053
Nem a fia volt, hanem az unokája: http://www.snopes.com/medical/doctor/drspock.asp
Mindenesetre elgondolkodtató.

Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 22. 23:30 | Sorszám: 535
4-en is eltaláltuk, hogy lőnek gólt a görögök, de 2-vel többet a németek.

Mellesleg a görüg gól tényleg szép volt. Jó volt a 2. félidő.

Egzisztenciális kvantor
2012. június 22. 22:14 | Sorszám: 532
Lányom lemondóan: Görögország reménytelen eset.
(Pedig a szülei a görögöknek drukkolnak.)
Egzisztenciális kvantor
2012. június 22. 13:47 | Sorszám: 524
Onogur sporinak nem jár zakó. Ld. a videót #520-nál.
Előfordul, hogy egy fiatalamber megcsalja a feleségét. Van, aki a szomszédasszonnyal, van, aki a titkárnővel, és van, aki Mario Gomezzel. :broáf:
Egzisztenciális kvantor
2012. június 22. 13:37 | Sorszám: 520
http://www.youtube.com/watch?v=2kdbzV-Sf9E

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. június 22. 13:26 | Sorszám: 3388
Igazából nem értem azt a szmájlit, mert maga a cikk is érthetetlen katyvasz.
De azért ettől függetlenül azt sejtem, hogy újabb csatát nyert a kormány az EKB ellen. Egy másik mai hír miatt is azt gondolom, hogy ettől kezdve az államnak baromira nem lesz szüksége IMF-védőhálóra. Úgyhogy most szerintem a kommunikációban ugyanaz folyik, mint tavasszal Barroso bejelentése előtt, azaz megpróbálnak arcvesztés nélkül kijönni az egész ügyből, illetve megpróbálják rábeszélni a kormányt, hogy szánja meg őket, és valami kis megállapodásocskát írjanak már alá.

Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 22. 12:54 | Sorszám: 518
Érdeks, Klose eddig nem tűnt nekem buzinak. Mintha Gomez ölelgetéseit is próbálta volna kerülni.
(A középső a Podolski?)
Egzisztenciális kvantor
2012. június 22. 08:40 | Sorszám: 504
Asszem, Gulyás volt a riporter. Néha annyira le volt maradva, hogy az volt az érzésem, más meccset közvetít.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 21. 22:59 | Sorszám: 499
Annak én is örülnék, de túl szürreális.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 21. 22:58 | Sorszám: 498
És ma megint passzolt. Ezen a meccsen is volt olyan passza, hogy csak kihagnyi lehetett. Szeme volt a labdának.

Téma: Ángyán ügy
Egzisztenciális kvantor
2012. június 21. 22:54 | Sorszám: 598
Szerintem azért Ángyán az itteni társaság valamennyi tagjánál többet tud a pályázatok elbírálásáról

Stimmt. Viszont hazudik.


Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 21. 13:22 | Sorszám: 485
Csehország- Portugália
1-4 mackó
1-2 El Bandi
0-1 orosz_hussalata
0-2 Cirus
1-2 Nyúl Béla
0-1 onogur
1-0 mpd
1-3 glens
0-2 Ek

Németország-Görögország
3-1 mackó
2-0 El Bandi
2-1 orosz_hussalata
2-0 Cirus
3-1 Nyúl Béla
2-2 onogur (továbbjut Görögország)
1-0 mpd
3-0 glens
3-1 Ek


(A többire majd akkor tippelek, ha tisztáztuk a szabályokat. Amúgy én már a német-portugál után megtippeltem, hogy a németek lesznek a bajnokok. Azért jár plusszpont?)


Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. június 21. 13:13 | Sorszám: 331
(Onogur komád tudja jól: a piszológus csak tanár, neki nincs doktori címe. A cihiáter meg doktor, mert mindenféle élettant kellett tanulnia, hogy Xanax-ot írhasson föl.)

Téma: A Hőség Városa
Egzisztenciális kvantor
2012. június 20. 23:13 | Sorszám: 942
Nézzük a pozitív oldalát! Nagyon finom lett a koviubink!

Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 20. 23:05 | Sorszám: 466
Jonas Eriksson (svéd)

Lusta vagyok rákeresni, de ha jól emlékszem, ez vezette a görög-orosz meccset, ahol 2 aljasságot is elkövetett.


Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2012. június 20. 14:43 | Sorszám: 2028
Recsken pedig juhaklokban aludtak térdig érő birkatrágyában. Szerintem a magyar ávós eftássak nem maradtak el kegyetlenkedésben a többi "baráti" eftásstól.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 20. 10:51 | Sorszám: 2013
S az orosznak van egy hatalmas fegyver a kezében, mellyel egyszer élni fog. A. hivatalos dokumentációja.

Nem hiszem, hogy élni fognak vele. Ők találták ki az egész megsemmisítőtáboros, ciklonbés történetet. Talán, hogy a náluk hasonló elven működő munkatáborokról eltereljék a figyelmet.
Akkoriban eléggé általános dolog lehetett modern kori rabszolgaként munkatáborokba vinni az embereket. A románok is elvitték a magyarokat a Duna-deltába mocsarat lecsapolni.


Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 20. 10:32 | Sorszám: 430
Kétségtelen hogy ez a bírói tévedés volt a legnagyobb a mostani EB alatt.

Ha szó szerint vesszük, akkor igaz ez a mondat. Ugyanis voltak sokkal nagyobb hibák is, de azok nem tévedések voltak. A görögök ellen amit a spanyol és a svéd bíró csinált, az sokkal nagyobb szakmai hiba volt.
Kassai szerintem helyesen döntött. Ő onnan nem bírálhatja felül a gólbíró ítéletét. Aki hibázott, az a gólbíró. Ha Kassait ezért meghurcolják, annak nem szakmai oka lesz.

Amúgy volt hasonló kaliberű tévedés is. Tegnapelőtt az olasz meccsen volt egy kezezés, ami 11-est érdemelt volna. Mondjuk az egyáltalán nem bafolyásolta a meccs kimenetelét.

Egzisztenciális kvantor
2012. június 19. 22:00 | Sorszám: 409
Vazze, ez gól volt!
De béna a gólbíró!
Egzisztenciális kvantor
2012. június 19. 14:43 | Sorszám: 395
A svédek kb. a leggyengébbek az EB-n, és számukra nincs tétje a meccsnek. Mondjuk az angoloknak rúgtak/fejeltek két gólt, de ahhoz az kellett, hogy aznap Zlatastrof éppen virágos kedvében legyen.

Téma: A Hőség Városa
Egzisztenciális kvantor
2012. június 19. 13:43 | Sorszám: 913
Hú, ez tényleg jó kép! De nem egy villám az, hanem 2, vagy 3, csak a hosszú expozíció miatt egy képre kerültek.

Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 19. 13:39 | Sorszám: 390
Nem olyan harmatgyengék azok az olaszok, csak nem mindig akarnak focizni. Tegnap Balotelli nélkül is majdnem rúgtak 2 gólt, pedig baromira nem volt kedvük játszani.
A spanyolok pedig nem olyan jók, mint a VB-n.
De ettől függetlenül én is arra számítok, hogy góllövő verseny lesz Anglia és Franciaország között.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 19. 13:33 | Sorszám: 389
Na a nagy igyekezetben elrontottam. Természetesen a franciák nyernek, nem a svédek:

Anglia–Ukrajna
2-1 mackó
1-1 El Bandi
2-0 Cirus
0-1 Teke
2-1 Nyúl Béla
2-1 Ek
3-1 glens

Svédország–Franciaország
0-2 mackó
1-1 El Bandi
1-2 Cirus
2-0 Teke
1-2 Nyúl Béla
0-3 Ek
1-3 glens

Egzisztenciális kvantor
2012. június 19. 13:19 | Sorszám: 386
Anglia–Ukrajna
2-1 mackó
1-1 El Bandi
2-0 Cirus
0-1 Teke
2-1 Nyúl Béla
2-1 Ek

Svédország–Franciaország
0-2 mackó
1-1 El Bandi
1-2 Cirus
2-0 Teke
1-2 Nyúl Béla
3-0 Ek


Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. június 18. 18:58 | Sorszám: 3383
I do not believe the IMF is concerned about threats to independence only whilst Simor is in office

Pedig de!


Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 18. 16:15 | Sorszám: 363
Horvátország–Spanyolország
1-3 mackó
0-2 El Bandi
2-3 Góbé
1-1 onogur
1-2 Cirus
0-2 orosz_hussalata
2-1 Flucti
0:0 mpd
1-3 Teke
0-2 Ek

Olaszország–Írország
2-1 mackó
2-0 El Bandi
3-1 Góbé
2-2 onogur
2-0 Cirus
1:0 orosz_hussalata
2-1 Flucti
1:0 mpd
2-0 Teke
3-1 Ek

Egzisztenciális kvantor
2012. június 18. 11:54 | Sorszám: 359
mert az UEFA éppen úgy, mint az EU és hasonló szervek, nyakik ül a korrupcióban. S nem az fut, aki szakmailag jó, hanem aki együttműködik

Ja. Pont arra gondoltam, hogy egy 11-es benézni, az egy dolog. De amikor az orosz sárgát kapott a gólhelyzetben kilépő görög fölvágásáért, az hülyeséggel nem magyarázható. Nem hiszem, hogy egy olyan bíró, akit korábbi munkája miatt meghívnak az EB-re, nem tudja, hogy abban a helyzetben nem adhat sárgát, csak pirosat. (Mint valamelyik meccsen, ahol a kapust állították ki.) Nem nem tudta, hogy pirosat kell adnia, hanem nem akart pirosat adni. Pedig abban a helyzetben a szabályok szerint nem lett volna mérlegelési lehetősége.

Egzisztenciális kvantor
2012. június 17. 23:20 | Sorszám: 336
A lényeg lemaradt: nem adott meg egy 11-est, és nem állított ki egy oroszt.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 17. 23:14 | Sorszám: 335
Politikailag kényes német-görög lesz jövő pénteken. Most, hogy visszagondolok, a svéd (vagy milyen?) bíró mindent megtett, hogy ne így legyen.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 17. 22:33 | Sorszám: 330
(Ha hozzád akarnak bemenni, akár csak félreértésből, akkor mindegy, milyen kutyád van. A komondor csak arra jó, hogy ha még nem tudják, hogy a környéken hova törjenek be, akkor ne téged válasszanak.)
Egzisztenciális kvantor
2012. június 17. 22:20 | Sorszám: 329
Kommentátor a szünetben: ... a hollandok gólja klasszikus gól volt. Robben elfutott a szélen és ezúttal passzolt
Egzisztenciális kvantor
2012. június 17. 14:38 | Sorszám: 323
Portugália–Hollandia
2-2 mackó
2-1 Cirus
3-2 El Bandi
2:2 orosz_hussalata
1:0 Teke
1-2 glens
3:1 Tiszavirág
0:2 mpd
2:1 onogur
1:2 zizizizi
1:1 Ek

Dánia–Németország
1-4 mackó
1-3 Cirus
0-1 El Bandi
1:2 orosz_hussalata
0:2 Teke
2-2 glens
1:2 Tiszavirág
1:1 mpd
1:2 onogur
1:3 zizizizi
1:1 Ek

Egzisztenciális kvantor
2012. június 17. 14:35 | Sorszám: 322
A kis Knézynek szólni kéne, hogy amikor a görög játékosok keresztet vetnek, akkor nem Zeuszra esküsznek. Már vagy 1700 éve nem.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 17. 14:27 | Sorszám: 321
(Betörtek? A szomszédnak jobb kutyái vannak?)
Egzisztenciális kvantor
2012. június 17. 14:26 | Sorszám: 320
Elfáradtak a dagonyázásban. Az 1. félidőben nagy volt a hajtás és a kapkodás.

Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 16. 16:05 | Sorszám: 82
Joaquín Almunia volt az EU pénzügyi biztosa 2005-ben; akkor a Gyurcsány-kormány ugyanezt csinálta: alacsony hiánnyal állította össze a költségvetést, ami már akkor sem volt igaz, amikor elfogadták. Almunia mégis azt mondta, a költségvetés reális. A választások éjszakáján kiderült, mégsem az: négy helyett tíz százalék hiánnyal kell számolni. Az IMF most ugyanezt csinálta: azt mondta, reális a költségvetés, miközben nem az.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 16. 16:04 | Sorszám: 81
Németország ipari nagyhatalom

A német gépipar nagyon fontos nekünk, sokat segíthet Magyarországon.
Viszont a német (és francia) energiaipar csak gyarmatosítani akar. Úgy néz ki, pillanatnyilag ők a legerősebb lobbi Európában, a német atomlobbit is elintézték. Továbbá valószínűleg ők akadályozzák a megújuló energiaforrások használatát is. A németországi hidrogén üzemanyagkutak (jó részét) a Total üzemelteti, és ők földgázból állítják elő a hidrogént. Orosz földgázból. (Ahelyett, hogy napenergiával vizet bontanának.)

Egzisztenciális kvantor
2012. június 16. 15:55 | Sorszám: 80
Viszont akárhogy is van a szar régi rendszer ÉLETKÉPESEBB volt, persze gazdaságilag. Nem jó volt, hanem jobb a mainál-pontosabban a Magyarországon kialakult kapitalizmusnál-.
20 év alatt sikerült a rendszerváltáskor agyonszidott államadósságot megötszörözni. A magánadósságok hasonló volument képeznek mostanra. Eltűnt az állam vagyona- részben ez nem baj- cselekvőképtelenné vált a gazdaság irányítás, az államnak szinte semmire sincs befolyása...

Gazdaság irányítása most a német, osztrák, olasz bankok kezében van, továbbá a német, francia és angol multik évente 1000 milliárd forint nagyságrendben visznek ki innen profitot (lehet, hogy 2000 milliárd). Egy német-orosz rendszerben nincs esély, hogy ez megváltozzon.
Emlékezzünk arra, hogyan engedte, sőt segítette az EU, hogy a szocik tönkretegyék az országot: [url=http://hetivalasz.hu/uzlet/trukkok-szazai-25588]Joaquín Almunia volt az EU pénzügyi biztosa 2005-ben; akkor a Gyurcsány-kormány ugyanezt csinálta: alacsony hiánnyal állította össze a költségvetést, ami már akkor sem volt igaz, amikor elfogadták. Almunia mégis azt mondta, a költségvetés reális. A választások éjszakáján kiderült, mégsem az: négy helyett tíz százalék hiánnyal kell számolni. Az IMF most ugyanezt csinálta: azt mondta, reális a költségvetés, miközben nem az.

Logikus, de ehhez nem kell az USA.
Álmodj királylány! Nem gondolhatod komolyan, hogy a svédek + visegrádiak (szlovákok nélkül) + románok + bolgárok + törökök bármit is tudnának önállóan csinálni egy nagyhatalom támogatása nélkül. Az azt jelentené, hogy ez a banda maga nagyhatalom.


Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 16. 15:30 | Sorszám: 314
Csehország–Lengyelország
0-1 mackó
1-2 Cirus
2-3 El Bandi
1:1 orosz_hussalata
0:1 Teke
1-2 glens
2:3 Tiszavirág
1:0 mpd
1:0 onogur
2:2 zizizizi
2:2 Ek

Görögország–Oroszország
1-3 mackó
1-2 Cirus
0-2 El Bandi
0:1 orosz_hussalata
0:2 Teke
1-3 glens
2:3 Tiszavirág
1:1 mpd
2:2 onogur
1:3 zizizizi
1-2 Ek

Portugália–Hollandia
2-2 mackó
2-1 Cirus
3-2 El Bandi
2:2 orosz_hussalata
1:0 Teke
1-2 glens
3:1 Tiszavirág
0:2 mpd
2:1 onogur
1:2 zizizizi

Dánia–Németország
1-4 mackó
1-3 Cirus
0-1 El Bandi
1:2 orosz_hussalata
0:2 Teke
2-2 glens
1:2 Tiszavirág
1:1 mpd
1:2 onogur
1:3 zizizizi


Téma: A Jobbikra már nincs szükség?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 16. 11:57 | Sorszám: 157
Out-of-box (az mi?) egykutyázás.

Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 15. 22:59 | Sorszám: 306
Nem a szívem szerint tippeltem, hanem arra gondoltam, hogy Ukrajna otthoni közönség előtt lelkesedéssel és erőnléttel jobban fogja bírni. Hát nagyobb volt a különbség, mint amennyit rohanással kompenzálni tudtak volna.

Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 15. 16:41 | Sorszám: 68
Most olvastam, hogy a finnek sem olyan buták: http://www.businessweek.com/articles/2012-04-19/finland-imagines-life-without-nokia

Már egy ideje készülnek rá, hogy egyszer a Nokia-nak leáldozik.


Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 15. 15:02 | Sorszám: 295
Húha, majdnem elfelejtettem tippelni!

Svédország–Anglia
1-2 mackó
0-2 Cirus
2-1 El Bandi
2:1 orosz_hussalata
2:1 Teke
0:2 Ek

Ukrajna–Franciaország
2-1 mackó
1-1 Cirus
2-2 El Bandi
2:2 orosz_hussalata
2:2 Teke
2:1 Ek

Csehország–Lengyelország
0-1 mackó
1-2 Cirus
2-3 El Bandi
1:1 orosz_hussalata
0:1 Teke

Görögország–Oroszország
1-3 mackó
1-2 Cirus
0-2 El Bandi
0:1 orosz_hussalata
0:2 Teke

Portugália–Hollandia
2-2 mackó
2-1 Cirus
3-2 El Bandi
2:2 orosz_hussalata
1:0 Teke

Dánia–Németország
1-4 mackó
1-3 Cirus
0-1 El Bandi
1:2 orosz_hussalata
0:2 Teke


Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. június 15. 10:44 | Sorszám: 3381
A miniszterelnök péntek reggeli, közrádióban elhangzott beszédéből kiderült, hogy a kormány a jegybanktörvényből nem veszi ki a harmadik alelnök kinevezésének lehetőségét, csak szóbeli ígéretet tesz arra, hogy nem él ezzel a jelenlegi elnök mandátuma alatt.

Az a sejtésem, hogy simort akarják fogni. Szerintem, ha tényleg meghozzák az EKB által elvárt törvényeket, amik valóban függetlenítik az MNB-t a kormánytól és Magyarországtól, akkor simorék ámokfutásba kezdenének. Vagy legalábbis "nekik már minden mindegy" alapon olyan károkat okozhatnának, amiknek a kijavítása a 2014-es kampányban erősen megkötné a kormány kezét. Hogy konkrétan mit, azt nem tudom, de szerintem van lehetőségük kárt okozni (pláne az EKB-vel összefogva).
Ezért kell talonban tartania a kormánynak bizonyos óvintézkedések lehetőségét arra az esetre, ha simorék önállósítanák magukat.


Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. június 15. 10:31 | Sorszám: 208
Az informatika a gengszter váltás óta a menedzsment fejőstehene.

Ja. Meg lehet nézni a legnagyobb közszolgáltatók internetes ügyfélszolgálati oldalát. Nem csak igénytelenek és nehezen használhatók, hanem néha még hibásak is.


Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 22:41 | Sorszám: 281
Nem állna velünk szóba.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 22:38 | Sorszám: 279
Ott a link, komám! Egyébként #240. Csak a nagy tülekedésben elfelejtődött.

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 22:36 | Sorszám: 192
Fölemelték a hogyishívjáknak, a Cavintonnak az árát.

Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 22:28 | Sorszám: 276
Egyébként rendesek voltak az írek, hogy hagyták a spanyolokat gyakorolni. Más csapat biztosan fölrúgdosta volna őket.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 22:26 | Sorszám: 275
Majd erre a meccsre kérnék egy pöttyöcskét. Köszi!

Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 17:58 | Sorszám: 65
Én ebben az EU-USA háborúban a finneket sajnálom. Az eurózóna elleni harc keretében a Nokiát egy kanadai ejtőernyős csődbe viszi (saccra jövőre várható a Nokia csődje, de legkésőbb 2014-ben), ami viszont Finnországot fogja bedönteni. Ma éppen 3700 fős finnországi leépítést jelentettek be.

Téma: Rossz hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 16:00 | Sorszám: 224
Ha van alvázszáma, meg motorszáma, akkor nem.

Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 14:53 | Sorszám: 63
Németország sem egységes. Orbánt föltehetőleg a dél-német ipar támogatja, ld. még a tavaszi németországi körútját. (Úgy néz ki, hogy Németországban az energialobbi a legbefolyásosabb. Merkel tulajdonképpen ajándékot adott nekik, amikor bejelentette az atomerőművek bezárását.)
Meg hát lehet, hogy szoros a kapcsolat a német vezetéssel, de azért mégiscsak Merkel intézte el, hogy az EB befagyassza a kohéziós alapokat, és azt is megakadályozta, hogy az ECOFIN, vagy mi, másképp döntsön.

Az ilyen majomfejűeket pedig az oroszok hozzák a nyakunkra, de jelképezik a német sajtó hozzánk való viszonyát is.


Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 14:37 | Sorszám: 185
Majd a győri ítélőtábla fölülvizsgálja.

Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 14:06 | Sorszám: 61
A németek, az előző francia vezetés, az EKB és az európai nagytőke intézte nekünk az előző IMF hitelt, ők intézték, hogy 2010 és 2014 között kelljen visszafizetni az egészet, ők engedték libajnainak, hogy a 7%-os hiányt 3%-osnak hazudja a választások előtt, ők tették a nyakunkra simort, ők nem engedik ki a kezükből az MNB-t (ezért nincs még újabb IMF megállapodás), ők engedték csótánynak, hogy tönkretegye az országot, és csak választások után ismertesse a valós helyzetet (ld. őszödi beszéd), ők engedték, hogy csótány kilövesse a békés felvonulók szemét, ők hallgatták el az egészet a nyugati sajtóban, ők indítottak rágalomhadjáratot az Alkotmány és a médiatörvény ellen, és ők nem bírják elviselni, hogy Dörner György lett az Új Színház igazgatója.


[img]http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/7/78/Europe_Ecologie_closing_rally_regional_elections_2010-03-10_n14.jpg/220px-Europe_Ecologie_closing_rally_regional_elect ions_2010-03-10_n14.jpg[/img]


Téma: Vizo - verza és a rendőrmaffia?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 13:51 | Sorszám: 84
c) Ő meri meglépni ezeket. Az előző Fidesz-kormány idején zavarták ki innen szeva bácsit, a másik nagy maffiózót.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 13:48 | Sorszám: 83
Rényi-Vámos Krisztina -> Sziebert György -> BKV -> Városháza. Hogy Rényi-Vámostól hogy jutottak Sziebertig, arra már nem emlékszem.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 13:46 | Sorszám: 81
Rosszul emlékszel. A hagyó-ügy a reptéren kezdődött. Ott valami muffot akartak elkapni sikkasztással, és onnan valami jogi igazgatón keresztül vezettek a szálak a Városházára. Utóbb kiderült, hogy annak a muffnak az már legalább a harmadik ügye volt, de addig (csudálatos módon) mindegyiket megúszta. Na az is NBH-s volt, vagy legalábbis titkosszolgálati védelmet élvezett. (De nekem úgy rémlik, hogy konkrétan kiderült róla, hogy NBH-s volt.)

Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 13:30 | Sorszám: 58
Na úgy látom, kezd egyre több embernek leesni, hogy a németek kihívták az USA-t, és azt remélik, hogy az oroszok segítségével megvalósítják "Eurázsiát" (ld. Orwell).
Hogy ebben az új rendszerben nekink mi jutna? Hát gyurcsány! Ha az oroszok fognak irányítani, akkor visszajön gyurcsány és az apró klán. Nézzétek meg, mi folyik a "csodált" németek által irányított Európában! A demokrácia fölszámolása. Az EU-t nem választott, azaz teljesen illegitim testület vezeti. Olaszország és Görögország élére a nép által meg nem választott miniszterelnököt tettek. Merkelék, és nem az USA.

A német-orosz közeledés egyáltalán nem új dolog, Schröder idejében már folyamatban volt. Az oroszok Európába való visszatérésének előkészítéseként Szlovákiát betolták az eurozónába. Nem véletlen, hogy a szlovákoknak a belpolitikában mindent szabad, még a magyar kisebbség kirekesztése is. Nem véletlen, hogy a Szlovákiának oly fontos Benes-dekrétumokat a németek diszkréten megtűrik.
Az is szimbolikus értékű, hogy a magyar repteret a németeknek, a magyar légitársaságot az oroszoknak adták el a szocik. Német-orosz felügyelet alá került a magyar légtér.

Nekünk a németek alatt is, az oroszok alatt is a megszállás jutott. A német-orosz rendszernél rosszabbat nem tudok elképzelni.

Ne felejtsük el, hogy Magyarországnak sincsenek barátai, csak érdekei! Az USA érdeke most egy erős Közép-Európai tengely létrehozása Nyugat-Európa és Oroszország közé. Ebben a tengelyben, figyelembe véve a kínai kapcsolatban rejlő lehetőségeket, nekünk vezető szerep jutna.
Ha nekem nem hisztek, higgyetek Orbán Viktornak (ld. témaindító)! Biztos, hogy jobban ért a nagypolitikához, mint mi, és szerinte rossz világ jön Nyugat-Európára. Ne akarjunk oda tartozni!

Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 13:23 | Sorszám: 57
Idézet:
Jelenleg az EU teljes leszívása folyik. Nem kérdés, kik részéről. Mindent visznek, ami leszívható. Később azt is, ami mozdítható.

A szajrét átviszik Ázsiába. Ott az új rabszolgatömegek munkája írtóztató meggazdagodást tesz lehetővé Minden állam ezen az úton halad, nem csak Kína. Mianmar is, sőt É-Korea is hamarosan. S ez a folyamat egy évszázados út kezdete.

Az EU pénze ott kell. Néhány nemzedéken belül csak szegénység és káosz marad...

MARADNA.... ha az Eu nem talál ki valamit. Vagyis Németország. S a recept a lehető legegyszerűbb: az oroszok védelmét kell keresni. Mert nincs más erő.

Sajnos mi nem állunk jól, mert gyűlöljük az oroszt, noha az Európa egyetlen lehetséges jövője. A játszma már régen folyik, és a leszívók 1) el akarják szigetelni az oroszt Európától (itt van keresni valónk); 2) támadják titkos fegyverekkel (lezuhant a bemutatógépük Indonéziában--milyen érdekes. Tengeralattjáróik gyulladnak lángra---még érdekesebb. Titkos háború folyik, pontosabban soha nem állt le).

Ezért oly gyűlöletes Putin.


(Áthoznám ide a beszélgetést a gyűjtőtopikból.)


Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 11:26 | Sorszám: 243
Kivéve persze, ha az olaszoknak nem sikerül ma megverniük a horvátokat.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 11:24 | Sorszám: 242
Szerintem a spanyolokkal nem egy kategória a horváth válogatott. Arra számítok, hogy a spanyolok szórakozni fognak velük, és kipróbálnak pár dolgot a későbbi meccsekre.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 11:20 | Sorszám: 241
Löw a VB-n valami olyasmi szabású pulcsiban volt (Afrikában pulóverben!), mint amilyet a feleségem iskolai fényképein láttam utoljára. Azóta biztos vagyok benne, hogy buzi.
De szerintem Gomez is az. Minden támadás előtt megigazította a haját.
Illetve a gyerekeim focis kárytáin szereplő fényképek alapján a fél német válogatott gyanús. Annyi buzis kinézetű pofa még a digóknál sincs. (Megjegyzem, engem ez az 1 dolog tart vissza attól, hogy a németeknek drukkoljak, mert különben nagyon szépen játszanak.)
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 11:11 | Sorszám: 240
Olaszország - Horvátország
2:1 El Bandi
1:1 mpd
2:1 Cirus
3:1 Ek

Spanyolország - Írország
3:0 El Bandi
4:0 mpd
3:0 Cirus
4:1 Ek

Egyértelmű, hogy mind az olaszok, mind a spanyolok nyerni fognak, ezért X-elték az első meccsen. Csak azért tippeltem ilyen hülye számokat, hogy ne utánozzam a többieket.


Téma: Vizo - verza és a rendőrmaffia?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 14. 07:44 | Sorszám: 59
Erre volnának a titkosszolgák többek között, hogy távol tartsák ezeket a brigantikat a politikusoktól.

Hát az NBH egy volt ezek közül, azért is kellett fölszámolni. Ld. még Egy-másért alapítvány, illetve már nem emlékszem a pina nevére, de a Hagyó-ügy is egy NBH-ssal indult.

Amúgy nem csak a titkosszolgálat való erre, hanem az erkölcs és az Istenhit is. Aki meg akar állni Isten előtt (és nem csak azt mondja), az nem fog korrumpálódni. Márpedig a maffia rendszerint apró korrupciókkal kezdi, és onnan már nincs megállás. (Mellesleg ez is III/3-as módszer a beszervezésre. Ha valakin addig még nem találtak fogást, akkor lehetőséget adnak neki egy kis pénz elköltésére. Attól kezdve pedig zsarolható.)


Téma: A mi rendőreink
Egzisztenciális kvantor
2012. június 13. 22:58 | Sorszám: 508

Téma: Vizo - verza és a rendőrmaffia?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 13. 22:54 | Sorszám: 48
Biztosan van több maffia Magyarországon, nem kell őket egy általános főgonosszal azonosítani. A kunce-korszakban egymás torkának estek, innen lehet tudni, hogy legalább ketten vannak. (Illetve csak azt tudjuk biztosan, hogy akkoriban még többen voltak.)

Téma: A mi rendőreink
Egzisztenciális kvantor
2012. június 13. 22:49 | Sorszám: 506
Nagyon odagyűltek a provokátorok a Vizós topikba. Megállapíthatjuk, hogy az a maffia egy külföldi titkosszolgálat támogatását élvezi.

Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 13. 22:30 | Sorszám: 227
Nem voltak ügyetlenek a hollandok. Vígasztalja őket, hogy az európabajnoktól kaptak ki!
Egzisztenciális kvantor
2012. június 13. 18:31 | Sorszám: 221
Ja!
1-2-t tippeltem, de az már biztosan nem lesz. Inkább 1-3, vagy 0-sok. A dán védelem átjáróház, és a kapusuk sem túl jó.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 13. 18:11 | Sorszám: 216
(Ez a riporter kritikán aluli. Talán még Paliknál is rosszabb.)

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. június 13. 17:46 | Sorszám: 134
Ha komolyan gondolod, akkor viszont hülye vagy.
A Benes-dekrétumok pl. abszolút elkötelezettek, ugye?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 13. 17:43 | Sorszám: 133
Nem azt a férfit mutatta be az RTL Klub híradója egy rasszista támadás áldozataként, mint akit valójában megvertek. A támadás időpontja sem stimmelt a híradásban.
Tegyük hozzá, hogy a támadás helyszíne sem. Azaz gyakorlatilag semmi. Ld. még lámpaernyős vásárhelyi mária esetét. Megpróbáltak fölháborodást kelteni valami álhírrel, de hamar lebuktak, és most így próbálnak kimászni belőle.

Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 13. 13:43 | Sorszám: 208
Dánia-Portugália
1-0 mackó
1-1 mpd
1-2 Cirus
1-1 Tiszavirág
0-0 glens
0:1 El Bandi
1:1 orosz_hussalata
1-2 Ek

Hollandia-Németország
1-3 mackó
1-2 mpd
1-3 Cirus
1-1 Tiszavirág
2-2 glens
0:2 El Bandi
1:2 orosz_hussalata
1-1 Ek


Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 12. 16:50 | Sorszám: 51
A "peremvidék" ma megjelent Matolcsyék kommunikációjában is. Mondjuk a török időkben nem volt jó peremvidéknek lenni. De manapság a háborúkat korrupcióval, spekulációval és minősítésekkel vívják, úgyhogy talán nem lesz akkora szívás itt a végeken, mint 4-500 éve volt.

Apropó hitelminősítők! Írod: Az euro alapproblémája, hogy reális alternatívája volt az usd-nek. Kinyírták.
Az eurózóna alapproblémája az volt, hogy háborút kezdett hadsereg nélkül. A hadsereget manapság a hitelminősítők jelentik. (Meg az információ. Pont azért kellenek a hitelminősítők, mert nincs mindenkinek elegendő információja.)


Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 12. 14:51 | Sorszám: 157
Íme a tippek. Ha valami nem stimmel, szóljatok! Ha lesz időm, teszek mellé pontszámot is. Mit szóltok, hogy ha úgy csináljuk, hogy aki eltalálta a totó szerinti eredményt, az kap 1 pontot, aki a gólarányt is, az pedig 2 pontot? Vagy van erre másik bevett szabály? Vagy a gólarányt ne keverjük ide?
(Illetve mintha régen csináltunk volna olyat, hogy aki nem tippel, az 0 pontot kap, de aki rosszul tippel, az meg -1-et. Abba a rendszerbe nem fér bele a gólarány.)

Franciaország - Anglia 1:1
1:2 Mackó
1:2 Teke
1:2 Egzisztenciális kvantor
1:1 El Bandi
0:3 Zizizizi
1:3 glens
0-1 mpd
2:1 orosz_hussalata
2:1 Tiszavirág
2:1 Zsíros B. Ödön


Ukrajna – Svédország 2:1
0:2 Mackó
1:1 Teke
3:1 Egzisztenciális kvantor
0:0 El Bandi
0:1 Zizizizi
2:0 glens
0-0 mpd
0:2 orosz_hussalata
1:1 Tiszavirág
1:2 Zsíros B. Ödön


Spanyolország - Olaszország 1:1
4-1 mackó
0-1 mpd
2-2 Cirus
1-1 glens
1-0 Ek
3-1 orosz_hussalata
2-0 Zsíros B. Ödön
2-0 Tiszavirág
0-0 onogur
1:0 El Bandi
0-0 zizizizi
2-1 Fluctuat


Írország - Horvátország 1:3
0-3 mackó
0-0 mpd
0-2 Cirus
1-3 glens
1-1 Ek
0-1 orosz_hussalata
0-1 Zsíros B. Ödön
2-2 Tiszavirág
1-2 onogur
0:1 El Bandi
1-2 zizizizi
1-2 Fluctuat


Hollandia - Dánia 0:1
3-1 mackó
4-1 mpd
2-0 Cirus
2-2 glens
1-0 Ek
3-0 orosz_hussalata
2-0 Zsíros B. Ödön
4-2 Tiszavirág
2-0 onogur
1-1 El Bandi
4-2 Teke
3-1 Zizizizi


Németország - Portugália 1:0
2-0 mackó
1-0 mpd
1-1 Cirus
2-1 glens
0-0 Ek
1-0 orosz_hussalata
2-1 Zsíros B. Ödön
2-1 Tiszavirág
0-1 onogur
3-1 El Bandi
2-0 Teke
3-2 zizizizi


Lengyelország - Görögország 1:1
0-0 mackó
3-0 Teke
1-1 Zsíros B. Ödön
2-1 Cirus
1-2 Onogur
2-0 Zizizizi
2-1 Tiszavirág
1-1 Góbé
3-1 Glens
2-1 Keresztkém
3-0 El Bandi
1-0 Mpd
1-2 Ek
1-0 orosz_hussalata


Oroszország - Csehország 4:1
1-2 mackó
2-1 Teke
2-0 Zsíros B. Ödön
3-1 Cirus
2-0 Onogur
2-2 Zizizizi
3-1 Tiszavirág
2-1 Góbé
3-1 Glens
0-1 Keresztkém
2-1 El Bandi
3-0 Mpd
1-1 Ek
2-0 orosz_hussalata

Egzisztenciális kvantor
2012. június 12. 11:18 | Sorszám: 152
Bocsi, rosszul tippeltem. Természetesen az oroszok győznek, bár Varsóban nagy küzdelem várható.

Görögország - Csehország
2-1 Glens
3-2 Tiszavirág
1-3 Mpd
1-1 mackó
2-2 El Bandi
2-1 Flucti
1-2 Cirus
2-0 Teke
2-1 Ek

Lengyelország - Oroszország
2-2 Glens
2-1 Tiszavirág
1-3 Mpd
1-1 mackó
3-2 El Bandi
2-3 Flucti
2-1 Cirus
0-2 Teke
2-3 Ek

Egzisztenciális kvantor
2012. június 12. 11:14 | Sorszám: 151
Görögország - Csehország
2-1 Glens
3-2 Tiszavirág
1-3 Mpd
1-1 mackó
2-2 El Bandi
2-1 Flucti
1-2 Cirus
2-0 Teke
2-1 Ek

Lengyelország - Oroszország
2-2 Glens
2-1 Tiszavirág
1-3 Mpd
1-1 mackó
3-2 El Bandi
2-3 Flucti
2-1 Cirus
0-2 Teke
2-1 Ek

(Valakinek nincs kedve valamilyen összesítést csinálni arra készülve, hogy a fórummotor esetleg "elfelejti" a topikot?)

Egzisztenciális kvantor
2012. június 12. 11:12 | Sorszám: 150
Szerintem az Ukrán csapat a sötét ló. Egyrészt vezetnek a csoportban, tehát nekik bőven elég biztonsági döntetleneket játszani. Másrészt egy győzelemmel a hátuk mögött, kvázi hazai pályán bárkinek okozhatnak meglepetést. Én arra tippelek, hogy a franciák nem fogják tudni megverni őket.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 11. 20:59 | Sorszám: 128
Tényleg jó szar volt. A spanyol-olasz is 1-1 lett, és az micsoda jó kis meccs volt! Főleg az utolsó 20 perc.

Téma: Jó hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. június 11. 20:56 | Sorszám: 774
Örülnél neki, mi?! Ezt pár hete írták, mert akkor még úgy volt, hogy Ukrajna Szlovákia felé viszi tovább a vasutat, nem Magyarország felé.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 11. 17:36 | Sorszám: 769
http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/06/11/jonnek_a_kinai_tehervonatok/
A kínai Urumcsi városából Bécsbe tervezett tesztüzemű tehervonat a következő útvonalon közlekedik majd: Alashankou/Dostyk – Semiglavij Mar/Ozinki – Suzemka/Zernovo – Csap/Záhony – Hegyeshalom/Sopron.

Szerintem ez óriási diplomáciai siker! Most már értem, miért kellett korábban az együttműködés a TEK és a MÁV között. Illetve azt is, hogy ezt a Dóka ügyet miért pont mostanra időzítették.


Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 11. 11:40 | Sorszám: 85
Franciaország – Anglia
mackó 1:2
Teke 1:2
Ek 1:2 (pedig nem befolyásolt a többiek tippje)

Ukrajna – Svédország
mackó 0:2
Teke 1:1
Ek 3:1


Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 11. 11:33 | Sorszám: 12
A németek illetve az európai nagytőke nem tett le a IV. Birodalom létrehozásáról: http://index.hu/kulfold/2012/06/11/egy_kormanya_marad_europanak/
Persze a franciák még keresztbe tehetnek, de lehet, hogy csak alkudoznak: http://mno.hu/kulfold/parizs-nem-ker-merkel-javaslatabol-1082648

Ami az érdekessége a csütörtöki Merkel-nyilatkozatnak, hogy nyíltan hadat üzen az USA-nak. Most arra játszanak, hogy ősszel választások lesznek az USA-ban, és egy elszabaduló európai válság az USA gazdaságát is érintheti, ami Obama elnökségébe kerülne.
Az USA részéről ezt most kétségbeesett válaszlépésnek tekintem: http://www.portfolio.hu/gazdasag/akar_nemetorszagot_is_leminositheti_a_moody__8217_s.168471.html

Az oroszok nem adtak időt Obamának, hiába kérte. Putyin meglátogatta Merkelt, majd magához hívatta a kinevezett (azaz illegitim) EU vezetőket. Rossz dolgok lehetnek készülőben. A spanyol bankmentő csomag bejelentésének időzítése is valamilyen nagyobb összeesküvést sejtet. (Nyilván a spanyol választók a tegnapi meccs után most nem a bankmentő csomag részletei miatt izgulnak. Aztán amikor rájuk húzzák a vizes lepedőt, majd pislognak. "A békákat nem szokták megkérdezni a mocsár lecsapolásáról.")


Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 10. 21:48 | Sorszám: 62
Idegen tollakkal ékeskedtem. Ha jól emlékszem, Moldova írta, vagy mondta valahol.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 10. 19:24 | Sorszám: 59
Torres-től is csak örökölni lehet a labdát. Nem passzol.

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. június 09. 22:44 | Sorszám: 55
Tudjuk, ez okozta a haiti földrengést is, meg valamelyik cunamit is.
(Ezt a baromságot!)

Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 09. 22:03 | Sorszám: 49
Buzi Gomez!

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. június 08. 22:41 | Sorszám: 3380
de a kamat mértéke okán reménytelen, hogy valaha is érdemben kikecmergünk az adósság csapdából

Demján szerint még egy olyan 6-8%-nyi leértékelés jót tenne a magyar gazdaságnak.


Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 08. 21:58 | Sorszám: 35
Szpíker: ha Kerzsakov belövi, akkor gól.
(Mit nem mond?!)
Egzisztenciális kvantor
2012. június 08. 18:44 | Sorszám: 31
Még nincs veszve semmi. Egyelőre csak mackó koma bukott el. Viszont én sem állok túl jól.

Téma: BKV
Egzisztenciális kvantor
2012. június 08. 17:38 | Sorszám: 708
Az ügyészek sem. Akit én ismerek, annak munkásőr volt az apja.

Téma: EB tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2012. június 08. 13:52 | Sorszám: 27
Lengyelország - Görögország
0-0 mackó
3-0 Teke
1-1 Zsíros B. Ödön
2-1 Cirus
1-2 Onogur
2-0 Zizizizi
2-1 Tiszavirág
1-1 Góbé
3-1 Glens
2-1 Keresztkém
3-0 El Bandi
1-0 Mpd
1-2 Ek

Oroszország - Csehország
1-2 mackó
2-1 Teke
2-0 Zsíros B. Ödön
3-1 Cirus
2-0 Onogur
2-2 Zizizizi
3-1 Tiszavirág
2-1 Góbé
3-1 Glens
0-1 Keresztkém
2-1 El Bandi
3-0 Mpd
1-1 Ek

Hollandia - Dánia
3-1 mackó
4-1 mpd
2-0 Cirus
2-2 glens
1-0 Ek

Németország - Portugália
2-0 mackó
1-0 mpd
1-1 Cirus
2-1 glens
0-0 Ek

Spanyolország - Olaszország
4-1 mackó
0-1 mpd
2-2 Cirus
1-1 glens
1-0 Ek

Írország - Horvátország
0-3 mackó
0-0 mpd
0-2 Cirus
1-3 glens
1-1 Ek


Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. június 08. 07:37 | Sorszám: 14
Mondtam, hogy Kövér jól csinálja! Már a hvg.hu is aggódik, meg az RMDSZ is.

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. június 08. 00:18 | Sorszám: 11
Hogyne tudnék!

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. június 07. 23:25 | Sorszám: 7
(És mi lenne, ha írnánk bele? Én nem merem, nehogy még nagyobb bajt csináljak.)

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. június 07. 23:23 | Sorszám: 3376
És még a devizatartalék kezeléséről is szó van.

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. június 07. 23:19 | Sorszám: 6
Szia Gyöngy! Még a fórummotor sem működött nélküled!

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. június 07. 23:17 | Sorszám: 3375
Szerintem pedig a jegybankelnök személyéről van szó.
És ilyenkor a legjobb szabadságharcolni. Az ellenségeink mással vannak elfoglalva.
(Írhatnál nekünk 85 lottószámot, amit te játszanál meg. Én a maradék 5-tel milliárdos lennék.)

Téma: Olvastátok ? ( 23.)
Egzisztenciális kvantor
2012. június 07. 19:11 | Sorszám: 1
Nyissál inkább egy olyat, hogy "A fórummotor végnapjai"!

Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1713

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. június 07. 13:29 | Sorszám: 3372
Szerintem meg nem. Viszont a végeredmény ugyanaz, mintha idióták lennének. Ugyanis az EB egy lassú, bürokratikus szervezet. Jól láthatóan mindenféle lobbiérdekek irányítják, az EB látszólagos vezetői pedig igazából bábok. Ha a háttérből irányító mindenféle érdekcsoportok egységesek lettek volna, akkor valószínűleg már régen kicsináltak volna minket.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 07. 11:53 | Sorszám: 3364
Varga ma (vagy tegnap?) már 2013-as IMF védőhálóról beszélt. Szerintem hülyék lennénk 2013-ban bármiben is engedni nekik, amikor új jegybankelnökünk lesz.
Úgy látszik, jó az nekünk, hogy az EU továbbra is szívózik velünk, mert nem foghatják ránk, hogy a török utat követjük.
Amúgy az EU láthatólag csak annyit csinált, hogy arrébb tette Magyarország szivatását, hogy ne legyen annyire szem előtt. Korábban a kohéziós alapokkal játszottak, de azt nem csinálhatták sokáig, mert baromira megerősítették ez EU-ellenességet. Most az IMF-fel való megállapodást akadályozzák, de ez már nem szúr szemet annyira a többi EU tagállamnak.

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 07. 11:46 | Sorszám: 3257
Nem tudom, mit gondoljak a Tárki méréséről, mert a Damokrata által végzett viccfelmérés is azt a tendenciát mutatja. A Demokrata kis mintás méréseinek számait soha nem lehetett komolyan venni, a de a tendenciákat eddig eltalálták.

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. június 07. 11:37 | Sorszám: 3807
Most rak rendet. Hogy Pintér maga is érintett-e, vagy vádalku jelleggel csinálja, azt nem fogjuk megtudni, de nem is érdekes. Lényeg, hogy rend legyen.
Korábban ezt nem csinálhatta volna meg. Amíg itt a Jobbik-mszp-LMP trojka polgárháborúra játszott, addig szükség volt a látszólag egységes rendőrségre. Akár olyan áron is, hogy bizonyos simliket engedtek. Valószínűleg most, hogy a "Jobbikra már nincs szükség", meg lehet tenni a BM-en belül népszerűtlen dolgokat is.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 07. 11:31 | Sorszám: 3806
Nem értitek, mert nagypolitika. De Kövér szerintem jól csinálja. Maj jövő héten megírom, miért gondolom ezt.

Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 06. 13:35 | Sorszám: 10
Eftássam, ez nem ilyen egyszerű. A déliek is képesek gazdasági növekedésre, ha hagyják őket:
Nem lehet például ugyanazt a kamatlábat alacsony és magas növekedésű országok esetében kiszabni. A déliek magas növekedési ütemű országok voltak, és túl alacsony volt nekik az euró kamatszintje, amit az északiakhoz igazítottak, ezzel stimulálva őket nagyobb növekedésre – ecsetelte Pogátsa hétfő reggel a köztelevízióban.
Ha a frankfurti székhelyű Európai Központi Bank fölemelte volna a kamatlábat, megölte volna a már-már recesszióba hajló északi gazdaságokat. A közgazdász szerint azért lett volna magasabb kamatszintre szüksége Délnek, mert mindenfajta buborékok alakultak ki; lehet gondolni például az ír, a spanyol és a görög ingatlanbuborékra, de Görögországban még olimpiát is rendeztek, túlpörgött a gazdaság, a bérek mentek fölfelé, és könnyebben jutottak az emberek hitelhez, ez az egész pedig „mesterséges helyzetet” idézett elő. Ennek legalább akkora szerepe volt Pogátsa szerint a portugál, ír, spanyol, görög válsághoz, mint annak, hogy az adott ország mennyire korrupt vagy nem szedi be az adókat.

A német rend a németeknek és az északiaknak jó. A görög GDP 2000-től 2009-ig kb. 170%-kal nőtt, a német GDP kb. 90%-kal (dollárban). Ha nincs a mesterségesen szított euró-válság, és az EU (a németekkel az élen) nem kezeli azt félre, akkor az 1 főre eső görög GDP durván 35 év alatt beérte volna a németet. Abban a környezetben a költekező görögök voltak a jobbak.
A mostani környezetben pedig a takarékos németek.


Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1690

Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 05. 21:55 | Sorszám: 7
Merkel anyó feltünöen virgonckodik Putyin cár oldalán.
Ja. Ha jól számoltam, Putyin második útja Berlinbe vezetett (Beloruszia után).

Most pedig jött ez a hollande francia libernyál, aki nyíltan lázít a rend ellen!
Milyen rend ellen? Az eurázsiai rend ellen? Mert nagyon az "1984" irányába megy a világ: Óceánia, Eurázsia, Kelet-Ázsia.


Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1680

Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 05. 14:40 | Sorszám: 4
Ide süss, mit találtam!
Europeans' economic future has been hijacked by dangerous ideologues
...
I have argued for some time now that the recurring crisis in the eurozone is not driven by financial markets' demands for austerity in a time of recession, as is commonly asserted. Rather, the primary cause of the crisis and its prolongation is the political agenda of the European authorities – led by the European Central Bank (ECB) and European commission. These authorities (which, if we included the IMF constitute, the "troika" that runs economic policy in the eurozone) want to force political changes, particularly in the weaker economies, that people in these countries would never vote for.

A cikk szerint a spanyol kormány nem is nagyon akarja elkerülni az IMF-hitelt. De vannak itt durvább dolgok is:
...
Meanwhile, the Obama administration has once again sent its undersecretary of the treasury, Lael Brainard, to Europe. After giving Greece the back of her hand, she will to try to persuade the European authorities to at least lower the risk of a more serious financial meltdown. The crisis in Europe, with the world's largest banking system, has been roiling financial markets and once again threatens to derail Obama's re-election. Sadly, at this moment the Obama administration probably has more influence on eurozone economic policy than the hundreds of millions of European voters whose economic future has been hijacked by dangerous ideologues. That speaks volumes about what the structure of the eurozone, and the people running it, have done to what was not long ago a group of relatively democratic countries with rising incomes.

Egzisztenciális kvantor
2012. június 05. 11:56 | Sorszám: 2
Bezárult a kapu Spanyolország előtt - Ideges a piac
...
Cristobal Montoro ma reggel egy rádiónyilatkozatban úgy fogalmazott, hogy a nagyon magasra emelkedett országkockázati prémium miatt Spanyolország számára "nincs nyitott ajtó" a kötvénypiacokon, az ország gyakorlatilag korlátokba ütközik a lejáró adóssága piaci finanszírozásában - tudósított a Reuters. A spanyol 10 éves kötvényhozam némethez viszonyított felára ma már a hatodik egymást követő napon tartózkodik az 500 bázispontos, kiemelten figyelt szint felett. A görögök 16, az írek 24, a portugálok 34 napig bírták ilyen hozamfelár mellett, mielőtt elfogadták a nemzetközi pénzügyi mentőcsomagot - jegyezte meg egy kötvénypiaci kereskedő a hírügynökségnek. A spanyol pénzügyminiszter kijelentése azt megelőzően érkezett, hogy az ország csütörtökön éppen 10 éves kötvényaukciót tart 1-2 milliárd eurós forrásbevonási terv mellett.
...

Illetve korábban azt lehetett olvasni, hogy az EU a spanyol bankoknak közvetlenül nem ad pénzt, csak a spanyol államnak, és Spanyolország dolga lesz saját bankjainak feltőkésítése. A fenti nyilatkozat tükrében azt kell gondolnom, hogy az EU direkt rá akarja kényszeríteni Spanyolországot az IMF-hitel felvételére.


Téma: Irigységkampány a középosztály ellen?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 04. 22:39 | Sorszám: 3
Átlagos keresetűek vannak?
Egzisztenciális kvantor
2012. június 04. 21:45 | Sorszám: 0
Úgy veszem észre, hogy ez a ballib egyik stratégiája a következő 2 évre.
A Fidesz sokat hangoztatott célja a középosztály megerősítése. Szerintem ez nagyon nemes cél. Úgy lehet megakadályozni a megvalósítását, ha "újbeszél" módon a "középosztály" fogalmát elferdítik, azt az "újgazdag"-gal összemossák, és az új helyzetben a "középosztály"-ból kimaradó többség irigységét a burzsuj "középosztály" ellen fordítják.
Ismert lélektani jelenség segíti a balodalt ennek megvalósításában: a szegények nem az őket elnyomó, számukra elérhetetlen gazdagságban élő új arisztokratákra fognak haragudni (ld. a milliárdos csótányt), hanem az ippeg hogy nem nyomorgó középosztályra. Mert annak egy hangyányit jobb lakása, jobb autója, jobb TV-je van.
Népszagát, meg ilyesmit nem olvasok, először a zindexen vettem észre az új irányt, de azóta több embertől is hallottam hasonló panelszöveget, úgyhogy az az érzésem, hogy a kampány elindult.

Téma: Egyesített "dr. Schmitt Pál Magyarország Államfője" Topik
Egzisztenciális kvantor
2012. június 01. 22:02 | Sorszám: 955
Gondolom, fölálltál, amikor leírtad azt, hogy "Böszme".

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. június 01. 22:01 | Sorszám: 4023
Jobb lett volna, ha lebombázza?

Téma: Ex-KGBsek juttaák Putyint (is) a hatalomba
Egzisztenciális kvantor
2012. június 01. 00:55 | Sorszám: 21
Milyen jó, hogy ezt előhoztad! Legalább megismételhetem akkori véleményemet: a beszláni túszdráma a 9/11 orosz változata volt.

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2012. június 01. 00:48 | Sorszám: 3178
Csak 120-as az IQ-d? Az nagyon gyenge. Van itt olyan is, akinek 168-as. (Vagy 16-os? Már nem elékszem.)

Téma: Európa végnapjai? Mi lesz itt?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 31. 11:22 | Sorszám: 0
Tegnap nyilatkozta Orbán: Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy Magyarország olyan ország legyen, ahová vissza fognak jönni a magyar fiatalok. Ebben én hiszek, erre látok esélyt. Magyarországnak kell még néhány év, öt-tíz év, és jobb ország lesz, jobb életet nyújtó, boldogabb ország lesz, mint azok, ahová most elmennek a fiatalok, és akkor vissza fognak jönni – fejtette ki véleményét a sok fiatal által tervezett elvándorlással kapcsolatban.

Illetve itt van ez is: Menekülnek a befektetők – Mi lesz a spanyolokkal és az olaszokkal?
...
A londoni gazdasági napilap szerint a piacok mindinkább beletörődnek abba, hogy további viharok várhatók, amíg a gazdaságpolitikai döntéshozók nem szánják el magukat radikálisabb lépésekre. A befektetők szempontjából a legnépszerűbb forgatókönyv az lenne, ha az euróövezeti jegybank (EKB) „korlátlan” mennyiségben vásárolna spanyol és olasz kötvényeket, vagy ha az euróövezeti országok költségvetési unió létrehozásában állapodnának meg, beleértve a közös adósságpiacot is.
...
Jenkins a Financial Timesnak kijelentette, hogy „itt most mindent be kell dobni … Spanyolország egyszerűen túl nagy a félmegoldásokhoz”. A Swordfish Research vezetője szerint a következő intervenciónak nem csupán „masszív méretűnek” kell lennie, de „teljes elkötelezettséget” is demonstrálnia kell. Nagy londoni házak már eddigi helyzetelemzéseikben is úgy vélekedtek, hogy a válságkezelésre fordítható források nemrégiben elhatározott megemelése sem lesz elegendő az euróövezet problémáinak megoldására.
...

Na ha a "teljes elkötelezettség" a feltétele a spanyolok megmentésének, akkor eléggé bizonyosnak vehető a spanyol államcsőd. Európában manapság inkább a halogatás és az irigység az úr.
Akartam erről írni az Ibériás topikban, mert úgy gondolom, hogy Spanyolország és vele együtt az eurozóna sokkal nagyobb bajban van, mint amekkora figyelmet kap, de Orbán tegnapi megjegyzése nagyon meglepett. Úgy is lehet érteni, hogy ő már készül az euró utáni időkre.


Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2012. május 30. 22:20 | Sorszám: 3137
Ángyán-ügy?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 30. 22:13 | Sorszám: 3136
Miért, szerinted mit nem állítanának be bukásnak?

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. május 30. 13:57 | Sorszám: 2004
Persze aki az ördöggel cimborál, az ne csodálkozzon, ha pokolra jut.
Egzisztenciális kvantor
2012. május 30. 13:55 | Sorszám: 2003
Egyeseknek savanyú a szőlő: Túl sok az ideológia, túl sok az érzelem, semmilyen szakmai kontroll nincs, így még az ésszerű célok is balul sülnek el. Chikán Attilával, Csaba Lászlóval és Bod Péter Ákossal értékeljük az elmúlt két évet.

Kíváncsi lennék, hogy ezek az irigykedők tényleg azt nyilatkozták-e az indexnek, ami végül megjelent. (Mert hát láttam én már karón varjút.) Mert amit az index lehozott, annak nem sok köze van a valósághoz. Az csak sértődött öregemberek károgása.


Téma: Nemzetközi jog
Egzisztenciális kvantor
2012. május 29. 21:30 | Sorszám: 106
Ön és kormánya tehát, a magyar nemzet kultúrájáért, összetartásáért, és az egységbe vetett hitéért igen sokat tett néhány nap leforgása alatt, mert a magyar nemzet akkor tart össze, ha veszély fenyegeti, ha múltját és önbecsülését semmibe veszik.

Hasonlót írtam vagy egy hete én is. Akkor hülyézést kaptam érte. (Na jó, nem "hülyézést", hanem "üres lózungozást".)


Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2012. május 29. 21:22 | Sorszám: 1843
Kerekferkónak van igaza. Az, hogy 1-2 paranoiás fórumozót nem lehet megvezetni, még nem jelenti azt, hogy a stratégia kontraproduktív. Majd onnan tudjuk meg, hogy már nem működik, hogy abbahagyják. Ők is pontosan tudják, hogy hol a határ.

Téma: Az EU hírei
Egzisztenciális kvantor
2012. május 29. 10:23 | Sorszám: 460
Késő bánat, eb gondolat. Az EU-nak ebben a formában vége.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. május 26. 22:24 | Sorszám: 3993
Az új-amúgy "szocialista"- román kormány
...

Ne is mondd! A KGB meg a szeku megint egymásra találtak, mint a régi szép időkben. A szekus gyülekezőhely, az RMDSZ pedig diszkréten asszisztál neki.


Téma: Az euro végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. május 26. 17:29 | Sorszám: 265
Még egy kis adalék a Nokia ügyhöz, ami részemről spekuláció, de egyelőre elég jól magyaráz dolgokat.
Szóval amit a Nokia csinál(t volna), az high-tech. Nem a telefongyártás, mert az a koreaiak is tudnak (egy hónapja a Samsung a világelső 15 évnyi Nokia uralom után), hanem a hálózatüzemeltetés. A Nokia egy olyan alkalmazásbolt üzemeltetésére készült, mint az Apple Appstore, vagy a Google Market (illetve Google Play). Ez az igazi high-tech. Az USA pedig a közepes technológiákat átengedi az EU-nak (ld. még autógyártás), de a csúcstechnológiát nem. Ezért is kellett a Microsoft-tal megbéklyózni a Nokia-t. Ha a Nokia bukik, az USA-nak úgy is jó. Ha mégsem, akkor a MS fog keresni, az USA-nak az is jó.
Egzisztenciális kvantor
2012. május 25. 19:13 | Sorszám: 246
http://www.origo.hu/gazdasag/20120524-matolcsy-az-eu-harom-oriasi-hibat-kovetett-el.html
...
Matolcsy szerint az EU három óriási hibát követett el. Az egyik, hogy olyan országokat vett fel az övezetbe, melyek nem voltak érettek a közös pénz átvételére, és nem voltak elég fejlettek gazdaságilag ahhoz, hogy a németekkel, a hollandokkal vagy a finnekkel versenyezzenek. A másik hiba szerinte, hogy az euró bevezetésével együtt nem építették ki azokat a védelmi mechanizmusokat, amelyek válság esetén ütésállóvá tették volna az európai fizetőeszközt. A harmadik pedig az, hogy az euró elbizakodottan és nagyképűen hívta ki maga ellen a dollárt, mint valutát

Na hát így egy-másfél év fórumozgatás után legalább látjuk hivatalosan is leírva azt, amit itt Auróra olvtársnak köszönhetően már régóta sejtettünk.

Akkor én rátennék egy lapáttal az euró elleni összeesküvés elméletére: szerintem a Nokia-t is az USA dönti be. Talán olvastátok, hogy 1-2 éve érkezett egy kanadai ejtőernyős a Nokia élére, aki korábban Microsoft alkalmazott volt. Azóta a Nokia a MS oprendszerével szállítja telefonjait, és készül csődbe menni. Nyilván az elsődleges cél a kínai mobilpiac feletti ellenőrzés megszerzése volt, de valószínűleg az euró elleni harcban is jól jön Finnország meggyengülése.


Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1668

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. május 25. 13:49 | Sorszám: 3664
Ezúttal teljesen egyetértek Tompikával.
Nekem sem tetszik a hangulat a Compact Disco körül. Illetve nekem a banda nagyon nem tetszik. Meg az sem, hogy a nyugati sajtóban hónapok óta sztárolják őket. Annak ellenére, hogy a számuk gagyi. Ha buzikból áll a zenekar, akkor bármilyen gyenge, lopkovic dallal is döntőbe lehet jutni?

Téma: Ángyán ügy
Egzisztenciális kvantor
2012. május 24. 22:09 | Sorszám: 459
Bizony menjen a p..ba az összes gazdag, ha törvénytelenül szerezte a vagyonát. Viszont szerintem adnak munkát többezer magyarnak, hiszen nyilván nem néger rabszolgák dolgoznak a földjeiken.

És a listából melyik a Fidesz-es?


Téma: Anyaság.
Egzisztenciális kvantor
2012. május 24. 22:05 | Sorszám: 382
akkor is zárva vannak, amikor ledolgozós szombat van

Nálunk ilyenkor, ha a szülők kérik, szokott lenni ügyelet összevont csoportokkal.


Téma: Ángyán ügy
Egzisztenciális kvantor
2012. május 24. 15:53 | Sorszám: 452
Maszatolás az egész. Semmilyen konkrétumot nem mond, mert azért perelhető lenne, és kiderülhetne, hogy nincs igaza. Pedig egykori államtitkárként lehetnének adatai.

De a legjobb rész lemaradt az interjúból:

Angyán: A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal adatai szerint csak tavaly a közvélekedés alapján a szocialista érdekkörhöz sorolt Leisztinger Tamás agrárcégei hatszázhatvankilencmillió forintot tettek zsebre, a fideszes érdekkörhöz tartozóként elkönyvelt Nyergesék vállalkozásai pedig egymilliárd-nyolcvankilencmilliót.

riporter: Nincs abban semmi törvénytelen. Az EU-ban támogatás jár minden megművelt hektár után. Leisztinger, Hujber, Szaxon, Nyergesék, Csányi, Antalffyék, Zimmermannék, Mészárosék és a többiek több ezer hektárnyi bevetett földdel rendelkeznek, jogosan veszik fel a százmilliókat.

Ángyán: Azok a földek a támogatással együtt gazdálkodó családok ezreinek adhatnának munkát, megélhetést és biztos jövőt.

És lejjebb sem mondja egy szóval sem, hogy az említett nagybirtokosok jogtalanul vennék föl a támogatást. Csak oligarcházik folyamatosan.


Téma: Az euro végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. május 24. 13:50 | Sorszám: 241
Nincs közeledés Merkel és Hollande között
...
Az eurókötvényeken kívül több olyan központi témája is volt a találkozónak, amelyek kapcsán Hollande inkább a déli országok mellé áll, minthogy Németországot támogassa. Az egyik ilyen a bankok feltőkésítése. Hollande szerint ez az uniós válságkezelő alap (ESM-European Stability Mechanism) és az Európai Központi Bank feladata lenne, Angela Merkel szerint azonban az alap nem kaphat banki jogosítványokat. ...

Szóval küzdenek a hatalomért. Az EKB (ha jól gondolom) gyakorlatilag a németek zsebében van, és Németország most az EKB-n keresztül irányítja Európát. Ezért Merkel nem akarja, hogy az ESM gyengítse az EKB hatalmát.


Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1662

Téma: Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 23. 22:54 | Sorszám: 540
A józanok brigádja? Az agymosottak brigádja!
Abba gondoljanak már bele a "józanabbak", hogy napjainkban a háziállatoknak több joga van, mint az emberi magzatnak! Az emberi magzatnak annyi joga van, hogy átéli, hogy "anyuka" a maga számára könnyebb, vagy a nehezebb módon gyikolja le őt.

Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 23. 10:37 | Sorszám: 332
Egyébként ezzel mi jól járunk. Hiába szűnt meg a Malév, a szállodák forgalma tavalyhoz képest nőtt. Budapest tele van lófráló turistákkal, pedig még csak május van.
Egzisztenciális kvantor
2012. május 23. 10:35 | Sorszám: 331
Na azt hiszem, rájöttem, mire hajt Merkel:
A görögországi és az észak-afrikai utazások foglalása komoly visszaesést mutat, nyilatkozta Hartmut Mehdorn, az Air Berlin légitársaság vezetője. Görögország jelenleg az egyik legkevésbé keresett utazási célpont, ami nagy valószínűséggel egy nemrégiben megjelent tudósítással is összefüggésbe hozható, amelyben azt állították, hogy Görögországban a németeket mostanában egyre több atrocitás éri.

Szóval azért kell neki beleszólnia a görög belpolitikába, hogy a németellenességet erősítse. Így aztán tényleg lesznek attrocitások, amiket jól föl lehet fújni, ami miatt a német turisták elmaradnak. Akkor pedig a görögök még nagyobb bajban lesznek.
Hogy az mire jó, azt még nem tudom. Egész Dél-Európának az lenne az érdeke, hogy a görögöket kivágják az eurózónából, sőt talán az EU-ból is, de lehet, hogy az exportvezérelt német piacnak inkább az kell, hogy állandó balhé legyen az euró körül.


Téma: Mezőgazdaság, élelmiszer
Egzisztenciális kvantor
2012. május 22. 16:33 | Sorszám: 668
Ha Pesten jársz, akkor nézz be a Fővám téri csarnokba! Már egy ideje nem jártam ott, mert tanyáról vesszük a kacsamájat, de régen lehetett ott is kapni.

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2012. május 22. 13:28 | Sorszám: 3081
Na hát akkor itt megint másról van szó, mint amire elsőre gondolnánk. Ez az a bizonyos kettős mérce, amit barátaival illetve ellenfeleivel alkalmaz az EU, pontosabban Németország. Egy ideig a lengyelek maguk sem tudták, hogy a németekhez (és ennek következményeként az oroszokhoz), vagy inkább a többi volt szoci országgal együtt az USA-hoz húzzanak (Szlovákia kivétel). Amíg úgy volt, hogy a németek barátai lesznek, addig meglebegtették nekik a trükközés lehetőségét. Aztán a lengyel politika (valószínűleg választói nyomásra) a németek ellen fordult, így a trükközést sem engedték meg nekik.

Téma: Energiapolitika
Egzisztenciális kvantor
2012. május 21. 23:51 | Sorszám: 2853
Kinek fájhat a foga a MOL-ra?
Már a második hírt olvastam ma, amelyikben azt említik, hogy az állam hiánycsökkentés okán eladhatja a MOL-csomagját is. Annak idején ugyanez a balos sajtó levette a keresztvizet is Orbánékról, hogy miért költik a pénzt MOL-részvényekre. Most meg örülnek, hogy vannak MOL-részvények, mert lesz mit eladni.
Megint Putyin lett a cár, és megint kellene neki a MOL?

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. május 21. 22:34 | Sorszám: 3562
De az hogy ott "kevesebb a stressz, a feszültség, a hajtás." az tételesen nem igaz.

Ezzel vitatkoznom kell, és a jobbos sajtóban is találsz ilyen véleményeket, nem csak az origón.
Az a sok megkötöttség, meg a 6 különböző engedély nem okoz stresszt. A stresszt a bizonytalanság okozza, a változás. Németországban, vagy Ausztriában, és valószínűleg mindenhol máshol Nyugat-Európában sokkal nagyobb az állandóság, mint nálunk. Sokkal lassabban változnak a dolgok. Azt a 6 dolgot te szépen elintézed, elégeted az avart, és úgy érzed, hogy jó német voltál, minden szabályt betartottál, így fognak rád nézni a szomszédok, és nem lesz 1 idegbeteg sem az utcában, aki föl fog téged jelenteni. Ha gyalogosként nem mész át a forgalommentes utcán a pirosnál, ha pisilésnél kevés vízzel öblítesz, ha nem veszel a főnöködénél jobb/újabb autót, ha bezárod a kutyádat éjszakára, és minden hülye írott és íratlan szabályt betartasz, akkor nem fog téged semmilyen stressz érni. Balkáni bevándorlóként lesz ugyan fölötted egy "üvegplafon", de azzal nem kell foglalkozni, mert sokkal magasabban lesz, mint ahova idehaza juthatnál.
De magyarként hosszú távon (illetve a magamfajta elégedetlenkedőknek már igen rövid távon is) klausztrofóbiád lesz. Amire te panaszkodsz, az nem stressz, hanem a bezártság érzése. Egész Nyugat-Európában (sőt talán egész Európában) ez vár a magyar emberre. Stresszmentes agyonszabályozott élet. Aki arra vágyik, azt úgysem tudjuk visszatartani.
Azokat kell visszatartani, akik nem elvágynak, hanem elmenekülnek innen megélhetési kényszerből.

(Zárójelben jegyzem meg, hogy talán változatos történelmünk miatt mi igen sokat megőriztünk a pusztai népek hagyományos szabadságszeretetéből. Ezt mi talán nem vesszük észre, de az idelátogató külföldiek igen. Nagyon sok külföldi számol be arról, hogy nálunk a szabadságot tapasztalta meg.)


Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2012. május 21. 22:12 | Sorszám: 3070
Brüsszel hirtelen megengedi a hiány leírását Lengyelországnak.

Bocsi, erről van linked? Lemaradtam róla. Gugliba beírandó kereső kifejezés is megteszi.


Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1636

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. május 21. 17:49 | Sorszám: 3553
(De már nem jó a link.)
Egzisztenciális kvantor
2012. május 21. 17:48 | Sorszám: 3551
Viszont a zindex vezető hírként hozza, hogy 59 megkérdezettből 5 kirakná Magyarországot a NATO-ból.
Orbán megint valami jópontot szerezhetett odakint, amit a balos sajtónak kötelező elhallgatni.
Amúgy (az esetleg semmit nem jelentő, elkapott képen) köbö az látszik, ahogy Orbán áll Rasmussen és Obama között, hogy:
"Szóval te vagy az a kiscsávó, aki most segít nekünk?"

Téma: Ángyán ügy
Egzisztenciális kvantor
2012. május 20. 16:01 | Sorszám: 386
Orbánnak volt egy mentegetőző válasz a Professzorok Batthyányi körének címezve

Nem, nem. AZ egy üzenet volt, ha úgy tetszik ultimátum, hogy a Professzorok jobban teszik, ha kimaradnak ebből az egészből. Ha mindenképpen hasznossá akarják tenni magukat, akkor ezt és ezt gondolják át.
Ugyanis az Ángyán-ügy nem arról szól, aminek látszik. Ez megint egy jól felépített média hadjárat a kormány ellen, amihez kellett egy Fidesz-esnek látszó, egyéb frusztrációkkal küzdő szerencsétlen hülye.

Valami hasonló készül, vagy van folyamatban Erzsébet utalvány ügyben. Azt a hadjáratot is itthonról indították a szocik, és a kiebrudalt francia tőkésekben találtak szövetségeseket ahhoz, hogy EU-s kötelezettségszegési eljárást indíthassanak szülőhazájuk ellen.

Visszatérve az Ánygán-ügyre: szerencsétlen Élőlánc ezzel kivégezte magát. Illetve baromi nagy hibát csináltak, és hajlamos vagyok azt hinni, hogy nem fogják belátni, nem fogják akarni jóvá tenni. Ennek egyenes következményeként újabb hibákat fognak elkövetni, amíg végül teljesen hiteltelenné válnak, és megszűnnek.


Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2012. május 20. 11:44 | Sorszám: 1820
Van itt gazdasági érdekeltésg is.
Kialakulhatna egy kis "Ruhr-vidék" Kassa-Miskolc-Debrecen-Nagyvárad vonalban. A tervezett kínai széles nyomtávú vasúttal ez a vidék verhetetlen lenne, és konkurenciája lenne a nyugat-európai iparvidékeknek.
Nyilván emiatt is kellene (Tótország számára teljesen értelmetlen módon) Pozsonyig, pontosabban Bécsig elvinni a kínai vasutat.
Egzisztenciális kvantor
2012. május 20. 10:15 | Sorszám: 1816
Orosz-amerikai fronton vagyunk megint.
Amerikának érdeke, hogy itt egy erős Közép-Osztály izé Közép-Európa alakuljon ki, ami elválasztja a nyugat-európai technológiai ipart az orosz ásványanyagoktól. Amerikának viszonylag könnyű dolga van, mert egyrészt a térségben történelmi hagyományai vannak az oroszellenességnek (illetve szovjetellenességnek), másrészt Közép-Európa az EU szegény rokonának számít, nem igazán akarják, hogy egyenrangúak legyünk.
Eléggé kézenfekvő, hogy az oroszok a nemzetiségi kártyát húzzák elő megint, amivel bármilyen magyar-szlovák, vagy magyar-román közeledést meg lehet akadályozni.
(Amúgy én aljas módon nem haragszom emiatt. A magyarellenességnek van egy kis nemzetmegtartó ereje.)

Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 18. 23:24 | Sorszám: 325
Dehogy aggódik! Kavarja a kakát. Direkt azért csinál ilyeneket, hogy fölkorbácsolja az indulatokat. Egyelőre nem látom, hogy mit akar elérni, de biztos vagyok benne, hogy a várható válaszreakciókon keresztül irányítani akarja a görög belpolitikát.
Egzisztenciális kvantor
2012. május 18. 22:54 | Sorszám: 323
Angela Merkel német kancellár azt firtatta a görög elnöknél, vajon nem kellene-e népszavazást tartani arról, bent akarnak-e maradni a görögök az eurózónában - tudta meg a Reuters görög kormányszóvivői forrásokból. Az eredmény mindenesetre behatárolná a későbbi politikai lehetőségeket. Később a német kormányszóvivő cáfolta, hogy Merkel ilyen javaslatot tett volna.
...
Különös módon épp a hitelprogramot támogató, a májusi választások előtt ügyvivőként a PASZOK-kal együtt kormányző Új Demokrácia párt vezetője, Antonisz Szamarasz utasítja vissza a referendum ötletét.

Teufela Merkel elmehet a retekbe. Beleszól a görög közéletbe, pedig senki nem kíváncsi rá. Kb. mint Érisz Thétisz lakodalmán.


Téma: A Gordon
Egzisztenciális kvantor
2012. május 18. 22:35 | Sorszám: 598

Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 18. 21:40 | Sorszám: 322
Hozzátette: teljesen normális érvelés az, hogy ahol van munka, oda áramoljon a munkaerő.

Erről jut eszembe.
Tudjátok, az amerikai polgárháború miért zajlott? Nem olyan magasztos célokért, mint a rabszolgák felszabadítása, hanem bizony az olcsó munkaerőért. A fejlett Északnak is kellettek az olcsó rabszolgák, bár ők nem bántak velük annyira kegyetlenül.

Valami hasonló zajlik most Európában, csak mások a háború eszközei.


Téma: A Jobbikra már nincs szükség?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 18. 21:33 | Sorszám: 100
Helyesen: a Fidesz jelenleg az egyetlen nemzetet védő párt, a többi zsebben van. Nem véletlen, hogy támadják a zsindely libernyákok is és a Zazrivec-Balóné-féle Jobbik is.

Amúgy orvos látott már?


Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 18. 18:08 | Sorszám: 319
Ellentmondásos hírek jönnek arról, hogy a görögök ki fognak-e lépni ez euróból, vagy sem. Az az érzésem, hogy mivel elvileg nem lehet őket simán kivágni, olyan helyzetet fognak teremteni, hogy muszáj legyen kilépniük.
Itt van pl. ez: Merkel és Hollande egyaránt aláhúzta, hogy Görögország euróövezeti tagságának megtartását szeretnék. Merkel hozzátette: maguk a görögök is azt szeretnék, hogy hazájuk a közös európai fizetőeszközt használó uniós tagállamok között maradjon. Berlin és Párizs hajlandó támogatást nyújtani ehhez, akár "pótlólagos gazdaságösztönző" lépésekkel is, ha Athén ezt igényeli. Ugyanakkor a görög félnek be kell tartania a nemzetközi pénzügyi támogatáshoz kapcsolódó megállapodást - szögezte le.

Nekem az az érzésem, hogy azt a bizonyos megállapodást nem lehet betartani. Azt nagyjából másfél-két éve tudjuk, hogy részleges adósságleírás ide, vagy oda, a görögök előbb-utóbb csődbe mennek. Szerintem fognak nekik ígérni ezt-azt, hogy az eurózónán kívül menjenek csődbe.


Téma: A Gordon
Egzisztenciális kvantor
2012. május 18. 17:51 | Sorszám: 583
Egyébként pedig amit mondtál az jelenthet 10-20% pluszt, de nem a dupláját!!!

Ezt korábban már írtam, hogy bonyolult a helyzet, és mindkettőtöknek igaza van. Egyrészt az említett 750000-nek a fele táppénzcsalással kezdte. Kezdte. Valószínűleg táppénzre menekült a munkanélküliség elől. Aztán leszázalékolták, teltek az évek, és szépen lealkoholoziálta magát tisztességes rokkantá. Állítólag 10000 rokkantnyugdíjas nem jelentkezett felülvizsgálatra. Az kevesebb, mint 3%. Nem 50%. Lehet, hogy 50% csalással kezdte, de mostanra annyira lepusztították magukat, hogy nem lehet visszaterelni őket a munkaerőpiacra. Voltam ilyen felülvizsgálaton. Behívják a szakit délelőtt, nem meri meginni a reggeli dekát, mert mégis orvoshoz megy, és 9 óra magasságában már úgy remeg a keze, hogy nem bírja kivenni a zsebéből a személyijét, még ahhoz is segítséget kell kérnie. És ilyenekkel vannak tele a folyosók.
Persze valószínűleg az alkoholisták jó részét rehabilitálni lehetne, ha ők is akarnák. Esetleg az aktív korú alkoholista rokkantnyugdíjasakat kötelezni lehetne elvonókúrára.


Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. május 18. 17:34 | Sorszám: 3458
Szerintem az átlag nem telefonál 350 percet.
Mondjuk én többet beszélek, de én a családomat ingyen hívom.

Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1605

Téma: MIÉP-a lejtő vége?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 17. 11:39 | Sorszám: 28
Ne hagyd magad, neked van igazad!
A youtube-on fönt van, bárki megnézheti. d-209 hatalmas öngólokat lőtt. Amit mpd írt, az a korabeli balos sajtóvisszhangja a vitának, de semmi köze a valósághoz.
Sok más szempontból is tanulságos visszanézni, mindenkinek ajánlom. Akinek bírja a gyomra csótányt, annak a 2006-osat is ajánlom.

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. május 17. 10:15 | Sorszám: 3419
Macisajt, ne olvassál túl gyakran szabad népet, mert még neked is megárt.
Az egy publicisztika, egyetlen tény sincs benne, csak sejtetés. Mint pl.: Én simán el tudom képzelni, hogy Orbánék elhiszik magukról, nemcsak klientúrát, de új tőkésréteget is építenek. A módszer, ahogy haladnak előre, nélkülözi az eleganciát, ...
Ez micsoda? Mi az, hogy "simán el tudom képzelni, hogy Orbánék elhiszik magukról"? Én is el tudok képzelni olyan "manifeszt elmebeteget", aki erre azt hiszi, hogy ez az újságírás. Pedig ez csak kocsmai hőzöngés.

Aztán a másik: Van köztük, aki termőföldet közelről soha nem látott, mégis tekintélyes területeket nyert az állami pályázatokon.
Mint például kicsoda? Ez még kabátlopásnak is gyenge.

Ne kezdjünk el legendát gyártani. Inkább arról kellene beszélni, hogy a szocik átmentették politikai hatalmukat a gazdaságba, és most prüszkölnek, hogy bizonyos pozíciókat elveszítenek. Hogy miket, azt nem tudni, de a cikk sejteni engedi.


Téma: MIÉP-a lejtő vége?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 16. 23:28 | Sorszám: 22
Én is így szoktam erre gondolni. Ha 2002-ben nyer a Fidesz, akkor most nincs 2/3, sőt talán éppen csótány van kormányon.
Egzisztenciális kvantor
2012. május 16. 22:43 | Sorszám: 18
Összekeversz valamit. OV csótány ellen vergődött. d-209-et minden értelmes ember szerint lemosta. Akkor mondta a dinnyés-borsós hasonlatot.
Csótány ellen viszont le volt szedálva. Valamelyik "nagyon okos" tanácsadója szerint nem lett volna szimpatikus, ha OV a saját stílusában nekimegy csótánynak, ezért rávették, hogy vegyen be valamilyen nyugtatót.

Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1594

Téma: A Jobbikra már nincs szükség?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 16. 18:50 | Sorszám: 87
Köszi, de valószínűleg butaságot gondoltam elsőre. Azt hiszem, nem élnék meg politulógusként.

Mellesleg egy igazi politológus, Zárug Péter Farkas nagyjából az ellenkezőjét írta (a mai Demóban) annak, amit én. Szerinte az "Orbán = Gyurcsány" jellegű egykutyázás az egész rendszerváltási folyamat (és a 2/3-os fülkeforradalom) tagadása, és az "egyfogú" (sic) volt mszp-szavazón kívül mindenkit elriaszt a Jobbiktól. Zárug szerint az elriasztott szavazók pont ellenkező irányba, a Fidesz-hez fognak vándorolni. Ugyanis a Vona féle elmebeteg egykutyázás, a Békemenet hazaárulózása nagyjából azt üzeni, hogy "2004. december 5." = "A Nemzeti Össztartozás Napja". A kettős állampolgárság a Jobbik nem egyfogú szavazóinak is szívügye, ennek relativizálása őket is el fogja riasztani.


Téma: Szép magyar ének
Egzisztenciális kvantor
2012. május 16. 17:19 | Sorszám: 6
Passz. Olyanhoz én nem értek.
Csak úgy tudod meg, hogy végighallgatod a CD-ket.
Az "Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga" rajta van a 2. CD-n (amin csak egyházi dalok vannak), és ráadásul kórusban éneklik, de nekem valahogy más dallam rémlik. (A CD-t éppen hallgatom, de a könyv nincs előttem.)
Egzisztenciális kvantor
2012. május 16. 14:02 | Sorszám: 3
Mindegy, nem? Aki most olvassa, ahhoz eljutott, hosszabb ideig meg úgysem lesz meg, mert eltűnik a következő (tervezett?) hardware leálláskor.

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. május 16. 13:58 | Sorszám: 3351
A Napi Gazdaság piacról származó információi szerint a Nemzetközi Valutaalap legnagyobb problémája a magyar jegybanktörvénnyel nem a hivatalosan is ismert aggályokban keresendő, hanem abban, hogy a jegybanki monetáris tanács hatáskörének bővítése az elnöki hatáskör rovására azt is jelentené, hogy így az ország devizatartalékairól is a testület döntene.

Aha, szóval akkor adnak hitelt, ha visszaadunk belőle "zsebbe". Bevett banki technika errefelé a Balkánon, de mindig meg tudok lepődni, hogy a "művelt" nyugat semmivel sem kisebb gazember, mint nálunk bármelyik piti szélhámos.
Mert hogy arról van szó, hogy az IMF és az EU adott hitelt 4-5%-ra, annak egy részét betáraztuk az MNB-be, az pedig beteszi az EKB-ba 0.25%-ra. Tehát tonképpen nem is adtak semmi, mégis fizetünk rá kamatot. Ez majdnem olyan, mint amikor a cigány TV-t vesz Kohntól.


Téma: Szép magyar ének
Egzisztenciális kvantor
2012. május 16. 10:50 | Sorszám: 0
Kedves fórumtársak!
Ha még nem ismernétek, szeretnék egy kis hírverést csinálni ennek a kiadványnak: Béres József: Szép magyar ének - 2 MP3 CD

Természetesen a könyvet is érdemes megvenni hozzá, főleg, ha az ember a "Bogár Imrét" akarja megtanulni.


Téma: Kormányozzunk !
Egzisztenciális kvantor
2012. május 15. 22:52 | Sorszám: 1716
2 évet elpocsékolt.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. május 15. 22:51 | Sorszám: 1939
Csak ki akarja énekelni a sajtot Matolcsy szájából.

Téma: Jó hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. május 15. 19:09 | Sorszám: 753
Varga Mihály lehet Simor András utóda

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. május 15. 19:07 | Sorszám: 1924
Meg a csehek és a románok is.
Biztos náluk is megbukott Matolcsy.

Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 15. 16:43 | Sorszám: 311
Ha a választások előtt államcsőd lesz, akkor lesz pénz az új választásokra?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 15. 16:42 | Sorszám: 310
Újabb választás lesz Görögországban
Görögországban meghiúsultak a kormányalakítási tárgyalások, szerdán ügyvivő kormányt neveznek ki az ország élére, majd új választást írnak ki.

Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1577

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2012. május 15. 13:33 | Sorszám: 2959
Szerintem itt nincs duplacsavar. A maszopnak az lenne a legjobb, ha erőt tudna fölmutatni. De még az amúgy hagyományosan alacsony részvétellel zajló időközi választásokra sem tud szavazókat toborozni.

Illetve a II. kerületben elbukott egy érdekes próbálkozásuk: a baloldal közösen indított egy független(nek látszó) jelöltet, mint Esztergomban. Na az sem jött be. Bár csak időközi választás, de azért azt üzeni a baloldalnak, hogy ez a trükk 2014-ben sem fog működni.


Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1572

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2012. május 15. 10:17 | Sorszám: 2949
Bizony reális veszély a kommancsok visszatérése. Egyszerűen nincs más az ellenzéki oldalon, akire az Orbángyűlölők szavazhatnának.
Mellesleg szerintem Mesterházi lesz a jelöltjük. Most építgetik az imázsát amerikában.

Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 14. 13:50 | Sorszám: 307
Július közepéig mindenképpen üléseznie kell az Országgyűlésnek, mert előfordulhat, hogy az európai helyzet olyan döntéseket követel, amelyekhez a parlamentre is szükség lesz – nyilatkozta Orbán Viktor

Akkor Orbán szerint a görögöknek nem lesz kormányuk?


Téma: A Jobbikra már nincs szükség?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 13. 21:33 | Sorszám: 49
A Bólyi Állami Gazdaságot nyúlta le amolyan "sitty-sutty" módon. Valahogy privatizálta az egészet, de a részleteket sajnos nem ismerem.

Téma: Jobbik - a Második Erő
Egzisztenciális kvantor
2012. május 13. 21:20 | Sorszám: 1254
Fideszes siker Dunaújvárosban

Ha jól látom, a Jobbik már csak a Negyedik Erő. 2010-ben is csak a harmadik volt, de azóta (Dunaújvárosban) az LMP is megelőzte.


Téma: A Jobbikra már nincs szükség?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 13. 21:14 | Sorszám: 47
Gráf József jó lesz?
Ma Magyarország egyik legnagyobb földbirtokosa. Nem emlékszem, hogy a Jobbik ment volna tüntetni az MGM elé, amikor Gráf saját magára szabta az állattartóknak járó agrártámogatást.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. május 13. 20:28 | Sorszám: 1896
Nem, Állatkánál lesz kénytelen kuncsorogni a szűrőjéért.

Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 13. 19:43 | Sorszám: 295
úgy járnak, mint Magyarország, a termelésük hasznát úgy le fogják fölözni, hogy zsellérekké, szolgákká válnak.

Hát igen. Mi sem "tetszettünk forradalmat csinálni", és rá is ment "húsz, vagy ki tudja, hány évünk".
Utólag könnyen okos az ember. Ha '89-ben forradalmat csinálunk, akkor 2-3 nehéz év árán ma ott tarthatnánk mint Ausztria.

Egzisztenciális kvantor
2012. május 13. 19:19 | Sorszám: 293
... mintegy 10 év múlva ...

Téma: A Jobbikra már nincs szükség?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 13. 19:17 | Sorszám: 21
Most hogy legerősebb bázisuk, Borsod szakad(t), szükség volt az erő és az egység demonstrálására

Na erre nem gondoltam. Ha emiatt vonultak föl, akkor az kb. az ellenkezőjét jelenti annak, amit én írtam: nem az mszp érdekében, hanem a saját táboruk egyben tartása miatt.
Viszont akkor rettenetesen bénán csinálták. Így nem Jobbikosként úgy gondolom, hogy ezzel a Békemenet utánzattal csak ártottak maguknak.

(Ismeretelméleti szempontból mindenképpen neked van igazad, mert te emberi butasággal magyarázod ezt a performanszot, én pedig aprólékos tervezéssel. Az előbbinek nyilván sokkal nagyobb a valószínűsége.)


Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 13. 19:05 | Sorszám: 292
Szerintem jobban járnak így. Így.
Azaz ha kívülről nézzük, Görögország érdeke az lenne (már vagy egy éve), hogy lépjen ki az eurozónából, jelentsen csődöt, hagyja elinflálódni a drahmát, és álljon saját lábra. Nem zuhannának vissza a középkorba, csak a jelenlegi Balkán szintjére, Bulgáriával kellene versenyezniük. Argentína példája lebeghetne a szemük előtt, hogy 2-3 év alatt úrrá lehetnének a zűrzavaron, és mintegy olyan év múlva elindulhatnának fölfelé.
Ez lenne számukra a legjobb megoldás, ha lenne egy olyan kormányuk és egy olyan politikai elitjük, amelyiket az ország nagy többsége támogat.
De a választások eredménye is mutatja, hogy ilyen kormányuk még egy jó darabig nem lesz. Biztos politikai háttér nélkül pedig nem szabad kilépniük az euróból. Az államcsődöt követő káoszban csak a "kalandorok" járnának jól.

Téma: A Jobbikra már nincs szükség?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 12. 23:41 | Sorszám: 8
Hát nehéz együtt tartani egy olyan bandát, amelyik kizárólag a koncszerzésért állt össze.
Egzisztenciális kvantor
2012. május 12. 23:39 | Sorszám: 7
viszont Orbánékat nagyon is le tudja ez a hülye duma amortizálni ...

Le tudná, ha hagynák. Orbánék lebecsülése lenne, ha azt feltételeznénk, hogy félidő után nem "lassítanak", és nem fognak elkezdeni osztogatni. Pedig nyilván ez következik, és ezzel a Jobbik is tisztában van. Hogy mégsem ennek megfelelően politizálnak, azt kizárólag a Földlakó által említett MDF-forgatókönyvvel tudom magyarázni.

Egzisztenciális kvantor
2012. május 12. 22:44 | Sorszám: 0
Két sziámi ikerként nőtt össze a vörös és a narancs – mondta el Vona Gábor pártelnök. A politikus beszédében emlékeztetett: többféle menet volt a közelmúltban Magyarországon. Vannak, akik torz identitásukat mutogatják az utcán, velük nem az a baj, hogy homoszexuálisok, hanem, hogy abberációjukkal szemen köpik a magyarokat.

A Parlamentet jelképesen elfoglaló háromszáz cigánnyal kapcsolatban úgy vélekedett: „nem az a gond, hogy jogokat akarnak, de mikor fognak már végre a kötelezettségeikért vonulni?” Az élet menetének részvevőivel szerinte nem az a baj, hogy zsidók, hanem, hogy magyarellenesek. A pártelnök ezután a Békemenet résztvevőiről pedig úgy nyilatkozott: szívük joga, hogy szeretik Orbán Viktort, de a hazaárulásban is követik őt.

Adjátok vissza a gyárainkat

Vona Gábor ezután arra kérte Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet, hogy „Adjátok vissza a gyárainkat”, és hogy hagyjanak fel a brüsszeli talpak nyalásával.

Lehet, hogy túl derűlátó vagyok, de szerintem az emberek igen nagy többsége nem veszi be ezt az értelmetlen hőzöngést. Ráadásul a Jobbik szempontjából (szerintem) nagyon káros pont félidőben pillanatnyi érzelmi megingásokra alapozott hisztériát kelteni. Ez a finisben esetleg hozhatna még 1-2 százalékpontot, de így teljesen értelmetlen.
Ami Vonáék performanszában egyértelmű, hogy egykutyáznak. Az egykutyázás hasonlatai teljesen értelmetlenek (-nek tűnnek nekem), csak arra jók, hogy a döglődő szocialista pártot és gyurcsányt a Fidesz illetve Orbán szintjére fölhozzák.
Nyilvánvalóan arról van szó, hogy a bizonytalan szavazók közül néhányat ki akarnak ragadni a bizonytalanságból, és azt remélik, hogy 2 évig már nem térnek vissza a Fidesz-hez. Azonban ebbe az értelmetlen hisztériakampányba a Jobbik és szavazói is bele fognak fáradni, így a most aktivizált bizonytalanok szépen át fognak sodródni a Jobbik által fölnagyított mszp-hez.
Tehát a Jobbik már csak arra lenne jó, hogy az mszp malmára hajtsa a vizet?


Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. május 12. 21:29 | Sorszám: 1889
Ugyan már. Ez az egész érvelés azon alapszik hogy mi valami különleges náció lennénk.

Különlegesek vagyunk: példát mutatunk. A korrupt politikusok és az őket korrumpáló tőkések szerint rossz példát.


Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. május 11. 10:43 | Sorszám: 3305
Valószínűleg politizált, és rossz lóra tett.
Meg biztos korrupt is, de az nem olyan nagy vétek azokban a körökben.

Téma: Ángyán ügy
Egzisztenciális kvantor
2012. május 11. 10:35 | Sorszám: 244
Mellesleg Lázár presbiter volt korábban, csak már nincs ideje erre.
Egzisztenciális kvantor
2012. május 11. 10:34 | Sorszám: 243
Lehet Lázár sokak számára antipatikus, számodra is és akár számomra is, de az nem elvitatható, hogy egy polgármester, vagy egy parlamenti képviselő bizony a köz javára dolgozik.

Annak idején én is úgy gondoltam, hogy Lázár kijelentése semmilyen szövegkörnyezetben nem védhető. Ma már nem így gondolom. Élőben Lázár sokkal szimpatikusabb figura, mint akár a jobbos sajtón keresztül, és ő is teszi a dolgát.
Per pillanat eléggé valószínűnek tartom, hogy a baloldal hamar fölismerte Lázárban Orbán lehetséges utódját, és kampányt építettek a karaktergyilkosságra.


Téma: Barroso házhoz megy a ...
Egzisztenciális kvantor
2012. május 11. 10:28 | Sorszám: 393
Martonyi és Frattini is közvetlenül választott uniós vezetőt tart szükségesnek
A nép által választott vezetőt tart szükségesnek az Európai Unió élére a magyar külügyminiszter és volt olasz kollégája. Martonyi János és Franco Frattini egy budapesti kerekasztal-beszélgetésen a többi között az elhúzódó gazdasági válság politikai tanulságairól, továbbá a görög és francia választásokról beszélt.

Franco Frattini szerint a görög és a holland belpolitikai válság elkerülhető lett volna, ha az unió a gazdasági-pénzügyi válságra kellő határozottsággal és időben ad választ. Mint mondta: jelenleg a politikai kormányzás hiányának árát fizetik meg, amely sokkal magasabb, mintha a pénzügyi bajokra azonnal reagáltak volna a tagállamok.

Martonyi János arról beszélt, hogy több politikai legitimitásra lenne szüksége az intézményeknek.

"Ha nem biztosítunk több politikai legitimitást az intézményeknek, akkor túl sok hatalmat adunk az úgynevezett szakértőknek" - tette hozzá.

Ez az! Bankárok, húzzatok a hatalomból!
Orbánt legyen az elnök!


Téma: a Balmoral tulajdonosa B. Ferenc
Egzisztenciális kvantor
2012. május 11. 10:13 | Sorszám: 61
Ez egyre cifrább!

Miss Marple, hol vagy?!


Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. május 10. 13:14 | Sorszám: 3294
Köszönjük, hogy szóltál, de ettől még nem ment előrébb a magyar ügy.

Mellesleg sem az USA kormánya, sem az USA külpolitikája nem egységes, az Orbán-kormánynak sok amerikai támogatója van. Mekkmesterházy most ezek elriasztására készül. Láthatólag Martonyi kétségbeesetten próbálkozik megőrizni a jó hírünket.


Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2012. május 09. 22:48 | Sorszám: 1834
Ki a f.sz lett volna képes a Műegyetem mellett egy másikat is végezni?

A régi vicc szerint bármelyik mérnökhallgató, akinek van egy kis szabadideje.


Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. május 09. 22:41 | Sorszám: 3300
Vagy mégsem. A "trojka" fog kormánypártot választani. És hülye lesz bárki ellenkezni, mert annak közvetlen államcsőd a következménye, ha a "trojka" nem folyósítja a következő részletet. Gondolom, Görögországban sem annyira jó dolog államcsődben kormányozni.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2012. május 09. 22:35 | Sorszám: 4492
Olvasd el a javaslatokat! Nem pont a segélyből élőkre szabták.

Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2012. május 09. 15:46 | Sorszám: 1815
Pedig nagyjából 20 éve, amikor én oda jártam, még a "H" épületben (matek tanszék) tanító tanárok is ezt mondták. Állítólag a vörös tégla sem véletlen választás volt, hanem kedveskedés a nagy vezérnek.

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. május 09. 15:43 | Sorszám: 3263
Küzdöttek mint malac a jégen, ...


Na ezt a fordulatot is régen hallottam!


Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2012. május 09. 14:48 | Sorszám: 1811
A jó öreg R épület! Emlékszel még, hogy miért pont "R" épületnek hívták?

Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2012. május 09. 14:35 | Sorszám: 1811
A szándékosan károkozó újságírás újabb iskolapéldája
Nagyon nehéz a januártól elérhető, vissza nem térítendő lakásépítési támogatás nyomára akadni a bankok honlapjain, a legnagyobbak közül egyedül az első számú szereplő hívja fel rá a figyelmet. A csúszásnak több oka is lehet.
...

És itt 4 kamu indok fölsorolása következik.
A valódi ok pedig az, hogy az állam a bankkal kötött szerződésben kiköti, hogy a bank 1% kezelési költséget tehet a szocpolra. Ezzel szemben a kerbankok 3%-ot akarnak rátenni. Úgyhogy inkább nem is hirdetik a szocpolt, pedig van.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2012. május 09. 13:58 | Sorszám: 2259
(A csőlátás nem feltétlenül káros, megvédi az egyént a megőrüléstől. Egyszerűen nem lehet mindent objektíven szemlélni, mert a világmodellünk komplexitása kisebb, mint magáé a világé. Azaz vagy túlzottan általánosítunk, hogy minden beleférjen az elméleteinkbe (csőlátás), vagy állandó ellentmondásokba ütközünk. Az ellentmondásokat egy darabig a világmodell finomítgatásával, azaz folyamatos tanulással föl tudjuk oldani, de egy idő után már nem tudunk mit kezdeni az új információkkal. Szerintem az egésznek a vége idegosszeomlás, megőrülés, vagy szellemi leépülés lesz.
A csőlátás nem segít megérteni a világot, vagy alkalmazkodni hozzá, de legalább nem erőlteti meg az agyat.
A vallásos hit is egyfajta csőlátás. Az élet jó részét lefedi a hit, azzal nem kell foglalkoznia az egyénnek, a maradék területeken pedig objektív és kreatív tud maradni.)

Téma: Bye bye Fidesz...mondja Prof Dr.Ángyán József mögget a 2/3-dal
Egzisztenciális kvantor
2012. május 08. 23:25 | Sorszám: 75
Köszi!
(Érzek egy kis pikantériát abban, hogy alma tanítja nekem kerekferko helyesírását értelmezni.)

Téma: Halál a homeopátiára?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 08. 23:16 | Sorszám: 315
Ha megállítjuk az agy és a test öregedését, akkor egészséges, de tanulásra képtelen zombikat fogunk gyártani.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2012. május 08. 23:08 | Sorszám: 2251
Minden tiszteletem Orbáné, az államférfié és Lendvai Anikóé, az édesanyáé, de szólhatna Orbánnak valaki (akinek van bátorsága), hogy aki nem mestere valaminek, hóhéra az annak!
A "Magyar Konyha" szerintem nem méltó a címére.

Téma: Bye bye Fidesz...mondja Prof Dr.Ángyán József mögget a 2/3-dal
Egzisztenciális kvantor
2012. május 08. 22:59 | Sorszám: 72
Folyamatosan tanulok magyarul, de a "rezumés" szóval még nem találkoztam, nem tudom, mi az.

Szóval szerintem Ángyán azért kakukkfióka, mert a balos sajtóhoz szaladgál, az meg futtatja. Ez nagyjából árulásnak számít, amit egyszerű sértettségből nem követ el az ember.

Na és te mire alapozod, hogy Ángyán kakukkfióka?


Téma: Mezőgazdaság, élelmiszer
Egzisztenciális kvantor
2012. május 07. 22:39 | Sorszám: 634
Szalacsi Sándor, Kocsord http://www.hungariatv.hu

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. május 07. 22:32 | Sorszám: 1836
Látom, neked való a rendőrvicc:

Rendőr fia panaszkodik otthon, hogy nem érti a negatív számokat. Mire a rendőr:
- Figyelj, elmagyarázom! Ha egy buszon öten utaznak, és a megállóban leszállnak nyolcan, akkor hány embernek kell fölszállnia, hogy üres legyen a busz?

Egzisztenciális kvantor
2012. május 07. 22:29 | Sorszám: 1835
Akkor mit bírnál írni, ha deficites lenne az államháztartás?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 07. 22:28 | Sorszám: 1834
a tárca az áfa- és egyéb adóbevételek tavalyhoz képest mért jelentős növekedésére utal.

Hurrá! Több adót fizettünk.

Mert van miből. Sőt több van, mint tavaly volt.


Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 07. 18:38 | Sorszám: 285
Na Suppi is megírta: A görögök már menthetetlenek
...
a görög helyzetről elmondta, totális gazdasági és társadalmi katasztrófa kezd kialakulni, mivel nagyjából teljesen reménytelen a helyzet. Az elemző szerint rövid távon nincs kiút, de a görögök a megszorításokkal még mindig jobban járnak, mint egy államcsőddel. ...

Téma: Francia elnökválasztás
Egzisztenciális kvantor
2012. május 07. 11:49 | Sorszám: 99
Ez náluk már vallási fanatizmus. Várják a Messiást, aki majd megbünteti a gonosz Orbánt.
(Szerintem pedig jó esély van arra, hogy Hollande nem Orbán ellenfele lesz, hanem barátja. Ha jól értelmezem a helyzetet, Kínába Közép-Európán illetve Orbánon keresztül vezet az út.)
Egzisztenciális kvantor
2012. május 07. 08:19 | Sorszám: 92
Vagy kampányszöveg volt, vagy nem, de Monti (bár bankár) rögtön benyalt neki, és beszólt Merkelnek.
Szerintem a német hegemónia törekvéseknek ezzel vége.

Téma: Bye bye Fidesz...mondja Prof Dr.Ángyán József mögget a 2/3-dal
Egzisztenciális kvantor
2012. május 05. 23:06 | Sorszám: 58
Az "akkor" mire vonatkozik?
(Amúgy az. De miért "akkor"?)

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. május 05. 23:03 | Sorszám: 3130
Nem szoktam kurucinfót olvasni, de most kivételt tettem, mert tetszett a cím. Feleim, ti is olvassátok el! Érdemes.
Ha a "Jobbik" szót helyettesítjük "MKP"-vel, akkor egy korhű, 40-es évek végéről származó híradást kapunk:
Miközben a teljes magyar politikai garnitúra és a hazai sajtó nagy része az MKP ellehetetlenítésére szövetkezett, az országos elnökség nem tűrheti, hogy a soraink között bárki csúsztatásokkal és szemenszedett hazugságokkal, a velünk ellenséges személyekkel és médiumokkal közösen igyekezzen ellentéteket szítani a szervezeten belül, elárulva ezzel a párton belüli bajtársiasság eszméjét - áll az MKP Országos Elnökségének közleményében.
Egzisztenciális kvantor
2012. május 04. 23:04 | Sorszám: 3115
Na betont biztosan nem lehet ilyennel keverni. A kavics eltömné a szemeket.
Egzisztenciális kvantor
2012. május 04. 23:01 | Sorszám: 3114
Aha, szóval kapa a neve.
Én valamilyen vaskádban kevergettem. Érdekes, a malterkeverésre nem emlékszem, csak az oltott mész kevergetésére, viszont arra igen, hogy nekem kellett kimosni a malteros kádat.
Egzisztenciális kvantor
2012. május 04. 22:39 | Sorszám: 3110
Nem, ennek hosszú nyele van, és a mészt oltás után ezzel keverték. Úgy kell elképzelni, mint a gereblyét, csak nem a gereblye fej van a nyél végén, hanem ez. Egy szögletes kádba tették az egész trutyit, és ezzel az ezsközzel tologatták, meg húzogatták. A "szemeken" átfolyt a már elkeveredett mész.
Akinek nem volt ilyen, az gereblyével csinálta. A gereblye nem olyan jó, mert nem feküdt olyan jól a kádban, és a kisebb darab meszek megakadtak a fogak között.
Ifjúkoromban kevertem meszet azzal az izével. Valószínűleg malterkeverésre is használták, de arra nem emlékszem.

Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2012. május 04. 22:29 | Sorszám: 1732
Szerintem az volt a "legjobb", amikor valami autóban mesélt az adócsökkentésről. Ép ésszel föl nem foghatom, ki volt képes azt elhinni neki.

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. május 04. 22:18 | Sorszám: 3108
Nem tudom a nevét, de mészkavaráshoz használják. Talán még maltert is kevertek vele.
Egzisztenciális kvantor
2012. május 03. 22:08 | Sorszám: 3065
De azóta átestünk a ló másik oldalára, és ebből is sokan megélnek. Javítsatok ki, de én úgy tudom, hogy a gyógyszer engedélyeztetésekhez szükséges klinikai teszteket kizárólag az USA-ban és Izraelben végzik.

Téma: Az EB a buzik pártfogója?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 03. 22:04 | Sorszám: 8
Én a másik kettőt még nem láttam.

Más munkahelyeken az ember szexuális orientációja a kutyát nem érdekli, föltéve, hogy ő maga nem köti mindenki orrára.
Lassan majd ezt is előírják, és kötelezővé fogják tenni a szexuális aberrációkat. Ld. még 2L.kedő hozzászólását!


Téma: Ángyán ügy
Egzisztenciális kvantor
2012. május 03. 14:23 | Sorszám: 87
Engem esetleg érdekelne. Mi évente 2 disznót vágatunk ugyanannál a gazdánál. Rendszerint 10-11 hónaposak és 170-200 kiló körüliek. A 200-asokon van van szalonna bőven, de nem baj, mert úgyis elfogy, a húsuk pedig nem zsíros. Sőt kifejezetten száraz.
Ha leírnád úgy körülbelülre, akkor megkérdezném a gazdát, hogy mit szólna hozzá, és mennyibe kerülne egy olyan malac.
Köszi!

Téma: Az EB a buzik pártfogója?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 03. 13:25 | Sorszám: 5
Amúgy szerintem jót tesznek azzal a buzis plakáttal. Legalább mindenki tudni fogja, hogy akinek úgy néz ki a sérója, az homokos. Tehát a keresztlányom nem fog csodálkozni, amikor legújabb megasztáros kedvencére azt mondom, hogy buzi.

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. május 03. 12:56 | Sorszám: 3289
akkor ünnepelték...

Azért nagy szerencse ám, hogy a ballib sajtó konzekvens: mindig abba köt bele, amit Orbánék jól csinálnak. Így legalább mi, laikusok is tudunk tájékozódni.
Ha időnként néha igazat írnának, akkor teljesen összezavarnának minket.


Téma: Az EB a buzik pártfogója?
Egzisztenciális kvantor
2012. május 03. 10:54 | Sorszám: 0
Elvileg a http://www.stop-discrimination.info oldalon sok más kisebbség jogai mellett is kiállnak, de én az utcán még csak a buzis plakátjukat láttam.

Téma: Barroso házhoz megy a ...
Egzisztenciális kvantor
2012. május 02. 22:36 | Sorszám: 304
Nem volt az útban, csak úton.

Téma: Ángyán ügy
Egzisztenciális kvantor
2012. május 02. 16:11 | Sorszám: 63
„Haverjai” miatt távozott Ángyán?

Ez igaz lenne?


Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2012. május 02. 15:57 | Sorszám: 1530
Neked is lottóötös, meg még vagy másik 9990000 embernek. Ha csótány nem annyira egoista, és 2008-ban - amikor elküldték a horngáborba -, kilép, akkor most ugyanaz lenne nálunk, mint Görögországban. Vagy még rosszabb.

Téma: A kínai kapcsolat
Egzisztenciális kvantor
2012. május 02. 15:44 | Sorszám: 81
Mármint a centrifugális erő nem ugyanaz, mint a centripetális gyursulás?
Jól van, okoska, téged ezért tartunk!

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. május 02. 15:40 | Sorszám: 3275
A vége is jó:
Az elemző szerint ugyanakkor nem várható gyors megállapodás: Montalto továbbra is azt gondolja, hogy a kockázati étvágy romlására lenne szükség ahhoz, hogy a kormány elfogadjon kompromisszumokat például az adózás kérdésében.

Értsd: kéne még egy kis hisztériakampány a gazdasági sajtóban, különben nem fogjuk tudni megakadályozni, hogy a kormány megerősítse a középosztályt. Az a rohadt "kockázati étvágy" keresztbe tesz nekünk.


Téma: Barroso házhoz megy a ...
Egzisztenciális kvantor
2012. május 02. 08:07 | Sorszám: 289
5. Tovább kellen ösztönözni, különösen a fiataloknál a nyugdíj előtakarékosságot, az önkéntes tagságot.

Legjobb előtakarékosság a gyerek és az unoka.
Tisztán pénzügyi előtakarékosságot nehéz is megoldani. Mennyit tegyen félre az ember? Ha sokáig fog élni, úgyis el fog fogyni a pénz. Ha korán meghal, akkor meg minek nyomorgott, kuporgatott egy életen át?

Egzisztenciális kvantor
2012. április 27. 21:40 | Sorszám: 251
Én nem tisztelem a hangyaszorgalmát, engem nagyon untat.

Téma: Kína - a jövő nagyhatalma
Egzisztenciális kvantor
2012. április 26. 20:42 | Sorszám: 714
(Az anyjuk egyedül neveli a gyerekeket. A Képmásban egy elejtett félmondatból kiderült.)

Téma: NABUCCO vagy KÉK ÁRAMLAT?
Egzisztenciális kvantor
2012. április 26. 20:40 | Sorszám: 884
(Legalább következetes. Biztos direkt neked írta. )

Téma: Kína - a jövő nagyhatalma
Egzisztenciális kvantor
2012. április 26. 18:24 | Sorszám: 707
Legyünk nagyon büszkék, mert faltörő kosként ment előre és leküzdve a kishitüséget.

És kivételes a munkabírása! Most is, a kínai góréval való tárgyalás után még lelült Fico-val is. (Biztos vagyok benne, hogy az állampolgársággal kapcsolatban hamarosan meg fognak egyezni. A HírTV képei alapján Fico szerintem kuncsorgott valamiért Orbánnál.)


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2012. április 26. 13:20 | Sorszám: 4462
Gratulálok, ügyes vagy!

Téma: Barroso házhoz megy a ...
Egzisztenciális kvantor
2012. április 25. 22:11 | Sorszám: 240
(Nyilván élvezetből válaszolgatsz neki, mert amúgy semmi értelme.)

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. április 25. 16:22 | Sorszám: 3249
Na Bogár László is megvilágosodott végre a megszorítási spirállal kapcsolatban. Most persze minden fórumon ezt fogja hajtogatni, mintha már évek óta erre figyelmeztetett volna.
Ha olvasná a gondola fórumát, akkor azt is tudhatná, hogy ezt a németek, illetve az EKB direkt csinálja, hogy a periféria országait gyarmatosítsa.

Téma: Barroso házhoz megy a ...
Egzisztenciális kvantor
2012. április 25. 15:34 | Sorszám: 222
Attól, hogy másképp fogalmazod a hülyeséget, az még hülyeség marad. Azt az "eredeti pozíciót", azt fejtsd ki, légyszi! Kifejtés közben kitérhetnél a szocik által előre bekészített államcsődre is.
Egzisztenciális kvantor
2012. április 25. 15:30 | Sorszám: 220
Én is gratulálok! Nekem nincs már türelmem az ilyenekhez.
Annyit hozzátennék, hogy libajnaiék szépen bekészítették nekünk a 2010-es IMF hitelt: úgy tervezték a költségvetést (az EU-val kézenfogva), hogy 3%-os lesz a hiány, de júniusban derült ki, hogy az mégis inkább 7% lesz. Az IMF föl is ajánlotta rögtön a segítségét. Gondolom kb. azzal egyenértékű dolgot kértek volna cserébe, hogy Orbán mondjon le, a Fidesz oszlassa föl magát, és hívjuk vissza libajnait, vagy csótányt (mpd nagy megelégedésére). Ehelyett Orbánék visszaállamosították a nyugdíjpénztárakat, bevezették a különadókat és gazdasági háborúba kezdtek a fél világgal (mpd nagy bánatára).
Egzisztenciális kvantor
2012. április 25. 14:49 | Sorszám: 210
Ha hülyeségeket írsz, akkor azt fogjuk hinni, hogy hülye vagy.
Konkrétan mi is volt a 2 évvel ezelőtti állapot? És mi a mostani állapot?
Egzisztenciális kvantor
2012. április 25. 14:01 | Sorszám: 206
Hát emellett szerintem óriási mázlink volt. Korábban arra készültek (Orbánék is), hogy áprilisra a spanyol helyzet miatt le fog állni a piaci finanszírozás. Nyilván az EKB és a madzagon rángatott bábjai az EB-ben is arra számítottak, hogy Magyarországnak ekkorra létfontosságú lesz az IMF megállapodás, és ránk bírják majd kényszeríteni, hogy törvényben garantáljuk az EKB-nak azt a jogot, hogy kinevezhesse az MNB elnökét.
Viszont az állampapírpiac nem dugult be. Az ideálisnál kicsit drágábban, de szépen mentek tovább az állampapír aukciók. Így nekünk az IMF megállapodás élet-halál kérdésből anyagi dilemmára változott: azaz olcsóbban tudjuk az államadósságot finanszírozni IMF megállapodással, de nem biztos, hogy megéri teljesíteni az EKB kéréseit. Nyilván ilyen helyzetben már Orbán is könnyebben keménykedett.
Egyébként ebben az óriási mázliban komoly szerepe volt az EKB rosszindulatának és a kettős mércének. Mivel megpróbálták szőnyeg alá söpörni a spanyol ügyet (megengedték nekik a nagyobb hiányt), nem keltett nagy pánikot Spanyolország, és nem romlott a hangulat a kelet-európai állampapírok piacán. Ez pedig lehetőséget adott Orbánnak a lavírozásra. (Legalábbis kívülállóként így látom, aztán majd jönnek a szakemberek és kijavítanak, ha butaságot írtam.)

Téma: Fideszes ötletcunami új adókra
Egzisztenciális kvantor
2012. április 24. 21:32 | Sorszám: 408
Én azt a pletykát hallottam, hogy a kínaiak a vízvagyon 75%-át kérték, és Orbán nem ment bele.
Blődségnek tartom, de annyi igazság lehet benne, hogy kértek valamit, amit nem kaptak meg.
Egzisztenciális kvantor
2012. április 24. 21:30 | Sorszám: 407
Rosszul értelmezed. Ezt úgy kell értelmezni, hogy: "Látjátok, hülye euroszocik?! Azt értétek el, hogy a magyar lakosság szó nélkül elviseli az újabb adókat, mert már utálják az EU-t, és tudják, hogy mindez az EU miatt van. Az ezekből befolyó pénz felét a 2014-es kampányban visszaosztom, és 4/5-öm lesz a következő Parlamentben, nem 2/3-om."

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. április 24. 21:25 | Sorszám: 2946
294 az Euró. Orbán bejelentése 5 Ft-ot ért!

Téma: Barroso házhoz megy a ...
Egzisztenciális kvantor
2012. április 24. 21:21 | Sorszám: 195
Olli Rehn, az Európai Bizottság uniós biztosa szerint a jegybanktörvény nem kerül az Európai Unió Bírósága elé.

Ha jól értem, Orbán megint kiosztott néhány kokit, meg sallert.
Érdemes megnézni mondjuk a NOL, a zindex, illetve az mno képeit a találkozóról: http://mno.hu/data/cikk/1/7/7/32/cikk_1070732/barroso_orban2_cikk_torzs.jpg http://mno.hu/data/cikk/1/7/7/32/cikk_1070732/barroso_orban_cikk_torzs.jpg
http://kep.index.hu/1/0/284/2844/28440/2844064_7a4be201c77d933b82d62eee63bd9d54_wm.jpg http://static.nol.hu/media/picture/32/54/76/000765432-3151-600f.jpg

Egzisztenciális kvantor
2012. április 24. 14:23 | Sorszám: 191
Megérkezett a hivatalos közlemény
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedd délután adta ki közleményét Orbán Viktor és José Manuel Barroso találkozójáról.

"A mai napon Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke informális találkozón tekintették át a Magyarország és az Európai Bizottság közötti tárgyalások alatt álló ügyeket. A miniszterelnök tájékoztatást adott az Európai Bizottság elnökének a tárgyalás alatt álló ügyekben képviselt kormányzati szándékokról. A Magyar Nemzeti Bank ügyében a kormány gyorsan és egészében meghozza az eddig megküldött megoldási javaslatoknak megfelelő intézkedéseket, mint ahogyan azt a már megkezdett parlamenti vita is bizonyítja. Ugyanakkor a kormány tovább folytatja a korábban megkezdett és biztató előrehaladást mutató konzultációt az Európai Központi Bankkal az általa felvetett, de az Európai Bizottsággal fennálló jogvitákban nem szereplő kérdésekről. Az adatvédelmi hivatallal és a bírák nyugdíjazásával kapcsolatban
... bla-bla-bla ...
A fennmaradó nyitott kérdésekben tovább folytatjuk a konzultációt az Európa Tanács intézményeivel" - olvasható a közleményben, amely új információkat nem tartalmaz.

Nem f. nem! Ott van kiemelve: az EKB ne szóljon bele abba, ki lesz az MNB elnöke!

Egzisztenciális kvantor
2012. április 24. 13:05 | Sorszám: 177
http://mno.hu/kulfold/talalkozott-orban-es-barroso-1070732

Barroso fejét látva én nagyon bizakodó vagyok!


Téma: Most pedig nevessünk ...
Egzisztenciális kvantor
2012. április 24. 11:41 | Sorszám: 633
(Az a Göncölszekér, ami csak a fele a Nagy Medvének.)

Téma: A magyar igazságszolgáltatás
Egzisztenciális kvantor
2012. április 23. 14:43 | Sorszám: 173
Az gugli szerint Magyarországon évente kb. 150 emberölés történik, azaz nagyjából hetente 3. Ez az európai átlag felénél egy kicsit kevesebb.
10 évvel ezelőtt még több, mint 200 emberölés történt évente. Nem hiszem, hogy ezek a mostani események befolyásolni fogják a statisztikákat. Egyszerűen csak felkapta őket a sajtó, mert valamilyen szempontból szokatlanok voltak.
Egzisztenciális kvantor
2012. április 22. 22:02 | Sorszám: 144
Nem hiszem, hogy a film elég. Úgy tudom, a háborúban az első éles bevetésen nagyon sokan rosszul lesznek, vagy összecsinálják magukat.
Könnyen lehet, hogy mostanság érik be az OPNI bezárása és a pszichiátriai hálózat fölszámolása.
Egzisztenciális kvantor
2012. április 22. 21:59 | Sorszám: 143
Szerintem kell lennie valamilyen betegségnek, vagy kábító hatású szernek (alkohol?) is. Egy gyilkosságot még el tudok képzelni hirtelen felindulásból, esetleg régi sérelmek miatt, és részben a trancsírozós amerikai filmek miatt. De szerintem az egyébként nem beteg embert az első vér látványa megállítja. Hacsak nem volt afganisztáni katona az illető, és nem dolgozik mészárszéken.

Téma: Francia elnökválasztás
Egzisztenciális kvantor
2012. április 22. 21:46 | Sorszám: 6
ezek a fasiszta náci francok Le Pennek több mint 20%-ot adtak

Nekünk, magyaroknak elég komoly szerepünk volt benne. Meg a Le Figarónak is.

Egzisztenciális kvantor
2012. április 22. 21:43 | Sorszám: 5
El ne felejtsd meggyónni!

Téma: Erdő Péter pápa akar lenni?
Egzisztenciális kvantor
2012. április 22. 19:29 | Sorszám: 149
(Nagyapám előneve "Bagazjomi", a tanya nevéből, ahol lakott. Semmilyen térképen nem szerepel.)

Téma: Krugmanizmusok
Egzisztenciális kvantor
2012. április 22. 13:20 | Sorszám: 48
Nem kérdés, hogy kik állnak a háttérben, akik agyhulot havert is pénzelik.

De kérdéses. Ugyanis a legvalószínűbb, hogy a KGB áll az egész mögött, hiszen már csótányék alatt átvették az irányítást az NBH fölött, most pedig az ügynökeik ellen eljárás folyik. Nyilván nem hagyják magukat.
Ellenben ez a támadás Amerikából jött. Persze nem zárható ki, hogy megvesztegetéssel, vagy akár közvetlenül a KGB is tud Amerikából üzenni, de ezzel az akciókban résztvevő embereit exponálja.
Mindezekkel együtt 70%-ban biztos vagyok benne, hogy ezt a KGB (ill. FSZB) intézi.


Téma: Orbánékat lelövik?
Egzisztenciális kvantor
2012. április 21. 11:04 | Sorszám: 32
Na megint kezdek izgulni, hogy Orbánt lelövik. 19-re lapot húzott:
http://mno.hu/belfold/orban-irany-az-elmezony-1069982
Miután az európai válság miatt a bankok nem hiteleznek elegendő mértékben, az idén megteremtjük a gazdaságfejlesztés finanszírozásának kereskedelmi bankokon kívüli rendszerét: fejlesztjük a Magyar Fejlesztési Bankot, új rendszerben működtetjük a garanciaintézeteket, a Magyar Export-Import Bankot új pályára állítjuk, és agrárbankot hozunk létre állami szerepvállalással” – mondta Orbán Viktor.

Azaz (részben) visszaállamosítják a bankszektort. Már azzal is húzkodták a bankok bajuszát, hogy a lakossági hitelezést megpróbálták kivenni a kezükből, de szerintem az kutyafüle ehhez képest.
Nagyon remélem, hogy Orbán tudja, mit miért csinál, és az MNB-ért folytatott küzdelem közepén ez nem egyszerű kapkodás, hanem megfontolt taktika része.

Amúgy teljesen jogos, hogy a bankokat rá kell kényszeríteni a hitelezésre, mert maguktól biztosan nem fognak mozdulni. Pláne, amíg simor fizet nekik jutalékot.


Téma: Barroso házhoz megy a ...
Egzisztenciális kvantor
2012. április 21. 10:49 | Sorszám: 131
Mé'? Eddig nem tudtad?

Hát az ejtőernyős tantusz csak most ért le nálam. Eddig azt hittem, hogy egyszerűen azért akadályozza az EB Orbánékat, hogy jó drága maradjon a magyar államadósság finanszírozása. Mert ez egyrészt jó sok pénzt jelent a mi pénzünket az MNB-ben tartó külföldi bankoknak, másrészt a gazdaság akadályozása révén politikai hozadéka van a helyi szocialisták számára.

Csak most esett le, hogy itt sokkal többről van szó. Orbán 2002-es jóslata arról, hogy itt a pénztőke fog kormányt alakítani sokkal jobban bejött, mint azt akkor gondoltuk. Ugyanis nem csak nálunk alakított kormányt a pénztőke, hanem egész Európában. Korábban még csak a háttérből irányítottak, és direkt félrekezelték a válságot, de mostanság annyira elszemtelenedtek, hogy kormányfőket neveznek ki választás nélkül.
Ennek az európai bankárkormánynak az utolsó magyar bástyája az MNB. Mivel Orbán eltávolítása nem jött be nekik. Most az MNB-t őrzik foggal, körömmel, és a sarokba szorított patkány nagyon veszélyes tud lenni. Persze nyíltan nem merik kimondani, hogy az MNB vezetése kell nekik az IMF-megállapodásért, pontosabban az IMF-megállapodást kikényszerítő hisztériahadjárat leállításáért cserébe. Ebben az EU-ellenes hangulatban az azonnali végüket jelentené, ha ez kiderülne. Legalábbis a két helytartó kormányfőjüket rögtön elvesztenék.

Egzisztenciális kvantor
2012. április 20. 23:04 | Sorszám: 121
Megvan, mit kérdez kedden Barroso Orbán Viktortól
...
A portál úgy tudja, hogy a Bizottság elnöke főként a jegybanktörvény módosításáról, és a készülő konvergenciaprogram részleteiről szeretne tájékoztatás a kormányfőtől.
Értesülések szerint a Bizottság szolgálatai hétfőre befejezik azoknak a kormány által Brüsszelnek küldött válaszoknak a jogi elemzését, amelyekben a kabinet a kötelezettségszegési eljárások részeként próbál magyarázatot adni az adatvédelmi biztosi pozíció függetlenségét, a bírók nyugdíjkorhatárának csökkentését, valamint a Magyar Nemzeti Bank független működését érintő kormányzati intézkedésekre. A találkozón tehát José Manuel Barroso elvileg tájékoztatást tud már adni a miniszterelnöknek arról, hogyan léphet tovább a Bizottság.
...

Persze, persze. Legalább arra oda kellett volna figyelni, hogy 2 egymást követő bekezdésben ne keveredjenek ellentmondásba. A jegybanktörvény módosításairól minek kérne tájékoztatást, mikor a "Bizottság szolgálatai" addigra elkészülnek a magyar kormány válaszainak "jogi elemzésével".

Egyébként asszem, rájöttem, miről van szó: az EB (pontosabban Frankfurt) ki akarja jelölni az MNB új elnökét. Ha pedig ez kiderülne, akkor abból oltári nagy balhé lenne. Ezért is nem merik leírni, és ezért üzengetnek a magyar kormánynak.

Most kéne menni tüntetni az MNB elé! A Magyar Nemzeti Bank nem a magyar nemzettől független! A márciusi ifjak 9. pontja újra aktuális.


Téma: Erdő Péter pápa akar lenni?
Egzisztenciális kvantor
2012. április 19. 23:33 | Sorszám: 30
A III/3 az hatalompolitika? És a lelkiismeret engedi?
Egzisztenciális kvantor
2012. április 19. 23:22 | Sorszám: 28
Ja, ja! Én is úgy tudom. Meg még sokan mások is.

Téma: Jó hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. április 19. 23:18 | Sorszám: 711
Macskánk szerint a nyár is baromi meleg lesz. Talán még aszályos is.

Téma: Rossz hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. április 19. 23:17 | Sorszám: 197
Ugyan, má'! Szerinted van ezeknek 3 szónyi önálló gondolatuk? Ez a paullendvai és kertészákos-féle provokációk sorába illik. Meg az is, hogy fölkerült a youtube-ra föliratozva.
Egzisztenciális kvantor
2012. április 19. 22:26 | Sorszám: 195
Köszi, ez K jó!
Eddig a kedvenc német szavam az "uncool" volt, de mától a "Voting" lesz. Illetve kicsit bizonytalan vagyok, mert a "Voting" többeszszáma a "Votings". Ha esetleg "Votingen" lenne, akkor már nem lennék bizonytalan.

Egyébként ennek a Bernadette Hilschferder-nek egészen magyar feje van.


Téma: A Jobbik legújabb baromsága: börtönbe a buzikkal
Egzisztenciális kvantor
2012. április 18. 08:13 | Sorszám: 96
Majd kipusztulnak! Az ország 3/8-a már így is bevándorló, vagy azok gyermeke, legföljebb két generáció múlva már 7/8 lesz ez az arány. A mindenféle perzsa, meg szláv nevű újsvédek pedig már nem fognak küzdeni a nemi semlegességért.

Amúgy megvan az ellenszer: küzdeni kell a gyerekek szülőhöz való jogáért. Minden gyereknek joga van ahhoz, hogy legyen 1 db nőnemű anyja, 1 db hímnemű apja, és ezekkel együtt családban éljen. Aki ez ellen tiltakozik, az szélsőséges, kirekesztő és politikailag abszolút nem korrekt.


Téma: A lamarckizmus földámadt
Egzisztenciális kvantor
2012. április 17. 13:42 | Sorszám: 7
Fogadjunk, hogy nem gondoltad volna, hogy a kreacionistákon kívül más ellensége is van a darwinizmusnak!
Egzisztenciális kvantor
2012. április 17. 13:19 | Sorszám: 1
(Ezt direkt gazduramnak nyitottam, remélem, tetszik majd neki.)
Egzisztenciális kvantor
2012. április 17. 13:18 | Sorszám: 0
http://hetivalasz.hu/itthon/hova-tart-az-erosebbik-nem-47883/
Ha száz generáción keresztül arra szocializálódik egy nem, hogy bizonyos tevékenységeket elvégezzen, vadásszon és gondoskodjon, ezekkel kapcsolatban alakulnak ki készségei. Ugyanakkor igencsak figyelemre méltó, hogy ezek a mintázatok mindössze 4-5 generáció alatt érvénytelenné váltak a társadalmi változások következtében. A férfi is meg tudja osztani a figyelmét, a nő is képes matematikai feladat megoldására, a térképolvasásra. Ez a gender szemlélet legitimitásának alapja. Kedvenc példám az eszkimó nő, aki sokkal jobban tájékozódik, mint egy nyugati férfi, mert a jégmezőkön bonyolult térbeli struktúrák látását kellett internalizálnia, mondjuk a fehér jégmezőn a fehér jegesmedve megjelenését, hogy időben el tudjon menekülni. Vagyis, ismétlem, nem a biológiai nemiség, hanem a társadalmi viszonyok által meghatározott, hogyan alakulnak ki bizonyos biológiai készségeink.

Téma: Ibéria végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. április 17. 13:12 | Sorszám: 7
(De jó, hogy itt jársz! Mindjárt adok neked ajándékot!)
Egzisztenciális kvantor
2012. április 17. 13:12 | Sorszám: 6
Miért kérded? Vannak neki spanyol banki részvényei?
Egzisztenciális kvantor
2012. április 17. 10:19 | Sorszám: 3
A spanyolokra rájár a rúd. Argentína államosítani akarja az argentín olajvállalatot, ami 57%-ban spanyol tulajdonban van: http://mno.hu/gazdasag/valsagtanacskozast-is-osszehivtak-az-allamositas-ugyeben-1068957

Az időzítés miatt hajlamos vagyok megint összeesküvést szimatolni. Mert hogy időközben Spanyolország lett a válság epicentruma


Téma: Van-e igény az antiszemitizmusra?
Egzisztenciális kvantor
2012. április 17. 10:04 | Sorszám: 262
Sziasztok!
Eszembe jutott egy ötlet, ez a hozzászólás volt a gondolatébresztő: http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_topic&f=2&t=012027&m=000715

Szóval tegyük fel, hogy a zsidóság tényleg a kereszténységgel szemben határozza meg magát. Illetve tegyük fel, hogy az antiszemitizmusra is a zsidóknak van szüksége, hogy ne asszimilálódjanak. Ebben az esetben az ortodox zsidóságnak be kellene látnia, hogy a kereszténységre szükségük van, és nem kellene küzdeniük ellene. Ugyanis ha a kereszténység, mint ellen(ség)kép megszűnik, meggyengül, akkor a zsidóság önmeghatározása is meggyengül, értelmetlenné válik, az pedig szintén a beolvadáshoz vezet.
Azt hiszem, ez történik most napjainkban.


Téma: Egyesített "dr. Schmitt Pál Magyarország Államfője" Topik
Egzisztenciális kvantor
2012. április 17. 09:54 | Sorszám: 749
Ebben most nem értünk egyet. Az a vers nem a zsidó mentalitásról szól, hanem Arany János lelkiállapotáról. A bolygó zsidót csak metaforának használja, mint olyan képet, amit akkoriban mindenki megértett.
Egzisztenciális kvantor
2012. április 16. 18:25 | Sorszám: 717
(De jót OFF-olunk!)

A zsidóság a maga azonosságát azóta is a kereszténységgel szemben határozza meg, még az iszlám országokban is ezt tették. Ma is ezt teszi. Valaminő okból alaposan átolvastam a kortárs zsidó önreflexiókat. Lényegében antikeresztény vagy a keresztény motívumokat kisajátító felfogások.

Ez az ő szempontjukból teljesen normális. Ha nem így lenne, akkor el kellene fogadniuk Jézust. Akkor pedig a zsidó vallás válik kérdésessé.
Jézus mai szóhasználattal kirekesztő, amikor azt mondja, hogy senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. Persze ez a többi független vallást nem érdekli. Ellenben a zsidó vallás nem lehet független, mert Jézus szerintük is és szerintünk is zsidó volt. Azaz két út áll előttük: elfogadják a kereszténységet, vagy tagadják még Jézust is.

Egzisztenciális kvantor
2012. április 15. 22:02 | Sorszám: 600
Kapkodott, hibázott. Akkor mit érdemel?

Téma: Most pedig nevessünk ...
Egzisztenciális kvantor
2012. április 15. 20:16 | Sorszám: 581
Szerintem is

Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1090

Téma: Tétényi Éva, a "független "polgármester
Egzisztenciális kvantor
2012. április 15. 07:56 | Sorszám: 16
Esztergom biztosan jobban járt volna, de a Fidesz-nek most már így hoz hasznot. Ezekkel az országos szerepléseivel teljesen lejáratja magát és az őt támogató pártokat. Ha nem ment volna mindenfelé tüntetni, akkor mindenki azt gondolná, hogy Esztergomban azért áll a bál, mert a Fidesz nem bírja elviselni, hogy nem ők adták a polgármestert.

Téma: Egyesített "dr. Schmitt Pál Magyarország Államfője" Topik
Egzisztenciális kvantor
2012. április 14. 20:45 | Sorszám: 463
Szerintem pedig mindkettőtöknek igaza van (ahogy a rabbi is mondja a viccben). Schmitt ügyét kétféleképpen lehet nézni: szakmai és politikai szempontból.
Ha szakmai szempontból nézzük, akkor kutatónak van igaza. Az akkori kisdoktori formai és tartalmi követelményeinek megfelelt Schmitt dolgozata.
Ha politikai szempontból nézzük, akkor neked van igazad. Egyrészt Schmitt szerencsétlenkedése miatt (amik azt valószínűsítik, hogy nem is ő írta a kisdoktorit, hanem valakit megkért rá), másrészt amiatt, hogy milyen kárt okozott volna Schmitt maradása a tudományos világban és a közéletben egyaránt.

Téma: Tétényi Éva, a "független "polgármester
Egzisztenciális kvantor
2012. április 14. 20:28 | Sorszám: 2
Tétényi Éva nem polgármester, hanem csak egy performansz.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2012. április 13. 22:14 | Sorszám: 4375
Sem Vizi E., sem a felesége nem lehet. Megtudtam róluk valamit, ami nem juthat el a balos sajtóhoz. Márpedig valószínűleg el fog jutni.

Téma: Karanténban vagyunk?
Egzisztenciális kvantor
2012. április 13. 22:10 | Sorszám: 128
Csak abban reménykedem, hogy a provokátorok száma véges, valós arányuk alacsony. Itt nem lehet regisztrálni, újak nem fognak jönni, a régiek jó részét pedig már elüldözték az 1000 betárazott nick-ű balos aktivisták.
Egzisztenciális kvantor
2012. április 13. 16:07 | Sorszám: 106
A Heti Válaszhoz e-mail címen kívül semmi nem kell. De ha tudsz jobbat, akkor menjünk oda!
Egzisztenciális kvantor
2012. április 13. 16:04 | Sorszám: 105
Oda RK-n kívül nem nagyon jár senki.
Egzisztenciális kvantor
2012. április 13. 13:37 | Sorszám: 101
Sziasztok!
Nem megyünk át valahova máshova? A Heti Válasznak is van fóruma, csak még elég néptelen.

Téma: Kábellopás ...
Egzisztenciális kvantor
2012. április 13. 08:16 | Sorszám: 0
... miatt késnek a vonatok a dunaújvárosi vonalon. Szent László törvényeit kellene újra bevezetni.

Téma: Jó hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. április 12. 22:09 | Sorszám: 576
Oviba, bülcsibe gyalog szok menni az ember. Ha mégis muszáj lenne bmv-vel, akkor az ovi/bölcsi nem adna igazolatlan órát, ha esetleg fél tízre érne be a gyermek.

Téma: Barroso házhoz megy a ...
Egzisztenciális kvantor
2012. április 12. 15:51 | Sorszám: 32
http://nol.hu/gazdasag/a_piac_hinni_kezdett_orbannak
egnap óta hihetőbb a miniszterelnök magyarázata, hogy hónapok óta hiába vár tárgyalópartnerre Brüsszelből – ez a vélekedés terjed a politikain túl immár a gazdasági életben is.
...
– Valóban nehezen értelmezhető a brüsszeli kommunikáció – jegyezte meg Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője, akit azért kérdeztünk meg a témáról, mert mai értékelések szerint nemcsak a politikai, de a gazdasági életben is megjelentek olyan értékelések, hogy Brüsszel is csak az időt húzza. A szakértő szerint eddig azt lehetett gondolni, hogy a tárgyalások menete a konvergenciaprogram, a kötelezettségszegési eljárások és a június végi Ecofin- (pénzügyminiszterek tanácsa) ülés alapján dől el, s e folyamat végén zöld jelzést kap a bizottság a tárgyalások megkezdésére. – Ebben az összefüggésben azonban nehezen értelmezhető, hogy miért nem hangzottak el konkrétumok, illetve miért utalt arra a szóvivő, hogy ilyeneket nem tud felsorolni – mondta az elemző, aki arra gyanakszik, hogy a bizottság nem akart nyílt lenni ebben a kérdésben, nem akarták a színfalak előtt lefolytatni ezt a vitát.

Nyilvánvalóan bele akarnak szólni a belpolitikába, de azt nem adhatják írásba.

Egzisztenciális kvantor
2012. április 12. 13:54 | Sorszám: 0
Brüsszelbe utazik Orbán Viktor
Tisztában vagyok azzal, hogy Orbán Viktor áprilisban Brüsszelbe látogat és egy fontos konferencián vesz részt és van lehetőség arra, hogy a magyar miniszterelnök találkozzon az Európai Bizottság elnökével. A találkozó ténye azonban még nem megerősített - felelte Olivier Bailly a Népszabadság újságírójának azzal kapcsolatos felvetésére, hogy a kormányfő április 23-án Brüsszelbe utazik.
http://www.portfolio.hu/gazdasag/napokon_belul_ujabb_orban-barroso_talalkozo_lesz.165651.html

Ha jól értem, akkor baromira szeretnék, ha Orbán ellátogatna Barrosohoz. Talán most vették észre, hogy alfelet csináltak a szájukból, és szeretnének valahogy arcvesztés nélkül kimászni a dologból.
Illetve most vették észre, hogy mindenki más is észrevette, hogy alfelet csináltak a szájukból a hazai szado-maszop bűnbanda kedvéért.


Téma: Abcúg Bodrogi!
Egzisztenciális kvantor
2012. április 11. 23:16 | Sorszám: 18
Lusta vagyok utánanézni, de adok egy lehetőséget, hogy sajtóhírrel cáfold, amit írtam.

Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1053

Téma: Abcúg Bodrogi!
Egzisztenciális kvantor
2012. április 11. 23:09 | Sorszám: 16
Nézd a dátumot! Ha jól emlékszem, bodrogi nőnap alkalmából ajándékot kapott az mszp-től. Nem is ez a baj, hanem, hogy a hazaáruló gurmaival együtt vigyorog. bodrogi is azok közé tartozik, akik jobban gyűlölnek minket, mint mi őket.

Téma: Az EU hírei
Egzisztenciális kvantor
2012. április 11. 23:05 | Sorszám: 420
Á, az valami szélsőséges, kirekesztő ország lehet. A buszmegálló padjain nem tudnak aludni a hajléktalanok az imitált karfa miatt.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. április 11. 23:02 | Sorszám: 1808
Nekem csökkentett. Vagy másfélszer annyit keresek, mint 2 éve ilyenkor, pedig a bruttóm alig változott.

Téma: Ki lehetne Schmitt Pál utódja?
Egzisztenciális kvantor
2012. április 05. 16:43 | Sorszám: 849
Ha januárban mikor a hvg. elkezdet csöpögtetni a bolgárt...
akkor bocsánatot kérve a 20 évvel ezelőtti gyakorlatért/botlásért, bagatellizálta volna az ügyet...
akkor nem került volna sor a szenátusi kisdoktori cím megfosztásra és az egész cirkuszra.

De mi sokkal rosszabbul jártunk volna. Így van esély rá, hogy a közélet megtisztul. Ha jól tudom, ez volt a második eset, hogy bármilyen politikus lemondott Magyarországon erkölcsi okok miatt. Pedig most sem lett volna muszáj neki. (Meg akkoriban Pokornynak sem.)


Téma: Schmitt Pál lejáratása
Egzisztenciális kvantor
2012. április 05. 15:20 | Sorszám: 1111
Végül is a Jobbiknak ebben igaza van. A Fidesz meg azért nem erőlteti az elszámoltatást, mert az EU nem engedi. A bírók nyugdíjazásából is mekkora ügy lett?!
Igazából mi vagyunk a muják. Ha mennénk tüntetni a bíróságok ellen, akkor a kormány is bátrabban menne neki az EU-nak az elszámoltatás ügyében. Vagyis mi nem kényszerítjük rá a kormányt, hogy keménykedjen. Na talán majd jövőre.

Téma: Az MSZP-SZDSZ törzsszavazó természetrajza
Egzisztenciális kvantor
2012. április 05. 15:14 | Sorszám: 381
Az 1. valószínűleg igaz. A 2-ikat nem hinném. Az mszp-s politikusok valószínűleg így gondolkodnak, de a szavzóikat szerintem nem érdeklik ilyen bonyolult dolgok.
Saját kútfejből én arra tudnék gondolni, hogy a csinovnyik is fölismeri, ha valaki tisztességes, és azért haragszik rá, mert neki, illetve választottjainak nem sikerül olyannak lenni. Azaz irigységből.

Téma: Schmitt Pál lejáratása
Egzisztenciális kvantor
2012. április 05. 14:50 | Sorszám: 1104
Apropó bírói kar: érdemes elolvasni a HV cikkét a hagyó ügyről. Már a vádirat is fölmenti hagyóékat, ellenben a korrupciós ügyekbe keveredett vállalkozókat hosszú időre le akarják csukni. A szügyészségen is van még mit kitakarítani.
Egzisztenciális kvantor
2012. április 05. 14:46 | Sorszám: 1102
A parlamenti mandátumáról és a DK elnöki címéről. Lassan rabosítják kaszinó ügyben, de ő még mindig képviselő.

Téma: Az MSZP-SZDSZ törzsszavazó természetrajza
Egzisztenciális kvantor
2012. április 05. 14:41 | Sorszám: 378
Volt alkalmam szoci szavazókkal beszélgetni (ami nemsokára nehéz lesz, mert sem mszp nem lesz, se szavazótábor), és az derült ki, hogy ezek haragszanak Schmittre, amiért lemondott. Na erre varrjatok gombot! (Természetesen Orbánra is haragszanak, de az náluk normál gerincvelői működés.)
Szívesen megismerném a fórum nagytudású lélekbulvárainak a véleményét erről a hozzáállásról. Az az érzésem, hogy a kis minta ellenére (2 fő), nem elszigetelt jelenségről van szó.

Téma: "Ami nem öl meg, az megerősít"
Egzisztenciális kvantor
2012. április 04. 14:09 | Sorszám: 73
Nem hiszem, hogy Gyárfás meg tudta volna győzni az egész baloldalt, hogy egy emberként követeljék Schmitt lemondását. Szerintem nincs akkora kaliberű manipulátor, mint Soros.
Egzisztenciális kvantor
2012. április 04. 13:48 | Sorszám: 69
Soros pénzén.

Hm, van benne ráció. Pont azon gondolkoztam a napokban, hogy aki ezt a Schmitt elleni akciót indította, az nem ismeri eléggé a magyar viszonyokat. Vagy legalábbis nem gondolkozott előre még 2 lépést sem. Ugyanis Schmitt Pál lemondása hosszú távon baromi jój jöhet a Fidesz-nek is és az országnak is (ha el nem cseszik/csesszük). A baloldalon csótányt tartanám akkora kaliberű figurának, hogy egy ilyen támadást kiagyaljon és kivitelezzen, de ő biztosan tudta volna, hogy a támadás kézenfekvő ellenlépése Schmitt lemondása, ami visszaüt a baloldalra. (Illetve talán még a Jobbik is kijöhet relatíve jól a dologból. Abszolúte biztos nem, de relatíve igen, mert az LMP és az mszp sokat fog veszíteni.) Szóval szerintem (talán) nem csótány intézte az egészet.
Na de akkor ki volt ilyen béna?
Eléggé kézenfekvő a magyarázat, hogy valóban külföldről indították az akciót, ahol nem ismervén olyan jól a "magyar valóságot" ("na és" gyula, d-209, csótány), arra számítottak, hogy Schmitt lemondása is és Schmitt maradása is kárt fog okozni a Fidesz-nek. Ez a dilettantizmus arra a másikra emlékeztet engem, ami a népszavazási kezdeményezés biztos kudarcába zavarta bele az LMP-t.


Téma: Jó hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. április 03. 14:52 | Sorszám: 469
Én gergényi elítélésének hírére várok.

Téma: Gratulálunk, Elnök Úr!
Egzisztenciális kvantor
2012. április 02. 21:18 | Sorszám: 6
Hát Orbán vele példálózott, mint független emberrel, akit nem lehet csak úgy lemondatni.
Egzisztenciális kvantor
2012. április 02. 18:42 | Sorszám: 1
(Bocsi az újabb Schmittes topikért, de gondoltam, illik ide egy ilyen is a plágiummal foglalkozók közé.)
Egzisztenciális kvantor
2012. április 02. 18:41 | Sorszám: 0
Gratulálok Schmitt Pál sportemberhez méltó, bátor tettéhez! Ahogy a szomszédban missmarple is megírta, leköszönő elnökünk ezzel visszanyerte becsületét.
A józanul gondolkodó, erkölcsös emberek nevében pedig megköszönöm, hogy elősegítette a közélet megtisztulását.

Téma: Küldjük az LMP-t a szadesz után !
Egzisztenciális kvantor
2012. április 02. 16:31 | Sorszám: 4
Nem akkora nagy kudarc, mint ha leadtak volna 200001 érvényes aláírást, kiírják a népszavazást, rengeteg kampánypénz elköltése után kapnak 200001 szavazatot, és érvénytelen lesz a népszavazás.
Ezt a kis kudarcot még el tudják kummantani.

Téma: Bukta az LMP a népszavazást ?
Egzisztenciális kvantor
2012. április 02. 13:34 | Sorszám: 46
Csupa jó hír mára!

Téma: Orbán ezt is rögtön, előre látta
Egzisztenciális kvantor
2012. április 02. 13:31 | Sorszám: 84
Orbán, ugany kérem! Hol van ő hozzám képest?! Én azt is előre láttam, hogy Orbán előre látja, hogy Schmitt le fog mondani.

Téma: Korrekt megoldás
Egzisztenciális kvantor
2012. április 02. 13:26 | Sorszám: 19
Most ismét lehet tisztelni....

Igen. Mint aki kiugrik a túlsúlyos léghajóból, hogy a többiek repülhessenek. Vagy egyszerűen csak kiszáll a túlsúlyos liftből. Ha kivágtuk a többi ballasztot is, Schmitt Pált visszavárjuk. Még akár PhD nélkül is.


Téma: Egyesített "dr. Schmitt Pál Magyarország Államfője" Topik
Egzisztenciális kvantor
2012. április 02. 13:22 | Sorszám: 161
Ez is egy alkalmas pillanat volt. Lehet kezdeni a rendrakást az SE-n (néhai SOTE-n).
Egzisztenciális kvantor
2012. április 02. 11:35 | Sorszám: 100
Jogos.
Egzisztenciális kvantor
2012. április 02. 11:34 | Sorszám: 98
Ugyan má', dehogynem. Ha tudnád, milyen témákból képesek egyesek doktorit írni. Engem egyedül az óraadási kötelezettség tántorított el a PhD-zástól. A gyakorlatban a doktorandusz néha a tanszéki csicska szerepét játsza.
Egzisztenciális kvantor
2012. április 02. 11:22 | Sorszám: 88
Tényleg nem értem.
Ha esetleg nem lenne ez az ügy, és Schmitt tudományos doktori fokozatot szeretne a kisdoktorija után, azt se tehetné? Az elnöki tisztségével összeférhetetlen, hogy szabadidejében doktorizzon? Vagy neki nem lehet annyi szabadideje? Vagy nem illik elmenni vizsgáznia, mert úgysem mernék megbuktatni? Vagy miért?
Egzisztenciális kvantor
2012. április 02. 11:18 | Sorszám: 82
Őszintén remélem:nem nyújtja tovább, hanem lemond.

Bár már korábbra jósoltam a lemondását, és az nem jött be, de még mindig úgy gondolom, hogy le fog mondani, csak az alkalmas pillanatot várja. Orbán nyugtatgatja a Fideszt, és minden fórumon azt hangsúlyozza, hogy a KE önálló, személye sérthetetlen. Azaz senkiben föl se merüljön a gyanú, hogy a Fidesz váltotta le, amikor majd tényleg le fog mondani.

Egzisztenciális kvantor
2012. április 02. 11:03 | Sorszám: 70
Nem lehet KE.- ként Ph.D-tírni!!!!!

Szerintem is le kellene mondania, de elvileg miért ne írhatna PhD-t elnökként?


Téma: Követeljük a zsidógyilkos Franciaország elítélését az EP-ben!
Egzisztenciális kvantor
2012. április 01. 10:36 | Sorszám: 151
Sikerül mégis visszatérnie? Nicolas Sarkozy francia elnök, aki szocialista kihívójával szemben már reménytelenül lemaradottnak tűnt a közvélemény-kutatásokban, most úgy tűnik, elkezdte behozni lemaradását.

Jól jött neki a három katona, a rabbi és a három gyerek kivégzése. Visszatért a bolsevizmus.


Téma: Ki lehetne Schmitt Pál utódja?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 31. 20:12 | Sorszám: 340
Teljesen egyetértek Bayerrel. Még az arányokkal is. 4/5 részben a ballibet kell szapulni, de 1/5 részben meg kell említeni, hogy Schmitt nagy jót tenne az országgal, ha lemondana.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. március 31. 20:10 | Sorszám: 1905
Feleim, bocsánat! Csak ironizáltam Atyafi úrral.
De azért ő megértette.

(6-tal lejjebb tettem be ugyanazt a linket, és Fluctuat olvtárssal teljesen egy véleményen vagyok. Vele általában egy véleményen szoktam lenni, kivéve a mostani doktoris ügyet.)


Téma: Szép jövő....
Egzisztenciális kvantor
2012. március 31. 15:51 | Sorszám: 18
Már túl sok volt a Schmitt-mentes topik?
(Amúgy egyetértünk.)

Téma: Orbán hatalmas sikere
Egzisztenciális kvantor
2012. március 31. 15:16 | Sorszám: 1161
Képzeld el, hol lehetnénk csótányék IMF-hitelének törlesztése nélkül!

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. március 31. 15:15 | Sorszám: 1891
Akárhogy számolom, de szerintem 500 milliárddal kevesebb folyik be a magasabb szja-kulcs eltörlése miatt. Ebből hogy jön ki a 60 milliárdos többlet?
Sehogy. Matolcsyék nyilván még az elemi matematikához is hülyék. Mond is meg nekik!

Téma: Jó hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. március 31. 10:19 | Sorszám: 404
A szocik által nyom nélkül eltapsolt IMF-hitel törlesztőrészleteiből jön a különbség.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. március 31. 09:24 | Sorszám: 1889
Az NGM kiemelte: a tervezetthez képest sokkal kedvezőbb hiány egyértelműen az arányos, egykulcsos adórendszernek köszönhető. Az új rendszer negyvenezer új munkahelyet teremtett, mintegy 6 százalékos reálkereset-növekedést produkált, jelentősen javította a gyermekes családok anyagi helyzetét, és hozzájárult a gazdaság kifehéredéséhez. Az arányos, egykulcsos adórendszernek köszönhető 60 milliárd forintos többletbevétel pedig hozzájárult a pénzügyi konszolidációhoz is.

vö.:
az IMF ... Nem sérelmezik az egykulcsos adót, azonban az ezt szabályozó stabilitási törvényt ki kell venni a sarkalatos jogszabályokból, vagyis úgy kell módosítani, hogy elegendő legyen a törvény megváltoztatásához a parlament minősített többségének a döntése a jelenlegi kétharmados szavazataránnyal szemben.

Az IMF egyáltalán nem érdekelt az erős középosztály kialakulásában. Megágyaznak a következő szocialista kormánynak.


Téma: Schmitt Pál lejáratása
Egzisztenciális kvantor
2012. március 30. 21:54 | Sorszám: 941
Ez nem riposzt, ez tusé. Csak a másik oldalon.

Téma: JÉPALI ROMOKBAN
Egzisztenciális kvantor
2012. március 30. 21:50 | Sorszám: 13
csak a jét hagyta volna, at ly-t törölvén

(Támogatom. Az én fülem nem hallja a különbséget. Akik hallják, vagy legalábbis azt állítják magukról, hogy hallják, azok nagyon le szoktak hurrogni, de szerintem a többség pont olyan süket, mint én.)


Téma: Schmitt plagizált?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 30. 21:38 | Sorszám: 1307
Pontosan ezzel fog jönni a baloldal, ha Schmittnek lesz egy rendes PhD-je: lelkes fórumozók írták meg helyette.

Téma: Schmitt Pál lejáratása
Egzisztenciális kvantor
2012. március 30. 21:36 | Sorszám: 936
Schmitt nem követett el hibát: ...

Lehet. De ezzel a húzásával mégis ezt ismeri el.
Nem is igazi vívó az ilyen: beleáll a támadásba, ahelyett, hogy elhajolna előle.


Téma: Ki lehetne Schmitt Pál utódja?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 30. 21:29 | Sorszám: 240
Engem viszont rettenetesen aggaszt a dolog.

Engem is. Schmitt azzal, hogy új doktorit csinál, kvázi elismeri, hogy a régit jogosan vették el tőle. Ha elismeri, akkor mér' nem mond le?
Védhetetlen helyzetbe hozta magát.
Szerintem a Fidesz le akarta mondatni, de nem egyeztettek vele. Úgy gondolták, elég lesz az, ha a kormány nem áll ki mellette (a miniszter az egyetemre bízta a döntést), és ő majd ért a jelekből. De nem mondott le rögtön, ezután született az MNO vezércikke: Elnök úr, gondolja át!
Persze az is lehet, hogy a valóság teljesen más. De azért én még aggódom. TörökGáborElemez is megírta, hogy most már a baloldal érdeke, hogy Schmitt KE maradjon.


Téma: Schmitt Pál lejáratása
Egzisztenciális kvantor
2012. március 30. 21:08 | Sorszám: 927
Én nem örülök ennyire. Nem azért, mert veszteni fogok a "Fogadjunk!" topikban, hanem azért, mert már látom előre a ballib következő lépését. Ha Schmittnek sikerül újra PhD-t írnia, akkor azzal fogják vádolni, hogy egy lelkes fiatallal (pl. a lányaival) megiratta. És ez ellen nem fog tudni védekezni.
Szerintem jó húzás, hogy szerez egy doktorit a hatályos szabályok szerint is, de azért előbb lemondhatna.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. március 29. 22:07 | Sorszám: 3812
Rossz nyelvek szerint a Balaton vize viharban mindenhol háborog, kivéve Siófokon, ahol hébereg.

Téma: Schmitt plagizált?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 29. 14:11 | Sorszám: 1191
Selmeczi egy hülye picsa.


Munkamegosztás van, neki ez a szerep lett kiosztva.
Girosz Ász meg közben megmondta a frankót: a kormány nem áll ki Schmitt mellett.


Téma: Ki lehetne Schmitt Pál utódja?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 29. 12:58 | Sorszám: 135
Pletykák szerint azért hozták haza annak idején Schmittet, mert Brüsszelben már ki se látszott a nőügyekből. Tulajdonképpen örülhetünk, hogy a baloldalnak nem sikerült ráküldenie valami luvnyát (ld. még Lewinsky), mert abból nagyobb botrány is lehetett volna.

Téma: Schmitt plagizált?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 29. 11:49 | Sorszám: 1161
Gondolom, korábban a Fidesz-en belül sem tudta senki, hogy Schmittnek milyen minőségű a doktorija, valószínűleg a legrosszabbkor jött nekik az ügy. Januárban még 320 Ft volt az euró. Annyit tudtak csinálni, hogy időt húznak. Valószínűleg hamar belátták, hogy Schmitt-nek le kell mondania, 2 hónap alatt pedig kidolgozták a forgatókönyvet.
Egzisztenciális kvantor
2012. március 29. 10:22 | Sorszám: 1131
Nagyon remélem, hogy így lesz, és egyelőre minden jel erre utal. A ballib óriási lendületet vett, hogy földbe rúghasson. Ezt a Fidesz nem hagyhatja ki.
Egzisztenciális kvantor
2012. március 29. 10:17 | Sorszám: 1128
Rosszul kérdeztél. Inkább így kéne:

Te összekötő, mit szólsz hozzá, hogy a főnökeid fürdenek a pénzben, neked pedig még az internet-előfizetésedet sem fizetik?

Egzisztenciális kvantor
2012. március 28. 23:56 | Sorszám: 1102
Pálinkás szerint "a tudomány képviselői és a közvélemény fokozott várakozásától kísért vizsgálóbizottsági jelentés világosan feltárta a tényeket. A történtekért nyilvánvalóan mind a doktori értekezés szerzője, mind a dolgozatot akkor gyorsan és gondatlanul elbírálók felelősek. A politika és a tudomány szereplőinek közös érdeke és felelőssége, hogy ez a magyar tudományra nézve rendkívül hátrányos és Magyarországnak súlyos károkat okozó ügy rövid időn belül megnyugtatóan lezáruljon.

Jól van, alakul ez, én ebben koreográfiát látok. Szerintem jól teszik, hogy a politikusok egyelőre nem szólalnak meg.


Téma: Ki lehetne Schmitt Pál utódja?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 28. 12:45 | Sorszám: 28
F16-kiflicsücsök Gabriella?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 28. 12:44 | Sorszám: 27
Akkor is forrásmegjelölés nélkül ollózta be, ha nem a bolgártól másolt. És még mindig nem tud elszámolni a másik 16 oldallal.
Monnyonle!

Téma: Schmitt Pál lejáratása
Egzisztenciális kvantor
2012. március 28. 11:28 | Sorszám: 500
Kedves Olvtársak!
Véleményem szerint nem csak azt kell néznie a Fidesz-nek, hogy mit veszíthet, hanem azt is, hogy mit nyerhet az ügyön.
Hogy mit veszíthet, az elég egyértelmű: talán még a 2014-es választást is. Ha Schmitt nem mond le, az állandó kampánytéma lesz a baloldalon 2014-ig. Minden alapjuk meglesz az egykutyázásra, Schmitt személyén keresztül Orbánt fogják lehúzni a pufajkás, d209, csótány és libajnai szintjére. Az állandó támadások elhárításának óriási kommunikációs költségei lesznek, a Fidesz-nek folyamatosan védekeznie kell majd.
Ellenben ha Schmitt lemond, ÉS sikerül találni egy új KE-t, akkor nem csak mindezt a rosszat megússza a Fidesz, hanem támadó helyzetbe kerülhet. Rögtön ellehetetleníti az egykutyázást, talán még a gazdasági egykutyázást is. A baloldal potenciális ME jelöltjeinek nagy részét rögtön kirostálja, hiszen pl. egy libajnai féle múlttal ezek után fölösleges lesz próbálkozni. És különösebb kampány nélkül egyben tudja tartani a saját szép lassan erodálódó táborát. Nem mintha túl nagy bajban lenne a Fidesz, de szerintem Schmitt lemondásával a 2014-es 2/3 is biztosra vehető.
Persze ehhez 2 dolog kell: Schmitt akarjon lemondani, és találjanak helyette egy makulátlan jelöltet. Egy alkalmatlan jelölttel cseberből vederbe jutnának (viszont legalább időt nyernének).

Szóval ha józanul mérlegelek (már persze amennyire én a politikához értek), akkor a Fidesznek egyszerűen nincs választási lehetősége. Már csak a kivitelezésen gondolkozhatnak.


Téma: Fogadjunk! ( 2.)
Egzisztenciális kvantor
2012. március 27. 22:03 | Sorszám: 1595
Le fog mondani:
*tiszavirág (és majd hallgathatjuk, hogy lám, még köztársasági elnököt sem tud választani jobboldal...)
* Egzisztenciális kvantor (vagy legalábbis nagyon remélem)
*
*
*
*
Nem fog lemondani:
*
*
*
*
*
*
*
*

Téma: Schmitt Pál lejáratása
Egzisztenciális kvantor
2012. március 27. 21:52 | Sorszám: 374
Most semmiképpen nem szabad lemondania.

Szerintem MOST kell lemondania! Ha jól tippelek, le is fog. Nagyon alkalmas időszakot találtak neki, ez biztosan elő lett készítve. Most éppen viszonylagos csend van Magyarország körül, fél év múlva senki nem fog emlékezni erre az incidensre.
Az a kérdés, hogy ha nem akar lemondani, akkor a Fidesz mit tehet?


Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. március 27. 21:16 | Sorszám: 3775
A Kunsági nagyon jó liszt, lehet belőle kenyeret sütni.

Téma: Most pedig nevessünk ...
Egzisztenciális kvantor
2012. március 27. 21:14 | Sorszám: 519
Az öcsi te vagy. Ha idősebb lennél, fiacskámat írtál volna.

Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2012. március 26. 23:17 | Sorszám: 1227
Mint például?

Téma: Új Színház 2012.02.01.
Egzisztenciális kvantor
2012. március 26. 23:14 | Sorszám: 97
Nagyon el vannak ájulva Malkovich-tól, pedig csak karakterszínész. Mondjuk annak elég jó. De ha nem azt a karaktert játsza, akkor már gyenge.

Téma: 03:40 PM
keresztkem
2012. május 08. 20:54 | Sorszám: 3219
Nem(!) alkalmazott, ám ráfogták(!) hogy "alkalmazott"--volna--hogy b..ogatahassák.A mazsihisz valótlanságot állit, ezekutén ha azt nem fogjuk föl, hogy "EZ" NEM(!) IGAZ(!)--tudniillik amit a mazsihisz állít-- akkor nincs miről beszélni.Mert a "de igen" "de nem", "de igen" "de nem" tipusú hülyegyerek "vita" föltt
eljárt az idő.Ha "azt" tetszik állitani, hogy Eger város "vezetése" bármiféle "zsidóellenes" állitást tett volna, akkor én meg azt mondom: EZ NEM(!) IGAZ: NEM TETT!
Innentől kezdve NINCS ÉRTELME SEMMIFÉLE VERBÁLIS MASZTURBÁCIÓNAK!
keresztkem

Téma: Most pedig nevessünk ...
Egzisztenciális kvantor
2012. március 25. 01:37 | Sorszám: 502

Vagy mondhatnám:

Egzisztenciális kvantor
2012. március 25. 01:34 | Sorszám: 501
A rendőrségnél felmérést végeztek. A rendőröknek különböző alakú lyukakba különböző alakú tárgyakat kellett helyezniük. A feladatot mindenki sikeresen magoldotta. Az eredményekből kiderült, hogy az állomány kisebbik része ügyes, a nagyobbik része pedig erős.
Egzisztenciális kvantor
2012. március 24. 17:11 | Sorszám: 492
(an blokk)
(Pardon!)

Téma: Odaégett a ballibek pecsenyéje..
Egzisztenciális kvantor
2012. március 23. 22:34 | Sorszám: 792
Szemerédi díját egyszerűen nem lehetett volna jobban időzíteni. Hajlok rá, hogy politika van mögötte. Szeretném tudni, hogy kik a barátaink, hogy megköszönhessük nekik ezt az igen pozitív hírverést.
Szemerédi Endrének meg köszönjük a kiváló munkát!

Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2012. március 23. 22:19 | Sorszám: 3466
Van egy áthidaló javaslatom: csak azt a nyugdíjast kell Dunába lőni, akinek nincs gyereke. Eleinte lenne egy kis felháborodás belőle, de utána a fiatalok elkezdenének szülni, mint a pocok.

Téma: Napok alatt összegyült az első negyedmillió aláírás
Egzisztenciális kvantor
2012. március 23. 22:15 | Sorszám: 313
Biztosan nagy szarban vannak. Valószínűleg nem lenne gond megvásárolniuk mondjuk 200001 aláírást, vagy akár 300000-et, de aztán a népszavazáson kevesebb szavazatot kapnának, mint ahány aláírást gyűjtöttek.
Most bizonyára megpróbálják eldönteni, hogy mi lenne a nagyobb blama: a gyűjtést elbukni, vagy magát a népszavazást. Ha van eszük, az előbbi mellett döntenek, és a mocskos Fideszre kenik azt is.

Téma: Nemzetközi összefogás Orbánék ellen--
Egzisztenciális kvantor
2012. március 23. 22:10 | Sorszám: 892
Milyen hírek szerint?
Szerintem meg csótány szervezi, csak el akarja terelni magáról a figyelmet. Az is lehet, hogy ketten együtt.

Téma: Orbán hatalmas sikere
Egzisztenciális kvantor
2012. március 22. 21:41 | Sorszám: 1146
Dehogy kebelezzük be! Kell a fenének az a sok savanyú német!
Gyarmatosítjuk őket, és nekünk fognak dolgozni.

Téma: Negyedik Birodalom?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 22. 13:50 | Sorszám: 19
Orbánnak nincs választása. Nem paktálhat le a németekkel, csak ha azok föladják az orosz barátságot. Orbán egyetlen támogatója most az USA, aki éppen próbálja szétverni a Merkelreich-Putyinúnió szövetséget. Ha Orbán a németekhez áll, akkor két szék között a földre esik. Egyrészt elveszti az USA támogatását, másrészt nem nyeri meg a németekét, hiszen a német-orosz érdekeket bármelyik hazaáruló (volt) szoci vagy szadeszes sokkal jobban képviseli.

Amúgy hosszú távon Orbán jól teszi, ha az USA mellé áll. Ha Amerika túléli ezt a pénzügyi válságot, akkor hosszú időre világelső marad. A kínai buborék akár 10 év múlva kipukkadhat, de 20 éven belül biztosan ki fog (ha csak Kína közben nem vált irányt), Ny-Európának pedig szintén nagyjából 20 év múlva fog bealkonyulni, amikorra több lesz a nyugdíjas, mint az aktív korú: http://www.stratfor.com/image/eurozones-looming-demographic-problem


Téma: Követeljük a zsidógyilkos Franciaország elítélését az EP-ben!
Egzisztenciális kvantor
2012. március 22. 13:29 | Sorszám: 101
Igen, de mielőtt lelőtték, kiadta a gyilkos fegyvert, hogy jó előre tudjuk, hogy őt kell majd lelőnie a rendőrségnek.

Téma: Tojótyúkok
Egzisztenciális kvantor
2012. március 22. 10:23 | Sorszám: 81
Ja, ja. Az abált szalonna sem egészséges. Meg a libatöpörtyű sem.

Téma: Követeljük a zsidógyilkos Franciaország elítélését az EP-ben!
Egzisztenciális kvantor
2012. március 22. 10:04 | Sorszám: 61
A rapublikánus jelöltek egy dologban versenyeznek, egyelőre csak egymással: melyikük nagyobb idióta.
Két ilyen seggfej régen szállt már ringbe mint ezek.

A józan ész szerint Obamának könnyed és fölényes győzelmet kellene hoznia, de az az érzésem, hogy nem szabad alábecsülni az amerikai választók idiotizmusát.


Téma: Negyedik Birodalom?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 22. 09:59 | Sorszám: 10
Dánia pénzügyminisztere megszavazta a nekünk szánt szankciókat, szerintem a németekkel fociznak.
A lengyelek meg nem tudják, mit akarnak. Úgy akarnak kurválkodni, hogy közben szüzek maradnak.
Én csak Ausztria esetében vagyok biztos abban, hogy ők nem kérnek a német jövőből. Egyrészt ugye itt volt nálunk a vicekancellár magyarázkodni, másrészt az osztrákoknak rossz emlékei vannak az Anschluss-ról.
Egzisztenciális kvantor
2012. március 21. 22:46 | Sorszám: 4
Ú, mekkora ember ez a Viktor! Ezt mind ő hozta össze!

Téma: Követeljük a zsidógyilkos Franciaország elítélését az EP-ben!
Egzisztenciális kvantor
2012. március 21. 22:44 | Sorszám: 35
Hanem?

Téma: Tojótyúkok
Egzisztenciális kvantor
2012. március 21. 21:59 | Sorszám: 68
Nem hiszem, hogy az ilyen stresszes körülmények között nevelt állatok húsa egészséges lenne, hiszen a szüntelen stressz hormonzavarokat is okoz.

Szerintem meg semmi köze az egyiknek a másikhoz. Láttál te már tömött kacsát? Hallottad már, szegények hogyan küzdenek a légvétellel? Azokat is biztosan stresszeli a tömés. A májuk mégis finom. Meg a többi részük is.

Egzisztenciális kvantor
2012. március 21. 21:50 | Sorszám: 67
Illetve gigájukat.
Egzisztenciális kvantor
2012. március 21. 21:50 | Sorszám: 66
Az erőteljes mozgáskorlátozottság nagy valószínűséggel frusztrációhoz, legyengült csontokhoz és csontritkuláshoz vezet – az elégtelen életkörülmények jelzői.

Ezt csak most olvastam. Ez nagyon jó!
Szegény tyúkok vajon akkor milyen frusztrációt érezhetnek, amikor elvágják a torkukat?!


Téma: 03:40 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 3107

Téma: Negyedik Birodalom?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 21. 21:17 | Sorszám: 0
A hazai sajtóban nem találtam meg, de lehet, hogy csak rosszul kerestem. Mindenesetre nem volt nagy visszahngja: Nine Foreign Ministers to Discuss New EU Constitution in Berlin

Illetve a reakciók: German 'future of Europe' meeting irks partners

A meghívottak listája: Franciaország, Olaszország, Be-Ne-Lux, Ausztria, Dánia, Lenygelország, Portugália és Spanyolország.


Téma: Ki küldte Hossó Andreát is mi célból?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 21. 20:54 | Sorszám: 55
külön-böző

Téma: Követeljük a zsidógyilkos Franciaország elítélését az EP-ben!
Egzisztenciális kvantor
2012. március 21. 16:07 | Sorszám: 32
A BBC szerint Sarkozy a helyszínre érkezett. Nyilván kötelessége is, de egyben nagyon jól is jön neki.
Egzisztenciális kvantor
2012. március 21. 15:32 | Sorszám: 30
Szerintem a szerencsétlen hülye nem tudja, kik az igazi megbízói.
A cigánygyilkosságoknál sem derült ki, hogy az NBH, vagy mások az irányítók. Pedig ez egy kis ország, kis maffiával.
Egzisztenciális kvantor
2012. március 21. 15:28 | Sorszám: 29
Bár most, hogy így belegondolok, valószínűleg Sarkozy csinálta. A zsidó gyerekek értelmetlen meggyilkolása nyilván együttérzést és szimpátiát vált ki a zsidók iránt, amiből Sarkozy profitálhat. Az elnyújtott, de végül sikeres rendőrségi akció is az ő esélyeit növeli.
Egzisztenciális kvantor
2012. március 21. 15:21 | Sorszám: 27
Mindegy, nem is ez a lényeg. Aljas gyilkosság volt és ehhez a franciáknak nyilván semmi közük.

Ebben nem lennék annyira biztos.
Hogy választási kampányban az ilyen gyilkosság nem véletlen, az 1000 százalék. De nem vagyok biztos benne, hogy Sarkozy csinálta, vagy egyáltalán a franciák. Majd meglátjuk, ki húz hasznot belőle.

Nem tudom, emlékeztek-e a madridi vonatrobbantásra a választási hajrában. Azt is az Alkajda szervezte.


Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. március 18. 21:07 | Sorszám: 1684
Kíváncsi lennék, ki számít náluk "piacnak". Illetve, hogy érdekli-e őket egyáltalán, hogy szeptember óta semmelyik "piaci elemző" semmelyik hónapban nem találta el a GDP növekedést.

Téma: ÉVÉRTÉKELŐ 2010. FEBRUÁR 5.15 ÓRA
Egzisztenciális kvantor
2012. március 17. 21:49 | Sorszám: 663
http://href.hu/

Téma: 03:40 PM
mackó
2012. május 03. 09:33 | Sorszám: 3049
Vannak ismereteim, mind tanult, mind tapasztalt.
Kb. úgy kezelem a különböző eseteket, hogy nyerjen előbb bizonyítást, hogy 2+2 az 5-el egyenlő. Utána beszélhetünk bármi másról. A magányos, meg nem értett professzortól kiindulva.

Téma: Vajon mennyien leszünk március 15-én??
Egzisztenciális kvantor
2012. március 16. 21:12 | Sorszám: 439
Elképesztően ostoba és hülye ez a ZDF!

Nem, csak pártos. Azt csak nálunk várja el mindenki a TV-ktől, és azt is csak Fidesz-kormány idején, hogy minden TV pártatlan legyen.
Most néztük a TV5-en a híreket, ahol az elnökválasztásról volt szó. Bemutatták az esélyeket (Hollande vezet egy icipicivel), illetve a jelöltek mondtak pár szót. De csak Hollande és Villepin. Sarkozyt nem vágták be. A TV5 egyértelműen Hollande-nak drukkol.


Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 948

Téma: A multik visszavágnak?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 15. 08:32 | Sorszám: 11
Ember, hol élsz te? Most éppen a bíróságra megy a Német Posta, hogy a Magyar Postának ne lehessen Magyarországon mobilhálózata: http://lmgtfy.com/?q=magyar+telekom+mobiltender

Téma: A Világ Aranyoroszlánja
Egzisztenciális kvantor
2012. március 14. 21:53 | Sorszám: 114
És azt még nem is írta meg, hogy a GS-nál bevett szokás az ügyfelek bukására játszani. Ahogy az történt pl. Görögország esetében is.
És ez nem csak a GS bűne. Ugyanis ez megy nálunk kicsiben a hazai bankoknál is. Vagyis szerintem ez a magatartás úgy általában jellemzi a pénzügyi világot: a legtöbbet akkor kereshetsz, ha becsapod az ügyfeledet.

Téma: Az oroszok már a spájzban vannak
Egzisztenciális kvantor
2012. március 14. 12:57 | Sorszám: 12
Valószínűleg azért, mert a B tervre készülnek. Azaz ők maguk ugranak ki az eurózónából, és ezzel fölszámolják az EU-t, de előbb azért fölmérik az erőviszonyokat. Rém Olli reakcióiból úgy gondolom, több támogatóra számítottak.

Téma: A multik visszavágnak?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 14. 12:49 | Sorszám: 3
Prüszkölnek a mobiltender miatt.
Valószínűleg a mobiltender is hozzájárult ahhoz, hogy eljárás indult ellenünk az EU-ban.

Téma: Vége a válságnak?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 14. 11:30 | Sorszám: 1
Ha jól kombinálom, akkor erről lehet szó: How Greece Could Take Down Wall Street

Azaz ha a görögök becsődölnek, akkor nem lesz kecmec, a CDS felárak után ki kell fizetni a biztosítást, ami egy 32 billió dolláros piac összeomlásához vezethet. Azaz túl drága lenne egy görög államcsőd.

Egzisztenciális kvantor
2012. március 14. 11:25 | Sorszám: 0
Előzetes bejelentésének megfelelően visszaemelte Görögországot a korlátozott nem törlesztői kategóriából, és mélyen spekulatív, de mégsem csődhelyzeti új szuverén besorolást állapított meg a görög adósságra kedden a Fitch Ratings, arra a véleményére hivatkozva, hogy a magánbefektetők részvételével végrehajtott adósságcsere-program jelentősen javította Görögország adósságszolgálati profilját.

Téma: Az oroszok már a spájzban vannak
Egzisztenciális kvantor
2012. március 14. 07:41 | Sorszám: 5
amely elemzés tárgyát képezheti Merkel/Sarkozy duónak: mely országok azok, amelyek vakon, azaz a nyilvánvaló irracionalitás ellenére is (!) készek követni őket, és melyek azok, amelyek nem, és milyen indokokkal

Wow! Ez nagyon jó észrevétel!

Egzisztenciális kvantor
2012. március 13. 22:42 | Sorszám: 1
Ja és láthatjuk, hogy eldőlt Friedman dilemmája arról, hogy a németeknek sikerül-e bevonni Franciaországot is.
Egzisztenciális kvantor
2012. március 13. 22:37 | Sorszám: 0
Na ez megérdemel egy külön témát: Az MTI kormányzati forrásból úgy értesült, hogy a keddi, uniós pénzügyminiszteri ülésen "Magyarország mellett állt ki" Románia, Bulgária, Svédország, Nagy-Britannia, Lettország, Litvánia, Csehország, Ausztria és Spanyolország, "Magyarország ellen foglalt állást": Németország, Franciaország, Szlovákia, Finnország és Dánia.

Európa szétverése és a Merkelreich fölemelkedése (vagy anak kísérlete) a szemünk előtt zajlik.
Háttéranyag: http://schopflin-iroda.blogspot.com/2011/07/friedmans-world.html

Illetve ide vág még:
- The new government of Denmark will keep good relations with Russia
- Szlovákia közismerten jó viszonya Oroszországgal (sajnos linket nem tudok)

Véleményem szerint azok az országok álltak ki mellettünk, akik az USA fő szövetségesei az alakuló orosz-német-francia szuperhatalom elleni harcban.


Téma: Házi pálinkafőzés és bürokrácia
Egzisztenciális kvantor
2012. március 11. 00:15 | Sorszám: 112
Próbáltál már kimagozott cseresznyéből pálinkát főzni?

Téma: Ezt már olvasta?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 11. 00:12 | Sorszám: 7
Köszi a tippet, az ABP is megoldotta.
A szkriptek tiltása nélkül a régi gépünkön 100% CPU terhelést okozott az mno.hu megnyitása.

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. március 09. 21:48 | Sorszám: 2947
Gondolom, te a kalózokkal vagy. Esetleg ők is fizetnek?

Téma: Ezt már olvasta?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 08. 23:06 | Sorszám: 0
Hogy lehet az MNO-n mostanában fölugró idegesítő ablakot letiltani?
A MN egy konzervatív lap, nem? Nem kellene az internetes oldalukon mindenféle agyament hóbortot rögtön bevezetni.

Téma: A ballibák lábon lövik magukat !
Egzisztenciális kvantor
2012. március 08. 23:02 | Sorszám: 11
Lábon lövik magukat, de jelenleg nem foglalkoznak ezzel. jelenleg az egyetlen cél OV megbuktatása. Ez mindent felülír, az anyjukat is legyilkolnák ezért meseházival az élen.

Mindent egy lapra tettek fel. Tudják, hogy így is, úgy is végük.


Téma: Ahogy a görögök látják
Egzisztenciális kvantor
2012. március 08. 13:09 | Sorszám: 34
Azt nem tudom, hol dolgoznak a németek, de pl. a franciák még annyit sem dolgoznak, mint a friccek, aztán azoknak is elég jól megy a soruk. Ha átmész Németországból Franciaországba, elég nagy kontrasztot fogsz látni. Kb. akkorát, mint amikor visszajössz Ausztriából Magyarországra.

Téma: 03:40 PM
huszárló
2012. április 20. 10:45 | Sorszám: 2886
Jó gumicsont az, hogy a falu legnagyobb adózója elkotródott onnan máshova. Nem azért, mert lehallgatták Oszit vagy ilyesmi. Neki nem jött be a szép, új világ, oszt jónapot.
karakan
2012. április 20. 10:23 | Sorszám: 2884
"Bayer Zsolt kollégánkon, a Magyar Hírlap főmunkatársán sikeres műtétet hajtottak végre, jelenleg is kórházban ápolják. Állapota javul.

Az ő nevében is köszönjük olvasóink szeretetteljes érdeklődését, aggódó
jókívánságait, amelyeket kérünk, hogy a Magyar Hírlap internetes oldalán, György Attila írása alatt, vagy a mh@magyarhirlap.hu
elektronikus levélcímünkön tegyenek meg.

(MH)
György Attila"

Gyöngy
2012. április 20. 10:01 | Sorszám: 2883
Ne csak engem, mpd-t is olvass !

Téma: Ahogy a görögök látják
Egzisztenciális kvantor
2012. március 08. 11:24 | Sorszám: 31
A német szavazók előbb-utóbb megunják ezt, és elhatják Merkelt!

Soká lesz az még. Most Merkel épp népszerűsége csúcsán van.

Egzisztenciális kvantor
2012. március 08. 11:23 | Sorszám: 30
Mert ugye azt a idióta kreténséget, hogy a németek sokkal tehetségesebbek és jobban dolgoznak, ezért élnek jobban,magad sem hiszed el?

Ezt gondolom, iróniának szántad. Ugyanis a németek igenis jobban dolgoznak, ezért élnek jobban. Ezt a történelem már sokszor bebizonyította, és most is ezt látjuk. Ha csak a magyar történelemre gondolsz, Erdélyben mindig a szászoknál volt a pénz, később pedig a sváb paraszt volt a gazdag paraszt.


Téma: Irán: újabb háború??
Egzisztenciális kvantor
2012. március 06. 23:00 | Sorszám: 339
Azért ezt elég keényen megmondta Obama. Hiába himi-humizott a barátságról, a lényeg csak átjött: Obama a góré, ő mondja meg, mikor támadják meg Iránt, nem Izrael. Pedig Netanyahu elment hozzá kuncsorogni.
Látszik, hogy nagyon félnek Izrael haragjától, mert elküldték a védelmi minisztert is az AIPAC-ba. De ő is gyakorlatilag ugyanezt mondta. Nem a farok csóválja a kutyát.

Aztán majd meglátjuk, hogy Obamának csak a szája nagy, vagy a támogatottsága is.

Egzisztenciális kvantor
2012. március 06. 22:50 | Sorszám: 338
Vö: Az Egyesült Államok mindig Izrael mögött fog állni, de a diplomáciának még mindig van ideje arra, hogy eltérítse Iránt attól a szándékától, hogy nukleáris fegyverhez jusson - jelentette ki hétfőn Barack Obama elnök, aki a Fehér Házban fogadta Benjámin Nenatjahu izraeli miniszterelnököt.

Téma: 03:40 PM
cibulka
2012. április 15. 13:12 | Sorszám: 2824
Biztos lehetsz benne , Barátom!
S.Z.

Téma: Kérjenek bocsánatot a ballibek
Egzisztenciális kvantor
2012. március 05. 23:03 | Sorszám: 9
Teljesen jó így. Ld. még gurmai et.nő.
Ezeket simán megveri a Jobbik (ha akarja).

Téma: Orbán model lehet Európában
Egzisztenciális kvantor
2012. március 05. 14:31 | Sorszám: 180
Mindig mondtam: Orbán legnagyobb előnye, hogy képes globális perspektívában gondolkodni.
Ámbár a zavart is ez okozza. Nem értik meg.

Akkor zseni? Korábban Jeffrey írt valami hasonlót: Egy okkal több Orbán gyüllöletére, mivel külömb náluk és átlátja a folyamatokat és szól is, de ezt kötözködésnek veszik, meg arroganciának

Szerintem ezek a zsenik ismérvei. Ld. még József Attila:
Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.


Téma: Abcúg Bodrogi!
Egzisztenciális kvantor
2012. március 04. 23:57 | Sorszám: 0

Téma: USA 2012
Egzisztenciális kvantor
2012. március 03. 22:01 | Sorszám: 29
Minden normális és békeszeretö ember Szíria mellett áll.

Ha nem tudnánk, hogy a mostani Szíriai zavargások célja az Irán-barát rezsim lecserélése, hogy Irán megtámadása esetén Szíria ne akarjon hadba lépni, szóval ha nem tudnánk, hogy erről van szó, akkor azért nagyon nehéz lenne Szíriával kapcsolatban állást foglalni. Kb. olyan, mint annak idején Irak ügyében.


Téma: ORBÁN VIKTOR ÚJABB NEMZETKÖZI GYŐZELME
Egzisztenciális kvantor
2012. március 02. 12:50 | Sorszám: 356
Akkor viszont ez a mai interjú egy újabb kommunikációs baki.

Vagy nem nekünk szól, hanem üzen vele a pénzügyminisztereknek. Hogy lábon fogják lőni magukat, ha most megszavazzák a szivatást, aztán mégis indokolatlan lesz.

Egzisztenciális kvantor
2012. március 01. 22:59 | Sorszám: 297
Püff neki! Ez a Schulz nem egyeztetett gönczkingával, vagy andorral? Micsoda felelőtlenség?

Téma: Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
Egzisztenciális kvantor
2012. március 01. 22:16 | Sorszám: 1600
Aki lemaradt az elsőről, annak megismétlik.

Téma: Lázár János--OV utóda?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 01. 21:58 | Sorszám: 5
Zéró alázat van benne.
Orbán fiatalon úgy volt arrogáns, hogy az alázat esélye azért látszott rajta. És egy kellő időben érkező nem túl nagy pofon kihozta belőle.
Lázárról ugyanezt nem tudom elképzelni.

Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. március 01. 21:52 | Sorszám: 284
Elfelejtettem a lényeget kiemelni: a minap az ISDA úgy döntött, hogy az 50%-os (illetve nagyobb) görög követelés-leírás nem számít csődnek, azaz a CDS-ek alapján nem kell fizetni rá.
(Az a hülye, aki egy ilyen bandával szóba áll.)
Egzisztenciális kvantor
2012. március 01. 21:49 | Sorszám: 283
(Jobb híján ide teszem be.)

Szóval ez eddig a XXI. század legnagyobb pénzügyi átverése. De lehet, hogy a világtörténelemé is: Hiába vették a befektetők a görög csőd elleni biztosítást?

Itt van hozzá egy kis háttéranyag: The Money Masters Are Living in Fear

Nagyjából arról van szó, hogy mindenféle kötvényekre lehet biztosítást kötni, ezek a CDS-ek. A CDS piacban 2011-ben 32409 milliárd, azaz 32.4 billió dollár volt. Ennek a piacnak a 95%-a az "5 nagy" kezében van, úgy mint JPMorgan Chase, Citigroup, Bank of America, HSBC és Goldman Sachs.
Arról, hogy a CDS-ek alapján mikor kell biztosítást fizetni, azaz mi számít káreseménynek, az ISDA nevű szervezet dönt. Íme az ISDA elnökségének listája: http://www.isda.org/wwa/BOD.html Mit ad Isten, ott látjuk a JPMorgan Chase, Citigroup, Bank of America, HSBC és Goldman Sachs embereit. Szerintetek fognak ezek valaha maguk ellen dönteni?

Szóval ezért nem mehet csődbe Görögország. Pedig most már a németek is nagyon szeretnék.


Téma: Jobbik - a Második Erő
Egzisztenciális kvantor
2012. március 01. 19:05 | Sorszám: 1018
Már nagyon érett a Jobbik előretörése. Ezt a hazaáruló szocik hozták össze nekik. Azt hiszem, a saját sírjukat is megásták egyben.

Téma: 03:40 PM
kerekferko
2012. április 06. 21:48 | Sorszám: 2711
Elég undorító!

Remélem, kirúgják a fenébe.
Ez is egy kakukkzáptojás.


Téma: USA 2012
Egzisztenciális kvantor
2012. március 01. 17:00 | Sorszám: 11
http://www.youtube.com/watch?v=A7yTCPDgDgo

(Elvágták a csávót, amikor arról kezdett beszélni, hogy nem kéne megtámadni Iránt.)


Téma: Dübörög a magyar gazdaság
Egzisztenciális kvantor
2012. március 01. 15:42 | Sorszám: 805
... Magyarországról.
Egzisztenciális kvantor
2012. március 01. 15:40 | Sorszám: 804
Meg ha erősödik a forint, akkor "javul a nemzetközi befektetői hangulat". Ha gyengül a forint, akkor rossz hírek érkeztek magyarországról.

Téma: Herczeg Ferenc
Egzisztenciális kvantor
2012. március 01. 14:12 | Sorszám: 22
Ehelyett internálták.

Téma: USA 2012
Egzisztenciális kvantor
2012. március 01. 14:09 | Sorszám: 2
Azok között is vannak különbségek. Pl. a republikánusok simán megtámadnák Iránt, ehhez nem fér kétség. Ellenben a demokratáknak nagyon nem akaródzik.
Ezért fog Izrael háborút indítani saját szakállára idén tavasszal, vagy nyáron. Mert ha Obama nyer (márpedig a republikánus jelöltek mindent elkövetnek ezért), akkor 2. ciklusát fogja tölteni, és már kevésbé lesz zsarolható. A választási kampányban viszont az AIPAC fogja a tökét.
Az oroszok meg hátra dőlnek, és nézik, hogy intézi el Izrael az USA-t helyettük.

(Most a szíriai provokáció ügye vesztésre áll. Ha nem sikerül megdönteni a szíriai rezsimet, akkor lehet, hogy Izrael mégse fogja merni megtámadni Iránt.)


Téma: birói függetlenség ha,ha,haaaa
Egzisztenciális kvantor
2012. március 01. 11:35 | Sorszám: 49
Egyik ismerősöm kiadta a lakását, és az óra az ő nevén maradt. A bérlő egy hamisított meghatalmazással kért az elműtől nagyobb áramerősséget, aztán átkötötte a villanyórát, majd kicsit később elegánsan távozott. Papíron minden villanyszámla rendben volt, hiszen lopta az áramot. Aztán az ELMŰ kiszúrta a dolgot, és kiszámlázta az utcából hiányzó áramot az ismerősömnek.
Az ismerősöm gondolkodott egy kicsit, meghallgatott a tiedhez hasonló rémtörténeteket, majd szó nélkül befizette a csekket büntetéssel együtt.
Tanulság: az ELMŰ-nek baromira nem érdeke, hogy bármilyen személyes adatot ellenőrizzen, mert ha bármi veszteség érné is, sokkal könnyebben leveri a fogyasztón, mint a fogyasztó őrajta.

Senkit sem érdekelnek a tények és a részletek.
A tények és a részletek soha senkit nem érdekelnek. Ügyek vannak, amiket le kell zárni.


Téma: Herczeg Ferenc
Egzisztenciális kvantor
2012. március 01. 11:22 | Sorszám: 16
Herczeg Ferenc kimaradt a NAT-ból.
Remélem, azért az Új Időket is tanítják majd, és nem csak a Nyugatot.

Téma: A Bokros-csomag hamis legendája
Egzisztenciális kvantor
2012. február 29. 21:44 | Sorszám: 89
JESZ: Plágiumgyanús Bokros Lajos doktorija

Ez semmilyen más célt nem szolgál, csak az egykutyázást, és az összemosást.
Láttam korábban ezt a hírt, de nem olvastam el az egészet, és nem tudtam, hogy a JESZ jött elő vele. Akkor arra gondoltam, hogy szánalmas egy akció a Fidesz részéről a KE hírnevének megmentésére. Mérgelődtem is miatta egészen mostanáig.
Na de ezt a vizsgálatot a JESZ kezdeményezte, azaz sokkal valószínűbb, hogy ez is a baloldaltól jön. Ha pedig onnan jön, akkor kizárólag arra szolgál, hogy relativizálja a SOTE-n (illetve SE-n) folyó vizsgálat várható eredményét.
A doktoriból eddig hozzám is eljutott információk alapján egyáltalán nem voltam biztos, hogy Schmitt tényleg nem csak berántotta más munkáját. De a körülmények egytől egyig arra utalnak, hogy rágalomhadjárat folyik.


Téma: Az euro végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. február 29. 16:51 | Sorszám: 208
Benzinbe kell mártani. Vagy még inkább grill-gyújtó folyadékba, az nem kormoz annyira.

Téma: Lehet-e Más az MSZP?
Egzisztenciális kvantor
2012. február 29. 16:48 | Sorszám: 8
Na akkor ezt rosszul tudtam.
Viszont apropó Nathaniel Rotschild. Most látom, hogy Indonéziában szénbányát vásárolt. Meg állítólag csótány is Indonéziában csinált magának valami olajipari beruházást. Nem lehet, hogy ezek együtt fociznak?
Egzisztenciális kvantor
2012. február 29. 16:40 | Sorszám: 6
Nem hinném, hogy Demjánban lenne nemzeti érzés. Szerintem egyszerűen belátta, hogy ő nem lehet román, vagy izraeli milliárdos, hanem csak magyar. Ha pedig így van, akkor saját zsebe érdekében azt a pártot kell támogatnia, amelyik ki akarja vezetni Magyarországot a kátyuból.

Téma: Békemenet Magyarországért Egyesület
Egzisztenciális kvantor
2012. február 28. 22:02 | Sorszám: 129
Egyik olvtársunk vetette föl itt.
De szerintem itt se ő volt az első, csak neki jutott eszébe, hogy a facebukon is szerveződni kellene. Ez valahogy mindenkiben egyszerre érett meg a hírek hallatán.

Valakitől ma azt hallottam ...
A "valakire" kíváncsi lennék. Meg hogy ő honnan veszi ezt, és miért pont a gondola fórumán keresitek a szervezőket.


Téma: Dübörög a magyar gazdaság
Egzisztenciális kvantor
2012. február 28. 19:01 | Sorszám: 788
Ezt a trükköt mostanában előszeretettel alkalmazzák.
Vannak periodikusan változó dolgok, amiknél az éven belül váltakozás elég nagy tud lenni, de eléggé kiszámítható. Ilyen pl. a foglalkoztatottság, vagy a születések száma. A balos sajtó rendszerint akkor jön az évközi adatokkal, amikor éppen negatív a trend. Az éves összehasonlítást pedig mindig elfelejtik lehozni, vagy lábjegyzetbe teszik mínusz 8-as betűmérettel.

Téma: Békemenet Magyarországért Egyesület
Egzisztenciális kvantor
2012. február 28. 15:37 | Sorszám: 118
A múltkor kiderült, hogy áruházban vesz kötözött sonkát. Megpróbáltam megmagyarázni neki, hogy áruházban nem árulnak sonkát, de nem sikerült.

Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2012. február 28. 14:26 | Sorszám: 2087
Pedig szerintem lesz még pár hideg nap márciusban. 1-2 hét finnyáskodás után a kutyánk és a macskánk is megint zabál mint a gép. Asszem, időjósnak csak a macskát fogadhatjuk el, de ő határozottan hidegre készül.

Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2012. február 27. 22:00 | Sorszám: 282
Köszi, én még csak most botlottam bele.
Egzisztenciális kvantor
2012. február 27. 17:07 | Sorszám: 280
Erről van valami hír azóta?
German plans for Greece to leave Euro on March 23

Téma: Legyen Vege az EU-Nak!
Egzisztenciális kvantor
2012. február 27. 15:01 | Sorszám: 74
Bp-re küldték a tárgyalókat titokban, akik -- most már látom -- azt mondhatták, hogy enged OV vagy megint bedöntik a forintot.

Akkor alkudozni jöttek. A fenyegetés csak az alkupozíciójuk erősítéséhez kell.

Egzisztenciális kvantor
2012. február 27. 14:56 | Sorszám: 73
Ha tényleg idejöttek, akkor 2 dolgot tudok elképzelni:
- alkudozni fognak (nagy pofára esés)
- tájékozódni küldték őket (határozathozatal után tájékozódni még nagyobb pofára esés)

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. február 24. 16:30 | Sorszám: 1637
Én azt bírom, hogy decemberben, amikor támadás indult a forint ellen, és Orbán bejelentette, hogy spekulánsok a forint gyengülésére játszanak, akkor Orbánt lehülyézték. Meg azt írták, hogy spekulánsok nincsenek is, a befektetők egyszerűen nem bíznak Matolcsyban.
Erre most, hogy erősödik a forint, most azt írják, hogy spekulánsok erősítik a forintot. Nem ám azt, hogy visszatért a befektetők bizalma!

Azt nem értem csak, hogy ki hisz el nekik bármit is? Miből élnek meg?
Én csak azért szoktam az üzleti oldalakat olvasgatni, hogy lássam, mivel riogat, vagy mire készül a ballib.

Szóval ezek a körök egy rugóra járnak: HAZUDNI, HAZUDNI, HAZUDNI.
Igen. De még mindig nem tudom, miből élnek meg.

Egzisztenciális kvantor
2012. február 24. 16:17 | Sorszám: 1635
Igen, 144x10^9. A tízmillió pedig 10x10^6. 144x10^9 / 10x10^6 = 14.4x10^3 = 14400.

Téma: Legyen Vege az EU-Nak!
Egzisztenciális kvantor
2012. február 23. 11:00 | Sorszám: 37
Megfordult a fejemben az a gondolat, hogy az EU-ellenesség gerjesztése az oroszok érdeke is. Ha esetleg egy tagországot sikerülne az EU-ból való kilépésre kényszeríteni, akkor az adott ország könnyű préda lenne Oroszország számára.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. február 23. 10:56 | Sorszám: 1568
Sőt, megkérlek rá!
Ha majd egyszer elismert közéleti személy leszel, akkor a barátaimnak azzal fogok dicsekedni, hogy én voltam a tanácsadód.

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. február 22. 23:28 | Sorszám: 2508
A szavazók 9%-a, a legutóbbi felmérések szerint.
De a csinovnyik lelkület kis mértékben korábban a Fidesz-szavazókban is megvolt. Most már nincs.

Téma: Homoszexualtiás- betegség?
Egzisztenciális kvantor
2012. február 22. 23:21 | Sorszám: 121
A kvantor-féle elmélet szerint az öntudat, vagy én-tudat, az az én-modell, én-szimuláció.
Az emberi agy külvilágból érkező ingereket osztályozza, és modellt illeszt azokra, megpróbálja szimulálni a külvilág eseményeit. Ha a modell jó, akkor jósolni is tud, ez teszi lehetővé, hogy reagáljunk olyan eseményekre, amikre egyébként az észlelés lassúsága miatt nem lehetne. (Ha jól emlékszem, számos kísérletben úgy találták, hogy az agy kb. 1 mp-cel előre megjósolja a jövőt. Ezért tudja a ping-pongozó elütni a labdát egy olyan pillanatban, amikor a labda észlelése még el sem ért az agykéregig, vagy ezért értjük meg a hozzánk beszélő embert gyakorlatilag azonnal, illetve néha még hamarabb is, mint hogy befejezné a mondatot.)
Az én-tudat a külvilágot szimuláló modellekhez hasonló, csak bonyolultabb modell, ami saját magunk viselkedését szimulálja, jósolja.

Amikor látható szorongás jelenik meg az anya távozására, akkor már tudja, hogy "egyedül van". Ez a szeparációs szorongás kezdete.
Az én-modellje ebben az állapotban már tudja, hogy az anya távozása mit jelent magának a babának.


Téma: Szavazz ide, légy szíves !
Egzisztenciális kvantor
2012. február 22. 23:08 | Sorszám: 3
Ejnye, RK! Hát rosszat kívánsz nekik? Az ilyenfajta hírnév csak árt.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. február 22. 22:53 | Sorszám: 1565
Szerintem most a Fidesznek kellene kijönnie hasonló dumával, ami persze egyáltalán nem lenne demagóg: a szocik megszavazták, hogy az EU vegyen el 14400 Ft-ot Magyarország minden lakosától.

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. február 22. 22:49 | Sorszám: 2506
És ez igaz. A lakosság hirtelen megint úgy érzi, hogy meg akarják alázni az idegenek, azzal szemben, akit ő választott magának.

Hát igen. Örökké rosszra tör(nek) s örökké jót mível(nek).
Bizony nagy jót cselekednek a magyar nemzettel. A Békemenet nagyon kellemes meglepetés volt számomra. A 2004-ben a határon túli magyarokat (majdnem) elutasító országról nem gondoltam volna, hogy ilyen bátran kiáll a gazdasági szabadságharcot vívó kormánya mellett.
Ezt bizony a köcsög EU-s balodalnak köszönhetjük.

(A Békemenet - így nagy B-vel - szerintem korszakváltást jelez: Kádár népe kihalt. Nem fizikailag, hanem szellemileg. Az a csinovnyik szellemiség halt ki. 8-10 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy ilyen erős EU-s ellenszélben az emberek ne inkább önmagukban és az általuk választott kormányban keressék a hibát.)


Téma: Nemzetközi összefogás Orbánék ellen--
Egzisztenciális kvantor
2012. február 22. 18:14 | Sorszám: 788
már a tabajadiak, hákovácsok is érzik hogy a hazaárulás fogalmát túlfeszítették


Ez a nap vicce. Mármint, hogy tabajdiak, hákovácsok bármit is éreznének.


Téma: Homoszexualtiás- betegség?
Egzisztenciális kvantor
2012. február 21. 19:19 | Sorszám: 47
Kezelhető és módosítható.

A gyermekkori bevésődést hogyan lehet felnőttkorban módosítani? Ha szerencsétlen gyereknek nincs apaképe?

Egzisztenciális kvantor
2012. február 21. 14:51 | Sorszám: 38
Trend.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. február 21. 14:18 | Sorszám: 1544
Nem tudom, hogy szándékosan, vagy véletlenül, de kimaradt a cikkből, hogy Izlandot az USA mentette meg. Amikor csődbe jutottak, Oroszország fölajánlotta nekik segítségét. És mivel Izland stratégiai jelentőségű helyen van, az USA ezt nem hagyhatta.

Téma: Homoszexualtiás- betegség?
Egzisztenciális kvantor
2012. február 20. 22:49 | Sorszám: 24
Igaz azonban az is, hogy egy ember génállománya annyira összetett, hogy elképzelhető: van némi befolyása a DNS-nek is. De kifejezetten a homoszexualitásért felelős gén nem létezik – tette hozzá a szakember.
Na ez is megéri a pénzét. Rögtön megcáfolta saját állítását.

A nők esetében 82 százalékban, a férfiaknál 65 százalékban a környezet határozza meg a szexualitást,
Vagyis a férfiak 35%-ánál öröklött.
Amúgy a férfiaknál a 65-35-öt majdnem elhiszem. Agresszív, alkoholista apa mellett felnövő fiúk nagyon ki vannak téve annak a veszélynek, hogy homokosok lesznek felnőtt korukra.
A lányoknál a 82-12-t legföljebb fordítva hiszem el. Ha igaza lenne a tanulmánynak, akkor sokkal több leszbikus lenne, mint buzi.


Téma: Jó hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. február 20. 22:22 | Sorszám: 192
Dehogyis a pufajkásnak! Az egyenesen a zseniális bokros-csomagnak az eredménye volt!

Téma: Homoszexualtiás- betegség?
Egzisztenciális kvantor
2012. február 20. 22:19 | Sorszám: 22
Visszatérve a témaindító kérdéshez, évekkel ezelőtt hallottam erről egy pszichiáter véleményét, aki azt mondta, hogy a szakmának sincs még kialakult álláspontja a témában, de ő leginkább a skizofréniához tudná hasonlítani. A skizofréniára való hajlam öröklődik, ez (állítólag) kimutatható. Ellenben nem minden skizofrén hajlamú emberen alakul ki a betegség, ha olyan a környezete. (Ugyanakkor néha a környezet hatására öröklött hajlam hiányában is kialakulhat a skizofrénia.)
Azaz ha igaza volt a pszichiáternek, akkor valóban létezhet homoszexualitás-betegség. Ennek több érdekes következménye lehet. Egyrészt, nyilván a lappangó hajlam sokkal gyakoribb, mint amennyi homokost látunk, különben nem tudna öröklődni. Másrészt a devianciák terjedése, a manifeszt homokosok szaporodása valószínűleg gerjeszteni fogja a buzeráns hajlam kifejeződését, azaz szép lassan nem marad már látens homokos. Ezután pedig a homoszexualitás problémája 1-2 generáció elteltével megoldódik.
Egzisztenciális kvantor
2012. február 20. 21:54 | Sorszám: 18
(Azok az összeesküvés-elméletek igen gyenge hatásfokkal csökkentik a Föld lakosságának a számát. Inkább más kontinenseken kellene terjeszteni a devianciákat, nem pont Európában.)

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. február 20. 21:12 | Sorszám: 1535
Sanszos, hogy lesz még árvíz idén is.

Téma: Homoszexualtiás- betegség?
Egzisztenciális kvantor
2012. február 20. 21:08 | Sorszám: 10
Egyelőre. Ha így züllik tovább a világ, lesz még zoofil felvonulás is a Körúton.

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. február 20. 15:11 | Sorszám: 2436
A százhalombattai erőmű, az ország 2. legnagyobb erőműve 75%-ban a GDF Suez tulajdona. Hornék adták el.

Téma: Irán
Egzisztenciális kvantor
2012. február 17. 22:34 | Sorszám: 31
teljesen homályos, hogyan volt erre képes. Oroszok segítették? Kínaiak?

Bizony, valamelyik. Szerintem bármelyikük képes ilyenre.
Nyilvánvalóan erődemonstráció volt, és Iránnak talán semmi köze nem volt hozzá. Kína letette a gépet Irán területén.
Az is erődemonstráció volt, amikor Kína egy pár órára átterelte az internetet a saját router-eire.

Szerintem az RSA-hoz történt betörés mögött is valamelyik nagyhatalom áll.


Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. február 17. 11:44 | Sorszám: 1457
Nem tévedés, hazugság. Lassan magszokhatjuk onogurtól.
Nem elég, hogy folyamatosan Orbánékat támadja, hogy mindenkit, még a kommunistákat is megvédi, hogy Orbánékat bemocskolhassa, de még hazudik is. Persze másképp ez nem megy.
Kutato jól emlékszik a privatizációra. És onogur hazugságának másik fele az, hogy a hornék alatt befolyt pénzek még a nagyságrendjét sem közelítik meg annak, amennyit a valóságban elloptak. Nekem 4000 milliárd Ft rémlik csak a bankprivatizáció során, Lakatos Pál szerint ez inkább 5000 milliárd volt.

Téma: Irán
Egzisztenciális kvantor
2012. február 16. 13:52 | Sorszám: 6
Igaza lesz annak a cikknek Szíriával kapcsolatban, mert Kína beszólt: http://mno.hu/kulfold/kina-ellenzi-a-kulso-katonai-beavatkozast-sziriaban-1052250
...
A kommentár szerint a vérontás és a bizonytalanság fokozódása a Közel-Keleten sokkolhatja a piacokat és kisiklathatja az amúgy is gyenge globális gazdaságot. A politikai környezet a térségben rendkívül törékeny és kusza, évezredek etnikai és vallási konfliktusai miatt.

A világ hatalmainak ezzel tisztában kell lenniük, reális érzékkel kell a feszültséget kezelniük, mivel a konfliktus elterjedése katasztrófához vezetne a globális gazdasági talpra állás kritikus szakaszában – jegyzi meg a szerző.
...
A kínai kormány Csaj Csün külügyminiszter-helyettes személyében különmegbízottat küld Damaszkuszba kétnapos látogatásra – jelentette be a külügyi szóvivő csütörtöki tájékoztatóján.

Csaj eszmecserét folytat a szíriai kormány képviselőivel és más érintett felekkel a jelenlegi helyzetről, a szíriai válság megfelelő, békés megoldásának elősegítése érdekében – tájékoztatott Liu Vej-min szóvivő. A külügyminiszter-helyettes egy a szíriai helyzetről tartott konferencián csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy Kína nem járul hozzá egy olyan fegyveres beavatkozáshoz, amely „rezsimváltást” szolgálna.

(Szerintem jó későn kapott észbe Kína, hogy itt az ő bőréről van szó.)

Egzisztenciális kvantor
2012. február 16. 13:47 | Sorszám: 5
GEOPOLITICAL DESTABILIZATION AND REGIONAL WAR: The Road To Tehran Goes Through Damascus

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. február 15. 21:51 | Sorszám: 2310
A lábamat meg csak nyomkodom lefelé ...

Én köptetővel készülök.


Téma: Gyurcsány Fegyenc II
Egzisztenciális kvantor
2012. február 15. 21:47 | Sorszám: 929
Arra keress, hogy eastcasablanca !

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. február 15. 14:46 | Sorszám: 1339
akkor félévig szépen lefedezzük magunkat az állampapírpiacon és már nem lesz oly sürgős...

Már lehet, hogy hamarabb. Ha 3% alatt marad a hiány (január szufficites lett), akkor durván 860 milliárd forintot kell a piacon kölcsönkérni. Az ÁKK pedig láthatóan igyekszik kielégíteni az állampapírpiacon megnövekedett igényeket.

Egzisztenciális kvantor
2012. február 15. 13:41 | Sorszám: 1331
kester eddy is azon óbégatott a FT blogon hogy " mi lesz, Orbán átveri az EU-t és az IMF-et, ojvé"

Márpedig Cséfalvay és Orbán közül valamelyik átveri. Orbán még azt mondta 2 héttel ezelőtt, hogy márciusban a görög útra lép Portugália és Spanyolország is, és addigra nekünk IMF védőháló kell.
Erre Cséfalvay már "első félévről" beszél.
(Kester Eddy 2000-ben is nekiment Orbánnak, úgyhogy megérdemelné, hogy mérgében megpukkadjon.)

Egzisztenciális kvantor
2012. február 15. 11:31 | Sorszám: 1318
Lassan te is meg fogod kapni a hazaáruló jelzőt. Csak a stílusban különbözöl onogurtól, a szándékban nem.

Téma: Irán
Egzisztenciális kvantor
2012. február 14. 21:50 | Sorszám: 2
Van itt egy másik érdekes jóslat 2010-ből: Russian General Nikolay Makarov Predicts US Collapse if Iran is Attacked
Azaz az USA nem támadhatja meg Iránt, mert nem bírna el egy harmadik háborút.
Csakhogy azóta eltelt 2 év, az USA (állítólag) teljesen kivonta csapatait Irakból, és részben Afganisztánból is.
Egzisztenciális kvantor
2012. február 14. 19:09 | Sorszám: 0
West May Strike Iran By Summer: Russian Military Chief http://www.globalresearch.ca/index.php?context=va&aid=29281

Téma: Nemzetközi összefogás Orbánék ellen--
Egzisztenciális kvantor
2012. február 14. 13:46 | Sorszám: 670
Majd mutatnak, ne félj! Mint muszter bánó.
Amelyik felvonuló pedig nem emlékszik olyan poszterre, az biztosan fasiszta.

Egyébként erre az antiszemitázásra nem szabad reagálni. A békemenet a magyarság legnagyobb teljesítménye volt '56 óta, erre érdemes lesz emlékezni még évek múlva is. A baloldal ezt akarja megakadályozni a békemenet emlékének bemocskolásával.


Téma: Miért ne lehetne leváltani Orbánt?
Egzisztenciális kvantor
2012. február 13. 22:41 | Sorszám: 26
Mackó pajtás, téged mindenhonnan kivágnak?! Biztos túl udvariatlan voltál.

Téma: Újabb ballib harci fegyver
Egzisztenciális kvantor
2012. február 12. 00:01 | Sorszám: 19
Akkor most készülnek puccsra, vagy a közeljövőben fognak.
Azért jöttek ki ezzel a dumával, hogy később Orbán ne tudjon a nyilvánossággal védekezni.

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. február 10. 23:15 | Sorszám: 2198
Kell valami gumicsont szegény görögöknek, ami miatt tüntethetnek. Az EU engedni fog, és a megszorítások 91%-át szó nélkül benyeli a görög nép.
Egzisztenciális kvantor
2012. február 08. 22:33 | Sorszám: 2171
Ezt honnan veszed? A múltjából?
Egyébként nekem elsõre az jutott eszembe, hogy szegény románok is kapnak egy szakértõ kormányfõt. Az ilyeneknél pedig szempont a pedigré.

Téma: Ez a Hoffmann....
Egzisztenciális kvantor
2012. február 08. 22:26 | Sorszám: 166
Ráadásul aztán elmegy egy multihoz dolgozni, és önként és dalolva aláírja, hogy visszafizeti a 3 hónapos külföldi betanítás költségeit, ha 2 éven belül elmegy a cégtõl. Ez 1:8-as arány.

Téma: Zajlik a Hummer a Balatonon
Egzisztenciális kvantor
2012. február 07. 23:20 | Sorszám: 0
És rajtunk röhög a világ: http://jalopnik.com/5882956/what-made-you-think-the-second-hummer-wouldnt-also-fall-through-the-ice/gallery/1 http://www.gtspirit.com/2012/02/07/two-hummer-h2s-fall-through-ice-in-hungary/

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. január 19. 13:47 | Sorszám: 2041
Na jó, de ha pl. a Magyar Nemzet újságírója a buzikat buzinak nevezné, és nem melegnek vagy homoszexuálisnak, akkor másnap levelet írna Clintonné és Barroso.
Tehát a Schwule már valószínűleg nem számít szitokszónak.
Egzisztenciális kvantor
2012. január 19. 13:43 | Sorszám: 2038
igencsak fogékony a Bild olvasóközönségének nagyobb(milliós) része...

Na csak nem EU-s pályára készül Orbán?

Egzisztenciális kvantor
2012. január 19. 12:00 | Sorszám: 2022
Aszittem, hogy a "Schwule" az Schimpfwort.

Jók a válaszok, nagyjából ugyanezeket mondta a tegnapi sajttájon is. Viszont a Bild újságírójának láthatólag baromira mindegy volt, hogy Orbán mit válaszol, ő egy másik képet akart festeni Orbánról a kérdéseivel.


Téma: Miért erős a Forint?
Egzisztenciális kvantor
2012. január 19. 11:02 | Sorszám: 189
Na megyünk ma 300 alá? Most 302.85 .

Téma: Jó hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. január 19. 10:18 | Sorszám: 171
Tegnap Orbán politikusi pályafutásának és Magyarország legújabb kori történelmének legnagyszerűbb pillanatait láthattuk, de a zindexen ennek alig van nyoma.
Ez valóban jó hír. Ha ennyire be vannak kakkantva, akkor Orbán jobb volt, mint gondoltam.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2012. január 18. 23:19 | Sorszám: 4049
Csak nem irigykedsz?! Nézegesd inkább a táncoló csótányodat!

Magyarország 2/3-a most biztosan büszke a miniszterelnökére!


Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. január 18. 23:09 | Sorszám: 2002
Szóval szerinted hazudott.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2012. január 18. 23:08 | Sorszám: 4046
Büszkék lehetünk a miniszterelnökünkre!
Nagyon kontrasztos volt a föllépése a Magyarországot támadó képviselőkéhez képest.

Téma: Dr.Morvai Krisztina
Egzisztenciális kvantor
2012. január 18. 23:02 | Sorszám: 2154
Nagy kofferbe jó pakolni. Csak ciki vele utazni.

Téma: Energiapolitika
Egzisztenciális kvantor
2012. január 18. 22:59 | Sorszám: 2844
Ma este hallhattuk a lényeget is. Az újságírót hallgassátok 22:30 körül, meg Orbán válaszát! http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=176979

Bár az újságíró úgy gondolta, hogy a Dunán fog följönni a folyékony földgáz, de a Ribbentrop-Molotov tengelyt talán jobban idegesíti, hogy a MOL az Adriáról fog földgázt behozni Európa szívébe.
Orbán válasza még tanulságosabb. Gyakorlatilag azt ismétli meg, amit George Friedmann jósolt meg durván 1 évvel ezelőtt: Ny-Európa és Oroszország szövetségre fog lépni. Nekünk ez vagy jó lenne, vagy nem (történelmünk tanulsága szerint inkább nem), de az USA-nak és Angliának biztosan nagyon rossz lenne. Az USA terveiben szerepel(het) egy svéd-lengyel-román-török tengely, amibe talán egy erős Magyarország is belefér. Ez épp elegendő indok lenne egy ilyen összehangolt Magyarország elleni támadásra.


Téma: Dr.Morvai Krisztina
Egzisztenciális kvantor
2012. január 18. 18:16 | Sorszám: 2141
Magyarország nem oka annak, hogy az Európai Unió összeomlott – mondta Morvai Krisztina, a Jobbik képviselője. Közölte: „önök azok, akik meghozták azokat a döntéseket, amelyek tömeges szegénységet okoztak az országnak”. „Milyen bizarr, hogy önök tartanak most előadást a demokráciáról? Kiket képviselnek maguk? A görög és a portugál szegények valóban azért küldték magukat ide, hogy a magyar bírók nyugdíja miatt vagy az adatvédelmi biztosunk sorsa miatt vitázzanak?” – kérdezte Morvai.

Balóné kicsit demagóg volt, de korrektül kiállt Magyarország mellett.


Téma: Energiapolitika
Egzisztenciális kvantor
2012. január 18. 13:29 | Sorszám: 2840
Az RWE kiszállhat a Nabucco gázvezeték-projektből. A társaság vezérigazgatója a Wall Street Journal német kiadásának nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy az RWE továbbra is érdekelt a Kaszpi-térségből származó gáz európai importjában, azonban mindezt a lehető legalacsonyabb költségek mellett kívánja megvalósítani, ezért megvizsgálja az alternatív lehetőségeket is.
(portfolio.hu)

Gondolom, nekik az orosz gáz majd olcsóbb lesz.


Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. január 18. 13:15 | Sorszám: 1978
A barom portfolio.hu szerint azért erősödik a forint, mert az EU keményen beszólt nekünk.
Pedig nem. Azért erősödik a forint, mert a magyar államkötvény egyre jobb befektetésnek tűnik. Egyrészt szép lassan leminősítik egész Európát a magyar szintre, viszont (a foglalkoztatási arányon kívül) az összes magyar makró adat jobb, mint a többieké. Másrészt szerintem fülest kaptak, hogy fölminősítés jön, ha az IMF-fel megállapodunk. Még akkor is, ha a Fitch pont az ellenkezőjét nyilatkozta.

Téma: FELIRATOK JANUÁR 21-RE
Egzisztenciális kvantor
2012. január 17. 17:52 | Sorszám: 123
Szerintem azt nem kéne. Már a BBC-ben is azt nyomatják, hogy nálunk Viktatúra van.

Jó az a "húz nekszt"-es fölirat. Fölfér az egy kartonlapra.


Téma: Schmitt plagizált?
Egzisztenciális kvantor
2012. január 17. 17:46 | Sorszám: 633
Innen idéztem, nem én írtam.

A galamus-ról?! Ha te írtad volna, hihetőbb lett volna.


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. január 17. 17:41 | Sorszám: 1764
Ez vagy tényleg nem átkelőhajó lett, vagy csak "panem et circenses".

Téma: Schmitt plagizált?
Egzisztenciális kvantor
2012. január 17. 13:57 | Sorszám: 620
Annyira nem perifériás téma, hogy a KE plagizált-e vagy sem.

Még egy 7 éve alvó nick elhasználása sem drága érte.

(Tényleg léteznek ezek az alvó nick-ek, vagy a fórum szerverén valaki mindig gyárt egy frisset, amikor a balodal bajban van? Nagyon nehéz elhinnem, hogy valaki 7 évig őrizgeti a jelszót és a felhasználónevet.)


Téma: Kilóg a lóláb!
Egzisztenciális kvantor
2012. január 17. 13:46 | Sorszám: 8
Lovas túl agresszív, valószínűleg kiosztotta volna a riportert. Az talán rosszabb lett volna.
Egzisztenciális kvantor
2012. január 17. 13:43 | Sorszám: 7
Ha az a duma, hogy a hitelnek nem gazdasági feltételei vannak, akkor egyszerűen zsarolás.

Pedig a BBC-s fapina szó szerint ezt mondta. Vajon ő honnan vette?

Egzisztenciális kvantor
2012. január 17. 13:41 | Sorszám: 5
Rajnai zongornak köszönöm a linket (Kovács Zoltán a Hardtalk-ban): http://www.bbc.co.uk/programmes/p00mv179

Szóval megint nagyon kilóg a lóláb, hogy a Magyarország elleni pénzügyi és politikai támadásokat itthonról irányítják. A BBC-s muff nagyjából azt vágta Kovács Zoltán fejéhez, hogy azért rossz Magyaroszág piaci megítélése, mert a Fidesz 2/3-os törvénnyel bebetonozta az 1 kulcsos SZJA-t.
Illetve megint fölhozta a bírók korai nyugdíjazását, amire Kovács Zoltán csak annyit tudott mekegni, hogy többezer bíróból néhány százat érint a nyugdíjazás (konkrét számokkal készülhetett volna).

Schmitt Pálból és Sólyomból is itthonról készítették föl a riportert. Szerinte Schmitt egy profi vívó volt, míg Sólyom alkotmánybíró és félisten. A luvnya valószínűleg még az erősen ballib beütéses Wikipedia cikket sem olvasta Schmitt Pálról.

(Némelyik témában jobban fölkészülhetett volna, de összességében nem volt rossz Kovács Zoltán szerencsétlenkedése. A nyomulós riporterhez képest kifejezetten úriembernek tűnt.)


Téma: Bottal se piszkáld !
Egzisztenciális kvantor
2012. január 17. 11:49 | Sorszám: 1378
Elrontsam a kedved?

Téma: Kezdődik, kezdődik ! Terjesszétek !
Egzisztenciális kvantor
2012. január 16. 11:51 | Sorszám: 500
Még a héten várható valamilyen fenyegetés, vagy elrettentés a tüntetés idejére, illetve szombatra bombariadó valahova a tervezett útvonalra, hogy ne lehessen vonulni.
Köbö egy éve a soros EU-elnökség keretében családi napot szerveztek a Millenárisra, amit végül ki kellett üríteni bombariadó miatt.

Téma: Pénzügyi, közgazdasági kérdésem lenne
Egzisztenciális kvantor
2012. január 16. 11:19 | Sorszám: 0
Sziasztok!
Nem tudom, emlékszik-e itt valaki a 2000-es IT-válságra és a befektetési alapok szabályozásának megváltoztatására. Valami olyasmi rémlik nekem, hogy annak idején a legtöbb befektetési alap belső szabályozásába bele volt kódolva a pozitív visszacsatolás és a pénzügyi buborék kitermelésének lehetősége. Sajnos a részletekre már nem emlékszem.
És azt hiszem, akkoriban, okulva az IT-válságból, megváltoztatták ezeket a belső szabályozásokat.
Arra lennék kíváncsi, hogy vajon az új szabályozások adják-e meg az eszközt a hitelminősítőknek ahhoz, hogy egyes országokat kényük-kedvük szerint kilőjenek. Arra gondolok itt, hogy ha mondjuk az alapkezelők belső szabályozásában benne van, hogy AAA osztályzatú állampapírból hány százalékot tarthatnak, aztán mondjuk AA osztályzatúból hány százalékot tarthatnak, ..., akkor pontosan kiszámítható, hogy egy viszonylag picinyke elemzői húzás, mondjuk egy állampapír AAA-ról AA-ra minősítése mekkora eladási kényszert fog szülni a piacon, és mekkora forgalmat fog generálni. Illetve azt is ki lehet számolni, hogy spekulációval mennyit lehet keresni egy ilyen húzáson.

Téma: Fel a fejjel: a csoda megtörtént :)
Egzisztenciális kvantor
2012. január 16. 00:04 | Sorszám: 55
http://www.scotsman.com/news/cartoon/second_hungarian_uprising_is_as_inspirational_as_the_first_1_2056970

Kíváncsi lennék, ki írta. Meg, hogy hány példányban jelenik meg az újság, és nyomtatásban is kiadták-e a publicisztikát.


Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. január 14. 22:30 | Sorszám: 3614
Orbánt? Dehogynem!

Téma: Szimpátiatüntetés
Egzisztenciális kvantor
2012. január 14. 22:24 | Sorszám: 440
Mindegy, mennyi. Saccra köbö duplaannyi, mint az Élőlánc tüntetői.
Egzisztenciális kvantor
2012. január 14. 18:53 | Sorszám: 404
Örüljünk, hogy az origo egyáltalán megemlítette az Élőláncot, mert pl. a zindex szerint nem is léteznek.

Téma: Az LMP-seket kilövik, ugye?
Egzisztenciális kvantor
2012. január 14. 18:40 | Sorszám: 1
Egyik lehetséges magyarázatnak azt tartom, hogy az LMP nevű gazdasági társulás részvényeinek árfolyama esett, a pénzügyi eredménye nem felelt meg a tulajdonos elvárásainak, ezért a tulajdonos átalakítja az igazgatóságot.
Egzisztenciális kvantor
2012. január 14. 18:37 | Sorszám: 0
Tovább bomolhat az LMP. A Hvg.hu értesülései szerint Schiffer András távozik a Lehet Más a Politika országgyűlési frakciójának éléről, és kiszáll a párt minden vezető testületéből is.

Téma: Az euro végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. január 13. 23:56 | Sorszám: 184
Semjén Zsolt nem közgazdász.
Kína nagyon dolgozik azon, hogy ne legyen exportvezérelt a gazdasága, de a megvalósítás még odébb van.
Amúgy az USA-nak arra az esetre is megvan már a válasza: visszacsinálja az outsourcing-ot. Az amerikai ipar jó részét kitelepítették Kínába. Ha Kína kitalálná, hogy a belső fogyasztásra építi a gazdaságát, akkor az USA simán hazaviszi azt az ipart, és Kína összeomlik.

Téma: Lelepleződött az európai baloldal Magyarországgal szembeni legújabb lejárató kampánya
Egzisztenciális kvantor
2012. január 13. 23:48 | Sorszám: 12
Európa vége ennek rágalomcsürhének az uralma.

Még az is lehet, hogy igazad lesz.
Az USA nem akarja elbontani az EU-t, csak kicsit meggyengíti, mivel már egy ideja az EU Kína legnagyobb kereskedelmi partnere. Na de ha a meggyengítés közepette jön valami, amire nem számítottak, pl. kiderül, hogy az EU egész vezetése korrupt és összejátszik gyurcsányékkal, akkor bizony széteshet az Európai Unió.


Téma: Rossz hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. január 13. 23:39 | Sorszám: 25
Nem.

Téma: Orbán hatalmas sikere
Egzisztenciális kvantor
2012. január 13. 23:37 | Sorszám: 1026
Egy okkal több Orbán gyüllöletére, mivel külömb náluk és átlátja a folyamatokat és szól is, de ezt kötözködésnek veszik, meg arroganciának

Érdekeset írtál. Orbán akkor zseni lenne? Mert ezek a zseni ismérvei.


Téma: mno.hu
Egzisztenciális kvantor
2012. január 13. 23:34 | Sorszám: 40
Szóval pl. ha valaki megnézi a news.google.com oldalt, akkor azt fogja tapasztalni, hogy az leginkább a következő forrásokból szemléz: hvg.hu, népszava, 168óra

Jó, hogy megjegyezted!
Android-os okostelefonokra gyárilag telepíteni szokták a linket a Google News-ra. Jó kis ballib reklám.


Téma: Lista
Egzisztenciális kvantor
2012. január 13. 23:30 | Sorszám: 69
Az infláció 3.9% volt tavaly.
Egyéb kérdés?

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. január 13. 23:23 | Sorszám: 3589
Akkor új szelek fújnak.
Eddig azok vesztettek, akikkel jóban voltunk. Most már a haragosaink is pórul járnak?
Egzisztenciális kvantor
2012. január 13. 23:21 | Sorszám: 3588
Nem jól látod, de lusta vagyok megcáfolni.
A cáfolatot elolvashatod a múlt heti demokratában. Illetve a cáfolat felét Heim Péter korábban elmondta a Heti Válasznak, azt megtalálod az interneten.

Bedőlt már Európa? Nem, csak szív.


Téma: Kezdődik, kezdődik ! Terjesszétek !
Egzisztenciális kvantor
2012. január 13. 10:34 | Sorszám: 286
Oppá, valaki nagyon penge!

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. január 13. 10:15 | Sorszám: 2770
Jól tették, hogy Fellegit küldték. Bejön a luvnyának.

Téma: Kezdődik, kezdődik ! Terjesszétek !
Egzisztenciális kvantor
2012. január 12. 23:12 | Sorszám: 276
Vagyis inkább "die Herzensfrage von diejenigen ...".
De lehetne egy huszárvágással inkább így: "..., die die Selbstbestimmung nationaler Angelegenheiten auf dem Herzen haben, ...".
Vagy "..., denen die Selbstbestimmung nationaler Angelegenheiten am Herzen liegt, ...".

Téma: A Köztársasáhi elnök nem plagizált.
Egzisztenciális kvantor
2012. január 12. 22:35 | Sorszám: 10
szinte szó szerint átvett vagy 180 oldalt másnak a munkájából

Forrás? Én egy 11, vagy 12 oldalas PDF-et láttam. Ha nagyon a hitelességre akartak volna törekedni, akkor faximileként tették volna be, nem sima begépelt szövegként. A .PDF elbírta volna.


Téma: Kezdődik, kezdődik ! Terjesszétek !
Egzisztenciális kvantor
2012. január 12. 22:30 | Sorszám: 275
Köszönetként küldök egy német helyesírási gyakorló videót: http://www.youtube.com/watch?v=MfQBiR_2eg0
Mondjuk ez osztrákul van, de talán megfelel.
Egzisztenciális kvantor
2012. január 12. 22:10 | Sorszám: 271
Wow! (Ez németül volt. )
Köszönjük, és gratulálok!
Ilyet én nem tudtam volna összehozni, de ha már felkértél, akkor pár dolgot kritizálnék.
Az a "Daher ..." kezdetű mondat a vége felé nekem sehogy sem klappol. Mostanában nem vagyok benne annyira a németben, nem is tudnám hirtelen átfogalmazni, de talán olyasmit írnék, hogy "..., die Herzensfrage diejeniger die Selbstbestimmung nationaler Angelegenheiten ist, ..., und mit Interessen ...".
Aztán lenne ott egy vessző: "uma das Land, um alles!"
Illetve följebb volt egy pontosvessző a "Hände weg von Ungarn!" előtt. Az nem kettőspont inkább?

(Pardon. Az egész tényleg fantastisch.)


Téma: Kormányzati kommunikácja
Egzisztenciális kvantor
2012. január 12. 21:43 | Sorszám: 111
Állítólag Kósa embere. Ez egy pletyka, még nagyságrendileg sem tudom megmondani, mekkora a valóságtartalma.

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. január 12. 21:41 | Sorszám: 1793
Azt tudod-e, hogy mind közül a puli a legokosabb?
Egzisztenciális kvantor
2012. január 12. 16:29 | Sorszám: 1787
Egy sokkal jobb összefoglaló van a mai nyomtatott Heti Válaszban ugyanebben a témában. Gondolom, a fizetős internetes verzióban is benne van.

Téma: Schmitt plagizált?
Egzisztenciális kvantor
2012. január 12. 15:00 | Sorszám: 34
tehát valamilyen módszerrel digitalizálták a műveket, az pedig jó sok pízbe kerül

Vagy szimplán franciára fordították Schmitt dolgozatát. Az olcsóbb.


Téma: Jó hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. január 12. 14:54 | Sorszám: 156
Mi bezzeg képesek vagyunk finanszírozni a 7% feletti hozamot, mert mi erősek vagyunk.

Nem azért, mert erősek vagyunk, hanem azért, mert nekünk forintunk van, és forintban mért 4.2%-os inflációnk. Az olaszoknak nincs saját valutájuk, és az eurozónában 2.7%-os az infláció.


Téma: Schmitt plagizált?
Egzisztenciális kvantor
2012. január 12. 14:23 | Sorszám: 24
Rafinált dolog ez a plágium.
Annak idején a diplomámban egy teljesen új dolgot csináltam, vagy legalábbis tudomásom szerint mások addig nem próbálkoztak hasonlóval. De ha most a balos sajtó valami valós, vagy kitalált anyag alapján bemutatná, hogy a diplomámat valakitől loptam, akkor valószínűleg nem tudnám hihetően és közérthetően megvédeni magamat. Pedig én mérnöki diplomamunkát adtam be, ami egy sokkal objektívebb terület, mint olimpiák programjának elemzése.
Jól ki van találva ez a támadás, és jól is van időzítve.

Téma: Politikai gyilkosság????
Egzisztenciális kvantor
2012. január 12. 11:24 | Sorszám: 146
Polgárháború. Ez akkor következhet be, ha ... a választók rájönnek, hogy a szuverenitásról ismételt politikai szónoklatok tartalma a XXI. században üres fogás.

Még az a szerencse, hogy ezek nem ismerik Kossuth és Rákóczi népének, a hunok ivadékának lelkivilágát.
A szabdság utáni vágyunkat legföljebb jólétben és tunyaságban veszítenénk el.


Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. január 12. 11:15 | Sorszám: 1773
A német bankokat közvetlenül biztosan nem fenyegeti egy esetleges magyar államcsőd. Az MKB anyabankjának, a Bayrische Landesbanknak a mérlegfőösszege a magyar GDP többszöröse. Mellényzsebből kifizetnék az MKB kötelezettségeit, bár nem örülnének neki.
Inkább az osztrák bankrendszer van veszélyben, és az egész osztrák gazdaság.

Téma: Sajtószemle 2012
Egzisztenciális kvantor
2012. január 11. 22:40 | Sorszám: 289
Tud valamit,amit mi csak sejthetünk....

Remélem, így van. De lehet, hogy csak hívő, és ez ad neki tartást.


Téma: Most már nyíltan kormányt akarnak buktatni
Egzisztenciális kvantor
2012. január 11. 22:32 | Sorszám: 23
IMF- és EU-kölcsön hiányában a gazdaság állapota tovább rosszabbodik. Ekkor a Fidesz-elit egy része szembeszáll az Orbán-Matolcsy párossal, miközben az utcán százezrek tüntetnek. A görög és az olasz helyzethez hasonlóan az Orbán-Matolcsy párost és támogatóikat lemondatják, s egy valóban konzervatív - tehát nem populista -, jobbközép Fidesz-kormány jut hatalomra.

Na, legalább tudjuk, hogy a görög tüntetéseket is ezért csinálták.


Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. január 11. 22:04 | Sorszám: 2735
Illetve 1 hete.
Egzisztenciális kvantor
2012. január 11. 22:01 | Sorszám: 2734
A probléma az volt, hogy a magyar gazdaság eljutott oda, hogy mutatói és eredményei abba az írányba mutattak, hogy hitel nélkül saját erejéből rendbe tudja tenni az ország dolgait.
Hogy ez ne így legyen és lehessen támadásba lendülni a gazdaságot támadták meg pénzügyi eszközökkel(leminősítés, forint gyengités, stb) ami belekényszeriti az országot abba, hogy engedjen a nyomásnak az ország érdekét is fígyelembevéve nem is volt más választása.

Vgay 2 hete majdnem ugyanezt írtam.

Egzisztenciális kvantor
2012. január 11. 21:57 | Sorszám: 2733
Nem "indúlt", "indult".

Téma: Sikorski: Apokaliptikus válság közeledik
Egzisztenciális kvantor
2012. január 11. 21:55 | Sorszám: 594
Az EB meg velünk szarakszik.

Téma: Besz@rtak :D
Egzisztenciális kvantor
2012. január 11. 21:46 | Sorszám: 17
Vona is bejentkezett bekavarni. Ő most szombatra hívott tüntetést az EU irodája elé.

Akkor megértettem. csótány az üzenetével a mi sorainkban akar zavart kelteni. Azt akarja, hogy kevesebben menjünk el.


Téma: Kilóg a lóláb!
Egzisztenciális kvantor
2012. január 11. 14:17 | Sorszám: 1
A bírók korai nyugdíjazása aztán tényleg minden alapvető európai érték lábbal tiprása! Irgum-burgum!

(Minden kételyem eloszlott azt illetően, hogy a MN híre gyurcsány EU általi kikéréséről igaz-e.)

Egzisztenciális kvantor
2012. január 11. 14:15 | Sorszám: 0
http://index.hu/belfold/2012/01/11/orbannak_egy_hete_van_visszavonulni/
Az európai Bizottság szerdán súlyos intést küldött Magyarországnak: egy héten belül három törvény visszavonását várják, továbbá a rossz magyar költségvetés miatt elvehetik az EU-s támogatásokat. A jegybanktörvény, a bírók korai nyugdíjazása és az adatvédelmi ombudsman leváltása tarthatatlan Brüsszel szerint.

Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 692
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 690

Téma: Kezdődik, kezdődik ! Terjesszétek !
Egzisztenciális kvantor
2012. január 10. 21:59 | Sorszám: 4
Annak örülj, hogy a Padödő nem jön!
Egzisztenciális kvantor
2012. január 10. 21:58 | Sorszám: 3
21-én, sajna, nem fogunk tudni menni. De a tágabb családból biztosan lesz ott valaki.

Téma: Sajtószemle 2012
Egzisztenciális kvantor
2012. január 10. 21:55 | Sorszám: 249
(Nem vagyok perfekt angolból, de szeintem túl sok benne a vessző. Illetve van néhány magyaros nyelvi fordulat is. Egy "native speaker" lektorálhatta volna.)

Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 714
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 713

Téma: Sajtószemle 2012
Egzisztenciális kvantor
2012. január 10. 19:15 | Sorszám: 243
Szerintem kamuk ezek a feltételek, a MN célja pedig az, hogy felháborítsa a jobboldali közönséget

Én is ezen filózok. A Demokrata is pont most áll neki szervezkedni. Bár sem Bencsik, sem Bayer nem Magyar Nemzetes, és nehéz a széthúzó jobbos sajtóról ilyen összefogást feltételezni, de az EU-s feltételek is abszurdak, azokat is nehéz elhinni.
Kéne valami forrásmegjelölés a Magyar Nemzettől, hogy eloszlassa a kételyeket. Mondjuk ettől függetlenül szombaton elindulhatunk.

Egzisztenciális kvantor
2012. január 10. 15:43 | Sorszám: 224
Esetleg szándékosan akarták őket lukra futtatni.

Ennek akartam utánajárni, amikor körülnéztem a balos sajtóban. Mivel nagy a csönd, egyelőre nem hiszem, hogy csőbe húzták volna a Magyar Nemzetet.

Egzisztenciális kvantor
2012. január 10. 15:39 | Sorszám: 223
Hát könnyen lehet, hogy az év brüsszeli botrányát szellőztette meg a Magyar Nemzet. Gyors keresés után úgy látom, hogy (egyelőre) sem az index, sem az origo, sem a nol nem hozza a Magyar Nemzet hírét.
Egzisztenciális kvantor
2012. január 10. 15:26 | Sorszám: 220
Ti elhiszitek a Magyar Nemzet hírét gyurcsány kikéréséről és a buziházasságról?
Én nem tudom, mit gondoljak róla. Ha gyurcsány kikérése igaz, akkor az az év botránya az EU-ban. Ekkora bakit talán még az európai szocik sem követnének el.
A melegházasság kikényszerítése nem akkora nagy botrány, de szerintem hosszú távon még egy szög az EU koporsójába.
Szóval nehéz elhinnem, hogy ez EU ilyen baromságokhoz kötne egy pénzügyi megállapodást.

Másrészt az is nehéz elhinnem, hogy a Magyar Nemzet a címlapján hozna egy ilyen hírt, ha nem lenne biztos a forrásában. Ha kiderül, hogy hülyeséget írtak, esetleg direkt lázítanak, akkor az nagyon vissza fog ütni nekik.


Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 687

Téma: A Gordon
Egzisztenciális kvantor
2012. január 10. 10:41 | Sorszám: 103
Szerintem nem lőtte magát lábon. A libás ahhoz van szokva, hogy Magyarországon választás nélkül lehet valaki kormányfő, ezért nem nagyon törődik a választókkal. Egy választáson akkor sem lenne esélye, ha nem beszélne hülyeségeket.
Ezt a polgárpukkasztó dumát nem is nekünk nyomatja, hanem a kenyéradó gazdáinak.

Téma: Nemzetközi összefogás Orbánék ellen--
Egzisztenciális kvantor
2012. január 10. 10:34 | Sorszám: 470
Nem tudom, miről beszéltek. Szerintem Martonyi nagyon felkészült, és nagyon jó diplomata. Bátor és karakán is, ha kell.
Ettől teljesen független dolog az, hogy miniszternek jó-e, vagy sem. Ezt én nem tudom megítélni.

Téma: Médiatörvény, médiahatóság
Egzisztenciális kvantor
2012. január 09. 21:48 | Sorszám: 158
... szándékosan és szánalmasan vesztes anyaggal indultak ...

Nekem is volt egy olyan érzésem, hogy felháborodási hullám túl korán indult. Mintha várták volna ezt a végzést.


Téma: Sajtószemle 2012
Egzisztenciális kvantor
2012. január 09. 14:44 | Sorszám: 196
Látom, a tüntetők "tízezrei" közt véletlenül pont csótány fejét sikerült elkapnia a fényképésznek.
Legalább tudjuk, ki rendelte a cikket. Hogy ennek a csávónak mennyi pénze van!

Téma: Foglald el a Wall Streetet mozgalom
Egzisztenciális kvantor
2012. január 07. 17:07 | Sorszám: 144
Kérdés: Nem lehet-e, hogy Gyuri bácsi nem ellenünk van, hanem velünk ??

Azt hiszem, hogy az OTWS mozgalom az USA elnökválasztási kampányának része, ebben kapott feladatot Soros (én inkább nem hívnám Gyuri bácsinak). Bár nem világos nekem, hogy Soros melyik oldalon áll.
Még ha föltesszük is, hogy Soros éppen a demokraták oldalán, azaz színleg a kisemberek pártján áll, akkor sem tudunk semmit arról, hogy velünk van, vagy ellenünk. Szerintem elképzelhető, hogy Magyarország sorozatos leminősítéseinek környékén pont Soros spekulált a forint esésére. Nem ez lenne az első eset.


Téma: Miért kért simor audenciát a Zorbántól?
Egzisztenciális kvantor
2012. január 07. 14:06 | Sorszám: 21
Ettől nő mostanában a jegybanki devizatartalék? Mármint hogy nő a bedőlések miatti kötelező céltartalék?

Téma: Kapituláció
Egzisztenciális kvantor
2012. január 07. 13:52 | Sorszám: 98
Varga mindig nagyon szimpatikus, még soha nem csalódtam benne. Ugyanakkor kormányfőnek szerintem alkalmatlan lenne. Ahhoz akaratosabbnak kellene lennie.

Matolcsy szerintem éppen ajándékot kap, és türelmetlenül várja, hogy játszhasson vele.


Téma: Sajtószemle 2012
Egzisztenciális kvantor
2012. január 07. 13:47 | Sorszám: 161
Nagyon sokan érzik úgy az EU-ban, hogy a brüsszeli vízfejen keresztül igazából Németország irányít, és ez nem tetszik nekik. Valószínűleg neki mindenki szimpatikus, aki Brüsszellel szembe megy.

Téma: Kapituláció
Egzisztenciális kvantor
2012. január 07. 13:43 | Sorszám: 97
Érdekes dolgokat írtok, bár nem mindegyikkel értek egyet.
Én azt látom egyértelműen, hogy Fellegi nem is érzi ott jól magát, és ki is lóg a sorból. A másik képen is kibámult az ablakon, mintha nem érdekelné, ami ott folyik.
Pedig Orbán balján ült, mint második legfontosabb ember.

Téma: Miért kért simor audenciát a Zorbántól?
Egzisztenciális kvantor
2012. január 07. 12:23 | Sorszám: 6
Lehet, hogy amiatt, amit Jeffrey írt a másik topikban: a Bankszövetség zavarta el simort kanosszát járni. Ők meg pontosan azért, amit te írtál. Csőd szélén vannak. Szerintem még nincsenek egészen benne, meg ha már benne is lennének, akkor az anyabankok simán kisegíthetik őket. Az elmúlt öt évben (állítólag) 1100 milliárd profitot vittek ki innen, abból igazán visszatehetnek ideiglenesen párszor 10 milliárdot. Ellenben márciustól javítaniuk kell a tőkemegfelelésüket, azaz akkor már biztosan nem fognak tudni segíteni a magyar leánybankoknak.
Azaz márciusig van idő megegyezni az IMF-fel és lejjebb vinni a forintot, hogy javuljon a devizaadósok helyzete.

Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 624

Téma: Kapituláció
Egzisztenciális kvantor
2012. január 06. 23:05 | Sorszám: 62
Fellegi meg elfordult, hogy ne lássák, hogy röhög.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2012. január 06. 17:04 | Sorszám: 1279
Wow!
Nyugdíjak azonnali 20%-kos csökkentése nincs?
Közalkalmazotti leépítés és bércsökkentés sincs?

Ha tényleg csak ennyi lesz a végén, akkor nagyon megérte keménykedni!


Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 633

Téma: Jó hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. január 06. 14:06 | Sorszám: 107
Meredek csökkenéssel a 700 bázispontos sáv alá süllyedt a pénteki londoni kereskedésben a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása, amely előző nap még 750 bázispont feletti rekordszinteken járt.
...
Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland (RBS) londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének vezetője befektetők számára pénteken összeállított, az elmúlt napok piaci fejleményeire reagáló elemzésében azt írta, hogy a finanszírozási igényeket és a kormány rendelkezésére álló finanszírozási forrásokat összevetve Magyarország "aligha tekinthető a törlesztésképtelenség szélén álló" adósnak, és az ezzel kapcsolatos félelmek "eltúlzottak".

(portfolio.hu)


Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 631

Téma: Ha Orbánt megbuktatják, Orbánra fogok szavazni
Egzisztenciális kvantor
2012. január 05. 23:03 | Sorszám: 0
Ha egy 2/3-os többséggel megválasztott kormányt megbuktatnak, és mi nem állunk ki mellette, akkor hogy fogunk tükörbe nézni?

Téma: Jó hírek
Egzisztenciális kvantor
2012. január 05. 18:02 | Sorszám: 102
Lassan olyan a balos sajtó, mint annak idején a kommunista sajtó volt, csak fordítva. Annak idején a rossz híreket a Kossuth Rádióban mondták be éjfélkor. Most ugyanez van a jó hírekkel: a lap alján vannak, vagy a szövegben eldugva. http://vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/matolcsy-levelet-irt-az-ekb-elnokenek-a-jegybanktorvenyrol-366030
...
Matolcsy közölte a biztossal, hogy 100 milliárd forinttal több folyt be adó- és járulékbevételekből, mint amire a kormányzat számított. A miniszter szerint ez a GDP 0,34 százalékának felel meg.

Téma: Mea culpa
Egzisztenciális kvantor
2012. január 05. 15:18 | Sorszám: 1
Bocsi, bocsi, nem káptalan a fejem. Csak arra emlékeztem, hogy te éjjel más néven internetezel, mint nappal, meg arra, hogy Atyafi valahonnan ismerős.

Téma: Heti Válasz: Sólyom jobb lett volna mint Schmitt Pál
Egzisztenciális kvantor
2012. január 05. 13:19 | Sorszám: 56
Közben esett le, hogy Atyafi inkább skorpió sokadik reinkarnációja.
Egzisztenciális kvantor
2012. január 05. 13:09 | Sorszám: 54
(Atyafi nem gazduram másodnickje, amikor másik számítógép elé ül le? Én teljesen ebben a hitben voltam eddig.)
Egzisztenciális kvantor
2012. január 05. 11:46 | Sorszám: 50
(Csodálom a türelmedet. Mpd nem annyira hülye, mint amilyennek előadja magát mostanában, csak jó Lego-kockához méltóan minden áron igazolni akarja Edu témaindító tételét.)

Téma: A nagyon gyenge forintrúl
Egzisztenciális kvantor
2012. január 05. 10:25 | Sorszám: 64
A külkermérleg ha így marad az árfolyás,idén eszelős rekordot fog dönteni...

Pár cégnél biztos nagy jutalmak lesznek az idén. De úgy általában nem sokat érünk a külker plusszunkkal. A harmadik negyedévi 1800 milliárdos többletből 1500-at hazautaltak a multik. Mondjuk az a 300-acska is jól jön, de aprópénz ahhoz képest, amit a multik keresnek a magyar munkaerő árának csökkenésén.

Egzisztenciális kvantor
2012. január 05. 10:21 | Sorszám: 63
Szóval a káposztakővel riogatsz.
Sötétben bújkáló rémhírterjesztő, reszkess!

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. január 05. 10:13 | Sorszám: 2537
Be tudják-e csődöltetni az államot vagy sem?
Ez itt a kérdés!
Válaszom: simán!
El is kezdték....
A másodlagos állampapír piacok hozamai intő jelek,azok hozam növekedése egy eladási hullámot tükröznek.Magyarul:ömlik ki a pénz, bármi áron.

Túl sok mindent nem tudok ahhoz, hogy meg tudjam ítélni a helyzetet, de az az érzésem, hogy egyrészt ez az akció nagyon sok pénzbe kerül nekik, másrészt sok múlik az időzítésen. Azaz egy normális jegybankelnökkel nagyon meg lehet nehezíteni a dolgukat, és el lehet húzni a vergődést.
Ha időt nyerünk, akkor pedig életet is. A minapi BNP-s elemzők által tett nyilatkozatok arra engednek következtetni, hogy márciusban már kisebb bajuk is nagyobb lesz annál, hogy velünk szívózzanak. Talán ezért akarják lenyomni a torkunkon azt az IMF-segélyt már február elején.

Persze semmit nem tudok, csak találgatok.
Az biztos, hogy simán bebuktatnak minket, ha akarnak. Berlusconit is az EKB + Merkel duó váltotta le (ld. a zindex cikkét), pedig ő nagyobb falat lehetett.


Téma: Ideje hallatni a hangunk
Egzisztenciális kvantor
2012. január 04. 23:00 | Sorszám: 149
Nem vagyok a Facebook-on, és valószínűleg nem is leszek. Ha valahova menni kell tüntetni, írjátok már meg - légyszi - itt is! Köszi!

Téma: Facebook - ki tud ott is megjelenni ?
Egzisztenciális kvantor
2012. január 04. 22:56 | Sorszám: 47
A baj nem jár egyedül.

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2012. január 04. 22:52 | Sorszám: 2490
2012 a remény éve!
Egzisztenciális kvantor
2012. január 04. 22:51 | Sorszám: 2489
Magyarországot feláldozzák egy újabb pitiáner nagyhatalmi játszma oltárán. Ismét, megjegyzem, hisz nem először a történelemben!

Nem, szerintem nem erről van szó. Szerintem el akarják foglalni Magyarországot. Kellünk nekik, de Orbán nélkül.
Állandóan államcsőddel riogatnak, pedig arról szó sincs. Itt a 3%-os hiányról van szó. Ha Magyarország 2012-ben különadók és IMF nélkül 3% alatti hiányt produkál, akkor kész vége, mi nyertünk, megszereztük függetlenségünket. Egyszerűen semmilyen indok nem marad, ami a leminősítésünket indokolná, a felminősítés pedig hirtelen idevonzza a befektetőket, és a magyar gazdaság elindul fölfelé, mint a rakéta. Magától, önerőből, függetlenül. Ez csúfos vereség lenne az IMF-nek, az EKB-nak, az EU-nak és az eurozónának. Ezt nem engedhetik.
Azon kívül Magyarország beindulása magával rántaná a térséget is, ami tovább nehezítené Nyugat-Európa helyzetét. Ezt nem engedhetik.


Téma: Orbán hatalmas sikere
Egzisztenciális kvantor
2012. január 04. 22:35 | Sorszám: 818
7 Mrd Ft mikor? Mondjuk december 27-én? Mert amúgy 7 Mrd Ft országosan az zéró-nulla.

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2012. január 04. 22:32 | Sorszám: 1459
Nem szép dolog ez a volt kétszeres katonai szövetséges országtól...
Most nem szövetségesek, most ellenfelek. Olvasd a mai Demót, vagy George Friedmant az interneten!

Ez az EU-s vizsgálat kimutatja majd, hogy az EU milyen mértékben Tel-Aviv csicska.
Hopp, ez nagyon jó gondolat! Erre talán még Friedmanék sem gondoltak. Az USA mostanában rázza le magáról Izraelt, kézenfekvő, hogy Merkozyék segítséget kérjenek Izraeltől.


Téma: A nagyon gyenge forintrúl
Egzisztenciális kvantor
2012. január 04. 22:23 | Sorszám: 30
A pakliban benne van az államcsőd

Forrás?
Az általad korábban idézett cikk szerint sincs veszélyben az állam rövidtávú finanszírozása.

Manapság olyan divatos rettegni. Remélem, kötelezővé azért nem fogják tenni.

Egzisztenciális kvantor
2012. január 04. 22:20 | Sorszám: 29
Konkrétan milyen "becsapódástól" kell most rettegni?
Egzisztenciális kvantor
2012. január 04. 17:54 | Sorszám: 20
Nem, ő a muszkákkal van. De most az oroszoknak is az az érdeke, hogy Közép-Európában balhé legyen.
Egzisztenciális kvantor
2012. január 04. 17:51 | Sorszám: 18
Meg ez is érdekes:
A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital közgazdászai az MTI szerint azt közölték: lehetségesnek tartják, hogy az IMF/EU-programról szóló megállapodás a magyar piaci árfolyamok még további jelentős esésének hatására jön csak létre. A ház szerint várhatóan folytatódik a magyar piacokra nehezedő nyomás, mivel a kormány „korlátozott rugalmasságot" mutat a valutaalappal és az EU-val szemben, és ez felveti annak a kilátását is, hogy elhúzódnak a tárgyalások egy majdani új - „akár elővigyázatossági, akár másféle" - hitelprogramról.

Azt hiszem, ezt le se kell fordítani magyarra, ez így is érthető: nyílt zsarolás folyik.

Egzisztenciális kvantor
2012. január 04. 17:46 | Sorszám: 15
Ki mit vesz észre, és emel ki. Én pl. ezt:
Egyelőre nem fogy el a pénzünk
Ugyanakkor attól nem kell tartani, hogy a mostani emelkedés miatt rövidtávon finanszírozási problémái akadnának a magyar államnak: az állampapírok átlagos lejárata több mint négy év, az államot pedig csak a kibocsátási aukción kialakuló hozamok érintik közvetlenül.

A mostani hozamemelkedés azt jelenti, hogy a befektetők egyre magasabb hazamért hajlandóak csak megvenni egymástól a papírokat. Az állam által fizetett hozam ugyanakkor csak egyszer, az aukción kerül megállapításra, így a lejáratkor a másodpiaci hozamok alakulásától függetlenül ennyit fizet az állam.

Bár onogur szerint én nem értek a pénzügyekhez, azért én azzal magyaráznám a dolgot, hogy a befektetők hosszú távon inflációra és forintgyengülésre számítanak.


Téma: Az eurózóna végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. január 04. 16:35 | Sorszám: 93
Itt egy kis ízelítő: http://4hoteliers.com/4hots_fshw.php?mwi=5568
Egzisztenciális kvantor
2012. január 04. 14:05 | Sorszám: 92
Olvassátok el a mai Demokratában George Friedman elemzését Közép-Európáról, ha tisztábban akartok látni. Nagyon tanulságos.

Téma: Ha valamikor hát most az összefogás ideje jött el!
Egzisztenciális kvantor
2012. január 03. 17:48 | Sorszám: 135
A lengyel központi bank csütörtökön devizát adott el a zloty védelmében - jelentette be a bank csütörtökön kora este.

Valamelyik nyugati ellemző is biztosra veszi, hogy a jegybank devizatartalékát intervencióra fogják használni. Azaz arra, hogy a jegybank ellássa a törvényben rögzített feladatát. Amit vitalij simor eddig elbliccelt.
Azaz azért kellett új törvényt hozni, hogy le lehessen váltani a jegybank vezetőjét, aki szakmailag teljesen alkalmatlan, ezen felül elárulja hazáját (na jó, az őt eltartók hazáját). Ugyanis a régi törvény nem ad lehetőséget szakmai alkalmatlanság miatti leváltásra.


Téma: Az eurózóna végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2012. január 03. 17:38 | Sorszám: 86
Heim Péter írt egy érdekeset a Heti Válaszban:
Abban van igazság, hogy Európa hadszíntér, a háború viszont szerintem Kína és az Egyesült Államok között zajlik. Európa létrehozott a dollár mellett egy másik tartalékdevizát. Ha Kína a tartalékait az euró felé billenti el, az nem jó Amerikának - a dollár tartalékszerepe évente így is másfél százalékot esik, ami 100-150 milliárd dolláros csökkenés. Ha az amerikaiak kilövik az eurót, a kínaiak kénytelenek lesznek dollárban tartani a tartalékaikat, azaz függenek tőlük. Az akció hátterében valóban beazonosíthatunk angolszász üzleti köröket, hiszen Amerika mindent megtesz azért, hogy ne kelljen megszorítania, saját, "agyaglábakon" álló gazdaságának a problémáit megpróbálja rátolni a világra. Egyedül ma már nem lenne képes legyűrni Kínát, de az euróövezet szétbombázása végén úgyis Amerika fog segíteni, tehát Európa hosszú távon szövetségessé válik, együtt pedig képesek feltartóztatni a kínai birodalmat.

Nem tudom, nem következik-e ebből az, hogy az USA nem engedi, hogy Magyarország Kínának adja el államkötvényeit. Bár Magyarország kis pont, Kínának elvileg az is menekülési út lehetne, ha nem euróból vásárol be, hanem mindenféle nemzeti valutákból. Azaz ha az USA komolyan veszi a Kína elleni háborút, akkor meg kell tiltania az érdekkörébe eső országoknak, hogy az érdekkörén kívülről finanszírozzák az államadósságukat. Ez magyarázhatja a Kínai tárgyalásaink elakadását, és az IMF újbóli megkeresését.


Téma: Sajtószemle 2012
Egzisztenciális kvantor
2012. január 03. 16:51 | Sorszám: 11
Most akkor a népszabót lapszemlézzük?
Amúgy a népszabó honnan veszi, hogy betiltották az abortuszt?

Téma: Jegybanktörvény
Egzisztenciális kvantor
2012. január 03. 14:15 | Sorszám: 5
Akkor már simornál jobb vagyok.
És még annyi közöm is van, hogy nem bérfórumozásból keresem meg a közértben elköltött pénzt. Ezzel már nálad is jobb vagyok.

Téma: Kormányzati kommunikácja
Egzisztenciális kvantor
2012. január 03. 13:58 | Sorszám: 66
Lusta vagyok megkeresni, de valahol azt olvastam, hogy az RTL valamelyik vezetője (talán jogi igazgatója), meg a TV2 valamelyik vezetője azt nyilatkozta, hogy a médiatörvénnyel kapcsolatos félelmeik alaptalannak bizonyultak. Szerintem ez egy akkora labda, hogy ennek kihagyását csak szándékossággal tudom magyarázni. Ezt kellene folyamatosan a többi ballib rettegő fejéhez vágni.

Meg azt is nyilatkozták, hogy az NMHH kifejezetten segítőkész (vagy valami hasonló). Na ez nekem már kevésbé tetszett. Én ezt úgy értelmezem, hogy az NMHH puhapöcs.


Téma: Jegybanktörvény
Egzisztenciális kvantor
2012. január 03. 13:52 | Sorszám: 0
Égetné a kormány a devizatartalékot?
...
Békesi László volt pénzügyminiszter úgy vélte, akár szükségállapotot is előidézhet, ha a kormány az MNB devizatartalékait gazdaságpolitikai célok finanszírozására használná.

Hajrá Fidesz! Jó az irány! Békesi László, az mszmp utolsó pénzügyminisztere retteg.


Téma: Kormányzati kommunikácja
Egzisztenciális kvantor
2012. január 02. 18:03 | Sorszám: 58
BÚÉK mindenkinek!
Idén lesz kormányzati kommunikáció? Vagy megint csak ellenzéki?

Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2011. december 22. 17:12 | Sorszám: 1770
Ez figyelmeztetés nekünk.
Eörsi szerint csak Orbánnal van a baj, bárki más jobb lenne.
Azaz nekünk csak Orbán jó, senki más nem lenne képes ekkora ellenszélben harcolni.

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. december 22. 17:08 | Sorszám: 2234
Te ismered toloba kartácsot? Csak nem őt is a bíróságról?

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2011. december 22. 15:10 | Sorszám: 4036
Nekem a Szent Györgyös kép tetszik. Nem véletlen, hogy a komcsik prüszkölnek, ugyanis az mszp rajta van a festményen.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. december 22. 13:11 | Sorszám: 1256
Ezt hozza úgy a zindex, hogy "kevesebb pénzt költöttünk októberben". Csak valahogy a KSH számaiból semmilyen csűréssel, csavarással nem lehet kihozni ezt az állítást.

Téma: Újévi jókivánságok
Egzisztenciális kvantor
2011. december 22. 11:27 | Sorszám: 7
Jó egészséget, és Orbán sikereiben gazdag új évet kívánok minden fórumtársnak.

Téma: A kommunista Barroso
Egzisztenciális kvantor
2011. december 21. 22:55 | Sorszám: 26
Ez a legjobb!
"Hülyének nézel, vazze?!"

Téma: Sikorski: Apokaliptikus válság közeledik
Egzisztenciális kvantor
2011. december 21. 22:53 | Sorszám: 316
Nem bírom szó nélkül hagyni a butaságodat, pedig azt kellene.
Számold végig szépen, hogy a történetben kinek milyen tartozása és követelése volt a 100 euró érkezése előtt, illetve után! A 100 euró érkezése előtt papíron minden görög szereplőnek volt 100 euró követelése és ugyanennyi tartozása is. Azaz összesen mindenkinek 0 eurója volt. A 100 euró érkezése, majd távozása után megint mindenkinek 0 eurója volt, csak éppen megszűnt a körbetartozás.
A tanmese annyiban reális, hogy a szállodás nem mondhatja azt a hentesnek, hogy "én nem tartozom neked semmivel, hajtsd be a pénzedet a kurván". Kell kölcsön 100 euró egy "kis" időre, hogy a körbetartozást föl lehessen számolni.
Annyiban viszont nem hiteles, hogy a gyakorlatban ritkán van körbetartozás, a lánc végén levő rendszerint szív.

Téma: És mikor ismeri el az EU, hogy Orbánnak igaza volt és van?
Egzisztenciális kvantor
2011. december 21. 22:43 | Sorszám: 66
Ez valamikor régen volt?
Adhatnál pl. az Ubuntu-nak megint egy esélyt, mert a hálózati beállításai az utóbbi 2 évben nagyon sokat fejlődtek. A legtöbb laptop-on az Ubuntu (meg a hasonlóan fejlett Linux kiadások) jobban kezelik a hálózatot, mint a Win7.

Téma: A kommunista Barroso
Egzisztenciális kvantor
2011. december 21. 22:36 | Sorszám: 20
Valószínűleg nem mernek a szemébe nézni.

Téma: Sikorski: Apokaliptikus válság közeledik
Egzisztenciális kvantor
2011. december 21. 22:35 | Sorszám: 315
Mellesleg nem hiszem, hogy nem a Kárpát-medence a fő célpont

Én meg biztos vagyok benne, hogy nem a Kárpát-medence a legfőbb célpont. Vagy 2 millió izraeli zsidónak van amerikai útlevele, úgyhogy ők hülyék lennének ide jönni. A maradék is valószínűleg szívesebben választ olyan országot, ahol szegről-végről rokon a miniszterelnök.


Téma: És mikor ismeri el az EU, hogy Orbánnak igaza volt és van?
Egzisztenciális kvantor
2011. december 21. 22:27 | Sorszám: 64
Mikor tértek már át a Linux-ra?

Téma: Az Origót már büntetni kéne
Egzisztenciális kvantor
2011. december 21. 22:25 | Sorszám: 14
Nem értek egyet a témaindítóval, nem kellene őket megbüntetni. Hanem be kellene csukatni, a telephelyüket beszántani, és sóval bevetni.

Apropó, ha teszem azt, nekem forintlekötésem van, akkor a Fitch vezető elemzője által tett nyilatkozat alapján perelhetném az origo-t elmaradt haszon miatt?
Egy ilyen pert azért meg lehetne próbálni (durván 100e Ft ügyvédi költség van vele), hogy az origo többet ne merjen ilyet csinálni. Persze csak addig, amíg be nem szántjuk őket.


Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. december 21. 22:19 | Sorszám: 2177
A vlahokat is behúzták a csőbe. Ha nem látnám, nem hinném el, hogy ezt az ócska negatív spirálos trükköt ennyiszer el lehet sütni: adunk hitelt, de csak olyan feltételekkel, amiket ha teljesítesz, újabb hitel fog neked kelleni.
Ha visszavágják az állam által kiosztott pénzeket, akkor az még abban az évben nem simán az ÁFA-kulcs mértékével, hanem egy mértani sor összegével csökkenteni fogja az ÁFA-bevételeket. Hosszú távon pedig sokkal nagyobb kárt okoz, mert tönkretesz egy csomó vállalkozót, akik belföldre termeltek. Ebből lesz a zuhanó spirál.

Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 622

Téma: Sikorski: Apokaliptikus válság közeledik
Egzisztenciális kvantor
2011. december 21. 17:44 | Sorszám: 305
A hotel tulajdonosa nem vesztett 100 eurót, mert korábban tartozott a hentesnek, és a sztori azzal kezdődik, hogy ezt a tartozását törlesztette.
Egzisztenciális kvantor
2011. december 21. 17:05 | Sorszám: 303
Ezt jól kiszámoltad.

Téma: Leválthatják Orbán Viktort?
Egzisztenciális kvantor
2011. december 20. 22:51 | Sorszám: 129
Aki részben érti kérdezhet?
Kíváncsi lennék, szerinted kik azok az egyesek?

Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 617
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 615

Téma: Mit hazudott Göncz Kinga ?
Egzisztenciális kvantor
2011. december 20. 22:12 | Sorszám: 20
Csak nem fognak a régi tagállamok valamiféle hátrább maradást fölvállalni az újonnan jöttekért?

Ha fölismerik, hogy ez az ő hosszútávú érdekük is, akkor föl fogják.
Az EU sem homogén. Aki nem vállalja, annak nyilván mások az érdekei. Esetleg nem lát tovább az orránál, mert Baál ragyogása elvakítja.


Téma: Jogalkotás
Egzisztenciális kvantor
2011. december 20. 22:04 | Sorszám: 40
Raffay csütörtökön tartott egy előadást a szabadkőművesekről, nem értem már oda

A múlt heti Demóban van vele egy interjú.


Téma: Leválthatják Orbán Viktort?
Egzisztenciális kvantor
2011. december 20. 14:30 | Sorszám: 96
Szerinted az EKB pénzügyekkel kapcsolatban külsősök tanácsaira szorulna?
Egzisztenciális kvantor
2011. december 20. 14:10 | Sorszám: 92
Ez biztosan így hangzott el? Nem csak amolyan Teller-levél? Ugyanis ez ebben a formában nyílt hadüzenet, és nyilvánvaló taktikai hiba.
Egzisztenciális kvantor
2011. december 20. 14:07 | Sorszám: 88
Az a 35 milliárd euró hol van? Itthon páncélban készpénzben, vagy az EKB-ban egy számlán virtuálisan? Ha az utóbbiban, akkor nem fél a Fidesz attól, hogy egyszerűen zárolják azt a számlát valamilyen mondva csinált ürüggyel?

Téma: A devizahitelesek megmentése -- az ország megmentése
Egzisztenciális kvantor
2011. december 18. 22:31 | Sorszám: 17
Aranyos Mariskám, akkor fogsz majd sírni ...

Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 569

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. december 16. 11:58 | Sorszám: 1137
A kormány eddig 3 mentőcsomagot jelentett be, 2-t a bankszövetséggel együtt dolgoztak ki. Na pont az a 2 teljes kudarc. Muszáj volt egy kicsit megszorongatni őket, hogy együttműködőbbek legyenek.
A kamattámogatásos gyüjtőszámla nekem is nagyon szimpinek tűnik. Persze minden a részleteken múlik majd.

Téma: Eurázsiai unió
Egzisztenciális kvantor
2011. december 16. 11:49 | Sorszám: 3
Szóval akkor az EU fönnmaradása a német-francia tengelyen és Kínán kívül senkinek nem érdeke. Kínának is csak addig, amíg ennyire exportvezérelt a gazdasága.

Téma: Vérfagyasztó döntések
Egzisztenciális kvantor
2011. december 15. 16:56 | Sorszám: 18
Az EKB kritikája teljesen jogos, hiszen kormányunk nem konzultált velük a terveikről, pedig az kötelezettségük.

Nem azt kéne lesned, hogy melyik ballibsi lap rúg bele végre a kormányba, hanem tájékozódnod. 40 napja van az EKB-nál a jegybanktörvény, és ülnek rajta. Az index és onogur együtt hazudozik. Az indextől már megszoktam.

Vagy lépjenek ki az EU-ból és akkor azt csinálnak, amit akarnak.
Ennyire félted vitalij simort? Azért ennél egyszerűbben is el lehet távolítani.

Egzisztenciális kvantor
2011. december 15. 13:24 | Sorszám: 11
Na, az Európai Központi Bank már prüszköl, és most teljesen jogosan

Egy mocskos szemét hazaáruló tetű vagy! Neked mindegy, hogy ki támadja a kormányt, az a lényeg, hogy támadja valaki. Az ilyen szemetek hívták be a ruszkikat '56-ban.


Téma: Európai Egyesült Államok (USE)
Egzisztenciális kvantor
2011. december 14. 23:27 | Sorszám: 43
Én beismerem, hogy rosszul tudtam, és valóban volt lovas roham a II. VH-ban is.
Egzisztenciális kvantor
2011. december 14. 18:37 | Sorszám: 39
Inkább kocsmai hőzöngésnek.

Téma: Orbán hatalmas sikere
Egzisztenciális kvantor
2011. december 14. 15:06 | Sorszám: 670
n=653? Akkor ez valami viccfelmérés, mint amilyeneket a Demokrata szokott készíteni n=500-zal.
Ha már közpénzen csinálják, akkor megkérdezhettek volna vagy 2-3 ezer embert.
Egzisztenciális kvantor
2011. december 14. 15:03 | Sorszám: 669
Az átlag 49-21-19. Szerintem ez lehet a legközelebb a valósághoz.
Egzisztenciális kvantor
2011. december 14. 10:47 | Sorszám: 621
Ahhoz a Pokorni-féle javaslathoz mit szólsz, hogy az egyetemek kiadhassák a nyelvvizsga hiánya miatt bentragadt diplomákat?

Téma: Horogkereszt, vörös csillag, Heineken
Egzisztenciális kvantor
2011. december 14. 10:44 | Sorszám: 115
Mármint Szepsy? Na ő valóban jó borokat csinál.
De a sör az sör, a furmint az meg furmint. Talán a dupla rizling kisfröccs tudja helyettesíteni a korsó sört, de az is csak nagy melegben. Van, amikor a sör jobban esik.
Reméljük, jövőre finomabbnál finomabb magyar házi söröket kóstolhatunk mindenfelé az országban!

Téma: Minősíthetetlen hitelminősítők
Egzisztenciális kvantor
2011. december 14. 10:13 | Sorszám: 130
Nem a 7%-ot írtam el, hanem a "kamatocskát". Az hozamocska akart lenni, a 3 hónapos DKJ hozama.
Egzisztenciális kvantor
2011. december 14. 09:43 | Sorszám: 128
3 hónapon belül? Nem hiszem. Egyszerűen jól jön az a 7%-os kamatocska. Pláne, ha 1%-ért kapnak kölcsön eurót.

Téma: Európai Egyesült Államok (USE)
Egzisztenciális kvantor
2011. december 14. 09:33 | Sorszám: 9
A II. Világháború lovasrohammal kezdődött

Forrás? Én úgy tudom, az I. világbajnokságon volt utoljára lovasroham. Az utolsó sikereset pont a magyar huszárok mutatták be, de már nem tudom, ki ellen.


Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 612

Téma: Este Orbán beszéd
Egzisztenciális kvantor
2011. december 13. 14:10 | Sorszám: 313
LEGO-kockák.

Téma: Orbán tökei avagy Magyarország kimarad az új pénzügyi szerződésből?!
Egzisztenciális kvantor
2011. december 13. 10:34 | Sorszám: 201
És ennek a NOL hogy örül!

Téma: Sikorski: Apokaliptikus válság közeledik
Egzisztenciális kvantor
2011. december 12. 22:02 | Sorszám: 240
Nem tudom, mi az, de szerintem nem jól gondolod. Mert szerintem itt nem 1, azaz egy összeesküvésről van szó. Ez itt most káosz.
Abban már korábban másokkal (leginkább Auróra eftással) egyetértettünk, hogy az USA próbálja menteni a dollárt, ezért küzd az euró ellen. A küzdelem sajnálatos mellékhatása, hogy a német gazdaság relatíve fölértékelődött, a német nagytőke megerősödött. És öntudatra is ébredt, ld. még annak a bankárnak az esetét, aki megmondta a frankót a kisebbségekkel kapcsolatban, és akinek most nem jut eszembe a neve.
Mivel a németek és a franciák tudnák most megmenteni Európa leszakadó államait az USA euró elleni harcától, ők élnek a lehetőséggel, és nem mentik meg ezeket az államokat, hanem ezekkel riogatják a többieket, akiket szolgasorba fognak hajtani. A görögöket direkte és szánt szándékkel tették tönkre, ezt most már csak a vak nem látja. A görög helyzet miatt esetlegesen Németországot érő veszteség aprópénz ahhoz a nyereséghez képest, amit a többiek leigázásával fognak nyerni.
Németországban jövőre állítólag recesszió várható. Eközben a német vállalatvezetők soha nem látott mértékben vásárolnak saját részvényeket, a német autóipar pedig folyamatosan beruház, és töretlenül optimista. Most éppen a japán autóipar lenyomására készülnek. Ez a két dolog (mármint a vállalatok optimizmusa, és a várható német recesszió) szöges ellentétben áll. Nem lennék meglepve, hogy ez szintén valami könyvelési trükk lenne a német állam részéről, hogy még jobban megijesszék az eurozóna kisebb országait.

Szóval szerintem nincs bazinagy összeesküvés, csak a már ismert euró elleni háború. Illetve ennek a törvényszerű következménye, hogy a gazdaságilag erős államok kihasználják a helyzetet.


Téma: Orbán tökei avagy Magyarország kimarad az új pénzügyi szerződésből?!
Egzisztenciális kvantor
2011. december 12. 21:39 | Sorszám: 188
nagyjából vallási kérdésből megmagyarázható

Felhívnám az olvtársak figyelmét David Cameron felmenőire, karrierjére, valamint arra, hogy Sarkozy + Merkel kontra Cameron viszonylatban a zsidózás teljesen értelmetlen.


Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. december 08. 14:30 | Sorszám: 2023
A Chinese man and his Jewish friend were walking along one day when the Jewish man whirled and slugged the Chinese man and knocked him down.
"What was that for?" the Chinese man asked.
"That was for Pearl Harbor!" the Jewish man said.
"Pearl Harbor? That was the Japanese. I'm Chinese."
"Chinese, Japanese, you are all the same!"
"Oh!"
They continued walking and after a while the Chinese man whirled and knocked the Jewish man to the ground.
"What was that for?" the Jewish man asked.
"That was for the Titanic!"
"The Titanic? That was an iceberg."
"Iceberg, Goldberg, Rosenberg, you are all the same."

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. december 08. 13:02 | Sorszám: 833
Egyesek szerint már augusztusban ki akarták rúgni. Az egyesek ezt még nyár elején mondták.
Egzisztenciális kvantor
2011. december 08. 13:00 | Sorszám: 830
Én még nem tudom. Forrás?

Téma: Sikorski: Apokaliptikus válság közeledik
Egzisztenciális kvantor
2011. december 08. 09:44 | Sorszám: 165
Jól mondja ám huszárló! Izlandot végül az USA mentette meg, egyébként most ott tartanának, ahol Görögország. Az USA pedig akkor lett olyan segítőkész, amikor Oroszország is fölajánlotta segítségét az igen jó helyen fekvő szigetországnak.

Téma: LEGO-kockák
Egzisztenciális kvantor
2011. december 07. 22:03 | Sorszám: 57
Csurkáról, meg az Új Színház miatti hőbörgésről jutott eszembe, hogy emlékeztek ti még, hogy '98 és 2002 között állandó téma volt a balos sajtóban a MIÉP, és a szélsőjobb?
Valahogy a Jobbik-kal barátkozóbbak. Kéne már egy igazi szélsőjobboldali párt is, hogy az ilyen érzelmű szavazók meg tudják végre különböztetni a jobboldalt a baloldaltól.

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. december 07. 21:48 | Sorszám: 2014
"Vitalij Simor"


Ez jó, ezt még nem olvastam.

Egzisztenciális kvantor
2011. december 07. 21:28 | Sorszám: 2012
Majdnem mindegy, úgyis az ő emberük.

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. december 06. 16:40 | Sorszám: 789
Bár azt az egész mondatot nem értem, de a templom lerombolása +70-ben volt, Titus alatt.
(Titus arról híres még, hogy beszedte a pénzt, aminek "nincs szaga".)

Téma: Emlékezni kell azért, hogy ne ismétlődjék….
Egzisztenciális kvantor
2011. december 05. 23:05 | Sorszám: 33
Pár százalékkal megvertük gyurcsányt, akkor, amikor még ereje teljében volt.
Egzisztenciális kvantor
2011. december 05. 22:37 | Sorszám: 30
Dehogy volt szégyenletes! Lenyomtuk a megtévesztett és mozgósított tömeget a negatív propaganda ellenére.
Csak a parlament nem vette figyelembe a többség akaratát. De ők nem szégyellik magukat, hiába várnánk tőlük.
Nekünk ez legföljebb szomorú.

Téma: Ismét kettős állampolgárság....?
Egzisztenciális kvantor
2011. december 05. 22:07 | Sorszám: 3748
Én nem gyászolok, én jól szavaztam. 2004-ben is, és 2010-ben is.

Téma: Sikorski: Apokaliptikus válság közeledik
Egzisztenciális kvantor
2011. december 05. 22:02 | Sorszám: 103
IEA: szakadék felé közelít a világ

Legalábbis Soros erre spekulál.


Téma: Ismét kettős állampolgárság....?
Egzisztenciális kvantor
2011. december 05. 22:01 | Sorszám: 3746
Na jó, de melyik egyéni jelöltre?

Téma: Ismét 300 az Euró!
Egzisztenciális kvantor
2011. december 05. 21:58 | Sorszám: 12
A reális értéke 270-280 van.

Azt miből gondolod?

Egzisztenciális kvantor
2011. december 05. 13:47 | Sorszám: 6
299.784!

Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 539

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. december 05. 13:35 | Sorszám: 763
Nem, ezek többnyire fusizó mesterek. Alkalomszerűen dolgoznak építkezésen, vagy ahol éppen munka van. Ha van munka, akkor szalad a szekér, ha nincs, akkor éheznek. Szerintem ezeket nehezebb beterelni a rendszerbe, mint az adócsaló kisvállalkozókat.

Téma: Ismét 300 az Euró!
Egzisztenciális kvantor
2011. december 05. 11:42 | Sorszám: 2
Ne igyunk előre e medve bőrére! Eddig 300.58 volt a mai csúcs.

Téma: Az eurózóna végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. december 05. 10:58 | Sorszám: 72
A kormányfő-pénzügyminiszter Monti lemondott fizetéséről.

Ezt már ismerjük.
Mondjuk azt, hogy ugyanaz az ember a kormányfő is, meg a pénzügyminiszter is, azt még nem.


Téma: A fogamzásgátlás mellékhatásai
Egzisztenciális kvantor
2011. december 03. 22:40 | Sorszám: 265
Ahogy olvaslak, nem lenne nagyon megerőltető egy kis költségbe verni magadat

Mibe fogadunk, hogy csóró, csak előadja magát?


Téma: A magyar kormány és a világvége
Egzisztenciális kvantor
2011. december 02. 23:25 | Sorszám: 24
Na ezt jól megírtad. Nem hittem volna, hogy Bencsiket megvették az energiaszolgáltatók. De így, hogy beismerte, már minden világos. A MH kicsit kiszínezte, de valószínűleg megállja helyét ez az idézet: A frakcióvezető gyakorlatilag minden fogyasztói körben megtiltotta volna az áramszolgáltatóknak, hogy a rendszerhasználat díjjal tartozó ügyfeleiknél kikapcsolják a szolgáltatást. Bencsik viszont azzal érvelt, hogy nagy veszteséget okozna a szolgáltatóknak, ha a frakcióvezető tervét elfogadná a parlament. „Miután magam arra szerződtem, hogy legjobb tudásom és lelkiismeretem alapján szolgáljam az országot, ezért a Lázár Képviselő úr által benyújtott indítványt támogatni nem tudom" - írta akkor az államtitkár a Facebookon.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. december 02. 23:15 | Sorszám: 3448
higgadt, visszafogott, normális csávó

A korrupt jelző lemaradt. Az a szörnyű, hogy be is ismeri.


Téma: Ibéria végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. december 02. 23:14 | Sorszám: 0
Azt olvastam, hogy az új spanyol kormányfő megszorításokra készül, mivel Németország ezt várja el tőle. Azt is olvastam, hogy bár a spanyol államadósság kicsi, a magánszektor adóssága a GDP 200%-a fölött van, ezen belül is a lakosság adóssága a GDP 90%-a. Ebben a helyzetben borítékolható, hogy az esetleges megszorítások beindítják a szerencsétlen görögöknél jól bevált megszorítás->recesszió->hiány->megszorítás spirált.
Szólni kéne a spanyoloknak, hogy ne a németekre hallgassanak, hanem figyeljék Orbán Viktort.

Téma: Sikorski: Apokaliptikus válság közeledik
Egzisztenciális kvantor
2011. december 02. 22:58 | Sorszám: 82
Wow!
Szóval az USA megpróbálkozik Kína megbuktatásával is (Európa után).

Téma: A fogamzásgátlás mellékhatásai
Egzisztenciális kvantor
2011. december 02. 18:43 | Sorszám: 217
Úgy látszik, ezt minden apuka kipróbálja.

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. december 02. 17:28 | Sorszám: 1955
El akarják kérni az MNB-ben levő pénzt gazdaságélénkítésre.
Azt hiszem, kellene egy kis nyomatékot adniuk ennek a kérésnek.

Téma: A fogamzásgátlás mellékhatásai
Egzisztenciális kvantor
2011. december 02. 17:25 | Sorszám: 210
Nem ez lenne az első eset, ha kiderülne, hogy csak mesél nekünk.

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. december 02. 17:22 | Sorszám: 704
Szerencsétleneket le akarták ültetni, hogy legyen felelős, pedig robbantás történt. Én továbbra is meg vagyok győződve róla, hogy annak a robbantásnak köze volt a d-209 elleni puccshoz. d-209 kiszaladt a helyszínre, és a füst még el sem oszlott, de ő kijelentette, hogy nem robbantás történt.

Volt egy másik fura eset is csótány idejében, amikor meghalt vagy 2 tűzoltó a BME alagsorában, a harmadik pedig nem sokkal később öngyilkos lett. Gondolom, azt már nem lehet földeríteni, mert mindenki meghalt, aki látott valamit.


Téma: A fogamzásgátlás mellékhatásai
Egzisztenciális kvantor
2011. december 01. 23:03 | Sorszám: 170
Hm.
Amúgy azt én is megfigyeltem, hogy a lányok (vad)házasodási esélye a végzettségükkel fordítottan arányos.

Téma: Sikorski: Apokaliptikus válság közeledik
Egzisztenciális kvantor
2011. december 01. 23:00 | Sorszám: 60
A töpörtyű régen a szegény ember kajája volt, mint a zsíroskenyér vagy a babfőzelék. Ma már nem az.

A töpörtyű minősége valószínleg régen sem volt rosszabb. Gondolj bele, hogy micsoda szart ehetünk, ha ahhoz képest még a "szegények kajája" is finom.


Téma: MÁV-CARGO
Egzisztenciális kvantor
2011. december 01. 22:47 | Sorszám: 19
Ezért nem lett volna szabad eladni külföldieknek a MÁV-Cargo-t.

Az teljesen világos, hogy a MÁV-Cargo-t pusztán károkozás céljából adták el. Mellesleg kerestek is rajta, de az igazi cél a vasúti közlekedés tönkretétele volt. Ugyanis a MÁV-Cargo nyereséges volt, ezért eladták. A szárnyvonalak veszteségesek voltak, ezért azokat bezárták. Vagyis arra sem ügyeltek, hogy a romboláshoz koherens érvrendszert gyártsanak.


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2011. december 01. 22:42 | Sorszám: 4117
Eftássam, úgy látom, igény van bögyös szőke macákra.

Téma: A fogamzásgátlás mellékhatásai
Egzisztenciális kvantor
2011. december 01. 18:13 | Sorszám: 154
Nekik volt már vajon barátjuk? Mert ha (bármi miatt) nem tudnak ismerkedni, akkor nyilván nem a hormonváltozás a probléma. Én olyanokat ismerek, akiknek már volt barátjuk, esetleg több is, a végén mégis vénlányként fogják végezni.
Egzisztenciális kvantor
2011. december 01. 15:57 | Sorszám: 144
A monogám házasság a férfi szerepnek kudarc, a nőinek győzelem.

Nem hiszem. Sőt, inkább fordítva. Ld. még a kutyák összeragadását.

Egzisztenciális kvantor
2011. december 01. 14:19 | Sorszám: 137
Aztán itt van a pipogya férfiak kérdése. Mitől lettek pipogyák? Elkényelmesedtek? Nevelés kérdése?

Ez viszonylag egyszerű kérdés, bár itt egy kicsit OFF. Miss Marple már nagyjából megindokolta, én csak összefoglalnám.
Szóval ott kezdődik, hogy szerintem a férfias viselkedés a küzdelemben és a fizikai munkában gyökerezik. Ahogy a családok beköltöztek a városba, ezek a háttérbe szorultak. Aztán az is történt, hogy az apukák beszorultak a lakásba, a lakásban pedig az asszony az úr. Ez nem azt jelenti, hogy neki kell takarítani, hanem azt, hogy ő rendezi be a lakást, ő csinál belőle otthont. Otthon évszázadokkal ezelőtt is az asszony volt az úr.
Eddig ez magában nem lenne gond, csakhogy a fiúgyermek úgy nő föl, hogy egyrészt nem látja a férfias viselkedésmintát, másrészt azt látja, hogy anyuka hordja a kalapot. Így ő már nem igen tud férfivá érni. A lányok nyilván ugyanezt látják otthon.
Aztán ez a fiú párválasztásnál nem feleséget fog keresni, hanem pótmamát. A lányok meg méginkább rá fognak telepedni az élhetetlen férjükre, mert anyukájuktól is ezt látták.
Ez az egész nyilván nem 1 generáció alatt zajlott le, hanem fokozatosan mondjuk az elmúlt 90 év alatt. A végeredmény: saccra a lányok nem sokat változtak, illetve talán kicsit kurvásabbak lettek, hogy fölhívják magukra az eltunyuló fiúk figyelmét, a férfiak azonban kihaltak. Manapság a fiúk nem érnek férfivá. És ez is erősíti azt, hogy az anyukájuk rájuk telepszik (már akivel foglalkozik az anyukája), mert ők is gyereknek hiszik még az ifjakat.

Nem vagyok ám teljesen meggyőződve róla, hogy az ember nem így lett "tervezve". Végül is a "férfias" viselkedés feltételez némi agressziót is. Aztán ahogy nőnek a városok, egyre több ember van összezárva, esetleg szükség lehet az agresszió elnyomására.


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2011. december 01. 11:25 | Sorszám: 4112
Ja, ügyes az ürge. Olyan fegyelmezett mesterember.
(Kíváncsiságból rákattintottam Schiffre is, és akartam ide írni mindenféle dörgedelmeket, de aztán láttam, hogy lejjebb már kategorizáltad.)

Téma: A fogamzásgátlás mellékhatásai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 30. 23:14 | Sorszám: 115
"A tabletta rossz párválasztáshoz vezet" - ez valami kutatás eredménye?
Az egy link, kattints rá!

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2011. november 30. 23:13 | Sorszám: 4088
Suba alatt.

Téma: MATOLCSY AZ AGYSEBÉSZ :D
Egzisztenciális kvantor
2011. november 30. 22:49 | Sorszám: 42
Á dehogy, elküldték őket desztillált vízért, hogy ne legyenek útban.

Téma: A fogamzásgátlás mellékhatásai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 30. 22:47 | Sorszám: 113
Látom, nagyon óvatosan kell fogalmaznom, mert a legkisebb félreértésből háború lesz, pedig én már érzem, hogy hasonló dolgokról beszélünk.

Hanem az, hogy eközben a párkapcsolatok váltak bizonytalanná, és emiatt nincs biztonságérzet. Márpedig a családhoz szükséges lenne. (ld. még a párválasztás evolúciós szempontjait)

Erről van szó! Erre mondtam azt korábban, hogy 100%-ban a pipogya férfiak hibája. De lehet, hogy az a 100 csak 75.
Párválasztásnál a nők a méhükkel gondolkodnak. Potenciális apukát keresnek, aki mellett biztonságban érzik magukat, és aki biztosítani tudja a gyerekneveléshez szükséges hátteret. Nyilván nagyon sok jellemző utalhat arra, hogy valaki jó férj, jó apuka lesz: jó fizikum, férfias megjelenés, jó anyagi háttér, végzettség, intelligencia, ... Esetleg megfelelő illat.
Erről hallottál? A tabletta rossz párválasztáshoz vezet
Szóval, ha igaz, hogy a fogamzásgátló befolyásolja a párválasztást, akkor esetleg arra is lehet befolyása, hogy egy nő biztonságban érzi-e még magát az adott kapcsolatban. Lehet, hogy tabletta nélkül egy kicsit könnyebb elviselni az amúgy is gyerekes és önző férjet.

Egzisztenciális kvantor
2011. november 30. 19:22 | Sorszám: 108
Mindkettő befolyásolja a viselkedést, de alapvetően nem gondolom, hogy a feminin viselkedés megváltozása, férfias tulajdonságok előtérbe kerülése a nőknél, határozottság, karrier,dominancia a fogamzásgátlók hatásának lenne betudható.
A szocializációs minta és részben a kényszer sokkal inkább befolyásolja.

A szocializációs mintában egyetértünk. Korábban azt hittem, hogy jórészt ez a felelős a változásokért, és manapság is ezt gondolom, hogy legalább felerészben.
A kényszer viszont szerintem nem focizik. A kényszerből, a részben önkéntesen magunkra vett fogysztási kényszerből egyenesen következik az igény a nők munkába állására és a gyerekszám csökkentésére. Az igény kielégítéséhez az eszközt a fogamzásgátlás adta.
Ellenben a kényszerből a szingliség és a nők függetlenedése pont nem következne. Hiszen egy 2-személyes háztartás sokkal többet tud magára költeni, mint 2 1-személyes. Ezzel szemben azt látjuk, hogy gyerekes anyukák elválnak, illetve elköltöznek, pedig tisztában kell lenniük azzal, hogy életszínvonaluk a várható tartásdíjjal együtt is csökkenni fog.

Úgy általában azt gondolom, hogy a nők sokkal inkább ösztönlények, mint a férfiak. Gyorsan változó világunkban ez segít nekik normálisnak maradni, mert az ösztöneiket nem tudja elrontani a társadalom. (A "FÉRFI" szerintem kihalásra van ítélve.) De mégis egyre több nőt látni, aki bénázik, vagy meghibban. Ezért gondolom, hogy a társadalom ellen valamelyest védelmet nyújtó ösztöneik mér nem működnek olyan jól.


Téma: MATOLCSY AZ AGYSEBÉSZ :D
Egzisztenciális kvantor
2011. november 30. 12:51 | Sorszám: 9
Mondom én, aki a kancsal minisztert jobban rühelli, mint gyurcsányt.

Beteg ember vagy.


Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. november 30. 10:08 | Sorszám: 660
Összekevert repülőkkel dühítette fel Iránt Magyarország

Jól van, megnyugodtam. Ha az origo ilyen címmel jön (meg úgy folytatja, ahogy), akkor biztosan hiba lenne azon a bizonyos döntésen fölháborodni.


Téma: A fogamzásgátlás mellékhatásai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 23:09 | Sorszám: 66
Püff neki! Készülök, töröm magam, hozok neked topikot, erre lesajnálod. Hát szabad így bánni a fórumtársakkal ?!

A "kényszerről" majd írok még holnap, de most már muszáj mennem aludni. Jó éjszakát!


Téma: Sikorski: Apokaliptikus válság közeledik
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 22:44 | Sorszám: 23
Obama meg is mondta a frankót: Európának megvannak az eszközei a válság leküzdéséhez.
Értsd: az USA ebbe biztosan nem fog beleszólni. Nekik minden nadon szép, minden nadon jó, mindennel mek fannak elékedve.

Téma: A fogamzásgátlás mellékhatásai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 22:33 | Sorszám: 63
Jó estét Miss!
A témaindítóról mi a véleményed? Töredelmesen bevallom, hogy neked nyitottam az egész topikot.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 22:31 | Sorszám: 62
mert későbbi gyermekeit csak akkor képes kihordani-felnevelni, ha jó erőben marad, nem "szívja le" mindjárt az első

Ez túl emberi megközelítés, szerintem az állatoknál nem így van. Ha az anya túlélte a szülést, nagy baja már nem nagyon lehet. Inkább a kölyöknek jelent dilemmát, hogy önállósodjon, vagy élősködjön tovább az anyán. Nyilván az állatoknál egyik véglet sem optimális, ezért a kölyök előbb-utóbb fölnő. Viszont az anyát a végtelenségig be lehet csapni az anyai ösztönök stimulálásával - ld. még tejtermelés. Illetve "anyuka kicsi fia".


Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 22:00 | Sorszám: 649
Irán mellett Oroszország jobban kiállna, mint Irak mellett

Meg Kína is. Ez (a kettő) itt a lényeg. Valószínűleg ezért mondta Zbigniew Brzezinski, hogy ha izreali gép átrepülne Irak felett, hogy csapást mérjen Iránra, akkor az USA-nak le kellene lőnie. Nem hiszem, hogy Brzezinski Irán sorsa miatt aggódna.

Na mindegy, ezen inkább ne vesszünk össze! Úgyse rajtam múlik, hogy Iránnak lesz-e atombombája, vagy hogy Izrael megtámadja-e.
Szóval a hülyézést elfogadom.


Téma: Sikorski: Apokaliptikus válság közeledik
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 21:44 | Sorszám: 14
Akkor mi is a hajunkra kenhetjük az IMF segítségét.

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 19:24 | Sorszám: 645
Szerintem ha Izrael eddig nem akarta megtámadni Iránt, ezután sem akarná. Most hirtelen nem jut eszembe semmilyen indok, hogy miért akarná megtámadni egyáltalán, hiszen elfoglalni úgysem tudná.
Hogy az USA meg akarná-e támadni Iránt készülő atombomba híján, azt nem tudom. De nagyon valószínű, hogy ennek az esélye nem csökken azzal, hogy az atombomba elkészül. Ugyanis Irán nem tud visszalőni.

"Egy Irán elleni háború is világháborúhoz vezethet"
Ha nincs atombombájuk, akkor nem.

Ha ez így lenne, akkor az USA már rég megtámadta volna őket, mint ahogy Irakot és Afganisztánt.

Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 18:22 | Sorszám: 638
Te okos ember vagy, gondold ezt át! '90 óta egy csomó ország leszerelte atomfegyvereit, elvileg csökkent egy atomháború esélye. Ha Irán atomfegyverhez jut, akkor megint nőni fog.
Az iráni atomprogram leállítása nem jelenti egy Irán elleni háború indítását. Egy Irán elleni háború is világháborúhoz vezethet, ugyanúgy, mint az iráni atombomba elkészülése.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 18:14 | Sorszám: 636
Inkább a MI biztonságunk. Eddig meg voltam győződve, hogy ha atomháború lesz a Földön, az Pakisztán és India között fog kirobbanni. Jövőre már sokkal valószínűbb lesz, hogy Izrael és Irán között robban ki.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 17:40 | Sorszám: 633
Azért, mert bőven elég, ha a Közel-Keleten 1 izgágának van atombombája. És annak az 1-nek is le kéne szerelnie, de így soha nem fogja.

Téma: A fogamzásgátlás mellékhatásai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 16:25 | Sorszám: 38
Jó, jó, tudom, ki az a Clara Zetkin, és kik a suffragette-ek. De el tudom képzelni, hogy nem lenne ekkora igény a feminizmusra tabletták nélkül.
De az is lehet, hogy #36 nagyon nagy butaság, csak most jutott eszembe. A témaindítót megalapozottabbnak tartom.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 16:03 | Sorszám: 36
A libidó-hiány lehet a fogamzásgátlók következménye. Azok a sárgatest-hormonok bevitelével gátolják bizonyos agyi hormonok termelődését. Könnyen lehet, hogy a libidót is csökkentik.
Az is könnyen lehet, hogy a feminizmus nem ok, hanem okozat. Lehet, hogy fogamzásgátlók nélkül egyszerűen nem lenne igény a feminizmusra.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 15:56 | Sorszám: 35
Nem véletlen. ...

Bizony nem véletlen, hanem a megbomlott hormonháztartás eredménye. Régen nem akartak elválni a nők, csak azért, mert megúnták a férjüket. Ha logikusan végiggondolnák most se válnának el, mert tudnák, hogy azt riszkírozzák, hogy a gyerekek kirepülése után egyedül lesznek, mint az ujjam.


Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 15:17 | Sorszám: 626
Nincs igazatok. Irán ügyében én most Izrael-párti vagyok. Pontosabban a Moszad volt főnökével értek egyet, aki nem háborúval, hanem szabotázsakciókkal akadályozta volna meg, hogy Iránnak atombombája legyen. Sajnos leváltották.

Téma: A fogamzásgátlás mellékhatásai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 15:12 | Sorszám: 28
Ez durva. Én most hirtelen 7:2-t számoltam össze a nők javára.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 14:02 | Sorszám: 12
Igen, az elemi ösztönök közül az első a táplálkozás, a második a pihenés, alvás és csak aztán jön a szaporulati.

Ez nem igaz, a legerősebb a szaporodási ösztön. Legalábbis a többi emlősnél.
Kísérletek bizonyítják, hogy a fajfenntartási ösztön erősebb, mint a létfenntartási. (Ha erre gondolok, férfiember létemre mindig el szoktam érzékenyülni.)

Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 13:54 | Sorszám: 11
Hogy a népességcsökkenést a tabletta tette lehetővé, az (szerintem, meg ahogy látom gazduram szerint) nem vitás. Hogy jó, vagy rossz, és meg kell-e állítani, az egy másik topikot igényelne.

Én ezt akarom megvitatni: Aki szedi az valószínűleg rendelkezik párkapcsolattal - esetleg többel is. Nem tudjuk, hogy bénázik-e, de az biztos, hogy nem akkor akar gyereket, amikor erre nem készült fel: pl. 14-23 évesen vagy... az okok sokfélék lehetnek az életkoron kívül. Ez így jó.

Nekem az az érzésem, hogy a tabletta szedése valahogy olyan önbizalmat ad a nőknek, ami egyébként nincs meg nekik. De nekem sem világos, hogy ez miért lenne így.
Mindenesetre azt látom, hogy csomó 30 és 40 év közötti lánynak lett volna alkalma, hogy párt találjon magának, mégis vagy nem bírták megtartani a fiúkat, vagy nem bírtak megmaradni mellettük. És ők már valószínűleg így is maradnak. Ez az a jelenség, amit korábban kizárólag az élhetetlen (mama-hotelben nevelkedett) fiúk hibájának tartottam.
Másik furcsa szokás, hogy 40 fölötti, de még klimax előtti anyukák egyszer csak megunják a férjüket, és elválnak. Gyakorlatban ennek az a következménye, hogy az apukát szinte azonnal behálózza egy másik nő, az anyuka viszont néhány hosszabb-rövidebb kapcsolat után egyedül marad. Illetve a rendszerint az anyukánál maradó gyerekek ha elég idősek ahhoz, hogy érzékenyen érintse őket az életszínvonaluk csökkenése, megutálják az anyjukat. Szóval előbb-utóbb kiderül, hogy az anyuka részéről semmi értelme nem volt a szakításnak, korábban viszont mégsem bírt a párjával együtt élni. Nem minden válás ilyen, de mostanában mintha szaporodnának ezek az esetek. Legalábbis korábban nem hallottam olyanról, hogy 10-20 év együttélés után gyerekes anyukák elváljanak csak azért, mert ők "még élni akarnak". Ilyet csak a férfiak csináltak korábban.

Az jutott mostanában eszembe, hogy ez a két jelenség esetleg összefügg. Mármint, hogy sok a szingli, illetve a férjével való elégedetlenség miatt elváló nő.
Az ember társas lény. Volt eddig. Hogy egy pár 50-60 évig együtt éljen, az biztosan nem megy magától. Biztos, hogy erre a biológia kitalált valamilyen szabályozó mechanizmust. A fajok többsége nem él tartósan párban, de léteznek az emberénél még erősebb párkapcsolatok is. Ha az állatokra gondolunk, akkor valószínűleg mindenki evidenciának fogja föl azt az állítást, hogy a párban élő állatok párkapcsolata genetikusan, illetve hormonálisan szabályozott.
Mi van, ha az embernél is így van? És nem lehet, hogy ezt a szabályozást a tabletta elrontja?


Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 11:10 | Sorszám: 607
Ennyi információ alapján szerintem jó döntés volt.

Téma: A fogamzásgátlás mellékhatásai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 11:01 | Sorszám: 0
Sziasztok!
A minap az jutott eszembe, hogy a fogamzásgátlók hosszú ideig tartó szedése (manapság tini korban kezdik a lányok, és úgy szedik, mint egy étrendkiegészítőt) esetleg olyan lelki változásokat okoz, ami hozzájárul ahhoz, hogy ilyen sok a szingli.
Korábban már kikeltem itt az élhetetlen fiúk miatt, és azt hittem, hogy kizárólag ők a felelősek azért, hogy a lányok nem tudnak elköteleződni mellettük. Mert hogy elég sok fiatal lánnyal találkoztam már, akik most éppen egyedül élnek, de korábban volt már egy vagy több barátjuk, akivel össze is költöztek, esetleg páros szingliként éltek együtt évekig.
Na de mi van, ha ez mégsem kizárólag a fiúkon múlik? Nem vitás, hogy rajtuk is múlik, de talán a lányokon is. Ha pedig a lányok is ludasak, akkor nem lehet, hogy nem egyszerűen a fogyasztói önzés mérgezi őket, hanem valami hormonváltozás is? Pl. a fogamzásgátló hormontartalma, ami becsapja a szervezetet, hogy azt higgye, hogy már megkezdődött a terhesség?

Hogy a fogamzásgátlás felelős a "fejlett" társadalmakban megfigyelhető népességfogyásért, az szerintem egyértelmű, annak nem is nyitnék külön témát. A fogamzásgátlás a születések szabályozását kiveszi a természet kezéből, és átteszi a fogyasztói társadaloméba. Illetve csökkenti a nők gyerek utáni vágyát, mivel a testük azt hiszi, hogy ők már terhesek.
Bár az imitált terhességgel látszólag nehezen magyarázható egy olyan hangulatváltozás, ami a nők párkapcsolati bénázását, és végül a szingliséget eredményezi, de mi van, ha mégis a fogamzásgátlóknak van ilyen hatásuk? Mit szóltok?


Téma: Most pedig nevessünk ...
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 09:31 | Sorszám: 139
Ha van az országban olyan pont, ahol a választópolgárokat nem lehet megvezetni a Fidesz médiapropagandájával, az leginkább a II. kerület.
Karácsony Gergely, 2011.09.20.

Téma: Orbán hatalmas sikere
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 09:19 | Sorszám: 424
Másfél év alatt már ránk hozták az IMF-et.

Pedig 8 év heroikus küzdelem kellett, hogy 2010-re megszabaduljunk tőlük.


Téma: Az Euró újjászületése
Egzisztenciális kvantor
2011. november 29. 09:16 | Sorszám: 32
A hétvégén én is megkaptam. Addig sikerült néznem, amikor kiírták a faszi neve alá, hogy "pénzügyi rendszermérnök".

Téma: Eu. végjáték?
Egzisztenciális kvantor
2011. november 28. 21:46 | Sorszám: 33
Nem ismerem. De indoklásul mindig olyan szövegeket nyomatnak, amik kb. egyenértékűek az alaptalan hisztériakeltéssel.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 28. 17:18 | Sorszám: 29
Nem értek hozzá, de saccra most rossz ritmusban jött ki a Moody's a következő leértékelés hírével. Még lehet 1-2 kisebb petárdájuk, de az egész EU leminősítése szerintem az utolsó nagy durranás a tűzijéták végén.
A leminősítések tudnak pánikot okozni a piacon, de a hatásuk csak ideiglenes. Ha elkezdik leminősíteni Európát, aztán eltelik egy év, és az eurozóna még mindig megvan, az euró még mindig 1.4 USD, akkor a "piac" simán hozzászokik az új helyzethez. Azaz aki időt nyer, életet nyer.

Téma: Orbán hatalmas sikere
Egzisztenciális kvantor
2011. november 28. 15:22 | Sorszám: 416
Figyu, szerintem Tarlós (szerencsétlenségünkre) így is nyert volna a szocik szavazószállító gépezete nélkül. Az a 1.5% pont az a különbség, amit a szoci csalóhálózat bármikor össze tud hozni, és még nem feltűnő. Ld. még Szanyikapitány. Illetve Horváth Csaba esete, amikor az őszi önkormányzati választásokon jóval többen szavaztak a II. kerületben, mint fél évvel előtte az országgyűlésin.
Demszkyt 4-5%-kal kellett volna megverni, hogy a szocik ne tudják elcsalni. Ahhoz kellettek volna az MDF-es szavazatok.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 28. 14:34 | Sorszám: 411
Na Macisajt, tessék lenyugodni! A pesszimizmusod már a tényeket is elferdíti.
2006-ban Demszkigrád nem emiatt úszott el. Hanem amiatt, hogy az utolsó pillanatban (nyár közepén) hatalmas (biciklis) kampánnyal elindult a teljesen esélytelen Katona, aki pont annyi szavazatot vitt el Tarlóstól, amennyi demszkynek kellett. Az pedig úgy kezdődött, hogy a TT-s Schmuck megzsarolta Tarlóst, hogy ha nem ad nekik "támogatást", akkor elindítják ellene Katonát. A "támogatás" pedig az lett volna, hogy a győzelem után Tarlós átadja demszky piszkos üzleteit Leisztingernek.
Szóval nem a naggyűlésen múlott.
Amúgy meg nem kár érte. A 2/3-os győzelemhez kellett az, hogy a budapesti mszp és szdsz összekapjon a koncon.

Téma: Miért marad erős a Fidesz?
Egzisztenciális kvantor
2011. november 28. 14:18 | Sorszám: 230
Jé! Becsszó, nem olvasok Csurkát, de nagyjából ugyanazt írta le, amiket én legvadabb összeesküvés-elméletként, és félig komolyan szoktam bedobni. Illetve ugyanazt, amit már itt többen több dologgal kapcsolatban összeraktunk.

Különösen ez a mondata tetszik: Ma azonban maga a liberális piacgazdaság és egész hatalmi rendszere van végvonaglásban, és sokféle támogatást képes nyújtani a magyarországi komprádor elitnek – fegyvert, fenyegetést, leminősítést, Cohn-Bendit-félét –, de erkölcsit nem.
És ezt október 31-én írta, durván 3 héttel a leminősítés előtt. Okos bácsi ez a Pista bácsi!

Ha ilyen jól informált, akkor meg kéne kérdezni tőle, hogy simorgecit ki, vagy mi tartja a posztján. Nyilvánvaló, hogy a kormány nem mer nekimenni, pedig iszonyatos károkat okoz Magyarországnak. Bakát simán leváltják, de simort nem merik.


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 25. 17:10 | Sorszám: 1579
Nem azt a fölső ábrát hívják short-olásnak? Mondjuk 7:45 és 13:45 között?

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. november 25. 17:04 | Sorszám: 1813
Ez nem indoklás, ez mellébeszélés. Indoklást kérek. Szerinted miért vagyunk a csőd szélén?

Tudod hogyan lehet mindenféle tárgyalások nélkül teljesíteni a maastrichti kritériumokat? Megszorításokkal! Nyugdíjcsökkentéssel, közalkalmazotti bércsökkentéssel, közalkalmazotti elbocsájtással. Ld. Romániát. Na azt nem akarják Orbánék. És ez nem tetszik a bankoknak.
Nem vagyunk a csőd szélén. Teljesen rendben van a gazdaság, a külkereskedelmi egyenlegünk soha nem látott magasságokban van, csökken a munkanélküliség, csökken az állam finanszírozási igénye.


Téma: Mi lehetne megoldás?
Egzisztenciális kvantor
2011. november 25. 13:44 | Sorszám: 28
Inkább skorpió.

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. november 25. 13:41 | Sorszám: 1804
ugyanis a csőd szélén vagyunk

Légy oly kedves, indokold meg ezt az állításodat! Ha esetleg a Blikk-et hoznád referenciaként, azt nem fogadnám el. Ugyanis ott folyamatosan ezzel riogatnak.

A valóság ezzel szemben az, hogy idén a MANYUP vagyon államosításával együtt 3% alatt lesz a hiány, és jövőre teljesen önerőből is 3% alatt lesz a költségvetési hiány. 300 Ft-os euró mellett. Ugyanis a jövő évi költségvetést 300 Ft-os euróval tervezték.
És 6%-os MNB alapkamat mellett.

Ezzel szemben most mi van? Teljesen alaptalan, a Moody's hírnevét a bóvli kategóriába taszító leminősítésekkel fölnyomták az eurót 315 forintra, és az összes magyar gazdasági lap hetek óta sírva könyörög a kamatemelésért.
Mind a 315 Ft-os euró, mind a kamatemelés veszélyezteti a költségvetést, illetve az államháztartási hiányt. Azt akarják, hogy Magyarország ne tudja teljesíteni a maastrichti kritériumokat.

Az indoklásodat azért megvárnám.


Téma: Mi lehetne megoldás?
Egzisztenciális kvantor
2011. november 25. 12:09 | Sorszám: 13
Válaszcsapás kell. Pl. államosítani kellene 1-2 bankot.

Illetve mi is segíthetünk: öntudatos polgárok szüntessék meg a számláikat annál a nyolc banknál, amelyik Brüsszelben árulkodott, és vigyék át takarékszövetkezetbe, vagy az OTP-be. Hogy az OTP is kartellezik, az nem érdekes. Az az érdekes, hogy ők nem szaladgálnak Brüsszelbe, nem akarnak a választott kormányunk helyett kormányozni. A számlamegszüntetés indoklásába mindenképpen bele kell írni a brüsszeli affért.
Hogy el ne felejtsük, itt a bankok neve: BayernLB (MKB), Erste, Intesa Saopaolo (CIB), KBC (K&H), Raiffeisen, Österreichise Voksbanken, Unicredit


Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. november 24. 19:28 | Sorszám: 1758
Nem ez történne, hanem az, ami a Hajdú-BÉT-tel is. Ott egy csődbüntett következtében a Raiffeisen megkapta a pénzét, a többiek pedig vagy tönkrementek, vagy fölakasztották magukat.
Magyarországot az IMF úgy vinné csődbe, hogy 1-2 bank hatalmasat kaszálna, a többiek pedig hoppon maradnának. Úgyhogy a csőd igen is érdeke lehet némelyik rókának.
Amúgy nem szörnyű, hogy az a csődbüntettes, Raiffeisen-es libajnai a mi kormányfőnk volt egy évig?!

Téma: Orbánt támadókügynökök? bűnözők?
Egzisztenciális kvantor
2011. november 24. 14:36 | Sorszám: 354
Ne becsüld le őket! Annyi eszük volt, hogy a Horn-kormány alatti bankprivatizáció során az összes bankba kommunistákat, vagy a gyerekeiket tegyék. Ezeknek megvannak a jó kapcsolataik az mszp-sekhez, meg a volt kisz-esekhez.
Szerintem a volt III/akárhány emberei lehetnek a forint elleni akció mögött.
És érezhetik, hogy simorgeci széke inog, mert nekiálltak őt a külföldi sajtóban fényezni.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 24. 14:29 | Sorszám: 1509
Térjünk egy kicsit vissza a hétfői cikkre!
Nem jól tudnám, hogy a hírszerzés.hu KGB-s médium?
Mondjuk bárkié is, remélem, a kormány odafigyel rájuk. Az NBH bevonása talán azt jelzi, hogy igen.
Mert azok ott a hírszerzés.hu-n vagy önhittségükben kikotyogták az egész támadási stratégiát, vagy valami dupla csavar van a dologban, amit nem értek. Ha föltesszük, hogy nincs duplacsavar, akkor lényegében a következők vannak folyamatban:
- Ott fúrják Orbánt külföldön, ahol csak tudják (Washingtonban, Londonban, Brüsszelben).
- Ezzel párhuzamosan éket akarnak verni az USA és Orbánék közé. Valahogy az az érzésem, hogy a cikk írói nagyon szeretnék, ha mindenki azt hinné, hogy az USA már nem támogatja Orbánt.
- Megpróbálják az antiszemitázós csőbe behúzni Kövért, vagy Matolcsyt, vagy legalább egy takarítót valamelyik minisztériumban. Nagyon kellene nekik egy félreérthető kijelentés, amibe bele tudnák magyarázni a zsidózást.
- Orbán fárasztására játszanak, egész pályás letámadás megy ellene. Szerintem nem véletlen, hogy a szlovákoknál megint pont most kell balhénak lennie.
- Matolcsyt megpróbálják a Fidesz-en belül is ellehetetleníteni, és leválasztani Orbánról. Ez már régóta megy, talán az EVA-s bohóckodás is ennek a következménye. Ill. ld. még a minapi listát a pénzügyminiszterekről.

Illetve ebbel a cikkből is, meg egyebekből is látszik, hogy a módszereik és eszközeik ugyanazok, mint a médiatörvény elleni kampány idején. A médiahálózatukban ugynazok a bevált trükkök mennek: valami blog, vagy huszadrangú médiafelület föladja a labdát, amit aztán passzolgatnak egymás közt, míg bejárja az egész világot. A hazai sajtó tökéletes időzítéssel alájátszik, a hazai "ellenzék" pedig hisztérikusan őrjöng.
Tisztára ugyanaz, mint a médiatörvény idején.
Teljesen jogos a nemzetbiztonsági vizsgálat.


Téma: Orbánt támadókügynökök? bűnözők?
Egzisztenciális kvantor
2011. november 24. 13:52 | Sorszám: 351
Az, hogy titkosszolgálatot állítanak fel erre az ügyre, nem biztos, hogy elég lesz a védekezéshez.

De mindenképpen szükséges. Meg a végén még elég is lehet. Az, hogy az IMF-es luvnya az mszp frakcióval tárgyal mindenképpen kivizsgálandó.
Egyáltalán nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy a forint elleni támadást itthonról vezérlik.


Téma: A magyar kormány és a világvége
Egzisztenciális kvantor
2011. november 23. 22:35 | Sorszám: 22
Na ugye, hogy ugye!

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 23. 22:31 | Sorszám: 1491
Látom, nem érted. A sonka a disznó első, vagy hátsó combjából van. Sós pácba teszik vagy 3 hétre, és utána rendszerint fölfüstölik. Van, hogy nem az egész combból csinálnak sonkát, hanem csak pl. a diójából. (Mert nem mindenki szereti a bőrét, pedig az a legfinomabb.)
Amit te plakáton láttál, és amire rá merészelték írni, hogy "sonka", az már nagyon messziről sem úgy néz ki, mint egy igazi sonka. Ha pedig föl is vágja az ember, akkor kiderül, hogy préselt húsból van, valami páclével és füstaromával beoltva, tele tartósítóval. Szóval szerintem az definíció szerint pont úgy nem sonka, mint ahogy a reggeli ital nem tej, vagy a "fütyülős" krumpliszesz nem pálinka. (Vagy ahogy a tehén segge nem viola, se nem nyíló rózsa.)

Nyugodtan elhiheted nekem, hogy sonkát, igazi sonkát áruházban nem árulnak. Olyat legföljebb piacon vehetsz, vagy háznál.

Egzisztenciális kvantor
2011. november 23. 20:54 | Sorszám: 1474
Aki nem ért hozzá, az ne szóljon bele! Az államnak egy csomó adóbevétele az euró árfolyamával arányosan növekszik, egy csomó kiadása pedig nem. Nincs egyenes arányban az euró árfolyama a költségvetési hiánnyal.

Téma: A magyar kormány és a világvége
Egzisztenciális kvantor
2011. november 23. 20:48 | Sorszám: 18
A Dalai lámáig elolvasta valaki?

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 23. 17:51 | Sorszám: 1461
Ja. Nyilvánosan üzengetnek.
Azt is látom a sorok között, hogy ezek közben ezerrel fúrják Orbánt Washingtonban. Remélem, Martonyiék ezzel tisztában vannak.

Szumma, szummárum: ki kéne rúgni simorgecit. A legrosszabkor van a legrosszabb helyen. Jól be lett téve Matolcsyék hátába.

Egzisztenciális kvantor
2011. november 23. 17:40 | Sorszám: 1460
Illetve ha az IMF sem lenne egységes, akkor annak a felének az embere, amelyik beszaladgál egyeztetni az mszp frakcióhoz.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 23. 17:37 | Sorszám: 1458
Már nekem is megfordult a fejemben , hogy simorgeci az IMF embere.

(A "simorgeci" kifejezést egy nem annyira szép emlékű Fradi-himnusz átköltésből plagizáltam.)


Téma: A magyar kormány és a világvége
Egzisztenciális kvantor
2011. november 23. 14:01 | Sorszám: 12
Sok értelmes gondolat van benne, de hiányolom a napenergia bevezetését. A németeknél már most 18GW napelemes teljesítmény van a rendszerben, és ezt 2030-ra megduplázzák. Benne van a PDF-ben is. Ha náluk megéri, akkor nálunk miért nem?

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 23. 13:41 | Sorszám: 1451
Mer mér? Az Audi az micsoda?

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. november 23. 13:39 | Sorszám: 554
http://www.globalresearch.ca/index.php?context=va&aid=27708

(Na így legyen 5-ösöm a lottón!)


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 23. 13:09 | Sorszám: 1449
Pedig ez érthető. A magyar exportnak majdnem a fele Németországba megy. Nézd meg a cseh koronát, az is gyengül.
Mi abban bízhatunk, hogy jövőre marad az a tendencia, ami nyár óta is tart: a németeknél csökken a fogyasztás, de ez nem érinti az autóipart. Az autógyártók egyelőre optimisták, pl. a VW a következő 5 évben 62.5 milliárd eurót fektet be Kelet-Európában. Ez kicsit több, mint az éves magyar költségvetés. Reméljük, közvetve vagy közvetlenül jut belőle nekünk is!

Téma: LEGO-kockák
Egzisztenciális kvantor
2011. november 23. 11:37 | Sorszám: 52
Most minek vitatkozol vele?! Akkor baromságot írt, hogy nyilvánvalóan bosszantásnak szánta. Vagy ha mégse, akkor meg azért nem érdemes vele vitatkozni.

Téma: A Világ Aranyoroszlánja
Egzisztenciális kvantor
2011. november 23. 11:34 | Sorszám: 47
Te tudod a választ?

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 23. 11:29 | Sorszám: 1432
Mi is élősúlyban vesszük. Húsvétkor már olyan 50-60 kilós volt a drágám, de nem tudom, most mekkora.
A 450-ben benne van a füstölés is, mert azt én nem tudnám megcsinálni. Ismerőseink is olyan 350-400 körül veszik a disznót, és ehhez képest kicsit drágának tűnik a miénk, de nem megyünk máshoz, mert a miénk annyival jobb is.

Téma: Most pedig nevessünk ...
Egzisztenciális kvantor
2011. november 23. 11:18 | Sorszám: 113
Illetve ez is idevág: http://www.youtube.com/watch?v=kK1klQjREEE
Egzisztenciális kvantor
2011. november 23. 11:16 | Sorszám: 112
Disznóvágásról jutott eszembe. Ha vótmá, asse baj.

Félnégy, klozet, mosdó, tea, mikádó, gumicsizma, kutya, kapunyitás, térvilágítás, haverok.

Malac, ezb@zmegdekurvanagy, nemjönki, vigyázzonnanmajdén, holakötél, öntsdlevízzel, holakábító, megkrétázzam hova szúrjad, eriggyélmá', mostszúrjad, addatálat, mégegyet, navégre.

Palack, perzselő, kapa, lapát, Pepe, tegyükfelarácsra, k@rvanehézb@zmeg, jöhetavíz, holakefe, majdénkaparom, elégfehérJózsikám, ittafüle.

Akkorigyunkegyet, megmégegyet, hasítodvagymajdén, holabárd, holafűrész,

holamalac, belit kimossátok, nincsazapénz, kutyáké.

Akkoregészség, miezszilva, barackb+, egészség.

Készavér, üljetekmárle, neállvaegyünk, ittakenyér.

Sonkamarad, lapockaszalámiba, nemdaráljuk, késselvágjuk, ilyetseláttammég, karajmarad, többikolbász, majdéndarálok, tokaszalonna abálóba, jóélesezakés, látomazujjadon, kötözdbeb@zmeg, egészség.

Miez, lócomb, minek, szaláminak, oszteztígyhogy, megfőzzük, micsoda, netörőggyvele, lapockafelitis, cukorminek, kellbele, nabazmeg.

Sütödazsírt, majdén, Lacisüsse, ittafakanál, Lacikámpirosra, netanítsálb@zm@g, jóvanna, nemkellbeletej, tepertőtsüssél, nemtejbegrízez, többithurkába, áztasdbealbelet, másikfélétis, majdéngyúromakolbászt, egészség.

Miez, hurkatöltő, ilyetseláttammég, kölcsönbevan, ipari, aztlátom, keményrehagymenjen, miez, lóbélteddle.

Borsmerrevan, nemkellbele, hogyhogy, mert nem, hátakkor, erőspaprika, zsemlyeminek, tüdőshurkába, ilyetseláttammég, namostlátol, egészség.

Sajtotmajdén, holaringa, micsoda, kétnyelűkés, jaez, borsotebbese, nab@zmeg.

Kolbásztkarikába, vagyszálba, szálba, szalonnátebbesózzad, kolozsváritebbe, sonkátmajdén, szedjétekkiazabálót.

Holareceháj, hátezmi, cigánka, ilyetseláttammég, pedigjó, majdmeglátjuk, egészség.

Májashurka, véreshurka, tüdőshurka, svábhurkába pirítottzsemlét, nab@zmeg, vastagbélbe, hogynézmánezki, netörőggyvele.

Fiúk, készapecsenye, csapassunkmárelőttebarac kot, holakenyér, ittasavanyú, egykisbort, pogácsát, mikorleszkészakáposzta, rétesislesz, nab@zmeg, bangladesbenmegéheznek, eriggyémá.

Zsírtabödönbe, kolbásztrúdra, hurkátkaréjba, sajtra téglákat, kiszúrkáltad, ezittenmegyfüstre, ezmegysózóba, miezalé, sonkapác, nemsózódelőtte, bennevanasó, készvagyunkemberek, egészségünkre.

Asztalhozemberek, holavécé, igyunkmárelőttekicsit, orjaleves, toroskáposzta, pecsenye, kishurkakiskolbász, almásrétes, kidurranokb@zm@g, énis, csapassunkegykisbort.

Kóstolótnehogyitthagyd, hagyadmámiez, leszakadafüle, köszmégegyszer


Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 531

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 23. 10:51 | Sorszám: 1427
(340-ért? Hijnye! Hús is volt benne? Mondjuk zsírnak is megérné, de ha már az ember disznót vág, akkor szeret pecsenyét is enni.
Mi 450 körül fogjuk venni, de még nem tudni, hány kilós lesz.)
Egzisztenciális kvantor
2011. november 23. 10:47 | Sorszám: 1426
olcsó vörösbor(500ft két üveg) ... mmmm kész Eldorádó.

500 Ft-ért két üveg bor? Te aztán tudsz élni, apuskám!
Biztos nem zacskós volt az a "bor"? Esetleg dobozos?
(Én hülye meg veszem a Figuláék borát 2000-ért!)

Még egy tanácsom lenne: "multi mega-mega hipermarketben" nem árulnak sonkát.


Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. november 22. 14:11 | Sorszám: 1721
Ez is olyan, mint a távközlési cégek áfája: 2007-től 2010-ig nem hiányzott nekik, de most hirtelen eszükbe jutott.

Téma: Banki elutasítás
Egzisztenciális kvantor
2011. november 22. 14:08 | Sorszám: 9
(Novemberben majdnem elmentem Cursillora. De egyszerűen nincs szívem 3-4 napra eljönni a családomtól.)

Téma: A halál angyala
Egzisztenciális kvantor
2011. november 22. 11:28 | Sorszám: 10
az a beteg már a "megengedett" adagba is belehal

Vagy inkább mégsem. Miller kartács linkjén (ld. #1) levő PDF 2. kommentárját olvasd el! Sokkal valószínűbb, hogy a beteg nem a morfiumba hal bele, hanem az alapbetegségbe, vagy valamilyen szövődménybe.


Téma: LEGO-kockák
Egzisztenciális kvantor
2011. november 21. 13:59 | Sorszám: 8
Én most fogok velük kibékülni. Egyik (eddig) megingathatatlan Jobbik-os ismerősöm pont Vona Gábor legutóbbi szereplése miatt kicsit megingott. Még néhány ilyen LMP-re és mszp-re emlékeztető nyilatkozat, és az illető újra Fidesz-szavazó lesz.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 21. 12:09 | Sorszám: 0
Mesterházy: Orbán megbukott
...
Azok, akik az IMF elleni szabadságharcot vívták, elvéreztek a csatában, ők nem képviselhetik hitelesen hazánkat sem itthon, sem a nemzetközi porondon.
A csatateret el kell takarítani, ehhez pedig új és hiteles emberekre van szükség -írja Mesterházy Attila.


Schiffer András a kormányzat által a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kezdeményezett tárgyalásokra utalva azt mondta: "bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor futóhomokra épített gazdaságpolitikája megbukott". Meglátása szerint "minden hamis", amire a kormány az eddigi gazdaságpolitikát alapozta, "amiért föláldozták a jogállamiságot az elmúlt másfél évben".


Vona Gábor: a kormány megbukott
A Jobbik elnöke szerint a kormány azzal, hogy "visszakuncsorgott az IMF-hez" tulajdonképpen megbukott, le kellene mondania és új választásokat kellene tartani - jelentette ki Vona Gábor pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.


Téma: "Egy éven belül leválthatják Orbán Viktort?"
Egzisztenciális kvantor
2011. november 21. 11:54 | Sorszám: 102
Bizony, bizony, a madridi robbantás. Kíváncsi vagyok, a spanyolok elfelejtik-e azt az aljasságot.

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. november 21. 11:51 | Sorszám: 1668
román példa ...

Nekem 25%-os csökkentés rémlik. De lehet, hogy az a közalkalmazotti bérekre vonatkozott.


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 21. 11:47 | Sorszám: 1318
Volt egy másik is, az olasz nevű Nobel-díjas, aki (nyilván bennfentes infók, illetve előzetes megbeszélés alapján) azonnali eladást javasolt. Megnézném most az ügyfeleinek az arcát.

Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 410

Téma: Orbán külpolitikai zsenialitása
Egzisztenciális kvantor
2011. november 20. 21:37 | Sorszám: 250
Mégse lesz előrehozott választás 2012-ben?

(Ahogy Macisajt is fölhívta rá a figyelmet, ezt az okos húzást a mi hazaáruló ellenzékünk még hatástalaníthatja.)


Téma: Hiperolcsó buliszettek
Egzisztenciális kvantor
2011. november 20. 18:05 | Sorszám: 31
Nem leendő bajnokokat nevelnek a csecsemőúszáson, hanem komplex terápiával segítik mozgásfejlődésüket, vízbiztonságukat és hozzásegítik őket az általános well-being eléréséhez.

Mennyi ósdi magyar szó maradt még ebben a mondatban!


Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. november 20. 17:58 | Sorszám: 534
A rokkantak országa vagyunk.
Az a baj, hogy ennek a 940 ezernek a jó része valamilyen simlivel százalékoltatta le magát, de már nem lehet visszavenni tőlük a rokkantellátást, mert időközben tönkretették annyira saját egészségüket, hogy már nem tudnak munkába állni. A legtöbbjük masszív alkoholista lett.
Valamelyik illetékes úr nyilatkozott a minap a témában, és már éeződött, hogy lanyhult a kezdeti lelkesedésük. Már látják, hogy a legtöbb, amit tehetnek, hogy a további csalásokat megállítják, illetve azt a keveset, aki partner, megpróbálják rehabilitálni, hogy legalább részben munkaképesek legyenek.

Téma: "Egy éven belül leválthatják Orbán Viktort?"
Egzisztenciális kvantor
2011. november 19. 23:56 | Sorszám: 94
El vagy tévedve. Csótányt mi váltottuk le. Mi, plebejusok. Horn Gábor foglalta össze tömören, mi is történt 2008 tavaszán.

Téma: Ez a Hoffmann....
Egzisztenciális kvantor
2011. november 19. 09:08 | Sorszám: 132
Én úgy tudom, hogy a finn iskolákban már nem tanítják a Kalevalát.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 18. 18:24 | Sorszám: 1239
Ugyanmá', hogy lehetsz ilyen negatív! Ez nem ésszerű, ilyet csak betájoltak mondanak.
Apropó betájoltak! Vona ugyanazt nyilatkozta, mint az LMP, meg az mszp.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 18. 18:21 | Sorszám: 1238
Ha másért nem, hát legalább ezért a találkozóért megérte az a tegnapi nyilatkozat.
És az is jó jel, hogy láthatólag kapkodnak.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 18. 18:18 | Sorszám: 1236
Ezt így hogy? (Hogy klasszikust idézzek.)
El tud valaki képzelni bármilyen ésszerű magyarázatot arra, hogy mi a frászkarikát keres az IMF budapesti embere az mszp frakciónál?

Téma: mno.hu
Egzisztenciális kvantor
2011. november 18. 17:20 | Sorszám: 20
Olvassátok inkább a hirado.hu-t!

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 18. 15:44 | Sorszám: 1221
mert hazaárulóból Magyarországnak is a legalja jutott...

Sajnos így van. Mihelyst föleszmélnek, ezek tele fogják kürtölni a világsajtót, hogy egy kis kárt okozhassanak Magyarországnak.


Téma: A sarokba szorított patkányok hangja
Egzisztenciális kvantor
2011. november 18. 13:57 | Sorszám: 595
Nem kell bedőlni a 168 órának! Trianon igenis Károlyi bűne. Nem véletlen, hogy szobrot kapott a Kossuth térre.
Károlyi féltékenységből kivégeztette Tisza Istvánt a kommunistákkal. Tisza István megállíthatta volna Károlyi és Jászi Oszkár ámokfutását. És ezt ők is tudták.

Téma: Ez a Hoffmann....
Egzisztenciális kvantor
2011. november 18. 11:31 | Sorszám: 121
Jól bírod Missy! Nekem egyszerűen nincs energiám megvédeni Hoffmann tervezetét, pedig megérdemelné.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 17. 22:49 | Sorszám: 87
Az IMF-ügy miatt elsikkad egy másik fontos dolog: a Fidesz-frakció Pokorni féltékenységétől feltüzelve készül a köznevelési törvény szétverésére. Szerencsétlen Hoffmann Rózsa átküzdötte magát az NGM-en, a rektorokon, az önkormányzati erős embereken, és most Pokorniék az egészet az alapokig lebontják mindenféle egyeztetés, háttérmunka, hatástanulmány és gazdasági számítás nélkül. Pont azok nélkül, amikkel másfél éve szivatták Hoffmannékat.
Szerintem inkább Hoffmann Rózsa védelmében kellene szimpátiatüntetést rendezni.

Téma: Előre hozott választás 2012
Egzisztenciális kvantor
2011. november 17. 22:36 | Sorszám: 4
Szerintem meg feküdj le időben, kelj föl holnap korán, menj el sétálni a friss levegőre! Ha teheted, végezz valami kerti munkát! Ezek a hosszú téli esték nem tesznek jót az optimizmusnak.
Ha a premissza jó lenne (szerintem nincs szó Matolcsy bukásáról), akkor sem következne belőle, hogy bárkinek is le kellene mondania.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 17. 18:13 | Sorszám: 1151
Nem bírtok csak feketében és fehérben gondolkodni?
Patthelyzet volt. Hiába tűnik egyszerűnek Magyarország bedöntése egy a magyar GDP-nél sokkal nagyok pénzekkel rendelkező csoportnak, az se lett volna ingyen. Azaz ők sem akarták igazán. De az sokkal nagyobb veszteség lett volna nekik, ha más országok is megpróbálnak az IMF nélkül boldogulni.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 17. 17:45 | Sorszám: 1145
Nem tudni még, mi az a "biztosítás", de szerintem amolyan különbékét kötöttünk. Az IMF nem szeretné, ha a többi kelet-európai ország is elkapná a magyar "fertőzést", ezért szivattak minket. Minket viszont baromira nem érdekel a többi kelet-európai ország, csak az, hogy nekünk ne kelljen hitelt fölvenni az IMF-től. Szerintem ezt a dilemmát lehet föloldani egy "biztosítással". Gondolom, ezért volt Orbán Londonban.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 17. 17:40 | Sorszám: 1144
Szeretnéd.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 16. 18:55 | Sorszám: 1097
"Arról is szót váltottunk, hogy Hongkong miként vehetne részt magyar állampapírok és kötvények kibocsátásában, illetve milyen együttműködés lehetséges a magyarországi vállalatok és a tőzsde között" - jegyezte meg Fellegi Tamás

Oppá! Kínának van saját hitelminősítője. Jó dolog lesz a Távol-Keleten árulni a magyar állampapírokat, mert az ottani vevőket remélhetőleg kevéssé érdekli az amerikai-angol minősítőmaffia.

Egzisztenciális kvantor
2011. november 16. 11:34 | Sorszám: 1082
A legutóbbi HV-ban van egy cikk "Adósmentés Amerikában" címmel. Sajnos interneten még nincs fönt.
A lényeg, hogy az USA-ban Obamáék majdnem ugyanazt tervezik, mint nálunk Matolcsyék: kamattámogatással megsegíteni az ingatlanhiteleseket még akkor is, ha közben az ingatlanjuk értéke a tartozásuk alá esett. Azt remélik tőle, hogy a hiteleseknél maradó többlet pénz fogyasztást fog generálni, ami élénkíti majd a gazdaságot.
Ezek szerint náluk majdnem ugyanazt csinálják a bankok, mint nálunk (csak nincs a svájci frankos csavarás): adósrabszolgaságba kergették a középosztályt, és ezzel zsarolják a kormányt.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 16. 11:25 | Sorszám: 1081
Tisztában vagyok a "hozam" fogalmával. De szerintem a fél százalékpontos emelkedés nem katasztrófa. Majd meglátjuk, mennyire lesz ez tendencia. Egy MNB kamatemelés sokkal többe kerülne.

Téma: Tüntetés!
Egzisztenciális kvantor
2011. november 16. 11:15 | Sorszám: 1622
Rafkósak ám ezek a bankok. A Raiffeisen kimegy árulkodni Brüsszelbe (nem először), közben a minisztériumi dolgozók által olvasott Heti Válaszban építi az imázsát.

(Kis pletyi külön neked: manapság a HV-ba bekerülni iszonyú nehéz. Nagy a tolongás. Volt, aki támogatásért cserébe azt kérte tőlünk, hogy boltoljunk neki megjelenési lehetőséget a HV-ban.)


Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. november 16. 11:08 | Sorszám: 510
KÉPES idézni Iljicstől ... Én nemigen tudnék.

Irrrgum-burgum eftássam! Mi lesz, ha ezt a Párt megtudja? Márpedig megtudja.
Mehetsz majd Kolimára Iljics-idézeteket tanulni, tanulni, tanulni.


Téma: Orbán külpolitikája aggasztó igazán
Egzisztenciális kvantor
2011. november 16. 10:56 | Sorszám: 12
Azt a "spanking the central bank"-ot még nem látom.

Téma: Orbán hatalmas sikere
Egzisztenciális kvantor
2011. november 15. 22:50 | Sorszám: 322
Argentína mai közbiztonságáról lehet szörnyű dolgokat olvasni, és volt 2-3 évük, amikor senkinek nem volt biztos sem a vagyona, sem az élete. Ez elég komoly visszatartó erő ez más országok számára.
De ha valakinek (pl. nekünk) sikerül ugyanez békésen, ...
Egzisztenciális kvantor
2011. november 15. 22:40 | Sorszám: 319
Ők az IMF alá akarják visszagyűrni az országot. Ezt kell elhárítani.

Ennél többről van szó. Elég látványos már ez a küzdelem, ami Magyarország és az IMF között zajlik, és nagyon rossz példával járnánk elől, ha sikerülne kiúszni az IMF hálójából. Precedenst teremtenénk.


Téma: Orbán külpolitikája aggasztó igazán
Egzisztenciális kvantor
2011. november 15. 22:34 | Sorszám: 4
Állandóan ezek a blog-os írások, amiket aztán fölkaphat a hazai sajtó! gyurcsányék kezdenek unalmassá válni.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 15. 18:43 | Sorszám: 1076
Ez azt jelzi, hogy újraéledt az elmúlt hetekben döcögőssé váló magyar állampapírpiac.

Ez azt jelenti, hogy az origo és tsai megint korán örültek annak, hogy valami rossz dolog történt. A minap a 6-hetes aukció volt félsiker, de a 6-hetes papírok korábban sem szerepeltek olyan jól, mint a 3 hónaposak. Pontosan 1 héttel ezelőtt pontosan ugyanilyen sikeres volt a 3 hetes aukció azzal a különbséggel, hogy akkor 6.23% lett az átlaghozam.


Téma: "Egy éven belül leválthatják Orbán Viktort?"
Egzisztenciális kvantor
2011. november 15. 16:49 | Sorszám: 51
Gyurcsány megpróbált három lovat megülni 1 fenékkel. Egyszerre árulta a hazát az USA-nak, a bankároknak és Oroszországnak. De nem volt egyensúlyérzéke, illetve valószínűleg Putyinék sokkal jobban kiismerték a hiú egóját, és rá tudták venni, hogy egy fontos stratégiai kérdésben (MOL-részvények) rálépjen az USA lábára. Ekkor az USA elengedte a kezét.
Putyinnak pedig csak addig kellett, amíg a Szurgut-akármi megszerezte a MOL-csomagot. Utána el kellett volna játszania a rossz csendőrt, hogy az mszp megújulhasson. Ezt az egója nem bírta elviselni, kiugrott, és ezért lőtt utána az az újság.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 15. 16:13 | Sorszám: 49
Nem muszáj ám elhinni, pedig még a néphazugság is megírta. Azt a bizonyos üzletrészt vettük most vissza 500 gigaforintért.
Megint van Kőbambi, bár kicsit drága volt.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 15. 15:32 | Sorszám: 46
Csak alátámasztod, amit én írtam. Abban az üzletben az ÖMV strómann volt, az az üzletrész végül a Gazpromhoz került.

Téma: Az elemzők adják vissza a diplomájukat!
Egzisztenciális kvantor
2011. november 15. 15:29 | Sorszám: 25
Atyafi olvtárson kívül senki men mondta, hogy jó lenne az idei termés, és ennek bármi köze lenne a szeptemberi 3%-os ipari növekedéshez. Az eredeti hír szerint a járműgyártás és az élelmiszeripar teljesített jól. Nekem hirtelen nem ugrik be, hogy mi is az összefüggés az élelmiszeripar és a jó idő között.

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. november 15. 15:24 | Sorszám: 498
Elvtársaim az Úrban! Olvastátok, hogy Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő a nagy Lenint idézte?!
Amióta Lenin azt mondta, hogy nem minden kompromisszum elvtelen, azóta minden elvtelenséget kompromisszumnak hívnak

Téma: "Egy éven belül leválthatják Orbán Viktort?"
Egzisztenciális kvantor
2011. november 15. 13:31 | Sorszám: 43
Örülök, hogy ennyire jól ismered Puytint! Ha legközelebb nálatok jár, vinnék neki egy kis jó magyar pálinkát, hogy ne csak az ízetlen vódocskán kelljen tengődnie.

Szóval amikor gyurcsány kimenekült a kormányból, akkor valamelyik orosz újság utánalőtt, és megírta, hogy a Gazprom vesztett egy miniszterelnököt.


Téma: Az elemzők adják vissza a diplomájukat!
Egzisztenciális kvantor
2011. november 15. 13:17 | Sorszám: 13
Hajrá suppi!

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. november 15. 10:20 | Sorszám: 496
Talán még fizettek is érte, hogy átvehessenek cikkeket?

Téma: Az elemzők adják vissza a diplomájukat!
Egzisztenciális kvantor
2011. november 15. 10:05 | Sorszám: 1
Kapcsolódó hír: http://mno.hu/gazdasag/nem-allt-le-a-novekedes-1031772

Természetesen a portfolio.hu-nak nyilatkozó félre-elemzők is a 3. negyedéves GDP növekedést próbálták megtippelni.

Egzisztenciális kvantor
2011. november 15. 10:01 | Sorszám: 0
Íme a tegnapi rémhír:
12 elemzőből 10 bőven alábecsülte a GDP növekedését(0.5% - 1.1%), Árokszállási Zoltán (Erste) majdnem eltalálta (1.5%-ot tippelt 1.4% helyett), az OTP-s elemző pedig kicsit fölélőtt (1.6%).
Mindezt úgy követték el, hogy már voltak (vagy lehettek volna) előzetes adataik.

Van egyáltalán megfelelő diplomájuk? Vagy kontár mindegyik? (Tisztelet a kivételnek!)


Téma: 2010-2020: 1 millió új munkahely
Egzisztenciális kvantor
2011. november 14. 22:52 | Sorszám: 440
Érdemes mostanában ránézni az index munkahelyszámlálójára is. Ha úgy nőnénk tovább, mint ahogy idén tavasz óta, akkor húsvétra beérnénk a kék egyenest (ld. grafikon). Sajnos nem fogunk, mert télen rendszerint visszaesés van. http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/28/haromeves_csucs_kozeleben_a_foglalkoztatas/

Téma: "Egy éven belül leválthatják Orbán Viktort?"
Egzisztenciális kvantor
2011. november 14. 22:43 | Sorszám: 34
Amúgy szerintem csótány nem az ő emberük. d-209 volt az ő emberük, a bankár, de őt megpuccsolta gyurcsány és az szdsz. gyurcsány inkább Putyin és a Gazprom embere volt.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 14. 21:11 | Sorszám: 29
http://www.globalresearch.ca/index.php?context=va&aid=27646

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 12. 22:54 | Sorszám: 1034
Róna Péter ezt is írta: Jelenleg már a döntéshozás az úgynevezett frankfurti csoport kezében van.

Akkor ezért volt az az érzésem, hogy itt a németek kavarják a szart. Mostanra teljesen nyilvánvaló, hogy a németek direkte és szánt szándékkal teszik tönkre Görögországot, hogy a közműveiket és a kikötőiket fölvásárolhassák.
Már csak az a kérdés, hogy ez a "frankfurti csoport" a német nagytőke lenne, vagy ez is a Goldman Sachs?

Egzisztenciális kvantor
2011. november 12. 22:36 | Sorszám: 1033
úgy néz ki, hogy a peremvidékeken a demokrácia felfüggesztésre került

Hát az olaszok, szegények, nagyon megszopják. Náluk közvetlenül a Goldman Sachs alakít kormányt (ld. Mario Monti + Gugli). Jöhet is a görögöknél már kipróbált megszorítási spirál: költségvetési hiány -> megszorítás -> gazdasági visszaesés -> költségvetési hiány -> ...


Téma: Az eurózóna végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 11. 13:27 | Sorszám: 65
Osztrák érdekeltségeid nincsenek?

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 11. 13:24 | Sorszám: 1004
ki a franc kényszerítette a németeket a második világbajnokságban hogy az oroszok ellen vonuljanak?

Nem jó a hasonlatod: Gyurcsányék IMF-megállapodást akarnak
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke szerint ... jelenleg nincs szükség IMF-hitelre, de a pénzügyi védőhálót jelentő készenléti megállapodás megkötése szerinte elkerülhetetlen annak érdekében, hogy "Görögország és Olaszország után ne Magyarország legyen a következő a válságország".

Az IMF-fel való tárgyalás lenne egyenértékű a ruszkik megtámadásával.
Az időzítés miatt is érdekes a hír. Legalább tudjuk, ki rendelte meg a WSJ blog-jától a magyar államcsődről szóló rémhírt. Még mindig meg tudok lepődni azon, hogy ez a nálunk gyurcsányban végződő holo-maffia milyen erős és szervezett.


Téma: Meggyes Tamás nem bír magával!
Egzisztenciális kvantor
2011. november 11. 10:36 | Sorszám: 584
No akkor gondoljuk csak végig fordítva! Tétényi Éva is bármikor megoldhatja a problémát. Mire vár? Csak nem attól fél, hogy az esztergomiak nem őt választják majd?
Illetve neki van még egy félnivalója: ő marad a polgármester, de a közgyűlés is Fidesz-es marad.

Amúgy világos, hogy a helyi Fidesz attól fél, hogy nem fog ugyanennyi helyet kapni. 2 éve 53% volt a Fidesz támogatottsága (országosan), most 40%. Azon kívül rengeteg pénzbe kerülne egy időközi helyi kampány, ami totál pénzkidobás, mert 2014-ben (vagy mikor) megint kampányolni kell.
Aztán meg biztos van egy negatív üzenete is az azstalborításnak. Nyilván ez ugyanúgy érvényes Tétényire is.

De a legnyomósabb érvnek mégis azt tartom, hogy mindkét fél sajnálja a pénzt egy bizonytalan kimenetelű kampányra.


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 11. 10:22 | Sorszám: 1002
Világos: Olli Rehn a Wall Street csapatában focizik. Nem engedhetik ki Magyarországot a büntetőeljárás alól, mert az szembe menne annak a kampánynak, hogy Magyarország lesz a következő becsődölő ország. Ezt mindenáron meg kell akadályozni, ezért még Olli Rehnt is képesek beáldozni. Illetve megint nőtt Orbán lelövésének valószínűsége.

Kemény lehet az EU
Ha azonban mégsem kerül ki Magyarország az EDP hatálya alól, akkor uniós pénzcsapok záródhatnak el, felfüggesztésre kerülhetnek ugyanis a Kohéziós Alapból származó utalások.
Ahogyan az a fenti táblázatunkból is kiderült, jövőre (a 24 ország közül) három tagállammal szemben zárulhat le az eljárás, ezek egyike Magyarország. Így az is elképzelhető, hogy az EU szigorúbb lesz, hogy ezzel "üzenjen" a nagy országoknak: komolyan kell venni a költségvetési előírásokat.

Na hát ennek a keménykedésnek (az olyan keménykedésnek, hogy azt fogadjuk el a magyar kormány programjából, ami nekünk tetszik - mert ugye a 900 milliárdos hiánycsökkentést egy mozdulattal kihúzták), szóval ennek a "keménykedésnek" pontosan ellenkező üzenete lesz: a kicsikkel mindent meg lehet csinálni, a nagyoknak mindent szabad.

Amúgy ez a harmadik dolog mostanában, ami miatt erősödik az a gyanúm, hogy itt a németek (is) kavarják a szart. Meg kéne már kicsit piszkálni az E.ON privatizációs szerződését.


Téma: Az eurózóna végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 10. 22:28 | Sorszám: 60
Hacsak úgy nem ...

Téma: Orbán külpolitikai zsenialitása
Egzisztenciális kvantor
2011. november 10. 22:27 | Sorszám: 231
Már 313 milliárdot.

Téma: Na tessék....
Egzisztenciális kvantor
2011. november 10. 22:25 | Sorszám: 35
Hát az azért meglep, hogy volt, aki komolyan vette

Dehogyis, az volt a slusszpoén! Ti ugrottatok be annak, hogy valaki komolyan vette.


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 10. 22:21 | Sorszám: 993
Tán nem kerítettek be?

Dehogyis! Épp ellenkezőleg. Ez amolyan utolsó kis köcsökség volt, amolyan gyurcsányi, mint amikor a hülyegyerek még elrúgja a labdát, mielőtt letakarodik a pályáról.
Honnan a f...ból tudna az EB bármit is 2 évre előre 0.7% pontossággal?! 1 hónapra előre sem tudják az inflációt 4% pontosan!

Ez annyira tahó kis szemétkedés volt, hogy most jöhetne egy feljelentés az ELMÜ, a Budapesti Vízművek vagy a MÁV-Cargo privatizációjával kapcsolatban, és ha bármilyen korrupcióra fény derül, akkor kimondhatnák, hogy a szerződések semmisek.


Téma: Az eurózóna végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 10. 21:13 | Sorszám: 58
Jó, ezt tudjuk. De az EU összes hülyeségéért nem ők a felelősek. A görög helyzetet is tökre félrekezelik. Nem hiszem, hogy az USA intézné ezt is.

Téma: Béke poraira !
Egzisztenciális kvantor
2011. november 10. 17:02 | Sorszám: 664
Ennél szörnyűbb dolog történhetett. A busz az oldalára borult és úgy csúszott. Az ablakok rögtön kitörtek, aki az ablak felől ült, arra rápotyogtak a többiek meg a csomagok, és a legalul levőket ledarálta a busz alatt elszáguldó homok.
Az egyik ismerősünk elvesztette a vejét, a 7 éves unokáját, amputálták a másik unokája egyik kezét, és még küzdenek a másikért.
Borzalmas.

Téma: Az eurózóna végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 10. 14:59 | Sorszám: 56
(Mondjuk a tőkefedezet növelést meg lehet magyarázni egyfajta összeesküvéssel. Én ehhez kicsi vagyok, de hátha vak tyúk is talál szemet. Szóval a szabad piaci beruházásokat lassíthatja, ha a bankok kamatemeléssel kiszívják a pénzt a piacról. Ellenben az állami beruházások kompenzálhatják a csökkenést. Vagyis ez kicsit olyan, mintha a beruházásra készülő államok meg akarnák szivatni a megszorításra kötelezett államokat.
Vagy ez túl nagy butaság?)
Egzisztenciális kvantor
2011. november 10. 14:52 | Sorszám: 55
http://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-466209
A jelentés szerint a rohamosan csökkenő bizalom hatással van a beruházásokra és a fogyasztásra egyaránt. A globális növekedés gyengülése visszafogja az EU exportját, a sürgős fiskális konszolidáció pedig ránehezedik a belső keresletre.

A következő év nagy részében az EU GDP-je stagnálni fog, az egész 2012-es esztendőre nézve összességében fél százalékos növekedés prognosztizálható az unió legfőbb javaslattevő-végrehajtó intézményének szakértői szerint. 2013-ban már ismét lassú, 1,5 százalékos növekedés várható.

Nem értem ezt az EU-t. Illetve azt nem értem, hogy laikusként és szakbarbárként megjósolok bizonyos dolgokat, amik aztán bekövetkeznek, az EU mégis éppen az ellenkezőjét várja. Nem igaz, hogy nincs egyetlen épeszű közgazdász se köztük! Vagy aki az, arra rögtön rámondják, hogy non-ortodox? (Ami lassan egyenértékű a fasisztával.)

Most kötelezték a bankokat, hogy a tőkefedezetüket növeljék 9%-ra (tipikusan 5-6%-ról). És honnan? Hát elsősorban a piacról. Azaz a bankok ki fogják szívni a pénzt a piacról, a beruházások lassulni fognak, ami agyoncsapja a növekedést.


Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2011. november 10. 14:22 | Sorszám: 277
http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-466228
Lukasz Papademosz, az Európai Központi Bank (EKB) volt alelnöke lesz az új koalíciós kormány miniszterelnöke Görögországban - jelentette be a görög média csütörtökön.

Na ezek is kaptak egy bankárt a nyakukba. Mi már tudjuk, hogy ez mivel jár.


Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 394

Téma: Ez a Hoffmann....
Egzisztenciális kvantor
2011. november 10. 10:51 | Sorszám: 86
A mai HV-ban van egy cikk az új nemzeti alaptantervről. Olvassátok, és örüljetek! Remélhetőleg hamarosan fölteszik az internetre is.

Téma: Na tessék....
Egzisztenciális kvantor
2011. november 10. 10:47 | Sorszám: 20
Azon elgondolkoztál már, hogy miért van az, hogy a tengerfenék tele van lelőtt repülőkkel, de az égen nincsenek kilőtt tengeralattjárók? Mondjuk az ÜHB-666 kivételével?

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 09. 21:52 | Sorszám: 971
Én meg azt hiszem, hogy nagy a baj a baloldalon, mert egyre hangosabban temetik Matolcsyt. Te meg egyre jobban hiszel nekik.
Majdnem 40%-kal nőtt a külker forgalmunk és egyenlegünk is tavaly óta! Reálértéken is 30%-kal!
Majd akkor kezdjél szomorkodni, ha megállapodunk az IMF-fel!

Téma: Meggyes Tamás nem bír magával!
Egzisztenciális kvantor
2011. november 09. 21:44 | Sorszám: 574
Tétényi felajánlotta, hogy lemond, ha a képviselőtestület is lemond

Nagyon kegyes. Ha a képviselőtestület föloszlik, akkor neki nem kell lemondania, mert rögtön megszűnik a megbízatása.


Téma: Fatüzelés
Egzisztenciális kvantor
2011. november 09. 14:31 | Sorszám: 126
Nincs képzelőerőd. Nem tudod elképzelni, hogy a kis CO2 molekulák meg vannak címkézve. Amelyik kőolajból lett, azt a növények nem szeretik.

Téma: Bravó!!!
Egzisztenciális kvantor
2011. november 09. 13:23 | Sorszám: 1
Bravó bizony! Bár a 80 millió nem sokkal több, mint a bakfity.
Csopakon több helyen láttam szárazságtűrő és ellenálló (gyakorlatilag vadon növő) bőtermő körtefákat. Ha el nem felejtem, viszek nekik oltványt.
Szárazságtűrő, ellenálló és zamatos cseresznyét is ismerek, de sajnos aprószemű. Gondolom, az nem érdekli őket.

Téma: Széteshet az euróövezet
Egzisztenciális kvantor
2011. november 09. 11:47 | Sorszám: 14
Rosszul emlékeztem. Csak munkanélküliségben állnak rosszabbul a spanyolok.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 09. 11:43 | Sorszám: 13
Várható még Spanyolország bedőlése is hamarosan.

Ha jól emlékszem, Spanyolország makró-adatai sokkal rosszabbak, mint Olaszországéi. Mégis, mintha mindenáron Olaszországot akarnák bedönteni.
Érzek ebben valami szimbolikát: először Hellász, aztán Itália.


Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. november 08. 16:26 | Sorszám: 413
Bár Sarkozy és Obama szóváltása zárt ajtók mögött történt, egy technikai malőr következtében újságírók fülébe jutott.

Tegye föl a kezét, aki szerint technikai malőr történt!


Téma: Béke poraira !
Egzisztenciális kvantor
2011. november 07. 17:27 | Sorszám: 651
Az az érzésem, hogy fizika érettségivel is tudni kellene, de nem vagyok benne biztos.
Egzisztenciális kvantor
2011. november 07. 17:26 | Sorszám: 650
A helyes választ én is tudtam, de hogy Gay-Lussac-ot 2 s-sel írják, azt most néztem meg a Gugliban.

Téma: Fatüzelés
Egzisztenciális kvantor
2011. november 07. 17:22 | Sorszám: 115
Definíció kérdése, hogy mit hívunk faablaknak. Hajok rá, hogy amit manapság összedobnak puhafából, azt ne tekintsük annak. Anyósodéi még valószínűleg keményfából készültek. Nekünk van ilyen is, olyan is: tudom, hogy óriási a különbség.

Téma: Béke poraira !
Egzisztenciális kvantor
2011. november 07. 17:17 | Sorszám: 647
(Egyetemi találós kérdés: ki volt 1 ember? Gay-Lussac, vagy Boyle-Mariotte?)

Téma: LEGYEN HITELTÁRSULÁS!
Egzisztenciális kvantor
2011. november 07. 17:11 | Sorszám: 20
Szerintem is az. Ettől függetlenül vannak 4-gyerekes anyukák, akik képesek az öngyilkossággal kacérkodni. Én olyat ismerek (1-et ismerek, 1-ről pedig hallottam), aki simán otthagyta a 4 gyerekét meg az embert, és máshoz költözött.

Téma: Széteshet az euróövezet
Egzisztenciális kvantor
2011. november 07. 16:54 | Sorszám: 1
Azok a londoni pénzügyi elemzők nagyon szeretnék, ha az eurózóna szétesne. Sőt komolyan dolgoznak rajta. Ha az eurózónát sikerülne rendbe tenni, akkor Anglia fog Görögország sorsára jutni.

Téma: Láthatatlan háború
Egzisztenciális kvantor
2011. november 04. 18:24 | Sorszám: 70
(Nem való az nekünk, nem vagyunk egy lojális nemzet. Rövid időszakoktól eltekintve nálunk mindig a kiskirályok diktáltak, amiből általában nem sok jó sült ki. Már Kölcsey is megírta. Orbán után is valószínűleg egy kiskirályos korszak fog következni, ha addig nem lesz háború.)
Egzisztenciális kvantor
2011. november 04. 17:46 | Sorszám: 67
A kommunizmus (illetve a cucilizmus, mert a kommunizmust csak építettük) az általad is fölsorolt korlátozások ellenére elvileg sokkal demokratikusabb rendszer volt. Az osztályellenség gyerekeit kivéve bárkiből lehetett párttitkár, vagy mszmp-kb tag, aki elfogadta az ideológiát és a párt meg az oroszok mindenhatóságát.
Manapság sokkal nagyobb a szabadság, de ez a pénz szabadsága, és ahhoz is pénz kell, hogy valakiből polgármester, vagy képviselő legyen. Azaz gyakorlatilag születéskor eldől, hogy ki, mire fogja vinni.

A kínai rendszer elvileg egy jó kompromisszum lenne a két véglet között, de mostanában egyre több helyen olvasok olyasmit, hogy Kínában tulajdonképpen feudalizmus van, a párttagok klánjai irányítják a gazdaságot. Aki egy klánba bekerül, abból lehet gazdag ember is, és politikus is.


Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2011. november 04. 13:45 | Sorszám: 249
Goldman Sachs

Szegény görögök, a saját kárukon tanulják meg, hogy a régi mondás ma is érvényes: aki az ördöggel cimborál, pokolra fog jutni.


Téma: A frankhitelesek kálváriája
Egzisztenciális kvantor
2011. november 04. 13:36 | Sorszám: 355
folyt
Egzisztenciális kvantor
2011. november 04. 13:36 | Sorszám: 354
Emlékszel az Il Ferro-ra, meg az ingyenautóra? Hány embert be bírtak hülyíteni azzal a nyilvánvaló csalással?!
Akkoriban ilyen volt a hangulat, még a csapból is az fojt, hogy olcsó hitelből kell élni. Az számított hülyének, aki gondolkodott. Az volt a "kezdő THM"-es hirdetések kora.

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. november 04. 13:22 | Sorszám: 365
Erről már diskuráltunk itt korábban. Ez volt az eredeti forgatókönyv, amit csótány akadályozott meg azzal, hogy 2/3-hoz segítette a Fideszt. Belegondolni is rossz, hogy mi lett volna velünk 2/3 nélkül. Csődbe vitték az országot, hogy Orbánék keze meg legyen kötve, majd alkalmas időpontban (eredetileg talán tavaly ősszel, de legkésőbb idén ősszel) balhéval és puccsal megbuktatták volna a kormányt. Addigra persze durvább válságba kerültünk volna, mint amiben most a görögök vannak.
Mindehez az kellett volna, hogy 2009-ben kivágják csótányt, minden korábbi bűnüket rákenik, 2010-re eljátszák a megújulást, és nem túl megalázó vereséget szenvednek a választásokon egy strómann elnökjelölttel. Igazából csótány egójának köszönhetjük, hogy ez nem így történt.

Azért kellenek ezek a cikkek, hogy nehogy elfelejtsük, hogy az mszp mire készült az ország ellen. Tényleg csak akkor lehet nyugtunk, ha ló legel a sírjukon.


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. november 03. 18:03 | Sorszám: 942
(Illetve rosszul kérdeztem. Sciopta-t használtok-e? )
Egzisztenciális kvantor
2011. november 03. 18:00 | Sorszám: 941
(Csak nem Helsinki út? Ha igen, akkor a megrendelőink vagytok.)

Téma: Energiapolitika
Egzisztenciális kvantor
2011. november 03. 15:39 | Sorszám: 2836
A tórium oldhatja meg a világ energiaproblémáit
Az indiai kormány bejelentette [1], hogy több kísérleti reaktor után belevágnak a világ első, tóriumot használó atomerőművének felépítéséhez. Jelenleg a helyszín kiválasztása zajlik, aztán még legalább másfél évet vesz igénybe az építkezés előtt a tervezés és környezetvédelmi előkészítés. Ha minden jól megy, az évtized végén kezdhet üzemelni a tóriumos erőmű, 300 megawattos kapacitással. Ez ugyan nem túl sok (kicsit kevesebb, mint amit Paks egy blokkja termel), mégis óriási áttörést hozhat az atomenergia iparágában.

Európa, vazze! Még India is le fog hagyni minket!
Korábban volt egy kirohanásom arról, hogy totál hülyeségnek tartom az ITER beruházást. A tórium erőműnél kb. 1 nagy technikai/technológiai akadályról tudok: a reaktor falába valamilyen félig áteresztő üveget kell tenni, ami beengedi a protonsugarat, de nem engedi ki az egyéb sugárzást. Csak a Jóisten tudja, hogy az ITER-nél hány ilyen megoldatlan technológiai akadály van, amiknek a többsége jóval nehezebb, mint a félig áteresztő üveg.
Mi, nagyeszű európaiak, óriási pénzeket fogunk fizetni Indiának, hogy ugyan égessék már el a nukleáris szemetünket a tórium erőműveikben, ők pedig még energiát is fognak termelni vele. És mindezt azért, mert az ITER-lobbi erősebb volt. Pedig a gyorsítós tórium-erőmű is európai találmány, Carlo Rubbia írta le először.


Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. november 03. 14:25 | Sorszám: 989
Jé, Giró-Szász megszólalt? Na ezt meg kell ünnepelni!

(Valószínűleg Lázár és körei szerettek volna még EVA-zni egy darabig, és az utolsó pillanatig küzdöttek.)


Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2011. november 03. 14:18 | Sorszám: 207
Egyszerűen kaptak egy ajánlatot, hogy döntsék be az eurot...

Ja, ja. A Vólsztrít megint egy lépéssel Merkelék előtt jár. Biztos vagyok benne, hogy már jó régen ki volt találva, hogy ha túl közelinek tűnik a görög válság megoldása, akkor hogyan kell az időt húzni. Abban is biztos vagyok, hogy már megvan a következő 1-2 lépésük, azaz még jó ideig Európa előtt fognak járni. Az is lehet, hogy görög polgárháborút akarnak kiprovokálni. Azok az Abrams harckocsik inkább a saját lakosság ellen jók, nem a törökök ellen.
Illetve nem tartom valószínűnek, hogy a következő dominó Magyarország lenne. Talán inkább Magyarország IS lenne. Nyilván több célpont is ki van jelölve már. Mi az eurón kívül vagyunk, túl kicsi a gazdaságunk, közepes német bankoknak sem okozna gondot egy magyar államcsőd által okozott károk elhárítása. Szerintem a következő nagy dobás Olaszország leminősítése lesz. Pláne, ha sikerülne kirobbantani Berlusconi körül egy újabb botrányt. Van az a 10-es lista az államcsődhöz legközelebbi országokról. Arra egyszerre kerültünk fel Olaszországgal. Mi a 9., az olaszok a 8. helyre.


Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. november 03. 13:56 | Sorszám: 985
Pedig nem egyszerűsítés, hanem bonyolítás. Az adóelkerülés egyik egyszerű módját szüntetik meg, lehet nekiállni újra bonyolult módon trükközni.

Téma: Nem jó így ez az ajrópunnyó...
Egzisztenciális kvantor
2011. november 03. 13:51 | Sorszám: 9
Ezt honnan veszed?

Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 351

Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2011. november 02. 15:13 | Sorszám: 172
esetleg Törökországhoz csatolják

Hát még az is lehet. Ld. még Ciprus.

Egzisztenciális kvantor
2011. november 02. 14:51 | Sorszám: 170
Illetve, amúgy görögösen fognak kilépni.Lopással, csalással.

A GlobalResearch cikke szerint a görögöknek nem szabad kilépni ez euóróból, mert hiperinflációt kapnak a nyakukba, és pikk-pakk leértékelődik a nemzati vagyonuk, amit aztán bagóért fognak megvenni a fineszesek.

Egzisztenciális kvantor
2011. november 02. 14:46 | Sorszám: 169
Papandreu pajtásnak nyilván súgtak, hogy hogyan kell az időt húzni, de az is benne lehet a pakliban, hogy nem akar úgy járni, mint Timosenko.
Egzisztenciális kvantor
2011. október 30. 21:16 | Sorszám: 117
Orbán is nagyjából ezt mondta. Görögország nem kerülte el a csődöt, csak most még az állami vagyontól is megszabadítják.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. október 30. 08:29 | Sorszám: 900
Ezek egyre inkább ki akarják kényszeríteni azt az IMF-hitelt.

Téma: Ez a Hoffmann....
Egzisztenciális kvantor
2011. október 29. 22:59 | Sorszám: 63
elektromos nörsz
Mi villanypásztornak szoktuk hívni.
Természetesen nálunk nincs TV. Amikor elmesélem, a legtöbben úgy néznek rám, mint valami barbár vadálatra, aki terrorizálja a gyerekeit. A feleségemet egyszer "szellemi toprongynak" nevezték, amiért nem néz otthon híradót.

Általában mindenben egyetértek veled, kivéve, hogy a tanítóknak, óvónőknek nagyon sokat kellene fejlődniük. Akikkel eddig pedagógusokkal találkoztam, azok közül kizárólag az volt szakmailag jó, aki nem megélhetésből dolgozott. Azaz azok, akik a családjuk anyagi helyzete miatt simán megtehették volna, hogy otthon maradnak, és lógatják a lábukat. Vagyis a megszállottak.
A tanároknál régen volt egy tanulmányi kontraszelekció. Eleve az ment tanárnak, akit már máshova nem vettek föl. (Most ilyenek a kommunikációs meg turisztikai szakok.) Ezek tanítanak most. Másrészt volt egy politikai kontraszelekció is. A tanárok és igazgatók többsége szoci, vagy szadióta volt, a konzervatív érzelműeket megfúrták, vagy kiutálták.
Egyszóval szerintem a jelenlegi tanári állomány (a ritka kivételektől eltekintve) nem alkalmas arra, hogy az új köznevelési programot végigvigye.

Egzisztenciális kvantor
2011. október 29. 22:40 | Sorszám: 62
Ha jól emlékszem, 3 gyermeketek van. Nagycsaládosoknál, főleg ha kicsi a korkülönbség, és amúgy is otthon van az anyuka, valóban fölösleges 1 évnél többet oviba járnia a gyereknek. Azért az az 1 kell, hogy idegen közösségbe szokjon, mielőtt iskolába megy.
A napközi szintén csak nyűg, ha van, aki otthon tanuljon a gyerekekkel. A mieink azért szeretnek napköziben maradni, mert ott nem kell annyit tanulniuk, mint itthon. Meg is szokott látszani a leckéjükön.
De a nagy többség sajnos nem nagycsaládos. Ha anyuka amúgy sincs otthon, akkor muszáj a gyereket óvodába, napközibe adni. Az egykéknek még akkor is jobb a napközi, ha esetleg anyuka, vagy nagymama tudna rájuk vigyázni: úgyis csak tévét néznének.
Egzisztenciális kvantor
2011. október 29. 21:41 | Sorszám: 57
Hát akkor minek érvényesítettétek?

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. október 29. 21:39 | Sorszám: 278
Ja és ötödször: a tanítás 8-kor kezdődik. A héten már alig bírtam fölkelteni a gyerekeket, mert reggelente bizony sötét volt. Nagy bajban lennénk decemberben az őszi óraállítás nélkül.

Téma: Ez a Hoffmann....
Egzisztenciális kvantor
2011. október 29. 21:29 | Sorszám: 56
Nem 28500?

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. október 29. 21:25 | Sorszám: 277
Egyrészt ezt ne Herman Gábor döntse el, hanem inkább a MAVIR, nekik vannak fogyasztási adataik.
Másrészt saccra szerintem mindegy. Decemberben durván 10-11 óráig van világos, az emberek pedig 16 órát vannak fönt. Majdnem mindegy, hogy azon a 16 órán belül hova tesszük a 11 óra világosságot. Ha tovább lesz világos délután, akkor reggel kell otthon többet égetni a lámpákat.
Harmadrészt a franciák majdnem 1 órával nyugatabbra vannak, mint mi, és mégis velünk egy időzónában. Azaz náluk most van az, amit Herman Gábor szeretne nálunk bevezetni. És már jó ideje cikkeznek róla, hogy nekik egyáltalán nem kifizetődő a téli időszámítás. Mégsem mennek át másik időzónába, mert az átállás költségei soha nem térülnének meg.
Negyedrészt pedig ha Herman Gábor több napsütést szeretne, akkor keljen föl időben! Télen ez egyáltalán nem olyan nehéz.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. október 29. 00:01 | Sorszám: 891
Ezt írhattad volna a rémhíres topikba is.
Kiemelném a lényeget: a Kormányszóvivői iroda bejelentette ... egy vezető fideszes forrás szerint

A jövő évi költségvetés 4% körüli inflációval számol, és a pesszimista MNB szerint is legföljebb 4.7% lesz. Ez már "elinflálásnak" számít?


Téma: Gyurcsánytalanítás az ATV-n :D
Egzisztenciális kvantor
2011. október 28. 23:52 | Sorszám: 36
Meg azért is, mert most 3 párt van arra a szavazótáborra, amire korábban volt az mszp és az szdsz. Ha a szavazók elhiszik, hogy a dk az új szdsz, akkor az LMP és a dk küzdhet egymással, az mszp pedig szépen hátradől.

Téma: Magasabb adókat, de kiszámítható és nem változó adószabályokat akarunk
Egzisztenciális kvantor
2011. október 28. 16:08 | Sorszám: 38
Nem olyan túl erős korlát az. 100e nettóra a bérköltség 200e Ft körül van. 25 misiből kijön 10 alkalmazott éves bére.
Egzisztenciális kvantor
2011. október 28. 15:36 | Sorszám: 35
Te nem érted. Elmagyarázom, hogy tudd, miért szüntetik meg.

Az EVA-t nem a boltosoknak találták ki, hanem az "értelmiségi elit" saját magának, de közben a boltosok is rájöttek, hogyan kell adót elkerülni vele. Szóval van egy boltod, BT, vagy KFT, és vannak alkalmazottaid. Az alkalmazott bérét szeretnéd zsebbe fizetni, mert az úgy olcsóbb. Akkor te, vagy a feleséged, vagy bárki más a családból EVA-s lesz, az alkalmazottadat ő fogja fizetni zsebből. Ő megteheti, mert EVA-s. A te KFT-d, vagy BT-d pedig átutal neki fizu+30%-ot, kapsz róla számlát is. Tehát a bérköltség cakkumpakk nettó+30% lesz. Ha fizetést adnál, akkor pedig nettó+100% körül vagy.


Téma: A felelősök listája
Egzisztenciális kvantor
2011. október 28. 15:21 | Sorszám: 2
Nem vagy te buzi?

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. október 28. 11:53 | Sorszám: 859
Nem emelhetnek kamatot csak úgy üptre. Az MNB elsődleges törvényi feladata az infláció alacsonyan tartása. Amíg az infláció nem ugrik meg, addig nem kell kamatot emelni.
(Közben jutott eszembe, hogy a kormány jövőre magasabb, 4.1% körüli inflációt tervez. Szerintem gyengébb forintra készülnek.)

Téma: A sarokba szorított patkányok hangja
Egzisztenciális kvantor
2011. október 28. 09:58 | Sorszám: 522
Jó tudom, így működnek. És azt is tudom, hogy igyekeznek mindenhova embert tenni. Pont, mint egy titkosszolgálat.
De még mindig nem tudom, hogy mivel foglalkoznak, csak azt, hogy hogyan. Akiket én ismerek ebből a hálózatból (több is van, és mindegyik legföljebb 2 lépésre van kókától), azok leginkább korrupcióval vannak elfoglalva. Ez lenne az egész hálózat bevételi forrása?

(Amúgy ha valakinek "mindenhol van ismerőse", az nem jelenti feltétlenül, hogy pont ehhez a holo-maffiához tartozna. Volt III/akárhányasoknak szintén mindenhol van kapcsolatuk.)


Téma: Kormányzati kommunikácja
Egzisztenciális kvantor
2011. október 27. 22:38 | Sorszám: 56
Biztos elküldték borotválkozni, de még keresi a borotvát.
Kaphatna egy fegyelmit, ha előkerül. Már ha elő mer kerülni.

Téma: Wittner Mária
Egzisztenciális kvantor
2011. október 27. 22:30 | Sorszám: 50
A betű megöl, a lélek pedig megelevenít.

(Goethe mit mondott?)


Téma: A sarokba szorított patkányok hangja
Egzisztenciális kvantor
2011. október 27. 22:21 | Sorszám: 519
Ez a származási alapon szerveződő maffia, mint magyarázat, nekem is tetszik.
Egyre jobban kezdenek kirajzolódni annak a bizonyos zsidó maffiának magyarországi körvonalai. Valószínűleg csótányék köre a helyi központ, és hozzájuk tartozik a volt szadesz fele, a kertészek, a filozófusok és a széparcú paullendvai is.
A maffiáknak rendszerint van valamilyen jellemző tevékenységi köre, pl. drog, játékgépek, számlagyár, lejárt élelmiszer, ... Hogy erre a maffiára mi a jellemző, azt nem tudom. Mindenesetre az antiszemitizmus szításában nagyon otthon vannak.

Téma: Mámmeg mi ez a 27 százalék?
Egzisztenciális kvantor
2011. október 27. 22:06 | Sorszám: 8
Semmi különös. Neveknek adása.
El szoktál te tűnődni azon, hogy a villanyszámlán miért van 6 tétel, mikor a végeredmény úgyis arányos a fogyasztással? Na most egyszerűsítik a villanyszámlát.

Téma: Kormányzati kommunikácja
Egzisztenciális kvantor
2011. október 27. 22:00 | Sorszám: 53
Nekem hiányérzetem van. Túl türelmetlen lennék?

Téma: Ez a Hoffmann....
Egzisztenciális kvantor
2011. október 27. 21:56 | Sorszám: 6
(Majd valamikor nyithatnál egy nem fölháborodós topikot is.)

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. október 27. 18:12 | Sorszám: 839
A végtörlesztésnek semmi köze a "magára hagyáshoz". Arról van szó, hogy a bankszektor megfingatja az embereket és az államot is, és nem lehet mit tenni ellenük. Az árfolyamemelkedés csak 50%-os törlesztőrészlet-emelkedést indokolt volna, de ezek valahogy mégis 100%-kal emelkedtek. Ez évi több tízmilliárdot vesz ki az adósok zsebéből, ami hiányzik a gazdaságból.
Egzisztenciális kvantor
2011. október 27. 18:03 | Sorszám: 838
Na te megint mit fröcsögsz itt?!
Egzisztenciális kvantor
2011. október 27. 13:57 | Sorszám: 831
Ha nem akarnák, akkor akár most beadhatnák a kulcsot. Inkább most jelentsünk csődöt, mint amikor már ott tartunk, mint Görögország.
Európában hosszú távon stagnálás, vagy recesszió várható. Nincs esély arra, hogy "kinőjük" az államadósságot, ha nincs növekedés. Tehát belső forrásból kell növekedni, mint ahogy a lengyelek is csinálják. A belső növekedést pedig megfojtják a bankok. Nem hiteleznek a vállalkozásoknak, a fogyasztásnövelésre kiosztott adókedvezményt elszívják.
Ez itt most gazdasági szabadságharc.

Téma: Foglald el a Wall Streetet mozgalom
Egzisztenciális kvantor
2011. október 22. 01:02 | Sorszám: 112
Tisztességes befektetők nem adnak olyan kölcsönt, amely tönkreteszi a kölcsönt felvevőt!!!

Ld. még devizahitel.

Egzisztenciális kvantor
2011. október 22. 00:24 | Sorszám: 110
Egyszerűen minden országnak fel kellene mondania az adósságát.

Mindegyiknek nem, de Görögországnak mindenképpen. Így se, úgy se kapnak kölcsönt a piacon, akkor meg minek vergődjenek?! Azért, hogy a meglévő hiteleik részleteit legyen miből fizetni? Akkor inkább jelentsenek csődöt, és úgy biztosan nem fog nőni az adósságállományuk.


Téma: A sarokba szorított patkányok hangja
Egzisztenciális kvantor
2011. október 22. 00:19 | Sorszám: 365
Heló kutato! Hogymint vagyunk?

Téma: Szakad az MSZP ?
Egzisztenciális kvantor
2011. október 22. 00:10 | Sorszám: 1038
Szerintem ez rossz húzás csótány részéről, és nagyon jó nekünk.

Téma: A sarokba szorított patkányok hangja
Egzisztenciális kvantor
2011. október 22. 00:05 | Sorszám: 364
Nekem ezekről analógiaként mindig a "cigánybűnözés" jut eszembe. Ugye ha esetleg a Kozma utca felé, vagy Baracskán keresztül visz az utad, akkor csak cigány látogatókat látsz a börtön körül. Ha netán benézel egy bármilyen bíróságra, ott csak cigányokat visznek rabláncon. Ha rendőrverésről olvasol, akkor azt cigányok követték el. Vannak ennél objektívebb statisztikák is, amikből szintén levezethető lenne a cigánybűnözés. Mégsem szabad levezetni. Aki csak újságot olvas, és nem él cigányok között, az nem tudja, hogy a romák 90%-a tisztességes ember, a legtöbbjük szeretne beilleszkedni és magyarként élni. A maradék 10% követi el a bűncselekmények 90%-át (országosan), de emiatt a 10% miatt nem szabad a másik 90%-ot megbélyegeznünk. Ennek nagyon sok oka van, de pl. az egyik gyakorlati ok, hogy a 90% körében már egy ideje beindult az asszimiláció (gyönyörű kislányok születnek a vegyesházasságokból), és a cigánybűnözés emlegetése ez ellen hat.
Szerintem a zsidóknál hasonló a helyzet. Becslésem szerint nem ilyen jó az arány (mondjuk 75%-25%), és nem éles a határvonal, de a magyargyűlölő kisebbség miatt en bloc a magyar zsidókat elítélni nem szabad. És pontosan ugyanazért nem, amiért a "cigánybűnőzést" sem szabad emlegetni. Az a 75% elkezdett magyarosodni. Valószínűleg még kádárék alatt indult el ez a folyamat, és a rendszerváltás környékén kaptak észbe a megélhetési zsidók, hogy nem lesz ez így jó. Akkor találták ki (illetve vezették be) az antiszemitizmust és az szdsz-t.

Az a baj a Macisajt-féle érveléssel, hogy nem lehet vele vitatkozni, minden szava igaz. Egy kicsit messzebbről kell nézni a dolgokat, hogy meglássuk, miért nem szabad indokolatlanul zsidózni. Ha a magyar zsidókat mind magyargyűlölőnek tartjuk, akkor csak azt érjük el, amit az a bizonyos 25% akart: többnek látszanak, mint ahányan vannak. A kertész-féle beszólás úgy kellett a Mazsihisz-nek, mint egy falat kenyér. Ha reagálunk rá, ha túlreagáljuk, akkor csak segítünk nekik.
Szerintem a helyes hozzáállás az, hogy a 75% helyébe képzeljük amgunkat. Nyilván nekik sem esik jól a népszavás duma, de a kertész-féle "rokonok" pártjára fognak állni, ha mi nekiállunk zsidózni.


Téma: Bottal se piszkáld !
Egzisztenciális kvantor
2011. október 20. 12:58 | Sorszám: 1313
Túl ritkán jársz ide! Onogur sem emlékezhet mindenre.
Egzisztenciális kvantor
2011. október 20. 12:55 | Sorszám: 1312
Gumicsizmában sem szabad?

Téma: A sarokba szorított patkányok hangja
Egzisztenciális kvantor
2011. október 20. 12:52 | Sorszám: 325
Te ismered Edut személyesen? Mert szerintem - csak így az írásai alapján - nem illik arra a "palettára".

Téma: 1956
Egzisztenciális kvantor
2011. október 19. 21:59 | Sorszám: 104
Szerintem beijedtek. Böszméék megint valami balhét szerveznek, és nem akarnak beégni.
Egzisztenciális kvantor
2011. október 19. 21:23 | Sorszám: 102
Aztatat írták valahol, hogy a Fidesz többi vezetőjének is programja van máshol. Gondolom ők is mind valamilyen nemzetközi fórumon harcolnak aznap Magyarország érdekeiért, ami miatt holmi kis provincionális ünnepecskéken nem tudnak jelen lenni.

Téma: Most pedig nevessünk ...
Egzisztenciális kvantor
2011. október 19. 13:57 | Sorszám: 57
Idézet:
Én úgy érzem ezt jobban meg tudom ítélni. Jobban ismerem a helyzetet mint ti, több a háttérismeretem, messze nagyobb a témában az olvasottságom, több oldalról, szemszögből is meghallgatom a különböző véleményeket, egyikről sem hiszem, hogy az a messiás, és igyekszem megtanulni azokat az alapokat, amelyekből egyáltalán értelmes következtetések kialakítására mód lehet.

Antlfinger Edvárd

Téma: Bottal se piszkáld !
Egzisztenciális kvantor
2011. október 19. 13:41 | Sorszám: 1265
Dehogyis! Az csak lehetek. Bár "elment a maradék eszem", meg "szanatóriumba kell vonulnom", úgyhogy valószínűleg villanyszerelői engedélyt se fogok kapni.
Egzisztenciális kvantor
2011. október 19. 13:15 | Sorszám: 1258
Hú de jó névsor! Azt a 26 provokátort ki kellene már zárni innen, nem lehet miattuk rendesen fórumozni.

Téma: Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
Egzisztenciális kvantor
2011. október 19. 13:02 | Sorszám: 170
Szerintem az szdsz ügye az ilyen. Az rendben van.

Téma: Van-e igény az antiszemitizmusra?
Egzisztenciális kvantor
2011. október 18. 16:55 | Sorszám: 216
Bizony nagyon fontos a pontos diagnózis. Szerintem ez nem rák. Hanem mondjuk vírusos szemölcs. Úgyhogy ne kezdjük el rögtön a sugárkezelést, hanem marassuk ki egy kis tejsavas, szalicilsavas keverékkel! Vagy vitriollal!
Egzisztenciális kvantor
2011. október 18. 16:00 | Sorszám: 212
Mallow nagyobb spíler, neki bedőlni nem olyan szégyen.
De ha úgyis tudjátok, hogy nincs más témája, akkor meg minek foglalkoztok vele?
Egzisztenciális kvantor
2011. október 18. 15:58 | Sorszám: 211
A falurombolás közösség elleni bűntett volt. Tétlenül nézni a falurombolást az nemzetárulás volt. Kertészákos és az amerikai népszaga tevékenysége sima provokáció. Ne keverjük össze a tényleges bűnökkel! Már csak azért se, mert ők is pontosan ezt szeretnék.
Ha rám nem hallgatsz, hallgass Csurka Pista bácsira! Szerinte is szimpla provokációról van szó: azt szeretnék, hogy kertészákost a kormány meghurcolja, és ők visszavághassanak.
Egzisztenciális kvantor
2011. október 18. 15:22 | Sorszám: 205
annyian élnek meg remekül belőle, kertészektől a fajvédőkön át seresig, sorosig

Hát ez az! Ha nem lenne, akkor ezek sem tudnának megélni. Ezért kiprovokálják, hogy legyen. Muszáj fölülni nekik?

Egzisztenciális kvantor
2011. október 18. 15:14 | Sorszám: 203
Olyan jó kis zsidózás indult a másik topikban, hogy muszáj vagyok ezt fölhozni.
Szóval a sérelmeink emlegetése közben ne feledkezzünk el arról, hogy a legtöbb esetben provokációról van szó. Az antiszemitizmust direkt ki akarják provokálni, mert sokmindenkinek jó ez. Jó ez pl. azoknak, akik abból élnek, hogy ők az áldozatok. Aztán jó ez azoknak, akik megerősödnek amiatt, hogy a zsidók megmentőinek szerepében tetszeleghetnek (ld. Mazsihisz). Aztán jó azoknak, akik a zsidók asszimilálódása miatt aggódnak. Aztán jó azoknak is, akik a másik oldalon a magyarok megmentőinek szerepében tetszeleghetnek.
Kedves zsidózó olvtársaim! Vegyétek észre, hogy még a szánalmas Edu is jégre vitt benneteket!

Téma: Fatüzelés
Egzisztenciális kvantor
2011. október 18. 14:33 | Sorszám: 36
Marad ugyan a lekötöttből a humuszban, de ugyanannyit vagy többet ki is von a talajból a fa, amit elégetünk....

Én úgy tudom, hogy ez erdők "termelik" a talajt. Hogy mégsem halmozódik föl végtelen vastagságú rétegekben, az amiatt lehet, hogy a patakok elhordják, és lerakják máshol. Szóval ha termelődik a talaj, akkor fogy a CO2 is a légkörből. A fatörzsek elégetése ellenére is.

Szóval a szalma mégis csak hiányozni fog a földekről. Akkor csókoltatom azt, aki kitalálta, hogy évi 240000 tonna szalmát fognak elégetni az új erőműben.

A zöldtrágyáról még egy kérdés: az eső nem hoz nyomelemeket? Nem tudom, mi van az esőben, de homok biztosan, mert egy-egy nyári zápor után úgy néz ki a kocsik teteje, mintha gyerekek homokoztak volna rajtuk. Amit az eső hoz, annak lehet szerepe abban, hogy a zöldtrágya nem 0 összegű játék?

Egzisztenciális kvantor
2011. október 18. 13:52 | Sorszám: 33
Más, szalmatüzelés.
Gazduram, te tudod, hogy a szalmával normál esetben mi történik? Azt betárcsázzák, vagy elégetik és beszántják, vagy abból is csinálnak valahogy takarmányt? Tudtommal a szalma takarmánynak értéktelen.
Általában mi történik a talaj ásványi anyag tartalmával intenzív gazdálkodás során? Honnan pótlódnak azok az ásványok, amiket mi kiveszünk a földből? Mert ugye C, N és H2O jön a légkörből, de a mindenféle fémek már nem. Vagy azokat az eső képes pótolni?
A gondos svábok a trágyát szépen visszahordják a földekre, ahol a szénát lekaszálták (emiatt van szarszag az Óperencián túl mindenhol). Ebből gondolom, hogy az ásványi anyagok is elfogynának, ha nem pótolnánk őket.

Az egészet azért kérdezem, mert a minap átadtak egy csilli-villi hű meg ha szalmaégető erőművet Pécsett (vagy arrafelé). Ha az elégeti a szalmát, de a hamut nem hordják vissza, akkor az nem fog hiányozni a talajból?

Egzisztenciális kvantor
2011. október 18. 13:41 | Sorszám: 32
Szerintem a széndioxid-kvótának jót tesz a fatüzelés, ha a fa Magyarországról származik. Elvileg ilyenkor a teljes folyamat (erdősítés + tüzelés) széndioxid-egyenlege negatív, hiszen keletkezett humusz is, amit nem engedtünk vissza a légkörbe.

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2011. október 17. 13:55 | Sorszám: 2549
Bizony Balczó volt. Viszont asszem polgármester-választáson, nem országgyűlésin. Mert arra emlékszem, hogy horváthcsaba beszállt a brókerbotrányba a II. kerület pénzével.

Téma: Miért szeretem a Fideszt?
Egzisztenciális kvantor
2011. október 16. 09:27 | Sorszám: 60
Nem lehet megcáfolni, tényleg így történt. Viszont ez csak azt mutatja, hogy a bankok (simor eftáss támogatásával) teljesen a kormány gazdaságpolitikája ellen dolgoznak. A magas kamat miatt szívják ki a bankok a pénzt a gazdaságból. A magas kamatot pedig mi fizetjük. A kamatot nem lehet csökkenteni, mert a devizahitelesek tönkremennek. Ők pedig azért mennek tönkre, mert a bankok teljesen indokolatlanul és önkényesen fölemelték a kamatokat.

A kormány a középréteget szeretné erősíteni, és a középréteg fogyasztásának bővülésével szeretné beindítani a gazdaságot. A bankok törlesztési nehézségekkel küzdőket kvázi túszként tartják, és közben a középrétegnek adott kedvezményeket elszívják.
Igazából a bankok baromi rosszul járnának egy alacsony kamatszintű, pörgő gazdaságban. Nekik sokkal jövedelmezőbb a jelenlegi helyzet. Nagyon hasonlóan viselkednek a cigányokon élősködő uzsorásokhoz.


Téma: Foglald el a Wall Streetet mozgalom
Egzisztenciális kvantor
2011. október 16. 09:07 | Sorszám: 48
Ezek a "megmozdulások" megint félre mennek. Lehet nem véletlenül.

Szerintem szimplán választási küzdelem folyik Amerikában. Nyilvánvaló, hogy az egyik fél a küzdelemben a Wall Street, ők akarják megbuktatni Obamát. Ha sikerül, még a választások előtt, de a választásokon mindenképpen.
A másik felet sajnos nem ismerem, de előretolt emberük Obama. Vélhetőleg USA ipara állhat mögötte, hiszen nekik tehet jót az a középrétegeket erősítő politika, amit Obama próbál folytatni.


Téma: A sarokba szorított patkányok hangja
Egzisztenciális kvantor
2011. október 15. 11:29 | Sorszám: 262
Fischer Iván a Le Monde-nak azt mondta: "Nem lehet eltűrni, hogy antiszemita színház létezzen Budapest szívében, két lépésre az Operaháztól. Nyugat-Európában ez elképzelhetetlen volna, de Magyarországon (amióta Orbán visszatért a hatalomba) egyre szaporodnak a kellemetlen meglepetések

Nem tetszik ez nekem. Folyamatosan Orbánoznak, pedig neki annyi köze van az ügyhöz, mint Pilátusnak a "hiszek egy"-hez.


Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. október 15. 09:53 | Sorszám: 113
Az is Érden történt meg pár hónapja, amikor a kapitányság előtt verték meg a rendőröket. Biztos válogatják a leggyávábbakat.
Ja és az is Érden volt, amikor a rendőr a cigó autója mellett szaladt, mert beszorult a keze, amikor a rendszám nélküli autóból ki akarta venni a slusszkulcsot, és közben a söfőr gázt adott. A társa (nagyon helyesen) utánalőtt az autónak, erre a rendőrségen vizsgálatot indítottak ellene.

Téma: Miért szeretem a Fideszt?
Egzisztenciális kvantor
2011. október 15. 09:47 | Sorszám: 38
Nem pofavizit, hanem nyomulóhely. A fontoskodó nyomulók megpróbálnak minél több igazán fontos emberre rácsimpaszkodni, eladni magukat. Mert azt hiszik, hogy aki nincs ott, az nem számít. És ez részben így is van.

Téma: A válság hírei
Egzisztenciális kvantor
2011. október 14. 18:55 | Sorszám: 210
Ezt a szlovák cirkuszt a hírekből nem sikerült megértenem. Látszólag semmi értelme nem volt annak, hogy Radicova bizalmi szavazást kérjen. Az ellenzék kihasználta a lehetőséget, megbuktatta a kormányt, de aztán megszavazták az EFSF-csomagot, mintha mi sem történt volna.

Téma: Az oroszok már a bankban vannak
Egzisztenciális kvantor
2011. október 14. 17:29 | Sorszám: 12
Szerintem nálunk nem. Én úgy tudom, hogy nálunk csak MOL benzint lehet kapni, ami Százhalombattán finomodott. Ezért nem értem, hogy a Shell-benzin miért jobb, mint a MOL.

Téma: NABUCCO vagy KÉK ÁRAMLAT?
Egzisztenciális kvantor
2011. október 14. 13:53 | Sorszám: 828
Sok az éhes száj. Duplázódtak.

Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2011. október 14. 13:50 | Sorszám: 84
Másfél év alatt 75%-kal nőtt az öngyilkosságok száma.

Téma: Orbánékat lelövik?
Egzisztenciális kvantor
2011. október 13. 16:26 | Sorszám: 17
Ja igen, csótányt lehagytam az ellenségek listájáról. Mert nekem rögtön csótány jutott eszembe erről a filmes ügyről.
Egzisztenciális kvantor
2011. október 13. 16:21 | Sorszám: 16
Bizony orbánista vagyok, és bizony aggódom Orbánért.
A bankok maguktól valószínűleg nem tudják erőszakosan eltávolítani Orbánékat, viszont fizethetnek egy titkosszolgálatnak ezért.
A szlovákoknál sanszos, hogy jönnek megint Ficoék. A szlovákoknál korábban zsaroltak meg úgy politikust, hogy elrabolták a fiát.
A szerbek - úgy néz ki - kenyértörésre játszanak. Róluk mindent el tudok képzelni, de hál' Istennek egyelőre az EU-n kívül vannak.
Az osztrákokról azt hisszük, puhapöcsök, de náluk már halt meg pártelnök.
Könnyen lehet, hogy nemsokára a románoknak is szálka lesz a szemében Orbán. Persze a határon túliak ügyében főleg Semjén konfrontálódik, de az nyilvánvaló, hogy Semjén kilövése nem állítaná meg ezt a politikát.

Téma: Balog Zoltán jó miniszter lenne
Egzisztenciális kvantor
2011. október 13. 14:23 | Sorszám: 4
Most is irányítja valaki, csak nem Réthelyi. (Nem kürtölném világgá, hogy ki irányítja.)
Egzisztenciális kvantor
2011. október 13. 13:14 | Sorszám: 1
Már régóta nem Réthelyi irányítja a minisztériumot. Nem tudom, minek kell a látszatot őrizni.

Téma: Orbánékat lelövik?
Egzisztenciális kvantor
2011. október 13. 13:11 | Sorszám: 2
Önjáró őrültek manapság nincsenek. Illetve legföljebb a saját családjukkal/osztálytársaikkal végeznek.
Egyébként rossz címet adtam. Manapság a politikusok autóbalesetben, vagy repülőgép-balesetben halnak meg.

A Fidesz meg Orbán nélkül szétesik. Baromi nagy ám a feszültség és az irigység az érdekcsoportok között.

Egzisztenciális kvantor
2011. október 13. 12:02 | Sorszám: 0
Most 7 szomszédunk közül 3-an nagyon haragszanak ránk, plussz a nyugati bankok, plussz az anitiszemitázó pesti értelmiség. Ha ezek közül az egyik la akarná lőni Orbánt, akkor a többiek biztosan egyengetnék az útját.
Van a Fidesz-nek terve erre az esetre?

Téma: A sarokba szorított patkányok hangja
Egzisztenciális kvantor
2011. október 13. 11:51 | Sorszám: 237
Bolsevikok.

Téma: Dagad a botrány...
Egzisztenciális kvantor
2011. október 13. 11:48 | Sorszám: 1
Na és demszkáj hol van? Ő egy fillért sem lopott? Tolvajokkal volt körülvéve, de ő makulátlan maradt, és semmiről nem tudott?

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. október 12. 17:13 | Sorszám: 819
Abban még volt vas.
Egzisztenciális kvantor
2011. október 12. 17:12 | Sorszám: 818
Az internet ezt nem dönti el. Ld. még spakni meg spakli.
Egzisztenciális kvantor
2011. október 12. 17:10 | Sorszám: 817
Én fándlinak ismerem, még nagyapámtól tanultam.
Viszont ez egyik festő ismerősünk szerint a "spakli" az "spakni". Az egyik boltban is furcsán néztek a "spakli" hallatán. Úgyhogy szerintem jó lesz a fándli is, meg a fandli is.

Téma: Jeti
Egzisztenciális kvantor
2011. október 11. 14:35 | Sorszám: 11
Mármint a jetit.
Egzisztenciális kvantor
2011. október 11. 14:34 | Sorszám: 10
Miért nem lövik le? Abból nem lesznek "problems".

Téma: Most pedig nevessünk ...
Egzisztenciális kvantor
2011. október 11. 14:28 | Sorszám: 28
(Biztos voltam benne, hogy nem fogom érteni poént. A fiamnak végül lett valahogy FILA-táskája, majd elmesélem neki is.)

Téma: Osztrák-magyar háború
Egzisztenciális kvantor
2011. október 11. 13:38 | Sorszám: 7
A minap azt olvastam, hogy 1 millió hektár termőföld van zsebszerződések folytán külföldiek kezében, ebből 600 ezer hektár osztrákoké. Jók ezek a számok? 1 millió hektár az 10000 négyzetkilométer! Az összes termőföld 13%-a!
Egzisztenciális kvantor
2011. október 11. 13:31 | Sorszám: 6
Nem csak cimboráik, rokonaik is.

Téma: Most pedig nevessünk ...
Egzisztenciális kvantor
2011. október 11. 13:29 | Sorszám: 26
Má' hogyne lett volna! Egy Petőfinek?!

Téma: A válság hírei
Egzisztenciális kvantor
2011. október 11. 13:21 | Sorszám: 194
A képek miatt tetted be? Tanulságosak. A népszabónál nagyon félnek Orbántól, le sem merik fényképezni.

Téma: A sarokba szorított patkányok hangja
Egzisztenciális kvantor
2011. október 10. 22:44 | Sorszám: 138
Budapest regnáló főpolgármestere Dörner György színigazgatói kinevezésével közpénzen megalapította a Magyar Köztársaság első újnyilas színházát. Ez gyalázat.

Vazze, ezek már látták az előadásokat! Én még a műsort se láttam.


Téma: LMP: Barát vagy ellenség?
Egzisztenciális kvantor
2011. október 10. 22:38 | Sorszám: 1994
Nem ismerek ebben az országban abszolút sikeres és mértékadó politikust, akinek a pozíciója szilárd lenne. Alkalmasint ezt majd Orbán is egyszer meg kell tapasztalja. Ha a Fidesznek nincs már többsége - és talán nincs - akkor a "sötét lovak" mint az LMP vagy a Jobbik szavazói alaposan bezavarhatnak.

A politikai rendszer valójában már többpólusú újra. Nem Fidesz-MSZP párharc zajlik. Hamarosan akár nagyon új szereplők még inkább bekavarhatnak és új szavazói tömegek aktiválódhatnak és a fideszes törzsszavazók passziválhatják magukat. Stb. Jaj olyan sok az ismeretlen, hogy ihaj. kár olyanoknak okoskodni, akik parizernek tekintik a szavazókat.

Na ezt tegyük el mondjuk jövő ilyenkorra!


Téma: Ami most a legfontosabb: Ne dobjunk ki 3000 milliárdot Paks bővítésére
Egzisztenciális kvantor
2011. október 10. 22:34 | Sorszám: 77
És állítom, már ez is megállítaná a globális felmelegedést.

Saját különbejáratú elméletem szerint a globális felmelegedést részben a városok felületének növekedése okozza. A városok és utak egyszerűen több napenergiát nyelnek el, amiből nem kémiai energiát csinálnak (mint az erdők), hanem hőenergiát.

Egzisztenciális kvantor
2011. október 10. 22:27 | Sorszám: 76
A napelem most is versenyképes bármelyik erőművel. Bármelyik éghajlaton.

Tudjuk, mindenki hülye, csak te vagy helikopter.
[url=http://www.napi.hu/tozsdek-piacok/a_nemet_naperomu_a_magyar_gyapot_sorsara_juthat.497715.html]A napenergia-termelés támogatásának újabb kurtítását helyezte kilátásba Angela Merkel német kancellár a CDU magdeburgi konferenciáján - írja a Der Spiegel. Amíg ugyanis a szélenergia előállítása már csaknem rentábilis az országban, addig a napenergiáé távolról sem.[/url


Téma: A sarokba szorított patkányok hangja
Egzisztenciális kvantor
2011. október 10. 18:43 | Sorszám: 104
Jaj de körülményesek! Miért nem mondják ki, hogy Tarlós antiszemita?!

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. október 10. 16:44 | Sorszám: 782
Nem tudom, a danone mit használ, de céklalével szokás eperszínűre festeni.
Egzisztenciális kvantor
2011. október 10. 15:25 | Sorszám: 770
A 100 Ft-os szlovák tej kiszorítása sok szempontból kívánatos lenne, de speciell a külkereskedelmi egyenlegünket nem javítaná tovább. Csökkenne ugyan az import, de az export is, mert itthon adnák el a magyar tejet, és nem vinnék külföldre. Hosszabb távon persze nyilván jót tenne az állattartóknak a tej iránti igény növekedése.
Egzisztenciális kvantor
2011. október 10. 15:21 | Sorszám: 767
simor látogatása volt a jel

A mocskos gecije! Nyerészkedik itt a mi pénzünkből! Persze az ofsór pénzeit még mindig nem hozta haza. Miért nincs ennek büntetőjogi következménye?

Egzisztenciális kvantor
2011. október 10. 11:41 | Sorszám: 756
Azér' ez fölveti azt a kérdést, hogy hogy-hogy az akciós euró kamatok a forint elleni spekuláció idejére estek. Illetve fordítva.

Téma: A sarokba szorított patkányok hangja
Egzisztenciális kvantor
2011. október 09. 23:35 | Sorszám: 74
a második tkp. örül a megbízásnak

Igen, amolyan "savanyú a szőlő" módon.

Egzisztenciális kvantor
2011. október 08. 22:18 | Sorszám: 52
"Szélsőjobboldali színész" nem is pályázhat, ugye?
Egzisztenciális kvantor
2011. október 07. 16:37 | Sorszám: 35
Jankovics Marcellt mégis bírálat érte, miszerint a balliberális művészekhez jut az állami támogatás jelentős része.

Jó lenne tudni, hogy Jankovics hazudik, vagy fúrják, vagy is-is. Minap egy interjúban azt nyilatkozta, hogy ő kirúgdosta volna azokat a kurátorokat, de Szőcs Géza nem engedte.


Téma: Hiperolcsó buliszettek
Egzisztenciális kvantor
2011. október 07. 16:24 | Sorszám: 23
Megint tanultam egy új szót. Találjátok ki, melyik az!
A forint délelőtti megroggyanása azzal függött össze, hogy a piacon elindult a rumorizálás a leminősítésről.

Téma: 03:40 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. október 07. 16:20 | Sorszám: 5
Hm, "rumorizál".

Olvastad a GlobalResearch-ös írást, a GoldmanSach-os topikban? Ők megnevezik ezeket az amerikai és angol köröket: Goldman Sachs, Barclays Bank, J.P. Morgan Chase, and the rest of the Anglo-American wolfpack. Sajnos a "többi hiénát" nem nevesítik.


Téma: A sarokba szorított patkányok hangja
Egzisztenciális kvantor
2011. október 07. 16:10 | Sorszám: 31
Évek óta nem voltam színházban, de ez a sok gágogás meghozta a kedvemet. Csak azt hiszem, nem fogok jegyet kapni.

Téma: A Goldman Sachs uralja a világot
Egzisztenciális kvantor
2011. október 06. 16:35 | Sorszám: 2
Elnézést, hogy ilyen lassú a felfogásom!
Kérek engedélyt igazodni!
Egzisztenciális kvantor
2011. október 06. 16:31 | Sorszám: 0
Rövid idő alatt két cikket is olvastam, ami ezt állítja: http://index.hu/gazdasag/vilag/2011/09/28/evek_ota_egy_ujabb_valsagrol_almodom/ http://www.globalresearch.ca/index.php?context=va&aid=26899

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. október 06. 15:13 | Sorszám: 882
Egy nagyságrenddel több virtuális pénz van a világban mint forgalom képes árú.

"Áru". De egyébként igen. Részben emiatt van most a válság is. Akik a virtuális pénzt csinálták, és akik a virtuális pénztől függővé tették a világot, nem akarják, hogy kiderüljön, hogy a pénzük mögött nincs gazdaság.

Amúgy nagyon jó az a GlobalResearch-ös cikk, amit #866-ban küldtél.


Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2011. október 05. 21:55 | Sorszám: 1771
Nem az a fajta.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. október 05. 21:54 | Sorszám: 867
Wow!

Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 179

Téma: Orbán külpolitikai zsenialitása
Egzisztenciális kvantor
2011. október 05. 21:43 | Sorszám: 8
(Nem kell mindenkibe belekötni. Nem ismered még nemszadistát? Ha lehetne újra regisztrálni, valószínűleg nemelempés-nek hívnák.)

Téma: Hamar eljött ez is: Orbánnak tényleg le kéne mondania
Egzisztenciális kvantor
2011. október 05. 17:36 | Sorszám: 266
A jól felszerelt magánpraxisban szemész volt, vagy optometrista? Ha az utóbbi, akkor talán érdemes a körzeti szemészhez is elmenni.

Téma: Bizhatunk magunkban
Egzisztenciális kvantor
2011. október 05. 14:34 | Sorszám: 4
Nem csoda, hogy veszik a részvényeket. Az USA-ban majdnem korlátlan a piaca az ilyen gyógyszereknek, az emberek fele Xanax-on meg Prozac-on él. És ez várható Európában is.

Téma: A válság hírei
Egzisztenciális kvantor
2011. október 05. 14:18 | Sorszám: 101
Azt nem Soros mondta. Vagy ő mondta volna?
Még Istenostora tett be ide egy linket legalább 3 éve, amelyiken valamilyen amerikai politikai kutatóintézet írta azt, hogy az IMF nem kezeli a válságot, hanem csinálja. De lehet, hogy Soros is mondta.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. október 05. 14:13 | Sorszám: 750
Az euró betéti kamatok is emelkednek. Azok miért?

Téma: 2020-ra teljes átállás megújuló energiákra
Egzisztenciális kvantor
2011. október 05. 14:11 | Sorszám: 151
Hidrogénről jut eszembe. Németországban meg Norvégiában (mag talán már máshol is) vannak már hidrogén-autópályák. Azaz az autópályák mentén vannak hidrogéntöltő állomások. Asszem a Total is üzemeltet ilyeneket, és ők a hidrogént földgázból állítják elő. Nesze neked zöld energia!

Egyébként a hidrogénnel 3 baj van. Egyik, hogy nagyon illékony, azaz mindenen átmegy, és emiatt nehéz tárolni. Nem állhat a teletankolt autó hetekig a garázsban, mert szépen elfogy belőle a hidrogén.
A másik, hogy csak nagyon nagy nyomáson cseppfolyósodik. Nagy nyomáson tankolni meg macerás, nagyon költséges a szükséges infrastruktúra.
A harmadik, hogy könnyű. Tömegre vetítve nagy az energiasűrűsége, de térfogatra vetítve nem. Azaz adott méretű hidrogéntartállyal csak 1/6-át lehet autózni annak, amit azonos méretű benzintartállyal.


Téma: A válság hírei
Egzisztenciális kvantor
2011. október 04. 21:35 | Sorszám: 75
Kinek lesz olcsóbb?

Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2011. október 04. 21:32 | Sorszám: 1765
Macskánk tápol, mint a gép, és egyáltalán nem válogat. Már most úgy néz ki, mint egy tömör prémgallér. Ha hihetünk neki, kemény tél lesz.

Téma: Világgazdasági recesszió
Egzisztenciális kvantor
2011. október 04. 14:25 | Sorszám: 29
Á, dehogy! A nyakukra kerülő görög közalkalmazottak nem szavaznak Németországban, és nem buktatják meg Kohlt. Úgyhogy meg lehet őket fingatni.
Egzisztenciális kvantor
2011. október 04. 14:02 | Sorszám: 25
Attól függ, mit értünk az alatt, hogy "megsegíteni".
A legújabb ötlet az volt, hogy Németország privatizálja a görög államot 125 milliárd eurós árfolyamon.

Téma: Gyurcsány kezd megőrülni
Egzisztenciális kvantor
2011. október 04. 13:40 | Sorszám: 50
(A nászasszony a napamasszony? Vagy az a sógornő?)

Téma: Világgazdasági recesszió
Egzisztenciális kvantor
2011. október 04. 13:35 | Sorszám: 18
Hogy nagy balhé lesz, abban egyetértünk. Hogy nem lesz ilyenből második kör, abban nem. Ha igaz lenne, hogy "ez a harc lesz a végső", akkor a második kör a világháború. Szerintem attól még a GoldmanSachs is fél, úgyhogy Görögország kifosztása után lesz pár év nyugtunk, mielőtt rárepülnek a következő áldozatra.

Lesz pár ország, amelyik egyszerűen kilóra megvétetik.
Világos. Hogy Görögországot szándékosan megszivatják, az is nyilvánvaló. Itt a fórumon is megjósoltuk, hogy a megszorításból recesszió lesz, amit majd megszorítással kezelnek, amiből recesszió lesz, ... . És láss csodát, a vártnál nagyobb lett a visszaesés Görögországban. Biztos, hogy ezt nálunk okosabb emberek pontosan így tervezték.

Egzisztenciális kvantor
2011. október 04. 13:26 | Sorszám: 14
iszonyú recesszió lesz a világgazdaságban

A premissza sántít, nem csoda, hogy a végkövetkeztetés is hibás.
A világgazdaságban jövőre 3.5%-kos növekedés várható, csak Európában lesz 0 a növekedés, az USA meg talán még visszaesést is produkál (az utóbbira laikusként elég nagy esélyt látok, mert Obamát minden, sőt bármi áron meg akarják buktatni.)
Azaz lesznek olyan térségek (Közel-Kelet, Távol-Kelet, Dél-Amerika), ahol növekedés és pénzbőség lesz jövőre is. Na őket kell meggyőzni, hogy a pénzükre ne üljenek rá, hanem vegyenek rajta magyar államkötvényt. Pontosabban, hogy ne portugál, olasz, spanyol és ne is (csak) cseh, lengyel vagy román államkötvényt vegyenek, hanem magyart (is). Na ezt intézi most Orbán.


Téma: Hamburgeradó
Egzisztenciális kvantor
2011. október 03. 22:16 | Sorszám: 105
A guragumival talán nem is lenne baj, csak a növényvédő szerekből belekerült dioxinnal.

Téma: Ami most a legfontosabb: Ne dobjunk ki 3000 milliárdot Paks bővítésére
Egzisztenciális kvantor
2011. október 03. 22:10 | Sorszám: 70
(Remélem, Kaderják már bánja, hogy a hvg-hez ment panaszkodni.)
Egzisztenciális kvantor
2011. október 03. 22:08 | Sorszám: 69
Köszi, hogy elővetted Petz Ernőt. Legalább rögtön igazolod Békáscity megállapítását (ld. #67).
Sarlatánok és elmebetegek mindenhol vannak. Némelyik csak a gondola fórumáig jut el, némelyik az Paksi Atomerőmű vezérigazgatóságáig. Petz Ernő és a világmegváltó semleges áram: http://www.hetek.hu/hatter/200401/magyarek_talalmanya
(Nagyon kíváncsi lennék, hogy Petz Ernőnek kinevezésekor is ennyi esze volt-e már, vagy esetleg azóta kapott egy agyvérzést. Azzal a semleges áram dumával már a fizika érettségin sem ment volna át.)

Téma: Gyurcsány kezd megőrülni
Egzisztenciális kvantor
2011. október 03. 20:17 | Sorszám: 17
Mondom, hogy nem őrült meg. Vagy legalábbis nem úgy, ahogy sokan gondolják. Az év elején, vagy tavaly ilyenkor sokkal zavartabb volt. Mostanra megint összeszedte magát, kitalálta az mszp elleni stratégiát, és jól érzi magát a szerepében. Nérónak zseniális.
Szerintem a Jobbiktól is vinne el szavazatokat, ha sokáig szabadlábon maradna.

Az mszp pedig teljesen életképtelen. Nem merték kirúgni korábban, mert féltek, hogy sok szavazatot elvisz. Ha most rúgnák ki, még többet vinne. Csótány addig fog erősödni, hogy végül ő fogja kirúgni a régi szocikat. És üres zsebbel, pártvagyon nélkül fognak repülni, mert csótány már kimondatta velük, hogy az mszp vagyona egy és oszthatatlan.

Egzisztenciális kvantor
2011. október 03. 16:54 | Sorszám: 3
Szerintem meg nem.
Ez egy nagyon profi hangulatkeltő performansz volt. Ilyet az mszp nem tud. Nagyon jól csinálta, hogy az mszp-vel való szakítási balhét az ügyészségi eljárás idejére tette.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. október 03. 13:47 | Sorszám: 5010
Erdélyből is kivonulhatnának. Ott a MOL legnagyobb konkurensei.

Téma: Hamburgeradó
Egzisztenciális kvantor
2011. október 02. 21:35 | Sorszám: 101
Gondolom, a guargumi és a GMO-szója ott sem fog adózni.

Téma: Szakad az MSZP ?
Egzisztenciális kvantor
2011. október 02. 21:28 | Sorszám: 902
És az LMP is nagyon várja már. Gyurcsány DK-ja nagyon sok LMP-s szavazót el fog vinni.
Egzisztenciális kvantor
2011. október 02. 21:25 | Sorszám: 901
Biztos, hogy csótány még nagyon erős. Ha gyengébb lenne, már rég kivágták volna. Az mszp-nek nagyon kéne már, hogy csótányt becsukják.
Egzisztenciális kvantor
2011. október 02. 21:22 | Sorszám: 899
Valami olyasmit akarhattak, hogy "ne vegyétek el a szerzett jogot"?

Téma: Hamar eljött ez is: Orbánnak tényleg le kéne mondania
Egzisztenciális kvantor
2011. október 02. 20:15 | Sorszám: 79
- családi pótlék adóalapba vonása (kvázi megadóztatása)
- GYES lerövidítése
Egzisztenciális kvantor
2011. október 02. 20:09 | Sorszám: 77
elválik a hús a májtól

Izé, nem így van a mondás. A máj a belek mellett van.


Téma: Ami most a legfontosabb: Ne dobjunk ki 3000 milliárdot Paks bővítésére
Egzisztenciális kvantor
2011. október 02. 20:06 | Sorszám: 64
a korábbi eltussolt paksi üzemzavarok
Linket kérünk!

van egy jól működő erőművünk ... de ne bővítsük, mert a költségei túlságosan nagyok
Linket kérünk!

elzárjuk más fejlesztések lehetőségeit
Linket kérünk!

Egzisztenciális kvantor
2011. október 02. 20:01 | Sorszám: 63
De most éppen nem látszik. Meg még szélcsend is van. Holnap reggelig hogyan szárítod meg a ruháidat?

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 2450

Téma: Ami most a legfontosabb: Ne dobjunk ki 3000 milliárdot Paks bővítésére
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 30. 14:27 | Sorszám: 48
A Kiskunságot nem is kell bántani. Magyarország primerenergia igénye (azaz szén, kőolaj, hasadóanyag, import áram, ...) 2010-ben olyan 1170 PJ volt, azaz 325 TWh. Ezt részben elfűtöttük, elautóztuk, illetve részben áramot csináltunk belőle.
Ha majd a nem túl távoli jövőben a napenergiát is hasonló hatásfokkal fogjuk tudni hasznosítani, mint a mostani primerenergiát, akkor csak mintegy 260 nkm-nyi naperőműre lesz szükségünk (1250 kWh/nm/év). Ha jól saccolom, a lakóépületek össz alapterülete olyan 400-450 nkm körül van, azaz csak a lakóépületek tetejét kell lecserélni napelemre, és elbonthatjuk az összes szén, meg atom, meg mindenféle erőművünket.
Addig azért meg kell oldani valahogy, hogy a nyári napenergiával télen is tudjunk fűteni. (Pl. bonthatnánk vizet, a hidrogént csak úgy magában, vagy metanol, vagy más vegyület formájában eltennénk télire, télen meg simán elégetnénk.)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 30. 12:01 | Sorszám: 40
Lehet, hogy az egészet mégsem kellene, csak úgy a felét. Mert ha az egészet befedik, akkor még a végén megjelennek a felhők is a Szahara felett, ami szintén rontja a bizniszt.
(Korábban volt nekem egy ex-has számításom, ami szerint durván a Szahara 10%-ának lefedésével fedezhető az egész emberiség aktuális elektromos energiaigénye. A szállítást ne kérjétek rajtam számon!)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 30. 11:50 | Sorszám: 37
Vannak rá tervek. De vannak kihívások is. Párszáz méter magas vándorló homokdűnékre kell felkészülni.
Eléggé leesik a naperőmű leadott teljesítménya, amikor éppen 100m vastag homokréteg alatt van. De ha tényleg le lenne fedve az egész Szahara naperőművel, akkor a nagyobb része soha nem állna homok alatt.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 30. 11:44 | Sorszám: 36
Ja és éjszakára, meg borús téli nappalokra mégiscsak kellene egy fél Paksot melléépíteni.
Bár ez a sóolvadékos technológia állítólag elteszi a nappali napenergiát éjszakára. De gondolom télre azért fog kelleni az a fél Paks.

Téma: Hazaárulás
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 30. 10:31 | Sorszám: 11
Szóval Dávid Ibolyáék is eszközei voltak az oroszoknak a MOL elleni akcióban. Ez megmagyarázza Dávid Ibolya arcának gyors megváltozását. Elég kínos lehet ez neki, azok után, hogy korábban Tom Lantostól és Sorostól kért segítséget.

Téma: A frankhitelesek kálváriája
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 29. 22:30 | Sorszám: 335
Ezért nem értem a decemberi jelentkezési határidőt. 3 hónap alatt nem fog rendeződni a piac.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 29. 22:02 | Sorszám: 741
Szokás itt amiatt sírni, hogy idén 2% körüli lesz a GDP növekedés, jövőre meg 1.5% . De azt nem szokás emlegetni, hogy ez még mindig 8.5%-ponttal több, mint amit csótányék produkáltak.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 29. 21:59 | Sorszám: 740
(Esténként sokkal butábbakat ír, mint napközben. A tegnap esti építészeti kérdés-én még mindig föl-fölröhögök.)

Téma: katonatermészet
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 29. 21:55 | Sorszám: 75
(Sör volt, vagy valami töményebb?)

Téma: Ami most a legfontosabb: Ne dobjunk ki 3000 milliárdot Paks bővítésére
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 29. 21:53 | Sorszám: 32
Majd megtanuljuk nem kidobni a mobiltelefonokat és a régi számítógépeket, és újrahasznosítjuk ezeket.

Téma: Bottal se piszkáld !
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 29. 21:43 | Sorszám: 1226
Kicsit gondolkoztam rajta és arra jutottam, hogy nem azért álltak le a fejlesztéssel, mert a pilóták sugárvédelmét nem tudták megoldani. Szerintem az oroszoknál a fejlesztési célok közt kb. az utolsó helyen szerepelt a pilóták sugárvédelme. Inkább arra jöhettek rá, hogy soha nem fogják tudni úgy árnyékolni a reaktorokat, hogy a repzi ne legyen eltéveszthetetlen célpont a megfelelő rakéták számára.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 29. 19:02 | Sorszám: 4974
Na jó reggelt! Csakhogy végre egy hivatal is észrevette. Pelenkáknál és eü-betéteknél már legalább 15 éve így csinálják. A nedvszívó hatóanyag ugyanaz, mint nyugaton, csak kevesebbet tesznek bele.
Mosóporoknál is évek óta ez a helyzet. Amikor legutóbb megírtam, hogy mi már jó ideje kizárólag piacon veszünk mosóport (illetve nagy ritkán Ausztriában), akkor csak hülyézést kaptam.
Idén a Pur minősége hihetetlen mértékben romlott idehaza, úgyhogy most már a mosogatószert is piacon vesszük.

Téma: A frankhitelesek kálváriája
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 29. 17:43 | Sorszám: 325
Éliás Ádám nem nyugszik. A bankok megfenyegetése felfüggesztett börtönbüntetésbe került.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 29. 15:20 | Sorszám: 3176
Jövedéki adó. Az más tészta, abban sok pénz van. Aki azzal csal, az nem kisvállalkozó, hanem maffiózó.
Lehet, hogy rossz körben mozgok, de nem ismerek olyan kisvállalkozót, aki sima SZJA- meg ÁFA-csalásból Bora-borára utazgatna. (Szerintem Thaiföld nem ugynaz a kategória, mint Bora-bora. Illetve akinek több boltja van, vagy több futó építkezése, azt nem tekintem kisvállalkozónak.)

Téma: Szakad az MSZP ?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 29. 11:40 | Sorszám: 884
(Gój lenne a felesége?)

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 29. 11:36 | Sorszám: 3173
Ugyan má'! Van kisvállalkozó ismerősöd, aki Bora-borára jár, vagy Mauritiusra? Az ilyen utakat semmilyen kisbót nem termeli ki, akármit is áruljanak. Akinek ennyi pénze van, az már nem tekinthető kisvállalkozónak, és sokkal kevesebb van belőlük.
Teljesen normális, hogy az állam rendet akar csinálni a kisvállalkozóknál is, de nem ezek viszik ki a pénzt az országból. Hanem az ofsórozó szoci nagytőkések és a multik. Azokat kell megfingatni.
Meg aztán a milliós fényképező kis tétel, mondjuk egy szlovák rendszámú Bömbi terepjáró be nem fizetett adójához képest.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 29. 11:28 | Sorszám: 3172
a megtermelt profit 86 százalékát visszaforgatták a magyarországi bankszektor beruházásaiba

Azaz 1776 milliárd forintot!
Na ez is hülyének néz minket! Hol van itt 1776 milliárd forint beruházás? Abból 7.1 millió nm banképületet lehet építeni, azaz a Magyarországon található összes plaza és áruház területének mintegy 3.5-szeresét!
Az a nagy helyzet, hogy kivitték azt a pénzt! Mindenféle adóelkerülési trükkökkel hazaküldték az anyabankjaiknak. És annyira pofátlanok, hogy még be is ismerik.


Téma: Hazaárulás
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 29. 11:11 | Sorszám: 5
Azon kívül, hogy neked mindenről ez jut eszedbe, van ennek valami köze a témaindítóhoz?
Vagy csak kétségbeesetten próbálod elterelni a figyelmet az Apró-klánról és a KGB-ről.

Téma: KOPÁTSY SÁNDOR
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 29. 11:06 | Sorszám: 4
Juliska néninek volt tanácsadói szerződése?

Téma: Szakad az MSZP ?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 29. 11:04 | Sorszám: 882
Te is fiam, Brutus?!
A brókerbotránnyal befutott HCS korábban csótány emberének számított.

Téma: Ami most a legfontosabb: Ne dobjunk ki 3000 milliárdot Paks bővítésére
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 28. 22:37 | Sorszám: 28
A különbség elsősorban a beesési szögből következik, ami építészeti kérdés.

Mekkmester, tőlem biztosan nem kapsz építészeti megbízást. Az árnyékra is gondoltál?

Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 28. 22:28 | Sorszám: 27
Calabria
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 28. 22:27 | Sorszám: 26
a 60%-ot kicsit légből kapott számnak látom

Igazad van, csak 57.6%. Kerekítettem.
Magyarországra évente áglagosan 1250 kW/nm napenergia esik. Szicíliára 1970 (majd ha ráérek megkeresem a linket). Úgy tudom, Szicília és Callabria között van elektromos kábel. A cikk Dél-Olaszországot említ.

Mindenesetre a jelenlegi árak mellett Magyarországon még a 30%-os állami támogatással sem éri meg napelemet telepíteni. Ha a napelem 50-60%-kal több áramot termel, akkor viszont már versenyképes a szénerőművekkel.

Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 27. 22:26 | Sorszám: 14
könnyen előállhat egy olyan helyzet, hogy most elköltünk 3000 milliárdot egy erőmű felépítésére és néhány év múlva még 6000 milliárdot, hogy megszabaduljunk tőle és a használt elemektől

Miért pont 6000 milliárdot? Miért nem 16000-et? Vagy 6000 billiót?
Azért a "könnyen előállhat"-nál kicsit pontosabb becslés kell egy erőműépítés gazdaságosságának megítéléséhez.

Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 27. 22:17 | Sorszám: 13
Érdekes, Kaderjákot ennél okosabbnak hittem. Három dologról is megfeledkezett (úgyhogy elég valószínű, hogy semmilyen számítása nincs, csak a levegőbe beszél).
Egyrészt Németország az erőművi kapacitásának 8 százalékát építi le, nem pedig 50%-át.
Másrészt Dél-Olaszországban kb. 60%-kal több napenergia éri el a talajt, mint nálunk. Illetve éjszakák azért ott is vannak, nálunk pedig az éjszakai áram 2/3-át, vagy 3/4-ét Paks adja.
Harmadrészt (a WikiPedia szerint) az olaszok az atomerőműveik 20 évvel ezelőtti bezárását fatális hibának tartották, és 2013-ig 3 új erőművet akartak építeni. Ezek persze megint le lettek állítva a Japán cunami és az olasz közvélemény hatására.

Nem győzöm hirdetni az igét azt illetően, hogy a biomassza erőművek a természet ellen elkövetett merénylettel egyenértékűek. Ha valahol hulladék formájában van biomassza, azt talán érdemes elégetni, de bűn azért ipari méretben növényt termeszteni, hogy fűtésre használjuk.
Szerintem nálunk a napenergiát lenne érdemes hasznosítani. Nem olyan olcsó, mint az olaszoknál, vagy a spanyoloknál, de előbb-utóbb itt is gazdaságos lesz, és napenergiával ki lehtne váltani a főleg nappal üzembe álló szén- és gázerőművek egy részét. Nyilván csak nyáron, de az is valami.

Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 27. 21:31 | Sorszám: 8
Mer' az úgy zöld.

Téma: Nagykoalíció: Jobbik-MSZP-MDF-Szdsz
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 27. 21:30 | Sorszám: 631
Lego-kockák

Téma: Béke poraira !
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 27. 11:40 | Sorszám: 594
Nagy veszteség a nemzetnek.

Téma: Albizottság alakul a deviza-eladósodás okainak feltárására
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 26. 17:54 | Sorszám: 19
És veres hány évig volt pénzügyminiszter?
És ha Járai hajtotta bele az embereket a devizahitelezésbe (persze ez nem igaz), akkor 2005 után miért nem tett semmit a PSZÁF, vagy a kormány?

2004 decemberében már megint ugyanakkora volt a kamat, mint 2002 januárjában. A devizahitelezés akkor kezdett fölpörögni (2004-ben). Akár alacsony az alapkamat, akár magas, akkor is Járai a hibás?

2007-ben megírtuk, hogy a devizahitelezés egy piramisjáték. Nyilván a szakemberek már sokkal korábban látták. A bankok szándékosan becsapták az embereket. Az a kérdés, hogy az akkori kormányok csak hülyék voltak, vagy tettestársak is.

Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 26. 17:24 | Sorszám: 13
Pitiáner hazudozó vagy. Kezdesz lemenni lac1-ba.
Ennyit arról, hogy drazsét figyelmeztették-e, vagy sem: http://www.hirtv.hu/gazdasag/?article_hid=399682

Ennyit meg arról, hogy a fémkereskedő veres tudott-e a veszélyről, vagy sem: Veres Jánost figyelmeztette az IMF a devizahitelek miatt

Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 26. 17:09 | Sorszám: 5
Nem tudom, mi történhetett 2003 vége felé, de Járaira kenni a devizahitelezést szintén rosszindulatot feltételez. 2003 elején a "jobboldali pénzügyi zsenink Járai et." 6.5%-on tartotta a kamatot.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 26. 16:59 | Sorszám: 3
1. Nem ilyen egyszerű ám a dolog. A devizahitelezés beindulásához 3 dolog kellett: magas forinthitel-kamat, a támogatott forinthitelek megszüntetése, és az állami konkurencia, azaz az FHB kiiktatása. Ezekből az utolsó 2 szándékosságot feltételez.
Ráadásul a minap kiderült, hogy 2004-ben a a svájci jegybank figyelmeztetett a devizahitelezés veszélyeire, csak épp (dzsolidzsóker) drazsé eftáss nem akar emlékezni erre.
Na ezért kell a bizottság.

Téma: Forinthitel-háború
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 24. 16:29 | Sorszám: 31
Ez a kamatokat havonta akkumulálja, ott lehet az eltérés.

Nem, ott az eltérés, hogy a bankárok nem értenek a matematikához. Ez már korábban is feltűnt nekem, de azt hittem, valamit elszámoltak. Viszont ha az az angol oldal ugyanolyan béna, mint a magyar bankárok, akkor ez valami általános hülyeség lehet.

Szóval arról van szó, hogy ha havi kamattal számolok, és havi annuitással, akkor kb. 7 ezrelékes havi kamatnál jön ki a lenti törlesztőrészlet. Viszont az én értelmezésemben a 7 ezrelékes havi kamat, az évi 8.7%-nak felel meg (1.007**12-1). Náluk meg 8.4%-nak (0.007*12).
Tehát arról van szó, hogy az az oldal 120 törlesztőrészletet számol, havi 7 ezrelékes kamattal, és így ki is jön szépen minden, viszont azt írják ki, hogy évi 8.4%-os a kamat. Megértem én, hogy a havi kamat és az éves kamat definíció kérdése, csakhogy az a definíció, amit ők használnak egyszerűen szar. Mert ha én 120 hónapon keresztül befizetek egy számlára havonta 18500 Ft-ot, és minden újabb befizetést lekötök ismétlődő lekötéssel, havi 7 ezrelékes kamattal, akkor a 120 hónap végén ugyanannyi pénzem lesz, mintha induláskor egyszeri 1500000 forintot kötöttem volna le ugyanazzal a havi kamattal.
De ha 8.4%-on kötöm le a 1500000 Ft-ot éves kamatozással, akkor kevesebb pénzem lesz 10 év múlva (mintegy 43e Ft-tal).

Szóval ezek a mérnöki ésszel érthetetlen eltérések abból jönnek, hogy a bankárok szerint a havi kamat az éves kamat 1/12 része (és nem 12-edik gyöke). Még nagyobb az eltérés napi kamatozásnál.

Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 23. 22:08 | Sorszám: 24
Mármint 7.9% nem?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 23. 21:36 | Sorszám: 23
a 6%-nál magasabb kamat adósság spirálba visz

Mit nem mondasz?! És akkor mi van azokkal a bankokkal, akik 8%-os THM-re adják a CHF alapú hitelt?


Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 2430

Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 23. 14:06 | Sorszám: 54
A minap a pénzügyminiszterük cáfolta, hogy az eurozónából való kilépésről akarnának népszavazást tartani. Tehát nyilván gondolkodnak rajta egyesek.
Drukkolok az egyeseknek, mert bár nem vagyok közgazdász, nem tudok más utat elképzelni a görög gazdaság beindítására.
Mondjuk a drahmára átállást a hitelezők (főleg nyugat-európai bankok) csúnyán megszívnák. Most a hiteleik 40-50%-os megtérülésére számítanak, átállás esetén viszont lehet, hogy még 4-5%-ot se kapnának.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 23. 13:51 | Sorszám: 653
Izé, "Frigyes".
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 23. 13:50 | Sorszám: 652
Hát a német történelem két legdicsőbb része, a reformáció, illetve porosz frigyes és a barokk mintha kimaradt volna.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 23. 13:33 | Sorszám: 650
A sok szóvivő közt elveszett a kommunikáció.

Téma: Szakad az MSZP ?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 22. 23:07 | Sorszám: 819
Az 2050-ben lesz.

Téma: Kormányzati kommunikácja
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 22. 21:55 | Sorszám: 52
Idézet:
A Fideszben lassan világossá válik, hogy 2 nagy erőcsoport van. Az egyik a keresztény irány, a másik a világias csapat.

A korábbi szóvivőt, Annát a keresztény irány adta (Gál A. L. és köre), de nem vált be, mert Anna nem volt elégg tájékozott és ügyes.

Na, akkor jön Habony és csapata és behozzák a világias liberális Századvégből Gírót.
Mire épp ez a csapat esik akkorát az első lépésnél, mint az üveges tót.

Ez egyben (szerintem) a Habony-féle csapat veresége is. Kizárt, hogy ezt a másik tábor ne így fogná fel.


Nem kell mindent ilyen tragikusan fölfogni. Egyszerűen aki a szakmájának nem mestere, hóhéra az annak. Vagy cipész maradjon a kaptafánál, elemző az elemzésnél.


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 22. 21:48 | Sorszám: 4906
Pletykák szerint Hoffmann teljesen a partvonalra szorult. Már nem ő írja a köznevelési koncepciót.
A pletykákat alátámasztja az, hogy a minap a Demóban volt Hoffmann Rózsával egy interjú, amelyikben valami olyasmit talált mondani, hogy jót tesznek a szakmai viták a készülő törvénynek, és Pokornival jó a viszonya. Ezzel szemben valamikor a nyáron Hoffmann Rózsa fegyelmit kezdeményezett a Fidesz etikai bizottságánál Pokorni ellen, amiből persze nem lett semmi (hiába, Pokorni alelnök). Utána volt az a hisztis kirohanása, és az, hogy Orbán helyretette. Ezek után képes azt mondani, hogy jót tesznek a szakmai viták.
Másfél éve megyünk a hilleri úton, talán még azt is elérik a liberálisok, hogy 4 év alatt se legyen új közoktatási törvény.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 21. 21:19 | Sorszám: 613
Júliusban megint csökkent a kisker forgalom. Gyors számolás alapján a CHF 10%-os erősödése 1%-nyi kiskereskedelmi forgalommal egyenértékű pénzt vesz ki a családok zsebéből.

Téma: Mi a fene az az egykulcsos adó?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 21. 20:18 | Sorszám: 2
az egész mögött egy kommunikációs bakit érzek

Én pedig sok kommunikációs bakit érzek. Konkrétan kommunikációs fejetlenséget. Nagyon csúnyán rontottak Orbán szavahihetőségén.
A söralátéten pedig még sokáig fogunk röhögni. Szeretnék én esténként egy ahhoz passzoló korsóból sört inni.


Téma: Egy "magyar"ember nyilatkozata
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 21. 20:04 | Sorszám: 486
A döntés utólag igazolja Kertész Ákos minden szavát.

Igen. A "genetikailag alattvaló" definíciója: aki kertészákostól visszavonja a díszpolgári címet.


Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 21. 17:42 | Sorszám: 602
A Réthelyi-minisztérium nagyon gyengén muzsikál. Jöhetne már valami agilisabb miniszter ahelyett a szöszmötölő helyett.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 21. 17:24 | Sorszám: 601
Az hogy nekiestek a forintnak a ziher volt a bejelentest kovetoen.

Szerintem nincs köze a forint gyengülésének a bejelentéshez. A forint majdnem pontosan ugyanúgy áll a hétfői nyitáshoz képest, mint a cseh korona, a zlotyi pedig mindkettőnél kicsit rosszabbul (2.5%-ot esett, míg az előbbiek csak 1.6-1.7%-ot). Bár lehet, hogy a bejelentés nélkül most még a zlotyinál is gyengébb lenne a forint.

Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 20. 20:56 | Sorszám: 505
Azért ezt nehéz lenne úgy kommunikálni, hogy ne csináljanak segget Orbán szájából. Éppen ezért nem hiszek benne. Majd úgy fog járni a javaslat, mint a szociális bolthálózat.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 20. 18:33 | Sorszám: 498
Már erősödik is a forint. A zlotyi viszont nem. Pedig az utóbbi 2 hétben együtt mozogtak, mintha egymáshoz lettek volna kötve.
Még a végén bejön az, amit Auróra kartács jósolt: a bankoknak meg fogja érni kicsit megerősíteni a forintot, hogy az átváltási veszteségük kisebb legyen.

Téma: Igen, de....
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 20. 11:35 | Sorszám: 7
"Igen, de ..." Magyarország most nem engedheti meg, hogy újabb frontot nyisson. A legfontosabb most a bankok elleni küzdelem. Nyilván jóban kell lenni Izraellel, hogy ne akadályozzon minket, hanem segítsen.

Téma: Offenzíva Matolcsy ellen
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 19. 21:38 | Sorszám: 12
Ja igen, a maszop is. Bár volt egy idő, amikor nem lehetett tudni, hogy hol ér véget a bankárvilág, és hol kezdődik a "szocialista" párt.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 19. 21:36 | Sorszám: 11
Na most lebukott az egyik segédnikkem.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 19. 21:05 | Sorszám: 1
Ld. még az itteni topikcímeket.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 19. 21:04 | Sorszám: 0
Elég sok érdeket sért. Elég sok pénzt megér, hogy eltávolítsák.
Ha nincs más, akkor egy 1.6%-os (részleges) áremelésből kell elefántot csinálni, hogy elbizonytalanítsák a Fidesz szavazóit is.
Nehéz nem észrevenni, hogy a nyugati bankok által fizetett offenzíva folyik Matolcsy ellen.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 19. 17:14 | Sorszám: 423
Nálunk még nincs augusztusi adat. De júliusban 6%-ot esett a lengyel ipar, a magyar pedig 2.7%-kal nőtt.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 19. 16:36 | Sorszám: 418
Ezt nevezik szakadásnak....
A papírokat is öntik most már a tőzsdére...

Nézd meg a zlotyit is! Béna Matolcsyék azt is beszakították.


Téma: Diktatúra
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 19. 15:53 | Sorszám: 276
Véletlenül lemaradt: "lapunk elismerte a házirend megsértését".

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 19. 14:26 | Sorszám: 410
Mivel készülhettek föl?

Pozitív intézkedésekkel.

Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 19. 14:25 | Sorszám: 409
Szó sincs egyedülállókról.

Pedig még a "kormánypárti" index is ezt írta.
Ha az átlag bruttó fölött mindenki jobban jár (tavaly 210 bruttó volt az átlag), akkor a gyerektelen házaspároknál nagyobb esély van arra, hogy kettőjük fizetése az átlagot közelíti, és így együtt már nem járnak rosszul.

Amúgy meg annak kell örülni, hogy a családosok megint nyernek. Nagyon pozitív üzenete van, hogy a Fidesz második adóévében sem emelkednek a családosok terhei. Egyes demográfusok szerint a tavalyi drasztikus születésszám csökkenés a GYES 2009-es csökkentésének a következménye. (Ez utóbbi nemzetárulással fölérő gaztett volt, mert sok anyuka, ha tudott, visszament dolgozni, pedig esetleg vállalt volna még gyermeket. Viszont ha lett munkájuk, akkor ők már nagy valószínűséggel nem fognak visszamenni szülni, azaz az a párezer gyerek soha nem fog megszületni.)


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 19. 11:50 | Sorszám: 4877
Tiszavirág olvtárs! Nyitsz nekünk egy újat ebből a topikból? Talán a másikból is lehetne, az is 3000 fölött van már.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 19. 11:48 | Sorszám: 4876
Köszi a linket! Pont ma reggel olvastam nyomtatásban, és szerintem van benne néhány gondolat, amit érdemes felidézni:

Európában 300 milliárdnyi svájcifrank-adósság halmozódott fel, ennek tizedét teszi ki a magyar. Ezek a hitelek zömmel 10-20 éves futamidejűek, folyamatosan törleszteni kell őket, ami évente 15-30 milliárdnyi frankkeresletet jelent. Ez pedig fenntartja a svájci frank erős árfolyamát. Ezt a közgazdászszakma - beleértve magamat is - igencsak "benézte".
Hm. "Benézte". Hát igen, a magyarok benézték, mert nem volt még ilyenben tapasztalatuk. De szerintem a bankok 2004 és 2007 között - amikor még konferenciákat is rendeztek a kelet-európai devizahitelezés népszerűsítéséről -, a várható kelet-európai növekedést akarták lefojtani. Vagy ha az nem megy, akkor legalább kihasználni.
Mindenesetre megint nőtt az esélye, hogy Orbánt lelövik. A Matolcsy elleni erősödő hangulatkeltés mögött is a bankok pénzét sejtem. Talán még a Fidesz-en belül is megkennek 1-2 embert. Mert a bankok és Nyugat-Európa jólétét fenyegetné, ha a térségben minden ország hirtelen átváltaná a frankhiteleit.

Makroelemzőként annyit mondhatok, tízmilliárd euróból átváltható lenne az egész állomány forintra, de akkor realizálni kell az árfolyamból adódó veszteségeket, és forintban jócskán megnőhetnek a hitelek törlesztőrészletei. A tapasztalatok szerint aki csak teheti, inkább előtörleszti a hitelét. Ezen az ország is nyerhet, mert ezáltal csökken a külső adóssága.
Ott csücsül simoreftáss a devizatartalékunkon, amiből eljátszható lenne ez a móka. De ennyire Orbánék sem bátrak. Nem mertek kötelező hitelátváltást előírni, mert ahhoz még ők is gyengék. Inkább bíznak benne, hogy a bankok majd maguktól fölajánlják ezt. Igazából a 15-20 évre garantált extra profitot lecsökkentik 15-20 évre garantált normál üzleti nyereségre. Hátha ebbe még belemegy Nyugat-Európa.


Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 19. 11:22 | Sorszám: 394
És ha már 2002-öt említetted: akkor is óbégattam(hiába), hogy nem lesz az így jó stb.

Szerintem egyelőre nem kell izgulni. Orbán megmondta, hogy forró ősz lesz, azaz föltehetőleg készültek az elégedetlenségre. Reméljük, hogy van más eszközük is, mint szóvivőt tenni minden bokorba.

Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 19. 11:18 | Sorszám: 393
Akinek 7-8 ezer forinttal fog csökkenni a jövedelme

Most minek fárasztasz minket ezzel megint. Ugyanez a vita tavaly is lement, és tavaly is arra jutottunk, hogy az egyedülálló, kiskeresetű gyerektelenek járnak rosszul. Tavaly a nagycsaládosok voltak a közellenség, idén már a kétgyerekesekre is lehet irigykedni.


Téma: MIT KERES JÁKSÓ A KÖZTÉVÉBEN?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 16. 10:42 | Sorszám: 123
Jáksó pont Csiszárt váltotta a hetihetesben. Még megérjük, hogy fajkasházi is műsort készíthet.

Téma: Országvédelmi Terv
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 16. 10:37 | Sorszám: 227
Érdemes elolvasni? A Heti Válaszban van egy másik, csak még nem volt időm rá.

Téma: A frankhitelesek kálváriája
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 16. 10:33 | Sorszám: 300
Részigazság, de nem ez a lényeg.

Nem, ez konkrétan hazugság. A "túlvállalós" és bajba jutott "polgártársaknak" van a törlesztési moratórium. A végtörlesztési javaslat teljesen más, ez az országot akarja kimenteni a bankok által állított csapdából. És tótavé ezt nem akarja. (Nyilván megrendelték nála a cikket, mert nem feltételezek róla akkora butaságot, hogy véletlenül keverje össze a két intézkedést.)

Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 16. 10:28 | Sorszám: 299
Legalább elválik a szar a májtól. Még a hvg olvasói között is akadnak, akik nincsenek oda a bankoktól.

Téma: Miért lett szabad préda Magyarország?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 15. 22:57 | Sorszám: 42
Az egész élelmiszeripart '94-ben, vagy utána adták el. Rossz nézni az "Agriculture" kategóriájú cégek listáját.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 15. 22:53 | Sorszám: 41
Pardon, a lista: http://www.fdi.net/documents/WorldBank/databases/plink/soceco/1hungary.htm
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 15. 22:52 | Sorszám: 40
Vagy elhiszem, vagy nem. A takarítónőknek nem szoktak adni a kenőpénzből.
Itt a lista, lehet mazsolázni: '94-ig két nagyobb tétel volt, a Tungsram és a Matáv egy része. Az összes bank, erőmű és energiaszolgáltató '94 után jött.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 15. 20:36 | Sorszám: 36
Keringett itt egy lista korábban a privatizált tételekről. '95 előtt szinte semmit nem adtak el. Talán csak a Tungsramot, de azt se biztos. A bankszektort és az energiaszektort '95 és '97 között adták el.
(Sajnos lusta vagyok fölkutatni azt a listát, pedig tanulságos lenne.)

Téma: Jobbik - a Második Erő
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 15. 20:30 | Sorszám: 983
Adták nekik a labdát.

Téma: Országvédelmi Terv
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 15. 14:14 | Sorszám: 225
http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/09/15/a_per_amitol_a_bankok_rettegnek/
...
A döntéssel lényegében minden olyan hiteldrágítás érvénytelen lett, amit a takarékszövetkezet Magyarország hitelbesorolásának és országkockázati felárának változásával, a jegybanki alapkamat módosulásával vagy a bankközi kamatok, illetve a lekötött betéti kamatok változásával indokolt. Szintén semmis lett minden olyan, az ügyfélnek kedvezőtlen kamat-, díj vagy költségváltoztatás, ami a hitelintézetre kötelező szabályozók megváltozásából vagy valamilyen jegybanki rendelkezésből fakadóan korábban minden akadály nélkül beépülhetett a hiteltörlesztőkbe.

Még a végén kiderül, hogy az "országvédelmi terv" inkább bankvédelmi terv.


Téma: Bírói kar
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 15. 11:57 | Sorszám: 263
Ja, ja. Bizonyos vállalkozások, vagy szakmák adócsalás nélkül nem versenyképesek. Illetve fordítva: nagyon kevés vállalkozás és vállalkozó engedheti meg magának, hogy mindent rendesen befizet.

(Ügyeskedésben nagyon találékony a magyar. Az EVA pl. eleinte jó ötletnek tűnt, ami fehéríteni fogja a gazdaságot. De az ügyes vállalkozók rájöttek, hogy egy nem EVA-s cég egy EVA-s vállalkozáson keresztül tudja mosni a fekete kiadásait. Mára az EVA-zás az adócsalás szinonímája lett.)


Téma: Egy "magyar"ember nyilatkozata
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 15. 10:39 | Sorszám: 429
Kertész Ákos levelét mély hazaszeretet és a magyarság sorsáért való aggódás és felelősség járja át

Mondatm, hogy nem szabad velük foglalkozni. Ezeknek mi nem tudunk akkora kárt okozni, mint ők maguk.
Így viszont lehúznak a szintjükre, és ott legyőznek a rutinjukkal.


Téma: vikilíksz
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 15. 10:35 | Sorszám: 166
Körbe kéne egy kicsit járni ezt a WikiLeaks-témát, főleg a magyar vonatkozású kiszivárogtatásokat.

Papuc olvtársunk is kiszúrta már, hogy az amerikai követség soha nem tudósított a szadeszről. Minden más politikai szereplőről gyűjtöttek és továbbítottak adatot, gyakorlatilag kémkedtek.
Ellenebn kiderült az is, hogy kóka levelezett velük, simor pedig személyesen jelentett nekik.
Én ezekből a következő következtetéseket vonom le:
- a szadesz az USA (illetve a követsége) kreálmánya
- az MNB mostani elnöke az ő emberük, talán ezért nem nyúltak még hozzá
- az USA és a világ jó része a magyar helyzetről kizárólag a szadiótákon keresztül kapott hírt
- a szadesz a háttérben vetélkedett gyurcsánnyal; összevesztek a koncon

A szadesz és a követség jó viszonyából illetve Lányi András esetéből extrapolálhatunk az LMP szerepére is.
Szerintem arra is következtetni lehet, hogy miért haragudott meg Amerika gyurcsányra, és miért kellett pont az LMP-nek följelenteni őt.

Ti mit gondoltok ezekről a dolgokról?


Téma: Hírszerző: Gyurcsány erkölcsi hulla, Orbán haldoklik?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 15. 10:18 | Sorszám: 3
Ezt a BB-Sebők követte el? Akkor inkább a "nevessünk ..." topikba kellett volna tenni nem?

Téma: Miért lett szabad préda Magyarország?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 14. 21:59 | Sorszám: 26
Ez nem igaz ám. Antall idején sokminden tönkrement, de alig adtak el valamit. A sokminden tönkremenetele a csodás csődtörvényünknek volt köszönhető, ami egy bizonyos Kupa Mihály műve. Ismerős a név?

Napjaink legtöbb gondja a horn-kormány idején kezdődött, a maradék pedig a d209-csótány-bajnai kormányok alatt.
Ilyen pl. hogy átadták az összes bankot, némelyiket vérlázítóan aljas módon (ld. Budapest Bank). Most meg ugye devizahitel-válság van.
Aztán nyakunkra hozták és be is betonozták a kereskedelmi tévéket. Ők nagyon kellettek a 2002-es és a 2006-os vereséghez, csótány ámokfutásához.
Aztán "eladták" az összes erőművet, beleértve a stratégiai fontosságú százhalombattai hőerőművet, ami az ország áramellátásának harmadát adja. Csótányék még eladták hozzá a mindenféle közmű szolgáltatókat, és a MOL gázüzletágát is. Orbánék pedig küzdhetnek a rezsiköltségek letörésével. Az okos jobbikosok meg itt panaszkodnak, hogy nincs gázártámogatás.


Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 14. 21:43 | Sorszám: 51
Heló doktor Úr!

Arról nem tudsz valamit, hogy miért nem akarnak kilépni az eurózónából? Föl sem merült? Vagy fölmerült, csak nincs egyezség?
Ha úgy mennek csődbe, hogy marad náluk az euró, akkor az sokkal többe fog nekik kerülni. Ha visszatérnének a drahmához, akkor talán az argentín válsághoz hasonló 3-4 év után talpra tudnának állni.


Téma: Országvédelmi Terv
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 14. 18:27 | Sorszám: 207
OFF

Engem az borít ki, hogy a táppénz kifejezetten büntető jellegű. Én mondjuk elég jól jártam az új adórendszerrel, ennek köszönhetően most a feleségem otthon van a gyerekekkel. De ha csak mondjuk 1 hónapra táppénzre kerülnék, akkor a család éhen halna. És az adókedvezményekkel együtt is a sokszorosát fizetem az átlagos SZJA-nak, meg mindenféle járulékoknak.


Téma: MEGLESZ A KÉTHARMAD?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 14. 16:09 | Sorszám: 802
Az idősebb és tehetősebb kommancsok helyében az ivadéknak csinálnék egy szocdem pártot, és Szilit tenném meg pártelnöknek. Állítólag Szili buta, így valószínűleg irányítható is, nem kellene izgulni, hogy hülyeséget csinál. A régi szoci szavazók felé húzónév, és a hétfői szavazása óta az egyetlen (minimálisan) hiteles szocialista politikus.
(Valószínűleg van valami, amivel csótány zsarolni tudja, így Szili most 4-5 évre kilőve.)

Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 14. 15:27 | Sorszám: 952
Csótány, mint Jézus!

Téma: Bírói kar
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 14. 15:08 | Sorszám: 234
Ez a "tévedés" amolyan vis major.
Tonképpen örülhetünk, hogy nem kezdett lövöldözni egy Fidelitas-rendezvényen, mint a norvég ámokfutó. Mert a bíróság felmetette volna, ha azt vallja, hogy őt megtévesztették.

Téma: Fogadjunk! ( 2.)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 14. 14:11 | Sorszám: 1478
Tegnap jött a hír (ld. Gugli + Görögországot + Schengen), hogy készülnek kidolgozni módszert arra, hogy egy tagországot ideiglenesen ki lehessen zárni.
Nyilvánvalóan azzal számolnak, hogy Görögország csődbe megy, ott a közbiztonság olyan lesz, mint Argentínában 2000-ben, és az emberek az EU-ba fognak menekülni. Na és ezt nem szeretnék.

Téma: Országvédelmi Terv
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 14. 14:00 | Sorszám: 189
Mé', mivel fűtsenek? Napkollektorral? Szerintem annak nincs akkora fűtőértéke. (Talán ha nem lenne tele vízzel ...)

Téma: Fogadjunk! ( 2.)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 14. 13:53 | Sorszám: 1475
Új fogadást ajánlok.
Kizárják-e Görögországot a schengeni szerződésből?

Igen, fél éven belül:
* EK
*

Igen, de csak 5 éven belül:
*
*

5 éven belül nem:
*
*

(Esetleg tippelhetünk arra, hogy hány hónap múlva zárják ki őket.)


Téma: MEGLESZ A KÉTHARMAD?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 14. 13:46 | Sorszám: 796
http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=397980

Ha hihetünk a Nézőpont ábráinak, és valami nagy butaságot nem csinál a kormány, akkor 2014-ben megint 2/3-a lesz a Fidesz-nek. Megállt a Fidesz szavazóinak fogyása, de a bizonytalanok száma tovább nő. Nem túl rossz kormányzati munkával és jó kampánnyal ezek a bizonytalanok átcsábíthatók.


Téma: Országvédelmi Terv
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 14. 11:19 | Sorszám: 172
Ennek vagy van köze Orbán bejelentéséhez, vagy nincs. A portfolio.hu már hétvégén (vagy pénteken?) megírta, hogy spekulációs támadások várhatóak a forint ellen. (Sajnos, nem találom a linket.)

Amúgy valószínűleg tényleg az uborkaszezonban kellett volna ezt bejelenteni. De augusztusban még biztosan gondolkoztak, hogy mit lehetne tenni a bankok ellen. Meg nyáron derült ki, hogy a bankok gyakorlatilag lenyúlják azt a pénzt, amit a kormány gazdaságélénkítésre költ.


Téma: Miért lett szabad préda Magyarország?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 14. 11:07 | Sorszám: 14
Én is így gondolom. A térségben nálunk volt a legkorruptabb és a leginkább hazaáruló az értelmiségi elit. Ez már csermanek idejében is így volt. A környező országok mind nagy soviniszták voltak, kádárék meg csak ültek csöndben, amikor csau rombolta a magyar falvakat.

És valószínűleg az is kiváltó ok volt, amit miss Jane mondott. Kisebb államadóssággal valószínűleg kisebb lett volna a privatizációs pusztítás.


Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 14. 10:48 | Sorszám: 938
Azért ez a lista tanulságos ám. Teljesen jól megvilágítja, hogy miért bukott meg, és tűnt el a szadesz. Az a lista szinte teljesen szadesz-es. Gyurcsány közülük való, és el is vitte a pártot ebbe az irányba, így gyakorlatilag elszipkázta az szdsz szavazóit.
Persze valószínűleg nem direkt csinálta ezt (ennyire butának nem tartom), hanem kínjában, mert az mszp gyurcsány habitusa és pótcselekvése miatt folyamatosan veszítette el a régebbi szavazóit, akiket valahonnan pótolni kellett. Kézenfekvő volt az elképzelés, hogy az 5-6%-nyi szadiótát kell átcsábítani.

Téma: Országvédelmi Terv
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 14. 10:37 | Sorszám: 168
Ez nagyon jó! Ez tetszik!
Szóval Róna Péter a TV2-n keresztül riogatja a külföldi bankokat.

Téma: Kormányzati kommunikácja
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 14. 10:21 | Sorszám: 15
GSZA-nak eddig is akkora az arca, hogy oldalazva ment be a stúdió ajtaján. Gondolom, most még jobban el lesz ájulva magától. Csak át ne jöjjön a TV-n ez az érzés!

Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 13. 21:43 | Sorszám: 924
Szép lista.

Téma: Matolcsy: Az online szerencsejátékot is megadóztatjuk
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 13. 21:37 | Sorszám: 12
Teljesen egyetértek.
Mondjuk a technikai megvalósítására kíváncsi lennék. Ha egy külföldi cég által üzemeltetett külföldi domain-en van a szerencsejáték oldal, akkor kissé problémásnak tűnik a magyar felhasználóktól származó forgalom megadóztatása.
Én valahogy úgy udnám elképzelni, hogy a külföldi szerencsejáték szerverekhez való hozzáférést a magyar ISP-k helyből tiltanák, kivéve ha az adott oldal valahogy bejelentkezik a NAV-hoz, és kap külön engedélyt. De a pontos forgalom szerintem így sem mérhető.

Téma: LMP: Tévút a fideszes energiastratégia
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 13. 21:11 | Sorszám: 5
Nem trendi.

Téma: Peking tér lett a Széll-Moszkva :)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 13. 21:09 | Sorszám: 40
(bocsi, Széchenyi)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 13. 21:08 | Sorszám: 39
Noname Széll, noname Deák, noname Szécheny, ...
Az anarchizmus a hülyék ideológiája.

Téma: Egy "magyar"ember nyilatkozata
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 13. 17:30 | Sorszám: 395
Ld. még #3

Téma: Országvédelmi Terv
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 13. 17:22 | Sorszám: 147
... veszteséget jelentene a bankoknak, amelyek közül sokan úgy dönthetnek, hogy lehúzzák a rolót.

Ezeknek is elment az eszük, túlzásba viszik a riogatást. Ha ez széles körben elterjed, azzal azt érik el, hogy a betétesek át fogják vinni a pénzüket az OTP-be. Akkor meg ugye bukta van, még a rolólehúzás előtt.

Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 13. 13:26 | Sorszám: 132
A vége is érdekes: "Als Protestbewegung junger, gut ausgebildeter Ungarn gegen die bestehende politische Klasse wurde sie 2008 gegründet, Erfahrung hatte kaum einer der Gründer. Sie alle mussten schnell lernen, sehr schnell. "

Azaz az LMP a fiatal demokraták pártja. A Fidesz meg nyilván kommunista trottyok gyülekezete.
Építgetik az LMP imázsát odakint.

Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 13. 11:44 | Sorszám: 113
Bayrische Landesbank.
Ha jól tudom, háromszor akkora a mérlegfőösszege, mint a magyar GDP.

Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 13. 10:52 | Sorszám: 908
http://www.youtube.com/watch?v=VUslGSoEH8I

Téma: A frankhitelesek kálváriája
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 13. 10:48 | Sorszám: 284
Nem kell túlmisztifikálni. A bankokat is emberek vezetik, és elég gyakran szaremberek. Biztos te is találnál a környezetedben példát arra, hogy a bank jogszerűtlenül megtagadta a hitel egy részletének utalását (vagy zárolta a vállalkozás számláját), ezzel bebuktatta a vállalkozást, amit aztán valamelyik banki vezető, vagy rokona fölvásárolt, a régi tulajdonos pedig mehetett a bíróságra kártérítésért.
Némelyik banki vezető semmiben nem különbözik az uzsorás maffiózóktól.

A közművekről, a szemétszállítókról, ... meg az adóelkerülő technikáikról szintén nyithatnánk egy topikot.


Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 12. 21:41 | Sorszám: 47
Október közepén csődbe mehet Görögország
...
Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision szakelemzőinek kimutatása szerint az ötéves futamidejű görög kormánykötvények nem teljesítővé válásának kockázatára köthető piaci biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) középárfolyama a 3500,4 bázispontos előző záróról 4700 bázispont - tízmillió euró görög államadósságra 4,7 millió euró - fölé drágult a hétfői kereskedés végére a londoni piacon. A CMA számítási modellje alapján ez a CDS-díjszabás azt jelenti, hogy a piaci szereplők jelenleg 96 százalékos valószínűséggel árazzák - vagyis most már csaknem teljesen biztosra veszik - Görögország mint államadós törlesztésképtelenné válását.
...

... 5 éven belül. Ez kimaradt a cikkből.
De ha Orbán forró őszre készül, akkor lehet, hogy ez most jön el.


Téma: Országvédelmi Terv
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 12. 21:26 | Sorszám: 88
Suppi azt is elfelejtette, hogy a hitelek tömeges átváltása megnyitja az utat a kamatcsökkentés előtt. Már 5.5%-os hozamra is veszik az állampapírokat, de nem lehet az alapkamathoz nyúlni, mert egy 300-as EUR/HUF árfolyamot még kis ideig sem visel el a lakosság.
Aztán ennek az akciónak az az üzenete is megvan, hogy nálunk az állam erős, amit vállalt, azt betartja, a kamatokat fizetni fogja rendesen. Szerintem ennek is erősítenie kell a keresletet az állampapírok iránt.

Téma: A frankhitelesek kálváriája
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 12. 21:16 | Sorszám: 275
Ha ügyesen és okosan végig tudják ezt a végtörlesztést vinni, az nagyszerű lesz. De a devizahitelesek egy része nagyon felelőtlen volt. Ismerek egy családot, akik bővítésre vették fel a hitelt, de gyakorlatilag felélték a pénzt. Mások olyan házat vettek hitelből, aminek a piaci értéke már akkor is messze volt a felvett összegtől.
Világos, hogy a hitelbírálatot a bankok nem vették komolyan, és az is világos, hogy nem szabad hagyni az ilyen családok gyerekeit árvaházba kerülni. De ne gondoljuk azt, hogy a devizahitelesek mind csak áldozatok. (A bankok gonoszságát nem vitatom.)

Téma: Országvédelmi Terv
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 12. 17:47 | Sorszám: 58
Hm...
Ennek olyan hadigazdálkodás kinézete van...

Tényleg az. És igazából nagyszerű érzés, hogy végre olyan kormányunk van, amelyik véget akar vetni mindannak a szivatásnak és sanyargatásnak, amiről évek óta panaszkodunk itt a fórumon, vagy egymás közt az ismerőseinkkel, és amibe egy kicsit már bele is törődtünk.

A történelem most azt a lehetőséget kínálja, hogy felépítsük a 21. századi magyar nemzetet.
Remélem, ezt úgy kell érteni, hogy a történelem most azt a lehetőséget kínálja, hogy visszacsináljuk azt a hazaárulást, amit 12 évnyi szoci kormányzás elkövetett. Az energiaszektor, az élelmiszeripar, a közművek, a bankszektor átjátszását, az emberek szabadságának elrablását.

Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 12. 17:38 | Sorszám: 55
(Szerintem már elmúlt 40, vagy nagyon közel van hozzá.)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 12. 16:18 | Sorszám: 33
Szerintem 3% akkor sem volt, amikor a szerződést kötötték, és azóta emelkedtek a kamatok. Én 5-6%-ra tippeltem volna, de Auróra kartárs biztosan jobban tudja, ő a szakember.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 12. 16:15 | Sorszám: 31
A Ft. árfolyama pedig jelentősen erősödni fog,mert innentől a bankok érdeke is ez!!!Minél kisebb a 180 és az aktuális árfolyam közti difi,annál jobb a bankoknak.Kénytelenek lesznek megoldani a gondot.

Wow, erre nem gondoltam! Ez így zseniális!
Én csak odáig jutottam a sakkozásban, hogy ha most itt rövid idő alatt 3000 milliárd forintért akarunk CHF-et venni, akkor az el fogja szállítani az égbe a CHF (és az EUR) árfolyamot. Na de ha a bankok ezzel szívnak, akkor nyilván nem fogják ezt engedni.

Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 12. 16:11 | Sorszám: 29
(Az egyik a beosztottja, vagy valami ismerőse. Minap direkt szólt neki egy beugratós kérdés előtt, hogy nehogy beugorjon.)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 12. 16:08 | Sorszám: 26
Végigszámoltam. Végül is egy 10% THM-es forinthitel (van ilyen) megoldás lehet. Ha valakinek X tartozása van CHF-ben, akkor 180 Ft-os árfolyamon beváltva a 10%-os forinthitel részletei elvileg ugyanakkorák, mint egy 5% THM-ű CHF-hitel 226 Ft-os árfolyamon. Nem ismerem a futó CHF-hiteleket, mennyi lehet egy tipikus hitel THM-je?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 12. 15:01 | Sorszám: 11
Nem értem, mit finomkodsz itt. Miért nem mondod rögtön azt, hogy Orbán és kormánya hazaáruló?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 12. 14:29 | Sorszám: 7
És az is baj, hogy nincsenek rögzítve a kiváltó forinthitel feltételei. A jelenlegi 10%-os THM-mel a forinthitel törlesztőrészleteit ugyanúgy nem fogják tudni fizetni az emberek, mint a devizahitel részleteit. (De legalább nem fognak tovább emelkedni a részletek.)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 12. 14:25 | Sorszám: 5
Igen. Annak fényében, amit ma hallhattunk 2 forrásból is a bankokról, naivitás azt feltételezni, hogy a bankok piaci alapon majd igyekezni akarnak forinthitelt nyújtani. Piaci alapon. Kac-kac.
Most olvasom, hogy tavaly az állam 1000 milliárd forintos gazdaságélénkítést hajtott végre, a bankok pedig 1700 milliárd forint hitelt vontak ki a gazdaságból. Pedig a bankok elvileg a hitelkihelyezésből élnek. Hol van itt a piac!?

Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 128

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 11. 15:31 | Sorszám: 4710
Na valaki kezdi kapisgálni végre!
Következő kérdés: ki után érdeklődtek partikon, és ki számolt be nekik magánlevélben?

Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 126

Téma: A frankhitelesek kálváriája
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 10. 12:03 | Sorszám: 264
Jé, megszólalt a gödör a lyukból!

Téma: MIT KERES JÁKSÓ A KÖZTÉVÉBEN?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 10. 10:30 | Sorszám: 115
Szerintem a "Marslakók" a magyarok lesznek. Ld. még Marx György.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 10. 10:27 | Sorszám: 318
Szólni kéne neki, hogy tönkreteszi az egészségét. Felnőtt korára mindenre allergiás lesz, még a desztilláltvízre is.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 09. 22:25 | Sorszám: 4690
A NEFMI-nek nincs pénze, és így próbálnak szerezni.
Elég idióta ötlet, ha meggondoljuk, hogy az orvosoknak éppen több fizut próbálunk adni.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 09. 22:24 | Sorszám: 314
Bécsben van ilyen, ott működik. De ott sem annyira esztétikus ám az a fű, mint ahogy azt esetleg a tervezőasztal mellett elképzelték, pedig ott jóval több eső esik, mint nálunk. (Bécsben fekete az olajtól a zöld csík közepe.)
Nálunk nőhetne pl. tarack, az jobban bírja a szárazságot. Esetleg szamárkóró, vagy disznóparaj. Vagy ki kell tenyészteni olyan növényt, amit a villamosokból kicsöpögő olaj táplál.

Téma: A frankhitelesek kálváriája
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 09. 21:18 | Sorszám: 257
Dehogyis! Lézer Jani miatt esett a többi tőzsde is.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 09. 17:49 | Sorszám: 301
Villamosvágányok közé?

Téma: Miért erős a Forint?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 09. 17:06 | Sorszám: 181
Bocsi, pontatlanul fogalmaztam. A hirtelen előtörlesztések a CHF-HUF árfolyamot fogják elszállítani, amivel nem nagyon törődik a svájci jegybank.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 09. 16:41 | Sorszám: 179
Ezt a rögzített árfolyamú frankhitel előtörlesztést végigszámolta vajon valaki a beterjesztők közül? Ha teszem azt a devizahitelesek 10-20%-a hirtelen előtörleszt (pl. forinthitelből), akkor azzal kilövik a csillagos égbe a CHF árfolyamát.

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 09. 13:22 | Sorszám: 1746
http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=397179
A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadását vizsgáló parlamenti bizottság jobbikos elnöke szerint nem zárható ki, hogy szándékos bűncselekmény, robbantás okozta a tavalyi katasztrófát. Kepli Lajos a Nemzeti Nyomozóirodához fordul, hogy információkat kérjen a feltételezés megalapozottságának tisztázására.
...

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 08. 13:49 | Sorszám: 269
a szlovákok meg lassan osztrák szinten

Legföljebb a csehek.
Hiába jobbak a tót makró adatok, tapasztalatom szerint az emberek szegényebbek, mint nálunk. Legalábbis amerre én jártam.


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 08. 13:44 | Sorszám: 4673
Már írtam, hogy olvastuk.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 08. 12:45 | Sorszám: 3975
"Kétharmados lesz az egykulcsos adó", állítólag Orbán személyesen felel érte. Legalábbis a HVG szerint.

Na szerintem ez nagy butaság lenne. Nagyon valószínű, hogy a mostani helyzetben jó az egykulcsos adó. De néhány év múlva a gazdasági környezet változhat, és mivel az akkori kormánynak már nem lesz kétharmada, mozgástere sem lesz.


Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 08. 12:29 | Sorszám: 257
A portfolio szerint a lakossági fogyasztás kissé megint nőtt.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 07. 22:50 | Sorszám: 242
A tények őket nem zavarják.

Én már egy ideje nem tudom komolyan venni őket. Ha a zindex azt írja, hogy Budapesten 25 fok van, már azt sem hiszem el nekik, amíg magam is meg nem győződtem róla.
Viszont ha nem vesszük komolyan őket, kiválóan lehet rajtuk szórakozni. Csak el kell képzelni, hogyan őrjöngenek, hogy még mindig nem ment csődbe az állam. Vagy a gazdaságról érkező újabb jó hírek hallatán.
(Abba viszont rossz belegondolni, hogy mi lett volna az országból ilyen nehéz helyzetben egy mszp-szdsz kormány alatt.)


Téma: Bírói kar
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 07. 13:59 | Sorszám: 222
(Áthozom ide is.)

Idézet:

Ilyen a rendszerváltás óta nem fordult elő.
Hogy az 1600 tagot tömörítő szervezet nyilvánosan az Országos Igazságszolgáltatási Tanács működése ellen foglaljon állást.

Az igazságszolgáltatásban dolgozó bírák is az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) működése ellen foglaltak állást, helyette országos hatáskörű hivatal felállítását javasolják.

"A legfelsőbb szintű igazgatási feladatok ellátására megfontolandó egy országos hatáskörű hivatal felállítása, melynek bíró vezetőjét a parlament választja meg és a parlamentnek tartozik felelősséggel".

A dokumentumban azt javasolják, hogy az újonnan felállítandó hivatal vezetője döntsön a bírósági vezetők kinevezéséről, és gyakorolja az igazgatási tevékenységük feletti felügyeletet. Az egyszemélyi vezető döntései felett egy bírákból álló választott testület jelentené a kontrollt. A grémiumnak javaslattételi, egyetértési és vétójoga lenne.

Nos, ha ez tényleg magvalósul...akkor végre létrejöhet az igazságszolgáltatásban is egy "rendszerváltás".

Ezzel kellett volna amúgy 1990-ben kezdeni....



Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 07. 13:53 | Sorszám: 4640
WikiLeaks-es összefoglaló: http://www.mno.hu/portal/808196[/i]

Van az indexen is. Érdemes összevetni.
Kíváncsi lennék, valótlanságot ír-e valamelyikük.


Téma: ORBÁN VIKTOR ÚJABB NEMZETKÖZI GYŐZELME
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 06. 12:35 | Sorszám: 264
Onogur olyan, mint a SportGéza: hamar levették a vezető hírek közül a meccs eredményét, ellenben sokáig fönt volt az, hogy "ez még semmi, mert jön Moldova", illetve hogy "jobb lett volna veszteni, mert most már nyomás is van a csapaton".
Orbán diktatúrájában még a foci győzelem is rosszul esik.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 05. 23:44 | Sorszám: 4602
Van fönt vagy félmillió doksi. Melyikre gondolsz?

Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 05. 18:32 | Sorszám: 873
Szerintem ez most a nap híre. Igen hamar hozta a NOL, mintha bele akarna rúgni gyurcsányba.
Azon kívül nagyon érdekes következtetéseket lehet levonni belőle a magyar belpolitikára nézve.

Téma: Jósdaadó
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 05. 11:28 | Sorszám: 16
A Heti Válasz már egy ideje rászokott a hatásvadász címekre és bevezetőkre. De később a cikkben már csak "bevétel" és "forgalom" szerepel, amik ugyanazt jelentik.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 04. 23:14 | Sorszám: 12
Gondolkoztam egy ideje, hogy hogyan lehet betiltani az ilyen nyilvánvalóan becsapásra épülő dolgokat, de nem jutott eszembe jó megoldás. Aztán gondoltam az adóra. Az adó mértékét addig lehet emelni, amíg meg nem szűnik a kereslet. A bevételt meg lehetne arra fordítani, hogy kampányoljanak a jósdák ellen.

Téma: Egy "magyar"ember nyilatkozata
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 04. 11:24 | Sorszám: 49
Szanyi szerint az MSZP teljes mértékben szolidáris Kertész Ákos íróval!

Erre rá kellene repülni! Az kb. egyenértékű azzal, hogy "az mszp szerint a magyar genetikusan alattvaló, se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar".
A maradék 10%-nyi támogatottságukat is el lehetne venni tőlük, ha ez eljutna a szoci szavazókig.

Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 04. 11:21 | Sorszám: 48
Mert "ez" a "véleményalkotás" nem "az" a véleményalkotás, ugyebár..

Nem képesek szabályok szerint játszani. Olyanok, mint gyurcsányi.


Téma: Jósdaadó
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 04. 09:50 | Sorszám: 1
A Heti Válasz cikke szerint ...
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 04. 09:32 | Sorszám: 0
[ur7=http://hetivalasz.hu/itthon/a-hiszekenyseg-vamszedoi-40713/]A Heti Válasz cikke szerint[/url], a telejósdákból 10 milliárdos bevétele van egy off-shore cégnek.
Ha lehetne, akkor a tele-hülyítést helyből betiltanám, és börtönnel büntetném. De amíg nem lehet, addig is ki lehetne vetni rá valami adót, hogy ne érje meg ilyet csinálni.

Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 03. 19:30 | Sorszám: 46
Ha nem szorít meg nem tudja az államadósságot visszafizetni.

Miért, a görögök vissza tudják fizetni? Szóljál nekik, hogy te jobban tudod, hogyan kel megszorítani!
Illetve most már hiába szólnál, már ebek harmincadjára jutottak. Gyönyörű szállodák és kúriák fognak épülni az egykori görög szigeteken.


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 03. 19:24 | Sorszám: 706
Direkt csinálja, nem elvakultságból. A Jobbik hivatalos propagandájának betüremkedése erre a fórumra, kis LEGO-kockaként beilleszkedik a Fidesz elleni "technikai" összefogásba.
Ne húzd föl magad miatta! Megmutatja a helyes utat. (Hogy eladta a lelkét, az az ő dolga.) Pillanatnyilag a helyes út a Matolcsy-program.

Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 03. 10:07 | Sorszám: 43
Egyébként meg várható volt, hogy a megszorítások visszavetik a gazdaságot, itt is megjósoltuk. Ezért nem szabad Orbánéknak sem semmilyen megszorítást bevezetni.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 03. 10:06 | Sorszám: 42
http://www.hirtv.hu/kulfold/?article_hid=395984
...
A miniszter szerint a 110 milliárd eurós második EU–IMF segélycsomag esedékes részletének folyósítása alapfeltételeként kitűzött deficitcélt a görög gazdaság vártnál nagyobb mértékű visszaesése miatt automatikusan módosítani kell.
...
A pénzügyminiszter pénteki tájékoztatóján nem volt hajlandó új célszámot megnevezni, mondván, arra az EU–IMF–EKB küldöttségével szeptember közepén folytatódó egyeztetéseket követően kerülhet majd csak sor.

Értsd: pórázon vannak. Görögország (pénzügyminisztériuma) nem szuverén többé, már csak névleg létezik.


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 02. 22:40 | Sorszám: 696
(Érdekes, hogy a Yahoo is és az ExchangeRates.org is hasonló kék színeket használ. Ez valami szabvány? )
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 02. 22:37 | Sorszám: 695
Ácsi! Ez nem "namégeccer", hanem "na negyedikre". Eddig 3 hazugságoddal szembesítettünk, és mind a 3 mögül kihátráltál. Ez lenne az első érdeminek tűnő kifogás, de ezzel is baj van: ... az első félévben pedig lényegében stagnált, 0,2 százalékkal apadt az előző év azonos időszakához képest"
Nos az előző év azonos időszakában lényegében 170 és 200 között mozgott a CHF, idén meg 200 és 230 között. Ha feltételezzük, hogy a bankok nem emelték tavaly óta a kamataikat (pedig emelték), akkor is az jön ki, hogy a Matolcsy-program 15%-os CHF erősödést volt képes kompenzálni.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 02. 19:30 | Sorszám: 689
Már megint bénázol: http://www.currency.me.uk/remote/graphs/CHF-HUF-180-day-exchange-rate-history-graph-large.png
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 02. 18:45 | Sorszám: 687
Az index-es cikk írása idején 220 körül volt a CHF, és akkor Suppi azt írta, hogy nem valószínű további kiskereskedelmi bővülés, mert az erős svájci frank korlátozza a fogyasztás növekedését. Baromira igaza lett, mert a 270-es CHF meg fogyasztás csökkenést hozott.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 02. 18:41 | Sorszám: 686
Ez most béna próbálkozás volt, de továbbra is rosszindulatú.
Megint segítek: baromira mindegy, hogy mire költöttek legtöbbet a nők, az a lényeg, hogy többet költöttek, mint egy hónappal korábban, vagy tavaly. Volt rá pénzük. Most már nincs, mert hitelt törlesztenek.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 02. 18:20 | Sorszám: 682
(Csúnya dolog, amit itt műveltek a fórumon. Az elmúlt néhány nap iszapbírkozása láttán kénytelen vagyok feltételezni, hogy direkt próbálsz ködösíteni.)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 02. 18:13 | Sorszám: 681
A Matolcsy-utálattól már olvasni is elfelejtettél?
Segítek: Nyár elején jött a hír, hogy beindult a kiskereskedelmi forgalom növekedése
illetve: nyár végén meg azt hallottuk, hogy ... enyhén csökkeni kezdett a kiskereskedelmi forgalom

Gugli + index + "elkezdtünk költeni"

Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 02. 17:53 | Sorszám: 679
Nem vagyok közgazdász, de szerintem józan ésszel is belátható, hogy a Matolcsy-program nélkül sokkal rosszabbul állnánk.
Nyár elején jött a hír, hogy beindult a kiskereskedelmi forgalom növekedése, és ez föltehetőleg az szja-kedvezménynek köszönhető. Nyár közepén a frank árfolyama a korábbi 210 körüli szintről fölment 270-re, és most is 250 körül van. Aztán nyár végén meg azt hallottuk, hogy megállt a GDP növekedés, és enyhén csökkeni kezdett a kiskereskedelmi forgalom.
Szerintem ez egyértelműen azt mutatja, hogy kevesebb pénze maradt a háztartásoknak a megemelkedett törlesztőrészletek miatt. Ebből pedig egyenesen következik, hogy 1-kulcsos szja nélkül még sokkal rosszabbul állnánk.

Téma: Busz, metró, villamos
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 02. 11:51 | Sorszám: 37
Pedig csak 4 tengelyesek. A V63-asok meg gyorsvonatokat húznak.

Téma: Mezőgazdaság, élelmiszer
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 02. 11:26 | Sorszám: 535
Ja-ja, egyetértünk.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 02. 11:25 | Sorszám: 534
Ez nem baj, sőt áldás a Monsanto-nak! Kihozhatja a kétfajta kukoricabogárnak is ellenálló GMO kukoricát.

(Előbb-utóbb fölfogják majd a politikusok is, hogy ha így halad, olyan kukoricabogarat fog kitenyészteni a Monsanto, amelyik minden valaha létezett mérget képes lesz megemészteni. További mellékhatásként a gyomok is termelni fogják a GMO-toxinokat, sőt talán más haszonnövények is, és mindenféle más bogarak is ellenállóak lesznek majd, csak az ember nem.)


Téma: Az ördög gyöngyös patája
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 02. 11:13 | Sorszám: 447
Hűha! Fasza egy polgármester ez a Juhász Oszkár!

Téma: Egy "magyar"ember nyilatkozata
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 02. 10:36 | Sorszám: 3
Ha BTK-s eset, akkor el kell verni a port rajta. Ha nem, akkor nem kell vele foglalkozni. Remélem, Bayer sem akar majd nyílt levelet írni neki.
Nagyon meg van sértődve az ürge, és mindenáron ki akarja provokálni, hogy vele foglalkozzanak. Olyan, mint amikor egy rendezvényről kidobják az ittas hőzöngőt, és az még az ablak alatt üvölt mindenféle szitkokat. Nem kell vele foglalkozni.

Téma: Kormányzati lúzerségek
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 02. 10:26 | Sorszám: 754
OFF
Képzeld, Ockham egy plagizátor volt. Leglábbis ha jól emlékszem. Van egy könyv Aquinoi Szent Tamás bölcsességeiről, és (ha jól emlékszem, mert ez nálam sohase biztos), megtaláltam benne Ockham elméletét az egyszerűségről. Aquinoi Szent Tamás kb. fél évszázaddal korábban élt, mint Ockham.
A másik érdekesség: a határozatlansági relációt is megtaláltam nála. Valhogy olyan értelemben, hogy a megfigyelés megváltoztatja a megfigyelés tárgyát. Ez egyébként a buddhista szerzetesek filozófiája is: akkor tudod megérteni a világot, ha kivonulsz belőle.

Téma: Az alaptörvény asztala ;)
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 01. 18:36 | Sorszám: 5
Kerényi ötlete volt?

Téma: Busz, metró, villamos
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 01. 14:27 | Sorszám: 25
Na te még a kolégádnál is okosabb vagy! Lassan ideje lesz Állatka szűrőjét elkérnem.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 01. 13:46 | Sorszám: 21
Igen, sajnos. De nálunk nemcsak a mozdony, hanem a kocsik sem tudnak 120-nál többel menni. Voltak nekünk 230-at tudó zsírúj Siemens mozdonyaink is, de azt kókáék ügyesen átjátszották az osztrákoknak.
Állítólag az új pályákon 160-nal mehetne az, ami tud annyival menni.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 01. 13:42 | Sorszám: 20
Majdnem pontosan ugyanilyen, piros színű Talent motorvonatok járnak nálunk is Tatabánya felé, vagy a Balaton körül. Az utóbbiaknak nincs áramszedője, mint ahogy a képen látható vonatnak sincs.
Ne hasonlítgassuk már magunkat Romániához! Te se akarnál Székelyföldre költözni, pedig ott még jobbak is az emberek, mint Magyarországon. Romániában az egy főre eső GDP nagyjából 60%-a a mienknek. Ott minden apró kis fejlesztés borzasztó látványos, mert nagyon mélyen van a viszonyítási alap.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 01. 11:51 | Sorszám: 5
Gondolom a vasút lerohasztásáért is személyesen Orbán Viktor a felelős, és nem kóka meg a szadesz.
Egzisztenciális kvantor
2011. szeptember 01. 11:49 | Sorszám: 4
Hát pont a vonattal nem kellett volna előhozakodnod. Székelyudvarhely és Segesvár között 1 nyomtávú a vasút (biztos Trianon miatt ), de az is bőven megteszi, mert csak napi 2 vonat jár rajta, az is legföljebb 40-nel megy.
Romániában a közösségi közlekedés semmilyen formája nem éri el a 70-es évek magyar színvonalát.

Idehaza folyamatosan újítják föl a pályát, de nyilván nincs még minden készen. A Fehérvár-Veszprém szakaszt még a kommcsik csinálták, de azon is 100.0-s átlagot megy a vonat az állomások között. A tavaly felújított Martonvásár-Fehérvár szakaszon pedig 120.0-t. (Velencefürdő állomáson is simán átrobog 120-szal, pedig szerintem nem lenne szabad, hiába bírja a pálya, meg a vonat.)


Téma: Erdély egy mucsai szemével
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 31. 21:32 | Sorszám: 136
Hogy a topikindítóra is reagáljak ...
Sokminden van, ami miatt lehet aggódni. Pl. hogy a balatoni településeken "Haus am Ufer zu verkaufen" feliratok láthatók, vagy hogy a németországba kivánszorgott orvosokat támogatott lakáshitellel kötik kint röghöz, vagy hogy elvileg a Ratkó-korszak unokáinak kellene mostanság szülni, de egy év alatt 10%-kal esett a születések száma, ...
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 31. 21:28 | Sorszám: 135
Állítólag a tordai sóbánya szebb. Vagyis inkább jobb. De oda nem sikerült elmennünk.
Igazából a parajdiba se kellett volna, helyette inkább az elárasztott falut kellett volna megnézni. Talán majd legközelebb.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 31. 20:42 | Sorszám: 645
Jé, pedig mpd velük példálózott!

Téma: Bottal se piszkáld !
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 31. 20:31 | Sorszám: 1186
Izé, ... birkózásról?
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 31. 20:30 | Sorszám: 1185
Kedves nemszadista! Te nem ismered a viccet a disznóval verekedésről?

Téma: kerekferko
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 51

Téma: Dr. Hoffman Rózsa
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 31. 20:21 | Sorszám: 30
Csak tévét nézne. Ezek a nagyszülők már nem a mi nagyszüleink.

Téma: Tagathon
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 30. 16:17 | Sorszám: 121
... mondá az MSZP és az LMP elnöke, és kívánságuk teljesülését a "matolcsyzmus" megszüntetésében, egyúttal a gazdasági miniszter menesztésében látják

Meg még itt a fórumon az operettnáci LEGO-kockák is.


Téma: Itt valami nem stimmel!
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 30. 13:42 | Sorszám: 47
Csak a matolcsysták akkora seggfejek, hogy nem tudják, a legszegényebb réteg hajlamos a legjobban a gyerekcsinálásra.

Azért nálad egy kicsit okosabbak. Mert ők meg szokták kérdezni a demográfusokat, akik körében közismert dolog a "fordított haranggörbe" jelensége. Azaz a legszegényebbeknél van sok gyerek, meg a leggazdagabbaknál. Az átlagos életszínvonalon élőknél születik a kevés gyerek, mert ők félnek, hogy rögtön elszegényednének, ha megszületne a 2., vagy a 3. poronty. (Meg egyébként is későn vállalnak gyereket, mert nincs még lakásuk, autójuk, plazmatévéjük, ...)


Téma: Erdély egy mucsai szemével
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 29. 23:21 | Sorszám: 132
Jó pálinkát Oroszhegyen lehet venni, nagyjából ott, ahova a nyíl mutat, a falu közepén levő kocsmában. A mindenféle ágyas pálinkák a lányok kedvencei, nekem viszont a 7 éves szilvájuk jött be. A falakon levő oklevelek szerint a gyulai Destillata-n jól szoktak szerepelni.
(A román testvérek rendesek voltak, és Oroszhegyre két utat is építettek: a Tibód felől jövőt a személyautóknak, a másikat pedig a traktoroknak. )
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 29. 23:10 | Sorszám: 131
Nekem nem jött be a savanyú leves. Valószínűleg bolti ciberéből lehetett, mert a második fogásként tálalt csülök sem csülök volt, hanem bolti húskészítmény.
Amúgy én nem ettem igazán jókat Erdélyben. Talán nem jó helyen próbálkoztunk. Mindenesetre egyelőre osztom azok véleményét, akik szerint jó kajáért nem kell külföldre menni (még magyar vidékre sem), legföljebb ha már ott van az ember, akkor kóstolja meg az ottani ételeket.
Erdélyben a legfinomabb szerintem a túrós vargánya volt. Szintén ízlett az egyik helyen a túrós puliszka, de azt csak köretnek ettem.

Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 496

Téma: zümi
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 29. 22:43 | Sorszám: 270
Sziasztok!
A címben föltett kérdésre volt válasz? Felületes átolvasás során én csak anyázást találtam.

Téma: Az euro végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 09. 15:51 | Sorszám: 81
Ja igen, az ejtőernyős tantusz leesett nekem is. Auróra kartácsnak meg gratulálok!
A CHF-et nyilván azért hagyják, mert egyrészt övéik a svájci bankok is, másrészt a CHF nem ellenfél a dollárnak. Kéne nekik szólni, hogy a HUF sem ellenfele a dollárnak, hagyhatnák egy kicsit azt is erősödni.

Téma: Az USA végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 09. 15:45 | Sorszám: 208
(Azért a vietkongoknak kellett egy kicsit súgni, hogy észrevegyék, hogy nekik nem jó a demokrácia.)

Téma: Az euro végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 09. 14:20 | Sorszám: 60
Apropó euró. A londoni balhénak van valami köze az euróhoz, vagy nem, mert nem eurozóna? Vagy inkább az északi-tengeri olajhoz?
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 09. 14:16 | Sorszám: 59
Már az se biztos, hogy 1 €-nál megáll. A svájci ipar át fog települni a szomszédba, a kisember munkanélküli lesz.

Téma: Az USA végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 09. 14:09 | Sorszám: 201
A "békefenntartás" a legtutibb üzlet. Költsége kizárólag az államnak és a kisembrnek van, közben a multik nyugodtan rabolhatnak a megszállt országban, a hadiipar pedig el van látva megrendelésekkel. Ha pedig a bennszülöttek nem akarnának zavarogni, akkor kapnak raktáron maradt fegyvereket, hogy legyen mivel zavarogni, és legyen indok az USA újabb hadiipari megrendeléseire. De nyilván csak egymást fogják robbantgatni, mert a rabló amerikai cégek érdekeltségei túl sok pénzbe kerültek.
Olvasásra ajánlom Hamvas Bélától a Karnevál c. könyvet.
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 09. 12:55 | Sorszám: 196
Legalább tudjuk, mire megy el az amerikai államadósság.

Téma: :D
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 08. 20:30 | Sorszám: 10
Biztos baj van a humorérzékemmel, de a "timindfaszokvagytok-szorzón" 1 percig röhögtem.
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 08. 19:57 | Sorszám: 7
Ez komoly? Ez a nap híre! Nagyon barna lehet a nadrág!

Amúgy korábban már kitárgyaltuk, hogy a kétfordulós választási rendszer igazságtalan. Aki az első fordulóban a vesztesre szavaz (mondjuk az LMP-s jelöltre), majd a másodikban a nyertesre, annak a szavazata a kompenzációs lista miatt többet ér, mint aki végig a nyertesre szavaz. Szerencsére 2010-ben nem sok helyen lehetett alkalmazni ezt a taktikát.


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 08. 18:30 | Sorszám: 4139
Németh Zsolt vagy hülye, vagy hülyének néz minket. Múltkor Basescu durván beszólt Orbánnak.

Téma: Bevándorlás
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 08. 13:14 | Sorszám: 6
A magyar média elhallgatja

Attól függ, kire gondolsz. Az EchoTV híradójában bemondták, Észak-Londonban etnikai feszültségek vannak.


Téma: Az euro végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 08. 13:11 | Sorszám: 31
Nem abba fog belebukni az eurózóna, hogy az olaszok kilépnek belőle, hanem abba, hogy a németek kiugranak.

Téma: Miért marad erős a Fidesz?
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 07. 19:52 | Sorszám: 13
A szocialisták elveszíthetik a váltópárti státuszt

Úgy legyen!


Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 07. 00:15 | Sorszám: 2373
A félelem esetleg fölnagyítja a veszélyt. Nekem azt mondták, hogy a medvétől nem kell félni, csak ha boccsal jár.
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 07. 00:05 | Sorszám: 2371
Szerintem összekeverhette Erdélyt a Felvidékkel. Ha jól emlékszem, mostanában Felvidéken is megjelentek a medvék, pedig onnan egy ideje már kihaltak. Ezért is a nagy ijedelem, mert a Felvidéken már elszoktak a medvék közelségétől. (Ha jól tudom, Erdélyben inkább a farkasoktól kell félni telente.)

Téma: Önnek mikor lett először elege Schmitt Pálból?
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 06. 22:58 | Sorszám: 6
Nyugi!

Téma: Orbán alternatívája
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 06. 22:58 | Sorszám: 65
Nem hazudok, ez a véleményem. A fórum legnagyobb entrópiájú tagjának hozzászólásai között nem vagyok hajlandó megkeresni a bizonyítékokat, de emlékeim szerint alma (és mindenféle álnevei) és te voltatok azok, akik zseninek tartottátok csótányt pusztán azért, mert őt hittétek a vezérhímnek (egy darabig).
Tőled semmilyen cáfolatot nem fogadok el. Ha a többiek szerint is rosszul emlékszem, akkor esetleg majd megváltoztatom a véleményemet, és elnézést kérek.
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 06. 22:49 | Sorszám: 64
http://www.magyarhirlap.hu/hatter/vona_gabor_kettos_elete.html

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 06. 22:42 | Sorszám: 4125
Ki emlékszik már hungarovalentin villájára?!

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 06. 22:40 | Sorszám: 2368
a medvék nagyon elszaporodtak az erdélyi erdőkben, annyira, hogy irtani kell őket, különben emberéletben esik kár.

Inkább gazdasági kárt csinálnak. Megölik a kutyát, kibontják a tyúkólat, és megeszik a tyúkot, vagy a kukoricát. Állítólag a székelyek a tyúkól falát 200-as szöggel verik ki belülről - azaz a szög kifelé áll -, hogy a medve ne akarja benyomni.
Az őzet, a nyulat és a vadkacsát sem azért vadásszák, mert megtámadja az embert.

Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 06. 22:29 | Sorszám: 2367
Puskával nem sportszerű. Vigyen inkább fokost!

Téma: Orbán alternatívája
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 06. 15:41 | Sorszám: 37
Teljesen ki vannak bukva a liberósok, nem hiszik el, hogy Orbán legyőzhetetlen. Annyira gyűlölik Orbánt, hogy meg is feledkeznek a Fidesz-ről, és azt hiszik, csak megfelelő ellenfelet kell találniuk, és máris legyőzték Orbánt. Pedig ez a megfelelő ember csak nekik kell, hogy legyen a rajongásuknak tárgya, hogy ne érezzék magukat kicsinek, és hülyének. (Pedig azok.) A kisebbségi komplexus tipikus esetei.
Választást nem egy ember nyer, hanem egy párt, egy csomó (önkéntes) aktivista, és a párt gazdasági háttere. Ez a liberósoknak nincs, nem is volt és nem is lesz. Utoljára a szociknak volt pártja, aktivistái és gazdasági háttere, de az mszp-t csótány ügyesen szétverte, az aktivisták magára haragította.
Egyedül a Jobbik tűnik eléggé szervezettnek ahhoz, hogy a következő választásokon labdába rúgjon. Úgyhogy Orbán egyetlen lehetséges alernetívája a Fidesz-en kívül a luxustestű Vona Gábor. Isten óvjon minket attól, hogy 2014-ben bármilyen komolyabb hatalom kerüljön a kezébe!

Téma: Az USA végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 06. 15:23 | Sorszám: 171
Már kampány van odaát.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 06. 15:21 | Sorszám: 4122
(Az is szép ember volt. Meg még tehetséges is. A legjobban énekelni tudott.)

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 06. 15:14 | Sorszám: 2360
sokszor azért nem mentek bizonyos helyekre, mert féltek a medvéktől

Szerintem túlizgulták a dolgot. A székelyek szerint a medve alapvetően fél az embertől, ha zajt hall, inkább odébb megy. Beszélgetve kell az erdőben sétálni, a gombát nem zavarja a zaj.


Téma: Orbán alternatívája
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 06. 15:04 | Sorszám: 35
te egy olyan típusú ember vagy, akit a köznyelv moral insanity-nek nevez

Ja, ja. Azt is letagadná, hogy korábban gyurcsányért rajongott, mert zseniálisnak tartotta.

Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 05. 23:33 | Sorszám: 4
És mi van a kedvenceddel, gyurcsánnyal?

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 05. 19:30 | Sorszám: 588
Ott a válasz leírva:

Tartható a hiány
A központi költségvetés 2011. évi hiányának időarányosnál magasabb alakulását jellemzően egyes bevételek szokásostól eltérő időbeli lefutásai okozzák, mindenekelőtt az, hogy a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó bevételek 528,8 milliárd forint összege a második félév további hónapjaiban teljesül. A tárca újra hangsúlyozta, hogy mindezek együttesen biztonságosan tarthatóvá teszik a 2011. évi költségvetés hiánycéljának tartását.

Nekem az nem tetszik, hogy a manyup befizetésektől függ a hiány. A manyup-ok akár még el is szabotálhatják a befizetést, hogy rossz hírét keltsék az országnak.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 05. 15:16 | Sorszám: 5331
Kamatot tudnak csökkenteni. Az index szerint tavaly valami 32 milliárd frankjába került a jegybanknak, hogy próbálta 1.5 fölött tartani az EUR/CHF árfolyamot. Gondolom már nem akarnak több pénzt beleölni.

Téma: Világsláger lett a Csitári hegyek alatt !!!
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 05. 13:57 | Sorszám: 84
Nem jó a fénykép.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 05. 13:51 | Sorszám: 5329
Hogy ennyire keveset ér a szóbeli intervenció, azt magam sem gondoltam volna. Azt hittem, legközelebb jövő héten megy újra 250 fölé a frank, oszt tessék!

Amúgy az eurozóna ellen keltett hisztéria mellett van még egy hatás, ami erősíti a frankot: a CHF hitelek törlesztései. A válságig boldog és boldogtalan folyamatosan vette föl a CHF alapú hiteleket, erősítve ezzel a forintot, illetve más környékbeli devizákat. Jött a válság, a CHF hitelezés leállt, most már mindenki törleszt, ami gyengíti a nemzeti valutákat, és erősíti a frankot. Ráadásul egy csomó hitel progresszív kamatozású, azaz folyamatosan emelkednek a törlesztőrészletek. Ezekre biztosan nem hat semmilyen intervenció. (Persze nyilván nem hülyék a svájci bankárok, és tudják, mekkora pénzmozgást okoz a spekuláció, és mekkorát a kötelező törlesztések.)


Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 04. 17:41 | Sorszám: 1495
Az IMF új elnöke ellen is eljárás indult
Vizsgálatot rendelt el a francia köztársasági igazságügyi bíróság csütörtökön, hogy tisztázza Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutalap jelenlegi főigazgatója szerepét egy, Bernard Tapie francia üzletembernek 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében.

Mi van itt? Minden IMF-vezért levadásznak? Vagy most a franciák visszavágnak?
Az IMF-nél dolgozik egyáltalán olyan, aki nem zsarolható?


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 04. 17:31 | Sorszám: 3613
Az index megint elővette a törökbálinti robban(t)ás ügyét.
Szerintem a rendőrségi, ügyészségi rendrakás után valami normális ügyész szintén elővehetné. Nagyon valószínűnek tartom, hogy politikai hátterű robbantás történt, mert az egyébként beszari d-209-es rögtön a helyszínre sietett, és ugyan az oltást még be sem fejezték a tűzoltók, valami olyasmit nyilatkozott, hogy nem történt idegenkezűség.

Téma: Az ördög gyöngyös patája
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 04. 16:34 | Sorszám: 415
OFF

Szvsz a mérnököknek 0 az érdekérvényesítő képessége, mert a mérnökök tisztán a piacról élnek. Egyszerűen arról van szó, hogy egyrészt sok a munka és kevés a mérnök, másrészt a németeknél, ahol szintén mérnökhiány van, 6k € a fizetés.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 04. 14:57 | Sorszám: 5311
Tuti, hogy lufi, de addig nem durran ki, amíg az euró le nem győzi a dollárt. Ha a dollár győzné le az eurót, vagy bármi más, akkor változatlan EUR/CHF árfolyammal menne csődbe mind Svájc, mind Európa.
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 04. 14:42 | Sorszám: 5307
Mindjárt 248. Nem biztos, hogy néhány napnál tovább tart a szóbeli intervenció hatása.
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 04. 14:27 | Sorszám: 5305
Nem vagyok egy közgazdász, de szerintem Magyarország külföldi megítélésének nagyon jót tenne, ha sokan kérnék az árfolyamrögzítést. Ez azt az üzenetet közvetítené, hogy a magyar gazdaság kevésbé érzékeny a válság mélyülésére, mint a környező országok. Nem véletlen, hogy a szomszédaink már utánoznak is minket.
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 04. 14:22 | Sorszám: 5304
Na jó, de attól nem fog eltűnni a CHF adósságuk. Ha netalán meg is nyerik a pert, és megítélnek nekik valami kártérítést, az biztosan kevesebb lesz, mint amennyit a CHF emelkedésen eddig szívtak és szívhatnak még. Állítólag 1:1-es CHF:EUR árfolyamnál fordul recesszióba a svájci gazdaság. Szerintem arra lehet számítani, hogy azt el is érjük, aztán nagyon sokáig azon a környéken fog ingadozni a CHF. Úgyhogy aki nem kér árfolyamrögzítést, az készüljön a 272 Ft-os CHF-re.

Téma: Oslo 2011
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 03. 23:29 | Sorszám: 96
Nem haragszom. Mi kérdés?

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 2338

Téma: Oslo 2011
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 03. 23:04 | Sorszám: 94
Szerintem meg tipikus szláv. Bár nem hiszem, hogy ennek lenne bármilyen jelentősége.
Egzisztenciális kvantor
2011. augusztus 03. 23:01 | Sorszám: 93
Ezt a kérdést én is boncolgattam...
A civilkurázsi eltünése a globális társadalom (nevelés)-züllesztés világos következménye...
Bízzunk mindent a jóságos rendörségre, amely ugyebár erre alkotmányosan hivatott!

Valószínűleg igazad van, de nem biztos, hogy ebben az esetben erről van szó. Ez a faszi egy profi. Ha el is hisszük az ő verzióját, akkor is be kell látnunk, hogy alaposan rákészült a mészárlásra. Ha egy alaposan fölkészült ember egy profi fegyverrel védtelen emberekre kezd lövöldözni, akkor senkinek nincs esélye megállítani. Még a tárazás ideje alatt se.

Ha esélyt adunk Csurka Pista bácsi verziójának, akkor pedig pláne nem kell csodálkoznunk. Valószínűleg tényleg lehettek segítői. Még az se biztos, hogy ő lövöldözött.
A faszinak az önelégült arca szerintem eléggé alátámasztja Csurka vezióját: lezárul a bírósági herce-hurca, és sutyiban kicserélik, vagy kimenekítik.


Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2011. július 21. 14:03 | Sorszám: 3237
nincs küszöb és nincsenek egyéni jelöltek.

Akkor parlament minek van? Amelyik párt listát tudott állítani, az kap egy kártyát (amolyan szerepjáték félét), amire fölírják a szavazati arányt, a kinevezett képviselőket (máshol ők a frakcióvezetők), ezzel a kártyalappal beküldik a kocsmába, és ott egy asztalnál eldöntik, hogy melyik törvényjavaslat nyer.


Téma: Adókedvezmény a bicikliseknek!
Egzisztenciális kvantor
2011. július 21. 13:58 | Sorszám: 5
(Azt hiszem, lehagytam egy szmájlit. )
Egzisztenciális kvantor
2011. július 21. 13:51 | Sorszám: 2
Szerintem nagyon jó ötlet! Azzal egészíteném ki, hogy a kerékpárosoknak a baleseti sebészeti kezelésekért viszont külön fizetniük kellene (ha nem egy autós a hibás).

Téma: Kognitív disszonancia
Egzisztenciális kvantor
2011. július 20. 22:33 | Sorszám: 63
Ugyan dehogy!

Téma: Kína - a jövő nagyhatalma
Egzisztenciális kvantor
2011. július 20. 17:25 | Sorszám: 683
Ez durva! Értsük úgy, hogy Kína az eurót választotta? Mert pár napja a kínai góré azt nyilatkozta (pont nálunk), hogy támogatják az eurót.
Egzisztenciális kvantor
2011. július 20. 15:54 | Sorszám: 679
Kanadát gyarmatosítják.

Téma: 18%-on a Jobbik
Egzisztenciális kvantor
2011. július 20. 13:24 | Sorszám: 81
a programot "a történelem legnagyobb szlovákiai várfelújításának" nevezte.

Meg kéne kérdezni tőle, hogy pontosan milyen várakat újítanak föl a szlovák várfelújítás keretében.
(Észrevehetnék már a tótok, hogy a "történelem" szó bután hangzik az ő szájukból.)


Téma: Mitől is omlott össze a Szovjetunió?
Egzisztenciális kvantor
2011. július 20. 13:19 | Sorszám: 43
Hm. Akkor az USA-t az emberi mohóság fogja megbuktatni.
Az említett pénzkibocsájtók elég keveset gondolkodtak előre. Mi lesz a vagyonukkal, és a hatalmukkal, ha az USA fölbomlik? Vagy ugyanazt akarják játszani, mint annak idején Károlyi: minél kisebb az ország, annál nagyobb benne a hatalmam?
Egzisztenciális kvantor
2011. július 20. 13:11 | Sorszám: 42
Már az sem kiút. A háborúhoz pénz kell, az pedig most éppen nincs nekik. Kínának 2300 milliárd dollárja van készpénzben és kincstárjegyben (vagy minekhíjják), bármikor meg tud akadályozni egy háborút, ha nem sajnálja a 2300 milliárd dollárját. Csak olyan háborút indíthatna az USA, amihez Kína is asszisztál.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. július 19. 19:17 | Sorszám: 2860
Hát lehet, hogy mégsincs meg a gyilkos.

Téma: Mitől is omlott össze a Szovjetunió?
Egzisztenciális kvantor
2011. július 19. 19:16 | Sorszám: 30
Na jó, de ezt miért csinálja? És '90-ben még miért nem csinálta?
'90 óta az történt, hogy a termelést kiszervezték Kínába meg Indiába, a fogyasztás meg otthon maradt. De miért? Kínán kívül kinek volt ez jó?
Egzisztenciális kvantor
2011. július 19. 19:03 | Sorszám: 27
Jé, ezt rosszul tudtam. Akkor marad a GDP-s magyarázat, meg amit Auróra írt a hadseregről.
Egzisztenciális kvantor
2011. július 19. 17:31 | Sorszám: 23
Ebből rögtön látszik az is, hogy valójában miért omlott össze a SZU: mert kisebb volt a lakossága.
Kisebb volt a lakossága, és nagyobb hadsereget kellett fönntartania, mint az USA-nak. A "kizsákmányolás", meg "erkölcsök", meg "alkoholizmus" mind csak bőcsészduma.

(Sokkal érdekesebb lenne arról vitatkozni, hogy miért fog fölbomlani az USA.)

Egzisztenciális kvantor
2011. július 19. 16:34 | Sorszám: 17
ez a legnagyobb lol

"Lol"? Inkább "rotflmao", nem?


Téma: Egyre cikibb a Fidesz... :(
Egzisztenciális kvantor
2011. július 19. 16:27 | Sorszám: 495
Én hasonlónak látom a hazai cigányság helyzetét.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy elvárják, hogy a többségi társadalom alkalmazkodjon hozzájuk......

Ebben nem értünk egyet. Szerintem sokkal több hajlandóság van bennük a beolvadásra, mint bármelyik nyugat-európai bevándorló kisebbségben. A számtalan ide passzoló példából egyet említenék: érdemes meghallgatni, hogyan beszélnek egymás közt. A legtöbben magyarul beszélnek. Az a kevés dunántúli, amelyik még tud régi anyanyelvén (sajnos nem tudom, melyik az), az is folyamatosan keveri a magyar és cigány szavakat.
Ezzel szemben érdemes ellátogatni nyugat-európai nagyvárosok arabok lakta nagyedeibe. Még latin betűs feliratot se nagyon fogsz találni.

Egzisztenciális kvantor
2011. július 19. 14:12 | Sorszám: 442
2 hétre előre gondolkoznak?
Egzisztenciális kvantor
2011. július 19. 14:07 | Sorszám: 437
a férfiak számára is vonzóbbak a termékeny periódusban lévő nők

Hát ehhez a nők a viselkedésükkel is hozzájárulnak egy kicsit. Némelyik nőn baromira meglátszik, hogy éppen peteérése van.


Téma: A KDNP az új célpont
Egzisztenciális kvantor
2011. július 18. 22:02 | Sorszám: 0
Edu témaválasztásai kicsiben mutatják azt, ami nagyban az országban folyt az előző választások előtt, illetve folyik most is: éket akarnak verni a Fidesz és a KDNP közé.

Téma: Egyre cikibb a Fidesz... :(
Egzisztenciális kvantor
2011. július 18. 17:24 | Sorszám: 395
Azt mondják, hogy a melaninnak inkább a fertőzések megelőzésében van szerepe. Az biztos, hogy UV fény hatására a limfociták eltűnnek a bőrből (kezeléseknél is használják). Ha a melaninnak tényleg van valamilyen védelmi funkciója, akkor logikus, hogy a limfociták hiányát melanin termeléssel kompenzálja a szervezet.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. július 18. 17:12 | Sorszám: 3837
Ja olvastam a múlt héten. 3 megjegyzésem lenne:
- egyrészt az alcím és a bevezető nagyon szenzációhajhász, a cikk másról szól
- másrészt ebből a néhány interjúból az látszik, hogy nem mszp-s külpolitikával simán lehet kezelni a szlovákokat is. Én pl. baromira megfingatnám őket a Duna elterelése miatt: jelenleg Szlovákia nemzetközi békeszerződést sért. Remélem, Orbánék nem fogják hagyni, hogy ezt akármeddig ingyen, vagy büntetlenül tegye.
- az olajozott mszp-Szlovákia együttműködés azt feltételezi, hogy a szlovák titkosszolgálat erősen dolgozik Magyarországon (is). Ennek véget lehetne már vetni.
Egzisztenciális kvantor
2011. július 14. 22:03 | Sorszám: 3755
Rájár a rúd az LMP-MSZP-Jobbikos médiahekkre..

Persze, mert csak hülye és betegesen kapzsi emberek jelentkeznek statisztának.


Téma: LMP = a hatalomért mindenre képesek vagyunk
Egzisztenciális kvantor
2011. július 13. 22:46 | Sorszám: 5
a Rosszabbik meddig bírja a tiltakozást és mikor fekszenek be a drogosoknak

A megnyert választás után. Addig öngyilkosság lenne.


Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 2223

Téma: LMP = a hatalomért mindenre képesek vagyunk
Egzisztenciális kvantor
2011. július 13. 22:39 | Sorszám: 2
Nem is azt írtam, hanem azt, hogy minden áron kormányra akarnak jutni.
Amúgy van egy nagyon fontos politikai marketing vetülete ennek a buta nyilatkozatnak: a Fidesz-t át akarják tolni jobbszélre, és egyfajta népfrontot indítani ellene.
Egzisztenciális kvantor
2011. július 13. 22:05 | Sorszám: 0
Ellenzéki összefogást tartana szükségesnek Karácsony Gergely, az LMP képviselője a következő választáson a Fidesz legyűrése, valamint a következő kormány kezét megkötő kétharmados törvények megváltoztatása érdekében.

Lehetne Más a Politika, de nem ilyen pártokkal. Szdsz v2.0, csak még türelmetlenebbek és agresszívabbak. A kormányra jutás érdekében bármilyen eszköz megengedett. Lenin unokái.


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. július 13. 21:55 | Sorszám: 3704
Hazaárulók.
Arra lennék kíváncsi, hogy létezik-e egyáltalán olyan ország, vagy külföldi szervezet, amelyikkel már ők sem állnának össze a Fidesz megbuktatása érdekében.

Téma: Az eurózóna végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. július 13. 17:27 | Sorszám: 52
Laikusként úgy gondolnám, hogy Japán azért mégsem nyomhatja a pénzt következmények nélkül. Mert ha pénzt gyártanának, az gyengítené a jent, ami a kötvénytulajdonosoknak veszteséget okozna.
Ellenben pl. az USA (és a FED) annyi dollárt nyom, amennyit nem szégyell, mert mindennek dollárban van megadva az ára.
Egzisztenciális kvantor
2011. július 13. 17:04 | Sorszám: 48
Jé, Obama is a nyugdíjasokkal kampányol!
Egzisztenciális kvantor
2011. július 12. 23:03 | Sorszám: 24
Az olasz helyzet miatti aggódást nem értem. A minap mintha olyasmit olvastam volna, hogy az olasz államadósság elég nagy része (talán fele) belső. Ami azért jóval könnyebben kezelhető, és ha nagyon akarják, könyvelési trükkel el is tüntethető.

Téma: Az ördög gyöngyös patája
Egzisztenciális kvantor
2011. július 12. 22:15 | Sorszám: 153
Apropó Gyöngyöspata! A Vöröskereszt tavaly valami 130, vagy 140 milliós támogatást kapott a Fidesz-kormánytól! Volt miből nyaraltatni a rettegő cigányokat.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. július 12. 22:11 | Sorszám: 3665
Ez a Kester Eddy '98 és 2002 között folyamatosan ekézte a Fidesz-kormányt, és "populistázta" Orbánt a FT-ban. Ahhoz képest ez nagyon nagy változás.

Téma: Elindultak a magyar orvosok nyugatra!!!
Egzisztenciális kvantor
2011. július 12. 19:19 | Sorszám: 71
A helyzet fokozódik. A németek határozottan ráfeküdtek a kelet-európai orvosok elszipkázására és röghöz kötésére. Hogy ne tudjanak néhány év után hazatérni, nagyon kedvezményes lakáshiteleket kínálnak nekik. Ha családostul megy ki a doki, eleve alig fizet adót. Ráadásul az amúgy is alacsony ingatlan törlesztőrészletből 50% tartományi támogatást kap, amit röhögve kifizet az 5-6000 €-s nettójából. A végeredmény, hogy sokkal jobban él, mint idehaza, amellett, hogy olyan házat vett magának, amiről itthon álmodni sem mert volna.
Ezzel a magyar állam nem tud versenyezni.

A németek már egy ideje fölismerték, hogy a korábbi nagy bevándorlások alkalmával főleg az a munkaerő jött (törökök, kelet-európaiak, pakisztániak), akik otthon sem rendelkezetek magas végzettséggel, így várhatóan a gyerekeik sem fognak. Sőt, inkább munkanélküliek lesznek.
Nyilván új stratégiát kellett kidolgozni, hogy a jól képzett munkaerőt csábítsák el, és honosítsák is.


Téma: Viszlát Szilveszter!
Egzisztenciális kvantor
2011. július 08. 16:55 | Sorszám: 40
Lekaszabolták a Duna TV vezetőségét
...
Ókovács Szilveszter marad, mivel ő nem az MTVA, hanem a Duna TV Zrt. alkalmazottja.

Hajrá Szilveszter!


Téma: Kína - a jövő nagyhatalma
Egzisztenciális kvantor
2011. július 07. 18:29 | Sorszám: 631
Nem az EU-t, csak az eurozónát. Angliáról senki nem beszél, pedig rosszabbul állnak, mint a spanyolok.
Egzisztenciális kvantor
2011. július 07. 17:39 | Sorszám: 629
Na úgy látom, már amerikában is olvassák a gondolát. Sőt továbbgondolták, és egy "I" betűvel kiegészítették a jóslatomat.
A viccet félretéve: ezek komolyan készülnek rá, hogy leminősítik a PIIGS csoport maradék 3 államát.
Vérfagyasztó jóslat: hamarosan csődbe megy öt EU-tag
A híres Gartman Letter szerzője a CNBC élő adásában jósolta meg az eurózóna periférikus országainak (PIIGS: Portugália, Írország, Olaszország, Görögország, Spanyolország) a csődjét. Nem is akárhogyan: Gartman másfél éven belül várja a földindulásszerű eseményeket.
...
Gartman biztos benne, hogy a "nem túl távoli jövőben" a dollár-euró kurzus újra 1,4 alá süllyed, mert az európai valutaövezet fizetőeszközének ilyen körülmények között gyengülnie kell.

Vagy legalábbis egyesek nagyon szeretnék, ha gyengülne.


Téma: Tömeges elbocsátás a közmédiumokban: Jó jel?
Egzisztenciális kvantor
2011. július 06. 23:59 | Sorszám: 26
Úriember biztosra nem fogad.
Egzisztenciális kvantor
2011. július 06. 23:09 | Sorszám: 23
Jó! Korábban kellett volna.

Téma: Ipari gyarmatosítás
Egzisztenciális kvantor
2011. július 06. 23:04 | Sorszám: 54
Szerintem az ilyen nem fizet perköltséget, különben nem bírná anyagilag. Gondolom visz mindenféle igazolásokat, és kéri a perköltség elengedését.

Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2011. július 06. 17:42 | Sorszám: 812
Ez kib... jó! Missmarple, terra, ezt olvassátok el!
Orbán, mint Claudius, és csótány, mint Hamlet!
Csak azt tudnám, ki lehet Ophélia és Gertrúd!

Téma: MSZP politikusok bilincsben
Egzisztenciális kvantor
2011. július 06. 14:56 | Sorszám: 841
Szilvásy őrizetbe vétele az a pillanat, amikor az MSZP-nek már nincs hova hátrálnia. Ebben az esetben mindegy, ki melyik szárnyához tartozik a pártnak. Se Gyurcsánynak, se Szekeresnek, se Mesterházynak, se Lendvainak nincs már semmilyen mozgástere, nem tudnak kitérni a Fidesz elől, majd valami zseniális manőverrel újra pozícióba kerülni. A szocialisták csak maguknak köszönhetik amit nyolc év alatt összehoztak, a megsemmisítő választási vereséget, az utána még jobban szétzilált pártot, hogy mára olyan gyengék, még egy volt miniszterüket, Gyurcsány Ferenc egyik erős emberét sem voltak képesek megóvni a megalázó bilincstől.
Egzisztenciális kvantor
2011. július 06. 14:50 | Sorszám: 840
Mindig gondoltam, hogy az index gyurcsányista, de az, hogy gyurcsány az index címoldaláról üzengethet az mszp-nek, engem is meglepett.
Ez a szöveg olyan, mintha csótány diktálta volna: [url=http://index.hu/velemeny/2011/07/06/dontsd_a_bilit_ne_sirankozz/]Szilvásy őrizetbe vétele az a pillanat, amikor az MSZP-nek már nincs hova hátrálnia. Ebben az esetben mindegy, ki melyik szárnyához tartozik a pártnak. Se Gyurcsánynak, se Szekeresnek, se Mesterházynak, se Lendvainak nincs már semmilyen mozgástere, nem tudnak kitérni a Fidesz elől, majd valami zseniális manőverrel újra pozícióba kerülni. A szocialisták csak maguknak köszönhetik amit nyolc év alatt összehoztak, a megsemmisítő választási vereséget, az utána még jobban szétzilált pártot, hogy mára olyan gyengék, még egy volt miniszterüket, Gyurcsány Ferenc egyik erős emberét sem voltak képesek megóvni a megalázó bilincstől.[/url

Téma: Kína - a jövő nagyhatalma
Egzisztenciális kvantor
2011. július 06. 14:05 | Sorszám: 622
De ha az usa is szarrá megy, mi lesz a zsidókkal?

Mi lenne? Semmi. Azt az évi néhány milliárd dollárt akkor is oda fogja tudni nekik adni az USA, ha csődbe jut. Az nem tétel. Közvetve ennél sokkal többe kerül az USA-nak Izrael puszta léte. Hadsereget kell állomásoztatnia a térségben, az összes arab államot folyamatosan ellenőrzés alatt tartani, és mindenhol segíteni az amerika-barát kormányokat.
Izraelt nem az USA meggyengülése és a környező államok fenyegetik, hanem saját palesztín lakossága és a zsidók elvándorlása.

Egzisztenciális kvantor
2011. július 06. 12:05 | Sorszám: 621
Ez a 4 fokozattal történő leminősítés magában egy hiteltelen lépés. Abban lehet bízni, hogy a befektetők nem veszik túl komolyan.
Apropó, ki veszi a portugál államkötvényeket? Európai bankok/alapok? Arabok? Távolkeletiek? Esetleg Dél-Amerika? (Dél-Amerikának van pénze egyáltalán?)
Egzisztenciális kvantor
2011. július 05. 23:38 | Sorszám: 610
Nyerj két repülőjegyet Pekingbe!
A regisztrációdhoz nem kell más, mint helyesen válaszolni a lenti fotóval kapcsolatos kérdésekre.
Sok szerencsét!

1. Melyik tanuló tűnik álmosnak?
2. Melyik a fiú ikerpár?
3. Melyik a lány ikerpár?
4. Hány nő látható a képen?
5. Melyikük a tanár?

Egzisztenciális kvantor
2011. július 05. 22:42 | Sorszám: 608
Továbbra is úgy gondolom, hogy a kínai afférrel Orbánék előre menekültek.
Nagyon úgy néz ki, hogy az USA élet-halál harcot vív Európával: ha nem sikerül bedöntenie az eurozónát, akkor az euró lesz a váltópénz, a FED nem nyomhatja tovább üptre a dollárt, és az USA fog becsődölni. Ha sikerül a mentőcsomag ellenére (vagy a mentőcsomag megfúrásával) csődbe vinni a görögöket, akkor várhatóan a PIGS csoport többi állama is becsődöl. Azaz nagy balhé várható.

Téma: Általános sztrájk bénítja Görögországot
Egzisztenciális kvantor
2011. július 05. 22:15 | Sorszám: 83
Az EU-nak is csak most jutott eszébe, hogy kellene egy saját hitelminősítő.

Téma: MSZP politikusok bilincsben
Egzisztenciális kvantor
2011. július 05. 19:00 | Sorszám: 813
K... jó ez a kapus! A szemét kivédi az Öregfiúk csapatnak.

Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2011. július 05. 15:44 | Sorszám: 806
Szerettem volna fölhívni az olvtársak figyelmét, hogy most megy az a meccs, amire évek óta vártunk. Tessék söröket bekészíteni, és élvezni a küzdelmet!
Még nem tudom, hogy most szöglet jön, azaz újra az Öregfiúk támadnak, vagy kirúgás, azaz Gyurcsány, de nagyon izgulok, hogy mi fog most történni.
Egzisztenciális kvantor
2011. július 05. 14:11 | Sorszám: 802
Ismét kapcsoljuk Faragó Richárdot az Öregfiúk-Gyurcsány mérkőzésről ...

- Üdvözlöm a hallgatókat. Akik most kapcsolódtak volna be, azoknak elmondom, hogy eddig nem sok minden történt. Voltak ígéretes helyzetek, de egyik fél sem mer igazán kitámadni, inkább tartalékolják erőiket a meccs végére.
- Most éppen Földesi-Szabóhoz kerül a labda, aki eddig szabadon futkározott, nem sok vizet zavart. Véleményem szerint az Öregfiúk nem nagyon tudnak mit kezdeni a Gyurcsány csapattal, Földesi-Szabóhoz is csak jobb híján kerülhetett a labda. De hoppá, Földesi-Szabó hosszan előrevágja. Gyönyörű passz! Pont az idegen térfélen futkosó Jakubinyi elé esik. Szinte szeme van a labdának, Jakubinyi el sem tudott volna menekülni előle! Jakubinyi gyorsan továbbadja Galambosnak, tőle Laborchoz kerül. Laborc visszapasszolja, és középen szabadon maradt Szilvásy. Nincs les, mert a védők beragadtak. Gyönyörűen kidolgozott helyzet! Szilvásy kapja is, fejel, góóóól! Óriási góóól! Azaz hogy mégsem. A kaput őrző Fővárosi Bíróság hatalmasat vetődve a gólvonalról üti ki a labdát!
Micsoda nagy helyzet volt! Micsoda gyönyörű védés. Így a meccs vége felé igazán kiváló játékkal kápráztatják el a csapatok a szurkolóikat!


Téma: MSZP politikusok bilincsben
Egzisztenciális kvantor
2011. július 04. 21:33 | Sorszám: 797
azért engedték ki, mert nyilván vallott - másra is

Attól még nem kellene kiengedni. Földes-Szabó is vallott valakire, meg Jakubinyi is, meg Galambos is, mégis bent vannak.
Ez itt a "No pasaran!" Bizony a Fővárosi Bíróságon még nem törtünk át.


Téma: Általános sztrájk bénítja Görögországot
Egzisztenciális kvantor
2011. július 04. 18:13 | Sorszám: 76
Nézd, ez egy olyan kérdés, amiben nálunk képzetteb közgazdászok sem értenek egyet. Egyesek szerint többe kerülne hagyni becsődölni Görögországot, mert akkor buknának a nekik hitelező angol, francia és német bankok is, amiből egy európai hitelválság is kialakulhat. De az is lehet, hogy nem.
Ha ezt a közgaszdászok nem tudják, akkor az osztrák választók honnan tudnák? Az ő véleményük csak azt tükrözi, hogy eddig az osztrák sajtóban azok a szakértők szerepeltek többet, akik szerint hagyni kéne Görögországot csődbe menni.

Téma: Ipari gyarmatosítás
Egzisztenciális kvantor
2011. július 04. 15:15 | Sorszám: 10
Nem kell becsukni őket, csak versenyre kötelezni. Azért tehetik ezt meg, mert nincs köztük verseny, nem kell félniük a vásárlók elmaradásától.

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. július 04. 13:08 | Sorszám: 1464
egyik fő konstruktőre éppen egy magyar pógár aki ráadásul az akunál is beújított valami nagyot, amivel a tároló kapacitás, tároló tömegarányosan látványosan növekedett. Kénytelen az autója gyártását kivinni német országba mert addig míg ott az egész beruházásra megkapta a finansziális lehetőségeket

Heló! Erről van linked? Ők az Antro csoport?

Egzisztenciális kvantor
2011. július 04. 10:58 | Sorszám: 1446
Jobban kell dolgozni, versenyképesnek kell lenni. Pl. Magyarország baja az, hogy a munkaképeseknek csak a fele dolgozik (57% rémlik), míg a környező országokban 60-65%-a. Azaz pazarló államot tartunk el.
A görögöknek az a baja, hogy gyakorlatilag nem exportálnak, az iparuk nem versenyképes. Hogy ez miért van így, azt nem tudom, de gondolom náluk is pazarló az állam. Egyesek szerint Görögország akkor lenne versenyképes, ha 40%-kal csökkentenék az emberek fizetését.

Amúgy a növekedés önmagában biztosan nem elég. Ha jól tudom, most olyan 160%-os GDP arányos államadósság körül tartanak. Ahhoz, hogy ezt mondjuk 20 év alatt 60%-ra vigyék le, minden egyes évben 5%-os GDP növekedést kellene produkálniuk.


Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2011. július 04. 10:40 | Sorszám: 770
Ha jól gondolom, megint szoci belharcról van szó. Galambosék begyűjtése az mszp válaszlépése lehet a honvédségi botrányokra. Ha tényleg így van, akkor vége a küzdelemnek, a régi mszp-sek győztek: most már apró piroska közelében járunk, ami maga a gyurcsány-klán.

Téma: Általános sztrájk bénítja Görögországot
Egzisztenciális kvantor
2011. július 04. 10:32 | Sorszám: 74
Az osztrák lakosság ellenzi az újabb hitelt

Médiatálalás kérdése.


Téma: Ipari gyarmatosítás
Egzisztenciális kvantor
2011. július 04. 10:27 | Sorszám: 1
Igazából itt nem gyarmatosítás folyik, hanem szivatás. Az áruházak rájöttek, hogy a magyar (élelmiszeripari) termékeket 40-50%-os árréssel is el lehet adni, míg a külföldit 4-5%-ossal sem. Azaz a "Vedd a magyart!" mozgalom hasznát ők fölözik le, nem a termelők/gyártók.
Ez ellen a kormány baromi egyszerűen föl tud lépni: ha kiderül, hogy hasonló termékeket más árréssel forgalmaz az áruház annak származásától függően, simán meg lehet büntetni tiltott piacbefolyásolás miatt. Ha pedig eddig még nem lenne tiltott az ilyen, akkor legyen az!
Egzisztenciális kvantor
2011. július 04. 10:15 | Sorszám: 0
http://hetivalasz.hu/uzlet/ipari-gyarmatositas-39065

...
Eltüntetni a magyart?
A másik visszásság az egyenlőtlen feltételek, melyeket a kereskedelmi láncok támasztanak egyes termékek gyártói között. Míg ugyanis a magyar gyártó nettó árára a visszatérítési jogcímeken keresztül olykor akár 40-50 százalékos árrés is rájön, a külföldről behozott árura mindössze 4-5 százalék nyereséget tesz rá az áruház. Ezzel a drágább beszerzésű terméket is alacsonyabb - olykor dömpingáron - tudja adni, ezzel szorítva a hazai beszállítókat további árcsökkentésre. Az egyik beszállító szerint ezzel ipari gyarmatosítás folyik a kereskedelmi láncokon keresztül. E módszerekkel ugyanis ellehetetlenítik az olyan gyártókat is, amelyek évek alatt márkát építettek, s még piacvezetővé is váltak saját területükön. A hazai élelmiszeriparban emiatt minden évben 2-4 vállalat megy csődbe.


Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 479

Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2011. július 03. 17:02 | Sorszám: 1662
Pardon, "Pest megye".
Egzisztenciális kvantor
2011. július 03. 16:24 | Sorszám: 1660
Pest-megye. A paradicsomot elverte, de furcsa módon a barack megúszta. Félelmetesen nézett ki a kert, de nem volt akkora a pusztítás, mint tavaly. Tavaly nyár elején cseresznyényi-diónyi jég esett, még a redőnyünket is betörte. Pedig az függőlegesen áll.

Téma: Általános sztrájk bénítja Görögországot
Egzisztenciális kvantor
2011. július 03. 14:59 | Sorszám: 69
Szerintem az csak belpolitikai küzdelem.

Téma: MSZP politikusok bilincsben
Egzisztenciális kvantor
2011. július 03. 14:49 | Sorszám: 771
Szemkilövető gergényi mikor megy utánuk? Én őt várom.

Téma: Bohócforradalom
Egzisztenciális kvantor
2011. július 02. 21:25 | Sorszám: 272
A fű nagyon gyorsan benövi a közöket, amiket a gyepszellőztető vág, csak locsolni kell. Ha van otthon, kiszórhatnál fűmagot is. Igazából nem értek hozzá, mert mint említettem, mekünk nem pázsit a füvünk, és csak évente egyszer gyepszellőztetünk (ami idén elmaradt), de tudom, hogy a fű ezt nagyon szereti.
A talaj minőségén biztosan sok múlik, de nem tudom, mit szeret a fű. Egy időben nagyon beindult nekünk a tarack, de nem lepte el az egész kertet, csak foltokat. Más foltokban pedig pázsitszerű tömör fű maradt. Gondolom, ott neki kedvez a talaj, nem a taracknak.

Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2011. július 02. 21:10 | Sorszám: 1654
Esett is. Borsónál nagyobb, olyan jó cseresznyemag méretű. Úgy nézett ki a kert, mintha murvával fölszórták volna.

Téma: Általános sztrájk bénítja Görögországot
Egzisztenciális kvantor
2011. július 02. 21:06 | Sorszám: 67
Ebből nekem nem jön le az, hogy az USA csődben lenne.
Ellenben lejön az, hogy köbö 600 milliárd dollárnyi pénzt nyomtak csak úgy: A Fed tehát nem tehet mást, mint a válság során benyelt toxikus eszközöket egyelőre mérlegében magánál tartja, s nem értékesíti, mert a jelek szerint nem nagyon van kinek. Egy kereskedelmi banknak ilyenkor 600 milliárd dollárnyi céltartalékot kellen képeznie.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. július 02. 15:19 | Sorszám: 5164
Ehhez össze kellene fogniuk a magyar civil értelmiség jobbik részével.

Vagy egyszerűen csak hagyni őket, hogy dolgozzanak. Egyelőre csak az látszik, hogy a klientúrába ömlik a pénz, a volt szadióták megint ott vannak a kondérnál, közben az értelmiség említett felének megélhetési problémái vannak, a civil szervezetek vegetálnak, vagy halódnak.


Téma: Általános sztrájk bénítja Görögországot
Egzisztenciális kvantor
2011. július 02. 15:14 | Sorszám: 63
Linked van?
Némelyik rettegő évek óta folyamatosan hirdeti Amerika csődjét, de nem hittem volna, hogy ilyen kevéssel a görög szavazás után kiderül az igazság. Azt lenne jó még kideríteni, hogy mennyi dollár van forgalomban, mert azt 2006, vagy 2007 óta nem közli a FED.

Téma: Bohócforradalom
Egzisztenciális kvantor
2011. július 01. 23:15 | Sorszám: 265
Látom a különbséget, nekünk olyan van, mint az alsó képen, csak több lóherével. Ha jól látom, az is részben tarack, nem fű.
Amúgy szerintem pázsitot egyféleképpen lehet csinálni: rengeteg munkával. Főleg locsolni, és nyírni kell. A locsolástól minden nagyon elkezd nőni, a nyírást pedig csak a fűfélék bírják. Illetve a lóhere és a pitypang is, de azokat el fogja nyomni a fű, ha megerősödik. A fűnek kell még talaj, vagy műtrágya is, hogy erősödjön, illetve nem árt időnkét fűmagot kiszórni.
A tarackot passzolom. Szerintem attól csak télen lehet megszabadulni gyepszellőzetővel, de lehet, hogy okosabb embereknek vannak jobb módszereik is.

Én azért tettem le a pázsitról, mert egyrészt nekem jó az is, ami a lenti képen van, másrészt a pázsit megőrzése is rengeteg munkával jár. A szomszédunk körömvágó ollóval egyesével szedegeti ki a gazocskákat.


Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. július 01. 22:58 | Sorszám: 2819
Majd a Fővárosi Bíróság kiengedi.

Téma: Bohócforradalom
Egzisztenciális kvantor
2011. július 01. 22:51 | Sorszám: 263
Minek neked pázsit? Nem elég, ha zöld, és tömör?

Téma: Használhatatlan a fórum
Egzisztenciális kvantor
2011. július 01. 18:50 | Sorszám: 275
véleményem -> elméletem
polioma -> polyoma
Egzisztenciális kvantor
2011. július 01. 18:48 | Sorszám: 274
Maradjunk abban, hogy a rák jellemzően öregkori betegség.

Rákja válogatja. Vannak tipikusan gyermekkori betegségek (pl. némelyik leukémia), illetve tipikusan fiatalkori betegségek (pl. lymphomák, hererák). Az utóbbiakra nem lehet azt mondani, hogy eleve rossz génálományt feltételez, mert rendszerint erejük teljében levő fiatalokat támad meg. Inkább valamilyen anyagcsere változáshoz van köze, amelyik bizonyos életkorban következik be.
(Saját különbejáratú véleményem szerint a gyerekkori daganatos betegségek jó része - pont azok, amelyeket onogur említett - fertőzések következményei. Egyszerűen abban a korban találkoznak a gyerekek először a polioma és herpesz vírusokkal, amik szerencsétlen körülmények között rákot okoznak.)

Persze a daganatos betegségek többsége inkább öregkori.

Egzisztenciális kvantor
2011. július 01. 18:35 | Sorszám: 273
A stressz érzékenyít, de nem jelenti feltétlenül, hogy a megbomlott fiziológiai egyensúly önmaga ellen fordítja a szervezetet.

Természetesen. A stressz hatására (többek közt) szteroid hormonok termelődnek, amik immunszuppresszor hatásúak. Fogalmazhatjuk úgy is, hogy a stressz maga immunelnyomó hatású, ami viszont rákkeltő.


Téma: Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
Egzisztenciális kvantor
2011. július 01. 16:48 | Sorszám: 184
Jé, az újságból kell megtudnom, hogy Daniék hazajönnek? Amúgy Erdélyi Dani apósa Falus András akadémikus, a SOTE Immunbiológiai Intézetének vezetője.

Téma: Fideszlibsi aknamunka
Egzisztenciális kvantor
2011. július 01. 16:42 | Sorszám: 106
Gondolom, a holland gyerekek más nyelvi struktúrákkal születnek.

Téma: A mi rendőreink
Egzisztenciális kvantor
2011. június 30. 23:09 | Sorszám: 491
Az óbudai kapitányságba csapott a villám – öt rendőr kórházban
...
A kórházba szállított rendőrök az éjszakát megfigyelés alatt töltik, ha komoly bajuk nem esett, pénteken hazaengedik őket.

Kellett nekik tüntetni!

(Amúgy örülök, hogy nem lett komolyabb bajuk, és remélem, hamar hazaengedik őket.)


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. június 30. 22:29 | Sorszám: 3508
Nem tudni mi történt, mindenki találgat. Az alábbi magyarázatot valamelyik orosz újság fórumán találtam, de mire linkelni akartam, már eltüntették.

Téma: Amerika segíccs!!!
Egzisztenciális kvantor
2011. június 30. 22:24 | Sorszám: 30
Az amerikai politika nem egységes, Clintonné az AIPAC-vonalat képviseli, csakúgy, mint elődje. Hogy ezt a kettőt nagy hirtelen ideszalajtották, annak olyan deresre húzás szaga van. Ha az AIPAC-vonalnak nem tetszik, amit Orbán csinál, akkor Orbán jól csinálja. Csak Tu-154-es gépre ne üljön!

Téma: Fideszlibsi aknamunka
Egzisztenciális kvantor
2011. június 30. 22:12 | Sorszám: 103
A "gyerek" megdöbbentően okos

Lári-fári! Csak Edu okos, senki más.


Téma: Használhatatlan a fórum
Egzisztenciális kvantor
2011. június 30. 22:03 | Sorszám: 260
Nem vagy te egyszemélyben az igazság letéteményese. Éppolyan fórumtárs vagy mint lac1 vagy én. Egyenlőek a jogaink és ugyanannyit "érünk".

Jaj, a plafon!
És mi van a másik 2 nick-eddel?


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. június 30. 21:56 | Sorszám: 3506
Ugyanazzal a trükkel csinálták volna? A torony frekvenciáján dolgozó, a torony adását elnyomó ál-torony a fedélzeten, a horizontot pedig 200 méterrel lejjebb állítják?

Téma: Kína - a jövő nagyhatalma
Egzisztenciális kvantor
2011. június 30. 14:40 | Sorszám: 592
Arra a buta gondolatra jutottam, hogy Kína már most szuperhatalom. Ugye van Kínának vagy 3000 milliárd dollárnyi tartaléka más valutában, aminek (vélhetőleg) 70%-a dollár(kötvény), ami az összes amerikai államadósság 15%-a. Ha Kína ezt hirtelen pénzzé akarná tenni, azzal jól bedöntené a dollár árfolyamát. Nyilván nem érdekelt ebben, mert a fokozatosan gynegülő dollár miatt a maradék dollár alapú kötvényei elértéktelenednének, de elvileg megtehetné.
Hogy a hirtelen gyengülő dollár hogyan érintené USA-t, azt nem tudom, de valószínűleg egyre több ország akarna leszokni a dollár alapú elszámolásról.

Téma: Használhatatlan a fórum
Egzisztenciális kvantor
2011. június 28. 23:04 | Sorszám: 131
A két jómadár többet ír ide, mint a többiek együttvéve. De lehet, hogy Edu egyedül is.

Téma: Cukorgyárak privatizációja: Van visszaút?
Egzisztenciális kvantor
2011. június 28. 23:02 | Sorszám: 16
Ugyanezt az erőművekkel is meg kellene csinálni.

Téma: Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
Egzisztenciális kvantor
2011. június 28. 22:54 | Sorszám: 4526
Aj, de kár!

Téma: Általános sztrájk bénítja Görögországot
Egzisztenciális kvantor
2011. június 28. 22:53 | Sorszám: 6
Ha csótány akart volna lenyomni ilyet a torkunkon, akkor mi is tüntetnénk. Nehéz kérdés ez, mert majdnem mindenkinek igaza van.

Téma: Amerika végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2011. június 27. 13:40 | Sorszám: 179
Guglin kerestem valamit, és véletlenül belefutottam ebbe a topikba.
Így majdnem fél év táblatából elég nagy arcra esésnek tűnik Sarkozy beszólása. Illetve elég hihető az az összeesküvés-elmélet (nem tudom, hol olvastam), hogy az USA próbálja minden áron csődbe juttatni Görögországot.

Téma: Hogyan fog Kina összeomlani?
Egzisztenciális kvantor
2011. június 27. 13:07 | Sorszám: 137
OFF

Mi legyen a reformátusokkal?
Szegények elég nagy bajban vannak. Egy hívő református könnyen eljut oda, hogy ő folyamatosan bűnben él, nem tud szabadulni a bűneitől (amik esetleg csak apróságok igazi bűnökhöz képest), és nem mehet úrvacsorázni.
A katolikus meg fogja, meggyónja, leteszi, és elfelejti a terhet.


Téma: Tóth Gy. a jobboldali idiotizmus csúcspontja
Egzisztenciális kvantor
2011. június 26. 23:15 | Sorszám: 224
Ez az Edvárd annyira buta, mint hat pár rendőrcsizma. Érdemes neki szólni, hogy Hollandiának más az éghajlata, mint Magyarországnak, vagy fölösleges erőfeszítés lenne? Arra azért kíváncsi lennék, hogy biciklizett-e már életében 1 km-nél többet egyszerre.

Téma: Kína - a jövő nagyhatalma
Egzisztenciális kvantor
2011. június 26. 22:56 | Sorszám: 461
Szerintem a német gyarmatosítás sokkal jobb mint az orosz vagy a kínai.

A németek kiviszik a profitot, semmit nem hagynak itt. Ld. még: [url=http://www.gazdasag.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=185:europai-multik-a-kueloenado-ellen&catid=2:hirek&Itemid=57]Európai multik tiltakozó levélben követelnek szankciókat Budapest ellen a különadó kivetése miatt Brüsszelnél. Az akcióban hat német, három osztrák, két holland és egy-egy cseh, illetve francia óriáscég vett részt. Nem hiszem, hogy ennél rosszabbul tudnánk járni Kínával.

Egzisztenciális kvantor
2011. június 26. 21:41 | Sorszám: 451
a kínai gyarmatosítás semmivel sem rosszabb, mint a német, a francia, vagy az orosz
Az izraelit kihagytam. Valószínűleg annál sem rosszabb.
Egzisztenciális kvantor
2011. június 26. 21:39 | Sorszám: 450
Jelentkezem a lelkendezők közé.
Azon kívül, hogy közvetve és közvetlenül kapunk egy csomó zsét, azért örülök, mert meg vagyok győződve róla, hogy (amíg Orbánék kormányoznak) a kínai gyarmatosítás semmivel sem rosszabb, mint a német, a francia, vagy az orosz. És legalább több lábon állunk.

Lelkendező fórumtagok:
gyaloggos
zümi
Egzisztenciális kvantor
.
Nem lelkendező fórumtagok:
tiszavirág
Gyöngy
.
Ellenző fórumtagok:
Tappancs
Marco
.
Realista (elfogadó?) fórumtagok:
Langer
karakan
.

Egzisztenciális kvantor
2011. június 25. 23:25 | Sorszám: 382
nézz csak meg néhány b-kategóriás amerikai tévéfilmet a lecsúszott, vagy soha föl nem emelkedett, kriminalizálódott egyének tömegeivel ...

Filmekből nem szabad tájékozódni, azok teljesen fals képet festenek. Bár nem voltam még az USA-ban, de ismerősök beszámolói szerint némelyik dokumentum-, vagy riportfilm jobban eligazít. Még ha a témájuk nem is feltétlenül szociológiai.


Téma: ORBÁN=GYURCSÁNY
Egzisztenciális kvantor
2011. június 25. 23:17 | Sorszám: 11
ORBÁN=GYURCSÁNY

Látom, csótány (és) hívei nagyon kapálóznak. Szeretnék a fűrerüket államférfinak látni.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2011. június 25. 22:58 | Sorszám: 1920
Orbán zseniális húzása volt a nagy szabású kínai megállapodás.

Majd elválik. Ven Csia-pao Ukrajnában is kiosztott vagy 3 milliárd dollárt. (Maradt még nekik 2997 millárd készpénzben.)
Mindenesetre a nyugati média is vezető hírként hozza, hogy Kína megtámogatja az eurót. 4 nappal a görög parlamenti szavazás előtt. Ez nem smafu!

Egzisztenciális kvantor
2011. június 25. 22:51 | Sorszám: 1918

Vajon a kínaiaknak is gesztusnyelve? És hasonlít az a mienkre?


Téma: 19,5 Tarlós folytatja, amit....
Egzisztenciális kvantor
2011. június 10. 23:47 | Sorszám: 87
Hülye Tarlós! Hogy lesz így francia becsületrendje?!

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2011. június 10. 23:39 | Sorszám: 3455
ab=g#, vagy majdnem

Azt egyszer egy hozzáértő elmagyarázhatná nekem, kontárnak, hogy az ab miért nem g#. A zongorán lehet ab-t ütni?


Téma: RENDŐRSÉG
Egzisztenciális kvantor
2011. június 10. 23:34 | Sorszám: 460
De én ezt csak mendemondának tartom.
Meg különben is: nem szabad.

Jól van, értjük.


Téma: Kezdődik!!!
Egzisztenciális kvantor
2011. június 10. 17:29 | Sorszám: 6
Elsőként a hitelminősítők közül a korábbi AAA-ról AA-ra csökkentette az Egyesült Államok adósi besorolását a német Feri EuroRating & Research AG

(Szép németes neve van. )

Nem tudom, kell-e abban valamit látni, hogy a németek kezdték. Gazdag István szerint a görög államcsődöt az USA csinálta, hogy az euro-zóna zűrzavara keresletet támasszon az amerikai állampapírok iránt.
Akkor ez most válaszlépés lenne?


Téma: Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
Egzisztenciális kvantor
2011. június 10. 13:46 | Sorszám: 4485
"Gyurcsány maga adta át a sajtónak az őszödi beszédet"

Szerintem a fórumozóknak nem okoz meglepetést a hír. Még a végén kiderül, hogy igaza lesz Barcs Endrének abban, hogygyurcsány így tudta le az EU-nak tett ígéretét.


Téma: Matolcsy és az Ország Helyreállítása
Egzisztenciális kvantor
2011. június 09. 17:21 | Sorszám: 78
Annyira utálod az Orbán-kormányt, hogy még a GDP növekedést is képes vagy lefitymálni. De most hülyeséget írtál, és ebből nem tudsz kimászni. Tessék, ennyi köze van a forgalomnak a profithoz: http://www.vilaggazdasag.hu/vallalati-adatok/auchanmagyarorszag
Pont erre van kitalálva a különadó. A profitot a multik a nekik tetsző szintre állítják be, de a forgalmat nem tudják eltitkolni.
Egzisztenciális kvantor
2011. június 09. 11:45 | Sorszám: 76
Bezzeg 2009-ben milyen jó volt?! Akkor 7%-kal csökkent a multik profitja.

(Megsúgom, hogy ne nézzél ki nagyon bután, hogy a GDP-nek a forgalomhoz van köze, nem a profithoz.)


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2011. június 09. 11:41 | Sorszám: 1793
Erről korábban már beszélgettünk. Valószínű, hogy Orbánék előre menekülnek.
Egyrészt Görögország feneketlen pénznyelőnek néz ki, és az EU által megkövetelt privatizáció csak még jobban tönkreteszi őket. Ha egyszer elfogynak az EU- és IMF-hitelek, akkor itt gebasz lesz. A gebasz ránk nézve azt jelenti, hogy a távol-keleti befektetők nem fognak akarni a térség állampapírjaiból vásárolni. Ha addig sikerül tendenciózus államadósság-csökkentést felmutatnunk, akkor Magyarországot nem fogják a "térség"-hez sorolni.
Másrészt Kínának hegyekben áll a dollárja, amit valószínűleg szeretne kihelyezni. Azokért a befektetésekért is úgy tudunk versenyezni, hogy csökkenő pályára állítjuk az államadósságot.

Téma: Matolcsy és az Ország Helyreállítása
Egzisztenciális kvantor
2011. június 09. 11:28 | Sorszám: 74
Áthozom ide: Régóta nem látott magasságokban a GDP-növekedés
Magyarország bruttó hazai terméke 2011 I. negyedévében 2,5%-kal, a naptárhatás kiszűrésével 2,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest 0,7%-kal bővült.

Bár a negyedéves összehasonlítás nem megbízható, de egyelőre hihetjük azt, hogy gyorsulunk. Az EBRD 2011-re 2.7%-os, 2012-re 2.8%-os növekedést vár.


Téma: 19,5 Tarlós folytatja, amit....
Egzisztenciális kvantor
2011. június 08. 21:33 | Sorszám: 65
Vannak szadeszes miniszterek és államtitkárok.

Téma: Jobbik: 855.109
Egzisztenciális kvantor
2011. június 07. 18:51 | Sorszám: 3302
Tudjuk. A lényeg, hogy ártson.

Téma: Miért erős a Forint?
Egzisztenciális kvantor
2011. június 07. 14:07 | Sorszám: 177
Inkább nekünk.
Egzisztenciális kvantor
2011. június 07. 14:02 | Sorszám: 175
Hopp, mit találtam: Amúgy szerintem itt a dugóhúzó (ld. hivatkozott cikk): a tökekivonás további GDP csökkenést fog okzni, ami növeli a hiányt, ami elbizonytalanítja a befektetöket, ami tökekivonást fog okozni.

Mindez 2007 szeptemberében. Azaz valószínűleg a válság nélkül is sikerült volna a szociknak csődbe vinni az országot, csak tovább tartott volna.


Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2011. június 07. 13:55 | Sorszám: 989
1. a legnagyobb barom, aki úgy vesz fel hitelt, hogy túlvállalja magát
2. A bankoknak sokkal tisztességesebben kell hitelt folyósítaniuk ...
3. Az államnak sokkal szigorúbb feltételeket kell szabnia a bankok működésénél ...

Már néhányszor kitárgyaltuk, de úgy látszik, nem elégszer. A bankok simán becsapták az embereket, és folyamatosan becsapják, zsigerelik őket. Azaz a 2. és a 3. ponttal kellene kezdeni minden ilyen devizahiteles dolgot.

A hitelfelvételnél az egyszeri ember legföljebb 2 dolgot vett figyelembe, pedig sokkal többet kellett volna, és olyan dolgokban kellett volna előre gondolkodnia, amihez nem ért, a bank meg direkt eltitkolja előle.
Azzal húzták be a csőbe az embereket, hogy a CHF alapú hitel olcsóbb, mint a forint alapú. Persze eleinte nem volt olcsóbb, ezért d-209 (bankár) eftássék gyorsan megszüntették a támogatott forinthiteleket, hogy ne legyen versengés a lakáshitel-piacon.
1. Ezek után lehetett azzal hitegetni az embereket, hogy még ha duplájára emelkedne is a CHF árfolyama, akkor is alacsonyabb lesz a törlesztőrészlet, mint a forint alapú (most már nem támogatott) hitelnél. Arra viszont már nem figyelmeztettek a bankok, hogy 20-30% árfolyamemelkedésnél 20-30%-kal magasabb törlesztőrészletet is ki kell bírni a családnak.
2. Azt is elhallgatták a bankok, hogy a CHF árfolyamát piramisjáték módjára tartja alacsonyan a sok hitelfelvétel. Azaz addig tart a Hawaii, amíg újabb és újabb hitelekre sikerül rábeszélni az embereket. A protfolio.hu, meg mi itt a fórumon ezt már 2007 szeptemberében megírtuk. De sem a PSZÁF, sem a bankok nem szóltak.
3. Azt is elhallgatták a bankok, hogy ha elkezd emelkedni a CHF árfolyama, tömegesen fognak bebukni a hitelek, és az ingatlanok eladhatatlanná válnak.
4. A CHF-hitelezés leállásával a pozitív visszacsatolás megfordul: a folyamatos törlesztések folyamatos CHF-keresletet jelentenek, ami emelni fogja a frank árfolyamát. Márpedig a kezdeti lelkesedés itt Magyarországon is és a szomszédainknál is még válság nélkül is előbb-utóbb kifullad, és akkor az összes behülyített CHF-adós szopóágra kerül. Ha 20 évre vették föl a hitelt, akkor 20 évig fog tartani a szopóág.


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. június 06. 10:47 | Sorszám: 2971
Ezeket egyébként már régen nem fizetik, és nem is számítanak az óraszámba.

Szerintem meg valamilyen szorzóval beleszámítanak. De majd megkérdezem egy hozzáértőtől.

Egzisztenciális kvantor
2011. június 06. 10:21 | Sorszám: 2969
Érdekes, pedig a libernyákok is óraszámot emeltek.
Ez valahogy pártsemleges idiótaság.

Kéretik nem egykutyázni, amíg a részleteket nem ismered. Most a szakmai óraszámot akarják emelni. Azaz azt az időt, amit a pedagógus az oktatásra fordít. Ugyanis mostanság rengeteg egyéb feladata is van a tanároknak, pl. napköziztetés, tanulócsoportok, ebédeltetés, ... Ezt a rengeteg egyebet nem lenne muszáj ugyanolyan képesítésű pedagógusnak végeznie, és akkor a tanároknak több idejük marad az órarendi órákra.

Egzisztenciális kvantor
2011. június 06. 10:12 | Sorszám: 2967
Hoffmannanak garantáltan igaza lehet, látván a liberálisok dühét.

Egyrészt nincs feltétlenül összefüggés a két dolog között. Láthatóan a télen a média-törvény ügyében indított hisztéria-kampány második felvonása zajlik a szakszervezetek főszereplésével, és mindenbe belekötnek, amibe csak tudnak. Ha Hoffmannak nem lenne igaza, akkor is tüntetnének ellene.
Másrészt Hoffmann kicsit ügyetlen, illetve magára hagyták egy olyan helyzetben, aminek a kezelésében még nincs tapasztalata. Lehet, hogy szakmailag jó, amit kitalált, csak egyrészt nincs rá pénz, másrészt igazából Hoffmannék meg sem tudják mondani, hogy mennyibe kerülnek a változtatások. Az utóbbi egyértelműen Hoffmann hibája. De az, hogy Matolcsyval szemben bénázik, az nem. Elvileg a Matolcsyval való alkudozás Réthelyi feladata lenne.
(Mellesleg az a pletyi terjed, hogy Réthelyi decemberben repül. És Réthelyi mindent meg is tesz azért, hogy a híresztelések beigazolódjanak.)


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2011. június 05. 22:33 | Sorszám: 3388
a szaki alkatrészeként kilopta a gyárból a varógépet és mire otthon összeszerelte ,a végén kiderült hogy géppuska

Hm. Jó, hogy említetted. (Van még hasonló vicc traktorgyárral és harckocsival.) Kicsit utánagondolok, és rá kell jönnöm, hogy ez egy hiperprofi vicc. Igazából az "egykutyázás" archeotípusa. Szétteríti a felelősséget: azért ilyen szar és hazug a rendszer, mert ti - kisemberek - loptok a gyárból.


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. június 05. 22:22 | Sorszám: 2951
Köszi az idézetet! Úgy látszik Babits (is) megelőzte korát.

Téma: Földrengés, cunami Japánban
Egzisztenciális kvantor
2011. június 05. 22:11 | Sorszám: 558
Az nem Nanu-nanu, hanem valami bányarobot, aki rosszul viselte a meleget. (Vajon az összes Pirx rész Lem-novellát dolgozott föl?) XXI. századot sejtető képtechnika.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2011. június 03. 10:55 | Sorszám: 3276
(Nem mennek nekem ezek a fórumkódok.)

Szóval: mindíg, mindent a nyilvánosság előtt tettünk

Egzisztenciális kvantor
2011. június 03. 10:53 | Sorszám: 3275
jó megjelenés, jó beszédkészség, nulla erkölcs, nulla intelligencia

A 0 intelligenciáról nem vagyok meggyőződve. Szerintem elég nagy kaliberű szélhámos az, aki ilyen folyékonyan tud hazudni: [url=http://kepviselofunky.blog.hu/2010/04/29/na_kire_szavazott_szollar_domokos]mindíg, mindent a nyilvánosság előtt tettünk[/url. Mint pl. 7%-os deficit helyett 3.8%-os hiánycél. Vagy libajnai 1 Ft-os fizetése, amit teljes egészében a krízisalapba utal.


Téma: A II.Orbán kormány első éve
Egzisztenciális kvantor
2011. június 01. 16:11 | Sorszám: 261
Világos, hogy Orbán a hülye, te meg a helikopter.
Egy kicsit én is hülye lehetek, mert szerintem legföljebb 70% az a szám. Valószínűleg városokban magasabb, vidéken alacsonyabb. Elég sok embert ismerek, aki többet dolgozik, mint heti 5 nap.

Téma: RENDŐRSÉG
Egzisztenciális kvantor
2011. június 01. 14:02 | Sorszám: 297
Lego-kocka

Téma: A II.Orbán kormány első éve
Egzisztenciális kvantor
2011. június 01. 13:47 | Sorszám: 253
A vasárnapi nyitva tartást semmi sem indokolja. Ha az osztrákok elvannak nélküle, akkor mi is kibírnánk egy napot plázázás nélkül.

Már az osztrákok sincsenek meg nélküle. Egyre több helyen vannak nyitva boltok/áruházak vasárnap is. Igaz, még csak olyan boltot láttam, ahol van 1-2 óra ebédszünet.


Téma: Hellász végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2011. május 31. 13:47 | Sorszám: 16
Szerintem az EU-é. Ha a görögök nem fizettek adót a saját kormányuknak, akkor az EU-nak még kevésbé fognak. Ha tüntettek a saját kormányuk ellen, akkor az EU ellen még jobban fognak. Ezt a helyzetet az EU nem tudja megoldani.
Nem tudom, hogy nem is akarják-e, vagy csak hülyék. Ugyanis a megszorítások örvénybe rántják az országot: megszorítások -> fogyasztáscsökkenés -> adóbevétel kiesés -> hiány -> újabb hitel -> megszorítások -> ...
Biztos, hogy a a frankfurti és a londoni közgazdászok is tudják ezt, úgyhogy azt kell feltételeznem, hogy a megszorításokat szándékosan erőltetik, hogy bagóért fölvásárolhassák az országot.
Egzisztenciális kvantor
2011. május 31. 11:59 | Sorszám: 5
(Bocsi, lusta voltam még azt is bemásolni. Igazából az egész topikot a találó hozzászólásod ihlette.)
Egzisztenciális kvantor
2011. május 31. 11:34 | Sorszám: 3
Kapnak egy olyan helytartótanácsot, mint ami a mienk volt '48 előtt?
Egzisztenciális kvantor
2011. május 31. 11:16 | Sorszám: 1
Idézet:
Akkor már csak az ország nevét kell megváltoztatni: Görög Protektorátus.
Egzisztenciális kvantor
2011. május 31. 11:08 | Sorszám: 0
Fiskális kényszerzubbony: európai hatóság szedné a görög adót

Azért ez durva, nem?


Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. május 30. 23:22 | Sorszám: 1409
Szólni kellene a görögöknek, hogy nem szabad eladni az aranytojást tojó tyúkokat (kikötő, telefontársaság).
Persze hiába szólnánk, úgyhogy részvéttel gondolok rájuk.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. május 30. 23:16 | Sorszám: 2886
A múlt hónapban valami olyasmi jelent meg, hogy sem a munkanélküliség nem változott, sem a foglalkoztatottság. Ellenben a magánszférában dolgozók száma nőtt, a közalkalmazottaké csökkent.
Szerintem ez így már egy tendenciát jelez.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2011. május 30. 23:11 | Sorszám: 1737
Régebbi hír, csak most botlottam bele: A magyar kormány folytatni akarja a keleti nyitást gazdasági téren: ennek jegyében találkozott szerdán Orbán Viktor miniszterelnök koreai és a japán kollegájával Párizsban.

Gondolom, csótányt eszi közben a penész.

Egzisztenciális kvantor
2011. május 30. 23:09 | Sorszám: 1736
Régebbi hír, csak most botlottam bele: [url=http://hvg.hu/itthon/20110525_orban_keleti_nyitas_oecd]A magyar kormány folytatni akarja a keleti nyitást gazdasági téren: ennek jegyében találkozott szerdán Orbán Viktor miniszterelnök koreai és a japán kollegájával Párizsban.

Gondolom, csótányt eszi közben a penész.


Téma: Energiapolitika
Egzisztenciális kvantor
2011. május 30. 23:06 | Sorszám: 2831
Mint például?
Egzisztenciális kvantor
2011. május 30. 14:42 | Sorszám: 2828
egy állami beruházáshoz saját gyártósort rántson össze

Na erre nem gondoltam. Így viszont már nem olyan rossz ötlet. Ugyanis jelenleg azért magas a napelemek ára, mert a távol-keleti gyártók nem győznek annyit gyártani belőle, mint amennyi a kereslet.

Még annak tudatában is bevállalható, hogy ez ma még technikailag nem megoldott.
A visszatáplálós rendszer már teljesen kiforrott. Bemész a boltba, kifizeted, fölszerelik a tetődre, és bekötik a hálózatba. Csak egy tipikus 2-3 kW-os rendszer 2-3 misi körül van.

Egzisztenciális kvantor
2011. május 30. 14:18 | Sorszám: 2826
Németország legkésőbb 2022-ig bezárja atomerőműveit. Erről a hajnalig tartó ülésén döntött a berlini kormány.

Értem én, hogy szarban van a belpolitika, de ez saccra öngyilkosságnak tűnik. Az internet szerint itt 20GW, azaz kb. 10 Paksnyi teljesítményről van szó, ami éjjel-nappal, télen-nyáron rendelkezésre áll. Ha ez kiesik, akkor azt vagy importból kell fedezniük (ez öngyilkosság, mert csak jól fölhozzák a franciákat), vagy valamilyen megújuló energiaforrásból.
Megújuló energiaforrásokból marad a szél- és a napenergia, a többi csak bohóckodás, vagy hulladék(hő) hasznosítás. (A mezőgazdasági meg egyéb hulladékra erőművet építeni nem butaság, csak abból 20GW soha nem fog nekik összejönni. Az energiafüvet nem kommentálom, az nettó hülyeség.)
Szélből van a fricceknek bőven (egyszer autózzatok végig Hamburgból Koppenhágába, és látni fogjátok, hogy a dolgos németek nem is hagyják kárba veszni a szélenergiát), de valahogy nehezen hiszem, hogy a 20GW-nak akár csak a fele is összehozható szélerőművekből.
Szóval marad a napenergia. Úgy tudom, egy ideje már amúgy is erőltetik a németek a napelemes energiatermelést. Csakhogy a jelenlegi árak mellett még a kőolajtüzelésű erőművekkel sem versenyképes. És még jobban meg fog ugrani a napelemek ára, ha kiderül, hogy Németország egymilliárd négyzetméternyi napelem beszerzésére készül.
(A minap olvastam, hogy valahol Pest-megyében egy napelem gyártó vállalat indul mostanában. Ők biztosan örülnek a német fejleményeknek.)


Téma: Bírói kar
Egzisztenciális kvantor
2011. május 27. 17:58 | Sorszám: 149
Apropó beszélő!
...
ha Rohác elmondja mit tud az akkori idők megoldatlan ügyeiről, nem kéritek rajta számon az Aranykéz utcai halottakat. Erről szól a Ti vádalkutok. Hányan is haltak meg ott a robbanásban Feri? Bástya elvtársnak megér ennyit egy hamis vallomás?

Azóta Rohác ügye szépen halad, talán az Aranykéz utca miatt is leültetik.

De van ott az írásban egy másik érdekes dolog:
Ugye szép a Kokó kocsmája Miniszterelnök úr és mindenki nagyon fotogén ott, pláne ha vádalkut köthet?
Gondolom, itt arról a bizonyos fényképről van szó, amelyiken Orbán mellé beugrott egy maffiózó. Utána lehetne menni, hogy ki kötött kivel csótány nyomására vádalkut, és az illető bíró kaphatna egy fegyelmit, vagy egy felfüggesztettet.


Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2011. május 27. 17:46 | Sorszám: 716
Gugliba: gyurcsány eastcasablanca
Az első találat jó lesz.
Amúgy rosszul emlékeztem, nem arra gondoltam, hanem erre: http://www.freewebs.com/beszelo

Szóval ebben lett volna a selyemzsinór?


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. május 27. 16:43 | Sorszám: 5067
Kicsit olvasgattam az amerikai sajtót a témában, és odaát azon vannak kiakadva, hogy senki nem jelezte előre a tornádót.
Én laikus vagyok, de szerintem a tornádó májusban meglehetősen szokatlan dolog. Volt eddig.
Egzisztenciális kvantor
2011. május 27. 16:28 | Sorszám: 5064
http://www.youtube.com/watch?v=rv3COQ6gv-8

Úgy néz ki, mint nálunk Devecser, csak nagyobban.


Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2011. május 27. 16:23 | Sorszám: 714
A selyemzsinór konkrétan mi volt? Mi volt az, amitől egy ekkora kaliberű szélhámos úgy érezte, hogy le kell mondania?
Nem hiszem, hogy az államcsőd különösebben izgatta volna.
Szerintem az az esatcasablanca-s levél lehetett, amitől megijedt. Utaltak abban valami papírokra. És esetleg azok a papírok már elévültek, ezért lett csótány hirtelen ilyen bátor.

Téma: Tízperces álló vastaps a Nemzetiben
Egzisztenciális kvantor
2011. május 27. 16:14 | Sorszám: 196
OFF

Heló RK!
Szerintem ne erőlködj! Edu köbö. annyit ír ide, mint a többiek együttvéve. Legjobb lenne nem odafigyelni rá, csak baromira nehéz megállni, hogy ne reagáljak néha az egyre fölháborítóbb provokációira. Pedig nem kéne.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. május 27. 16:06 | Sorszám: 5061
Ha jól sejtem, az ott messze a kórház. Közelképeken látszik, hogy annak sem maradt egy ablaka sem.
198 mérföldes, azaz kb. 320 km/h-s szelet mértek Joplinban.

Téma: GYURCSÁNYPÁRT
Egzisztenciális kvantor
2011. május 27. 15:59 | Sorszám: 192
Amint átveszi az ellenőrzést a párt felett Gyúrcsány, azonnal kiirtja a jelenlegi vezetést, legalább középkáder szintig és a saját embereit, meg a volt szadeszes biznisztársakat fogja betolni posztokba.

Így lesz. Ez a pártszavazás is már győzelemnek tekinthető.

Egzisztenciális kvantor
2011. május 26. 22:47 | Sorszám: 175
Hiába magyarázod. Az LMP is csak egy Lego-kocka. Ha kell, a Jobbikkal játszik össze, ha kell, az mszp-vel.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. május 26. 20:05 | Sorszám: 2620
Klasszikus buta szelekció-magyarázat: ha fekete a bundájuk, akkor azért fekete, mert az evolúciós előnyt jelent. Ha foltos, akkor az meg azért, mert az evolúciós előnyt jelent.

Kíváncsi vagyok, mikor jönnek rá a tudósok, hogy a szelekció hagyományos magyarázata tautológia. Azaz szelekció igazából nincs is.
Illetve fokozhatnám: a szelekció bevezetéséből egyenesen következik Isten létezése.


Téma: GYURCSÁNYPÁRT
Egzisztenciális kvantor
2011. május 26. 19:57 | Sorszám: 169
Gyurcsány és az LMP tűz és víz.

Téma: 11%-on az LMP
Egzisztenciális kvantor
2011. május 26. 14:18 | Sorszám: 25
1. A hülye, aki nem látja át a dolgokat.
Meg túl sok tévét néz, és Blikk-et olvas. Szerintem ilyen a többség.

Téma: Mezőgazdaság, élelmiszer
Egzisztenciális kvantor
2011. május 26. 13:12 | Sorszám: 439
"2+1 ajándék" feliratú terméknek magasabb volt az ára, mint ha a fogyasztók külön vették volna meg a termékeket

Ezt a trükköt rendszeresen alkalmazzák.
1-2 hete az "akciós" félkilós kávé drágább volt, mint a nem akciós 250gr-osból 2 db.


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. május 25. 22:28 | Sorszám: 2835
Ja, ja. A 168 óra valahogy mindig előrébb van.

Téma: A II.Orbán kormány első éve
Egzisztenciális kvantor
2011. május 25. 22:20 | Sorszám: 170
Ha tudnám, hogy vmelyik közmű szolgáltatót, vagy a MÁV-Cargót veszik vissza, akkor én odaadnám nekik egyhavi fizumat. Pedig én vagyok a családfenntartó.

Téma: A ballib legszórakoztatóbb sirámai
Egzisztenciális kvantor
2011. május 25. 16:11 | Sorszám: 809
Apropó: olyan topik nincs, hogy a balos újságírók aljasságai? Ez oda kívánkozna: http://index.hu/belfold/budapest/2011/05/25/modositva_fonodhatnak_a_budai_villamosok/

A cikk első 2 mondata: Egyhangúlag elfogadta a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a budai fonódó villamoshálózat projektjének módosítását, az építkezés 2012-ben kezdődhet.
Bihary Gábor, a fővárosi MSZP-frakció tagja a vitában azt hangsúlyozta, ...

Hónapok óta megy a vita Tarlós és két Fidesz-es polgi között ezekről a villamosokról. Ezek után ki a f..-t érdekel egy szoci kisz-titkár véleménye?

Egzisztenciális kvantor
2011. május 25. 16:01 | Sorszám: 808
El kék dönteni a balos eftássaknak, hogy pontosan mi is a baj a MOL-részvényesek visszaszerzésével:
1. k. drága, nem erre van az IMF-pénz, és különben is rossz üzlet
2. már libajnai is majdnem megcsinálta, sőt tulajdonképpen ő küldte Moszkvába Orbánt aláírni.

Mert hogy hol így, hol úgy hörögnek, az eléggé szórakoztató.


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. május 25. 13:26 | Sorszám: 2825
A legdurvább a HVG-Heti Válasz arány.

A HVG-t is a költségvetési intézmények veszik. Az újságosnál a HV jobban fogy (vagy az újságos direkt keveset rendel).


Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 2128

Téma: Panama a MÁV-nál Gaál Gyula (SZDSZ) vezérigazgató részvételével :)
Egzisztenciális kvantor
2011. május 25. 10:36 | Sorszám: 18
A bizottság megvizsgáltatja egy állami tulajdonú vasúti szállító cég megalakításának lehetőségét is.

Hajrá! A MÁV-Cargo korábban is nyereséges volt. (Ami nyereséges volt, azt eladták. Ami veszteséges, azt meg bezárták. Lényeg, hogy Magyarországon ne legyen vasút.)
Amúgy amerre én lakom, határozottan megemelkedett a teherforgalom a MÁV-Cargo elajándékozása óta. Rendszeresen 40-50 kocsis irányvonatok mennek a reggeli csúcsban, meg még éjszaka is. Meg vagyok győződve róla, hogy haveri pályahasználati díjat fizetnek.
A korábbi MÁV vagonokat pedig szépen újrafestették, és továbbra is azokat használják.


Téma: Eltűnt a MOL-os 70 milliárd?
Egzisztenciális kvantor
2011. május 24. 18:35 | Sorszám: 38
Közben a MOL-é lett az INA majdnem fele. Az INA meg LNG terminált akar építeni Krk szigetre. Csak azt tudnám, minek a MOL-nak földgáz, mikor azt az üzletágat már eladta az E.ON-nak?

Téma: Grimaszok
Egzisztenciális kvantor
2011. május 24. 17:11 | Sorszám: 0
Hogy lehetne elérni, hogy mindenféle balos sajtótermék (sajnos van több is), ne ügyesen elkapott Orbán-grimaszokat tegyen ki a címoldalra? Speciell engem baromira fölháborít, mert ma Orbán éppen jó híreket hozott.

Téma: Eltűnt a MOL-os 70 milliárd?
Egzisztenciális kvantor
2011. május 24. 17:00 | Sorszám: 25
Akkor megértettem, miért nem fizetett idén osztalékot a MOL. Ez is a "nehéz küzdelem" része lehetett.

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. május 24. 13:31 | Sorszám: 1393
És mi van azzal, hogy "ott sem volt, és még alibije is van"?
Egzisztenciális kvantor
2011. május 24. 10:11 | Sorszám: 1384
Most olvasom, hogy zsizsik ment a lisztbe: Kína elkezdte vásárolni a görög államkötvényeket. Sőt már hitelt is nyújtott, amiből kínai hajókat vehet a görög állam. Gondolom ők is rámozdultak a görög kikötőkre.
Úgy néz ki, Kína eltanulta az IMF-stratégiát, és megeszi a németek pecsenyéjét.

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 2120

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. május 23. 16:24 | Sorszám: 1371
Na de milyen árfolyamon? Ki garantálja neked, hogy ha 1000 dollárért veszel aranypénzt, azért kapsz majd 1000 dollár értékű árut is? Mert ha jól olvasom, a jogszabály nem. Sőt egyelőre még az adómentességet sem sikerült kibulizni. Azaz még az állam sem fogja visszavenni az 1000 dollár értékű aranypénzedet 1000 dollárért.

Téma: Király Júlia: nem szabad megmenteni a devizahiteleseket
Egzisztenciális kvantor
2011. május 23. 16:19 | Sorszám: 353
A bankok a bedőlt követeléseiket kb. 20% -on eladják követelés behajtó cégeknek

Amúgy ez nem törvénytelen? Nem kellene erre céltartalékot képezniük és benyelni a veszteséget? Nem tudom, csak kérdezem.


Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. május 23. 15:22 | Sorszám: 1365
Olvastam a cikket, az úgy nesze semmi, fogd meg jól! A jogszabály semmire nem kötelezi a kereskedőket. Enélkül pedig csak annyira fizetőeszköz az arany, mint most: bármelyik ékszerész megveszi tőled az ő saját törtarany árfolyamán, illetve beteheted zaciba, és kiválthatod.
Egzisztenciális kvantor
2011. május 23. 14:11 | Sorszám: 1359
Tiszta hülyék.

Júniustól törvényes fizetőeszköz az arany és az ezüst
És milyen árfolyamon? A dollárhoz rögzített árfolyamon? Vagy piacin?
Ezzel az erővel a búza is lehetne fizetőeszköz.
Az arany ipari alapanyag, árát a piac határozza meg. Ha valaki korábban, mondjuk 5-10 évvel ezelőtt bespájzolt az olcsó aranyból, és most hirtelen piacra dobja, az bedöntheti Utah államot.
Illetve ha most pár állam bevezeti az aranyat, azzal keresletet támasztanak, meg fog ugrani az arany ára. Aztán ha befejezték az átállást, akkor meg beszakad az arany ára, és megszívják.

Szerintem ez megint csak néhány bank akciója a pórnép megszivatására.


Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2011. május 22. 22:03 | Sorszám: 2165
Az I. kerület nem mérvadó.

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. május 22. 21:50 | Sorszám: 1334
Ugyanis a rendszerváltáskor volt az országnak 20 milliárd dollár adóssága.
Ma van 90 milliárd- és közben eltünt az állami vagyon, zömében a kényszerprivatizációban.
És a népek meg bámulnak kifelé a fejükből és nem értik.

Elég nehéz is megérteni, mert a pénz nem azoknál van, akik ellopták. Ugyanis a magyar közszolgáltatók kisebbik része francia, a nagyobbik része pedig német kézbe került. A korábban működőképes ipart pedig részben franciák, részben németek tették tönkre (ld. még Danone, Nordzucker, Südzucker).

A görögöknél most pontosan ugyanez fog történni. Az IMF fogja tönkretenni őket, de a németek fognak jól járni. Nem véletlenül bulizták ki a németek a második "mentő"-csomagot is (bár úgy csináltak, mintha a fogukat húznák). Az IMF előírja, hogy a "mentő"-csomagot privatizációs bevételekből kell visszafizetni, a tőkeerős német cégek pedig bagóért megkapják az egész országot. Azt pedig, hogy Görögország kilépjen az euró-övezetből, a németek nyilvánvalóan soha nem fogják megengedni, mert a görög államcsőddel tudják zsarolni a többi tagállamot.

Ez a gyarmatosítási stratégia majdnem tökéletes. Egyetlen módon lehet védekezni ellene: 2/3-os győzelemmel. Ugyanis igaz, hogy a nagy német (és részben francia) cégek lenyúlják az országot (mint ahogy lenyúltak minket is), de függővé válnak az adott országtól. Azaz valóban sokat be kell fektetniük, és nem vonulhatnak ki egyik pillanatról a másikra. Eközben pedig csak közvetve, a sajtón keresztül van befolyásuk az ország kormányára (ld. még Ringier, RTL, ...). Így egy erős nemzeti kormány simán meg tudja fingatni őket, és a gazdagodásukat ellenük tudja fordítani.

(Keringett itt egy karikatúra, amelyik szerint a sajtótörvény ellen tiltakozó EU-s képviselőket az RWE, az EON és más nagy cégek szponzorálják. Tömören és velősen összefoglalja Magyarország jelenlegi helyzetét.)

Egzisztenciális kvantor
2011. május 21. 14:06 | Sorszám: 1284
Állítólag kétmillió dolláros a magánvagyona.

Kíváncsi lennék, ki hiszi el, hogy ofsór Simor gazdagabb, mint az IMF elnöke.


Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2011. május 21. 13:43 | Sorszám: 2160
Ugyebár a balliben hatalmas fejtörést kell, hogy okozzon, miért nem omlik össze a Fidesz támogatottsága ...
noha az ellenzék mindent bevetett: ...

Pedig egyszerű: akadályozni próbálták a Fideszt. Ahogy a másik két "Lego-kocka" is.
Még az a szerencsénk, hogy gyűlölnek minket. Ha szeretnének, már elvitték volna a szavazókat.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. május 21. 13:37 | Sorszám: 5004
Változtatna az valamit, ha megtudnád, hogy igen?

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. május 20. 21:45 | Sorszám: 2739
Nem kell elkeseredni. Ellentétben azzal, amit a cikk sugall, szerintem a kajáknál nincs különbség, legföljebb 1-2 terméknél. Az élelmiszerek könnyen ellenőrizhetőek, túl hamar kiderülne a turpisság. (A Suchard kakaó tartozott az 1-2 termék közé, amíg létezett.)
Viszont más termékekről biztosan tudom, hogy nálunk gyengébb minőséget árulnak. Mi pl. piacon vesszük az osztrák Persil mosóport, mert sokkal jobb, mint a magyar. Mármint az áruházakban kapható magyar csomagolású Persil.

Téma: Barack Obama az USA új elnöke
Egzisztenciális kvantor
2011. május 20. 21:30 | Sorszám: 283
Obamát lelövik, ugye?

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2011. május 20. 21:27 | Sorszám: 3213
Szíjjártó Péter helyében semmiképpen nem mondanám a bombázó Szöllősi Györgyinek, hogy "csókolom". Nem kell kapkodni, van arra is idő, hogy "kezit csókolom".

Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2011. május 20. 21:16 | Sorszám: 665
... de a Best magazin ápolgatja. A csodás Best magazin címlapján láttam ma csótányt, az öregecskedő Klára asszonyt, meg egy lovat. Csótány az egyiket ölelte, a másikat csókolta. Szinte elérzékenyültem.
Egzisztenciális kvantor
2011. május 19. 19:10 | Sorszám: 664
Azt olvastátok, hogy Puch szerint csótánynak a Zuschlag- és Hunvald-ügyben is lenne még mondanivalója?
Szóval bejött az a korábbi tippünk, hogy a két ügyet az mszp robbantotta ki csótány ellen. Nyilván a Zrínyi rektorának kommandós akcióval történt előállítása volt a válaszlépés.

Azért nagy spíler ez a csótány! A Zuschlag-ügyben előkerült ugyan a neve, de senki nem mert rá vallani. Gondolom, bizonyítékok pedig nincsenek, vagy eltűntek.
Az mszp pedig nagy szarban lehet, hogy Puch a sajtón keresztül két sikertelen félreállítási kísérlettel tud csak üzengetni. Ezek szerint nincs más a kezükben csótány ellen.
Ellenben a HM-es banda szépen egyesével börtönbe kerül.


Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. május 17. 23:10 | Sorszám: 1259
Rendben. Szerintem a minimum, hogy felfüggesztettet kap, esetleg dutyiba is megy.
Egzisztenciális kvantor
2011. május 17. 22:53 | Sorszám: 1257
A "legbefolyásosabb" embert egy szobalány feljelentése alapján elkapják a reptéren, és még az 1 misis óvadék ellenére sem helyezik szabadlábra.
Egzisztenciális kvantor
2011. május 17. 22:40 | Sorszám: 1254
Azt írták, hogy feltűnően csinos a szobalány, aki ráadásul színesbőrű, Bronxban él és hívő muzulmán. Őt támadta le a világ egyik legbefolyásosabb fehér embere, aki hivalkodik zsidóságával. Tökéletes ellentétek. Ha ezt egy ponyvaregényben olvasnánk, akkor azt mondanánk, hogy ez túl erőltetett és meseszerű.

Ha valaha ki lehetne deríteni az igazságot, akkor nagy tételben fogadni mernék, hogy a szobalány előtte már egyszer vagy többször fölkínálkozott a csávónak, csak aztán az utolsó alkalommal meggondolta magát.

Egzisztenciális kvantor
2011. május 17. 22:21 | Sorszám: 1250
Vagy egy nagyobb szabású megállapodás, amiben benne van az "arab forradlom", az afgán háború lezárása, a palesztin állam létrehozása, a pénzpiacok szigorúbb ellenőrzése?

Érdekes, de ezek a dolgok szerintem is eléggé összefüggnek.
Bár kicsit az "arab forradalom" mintha kilógna a sorból. Ugyanis az "arab forradalom" Európának nagyon árt. Izraelnek is, de Európának talán még jobban.
Európára pedig szükség van Kína ellen.


Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 2090

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. május 17. 22:06 | Sorszám: 1247
A sztoriba' szerintem nem kell kételkedned, ellenben a körülményekből arra kezdek gondolni, hogy alaposan elő volt készítve DSK bekasztnizása. "Menekülés közben" kapták el. Rögtön bevarrták a köztörvényesek közé. Kapott egy bírónőt a nyakába.

Téma: Orvosok
Egzisztenciális kvantor
2011. május 16. 23:34 | Sorszám: 2
Megjavult a Caps-Lock?

Téma: A Zorbán kormány gazdaság politikája
Egzisztenciális kvantor
2011. május 16. 23:28 | Sorszám: 7
A legjobb helyen kérdezted, mert én vagyok itt az illetékes eftáss, aki mindenhez ért, még a gazdaságpolitikához is, tehát rögtön meg is mondom a frankót.

Szvsz Orbánék előre menekülnek.
Hamecz István szerint a görög államcsőd nem kérdéses. Az csak a kérdés, hogy mikor, és ki mennyit bukik. Ha ez tényleg bekövetkezik, akkor még néhány ország megy utánuk (Portugália, Írország és esetleg Spanyolország, Olaszország, Belgium, szerencsétlen esetben még Ausztria is.) Amikor a görög államcsőd beüt, akkor hirtelen megcsappan majd a bizalom a mindenféle európai állampapírok iránt, és mindenki nagy szarban lesz. És mi itt a keleti végen nem Németországgal meg Angliával fogunk versenyezni, hanem a nálunk kevésbé eladósodott csehekkel, lengyelekkel, románokkal. Addigra csökkenő pályára kell állítani az államadósságunkat, különben mi is megyünk a görögök után.


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2011. május 16. 18:48 | Sorszám: 3190
A ballib a választások óta folyamatosan "viktatúrázik", meg "viktátoroz". A balos sajtó azt sulykolja bele a szavazók tudatába, hogy itt mindent Orbán intéz, mindenért ő a felelős. 2013-ban erre majd nagyon könnyű lesz egy Orbán ellenes kampányt fölépíteni.
Szerintem a Fidesz és a kormány erős embereinek többet kellene a sajtóban szerepelni, hogy az elbizonytalanodó szavazókban ne alakuljon ki az a kép, hogy itt mindent egy diktátor irányít.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. május 16. 16:01 | Sorszám: 2619
Nem "kellt", hanem "kellett".

Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2011. május 16. 15:55 | Sorszám: 577
(Már valaki idézte, csak nem találtam meg: )
Kovács László a hírTV Kontraszt című műsorában azt mondta: a volt miniszterelnök minden fillérrel el tud számolni.

Hát biztos már túl sok szoci hazugságot olvastam, de ezt valahogy nem tudom komolyan venni. Pláne H. kovácstól. Nekem ez amolyan üzenetnek tűnik: bemegy hákovács a ballib korrupciós ügyeinek leleplezésében élen járó HírTV-be és onnan üzeni meg, hogy csótány becsületes. Kicsit olyan ez, mint amikor csótány beült a cigánygyilkosok tárgyalására.


Téma: Programozott összeomlás !?
Egzisztenciális kvantor
2011. május 16. 15:44 | Sorszám: 104
Szerintem többen vannak, és nem csak 1 agytröszt van.
Én úgy képzelem el őket, mint a maffiában a családokat. Pl. a Juszt-Korda-Tasnádi-féle rendszeresen összeülő és Orbán-buktatásról ötletelő gittegylet az egyik család.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. május 07. 22:00 | Sorszám: 2441
Azt az egyetlen értelmes magyarázatot tudom elképzelni, hogy a Fidesz direkt tartja a felszínen csótányt, mert még szükség van a baloldalon végzett romboló munkájára. Azaz szándákosan provokálják. De ekkora rafinériát nem tudok elképzelni a Fidesz-től.

Nofene! Még a végén kiderül, hogy alábecsültem a fijjúgat.


Téma: A rettegő hazai szoclib és külföldi prókátorai
Egzisztenciális kvantor
2011. május 06. 14:04 | Sorszám: 249
Állandóan plagizál. A kéztartást is lopta

Téma: Gyurcsány Fegyenc II
Egzisztenciális kvantor
2011. május 05. 15:48 | Sorszám: 778
Hibbant Néró. Vajon énekelni is fog?
Egzisztenciális kvantor
2011. május 04. 21:28 | Sorszám: 759
Szóval, Fletó el- vagy el-nem-ítélésében csak a politikai hozadékot tudom szem előtt tartani.

Nem értünk egyet. Az igazság a legfontosabb, mert nekünk nincs más fegyverünk a gonoszság ellen. És muszáj is az igazság térfelén játszanunk, mert ott mi vagyunk a jobbak. Azaz ha módunk van csótány bekasztnizására, akkor nem szabad taktikázni.
Ellenben nehéz azt megítélni, hogy valóban mód van-e most erre. Könnyen lehet, hogy nem véletlenül pont Schiffer följelentése jutott csak el a vádemelésig. Szóval taktikázásnak nincs helye. De az óvatosság nem árt.


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. május 04. 21:13 | Sorszám: 2369
Helyesek azok a gyerekek!

Téma: Gyurcsány Fegyenc II
Egzisztenciális kvantor
2011. május 04. 13:21 | Sorszám: 731
Ám ha valóban rendet és átlátható viszonyokat akarunk ebben az országban, akkor össztársadalmi szinten és hosszútávon fontosabb érdek fűződik ahhoz, hogy a bűnös - bizony - kerüljön börtönbe. Ha Gy. Ferencnek hívják - akkor is.

Egyetértünk. Ám hibázni nem szabad, mert abból gyurcsány nagyon jól fog kijönni. És gyurcsány viselkedése nekem azt súgja, hogy ebben a konkrét ügyben nem lehet majd elítélni.

Egzisztenciális kvantor
2011. május 04. 10:35 | Sorszám: 709
Nagyon beálltál a fletó segge mögé. Gyakorlatilag ugyanazt hajtogatod, mint ő: "Kard ki kard, küzdjünk meg! Vagy gyávák vagytok?"

Kíváncsi vagyok, mit találsz ki akkor, amikor majd hűtlen kezeléssel vádolják meg. Vagy szintén hivatali visszaéléssel, de a szemkilövető oszlatás miatt.


Téma: Az LMP és a Jobbik (is) összeért
Egzisztenciális kvantor
2011. május 04. 10:08 | Sorszám: 127
A mai Demokrata és Zárug Péter Farkas szerint a Jobbik csak áldozat ebben a botrányban. Szerinte a New York-Párizs-Tel-Aviv tengely szervezett akciót az európai roma-stratégia aláírásának idejére, hogy a világsajtó ne arról tudósítson, hanem pont az ellenkezőjéről: Magyarországról menekülnek a cigányok.
Hm.
Várjuk meg a közvélemény-kutatásokat, azokból majd kiderül, hogy a Jobbik szervezője volt-e a botránynak, vagy csak belekeverték.

Téma: Rajk-effektus
Egzisztenciális kvantor
2011. május 02. 19:03 | Sorszám: 74
ANNAK?

Téma: Jósoljuk meg a ballib következő lépéseit!
Egzisztenciális kvantor
2011. április 28. 22:45 | Sorszám: 103
7. Gyöngyöspatán jobbikos polgármester lesz. A véderő hirtelen elhúz onnan, megszűnik a provokáció és rend lesz a településen. A jobbik pedig 2014-ig azzal fog kampányolni, hogy ők rendet teremtettek, míg a Fidesz bénázott.

8. 2014-ben más településeken is hasonló dolgok fognak történni.

Egzisztenciális kvantor
2011. április 27. 22:13 | Sorszám: 56
(Nem is tudom, hogy ebbe a topikba való-e, vagy a másikba.)

Szóval a következő lépés: Juhász Oszkár, a Heves megyei Jobbik alelnöke polgármester lesz Gyöngyöspatán.
Úgy néz ki, az LMP és a Jobbik itt is összeér: az egyik fölhergeli a magyar választókat, a másik elszállítja a potenciális ellenszavazókat. És persze folyamatosan mindenki Pintér, azaz a Fidesz tehetetlenségéről óbégat.

(Van egy fogadásom.)


Téma: LMP
Egzisztenciális kvantor
2011. április 27. 21:52 | Sorszám: 281
Ezt most nem vágom. Már te is a Jobbik-ot mosdatod, vagy ironizálsz?

Téma: Az LMP és a Jobbik (is) összeért
Egzisztenciális kvantor
2011. április 27. 13:46 | Sorszám: 56
Szóval nem csak én látom így. Sajnos azt a topikot nem olvasom, mert már nem látszik benne a búza az ocsútól.
Egzisztenciális kvantor
2011. április 26. 19:08 | Sorszám: 0
Amerikai ingatlanos az LMP legnagyobb támogatója
4,8 millió forintot már adott, és két részletben további összegekkel összesen 11 milliót fog adni a Lehet Más a Politikának egy ingatlanbefektetéssel foglalkozó amerikai üzletember. Ezzel az összeggel ő a párt legnagyobb adományozója. Richard Field húsz éve él Magyarországon, és ingatlanos üzletei mellett a magyarországi Vöröskereszttel együttműködve különböző szociális programokkal a szegénység ellen küzd. Korábban a Civil Mozgalom kezdeményezést is támogatta.

Pintért dicséri a gyöngyöspatai kitelepítés ötletgazdája
"A körülmények indokolták a gyöngyöspatai romák kimenekítését" - nyilatkozta a Népszabadságnak a hétvégi "mentőakció" ötletgazdája, a Magyarországon élő amerikai üzletember, Richard Field. A férfi egyike volt azoknak, akik úgy döntöttek, ideiglenesen ki kell telepíteni a cigányokat Gyöngyöspatáról, mert ott a Véderő nevű félkatonai szervezet önvédelmi tábort indított.

[url=http://index.hu/belfold/2011/04/22/sorra_viszik_el_a_rendorok_az_embereket_a_gyongyospatai_taborbol/]
A Véderő táborában maradt, civilruhás jobbikos azt mondta: a Jobbik jogászai már kimentek a rendőrségre, és azt remélik, hogy még ma szabadlábra helyezik azokat, akiket bevittek.


Téma: Világraszóló parasztvakítás
Egzisztenciális kvantor
2011. április 22. 23:01 | Sorszám: 11
Nagy betűkkel kell írnod a címet, ha Edével akarsz versenyezni.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. április 20. 13:36 | Sorszám: 2243
Ezek tiszta hülyék! Vagy itt valami dupla logikai csavar lenne, amit én nem értek?

Csótányra már senki nem figyel. Ha a Fidesz nem segít neki, akkor menthetetlenül elsüllyed, és viszi magával azt a kevés elmebeteget, aki a végsőkig kitartott mellette.
De ha leállnak vele vitatkozni, azzal csak erősítik. Ráadásul vesztésre vannak ítélve, mert egy mániákus hazudozóval nem lehet vitatkozni.

(Azt az egyetlen értelmes magyarázatot tudom elképzelni, hogy a Fidesz direkt tartja a felszínen csótányt, mert még szükség van a baloldalon végzett romboló munkájára. Azaz szándákosan provokálják. De ekkora rafinériát nem tudok elképzelni a Fidesz-től.)


Téma: Az Orbán kormány mérlege.
Egzisztenciális kvantor
2011. április 20. 13:23 | Sorszám: 380
Ja, ja.
Amúgy ez egy álságos szoci módszer arra, hogy mindenki fogja be a pofáját. A legszegényebbek egyenesen rá vannak kényszerítve, hogy csaljanak egy kicsit, mert az a kicsi kell ahhoz, hogy ne éhezzenek. Azaz ahogy írtad, a nagy többség minimálbéren van, és emellett még havi néhány ezret, vagy néhányszor tízezret keres feketén. És a minimálbéresek között is csak egy nagyon vékony réteg az, aki milliókat keres. De ez a kevés milliomos meg milliárdos jön azzal a dumával, hogy az egész ország lop.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. április 19. 17:37 | Sorszám: 4831
Hm. Lehet, hogy rosszul tudtam?
Egzisztenciális kvantor
2011. április 19. 14:42 | Sorszám: 4824
Ez a felvétel már a visszatérése után készült, amikorra elitta és eldohányozta a hangját. Így se rossz, de fiatalon sokkal jobb volt.
Van fent a youtube-on is pár régi felvétele, de nekem a kedvencem a Macskafogó c. rajzfilm egyik betétdala.
(Szűcs Judit még lemezen is hamis volt. Képzelem, milyen lehetett élőben.)

Téma: A ballib legszórakoztatóbb sirámai
Egzisztenciális kvantor
2011. április 19. 13:48 | Sorszám: 765
http://index.hu/belfold/2011/04/18/kozjogi_valsagtol_felti_az_orszagot_tolgyessy/

Tölgyessynek is megártott az Alkotmányunk.
Tömören összefoglalnám:
- Orbán populista
- Orbán tehet arról, hogy az ellenzék nem vett részt az alkotmányozásban
- Orbán gazdaságpolitikája a régi Alkotmányunkkal ellentétes
- Magyarország nemzettudata zavaros

Egzisztenciális kvantor
2011. április 18. 21:10 | Sorszám: 755
Nem tudom elképzelni, hogy milyen lelkiállapotban bír ilyeneket leírni. Úgyhogy szerintem ez nem egy ember műve. Arra tudok gondolni, hogy néhány hasonló elmebeteg összeül brénsztormingolni, a legvadabb dolgokat gréczizsolt lejegyzeteli, és másnap publicisztika lesz belőle a szabad népben.

Téma: Demokratikus Charta 2011 ápr 16 15h
Egzisztenciális kvantor
2011. április 17. 21:07 | Sorszám: 75
Tétényi Éva jól tette, hogy kiment performanszolni. Legalább jól belevési az esztergomiak tudatába, hogy soha többet ne szavazzanak függetlennek látszó jelöltre.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. április 15. 23:03 | Sorszám: 4790
Hát ha tényleg az ő lelkén(?) szárad Cserháti Zsuzsa sorsa, akkor az a legkevesebb, amit megérdemel. Olyan énekhangból 100 évente 1 születik a világon.
Egzisztenciális kvantor
2011. április 15. 21:58 | Sorszám: 4788
Vazze, ez az ördög maga! A kezei is szörnyűek.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. április 15. 17:25 | Sorszám: 2135
Mondjuk azt a 30 pontos tervet el kellene tenni későbbre, hátha föl lehet majd használni ellenük.
Egzisztenciális kvantor
2011. április 15. 17:23 | Sorszám: 2134
Most mit kell ezekkel foglalkozni?
Majd ha Vonát megválasztják kormányfőnek, megvalósíthatja a programját. Addig meg hagy hőbörögjön magában.

Téma: MEGSZORÍTÁSOK
Egzisztenciális kvantor
2011. április 14. 22:34 | Sorszám: 36
Engem még mindig meg tudnak lepni. Pár rövidke hónapig azt hittem, hogy az LMP egy kicsit normálisabb lesz, mint a szadesz. Mint pl. a Retkes Attila vonal.
De hogy az anarchista banditát idehívták, hogy minket demokrációból kioktasson, az még talán a szadeszt is alulmúlja.

Téma: Nemzetközi összefogás Orbánék ellen--
Egzisztenciális kvantor
2011. április 14. 21:22 | Sorszám: 378
Jellemző a jobboldali bambaságra, hogy megint néhány hónap alatt belesétáltak abba a csapdába, hogy nem ők tematizálnak...

Azt képzeld el, hogy ez így lett tervezve! Úgy kalkuláltak, hogy ez egy ilyen év lesz.

(Amúgy csótány nekünk továbbra is főnyeremény. Az a rengeteg bizonytalan szavazó már elkezdett volna visszavándorolni az mszp-hez, ha csótány nem akciózna állandóan.)


Téma: Kína - a jövő nagyhatalma
Egzisztenciális kvantor
2011. április 14. 21:16 | Sorszám: 363
Gazdag István évek óta folyamatosan az USA végét jósolja a Demokratában megjelenő cikkeiben. Eddig még nem jött be neki.

Peking újabban igyekszik minden áron és minél előbb megszabadulni a birtokában lévő amerikai államkötvény- és dollárhegyektől
Vesd össze az eggyel korábbi hírrel!


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. április 13. 21:57 | Sorszám: 2094
A néptáncot is be kellene vezetni valahogy a közoktatásba.
Fejlesztő pedagógus ismerőseim szerint a magyar néptáncnak (és kifejezetten a magyar néptáncnak) nagyon jó hatása van a szellemi fejlődésre.

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1978

Téma: Az Orbán kormány mérlege.
Egzisztenciális kvantor
2011. április 13. 21:42 | Sorszám: 314
Novák Emőke biokémia professzor? Híjnye!

Téma: Hogyan hazudja tele az országot a METRO és Bolgár György
Egzisztenciális kvantor
2011. április 13. 15:31 | Sorszám: 185
Ha jól emlékszem, bolgár gyurikát nem is rúgták ki a rádióból, hanem elmenekült maga, mert ügynök volt.

Téma: Simor győzött!
Egzisztenciális kvantor
2011. április 13. 13:44 | Sorszám: 76
Nekünk is ezt mondták, és elhittük. Aztán kidobtuk az egészet, amit k. drágán csináltak, és átmentünk egy kisebb céghez. (Mondjuk még lehetne mit fejleszteni a honlapunkon, de az Ogilvy-ékénél így is sokkal jobb.)

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. április 12. 13:51 | Sorszám: 2043
Arra nem gondol a geostacionárius pályán keringő Fidesz-vezérkar, hogy Esztergomból minta lesz.

Kénytelenek ezzel is számolni, mert a "tri brátánki" majdnem ugyanazt a forgatókönyvet adja elő Érden is: Egy performance-on a Jobbik és az MSZP


Téma: 2010 Facebook-kampány
Egzisztenciális kvantor
2011. április 11. 21:40 | Sorszám: 583
Tarlós a párja. Mintha még plakáton is állt volna úgy.
Egzisztenciális kvantor
2011. április 11. 21:37 | Sorszám: 581
Aki nem tudja helyesen leírni, hogy Magyarország, az ne szervezkedjen. Illetve rám biztosan nem számíthat.
Amire nekünk most a lenagyobb szükségünk van: hitelesség.

Téma: RENDŐRSÉG
Egzisztenciális kvantor
2011. április 11. 21:32 | Sorszám: 24
SZÉP kártya csak jövőre lesz, az üdülési csekket meg idén már nem támogatja Pártunk és Kormányunk, legalábbis elszabotálja minden eszközzel.

Kaptam is, és már fizettem is vele. Nem tudok a szabotázsakcióról.
De nem fogok meglepődni, ha a Jobbik megpróbálja megakadályozni az MNÜA nevű szoci kifizetőhely fölszámolását.


Téma: Bírói kar
Egzisztenciális kvantor
2011. április 11. 18:55 | Sorszám: 69
Amilyen pletykákat hallottam öreg bírókról, azok alapján nem lenne nehéz megfingatni a kádárista bírákat. Csak 1-2 pikáns sztorit kellene kinyomozni, és a sajtóban lehozni. (Pl. hallottam egy alkoholista bíróról, aki a tárgyaláson maga alá vizelt.)

Téma: Tüntetés!
Egzisztenciális kvantor
2011. április 11. 18:48 | Sorszám: 902
Szerintem csótány most nem elsősorban a kormány ellen szervezkedik. Az az érzésem, hogy ezzel a hirtelen aktivitással a szoci keménymagot akarja maga mögé állítani, majd Mesterházyt megpuccsolni.
Mesterházy, szerencsétlen, nem tud semmit tenni. Hőzöngés szervezésében és gyűlöletkeltésben csótány sokkal jobb. Tehát ha belemegy a játékba, veszít. Ha nem megy bele, akkor pedig rá fogják fogni, hogy lepaktált a Fidesz-szel, és ezzel fogják kiszorítani a pártból.

Téma: Választás 2010, április 11 és 25.
Egzisztenciális kvantor
2011. április 11. 14:06 | Sorszám: 17
És munkaidőben fórumozik.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. április 10. 14:07 | Sorszám: 1950
Ennek örülök. Ráadásul teljesen kamu indok miatt háborodtak föl, ezzel egyértelművé teszik, hogy csak a pozíciójukat féltik. (A bírók elvileg keveset keresnek, tehát aki most tiltakozik, az valószínűleg korrupt álat, és izgul a mellékkereset miatt.)

A terv elleni vasárnapi tiltakozást a Legfelsőbb Bíróság, az öt ítélőtábla, a 19 megyei bíróság, a Fővárosi Bíróság és a Magyar Bírói Egyesület elnöke írta alá.
Arra lennék kíváncsi, ki maradt ki? Eme szép lista láttán azt kell gondolnom, hogy a bíróságok kommunista lefedettsége 100%-os.

(Mondjuk nekem a technika miatt nem tetszik a módosító javaslat, mert 2/-3-dal ugyanezt egy bármilyen más törvénnyel is el lehet érni, nem kellene pont az Alkotmányt foltozgatni miatta. De ha ekkora a felháborodás a bírói karban, akkor eloszlanak az aggályaim.)


Téma: A ballib legszórakoztatóbb sirámai
Egzisztenciális kvantor
2011. április 08. 22:35 | Sorszám: 731
Ja, ja! A "magyarság" az nem jár (csak azért, mert ide született). Ahhoz úgy kell élni, hogy kiérdemelje az ember.

Téma: 1956
Egzisztenciális kvantor
2011. április 08. 22:32 | Sorszám: 97
A vaskefét, meg azt a kereket ki kellene vinni a szoborparkba mementónak. Azt a 17 emeletes csótány-plakátot is visszarakatnám arra a házra, hagy szégyelljék magukat a lakók.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. április 08. 22:29 | Sorszám: 1838
A szolgáltatók meg is hálálták. Tavaly választási év volt, ezért a téli gázszámlát nem küldték ki tavasszal az embereknek. Nyáron se küldték ki, de azt nem tudom, miért. Viszont mi most tavasszal megkaptuk a tavalyi egész éveset, meg az idén télit egyszerre. Ha nem lenne a családi adókedvezmény meg a 16%-os szja, akkor belerokkantunk volna.

Téma: NORVÉGIA
Egzisztenciális kvantor
2011. április 08. 20:54 | Sorszám: 44
a szovjet megszállás is megvolt, meg nagyon mélyről indultak

De a 40 év kommunizmus nem volt meg. Nagyon valószínű, hogy a 40 év kommunizmus nélkül ma mi is ott tartanánk, ahol Ausztria (vagy még előrébb). Az pedig már nincs túl messze Finnországtól.
(Amúgy a Finneknek hugyoztak. Egy Stephen Elop nevű kanadai ... átadta a Nokia jövőjének egy részét a Microsoft-nak, a másik részét pedig kidobta az ablakon. Ha a Nokiának leáldozik, akkor Finnország is bajban lesz.)


Téma: Kulcsár kitálal
Egzisztenciális kvantor
2011. április 08. 18:48 | Sorszám: 1
Gondolom, belharc van az mszp-ben. Gyurcsányi biztos szólt a brókernek, hogy néhány embert meg kellene izzasztani.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. április 08. 16:09 | Sorszám: 1831
Kivételesen egyetértünk. Abban is, hogy Lázár házhoz ment a lószerszámért. Ezt a Lázárt el kellene már zavarni az Alkotmány közeléből. Volt neki tavaly egy nagyon csúnya dobása, azzal eljátszotta minden hitelét, neki most már ebben a kérdésben kusti.
Lassan kezdem azt gondolni, hogy Lázár ezeket direkt csinálja.
Egzisztenciális kvantor
2011. április 08. 15:39 | Sorszám: 1824
Merjünk kisegerek lenni!
Egzisztenciális kvantor
2011. április 08. 15:14 | Sorszám: 1819
Németország ránt ki minket a kátyúból

Ha jól értelmezem az eseményeket, Magyarország, mint EU-elnök, mindent elkövet, hogy a német növekedés tartós legyen.


Téma: Bírói kar
Egzisztenciális kvantor
2011. április 08. 10:31 | Sorszám: 55
A tárgyalás rögtön egy meglepetéssel kezdődött. A bíró ugyanis közölte, hogy tucatnyi vádlott esetében megszüntette az eljárást az ellenük közokirat-hamisítás miatt emelt vád tekintetében, mert az elévült. A 25 vádlott száma tehát már az első nap 16-ra csökkent. Vincze Piroska bíró a végzését egy legfelsőbb bírósági határozatra hivatkozva hozta meg, ami a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy ez a határozat egy épp ellenkező értelmű döntés volt, azaz eszerint az elévülés nem következett be. Öröm az ürömben, hogy a számonkérésnek még velük szemben sincs vége, mert az ügyészség fellebbezett a bírói végzés ellen.

Megadta az alaphangot a bíró.


Téma: Gondola fórum - utolsó napok?
Egzisztenciális kvantor
2011. április 07. 22:14 | Sorszám: 42
Lári-fári. Azért van bezárva a fórum, mert így 1-2 jobbikos is elég a témák tereléséhez.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. április 07. 21:52 | Sorszám: 564
1. A Fidesznek nincs nyilvános gazdaságpolitikai programja.
2. A Fidesz rosszul mérte fel a lehetőségeit.
3. A kitáncolás határozatlan és félszívű.
4. A Fidesz kettős beszédbe kényszerült.
Egzisztenciális kvantor
2011. április 07. 21:50 | Sorszám: 563
Orbán: A szakadék széléről rántotta vissza a kormány Magyarországot
A miniszterelnök szerint kormánya egy sokak számára furcsa gazdaságpolitikai mixtúrával visszarántotta Magyarországot a szakadék széléről. Ez az oka annak, hogy ma nem Magyarországról, hanem például Portugáliáról ír a sajtó.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. április 07. 21:43 | Sorszám: 1787
A Pénzügykutató miből él mostanság?

Téma: NORVÉGIA
Egzisztenciális kvantor
2011. április 06. 23:08 | Sorszám: 4
Az hagyján, de Edu sem hallott róla!

Téma: Újfajta magyar fejlesztésű szélerőmű
Egzisztenciális kvantor
2011. április 06. 23:05 | Sorszám: 5
Van ennél nagyszerűbb magyar találmány is, és az sincs még gyártásban: http://www.hydrogenbattery.eu/

Téma: Polgárháborús előészületek
Egzisztenciális kvantor
2011. április 05. 22:50 | Sorszám: 304
Melyik országról is van szó?
Egzisztenciális kvantor
2011. április 05. 22:06 | Sorszám: 300
kb. 600 000 cigány, akik soha sem voltak képesek beilleszkedni és asszimilálódni a magyar közösségbe és tiszteletben tartani a legalapvetőbb emberi normákat

Nem korrekt. A cigányság nagyobb része most is beilleszkedik, és valószínűleg régebben is beilleszkedett. A bűnözésre való hajlam náluk magasabb, mint nálunk - ezt nem lehet vitatni. De 90% normális, és azt a 90%-ot nem szabad elítélni a bűnöző 10% miatt.


Téma: 2010-2020: 1 millió új munkahely
Egzisztenciális kvantor
2011. április 01. 15:06 | Sorszám: 144
Milyen ellenzékkel? Magyarországon nincs ellenzék, csak ellenség: ... a szocialisták szerint túlzott politikai befolyáshoz juttatná Magyarországot az uniós intézményekben

Bármi is az a "...", egy ilyen mondatot magyar ember nem mondhat. Illetve definiálhatjuk is: aki amiatt aggódik, hogy az EU-ba nő Magyarország befolyása, az nem magyar, hanem Magyarországon lakó, (szerencsétlenségére) magyarul beszélő külföldi ügynök.


Téma: Tüntetés!
Egzisztenciális kvantor
2011. április 01. 14:08 | Sorszám: 890
Na nem jól válaszoltam. Szóval akármit mondanak is a leberális anarchisták, azért a Nap továbbra is keleten kel, és nyugaton nyugszik. Ellenben a házasság intézményét szét tudják verni, ha az Alkotmány nem akadályozza őket.
Egzisztenciális kvantor
2011. április 01. 14:05 | Sorszám: 889
Ennek azért több értelme lenne. Ugyan nem változtat a tényen, hogy házasság 1 férfi és 1 nő között köttetik, de segíthet, hogy ez az alapigazság az Alkotmányba is belekerülhessen.
Egzisztenciális kvantor
2011. április 01. 13:34 | Sorszám: 887
Külföldön nagyon nekimentek Orbánéknak ...
Egzisztenciális kvantor
2011. április 01. 13:30 | Sorszám: 886
Amellett kellene tüntetni, hogy benne legyen az Alkotmányban, hogy házasság férfi és nő között köttetik.
Nagyon nekimentek Orbánéknak emiatt, és szerintem elkélne nekik egy kis hazai támogatás.

Téma: Béke poraira !
Egzisztenciális kvantor
2011. április 01. 11:08 | Sorszám: 463
aki szimpatizánsként lett egy bizonyos, szigorúan titkos módon beszervezve és a jószolgálataiért mindent megkapott, amit akart: hírt, pénzt, rangot ÉS: futtatást. MINDEN HÍRESSÉG, AKIT AZ ELŐZŐ KORSZAKBAN FUTTATTAK, ILYEN SZEMÉLY VOLT. AKI NEM VOLT ILYEN SZEMÉLY, AZT JÓ ESETBEN MELLŐZTÉK, ROSSZ ESETBEN ELKERGETTÉK KÜLFÖLDRE, MÉG ROSSZABB ESETBEN ELTETTÉK LÁB ALÓL.

Így van. Általában a legárulkodóbb jel a nyugati ösztöndíj. Nyugatra csak az ő kutyájuk kölyke mehetett.


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. március 31. 12:50 | Sorszám: 1599
Visszahívták a múlt hét elején Farkas Gézát, Magyarország pozsonyi konzulját.
Farkas Gézát szlovák szervezetek részéről az utóbbi hónapokban több bírálat érte egy interjúbeli kijelentései miatt, melyben a szlovákság történelmének egyes részeiről, elsősorban a Cirill–Metód-kultuszról beszélt, mondván, ez utólagosan kapott ekkora hangsúlyt, egyébként a középkor folyamán nem létezett, ellentétben a Szent István-kultusszal. „Szlovákia az állami attribútumokat, mint egyfajta licencet vette át, nem pedig sok évszázados küzdelemben harcolta ki őket. A szlovák társadalom ezeket a jegyeket magán viseli, történelmet és identitást nagyon nehéz mesterséges eszközökkel kialakítani” – mondta Farkas a bumm.sk hírportálnak adott interjújában.

Tulajdonképpen jogos, hogy visszahívták. Pedig semmit nem mondott, ami ne lenne igaz.


Téma: 2010-2020: 1 millió új munkahely
Egzisztenciális kvantor
2011. március 31. 11:11 | Sorszám: 133
A vállalkozásoknál 2011 januárjában 1 millió 829 ezren dolgoztak, 2,7 százalékkal többen, mint egy évvel korábban

Na ez itt a lényeg! 44 ezer új munkahely a magánszférában 7 hónap alatt. Nem olyan rossz ez. Sőt ennél én rosszabbra számítottam.
Az átlagember föl sem tudja fogni ésszel, hogy a kommunisták mennyire lepusztították az országot. A 11%-os munakanélküliségük is csak trükközéssel jött ki. A Fidesz-kormány megszünteti a trükközést (közmunkaprogram), azaz papíron újra munkanélküli lesz az, aki eddig a gyakorlatban munkanélküli volt, csak papíron nem. A ballib média pedig csak kórusban hörög. Igazából nem látok a pipától.


Téma: Népszava-olvasó
Egzisztenciális kvantor
2011. március 31. 10:08 | Sorszám: 16
Na, itt vagyunk, ahol a Fidesz-part szakad, magával rántva az alkotmányt is, hogy a gyerek rettegje szülei hosszú életét, az ateista vagy más vallású a keresztényt, a nő a férfi lyukas gumiját szex közben

Ne olvassátok el, nem érdemes. Én is csak a Heti Válaszban láttam, és annyira kiakadtam ezen az állaton, aki egy büdös barlangba küldené az öregeket, hogy elrettentésül közreadom. Ráadásul az elkövetőnek női neve van.


Téma: Iszlámveszély
Egzisztenciális kvantor
2011. március 30. 13:51 | Sorszám: 2433
Akkor a meccs eldőlt. Békében Kína mindenkinél jobb, nem csak az USA-nál.
Marad még a forradalom, amit kevéssé érzek esélyesnek. Esetleg abban reménykedhet a nyugat, hogy a felnövő egyke-generációk már nem lesznek annyira szolgalelkűek, mint a felmenőik.

Téma: Arab forradalom? Mi a végcél?
Egzisztenciális kvantor
2011. március 30. 13:45 | Sorszám: 556
Felkelőket felfegyverezni nem kell félnetek jó lesz.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. március 29. 22:39 | Sorszám: 1559
Gondolom, nem elmebeteg volt.

Téma: Iszlámveszély
Egzisztenciális kvantor
2011. március 29. 22:31 | Sorszám: 2428
A líbiai háború eltereli Amerika figyelmét a csendes-óceáni térség nyugati medencéjéről, a világ gazdaságának és hajózásának központjáról, ahol Kína vezető szerepre tör.

Clintonné be is szólt nekik a minap.
Egyelőre úgy néz ki, semmi nem akadályozza meg, hogy Kína befolyása alá vonja a távol-keletet.

Valahányszor beavatkozunk valahol, az felgyorsítja Kína felzárkózását hozzánk
Valahányszor a nyugatnak háborúznia kell, és Kínának nem, Kína előretör. Amíg béke van, addig Kína a jobb. Akkor lesz gubanc, amikor erre rájön USA is. Illetve régen rájöttek már, csak még nem sikerült Kínát háborúba rángatniuk. Szóval akkor lesz gubanc, amikor Kínát már muszáj lesz minden áron háborúba keverniük.


Téma: 2010-2020: 1 millió új munkahely
Egzisztenciális kvantor
2011. március 29. 15:33 | Sorszám: 127
A KSH közben visszavonta a statisztikát, de azért jegyezzük föl a jelentést, amit több oldal is lehozott már (mint pl. a nol.hu):
2010. december-2011. februárban a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 762 ezer volt, ami 1 százalékkal több az előző év azonos időszakinál - adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 2,2 százalékkal 489 ezer főre nőtt, 11,5 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezve.

És jegyezzük föl a zindex verzóját is:
A 15–64 éves foglalkoztatottak létszáma 35 ezer fővel nőtt az egy évvel ezelőttihez képest – közölte a 2010. decembere és idén februárja közötti időszakot felölelő legfrissebb statisztikáját a KSH. Eszerint a foglalkoztatottak száma átlagosan 3 millió 730 ezer fő volt, ami 0,2 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábban mért adat. Ugyanakkor – elsősorban a szezonális tényezők miatt – 66 ezer fővel kevesebb a három hónappal ezelőttinél.

Kíváncsi leszek, mi fog történni azzal a 32 ezres különbséggel.


Téma: A sváboknak zöld iniszterelnöke lesz
Egzisztenciális kvantor
2011. március 28. 21:34 | Sorszám: 18
Merkel alatt Németország megerősödött.
Nagyon meg lennék lepve, ha a zöldek alatt nem indulnának hanyatlásnak. Szerintem most az Angolok és a Franciák pezsgőt bontanak.

Téma: Oktatás (elhülyítés)
Egzisztenciális kvantor
2011. március 28. 11:03 | Sorszám: 37
Azt meg remélem, hogy nem neki lesz igaza.

Orbánnak volt mostanság egy fél mondata, amit én úgy értelmeztem, hogy Hoffmann a befutó.


Téma: Arab forradalom? Mi a végcél?
Egzisztenciális kvantor
2011. március 28. 10:51 | Sorszám: 550
Ezt nem hiszem. Egyrészt azért, mert valószínűleg ennél jobban nem lehet kizsákmányolni őket. Persze az új kormányok alatt sem fognak jobban élni, de ennél nagyobb szegénységben csak akkor lehetne tartani őket, ha hermetikusan el lennének zárva.
Másrészt amerikai elemzések már egy ideje riogatnak ezzel az arab forradalommal. Legutóbb egy olyan 2008-as írást tett be valaki, amelyik 2009-re várta a megmozdulásokat. Ha már 2008-ban tudták, hogy feszült a légkör, és 2009-re várták a forradalmakat, akkor 2009-ben indítanak egy olyat, amilyenre Bogár gondolt, és nem várnak mostanáig.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. március 27. 21:44 | Sorszám: 1535
Én azt nem értem, hogy ezt sem a zindex, sem a HírTV nem hozza. Sőt, a BBC-n sem vezető hír.

Téma: Iszlámveszély
Egzisztenciális kvantor
2011. március 27. 16:16 | Sorszám: 2415
Mi sül ki ebből, az USA saját ellenségeit támogatja???

Vili! Ez eddig nem tűnt föl? Az Al-Kaida-t is az USA támogatja. Ha valamit meg akarnak támadni, akkor előtte odaküldik az Al-Kaida-t.


Téma: VEZET A FIDESZ
Egzisztenciális kvantor
2011. március 26. 22:19 | Sorszám: 112
A kvantummechanika megfogalmazott egy nagy léptékben is viszonylag könnyen megérthető elvet: a világ nem megismerhető, mert a megismeréssel megváltoztatjuk a világot. Részei vagyunk a világnak, azaz kvázi a világ saját magát nem ismerheti meg.
Ha jól tudom, a buddhisták kvantummechanika nélkül is rájöttek erre.
Egzisztenciális kvantor
2011. március 26. 21:57 | Sorszám: 110
Hogyne tudnánk?! Nem.
De azért törekszünk rá.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. március 26. 21:48 | Sorszám: 560
Az ágazati különadók eszközei lehetnek a gazdaságban képződő, jelenleg eltorzult jövedelemszerkezet kiegyenlítésének – jelentette ki Parragh László szombaton Gyöngyösön, a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján.

Erre azért nem vennék mérget. A különadó csak addig jó, amíg a multik ki nem találnak mást a megkerülésükre.
Hosszú távon a különadók rákényszerítik a multikat a csalásra. Pl. a Siemens az alkalmazottak számítógépeit havi 50eFt-ért bérli a német anyacégtől, ami szimpla adócsalás. Az így kimenekített pénzt a kormány most egy kicsit megcsapolja, ezzel kvázi legalizálja az adócsalást. Illetve ezek után a Siemens már biztosan nem fog rendes piaci árat alkalmazni a belső elszámolásaiban, mert akkor a német anyacég még rosszabbul járna. Meg fogja tartani a jelenlegi adócsaló trükkjeit, és ki fog dolgozni helyettük újakat.
Az áruházláncok dettó. Meg a nagy szolgáltatók is.

Nem vagyok közgazdász, de nem látok más hosszú távú megoldást, mint hogy versenyre kell kényszeríteni a multikat. A lakossági szolgáltatásból (víz, gáz, áram, távhő) ki kell szorítani a külföldieket, a kereskedelemben pedig szigorúan föl kell lépni a kartellezés ellen, vagy támogatni kell a magyar vállalkozókat.


Téma: Lakástámogatások
Egzisztenciális kvantor
2011. március 26. 21:20 | Sorszám: 581
Ez mikori?

Téma: Demszky végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2011. március 26. 18:14 | Sorszám: 14
Demszky besúgó volt. Ha ezt elismeri, akkor jár neki a nyugdíj arra a 8 évre is. Ha nem, akkor nem.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. március 26. 14:09 | Sorszám: 2133
Nekem is. Most keresünk neki munkát.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. március 26. 09:27 | Sorszám: 1494
Pont nem a szakadt, füstölgő Astra-ról van szó. Arról van szó, hogy valaki X3-as, vagy X5-ös bömbit tud venni. A4-es, vagy A5-ös Audit. A vállalkozók is, és a jól kereső alkalmazottak is egy csomó kedvezményt kaptak az államtól. Nem fair, hogy a plussz pénzt külföldre viszik.
Másrészt pedig nem (főleg) az adóelkerülő újgazdagokkal van a baj, hanem Szlovákiával. Szlovákia kvázi lenyúlja a regisztrációs adónkat. Ezt nem lenne szabad megengedni.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. március 26. 00:09 | Sorszám: 2123
Nem tudom, azt megírta-e Heti Válasz, hogy a minisztériumokban mostanság leépítések vannak. Szerinted akkor a 10%-nyi Fidesz-es dolgozóból kellene inkább kirúgdosni embereket, nem a 90% kommunistából, hogy nehogy Stumpf megírja?
Nem ezzel van a baj. Szőcs Géza kinevezése, Selmeczi Gabika kinevezése, a kommunikációs államtitkár kinevezése (állítólag hamarosan repül) és Lázár alkotmánymódosítása sokkal nagyobb károkat okozott. Macisajt biztosan tudna még mondani pár kapitális hibát. (Pl. az UPC szopatja az Echo-TV-t, az állam meg támogatja az ATV-t. És senki nem háborodik föl, hogy nálunk nincs sajtószabadság. Biztos vagyok benne, hogy az UPC csak kormányzati hátszéllel mer ilyen nagy legény lenni.)

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. március 25. 23:23 | Sorszám: 1490
Te itt ne őszintézz, nem áll neked jól.
Amelyik autóra nekem pénzem van, azon még negyedannyit sem spórolnék, úgy hogy jótól kérdezed.
Amúgy meg a szabály, az szabály. Én egyrészt csökkenteném valamelyest a regisztrációs adót, hogy kevésbé legyen vonzó az adócsalás, másrészt megtalálnám a módját, hogyan fingassam meg azt a rengeteg szlovák rendszámú újgazdag magyart.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. március 25. 21:53 | Sorszám: 2119
(Egy buta ember. A minisztériumokból kb. 900 embert rúgtak ki a kormányváltás óta. d-209-esék pedig vagy 14 ezret. Pont ezt a néhány hülyét siratja?)

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. március 25. 21:48 | Sorszám: 1487
A regisztrációs adót is itthon kellene tartani valahogy. Saccra a pesti 10 misinél drágább autók fele már szlovák rendszámmal jár. (A KN-es rendszám az Révkomárom lenne?)
Mióta megugrott a benzin ára, nagyon látványosan elszaporodtak, mert a Szuzukik otthon maradnak.

Téma: 2010-2020: 1 millió új munkahely
Egzisztenciális kvantor
2011. március 25. 21:44 | Sorszám: 119
Muszáj megcélozni az 1 millió új munkahelyet. A hasonló népességű Csehországban 1.1 millióval többen dolgoznak, mint nálunk. Velük versenyzünk. Amíg nálunk nem dolgoznak ugyanannyian, addig nem vagyunk versenyben.
Nyilvánvaló, hogy 4 év alatt nem teremtődik 1 millió munkahely. Sőt, még 400 ezer sem, mert ha optimális intézkedésekkel sikerül is beindítani a munkahelyteremtést, akkor is valószínűleg egy szigmoid görbe (a Gauss-görbe integráltja) szerint fog emelkedni a munkavállalók száma, azaz az első néhány évben, és az utolsó néhány évben alig lesz változás. Annak pedig lélektanilag romboló hatása lenne, hogy 2014-re 150 ezer új munkahelyet teremtünk, mikor mindenki tudja, hogy nekünk 1 millió kell.
Merjünk nagyok lenni!

Téma: Mezőgazdaság, élelmiszer
Egzisztenciális kvantor
2011. március 24. 14:27 | Sorszám: 120
Én is kíváncsi lennék arra a szakmunkásra, amelyik többet keres, mint a mérnök. Van olyan aztalos, amelyik többet keres, de csak a vállalkozó. A vállalkozó segédje, aki szintén asztalos, már nem.
Egzisztenciális kvantor
2011. március 24. 14:25 | Sorszám: 119
a nem termelő dolgozóknak is lehet állásuk, fizetésük
Vili, pont ebbe kötöttem bele. Szerintem a műkörömépítő, a csontkovács és a logisztikai menedzserasszisztens termelő dolgozók, még ha esetleg nincs is arányban a fizetésük a társadalmi hasznosságukkal.

a szolgáltató szektor egyre több munkavállalót alkalmaz
Nem tudom. Erre van adatod? Szerintem csak egyre nagyobb a részesedése a GDP-ből. Ne felejtsük el, hogy a bankszektor is ide tartozik.

Egzisztenciális kvantor
2011. március 24. 14:12 | Sorszám: 113
A médiakutatóval egyetértek. Még talán a pénzügyi tanácsadóval is, illetve ide vehetnénk az ügyvédeket. De a műkörömépítő igenis állít elő értéket, még ha talán túl is van fizetve. A csontkovács már kifejezetten hasznos, logisztikai menedzserasszisztensek nélkül pedig nem működne a mi civilizált világunk. (Lehet, hogy logisztikai menedzserek nélkül azért meglennénk valahogy.)
Az mondjuk szomorú, hogy a kozmetikus többet keres, mint a tanár.

Téma: VEZET A FIDESZ
Egzisztenciális kvantor
2011. március 24. 03:53 | Sorszám: 72
Nem annyira ártatlan ez az Edu. Direkt sérteget téged. Örülök, hogy nem ültél föl neki.

Téma: Lázár János frakcióvezető
Egzisztenciális kvantor
2011. március 21. 22:29 | Sorszám: 104
Érdekes módon szadesz-es ismerőseimnek tetszik, amit Lázár mondott.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2011. március 21. 22:23 | Sorszám: 1612
Több mint kétmilliárd eurónyi tőke érkezett hazánkba

Ez a hír önmagában nem jelent semmit. 21 év óta áramlik ide a tőke, és valahogy mégis eltűnt a nemzeti vagyon. A multik megoldják azt, hogy az idehozott pénzüket nagyon hamar kamatostul kivigyék.


Téma: Iszlámveszély
Egzisztenciális kvantor
2011. március 21. 22:19 | Sorszám: 2353
Vagy választások voltak Sachsen-Anhalt-ban.

Téma: Simor győzött!
Egzisztenciális kvantor
2011. március 21. 22:13 | Sorszám: 30
"népemet minden tudásommal szolgálom"

A mienket is?


Téma: Lázár János frakcióvezető
Egzisztenciális kvantor
2011. március 20. 23:17 | Sorszám: 66
Minden pártban vannak barmok, és minél nagyobb a frakció, annál többen vannak a Parlamentben is. Na de frakcióvezetőnek talán nem kellett volna megválasztani.

Téma: Iszlámveszély
Egzisztenciális kvantor
2011. március 20. 21:39 | Sorszám: 2276
Abszolut spontán. Ki számított arra, hogy Facebookon levelező csoport forradalmat tud indítani ?

Valamelyik tv-ben mondta egy helybéli, hogy az egyiptomi felkelés kitörése után 1-2 nappal megjelentek a tüntetőkön az egységes kitűzők. Azt valakik valahol legyártatták.
Az egyiptomi felkelés már biztosan nem volt spontán.

Egzisztenciális kvantor
2011. március 20. 21:02 | Sorszám: 2270
Franciaországnak és Olaszországnak mostanra létkérdéssé vált Kadhafi eltávolítása. Ha Kadhafi marad, a menekültek elárasztják őket.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. március 20. 21:00 | Sorszám: 1364
Valami olyasmi rémlik, hogy az UPC-nél "éppen" műszaki hiba volt Orbán valamelyik korábbi beszéde alatt.

Téma: Lázár János frakcióvezető
Egzisztenciális kvantor
2011. március 20. 20:09 | Sorszám: 8
Amit mondott, azzal én egyetértek és értettem is.

Már bocsi, de szerintem semmilyen szövegkörnyezetben nem lehet vele egyetérteni.
Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek... Miért nézed a szálkát atyádfia szemében a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem?

Egy közszereplőre ez hatványozottan igaz.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2011. március 20. 19:58 | Sorszám: 1590
Szerintem 2010 volt Orbán éve. Most a háttérben folyik a munka, nyílt színen csak a kapkodás és öldöklés látszik.

Téma: Iszlámveszély
Egzisztenciális kvantor
2011. március 20. 19:56 | Sorszám: 2259
Nyugati csapatok a dolgok jelenlegi állása szerint nem mennek Líbiába, innentől pedig a dolog csak a felkelőkön múlik. Ha van egy kis eszük, akkor nem egy USA-bábot fognak trónraültetni.

Nem kell feltétlenül csapatoknak bevonulni ahhoz, hogy egy USA-báb kerüljön hatalomra. Aztán majd ő behívja a csapatokat.


Téma: Lázár János frakcióvezető
Egzisztenciális kvantor
2011. március 20. 19:47 | Sorszám: 2
Manipulált felvétellel támadtak Lázárra

Az az érzésem, hogy Lázárban amolyan jobboldali gyurcsányt lát a baloldal, akit a Fidesz se kiköpni, se lenyelni nem tud. Ha a Fidesz nem tudja megnevelni ezt az embert, akkor ki kellene köpnie. De szerintem nem olyan reménytelen eset, mint gyurcsány, csak neki is akarnia kell megváltozni.

Egzisztenciális kvantor
2011. március 20. 19:40 | Sorszám: 0
[/url=http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=368737]Manipulált felvétellel támadtak Lázárra[/url]
...
A politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: minden mondatért, minden szóért, minden félreértelmezhető kijelentésért vállalni kell a felelősséget akkor is, ha hosszú évekkel ezelőtt és más szövegkörnyezetben hangzott el. „Ezért szeretnék elnézést kérni Magyarországtól a félreértelmezhető és félreértett mondataim miatt. Szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akik a félreérthető fogalmazás miatt úgy érzik, hogy őket megbántottam” – közölte.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. március 12. 00:27 | Sorszám: 951
A fényképek miatt tetted be?

Téma: Csendőrség
Egzisztenciális kvantor
2011. március 12. 00:19 | Sorszám: 23
Lejáratják a "csendőrség" szót is.

Téma: Iszlámveszély
Egzisztenciális kvantor
2011. március 12. 00:15 | Sorszám: 1725
Ezt valaki meg tudná magyarázni nekem?
Meg még azt is, hogy az "arab tavasz" kitörése óta miért szaporodtak meg a koptok elleni támadások? Az egyiptomi forradalmároknak az lenne a legsürgősebb dolguk, hogy kopt templomokat gyújtsanak föl?
Meg hogy Orbánnak mi a farokért kell pont most megszólalnia?
Egzisztenciális kvantor
2011. március 12. 00:05 | Sorszám: 1724
Ügyelni kell arra, hogy semmi olyan ne történjen, ami háborúba sodorhatná Európát az arab országokkal – vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, a líbiai kérdésnek szentelt EU-csúcstalálkozó végén.
...
„Az arab világ sorsáról maguknak az araboknak kell dönteniük” – hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve: „mi legfeljebb segítséget tudunk nyújtani, de helyettük nem mondhatjuk meg, hogyan éljenek”. Az EU soros elnökségét ellátó Magyarország miniszterelnöke szerint „óvatosnak kell lenni minden olyan mozdulattal, sőt, mondattal, amelyet úgy értelmezhetnek az arabok, hogy a keresztény világ, vagyis Európa valahogyan be akar avatkozni, és katonai eszközöktől sem riadna vissza”.
Egzisztenciális kvantor
2011. március 11. 23:58 | Sorszám: 1723
Aki végigolvas ilyen hosszú novellákat, az jó nálam egy sörre.

Ez így kevés, nem írtad, milyen sörre. Egy Guinness-ért esetleg végigolvasom.


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. március 10. 22:38 | Sorszám: 938
Az indexnek nem szabad mindent rögtön elhinni.
Az index profilja mostanra letisztult: az olvasóban fölháborodást kiváltani Fidesz-es hírekkel. Másfajta cikkük nincs is.
Egzisztenciális kvantor
2011. március 09. 13:42 | Sorszám: 905
Tavaly ősszel is fölmerült bennem a kérdés: ki ez a Medveczky?

Téma: Köszönjük szépen!
Egzisztenciális kvantor
2011. március 07. 16:06 | Sorszám: 14
Na jó, de mikor került nálunk harmadannyiba a benzin, mint burkuséknál? (Inkább az áram árával kellett volna jönnöd.)
Egzisztenciális kvantor
2011. március 07. 15:51 | Sorszám: 10
Feltételezem.

Akkor inkább tájékozódj!


Téma: Filozófusok
Egzisztenciális kvantor
2011. március 07. 15:25 | Sorszám: 864
(Nekem most nőtt a szememben. Eddig úgy gondoltam, hogy Kovács Katinak annyi esze van, mint 6 pár rendőrcsizmának, így nem haragudtam volna meg rá, ha megvezetik ezzel a díjjal. Ha a Hofi-Koós időszakban is szerettem a hangját, akkor nem pont most fogom megutálni. Így ez a gerinces kiállás nekem most kellemes meglepetés.)

Téma: Besúgók, ügynökök, tartótisztek, megrendelők
Egzisztenciális kvantor
2011. március 06. 21:25 | Sorszám: 14
Szerintem mindent megtesznek azért, hogy az ő kutyájuk kölykeinek minden adata eltűnjön az idők végezetéig.
Egzisztenciális kvantor
2011. március 06. 21:19 | Sorszám: 13
Erre reagáltam:
Hány harmad kell ahhoz, hogy az összes besúgó, ügynök, tartótiszt és megrendelő neve, adatai, fényképe nyilvánossá váljon???

Azaz mint az okos lányról szóló mesében: Fekszi Márta ott is van a listán, meg nem is.

Amúgy szerintem össze-vissza lehetnek keverve az adatok. Az általam linkelt oldal szintén d-249-ről szól, de semmelyik adat nem stimmel. http://szigoruantitkos.hu/szt-tisztek/ismeretlen-nev-621.html http://szigoruantitkos.hu/szt-tisztek/racz-palne-horvath-magdolna-495.html

Egzisztenciális kvantor
2011. március 06. 20:13 | Sorszám: 9
Mármint Fekszi Márta. A tegnapi MN szerint Fekszi Márta volt a D-249 számú szt-tiszt. A szigoruantitkos.hu oldalon D-249-ként Rácz Pálné Horváth Magdolna szerepel.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. március 06. 19:23 | Sorszám: 2084
Szóval Kína fél. Vagy legalábbis elővigyázatos.

Téma: Besúgók, ügynökök, tartótisztek, megrendelők
Egzisztenciális kvantor
2011. március 06. 18:59 | Sorszám: 8
D-249 sincs rajta.

Téma: Iszlámveszély
Egzisztenciális kvantor
2011. március 04. 20:59 | Sorszám: 1415
EU: kvóta alapján osztanák szét a menekülteket

Hiába kapálóznak. A Kelet-Európába menő kontingens úgyis előbb-utóbb nyugaton köt ki.


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. március 03. 21:04 | Sorszám: 706
Tőkés László, és vele együtt a Fidesz valahogy nem érti a romániai magyarságot. Kelemen Hunort 2/3-os többséggel választották meg.

Téma: Iszlámveszély
Egzisztenciális kvantor
2011. március 03. 21:01 | Sorszám: 1397
Líbia a polgárháború küszöbén áll

Talán már benne is van.

Egzisztenciális kvantor
2011. március 02. 22:10 | Sorszám: 1349
http://israelmatzav.blogspot.com/2011/02/you-wont-believe-this-gadhafis-mother.html

(A mai Demó hozta, csak kikerestem gugliban.)

Egzisztenciális kvantor
2011. március 02. 21:13 | Sorszám: 1348
Attól kódul!
Egy dél-alföldi embörnek ismernie kellene a kodít igét.

Téma: Hova lett a flu?
Egzisztenciális kvantor
2011. március 02. 21:07 | Sorszám: 55
Az aspergillus egy bolhafing, amíg az embernek van immunrendszere. De ha valamilyen kezeléssel elnyomják az immunrendszert, akkor halálos lehet.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. március 02. 13:16 | Sorszám: 666
Én nem dohányzom, de a megállóban való dohányzás betiltását elég durva dolognak tartom. Tudom, hogy vannak tipikus bagós helyzetek, amikor a dohányosok szeretnek rágyújtani. Az egyik ilyen, amikor nem jön a busz. Sajnálom őket, hogy a busz miatt is idegesek, és még rá sem gyújthatnak. Én a megállókban sétálni szoktam föl és alá. Azt hiszem, olyan lehet a bagósoknak a dohányzási tilalom, mintha nekem megtiltanák a sétálást.
Ha rajtam múlna, akkor a nagyobb megállókban biztosan jelölnék ki helyet a dohányosoknak is.

Téma: Iszlámveszély
Egzisztenciális kvantor
2011. március 02. 13:05 | Sorszám: 1265
Nem tudom, mostanság mit gondoljak. Az egyiptomi tüntetések kezdetén Izrael nagyon aktív volt, és kiállt Mubarak mellett. Azóta viszont valóban semmi hír. Mintha azóta minden rendben lenne.
Egzisztenciális kvantor
2011. március 02. 11:33 | Sorszám: 1248
A szupermacisták azok kik?
Egzisztenciális kvantor
2011. március 02. 11:31 | Sorszám: 1247
Ez tömény rasszizmus.
Egzisztenciális kvantor
2011. március 01. 22:41 | Sorszám: 1216
Ha az USA elköveti azt a hibát partra száll, akkor mindenki fog ellene harcolni

Miért, Irakban mi van?
Amúgy meg az amerikai hadseregnek nem lenne nagy feladvány Líbia megvédése.


Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2011. március 01. 14:14 | Sorszám: 2219
Ez a csótány egy főnyeremény! Szerintem a viszkisdoboz-ügy azért robbanhatott ki egyáltalán, mert csótány bosszút akart állni Juhász Ferencen, illetve ki akarta csinálni Puch Lászlót.

Téma: Iszlámveszély
Egzisztenciális kvantor
2011. február 28. 22:35 | Sorszám: 1144
Ebből is Kína jön majd ki jól.
Egzisztenciális kvantor
2011. február 28. 21:49 | Sorszám: 1137
Jut eszembe: Amerika nem vonulhat be. Pici a hadereje, és le van kötve.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. február 28. 21:45 | Sorszám: 632
Hülyeség minket hülyének nézni! Ezek pornószínésznők, akik pénzért csinálnak mindent. A műcici is abból a pénzből van.

Téma: Iszlámveszély
Egzisztenciális kvantor
2011. február 28. 21:34 | Sorszám: 1136
Obama ezért kapta a Nobel békedíjat?

Téma: Hova lett a flu?
Egzisztenciális kvantor
2011. február 28. 15:59 | Sorszám: 18
Úgy rémlik, ez a vírus működéséhez szükséges egyik fehérje szintézisét gátolja, azaz lassítja a vírus szaporodását, és ezzel ad egy kis laufot a szervezetnek, hogy fölépítse az immunreakciót.
Mellékhatásként biztos valami mást is gátol, mert a gyerekeknél tudatzavart okoz.
Egzisztenciális kvantor
2011. február 28. 14:06 | Sorszám: 13
Most HPV-kampány készül. 10000 Ft 1 oltás, és nagyon szeretnék rávenni a kormányokat, hogy átoltassák az egész lakosságot.

Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 446

Téma: Bírói kar
Egzisztenciális kvantor
2011. február 24. 21:28 | Sorszám: 31
(A kis Vitézyről mit gondolsz? Amennyit eddig én láttam belőle, az alapján simán igaza lehet a kuruc.info-nak.)

Téma: Orbán-fogás
Egzisztenciális kvantor
2011. február 24. 21:25 | Sorszám: 273
Nem vagyok kommunikációs szakértő, de szerintem erre nem kellett volna reagálni. Legközelebb majd abba kötnek bele, hogy drága cipője van. Arra is reagálni fognak?

Téma: Odaégett a ballibek pecsenyéje..
Egzisztenciális kvantor
2011. február 23. 20:59 | Sorszám: 420
Hülye, pitiáner döntés. Pont az idén tiltották ki Lukasenkot Lengyelországból. Akkor most ő nem mehet? Vagy majd imádkoznak, és jobbra is ki lesz tiltva, meg balra is, de pont ahol Lukasenko megy, ott nem?

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. február 23. 20:50 | Sorszám: 551
És szakadt az eső.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. február 22. 22:33 | Sorszám: 4645
A "tényszerűbbeket" szűri a gugli.

Téma: Bírói kar
Egzisztenciális kvantor
2011. február 22. 22:32 | Sorszám: 7
A technikára csak azért kell ügyelni, hogy nehogy az EU-szocik megint belénk kössenek. A bírói kar felelősségre vonásának (szerintem) ugyanolyan 2/3-os támogatottsága van, mint amilyen tavaly a szocik leváltásának volt. Azaz nem kell félni attól, hogy a Fidesz más ügyben is ugyanilyen szabadon fölülírhat bírói döntéseket. A következő kormányoknak pedig jó hosszú ideig nem lesz 2/3-os többsége.
Szóval csak a technikára kell ügyelni.

Téma: 2010 Facebook-kampány
Egzisztenciális kvantor
2011. február 22. 22:22 | Sorszám: 574
Az a zsebretett kéz nem kellett volna. Még ha csak gyerekek is.

Téma: Arab forradalom? Mi a végcél?
Egzisztenciális kvantor
2011. február 22. 22:19 | Sorszám: 354
Ha Líbiában amolyan Szudánhoz hasonló népírtás kezdődik, akkor az USA vajon bevonul?

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. február 22. 22:14 | Sorszám: 4643
... tényleg egy zseni az a faszi. Ellenben pl. Cukorheggyel, vagy Kapu Vilivel.
Egzisztenciális kvantor
2011. február 22. 22:12 | Sorszám: 4642
Elég kézenfekvő magyarázat, hogy a Guglit a CIA működteti. Amit a Gugli nem talál meg, az gyakorlatilag nincs is. Nem véletlenül nincs még európai kereső-szolgáltatás. Ld. még európai GPS.

A minap egy Steve Jobs-szal foglalkozó oldalon láttam ezt a képet. Szegény Steve Jobs nagyon megöregedett. Biztosan megint kemózzák. Ha az amerikai egészségügy nem tud valami csodát, akkor kinézete alapján fél éve lehet még hátra. Pedig tényleg egy zseni az a faszi.


Téma: Bírói kar
Egzisztenciális kvantor
2011. február 22. 22:01 | Sorszám: 5
Könnyű ám így utólag azt mondani, hogy a rendőrök ezt, meg ezt vallották, és ez alapján a bírák helyesen cselekedtek. De azért az agykéregirtott szoci szavazókon kívül mindenki emlékszik, hogy a bíróságok baromira igyekeztek elítélni az előállítottakat. Egy akármilyen szabálysértési vagy büntetőügy még ügyvédek nélkül is évekig tart, de a tüntetőket szinte statáriálisan ítélték el.
Nyilvánvaló, hogy a bíróságok politikai döntéseket hoztak, és a bírók szakmailag megbuktak. De a bírók szakmai alkalmatlanságáról csak a bírók maguk dönthetnek.
A Fidesz-kormánynak 2/3-os támogatottsága van a Parlamentben. Én, mint a 2/3-os győzelem egyik segítője leszarom, hogy a 90%-ban kommunistákból álló igazságszolgáltatás a 3. hatalmi ágnak tekinti magát. Ez a bizonyos 3. hatalmi ág 2006-ban eldobta magától a függetlenséget (illetve a függetlenség addig megőrzött látszatát). Bűnhődniük kell, és nincs semmilyen jogalapjuk ahhoz, hogy akadályozzák még nagyobb bűnösök bebörtönzését.
Egzisztenciális kvantor
2011. február 22. 15:18 | Sorszám: 0
Aggasztó a semmisségi törvény Baka szerint
Aggasztó a 2006-os zavargások idején hozott bírói döntések egy részének semmisségét kimondó törvényjavaslat, mert sérti a bírák szabad mérlegelési jogát, ami komoly alkotmányos problémát jelent az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének véleménye szerint.
...
A fideszes Balsai István által jegyzett javaslat szerint a zavargások résztvevőivel szemben hozott valamennyi ítélet és intézkedés semmis, ha az kizárólag rendőri vallomáson alapul.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. február 21. 21:19 | Sorszám: 533
Hű micsoda szóközök! Nagyon ki tetszett kupálódni!
Egzisztenciális kvantor
2011. február 21. 21:15 | Sorszám: 531
Ezt találtam.

Eszerint még semmi komoly, csak az egyik republikánus küldött ötletéről van szó. Mondjuk a közgondolkodást talán jelzi.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. február 21. 21:10 | Sorszám: 4635
Én azt látom, hogy a Fideszben egyre erősebbek a széttartó vonalak.

Nem erről van szó. Amíg kampány volt, 1 volt a cél, és az eszköz se volt túl sok. Most kormányozni kell, nagyon sok cél van, és sokan sokfélekét akarnak csinálni.


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. február 21. 21:02 | Sorszám: 528
Hát hogy valaki Szőcs Gézát küldi maga helyett mosakodni, az elég szánalmas.
(Szerintem elképzelhető az is, hogy Szőcs nem rosszindulatú, csak egy szerencsétlen hülye. Telefonon megkérdezte, hogy ugyan mi a helyzet ezzel a nyilatkozattal, Tarr mindenfélét hazudott neki, és ez a szerencsétlen még a HírTV-be is elment, hogy továbbadja a hazugságot. Persze államtitkárnak így is, úgy is alkalmatlan.)

Téma: A gyurcsányi végjátszma gátlástalan trükkjei
Egzisztenciális kvantor
2011. február 21. 20:45 | Sorszám: 848
Szerintem ebben is Orbánt másolja. Disznóvágós, kölbásztöltős képe mikor lesz?

Téma: Odaégett a ballibek pecsenyéje..
Egzisztenciális kvantor
2011. február 20. 12:44 | Sorszám: 397
Csapásokat adunk, csapásokat kapunk. Ez lett az ára a keménykedésnek: Elhalasztják a keleti partnerség csúcstalálkozót

Téma: A gyurcsányi végjátszma gátlástalan trükkjei
Egzisztenciális kvantor
2011. február 19. 22:25 | Sorszám: 836
hogy a döntő pontokon legyenek ezek

Majdnem mindegy, hol vannak. Megvan a bíróválasztásra a bejáratott technika. Az első tárgyalás előtt a folyosón a vádlott leköpi a bírót, és utána elfogultságot jelent be, hogy új bírót jelöljenek ki. Ezt addig játsza el, ameddig haverikutya bírót nem kap.
De nem vitatom, hogy a bírói kar legalább 80%-a kommunista.


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. február 19. 22:17 | Sorszám: 516
Szerintem a "nő" elavult fogalom. Legyen inkább transznemű. Azon jókat csámcsoghatna a sajtó, hogy a transzemű pontosan mit jelent, és hogy a versenyző ülve, vagy állva pisil.

Téma: A gyurcsányi végjátszma gátlástalan trükkjei
Egzisztenciális kvantor
2011. február 19. 05:45 | Sorszám: 819
A Zuschlag-perben senki nem kérdezte meg, miből fizette vissza Zuschlag a milliókat, mikor előzetesben volt, és zárolták a vagyonát.
Egzisztenciális kvantor
2011. február 18. 23:36 | Sorszám: 815
Részben igazad van. A Fidesz-média is azért szerepelteti csótányt, mert ők is így gondolják, és nekik is igazuk van - részben.
De ne felejtsük el, hogy a dolgoknak előbb-utóbb a helyükre kell kerülniük. Gyurcsánynak is előbb-utóbb a helyére kell kerülnie: a börtönbe.
Orbán és a Fidesz azért kapott 2/3-ot, mert a nép nem hülye. Ideig-óráig meg lehet vezetni, de örökké nem. Előbb-utóbb a nép igényelni fogja, hogy ez a rendszer hátározottan más irányba menjen, mint az előző. Különben össze fogja mosni az előzővel. Alkotmányozási pótcselekvés ide, vagy oda, egy új rendszerben csótány nem szónokolhat, és nem mászkálhat szabadon. Egy új rendszerben csótánynak (+veresnek, +kókának, +demszkynek) börtönben a helye.
Ha nem csukják le, akkor ez nem új rendszer. A Fidesz-média ezt gyurcsány szerepeltetésével (akaratlanul) folyamatosan hangsúlyozza. A magyar népmeséken felnőtt nép még várja, hogy a gonosz megbűnhődjön.

Téma: Tüntetés..a Lopás Szabadságáért??
Egzisztenciális kvantor
2011. február 18. 16:39 | Sorszám: 19
Nem kell a klerikálfasiszta hablaty! Azzal legalább 10 milliós erkölcsi kárt okoztál, hogy lebűnözőzted azt a bűnözőt, oppá, izé, műsorvezetőt.
Már megy is érted a Pintérmobil, hogy otthonodból előállítsanak.
Egzisztenciális kvantor
2011. február 18. 16:21 | Sorszám: 17
Szerinted Bakács Tibor bűnöző? Na mindjárt szólok a Ruttnernek, hogy perelje le rólad még a gatyádat is! És zárassa be a gondolát is! Remélem azt a fidesznáci teszkós őrt is jól megrugdosták kihallgatás alatt!
Egzisztenciális kvantor
2011. február 18. 16:12 | Sorszám: 14
Bakács Tibor milliókat kaszálhatna a lopós videón
„Egyértelműen perelhetne Bakács Tibor a biztonsági kamera felvételének nyilvánosságra kerülése miatt, hiszen azt nem lett volna szabad kiadni. Ezzel súlyosan megsértették a személyiségi jogait, amiért akár több milliós nagyságrendű kártérítést követelhetne. ..." – vélekedett a Velvetnek Ruttner György ügyvéd

Előállították a Bakács lopásáról készült felvételt kiadó Tesco-őrt
Elfogták és előállították a rendőrök azt a férfit, aki egy bulvárlapnak kiadta azt a biztonsági kamera által rögzített felvételt, melyen az látszik, hogy Bakács Tibor bűncselekményt követ el a budakeszi Tescóban. A hipermarket biztonsági alkalmazottját a rendőrök pénteken fogták el otthonában, még tart a kihallgatása.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. február 18. 10:45 | Sorszám: 4594
Nekem csak a 2006-os terror levezénylői kellenek. Nem létezik, hogy nem lehet megfogni őket.
Ha egy 2/3-os kormány sem tudja bekesztnizni őket, akkor az utódaik tankokkal fogják lőni a békés tüntetőket, hiszen nem lesz félnivalójuk.

Téma: Magyarhon, 2011.
Egzisztenciális kvantor
2011. február 18. 10:29 | Sorszám: 51
merő "szeretetből" hagyja korlátok nélkül szaporodni kutyáját - macskáját, a kölyköket nem pusztítja el, "mert olyan édesek"

Szerintem ez nagyobb gond, mint amekkorának elsőre látszik. Statisztikáim nincsenek, csak sejtéseim, de az az érzésem, hogy a kutyák állománya kezd elzülleni, a mindenféle rossz tulajdonságok mintha egyre gyakoribbak lennének. Persze az is lehet, hogy csak én veszem észre egyre gyakrabban a degenerált kutyákat.
Régen se volt mindenki kutyatenyésztő, a kutyák nagy többsége régen is vidéken élt a kertekben, vagy a tanyákon. Elléskor nagy átlagban 6-10 kölyök született, de a gazdik nyilván csak a legjobb 1-2-t tartották meg. Pesttől kicsit messzebb még ma is működik a szelekció: a szukákat helyből megfojtják (hacsak valaki előre el nem kérte), a kanokat tartják még egy darabig, és csak a legígéretesebbeket engedig felnőni. A szelekció abban is megnyilvánul, hogy szomszédok, ismerősök egymás közt csak a jobb almokból származó kutyákat csereberélik. Ha valaki elégedett a kutyájával, annak híre megy, és párzáskor már jönnek a jelentkezők a kölykökre.
Városokban, meg városokhoz közelebb, ahol az emberek már a szomszédot sem ismerik, nemhogy a kutyáját, ez nem így megy. Hirdetésen keresztül, vagy menhelyről szereznek teljesen ismeretlen kutyákat.


Téma: Odaégett a ballibek pecsenyéje..
Egzisztenciális kvantor
2011. február 17. 21:56 | Sorszám: 312
Verekedtél.vele?Vagy.valamelyik.fórumtárs.fölbosszantott?
Olyat.még.nem.láttam,hogy.eltört,pedig.volt.már.dolgom.egy.párral.

Téma: Magyarhon, 2011.
Egzisztenciális kvantor
2011. február 17. 21:46 | Sorszám: 31
Volt egy faszi, akinek a kutyája nem akart hazamenni, erre ő pórázon hazarángatta, és közben többször megcsapkodta, meg néha bele is rúgott. Térfigyelő kamerán kiszúrták az esetet, és 50e Ft-ra megbüntették a faszit állatkínzásért.
Legközelebb mit fog csinálni, ha a kutya nem akar hazamenni? Simán otthagyja éhendögleni. Ha a kutyának mázlija van, akkor a sintér befogja, és köbö 1 hónap után elaltatják. Megér ez nekünk 50e Ft-ot?
Az állatok megalázását én is büntetném, de nem azért, mert az állatnak fáj, hanem azért, mert nevelni kell az embereket. A csirkének is fáj, amikor elvágják a torkát.
Pl. az öreg kutya fölakasztásáról az jut eszembe, hogy néhány éve altattuk el 13 éves kutyánkat. Azért altattuk el, mert a hátsó lábaira már nagyon sántított, többnyire csak húzta azokat, és ha úgy bekadt neki valami, akkor meg sem tudott moccanni, csak nyűszített. Nagyon sajnáltuk. Az elaltatás 8e forintba került. Ha valakinek nincs rá 8e Ft-ja, és fél a bírságtól, akkor mit tud csinálni egy öreg, szenvedő kutyával?

Téma: Hamburgeradó
Egzisztenciális kvantor
2011. február 17. 11:41 | Sorszám: 13
Én egy ideje spanyol bort veszek.
Ez nagyon nem szimpi. Nem létezik, hogy a környéketeken nincs termelő!
Egzisztenciális kvantor
2011. február 17. 11:38 | Sorszám: 12
Apropó kávé! Megfigyeltétek, hogy a szemes kv drágább, mint az őrölt? Az Omnia is, a Segafredo is.
Ennek 2 oka lehet: egyrészt a szemes kávét az igényesebbek veszik, tehát nekik drágábban is el lehet adni, másrészt az őröltben esetleg nem csak ugyanaz van, mint a szemesben (ez biztosan így van, mert a szemes kávéból a zacc egészen más állagú). Vagy pedig is-is.
Egzisztenciális kvantor
2011. február 17. 11:31 | Sorszám: 10
Azzal idén már kihúzod?

Téma: Munkahelyteremtés
Egzisztenciális kvantor
2011. február 17. 11:29 | Sorszám: 29
Akkor a Rádió volt, elnézést a gyanúsítgatásért! Konkrétan a Kossuth változatlanul a Fidesz ellen uszít, pedig mintha górét cseréltek volna.
A közmunka program egy volt a trükkök százaiból, hogy a munkanélüliségi statisztikák kicsit jobban nézzenek ki. A KSH szerint valahol 10.5% körül van a munaknélküliség, de a Foglalkoztatási Hivatal (vagy ki?) szerint már évekkel ezelőtt is 13% fölött volt. Saccra most olyan 15% körül lehet.
A közmunka programmal az is volt a baj, hogy nem csak a közmunkásoknak kellett segílykét fizetni, hanem rendes főállású önkormányzati alkalmazottakat is be kellett állítani munkafelügyelőnek. Egyik ismerősöm is az volt, és muszáj volt napi rendszerességgel járnia a falut, mert a közmunkások egy pillanattal sem dolgoztak ám tovább, mint amíg valaki figyelte őket.

Téma: Magyarhon, 2011.
Egzisztenciális kvantor
2011. február 17. 11:16 | Sorszám: 28
Mellesleg már jó ideje tervezem, hogy nyitok egy témát annak, hogy a túlzott állatvédelem a végén az agyunkra megy. De ez pont jó topik lesz az állatvédők hülyeségeinek megbeszélésére.
Egzisztenciális kvantor
2011. február 17. 11:13 | Sorszám: 27
Egy normálisabb világban ha a kutya elkapta a tyúkot, azt a kutyát rögtön agyoncsapták. Ha megérzi a vér ízét, az már örökké vadászni fog.

Téma: Munkahelyteremtés
Egzisztenciális kvantor
2011. február 17. 11:00 | Sorszám: 27
Vagy a Rádió uszít, vagy te, vagy mindketten.
Közmunkaprogramról hallottál már? Az a munkanélküli segély szocira lefordítva. A közmunkaprogram lényege, hogy a polgármester elküldi a munkanélkülieket utcát seperni, temetőt takarítani, meg a saját földjein egyéb munkákat végezni. Ez köbö egyenlő azzal, hogy a munkanélküliek egyik felével gödröket ásatunk, a másikkal meg betemettetjük.
Tavaly halottak napján egy kis szabolcsi falu temetőjében 5 közmunkás söprögetett és unatkozott egész nap. 3-szor mentem el vízért, meg a kukához, mind a 3-szor elgereblyézték utánam a földet. Tisztára olyan volt, mint amikor kizavarják a honvédot körletet takarítani.
Na ez a közmunka program szűnt meg, és aki eddig közmunkásként volt munkanélküli, az most már rendes munkanélkülinek számít.

Téma: Odaégett a ballibek pecsenyéje..
Egzisztenciális kvantor
2011. február 17. 10:44 | Sorszám: 295
(Rendes asztali gombozat, vagy laptop? A rendes asztaliból ki bír jönni a szmötyi porszívóval is, vagy ha jobbra-balra-hanyatt fordítva megcsapkodod néhányszor. Nem kell kímélni, nem törik el. Ha mégsem tisztul ki, akkor marad a csavarhúzó, de az sem akkora ördöngősség. Laptop-nál szoktak lenni még eltolható pöckök is valahol a billentyűzet szélén.)

Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2011. február 16. 21:19 | Sorszám: 2153
Ja elfelejtettem: az Echo TV-t kis kritikával kell nézni. Széles meg van sértődve, hogy nem osztottak neki lapot.
Egzisztenciális kvantor
2011. február 16. 21:14 | Sorszám: 2152
Szerintem is öngyilkosság nem elkapni a nagy halakat.
A Jobbik simán kiesne a Parlamentből a következő választásokon, ha a Fidesz nem kínálná nekik tálcán a kapmánytémákat. Ugyan az elszámoltatás elmaradására 3 év múlva már senki nem fog emlékezni, de a Jobbik addig szépen építgetheti azt az imázst, hogy a Fidesz is elmismásolja a rendszerváltást.
(Illetve nekem van egy fogadalmam, és ha drazsét, gergényit vagy csótányt nem csukják be, akkor biztosan nem szavazok többet a Fidesz-re. Persze az én 1 szavazatom egy öltésnyit sem b...ik.)

Téma: Túlnépesedés, relatív kihalás
Egzisztenciális kvantor
2011. február 14. 22:49 | Sorszám: 17
nagyobb szabású népirtások valamelyest javítanának a helyzeten

Én egy a pakisztáni-indiai határról induló 3. világháborúra tippelnék.

Egzisztenciális kvantor
2011. február 14. 22:47 | Sorszám: 16
Apropó Kína. Állítólag 2050-től, vagy már hamarabb, Kína népessége csökkenni fog. Legalább lesz hely az indiaiaknak.

Téma: 2014: essen ki a KDNP is végre a parlamentből!
Egzisztenciális kvantor
2011. február 14. 19:03 | Sorszám: 87
Ennek csak részben van köze a cigánysághoz. Nem véletlenül írtam, hogy "származástól függetlenül".
Ha jól tudom, (sajnos, most nem tudom linkkel alátámasztani) a mély szegénységben élő gyerekeknek csak a harmada nevelkedik cigány családban. És a többi család jó részében is az összjövedelem legalább harmadát teszi ki a családi pótlék. Azaz sokkal többen érdekeltek a családi pótlék emelésében, mint azt elsőre sokan gondolnák.

Amúgy ha nem társadalomban gondolkodnánk, hanem matematikai fogalmakban, akkor szintén elvi hibás a gyerek választójogának a szülőre való áthárítása, mert pozitív visszacsatolást visz a rendszerbe: a szülőképes korosztály saját maga határozhatja meg saját politikai súlyát, és minél nagyobb lesz a súlya, annál gyorsabban tudja saját erejét növelni. Ha ennek csak annyi lenne a következménye, hogy szaporodásnak indulunk, az még nem lenne baj. De ha az is, hogy közben elszegényedünk, az már igen, mert a pozitív visszacsatolást csak az éhínség és a betegségek fogják föloldani.


Téma: Bölcsődék
Egzisztenciális kvantor
2011. február 13. 21:40 | Sorszám: 1
Szerintem a bölcsődei helyekre nagyon nagy szükség van, de elég fonák okok miatt. Úgy tudom, hogy pl. Franciaországban sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a családbarát intézkedések a születésszám emelkedését eredményezzék. És sok év után az lett az egyik tényező, ami kedvezően befolyásolta az anyukák gyermekvállalási kedvét, hogy könnyen tudtak szülés után visszajutni a munkaerőpiacra. Többek közt azért, mert volt bőven bölcsőde. Végül persze az anyukák nem akarnak olyan hamar újra munkába állni, de maga a tudat, hogy a lehetőség adott, biztonságot ad nekik, és több gyermeket vállalnak.

Azaz szerintem hoszabb távon megéri egy kevés pénzt bölcsődei helyekre pazarolni, és ezzel együtt mondjuk folyamatosan kampányolni kellene a bölcsőde ellen, hogy az milyen rosszat tesz a gyermeknek.

Egzisztenciális kvantor
2011. február 13. 21:31 | Sorszám: 0
Nem zárta ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára a térítési díj bevezetését az állami bölcsődékben.
...
Magyarországon tíz-tizenötezerrel kevesebb bölcsődei férőhely van, mint amennyire szükség lenne. Soltész Miklós szociális államtitkár a napokban a Népszabadságnak nyilatkozva egyértelművé tette, hogy bölcsődeépítésre nincs és nem is lesz hazai forrás, de uniós pénzből több mint 6500 új férőhely hozható létre.
...

Téma: 2014: essen ki a KDNP is végre a parlamentből!
Egzisztenciális kvantor
2011. február 13. 21:20 | Sorszám: 50
ha az SzJA vagy a nyugdííjjárulék egy része automatikusan a nyugdíjas szülőknek menne, mintegy nyugdíj-kiegészítésként

Ez nekem is sokkal jobban tetszik. Bár nyilván baromi nagy irigykedés lenne eleinte.

Egzisztenciális kvantor
2011. február 13. 21:15 | Sorszám: 49
Én végiggondolom, meg te is végiggondolod, de nem mindenki gondolkodik egy hónapnál többet előre. Vegyük észre, hogy (származástól függetlenül) elég sokan élnek családi pótlékból. Ha most nekik több beleszólást engedünk, akkor az elkövetkező választási kampányok majd nem a nyugdíjemelésről, hanem a családi pótlék emelésről fognak szólni.
Sajnos nincs a magyar viszonyokra vonatkozó statisztikám (szerintem másnak se, vagy gondosan titkolják), de pl. Németországban az emberek 11%-a él tartósan munkanélküli családban, és náluk dupla annyi gyerek születik, mint a többi családban. Saccra nálunk is hasonló az arány. Ez a réteg nem a minőségi felsőoktatásra, hanem a magasabb családi pótlékra fog szavazni.

A szavazati jog ilyen megváltoztatása előtt arra is gondolni kell, hogyan fog alakulni a demográfiai helyzet. Ha jól tudom, mostanság kellene a Ratkó-korszak dédunokáinak születnie. Ezzel szemben a bevándorlás ellenére is fogyunk. Ha a Ratkó-unokák generációja is kiöregszik, nagyon hirtelen fogyásnak fogunk indulni. (2050-re 7.5 milliós lakosságot szoktak becsülni.) Ezzel együtt a segélyből és családi pótlékból élők száma növekedni fog. Ha az ő szavazataik súlyát megduplázzuk (vagy megtriplázzuk), akkor bebetonozzuk a választási rendszerbe az ország elszegényedését.

Egzisztenciális kvantor
2011. február 13. 18:45 | Sorszám: 39
Bár nekem "hivatalból" támogatnom kellene a gyerekek után járó szavazati jogot, azért mégsem vagyok oda a gyerekek túlzott ajnározásáért, illetve a szülők elkényeztetéséért. Érzésem szerint ez hosszú távon olyasmit fog eredményezni, mint amit a felsőoktatási reformnál lehet megfigyelni: a HOÖK azért ellenzi, mert túl szigorúnak tartják a rendszert. Pedig 20 évvel ezelőtt sokkal szigorúbb volt a felsőoktatás, mint a mostani tervezet, és az akkoriban végzettek minden tekintetben jobbak voltak, mint a mostaniak.
Egzisztenciális kvantor
2011. február 13. 17:41 | Sorszám: 23
Hah! IQ! Azt se tudjuk, mi az!

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2011. február 13. 17:34 | Sorszám: 1200
Az 1.4 milliónak csak a kisebbik részét lopták el, a nagyobb részét könnyű megtalálni: itthon van nálunk kiosztva munkanélküli, meg egyéb segélyek címén. Az mszp direkt és szánt szándékkal tönkretette az országot, hogy mindenki függjön a kormány segélypolitikájától. Viszont egy csődben levő állam csak hitelből tudja kifizetni a segélyeket.

Téma: 2014: essen ki a KDNP is végre a parlamentből!
Egzisztenciális kvantor
2011. február 13. 17:20 | Sorszám: 20
a jelenlegi rendszer arra ösztönzi a pártokat, hogy a nyugdíjasok érdekeit előnyben részesítsék a gyerekek érdekeivel, ami nem egy jövőbe tekintő dolog.

Pardon, hogy kötözködöm. De ez így önmagában akár jövőbe tekintő dolog is lehetne. Ha komolyan gondoskodunk az öregekről, az egyben a gyerekekről való gondoskodást is jelenti. Fordítva ez nem igaz.

Egzisztenciális kvantor
2011. február 13. 14:28 | Sorszám: 9
aki a családi pótlékot kapja, azé a szavazattöbblet

Na jó, de ahhoz alkotmányban rögzíteni kell a családi pótlékot. Szerintem (laikusként) az butaság lenne.

Egzisztenciális kvantor
2011. február 13. 12:51 | Sorszám: 7
Az ötlet önmagában talán nem rossz, de szerintem a gyakorlatba nem lehet átültetni. Pl kié lesz a gyerekek szavazata? Ha elosztjuk apa és anya között, akkor mi lesz az egykék fél-fél szavazatával? És melyik szülő kapja: a vér szerinti, vagy a nevelő? Ha a nevelő, akkor mi lesz az árvákkal? Ha a vér szerinti, akkor mi lesz az örökbe fogadott gyerekekkel?
Ez mind-mind olyan kérdés, amivel csak újabb igazságtalanságokat lehet bevezetni.
Ugyanígy lehetne a szavazati jogot adóbefizetéshez (nehogy má' a segélyből élők döntsenek), vagy iskolai végzettséghez kötni (az iskolázatlanakat könyebb olcsó ígéretekkel becsapni). De ezek a húzások is csak nagyobb igazságtalanságot vezetnének be.

Téma: Zeitgeist
Egzisztenciális kvantor
2011. február 11. 20:14 | Sorszám: 910
Kijött a 3. rész is. Elég nagy infrastruktúrával terjesztik ingyenesen.

Téma: Amerika végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2011. február 04. 10:48 | Sorszám: 178
Sarkozy says he, Merkel will never abandon euro
"To those who would bet against the euro, watch out for your money because we are fully determined to defend the euro,"
Egzisztenciális kvantor
2011. február 04. 10:43 | Sorszám: 177
French President Nicolas Sarkozy Monday said the new global monetary order should reflect the growing role of emerging nations on the world's economic scene without undermining the role of the U.S. dollar, which will remain "prominent."
...
"A prominent role doesn't mean a unique role," Sarkozy said

Téma: Arab forradalom? Mi a végcél?
Egzisztenciális kvantor
2011. február 03. 23:08 | Sorszám: 147
Az autokrata arab rezsimek sorra megbukhatnak. Az arab országokban felerősödhetnek az ellenzéki erők, amelyek úgy érzik majd, hogy a "nép korszaka" érkezett el.

A tegnapi Demóban volt Sayfo Omarnak egy érdekes elemzése. Szerinte a mohamedán világban az autokrata rendszerek idővel rendre megbuknak, és rendre új autokrata rendszerek lépnek a helyükbe. Azaz a nép valahogy vagy nem igényli, vagy nem szereti a demokráciát.
Ha Omarnak igaza lesz, akkor most Mubarak helyett (előbb-utóbb) jön valaki, aki reformokat ígér, de néhány év alatt kiépíti a klientúráját és a Mubarakéhoz hasonló egyeduralmi rendszert. A nép nem sok változást fog látni.
Viszont a környező országoknak baromira nem mindegy, hogy az új rezsimben mekkora befolyása lesz az iszlámnak.


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. február 03. 22:49 | Sorszám: 375
Az MSZP szükségesnek tartja, hogy az Európai Unió is emelje fel a hangját az egyiptomi nép, az egyiptomi demokrácia védelmében. Felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy az EU soros elnökeként nyilatkozatban álljon ki a mielőbbi békés, és demokratikus egyiptomi változások mellett.

Speciel ebben igaza van. Merkel, Cameron és Sárközi már követelte a gyors és békés átmenetet. Kvázi az egész régi EU.


Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2011. február 02. 21:57 | Sorszám: 2705
Ráadásul a 102000-nek a fele nem "ellenálló", hanem 1-2 éven belül nyugdíjba megy, és szimplán megéri neki a magánban maradni, és fölvenni egy összegben a megtakarításait.

Téma: Halál a homeopátiára?
Egzisztenciális kvantor
2011. február 02. 21:49 | Sorszám: 46
http://www.youtube.com/watch?v=HMGIbOGu8q0

(Azt hiszem, megvan ez valahol feliratozva is.)


Téma: Arab forradalom? Mi a végcél?
Egzisztenciális kvantor
2011. február 02. 13:50 | Sorszám: 129
Fene se tuggya, mi folyik a háttérben.

Az biztos, hogy bonyolult a helyzet.
De az amerikai politikusok egy része már elég régen belátta, hogy nem tudnak egyszerre Kínával és az egymilliárdos mohamedán világgal küzdeni.
Már vagy 3 éve publikálták azt a CIA-tanulmányt, amelyik szerint Izraelnek 1-2 generáción belül vége. Ezt tekinthetjük egyrészt selyemzsinórnak az amerikai izraeli lobbi részére, illetve egy új külpolitikai irányzat zászlóbontásának. Nyilván az izraeli lobbi ettől még baromi erős, és nem adja föl könnyen a pozícióit. De ahogy Kína egyre jobban jön föl az USA nyakára, egyre erősebbek lesznek azok a hangok, amelyek a mohamedán és ezen belül az arab világgal való kiegyezést sürgetik.
Még maga a kormány sem egységes. Clinton-né egyértelműen az izraeli lobbi embere, Obama viszont próbál lavírozni. Ha jól látom.

Egzisztenciális kvantor
2011. február 02. 11:02 | Sorszám: 120
Évek alatt készítették elő a mostani megmozdulásokat, az időpontot is tudták a titkosszolgálatok.

Nekem az az érzésem, hogy ebből most Izraelt kihagyták. A tunéziai események után persze Izrael már mindent tudott, de esetleg nem ismerték pontosan Mubarak helyzetét. Ezért küldték be Orbánt, aki aztán másnap ment jelenteni Brüsszelbe. Illetve az is lehet, hogy ajánlottak valamit Mubaraknak, esetleg tartják benne a lelket még egy darabig, amíg ellenlépéseket tudnak kidolgozni. Orbán, az EU-tanács elnöke csak egy futár volt.

Egzisztenciális kvantor
2011. február 02. 10:45 | Sorszám: 117
[url=http://www.hirtv.hu/kulfold/?article_hid=360946]Nem távozik azonnal az egyiptomi elnök. Hoszni Mubarak televíziós beszédében jelezte ugyan, hogy visszavonul, de csak szeptember végén, amikor megbízatása egyébként is lejár.
...
Azonnali változásokat sürgetett Egyiptomban az amerikai elnök. Barack Obama szerint új fejezet kezdetének vagyunk szemtanúi Egyiptom történetében. Közölte, hogy az Egyesült Államok érdemi és békés rendezett átmenetet akar Egyiptomban, és ennek most azonnal meg kell megkezdődnie. Barack Obama erről kedden este telefonon személyesen tájékoztatta Hoszni Mubarakot, akivel körülbelül fél órát beszélt.

vö.: Izrael felszólitotta Amerikát és Európát, hogy támogassák Mubarakot.

Akkor megállapíthatjuk, hogy mi megint a rossz oldalon állunk.
Egyre nyilvánvalóbb, hogy az USA (egyik fele) le akarja rázni a nyakáról Izraelt, és keresi a szövetséget az arabokkal, mert Kína ellen csak így van esélye. Itt most egy amerikai-izraeli konfliktust láthatunk kialakulni. Izraelnek létkérdés, hogy Egyiptomnak baráti vezetése legyen, amelyik nem támogatja a palesztínokat. Ezért ragaszkodnak Mubarakhoz. Orbánt pedig, mint az EU elnökét az uccsó pillanatban beküldték, hogy támogatásáról biztosítsa a 83 éves diktátort. Szerencsétlen Orbán, szerencsétlen EU.


Téma: Kína - a jövő nagyhatalma
Egzisztenciális kvantor
2011. február 01. 22:50 | Sorszám: 336
Eftássam most jut eszembe, hogy elfelejtettem gratulálni a szakmádhoz. Az ellenségbe beépülés és az uszítás feladatát csak a legkiválóbb eftássak kapják jutalmul. A fogsorra meg rá se ránts! Eligazításon elő szokott fordulni, hogy sérülés éri, a protkót pedig a párt kiutalja. Persze csak a rehabilitáció után.
Egzisztenciális kvantor
2011. február 01. 13:14 | Sorszám: 301
Az USA 40 év alatt lefelezte az ipari termelését

Közben a GDP meg növöget.
Akkor értem. Ez sokmindent megmagyaráz. Pl. az utóbbi 2 világválságot. Igazából akkor a dollár mesterségesen erős, nem mesterségesen gyenge.
Akkor ha jól értem, ha a jüan (vagy renminbi?) lesz a világpénz, akkor Kína fogja tudni ugyanezt csinálni. Illetve Kína kénye kedvén fog múlni, hogy Amerikát csődbe viszi, megveszi bagóért, vagy hagyja még egy kicsit szenvedni.


Téma: Arab forradalom? Mi a végcél?
Egzisztenciális kvantor
2011. január 31. 23:02 | Sorszám: 89
Hm. Akkor ezt a balhét az USA csinálja.

Téma: Az MSZP-SZDSZ törzsszavazó természetrajza
Egzisztenciális kvantor
2011. január 31. 22:47 | Sorszám: 374
Állítólag az utolsó napon főleg fiatalok álltak sorba, hogy nyilatkozhassanak a manyup-ban maradásról, és én is ismerek olyanokat, akiknek még a 15 évnyi munkaviszonyuk sincs meg, mégsem lépnek vissza az államiba. Több hozzáértő, több helyen megírta, a legtöbb ember be is látja, hogy pont a fiataloknak nem éri meg a magánnyugdíjpénztárban maradni. De ezek dafke kiszúrnak magukkal, mert utálják Orbánt. És a végén a nagy többségre, a 97%-ra fognak haragudni, amiért ők hülyék voltak.
Na ezt a fajta megszállottságot már nem értem. Talán csak a kornis-féle gyűlölettel lehetne magyarázni.

Téma: Kína - a jövő nagyhatalma
Egzisztenciális kvantor
2011. január 31. 22:35 | Sorszám: 294
Szakértőktől szeretnék egy kis segítséget kérni.
Az miért jó az USA-nak, hogy a FED üptre nyomatja a pénzt? Ha jól látom, az USA államadóssága a GDP-jük 97%-a körül van, és ez bármilyen dollár árfolyamon ennyi. Tehát elvileg az államon nem segít, ha a FED több pénzt nyom ki.
Ha az USA nem lesz többé világvaluta (Kína és Oroszország nagyon dolgozik ezen), az is csak elértékteleníti a dollárt, ami effektíve az államadósságot fogja csökkenteni. Tehát ettől az USA nem fog bedőlni. Mégis nagyon félnek attól, hogy nem a dollár lesz a világvaluta. Miért?

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1718
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1715

Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2011. január 30. 16:58 | Sorszám: 2597
Sehogyan sem tudtam kszámolni, melyik a kedvezőbb pénzügyileg

Elmégy a manyup-ba, és megmondják. Vagy nem kérdezted őket? Vagy nem tudták megmondani? Vagy nem hiszel nekik?

(Amúgy tudjuk, hogy csak provokálsz. Úgy kell érteni, hogy akárhogy is számoltad, mindig az állami rendszer lett a jobb, de te ezt nem akarod elfogadni.)

Egzisztenciális kvantor
2011. január 29. 10:41 | Sorszám: 2517
Látom, veled fölösleges vitatkozni, mert csak hőzöngsz.
A kincstárjegynek magasabb a hozama, mint a manyup-oknak, és nem voltak olyan évek, amikor -15% volt a hozam. Épeszű ember kincstárjegyet vesz, nem a manyupba teszi a pénzét. Ha a törvény nem kényszeríti rá.

Téma: Arab forradalom? Mi a végcél?
Egzisztenciális kvantor
2011. január 28. 22:43 | Sorszám: 5
Mubarak az USA feltétlen híve, és élvezi is a bizalmát. Vagy rosszul tudnám?

Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2011. január 28. 22:37 | Sorszám: 1291
Martonvásár? Ercsi?

Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2011. január 28. 21:39 | Sorszám: 2511
Valami olyasmi kitételt idéztek itt korábban, hogy ha valaki 120 és 180 hónapnyi tagság között megy nyugdíjba, akkor egy összegben fölveheti a megtakarításait. Azaz ha '97-ben lépett be, akkor 2012-ig.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. január 28. 21:28 | Sorszám: 2008
A nagybácsié a Helyi Téma. Gondolom sok pénze lehet a Fidesz-kampányban.
Nem tudom, ez az ábra mennyire valós: http://kuruc.info/galeriaN/hir/vitezyfamily3.jpg

Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2011. január 28. 18:14 | Sorszám: 2509
Ööö, 0.6%-os reálhozammal?
Egzisztenciális kvantor
2011. január 28. 16:24 | Sorszám: 2507
Álprobléma. A fiataloknak egyértelműen nem éri meg manyup-ban maradni, az idősebbek pedig a korábbi munkaviszonyuk miatt jogosultak az öregségi nyugdíjra.
A tegnapi Heti Válaszban van egy szép szájbarágós cikk erről: csak annak éri meg manyup-ban maradni, aki már közel áll a nyugdíjhoz (azaz a tisztán állami rendszerben töltött évei után is számíthat állami nyugdíjra), egy összegben föl tudja venni a manyup-ban levő pénzét, és nem készül hosszú életre. Valamint végtelen bizalma van a manyup iránt, hogy az nem játsza el a meglévő pénzecskéjét.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. január 28. 16:00 | Sorszám: 258
Russia says Stuxnet could have caused new Chernobyl

[url= http://www.h-online.com/security/news/item/Russia-claims-Stuxnet-could-have-triggered-second-Chernobyl-1179493.html]Russia claims Stuxnet could have triggered second Chernobyl[/url]
Dmitry Rogozin, the Russian ambassador to NATO, has warned that Stuxnet could have triggered a catastrophe comparable to the core meltdown at Chernobyl in 1986. Reuters reports that Rogozin has asked NATO to investigate Stuxnet. In the ambassador's opinion, Stuxnet's impact is comparable to that of an explosive mine.

Stuxnet is currently believed to have had two digital payloads – one designed to destroy the uranium enrichment centrifuges in Natanz and one designed to destroy the turbine control systems at the Bushehr nuclear plant. Rogozin is well placed to understand the potential effects of damaging the turbines in the Iranian nuclear plant, as it was built by Russian nuclear plant specialist Atomstroyexport.


Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. január 28. 12:28 | Sorszám: 2000
... a Kossuth Rádió híreit?
A rádióban még nem volt forradalom. Ma meghallgathattuk, hogy mit írt a Népszabadság, milyen javaslata van az LMP-nek egy zéró-nulla fontosságú dologban, és hogy lesz Sziget. Fasza, hogy a belföldi híreket az ellenzék szemszögéből tálalják!
Halihó Fidesz! Emlékeztek még 2002 tavaszára?

Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2011. január 28. 09:33 | Sorszám: 2495
(Jók a mondásaid, huszárló.)

Téma: Cigányok
Egzisztenciális kvantor
2011. január 28. 09:29 | Sorszám: 825
Igen, a Skodáé úgy tört, pontosan olyan kis morzsalékra.
Azt viszont nem tudjuk, hogy az Alfa 155-ösnek milyen üvege van. Úgyhogy jól megbeszéltük a 0-t a semmivel.

Téma: A Haza árulása
Egzisztenciális kvantor
2011. január 27. 16:29 | Sorszám: 169
„populista” intézkedés gyanánt ... ismét büntethetővé vált a kis értékre elkövetett tolvajlás

Kutato drága, ez nem a vicc topik!


Téma: Kína - a jövő nagyhatalma
Egzisztenciális kvantor
2011. január 27. 14:16 | Sorszám: 285
Vagy éves fogyasztása.
De nem tudom, honnan jön az adat, mert én olyat találtam, hogy 2005-ben az USA-ban a szerverek fogyasztása 2.6 millió kW volt. Azaz 22776 millió kWh az egész évre.

Téma: Cigányok
Egzisztenciális kvantor
2011. január 27. 14:02 | Sorszám: 816
Persze. Lehet csinálni egy akkora repedést, mint amekkora a boxer maga. De nem lehet morzsásra összetörni egy ragasztott üveget.
Ez a rész biztosan kitaláció: berobban a szélvédő, szemem, szám, fülem és az egész utastér megtelt a szélvédő szilánkjaival
Meg lehet keresni az interneten, vannak fényképek olyan esetekről, amikor teherautó fékbetétjének darabja bement egy személyautó szélvédőjén. Az is csak akkora lyukat üt, amin befér, meg a környéke berepedezik, de az egész szélvédő nem törik morzsásra. (Szilánkosra meg pláne nem.)

Téglával lehet úgy betörni, hogy ne lehessen kilátni rajta. Meg pajszerrel, meg bézbólseprűvel, meg ha bakanccsal ugrál valaki rajta. De nem ezt írták. Kamu az egész.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. január 26. 23:34 | Sorszám: 4447
Nem ismerem az illetőt, csak általánosságban jegyzem meg, hogy a gyurcsányizmus vége felé, mondjuk olyan 2009-től kezdve a baloldalon egyfajta versengés alakult ki az első áruló dicső címéért. A Heti Válasz írt valami cikket erről, amelyikben zsilipelésnek nevezték ezt a jelenséget. De amikor a HV ezt megírta, addigra már szabályosan tülekedés volt az "informátor" posztokért. Aztán aki ügyesen zsilipelt, az kapott valamit a Fidesz-től is. Atkári is a helyén maradt és Kocsis is.

Téma: Filozófusok
Egzisztenciális kvantor
2011. január 26. 20:23 | Sorszám: 396
Erről a szuperállamról nem akarna valaki egy topikot nyitni?

Téma: Cigányok
Egzisztenciális kvantor
2011. január 26. 18:04 | Sorszám: 806
szó nélkül puszta ököllel beütötte az alig egy hónapja vásárolt 155-ös Alfám szélvédőjét, két helyen is

Gondolom ripityomra is törte a kézcsontjait. Innentől kezdve hihetetlen a történet.
Aki nem hiszi el, hogy kéztörés nélkül nem lehet puszta ököllel szélvédőt betörni, az kezdhet próbálkozni.


Téma: Kína - a jövő nagyhatalma
Egzisztenciális kvantor
2011. január 26. 13:26 | Sorszám: 277
Az internet-nek nincs egy központja, hanem nagyon sok van. De a nagyon soknak jó része az USA-ban van. Az országok közti csomagok főleg az USA-ban lévő router-eken mennek keresztül. Hogy milyen arányban, azt nem tudom, de biztosan elég nagy arányban ahhoz, hogy Kínát ez zavarja.
Pont a minap volt egy kis botrány abból, hogy Kína bizonyos router-ekre telepített kiskapuk segítségével eltérítette az internetet: egy pár óráig (vagy napig?) a nemzetközi forgalom nem az USA-n, hanem Kínán keresztül ment.
Örülök, hogy segíthettem. A hírt az internet eltérítéséről lusta vagyok megkeresni.

Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2011. január 26. 12:58 | Sorszám: 892
Nem mondták meg, hogy konkrétan ki mondott pontosan mit. Csak úgy antiszemitáztak egyet a levegőbe, aztán pereljen, aki akar.

Téma: Filozófusok
Egzisztenciális kvantor
2011. január 26. 12:46 | Sorszám: 359
(El szokom rontani, és ki szokom javítani, ha észreveszem. Hasonlít az "ilyen"-re, és már benne van a kezemben az "ly".)

Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2011. január 26. 12:37 | Sorszám: 2047
Most már értem, miért váltották le Kovács Árpádot. Erről az ügyről valószínűleg neki is tudnia kellett.

Téma: Kína - a jövő nagyhatalma
Egzisztenciális kvantor
2011. január 26. 12:35 | Sorszám: 272
Persze, persze.

Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2011. január 25. 23:21 | Sorszám: 2457
Asszem, félreértetted, nem a te hozzászólásodra gondoltam. Kimenekül a kapzsisága miatt, amit kint majd elfelejt megemlíteni, ellenben majd gyalázni fog minket az antiszemitizmus miatt. Pont, mint Hellerék.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 25. 22:56 | Sorszám: 2455
Kint meg majd azt mondja, hogy az antiszemitizmus elől menekült el.

Téma: Filozófusok
Egzisztenciális kvantor
2011. január 25. 22:46 | Sorszám: 319
Tulajdonképpen a Gárda is pont erre volt kitalálva. Azért kellett a Gárdával ilyesztgetni a cigányságot, hogy kialakuljon a magyarellenes egység.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. január 25. 22:18 | Sorszám: 4439
Jaja! Persze nem tudhatom, Ödön melyik képre gondolt, de szerintem az aratósra.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 25. 22:17 | Sorszám: 4438
Már megtették, csak még nem jönnek azok a fránya tankok.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 25. 22:14 | Sorszám: 4436
Én arra szavaznék, amin egy béjszbólsapkás, copfos fószer csókolja meg Gyurcsányi egyik mellső lábát...

Na és tudod-e, ki az a béjszbólsapkás ürge?


Téma: Kína - a jövő nagyhatalma
Egzisztenciális kvantor
2011. január 25. 22:10 | Sorszám: 255
Kétségtelen,hogy hamarosan méretük révén a vezető hatalom lesznek,de lesz ott még egy-pár belső konfliktus...

Kínában már a második generáció nő föl mostanában, aki egyke. Azaz már a szüleik is egykék.
Ha nincs nyugdíj, az egyke gyerekek és egyke unokák nem tudják eltartani az öregeket, akik szimplán éhenhalnak. Illetve valószínűleg betegségben halnak meg, mert TB sincs.
Aztán az lesz a másik baj, hogy 2050 körül (esetleg hamarabb) megáll Kína népességének növekedése, és attól kezdve nagyon hirtelen fogyni kezdenek majd. Ha nem pótolják valahonnan a munkaerőt, akkor a Kínai gazdaság pikk-pakk összeomlik.
A harmadik gondjuk, amiről hallottam, hogy ezek az egyke unokák kezelhetetlenek. Mivel a rokonoktól mindent megkaptak az életben, ők már nem fogják csöndben elviselni a rabszolgasorsot. Talán az mentheti meg Kínát a lázongásoktól, hogy az értelmiségnek mindig is meg volt engedve, hogy több gyereke legyen, azaz az értelmiségiek családban nőttek föl, és konfliktustűrőbbek.

Bár nem olvastam erről, de egyre inkább az az érzésem, hogy Kínának lesz 20-30 jó éve, aztán elindulnak hanyatlani. Ha ez alatt az idő alatt az EU nem esik szét, akkor ő lehet a következő vezető nagyhatalom. Ami persze senki másnak nem érdeke, sőt még az EU-n belül sem mindenkinek.

Egzisztenciális kvantor
2011. január 25. 21:57 | Sorszám: 254
Nem figyeltél: eurozónát írtam. Aminek sem Nagy-Britannia, sem Bulgária nem tagja. Viszont még így is 2.5-szer akkora a GDP-je, mint Kínának.
Aki az erős EU-ért küzd (pl. Orbán), az azon dolgozik, hogy az eurozóna megmaradjon.

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1694

Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2011. január 25. 21:47 | Sorszám: 878
A Süddeutsche Zeitung külön keretes írásban tette közzé a Német Filozófiai Társaság elnökének, Julian Nida-Rümelinnek, és tiszteletbeli tagjának, Jürgen Habermasnak a felhívását a megtámadott magyar filozófusok védelmében.

Hát a filozófusokkal való leszámolással Magyarország akár nagy jót is tehet az EU-val. A magyar(országi) filozófusok ügye egyszerűen védhetetlen. Az, hogy Vajda rokonai kapnak pénzt egy dolog. De hogy technológiai pályázatokon kapnak pénzt, az teljesen abnormális. Aki ezekkel a tolvajokkal közösséget vállal, az szintén abnormális. Ha ez EU többi állama figyel, tudni fogják, kik azok, akiket jó messzire el kell zavarni mindenféle közpénztől és közalapítványtól.

Meg az is látszik, hogy ezek a magyar(országi) filozófusok egy igen nagy maffia tagjai. Ezeknek a rács mögé küldése akár túl nagy falat is lehet a kormánynak.

Na és az is látszik, hogy karaktergyilkossági kísérlet indult Orbán ellen. Most éppen az tűnik a fő iránynak, hogy a 2/3-os győzelmet és Orbánt különválasszák. Azaz olyan embernek próbálják beállítani Orbánt - az utóbbi 65 év legtehetségesebb magyar politikusát - aki becsapta az embereket, hazugsággal nyert, és igazából ellopta a 2/3-os győzelmet. Olyan embernek próbálják beállítani, mint amilyen csótány valójában. (Lehet, hogy a karaktergyilkossági kísérlet forgatókönyve csótány köreiből származna?)


Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. január 25. 18:57 | Sorszám: 1987
Szóval Bánfi Tamás próbál függetlennek látszani. Nyilván szeretne március 1. után is munkát kapni. De akárhova is kerül, oda engem is fölvehetnének, mert én is ugyanezt írtam:
A jegybanki alapkamat emelése nem a magyar gazdaság, hanem a bankok és a pénzpiacok érdekeit szolgálja - mondta a monetáris tanács egyik tagja, miután a testület hétfőn negyed százalékponttal, 6 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot.

Téma: Kína - a jövő nagyhatalma
Egzisztenciális kvantor
2011. január 24. 18:15 | Sorszám: 231
Pontosan ezt értettem azalatt, hogy "attól függ". Az eurozóna a gazdaság szempontjából elég jó közelítéssel 1 országnak tekinthető. Együtt sírnak, együtt nevetnek.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. január 24. 18:08 | Sorszám: 184
A Domogyedovo repülőtér egyik termináljában történt a robbantás - 31 halott, 130 sebesült

Úristen!


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. január 24. 18:01 | Sorszám: 4402
Tippelek: Orbán?

Téma: Kína - a jövő nagyhatalma
Egzisztenciális kvantor
2011. január 24. 17:54 | Sorszám: 229
Attól függ, hogy számoljuk: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_GDP_%28nominal%29

Téma: Médiatörvény, médiahatóság
Egzisztenciális kvantor
2011. január 24. 17:49 | Sorszám: 110
akkor több tízezres civil szervezetek is kaphatnak közpénzt

Több tízezres civil szervezetből van vagy 3. Ellenben a kicsikkel Dunát lehet rekeszteni. Ott van pl. a Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Szövetsége, amelyik 2009-ben 47.7 millió közpénzt nyert pályázaton.


Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. január 24. 17:05 | Sorszám: 1979
Pardon?
Egzisztenciális kvantor
2011. január 24. 15:01 | Sorszám: 1976
Világos, a bankok így próbálnak visszalőni Orbánnak. Rajta csücsülnek a 600 milliárdos bankmentő csomagon, a kamatemelés csak nekik jó. simor egyértelműen a bankok bábja, az MNB abszolút nem független.

Téma: Filozófusok
Egzisztenciális kvantor
2011. január 24. 13:24 | Sorszám: 269
Há mer' különben rasszisták vagyunk.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 24. 12:27 | Sorszám: 261
A legjobbat nem tetted be: Csak az menthet meg minket ettől az erőcsoporttól, ha a külföldiek felemelik a szavukat, és rászorítják az Orbán-kormányt arra, hogy meghagyja a mozgásterünket – állapítja meg Vajda Mihály.

Vajda Mihály nyüszít.
Ojrópasegíccs!


Téma: Odaégett a ballibek pecsenyéje..
Egzisztenciális kvantor
2011. január 23. 22:59 | Sorszám: 170
Nincs. Iagzából a Bokros Lali programját valósítja meg a Fidesz.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 23. 22:58 | Sorszám: 169
Ha Orbánnal valami történne, hipp-hopp "kiderülne" róla is, hogy alkoholista volt egész életében.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 23. 22:55 | Sorszám: 167
Szerintem nincs a Fidesz-ben Orbánhoz fogható politikus. Lehet, hogy Kósával elég jól el lennénk mi itthon, de az EU-nak nagyon nagy veszteség lenne, ha Orbánnal valami történne.
Ráadásul Semjén a helyettes. Semjén nem tudná megvédeni Matolcsy programját a hiénáktól.

Téma: vikilíksz
Egzisztenciális kvantor
2011. január 23. 21:32 | Sorszám: 158
az adatok feldolgozása eltart néhány hétig

vö.
teljes körű lesz a feltárás

Csak én érzek itt ellentmondást?


Téma: Odaégett a ballibek pecsenyéje..
Egzisztenciális kvantor
2011. január 23. 21:29 | Sorszám: 162
Orbánnal összehasonlítva Jörg Haider egy ministráns fiú volt

Kezdhetünk izgulni. Jörg Haider-t is a finánctőke tette el láb alól.


Téma: Gáz van,mert nincs gáz!
Egzisztenciális kvantor
2011. január 23. 21:27 | Sorszám: 500
Nyilván panel. Volt egy időszak, amikor nyugaton és épültek panelházak.

Téma: Médiatörvény, médiahatóság
Egzisztenciális kvantor
2011. január 23. 21:25 | Sorszám: 97
a társadalom finom alapszövetét, azt a szolidaritást, ami össze kéne tartson mindannyiunkat...

Wow! Bokros ilyen fogalmakat ismer? Meg vagyok lepve!
Hogy a kitartói ismerik, az nyilvánvaló. Az mszp programját tulajdonképpen össze is lehetne foglalni azzal, hogy a fönt leírt társadalmi szövet megsemmisítésére törekszenek. Mind kormányon, mind ellenzékben.


Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2011. január 23. 10:11 | Sorszám: 2427
A maradók nagy része valóban kormánygyűlölő, de mohóságból maradnak,

Szerintem valami olyasmire bazíroznak, hogy majd alkalmas időben visszalépnek ők is az államiba, csak előbb fölveszik valamilye módon a manyup-ba betett pénzüket is. Azt nem tudom, hogy leszázalékolás nélkül hogyan tudják kivenni egyben az addigi megtakarításukat.


Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 22. 20:49 | Sorszám: 2127
A maszop most pusztul el a szemünk láttára.

Mindennel egyetértek, kivéve az idézett 1 mondattal. A maszop mostanáig folyamatosan erősödött, hiába jóformán csak gyurcsány szerepelt a pártból.


Téma: 2011.I.1.-2011.VI.30. EU Elnökség
Egzisztenciális kvantor
2011. január 22. 16:42 | Sorszám: 140
Szerintem franciául mondja, bár nem vagyok valami jó franciából.
Talán az angol sem direkt hagyta le, hanem egyszerűen 1-2 mondat késésben volt az élőhöz képest, és az a félmondat kimaradt.

Téma: Odaégett a ballibek pecsenyéje..
Egzisztenciális kvantor
2011. január 22. 13:34 | Sorszám: 130
Majd megkapjuk a nyugati sajtótól, hogy mind antiszemiták vagyunk.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 22. 13:30 | Sorszám: 129
Milyen jó kis linket tettél be! Föltűnik valakinek valami hasonlóság a két oldal között?
www.nu.nl
www.hir24.hu

Téma: Gáz van,mert nincs gáz!
Egzisztenciális kvantor
2011. január 22. 00:14 | Sorszám: 492
50 kW alatt ...
Egzisztenciális kvantor
2011. január 22. 00:13 | Sorszám: 491
Kíváncsi lennék. hogy ő hogyan teljesíti a feltételeket, hogy áramot adhasson el a területileg illetékes áramszolgáltatójának....
Kell egy villanyóra, oszt slussz. 50kW az áramszolgáltató köteles minden áramot átvenni napi előrejelzés nélkül. Simán levonják a villanyszámládból.

Számold csak ki, hogy ahhoz mekkora napelem kellene?
Nincs értelme (amúgy olyan 375-500 nm), mert éjszaka nem süt a nap, a fűtés pedig főleg éjszaka megy. Egyrészt mert az éjszaka hosszabb, másrészt éjjel van hideg.
Én csak arra akartam utalni, hogy parabolás melegvizes rendszernél jobban megéri napelemet telepíteni. De a hagyományos fűtést egyik sem tudja kiváltani, legföljebb rá tudnak segíteni egy kicsit.

Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 22:57 | Sorszám: 489
Itt egy hasznos link: http://re.jrc.ec.europa.eu/pvgis/apps4/pvest.php
Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 22:56 | Sorszám: 488
Ilyen téli, borult időben még a 100W sincs meg. Napi átlagra meg csak olyan 1kWh jön ki. A 10 kWh-s fűtési igényedhez 25%-os hatásfokkal kell vagy 40nm napkollektor.
Amúgy szerintem nem jön ki a 25%-os hatásfok, ha nem a tetőről hozod le a meleget, hanem messzebbről.
De ha már hatásfoknál tartunk: "boltban" kapható napelemes rendszerek tudnak 10% hatásfokkal 230V váltóáramot csinálni. Arra bármilyen hőszivattyút rádughatsz, és máris 30% fűtési hatásfoknál tartasz. Azaz a beeső napenergia 30%-át fűtésre tudod használni. Nyáron pedig mehet róla a légkondi, vagy eladhatod az ELMŰ-nek.

Téma: Diszkótragédia
Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 21:02 | Sorszám: 233
Rendőrségi vallomása és televíziós szereplése közben tett kijelentései között jelentős ellentmondások vannak, ezért a hatóság ismét beidézte pénteken a West-Balkánban történt tragédia egyik tanúját, aki egy show-műsorban állította, hogy vágást látott az egyik áldozat testén. A fiatalember az igazmondási kötelezettség miatt elbizonytalanodott a hatóság előtt, s úgy tudjuk, immár azt szeretné, ha nyilatkozata nem kerülne adásba.

Gusztustalanok ezek a kereskedelmi tv-k.


Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 20:51 | Sorszám: 59
Egy radiológus átlagos fizetése Angliában 54000 GBP, azaz 87000 USD. Gondolom a svédeknél is ekörül lehet.
Na de az USA-ban egy radiológus átlagosan évi 404000 USD-t keres! Na ezért akarnak kimenni a svédek! Mellesleg a német fiatalok még ennél is nagyobb arányban akarnak kiköltözni.

Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 17:24 | Sorszám: 854
Na elkezdtek antiszemitázni. Az jó jel, mert ezek szerint nincs más fegyverük.

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 15:53 | Sorszám: 34
Radásul a nem kezdő tanárok is átlag alatt keresnek.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 15:50 | Sorszám: 33
Leírom a kedvedért harmadjára is: ezzel nem lehet ÁTLAGBÉR alatt foglalkoztatni egy tanárt, hogy "sokba volt" az oktatása!
Érted? Kezdő tanár és ÁTLAGBÉR alatt.
Igen, kössenek vele szerződést, de adjanak neki munkájához illő keresetet is.
Ilyen egyszerű a megoldás.

Téma: Duna-stratégia
Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 14:50 | Sorszám: 2
Még tavaly olvastam a Demokratában egy interjút valamelyik technokratával, aki mindenáron vízlépcsőt akart építeni Magyarországon. Sajnos már nem emlékszem a nevére.
Na de aki elolvassa ezt, az képet kaphat arról, hogy milyen a technokraták hozzáállása.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 14:39 | Sorszám: 0
http://server1.nfgm.gov.hu/dunastrategia/duna_jovoje.html

z elmúlt évszázadokban számos koncepció készült, amely a Duna mentén élő népek, országok érdekeit igyekezett közös nevezőre hozni. ... A jelen Magyarországa olyan Dunastratégia összehangolásán fáradozik, amely egyszerre szolgálja a Duna védelmét, és kedvezőbb kihasználását.
...
A 2011-es magyar uniós elnökség idején a Dunastratégiát Magyarország elnökségi prioritásként kezeli. A Duna-völgye az Európai Unió délkeleti terjeszkedése révén már ma is európai fejlesztési tengelyként határozható meg, amely a további csatlakozásra váró országok, a környezeti politika erősödése, a vízi közlekedés felértékelődése következtében tovább fokozódik.
...
A Duna évezredek öröksége, amellyel kötelességünk bölcsen gazdálkodni!


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 14:04 | Sorszám: 4382
Hol vetted?

Téma: Diszkótragédia
Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 13:53 | Sorszám: 229
A halálesetek viszont nem következtek egyenesen az egyes szabályok egyenkénti megszegéséből.

Ld. még iszapkatasztrófa.
A bíróságon is hasonló szemlélet uralkodhat, mert 3 béna kacsa előzetesben van, a főbűnös pedig szabadlábon. A diszkóbalesetnél meg mind.

Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 12:41 | Sorszám: 219
Látszik, hogy vagy Edu sem volt még koncerten, vagy szimplán ferdít (csak tudnám, miért). Koncerteken elől a színpadnál mindig nagy a tumultus, néha az elmebeteg énekesek vitetik magukat a tömeggel. De hátrébb soha nincs zsúfoltság. Nem tud elől nyomás kialakulni, mert egyrészt széles a színpad (azaz nagy a felület), másrészt hátulról nem áramlanak előre az emberek. A hátul állók pontosan azért állnak hátul, mert nem szeretik a lökdösődést. És ahogy írtad, koncerteken mindig rengeteg ajtó van körben, ahol a tömeg ki tud jutni anélkül, hogy összetorlódna. Mert a nagy nyomás ott alakul ki, ahol lecsökken a keresztmetszet, és a tömeg összetorlódik. Lásd még a Love Parade és az alagút esetét.

Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 12:30 | Sorszám: 2413
Abból közfelháborodás lesz, abból nagyon rosszul fognak kijönni. És még meg is üthetik a bokájukat, ha kibukik valamilyen turpisság.

Szerintem egyszerűen csak arról van szó, hogy az a 24000 ember biztosan visszalépne, ha ismernék a számokat, ezért húzzák az időt.


Téma: Odaégett a ballibek pecsenyéje..
Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 12:18 | Sorszám: 70
http://www.youtube.com/watch?v=BDmOfWx19-w&feature=related

"Fantasztikus, amikor egy 5 éves kislány elkezd levetkőztetni ..."
Gusztustalan állat!


Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 12:06 | Sorszám: 842
Én még mindig a pedofil Danin vagyok kiakadva. Elhiszi azt nomrális ember egy pillanatra is, hogy pedofil Dani 9 évesen sírt, mert a magyarok nem nyertek a VB-n, és 11 évesen a bátyjával ment tüntetni '56 mellett? Ezt a profi, de átlátszó hazugságot üvölti az EP-ben, és a naív európaiak be is veszik.

Mellesleg a bátyjáról azt írja a francia Wikipedia, hogy 1956-ban lépett be a francia kommunista pártba. Gondolom rögtön ment is tüntetni a szovjetek ellen.

Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 09:45 | Sorszám: 836
Úgy tűnik, hogy Orbán Viktornak nem fekszik a demokratikus diskurzus - vélekedett a liberális Süddeutsche Zeitung kommentátora. Martin Winter szerint aki ilyen agresszíven reagál a bírálatra, ... annak nincs érzéke a nyílt vitához.

Hm. Az az érzésem kezd kialakulni, hogy a pedifol Danit direkt küldték be üvöltözni, hátha Orbán elragadtatja magát, és akkor a sajtó majd jól szétszedi.
Hihetetlen, hogy a "nagy" európai politika mennyire hasonlít gyurcsányisztánra!

Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 08:56 | Sorszám: 833
Az is. Meg az is, hogy Orbán mindegyikre hasonlít.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 08:36 | Sorszám: 830
Dugó Dani árt az EU tekintélyének.

Pedig hogy drukkolnak neki a 168 óra honlapján!
Jut eszembe: tudjátok, mi a közös Hitlerben, Sztálinban, Napóleonban, Mussoliniben és Chavezben?


Téma: ŐK IS OLVASSÁK EL!
Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 08:28 | Sorszám: 295
Hoppá, erről nem hallottam! Akkor ez itt cenzúra az Augiász istá..., izé EP-ben?

Téma: Olvastátok ? ( 21.)
Egzisztenciális kvantor
2011. január 21. 08:23 | Sorszám: 1
Aha, értem! Szóval onogur kúrta el, te csak segíteni akartál, az a fránya gép meg kiakadt.

Téma: Hoffmann Rózsát is fúrják
Egzisztenciális kvantor
2011. január 20. 23:44 | Sorszám: 3
Azt hallottam, hogy egyesek úgy gondolják, hogy a Hoffmann-féle program annyira népszerűtlen lesz, és annyira jó céltáblája lesz a baloldalnak, hogy azon elúszhat a következő választás.
Az egyeseknek lehet némi igaza, mert pl. a gyerekek kötelező társadalmi munkája miatt már most lázonganak a szülők. Persze ha Hoffmann ügyes is lenne, nemcsak okos, akkor ezeket a népszerűtlen, de szakmailag nagyon jó dolgokat adagolhatná folyamatosan is. Van rá még 3 éve, hogy a kötelező társadalmi munkát bevezesse, nem kell pont most.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 20. 23:39 | Sorszám: 2
Egyelőre nem látják a végkimenetelét az [origo] által megkérdezett kormánypárti politikusok annak a csatának, amely Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Pokorni Zoltán között bontakozott ki az új felsőoktatási törvény miatt. Az [origo]-nak nyilatkozók szerint Pokorni dörzsölt politikai akciókat indít, de Hoffmann egyelőre élvezi Orbán Viktor kormányfő bizalmát. Ha nem csendesednek el az államtitkár körüli viták, önbeteljesítő jóslattá válhatnak a Hoffmann távozásáról szóló hírek.

Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2011. január 20. 23:26 | Sorszám: 823
Ez árt az EU tekintélyének.

Honnan is ismerős ez a duma? Honnan is?


Téma: Járvány - Pandémia
Egzisztenciális kvantor
2011. január 20. 12:20 | Sorszám: 558
A halak meg szegények, és köcsönt sem kapnak.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 20. 11:43 | Sorszám: 552
Az immunrendszer működésének nincs költsége. Melegvérűekről van szó.
Amúgy a populáció egy része igenis kiirtja. A herpes-vírusokat is csak a népesség egy része hordozza, a másik része simán elbánik vele. De a faj szempontjából nyilván evolúciós előnyt jelent, hogy nem az egész populáció irtja ki a vírust, különben nem így lenne.

Téma: Odaégett a ballibek pecsenyéje..
Egzisztenciális kvantor
2011. január 20. 11:34 | Sorszám: 43
TEK

Téma: Járvány - Pandémia
Egzisztenciális kvantor
2011. január 20. 11:32 | Sorszám: 548
Úgy vélem, egyszerűen csak megtanult a majom a vírussal együtt élni, nem nyírják ki egymást.

Na jó, de mi haszna van a majomnak abból, hogy nem nyírja ki a benne lakó vírusokat (meg egyebeket), hanem táptalajt és értékes erőforrásokat biztosít nekik?

Egzisztenciális kvantor
2011. január 20. 09:57 | Sorszám: 540
(Valahol már volt erről szó, csak nem talátam meg, hát beteszem ide.)

Némelyik nagyon okos embernek az a véleménye, hogy a fejlett élőlények a fejlett immunrendszerüket arra használják, hogy biológia fegyvereket gyártsanak más élőlények ellen. A többség persze hülyének tartja ezeket az okos embereket, de majd csak megváltozik ez is.
Szóval a minap jutott eszembe, hogy a HIV-vírus egy kiváló példa erre. HIV-szerű vírusokat más főemlősökben is találtak, de a SIV-fertőzött majmokban nem alakul ki az AIDS. Vagyis a HIV-vírust felfoghatjuk egy biológia fegyvernek, amit a majmok használnak arra, hogy legnagyobb vetélytársaik, az ember és más majmok szaporodását korlátozzák.
Nyilván a majmok nem direkt csináltak ilyen biológiai fegyvert. A fejlett immunrendszerrel rendelkező élőlények (kvázi a madarak és az emlősök) rájöttek arra, hogy a kórokozókat nem szabad teljesen elpusztítani, hanem együtt kell velük élni. Ugyanis ha egy adott faj kidolgoz egy módszert a kórokozó kiirtására, abból neki is haszna lesz, meg a többi fajnak is. De ha nem irtja ki, csak együtt él vele, sőt terjeszti is azt a kórokozót, abból neki haszna lesz, a többieknek pedig kára.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. január 19. 23:59 | Sorszám: 4351
Azzal kezdte, hogy a 6 hónapos belga elnökség után jó látni egy normális ország választott miniszterelnökét. Amellett, hogy ez poén, nem értem a "választott" kitételt. A belga miniszterelnököt nem választották?

Téma: Odaégett a ballibek pecsenyéje..
Egzisztenciális kvantor
2011. január 19. 21:49 | Sorszám: 29
Láttad a videót? Miért volt rekedt? Talán izgult? Mert a végére mintha visszajött volna a hangja.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. január 18. 19:15 | Sorszám: 1966
Heló Root! Ha már így előkerültél, igazán ránézhetnél lac1-re és vanna7-re, hogy mit művelnek az összes többi topikban!

Téma: Amerika végnapjai?
Egzisztenciális kvantor
2011. január 17. 21:47 | Sorszám: 170
Vége a dollár uralta világnak?A dollár uralta világvaluta-rendszernek nincs jövője – vélekedik a kínai államfő ... közelgő washingtoni látogatása előtt

Megadta az alaphangot.


Téma: Diszkótragédia
Egzisztenciális kvantor
2011. január 17. 21:10 | Sorszám: 100
Mounted charges were carefully managed. A charge's maximum speed was 20 km/h; moving faster resulted in a break in formation and fatigued horses. Charges occurred across clear rising ground, and were effective against infantry both on the march and when deployed in a line or column. A foot battalion formed in line was vulnerable to cavalry, and could be broken or destroyed by a well-formed charge.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 17. 21:04 | Sorszám: 99
Én nem láttam még lovas csatát, de Merle történelmi regényei szerint a lovasrohamot arra használták, hogy éket vágjon a gyalogságba és földarabolja a zárt alakzatokat. Kevéssé tartom valószínűleg, hogy rohamot lehetett volna indítani zárt alakzatban fölvonuló gyalogosok ellen olyan lovakkal, akik nem lépnek emberre semmilyen körülmények között.

Téma: Mi várható 2011-ben?
Egzisztenciális kvantor
2011. január 17. 20:38 | Sorszám: 207
Olaszország nagyobb bajban van.

Téma: A birodalom visszavág
Egzisztenciális kvantor
2011. január 17. 13:41 | Sorszám: 83
vö.: Orbán szerint az évtized végéig jobb lesz az Euró-zónán kívül, mint belül.

Téma: A ballib legszórakoztatóbb sirámai
Egzisztenciális kvantor
2011. január 17. 09:37 | Sorszám: 658
Meg aztán azokat a redőnyöket pont a kis Ranschburgnak húzták le. Ő maga írta, hogy lemaradt a menettől, tehát a redőnylehúzók nyilván megvárták, míg a kis Ranschburg is odaér, és rájuk néz.

Téma: Diszkótragédia
Egzisztenciális kvantor
2011. január 16. 22:40 | Sorszám: 31
Őrizetbe vették.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 16. 22:11 | Sorszám: 27
Nem volt nehéz egy ilyen buli után rögtön a kábítószerre tippelnem:
Kábítószerre utaló jeleket találtak a helyszínen, valamint drogot találtak az áldozat vérében is.

Elsőre is arra gondoltam, hogy a lányok nem véletlenül estek el. Furcsa lenne az, hogy ha a menekülő tömeg agyontapos 3 lányt, akkor nincsenek könyebb sérültek (törések).
Hogy késelés nem volt, az nagyon biztos. A mentők nem láttak senkit a 3 lányon kívül. Aki pedig a késelést erőlteti, az eleve terelni akarja a közbeszédet a kábítószerről.

Arra is van tippem, mit kaptak a lányok: patkánymérget. Egy kábszerszakértőtől hallottam a minap, hogy manapság az a divat, hogy a partidrogba patkánymérget is kevernek, mert attól jöl bepörögnek a fiatalok. Csakhogy ezt mindig házilag barkácsolják, nem tudnak ügyelni az adagolásra, így aztán néha előfordulnak balesetek.
Következő tippem: valami egyéb méreg. Az ellenőrizhetetlen forrásból származó mindenféle szerek tisztasága nagyon változó, és mindig lehet bennük több-kevesebb egyéb vegyipari termék.

Egzisztenciális kvantor
2011. január 16. 21:19 | Sorszám: 20
Mennyi volt a beugró? 7-8 rugó? Egy este 20-23 misi? 300 vendéggel meg lett volna 2.1 misi?

Amúgy a 2883 is csak etetés. Egy index-es tudósító állítólag találkozott olyan lánnyal, akinek 4900 körüli volt a sorszám a karszalagján. Indulhat az APEH vizsgálat is.

Egzisztenciális kvantor
2011. január 16. 19:20 | Sorszám: 8
Világos, hogy megint a taxis lesz a felelős.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 16. 19:19 | Sorszám: 7
Részvétem az áldozatok családjának.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 16. 19:16 | Sorszám: 5
Ez nem változtat azon, hogy kétezren voltak a 300 helyett.

Mellesleg csak úgy saccra így az elején azt hiszem, hogy a "késelés" a terelés. Egy szúrt sebesültet azért nehéz eldugni a sajtó elől, és a 3 áldozat egyikét sem késelték meg.
Szintén saccra szerintem a lányok (vagy némelyikük) kábítószertől haltak meg.

Egzisztenciális kvantor
2011. január 16. 18:54 | Sorszám: 2
Nem tudom, emlékeztek-e az akvavöld darálós balesetére. Azóta is üzemel, mintha mi sem történt volna. Nem elég, hogy üzemel, hanem emberek fizetnek azért, hogy bemehessenek.
Ez a hely is ilyen lesz vajon? Kifizetnek 1-2 millát jobbra-balra, és minden megy tovább?
Egzisztenciális kvantor
2011. január 16. 18:47 | Sorszám: 0
Három halott. Az áldozatokat vélhetően agyontaposták a menekülők
...
A Nyugati téri West Balkán nevű szórakozóhelyről szombat éjjel 23 óra körül eddig tisztázatlan körülmények között kiáramlott a tömeg, a kialakult pánikhangulatban három fiatal lány életét vesztette.
Győrfi Pál közlése szerint a helyszínen dolgozó mentősök találtak külsérelmi nyomokat az áldozatok testén, ezek származhattak "lökdösődésből", ami a pánikhangulatban kialakult, de azt egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy ez okozta a halálukat.
A szóvivő megerősítette, hogy a tragédiának nincsenek további áldozatai, sérültjei.

Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2011. január 16. 18:39 | Sorszám: 820
Jeder Kampf muss irgendwann geführt werden.

Nemcsak bölcs, de ravasz ember nyilatkozata ez. Nem ússzuk meg a harcot, egyszer meg kell vívni. De ha már meg kell vívni, akkor miért ne most, amikor jóval nagyobb kárt okozunk az ellenfélnek, mint ő nekünk?!

A filozófusbotrány kirobbantása nyilvánvalóan ellentámadás volt, de senki még csak nem is utalt rá, hogy az érintett filozófusoknak köze lenne a médiatörvény elleni támadásokhoz. De nem kellett sokat várni, libbantak maguk jöttek elő azzal a gyanúsítással, hogy Orbán így védekezik a médiatörvény elleni hadjáratban. Azaz beugrottak. Márpedig ezeket a gazember filozófusokat senki nem vállalhatja. Azaz most (szerintem) nagyon érdekes válaszút előtt áll a bankár-multi-maffia: vagy lefújja az egész hadjáratot, vagy látványosan elhatárolódik a gazember magyar filozófusoktól.
Akármit is csinálnak, ebből Orbán jön ki győztesen. És mi, magyarok!


Téma: Cigányok
Egzisztenciális kvantor
2011. január 16. 14:54 | Sorszám: 791
Abból van rugós?

Amúgy valószínűleg tényleg nem volt késelés, mert a jobbos portálok is egyértelműen cáfolják. Volt viszont a megengedett 5-10-szeresére túltöltött helyiség.


Téma: A birodalom visszavág
Egzisztenciális kvantor
2011. január 16. 14:49 | Sorszám: 61
Érdekes módon a pecsenye kacsa mája egyáltalán nem különleges, a libamáj annál sokkal jobb. De a hízó kacsa mája mindent űberel.

Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2011. január 16. 14:42 | Sorszám: 817
a budapesti CEU egyetem politika-szakértője szerint a törvény, az EU elnökség idején a külföldi sajtó lecsendesítése miatt valószínűleg nem lesz alkalmazva

Nem tudom, ennek milyen beidegződései vannak, de bizonyára elfelejti, hogy az igazságszolgáltatás független. Legalábbis az Orbán-kormánytól biztosan független.


Téma: A birodalom visszavág
Egzisztenciális kvantor
2011. január 16. 11:39 | Sorszám: 58
Nálunk Karácsonykor 65 dekás volt a kacsamáj, de úgy rémlik, volt már nálunk 75 dekás máj is. Szerintem a hízó kacsa mája a legfinomabb a világon, a lazac vagy a kaviár a nyomába sem ér.

Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2011. január 16. 01:23 | Sorszám: 812
azok ellen, akik állítólag felelősek a médiatörvényt érő nemzetközi bírálatokért

Nem emlékszem, ki állította. Szerintem elszólták magukat.


Téma: A birodalom visszavág
Egzisztenciális kvantor
2011. január 15. 21:57 | Sorszám: 51
ZPF azt írta az eheti Demokratában, hogy a médiatörvény elleni hadjárat a bankok és a multik bosszúja azért, mert Orbán szakított a neoliberalizmussal.

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2011. január 15. 17:47 | Sorszám: 4564
Nagyon sok kivétel van.
Igazából szerintem sokkal több zsidó származású jó magyar hazafi van, csak az elmebeteg cionisták miatt nem vesszük észre őket.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 15. 12:24 | Sorszám: 4552
Hacsak úgy nem. Mert ott van kőolaj.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 15. 11:34 | Sorszám: 4549
A szovjet vezérkar Magyarország elfoglalásával látta elvághatónak Németországot a nyersanyagokban gazdag Balkántól

Ez itt nekem nem stimmel. A Balkán nem igazán gazdag nyersanyagokban.


Téma: Mi várható 2011-ben?
Egzisztenciális kvantor
2011. január 14. 23:52 | Sorszám: 137
Neked csak munkanélküli barátaid vannak?

Amúgy a lényeget nem idézted: He said it wouldn't be "realistic" for Hungary to adopt the euro before the end of the decade

Fasza! Még simofsórt kell kiseprűzni, és jó lesz nekünk a forint is.


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2011. január 14. 23:45 | Sorszám: 4541
Most örülsz?

Téma: ORVOSOK ÉS A HÁLAPÉNZ
Egzisztenciális kvantor
2011. január 14. 23:42 | Sorszám: 16
magyar gdp / német gdp * német orvosi fizetés

Ez köbö 300e nettó lenne. Természetesen egyedülálló orvost számolva, mert a németeknél a családosok gyakorlatilag nem fizetnek adót.
Sajnos nem csak Németországgal kell versenyeznünk. Angliában egy picit jobban keresnek a dokik, az USA-ban pedig némelyikük 5-6-szor jobban. Mármint Németországnál.


Téma: A birodalom visszavág
Egzisztenciális kvantor
2011. január 14. 23:18 | Sorszám: 50
Ma vagy tegnap valaki említette Hamvas Bélát és a Karnevált. Abban van egy kiváló rész, ami jól bemutatja ezeket a háborúkat. Nagyjából ugyanezt írta, csak humorosabban.

Téma: A gyurcsányi végjátszma gátlástalan trükkjei
Egzisztenciális kvantor
2011. január 14. 23:02 | Sorszám: 747
Az biztos, hogy az alkotmány előkészítést gyurcsány kiválóan egyengeti! Nélküle a Jobbik meg az LMP simán hisztizne és kivonulna, de így nem tehetik meg, mert rögtön összemosódnak gyurcsánnyal. Akinek az ölelése pedig halálos, mint azt már mindannyian tudjuk.
Tényleg egy főnyeremény ez a bohóc!

Téma: Mi várható 2011-ben?
Egzisztenciális kvantor
2011. január 14. 17:12 | Sorszám: 123
Forrás? Nápszava?

Téma: Filozófusok
Egzisztenciális kvantor
2011. január 14. 13:29 | Sorszám: 86
Tulassay csak a SOTE (illetve SE) rektora. Nehogy má' Hellerhez lehessen mérni!

Téma: ORVOSOK ÉS A HÁLAPÉNZ
Egzisztenciális kvantor
2011. január 14. 13:05 | Sorszám: 4
(Na már akartam én is nyitni ennek egy külön témát, úgyhogy le is csapok rá.)

Szóval orvos ismerőseim Égerhez hasonlóan nem fogadták örömmel a javaslatot, mert szerintük hosszú távan ez úgysem működne. Szerintük azért, mert úgysem lenne rá pénz.

Én meg laikusként azért nem tartom jónak, mert kizárólag az orvosokat érinti. Az egészségügyben mindenki kap hálapénzt, a nővérek és a betegtologatók is. Róluk a rezidensek diszkréten elfeledkeznek. A nővérek fizetését ugyanúgy meg kellene duplázni, mert ápolóból is hiány van. Ha viszont a nem diplomás ápolók fizetését fölemeljük a tanárokénál magasabbra, akkor senki nem fog tanárnak jelentkezni.

Szerintem nem lehet hirtelen 100%-os béremelést végrehajtani az állami alkalmazottak egy részénél, mert az feszültségeket szül.


Téma: Herczeg Ferenc
Egzisztenciális kvantor
2011. január 13. 22:24 | Sorszám: 4
De lett egy-két kiváló regénye is, és színpadi íróként még jobb volt - állítólag, sajnos a darabjait nem ismerem. Ezen szeretnék változtatni.
Nem írt olyan szépen, mint mondjuk Gárdonyi, vagy Wass Albert, de a legjobb jellemrajzokat eddig tőle olvastam. A női lelket különösen jól ismerte.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 13. 22:19 | Sorszám: 3
1933-ban jelent meg egy 20, vagy 21 kötetes válogatás a legjobb műveiből, azt antikváriumból lehet talán összeszedni. Én most 1-et találtam ebből a sorozatból, pedig biztosan tudom, hogy több ilyen is volt a kezemben. Lehet, hogy könyvtáriak voltak.

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1467

Téma: mit forral gyurcsány Március 15-re?
Egzisztenciális kvantor
2011. január 13. 18:44 | Sorszám: 317
ijesztget
Egzisztenciális kvantor
2011. január 13. 18:41 | Sorszám: 316
/Mit forral?? Mire készül, h már tudja..mi lesz!!

Szerintem semmit. Általában soha semmi nem úgy lett ahogy csótány mondta - részben azért, mert a kommunista akkor is hazudik, ha kérdez.
Most meg, hogy nincsen kormányon, és kevesebb eszköz van a kezében, pláne hiba lenne előre kiteríteni a lapjait. Azaz szerintem csak ilyesztget és blöfföl.
Amúgy meg csótány még mindig nagyon hasznos, folyamatosan mutatja a helyes utat.


Téma: Herczeg Ferenc
Egzisztenciális kvantor
2011. január 13. 15:23 | Sorszám: 0
Teljesen véletlenül eszembe jutott Herczeg Ferenc és az "Új Idők". Most hogy forradalom volt, ideje lenne végre rehabilitálni szegény Herczeg Ferencet is.
Ha esetleg valaki nem hallott volna még az Új Időkről (ami nem csoda, hiszen az előző rendszer kitelepítette Herczeg Ferencet, és a lapját is ki akarta törölni az irodalomtörténetből), akkor itt egy kis összefoglaló.

Arról jutott eszembe az író, hogy szívesen megvásárolnék egy "Herczeg Ferenc összes" jellegű sorozatot, ha létezne ilyen.


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2011. január 13. 14:17 | Sorszám: 4502
Linked van? Vagy ezt az éterbe böfögte?

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1461

Téma: Hoffmann Rózsát is fúrják
Egzisztenciális kvantor
2011. január 13. 12:55 | Sorszám: 1
Mellesleg az idézett mondat értelmetlen, de a lényeget ki lehet hámozni a cikkből: egy kidolgozott koncepció helyett támogassunk inkább egy tervet, ami csak a célokat fogalmazza meg. Azaz bármit, csak ne Hoffmann Rózsa munkáját.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 13. 12:52 | Sorszám: 0
Felsőoktatás: Pálinkás terve nyerhet
Jelenlegi formájában nem támogatja a felsőoktatási törvény koncepcióját a Fidesz–KDNP-frakció oktatási munkacsoportja – derül ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkársága és a munkacsoport között, december 23-án zajlott egyeztetés a Magyar Nemzet birtokába került emlékeztetőjéből.

Téma: Néppárti alelnök: "Elfogadhatatlan a határon túli magyarok választójoga"
Egzisztenciális kvantor
2011. január 13. 12:36 | Sorszám: 26
percig sem éltek Magyarországon ...
:grrr:

Téma: Az Év Nickje
Egzisztenciális kvantor
2011. január 13. 12:33 | Sorszám: 51
Tyúkseggszáj.

Téma: Újra erősödik a forint - Simor várhatóan megint "ócsítani" fogja
Egzisztenciális kvantor
2011. január 13. 12:27 | Sorszám: 5
Na jó, de az ojróhoz képest is erősödött a forint. Most megint ott tartunk, mint az összes leminősítés és riogatás előtt.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 12. 23:56 | Sorszám: 2
Várjuk meg az aukciók eredményét! De szerintem a forint azért erősödik, mert a hiány annyi lesz, amennyit Orbán ígért, az ipar is kezd beindulni, és Németország is rekord-növekedést produkált. A "PIAC" nagy ívben tojik a hitelminősítőkre (akik nyilvánvalóan kartelleznek).

Téma: Mérgezett egerek
Egzisztenciális kvantor
2011. január 12. 13:50 | Sorszám: 144
Az afroamerikaiak kihalnak. Beszopták a szingli-dumát, és a néger nők nem szülnek.
Ellenben a hispánok szaporodnak, mint a nyulak.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 12. 00:10 | Sorszám: 97
Hispánok.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 11. 23:52 | Sorszám: 91
Na ha már ez ilyen topik, beszéljünk az elhízásról.
Saját különbejáratú elméletem szerint az elhízás, vagy a hízásra való hajlam javarészt gyerekkorban dől el. Ezt pusztán arra a megfigyelésre alapozom, hogy a mostani 60-70 évesek között sokkal kevesebb túlsúlyos ember van, mint pl. a mai fiatalok között. Pedig idősebb korukra a sovány emberek is fölszednek azért itt-ott némi fölösleget.
A másik hasonló megfigyelés, hogy az én gyerekkoromban alig volt kövér gyerek, a kövéreket csúfolták. Most viszont (saccra) már az óvodások 1/3-a túlsúlyos, az érettségizőknek már több, mint a fele, és csak azért nem a 3/4-e, mert a lányok már 14 éves koruktól fogyókúráznak.
Emlékszik itt valaki az "Égig érő fű" c. filmre? Akkoriban az összes gyerek olyan sovány volt, mint Ulmann Móni és Hints Gyuri. Vagy Olvasztó Imre.

Téma: CSALÁDI ADÓZÁS MAGYAR MÓDRA
Egzisztenciális kvantor
2011. január 11. 23:35 | Sorszám: 60
Ez itt névtelen nikkek politikai eszmecseréje

Csak pénz kérdése. 6000 Ft-ba kerül egy index-es nick-ről kideríteni az internet előfizetőt.


Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2011. január 11. 23:28 | Sorszám: 785
Legalább kezdhetjük sejteni, honnan fúj a szél. Jó, valószínűleg sokaknak érdeke Magyarország lejáratása, de kezd valószínűnek tűnni, hogy az oroszok köztük vannak.

Téma: Mérgezett egerek
Egzisztenciális kvantor
2011. január 11. 23:24 | Sorszám: 88
Az igazság az, hogy van bizony, ami az embernek a saját hibája. S ezt ki kell mondani. Enélkül nem lehet társadalmat építeni. Ahol nincs felelősség és konzekvencia, ott nem tart vissza semmi a hibák elkövetésétől.

Wow!


Téma: Betájoltak, figyelem!!
Egzisztenciális kvantor
2011. január 11. 21:49 | Sorszám: 32
Nekem Balóról mindig a 2002-es választási műsor jut eszembe, amit ő vezetett. Nagyon látszott rajta, hogy örül a szoci győzelemnek. Egyedül azt lehet a mentségéül fölhozni, hogy a gerinctelen Betlen még nála is gusztustalanabbul lelkendezett.

Téma: CSALÁDI ADÓZÁS MAGYAR MÓDRA
Egzisztenciális kvantor
2011. január 11. 20:09 | Sorszám: 1
Ezt rosszul tudod. Fáradj be az APEH-hoz, és tájékozódj! Karakan már megtette.

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2011. január 11. 20:06 | Sorszám: 4492
Nem (csak) Pokorni fúrja Hoffmannt, hanem Lázár. Hogy konkrétan miért, azt nem tudnám most neked megírni, viszont a háttérben az van, hogy Hoffmann Rózsa egy hívő, katolikus vonalat képvisel, és ez Lázáréknak nem tetszik.
Lázár novemberben kiállíttatta magát, miatta nem kell aggódni. Viszont Kósának még van tekintélye, nem örülnék, ha ő is nekimenne Hoffmann Rózsának.

Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2011. január 11. 19:53 | Sorszám: 773
Már bocsi, de nem lehetne azt az fn.hu-t mellőzni? Ügyes guglis vagy te, biztosan találnál más linket is erre a hírre.

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2011. január 11. 19:49 | Sorszám: 4489
Kósa Lajos hétfő este elég zavaros nyilatkozatban cáfolta az Index azon értesülését, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége bírálta volna az új közoktatási törvény tervezetét

Szóval Kósa cáfolta, amit az "objektív" index írt. Hol itt a hír?
Amúgy ez a mondat saccra megérdemelne 1-2 milliónyi bírságot amiatt az "elég zavaros" kitétel miatt. Mi az, hogy "zavaros"? És mi az, hogy "elég zavaros"?


Téma: Egy millió embert az utcára....?
Egzisztenciális kvantor
2011. január 11. 19:44 | Sorszám: 32
Gyorsan!

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2011. január 11. 18:54 | Sorszám: 4486
Azt hol lehet megtalálni, hogy mivel nem értenek egyet?

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. január 11. 17:06 | Sorszám: 4293
Jó, jó, sokfajta kezeléstől összejöhet ez a tünetegyüttes. De azért a legkézenfekvőbb diagnózis az alkoholizmus.
Vannak ilyen szempontból veszélyeztetett szakmák, pl. bíró, matematika- és fizikatanár, katona, szoci politikus, ... Lehet, hogy az újságíró is ilyen?

Téma: 01:15 AM
onogur
2011. január 11. 14:31 | Sorszám: 4453
Na majd ha különbséget tudsz tenni egy "örök érvényű" alkotmány meg a jogszabályhuzavonák között, akkor jelentkezzél.
A moratórium ugyanis azt jelenti, hogy beleegyezünk földünk kiárusításába, csak kérünk pár év haladékot a megvalósításig, hogy saját pártembereink halászhassanak egy kicsit még a zavarosban.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 11. 14:26 | Sorszám: 4452
A bizoccság a termőföld külföldieknek való eladásának tilalmára tett javaslatot sem támogatta.

Kezdesz átmenni kommunistába:
Az Európai Bizottság meghosszabbította a magyarországi földmoratóriumot
...
A Bizottság közleménye hangsúlyozza, hogy Magyarország 2010. szeptember 10-i kérésének megfelelően engedélyezi, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező uniós polgárok és valamennyi jogi személy termőföldszerzésének korlátozását hazánk további három évvel meghosszabbítsa.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. január 11. 08:52 | Sorszám: 4285
Hát először is a puffadt arca. Olyan, mint szanyié.
Aztán a meglassult beszéde, mozdulatai. Ismertem már pár alkoholistát, rögtön ők jutottak eszembe Bayer mimikájáról és gesztusairól.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 10. 23:29 | Sorszám: 4279
Jól látom, hogy Bayer alkoholista?

Téma: A közvagyon sorsa
Egzisztenciális kvantor
2011. január 10. 23:19 | Sorszám: 515
Hülyék vagytok. Utánanézett már valaki Budai Bernadett számláinak?
Egyik ismerősöm hébe-hóba szerepel a TV-kben. A legutóbbi alkalommal elég előnytelenül nézett ki, mert az adott csatorna sminkese és fodrásza silány munkát végzett (vagy direkt ki akartak vele szúrni). Ha azt akrná, hogy minden egyes alkalommal a lehető legjobban nézzen ki, akkor minden alkalommal fodrászhoz és kozmetikushoz kellene mennie. Na ez ugyanakkora tétel lenne, mint Nagy Anna fodrászánál, annyi pedig nincs. Ellenben az ismerősöm megteheti, hogy vagy lemondja az interjút, ha éppen nincs kedve fodrászhoz mennie, vagy bízik a TV-s alkalmazottak ügyességében. És ez az, amit Nagy Anna nem tehet meg. Neki munkaköri kötelessége a jó megjelenés.

Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2011. január 10. 23:06 | Sorszám: 751
Ott valami olyasmit írtál, hogy az index objektív oldal. Szerintem ezek után nekünk fölsleges vitatkozni a 17. paragrafusról.
Vajon a nyugati sajtónak is csak annyi lenne a baja, hogy a 17. paragrafusban szerepel a "többség", meg "vallási csoport", de ezt nem merik leírni? Vagy van más is, amiről én lemaradtam?
Egzisztenciális kvantor
2011. január 10. 22:48 | Sorszám: 749
Az angolok mostanság nagyon németellenesek. Részben féltékenység, részben érthető: néha nekem is olyan érzésem van, hogy alakul a 2.0-s német fasizmus.

Téma: Filozófusok
Egzisztenciális kvantor
2011. január 10. 22:23 | Sorszám: 22
Na jó, de ez így még a nyomozásig sem fog eljutni, mert már elévült. Pedig a nyomozás során biztosan kiderülne 1-2 frisebb dolog is.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 10. 22:02 | Sorszám: 20
Budai Gyula elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos jelentős értékben elkövetett hűtlen kezelés és jogosulatlan gazdasági előnyszerzés bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést a lapunkban szombaton ismertetett, az MTA Filozófiai Kutatóintézete által 2005-ben elnyert pályázattal kapcsolatban.

Nincs ez kicsit későn, így 2011-ben?


Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2011. január 10. 21:36 | Sorszám: 743
Erről jut eszembe. Látott már valaki egyetlen konkrétumot leírva, hogy mégis mi a baj a médiatörvénnyel? Mert én eddig csak azt olvastam, hogy itt cenzúra van, meg diktatúra.
Vajon van valami konkrét dolog a médiatörvényben, amit kifogásolnak, csak nem akarják megírni?

Téma: A birodalom visszavág
Egzisztenciális kvantor
2011. január 10. 17:19 | Sorszám: 25
Már erősödünk.
Amúgy az államnak jobb lenne, csak a devizahiteles embereknek és önkormányzatoknak nem.

Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2011. január 10. 17:10 | Sorszám: 729
Nyilván törökül nem írták meg, mert bután néztek volna ki.
Ellenben az angolban ott van: The stripping of an EU member of this right and its responsibilities is without precedent and surely difficult. But no other sanction fits the crime that Hungary’s government has committed against its own citizenry, against democracy and against the essential values of Europe in the 21st Century.

Téma: "Visszataszító bűzt árasztó, ronda kis állam"?
Egzisztenciális kvantor
2011. január 10. 15:29 | Sorszám: 11
Van, ami megér egy külön topikot. Ha nem tetszik, nem szólsz hozzá.

Téma: Liszt emlékév
Egzisztenciális kvantor
2011. január 10. 10:56 | Sorszám: 48
Legyen inkább Franz Liszt Airport!

Téma: A birodalom visszavág
Egzisztenciális kvantor
2011. január 10. 10:53 | Sorszám: 15
Páratlan, hogy csak a magyar miniszterelnök és a legszűkebb stábja reagált az eseményekre, és rajtuk kívül senki.

Másnak is föltűnt, ami nekünk.
Úgy néz ki, a kormányban nagyon nagy hiány van igazi szakemberekből.


Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2011. január 10. 10:37 | Sorszám: 1934
A lakosság tartalékai 2008 után láthatóan kimerültek.

Igen, sokaknál. De a maradéknak még mindig nem elég drága az energia, különben nem lennének Budapesten szmogriadók.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2011. január 09. 21:16 | Sorszám: 4272
Tábori Nóra is Postabankos VIP-listás (Gáti Oszkárral együtt). Emlékszünk még?

Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2011. január 09. 15:09 | Sorszám: 684
az SZDSZ (főleg) és az MSZP dezinformációs világhálót működtet

Fordítva. Annak a "dezonformációs világhálónak" a magyar megjelenési formája az szdsz (főleg) és az mszp. Az a szerencsénk, hogy a szadesz és a maszop teljesen lejáratta magát, így a dezinformációt is elég jól hatástalanítják.

Egzisztenciális kvantor
2011. január 09. 13:57 | Sorszám: 671
Szerintem ILYEN FOKÚ és koncentrált sajtótámadásra nem lehetett számítani.

Már hogyne lehetett volna. Van, aki számított is. Szíjjártó az Economist-ban megjelent retusált fotóról mondott valami olyasmit, hogy ezen nem meglepetés, ha az ember visszagondol a '98-2002 közötti időszak külföldi sajtókirohanásaira.
Aki nem ma jött le a falvédőről, az nem a nyugati sajtón lepődik meg, hanem azon, hogy némelyek hülyének néznek mindenkit, és vis major-ral magyarázzák saját töketlenségüket. Olyan ez, mint hogy azért kaptunk ki 6-0-ra, mert tésztát ettek a fiúk.


Téma: Kormányozzunk !
Egzisztenciális kvantor
2011. január 09. 00:15 | Sorszám: 1511
Igen, de kedvezményezettként beleszámít az adókedvezmény megállapításába. Ez csak a 3. gyereknél érdekes. Azaz ha 3 eltartott van, de 1 már egyetemista, és nem jár utána családi pótlék, akkor a 2 kiskorú után a 206e Ft-os adókedvezmény jár.

Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2011. január 09. 00:07 | Sorszám: 637
Na ennek nyithatnánk egy külön topikot, csak én most már megyek aludni. Jó éjszakát!
Egzisztenciális kvantor
2011. január 09. 00:06 | Sorszám: 636
Mesélj, mit tudsz? A népszava azt véli tudni, hogy Réthelyi megy. De szerintem nem megy senki, csak zavart akarnak kelteni.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 08. 23:59 | Sorszám: 633
Persze, az adótörvényekkel is lehetett volna még egy kicsit várni, meg a nyugdíjtőzsdék bezárásával, mert a patópáloknak túl gyors a tempó. Csakhogy pl. az egészségügyi reformmal is várnak, és az orvosok máris pampognak.
Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!
Egzisztenciális kvantor
2011. január 08. 23:18 | Sorszám: 625
Szerintem pedig a magva.
Az időzítés nem volt szerencsétlen. Ezzel a törvénnyel már nem lehetett tovább várni. Ha korábban fogadják el, akkor pedig nagyon beerősödhetett volna a támadás mostanra, mire EU-elnökök lettünk.

Téma: Fenntartható fogyasztás
Egzisztenciális kvantor
2011. január 08. 23:09 | Sorszám: 60
Nem pénzzel kellene büntetni őket, hanem bezárással. Mondjuk első alkalommal 1 nap, második alkalommal 2, harmadik alkalommal 4, és így tovább hatványozódva. A teszkó és a kora már évek óta be lenne zárva, ha minden csalásukat így büntették volna.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 08. 22:30 | Sorszám: 58
A fűszereknél ez normális. Nálunk nem terem bors, vagy szerecsendió.
De pl. a tejet is próbálják hamisítani, meg a mézet.

Téma: Kormányozzunk !
Egzisztenciális kvantor
2011. január 08. 22:26 | Sorszám: 1509
Házasodjanak össze! Akire a családi pótlékot kapják, az után a gyerek után jár az adókedvezmény.

Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2011. január 08. 22:23 | Sorszám: 612
Meg az hogy ez ez a hülye , aki a főfelelős a kommunikációért, így óbégat most: http://www.magyarhirlap.hu/belfold/hideg_zuhany_volt_a_nyugatiak__gyuloletrohama.html

Hát ez tényleg hülye. Ráadásul pont az ellenkezőjét mondja, mint 2 nappal korábban Szíjjártó. Csak a kolégájára kellett volna odafigyelnie.

Egzisztenciális kvantor
2011. január 08. 22:22 | Sorszám: 611
Meg az hogy ez ez a hülye , aki a főfelelős a kommunikációért, így óbégat most: http://www.magyarhirlap.hu/belfold/hideg_zuhany_volt_a_nyugatiak__gyuloletrohama.html[/i]

Hát ez tényleg hülye. Ráadásul pont az ellenkezőjét mondja, mint 2 nappal korábban Szíjjártó. Csak a kolégájára kellett volna odafigyelnie.


Téma: Fenntartható fogyasztás
Egzisztenciális kvantor
2011. január 08. 22:07 | Sorszám: 55
Azért, mert 19 Ft-ért adják. Azért, mert a német, de még a lengyel tej is olcsóbb, mint a magyar.

Igazából nem is kellene a magyar termékeknek belföldön támogatást adni, legföljebb exportra. Ugyanis sokan vannak úgy, hogy ha 20-30%-kal drágább a magyar áru, akkor is inkább azt veszik, mert magyar, és jobb minőségű. (Ha pedig a magyar árut túl drágának tartom, akkor inkább nem veszek semmit.) Azaz a magyar termékek jelenleg az áraikal nem tudnak versenyezni, kizárólag a minőségükkel. Ez pedig jó.
Ha a magyar termékek is olcsók lennének, akkor valószínűleg a minőségük is leromlana.

Egzisztenciális kvantor
2011. január 08. 21:59 | Sorszám: 54
Jó reggelt kívánok! Forradalom volt tavasszal, el teccett aludni?
Örömmel tapasztaltam, hogy ott van a cikkben a pontos címe az áruháznak: a fővárosi Alle üzletközpont Interspar áruházában

Hajrá, csak így tovább! Még 1-2 ilyen hír, és a Spar lehúzhatja a rolót.


Téma: Filozófusok
Egzisztenciális kvantor
2011. január 08. 21:50 | Sorszám: 3
Nagyjából.
Igazából megelégedéssel látom, hogy ezek a magukat zseninek tartó emberek elkövették azt a bakit, hogy - hozzájuk képest - egyszerű halandókra bízták a piszkos pénzek kifizetését. Nyilván nem ők fognak börtönbe menni, de legalább meghurcolják őket, és kiderül, hogy ugyanolyan pitiáner gazemberek, mint akiktől a pénzt kapták.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 08. 21:44 | Sorszám: 2
(Valaki más írta először, hogy ez a téma megérdemelne egy külön topikot. Sajnos, nem emlékszem, ki írta, de remélem, megbocsájtja nekem, hogy megvalósítottam az ötletét.)
Egzisztenciális kvantor
2011. január 08. 21:42 | Sorszám: 0
Filozófusok
Szerető Szabolcs
2011. január 8. 00:01 http://mno.hu/portal/758282

Ne engedjünk a demagógia könnyű csábításának, és ne kezdjünk el visszamenőleg helyeselni Horn Gyulának, aki egy ma már nehezen rekonstruálható okfejtés végén arra jutott, hogy Magyarországon túl sok a filozófus. Némi empátiával persze átérezhetjük a reáliák világában mozgó, az ország irányításának apró-cseprő ügyeiből, a szabad demokratákkal folytatott végtelen koalíciós huzakodásból alig kilátó politikus indulatát, mégsem azonosulhatunk a szavai mögött megbúvó értelmiségellenes, a filozófusra mint mihaszna, a köznapi ember számára követhetetlen dolgokkal foglalatoskodó lényre tekintő gondolkodással.

Biztosan nincs az ország problémalistáján az első ezerben a filozófia szakokról kikerülők csapata, amely aztán tevékenységével, ugye, nem sokat tesz hozzá a GDP-hez. Mindez természetesen a lapunk mai számában közölt összeállításról jutott az eszembe, amely szerint minden bizonnyal jogilag is kifogásolható módon, pofátlan jogcímeken jutott az elmúlt években úgy félmilliárd forint állami támogatáshoz értelmiségiek, filozófusok jól körülhatárolható csoportja. Közös jellemzőjük, hogy öndefiníciójuk és a közmegegyezés szerint liberálisok, s nem elégednek meg a szobatudósi szereppel, a tudományos nyilvánossággal, gondolataikat, nézeteiket rendre szélesebb körrel is megosztják.

A magyarországi közbeszédet évtizedek óta igen eredményesen befolyásoló, alakító vélemény(de)formáló elit egy része tűnik fel a pályázati nyertesek között. Kevésbé cizelláltan: megmondóemberek ők, méghozzá az intellektuálisabb fajtából. Nem állíthatjuk, hogy a Gyurcsány-kormány idején, a felejthetetlen Magyar Bálint oktatási miniszter közreműködésével nekik kiszórt félmilliárd döntötte romba a gazdaságot, borította fel a költségvetés egyensúlyát, ám ahol elszámoltatás van, ott ezen tétel felett sem lehet szemet hunyni.

Ha egy kicsit is ismerjük az érintettek munkásságát, tudjuk: profi kis kultúrharcos brigáddal állunk szemben, amely nyilván meggyőződésből próbálja a rendszerváltás hajnalától mondjuk az antiszemitavád bunkójával agyoncsapni a demokratikus jobboldalt. És lám, ebbéli tevékenységüket némiképp ösztönzi, honorálja is a kedvezményezett politikai erő. Mindez persze nem magyarázat arra, honnan az a törzsi gyűlölet, ami a szellem ezen embereiben tombol. Miért nem tud egy levegőt szívni Orbán Viktorral mint demokratikusan megválasztott miniszterelnökkel Radnóti Sándor? Elegendő válasz erre, hogy ő másra szavazott, és nem ért egyet a kormány politikájával? De miért nem volt ilyen finnyás, amikor egy másik kormány rendőrsége belelőtt az ellene tüntetőkbe, és megverte a politikai rivális képviselőjét? Milyen mérce alapján ítélkezik?

Vagy Gábor György vallásfilozófus, aki a Fidesz politikája kapcsán fundamentalizmusról értekezik, és mindig kéznél van, ha a történelmi egyházakat pedofil- vagy ügynökügyekkel kell revolverezni? Aki úgy látja, hogy a holokauszt történelmi értelemben nem ért véget 1945-ben. És persze feltűnik Heller Ágnes is, a populizmus nagy szakértője, aki szerint Orbán Viktor egy diktatórikus figura, s tavaly tavasz óta az új kormány lebontotta a liberális demokrácia épületét.

Magyarországon a gyászjelentések ellenére szólásszabadság van, s ezen véleményekkel a jövőben is együtt kell élnünk. Azonban néhány csendes kérdésünk nekünk is lenne. Honnan az a mélységes lenézés, amivel ezek az értelmiségiek erre az országra tekintenek, s akár hazánk pellengérre állításában is közreműködnek a külföld előtt? Mégis, milyen erkölcsi alapról oktatnak minket demokráciáról, európaiságról, értékekről a tolerancia felkent papjai, akik – mint most kiderült – otthon vannak a Hagyó-féle való világban is? Ideje újragondolni az arra a kérdésre adott választ, hogy ki is akarja kettészakítani az országot.


Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2011. január 08. 12:17 | Sorszám: 1999

Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2011. január 08. 10:35 | Sorszám: 543
Az a baj, hogy nagyon sokaknak nem érdeke egy erős Európa. Furcsa módon még Angliának sem. Nem tudnak ők az élre állni, ezért inkább szívesen látnák Európát szétesni. (Pedig ha a jüan világpénz lesz, akkor az USA-val együtt Anglia is bukik.)
Talán Kína lehetne Európa barátja egy darabig, amíg első számú nagyhatalom nem lesz.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 07. 23:09 | Sorszám: 539
Az jutott ma eszembe, amikor Barrosót és Orbánt a "Strong Europe" tábla mögött láttam, hogy a médiatörvény apropóján indított agyatlan támadások esetleg nem is csak a Fidesz-nek, hanem inkább az erős Európának szólnak.

Téma: Karanténban vagyunk?
Egzisztenciális kvantor
2011. január 07. 22:57 | Sorszám: 97
Nos?!

Téma: Kormányozzunk !
Egzisztenciális kvantor
2011. január 07. 21:22 | Sorszám: 1496
Szerintem politika is van a bankok iparkodása mögött. Ugyanis a kormánynak már alakul a vészforgatókönyve, annak akarnak beelőzni. Ha az adósokat adósokként tudnánk tartani még egy kicsit, amíg munkájuk lesz, akkor az cakkumpakk kevesebbe fog kerülni az államnak, mintha ezek csődbe mennének, és nem lesz akadálya a nemzeti fölemelkedésnek.

Amúgy a bankok a nagy akarást igen csúnyán meg fogják szopni. Veszteséggel fogják eladni a követeléseiket mindenféle maffiáknak, csak hogy kárt okozzanak. Viszont pártunk és kormányunk nem a bankokat fogja megszivatni, hanem a követeléskezelőket. Azok már nem fognak tudni Brüsszelbe szaladgálni segítségért.

Egzisztenciális kvantor
2011. január 07. 21:11 | Sorszám: 1495
Az "ifiúr" majd' 10 éve itt dolgozik. Innen fog nyugdíjba menni.

Téma: Összenő, ami összetartozik?
Egzisztenciális kvantor
2011. január 06. 22:39 | Sorszám: 11
Jesz!

Téma: A gyurcsányi végjátszma gátlástalan trükkjei
Egzisztenciális kvantor
2011. január 06. 13:45 | Sorszám: 730
Hm, Pirate Bay? Ez érdekes.
Mindig is sejtettem, hogy ezeket a torrent oldalakat a titkosszolgálatok üzemeltetik, hiszen különben a jogvédők régen levadászták volna mindet. Már csak az a kérdés, hogy a Pirate Bay mögött melyik áll.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 04. 22:59 | Sorszám: 727
Akkor próbáljuk rövidítve:
tasnádi villáját láttad már?
Egzisztenciális kvantor
2011. január 04. 22:58 | Sorszám: 726
[url=http://maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=en&geocode=&q=Budapest,+Szeml%C5%91hegy+Street,+Hungary&sll=37.0625,-95.677068&sspn=26.316024,71.982422&ie=UTF8&hq=&hnear=Buda pest,+II.+ker%C3%BClet,+Szeml%C5%91hegy+utca,+Hungary&ll=47.516539,19.027505&spn=0.001932,0.004393&t=h&z=18]Tasnádi villáját láttad már?[/url]

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2011. január 03. 23:03 | Sorszám: 1389
(Bocsi, ha volt már!)

Orbán Viktor meglátogatta mind a 26 tagállamot, hogy felmérje, milyenek a várakozások a következő félév előtt.

Nagyszerű teljesítmény! Európai konzultáció!


Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1425

Téma: Who the f... is Rory Watson?
Egzisztenciális kvantor
2011. január 03. 22:54 | Sorszám: 6
Azt megtaláltam én is. Csak az az érdekes, hogy semmilyen hasonló cikket nem talál a gugli. Azaz semmilyen más sajtótermék nem idézte, vagy szemlézte ezt a cikket, csakis kizárólag a magyarok. Vagyis valóban valamilyen olvasói vélemény lehetett. Jó lenne tudni, kitől indult ez a hadjárat.
Egzisztenciális kvantor
2011. január 03. 22:25 | Sorszám: 0
Témát akartam nyitni arról, hogy a Times hákováccsal készít interjút Orbánról, és ezzel jól lejáratja magát, de az a helyzet, hogy nem találtam az interneten egyetlen nem magyar nyelvű hivatkozást sem az állítólag Adam Lebor (ismerjük) és Rory Watson által jegyzett cikkre.
Biztos, hogy volt ilyen cikk? Ha volt is valami hasonló írás a Times-ban, az nem az olvasói levelek közt volt? Vagy az adok-veszek rovatban?

Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 427

Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2010. december 22. 23:22 | Sorszám: 2003
Mondjuk attól tartok,hogy Orbán gépe lezuhan meg ilyesmi....

Sanszos. Pláne, ha a hülye Kövér állást foglal a Vikilíksz kontra Törökország vitában. A lengyelek is kiálltak Erdogan mellett, aztán a pilótát jól becsapták a műszerei.

Egzisztenciális kvantor
2010. december 22. 21:59 | Sorszám: 1999
Erőt, egészséget eftássam!
Kihasználnám, hogy itt látlak, és kikérném a véleményed ezekről a CDS-ekről: http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_topic&f=2&t=011031&m=004053
Itt most van valami aggódnivaló, vagy csak a cikkíró látott egy nagy számot, amit nem tudott értelmezni.

Téma: 17. PARAGRAFUS
Egzisztenciális kvantor
2010. december 22. 21:53 | Sorszám: 87
Én csak azt nem értem, hogy ki olvas még index-et? Meg Mallow-t? Már régen lejáratták magukat.
Egzisztenciális kvantor
2010. december 22. 21:49 | Sorszám: 86
Szerintem sem. Itt csak fogáskeresés van.
Magyarország lesz a zeu-tanács soros elnöke. Ez már olyan biztos, mint a liszaboni szerződés. Orbán pedig komoly reformokra készül. Most fogást keresnek rajta, hogy hátha Orbán majd engesztelésképpen az ő kéréseiket fogja meghallgatni.
De nem ismerik Orbánt és a magyar embert. Illetve a hívőket sem. Pedig tudhatnák, hogy az "irigyek mutatják meg a helyes utat".
Merkelnek és a burkus nagytőkének különösen fontos lenne Orbán támogatása, mert hatalomátvételre készülnek az EU-ban.

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. december 22. 21:37 | Sorszám: 4065
Sőt, szinte csak ott vannak. Meg még Szögeden egy kevés.

Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 420

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. december 22. 14:41 | Sorszám: 4058
Szerintem meg nagyon zagyva. Az első felében, a múlt hetiben, voltak számok is, de attól még nem értettem. Az eheti már csak amolyan bogárlászlói rettegés.

Nietzsche-t pedig fölösleges ebbe belekeverni. Nietzsche a fasizmust jósolta meg, nem a demokrácia végét.


Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 414

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. december 22. 13:21 | Sorszám: 4055
Azért történtek bíztató dologok is mostanság:
- meggyanúsították a PM szakállamtitkárát, aki ráadásul nő, azaz nagyobb az esélye, hogy összeomlik
- Benedek Fülöp ügye átkerült a Központi Nyomozó Főügyészséghez, tehát itt is lehetnek újabb gyanúsítottak

Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 409

Téma: Különutasok kell legyünk?
Egzisztenciális kvantor
2010. december 21. 14:49 | Sorszám: 68
(Do we need to ...)

Téma: Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
Egzisztenciális kvantor
2010. december 20. 20:38 | Sorszám: 159
Biztos, hogy a parlagfű gyógynövény?

Téma: Gáz van,mert nincs gáz!
Egzisztenciális kvantor
2010. december 19. 20:39 | Sorszám: 371
Bármilyen okos is Rubbia, a tórium erőművel van egy kis probléma: még sci-fi. A tórium erőmű lényege, hogy a tóriumban a láncreakciót egy gyorsítóból származó protonsugárral indítják be. A gyorsító természetesen sokat fogyaszt, de az egész erőmű energiamérlege pozitív.
A probléma ott van, hogy a protonsugarat valamin keresztül be kell lőni az aktív zónába. Annak a valaminek nem szabad kiengednie a részecskesugárzást, mert azt nem szeretjük, nem szabad kiengednie a fotonokat, mert az veszteség, de be kell engednie a protonsugarat. Nos ez a valami egyelőre nem létezik, ennek a kutatásába kellene pénzt fektetni.
Persze ennek a speckó üvegnek, vagy valaminek a kifejlesztése valószínűleg sokkal kisebb probléma, mint amiket majd az ITER-ben kell legyőzni. Laikusként úgy tippelem, hogy az ITER kudarcra van ítélve. Ott a plazma és a környező építmények között millió fokos nagyságrendű hőkülönbséget kell fönntartani, különben a körülvevő anyagok elkezdenek párologni. És ha nem is robban föl az egész, a plazma akkor is le fog hűlni, vagy el fog szennyeződni, amitől a fúzió le fog állni.
Lehet, hogy le vagyok maradva a tudomány és a technológia vívmányait illetően, de az biztos, hogy akik az említett nehézségeket leküzdik, azoknak gyerekjáték lenne a nyáron termelt áram télire való elraktározása.
Egzisztenciális kvantor
2010. december 19. 00:31 | Sorszám: 366
Na ha már följött ez a téma, akkor válaszolok rá.
Az egyedi fafűtés nagyon gazdaságtalan. A beeső napfény kevesebb mint 1%-át alakítják át a növények magasabb energiatartalmú vegyületekké (pl. cellulózzá). Ezzel szemben a ma piacon kapható napelemek a napfényt 17%-os hatásfokkal alakítják elektromos árammá, az interneten pedig 40%-os hatásfokú prototípusokról is lehet olvasni.
A napfénynek az a baja, hogy nem lehet télire eltenni. Áramból 60-70%-os hatásfokkal lehet hidrogént csinálni, azt már viszonylag könnyen el lehet tenni éjszakára, esetleg néhány napra is. Viszont télire azt sem, mert elillan.
Ha meg lehetne oldani, hogy a hidrogént valamilyen ésszerű (mondjuk legalább 30%-os hatásfokkal) eltegyük 6 hónapra (akár magát a hidrogént, akár valamilyen más üzemanyagot), akkor a fűtés is megoldható lenne napenergiával.
Magyarország primerenergia-igénye 2008-ban kb. 1303 PJ, azaz 362 TWh volt. Ha a napenergiát is hasonló hatásfokkal tudnánk hasznosítani, mint most a földgázt, vagy a kőolajat, akkor ezt a 362 TWh-t durván 260 nkm-nyi napelemmel meg tudnánk termelni. Összehasonlításként Budapest területe 525 nkm.

Téma: vikilíksz
Egzisztenciális kvantor
2010. december 18. 15:09 | Sorszám: 155
A WikiLeaks alapítója javára döntött a londoni felsőbíróság: elutasította a svéd vádhatóság fellebbezését

Nem akarnak robbantást Londonban.


Téma: Demográfia
Egzisztenciális kvantor
2010. december 16. 17:22 | Sorszám: 10
Hülye vagy, csak nem forogsz!
Gyermekvállalásról van szó. A családi adókedvezménnyel már az 1-gyerekesek is jobban járnak jövőre. Bruttó bértől függetlenül mindenki.
Egzisztenciális kvantor
2010. december 15. 23:16 | Sorszám: 2
Másik tippem így a nyugdíjreform közepén az lenne, hogy a gyerekek az adójuk X %-át ajánlhassák föl nyugdíjas szüleiknek, vagy utalhassanak a saját nyugdíjjárulékukból közvetlenül a saját szüleiknek. X attól függene, mennyi pénzt szánunk rá, de saccra kellene vagy 5% ahhoz, hogy a nyugdíjasok megérezzék, és hogy ez a fiatal szülőket ösztönözze a gyerekvállalásra.
Egzisztenciális kvantor
2010. december 15. 23:08 | Sorszám: 1
Szerintem az egyszeri pénzek nem segítenek. Itt inkább a szegénységből adódó hozzáállással van a baj, amin vélhetőleg nagyot fog válotoztatni az új szja-törvény.
Pontosabban megfogalmazva az a helyzet, hogy kialakult nálunk egy olyan szemlélet, hogy a gyerek sokba kerül, a gyerekvállalás pedig szegénységbe taszít. A fiatal párok gyakran azzal indokolják meg a gyermekvállalás elhalasztását, hogy előbb egy kicsit talpra állnak, előbb egy kis egzisztenciát teremtenek, és majd azután jöhet a gyerek. A gyakorlatban persze semmilyen egzisztenciát nem teremtenek, hanem fölélik a keresetüket, és közben kifutnak az időből. Ha végül lesz is gyerekük (és nem megy szét addig a pár), neki már nem lesz testvére.

Azon kell változtatni, hogy az emberek a család szót automatikusan összekapcsolják a szegénységgel. Az új szja-törvényben a 3. gyerek után 79000 forinttal több adókedvezmény jár, mint 2 gyerek után, és ez nagyon jó! Remélhetőleg sok család bevállalja majd a harmadik gyereket, ahol eddig attól féltek, hogy kiesik anyuka fizetése, ha újra elmegy GYES-re.
Én még anyit változtatnék, hogy a 2. gyerek után is egy kicsivel több kedvezmény járjon, mint az első után. Nyilván ez sokkal több embert érintene, és ennyi pénze nem votl az államnak, de ha a 3 gyerekes kísérlet bejön, akkor jövőre talán föl lehetne emelni a 2. gyerek után járó adókedvezményt 20e Ft-ra.


Téma: Különutasok kell legyünk?
Egzisztenciális kvantor
2010. december 15. 18:56 | Sorszám: 4
Nagyon kevéssé németellenes ehhez képest: Germany’s Three-Card Trick

Téma: 2011.I.1.-2011.VI.30. EU Elnökség
Egzisztenciális kvantor
2010. december 14. 14:02 | Sorszám: 38
Köszi a linkeket! (Az a "szemáj" nagyon bántott! Azt leszámítva tetszett, ahogy beszélt. Nem egy angoltanár, viszont tud németül is.)
Ebből az interjúból is érezhető, hogy egyre nagyobb a feszültség az EU-n belül a németek és az angolok között.
Az angolok egyrészt féltékenyek a németekre, mert sokkal jobban áll a gazdaságuk, és akár bukik az euró, akár nem, a németek így is, úgy is jobban jönnek majd ki, mint az angolok és a franciák.
Másrészt pedig saját töketlenségükért a németeket hibáztatják. Németország rengeteg pénzt szedett ki Görögországból az euró bevezetése óta, és (az angolok szerint legalábbis) csak ennek töredékét tette be a mentőcsomagba. Na de ki akadályozta meg Angliát abban, hogy ő is befektessen Görögországban? És ki akadályozta meg Görögországot abban, hogy okosan használja föl az odaérkező tőkét?

És közben meg vannak győződve róla, hogy minket is a németek irányítanak. Illetve a City meg van győződve róla, hogy Orbán azért hányhat fittyet az IMF-re, meg a leminősítőkre, mert Magyarország német gyarmat.

De hát az angolok megszopták. Az EU nélkül csődbe mennek, mint Argentína, mert a nagy tesónak bőven elég lesz a saját államcsőd elkerülésével kínlódni. Az EU-ban pedig a németek diktálnak.
Orbán pedig egy zseni. Mert tudja, hogy az Antant-nak elemi érdeke lesz Közép- és Kelet-Európa megerősítése, ha nem akarják, hogy a németek lenyúlják az egész EU-t.


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. december 14. 00:24 | Sorszám: 3809
A renking az renking, az oktatás meg oktatás. Dolgoztam már együtt MIT-sal is, de szerintem az az ürge a BME-n megbukott volna. Ettől függetlenül nem csak az én egyéni véleményem, hogy a BME az első szadióta kormánytól a Bologna-i rendszerig is sokat gyengült, azóta pedig még többet.

Ja arról a listáról az jutott még eszembe, hogy az Ohio State University 87 hellyel az ELTE előtt van. Nos konkrétan az Ohio State University-n egyik ismerősömnek a negatív számok elmagyarázásával kellett kezdenie a félévet, amikor kint tanított.


Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2010. december 13. 23:36 | Sorszám: 1189
Gratulálok! Akkor már volt értelme ma este is leülnöm internetezni.
Jó egészséget és türelmet kívánok a családnak!

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. december 13. 23:04 | Sorszám: 3806
Csodálkozom, hogy a BME-nek még mindig jó hírneve van. Van néhány fiatalabb kolégánk, akik 10 évvel később végeztek, mint én. Hát gyalázatos a tudásuk. El nem tudom képzelni, mit oktathattak nekik a fontos tárgyak helyett.
Na de nem ez az érdekes, hanem az, hogy nekik pontosan ugyanez a véleményük a frissdiplomásokról. Egy másik cégnél belefutottam egy ilyen frissdiplomásba, és azóta teljesen jogosnak tartom a fiatalabb kolégáim véleményét.
Szóval a lényeg, hogy a BME is évről évre gyengébb. Talán amiatt nem csökkent a hírneve, hogy nyugaton mindehol ugyanez a hanyatlás figyelhető meg. Sőt, ahogy hallom 1-2 kint is tanító embertől, ott még talán gyorsabb a leépülés, mint nálunk.
(Nem sikerült kedvet csinálnod a fiadnak a mérnökséghez? Vagy dafke nem akart mérnök lenni?)

Téma: Köszönjük!
Egzisztenciális kvantor
2010. december 13. 22:33 | Sorszám: 47
Autópályán én is ritkán megyek 130.0-val, de 150 fölé sem megyek soha. Viszont az utóbbi időben mintha elfogytak volna azok az őrültek, akik égő refivel tolnak ki a külsőbe. Vagy drágább lett a benzin, vagy kevesebb a maffiózó.

Téma: A RENDŐRSÉG ÉS OKT.23.-i ESEMÉNYEK HATÁSAI
Egzisztenciális kvantor
2010. december 12. 22:19 | Sorszám: 16
Polt Péter ... A növekvő elszámoltatási igénnyel kapcsolatosan megjegyezte, hogy az elszámoltatás nem jogi, hanem politikai kategória, a politika térfelére pedig biztosan nem fog átlépni az ügyészség.
...
Arra a felvetésre, hogy meg lehet-e találni a rendőrök között a felelősöket, emlékeztetett, hogy a négy év során tűnhettek el bizonyítékok, még nehezebben bizonyíthatóak a túlkapások.

Ez nem jól kezdődik.
Egyszer már megüzentem, megüzenem most is: ha nem lesz elszámoltatás (gyurcsány, bajnai, gergényi, drazsé, demszky, veres, kóka, ...), akkor többet nem szavazok sem Orbánra, sem a Fidesz-re.


Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2010. december 12. 22:06 | Sorszám: 1696
Ld. még Kulcsár-ügy.

Téma: vikilíksz
Egzisztenciális kvantor
2010. december 12. 22:03 | Sorszám: 63
Tényleg hülye. Ebből jobb lenne kimaradni, de nyilván nem szabad neki.
Így a vége felé az az érzésem lett, hogy az internet ellen megy az egész. Kiszivárogatnak néhány jobbára ártalmatlan dolgot, amit a baráti sajtó túlreagál, hogy megindokolható legyen az internetes cenzúra bevezetése.

Téma: Fapados támadás..
Egzisztenciális kvantor
2010. december 10. 22:09 | Sorszám: 63
Amikor Orbánék átveszik az EU Tanács elnökségét, a kalandor valószínűleg őrjöngeni fog.

Téma: Orbán kiíratja az árulókat a közéletből
Egzisztenciális kvantor
2010. december 08. 10:56 | Sorszám: 322
Elég világosan arra készülnek, hogy tavasszal tömegmegmozdulásokon igyekezzenek buktatni.

Szerinted eredetileg tavaszra tervezték? Én azt hittem, korábbra. Bár lehet, hogy csak korábban kezdték volna, és tavaszra értek volna el a rohamig.
De úgy látszik, egyeseknek nehéz megemészteni, hogy az eredeti forgatókönyv elbukott, és itt nem lesz semmilyen kormánybuktatás. Az eredti forgatókönyv szerint az mszp kihátrált volna csótány mögül, minden kudarcot rá kentek volna, Szili-bábut indították volna kormányfőjelöltnek, akivel nem túl súlyos vereséget szenvednek a Fidesz ellen. A Fidesz 2/3 nélkül gúzsba lett volna kötve, közben az mszp eljátsza a megújulást. A megszorításokat a Fidesz sem tudta volna elkerülni, viszont a szocik folyamatosan lázították volna az embereket a megszorítások ellen, és végül tömegdemonstrációkkal megbuktatták volna a kormányt.
Csakhogy ez a forgatókönyv kisiklott csótány egóján. Az mszp-nek mindent rá kellett volna kennie, neki pedig el kellett volna játszania a bűnbakot, majd szépen eltűnnie a közéletből. Hát ezt a begye nem vette be, ezért beküldte Szilit a Páva Zsolt elleni biztos vereségbe. Mint azt valaki máshol említette: csótányék nagyon profik a karaktergyilkosságban.
Szóval az eredeti forgatókönyv elbukott, a kormánybuktatás le van fújva. De mintha egyeseknek elfelejtettek volna szólni, és még harcolnak tovább. Vagy az is lehet, hogy csótány megpróbálja a maradék elmebeteg csatlóssal megvalósítani az mszp eredeti forgatókönyvét. Mindegy, csinálják csak. A Fidesz-nek a kommunikációs bakijai és a nehezen átlátható nyugdíj-reform ellenére 60% körül van a támogatottsága. Az említett elmebetegek csak saját magukat járatják le az állandó uszításukkal.


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. december 07. 14:06 | Sorszám: 3614
Azér' szarban lehetnek mudiék, szinte sajnálom őket. Tegnep 277.5-ös EUR/HUF-nál lepontozzák a magyar államadósságot rögtön 2 ponttal, erre ma kis kitérő után 277.6 az árfolyam. És az a fránya bukszindeksz is emelkedik.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. december 07. 13:24 | Sorszám: 4123

Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2010. december 07. 10:19 | Sorszám: 1470
Illetve a birkákat.
Egzisztenciális kvantor
2010. december 07. 10:18 | Sorszám: 1469
Az oroszlánnak nem lehet felróni, hogy húsevő,
de a bárányokat azért nem bízzuk rá.

Téma: Besúgók, ügynökök, tartótisztek, megrendelők
Egzisztenciális kvantor
2010. december 07. 10:04 | Sorszám: 2
Igen azt mondták, csakhogy mást értettek alatta, mint te. Ahova a hetitetves műsorvezetőjét hívják tanácsadónak, az nem úgy "joboldali", ahogy a többség gondolná, hanem úgy, hogy ők a Fidesz-t pénzelik, és a Fidesz-től várnak segítséget.

Téma: Küszöbön Gyurcsány vád alá helyezése ?
Egzisztenciális kvantor
2010. december 06. 23:02 | Sorszám: 140
Ettől még én optimista vagyok. Orbán azzal kezdte valamelyik TV-interjúját, hogy a leggyakrabban azt kérdezik tőle az emberek, hogy mikor lesz már elszámoltatás. Nem hiszem, hogy ezt véletlenül mondta.
Egzisztenciális kvantor
2010. december 06. 22:59 | Sorszám: 139
Dezső! Dezső volt szegény Bujtor.

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. december 06. 22:54 | Sorszám: 3570
Ööö, izé, a gátmetszést nem azért csinálják, mert még mindig jobb, mintha repedne?

Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2010. december 06. 22:41 | Sorszám: 1456
2010. szeptemberi blogban 2009. végére hivatkozik, ami a válság mélypontja körüli időpont. Azóta már jobb a helyzet.

Majd elválik. A HV fórumán valaki szerint év végére 3900 milliárd lesz ez a hiány. Nem tudom, mi az adatok forrása, de ez 14.7%-os növekedést jelent. Kétlem, hogy a mnyp-ak vagyona ennél gyorsabban nőne. Már ha nem úgy könyvelnek, mint az Enron.


Téma: vikilíksz
Egzisztenciális kvantor
2010. december 06. 22:30 | Sorszám: 35
... sikerült elég jól ...
Egzisztenciális kvantor
2010. december 06. 22:30 | Sorszám: 34
Azért Iránt elég jól sikerült besározni, nem?

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. december 06. 19:10 | Sorszám: 3562
Ez legyen a legnagyobb bajunk! Egész nap 280 körül volt az euró, és az amerikai nyitás után visszaesett 279-re. Mintha a "piac" nem adna hitelt a hitelminősítőknek.
Persze várjuk ki a következő aukciót!

Téma: Jobbik: 855.109
Egzisztenciális kvantor
2010. december 06. 17:11 | Sorszám: 3193
'80 óta a keresztény vallást sokkal nehezebb gyakorolni, mint korábban. Talán emlékszel még, hogy régen voltak körmenetek mindenfelé, még vörös Budapesten is.

Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2010. december 06. 14:31 | Sorszám: 1444
Sziasztok! Ez itt volt már? http://blog.mtakti.hu/blog_cikk/?cikk[cikk][keyvalue]=43
A nyugdíjpénztári rendszer – a tavaly év végi adatok szerint – olyannyira rossz üzletnek bizonyult a társadalom számára, hogy a pénztárak vagyona 2600 milliárd Ft volt, míg a pénztárak miatt felhalmozott államadósság 3400 milliárd Ft-ot tett ki.

Ha ez így van, akkor miről is megy a vita?


Téma: Költségvetési Tanács
Egzisztenciális kvantor
2010. december 05. 17:02 | Sorszám: 2
Ezt is elbökte a Fidesz. Ezzel a sóhivatallal nem kellett volna foglalkozni, hagyni kellett volna, hogy károgjanak. 1 év múlva elő lehetett volna venni a károgásukat, és nyilvánvaló szakmai alkalmatlanságuk miatt kirúgdosni őket.
Sajnos az ilyen (igen messziről nézve) szakmainak tűnő szervezetek támadását nyugaton elég jól lehet kommunikálni, és nagyobb vihar kerekedik az ajvékolásukból, mint amennyit a kirúgásuk érne.
A másik nagy baj ezzel a nyivákolással, hogy erősíti simor helyzetét. Pedig a kormánynak most úgy hiányzik a kamatemelés, mint ablakos tótnak a hasraesés.

Téma: Élet a Földön kívül
Egzisztenciális kvantor
2010. december 04. 21:15 | Sorszám: 40
Miért kéne becsapnia? Fél talán tőlünk? Vagy jobb ízűek leszünk vágás után, ha gyanútlanul megyünk a vágóhídra?

Téma: Konzervatív fiatalok csalódása a Fideszben
Egzisztenciális kvantor
2010. december 04. 19:59 | Sorszám: 72
Az egy dolog, hogy a szadesz folyamatosan az egykulcsos adórendszerrel kampányolt, na de ez a valóságban pont olyan, mint a viccben a kereskedő nem kapható almája. A szadesz pontosan tudta, hogy ebből soha nem lesz semmi, azaz csak blöffölt.
Amúgy meg majd meglátjuk, hogy mennyire jön be. Hosszú távon én nem tartom igazságosnak, de most arról van szó, hogy meg kell erősíteni a középosztályt.
Egzisztenciális kvantor
2010. december 04. 19:55 | Sorszám: 71
Az árulók minket is elárulnak, ha nagyobb pénzt remélnek.
Egzisztenciális kvantor
2010. december 03. 23:09 | Sorszám: 65
Igaz, a ballib széttaposásának keménységével és gyorsaságával én sem vagyok elégedett.

Nem kell annyira rohanni! Észre kell venni a finom részleteket, és élvezni a pillanatot!
Ha gyorsabban menne a széttaposásuk, akkor nem örülhettünk volna olyan mókás jeleneteknek, mint pl. a hétvégi szoci naggyűlés. Csótány belépője csodálatos volt! A megjelent aktivisták megnyilvánulásai pedig kedvesek, sőt bájosak.
A szociknak vége. Ebben ne kételkedj!

Nagyobb baj, hogy a halottnak hitt szadióták szépen szivárognak be a Fidesz-be. Remélem, Orbánnak meg Kövérnek van valami terve a Fidesz megújítására, mert a szadisták aknamunkájával láthatóan nem törődnek.


Téma: Arzén a DNS-ben
Egzisztenciális kvantor
2010. december 03. 22:56 | Sorszám: 4
Pardon! Akkor menjünk oda!
Egzisztenciális kvantor
2010. december 03. 22:53 | Sorszám: 3
Hát nem is tudom. Kicsit olyan kamu-szaga van a dolognak. Én úgy tudom (persze tévedhetek), hogy a nem fotoszintetizáló sejtekben az energiatermelő folyamat a citromsav-ciklus, ami ADP-ből ATP-t csinál glukóz fölhasználásával. Ehhez persze rengeteg foszfor kell. Laikusként úgy gondolnám, hogy ha egy baci foszforhiányos környezetben ráfanyalodik az arzén beépítésébe, akkor nem a DNS-sel kezdi, hanem az ATP-vel.

Közben jutott eszembe, hogy ezek a bacik esetleg máshol is lecserélik a foszfort arzénra, csak az eddig senkit nem érdekelt. És akkor ment híre ezeknek a baciknak, amikor a DNS is képbe került, mert a DNS-ről már az újságírók is hallottak korábban.

Egzisztenciális kvantor
2010. december 03. 22:34 | Sorszám: 0
Itt az eredeti hír: http://gondola.hu/cikkek/74179-NASA-szenzacio__van_meg_elet_a_Foldon_is.html

Gondoltam, nyithatnánk egy külön témát ennek a hírnek.


Téma: A gyurcsányi végjátszma gátlástalan trükkjei
Egzisztenciális kvantor
2010. december 03. 22:25 | Sorszám: 698
Jó kis fénykép! Itt valakinek kisebbségi komplexusa van.

Téma: Orbán-Gyurcsány vita: Értékelések
Egzisztenciális kvantor
2010. december 03. 22:20 | Sorszám: 522
Pedig hát csótány igazságbeszéde már klasszikus, amit kultúremberek csak pontosan idéznek.

Téma: EchoTV, HírTV
Egzisztenciális kvantor
2010. december 01. 18:54 | Sorszám: 173
Reggel hallom az inforádióban, hogy Tarlós panaszkodott, hogy 2 hete nem kapta meg a főváros a neki ítélt pénzt a kormánytól. Látom a zindexen is a hírt, illetve hogy Tarlós reggel a TV-ben panaszkodott.
Az MNO-n és HírTV-n pedig csak az szerepel, hogy a BKV fog majd pénzt kapni. Most akkor az MNO és a HírTV micsoda? Hírportálok, vagy üzenőfalak? Nagyon nem tetszik a jobboldali média új stílusa.

Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2010. november 30. 16:54 | Sorszám: 1102
Gondolom, csak humornak szánta. Ugyanis ha a dió lepotyog, és a héja rajta marad, akkor előbb-utóbb vagy megrohad, vagy megfúrja a kukac, vagy is-is.

Téma: Nemzetközi összefogás Orbánék ellen--
Egzisztenciális kvantor
2010. november 26. 16:14 | Sorszám: 90
Nem maguk a mnyp-k adják el a részvényeiket? Nekik is van egy csomó.

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. november 26. 11:19 | Sorszám: 3277
És 20 milliárd üzemeltetési költség, ami az összes kifizetett kár 40%-a. Nyilván ennek is jelentős része adóelkerülő profit.

Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2010. november 25. 16:58 | Sorszám: 735
Csak sajnos ebben az országban még soha nem volt összefüggő 20 olyan év, amikor működött a hosszútávú előrejelzés

Máshol sem. 2008 előtt legutóbb 2000-ben volt világválság.


Téma: Kormánykommunikáció
Egzisztenciális kvantor
2010. november 25. 16:54 | Sorszám: 41
- Tasziló, meghívlak egy szexpartira.
- Az micsoda, Arisztid?
- Az olyan, hogy mindenki mindenkivel.
- És hányan leszünk?
- Hát ha a feleségedet is hozod, akkor hárman.
Egzisztenciális kvantor
2010. november 25. 15:06 | Sorszám: 35
Hogyne lenne front! Kettő is van egyszerre. Reggel óta fáj a fejem. De valószínűleg Gabikáé is, mert én sem értem. Az a "nyilvántartási újdonság" pedig kifejezetten mulatságos.
Egzisztenciális kvantor
2010. november 25. 14:22 | Sorszám: 26
Nagyon sokba' volt az az országnak, hogy dübörgött a turizmus. Az üdülési csekk az utóbbi húsz év egyik legpofátlanabb szoci lenyúlása volt. A Magyar Turizmus Zrt. hatalmas pénzeket tett el az üdülési csekkek beváltásánál, amit aztán a haverkityák közt szétosztott.
Globálisan nézve annyi történt, hogy az állam lemondott a bérek egy részénél az SZJA-ról, meg a TB járulékról, ezzel elérte, hogy ezek a pénzek keresztül menjenek a Magyar Turizmus Rt-n, amely pedig 10% sápot szedett le róluk. Azaz az állam az átlagosan durván 40% bérköltségről lemondott, hogy 10%-ot odaadhasson a haveroknak.
Lehet, hogy még ilyen áron is megérte volna támogatni a hazai vendéglátást, de a haverikutyák telhetetlenek voltak, még nagyobb forgalmat akartak, és ezért még a kínai boltossal is leszerződtek.
Egzisztenciális kvantor
2010. november 25. 14:08 | Sorszám: 19
Egyetértek pascal kolégával (szokás szerint). Biztos, hogy ez egy jó, sőt kötelező lépés volt a kormány részéről, de 2002-ben is Európa éltanulói voltunk, mégis a szocik nyertek.
Itt köbö 3 éven keresztül az fog folyni a csapból is, hogy minden szar, hiába érzi mindenki a bőrén és a pénztárcáján az ellenkezőjét. Aztán majd az utolsó fél évben előjönnek a szocik, hogy "mi jobban is tudtuk volna csinálni", és az LMP-vel, vagy a Jobbikk-kal összefogva kormányt alakítanak. Aztán 4 évig jólét lesz a Fidesz által megtermelt pénzből, utána 4 évig vergődés, és ha Orbán él még akkor, 12 év múlva kezdheti előlről az ismét csődbe vitt ország talpraállítását.

Per pillanat én úgy érzem, hogy ha Szíjjártóék egyáltalán semmit nem nyilatkoznának, akkor is jobb lenne a kormánykommunikáció. (Egyébként azt hiszem, azt kellene tenni. Elővenni más témákat, és azokról beszélni.)


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. november 24. 23:16 | Sorszám: 4077
Ezt láttátok? http://www.mszosz.hu/files/1/65/407.pdf
Eszerint 2007-ben rosszabbul éltünk, mint '89-ben. Gondolom azóta csak romlott a helyzet.

Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2010. november 24. 23:14 | Sorszám: 631
Dehogyis reálhozamok! Ezekből még lejön a 10 éves átlagos 5.5% (vagy 5.9% ?) infláció. Vagyis a reálhozam 1% körül van.

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. november 24. 22:25 | Sorszám: 3252
Remélem, a hétvégi tüntetésen is jól szerepel majd.

Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2010. november 24. 22:19 | Sorszám: 590
Hajrá, hajrá!

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. november 24. 22:17 | Sorszám: 3250
az MSZP tábora valamelyest csökkent

Na végre! Októberig folyamatosan erősödtek.
Gondolom csótány szereplése megtette a hatását.


Téma: A ballib legszórakoztatóbb sirámai
Egzisztenciális kvantor
2010. november 24. 13:30 | Sorszám: 496
Erről jut eszembe Bologna. Valahol olvastam, hogy azokon az egyetemeken/szakokon volt mérhető a legkisebb hanyatlás az utóbbi években, ahol egyéb okok miatt nem lehetett megszüntetni az egységes képzést. Pl. orvosi, állatorvosi szakokon. (Fölsoroltak vagy 5 ilyen szakot, de a többire nem emlékszem.)

Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2010. november 24. 13:24 | Sorszám: 309
A Fidesz sajátos kormányzása ellen csak a közösség és a nemzetközi média léphet fel sikerrel. „Úgy látom, hogy az utóbbi tudatában van felelősségének”.

A főnök megveregette a beosztottak vállát?


Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. november 23. 22:48 | Sorszám: 1659
Gondolom senki nem akart vele menni tüntetni, és ezt így magyarázta meg.

Téma: A gyurcsányi végjátszma gátlástalan trükkjei
Egzisztenciális kvantor
2010. november 23. 22:46 | Sorszám: 654
Néhány millió micsoda? Euró? Angol font?

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. november 23. 18:20 | Sorszám: 3177
Igazából nem értem őket. Rövid távon talán jó ötletnek tűnik, hogy botrányt csinálnak egy korábban Fidesz-es vezetésű városban, de hosszú távon szerintem nem jönnek ki jól belőle. Mert jó eséllyel az ország most elindul fölfelé, és 3 év alatt sokminden meg fog változni, kivéve Esztergomban, meg még néhány szerencsétlen helyen.
Egzisztenciális kvantor
2010. november 23. 16:48 | Sorszám: 3170
Hála Istennek, a saját márkás termékeikkel megbuktak. Manapság a "Tesco gazdaságos" kifejezés hallatán az ember a "kínai gagyi"-nál kicsit rosszabb árura gondol.

De a borok tényleg nagyon olcsóak. Én nem is merek lassan áruházban bort venni, bármilyen címkét is hamisítanak rá. Ha az egyszeri borász 7-800 forintért adja a fehér bor literét, és nem látom az ürgén, hogy fölvetné a jólét, akkor kizártnak tartom, hogy az 500 Ft-os üveges vörösbornak köze lenne a szőlőhöz.


Téma: Ingyenhitel és más vevőhülyítések
Egzisztenciális kvantor
2010. november 20. 23:58 | Sorszám: 4
Lemaradt a vége:
- És? Van a Kohnnál paprika?
- Nincs.
- Na majd ha nálam se lesz, én is 5 krajcárért adom.
Egzisztenciális kvantor
2010. november 20. 15:26 | Sorszám: 0
Tartós fogyasztási cikkeknél volt korábban az az ingyenhitel, amit tulajdonképpen beleépítettek a termék árába. Gondolom ezt már kiismerték ez emberek, ezért mostanában újabb trükkel próbálkoznak. Már két ismerősömtől is hallotam, hogy nem mennek át a hitelbírálaton. Kinéztek egy-egy terméket az áruház újságában, amit kamatmentes hitellel hirdettek, bent kiválasztották, majd a hiteligénylésnél indoklás nélkül elutasították őket. És most jön a furcsaság: miután nem kapták meg a kamatmentes hitelt, az ügyintéző fölajánlotta nekik, hogy megvehetik az adott terméket egy másik cég hitelével, melynek THM-je 40% körül van. Sőt győzködték őket, hogy a hitelbírálaton biztosan át fognak menni.

Kicsit olyan ez, mint a nem kapható akciós termék. Az újságban megjelenik a hirdetés, az akció napján nyitás után 10 perccel már nem kapható az adott termék, de egy hozzá nagyon hasonló igen, csak kicsit drágábban.


Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. november 20. 13:23 | Sorszám: 1630
A stílusból látszik, hogy nem magyar átok. Ezt bizony szervezi valaki, akinek sok pénze van. Nyilvánvaló, hogy a MAL pénzeli a hőbörgőket, akik még véletlenül sem a károkozó ellen tüntetnek.

Téma: A ballib legszórakoztatóbb sirámai
Egzisztenciális kvantor
2010. november 19. 23:23 | Sorszám: 467
A fiatalok megfertőzéséhez nem lett volna elég csótány. Ahhoz kellett még a munkásőr apuka, vagy a Moszkvában végzett anyuka is.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. november 19. 23:21 | Sorszám: 3992
Azt hiszem, Putyinnál is magasabb. Akkor most örülünk?

Téma: Viszlát Szilveszter!
Egzisztenciális kvantor
2010. november 18. 18:29 | Sorszám: 0
Megválasztották a közmédiumok vezérigazgatóit
...
A Magyar Televízió élére Medveczky Balázst, az MTI vezetésére Belénessy Csabát választották meg. A Magyar Rádió vezérigazgatója Jónás István, míg a Duna Televízió vezetője Ókovács Szilveszter lett.

Remélem, Ókovács TV-elnöknek is olyan jó lesz, mint műsorvezetőnek.


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. november 18. 18:24 | Sorszám: 3103
Pedig a Viagra a világ legfölöslegesebb dolga: otthonra drága, máshova meg nem kell.
Egzisztenciális kvantor
2010. november 14. 20:06 | Sorszám: 3058
A történelmünk eseményeire hivatkozva meg kellene tiltani, hogy szekus ügynökök fontos állami, nemzetgazdasági pozíciót töltsenek be - mivel a tapasztalatok szerint a gyerekkorukban beléjük nevelt magyarellenesség miatt Magyarország érdekei ellen és a magyar nép kárára cselekszenek és fognak cselekedni. Mindannyiunknak tisztában kell vele lenni, hogy a régi magyar értelmiséget kiirtották, elüldözték, megtörték az elmúlt évtizedekben, aki megmaradt azok jó részét megvették és lecserélték őket szekus, kgb-s ügynökökre. Ez a réteg pedig lenézi és megveti a magyar népet és igyekszik a megvetést saját népe iránt átplántálni a magyar származású értelmiségbe is.

Téma: Az MSZP végnapjai 2.
Egzisztenciális kvantor
2010. november 14. 19:54 | Sorszám: 119
Hú de bátor lett hirtelen, hogy kiderült, 1 hónapja ott van a legfőbb ügyésznél a csótány elleni nyomozás indítványa! Sokkal többet ért volna egy hasonló megvilágosodással a választások előtt, de akkoriban még cidriztek a térdei, ha csótányra gondolt.
Szvsz nem lesz itt semmilyen szakadás. Csótány megy börtönbe, hirtelen az összes talpnyalója elhagyja, a vezér nélküli szocik pedig szépen eltűnnek, mint a szadesz.

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. november 10. 23:19 | Sorszám: 1579
Dehogy kell kifizetni. Az ajkai kórháznak ellátási kötelezettsége van a környékre, ideértve Kolontárt is. Azaz az OEP-től (tőled, meg tőlem) megkapják azt a 21 milliót, amit Kolontártól is be akarnak szedni.

Téma: Pokorni vs. Hoffman Rózsa
Egzisztenciális kvantor
2010. november 10. 15:11 | Sorszám: 32
Mindent. Ha bemész egy újságoshoz, ingyen is elolvashatod, mert én be nem gépelem neked.
Egzisztenciális kvantor
2010. november 10. 15:09 | Sorszám: 31
Képzeld én is képes vagyok rá amúgy.

Akkor a címben direkt írtad rosszul a nevét?

Egzisztenciális kvantor
2010. november 10. 11:21 | Sorszám: 19
A másik ostobaság, a manapság hangoztatott dolgok közül, a használható tudás. ... Legalábbis műszaki pályán.

Szép lassan a többinél is. Egy ideje már az orvosok is nyugdíjas korukig tartó tanulásra készülnek, és szép sorban jön majd a többi szakma is.

Apropó tanulás. Érdemes benézni a Mérnöktovábbképző Intézet honlapjára:

Idézet:

HAMAROSAN INDULÓ TANFOLYAMOK
Igazságügyi szakértők alapismereti oktatása
Értékbecslés és ingatlan-végrehajtás
Innováció a felsőoktatási módszertanban
Ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítő szakképzés (OKJ)
Értékbecslés és kisajátítás
Beruházáslebonyolító (rövidített)
A termékfejlesztési menedzsment alapjai

Mi ez? BME? Én ide jártam volna?


Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. november 10. 10:33 | Sorszám: 1570
Nekem a kórházi ápolás a kedvencem. Szóval az ajkai kórházba nem mehet be kolontári lakos.

Téma: Kormányozzunk !
Egzisztenciális kvantor
2010. november 10. 09:59 | Sorszám: 1281
Heló RK!
Hogy vagyunk?

Téma: Pokorni vs. Hoffman Rózsa
Egzisztenciális kvantor
2010. november 10. 09:39 | Sorszám: 7
A mai Demokratában Zárug Péter Farkas (adjunktus) nagyon megdícsérte Hoffmann Rózsát és a törvénytervezetét.
Azt hiszem, a rektorok prüszkölni fognak.
Egzisztenciális kvantor
2010. november 10. 09:36 | Sorszám: 6
Legalább a nevét rendesen írtad volna! A hvg képes volt rá.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. november 08. 22:01 | Sorszám: 1252
OFF

Szia Kutato! Te olyan sokmindent gyűjtöttél ki az elmúlt időszakról, a KPMG-be nem futottál bele véletlenül? Ezek mennyire szolgálták ki a szocikat?


Téma: A ballib legszórakoztatóbb sirámai
Egzisztenciális kvantor
2010. november 08. 17:48 | Sorszám: 411
Na jó, de mi az, amiről petőivánnak nem a Dreyfus-per jutna eszébe?

Téma: Küszöbön Gyurcsány vád alá helyezése ?
Egzisztenciális kvantor
2010. november 08. 13:41 | Sorszám: 89
(OFF az OFF-on belül ...)

A hiperaktivitás laikusként az egyik kedvenc témám. Az a saját különbejáratú elméletem, hogy a gyerekekben van valami mozgásra ösztökélő ösztön, ami talán születéskor indulhat be (addig inkább aludnia kell a magzatnak, mint mozogni). Az állandó mozgásra több dolog miatt is szüksége lehet a gyereknek, többek közt amiatt, hogy a testéhez képest hatalmas fejének a vérellátását biztosítani tudja. De nyilván a játékhoz is kell a mozgás, a játék pedig a tanulás nélkülözhetetlen eszköze.
Szóval van ez a mozgás ösztön, ami saccra 6-7 éves korra kezdhet kicsit enyhülni, és akkor lehet a gyereket iskolapadba ültetni. Legalábbis nem túl régen még így volt.
Na de ha a gyereket óvodás korában leültetjük a tévé elé, és nem rohangálja ki magát, akkor ez az ösztön nem jut érvényre. És ha jól tippelem, akkor ez az ösztön is valahogy úgy működhet - mint az élettani folyamatoknál oly sok szabályozás jellegű dolog - hogy saját maga termeli meg a saját leállításának feltételét. Azaz ha nem engedjük a gyereket óvodás korában a szabadban játszani, akkor az ösztön nem fog "kikapcsolni" a gyerek 6-7 éves korára.

Statisztikák kellenének ahhoz, hogy az elméletet igazolni, vagy cáfolni lehessen. Ismerőseim körében nagyon szépen megfigyelhető, hogy az óvodás korát tévé előtt töltő gyerek az iskolában hiperaktív lesz, de lehet, hogy nagyobb mintában ez már nem lenne igaz.

Egzisztenciális kvantor
2010. november 08. 13:08 | Sorszám: 85
OFF-oljunk tovább ...

Nem csak genetika, hanem család is.
Az embert pont a rugalmassága sodorja veszélybe. Az embernél találta ki azt a természet, hogy a felnőttkori viselkedés szabályozását nem vési bele a génekbe, hanem rábízza tanult dolgokra. A gének csak ezen tanulási folyamatok szabályozását végzik. (Illetve nem pont az embernél alakult ez ki, mert ez is egy folyamat volt az evolúcióban, csak az embernél a legnagyobb a tanult dolgok szerepe.) Ennek köszönhetően az ember sokfajta bonyolult társadalmat képes építeni. Ha nem így lenne, akkor leragadtunk volna az ősközösségnél.
Csakhogy ez a nagy rugalmasság és a gyerekek elképesztő alkalmazkodó képessége azért tudott évezredeken keresztül hasonló generációkat nevelni, mert maga a család is alig változott. Most jutottunk el arra a szintre, hogy a társadalom változási üteme már a családot is megváltoztatta. És most derült ki először, hogy hagyományos családban felnövő gyerekek felnőttként képesek egy egészen másfajta, modern társadalmat építeni, de a modern családokban felnövő gyerekek felnőttként nem képesek ezt a modern társadalmat fönntartani. Néha magukat sem.


Téma: Oktatáspolitika vs. pokorni, a ballib média sztárja
Egzisztenciális kvantor
2010. november 08. 10:41 | Sorszám: 18
A kompetencia-fejlesztés a legnagyobb bűn, amit a fiatalokkal szemben el lehet követni. Felgyorsult a világunk, sőt gyorsuló ütemben gyorsul tovább. Az iskolákban megszerzett kompetencia is gyorsuló ütemben avul el. És akinek alapokat, készségeket nem tanítottak, azok végérvényesen ki fognak hullani a munkaerőpiacról. Vagy 40 éves korukban fognak rádöbbenni, hogy vérrel, verejtékkel kell új szakmát tanulniuk.

Téma: Küszöbön Gyurcsány vád alá helyezése ?
Egzisztenciális kvantor
2010. november 08. 10:29 | Sorszám: 62
Ez tényleg nagyon durva!

Eszerint kilőttek ezen a napon összesen 1164 könnyfakasztó gránátot, 995 gumilövedéket s 581 granulátumos vadásztöltényt. A gumilőszer kilövéséhez használt vadászfegyverek nem voltak a rendőrségnél rendszerbe állítva.

Akkor honnan voltak azok a fegyverek? És kik lőttek vele?


Téma: Oktatáspolitika vs. pokorni, a ballib média sztárja
Egzisztenciális kvantor
2010. november 08. 10:14 | Sorszám: 16
amikor múlt hónapban a HírTV aktuális klubestjén egy egyetemi rektor arról beszélt, hogy sok hallgatónak szövegértelmezési zavara van

Már 2, vagy 3 éve olvastam a MN valamelyik hétvégi számában egy egyetemi tanárt panaszkodni arról, hogy a hallgatóinak egyharmada diszleksziás. Nyilván ez valami szabadidő-szak lehetett, ahol valószínűleg az átlagnál rosszabb a helyzet, de akkor is szomorú.


Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2010. november 08. 10:07 | Sorszám: 377

Ez tetszik, ez mehetett volna a "Nevessünk ..." topikba is. d-209 és csótány vitatkozik arról, hogy ki teszi nevetségessé a baloldalt.
Igazi kabaréba illő szituáció. Remélem, Fábry fölhasználja!

Téma: Fidesznácziak
Egzisztenciális kvantor
2010. november 07. 20:20 | Sorszám: 240
Az átlag 140 ezret honnan vetted? http://lmgtfy.com/?q=ksh+bruttó+átlag+kereset&l=1

Téma: Oktatáspolitika vs. pokorni, a ballib média sztárja
Egzisztenciális kvantor
2010. november 07. 18:45 | Sorszám: 9
vigasztaljon
Egzisztenciális kvantor
2010. november 07. 18:41 | Sorszám: 8
Az eredmény fatális.

Az vígasztaljon minket, hogy a Nyugat előttünk jár. Nálunk ugyan folyamatosan hanyatlik az oktatás színvonala, de mindenhonnan azt hallom, hogy nyugaton még rosszabb a helyzet.


Téma: A ballib legszórakoztatóbb sirámai
Egzisztenciális kvantor
2010. november 07. 18:38 | Sorszám: 406
Ez egy elég hétköznapi jelenség. Ha valaki hibát követ el, és később valaki más ráébreszti erre, akkor nem saját magára fog haragudni, hanem a másikra. Itt most Orbán az, aki megmutatja a helyes utat, és ezzel folyamatosan emlékezteti ezt az egykori besúgó gárdát a hibáikra. Ezért Orbán a főgonosz.
Nekünk, rendes magyar embereknek viszont jól jönnek a gyűlölködők: ha egy pillanatig is kételkednénk abban, hogy Orbán helyesen jár el valamiben, akkor a gyűlölködők reakciója eloszlathatja a kételyeket. Az irigyek mutatják a helyes utat.

Téma: Fidesznácziak
Egzisztenciális kvantor
2010. november 06. 23:59 | Sorszám: 227
Ha a személyi jövedelemadóhoz nem nyúl hozzá a kormány, akkor 15 millióig lett volna

Meg tudod, ha az öregapádnak kereke lett volna, akkor talicska lett volna.
Hogy is állt az éves tervezett hiány júniusban? És mennyivel is "számolták el" libajnaiék az idei költségvetést?

Az alapeset az, hogy az azonos bruttóhoz tartozó nettó 8 év óta folyamatosan csökken, és jövőre fog 8 év óta először növekedni.


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2010. november 05. 22:23 | Sorszám: 3313
Személy szerint nem kedvelem a népdalt

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. november 05. 22:20 | Sorszám: 2947
Szerintem van valami a háttérben, amiről nem tudunk.
Ha csak a szereplési vágy hajtaná csótányt, akkor már hamarabb előadta volna ezt a trükköt.
Netán küszöbön áll csótány letartóztatása, és a mártír szerep eljátszásához kell Orbán interpellálása.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. november 05. 13:47 | Sorszám: 3947
Tudom, parkoltam már magasabb autóval is olyan helyen, ahol a csatorna (vagy milyen) csövek miatt nem lehetett mindenhova beférni. Na de egy automata parkolóházban is lesznek méretkorlátok.
Viszont szerintem egy ilyen megoldás mindig bonyolultabb és költségsebb lesz annál, hogy az autókat magukat tanítjuk meg beparkolni szűk helyre. Elvileg egy parkolóház "tudhatná", hogy hol mekkora helyek vannak benne, és a bejáratnál "megmondhatná" neked, hogy beférsz-e, vagy sem. Sőt le is navigálhatna téged, vagy az autódat a megfelelő helyre.

Egyetlen esetben látom értelmét az ilyen költséges bohóckodásnak: amikor valamilyen szabályozás miatt egy ház alá adott számú parkolóhelyet muszáj létesíteni, de bizonyos adottságok miatt nem fér el egy normális parkolóház.


Téma: Küszöbön Gyurcsány vád alá helyezése ?
Egzisztenciális kvantor
2010. november 04. 21:18 | Sorszám: 11
Valószínűleg vannak bizonyítékok. Szerintem csótány azért sértegeti Orbánt, hogy Orbán bepöccenjen, és beperelje. Akkor csótány eljátszhatná a mártírt.

Ha jól értlmezem a helyzetet, csótány tulajdonképpen könyörög, hogy Orbán foglalkozzon vele. Bele van habarodva.


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. november 04. 17:57 | Sorszám: 2914
Gazduram, ez nagyon gyorsan ment! Gratulálok!
A fél lábon állásról se feledkezz meg, kérlek!

Téma: A demokrácia végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. november 04. 17:41 | Sorszám: 450
Ha válthatnék nick-et, akkor mesélnék én is 1-2 esetről. De nyilván sokkal kevesebb mutyi van, mint az elmúlt 8 évben.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. november 04. 17:36 | Sorszám: 3942
Most hirtelen nem látom be, hogy miért jobb. Bár egy csomó dolog (lépcsők, liftek, világítás, szellőzés, ...) nem kell az ilyenbe, de szerintem egyrészt baromi lassú, másrészt baromi drága.

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. november 04. 11:46 | Sorszám: 2904
(Lehagytam a szmájlit. De látom odagondoltad.)

Hát azt nem tudnád elintézni, amit a másik topikban már írtam, hogy Orbán kezdje el féllábon állva tartani a beszédeit, hátha csótány elkezdi azt is utánozni?

Egzisztenciális kvantor
2010. november 04. 10:01 | Sorszám: 2899
Hú, te valami mufti lehetsz itt, hogy odafigyelnek rád!
Üzend már meg nekik azt is, légyszi, hogy ha szabadon engedik garázdálkodni ezt a Lázár gyereket, akkor a jövő évi alkotmányozásukat ássák alá.

Téma: Küszöbön Gyurcsány vád alá helyezése ?
Egzisztenciális kvantor
2010. november 03. 22:24 | Sorszám: 1
Ne ebben tökéletesen igaza volt Vonának: már régen számnak kellene lennie a ruháján.

Téma: Újra érdemes fórumozni itt
Egzisztenciális kvantor
2010. november 03. 22:19 | Sorszám: 5
Mi van a muszkákkal megint? Újra gyarmatnak tekintenek minket?

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. november 03. 22:05 | Sorszám: 2894
Nagyon helyes! Remélem nem csak a hajléktalanokat, hanem a mindenféle nemű prostituáltakat is kizavarják a Nyugati téri aluljáróból.

Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2010. november 03. 21:43 | Sorszám: 355
Orbán a kedvünkért megpróbálhatná fél lábon állva mondani a beszédeit, mi meg fogadhatnánk, hogy csótány mikor kezdi utánozni.

Téma: MARIHUÁNA
Egzisztenciális kvantor
2010. november 03. 21:38 | Sorszám: 18
Nagyon okosnak hiszed magad mindenféle hamisított, vagy félremagyarázható ábrák alapján.
Na de találkoztál már olyannal, aki elfüstölte az agyát? Mert én még nem.
És olyannal, aki elitta? És olyannal, aki elfüvezte? Tudod, mi a különbség a 2 között?
Én találkoztam ilyenekkel, és tudom. Az "eliváshoz" 15-20 év masszív alkoholizmus kell, és ha kijön az illető az elvonóról, akkor még normális életet élhet, bár kissé meg lesz lassulva.
Az elfüvezéshez 4-5 év kell, és egy szellemi fogyatékos gyerek lesz az eredménye, akit gondozni kell.
(Azt nem tudom, a fű mennyi idő alatt teszi tönkre a májat, de állítólag abban is gyorsabb, mint az alkohol.)

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. november 03. 16:55 | Sorszám: 2888
Másik rekesz?
Egzisztenciális kvantor
2010. november 03. 16:21 | Sorszám: 2886
Rekesz sör alá nincs alátét? Arra ráférne a családi pótlék igénylés is.

Téma: "A kurva anyátokat, jobboldaliak!"
Egzisztenciális kvantor
2010. november 03. 10:42 | Sorszám: 21
Csalóka az a fénykép. Elöl nincs meg a 3 fö/nm, és valószínüleg hátrafelé csak ritkul a tömeg, hiába tünik úgy a perspektíva miatt, hogy szaporodnak a fejek.
Amúgy a 3 fö/nm télikabátban elég sok. Most reggel jöttem a 7-es buszon, szerintem azon sem volt több, mint 4 fö/nm.
Egzisztenciális kvantor
2010. november 02. 23:16 | Sorszám: 1
Meglássátok innen már csak jobb lesz!

Miért, te láttál mostanában bármilyen irányú változást?


Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2010. november 02. 23:08 | Sorszám: 311
gyurcsányt tulajdonképpen Orbán pénzeli. Hiszen annyira tökéletesen veri szét az ellenzék összes kommunikációs lehetőségét, hogy azt biztosan csak érdekből csinálhatja.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. november 02. 23:01 | Sorszám: 1225
Hát nem nagyon értek hozzá, de azért szerimtem ez nem fog segíteni a kis magán gyógyszertárak helyzetén.
A patikaliberaizé tényleg nem ért semmit, a benzinkutaknál továbbra sem lehet fájdalomcsillapítót kapni. Azaz a gyógyszertárak nem emiatt kerültek nehéz helyzetbe. Hanem amiatt, hogy maguk a gyógyszergyárak, vagy más cégek hoznak létre hálózatokat.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. november 01. 23:40 | Sorszám: 3931

http://www.hirtv.hu/kulfold/?article_hid=346018

Téma: Schmitt Pál.
Egzisztenciális kvantor
2010. november 01. 13:25 | Sorszám: 566
Sólyom elmehet a sunyiba. Magyarország történek legnagyobb katasztrófájának okozóját simán kiengedte a bíróság, és Sólyom sehol nem volt.

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. október 29. 16:38 | Sorszám: 2784
Nem kell finnyáskodni Vitézy Dávidka miatt. Nincs tökéletes ember, és pláne nincs annyi, amennyi most hirtelen kellene.
Bármennyire fiatal is Dávidka, biztosan jobb lesz, mint bármelyik kommunista.

Az AB-ra csípöböl tüzelni, és a nyugdíjakat fejvesztve átcsoportosítani nagyon komoly hiba volt. Ilyeneket nem kellene csinálni. De hogy Tarlós kit nevez ki hova, az szerintem baromira mindegy. Lényeg, hogy müködjön a város.


Téma: A demokrácia végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. október 29. 16:26 | Sorszám: 159
A jövő héten egyeztet a szakszervezetekkel Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, hogy a 98 százalékos különadó a közalkalmazottakat ne érintse.

Ezt nem lehetett volna a múlt héten?


Téma: Mi kerül az Alkotmánybíróság elé ?
Egzisztenciális kvantor
2010. október 28. 22:06 | Sorszám: 18
a fidesz első súlyos hibája

Ez nem hiba, ez bűn. De nem azért, amit a kommunista AB mond, hanem azért, mert megosztotta a jobboldalt.


Téma: A FIDESZ KÉPVISELŐINEK FIGYELMÉBE
Egzisztenciális kvantor
2010. október 28. 22:01 | Sorszám: 11
Varga mindig jókor szól, és mindig jókat mond.
A többieket kellene egy kicsit visszafogni.

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 28. 14:36 | Sorszám: 1504

Így történt: A résfal, amelynek fel kellett volna fognia a szivárgást (felső ábra), beterelte a csapadékot a gátfal alá, és ez eláztatta a földet (középső kép. Végül a gát átszakadt, és az iszap kiömlött (harmadik kép).

Kiváló kis mosdató grafika. De még a grafikán is látszik, hogy sántít a magyarázat: fel kellett volna fognia a szivárgást (felső ábra), beterelte a csapadékot a gátfal alá, és ez eláztatta a földet (középső kép. Végül a gát eltört, mintha valaki késsel vágta volna el. Még az ábrán is úgy rajzolták, ahogy a valóságban van: szép egyenes vágásnak.
Nem a talaj tört el, hanem gát. Méghozzá saját súlya alatt. Mert a buzgárok alámosták, az eftássak pedig túlépítették.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 28. 14:25 | Sorszám: 1503
Jó hír viszont, hogy a megsérült zagytározó X. kazettájának északi oldalán lévő repedéseken nem észlelnek változást az esőzések után.

Szólni kellene a talajnak, hogy a résfal betereli a gát alá a csapadékvizet, amitöl neki kutya kötelessége eltörnie. Legalábbis ezt mondták a szakértök.


Téma: Meggyes Tamás nem bír magával!
Egzisztenciális kvantor
2010. október 28. 13:58 | Sorszám: 340
Hihetö, hogy Meggyest elég nagy erök akarják kicsinálni.
De! Meggyes is jobban járt volna, a Fidesz is és Esztergom is, ha más indul Fidesz-jelöltként.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2010. október 28. 13:34 | Sorszám: 2911
Én a helyükben gondolkoznék, mielött vagdalkozom.

Bár az Ab csak kedden délelőtt jelentette be, hogy alkotmányellenes a 98 százalékos különadó, az [origo]-nak nyilatkozó fideszes képviselők szerint már hétfőn sejteni lehetett a döntést. A képviselők nem hivatalosan, a parlamenti folyosókon értesültek a várható alkotmánybírósági döntésről. Az egyik politikus szerint valószínűleg már ekkor körvonalazódott a válasz, vagyis az, hogy a Fidesz az Ab jogkörének megkurtításával fog válaszolni.

Bár az origo írta, de azért valószínüleg így van. Azaz el sem olvasták az AB indoklását, és máris reagáltak rá. Pedig az AB baromi nagy öngólt lött volna ám azzal az indoklással. De mivel a fiúk szabálytalankodtak, az öngól nem érvényes.


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. október 27. 23:02 | Sorszám: 2701
Emlékszik még valaki a Pesti Hírlapra, a megfojtására és a baloldal örömködésére?

Téma: Elek az új Debreczeni... (avagy jönnnek a szrból)
Egzisztenciális kvantor
2010. október 27. 22:58 | Sorszám: 12
Akkor mér' nem ezzel kezdték?
Nyeretlen kétévesek.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2010. október 27. 21:32 | Sorszám: 1667
A válságadó kommunikációjával semmi gond nincs. De azóta volt még nyugdíjtéma, és alkotmánytéma. Na azokkal gond van.

Téma: Elek az új Debreczeni... (avagy jönnnek a szrból)
Egzisztenciális kvantor
2010. október 27. 21:28 | Sorszám: 7
Ő az aki eltapsolt 2 milliárdot Heti Válasz fejlesztés helyett?

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. október 27. 18:27 | Sorszám: 2693
A házasságos hasonlatod találó. Itt most két nagyon súlyos kommunikációs bakit is elkövetett a Fidesz, nagyon gyorsan kellene hoznia 2 csokor virágot is, hogy a szavazók megbocsássanak neki.

Közben az alkotmánymódosítást megértettem. Illetve ha nagyon meg kellene magyaráznom, akkor a következöt izzadnám ki magamból.
Azt mondta tegnap Lázár, hogy beszednek 1 milliárdot. Nyilván az az 1 milliárd közvetve az mszp-be folyt be (ld. még Szíjjártó mai kirohanását). Ha azt visszaadják nekik, akkor nagyon sokáig elvergödnek még, és talán ki sem múlnak egészen 4 év alatt. Nem véletlen, hogy az AB ilyen gyorsan tárgyalta az ügyet.
Az is könnyen lehet, hogy akárhogy írták volna meg azt a törvényt, az AB akkor is elmeszeli, és az indoklásba ugyanazt írták volna, amit most.
Szóval könnyen lehet, hogy a Fidesz-nek tökéletesen igaza van az AB-vel kapcsolatban.
De ezt az egészet akkor se így kell elöadni! Legalább a baráti sajtónak szólhattak volna elöre, hogy ne írkáljanak mindenfélét csípöböl, amíg a hátteret nem ismerik.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 27. 16:13 | Sorszám: 2687
Hát ez durva!
Egyrészt egy kormányszóvivö nem használhatná azt a szót, hogy "pofátlan". Jó, hogy azt nem mondta, hogy seggberúgják az AB-t.

hogyha az Alkotmánybíróság valamiről nem tudja kimondani, hogy alkotmányellenes, az azt jelenti, hogy nem alkotmányellenes
Brilliáns indoklás.
Legjobb lenne rögtön megszüntetni az AB-t. Akkor semmi nem lesz alkotmányellenes.


Téma: A demokrácia végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. október 27. 12:57 | Sorszám: 123
Majd módosítjuk az alkotmányt, hogy a Nemzet ne írhasson ilyesmiket.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. október 26. 23:07 | Sorszám: 1174
Elcseszett alkotmányra példa a német alkotmány.
Vannak nekik mindenféle törvényeik, amik alapján a tartósan munkanélküli 2 gyermekes család durván 1800 €-t kap havonta. Az nem olyan sok, de azért meg lehet belőle valahogy élni. Emiatt aki egyszer ideáig eljut, az többet nem fog akarni munkát keresni, és fölneveli úgy a gyerekeit, hogy azok nem fogják látni apukát meg anyukát reggel elmenni dolgozni. Tehát jó eséllyel ők is tartós munkanélküliek lesznek.
Minden épeszű ember látja, hogy ez nem jó így, és meg is akarták változtatni ezeket a törvényeket. Csakhogy az alkotmányba sikerült valami olyasmit beletenniük (sajnos a részletekre nem emlékszem, annak utána kellene nézni), hogy mindenkinek joga van normális emberi élethez. Ez alapján pedig a tartós munkanélküli segélyeket korlátozó törvényeket rendre elmeszeli az ottani alkotmánybíróság.

Téma: SITT, URAK, SITT...
Egzisztenciális kvantor
2010. október 26. 22:14 | Sorszám: 30
Semmiből. Az unokázás a legjobb dolog. Az unokák Isten ajándékai azért, mert szülők voltunk.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. október 26. 22:11 | Sorszám: 1171
A stílus maga az ember.

Ha az Alkotmánybírósággal bajom van, és biztos vagyok benne, hogy nekem van igazam (azaz meghallgattam mások véleményét is), akkor nem az alkotmányt módosítom, hanem az Alkotmánybíróságot. Nem?
Ha most a Fidesz elcseszi az alkotmányt, azt vagy 20 évig megint nem fogja tudni senki megváltoztatni.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 26. 20:44 | Sorszám: 1168
(Inkább itt válaszolok.)

Lépjék meg OV-ék, amit kell, a falka meg had ordítson.

Amit kell, azt lépjék meg! De ne így!
Hamar munka sose jó. Ld. még ezt a mostani törvényt, amit szintén meg lehetett volna fogalmazni úgy, hogy az Alkotmánybíróságon is átmenjen.


Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 26. 17:13 | Sorszám: 1484
Mikor ezt a Winklert megláttam Kálmán Olgánál ...

Ja, én nem láttam. Na így már nekem sincs több kérdésem.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. október 26. 17:08 | Sorszám: 1165
Hát az az interjú nekem nagyon nem tetszett. Aki ennyire arrogáns, az buta. Még buta. Az ilyet a legkönnyebb megvezetni, félrevinni.
Mindenesetre Lázár megerosödhetett mostanában, mert egyesek nagyon elkezdtek dörgölözni hozzá.

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. október 26. 14:47 | Sorszám: 2607
Szerintem meg ritka nagy butaság! 1 milliárd forintonként nem módosítjuk az alkotmányt!
Ha pedig Lázár tényleg úgy fogalmazott, ahogy az a hírben van, akkor nem való politikusnak. Ez gyurcsányi stílus.

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 26. 14:18 | Sorszám: 1480
Elkészültek az elsődleges szakértői vélemények az iszap-katasztrófa okairól, melyeket a MAL Zrt. által felkért talajmechanikai szakemberek készítettek. Eszerint a cég nem tehet a katasztrófáról, mert talajtörés okozta a bajt – tudta meg a Blikk.
...
A szakértői vélemény talajösszetételére vonatkozó részei összecsengenek azzal a szakvéleménnyel, melyet 1979 és 1980 között többek között dr. Winkler Gusztáv fizikus a Budapesti Műszaki Egyetem adjunktusa végzett.

Ez is gyenge próbálkozás lenne, ha nem ismernénk a bíróságot. De sajnos ismerjük. Meg bánátit is, magyart is. Kezdek rosszat sejteni.

Illetve nem látok a pipától! Ha '80 óta van papír arról, hogy az a gát veszélyes helyen van, akkor a folyamatos magasítás (legutóbb idén), és a tározó túltöltése megengedett? Ezek azt hiszik, hogy mindenki hülye ebben az országban?


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. október 26. 11:51 | Sorszám: 2590
Mér'? Hány százalékos adó nem alkotmányellenes?

Téma: Demokratikus koala: az új maszop-genny
Egzisztenciális kvantor
2010. október 26. 11:23 | Sorszám: 29
Sajnos a videó nem indul el (levették talán?), de a cikknél található fénykép kiváló! Úgy néz ki, csótánynak annyi. Mesterházy már csak egy ici-picit fél töle.

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. október 26. 10:58 | Sorszám: 2585
Az biztos, hogy elkapkodták. De nem biztos, hogy el is rontották.
Mire ebböl népszavazás lesz, addigra sokminden ki fog még derülni a mnyp-akról. Sokan kaptak olyan levelet tavaly, mint a feleségem: 12 év folyamatos munkaviszony (7 év munka, 5 év GYES/GYED) után 49000, azaz negyvenkilencezer forint volt a számláján. Bármilyen béna is a Fidesz, azért ezt nem lehet rosszul kommunikálni.

Orbánnak inkább a saját minisztériumaira kellene jobban odafigyelni a nagy kapkodásban: Fellegi közben megszerezte Matolcsytól az otthonteremtést és az energiastratégiát is. Eközben nem látjuk, hogy Fellegiék a dumán kívül mást is csinálnának.


Téma: hol járt taxis Gyuszi ?
Egzisztenciális kvantor
2010. október 25. 13:17 | Sorszám: 29
Az MNO-n van egy interjú Lezsákkal, azt érdemes elolvasni.
Tulajdonképpen Lezsákék és a normális emberek törték meg a taxis blokádot. Az MDF-frakció és Boross Péter pedig igyekeztek megállítani Lezsákot. Mára se az MDF, se Boross nincs sehol.

Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. október 25. 13:10 | Sorszám: 1931
Az NBH a maszop eröszakszerve. Valószínüleg nem lett volna értelme megpróbálni megtisztítani, ezért inkább csináltak helyette egy új titkosszolgálatot.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. október 25. 10:52 | Sorszám: 1156
Azért nem vitték túlzásba. Kicsit kevesebb adót vetnek ki a bankokra, mint nálunk, pedig GDP-arányosan duplaannyit kellett volna.

Téma: Otthonszülés
Egzisztenciális kvantor
2010. október 22. 14:15 | Sorszám: 28
Pl. a tehéntej emésztése viszonylag friss találmány. Szerintem fejlödésnek tekinthetö.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 22. 13:20 | Sorszám: 26
OFF

Szerintem nincs sem domesztikáció, sem kontraszelekció. Azok az emberek, akik modern orvostudomány nélkül is életben maradnának továbbra is megszületnek. Csak minden ilyen "egészséges" emberre jut még 10 másik, aki orvosi segítség nélkül már nem élne. Tehát szerintem a változatosság nö, ami pedig elvileg jó dolog.
Viszont a túl nagy keveredés nem jó dolog. Eddig az emberiségnek volt 4 nagy rassza, ami tulajdonképpen 4-féle stratégia volt az életbenmaradásra. Ha a 4 rassz összekeveredik, és csak 1 lesz belöle, akkor azzal (szerintem) csökken a túlélés, vagy a továbbfejlödés esélye.


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. október 21. 16:43 | Sorszám: 2511
Szerintem sem Putyintól kell tartania. Kaczinskyt sem a ruszkik lötték le.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 21. 15:30 | Sorszám: 2504
Biztos Friedmant olvas.
(Csak nehogy valami baja történjen Orbánnak az úton!)

Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2010. október 21. 13:13 | Sorszám: 226
ein echter Ungar

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. október 21. 11:26 | Sorszám: 3878
Én is támogatom, hogy a gazdagok ne kapjanak családi pótlékot. Most kaptak 10e Ft adókedvezményt gyerekenként, meg az egykulcsos adó is jól jön nekik, legyen annyi elég!
Na de tavaly a szocik meg akarták aóztatni a CSP-t, de az Alkotmánybíróságon megbuktak. Orbán is meg fog bukni, ha hübelebalázs módjára csinálja.

Téma: Friedman szebb magyar jövője
Egzisztenciális kvantor
2010. október 21. 11:20 | Sorszám: 1
Na ha ilyen barátaink vannak, nekünk már igazán nincs szükségünk ellenségekre.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. október 21. 10:57 | Sorszám: 3875
És szólok elöre, hogy a családi pótlék jövedelemkorláthoz kötésével hatalmas öngólt fognak löni. A dologgal magával egyetértek, de ha elkapkodják, megszívják.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 21. 10:54 | Sorszám: 3874
Amúgy a nyugdíjpénztáras húzást csúnyán elbökték. Értem, én, hogy sürget az idö, és még idén kell a pénz, de azért a médiában jobban elö kellett volna készíteni a dolgot.
Hamar munka sose jó.
Selmeczi Gabika meg megint a legrosszabkor van a legrosszabb helyen.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 21. 10:49 | Sorszám: 3871
Mert felejtünk. Mire Orbánék teljesen rendbeteszik az országot, az emberek megint azt fogják hinni, hogy ez mindig így volt.

Téma: BKV
Egzisztenciális kvantor
2010. október 21. 10:20 | Sorszám: 657
A villamosokon ma már bemondják a müegyetemisták '56-os követeléseit. Nagyszerü!
A kommancsok persze prüszkölnek.

Téma: Meggyes Tamás nem bír magával!
Egzisztenciális kvantor
2010. október 21. 10:02 | Sorszám: 183
Nem pártkatonáknak is szabad gondolkozni?
Ugyanis én gondolkoztam, de arra jutottam (mint ahogy azt a másik szálban is megírtam), hogy Meggyes gyenge szereplése nem indokolja, hogy ne vegyük észre, milyen összahangolt támadás folyik ellene. Amiben bizony a Jobbik is részt vesz.
Természetesen Maggyesnek el kellene húznia, mert csúnyán kikapott. Úgy néz ki, valakik hatottak rá (vagy olvassa a gondolát, ahogy Miss Jane írta), mert mintha kezdene megjönni az esze.

Téma: A ballib legszórakoztatóbb sirámai
Egzisztenciális kvantor
2010. október 20. 23:05 | Sorszám: 354
"hazudnak mint a vízf. a nép meg eszi. de mi nem, ugye? Ja, nem."

Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. október 20. 23:04 | Sorszám: 1917
Cikkeztek erről már korábban. Ha jól értettem, az Alstom-nak érdeke volt elbukni a műszaki engedélyt, mert erre az esetre vis major vonatkozik a szerződésükben. Aki azt a szerződést kötötte, azt el kellene küldeni bányába dolgozni. Vagy Devecserre.
Az Alstom-nak csak annyira kellett megerőltetnie magát, hogy ne lehessen ráfogni, hogy direkt nem csinált semmit. Ettől kezdve övék a vár, mienk meg a lekvár.
(Meg kellene fogni azt azokat, akik a szerződést kötötték, mert ha kiderül, hogy kenőpénzt kaptak az Alstom-tól, akkor a 30 GFt-ot vissza lehetne szerezni.)

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. október 20. 22:56 | Sorszám: 457
Bruttó 200e alatt párszáz, illetve 1-2000 forintról van szó. Egyrészt nem kell készpénznek venni, amit a bérkalkulátorok számolnak, mert már legalább 2-félét találtam. Másrészt nem tudjuk, hogy a szocik mit fogadtak el 2011-re. És igazából az a viszonyítási alap, nem a 2010-es adótábla. Harmadrészt meg nem rágtam át magam a komplett törvényen, úgyhogy nem tudhatom, hogy nincs-e más változás is (pl. a bérköltség, azaz a szuperbruttó számolásánál).
Szóval a magam részéről elhiszem, amit Orbán mondott többször is: senki nem jár rosszabbul. A párszáz forinton való rágódást pedig meghagyom a népszavának meg onogurnak.

Téma: Az MSZP-SZDSZ törzsszavazó természetrajza
Egzisztenciális kvantor
2010. október 20. 18:36 | Sorszám: 369
Azt hiszem, a szoci törzsszavazó alapvetö jellemvonása az irigység. Némelyik azért nem tud örülni annak, söt ki van akadva azon, hogy jövöre kb. havi nettó 50-nel többet fog keresni, mert neki csak 2 gyereke van, és a 3-gyerekesek 80-cal még nála is többet fognak kapni.

Van az a vicc a szomszéd tehenéröl, amit mindig elö szoktak venni, hogy bizonyítsák, a magyar alapvetöen irigy.
Nem tudom, hogy mikor keletkezhetett ez a vicc, de gyanítom, hogy a kommunizmusban kezdhetett terjedni. Kicsit olyan Hofis stílusú.
Az igazi magyar ember biztosan nem ilyen. Egyrészt a népmesékböl pont az ellenekzöje látszik. Na de erre lehetne mondani, hogy a népmesék kora elmúlt, az utóbbi 2 évszázadban irigyek lettünk. Na de ez sem igaz. A balos sajtóból talán nem jön át, de az árvíz- és iszapkárosultaknak nagyon sok adomány jött össze, és rengeteg ember ment önkéntesként dolgozni. Devecserre is mentek még Peströl is, nem csak vidékröl.
Szumma-szummárum: szerintem az irigység nem jellemzö a magyar emberre. Valószínüleg Kádárék próbálhatták iriggyé és gyanakvóvá formálni az embereket, hogy fönntarthassák a besúgásra épített rendszerüket. A szoci törzsszavazó pedig a Kádár-rendszer maradványa.


Téma: Esztergom - Kolontár kiciben, Meggyes Tamás harca
Egzisztenciális kvantor
2010. október 20. 16:21 | Sorszám: 20
Nos, Kósa bírta a sarat. És győzött.

Ez a nagy különbség. Kósa gyozött, Meggyes vesztett. Meggyes valamit sokkal rosszabbul csinál, mint Kósa.
A Fidesz-es polgármester megbuktatására való szövetkezés nem esztergomi sajátosság. Sok helyen megpróbálták, és máshol is hasonló módszerrel. Az érdi polgármesterröl még a Magyar Hírlapban is jelent meg lejárató cikk, a KDNP is megtámadta, és mégis simán nyert.
Nyilvánvaló, hogy Esztergomban az emberek nem szeretik Meggyes Tamást. Lehet, hogy piszkos kampány folyik ellene, de ettöl függetlenül el kellene már húznia, mert árt a Fidesz-nek.


Téma: A ballib legszórakoztatóbb sirámai
Egzisztenciális kvantor
2010. október 20. 14:21 | Sorszám: 342
A CBA meg úgyis paraszt.

De a legjobbat még nam hallottátok!
Rettegnek az egykulcsos SZJA és az adókedvezmények miatt. Mert hogy azoknak a forrása a válságadó, amit a multik majd áremelés formájában többszörösen visszavesznek.

(Nem tudják, hogy attól féljenek-e jobban, hogy a multik kivonulnak, vagy attól, hogy itt maradnak, de BRRRÚTÁLISAN árat emelnek. Szánalmasak!)


Téma: A magyar nyugdíjrendszer múltja, jelene és jövője
Egzisztenciális kvantor
2010. október 19. 21:53 | Sorszám: 37
Ja. Államkötvénnyel is jobban jártál volna.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. október 19. 21:49 | Sorszám: 449
Egy nagy ember azt mondta régebben, hogy van erre egy dakota közmondás: ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, akkor szállj le róla! Az a grafikon 1 hetes. A múlt héten még nem tudták, a részleteket.

Közben az fn.hu bérkalkulátorán utánaszámoltam (mert a hrportal.hu nem képes 1.27-tel szorozni), és a következőkre jutottam. 80e bruttónál gyermektelenek esetén 2000 Ft a csökkenés, 180e bruttónál 700, 210e körül tűnik el, és 220e bruttónál már 1400 Ft-tal több marad. Úgyhogy az a grafikon biztosan teljesen rossz.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 19. 21:19 | Sorszám: 447
Mert most úgy néz ki, valakik-valahol Fellegire szálltak rá.

A NEFMI nem Fellegié, hanem Réthelyi Miklósé. Amúgy a cikk fedi a valóságot. Valamiért a régi komcsikat nem szabad kirúgdosni.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 19. 11:47 | Sorszám: 432
mindenki jól fog járni- mondta az Adózónának Angyal József okleveles adószakértő

Igen, ezt mondta Orbán is tegnap. Én az internetes 2010-es bérkalkulátort használtam, azzal jött ki a -700 Ft. De nem biztos, hogy az az oldal jól számolja a szuperbruttót.


Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 19. 11:34 | Sorszám: 1372
Gyenge próbálkozás, csak a sajtóban fölturbózva mutat jól. 11 éve megépítették azt a bizonyos résfalat. 11 éve! Nekik azzal 11 éven keresztül nem volt semmi dolguk? Csak annyi, hogy aki az iszap szivárgásáról merészel beszélni, azt kirúgják?

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. október 19. 11:18 | Sorszám: 429
Langyos, langyos. Még az SZJA-t is, légyszi!
(Nekem valami -700 Ft jön ki 210e bruttónál, és -1800 Ft 80e bruttónál.)

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 19. 11:11 | Sorszám: 1368
Úgy saccolom, hogy annek a szerencsétlen mezei laborvezetőnek több hivatalos papíron is rajta lehet az aláírása, amik valótlan adatokat tartalmaznak.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. október 19. 11:02 | Sorszám: 427
Múlt heti cikkel hülyítesz itt minket? Számolj csak utána annak a 4700 forintnak! Most már elérhető a törvény szövege.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 18. 23:36 | Sorszám: 419
Az februártól a múlté. Eleve mindenki jobban jár az egykulcsos adóval. Aztán az első 2 gyereknél gyerekenként havi 10e Ft adókedvezmény jár, három gyereknél már gyerekenként(!) havi 33.
Ezt nagyon jól csinálták! Sok család azért nem vállalja be a harmadik gyereket, mert akkor új autót, vagy új lakást kellene venni. De 2 és 3 gyerek között mostantól havi 79e Ft nettó különbség lesz (ha a szülők együttes szuperbruttója meghaladja a 620e Ft-ot). Abból már kijön egy nagyobb lakás törlesztőrészlete.

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 18. 22:02 | Sorszám: 1363
Lemegy, és megsaccolja, hogy az iszapárban megroggynat ház az iszapár előtt mennyit érhetett.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. október 18. 21:28 | Sorszám: 417
Emlékezzünk erre:

Ennyit bukhat az egykulcsos adóval
Adóemelés lesz a jövőre ígért egykulcsos jövedelemadó ára.
Rosszul járhatnak az új személyijövedelemadó-rendszerrel a nagyjából átlagbért keresők és a gyermektelenek, de nyerhetnek a változásokkal a jóval az átlagkereset feletti bérrel rendelkezők - írja a legvalószínűbb forgatókönyvek alapján a Napi Gazdaság, illetve a Népszava.


Téma: Meggyes Tamás nem bír magával!
Egzisztenciális kvantor
2010. október 18. 14:02 | Sorszám: 34
Én nem tudom ez miért fontos ennyire, de nekik fontos.

Esztergom gazdag város, sok pénzt el lehet onnan lopni.


Téma: Energiapolitika
Egzisztenciális kvantor
2010. október 16. 22:18 | Sorszám: 2823
Pardon! Tévedtem 3 nagyságrendet. 15 milliárd köbméter gáz 142 milliárd kWh-nak, azaz 142 TWh-nak felel meg. Az áramfogyasztásunk pedig 40 TWh. Sajnos a 15 milliárd köbméter földgáznak egy részéből áram lesz, de nem tudtam kideríteni, mennyi.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 16. 21:55 | Sorszám: 2822
Köszi!
Kőlajról, vagy benzinről nincs esetleg hasonló linked?

A doksik lapozgatása közben eszembe jutott, hogy tulajdonképpen tudnom kellett volna Magyarország éves gázfogyasztását. Hiszen az 1500 milliárd köbméteresre becsült makói gázmezővel kapcsolatban emlegették, hogy az nekünk 100 évre elég lenne. Azaz az éves fogyasztásunk 15 milliárd köbméter.

Kicsit jobban belegondoltam, és az tulajdonképpen bagatell tétel az áramfogyasztásunkhoz képest. 15 milliárd köbméter földgáz a gázszámlánkon látható 34 MJ/köbm-rel számolva nagyjából 142 GWh. Míg az éves áramfogyasztásunk 40000 GWh körül van.


Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 16. 19:45 | Sorszám: 1336
Az államtitkár azt mondta: az ipari katasztrófát okozó Mal Zrt. hazudott, amikor azt állította, hogy a gátszakadás előtt két héttel a környezetvédelmi főfelügyelőség ellenőrizte a cég tevékenységét, és mindent rendben talált.

Hát igen. A stílus maga az ember.
Bűn volt az ilyet kiengedni.


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. október 15. 20:02 | Sorszám: 2410
Most mit csodálkozol? A kormány megadóztatja a bankokat, ergo itt tombol az antiszemitizmus.

Téma: Kormányozzunk !
Egzisztenciális kvantor
2010. október 15. 19:59 | Sorszám: 1209
Az a táblázat elég durva. Jól értelmezem, hogy '95 óta folyamatosan megy kifelé a pénz? Azzal etettek minket, hogy a multik majd befektetnek ide. De a befektetésnek elvileg a GNI-ben látszania kellene, nem? Ha igen, akkor a valóság az, hogy a multik ide egy fillért nem hoztak be, hanem 15 év alatt kivitték az éves GDP 81%-át, jelenértéken 21208 milliárd forintot. Köbö ennyi most az államadósságunk.

Téma: Energiapolitika
Egzisztenciális kvantor
2010. október 15. 19:43 | Sorszám: 2818
Sziasztok!
Nem tud valaki linket Magyarország földgáz- és kőolajfogyasztásáról?

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1302
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1300

Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2010. október 15. 14:24 | Sorszám: 175
A színész hasonlat másnak is eszébe jutott. Szanyi kapitány szerint a primadonnák ideje lejárt.

Téma: Király Júlia: nem szabad megmenteni a devizahiteleseket
Egzisztenciális kvantor
2010. október 14. 14:07 | Sorszám: 209
Egy jelzáloghitellel terhelt ingatlanra viszont kötelező biztosítást kötni
Az általában így van nálunk is. (Nem mindenhol, a vége felé a nagy harácsolás közepette a bankok eltekintettek ettől is.)

Innentől a hiteltartozás kiegyenlítése a biztosító és a bank közötti tranzakció.
Van egy kis bibi! A biztosító nem fizet, mert azt mondja, hogy ez nem természeti kár volt. Lehet perelni a MAL-t.
Ilyenkor szoktam azt gondolni, hogy akasztani kellene.


Téma: Kormányozzunk !
Egzisztenciális kvantor
2010. október 14. 10:09 | Sorszám: 1161
De a Zolcsi által fölsoroltaknak méginkább.
A Budaházy-ügynek elég rossz üzenete van: minél nagyobb gazember valaki, annál több az esélye, hogy mindent megúsz. Csak a szerencsétlen hülyék kerülnek börtönbe.

Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2010. október 14. 10:02 | Sorszám: 1034
Már a macskám is teljesen kiszámíthatatlan. Szeptemberben alig evett, de mostanában nagyon belehúzott, és a bundáját is jól megvastagította. Ha ezt egy hónapja csinálja, akkor azt mondtam volna, hogy k...a kemény telünk lesz. De így most nem tudom. Lehet, hogy később jön a tél, de durva lesz?

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. október 14. 09:31 | Sorszám: 2394
megy ez sorban, mint Tápén a bíróválasztás

Na ezt nem ismertem. A hátterét el tudnád mesélni?

Én csak azt ismerem, hogy
"Szöged hírös város
Tápéval határos ..."


Téma: Kormányozzunk !
Egzisztenciális kvantor
2010. október 13. 22:22 | Sorszám: 1140
A plazákat is ideje volt. Úgy adják ki az üzletet, hogy forgalomarányos bérleti díjat állapítanak meg (a minimum fölött). És ezt a pofátlan rablást azért tehetik meg, mert vagy monopolhelyzetben vannak a környéken, vagy a másik plaza is ugyanezt csinálja.

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 13. 17:29 | Sorszám: 1192
Világos.
Ha megszökik a gyilkos, az a baj. Ha nem szökik meg, akkor pedig nyilván akadályozni fogja a nyomozást, és igyekezni fog eltüntetni minden bizonyítékot. Illetve az emberek félni fognak vallomást tenni ellene.

Onogur mindig meg tud lepni. Mindig azt hiszem, hogy ennél már nincs lejjebb, és mégis van. Most már a vörös gyilkosnak drukkol.


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. október 13. 14:07 | Sorszám: 2367
A választók 10%-a szavazott most más párt listáira. Aki nem ment el, annak semmi baja nincs a Fidesz 4 hónapos munkájával.
Ha jobban meggondoljuk, az a 2/3 inkább 9/10.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 13. 13:55 | Sorszám: 2362
Az "egymillió új munkahely"-et is a verseny kényszeríti ki. Csehországban is nagyjából 10 millióan laknak, és ott egymillióval többen dolgoznak.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 13. 13:50 | Sorszám: 2361
Az ország 2/3-a nem erre szavazott.
Alapíts pártot, legyen ez a programja, és ha kormányt alakítasz, valósítsd meg!

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 13. 13:35 | Sorszám: 1164
Valószínűleg kaptak egy kis zsét, és eltekintettek a környezetvédelmi bírságtól. De a gátszakadás nem környezetvédelmi ügy. Hiába fizetik be a bírságot, a gát attól még összedől.
Lehet a korrupt hatóságokra mutogatni, főleg a 1998-2002 közötti illetve a 2010. május 31-e utáni korrupció melengetheti egyesek szívét, de azért ne felejtsük el, hogy a korrupt hatóságot valaki lefizette. (Érdekes, hogy a Jobbikos eftássak mindent elkövetnek, hogy a Fidesz-t ebbe belekeverjék, de hogy ez az ügy a szoci hulladéklerakó maffia működését tárja föl, az nem érdekli őket. El fognak vajon jutni arra a szintre, hogy Orbán azért csukatta börtönbe Bakonyit, mert ő akarja privatizálni a MAL-t?)

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. október 13. 13:14 | Sorszám: 2350
Ácsi! Én hasznosságról nem beszéltem. Ez pusztán pénzügyi kérdés. A Suzuki-alkalmazott és a telefonhátlap árus tartja el a fogyasztóvédelmist és a tanítót. Ez tény. Az államnak vannak bevételei és kiadásai. Bevétel a telefonhátlap árus adója (ha fizet egyáltalán, és nem trükközik), kiadás a tanító bére.
Az ÁFA egy csalóka bevétel, igazából csak a magánszférában dolgozókat sújtja. A közszférában dolgozóknál az ÁFA úgy fogható fel, hogy az állam visszaveszi annak a nettó fizetésnek egy részét, amit a közalkalmazottnak kiadott.

Hogy nálunk mennyi legyen a közalkalmazott, az nem Magyarországon dől el. Elvileg nekünk szuverén jogunk lenne sokkal több pénzt költeni pl. kutatás-fejlesztésre, egészségügyre vagy katonaságra. Csak ha túl sok az állami kiadás, és túl kevés a bevétel, akkor a környező országokkal nem leszünk versenyképesek. Elvileg föl lehet emelni az adókat, mindenki egy kicsit kevesebbet keresne, és ebből sokkal töb közszolgát lehetne eltartani. Csakhogy Magyarország gazdasága nyílt, ha itt keveset keresnek az alkalmazottak, akkor elvándorolnak (2000 óta köbö 300e ember vándorolt ki innen - diplomás és nem diplomás jól képzett szakemberek), és a multik se ide hozzák a gyárakat, mert magasabbak a bérköltségek.
Szóval nem azért kell csökkenteni a közalkalmazottak számát, mert haragszunk rájuk, hanem mert verseny van. Verseny van a világon, az EU-n belül is, és még a mi régiónkban is.


Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2010. október 13. 11:48 | Sorszám: 154
(Akkor lehet, hogy te írtad, hogy fösvény. Sajnos már nem emlékszem.)

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. október 13. 11:23 | Sorszám: 2333
Úgy tudom, hogy összesen csak valami másfél millió ember tartja el az országot, csak most nem találok rá forrást.

Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2010. október 13. 11:12 | Sorszám: 152
Azt persze tudja, hogy saját erkölcstelensége okozta pártja és saját bukását és megpróbál a "kismeberhez" szólni

Hát nehéz elhinni. Szerintem inkább nem tudja, hogy a pártját ő maga tette tönkre. Inkább olyasmire gondolhat, hogy valami gonosz összeesküvés van a háttérben.
Valószínűleg azt sem tudja, hogy Orbán mitől sikeres. Ezért egyszerűen utánozni próbálja.

Nekem ez a kedvencem: Költségeink elérhetik a másfélmillió forintot. Kérem, hogy aki tudja, támogassa a Demokratikus Koalíciót.
Talán pont te írtad korábban, hogy csótány fösvény. Telitalálat volt.


Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 13. 10:55 | Sorszám: 1138
Valószínűleg évek óta tudott is róla. És valószínűleg pont ezért nem akart foglalkozni vele. Úgy gondolhatta, hogy ha évek óta folyamatosan szivárog, akkor ez üzemszerű dolog, és így lesz ez örökké. Azzal bizonyára tisztában volt, hogy környezetvédelmi bírságot kaphat érte, ezért fenyegethette a pletykás dolgozókat kírúgással.
De valamelyik barom BME-s faszi is azt nyilatkozta, hogy egy ekkora gátnál a szivárgás normális dolog.

Az az északi cső nekem egyre gyanúsabb. Ha az ÉNY-i saroknál már 2008-ban is volt elfolyás, akkor azzal a húzással, hogy a csövet kiépítették odáig, és közvetlenül abban a sarokban öntötték be a híg trutyit, csak fölgyorsították a kifolyást és a gát alatti talaj erózóját.


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. október 12. 17:46 | Sorszám: 2313
Én úgy tudtam, 800. De lehet, hogy csak d-209 alatt volt annyi.

Téma: Regisztráció
Egzisztenciális kvantor
2010. október 12. 16:50 | Sorszám: 7
Akkor minek az egész fórum? Fogyasztja az áramot.

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 12. 15:18 | Sorszám: 1093
Már egy ideje gyanakszom erre a csővezetékre. A #1039-es kép (a mellette levő tározó állapota alapján) valószínűleg régebben készült, a gugli képe (ld. #3). A régebbin még csak 1 helyen öntötték be, az újabban már csak az északi falon legalább 5 helyen.

Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy a #974-en látható tölcsér esetleg nem a második gátszakadáskor keletkezett, hanem jóval régebben. Ha esetleg volt elfolyás a talajon keresztül, akkor az állandó áramlás kialakíthatott egy tölcsért, amiben hígabb a trutyi. És ha a közelben volt egy beöntő hely is, az csak rásegített erre az állandó híg utánpótlással. Mi van, ha a saroknál is volt egy ilyen tölcsér, csak sokkal nagyobb?

Egzisztenciális kvantor
2010. október 12. 14:19 | Sorszám: 1081
Akkor más képeken is látszani kellene ilyen folyamvölgyeknek. Ld. pl. a #3-nál levő gugli térképet. Azon a képen az északi falnál levő 5 barna folt vagy beöntési hely (azaz ott öntik be a csőből az anyagot), vagy szivárgási hely. Akár egyik, akár másik, a folyómedernek azon a képen is látszani kellene.
Illetve a mellette levő, már rekultivált tárolókban sem középen kellene lennie tavaknak, hanem a beöntési helyektől induló csatornákat kellene látnunk.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 12. 13:18 | Sorszám: 1046
A gát süllyedése nem magyarázza meg, hogy miért folyik át a trutyi az átellenső sarokba. A trutyi elvileg egy süllyedő gát mögött is vízszintesen áll, legföljebb átcsap rajta. Ha átfolyik, az csak azért lehet, mert arra lejt a terep. Ha a másik két sarok felé is lejtett volna, akkor a trutyi azok felé is folyt volna.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 12. 13:02 | Sorszám: 1043
Wow!
Az a sárga folyam nagyon királyul néz ki. Egyszerűen minden jel arra utal, hogy ott a saroknál évek őta jelentős kifolyás lehetett. Amit a DK-i sorknál beöntöttek, az átfolyt az ÉNY-iba, mert ott már alacsonyabb volt a trutyi szintje.
A sarok mellett a talajon pedig egyértelműen buzgár látszik. Nem sima átszivárgás, mert a gát oldala nem vörös. Az a vörösség nem a gáton ment át, hanem a gát alatt.

Téma: Regisztráció
Egzisztenciális kvantor
2010. október 12. 11:34 | Sorszám: 0
Van valami indoka annak, hogy itt még mindig nem lehet regisztrálni?

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 12. 11:31 | Sorszám: 1033
A főmérnök (a Blikk szerint) azt mondta, hogy mindenféle csövek vannak a gyárban, és nem is tudni, hogy melyikben mi megy.
Nem lehet, hogy ezek nem csak vörösiszapot raktak le ott a tározóba, hanem mást is, amitől meggyengült az északi fal?
Valami BME-s muksó azt írta (amit már itt korábban is pedzegettünk), hogy az átszivárgás üzemszerű dolog. A buzgár nem, csak az átszivárgás. Ha esetleg nem csak a jobbára ártalmatlannak tartott vörösiszap lúgja szivárog át, hanem valami egyéb is, akkor az a valami egyéb megeheti a gátat.

Mondjuk attól, hogy az átszivárgás üzemszerű, még nem biztos, hogy szabályos. Lehet, hogy már csak amiatt meg kellett volna bírságolni őket.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 12. 11:25 | Sorszám: 1030
Ez nem az Orbánozó topik, úgy látom.

Még nem. De már dolgoznak rajta az eftássak.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 12. 11:00 | Sorszám: 1016
Na jó napot! Ukáz jött ma reggel, hogy ti nem bírtok magatokkal? A vörösiszap katasztrófát is föl kell használni hozzá, hogy bebizonyítsátok, hogy Orbán maga az ördög?
mackó
2010. október 12. 10:58 | Sorszám: 1015
Mi szerepel az szerződésben? Időpont?
Egzisztenciális kvantor
2010. október 12. 10:43 | Sorszám: 1013
Az index-en is van pár jó kép.

A 8-as, 9-es, 10-es, 11-es képeken jól látszik az a furcsaság, ami itt korábban már másoknak is feltűnt, hogy míg az északi fal a vízmosás irányában, ferdén van elszakadva, addig a nyugati fal merőlegesen van eltörve. Mintha késsel elvágták volna.
A nyugati fal sarka mögött van egy jó nagy terület, ahonnan az iszap teljesen kifolyt. Az északi fal mögött nyincsen: ahol nincs iszap, ott fal sem maradt.
A nyugati fal letört élén látszik, hogyan ömlött ki a trutyi. Azaz a nyugati fal ellenállt a sodrásnak, az északi pedig nem. A nyugati fal úgy viselkedett, mint ahogy azt egy gáttól elvárnánk. Az északi meg csak úgy ott volt.
Egyértelmű, hogy a nyugati fal más anyagból van.

A másik furcsaság, hogy van az a bizonyos tölcsér az iszapban az északi fal közepe felé levő repedésnél. Annál a tölcsérnél egy hoszzú repedés indul az iszapban, és a fallal nagyjából párhuzamosan eljut egészan a kiömlő völgyig. Na az vajon mitől van ott? Biztos, hogy nem vízfolyás, mert a tölcsér alja is mélyen van, és a kiömlés is, azaz a kettő között nyilván nem folyt a víz. Meg az alakja sem olyan, mint egy vízfolyás.
Kicsit olyan, mintha a repedéstől északra levő darab iszap a gáttal együtt menne észak felé.


Téma: A demokrácia végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. október 12. 09:47 | Sorszám: 23
Ez a medwe valami index-es őskövület, nem? Vagy az valami másik medwe?

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 11. 23:01 | Sorszám: 998
Apropó tölcsér. Nem tudom, miért gondolják, hogy gátszakadás után újabb félmillió köbméter iszap ki fog folyni. A gát belső oldalán ott van egy több-10m mély tölcsér, aminek a fala saccra legalább olyan meredek, mint a gáté. Nyilván szárazabb anyagból van, és elég jól megtartja magát. Ami itt ki akart folyni, az már kifolyt. Vagy van esetleg más gátszakasz is, ahol kiömlés várható?
Egzisztenciális kvantor
2010. október 11. 22:38 | Sorszám: 989
A vörös folton már korábban is gondolkodtam. A távolabbit eglég könnyű megmagyarázni: az fröccsenés. Olyan 20mx4m-es fröccsenés. Amikor a gát szétnyílt, itt még volt egy kis víz, ami hirtelen lefolyt. Az a lefolyás csinálta a fal mögött látható tölcsért. Valószínűleg elég hirtelen zuhant be a víz, és akkor fröccsent ki a gátra.
A közelebbi, kisebb és kevésbé kontúros foltot viszont sehogy sem tudom megmagyarázni.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 11. 22:13 | Sorszám: 981
Hú de jó kép!
Az a 3 fehér pálcika ott a szélén 3 ember védő felszerelésben?

Hát ez a gát jól szétment! Amit korábbi képeken ott jobbfelé csurgásnak láttunk, az egy jókora repedés. Úgy néz ki, hogy attól balra minden össze fog törni apró darabokra.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 11. 21:31 | Sorszám: 973
Ők mondták így. A torkot is égeti, ha néhány óráig lapátolja az ember.

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1281
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1276

Téma: Orbánozási ismeretek (tananyag)
Egzisztenciális kvantor
2010. október 11. 18:03 | Sorszám: 114
Na elkezdték a dolomitozást.

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1268
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1267

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 11. 16:58 | Sorszám: 942
... sztárügyvédet?!
Egzisztenciális kvantor
2010. október 11. 16:57 | Sorszám: 941
Miből venne magának sztárügyvédet. A céget most államosítják alatta. Ha nincs másban vagyona, akkor most szegény ember. Szinte sajnálom.

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1262

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 11. 15:11 | Sorszám: 913
Ez alátámasztja azt a korábbi hírt, hogy hétfőn hirtelen lehozták a gépeket a gátról.
Aki hétfőn lehozatta a gépeket a gátról, és nem szólt a kolontáriaknak, azt pucéron bedobhatnák a közepébe.

Rokonon rokona (azaz távoli rokonom) is ott lakik, és őt is megmarta a lúg. Azt mondta, hogy ahogy emelkedett az ár, először fölálltak az ágyra. De végül fél kézzel a csillárba kellett kapaszkodnia, a másikkal meg tartotta a gyerekét. A gyerek egy kicsit megégett, ő viszont deréktól lefelé végig.


Téma: A Heti Válasz végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. október 11. 13:27 | Sorszám: 66
A HV kap tőlem egy nagy fekete pontot. A Demokrata meg egy nagy pirosat.
A HV október 7-én jelent meg. És egy ici-pici, nyúlfarknyi utalásocska sincs benne az aradi vértanúkra. A múlthetiben szintén nincs. Közben lassan az újság fele támogatói cikk, meg promóció.
A Demokrata 2 írást is szentelt október 6-ának.

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 10. 21:29 | Sorszám: 881
Szakértőim szerint vélhetően buzgárok keletkeztek a töltés oldalában

Vagy igen, vagy nem. Ezt utólag nem lehet bizonyítani. De a most leszakadni készülő töltésdarabnál biztosan volt buzgár, mert a nyári képeken is vörös volt a föld.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 10. 15:45 | Sorszám: 842
Az biztos, hogy ész nélkül építettek. És a betonkoszorú is azt mutatja, hogy meg se fordult a fejükben, hogy az alap nem bírja. Gondolom a víz a tetején van, mert könnyebb, illetve a trutyi alja sűrűbb a szakaszos betöltögetés, és a folyamatos száradás miatt. Ezért nyilván ők is úgy gondolták, hogy csak a tetejét kell erősíteni a gátnak. Ezért húzhatták rá a betonkoszorút.

Végül is az összeesküvés-elmélet csak azt az egy kérdést magyarázza meg, hogy miért nem a korábban leggyengébbnek tűnő szakasz szakadt át, és hogyhogy egyszerre két, egymástól távol eső ponton is eltört a gát. De lehet, hogy van erre természetes magyarázat is.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 10. 13:39 | Sorszám: 831
Közben újabb kiváló összeesküvés-elméletem lett.

Az már látszik, hogy a gát magától is szétmegy. Elvileg belülről már nem nyomja a víz, mégis mozog kifelé középen, ahol a 2010. júniusi fotókon is beszakadás volt látható. Ott az is látszik, hogy vörös szivárgás van, de a gát fala fehér. Tehát nyilván az alapon keresztül szivárog a trutyi. Vagyis annak a gátnak hugyoztak.
Ez nyilván a MAL-nak is leesett, és elkezdtek kapkodni. Gondolom, kapkodásból húzhatták a tetejére a betont, mert ha az alja ment szét a gátnak, akkor az úgyse ér semmit. És amikor látták, hogy tényleg nem ér semmit, akkor kifundálták, hogy kiengedik a lúgot a tározóból. Azt hitték, hogy a víz nyomja ki a gátat, mert túltöltötték a tározót. Gondolták, ha leengedik a vizet a közeli sarkon, akkor talán tehermentesül az a szakasz is. Robbantanak egy kicsit, attól kinyílik a gát, elkezd csurdogálni a víz, gyorsan szólnak mindenkinek, marad idő kiüríteni Kolontárt. Aztán állami segítséget kérnek, megcsinálják a sarkot, és egyben a beszakadt középső részt is.
Kis bibi volt a tervükkel: a gátat nem a víz nyomta ki, hanem mozgott az magától is. Valószínűleg mert túl magasra emelték, és nem bírta az alap. Ezért amikor robbantottak egy kicsit, akkor az eleinte szép lassan meginduló víz alámosta a másik oldalon az alapot, amitől az még egy helyen eltört, és a letört hatalmas szakaszt már kitolta a víz.

Ezzel az összeesküvés-emélettel az a baj, hogy nem magyarázza meg október 4-ét. Hiszen mindenki azt furcsálja, hogy miért pont a narancsos forradalom másnapján történt az egész.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 10. 13:08 | Sorszám: 825
A 2010 június 11-én rögzített felvételen jól látható, hogy a tározó hétfőn átszakadt 10-es kazettájának egy helyen meggyengült a fala.

És még az is látható, hogy zöld volt a gáton a fű. Most meg fél méter beton van rajta. Szóval a MAL mégis komolyan vette a figyelmeztetést, és megpróbált valamit csinálni. De köbö akkora szakértelemmel, mint Mekkmester.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 09. 20:38 | Sorszám: 771
Azért egy mesterséges beavatkozást simán ki lehetne mutatni.

Ha a ruszkik csinálták, ahogy Mercurius tippelte, akkor nyilván profik voltak, és úgy csinálták, hogy utólag ne lehessen megállapítani, hogy robbantás volt. Föltehetőleg tényleg elég egy kisebb robbantás, és a kiömlő sár úgyis eltünteti a nyomokat.
Ellenben az előkészületek biztosan jó sokáig tartottak, akárki csinálta is. Azt le lehet nyomozni. Ki kell deríteni, hogy az utóbbi napokban kik dolgoztak a gáton, kik voltak ott még hétfőn is, ki rendelte le a gépeket a gátról és miért.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 09. 15:54 | Sorszám: 740
Elsőre nekem is ez jutott eszembe, de most már látszik, hogy a gát magától is szétmegy, nem kell hozzá emberi beavatkozás. Ha pedig az egyelőre hiányos ismereteinkkel összeesküvés nélkül is meg tudjuk magyarázni az eseményeket, akkor maradjunk ennyiben. Fölösleges bevezetni még egy bizonytalan tényezőt, ha azzal nem jutunk közelebb az igazsághoz.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 09. 15:50 | Sorszám: 739
Lett volna műszeres megoldás az október 4-én, hétfőn Ajka és Kolontár között átszakadt vörösiszap-tározó ellenőrzésére

Műszer nélkül is jól tudták, hogy mozog a gát, azért betonozták le az északi és csakis az északi felét. Ők is azt hitték, hogy a tetejét nyomja a víz, közben az alja csúszott ki.
Még mindig azt mondom, hogy azokat kell elővenni, akik aznap lehozatták a gépeket a gátról. Nyilván az anyagi kárt nem tudták volna megakadályozni, de a haláleseteket igen.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. október 09. 15:40 | Sorszám: 1068
Mi nyertünk nagyot Orbán Viktorral.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. október 09. 15:30 | Sorszám: 3837
Nem, most viktatúra van. A buktorbasira már nem emlékeznek.

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 08. 22:26 | Sorszám: 651
Winkler Gusztáv hozzátette: a történtek okainak feltárásához haladéktalanul meg kellene kezdeni a terület alapos fizikai vizsgálatát, ugyanis az idő előrehaladtával az emberi beavatkozások, mentési munkálatok és a természeti változások, időjárási jelenségek megváltoztatják a helyszínt, és eltüntetik azokat a nyomokat, amelyek alapján utólag elemezni lehet a katasztrófához vezető folyamatokat.

Na most a csávó vagy tud már valamit, vagy be akart kerülni a köztudatba.


Téma: Az MSZP végnapjai 2.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 08. 22:16 | Sorszám: 68
Miskolcon a cigányok betelepítésébe buktak bele.

Téma: Hat a magyar példa :)
Egzisztenciális kvantor
2010. október 08. 22:15 | Sorszám: 39
Hogy klasszikust idézzek: nur nicht bekakken.
[i]Tax is a matter for national governments in the EU and it is unclear if any activities tax will be introduced; talks between governments on any EU-wide tax could take years to bear fruit.

(Mintha a külföldi újságírók is kezdenének pongyolán fogalmazni.)
Szóval az adó a nemzeti kormányok dolga, és egy EU-ra kiterjedő adóról szóló tárgyalások csak évek múlva hozhatnak eredményt.


Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 08. 10:31 | Sorszám: 571
Bár nem vagyok statikus, de az jutott eszembe, hogy akkor szokott pl. egy hosszú évtizedek óta stabil épület megroppanni, amikor leresztik mellőle a talajvizet. Pl. nem túl messzi másik házépítésnél mély alapot vágnak, vagy csatornázzák a környéket, ami csökkenti a talajvízszintet.
Nem lehet, hogy ez a szivárgás, amit régebbi képeken mindenhol látni, egy teljesen normális dolog? Mondjuk nem normális, de mivel a cég vezetői úgy gondolták, hogy a nehézfém úgysem jön át a gáton, a lúg meg tulajdonképpen ártalmatlan ("nem kell benne fürödni"), ezért nem törődtek vele, és évtizedeken át stabilan állt a gát a csorgások ellenére.
Aztán esetleg idén építettek valamit a gát mellé, ami elvezette a talajvizet, és ezzel a gátban is lejjebb esett a vízszint, a gát kiszáradt, és összeesett. Valamelyik nagyokos többször is azt nyilatkozta, hogy még az aznapi mérések sem találtak nedvességet a gátban. Nem lehet, hogy pont ez volt a baj?
Az, hogy az évekkel korábbi állapothoz képest vagy 10m-rel megemelték a gátat, meg még beton réteget is tettek rá, csak a kegyelemdöfés volt az alapnak.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 08. 10:19 | Sorszám: 569
Jó, jó, elhiszem. Akkor a NaOH marad lefolyótisztításra és penészes falak pucolására.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 07. 22:50 | Sorszám: 545
Kár, hogy ebből a képből nincs nagyobb! A gát jobb széle felé, nagyjából a növénnyel benőtt sáv felétől kezdődően frankó kis csorgás látszik. Sőt nem is olyan kicsi, és valószínűleg elég friss, mert kontrasztos. Köbö abban a vonalban, ahol a gát tetején az a vörös folt van.
Ezek szerint a lúg teljesen átette a gátat, a kifolyó víz ereket vágott bele, és az erek mentén szétszakadt.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 07. 22:37 | Sorszám: 543
Hát akkor az egész északi fal porlik szét!
Ott is frankón ketté van repedve a gát, és ha jól látom, egy jó darabot a jobb oldalon csak a Szentlélek tart.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 07. 22:30 | Sorszám: 537
Apropó #375 ! A középső képen levő szakadás történhetett másnap, amikor Kolontáron mindenki fölszaladt a dombra. Ott is a gát aljából vannak kiszakadva darabok.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 07. 22:26 | Sorszám: 534
Igen, így gondoljuk.
Amúgy valaki valahol máshol írta, hogy az ilyen balesetekhez rendszerint több ok vezet. Az egyik nyilvánvalóan az, hogy túltöltötték a tározót, illetve alaposabb vizsgálat nélkül magasították a gátat.
A másik, hogy a gát a hosszú évek alatt valamiért meggyengült, de ez mostanáig senkit nem érdekelt. #375-nél látszik, hogy hol lesz a következő gátszakadás.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 07. 22:18 | Sorszám: 530
és elég nagy szakaszon semmisült meg a vékonyabbik gát.

Ld. #400 és #282

Egzisztenciális kvantor
2010. október 07. 21:36 | Sorszám: 506
Állami szinten eredeztethető emberélet veszélyeztetés???!

Még az is lehet, de attól azért meg kellene keresni azt, aki hétfőn lehozatta a gépeket a gátról. Közvetlenül ő okozta a haláleseteket.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 07. 21:16 | Sorszám: 495
Köszi!
Én is úgy tudtam, hogy az üveg felületére mindenféle mintákat NaOH-dal maratnak, csak lusta voltam rákeresni.

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. október 07. 21:04 | Sorszám: 2233
Azért nem gondolom, hogy nálad kevesebbet értene a gazdasághoz.

És az Európai Bizottságban is csupa hülyék ülnek, ugye? Csak te vagy az ász, meg az a férfiimitátor.


Téma: Matolcsyt fúrják?
Egzisztenciális kvantor
2010. október 07. 15:12 | Sorszám: 193
NEM AKARTOK ÁTMENNI MÁSIK HOMOKOZÓBA? AZ IS BESZÉDES ÁM, HOGY MIND IDERÖPPENTETEK!
Egzisztenciális kvantor
2010. október 07. 14:16 | Sorszám: 182
Biztos innen tájékozódnak.
Holnap majd írnak Töröcskeiről is.

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 07. 11:26 | Sorszám: 385
Érdekes, hogy azon a szakaszon az Interspect felvételeken növényzet van rajta, a mostani fevételeken pedig nincs.
Magasították a gátat azóta?

Bizony. Méghozzá egy fél méter betont húztak rá. A lenti képen látszik. Nyilván sejtették, hogy valamivel meg kell fogni a gátat, különben szétesik.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 07. 11:21 | Sorszám: 381
Halihó! Van itt valaki vegyész? Látok valami érdekeset a képeken ott, ahol az Interspect képén (ld. #372) a kicsurgás sejthető. Ez pedig az, hogy a #375-ös középső képén, ahol az emberek állnak, vörös csurgás van magán az ép gáton középtájon. Aztán kicsit arrébb már nincs vörös csurgás.
A korábbi gugli képeken (ld. #375 legfölső, vagy http://maps.google.com/maps?ll=47.09674,17.454342&z=13&t=h&hl=hu ) vannak fölül azok a barna foltok, amik a faltól indulnak. Ha jobban megnézzük, akkor azok más színűek, mint a tározó déli felén levő száradás.

Vagyis arra gondoltam, hogy a gát északi fala nem jó, és nem egyenletes anyagból készült, helyenként az iszap reakcióba lépett a gáttal. Ezek a helyek a barna foltok a gugli képein. Kvázi beleette magát az iszap a gátba. Át is ért rajta, és a másik oldalon ki is folyt. Ezek a csurgások látszanak a korábbi és friss képeken is a gát másik oldalán. Nyilván a reakció során keletkező új anyag nem olyan szilárd, mint az eredeti kohósalak (vagy mi?), saját súlyát sem bírja el, és ezért törnek ki darabok a gátból.
Ha a gugli képein a barna befolyások tényleg a gát eredeti anyagából származnak, akkor az azt jelenti, hogy a gát egyszerűen elfogyott, üregessé vált.

Egy vegyész mit szól ehhez?

Egzisztenciális kvantor
2010. október 07. 11:05 | Sorszám: 375
Na ez egy baromi érdekes felvétel! Ott egyértelműen csurgás látszik kifelé. És ha jobban megnézzük, akkor a (talán évekkel) korábbi gugli képen is látszik:

Köbö ugyanott, ahol ki vannak szakadva darabok a gátból. Ahol ezek az emberek állnak:

Itt jobban látszik, hol állnak az emberek, és hogy hol van az a "beszakadás". Nagyjából ugyanott, ahol az interspect képein:

Egzisztenciális kvantor
2010. október 07. 10:06 | Sorszám: 366
A miniszterelnök nem látja értelmét annak, hogy helyreállítsák azt a területet Kolontáron, amelyet elöntött a vörösiszap.

Mert beszélgetett emberekkel. Az emberek félnek. Egyrészt, mert még mindig nyitva a tározó, még bármi lehet, másrészt mert beette magát a vörös iszap a talajba, és ha megszárad mérgező lesz, de amúgy sem fog ott teremni évekig semmi.
Egy ismerősünk tegnap ott járt, és azt mondta, hogy olyan önkéntesekre van szükség, akik teát osztanak, és beszélgetnek az emberekkel. Nem kell se lapát, se gumicsizma. Volt olyan helybéli, aki elkezdte bontani a saját házát, hogy építőanyagként fölhasználja, vagy eladja, mert oda már nem megy vissza.
Kis magyar Csernobil.


Téma: Matolcsyt fúrják?
Egzisztenciális kvantor
2010. október 07. 09:53 | Sorszám: 148
A ker.kamarák nem takartak föl csótányék mögé, ezért sóhivatalt csináltak belőlük.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 07. 09:51 | Sorszám: 147
Bingó! Töröcskei.
Ha jól tudom, Töröcskei (részben) a HírTV tulajdonosa, és mellesleg turizmusban utazik.

Mai fröcsögés a HírTV-n: A minisztérium áldozata lesz a Magyar Turizmus Zrt.?
A Magyar Turizmus Zrt. is a Nemzetgazdasági Minisztérium áldozatává válhat. A Matolcsy György által vezetett tárcától ők sem kapták meg május óta a működésre szánt havi juttatásukat.

A Magyar Turizmus Zrt. szintén szoci kifizetőhely volt, de gondolom a Fidesz-t támogató szállodások most rátették a kezüket. Meg valószínűleg a kommunisták idejében sem lehetett olyan rossz a kapcsolat a jobbos szállodások és a Magyar Turizmus Rt. között, mert épeszű üzletember mindig tart magánál egy Fidesz-es és egy mszp-s telefonszámot is.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 06. 20:01 | Sorszám: 115
Akkor itt a bankokról van szó. Még nyáron írtam azt a pletyit, hogy Fellegi meg akar egyezni az IMF-fel. Ezek szerint a bankok megtalálták a kormány gyenge pontját. Bizonyára komoly pénzt kaphatna vissza Fellegi köre.
Így már egészen más értelmet kap az a fogalmazás, hogy "nincs az a pénz, amiért lemondanék a jobbkezemről". Mert hogy van az a pénz, amitől korpásodik Fellegi haja.

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 06. 16:34 | Sorszám: 308
Nem átszakadt, hanem beszakadt. Megmozdult a föld alatta, és a gát egyszerűen eltört. A törött szakaszt pedig a víz kitolta. Illés is valami ilyesmire utalt.
Egy másik felvételen szerintem hasonló dolog látszik. Ott is mintha le lennének törve darabok a gátból. Gondolom, mozog alatta a talaj.
Hogy miért süllyedt meg a gát alatt a talaj, az még rejtély. Persze lehet szabotázs is, pl. robbantás. De ha mondjuk mészkőre épült, akkor könnyen lehet, hogy a gátról lefolyó víz a mészkőbe üregeket vájt. Gondolom ott a környéken mindenhol mészkő az alap, kivéve a kiálló tanúhegyeket.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 06. 15:45 | Sorszám: 299
Jé tényleg, az is eltűnt!

összetevői stabil, kötött formában vannak jelen azokat a víz semmilyen formában nem oldja
Ja. Azért 13-as pH-ja. Gondolom, ha még oldaná is, akkor 14-es lenne.
Ezek a kémiát is polfizika szintre fejlesztették.


Téma: Szakad az MSZP ?
Egzisztenciális kvantor
2010. október 06. 14:05 | Sorszám: 780
Most nem örülök a napsütésnek. Szárítja a kiömlött vörös iszapot.

Téma: Matolcsyt fúrják?
Egzisztenciális kvantor
2010. október 06. 13:42 | Sorszám: 89
Azt hiszem, nem látok a pipától, hogy a jobbos média nem hozza a "Matolcsy a jobbkezem"-et.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 06. 13:40 | Sorszám: 88
Ez nagyon durva! Először is a HírTV eredeti cikke az index legrosszabb napjait idézi. Semmi nincs arról, hogy mi az az ITD, mire kell neki a pénz, csak annyi, hogy a gonosz NGM nem fizet.
Az MNO viszont egyenesen a népszava színvonalára ment le: az NGM "betart".

Az is beszédes, hogy Orbán nyilatkozata Matolcsyról fönt van az origo-n, az index-en, a nol-on, a hvg.hu-n, a kdnp.hu-n, de nem hozza a HírTV, az mno.hu és a magyarhirlap.hu sem (az EchoTV-n nem is próbáltam keresni, mert ott kupleráj van).

Én úgy értékelem a helyzetet, hogy Matolcsynál van a pénz, ő meg nem akarja elszórni. A többiek viszont hisztiznek, és ők tartanak be. Kicsit olyan, mintha Fellegiék ott szeretnék folytatni, ahol bajnaiék abbahagyták. Hiszen az ITD Hungary is valami szoci kifizetőhely volt. Ld. még kínai expo.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 06. 10:53 | Sorszám: 47
A kizárólag exportra dolgozó nem túl nagy, cégeken kívül semmi nem "piac".
A kis hazai cégek csak az adóelkerülésben tudnak egymással versenyezni, ahhoz pedig nem tudás kell, hanem ismeretség az APEH-nál.
A nagyobb ahazi cégeknek pedig már biztosan van önkormányzati, vagy állami kapcsolata, azaz ők sem a piacról élnek.
A nagy külföldi cégek pedig folyamatosan kenik a politikusokat mindenféle adókedvezményekért. Az sem "piac".

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 06. 10:37 | Sorszám: 254
Szerintem több, mint pár hónapos. A Gugli képén a gát teteje zölt, most meg szürke, és autók járnak rajta. És mintha szélesebb is lenne. Gondolom kicsit megmagasították, meg megszélesítették és a meredekebb részeket még nem nőtte be a gaz.
A régi képeken a déli oldalon látszik a gát árnyéka. Méghozzá jó szélesen. Ahhoz képest jócskán föltöltötték a tározót.

Téma: Szakad az MSZP ?
Egzisztenciális kvantor
2010. október 06. 10:09 | Sorszám: 769
Nagyon bátor ez a Botka gyerek. Amíg szembe nem jön neki is egy kisteherautó, mint Tollernek.

Téma: Matolcsyt fúrják?
Egzisztenciális kvantor
2010. október 06. 10:07 | Sorszám: 36
Mintha valami sajtóérdekeltsége lenne. Amikor miniszter lett, valamilyen tulajdonrészét el kellett adnia, csak nem emlékszem, hol volt neki tulajdona. Heti Válaszban? HírTV-ben?
Hátha Macisajt emlékszik.

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 05. 23:40 | Sorszám: 229
Egzisztenciális kvantor
2010. október 05. 22:40 | Sorszám: 220
Tegyük hozzá, hogy a HVG felvételein látható másik repedés a szabotázs-elmélet bevezetése nélkül is megmagyarázza a gátszakadást.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 05. 22:20 | Sorszám: 217
Hm. Először azt gondoltam, hogy ilyenfajta összeesküvés már nekem is sok. Itt most 1 falu részben lakhatatlan lett, a kár első becslésre 10 milliárdos tétel, ez nem indok, hogy fölvegyük az IMF-hitelt.
Aztán arra gondoltam, hogy mi lett volna, ha több iszap folyik ki. És könnyen lehet, hogy akik esetleg csinálták, szintén nagyobb kárra számítottak. Talán őket is meglepte, hogy milyen hamar leszaladt a víz, és mennyire megmaradt a sűrűje.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 05. 22:01 | Sorszám: 213
Akik elvitették a gépeket, de nem szóltak a kolontáriaknak, azokat bedobhatnák meztelenül a tározó közepébe, és élőben adhatnák a vergődésüket, hogy minden gyárigazgató okuljon az esetből.

Téma: Matolcsyt fúrják?
Egzisztenciális kvantor
2010. október 05. 21:44 | Sorszám: 13
Hát ez egyrészt nagyon szép. És biztosak lehetünk benne, hogy - mivel Orbán mondta, és nem csótány - így is van. Matolcsy helyében most oda lennék, meg vissza a boldogságtól.

Másrészt meg jó kis pofon a HírTV-nek, meg az MNO-nak, akik beálltak az index.hu, stop.hu, nol.hu sorba. Remélem, azok a miniszterek is igazodnak majd, akik eddig fúrták Matolcsyt.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 05. 21:38 | Sorszám: 12
Ezt áthozom ide is:

Matolcsy György a jobbkezem – válaszolta Orbán Viktor kedden a nemzetgazdasági miniszter távozásáról szóló hírekkel kapcsolatos újságírói felvetésre. Nem tud senki sem mondani olyan összeget, amelyért a jobbkezemről hajlandó lennék lemondani – közölte a miniszterelnök.

Orbán Viktor azt mondta, mi mindig is úgy gondolkoztunk Matolcsy miniszter úrral, hogy a munkamegosztás közöttünk az úgy fest, mint Németország újjáépítésekor. Tehát, hogy a miniszterelnök az kvázi Adenauer és a gazdasági miniszter meg kvázi Erhard. Hozzátette: ez szerénytelenül hangzik, de a struktúra így fest. Sosem vált meg egyik a másiktól.


Téma: Kormányozzunk !
Egzisztenciális kvantor
2010. október 05. 18:00 | Sorszám: 1089
Á, dehogyis! A Piac most árazza be Matolcsy eltávolítását.

Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 05. 17:36 | Sorszám: 161
Elég groteszk, hogy a csajszi koktélruhában olvassa a híreket, a bácsi meg gumicsizmában szedi össze a sárból a cuccait.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 05. 17:34 | Sorszám: 160
Szerintem a műholdas képeken levő állapot nagyon régi. Nehéz így fölülről eldönteni, de talán akkoriban a gát szélesebb és alacsonyabb volt, és ennek ellenére a trutyi alacsonyabban állt a kazettában.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 05. 16:29 | Sorszám: 153
A kálcium-szulfát a gipsz. Azt elvileg már tegnap elkezdték önteni a patakba.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 05. 15:13 | Sorszám: 131
Szóval nem beton, csak szürke. Mindenesetre súlya annak is van.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 05. 14:56 | Sorszám: 128
Ha a massza 90%-a a helyszínen maradt, akkor ugyan mi nyomta ki a gátat?!

Hát közben arra gondoltam, hogy esetleg magától dőlt össze. Úgy néz ki, ez tömör beton. Ha pl. ez elkezd süllyedni, mert homokra építették, és jó nehéz, akkor magától is elrepedhet, illetve eltörhet. Aztán a résen kifelé elinduló víz már elvégzi a többit. Azért nézhet ki úgy, mintha késsel vágták volna el, mert az a darab nem kifelé indult el, hanem először lefelé.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 05. 13:18 | Sorszám: 66
Azt nyilatkozták, hogy még az aznapi mérések sem mutattak semmit. Az is lehet, hogy volt már valami sejtésük a gáttal kapcsolatban, és azért méricskéltek.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 05. 13:13 | Sorszám: 65
Légifelvételek: http://atv.hu/cikk/202004_felkesz_voros_iszap

Durva!
Amúgy saccra 90%-nyi iszap tényleg a tározóban maradt. Azaz köbö lefolyt a tetejéről a víz. Viszont akkor meg nem volt nyomás a gáton. Tehát akkor miért csúszott meg? És miért pont az a sarka, amelyik a faluhoz a legközelebb van?

Egzisztenciális kvantor
2010. október 05. 11:01 | Sorszám: 37
NaOH, azaz marónátron. Penészes falakat lehet vele szépen kifehéríteni.
Az oltott mész sem veszélyes hulladék, de azért nem jó beleesni.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 05. 10:14 | Sorszám: 27
A vörös iszapot jól ismerő vagyok. Felhívom a figyelmet, hogy a vörös iszap 2003-ban lekerült a veszélyes hulladék listáról, már csak ipari hulladék. Legfőbb baja, hogy amit egyszer megérint, az vörös marad.

És mi van a 13-as pH-val? Meg az égési sérülésekkel?
(Ez is valami önjelölt szakértő lehet.)


Téma: Kormányozzunk !
Egzisztenciális kvantor
2010. október 05. 09:55 | Sorszám: 1080
Meg a HírTV is. A mostani hírük az index-re hivatkozik. Hát ennyire le kell menni kutyába, hogy Matolcsyn fogást lehessen találni? Nem képesek fölhívni a minisztériumot, és megkérdezni, mi van?

Amúgy részben igaz, amit írnak: az érdemi munkát önkéntesek végzik. Higgyétek el, ez frankón így van! Másodállásban dolgoznak a minisztériumnak szerződés és fizetés nélkül.
A hírben az nem igaz, hogy ez csak Matolcsynál lenne így. Réthelyinél ugyanez van.

Egyébként Navracsics akadályozza a munkájukat. Létszámstop van, sőt a régiek helyére sem lehet új embert fölvenni. Ezzel kvázi konzerválták a régi gárdát államtitkári szinttől lefelé.
Sőt azt a pletyit is több helyről hallottam már, hogy az EU elnökséget a komancs gárdával akarják végigcsinálni, és addig nem lesznek személyi változások. Már a kuruc.info is megírta. Ez egyszerűen hihetetlen!


Téma: A vörösiszap katasztrófa
Egzisztenciális kvantor
2010. október 04. 22:26 | Sorszám: 15
Emlékszel még a 2004-es törökbálinti robban(t)ásra? Szerintem az a d-209 elleni puccs része volt. Leginkább amiatt gondolom, hogy d-209 (meg a fél szoci frakció) a helyszínre sietett, a tűzoltók még dolgoztak, még senki nem tudott semmit, de ő kijelentette, hogy baleset volt.

Ha ez most szabotázs volt, akkor a stílus ugyanaz, mint a 2004-es robbantásnál. Azaz csótány volt.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 04. 21:16 | Sorszám: 5
A NOL fényképe szerint gát volt az oldala. Az általad linkelt térképen is látszik a gát árnyéka.

Ajka, MOTIM, gátszakadás - első gondolatom az volt, hogy szabotázs történt. Paraszti ésszel úgy gondolnám, hogy esőzések idején történik a gátszakadás, amikor a víz(?)szint, és a gátra ható nyomás megemelkedik. Ajka térségében utoljára 26-án volt nagy eső (de nyáron voltak sokkal nagyobbak is). Ha az esetleg meggyengítette a gátat, akkor logikus a feltételezés, hogy mulasztás történt. De valahogy mégsem hagy nyugodni a gondolat, hogy pont az mszp katasztrofális veresége után 1 nappal szakadt át a gát.


Téma: Mekkora csapás lesz október 3-a a Jobbikra?
Egzisztenciális kvantor
2010. október 04. 14:40 | Sorszám: 37
Hol hoztak 15% fölötti eredményt? A megyei listákon.
Viszont csak 3 polgármesterük lett, míg az országot tönkretevő szociknak meg 49.
Ha sarkosan akarnék fogalmazni, akkor azt is írhatnám, hogy a Jobbiknak nincsenek hiteles emberei. És ahogy látom, ez baromira nem zavarja őket.

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. október 04. 14:17 | Sorszám: 2140
Marco itt az egyetlen normális Jobbikos.

Téma: Mekkora csapás lesz október 3-a a Jobbikra?
Egzisztenciális kvantor
2010. október 04. 14:09 | Sorszám: 30
Már vártam valami ostoba topic-címmel egy ostoba topicra!

Értem. Szóval szerinted minden rendben van a Jobbikkal, csak kicsit körlüményesen fogalmazol.

Hát azért írtam a témaindítóban, hogy a "politológusok szerint", mert szerintem meg nem. Vagy nem csak.
Én azt hiszem, hogy a Jobbik pontosan azért szerepelt rosszul, amiért az LMP: nem voltak jelöltjei, nem voltak aktivistái. Ahol listán lehetett szavazni a Jobbik-ra, ott rendszerint sokkal jobb eredményt értek el, mint egyéniben. Elég sok helyen nem tudtak polgármesterjelöltet indítani, pedig a képviselőjelöltjeik jól szerepeltek. Nyilván valamilyen szervezési probléma miatt nem jött össze a kopogtató gyűjtés.

Annyira nagyon azért nem sajnálom a Jobbik-ot, de örültem volna, ha kicsit jobban megszorongatják a szocikat. Legalább azokban a városokban, ahol a Fidesz amúgy is gyengén szerepelt.


Téma: Szegednek annyi
Egzisztenciális kvantor
2010. október 04. 11:32 | Sorszám: 35
Dehogy nincs, már leírtuk a konkrét választ: Botka semmivel nem tud többet, mint más szoci polgármesterek. Szegedet a Fidesz bukta el. Valószínűleg nem voltak jók ez egyéni jelöltjeik, és nem is dolgoztak rendesen a kampányban. Egyetértek azokkal, akik most takarítást várnak a szegedi Fidesz-ben.

Téma: Mekkora csapás lesz október 3-a a Jobbikra?
Egzisztenciális kvantor
2010. október 03. 23:07 | Sorszám: 0
Azt írják politológusok, hogy a Jobbik rossz szereplésének a közhangulat megváltozása az oka. Akkor viszont a pártnak is meg kellene változnia.

Téma: Szakad az MSZP ?
Egzisztenciális kvantor
2010. október 03. 22:52 | Sorszám: 735
Mesterházy Attila értékelése szerint az MSZP a vártnál jobb eredményt ért el a vasárnapi önkormányzati választáson.

Szóval Mesterházy magyarázkodik. Jó kis buli van alakulóban a szociknál!

Egzisztenciális kvantor
2010. október 03. 22:41 | Sorszám: 734
Balogh András. Az MSZP alelnöke elmondta azt is, hogy híve egy, a pártban végbemenő radikális változtatásnak.
...
„Önkritikusan ki kell jelenteni, hogy az előző pártvezetés hibázott, amikor az egyébként elkerülhetetlen modernizációra és a külföldi tőke bevonására építette politikáját a munkásemberek képviselete helyett”

"Elkerülhetetlen modernizáció"! Hogy oda ne rohanjak! Mintha 25 éve hallottam volna ilyesmit utoljára. Ráadásul a pofátlan lopást érti ezen.
Jól kezdődik ez a radikális változás!


Téma: FŐPOLGÁRMESTER ÉS POLGÁRMESTER VÁLASZTÁSOK
Egzisztenciális kvantor
2010. október 03. 22:30 | Sorszám: 702
Esztergomot viszont csúnyán elbuktuk. Talán a Fidesz-nek nem Meggyest kellett volna indítania.

Téma: Szegednek annyi
Egzisztenciális kvantor
2010. október 03. 22:28 | Sorszám: 13
Te csak ne számolgass! Neked nem áll jól.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 03. 22:26 | Sorszám: 11
(Heves megye)
Egzisztenciális kvantor
2010. október 03. 22:25 | Sorszám: 9
Én úgy látom, hogy
Fidesz - 14
Mszp - 12
Jobbik - 1
LMP - 1
Ha van korrupt Fidesz-es (ld. még Heves Megye), akkor Botka simán kihúzza 4 évig.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 03. 22:08 | Sorszám: 0
Nyíregyházán, Miskolcon, Dunaújvárosban megjött az emberek esze, de Szöged csúnyán bebukta. 20 milliárd adósságuk van, a vízművet ott is eladták. Ezek meg fogják nyúzni a szögedieket, és a kormányra fogják kenni.

Téma: Fogadjunk! ( 2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. október 03. 20:50 | Sorszám: 1406
És tavasszal mennyi is volt?
Egzisztenciális kvantor
2010. október 03. 20:32 | Sorszám: 1403
17/33 = ?

Téma: KÉRDÉS AZ IT GURUKHOZ!
Egzisztenciális kvantor
2010. október 02. 16:59 | Sorszám: 5
Töröld a kukikat, és úgy regisztrálj újra! Természetesen friss emilcímmel.
Esetleg csinálj egy új felhasználót a gépeden, és próbáld azzal végigcsinálni az egész hercehurcát! Talán az internet kapcsolatot sem ártana újrépíteni, hogy más IP-címed legyen.

Téma: Kubatov végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. október 02. 16:49 | Sorszám: 80
őket "a Fidesz" (sic!) bízta meg

Mit kell ezen csodálkozni? Vannak manapság furcsa nevek. Izóra, Vájolett, Ronáldó. Ezt a szerencsétlent pedig biztos Tóth Fidesznek hívják.


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. október 02. 09:53 | Sorszám: 1992
Itt most nincs kampánycsend?

Téma: Béke poraira !
Egzisztenciális kvantor
2010. október 02. 09:45 | Sorszám: 389
Ezzel a hozzáállással elég kevés embert tudsz oszályozni. A többség keverék.

Téma: Mekkora csapás lesz október 3. az MSZP-re?
Egzisztenciális kvantor
2010. október 01. 21:44 | Sorszám: 51
18, 9, 4, 2 ?
Az a 9 rengeteg! 27% ! Több, mint tavasszal!
Szegény pestiek! Ennyire buták lennének?

Téma: Jobbik: 855.109
Egzisztenciális kvantor
2010. október 01. 21:37 | Sorszám: 2872
Mind az 5%-ával aztán űbernagy bátorság volt visszalépni.

Nem volt nagy bátorság, nyilván semmi esélye nem volt. Csakhogy benne van az is kalapban, hogyha egy pártnak nincs polgármester jelöltje, akkor a listája és a képviselői is rosszabbul szerepelnek. Ezért indul pl. Jávor Benedek is.
Viszont az időzítése elég jó volt ahhoz, hogy a nem elkötelezett Fidesz szavazók gesztusnak vegyék, és emiatt esetleg a Jobbik listáját támogassák.
Szanyikapitány meg le van szarva.

Egzisztenciális kvantor
2010. október 01. 21:07 | Sorszám: 2868
Gratulálok Keresztúri Farkas Csaba döntéséhez!
Bár lehet, hogy emiatt a húzás miatt nem lesz meg a Fidesz többsége a közgyűlésben, de talán még az is jobb, mintha szoci maradna a polgármester.
Egzisztenciális kvantor
2010. október 01. 10:40 | Sorszám: 2848
egy a kuckó a kemencével

De régen hallottam! Kapsz egy nagy pirospontot!


Téma: Béke poraira !
Egzisztenciális kvantor
2010. október 01. 10:00 | Sorszám: 383
Én nem láttam TV-ben, de állítólag tavaly volt, és beszélt magyarul. Ezek után elég valószínű, hogy magyar származású.

Téma: Fogadjunk! ( 2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. október 01. 09:51 | Sorszám: 1357
Jávor Benedek silánysága egy dolog. A fővárosi közgyűlés meg egy másik dolog.
Ha nem értesz egyet, akkor tessék fogadni! Eddig úgy néz ki, dobogós leszek még akkor is, ha elmarad a választás.

Fogadhatunk Szegedre is, ha az jobban tetszik.
B. Nagy László - 40%
Botka László - 38%
Keresztúri Farkas Csaba - 9%
Balogh Tibor Zoltán - 12%
érvénytelen - 1%


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 30. 22:05 | Sorszám: 1967
Az IMF nem ad ingyen semmit. Olcsóbb ugyan az IMF-hitel, de mindenféle megkötéseket tesznek. A bajnai-csomag (ld. másik topik) pl. az ő követelésük volt.

Téma: Itt valami nem stimmel....
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 30. 21:38 | Sorszám: 28
OFF

Hogyhogy, te megint HAME vagy? Túl meleg volt a bundád?


Téma: Fogadjunk! ( 2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 30. 20:45 | Sorszám: 1354
Idézet:
Akkor tippeljünk a fővárosi közgyűlésre! Azt én most teljesen lutrinak tartom.
A tippjeim legyenek mondjuk:
Fidesz-KDNP: 52% -> 17 hely
mszp: 20% -> 7 hely
LMP: 15% -> 5 hely
Jobbik: 13% -> 4 hely

Eddig én állok nyerésre. Senki többet?


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 30. 15:08 | Sorszám: 1959
Igen, most éppen 276.475-ön vagyunk. 3 hete folyamatosan erősödik.
Gondolom a sikeres kötvénykibocsájtások erősítik a forintot.
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 30. 14:58 | Sorszám: 1958
Vácot és Érdet sem találtad el.
Vácott a KDNP nem indul külön, mint ahogy sehol az országban nem indulnak külön, mert Orbán és Semjén megegyeztek ebben. Ellenben néhány elégedetlenkedő KDNP-s elindul függetlenként. Így van ez Vácott is, Érden is. Nyilván a Fidesz esélyeit csökkentik.

a helyi Jobbik ... pont nekik sikerült hasznavehető polgármesterjelöltet állítani egy tisztességes mérnökember személyében

A "helyi Jobbik" Érdre vonatkozik? Csak mert Érden nem sikerült a Jobbik-nak jelöltet állítani. Ahogy Vácott és Gödöllőn sem.


Téma: Bajnai csomag!
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 29. 22:13 | Sorszám: 124
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_topic&f=2&t=010010&m=000000
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 29. 22:12 | Sorszám: 123
Bajnai nagyon el van tűnve. Legalább Sukkoró-ügyben elő kellene venni, ha már a többi elévült.
Egyik balos ismerősöm szerint a növekedés már libajnai idejében elindult, Orbán csak beleül a készbe.
[url=http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_topic&f=2&t=010010&m=000000]Belinkelem a témaindítót, mert nekem valamiért másképp nem jön be.[/ul] Csak, hogy el ne felejtődjön.

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 29. 21:16 | Sorszám: 1948
Van amit megér, van amit nem. Mi van, ha nem biztos a közgyűlési többség sem? Akkor pedig egy Fidesz-es győzelem esetén működésképtelen lenne a város.
Mi van, ha a Jobbik cserébe képviselői helyeket kér? Ha amúgy is necces a győzelem, akkor esetleg ugyanúgy nem lesz meg a többség a közgyűlésben.
És mi van, ha a szögedi Fidesz béna? Akkor 4 évig is béna lesz. És teljesen érthető, hogy országosan nem gebednek egy helyi béna banda sikeréért.

Amúgy meg mi van az exobiológiával? Akár van Földön kívüli élet, akár nincs, akkor is a Fidesz a gonosz?
Tisztára olyanok vagytok, mint az Állatka által idézett agymosottak.


Téma: MSZP politikusok bilincsben
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 29. 17:09 | Sorszám: 639
Úgy látszik, közel vannak csótányhoz. Talán most már ő következik.

Téma: Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 29. 17:07 | Sorszám: 4088
Hát ha ezt tényleg ő írta (és nem Gréczy), akkor tényleg kezd bekattanni. Már nyáron is láttam rajta valami ilyesmit.

Téma: Antall 1 dologban tévedett..
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 29. 14:52 | Sorszám: 101
furcsa módon, nagyon gyorsan, szokatlanul gyorsan elhatalmasodott a betegsége

Ha jól emlékszem, valamikor ősszel transzplantálták, vagy nyár végén. Ha igaz, hogy a választások után már észlelte a tüneteket, és feltételezünk 1 évnyi kemoterápiát, akkor egyáltalán nem gyors az előrehaladás. Fiatalokat a tünetek észlelése után néhány hónappal elviheti a non-Hodgkin lymphoma, ha nem kezdik el a kezelést.


Szinte minden betegnél jó hatású a kezelés. Egyesekben teljes gyógyulás érhető el, míg másokban a kezelés meghosszabbítja az életet, és évekre megszünteti a tüneteket.

Non-Hodgkin lymphomából (bár van vagy 40 változata) nem lehet meggyógyulni csak csontvelő átültetéssel. A kezelések után kb. 70%-uk hosszabb-rövidebb időre tünetmentes lesz, de bármikor visszatérhet a kór. A maradék 30 pedig vagy bevállalja a csontvelő átültetést, vagy meghal. (Illetve némelyik változat már tényleg teljesen gyógyítható, de azok a gyógyszerek 10 éve még nem léteztek.) Úgy hallottam, de lehet, hogy csak pletyi, hogy Antall a testvérétől kapott csontvelőt. A testvérdonoros transzplantáció túlélési esélye fiataloknál 50% körül van, lehet, hogy akkoriban még kisebb volt. Ma Magyarországon 60 év fölöttieket már nem transzplantálnak, mert nekik már nem bírja a szervezetük a kezelést. Úgyhogy Antallnak itt nagy szerencséje volt.
És aki túléli a csontvelő átültetést, annak nagyon jó esélye van, hogy végleg megggyógyul, ha vigyáz magára.
Antall nem vigyázott magára. Csontvelő átültetés után a beteg még jó darabig nem mehet emberek közé, mert nincs immunrendszere. Ezt Antallnak is megmondták, de ő úgy gondolta, hogy egy miniszterelnök nem teheti meg, hogy nem jelenik meg az ország előtt, és mihelyt lehetett, rögtön ment a TV-be interjút adni. El is kapott valamit, ami elvitte.
Csak azt akarom ezzel mondani, hogy azt nem tudjuk eldönteni, hogy Antallt nem mérgezték-e folytonosan valami rákkeltő anyaggal (ld. még orosz kém esete a polóniummal). De az biztos, hogy baromi nagy szerencséje volt, hogy találtak neki donort és a transzplantációja sikerült, onnan pedig már csak vigyáznia kellett volna magára. (Valószínűleg az orvosai sem voltak a helyzet magaslatán, mert akkoriban Magyarországon még nem csináltak ilyet, és nem lehetett túl nagy tapasztalatuk transzplantált betegekkel.)


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 29. 14:02 | Sorszám: 389
Lehetséges forgatókönyvek a 2011-es szja rendszerre

A - Orbán hazudik, amikor azt állítja, hogy senki nem fog roszabbul járni
B - Orbán hazudik, amikor azt állítja, hogy senki nem fog roszabbul járni
C - Orbán hazudik, amikor azt állítja, hogy senki nem fog roszabbul járni

Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 29. 13:56 | Sorszám: 387
Onogurnak szóltál már, hogy úgy szidja a jövő évi adótörvényeket, hogy még semmit nem tud róluk?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 29. 13:34 | Sorszám: 384
Pont ma mondtam valakinek, hogy az mszp "ellensúly"-os kampánya - szerencsére - nagyon rossz. Orbán ki is figurázta.

Téma: Matolcsyt fúrják?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 29. 09:33 | Sorszám: 11
Beindult az össztűz. A Jobbik helyi delegáltja, onogur is beállt a gyalázkodók közé. Nemsokára már az IMF-et is vissza fogja sírni.

onogur
Válasz | 2010. szeptember 28. 23:44 | Sorszám: 345
Hogyan értékeli Matolcsy György eddigi miniszteri tevékenységét?

5 - nagyon jó 4% (234)
4 - jó 4% (244)
3 - közepes 9% (543)
2 - rossz 23% (1345)
1 - nagyon rossz 60% (3535)

Szavazatok: 5901 http://velemenyvezer.blog.hu/2010/09/28/matolcsy_menni_fog


Téma: Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 28. 22:19 | Sorszám: 4076
Gyurcsány újabb puccskisérlete volt

Ezt máshol is láttam már leírva, de nem egészen értem mögötte a rációt. Kit akart volna csótány megpuccsolni? Hiszen ő volt a miniszterelnök.
Azt el tudom képzelni, hogy gyurcsány pusztán szereplésvágyból képes lett volna bevezetni a rendkívüli állapotot. Nyilvánvaló volt, hogy féltékeny Orbánra, ezért akarta megakadályozni, hogy a Fidesz naggyűlést tartson.
De hogy puccsot csináljon?! Mi az a puccs?


Téma: Kormányozzunk !
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 28. 22:14 | Sorszám: 1060
megnőtt a kereslet a napkollektorok egyik legfontosabb eleme, az inverter transzformátorok iránt

Apropó napkollektorok! Ki kellene építeni egy olyan villamos elosztó hálózatot (illetve a meglévőt olyanná alakítani), hogy bárki telepíthessen a kertjébe, a tetőre, vagy az ablakra napelemet, és a termelt villamosáramot eladhassa a szolgáltatónak. Ma Magyarországon a szolgáltatók azért akadályozzák a kiszámíthatatlan nap- és szélenergiából származó áram átvételét, mert kényelmesebb nekik az erőművekkel szerződni. Illetve lássuk be: nem csak kényelmesebb, hanem olcsóbb is.
Viszont Ny-Európa, pl. Németország ebbe az irányba halad. (Pedig ott kevesebbet süt a nap.) A helyben megtermelt villamosenergia az ország szempontjából olcsóbb, mert a szállításnak veszteségei vannak.
Ha a közeljövőben az ablakokra is lehet majd áramtermelő fóliát ragasztani, akkor föl fognak értékelődni a déli fekvésű panellakások. 1 négyzetméternyi ablakról "el fog tudni járni" egy hűtő.


Téma: Mekkora csapás lesz október 3. az MSZP-re?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 28. 21:57 | Sorszám: 39
OFF

A vevő azt vállalta ...
Az ilyen agymosott barmok miatt nem tudunk felzárkózni Nyugat-Európához

Nos ez a "vevő azt vállalta ..." egy tipikus hülyítő duma. Az ilyen "külföldi vevő azt vállalta ..." dolgokból a legritkább esetben lett bármi is. Ld. még vízmű- vagy más szolgáltató privatizációk szerte az országban. Vagy hankóka gumigyár. No de ezt mi is tudjuk, meg mindenki más tudja, aki döntési helyzetben van - pl. a polgármesterek. Tudja, hogy becsapás az összes ígéret, mégis szerződik velük. Méghozzá azért szerződik velük, mert kap cserébe egy csomó mindent. A választók felé pedig lobogtatja a WC-papír értékű szerződést, amiben a külföldi vevő tejjel, mézzel folyó kánaánt ígért. "A vevő azt vállalta ..."


Téma: Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 28. 17:43 | Sorszám: 4070
Szerintem a vizsgálóbizottság is nagyobb eredményt érhetne el, ha elsősorban ezt a nagyon logikus feltételezést vizsgálnák. Gyurcsány valószinüleg rendőrhalált akart előidézni, mert akkor leszámolhatott volna az ellenzékkel

A HírTV-n ment annak idején egy felvétel a locsoló autóról, amit a huligánok fölgyújtottak. Ha jól emlékszem, a locsoló autót egy ideig hátulról fedezték a rendőrök, majd hirtelen eltűntek. Szerintem azok parancsra tűntek el olyan hirtelen. Ki kellene deríteni, kik voltak ott, és ki adott nekik parancsot.


Téma: A mi rendőreink
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 28. 15:03 | Sorszám: 482
Bizony jó lenne tudni. Pl. Szeremleyt azóta nem veszek, hogy tudom, hogy ő is támogatta a szocikat (bár előtte sem voltam nagy rajongója).
Tiffán Fidesz-es, és azt hiszem, Bock is jobbos. Remélem, nem Geréék a szocik, mert a villányi hárslevelűjük az egyik kedvencem.

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 28. 13:47 | Sorszám: 1900
Wow! Vágod ezt, huszárló olvtárs? Ha a Fidesz-re szavazol, akkor Botkát támogatod. Nem marad más megoldás, minthogy a Jobbikra szavazz.

Téma: Mekkora csapás lesz október 3. az MSZP-re?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 28. 10:07 | Sorszám: 10
Magyarország megúszhatja az S&P leminősítését (felülsúlyozásra ajánlott államkötvények)

Miss Marplenek igaza lesz a TL Intézettel kapcsolatban.

(Van linked a hírre?)

Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 28. 10:04 | Sorszám: 9
A panelproli csótányon kívül a pénztárcáját is szereti. Ismerek olyat, aki továbbra is Orbán milliárdjairól beszél, meg hogy a fél Tokaj az övé, de már alig várja az adócsökkentést. Ha megkapja, el fogja hinni nekünk, hogy nem Orbáné fél Tokaj.

Téma: Kurucinfó, neonácik, Gárda, Jobbik, ügynökök, maffia
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 28. 09:59 | Sorszám: 272
(Az én falum?)

Téma: Mekkora csapás lesz október 3. az MSZP-re?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 28. 09:41 | Sorszám: 5
Gyurcsány visszajön? Vagy legalább megpróbálja?

Reméljük csótány visszajön. A múlt heti HV-ban van egy cikk Székely Gáborról, aki valószínűleg Puch László strómannjaként vette meg a NeoFM-et. (A reklámidő értékesítése valami Puchhoz közeli cégé lett.) Puch viszont jóban van csótánnyal. Valószínűleg Puch nélkül csótányból se lett volna semmi.
Szóval úgy néz ki, hogy csótány nem adta föl, ráadásul az egyik cimbi, aki jelenleg is az mszp erős embere, hosszú távra előre tervez. Remélem ez azt jelenti, hogy az mszp romjaira fölmászik csótány. Még az is lehet, hogy később az angol BNP-hez hasonló pártot csinál magának az mszp-ből.

Sajnos ezt már nem tudjuk megvárni, mert csótányt muszáj lesz börtönbe zárni, amint lehet.


Téma: Schmitt Pál.
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 27. 21:23 | Sorszám: 544
Nem tudom mire gondolsz, de nekem az ugrott be, hogy esetleg az ENSZ BT tagságért kell az ilyesmi. Azt szintén Schmitt jelentette be, csak valahogy nem kapták föl.
Csak azt tudnám, minek nekünk ENSZ BT tagság! Nem elég, hogy luk van a fenekünkön és szelel?
Szóval itt két dolog van, amit nem értek. Lehet, hogy van közük egymáshoz?

Téma: Matolcsyt fúrják?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 27. 18:14 | Sorszám: 5
Az index megint elővette szegény Matolcsyt. Úgy néz ki, rá haragszanak a legjobban. Vagy provokálják, hátha hibát követ el, mint Hoffmann Rózsa vagy Pintér. Vagy is-is.
A legutóbbi írásukból természetesen majdnem semmi nem igaz. Annyi van, hogy létszámstop van a minisztériumoknál, és valamiért embert sem rúghatnak ki. De nem csak Matolcsynál, hanem mindenhol. Azaz főosztályvezetőtől lefelé mindenhol maradt a régi gárda, akik ott tesznek keresztbe, ahol tudnak. Az érdemi munkát pedig külsősök végzik egyelőre pusziért.
Hogy miért nem hozhatták a miniszterek és államtitkárok a saját embereiket, az rejtély. Meg az is, hogy meddig fog tartani ez a létszámstoppos állapot.

Téma: Karanténban vagyunk?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 27. 14:12 | Sorszám: 65
az Orbán kormány ELLEN drukkolnak, becsületes magyar emberek ők ... azt szeretnék, ha Magyarország sora minél előbb jobbra fordulna

Az itt írogatókra ez nem igaz. Pártfeladatot hajtanak végre, és a Jobbik-mszp összefonódás ugyanúgy megfigyelhető itt a mi kis karanténunkban, mint az országos sajtóban.
(Ha Macisajt betegsége előrehaladott, akkor az enyém már végstádiumban van.)


Téma: Szemüveg nélkül....
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 27. 13:54 | Sorszám: 20
:grrrr:

Téma: Karanténban vagyunk?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 27. 09:35 | Sorszám: 22
Vagy a Pintér csávó mondta,amit mondott?

Mér' mit mondott? Ez sem a NOL-os, sem a hungarista hírportálos írásból nem derül ki.
Pintér valószínűleg ezt mondta: a bűncselekmények megfékezéséhez erős, jól fizetett rendőrség kell
De ismerve az MTI-t még ez is sántíthat.

Viszont valahogy nem találom benne sem az "összeomlást", sem az "IMF"-et.
Úgy néz ki, hogy a NOL meg az a hungarista hírportál nagyon összehangoltan támadja Pintért.

Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 27. 09:22 | Sorszám: 21
Biztos díszleszkiás vagyok, de a NOL-os linken nem találom ezt a mondatot: Az összeomlás szót ugyan - még - nem merte használni, de az általa elmondott jelenségek és folyamatok azokat a tüneteket jelenítik meg, amelyek egyértelmûen az összeomlás és a rend felborulásának a kísérõjelenségei.
És a gugli se találja sehol máshol, csak a Jövőnk.info hungarista hírportálon.

A Néphazugság szerinted ugyanaz?
Hát mostanság egyre nehezebb megválaszolni ezt a kérdést.

Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 26. 21:48 | Sorszám: 16
Nem kell kétségbe esni. Attilánk elfelejtette betenni a forrást: Jövőnk.info hungarista hírportál, publicisztika.
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 26. 19:28 | Sorszám: 12
a választás előtt a rosszabbikos különítmények elárasztották a fórumot és tönkre akarták verni
Ezzel szemben most mi is a helyzet?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 26. 16:17 | Sorszám: 1
Volt nekem egy fogadalmam, amit most már 1 hétig inkább nem szegek meg, de ha jövő héten megírom a véleményemet, akkor egyben itt is hagyom a fórumot.
Van valakinek tippje, hol máshol lehet értelmes emberekkel politikáról vitázni?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 26. 16:14 | Sorszám: 0
Hát elég hülye vagyok, hogy csak most esett le nekem, miért nem lehet ide már vagy egy éve regisztrálni. De jobb később, mint soha.
Szóval ez is a politikai irányultságú moderáció 1 formája.

Téma: A férfiak meg dögöljenek meg...
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 26. 16:10 | Sorszám: 499
Ez a gondola egyre színvonaltalanabb.
Ki az a Bán András? Legutóbbi írása csak a gondolán és a debreceni Jobbik oldalán jelent meg.
Vagy a gondola egyik publicistája álnéven ír nyílt levelet Orbánnak?

Amúgy az egész írás csak a szokásos Jobbikos hőzöngés. Nyugdíjemelést akar, mert az jár.

Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 26. 15:27 | Sorszám: 497
Egyrészt nem 8.5, hanem 9.5% a munkavállalói rész.
Másrészt 24% a munkáltatói rész, ami nyugdíj- ÉS egészségbiztosítás járulék. Régről nekem 8.5%+1.5% rémlik, de nem vagyok könyvelő. Mindenesetre az az "ÉS" a trükkök százainak egyike, mert már néhány évvel ezelőtt el kellett kezdeni a nyugdíjat az egészségbiztosításból kipótolni. Ez tulajdonképpen a fiatalok és öregek összeugrasztásának előképe: azért építjük le az egészségügyet, hogy legyen pénz a nyugdíjasokra.

Ha nem lenne nyugdíjrendszer és ezt az összeget a munkavállaló megkapná, akkor egész jól gazdálkodhatna belőle. Hosszútávon 12%-os hozammal számolhatunk és 4% inflációval

Ez nettó hazugság. Javaslom, hogy tájékozódj: http://www.pszaf.hu/data/cms2127509/nyphozamok_2000_2009.pdf
2 pénztárat leszámítva mindenhol 9% alatt volt a 9 éves átlagos hozam. A 9 éves átlagos infláció 5.9%, és így a legnagyobb pénztáraknál -0.5% és +1% közötti reál hozam volt. Azaz jelentéktelen. Te pedig 8%-os hozamot írtál.
És akkor még nem beszéltünk az ilyen-olyan költségekről, ha te idő előtt akarnád kivenni a pénzedet.


Téma: 3MRD álami támogatás a "nymorgó" Lantos alapítványnak
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 26. 14:52 | Sorszám: 52
Az a hír sincs sehol, hogy a Lantos Alapítvány ugyanaz, mint jövőben létrehozandó Lantos Intézet.
(Amúgy nekem nagyon nem tetszik a Lantos Intézetről szóló hír, de bízom benne, hogy a fijjúg tudják, mit csinálnak.)

Téma: A férfiak meg dögöljenek meg...
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 26. 11:27 | Sorszám: 481
Pedig ha utánaszámolsz, akkor bizony kiderül, hogy a nyugdíj segély.
Tegyük föl, valaki 40 évig dolgozik, a fizetése állandó, beteszi folyamatosan a fizetése 10%-át, és a hozam 0%. Akkor összesen 4 évre elég a nyugdíja. Ha 4 évnél előbb, esetleg nyugdíj előtt meghal, akkor túlfizetése lett. Ha 4 évnél tovább nyugdíjas, akkor segélyt kap.
Ha a nagy átlagra kijön a 4 év, akkor ebben a modellben a rendszer működőképes.
Ha bevezetünk mondjuk 5% általános kamatot, akkor a négy év fölmegy olyan 9.6-re, de ez fölösleges önbecsapás, mert a gyakorlatban az infláció úgyis elviszi a hozamot. (Magánpénztáraknál pedig -30% a hozam.)
A modellel a legnagyobb gond az, hogy a fizetés nem állandó még ideális esetben sem. Azaz a pályakezdő fizetés sokkal alacsonyabb, és a nyugdíjas nyilván nem a pályakezdő fizetésével akar elmenni nyugdíjba.
Még jobban torzítja a képet az, hogy a 40 év munkaviszony egyre kevesebb embernek van meg. Ha elmegy valaki munkanélkülire, azzal tulajdonképpen a saját nyugdíját éli föl.

Szokjad csak a gondolatot, hogy a nyugdíj bizony segély. Az aktív dolgozók fizetik. Én is tisztában vagyok vele. Apukám 4 évig volt nyugdíjas, mielőtt meghalt, anyukám pedig már 15 éve nyugdíjas. Úgyhogy az ő nyugdíját is a jelenlegi aktív dolgozók fizetik. Közülük is csak a versenyszférában alkalmazottak.

És akkor még csak az öregségi nyugdíjról volt szó.

Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 26. 00:08 | Sorszám: 475
Az egy dolog, hogy most szegény még az is, akinek van munkája. De ők sem élnek rosszabbul ma, mint 10-20 éve. A multi 10 éve is éhbéren foglalkoztatta az embereket.
Az okozza a szegénységet, hogy nagyon megnőtt a munkanélküliség. Ez egyrészt friss dolog, mert 2008 óta vagy 300 ezerrel több a munkanélküli. Másrészt ahogy lac1 helyesen fölhívta rá a figyelmet, nagyon sok embernek nem folyamatos a munkaviszonya. Ez durván 20 éve van így.

Téma: A mi rendőreink
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 25. 22:56 | Sorszám: 465
Köszi!
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 25. 22:55 | Sorszám: 464
Közeledtek az álláspontok, egyelőre mégsem halasztják el az önkormányzati választás előtti napra tervezett demonstrációt a rendvédelmi dolgozók, bár a belügyminiszter ezt kérte tőlük. http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=340537

Téma: A férfiak meg dögöljenek meg...
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 25. 22:12 | Sorszám: 471
Jövedelmi viszonyaink 40 évvel ezelőtti szintje

Semmi gond a jövedelmi viszonyainkkal. Akinek van munkája, az jobban él, mint 2000 előtt bármikor. A munkanélküliség viszont tényleg komoly probléma.


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 25. 21:10 | Sorszám: 1857
A "Mi rendőreink" c. téma hova lett? A Gugli sem találja.

Téma: A férfiak meg dögöljenek meg...
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 25. 20:46 | Sorszám: 462
(Talán kellene egy nyugdíjas topik is.)

Egyik nyudíj előtt álló ismerősöm szokta mondogatni:
- Nekem még valószínűleg lesz nyugdíjam. A gyerekeimnek valószínűleg már nem. Az unokáimnak pedig már biztosan nem lesz.


Téma: Antall 1 dologban tévedett..
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 24. 15:49 | Sorszám: 82
esetleg betévedő
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 24. 15:46 | Sorszám: 81
Örülök, hogy vannak még itt kitartó emberek!
Amit írtál, az egyértelmű, és köztudott. De némelyek azt hiszik, hogy ha nagyon sokszor írják le az ellenkezőjét, akkor az majd igaz lesz.
Sajnos nekem nincs kedvem vitatkozni velük, pedig muszáj lenne, hogy az ide besetleg etévedő fiatal olvasók ne higgyék azt, hogy Antall buta volt.
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 24. 12:56 | Sorszám: 75
és tudom, az utolsó morzsáig minden élelmiszert átvettek tőlünk

Milyen árfolyamon is?


Téma: Jobbik: 855.109
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 24. 12:47 | Sorszám: 2758
Staudt helyében pl. bevenném a programomba, hogy jövőre 3%-os GDP növekedés lesz, és 16%-os egykulcsos SZJA.
És ha tényleg az lesz, akkor verném a mellemet, hogy ez az én programom.

Téma: Mit eszünk ma ?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 24. 07:24 | Sorszám: 4561
Ezért kérdeztem a kertes házat. Képzeld el a szomszédokat mondjuk egy 10 emeletes panelban!

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 23. 22:11 | Sorszám: 3819
Ki mondta a 2013-at?

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 23. 22:09 | Sorszám: 1826
Szerintem reakciós.

Téma: FŐPOLGÁRMESTER ÉS POLGÁRMESTER VÁLASZTÁSOK
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 23. 22:07 | Sorszám: 506
Mér', 56-ban hol volt még forradalom?

Téma: Kormányozzunk !
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 23. 22:04 | Sorszám: 1035
Fasza!
Jó lenne kihasználni, hogy Németországban a szakképzett emberekből éppen hiány van. De itthon kellene kihasználni, nem úgy, hogy "itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen".

Téma: Antall 1 dologban tévedett..
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 23. 21:59 | Sorszám: 38
Tévedsz, Antall egy tisztességes bátor, és nagytudásu hazafi volt.

Igaz. De öregember. És öregembertől nem szokatlan módon föladta a küzdelmet. Emlékszel: "Tetszettek volna forradalmat csinálni!" Azaz: "én nem bírok velük, önöknek kellett volna legyőzni őket."
Hát most legyőztük őket. Orbán fiatal volt, erős volt, nem rogyott össze az első pofon után, és mi megcsináltuk neki a forradalmat.


Téma: Mit eszünk ma ?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 23. 21:50 | Sorszám: 4559
Kertes házban laktok?

Téma: FŐPOLGÁRMESTER ÉS POLGÁRMESTER VÁLASZTÁSOK
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 23. 18:52 | Sorszám: 499
Na ha eddig nem esett volna le, kedves olvtársak, akkor talán most: a Szabó Ervin Könyvtár átnevezését is a baloldal találta ki. Eddig Tarlós kiváló érzékkel kikerülte azt a csapdát, de az ártatlannak tűnő 56-os emlékműbe bizony belelépett. Az mszp pedig rögtön kihasználta, és hazudott egy nagyot: riasztó támadássorozat indult a fővárosban a kultúra ellen. Ide sorolta azt a szándékot, hogy eltüntetnék a főváros címerét, amelynek százéves hagyományai vannak, megváltoztatnák a Szabó Ervin Könyvtár nevét, valamint kicserélnék a szabadságot jelképező 56-os emlékművet.

Az 56-os emlékmű egy borzalom, egyértelmű, hogy el kell távolítani. De talán nem éppen most kellett volna erről beszélni.


Téma: A médiatörvény végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 23. 13:52 | Sorszám: 0
(Csak azért "végnapjai", hogy a cím ne lógjon ki a sorból. )

Olvastátok? http://www.google.com/hostednews/afp/article/ALeqM5iwQNIXTbqes78QMQ3xE7w_nKjvwQ
Hungary's much-criticised new media law was reminiscent of a totalitarian regime, the OSCE's media freedom representative said Tuesday on the margins of a conference on free speech in Budapest.

"Laws like this have only been known in totalitarian regimes where governments are restricting free speech," Dunja Mijatovic of the Organization for Security and Co-operation in Europe (OSCE) told AFP.

"These laws are not in compliance with OSCE standards, and Hungary signed up to them so now it is up to them to accept my recommendations or refuse to cooperate," she added.

Magyarul: Dunja Mijatovic akar helyettünk médiatörvényt írni.
Azért remélem, nem kakkantunk be. Már csak azért sem, mert a nemzetközi sajtó sehol nem hozza ezt a hírt, ellenben az összes angol nyelvű magyar újság rögtön rázizzent. Azaz Dunja Mijatovicnak valószínűleg itthonról súgnak.


Téma: Az elállatiasodott baloldal: MIÉRT?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 23. 10:20 | Sorszám: 11
Még több kötelező népszavát a szociknak! Kell az előfizetés, hogy legyen miből fizetni a kártérítést.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 22. 21:18 | Sorszám: 3815
A Jupiter-Hold együttállást éppen most? Holnap talán még közelebb lesznek, de nem tudom biztosan.

Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 22. 10:23 | Sorszám: 1877
Azért kritikával olvasd! Számomra is nyilvánvaló, hogy Szőcs Balázs nem önygilkos lett. Sok körülmény szól ellene.
Ellenben a levél szerintem legendát akar gyártani. Túl életszerűen mutatja be azt a bizonyos H. Szebasztiánt. Gyermekkori dolgairól ír, mint ahogy azt egy bűnügyi regényben megszoktuk. Azt is el tudom képzelni, hogy nincs terelési szándék a levél mögött, hanem egyszerűen valamelyik írónövendék így teszteli a képességeit.

Téma: Jobbik: 855.109
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 21. 23:10 | Sorszám: 2727
Én inkább sírnék.
feltörték az Üllői út és Delej u. kereszteződésénél álló autómat. ...
Nyílván az ilyen esetek miatt kell a Magyar Gárda Mozgalmat is üldözni. Érdekes módon, amíg Önök nem kezdtek boszorkányüldözésbe a Gárdával szemben, addig ilyen nem fordult elő.

Ismerősöm a közeli József Attila lakótelepen lakik. Tudna mesélni arról, hogy mi minden nem szokott előfordulni. Örülhet a faszikám, hogy az autója megmaradt.


Téma: Matolcsyt fúrják?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 21. 23:00 | Sorszám: 1
És akkor hozzáteszem még azt a pletyit, amit a minap hallottam. Állítólag Matolcsy összes államtitkára fölmondott (de lehet, hogy csak 4-en), ám Orbán Viktor nem fogadta el a fölmondásukat. (Igazából nem tudom, mit jelent az, hogy "nem fogadta el".)

Szóval ha ezeket összerakjuk, akkor azt kell gondolnom, hogy Matolcsy munkáját több oldalról is akadályozzák.
Az a mende-monda is terjed, hogy Matolcsy stílusa elviselhetetlen, nem csoda, ha valaki nem marad meg mellette sokáig. Viszont ez nagyon szembe megy annak a ténynek (tényleg tény), hogy Matolcsynak már hónapokkal a kormányváltás előtt egy 100-nál több fős (sőt talán többszáz fős) csapat gyűjtötte az adatokat, és készítette a programot. Ha elviselhetetlen ember lenne, akkor nem tudott volna egy csapatot összeszedni.

Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 21. 22:50 | Sorszám: 0
Nem feltétlenül kell mindent elhinni az index-nek, de hátha az egyszerűnek tűnő adatokban nem hazudnak:
Szép kis perpatvar kerekedett két csúcsminisztérium, a Matolcsy György-féle nemzetgazdasági és a Navracsics Tibor-féle közigazgatási tárca között, mert előbbi olyasmibe ártotta magát, ami az utóbbi hatáskörébe tartozott.
Augusztus közepén 41 főosztályvezetői posztra pályázatot írt ki a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium. A pályázóknak összesen két hetük volt, augusztus 25-ig adhatták be anyagaikat, a pozíciókat szeptember 6-án már be is lehetett tölteni. Azóta két hét telt el, de még egyetlen egy új főosztályvezető sem állt munkába.

Aztán mai beszólás a portfolio-ról:
Mit képvisel a Fidesz?
...
- Egyrészt a fiskális konzervativizmus, a kisebb állam ...

- Másrészt, a párt erősen populista, szűk látókörű és a gazdasági nacionalizmust is támogatja a Jobbik ellen folytatott harcában. A Fidesz ezen részét Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter "vezeti".


Téma: Antall 1 dologban tévedett..
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 21. 22:42 | Sorszám: 9
Bár a dokumentum filmeseket és a játékfilm készítőket el lehet választani egymástól

El is kell! Láttad Alföldi Tamás "Sejtjeink" c. sorozatát?


Téma: Mi legyen az új neve a Szabó E. könyvtárnak?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 21. 22:38 | Sorszám: 156
Azt hiszem, igen. Ha jól emlékszem, a magyar filmet szeretné nyomatni. Más most nem jut eszembe. Lehet, hogy más nem is volt?

Téma: ProWare dosszié
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 20. 22:27 | Sorszám: 76
A lényeg lemaradt: Az ügyben Papcsák tájékoztatja a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságügyi Tanács elnökeit és hamarosan egyéb jogi lépéseket tesz, azonban ehhez "rendkívül precíz beadványokra van szükség, mert intellektuálisan nagyon felkészült gárda készítette el a szerződéseket" - mondta a fideszes politikus.

Szóval profik voltak, nem piti kis csalók. Saccra szintén valamelyik titkosszolgálat emberei.
Nagyon drukkolok, hogy Papcsákék is profik legyenek.


Téma: Mi legyen az új neve a Szabó E. könyvtárnak?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 20. 22:18 | Sorszám: 80
Szőcsnek, aki eddig sem az okos beszólásairól lett híres új pozijában, nem sok köze van az intézményhez.

Azt hiszem, ez itt a lényeg: a ballib Szőcs segítségével provokál, és tematizál.
(Macisajt megmondta az elején, hogy Szőcs nem egy jó választás.)

Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 20. 18:41 | Sorszám: 70
Amúgy pedig Szabó személyétől valamelyest függetlenül is, ha a szadobüdöskomcsik erősen nyivákolnak valami miatt, akkor az jelenti, hogy azt meg kell tenni.

Nem biztos ám! Lehet, hogy csak egyszerűen szeretnek nyivákolni. Addig is mindenki velük foglalkozik.
Ld. még a viccet a disznóval verekedésről.


Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 19. 23:16 | Sorszám: 1019
(Pardon!)
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 19. 23:15 | Sorszám: 1018
Honnan tudod? Mondta?

Téma: A ballib legszórakoztatóbb sirámai
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 19. 23:11 | Sorszám: 244
Ez már szanyikapitány színvonala. Drukkolok, hogy szanyi ne hagyja magát, és előjöjjön egy ennél is nagyobb baromsággal.

Téma: FŐPOLGÁRMESTER ÉS POLGÁRMESTER VÁLASZTÁSOK
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 19. 23:09 | Sorszám: 491
Szerintem jó az az eredmény. Föltételezem, hogy akik le akarták volna cserélni a Fidesz-es képviselőt, azok mind elmentek, és inkább a Fidesz szavazói maradtak otthon.

Téma: Mi legyen az új neve a Szabó E. könyvtárnak?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 19. 23:01 | Sorszám: 28
Köpeczi Béla könyvtár?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 19. 22:58 | Sorszám: 27
Na na! Wass Albert gyönyörűen ír, csak a témái nyomasztóak.

Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 19. 22:52 | Sorszám: 1016
Idei jóslatom a macskám étvágya alapján: kicsit enyhébb tél lesz, mint tavaly. Tavaly se volt túl hideg, de legalább volt hó.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 19. 22:48 | Sorszám: 3809
A civil világnak ezeket egyszerűen ki kellene közösíteni...!

Hol élsz te? Lady Gaga kedvéért még a Grammy-díjak szabályait is meg akarták változtatni. Aztán valamiért mégsem merték.


Téma: ORBÁN VIKTOR Miniszterelnök.
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 19. 22:23 | Sorszám: 847
Vagy a bankok igazodnak, vagy minisztériumok dolgoznak, vagy mindkettő, mert eltünt az erste oldaláról ez a vérlázító kitétel:
Idézet:
Milyen célok nem finanszírozhatóak?
- Az import áruk helyett hazai áru beszerzését előnyben részesítő beruházás

Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 18. 20:26 | Sorszám: 1647
Jé tényleg! Először azt akartam írni, hogy a HVG mindig is narancssárga volt, de aztán megnéztem a korábbi számaikat: http://hvg.hu/hetilap/archive
Az a furcsa, hogy a "hvg" felirat még soha nem volt fehér. Majd meglátjuk, meddig marad ilyen.

Téma: PROVOKÁTOR
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 17. 13:30 | Sorszám: 45
mindenkiről ki lehet egy elkapott pillanat fotóját tenni.

Igen, de ez fotosop. A fejét rátették a nyakára. Elüt az arca színe a kezétől, illetve az arc kilóg az egész kép fehéregyensúlyából.


Téma: A ballib legszórakoztatóbb sirámai
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 17. 13:24 | Sorszám: 234
Ez mehetne a törzsszavazó természetrajzával foglalkozó topikba is. Ezek az állatok hasonló helyzetben simán királlyá választották volna csótányt.

Téma: Na ezt nézzétek!
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 17. 11:06 | Sorszám: 12
Nálunk sincs ez másképp:
Egyetemista-teszt I.: ELTE vs BME
Egyetemista-teszt II.: PSZF vs. Corvinus
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 17. 11:05 | Sorszám: 11
Nálunk sincs ez másképp:
Egyetemista-teszt I.: ELTE vs BME[/ulr]
[url=http://bombahir.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3095:egyetemista-teszt-ii-pszf-vs-corvinus&catid=122:bombahir-tv&Itemid=504]Egyetemista-teszt II.: PSZF vs. Corvinus

Téma: Lakástámogatások
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 17. 10:51 | Sorszám: 515
Kutato olvtárs jól sejti: a támogatott lakáshitelek nyereséget termeltek. A GKI d-209 idejében készült jelentése szerint 1000 millió forintnyi lakáshitel támogatás 1100 milliónyi állami adóbevétel növekedést eredményezett.
Nem azért kellett megszüntetni a támogatott forinthitelt, mert sokba került, hanem azért, mert konkurenciát jelentett a devizahiteleknek. A pénztőke tudatosan készült arra, hogy a magyarokat, meg a többi kelet-európai balekot devizában eladósítsa.

Téma: Kövér László az Országgyűlés Elnöke
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 16. 22:42 | Sorszám: 127
Azt hiszem összekevertem valamit, mert ferenczikrisztina nem HVG-s, hanem Népszavás.

Téma: A ballib legszórakoztatóbb sirámai
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 16. 22:17 | Sorszám: 223
Jött valami fénykép a minap, amelyiken együtt lehetett látni csótánnyal, meg talán molnárcsabával (asszem, ő is nemmel szavazott a KÁP-ra). Teljesen betegnek tűnt azon is.

Téma: Kövér László az Országgyűlés Elnöke
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 16. 22:10 | Sorszám: 126
Ez a ferenczikrisztina ugyanaz a HVG-s újságíró lenne, aki Kósáról is hamis vádakat terjesztett? Vagy a HVG csupa ilynekből áll?
Valami olyasmi rémlik, hogy állítólag, Kósát valamelyik Debrecen közeli faluban bevitték a rendőrörsre, mert elkapták kurvázás közben. Aztán kicsit később kiderült, hogy abban a faluban nincs is rendőrörs. Még a bíróságra is elment az újságírónő a hülyeségével, és csodálkozott rajta, hogy helyreigazításra kötelezték.
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 16. 22:05 | Sorszám: 125
Bravúros győzelem volt. Legyőzött egy MDF-es meg egy civil jelöltet (színész). Más pártnak nem volt polgármester-jelöltje.

Jujj, ez a demokrácia megcsúfolása!


Téma: Az MSZP végnapjai 2.
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 16. 18:24 | Sorszám: 22
Most az őszi választáson nem. Itt arányos a rendszer, az LMP kifejezetten káros a Fidesznek, eggyel többfelé viszi a szavazatokat.

Ez így van.
Ezzel együtt az LMP kopogtatói nagyon gyanús módon az utolsó pillanatban lettek meg.

Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 16. 16:40 | Sorszám: 15
Nem írtam, hogy örülök neki, csak azt, hogy profik.
Bár nem tudhatjuk, de én azért nagy tétben fogadnék rá, hogy Jávor Benedek adott esetben ugyanott folytatná, ahol Demszky abbahagyta.

Téma: Szocialista csontvázak
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 16. 16:35 | Sorszám: 82
Az MFB-nek van 110 milliárdnyi bebukott hitele. Azokat meg kellene egy kicsit jobban vizsgálni, hogy a hitelnyújtáskor minden szabályszerű volt-e. Ott 1-2 embert biztosan meg lehetne fogni, bármennyire is odefigyeltek a lepapírozással, az az 1-2 ember pedig vallhatna az igazi bűnösökre. Erős Jánosra, csótányra.

Téma: PROVOKÁTOR
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 16. 16:30 | Sorszám: 26
Nincs szó hazugságról. Szerintem nem perelhető.
Szerintem meg tele van hazugságokkal, amik nem tekinthetőek véleménynek. Azaz simán megérne egy pert.
Azt a "fényképet" szó, illetve per nélkül hagyni pedig bűn lenne. Nagyon silány fotosop. A fényképnek álcázott fotosop lehetne az egyik bizonyíték amellett, hogy nem véleményt közölnek, hanem hazugságokkal járatják le Orbánt.

Téma: Az MSZP végnapjai 2.
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 16. 14:17 | Sorszám: 11
Arra is kitért, hogy több ponton is egyezik az ő és Tarlós István Fidesz–KDNP-s főpolgármester-jelölt programja, viszont a hajléktalanok kérdésében szakadék tátong véleményük között.

Ebben a helyzetben hibátlan ellenzéki stratégia! A tavaszi győztes, és a várható őszi győztes farvizén jönnek föl. Ezzel a retorikával mindenkit meg lehet fogni, akinek egy ici-pici esze van, és érzi, hogy a Fidesz tulajdonképpen jó dolgokat csinál (vagy akar csinálni), de 8 év Orbán-gyűlölete miatt soha nem szavazna rájuk.


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 15. 15:33 | Sorszám: 1696
Na ez is egy szép bagázs! Amolyan maffia.
Ha hitelt ad az IMF, abból elvileg nem lehet többet kiszállni. Úgy lehetne kiszállni, hogy a működéshez szükséges hitelt máshonnan, a piacról veszi föl az állam. Ezt akadályozzák meg a hitelminősítők azáltal, hogy a piacot elriasztják a magyar államkötvényektől.

Lesz itt még küzdelem, ami miatt izgulhatunk! Persze az is lehet, hogy csak a szájuk nagy, és az ilyen riogatásokat direkt az önkormányzati választásokra időzítik.


Téma: Viktor, gyertek vissza! (II)
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 14. 23:11 | Sorszám: 1328
Jó estét!

Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 291

Téma: A vörös polip
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 14. 22:40 | Sorszám: 183
Gondolom az uraknak bebarnult a nadrágjuk. Nagyon kíváncsi lennék, hogy Orbán éppen kire, vagy kikre nézett, amikor ezt a fenyegető szóviccet előadta.

Téma: Fogadjunk! ( 2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 14. 22:32 | Sorszám: 1349
Az országgyűlési választásokon 48%-ot kaptak Pesten. Én most optimista voltam, és úgy gondoltam, hogy a győzteshez húzás Pesten is működik, és egy ici-picit 50% fölé mennek.
A többit meg csak úgy meghasaltam. Ha kicsit tovább gyötrődtem volna vele, akkor valószínűleg följebb húztam volna a szocikat, és lejjebb az LMP-t is, meg a Jobbik-ot is. A Jobbik elég nagy bajban van Pesten és Pest Megyében, az LMP-nek meg nagyon nehezen, sőt frcsán jött össze az elégséges kopogtató.

Téma: A vörös polip
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 14. 18:56 | Sorszám: 179
"Sitt, urak, sitt"

Téma: Autópályák
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 14. 16:49 | Sorszám: 4
Jövő év december közepére elkészül M3-as autópálya újabb, Nyíregyházától csaknem Vásárosnaményig tartó, 34 kilométeres szakasza. A beruházás csaknem 32 milliárd forintba kerül – jelentették be kedden Nyíregyházán.

32 milliárdból 34 kilométer autópálya?! Ez a mozgalmi hagyomáyok arcul csapása! A mozgalomban 3 millárdért volt szokás építeni 1 kilométert.


Téma: Fogadjunk! ( 2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 14. 13:08 | Sorszám: 1340
Akkor tippeljünk a fővárosi közgyűlésre! Azt én most teljesen lutrinak tartom.
A tippjeim legyenek mondjuk:
Fidesz-KDNP: 52% -> 17 hely
mszp: 20% -> 7 hely
LMP: 15% -> 5 hely
Jobbik: 13% -> 4 hely

Ezek csak tippek, de nem lepődnék meg, ha a bűnös városban nem lenne meg a Fidesz-nek a többség (17 hely).

Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 14. 11:47 | Sorszám: 1334
És ez így hogy? Most képviselőkre kell fogadni, vagy polgármesterekre?

Téma: A Heti Válasz végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 14. 11:44 | Sorszám: 65
Bárdos miatt ástam elő a topikot (ld. #61), aztán gondoltam, neked is válaszolok.

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 13. 22:57 | Sorszám: 3499
Biztos belharcok vannak. Ezek nagyon enyhe ügyek ahhoz képest, amiket szoci politikusok elkövetnek. verók börtönben van már?

Téma: A Heti Válasz végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 13. 22:49 | Sorszám: 62
Mostanában cikknek látszó fizetett oldalak vannak benne. Már rászoktam, hogy a lap alját nézem lapozásnál, és ha (X)-et látok, vagy azt, hogy "a megjelenést ez és ez támogatta", akkor lapozok is tovább.
(Nem is tudom, minek veszem.)
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 13. 22:45 | Sorszám: 61
Bárdos András micsinál a Heti Válaszban? Pár hete kint volt a címlapon, készült vele egy interjú, most meg a belső borítón hirdet valamilyen @rc-os kampányt. Ez olyan csere-bere alapont ment? Ha csináltok velem interjút, akkor kaptok zsét?

Téma: Zöldnácik, cionisták, LMP, csalók, kommunistafiókák
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 13. 13:27 | Sorszám: 4
a Franciaországban élő kelet-európai romák erőszakos kilakoltatása és kitoloncolása ellen tiltakozik

Semmi erőszak nincs. Kopnak 300 örót, és hosszú tömött sorokban autóznak haza Romániába. (Nem tudom, nem érné-e meg buszjáratot szervezni Borsod-Párizs-Borsod útvonalon. Mondjuk 150 € lenne a jegy. )


Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1161

Téma: Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 12. 18:43 | Sorszám: 4035
nagy zakót fognak kapni az önkorm.választásokon

Hát attól függ, mi számít zakónak. Szerintem Pesten erősítenek az áprilisi eredményekhez képest, vidéken meg valószínűleg meglesz az a bizonyos nagy zakó. Az az érzésem, Pesten egyre többen megeszik azt a dumát, hogy Orbán a felelős az erős svájci frankért.

Szerintem a nagy zakót a Jobbik fogja kapni. Pest Megye 3 legnagyobb településén nem sikerült polgármesterjelöltet állítani. Nem tudom, hogy akartak-e, de a vetélytársnak számító mszp-nek sikerült.


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 09. 22:43 | Sorszám: 1563
hazánkban a politikai elit által elfogadott nézet, hogy a romák beilleszkedése sikertelen volt

Na ha már így előjöttek a cigányok, akkor íme egy hír, miszerint kifejezetten trendi az "antiromaizmus". Először az olaszok, aztán a franciák, és most már a svédek is: Sweden discriminates against Roma


Téma: EU-t akartatok, megkaptátok!
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 09. 22:34 | Sorszám: 52
Most olvasom, hogy a svédek idén kereken 50 cigányt zavartak haza más kelet-európai EU tagállamokba, mert koldulásból éltek. Pedig elvileg Svédországban nem tilos koldulni.
Te milyen szabad mozgásra gondoltál?

Téma: Szocialista csontvázak
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 09. 22:21 | Sorszám: 72
Az origo által megtekintett belső vizsgálati iratok szerint

Mi a szösz?! Már az origo is nyomoz a moszkvai képviselet ügyében? Helyezkednek?


Téma: Elkezdődött.
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 09. 11:12 | Sorszám: 27
Nyílt – helyenként személyeskedő hangvételű – levélváltás zajlott le a budapesti bíróságok helyzetéről a Fővárosi Bíróság (FB) elnöke, Gatter László és a Legfelsőbb Bíróság (LB) vezetője, Baka András között.

Téma: EU-t akartatok, megkaptátok!
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 08. 22:20 | Sorszám: 43
Orbán azt is elmondta 2002-ben, hogy itt a pénztőke fog kormányt alakítani. Úgy is lett. A pénztőke meg simán megszegte a saját magával kötött megállapodást, mert akkor neki az volt a jó.
Most meg a pénztőke beszól, hogy az MNB-be ültetett emberükre is alkalmazni akarjuk a mindenki másra érvényes jogszabályokat.

Amúgy meg hol az a jólét, amire csótány költötte a hitelt?


Téma: Coaching
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 08. 12:53 | Sorszám: 38
(Viszonyítás kérdése. Egyik kolégám azt mondta, hogy "ezt is baltával kellene szaporítani, hogy aztán puskával vadászhassunk rá". Természetesen ő is a szerzőre gondolt.)
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 08. 12:45 | Sorszám: 36
A buzeránsok szerint mindenki látens buzi.
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 08. 12:41 | Sorszám: 34
Rossz a ragzásod, gazduram. Olyan falusias.
Posztmcdonalizált!

Fogadjunk, hogy a kiállítóteremben kiállított fekália és a közönséges szar közötti különbséget sem érted!

Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 08. 10:28 | Sorszám: 6
Nem hiszem. Egy fordítógép soha nem lenne képes olyan gyöngyszemet kiadni magából, mint a "posztmcdonalizált".
Nem győzök betelni vele, muszáj újra leírnom: posztmcdonalizált.
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 08. 10:25 | Sorszám: 5
Lol! Sőt, megalol!
Azt hiszem, új kevencet találtam: posztmcdonalizált.

Amúgy gyönyörű szép írás! Ez az ontológia kócs még a számomra érthető szavakkal is össze tudott hozni teljesen érthetetlen mondatokat.

Ontológiai kócsnak hol tanul ez ember?


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 07. 22:20 | Sorszám: 1439
Hogy lehet valaki olyan állat, hogy titkos dokumentumokat a kocsijában hagy?

Nem ott hagyta. Oda tette. Így volt megbeszélve.
Legalább megvan az új terrorelhárítási központ első ügye. Aki értékes dokumentumokat bízott egy vállalkozóra, azt pedig rögtön ki is lehet rúgni.


Téma: Dr. Hoffman Rózsa
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 07. 22:00 | Sorszám: 7
Ja lemaradt: Macisajt írta az előzményt.
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 07. 21:58 | Sorszám: 6
Itt válaszolnék erre:
Idézet:
Hoffmann Rózsa is elment hillerrel(!) vitázni. Kihozták a sodrából és azt mondta ("aki ilyen kiürült államkincstári vagy költségvetési helyzetben radikális béremelést követel, az vagy ostoba vagy bohóc, mert egyszerűen nincs honnan")
Rögtön ballib kampány épült rá.

Hoffmann Rózsa sajtófőnöke béna. Nincs ember, nem tudták lecserélni a gárdát, úgyhogy szerencsétlen Hoffmann Rózsa a hiller sajtósaival dolgozik. Azok meg így dolgoznak.

Azaz már megint béna a Fidesz. De hátha belejönnek még.


Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 07. 13:59 | Sorszám: 1635
OFF

Heló Maci!
Jó az az e-mail cím, amit itt megadtál?


Téma: EchoTV, HírTV
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 06. 23:36 | Sorszám: 152
Az MTV-s lemondását én is jellemhibának tartom. Nyugodtan megvárhatta volna, amíg kirúgják, vagy legalább új főnököt kap.

Téma: Szánalmas Zindex!
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 06. 23:28 | Sorszám: 191
(Egy zárójeles megjegyzés lemaradt: ötletadókból is kevés lehet náluk, meg a megrendelőiknél, mert állandóan ugyanazokat a szófordulatokat ismétlik, mintha minden fröcskölődő írásuk ugyanattól az embertől származna. Pl. azt a bizonyos "összeomlott" szót, amit korábban az IMF-es tárgyalásokra használtak, most pedig Orbán elképzeléseire.)
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 06. 23:23 | Sorszám: 190
Valamiért úgy érzem, a végnapjaikat élik.
Nagyon bedurvítottak az utóbbi 1-2 hétben, és utolsó csatlósként folyamatosan annak a 8%-os pártnak az alfelét nyalják, amelyiktől minden épeszű politikai erő igyekszik távol tartani magát (mert politikai leprások - ld. még Zárug Péter Farkas elemzését a Demokratában). Ma pl ilyennel: http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/06/orban_gazdpol_imf/
Ez a cikk már ugyanaz a színvonal, mint a Teller-levél. Csakhogy most nem lesz belőle múosz-elnöki cím jutalmul. Most szánalmas vergődés és kimúlás lesz belőle.
A vergődés már egy ideje tart. A "belföld", a "gazdaság" és lassan a "külföld" rovat is ritkábban frissül, mint a hirtv.hu, vagy az mno.hu oldalon, és a megjelenő írások egy része ismétlés. Nem marad más a zindex-nek, mint a fanyalgós, köcsögölős blog-ok, meg a bulvár. Arra meg senki nem kíváncsi. Legalábbis azok nem, akik képesek 1-2 mondatnál többet elolvasni.

(Meglepő, hogy az IMF-hitellel milyen sok cikkük foglalkozik még most is. Orbán dakota lovas vicce illik rájuk. Valamelyik bank, vagy csótány körei tulajdonosok lehetnek a zindex-ben, hogy erről a nyilvánvalóan döglött lóról nem engedik leszállni a szerkesztőséget.)


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 06. 23:04 | Sorszám: 3764
EMBERTELEN.

Akkor egy kicsit felvidítlak. Képzeld el, hogy annak a baromságnak, amit láttál, forgatókönyve van, ami Ámerikában készült, és a magyar - öö, izé - magyarországi adók komoly pénzekért megvették.
Ami ebben rossz, hogy ilyenekre van pénz.
Ami ebben jó, hogy van még honnan tanulni a hülyeséget. Azaz ebben (egyelőre) le vagyunk maradva.
Ami szintén rossz, hogy az összes ismerősöm nézi. (És amikor náluk vagyunk, és ez megy a háttérben, és a lányomat elzavarom, hogy ne lássa, akkor beszólást kapok tőlük.)


Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 05. 11:52 | Sorszám: 1303
Apropó alkoholizmus.
Gorgó, ha te úgyis kint vagy, utánajárnál a kedvemért egy dolognak? Én úgy tudom, hogy ha valaki Svédországban az alkoholfüggőségig eljut, akkor attól kezdve receptre fölírják neki a napi alkoholadagot. Eddig két forrásból hallottam erről (az egyik egy svédországi szerb alkoholista volt), de ettől még nem feltétlenül igaz. Esetleg a részleteket ki tudnád deríteni? Ha tényleg fölírják, akkor mit, mennyit, kinek, és milyen rendszerességgel?
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 05. 10:54 | Sorszám: 1301
Tényleg az. Soha nem értettem, hogy a Turkuba, meg Helsinkibe menő hajókon miért olcsóbb az alkohol, amikor Finnországban megint ugyanolyan drága. Biztos valami off-shore cég üzemelteti a hajókat.
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 05. 10:51 | Sorszám: 1300
Dánia túl közel van, addig be sem lehet rúgni. Inkább Tallinba mennek, vagy Pétervárra.
Az alkoholból olyan jól élnek a hajózási társaságok, hogy pl. Stockholmból (illetve Nynäshamn-ból) egy tallini út olcsóbb, mint egy gottlandi, pedig az utóbbi csak köbö harmad olyan hosszú. Viszont belföldi.
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 04. 15:43 | Sorszám: 1271
Szerintem alapvetően a tekintélytisztelettel függ össze. Nyilván a korai életszakaszban alakult ki

Kedves Jane! Itt Orbánról van szó?
Szerintem Orbánban korábban baromira nem volt semmilyen alázat. A 8 év szívásunk két dologról szólt: csótány fölélte az mszp jövőjét, és Orbán alázatot tanult.
Ahogy a közszerepléseit látom, Orbánban most se lenne alázat, csak visszafogja magát.


Téma: Hiperolcsó buliszettek
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 04. 12:57 | Sorszám: 17
És a legújabb kedvencem: "funkcionális működés". Remélhetőleg az ódivatú "működés"-t hamarosan elhagyjuk, és "funkcionális funkcionálás"-t fogunk mondani.

Ez pedig egy létező pályázat: "... város városközponti akcióterülete attraktivitásának valamint funkcionális működésének fejlesztése". (A vesszőt nem én hagytam le.)
Tulajdonképpen az attraktivitás is szép szó. Ugye?!

Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 04. 12:43 | Sorszám: 15
Megint tanultam valamit: "beautytrend". Többesszáma: "beautytrendek".
Láttam már leírve azt is, hogy celebtrend. Ennek még nem tudom a többesszámát.

Téma: EchoTV, HírTV
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 04. 09:05 | Sorszám: 127
2002-ig dolgozott már ott, de nem műsorvezetőként, hanem (azt hiszem) a Híradó szerkesztőjeként.

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 1118

Téma: EchoTV, HírTV
Egzisztenciális kvantor
2010. szeptember 03. 23:11 | Sorszám: 122
Szvsz Ókovácsot az átlag MTV-néző nem értékelné. Túl okos, túl unalmas nekik.

Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2010. augusztus 05. 22:19 | Sorszám: 1156
Lehet, hogy ezek már tavaly megpróbálkoztak a forint bedöntésével, csak valamiért nem sikerült nekik?

Téma: Az USA végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. augusztus 05. 22:15 | Sorszám: 58
Újra házasodhatnak a melegek Kaliforniában
Az amerikai szövetségi bíróság érvénytelenítette a 2008-as népszavazás nyomán életbe lépett tiltást ... Vaughn Walker szövetségi bíró helyi idő szerint szerdán kihirdetett ítéletében elrendelte a tilalom azonnali feloldását

Nem kell csodálkozni: buzi a bíró


Téma: mamácska
Egzisztenciális kvantor
2010. augusztus 05. 12:37 | Sorszám: 1140
http://www.forexpros.com/currencies/eur-huf-chart
11:40-kor már alatta volt.

Téma: Bársony András et. kettős állampolgársága
Egzisztenciális kvantor
2010. augusztus 05. 10:48 | Sorszám: 123
Na az üdülési alapítvány megérne egy külön topikot. Az talán a szoci lopás egyik zászlóshajója. Nem lepődnék meg, ha az is csótányék kezében lenne.
Fölháborító, ami ott folyik az üdülési csekkekkel. Az állam lemond az üdülési csekkeket illető adóról és járulékokról, hogy rászoktassa a munkáltatót az üdülési csekk alkalmazására, aztán az MNÜA leszed 10% sápot a beváltásnál. A nyereséget pedig a haveri szállodákba pumpálják. Vagyis az állam elbukik köbö 100 Ft-ot minden 100 Ft-nyi üdülési csekken, hogy a haverok kapjanak helyette 10-et.

Téma: Új hungarikumok
Egzisztenciális kvantor
2010. augusztus 05. 10:31 | Sorszám: 32
Nem biztos ám. Váza Gusztáv 500 évre előre tervezett, és nagy jót cselekedett a népével. Ha az a hajó az első viharban süllyed el a nyílt tengeren, a kutya nem emlékezett volna rá. De Gusztáv azt is látta előre, hogy az édes víz és sós víz határán elsüllyedő hajó nem rohad szét, és így hosszú ideig komoly tétel lesz a késői svédek GDP-jében a Váza múzeum. Talán még az inflációt is kiszámolta 500 évre előre, és úgy ítélte meg, hogy a hajó kiállítási tárgyként való alkalmazása ilyen nagyon hosszú távon már jobban megtérül.
Egzisztenciális kvantor
2010. augusztus 05. 10:16 | Sorszám: 24
Azt mondják, a lövöldöző faszi autója tele volt fegyverekkel. Biztos a közértben vette.
Ez is javulás, mert 4 hónapja eleve harckocsival közlekedett volna, csak azt 2 hete le kellett adnia.
Egzisztenciális kvantor
2010. augusztus 05. 10:13 | Sorszám: 22
Igazából a Vénusszal semmi bajom nem lenne, ha itthon gyártanák. Sajnos nem tudtam leellenőrizni, mert már évek óta disznózsírral főzünk, és éppen nem volt otthon olaj. Csak azért írtam, hogy fölismerjétek a címlapról az akciós újságot, ha ilyet láttok.
Ellenben a Pilóta és Ráma fölsorolását pofátlan hazugságnak tartom, mert mindkettőt külföldön gyártják. (A Rama-nak 859-es a vonalkódja, de a csomagoláson nem találtam meg, hogy melyik országban készült.)

Téma: A férfiak meg dögöljenek meg...
Egzisztenciális kvantor
2010. augusztus 04. 22:19 | Sorszám: 74
Jut eszembe! Terry Black majd nyugdíjba mehet 40 év munkaviszony után? Vagy a Rácz Károlyként töltött évek nem számítanak?

Téma: Új hungarikumok
Egzisztenciális kvantor
2010. augusztus 04. 22:16 | Sorszám: 4
Komoly, direkt megnéztem megint. Auchan akciós újság, érvényes 2010. augusztus 6-12-ig, címlapon Vénusz étolaj, meg egy "Auchan Hungarikum" tulipános címke.
A 8. oldalon van a kávé meg a pilóta keksz. Biztos van még más hülyeség is, csak én nem ismerem a termékeket, mert most vettem észre, hogy a Rama is ott van, ráadásul a fényképén ott virít, hogy "Za slastice / Za peko". Igazi hungarikum.
Egzisztenciális kvantor
2010. augusztus 04. 19:17 | Sorszám: 0
A madaras teszkó (osan) akciós újsága külön oldalt szentelt az általuk forgalmazott hungarikumoknak. Többet között ezeknek:
- Omnia kávé. Gondolom frissen szüretelt magyar kávéból készül.
- Győri pilóta vaníliás karika. Mi a szösz!? Hazahoztuk a gyártást Lengyelországból?

Téma: 01:15 AM
Egzisztenciális kvantor
2010. július 25. 19:59 | Sorszám: 117
Gyümölcs a jég miatt nincs. Legalábbis nálunk. A környékünkön 1-2 szélvédett helyet leszámítva sehol nem volt cseresznye. Nekünk is az egyik szilvafánk majdnem kiment, úgy elverte a jég. A másikat a ház megvédte, azon maradt 1-2 szem.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 25. 19:48 | Sorszám: 116
Összeesküvésre gyanakszom. Mondjuk valamelyik cég elterjeszt valamilyen betegséget, amelyik kiirtja a méheket, és amikor már nagy lesz a pánik, akkor piacra dobják az ellenszert. Még nagyobb üzlet lenne a génmódosított méh, amelyik szaporodásképtelen, és darabra kell venni.

Téma: Seres Mária – Egy mindenki ellen, mindenki egy ellen
Egzisztenciális kvantor
2010. július 25. 19:31 | Sorszám: 79
(Valahogy nem ér meglepetésként, hogy te nem díjazod a Civil Mozgalom húzását.)

Azért ne felejtsd el, hogy (a hírek alapján) kapolyi adja a pénzt, és Schmuck lesz a jelölt. Ha ez a banda labdába rúg egyáltalán, akkor is legföljebb Schmuck maga, esetleg kapolyi 1-2 embere kerül be a közgyűlésbe. Rájuk kell haragudni.


Téma: Nem egy liberális Fidesz-re szavaztam
Egzisztenciális kvantor
2010. július 25. 19:24 | Sorszám: 70
Remélem, hogy jól értelmezem az eseményeket, és a bankadó egyben a Fidesz konzervatív oldalának a győzelme is a liberális oldallal szemben.

Téma: Nemzetközi össztűz OV kormányára
Egzisztenciális kvantor
2010. július 25. 19:22 | Sorszám: 60
Olgyai Valaki ezt megírta köbö 2.5 éve a gondolán: nekik VAN titkosszolgálatuk.

Téma: Nem egy liberális Fidesz-re szavaztam
Egzisztenciális kvantor
2010. július 25. 16:13 | Sorszám: 66
Fellegire jó lesz odafigyelni. Most a Heti Válaszban fényezi magát.
Úgy látszik, a Matolcsy és Fellegi közötti viszály híre már a sajtóhoz is eljutott. A Heti Válasz is úgy tudta, hogy Matolcsyt félre fogják állítani.

Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2010. július 25. 15:12 | Sorszám: 118
három nap alatt összetákolták a gazdasági akciótervet

Akárhogy is fröcsög, ebből csak rosszul tud kijönni. Mert 3 nap alatt több érdemi munkát végeztek, mint csótány 5 év alatt.


Téma: Seres Mária – Egy mindenki ellen, mindenki egy ellen
Egzisztenciális kvantor
2010. július 25. 15:05 | Sorszám: 73
Hát hogy pontosan ki futtatja, azt nem tudom. Meglehetősen ellentmondásos volt a szereplése az utóbbi 2 évben.
Viszont szerintem az önkormányzati választásokon nem a Fidesz-től fog elvenni szavazókat. A Fidesz-tábor köszöni szépen, jól van, és szépen gyarapszik. Ők nem lesznek vevők egy Schmuck Andorra. Ellenben a maradék XIII. kerületi panelproli talán igen.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 24. 21:31 | Sorszám: 66
Ez jó, ennek örülök!

Téma: Kormányzati lúzerségek
Egzisztenciális kvantor
2010. július 24. 21:18 | Sorszám: 347
Havi hány millió forintért lenne független?

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. július 23. 23:27 | Sorszám: 3599
Sajnos nem találok linket (na legalább most már tudom, ki üzemelteti a guglit), de asszem mindhárom nagy minősítő valamilyen A-s osztályzatot adott a Lehman Brothers-nek közvetlenül a csőd előtt.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 23. 22:58 | Sorszám: 3597
A Moody's leminősítette a magyar államadósságot?
Akkor nem kell izgulni. Ha jól tudom, a Moody's volt az, amelyik AAA-t adott a Lehman Brothers-nek 1 nappal a csőd előtt.

Téma: IMF - Ruszkik haza !
Egzisztenciális kvantor
2010. július 23. 13:54 | Sorszám: 42
Lehet, hogy jó csaj, de nem tud öltözködni. Fekete lakkcipőhöz piros bőrtáskát választott.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 23. 13:52 | Sorszám: 41
Pontosan ezt értettem azon, hogy "önjáró". Nem az alapító államok érdekeit képviseli.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 22. 23:51 | Sorszám: 11
Azért sem hiszem el, hogy az IMF orosz befolyás alatt állna, mert szerintem az IMF kapzsisága is hozzájárult ahhoz, hogy a Fidesz-nek 2/3-a lett. Csomó olyan népszerűtlen intézkedést hoztak (családi pótlék megadóztatása, GYES lerövidítése, ...), amiknek kicsi volt a hozadéka, ellenben a szoci szavazók is kiakadtak miattuk.

Inkább azt tudom elképzelni, hogy az IMF önjáró lett. Lehet, hogy az orosz (származású) maffiózóknak is van benne befolyásuk, de az orosz állami irányítást valószínűtlennek tartom.


Téma: Dr.Morvai Krisztina
Egzisztenciális kvantor
2010. július 22. 23:14 | Sorszám: 1997
Baló beszédhibáinak elemzéséből egy komplett logopédus évfolyam szakdolgozatai is kijönnének úgy, hogy nem lenne két egyforma.

Téma: IMF - Ruszkik haza !
Egzisztenciális kvantor
2010. július 22. 22:59 | Sorszám: 4
Ez a fonák összeesküvés-elmélet korábban nekem is eszembe jutott, csakhogy egy pár napja amerikából jött valami olyasmi nyilatkozat, hogy Európának jobban meg kellene becsülni az IMF-et, mert csak az IMF tudott segíteni a bajba jutott országoknak, az EU nem.
Sajnos a konkrét nyilatkozatra nem emlékszem. Pedig meg kellene keresni, és eldönteni, hogy ez hivatalos USA álláspont-e, vagy sem.

Téma: Bankok nyeresége, vesztesége
Egzisztenciális kvantor
2010. július 22. 16:16 | Sorszám: 228
Dehogyis! Százalékban.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. július 22. 16:04 | Sorszám: 290
Magyarország elindult a pénzügyi függetlenség felé - hangsúlyozta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) ülésén.

1
Matolcsy György elmondta: Magyarország akkor lesz képes a jövőbeni stratégiáját megvalósítani, ha képes lesz tágítani mozgásterét a pénzügyi függetlenség megteremtésével.

Aláhúzta: ennek során az országnak az államadósság GDP-hez mért szintjét a jelenlegi 80 százalékról 70, majd 60 százalék alá kell csökkenteni, ezzel párhuzamosan az európai uniós partnerekkel egyeztetve az ország az államháztartási deficit idei 3,8 százalékos tervezett mértékét a következő években 3 százalék alá fogja mérsékelni a GDP-hez képest, de szükség van a mostaninál rugalmasabb monetáris politikára is.

A nemzetgazdasági miniszter megjegyezte: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelenleg nem él kellőképpen a monetáris politika eszközeivel, a monetáris élénkítés lehetőségeivel.

Fasza! Mintha hájjal kenegetnének.
Ezek szerint a következő lépés simor kilökése lesz. Gondolom az IMF után az már nem okozhat gondot. Reméljük, az IMF nem lő utánunk, amíg simor ül a pénzünkön.


Téma: Orbán Viktor: A Legnagyobb Magyar?
Egzisztenciális kvantor
2010. július 22. 15:56 | Sorszám: 68
Onogur jobb képeket tett be.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 22. 15:55 | Sorszám: 67
Persze hogy ártatlan! Mert hogy ártatlan arcot rendeltek a fotosopos embertől. Ahogy fiatal, feszes bőrt is rendeltek.

Téma: Bankok nyeresége, vesztesége
Egzisztenciális kvantor
2010. július 22. 13:44 | Sorszám: 219
Apropó FED. Már a FED sem a régi. Obama csinált mostanában valamit, amiért szerintem Kennedyt nem lelövik, hanem fölnégyelik, és a 4 darabját az USA 4 nagyvárosában kiakasztják. Csak sajnos a lényegre nem emlékszem, hogy mi az. Neked nem ugrik be? Talán meg akarná adóztatni a FED-et, vagy valami felügyelőbizottságot ültet a nyakukra?

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 989
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 976
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 972

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. július 20. 23:18 | Sorszám: 4987
... hogy Tőkés László Faludy elárvult luvnyájával jött össze? Hová tette a szemét?

Téma: Nemzetközi össztűz OV kormányára
Egzisztenciális kvantor
2010. július 20. 23:11 | Sorszám: 12
Valóban:

Sosem jó jel, ha az IMF megszakítja egy kormányzattal a tárgyalásokat, hiszen ez általában strukturális problémákra utal. Ám ezúttal a Valutaalap asztalbontása inkább a színpadi vihar kategóriájába eshet, azaz fenyegető fellépésével erősebb alkupozíciót akarhat kiharcolni magának - vázolta véleményét lapunk kérdésére Christian Tegllund Blaabjerg, a dán Saxo Bank vezető részvénypiaci stratégája.
...
Mindazonáltal a szakember szerint a fejleményeknek a hazai tőzsdén csak korlátozott hatásuk lehet. Aggasztóbbnak tartja viszont a tárgyalások megrekedésének forintra gyakorolt - adott esetben elhúzódó - hatását. Az euró/forint kurzus két héten belül elérheti a 295-300-as szintet, ott azonban már érdemes lehet forint-longpozíciókat nyitni az európai közös devizával szemben - véli Blaabjerg. A 300 közeli szint elérését követő konszolidációs szakaszban ugyanis visszakúszhat a 280-290 közötti sávba a jegyzés.

A jelentős további forintgyengülésnek gátat szabhat, hogy azt igencsak megsínylenék a devizahitelesek. Márpedig az EU Blaabjerg szerint nem engedheti meg magának, hogy a sorozatos hitelbedőlések következtében megrendüljön egy tagállam ingatlanpiaca és egyben gazdasága is.


Téma: Második Orbán kormány.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 20. 22:55 | Sorszám: 305
Ez az "iszonyatosan" vajon kitől származik? Nagyon retteghet az illető, ha ilyen szavakat használ.

Téma: Bankok nyeresége, vesztesége
Egzisztenciális kvantor
2010. július 20. 21:35 | Sorszám: 149
Nem kell izgulni. Mire mi oda jutunk, hogy bevezessük, addigra megszűnik magától.

Téma: Nemzetközi össztűz OV kormányára
Egzisztenciális kvantor
2010. július 20. 21:24 | Sorszám: 5
A Handelsblatt az IMF-nek azt ajánlotta, gyorsan jöjjenek vissza.

Tudod, ha az embernek kis tartozása van, akkor rosszul alszik. Ha nagy, akkor a bankár alszik rosszul. Az osztrák bankoknak 37 milliárd dollárja van itt. Ha a kormány csődbe megy, akkor a hajukra kenhetik a hiteleiket.


Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. július 20. 18:37 | Sorszám: 223
Jelen esetben azt gondolom az a helyes magatartás amit Vona testvír cselekedett. Nevesűl, hogy ez ügyben a kormányt támogatásukról biztosította.

Csodálom, hogy onogurtól még nem kapta meg, hogy "likudnyik".


Téma: Második Orbán kormány.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 20. 18:29 | Sorszám: 297
Egy biztos: Orbánt jól felhúzták

Vagy Matolcsyt. Vagy mindkettőt. Valami olyasmit olvastam a minap (de lehet, hogy már én is megzavarodtam a nagy ködösítésben), hogy Matolcsy a mérleg-főösszegre vetített 0.38%-os adóval kezdett, hogy az a tárgyalási alap, mit szóltok hozzá. Erre az a 6 bank kiszaladt panaszkodni az anyabanknak, meg az EU-nak, meg az IMF-nek. Erre Matolcsy azt mondta, hogy jó, akkor legyen 0.45%. Ekkor a nyugati anyabankok megvonták a tárgyalási jogot a magyar leányoktól, és a nyakunkra küldték az IMF-t. Ekkor kezdett örülni a zindex, meg a hasonlók. Aztán az IMF lepattant, a forint köszöni szépen, jól van, a ballibák meg hörögnek.


Téma: Bankok nyeresége, vesztesége
Egzisztenciális kvantor
2010. július 20. 09:43 | Sorszám: 107
Idézet:
Most, hogy a helytartók helyett a magyar érdekeket védő kormánnyal állnak szemben, hirtelen semmi sem jó nekik. Hirtelen meglátták a költségvetési lyukakat, hirtelen felfedezték az állami cégek és a közlekedés (BKV, MÁV) állapotát. Hirtelen rádöbbentek, hogy a költségvetés tarthatatlan, s természetesen megszorításokat várnak el a nemzeti kormánytól. Természetesen a román modellt akarják kikényszeríteni minálunk is.

Hm. Így egy kicsit más értelmet nyer az a korábbi hír, hogy Románia is akar valamilyen bankadót, de még a budapesti események végkifejletére vár.
Itt tényleg forradalom és szabadságharc zajlik, és Orbánék tényleg lavinát indíthatnak el.


Téma: Pintér beindult!
Egzisztenciális kvantor
2010. július 19. 23:20 | Sorszám: 242
Ugyan, nincs miért. El szoktam felejtkezni róla, hogy mi itt nemszadista meg pascal kartáccsal nagyon egy húron pendülünk, de mások esetleg másképp reagálják le az ilyen álhíreket.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. július 19. 23:13 | Sorszám: 4950
Az origo nem hozta a lényeget:
A Fidesz délelőtti frakcióülésén résztvevő, neve elhallgatását kérő egyik képviselő szerint a higgadtnak tűnő Orbán arról beszélt, hogy egy fontos kérdésben volt vita az IMF-fel, és ez a bankadó.
A valutaalap tárgyalóiról a kormányfő azt mondta, úgy viselkedtek, mintha a magyar bankok érdekvédelmi szervezetétől jöttek volna - mondta a képviselő, aki szerint Orbán azt is közölte, hogy szerinte az IMF a bankadóról szóló csütörtöki parlamenti szavazásig fog nyomást gyakorolni Magyarországra, ezután pedig majd konszolidálódik a helyzet.

Szóval ami a ballib hírekből kimaradt:
1. Orbánék számítottak erre a hisztire, ami végül nem bizonyult olyan komolynak, mert 290-nél megállt a forint.
2. Az imf házhoz ment a pofonért, és kapott is egy baromi nagyot. Képes volt néhány szaros magyarországi leánybank miatt elszenvedni ezt a presztizsveszteséget.


Téma: Jobbik: 855.109
Egzisztenciális kvantor
2010. július 19. 22:58 | Sorszám: 1756
Komolyra fordítva a szót, ez tényleg eléggé erjedésnek látszik, de még nem biztos, hogy az. Az is lehet, hogy egyszerűen kilökik a gyengéket, a maradék pedig megszilárdítja a helyzetét. A Fidesz is akkor indult növekedésnek, amikor kirakták Fodort, meg Ungár Klárát.
Jó, a stílus egészen más, de azért adhatunk egy kis esélyt annak, hogy ez nem rothadás.

Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2010. július 19. 22:51 | Sorszám: 1572
Nekem az tetszik, hogy "a tárgyalások összeomlottak". Nem "megszakadtak", vagy "szünetelnek", hanem "összeomlottak".
Ugye milyen jó kis képzavart voltak képesek összehozni, csak hogy riogassák a maradék balos olvasót? Holnap már az lesz, hogy "a tárgyalások kataklizmában végződtek", vagy a "a gazorbán brutálisan kivégezte a tárgyalásokat".

Téma: Pintér beindult!
Egzisztenciális kvantor
2010. július 19. 21:34 | Sorszám: 231
Szerintem meg az egész rendőrség, a BM, Pintér és az összes minisztérium mind Orbán magánhadserege. Orbán pedig likudnyik, tehát már most izraeli irányítás alatt vagyunk.

Téma: Bankok nyeresége, vesztesége
Egzisztenciális kvantor
2010. július 19. 17:47 | Sorszám: 83
Akkor most a Fidesz likudnyik, vagy nem likudnyik?
Egzisztenciális kvantor
2010. július 19. 16:08 | Sorszám: 75
Az EP volt alelnöke.
Ez az Orbán annyira gonosz, hogy még azt is el tudta érni, hogy az EP egy ilyen szélsőséges nacionalistát válasszon alelnöknek.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. július 19. 14:16 | Sorszám: 176
Kérek engedélyt igazodni! Kicsit elbambultam.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 19. 14:11 | Sorszám: 174
Hangsúlyozta: Magyarország megkezdte a szerkezeti reformokat és azokat folytatni is fogja. "Először a politikai osztályt operálta meg", utalt az országgyűlési és önkormányzati képviselők számának megfelezésére. "Folytatjuk az adóreformot" - jelentette ki. Az egész három-négy éves ciklust átfogó, az állami kiadásokat, a bürokrácia csökkentését szolgáló reformcsomagot valósít meg a kormány - mondta. Kiemelte azt is, hogy az Orbán-kormány első intézkedéscsomagja 120 milliárd forinttal csökkentette a kiadásokat.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 19. 14:07 | Sorszám: 172
A kormány ragaszkodik a bankadó bevezetéséhez, mert az egy megszorító csomag egyetlen alternatívája - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. Mint hangsúlyozta, az elmúlt négy-öt év megszorító politikája, amely jelentős növekedési és versenyképességi áldozattal járt, nem folytatható.

Ez már-már Bogár Lászlósan hangzik: vagy a bankok, vagy a gazdaság. Eddig a bankok profitáltak, mi meg szívtunk. Ha ezt meg akarjuk fordítani, akkor meg kell fejni a bankokat.

Egzisztenciális kvantor
2010. július 19. 13:39 | Sorszám: 170
A külföldhöz való zsigeri igazodás rossz stratégia volt, ...
De most meg blamázs van, ami még rosszabb. Inkább fizessünk a bankoknak, csak ne blamáljuk magunkat, mert ez így nagyon ciki! A kormány helyett is szégyellem magam, hogy az imf így itthagyott minket!

(Te onogur, most már az imf-nek is pártját fogod? Mindenki szimpi, aki Orbánékkal szembe megy?)


Téma: Bankok nyeresége, vesztesége
Egzisztenciális kvantor
2010. július 18. 23:10 | Sorszám: 59
a bankokra eső 120 milliárd nekik nem akkora pénz

Azért nem akkora krőzusok ők, hogy évi 120 milliárdért ne hajoljanak le. Amikor az egymilliomod részéért, azaz 120 ezerért kapnak egy Orbánt támadó cikket bármelyik balos újságban. És kicsit többért még a baráti nyugati sajtóban is.
Ez a meccs bizony pénzről szól.


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. július 18. 22:32 | Sorszám: 4878
A kétkedéseddel egyetértek, eftássam, de fordítva közelíteném meg a dolgot: simor bármikor betöntheti a forintot.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 18. 22:27 | Sorszám: 4877
OFF

(no persze a betegségébe belehalt...)

Közvetlenül. Közvetve pedig az önfejűségébe halt bele.
Antallnak lymphomája volt, és csontvelő őssejt átültetést végeztek rajta (ha jól emlékszem, Németországban). Aki azt túléli, azaz kijön a kórházból, annak elég jó esélye van arra, hogy végleg meggyógyuljon. Antall itt eleve kapott egy bazi nagy esélyt, mivel a testvérdonoros transzplantáltak 50%-a már ki sem jön a kórházból.
Na de utána még hónapokig nincs a betegnek immunrendszere, azaz közvetlen életveszélyben van, ha emberek közé megy. Én úgy hallottam, hogy Antall azt mondta, hogy egy miniszterelnök nem teheti meg, hogy elmenekül a világ elől, az első adandó alkalommal a TV-be is elment. És a kritikus időszakban elkapott valami ártalmatlan betegséget, amibe aztán belehalt, mert még nem volt egészséges immunrendszere.

Egzisztenciális kvantor
2010. július 18. 22:12 | Sorszám: 4875
Sok kicsi sokra megy!
TV-havidíj.
Miért is mondta le Megyó?

Az teljesen más történet. A TV-díjat azért kellett eltörölni, hogy az MTV-nek ne legyen egy fillér olyan bevétele sem, ami nem a kormánytól függ, azaz kézi vezérlésen lehessen tartani. (Magyarisztánban semmi sem az, aminek látszik, mert a legtöbb dolog mögött "trükkök százai" vannak.)

Egzisztenciális kvantor
2010. július 18. 22:04 | Sorszám: 4874
A Chinese guy is sitting next to a Jewish guy on an airplane. Out of the blue, the Jewish guy slaps the Chinese guy so hard that his head reverberates. The Chinese guy asks, "What did you do that for?"

The Jewish guy says, "That was for Pearl Harbour."

The Chinese guy says, "But Pearl Harbour was bombed by the Japanese."

The Jewish guy says, "Japanese, Chinese, Korean, it's all the same to me."

A few minutes of silence pass when out of the blue the Chinese guy slaps the Jewish guy so hard that HIS head reverberates. The Jewish guy asks "What did you do that for?"

The Chinese guy says, "That was for the Titanic."

The Jewish guy says, "But the Titanic was sunk by an iceberg."

The Chinese guy says, "Rosenberg, Goldberg, Iceberg, it's all the same to me."


Téma: Ellenzéki (és kormánypárti) fanyalgások
Egzisztenciális kvantor
2010. július 18. 21:47 | Sorszám: 82
Orbán Viktor ... hagyjon fel az arrogáns ... magatartással

Ez az "arrogáns", szerintem, csótány találmánya. Ez is a stigmatizálás része, ezt hallom a balos ismerőseimtől, pedig azt sem tudják, hogy pontosan mit jelent. Ugyanis nekem csótány tűnt arrogánsnak, ellenben Orbán inkább határozott.


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. július 18. 10:07 | Sorszám: 4798
A tasnádin nem szabad kiakadni, mert egyrészt direkt azért csinálja, másrészt mert ő is árt a zsidóságnak.
Az antiszemitizmus azért van kitalálva, hogy a korábban a vallás által egyben tartott, de időközben vallását elhagyó közösséget ne engedje szétszéledni. A tasnádifélék szereplése inkább árt ennek az ügynek, mint használ.

Téma: Gondola Vuvuzela ( VB-2010 )
Egzisztenciális kvantor
2010. július 16. 22:21 | Sorszám: 1193
Pszt! Ne rontsd a boltot!

Téma: globális felmelegedés
Egzisztenciális kvantor
2010. július 16. 18:17 | Sorszám: 306
Most a nyáron jutott eszembe, hogy globális fölmelegedés valószínűleg tényleg van, mert a nap erősebben süt, mint mondjuk 20-30 évvel ezelőtt. Az egy dolog, hogy én mostanában naptej nélkül tök hamar leégek, ráadásul akkor is meg tudok égni, ha már barna voltam előtte. Lehet, hogy öregszem. Na de a gyerekeim is ugyanígy vannak vele. Pedig mindannyian emlékszünk, hogy akár csak 20-30 évvel ezelőtt is, 1-2 nap barnulás után simán végig lehetett napozni a nyarat naptej és leégés nélkül. Régen a nők napokig feküdtek a strandon, hogy jó színük legyen, manapság pedig 1 óra alatt ropogósra égnek 50-es naptej nélkül.
Szóval valószínűleg tényleg erősebb az UV sugárzás. Ha pedig az erősebb, akkor több energia éri el a földfelszínt, amitől valószínűleg tényleg melegszik az éghajlat. És ebben az üvegház hatású gázoknak semmi szerepe. Lehet, hogy azok is rásegítenek még, de ha jól kombinálok, nélkülük is működne a globális fölmelegedés.
Az UV sugárzás erősödésének szintén lehet civilizációs oka, pl. az ózon réteget károsító gázok eregetése. De az is lehet, hogy ettől függetlenül a naptevékenység is erősödik (állítólag erősödik, de nem tudom biztosan).

Téma: Jobbik: 855.109
Egzisztenciális kvantor
2010. július 16. 18:04 | Sorszám: 1663
Nézd má'! A kis Alfonzó is polgárőr?!

Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2010. július 16. 17:58 | Sorszám: 67
Az nem számít. Egy napra csak egy bírságot osztanak ki. Ha reggel elkapnak, akkor aznap már ingyen utazol.

Téma: ORBÁN VIKTOR Miniszterelnök.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 16. 11:40 | Sorszám: 839
Papcsák feketelistáján az első helyen szerepel az In-Kal.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. július 16. 11:35 | Sorszám: 166
Hoppá, most jutott eszembe egy kiváló összeesküvés-elmélet!
Szóval az ötlet onnan indul, hogy ifj. Nyers Rezső a Bankszövetség alelnöke (simor apukája is valami ÁVH-s főhadnagy volt), és hornék privatizálták a bankszektort '94 és '98 között. (Emlékeim szerint valami 4000 milliárd forintnyi kárt okoztak az országnak.)
Mi van, ha az eftássak a bankokba mentették át magukat, és a hatalmat, gondolva jó előre arra az eshetőségre, hogy nem ők lesznek örökké hatalmon? A privatizációnál simán kiköthették, hogy a nyugati tulaj megkapja a bankot, de az igazgatók némelyikét nem válthatja le. Ha jól tudom, nagyjából ugyanígy ment az energia szektor privatizációja is, csak az energetikai cégeknek nincs akkora befolyásuk a kormányra, mint a bankoknak.
2002-ben visszajöttek, és ahogy Orbán annak idején meg is mondta, a pénztőke alakított kormányt. A pénztőke legelső dolga volt, hogy az állami konkurenciát, azaz a támogatott lakáshitelt megszüntesse. (Illetve a leges-legelső dolguk az volt, hogy az FHB-t, a kormány piaci bevatkozásának egyetlen eszközét szintén lenyúlták.) Aztán állami segédlettel azt is összehozták, hogy a deviza-hitelezés révén lett köbö 1 millió rabszolgájuk, akiket most túszként használnak a kormány ellen.
Orbán még egyszer nem akarta megadni azt a lehetőséget, hogy a pénztőkébe átmentett kommunista hatalom visszatérjen, ezért nekik ment. Gondolom nem szomorkodna amiatt, ha néhány bank tényleg veszteséges lenne, és elhúzna innen Magyarországról. Csányival meg bizonyára megegyezett, hogy azt a 2-3 évet kell valahogy kibírni, amíg az eftássi bankok szépen kikopnak, aztán majd kap vissza valamit.
Az is megfordult a fejemben, hogy az a Kósa Lalis, államcsődös akció azért kellett, hogy az EU belemenjen a bankadóba.

A következő lépés az állami bank alapítása lesz. Ezt muszáj meglépni, különben nem lehet rákényszeríteni a külföldi bankokra a rendes piaci versenyt. (Illetve úgy néz ki, az OTP ebben partner lesz, mert Csányi üzent, hogy ők bizony nem fogják az ügyfelekre terhelni a bankadót, azaz ők versenyezni fognak.) Ha lesz állami bank, és lesz megint verseny, akkor itt sok babér nem fog teremni a nyugati tulajnak. Emiatt csöppet bebarnult a nadrágjuk, és a BL már árulja is az MKB-t. A legjobb lenne, ha az államot sikerülne bepaliznia, és nekik átpasszolni az MKB-t. Orbán nagyon jól tette, hogy a BL ártal kért árnak az 1/3-át ajánlotta elsőnek, mert biztos lehet benne, hogy most elindul a versengés a nyugati anyabankok között: akinek nem sikerül rásóznia a magyar leánybankot az államra, az megszopta.


Téma: Nem egy liberális Fidesz-re szavaztam
Egzisztenciális kvantor
2010. július 16. 11:00 | Sorszám: 48
És ugyebár, ezt előre nem lehetett tudni.

Nem, nem lehetett előre tudni, hogy külföldről megint meg akarják buktatni Orbánt. A választások után 2 hónappal!
A kampányban Brüsszel és a londoni City folyamatosan populistázták Orbánt, de igazából legyintettek rá, mert nem fordult meg a fejükben, hogy amit egy politikus ígérget, azt esetleg meg is akarja majd valósítani. Most pedig rájöttek, hogy Orbán mégsem populista, és ez tulajdonképpen sokkal rosszabb.
Amúgy meg nem kell beszarni, a nyugati elégedetlenséget itthonról fűtik. A beágyazódott szoclib bagázst ki kell vágni a hatalomból és a sajtóból, és az EU is megbékél majd. Csak megemlítem, hogy a bankszövetség alelnöke egy bizonyos Nyers Rezső, aki egy bizonyos másik Nyers Rezsőnek a fia.


Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 158

Téma: Gondola Vuvuzela ( VB-2010 )
Egzisztenciális kvantor
2010. július 15. 23:04 | Sorszám: 1185
Nem láttam őket. Ezek szerint nem kell sajnálnom.

Amúgy meg eftássi jótanácsként mondom neked, hogy nézesd meg magad valami piszológussal, mert te is elkaphattad azt a homovisio, vagy milyen nyavaját, és ott is buzikat látsz, ahol csak jókedvű fiúcskák játszadoznak! Csúnya betegség. Nekem azt mondták, menthetetlen vagyok, mert nem kezeltettem időben.


Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. július 15. 22:58 | Sorszám: 1691
Hajrá, bizony!
Nem akarom csökkenteni az érdemeidet, de talán, esetleg, urambocsá' olyasmi is lehet a háttérben, amit kerekferko írt odaát. Azaz Navracsics megijedt a szakszervezektől, ebből a Fidesz kevésbé gyávái (pl. Orbán, Kósa, Kövér, vagy hasonlóan tökös háttéremberek) látták, hogy segítségre van szüksége. Most kicsit megcsócsálják neki a szakszervezetis falatot, hogy Navracsics is elbírjon vele.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 15. 22:52 | Sorszám: 1690
És a feleségüknek? És a testőreiknek?

Téma: Nem egy liberális Fidesz-re szavaztam
Egzisztenciális kvantor
2010. július 15. 22:51 | Sorszám: 38
Akkor még nem biztos, hogy liberális, lehet, hogy egyszerűen csak hülye. (Sőt lehet, hogy szimplán kisember, azaz gyáva.) Ezt pedzegettem már itt a fórumon, és csúnyán kikaptam érte.

(Aszondod "út-ján"? Akkor te sem vagy mai gyerek. )


Téma: ORBÁN VIKTOR Miniszterelnök.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 15. 22:45 | Sorszám: 834
Biztos egyre többen nézik. Hajrá Szilveszter! (Kedvencem, amúgy.)

Téma: Nem egy liberális Fidesz-re szavaztam
Egzisztenciális kvantor
2010. július 15. 18:54 | Sorszám: 35
Navracsics is liberális? Köbö a második ember a kormányban, nem?
Rogánról meg Pokorniról már tudjuk egy ideje. Ráadásul Pokorni meg van sértődve, hogy nem ő kapta az oktatást, hanem Hoffmann Rózsa. Már a választások előtt sem volt hajlandó szóba állni Hoffmann Rózsával, most meg bizonyára ott árt, ahol tud.

Téma: ORBÁN VIKTOR Miniszterelnök.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 15. 18:48 | Sorszám: 831
Első helyen a listán!

Téma: Nem egy liberális Fidesz-re szavaztam
Egzisztenciális kvantor
2010. július 14. 22:15 | Sorszám: 9
Nem tudom, majd megkérdezem. Ha Fellegire tippelnék az nagy butaság lenne?

Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. július 14. 22:09 | Sorszám: 1671
Mondom én, csótányt kell egy időre kivonni a forgalomból, ő a keresztapa, a csicsedli majd följelentgeti egymást.

Amúgy meg logikusan végiggondolva sem lehet más maffiavezér Magyarországon, mint csótány maga. Egyrészt mert ő a pártjában úgy tartott rendet, hogy minden potenciális vetélytársát elintézte. Másrészt mert nem szoktunk mást testőrök között látni.


Téma: Nem egy liberális Fidesz-re szavaztam
Egzisztenciális kvantor
2010. július 14. 21:58 | Sorszám: 6
A "Rendes" emberek?
Egzisztenciális kvantor
2010. július 14. 21:49 | Sorszám: 4
Hm. Ez jó gondolat. Nem is biztos, hogy magamtól rájöttem volna, hogy a Fidesz-KDNP ellentétet is azért csiholják (mert csiholják, ez nyilvánvaló), hogy a konzervatív erők egy részét lekössék.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 14. 21:46 | Sorszám: 3
Jó helyről. Fórumon nem merem kiadni. Ha legalább a Gugli nem olvasna minket, akkor már megírnám, mert eléggé biztos.

Téma: Gondola Vuvuzela ( VB-2010 )
Egzisztenciális kvantor
2010. július 14. 21:42 | Sorszám: 1174
Ettől függetlenül örülök ennek a hírnek. Mert mostanában kicsit elkezdtem aggódni magam miatt, hogy valami betegségem lehet, mert én mindenhol csak buzit látok. Pl. a német kispadon.
De Ballack nyilatkozata megnyugtatott, hogy akármilyen nyavajám is van, az legalább nem ritka.

Téma: Nem egy liberális Fidesz-re szavaztam
Egzisztenciális kvantor
2010. július 14. 21:32 | Sorszám: 0
Azt mondják, komoly harcok vannak a Fidesz-en belül. Állítólag a liberális irányzat el akarja kefélni a bankadót, illetve támogatja a külföldiek földhöz jutását.
Segíteni kellene a Fidesz-en belüli konzervatívoknak. Persze nem tudom, hogyan.

Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. július 14. 10:02 | Sorszám: 1654
Már 2007-ben átadták, de gondolom a kifogásolható szerződéseket már évekkel előtte megkötötték.

Amúgy kiváló ötletem lett: nyújtsák ki az elévülési időt 7 évre! Ha jól tudom, a németeknél is ennyi. Persze visszamenőleg nem lehet, de legalább kap egy kis laufot a kormány, hogy a 2005-ös disznóságokat is ki tudja deríteni.

Egzisztenciális kvantor
2010. július 14. 09:45 | Sorszám: 1651
Nem amatőrre kellene bízni az elszámoltatást.
Mellesleg ez általában elég nehéz dolog. Amíg az eftássak egymást nem nyomják föl, és a konkrét kenőpénz átadás ki nem derül, addig egy áron fölül befogadott, vagy totál fölöslegesen kiírt pályázatot elég nehéz megbuktatni. Mert voltak mindenféle oktatások, meg konferenciák, amikre számolatlanul folyt a pénz. És könnyen lehet, hogy papíron minden rendben van, csak éppen azok az oktatások teljesen fölöslegesek voltak.
Amúgy az ördög a részletekben van, és Papcsákéknak nem lenne szabad kapkodni, hanem szépen aprólékosan végig kellene nézni az összes gyanús külsős szerződést és pályázatot. Biztos, hogy nem mindenki figyelt oda a részletekre, pláne ha úgy is biztos volt benne, hogy megkapja a pénzt. És biztos, hogy apró hibák mindenhol vannak, amiken aztán szépen el lehet indulni. Pl. ha egy 4 milliós szerződésben találnak félmilliós lyukat, és azt a nyertesnek hirtelen be kell fizetnie, akkor esetleg elmesél ezt-azt a pénzek útjáról.

Csótány esete nagyon érdekes, sőt kritikus. Jó lenne őt megfogni valahogy, akár valamilyen aprósággal, és előzetesbe tenni egy kis időre. Biztosan sok ember nyelve megoldódna, akik eddig nem mertek beszélni. Pl. szerencsétlen cuslág is a börtönben kivárja, amíg a lánya megnő (még nem tudja, hogy tulajdonképpen halálos ítéletét tölti, a családja életét pedig elcseszi), de nem mer csótányra vallani.

Egzisztenciális kvantor
2010. július 14. 09:31 | Sorszám: 1650
Kapolcson művészetek völgye van. A völgyhíd Kőröshegynél van, Tihannyal szemben, és rettenetesen tájidegen. Néhány liberós ismerősömnek tetszik (persze azoknak a Lehel téri piac, meg a Művészetek Börtöne is tetszik), de én nagyon utálom. Pedig meg kellene tanulnom szeretni, mert egy jó darabig biztosan nem bontják el.
Amúgy az már elévült.

Téma: Autópályák
Egzisztenciális kvantor
2010. július 13. 16:46 | Sorszám: 3
Ezt biztosan ugyanazok csinálják, mint az M6-ost. Azon több helyen is ugyanúgy nézett ki a töltés: 5 m-rel a vízelvezető mellett volt kimosva a talaj. A víznek nem mutatták meg a terveket?

Téma: EKB: European Central Bank
Egzisztenciális kvantor
2010. július 13. 16:37 | Sorszám: 30
Szerintem inkább állj neki bodzát gyűjteni! Abból hamarabb lesz CLS Merci.

Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
Egzisztenciális kvantor
2010. július 13. 16:25 | Sorszám: 24
Ott fogyott el az üzemanyag, de Tuniszig már levitorláztatok valahogy.

OFF
Egy ilyen agromanusnak talán közelebbről is érdekes lehet megnézni az Etnát. 3000m-en, a csúcsnál 2-300 méterrel lejjebb nyári éjszakákon -15 fok van, nappal olyan +15, friss fekete bazalt-tufa az egész, talaj az nincs, de kicsi sárga virágos növények nőnek a szélvédettebb gödrökben (ja, mert általában orkán is van). Azok a virágok tudnak ám valamit!


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. július 12. 21:30 | Sorszám: 4659
És ki csinálná? Embert honnan vennének rá?
Egzisztenciális kvantor
2010. július 12. 21:27 | Sorszám: 4658
Fordítva kell nézni: ugyanaz a stratégia van az LMP futattása és a Fidesz futni hagyása mögött. Az LMP-t szépen építgetjük, mert jó lesz az még akkor, amikor a Fidesz-szel már nem leszünk ennyire jóban.

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 955

Téma: Gondola Vuvuzela ( VB-2010 )
Egzisztenciális kvantor
2010. július 12. 21:18 | Sorszám: 1132
Én nem tudok énekelni, de hallásom az van. Sőt festeni sem tudok, de azt biztosan tudom, hogy Hundertwasser se. Sőt Picassoban sem vagyok biztos. De Picassonak legalább vannak baromi jó képei, úgyhogy egy csapatba biztosan beválasztanám, mert lehet, hogy nem tud focizni, de néha lőne bombagólokat.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 12. 17:14 | Sorszám: 1124
Mortal Kombat!

Téma: Ismét kettős állampolgárság....?
Egzisztenciális kvantor
2010. július 09. 16:41 | Sorszám: 3095
Megkapod a KÁP-ot, de az otthon nem lesz érvényes, csak ha átmész mondjuk Ausztriába.

Téma: Cinizmus
Egzisztenciális kvantor
2010. július 09. 14:14 | Sorszám: 44
OFF

Affenét. A síráskor rengeteg stresszhormontól szabadulsz meg. Ezért élnek tovább a nők, mert nem etetik őket ilyen hülyeségekkel.

Bocsánat, egy kicsit muszáj kötözködnöm.
Az első felében természetesen igazad van. De a nők nem csak, vagy nem elsősorban ezért élnek tovább. Evolúciós távlatból nézve a nők azért élnek tovább, mert sokkal ellenálóbbak, mint a férfiak, hiszen a modern orvoslás és az antibiotikumok előtt a szülő nők hullottak, mint a legyek. Muszáj volt a természetnek erősebbre "gyártania" őket.
A nők tovább élésének konkrét oka pedig a férfi és női immunrendszer közötti különbségekben van. A női immunrendszer sokkal gyorsabban, és agresszívebben reagál az idegen testekre (sejtek, élősködők, test-idegen anyagok). Ennek egyik hozadéka, hogy ritkábban és kevésbé betegszenek meg, illetve ritkábbak náluk a daganatos betegségek. Sajnálatos mellékhatása viszont, hogy gyakoribbak az autoimmun betegségek, amikor a férfiakénál erősebb immunrendszer tévedésből a saját sejteket, vagy fehérjéket támadja meg (pl. izületi betegségek, sclerosis multiplex, ...).


Téma: 3D-s mesék
Egzisztenciális kvantor
2010. július 08. 19:23 | Sorszám: 7
Hát reméljük!
Ellenben azt biztosan nem tudja, hogy ha fejbevágja a másikat, az neki fáj. Gondolom ezért verekszenek Tom&Jerry után. Meg talán a zene miatt is.

Téma: Adózzál!
Egzisztenciális kvantor
2010. július 08. 19:20 | Sorszám: 38
Gondolom otthon veszteséges. Nem tudom, csak tippelek.
De konkrétan a Siemens, konkrétan röntgen csövekkel ezt játszotta még néhány éve.

Téma: 3D-s mesék
Egzisztenciális kvantor
2010. július 08. 18:25 | Sorszám: 2
Lehet. De ez most nálam kiverte a biztit. Lehet, hogy csak azért, mert újdonság, új veszély.
Mondjuk nálunk a Tom&Jerry feketelistán van, mert azt vettem észre, hogy Tom&Jerry után állandóan verekszenek a gyerekek.

Téma: Adózzál!
Egzisztenciális kvantor
2010. július 08. 18:14 | Sorszám: 36
Na ha már fölhoztátok, még egy gondolat.
Nyereség kivitelének másik trükkje a garancia. Ha van egy magyar cég, amelyiknél képződik nyereség, és a ny-európai anyacégtől származó termékeket forgalmaz nálunk (pl. iparcikkek, vagy az iparban bármi), akkor a nyugatról származó alkatrészekre a garanciát a magyar cég fogja vállalni. Azaz ha valamit garanciálisan ki kell cserélni, akkor a cseredarabot a magyar cég az anyavállalattól rendesen pénzért megveszi, de garanciálisan adja tovább a vevőnek. Azaz a nyugati selejt gyártásának mindenféle költsége a magyar vállalatnál csapódik le.
Ezt tipikusan az összeszerelő üzemeknél játsszák el, amelyeknek egyébként lenne saját profitjuk is.
Nem vagyok könyvelő, nem tudom, hogy ez papíron szabályos-e, de mindenképpen etikátlan.

Téma: 3D-s mesék
Egzisztenciális kvantor
2010. július 08. 18:03 | Sorszám: 0
Mostanában mennek a mozikban mindenféle 3 dimenziós sci-fik, meg mesék. Persze fölvetődik a kérdés, hogy mi értelme van egy valósághű mesének, de az most nem érdekes.

Gyerekeim is megnézték az egyik ilyen mesét (Így neveld a sárkányodat! - szerintem szörnyű rossz), és azóta arról mesélnek, meg sárkányokat rajzolnak. A filmben mindenféle helyeken, meg pózokban repül egy fiú egy sárkány hátán. Természetesen nem esik le. Én meg komolyan aggódom, hogy az élethű térábrázolás miatt a gyerekeknek esetleg fára mászás közben, vagy valahol máshol eszükbe jut repülni. Mert persze a filmben minden tereptárgy és mozgás élethűen van bemutatva, kivéve a szereplőket. És nem mennek péppé, ha nekirepülnek valaminek, vagy leesnek valahonnan.


Téma: Nemzeti együgyüség nyilatkozata
Egzisztenciális kvantor
2010. július 08. 15:05 | Sorszám: 102
Nekem is pont az jutott eszembe, hogyha a ballib oldal ennyire hörög, akkor mégis jó ötlet lehet azt a nyilatkozatot kifüggeszteni. Nagyon tököntalálta Orbán a hiszterolib(er)á(li)sokat.

Téma: Gondola Vuvuzela ( VB-2010 )
Egzisztenciális kvantor
2010. július 08. 14:55 | Sorszám: 981
Pontosan azt a macska-egér játékot gyakorolták a spanyolok a VB előtt és alatt is. Nagyon jól is ment nekik: amíg kicsit messzebb voltak a kaputól, a németek nem tudták elveni tőlük a labdát. És az is látszott, hogy próbálnak közben keveset futni, a végére tartalékolva az erejüket, amikorra az ellenfél már ki lesz fingva, és le lehet kontrázni.
A németek nagyon jól tették, hogy nem rohangáltak a labda után 80 percen keresztül. Ha rohangáltak volna, akkor sokkal jobban kikaptak volna.

Téma: Cinizmus
Egzisztenciális kvantor
2010. július 08. 11:20 | Sorszám: 4
A másik módja a sírás. Az pedig önpusztító.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 08. 11:16 | Sorszám: 2
Pontosan. A cinizmus leginkább menekülés. A világ tele van ellentmondásokkal, vagy legalábbis a törvényszerűségek fölismerésére szakosodott agyunk gyakran ellentmondásokra jut. Az ellentmondások kezelésének egyik módja a cinizmus.

Téma: VB 2010 Fogadóiroda - Tegyék meg tétjeiket!
Egzisztenciális kvantor
2010. július 07. 22:50 | Sorszám: 510
Ja. Mondjuk én annyira nem bánom, mert a spanyoloknak drukkoltam, csak nem erre számítottam.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 07. 22:31 | Sorszám: 508
(... a németeknek.)
Egzisztenciális kvantor
2010. július 07. 22:30 | Sorszám: 507
Hoppá! Ezt nem gondoltam volna!

Nem tudom, miért voltak ilyen gyengék a németek? Hacsak azért nem, mert a spanyolok sokkal jobbak voltak, mint eddig bármelyik ellenfél, és nem hagyták őket játszani.
Azért az látszott, hogy nem támadhattak volna végig úgy, mint ahogy az utolsó 10 percben. Vagy 3 gólhelyzetet csináltak a spanyoloknak, míg nekik csak 1 volt.

(Mi az ORF1-et néztük, ott a kommentátor szerint Kassai nem adott meg egy 11-est.)


Téma: Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
Egzisztenciális kvantor
2010. július 07. 17:39 | Sorszám: 3954
Rajta keresztül nem utasítani hogyan lehet?

Esetleg csak kérte?


Téma: Adózzál!
Egzisztenciális kvantor
2010. július 07. 10:46 | Sorszám: 29
Nem kell elzavarni a multikat, csak velük is be kell tartatni a törvényeket. Ha te, magyar vállalkozó, úgy kerülöd el az adózást, hogy nem piaci áron vásárolsz, az pont olyan adócsalás, mint a vecsési számlagyár. Ki kell menni a bankokhoz, és revíziót tartani.
Egzisztenciális kvantor
2010. július 06. 23:13 | Sorszám: 18
Igen, ezek európai bankok, amelyek úgy viszik haza a profitot, ahogy pl. a Siemens: a német Siemens az alkatrészeket a magyar Siemensnek a német piaci ár 6-szorosáért számlázza.

Téma: VB 2010 Fogadóiroda - Tegyék meg tétjeiket!
Egzisztenciális kvantor
2010. július 06. 23:09 | Sorszám: 488
Na a holland felét eltaláltad. Viszont a spanyol-holland döntőre szerintem csak akkor van esély, ha holnap a spanyolok 12-en, vagy 13-an játszanak.

Téma: Kormányzati lúzerségek
Egzisztenciális kvantor
2010. július 06. 22:54 | Sorszám: 275
Hogy a gyenge forint most jó, vagy nem, azt nem tudom. De amikor majd be kell indítani a gazdaságot, akkor kifejezetten jó lesz.

Téma: Gondola Vuvuzela ( VB-2010 )
Egzisztenciális kvantor
2010. július 06. 22:50 | Sorszám: 957
Érdektelen lesz a döntő.

Téma: Adózzál!
Egzisztenciális kvantor
2010. július 06. 22:48 | Sorszám: 16
Az OTP nem sírt. Pedig ha jól tippelek, őt sújtja legjobban a bankadó.
Ha jól látom, a Citi-t leszámítva az összes külföldi bank föl van sorolva.

Téma: Gondola Vuvuzela ( VB-2010 )
Egzisztenciális kvantor
2010. július 06. 22:42 | Sorszám: 955
10 perccel korábban kellet volna lőniük azt a gólt. Akkor egyenlítettek volna.
Amúgy az egy nagyon szép gól volt. Igaz, a holland fejes is.

Nem szeretem a spanyolokat, de holnap nekik fogok drukkolni. A németek ellen a hollandoknak semmi esélye nem lenne a döntőben.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. július 01. 17:20 | Sorszám: 3461
Nagyon kíváncsi lennék én arra a felmérésre! Szerintem nem kell minden dolgot gondolkodás nélkül elhinni.
Az biztos, hogy a Mazsihiszt az adójuk 1%-ával támogatók köbö duplaannyit keresnek, mint a történelmi keresztény egyházakat támogatók. (Legalábbis nekem duplaannyi rémlik, de le lehet ellenőrizni.) Viszont ez baromira nem mond semmit arról, hogy a zsidók többet keresnek-e, mint a keresztények, és ha igen, mennyivel.
(Amúgy én hajlamos vagyok inkább azt a "duplaannyit" elhinni, még ha nem is tudjuk, mennyire reprezentatív az egyházakat támogatókra vonatkozó adat.)

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. június 30. 23:24 | Sorszám: 3338
Nagyon nincs tempóérzékük. Olyan másfél-két hónapot késtek.
Nem baj, velünk így is jót tesznek.

Téma: Az orosz-amerikai barátság végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. június 30. 23:20 | Sorszám: 2
Valószínűleg náluk se mindenki akarja azt a nagy kibékülést.
Egyébként meg nem egészen értem. Azt a START egyezményt nem írták már alá egyszer (2 nappal azelőtt, hogy Lech Kaczynski lezúgott Szmolenszkben)? Vagy az csak valami szándéknyilatkozat volt?
Egzisztenciális kvantor
2010. június 30. 21:55 | Sorszám: 0
A hivatalos nyelven csak incidens a kémügy
"Azzal számolunk, hogy nem lesz negatív hatása az orosz-amerikai kapcsolatokra az Oroszország javára végzett kémkedés gyanújával őrizetbe vett személyekkel kapcsolatos incidens" - közölte a moszkvai külügyminisztérium sajtóosztálya szerdán. Moszkva tudomásul vette Robert Gibbs fehér házi szóvivő nyilatkozatát.
...
"Nem gondolom, hogy ez hatást gyakorol az Oroszországgal való kapcsolataink újraindításának politikájára" - mondta, hozzátéve, hogy az utóbbi másfél év alatt jelentős fejlődés következett be a közös munkában, kezdve az új START-szerződéstől Irán és Észak-Korea problematikájáig.
...
A Nyezaviszimja Gazeta című orosz lap arra figyelmeztet, hogy a kémbotrány megkérdőjelezi Oroszország és az Egyesült Államok közeledését. Viktor Kremenyuk, az Egyesült Államok és Kanada Intézet igazgató-helyettese a lapnak adott nyilatkozatában úgy vélte, hogy az amerikai fél tudatosan választotta meg a botrány kirobbantásának időpontját. Szerinte Amerika egészében véve még nem áll készen arra, hogy a normális kapcsolatok kiépítésében olyan messzire menjen el, mint az Obama akarja.

"Sok amerikai kételkedik abban, hogy Oroszország ezt megérdemli" - mondta, hozzátéve, hogy az amerikai kormányzati politika ellenzői próbálták meg semmissé tenni a múlt heti csúcstalálkozó eredményeit, illetve megakadályozni az új START-szerződés ratifikálását.
...
Mihail Grisankov, az Állami Duma, az orosz törvényhozás alsóháza biztonsági bizottsága elnökének első helyettese kérdések sokaságát látja, amelyek között első helyen az időzítés áll. "Vagy az Oroszországgal való kapcsolatok javításának ellenzői léptek, vagy ez bizonyos jelzés volt Obama felé, miszerint a Moszkvával való együttműködés vektorát nem ő fogja kijelölni"


Téma: Tűzijáték
Egzisztenciális kvantor
2010. június 30. 21:42 | Sorszám: 187
H...e vagy, csak nem forogsz!
Szerinted jó az nekünk, szerencsés többségnek, ha hagyjuk, hogy az utcára kerüljön az a család, amelyeiknek a házába belecsapott a villám, vagy elvitte a víz? Ugyan mi kerül nekünk kevesebbe, ha megyünk, és kártalanítunk, vagy ha árvaházba dugjuk a gyerekeit?

Téma: Kormányozzunk !
Egzisztenciális kvantor
2010. június 30. 16:15 | Sorszám: 624
Ötletet adtál eftássam! Le lehetne vinni a kezelési költséget 1.5%-ra, sőt talán 0.5%-ra is, hogy bizonyíthassuk a hitetlenkedő proletárnak, hogy az eftássi kezekben levő mnyp mégiscsak jobb, mint a gonosz állami. Pl. lehetne a kezelési költség papíron, kreatívan kimutatva 0.5%, vagy amennyit akarunk, amíg a pénz bent van a pénztárban. De amikor a nyugdíjas ki akarja venni, akkor fizethetne mondjuk 8%-nyi rendelkezésre bocsátási díjat. Esetleg ha nem akarna ilyet fizetni, akkor be kellene jelentenie 1 évre előre, hogy mikor akarja kivenni a pénzét, és addig szünetelne a hozamszámítás is.
Még jobb lenne, ha nem pénzt kapna a nyugdíjas, hanem a szintén eftássi tulajdonban levő MÜA által kibocsátott üdülési csekket, amit mindenre föl lehet használni, de készpénzre váltáskor a MÜA 10% jutalékot tesz el magának.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. június 30. 15:05 | Sorszám: 3457
Szerintem semmiről nem beszélt. Sokmindent érintett, de nem beszélt róluk. Pl. az utolsó megjegyzése megért volna egy önálló előadást.
Nekem egyetlen dolog tetszett: amit a családjáról mesélt. A felesége izraeli, és neki a szülei meg a nagyszülei más-más országban születtek. Slomó viszont magyar, az összes felmenője itt él vagy 250 éve, és magyar anyanyelvűek már 6 generáció óta. Egyrészt ez nagyon dícséretes dolog, engem egy kicsit meg is hatott. Másrészt meg antiszemitizmus ide, antiszemitizmus oda, valószínűleg nincs rossz dolga a magyar zsidóknak, sőt általában a zsidóknak Magyarországon.

Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2010. június 29. 23:17 | Sorszám: 1442
Ácsi! Nem mondod, hogy Horn Gyula nem született szociáldemokrata! Azért az durva lenne!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 29. 23:15 | Sorszám: 1440
"Belém 20 év után most tért vissza a félelem"

20 év óta először van esélye a magyarságnak. Vannak, akiket ez félelemmel tölt el.


Téma: Tűzijáték
Egzisztenciális kvantor
2010. június 29. 23:11 | Sorszám: 101
Amikor a 4-es metró szerződését aláírták, akkor is nagyobb kár ért minket, mint az árvízzel.
Amikor az M6-os szerződését aláírták, akkor is. És azon az építkezésen 4 munkás is meghalt.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 29. 23:09 | Sorszám: 100
Próbáljuk akkor megint gyakorlati oldaláról megfogni a dolgot!

Először is induljunk ki onnan, hogy állítólag az ördög egyik segédjétől, jusztis lászlótól származik az ötlet! Hogy valójában kitől származik, azt nem fogjuk megtudni, de nem is érdekes, mert a stílusból rögtön látszik, hogy a ballib oldal hergeli az embereket. Márpedig a ballib oldal csak rosszat akar nekünk.

Aztán gondolj csak bele, hogy az önkormányzati választások előtt másfél hónappal ki az, aki meg fog sértődni, hogy nem kapta a neki kádárapánk óta jogosan járó tűzijátékát?! Bizony a proli, aki Budapesten még mindig a többséget alkotja. És abban is biztosak lehetünk, hogy a tűzijáték kihagyásának kiagyalói direkt hergelni fogják majd a prolikat.

Harmadrészt meg az országban mindenfelé lesz tűzijáték. Még ha az önkormányzatokkal sikerülne is valahogy megegyezni, hogy ők ne tartsanak, gazdag emberek biztosan fognak. Elég snasszul veszi majd ki magát, hogy a gazdag emberek képesek lődözni, de az állam nem.

Negyedrészt meg gondolkodjunk el azon, hogy mi lenne az az esemény, ami miatt szakítanunk kellene ezzel a hagyománnyal (vagy megszokással, ha neked a hagyomány mást jelent)! Tegyük föl, hogy valamit gyászolnunk kell! Mondjuk az Orbánt, meg a fél kormányt szállító repülőgépet valakik leszedik. Na akkor nyilván nemzeti gyász lesz, és nem lesz tűzíjáték. Na de most nemzeti gyász van? 100 milliárd kár érte az ország lakosságát. Az nemzeti gyász? Még haláleset sem történt, talán csak az a busztragédia tekinthető az árvíz következményének. Ezt leszámítva kizárólag anyagi kár érte az országot. Amikor csótányékat megválasztották, akkor kellett volna inkább kihagyni a tűzijátékot, mert akkor sokkal nagyobb kár ért minket. És bizony csótányék lelkén emberéletek is száradnak.


Téma: Gondola Vuvuzela ( VB-2010 )
Egzisztenciális kvantor
2010. június 28. 21:52 | Sorszám: 745
Argentín-brazil döntő?

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. június 28. 16:26 | Sorszám: 4410
Matlab?! Nem várhatsz el tőlük ilyen megalázkodást. Matlab-ot csak az alsóbbrendű mérnökök használnak.

Téma: Brókerek
Egzisztenciális kvantor
2010. június 27. 22:43 | Sorszám: 10
Nem csak erről van szó. A brókerek is sokféle munkát végeznek, náluk is van hierarchia. Ha nincs pedigréd, mindaddig csak a legrosszabbul fizető munkát fogod kapni, amíg meg nem unod, és el nem mész.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 27. 14:10 | Sorszám: 8
Ha jól sejtem, te hiába is próbálkoznál a brókerséggel. Ahhoz pedigré kell.

Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. június 27. 14:02 | Sorszám: 1599
k.gy. nem kapott véletlenül valamilyen pályázaton pénzt a MEH-ből, vagy hillerpisztitől? Ha igen, akkor a pályázati beszámolót meg kellene nézni kicsit alaposabban. Biztosan lesz benne valami cuslágolás-szerűség.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 27. 13:59 | Sorszám: 1598
úgy tűnik számára, hogy alig egy hónap alatt szűkült a polgári szabadságok köre

Na erre jó lesz odafigyelni! A közeljövőben a ballibsi fikázás főcsapása valószínűleg a Fidesz démonizálása, és a diktatúrával való riogatás lesz. Ha ügyesen csinálják, és ügyetlenül nem lépünk föl ellene, akkor előbb-utóbb el fogják hinni az emberek, hogy nem is ők szavazták be a Fidesz-t a Parlamentbe, hanem becsalta magát.
Ezek a legártalmasabb patkányok a magyar közéletben. Szerintük az összes magyar fasiszta, aki a Fidesz-re szavazott. Szerintem meg kellene találni a módját, hogy ezeket közösség elleni izgatás vádjával rács mögé lehessen dugni.


Téma: Ezen változtatni kéne!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 26. 00:07 | Sorszám: 12
Minden számlán közlik az egyenlegedet.
És az egyenleget mire alapozzák, ha évente egyszer olvassák le az órát? És az óraállás is rajta van a csekken? És ha változatlan óraállásnál egyik hónapban levelet küldenek arról, hogy túlfizetésem van, a következő hónapban pedig figyelmeztetnek, hogy megindult a tartozásbehajtás, akkor mi van az egyenlegemmel?

Egyébként meg csoportos díjbeszedés.
Szerintem te ne is próbáld meg ellenőrizni, hogy mindig annyit vonnak le, amennyi jár nekik, mert egy világ fog összeomlani benned!


Téma: Köszönjük elnök úr
Egzisztenciális kvantor
2010. június 26. 00:00 | Sorszám: 65
De legalább ő is megerősítette a régi nagy igazságot: aki az ördöggel cimborál, az a pokolra jut.

Téma: Tűzijáték
Egzisztenciális kvantor
2010. június 25. 23:57 | Sorszám: 30
Van aki kezdeményez ilyesmit, és vannak, akik csatlakoznak hozzá. Csak legföljebb hozzád nem jutnak el ezek a hírek.
Ha nem tudsz róla, hogy más is segít, akkor te magadtól nem fogsz? Nézd végig a térképen a Hernád vagy a Bódva völgyét, hívd föl a polgármesteri hivatalokat, és kérdezd meg, hogy tudsz-e segíteni! De Baracskát is fölhívhatod, ott is van 1-2 ház, amelyiknek a kertjében még a múlt héten is állt a víz.

Téma: Alkalmazotti bérrendezés, avagy tovább a Bajnai által kijelölt Lenini úton!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 25. 22:53 | Sorszám: 72
Szvsz nálunk a bankok az álam pénzéből élnek.

Téma: Tűzijáték
Egzisztenciális kvantor
2010. június 25. 22:51 | Sorszám: 28
Na akkor itt jönnek be a gyakorlati okok. Pl. a Balaton körül minden önkormányzat csinál tűzijátékot 20-án, vagy az azt követő hétvégén. Nekik ez komoly turista csalogató program, és bevételforrás. Akkor most náluk sem lehet tűzijáték? Vagy náluk lesz, de Budapesten meg nem? Az utóbbi egy kicsit visszás. Az előbbi meg pénzébe kerül az országnak.

Téma: Köszönjük elnök úr
Egzisztenciális kvantor
2010. június 25. 22:45 | Sorszám: 62
Dehogy ferdítesz! Szimplán hazudsz. A listán elért eredményeket hasonlítod össze a máshol egyéniben elért eredményekkel.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 25. 22:43 | Sorszám: 61
Ferdítesz, koszlottka.
Az angol választási rendszerben a Fidesz-KDNP választási szövetségnek 98.9%-a lenne a Parlamentben. Ehhez képest hol van az 59%?!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 25. 18:05 | Sorszám: 47
Ezt nem kellett volna! Vizuális típus vagyok. :boáf:

Téma: Tűzijáték
Egzisztenciális kvantor
2010. június 25. 16:09 | Sorszám: 19
Lehet, hogy az elsőnél Navracsicsnak kellene egy csillagszóróval rohangálnia a rakparton, és ahhoz túl lusta.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 25. 16:07 | Sorszám: 18
Navracsics olvassa a gondolát.

Téma: Pintér beindult!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 25. 16:04 | Sorszám: 54
Jó dolog ám utazgatni! Pl. az aszalói polgármester nagyon vendégszerető, és kiváló szilvapálinkája van.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 25. 15:17 | Sorszám: 51
Amikor a Fidesz-t fikázzák?

Téma: Alkalmazotti bérrendezés, avagy tovább a Bajnai által kijelölt Lenini úton!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 25. 14:38 | Sorszám: 64
Le volt százalékolva, és az utolsó néhány évben rokkantnyugdíj mellett piacon árult, de nem fizetett se nyugdíjat, se semmit. 2000 körül lett öregségi nyugdíjas, a minimálnyugdíjjal kezdte, és abból lett 10 év alatt havi 38e Ft.

Lehet, hogy egy középkáder kap 150-180e Ft-ot, de anyukám az egészségügyben dolgozott 42 évet, és csak 120-at kap. Abból már meg lehet élni, de ezzel-azzal azért őt is támogatni kell.

Egzisztenciális kvantor
2010. június 25. 13:39 | Sorszám: 61
(Bocsi, nem fejeztem be.)

... hányan lehetnek. Viszont eszembe jut pl. az a 60 éves egydülálló teszkós pénztáros, akinek 3 felnőtt gyereke és 5 unokája van. Ő a kis 90 bruttójából havi 10e-rel kevesebbet fog megkapni, de biztos, hogy a 3 gyereke sokkal jobban fog járni a családi adózás miatt, és anyukának nem fog kiesni az a havi 10e Ft. (Eddig is támogatta őket a kis 70 nettójából. Tudom.)

Szóval nem kell prüszkölni, és nem kell rám haragudni. Tisztában vagyok a szegénységgel, de azt is tudom, hogy a szegénység főleg a családokat sújtja. Nekik pedig jobb lesz. Hogy mekkora az a réteg, akik ténylegesen forintban is rosszabbul járnak, azt senki nem tudja. És azt se, hogy pontosan mennyivel fognak rosszabbul járni.
Nem kell rögtön sírva fakadni a polgári idíl gonoszsága miatt.

Egzisztenciális kvantor
2010. június 25. 13:29 | Sorszám: 60
Nyugi! Tökéletesen tisztában vagyok azzal, milyen nagy a szegénység, mert szinte naponta találkozom elesett emberekkel. És kérlek, hidd el nekem, hogy nagyon sokat segítünk nekik. Én csak pénzt tudok nekik adni (konkrétan legutóbb 30e Ft-ot az árvízkárosultaknak), de feleségem rengeteg önkéntes munkával is segít rajtuk.
Szóval tudom, hogy hiába havi bruttó 221e Ft az átlagkereset a KSH szerint, a valóságban valahogy mégis inkább 160e Ft jön ki, ha felmérést végez az ember.
A mi felméréseink szerint egy átlagos család a létminimum 80%-án él. (És ellentétben a KSH statisztikáival nem csak az átlagos, hanem a tipikus is, azaz a nagy többség.) A létminimum 80%-ából nem lehet megélni. Főleg télen nem. Ezt mindenki tudja. Apósom 38e Ft nyugdíjat kap. 38e Ft-ból még nyáron sem lehet megélni. Már rég éhen halt volna, ha mi nem támogatjuk. És az a sok-sok család is megél valahogy. Van, akit rokonok, vagy szervezetek támogatnak, van aki feketén dolgozik még egy kicsit.

Annyiban lehet igazad az érzéketlenségemmel kapcsolatban, hogy én csak a családok nyomorát ismerem, arról pedig biztosan tudjuk már, hogy enyhülni fog. Ellenben egyedülálló, gyermektelen, szegény ember most hirtelen nem jut eszembe. Nem is tudom megbecsülni, hogy hányan lehetnek.


Téma: Ezen változtatni kéne!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 25. 13:02 | Sorszám: 6
Akkor úgy látszik, ez nem egyedi eset.
A vége hasjzál pontosan megegyezik azzal, ami velünk történt. Az eleje annyiban különbözik, hogy nem Démász, hanem Pannon GSM (azóta Telenor), és hogy nem küldtek felszólítást. Volt egy számlánk, amit vagy mi hagytunk el vagy a postás (akkoriban egy gázszámla is elveszett, sőt a tv-ben is szerepelt a városunk, hogy tértivevényes leveleket találtak a szeméttelepen, úgyhogy sanszos a posta hibája), de a következő számla rendben kijött, és be is fizettük. Természetesen a következő számlához nem csapták hozzá az előző havit. Aztán egyszer csak küldtek egy SMS-t, hogy ennyi és ennyi a tartozásom, és 1 napon belül rendezzem, vagy faxoljam be a feladóvevényt. Mivel az összeg pontosan ugyanannyi volt minden hónapban, azt hittem, az utolsó befizetés nem ment be, és befaxoltam azt. Erre másnap letiltották a telefonomat. De nem csak az enyémet, hanem 3 másikat is, ami a nevemen volt. Pannon családi csomag volt, vagy mi a szösz, de független számlázással, azaz a nagyszülők külön csekket kaptak, és ők nem is voltak elmaradásban, de az ővékét is letiltották. Darabonként 2500, vagy 3500 Ft volt az újraengedélyezés. Befizettem nekik, hogy a nagyszülők tudjanak telefonálni, és átmentem a Vodafone-hoz.

De a PGSM egy szimpatikus, szolgálatkész társaság az áram- és gázszolgáltatókhoz képest. Pl. egész Pest-megyében a Tigáz adja a gázt, de a központjuk Hajdúszoboszlón van (miért nem mondjuk Bangladesben?), és Pest-megyében csak 4 ügyfélszolgálatuk van. Úgyhogy pl. anyósom, aki vecsési, választhat, hogy a XIII. kerületbe megy, Ceglédre, Gödöllőre, vagy Diósdra, ha "véletlenül" 25e Ft-tal többet számláznak neki.


Téma: Sólyom vagy valaki más?
Egzisztenciális kvantor
2010. június 24. 22:09 | Sorszám: 719
Na végre valami, amiben nem értünk egyet! Olyan unalmas volt állandóan magamat olasni.
Szóval én Semjént nem bírom, de most kivételesen igaza van. Nem kell kibukni Schmitt miatt. Mint ahogy korábban is írtam, Sólyom hisztis, önfejű ember, de azért szerettük, mert az elődeinél jobb volt. Azoknál Schmitt is jobb lesz, ebben biztosak lehetünk. Majd meglátjuk, hogy Sólyomot lepipálja-e.
Nálam pl. máris vezet egy ponttal: nem raccsol. (Ld. még a'isztok'ata attitűd.)

Téma: Alkalmazotti bérrendezés, avagy tovább a Bajnai által kijelölt Lenini úton!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 24. 21:59 | Sorszám: 56
A csődbüntettet szintén szigorúan büntetni kell. Példaként libajnai lehetne az első, akit becsuknak ezért.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 24. 21:58 | Sorszám: 55
Nagyon sokan zsebbe kapják a fizetésük egy részét, mert a vállalkozó bevállalja a bírság kockázatát a nagyobb haszon reményében. Ha a vállalkozók terheit csökkentik, és ezzel együtt az APEH-et az mszp-s üzleti kör kommandójából átalakítják keményen föllépő adóhatósággá, akkor talán több bruttót fog fizetni az alkalmazottaknak.

Itt a fórumon mindenki tudja, de mindenki más is, akivel eddig beszéltem, hogy pl. a teszkó adót és járulékot csal. Egyrészt elbújnak cégek mögé, és a mindenféle cégektől bérlik a munkaerőt. Másrészt a mindenféle cégek papíron 6 órában alkalmazzák a takarítókat, gyakorlatban 8, vagy még több órában dolgoztatják őket, és próbaidő alatt fölmondanak nekik. (Próbaidő alatt nem vehet ki szabit, mert simán kirúgják, de talán más oka is lehet ennek a trükközésnek.) Az ország egyik legnagyobb áruházlánca ezt szabadon megcsinálhatja, és senki nem veszi elő érte.
Másik nagy trükközés az EVA-zás. A boltosok rendszerint EVA-sok is, a minimálbért és a járulékokat a boltból fizetik, az alkalmazott bérének másik felét pedig az EVA-s adja zsebből. Ha "olcsóbb" lesz a munkaerő, ÉS szigorúbb az ellenőrzés, akkor ezt sem lesz majd érdemes megcsinálni.


Téma: Ellenségfigyelő
Egzisztenciális kvantor
2010. június 24. 21:44 | Sorszám: 64
Nem kell törődni az ellenséggel. Azt akarják, hogy velük foglalkozzunk cselekvés helyett.
A fölhatalmazás megvan, lehetőséget kell adni a dolgos embereknek, az ellenségek pedig elmaradnak, és elfelejtődnek. Az a lényeg, hogy mindenki érezze, hogy az ország megváltozott. Ha a politikusok nem Érisszel (Érisszel, vagy Erisszel?) foglalkoznak, hanem jó és dolgos embereket hoznak helyzetbe, akkor ők valóban megváltoztatják majd az országot.

Téma: Tűzijáték
Egzisztenciális kvantor
2010. június 24. 21:35 | Sorszám: 1
Szerintem nem kellene kihagyni a Budapesti tűzijátékot.
Sok gyakorlati oka mellet már csak szért sem, mert ez is államiságunk ünnepe. Nem az a kérdés, hogy ünnepeljünk-e, vagy sem, hanem az, hogy hogyan. Legföljebb legyen rövidebb, vagy hamburger alakzatok helyett sima gömböket lőjenek, vagy ne legyen görög tűz, és a megtakarított összeget utalják az árvíz súlytotta településeknek, de valaminek azért lennie kell. Nem háború volt, hanem csak árvíz.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 24. 21:29 | Sorszám: 0
Elmarad idén Miskolcon a tűzijáték a korábbi árvízi védekezés miatt. Közben a kormány megfontolja, hogy Budapesten mi legyen az augusztus 20-i rendezvénnyel, hiszen egy ismert közösségi portálon már 128 ezernél is többen csatlakoztak az arról szóló kezdeményezéshez, hogy „Mondjunk le az augusztus 20-i tűzijáték élményéről az árvízkárosultak javára!”.

Téma: Gondola Vuvuzela ( VB-2010 )
Egzisztenciális kvantor
2010. június 23. 17:42 | Sorszám: 518
A második lapot már nem.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 23. 17:41 | Sorszám: 517
A tuaregek most megúsztak egy jogos 11-est, meg egy lapot.

Téma: Alkalmazotti bérrendezés, avagy tovább a Bajnai által kijelölt Lenini úton!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 23. 14:46 | Sorszám: 16
Még nem tudjuk a családi adózás részleteit. Én úgy képzelem el, hogy a házasságban élő, de gyermeket már nem nevelő középkorúakra ugyanúgy vonatkozna. Azaz elég, ha kettőjük átlagára kijön a havi 226e Ft bruttó, és máris jól jártak.
Amúgy szerintem a középkorú, vagy nyugdíjhoz közel álló alkalmazottak átlagosan már többet keresnek, mint havi 226e Ft bruttó. Nem tudom biztosan, de saccra az általános iskolai tanár 50 éves korára már keres ennyit.
Másrészt a családok már rövid, és középtávon is érdekeltek lesznek abban, hogy tovább tanítsák a gyerekeiket. Egyrészt az egyetemista még eltartottnak számít. Másrészt ha már ki is repült otthonról, de jól keres, akkor tudja támogatni a szüleit. Pl. mi várhatóan sokkal jobban fogunk járni, és többet fogunk tudni adni a szüleinknek.

Téma: Energiapolitika
Egzisztenciális kvantor
2010. június 23. 14:17 | Sorszám: 2767
Egy másik topikban volt egy kis vita az árammal és a hidrogénnel tankolt autókról.
Most olvasom az index-en, hogy a villanyautóknak van még egy komoly baja, amit eddig nem tárgyaltunk ki: az akksija nem örökéletű. Márpedig a villanyautó árának jó része az akksiból jön össze, azt pedig néhány évente cserélni kell. Amellett, hogy ez pénzbe kerül, környezetszennyező is. Vagyis nemzetgazdasági szinten a villanyautó nem versenyképes a hidrogén hajtásúval.

Téma: Sólyom vagy valaki más?
Egzisztenciális kvantor
2010. június 23. 14:08 | Sorszám: 579
Sólyom kiszámíthatatlan volt. Néha befolyásolható, néha puhány, néha kemény.
Mondjuk az elődeinél jobb volt. De azoknál Schmitt is jobb lesz.

Téma: Alkalmazotti bérrendezés, avagy tovább a Bajnai által kijelölt Lenini úton!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 23. 13:36 | Sorszám: 11
Már kiszámoltuk valamék topicban, hogy 2,8 millió éves bruttó alatti fizetéssel mindenki szop.

Igen?! A linket légyszíves!
Azt számoltuk ki, hogy minden egyedülálló szopni fog. Semmit nem tudunk még a családi adózásról. (Amúgy inkább 2.7 millió a határ az internetes bérkalkulátor szerint.)


Téma: Sólyom vagy valaki más?
Egzisztenciális kvantor
2010. június 22. 23:36 | Sorszám: 539
Már ki re gondoltál, Schmittre? Most azt hallottam, hogy mégis ő lesz.

Téma: Az autópályamánia végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. június 22. 14:17 | Sorszám: 108
Akkor bontsuk el az utakat és építsük újra őket. Ez duplán emelné a GDP-t!

Emlékszel a régi kutyaszaros, KGST-s viccre?

Egzisztenciális kvantor
2010. június 22. 14:14 | Sorszám: 107
Csatoljuk vissza!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 22. 14:12 | Sorszám: 104
Nem. Az én problémám a pazarlás. A kőrösi völgyhíd, a somogyi alagutak, és a Pentele-híd. Az M8-as akkor is fölösleges lett volna, ha megépül az M5-ösig. Att van az 52-es út 15 km-rel délebbre, inkább azt kellett volna szélesíteni, meg elvinni Solt mellett.

Illetve a pazarlások helyett lehetett volna autóutat építeni Szekszárd és Szeged közé, vagy az M3-ast elvinni Debrecenig. Esetleg mindkettő kijött volna, ha Orbánék építik az utakat.

Egzisztenciális kvantor
2010. június 22. 14:01 | Sorszám: 101
(Szegedről Pécsre Baján át és Szekszárdon át is rövidebb az út.)

Téma: KÖVÉR LÁSZLÓ FOR PRESIDENT!!!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 22. 13:53 | Sorszám: 9
Én is támogatom!
Amúgy ha megfigyeled, a Fidesz elnökségben mindenki kapott valamit. Kivéve Kövért. Itt az ideje, hogy őt is jutalmazzák.

Téma: Kövér for President!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 22. 13:50 | Sorszám: 12
Úgy látszik, erre igény van.

Téma: Az autópályamánia végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. június 22. 13:40 | Sorszám: 96
Szerintem az M6-os be fog indulni. Korábban ha Pécsre, vagy a környékre kellett menni, mindig az M7-esen mentünk, mert a régi 6-os nagyon dugós volt. Azaz forgalom lenne.
A Dunaföldvárig érő M6-ossal azt érték el, hogy a személyautók átszoktak az autópályára, de a teherautók meg a buszok nem. Ha majd Pécsig az összes települést ki tudják kerülni, akkor talán nekik is megéri majd útdíjat fizetni.
Személyautóval Budapest-Pécs most 1 órával rövidebb lett, mint korábban a Budapest-Siófok-Pécs szakasz. Nem tudom, kilóméterben is rövidebb-e, de biztos, hogy benzinben visszajön az autópályamatrica ára, mert nem kell fékezni, meg gyorsítani. (Mondjuk kilóötvennél már kicsit sokat eszik az autó.)
Szóval szerintem az M6-osnak a síksági alagutakat leszámítva van értelme.

De az M8, meg a Pentele-híd az totál fölösleges.

Egzisztenciális kvantor
2010. június 22. 13:09 | Sorszám: 94
Miskolcig azért van még néha forgalom. Már olyanra is volt példa (igaz, meg is lepődtem rajta), hogy a belsőben nem tudtam, csak 130-cal menni.
De Miskolctól hirtelen kitisztul az út, mintha más országba érkeztünk volna. Pedig az M3 nem szűnik meg, csak átalakul.

Téma: Kossuth-tér
Egzisztenciális kvantor
2010. június 22. 12:44 | Sorszám: 552
Továbbra sem értem Kaleb olvtárs logikáját.

Pedig egyszerű: jött mosdatni a drága fűrerét. Mert a gaz Fidesz-esek olyan csúnyán beszélnek róla mostanság.
Abban reménykedik, hogyha sokszor elismétli a hazugságait, azt néhányan elhiszik neki, és elfelejtik, hogy csótány volt a '90 óta eltelt időszak legsötétebb alakja.


Téma: Sólyom vagy valaki más?
Egzisztenciális kvantor
2010. június 21. 22:21 | Sorszám: 517
Az alkotmánybírákkal kapcsolatban közben megfordult a fejemben, hogy esetleg mégsem csak durcizik, hanem előre gondolkodik. Ha 4 év múlva a Fidesz-nek mondjuk csak olyan 55%-os többsége lesz, akkor egy 8 fős jelölő bizottságban az nem jelent többséget, egy 20 fősben viszont igen.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 21. 18:56 | Sorszám: 512
Szerintem meg inkább meg van sértődve.

Téma: Kormányozzunk !
Egzisztenciális kvantor
2010. június 21. 18:47 | Sorszám: 597
Én azt hallottam, hogy a minisztériumok fölálltak, de nem működnek. A kormánytisztviselős törvény azért kellett volna, hogy a haverikutyákat át lehessen minősíteni kormánytisztviselővé, akiket egy mozdulattal indoklás nélkül ki lehet rúgni. Az utolsó pillanatban kinevezett pártkatonákat egyébként nem lehetne eltávolítani addig, amíg nem adnak okot egy fegyelmi eljárásra.
Amennyire én tudom, a Fidesz most nagyon prüszköl. Hatalmas átszervezéseket kellene csinálniuk, teljesen új rendszert kialakítani mindenhol. Szerinted libajnai embereivel lenne ennek értelme?

Téma: Sólyom vagy valaki más?
Egzisztenciális kvantor
2010. június 21. 18:40 | Sorszám: 509
Állítólag Schmittet azért hívták haza, mert rosszul viselkedett Brüsszelben, és fájdalomdíjként adtak neki itthon is pizíciót. Ha igaz ez a pletyka, akkor biztosan nem ő lesz az új elnök.

Sólyom az utolsó 2 döntésével maga alatt vágja a fát. Na jó, a kormánytisztviselős törvény indoklása még talán elmegy, de ez a mostani egyértelmű gonoszkodás. Olyan, mint a durcás óvodás. Nagyon meg lennék lepve, ha ő maradna.

Vizi E. Szilveszter ért a joghoz? Mert szerintem kutatóorvosként legföljebb bábnak lenne jó.


Téma: Kormányozzunk !
Egzisztenciális kvantor
2010. június 21. 18:32 | Sorszám: 595
Még nem bírtak fölállni a minisztériumok, mert Sólyom papa elkefélte a bebetonozott haverikutyák kivágásáról szóló törvényt.

Téma: Kérés a moderátorhoz (7)
Egzisztenciális kvantor
2010. június 21. 15:30 | Sorszám: 3633
A regisztráció tiltásának vajon technikai oka van?

Téma: Szánalmas Zindex!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 21. 15:27 | Sorszám: 162
általuk progresszívnak vélt, valójában közönségesen primitív nyelvhasználattal

Ja, ja!
Amúgy meg minek birkózol disznókkal?! Nem ismered a viccet?


Téma: Az autópályamánia végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. június 21. 11:36 | Sorszám: 58
Ez nem így van. Valaki korábban betett ide egy elemzést erről.

Azt az elemzést nem tudnád előkeresni? Úgy tudom, közismert tény, hogy Amerikában nem a forgalom igényli az autópályát, hanem az autópálya generálja a forgalmat. Csak nem tudtam, hogy ez már nálunk is így van.

Egzisztenciális kvantor
2010. június 21. 11:32 | Sorszám: 56
Az M8-nak, meg a dunapentelei hídnak van még nagy értelme. Nekimegy a pusztának. Hétvégén mentünk át rajta, és a saccra 5 km-es szakaszon 1, azaz egy darab személyautó jött velünk szembe, és egyetlen járművet sem láttunk sem előttünk, sem mögöttünk a mi irányunkban. Korábban sem volt valami forgalmas híd, de most, hogy átadták az M6-os másik felét, az 52-es út forgalma kizárólag a 15 kilométerrel arrébb levő dunaföldvári hídra terelődik.
A debreceni autópályának lett volna értelme, de a rohadékok helyette fölösleges, méregdrága völgyhidat, fölösleges Duna-hidat, meg zsákutcába torkolló autópályát építettek.

Téma: "...a dolgot őt magát nézzük..."
Egzisztenciális kvantor
2010. június 20. 22:36 | Sorszám: 15
Apropó Török Gábor! A zsozsót önmagát nézzük!
A minisztériumi szekrényekből, számítógépes adathordozókról előkerülő dokumentumok szerint a balliberális értelmiségi holdudvar egyik kiemelt „kifizetőhelye” volt 2002 és 2010 között a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) ...
A Magyar Nemzet birtokába került összesítés szerint a szocialisták és a szabad demokraták által sűrűn foglalkoztatott – a médiában a politikai helyzetet folyamatosan elemző – két politológusnak, Török Gábornak és Karácsony Gergelynek vagy cégeiknek a háttérben 2002 és 2009 között például több mint ötvenmillió forintot fizettek ki tanácsadás és tanulmányírás címén.

Téma: ORBÁN VIKTOR Miniszterelnök.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 19. 19:24 | Sorszám: 742
Szerinted Clinton hülye volt? Szerinted Orbán okosabb, mint Clinton? Szerinted hülyék, akik a szőkét küldték, vagy akik Kósát kurvázós ügybe akarták keverni? És szerinted Magyarországon kell konkrét esemény is ahhoz, hgy valakit lejárassanak, vagy elég a rágalomhadjárat?

Nem hiszem, hogy Orbán nem tudja, hogyan kell viselkednie. De arról már nem vagyok meggyőződve, hogy nem becsüli alá az emberi gonoszságot.

Egzisztenciális kvantor
2010. június 19. 11:37 | Sorszám: 739
Nekem bejött megint a link alapján.
A tv2 oldalán a június 6-ai naplót kell megnézni, aminek valami olyasmi a címe, hogy "kormánystart, ahogy minden elkezdődött".
Pedig nagyon kíváncsi lennék a véleményedre, főleg azzal a rövid félmondattal kapcsolatban, ami a feleségének szólt. Nagyon rosszul látni az interneten keresztül, de szerintem az asszony testtartása is egy tanulány lehetne.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 19. 00:27 | Sorszám: 735
Szerintem is ronda. De nézd meg Orbán gesztusait! A beállását! Hallgasd meg a menő csávós, beképzelt dumáját!
(Asszem neked hiába magyarázom. Egy fiú soha nem vesz ilyet észre. Én is fiú vagyok, de valamiért megadatott nekem, hogy megértsem a testbeszédet.)
Egzisztenciális kvantor
2010. június 18. 23:43 | Sorszám: 733
Jut eszembe!
Szakértő lányaink, terra és missmarple, megnéznétek ezt is? http://tv2.hu/mokka/video/kormanystart-ahogy-minden-elkezdodott

Nekem nagyon nem tetszik 1:15 körül az a benyögés a feleségének.
Illetve az az érzésem, hogy a repedtsarkú Dorogi Gabriella nagyon bejött neki. Mástól is hallotam már, hogy Orbán bukik a szők nőkre. Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy azt a kockahajút is ráküldték.

Kicsit aggódom.
Oda kellene figyelni Orbánra, mert szerintem nem tudja kezelni azt, ha egy nő rafináltan nyomul. Rosszabbik esetben egy Monica Lewinsky ügy lehet belőle. Kevésbé rosszabb esetben is biztonsági kockázat a tapasztalatlanság.

Egzisztenciális kvantor
2010. június 18. 23:09 | Sorszám: 732
Orbán Viktor államférfi, de kicsit elszaladt vele a ló: http://tv2.hu/mokka/video/schmitt-lesz-a-koztarsasagi-elnok
Nézzétek meg a 2:30 körüli részt! Jó lesz vigyáznia a szőkékkel! Meg az alázattal!

Elszaladt vele a ló, dilettánsokra (vagy árulókra?) bízta a kormánytisztviselői törvényt, akik kihagytak (vagy kihúztak?) belőle valamit, Sólyom rögtön el is kefélte. Ezzel most hónapokat csúszik az új kormány fölállása.

Szóval Orbán okulhatna a történtekből. Nem lehet lankadni, mert több komplett apparátus figyeli, hogy hol hibázik.


Téma: Szánalmas a hvg
Egzisztenciális kvantor
2010. június 18. 22:24 | Sorszám: 2
Amire nem számítottam, hogy Matolcsy támadásába a hvg és a zindex mellé beszállt a barikád is.

Mercurius, te mit szólsz ehhez? A zindex-hvg-barikád trió alkalmi szövetséges lenne?


Téma: Szánalmas Zindex!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 18. 22:16 | Sorszám: 140
Én pontosan tudom, hogy a zapeh az mszp maffia végrehajtó cége volt. Havernak mindent lehetett, a többieket pedig kicsinálták.
Csak a zindex nekiállt legendát gyártani a robinhúd-apehról.

Téma: Szánalmas a hvg
Egzisztenciális kvantor
2010. június 18. 22:12 | Sorszám: 1
Legalább tudjuk, hányadán állunk. Miből is lesz bevétel az adócsökkentéshez? Hát a bankadóból. Gondolom a bankok vergődését láthatjuk most a hvg-n és az index-en.
A hvg kicsit gyávábbnak tűnik. Gondolom, több a vesztenivalója.

Téma: Szánalmas Zindex!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 18. 22:07 | Sorszám: 135
Sumákol az államháztartási adatokkal az új kormány
A szokásokra fittyet hányva nem tartott sajtónyilvános beszámolót a múlt havi büdzséről és nem tett közzé prognózist a Matolcsy-minisztérium.

Téma: Szánalmas a hvg
Egzisztenciális kvantor
2010. június 18. 22:02 | Sorszám: 0
Ma esti nyitólapról:

Kormányzati önkény a médiában
A közszolgálati médiumok irányításában minden hatalom a kormánypártoké lenne.

...

Fidesz kétarcúság: győz vagy alulmarad a józan ész?
Szimbolikus, irracionális nacionalizmus és pragmatikus konzervatív-liberális gazdasági fordulat jellemzi a Fidesz politikáját.

...

Jobbkonzervatív médiatúlsúly – ezzel az új szóösszetétellel kell megismerkednie hamarosan a magyar közönségnek.


Téma: Szánalmas Zindex!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 18. 21:53 | Sorszám: 133
A kulcskérdés az, hogy hogyan szólt az a bizonyos levél. Ha az elnök utasította a végrehajtási osztályt a beszedési megbízások visszavonására, akkor tette az elvonás tilalmába ütközik – magyarázták lapunknak szakértők. Ha azonban azt a formulát használta a levélben az APEH-elnök, hogy „annak a megfontolását javasolom, az inkasszók érvényesítését ezért és ezért függesszék fel”, akkor semmilyen jogszabálysértést nem követett el Szikora – fogalmazott az egyik szakember. Az APEH-nek azt is nézni kell, hogy mikor van nagyobb esély a tartozások megfizetésére, akkor, ha azonnal leemelik az adós számlájáról a követelést vagy annak egy részét, de lehet, hogy ezzel elindítják a lejtőn a vállalatot, vagy ugyan elindítják a végrehajtást, de attól megrettenve az adós cég kis haladékot kér, de nemsokára rendezi tartozását és életben marad – érzékeltette a helyzetet és az alkupozíciót forrásunk.

Szerintetek a zapeh szokta azt nézni, hogy bedönti-e egy inkasszó az adócsaló céget? Mondjuk pl. az elvárt ÁFA beszedésekor?


Téma: Gondola Vuvuzela ( VB-2010 )
Egzisztenciális kvantor
2010. június 16. 22:09 | Sorszám: 222
Az Uruguay-i gólt láttátok? Olyat rendes labdával is lehet lőni? Vagy csak én láttam rosszul valamit?

Téma: MSZP politikusok bilincsben
Egzisztenciális kvantor
2010. június 16. 21:51 | Sorszám: 583
A Nyugatot és környékét már megszoktam

Akkor ha kalandra vágysz, irány a Kőki! Építkezés nélkül még roszzabb volt, mint építkezéssel. (Mielőtt a Kőkire mész, bemelegíthetsz a Blahán vagy a Népligetnél is.)


Téma: Gáz van,mert nincs gáz!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 16. 21:46 | Sorszám: 362
A kompresszor még csak hagyján. De a hűtőközeget is keringtetni kell vagy 40 l/perc sebességgel.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 14. 16:36 | Sorszám: 358
Apropó H1N1! Most volt járvány, vagy nem volt járvány?

Téma: Mi lesz az alapítványi iskolákkal?
Egzisztenciális kvantor
2010. június 14. 16:29 | Sorszám: 2
Waldorf-iskolákkal ugyanez a helyzet. Ha egyszer valaki Waldorf-iskolába kerül, akkor nem tud visszatérni a régi rendszerbe. Elvileg ezzel nem lenne baj, mert létezik Waldorf középiskola is, azaz le lehet érettségizni valahogy osztályzás nélkül.
Csakhogy előfordul, hogy mégis vissza kell jönni az állami rendszerbe. Pl. egyik ismerősöm gyerekének az iskolája becsődölt. Az eredmény évismétlés, és felzárkóztatás lett. Azaz ahogy lac1 is írta: szegény gyerek beszopta.

Téma: Gondola Vuvuzela ( VB-2010 )
Egzisztenciális kvantor
2010. június 14. 13:53 | Sorszám: 83
Figyelitek, mennyi Fideszes van a holland-dán meccsen?
Pártpénzen utaztak ki?

Téma: Szlovákiai változások...
Egzisztenciális kvantor
2010. június 14. 12:57 | Sorszám: 105
Különben is, mindenről Orbán tehet.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2010. június 14. 12:55 | Sorszám: 1380
Már hozzá se nyúlnál, mi?

Téma: Gáz van,mert nincs gáz!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 13. 21:24 | Sorszám: 355
Senki nem gondolkodik egy-két generációval előre.

Az energiaforrások miatt baromira nem izgulok.
Először is, ott van a napfény. Pl. a Szaharára eső napfény 10%-a elegendő lenne a Föld fosszilis energiahordozóinak kiváltására (sajnos a konkrét számításra nem emlékszem, de ha 10% nem lenne elég, akkor 20% biztosan). És még nem is okoznánk klímaváltozást, mert a nap amúgy is a homokot fűti.
Na de ha valamiért a többszáz méter magas homkdűnékkel, vagy az instabil politikai környezettel nem tudnánk megbírkózni, akkor is ott van még a tórium, mint energiaforrás, amiből sokkal több van, mint uránból.

Energiaforrásokkal (szvsz) nincs baj.
A túlnépesedés sokkal veszélyesebb.


Téma: Kósa Lali Guiness rekordja
Egzisztenciális kvantor
2010. június 13. 15:07 | Sorszám: 1113
Nem, nem. Az említett példákat mostanság EVA-s tevékenységből szokás fizetni, amiből sokkal kevesebb adó+járulék jut az államnak, mint a magánszemély fizetéséből.

Téma: Az USA végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. június 13. 10:11 | Sorszám: 32
Edukám, kiválót írtál! Na végre!
Az első mondatodat leszámítva minden szavaddal egyetértek!

Téma: Ezzel segítsd az árvízkárosultakat-infok
Egzisztenciális kvantor
2010. június 12. 22:21 | Sorszám: 8
Pénzadományokat ide is lehet utalni: http://noe.hu/index.php?hir=186
A helyi szervezetek fogják jelezni, hogy mire van szükségük, és a NOE azt vesz nekik a beérkezett pénzből. (Természetesen mi már utaltunk.)

Néhány önkormányzat küld önkéntes munkásokat is. A bajba jutott települések polgármestere szervezi meg a közmunkát, és kér munkaerőt máshonnan az országból. Ha szeretnétek menni dolgozni is, akkor érdeklődjetek a saját önkormányzatotoknál.


Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2010. június 12. 14:25 | Sorszám: 1355
Nem hiszem, hogy létezik ilyen gén.
Forrás?

Téma: Az USA végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. június 12. 09:23 | Sorszám: 24
Az már látszik, hogy Obama a hispánok népszerűségét keresi. Állítólag az ő szavazataikkal nyert 2008-ban is, és most is olyan törvényeket hoz, ami nekik kedvez. Pl. az egészségbiztosítás bevezetése.
Ha most több hispán gyerek születik, mint fehér, akkor legkésőbb 21 év múlva több hispán szavazó is lesz, mint fehér.
A hispánokra nem hatott a szingliség kultúrája, föltehetőleg azért, mert vallásosabbak. Ellenben a négereket teljesen ki fogják irtani a szingliséggel. Hogy a fehérekkel mi a helyzet, azt nem tudom, (gondolom a "Szex és New York" főleg őket pusztítja), de nem is érdekes, mert a hispánok ígyis-úgyis lenyomják őket.

Téma: ORBÁN VIKTOR Miniszterelnök.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 10. 13:44 | Sorszám: 640
Én sem. De én még a pártét sem.
Orbán nyilván plagizálja a moratóriumomat.

Téma: Az MSZP-SZDSZ törzsszavazó természetrajza
Egzisztenciális kvantor
2010. június 09. 23:35 | Sorszám: 365
Vegyük tudomásul, hogy az SZDSZ-utód LMP-re nincs szüksége a magyar társadalomnak! Minden alkalommal becsaphatnak néhány százalék szavazót

Nagyon találó. Ede nick-jeire is pontosan ráillik.


Téma: Sólyom vagy valaki más?
Egzisztenciális kvantor
2010. június 09. 23:32 | Sorszám: 400
Ezzel kapcsolatban van egy kiváló pletykám, de sajnos nem írhatom meg. Maradjunk annyiban, hogy öreg kecske nem vén kecske, ha megáll neki a jerke.

Téma: ORBÁN VIKTOR Miniszterelnök.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 09. 19:04 | Sorszám: 606
A döntő többség nem tesz semmit a házassága megmentéséért.
Nyilván nem lehet együttélni egy alkoholistával, aki veri az asszonyt meg a gyerekeket. De a többség nem emiatt válik el. Én most hirtelen vagy egy tucatnyi elvált ismerőst tudnék felsorolni, és majdnem mindegyiknél a házasságtörés, és/vagy a büszkeség volt a válás oka. A tucatból csak 1-et ismerek, ahol az ember verte a feleségét.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 09. 18:54 | Sorszám: 604
Idézőjelbe tettem. Ha az adórendszer egy kicsit támogatja az egészséges családokat, azzal a többieket "bünteti".
Egzisztenciális kvantor
2010. június 09. 18:52 | Sorszám: 603
Nem törhetsz pálcát az egészséges családok fölött.
Ha a csonka családot premizáljuk, azzal az egészségeseket hozzuk hátrányos helyzetbe.
Amúgy meg nem kell velem ezen vitatkozni. Ha minden így megy tovább, akkor 50 év múlva Magyarországon már csak kisebbség lesz, meg hívők. A többiek úgyis kihalnak.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 09. 17:58 | Sorszám: 599
Ha a családban élők összes jövedelme adózik majd, akkor nyilván az egyedül 1 gyereket nevelő ugyanúgy fog adózni, mint a ketten 2 gyereket nevelők.
Na de! Hiába nehezebb egyedül gyereket nevelni, azt mégis egy kicsit "büntetni" kellene. Ugyanis a rossz példa ragadós, a csonka családban növő gyerek maga sem fog ragaszkodni a családhoz, és esetleg nem is vállal majd gyereket. Biztos, hogy hosszú távon káros a csonka család, és a mostani demográfiai helyzetben nem szabad az egészséges családokat büntetni.
Amúgy a népesedésben baromi nagy baj van. Egyik ismerősöm azt szokta mondogatni, hogy ő még jó eséllyel fog kapni nyugdíjat. A fia már valószínűleg nem. És az unokája már biztosan nem.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 09. 14:29 | Sorszám: 589
Amúgy valamiről elfeledkeztünk: Orbán családi adózásról beszélt. Ennek még nem tudjuk a részleteit, de könnyen lehet, hogy csak a keveset kereső egyedülálló emberek fognak rosszabbul járni.
Ismerve a demográfiai problémákat és Orbánék hozzáállását biztos vagyok benne, hogy anyagilag is érdekeltté fogják tenni az embereket, hogy 2-3 gyereket vállaljanak. Meg hogy házasságban éljenek.
Ha én dolgoznám ki az egészet, akkor én az 1 gyermeket egyedül nevelő anyukánál húznám meg a határt. Azaz a keveset kereső, egy gyermeket egyedül nevelő anyuka ne járjon rosszabbul. De aki már 2 gyermeket nevel, az kapjon egy kicsit többet.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 09. 14:14 | Sorszám: 585
mindenki szopni fog, akinek kevesebb az éves jövedelme 3 millió forintnál

Eszerint a bérkalkulátor szerint inkább olyan évi 2.7 milliótól jobb a 16%-os egykulcsos SZJA.

Egzisztenciális kvantor
2010. június 09. 11:02 | Sorszám: 562
Na erre kíváncsi leszek. Ugyanis azt is mondták, hogy megszűnik az adójóváírás. Enélkül pedig a 16%-os SZJA havi 220e Ft körüli bérnél esik be a mostani adó alá. Tehát aki a mostani átlagbérnél kevesebbet keres, az elvileg rosszabbul jár.
Persze minden az időzítésen múlik. Mert lehet, hogy az adójóváírást fokozatosan szüntetik majd meg.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 09. 10:50 | Sorszám: 561
Na jó, de a havi 1 millió idén még durván havi 340 ezret adózik. Jövőre meg már csak 160 ezret fog.

Téma: Második Orbán kormány.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 08. 22:33 | Sorszám: 67
Nem találtam meg az eredeti cikket. Viszont találtam olyat, amelyikben a Reuters az indexet idézi, amelyik pedig egy név nélkül nyilatkozó szakértőt idéz.
Szóval szerintem egyelőre csak a vg.hu örül nagyon, a Reuters nem.

Téma: Szánalmas Zindex!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 08. 21:57 | Sorszám: 120
A címlapról:
Orbán 29 pontja
Egykulcsos, családi adó, szabad gyümölcspálinka-főzés, erős spórolás, 98 százalékos adó.

El fogtok múlni, lúdtalpas koszlott köcsögök, hiába vergődtök. Csak nem fáj nektek is a végkielégítésekre kivetendő 98%-os adó?
(Egyébként miért pont 98? Miért nem 99? Vagy 97.3?)


Téma: Az MSZP-SZDSZ törzsszavazó természetrajza
Egzisztenciális kvantor
2010. június 08. 21:52 | Sorszám: 355
Egyik szoci szavazó ismerősöm elismerte, hogy Orbán 29 pontja elég jó. Aztán azt is mondta, hogy ilyet csak 2/3-dal lehet csinálni, és az mszp is megcsinálta volna, ha lett volna 2/3-a. De neki a Fidesz-szel kellett volna egyezkednie, a Fidesz pedig semmiben nem volt partner.

Nem fűztem hozzá megjegyzést.


Téma: ORBÁN VIKTOR Miniszterelnök.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 08. 21:45 | Sorszám: 544
Középtávon biztosan meglesz a fedezet a felpörgő fogyasztásból. Több pénz marad az embereknél, többet fognak költeni. Már csak arra kell figyelni, hogy a kkv-k helyzetbe kerüljenek, és azt a több pénzt ők nyeljék be, maradjon itthon.
Rövid távon nemtom, mi van. Hosszú távon pedig így mérnökként (2 félévnyi közgázzal, meg némi élettapasztalattal) azt saccolnám, hogy biztosan nem tartható az 1 kulcsos, 16%-os szja, mert a multik majd biztosan megtalálják a módját, hogy kivigyék az országból az emberek zsebpénzét. 1. tippem: sok kis 500 milliónál kisebb céget kell alapítani, és a nyereséget azokba áttenni.

Téma: Kósa Lali Guiness rekordja
Egzisztenciális kvantor
2010. június 08. 21:36 | Sorszám: 904
Az egész felhajtás a Simorra ment ki szerintük

Szóval a szocialisták kiállnak simor 8 milliós fizuja mellett?


Téma: ORBÁN VIKTOR Miniszterelnök.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 08. 15:57 | Sorszám: 536
Tényleg szédületes!
Nagyon kíváncsi lennék, honnan lesz meg a 16%-os SZJA fedezete. Én speciell baromira jól fogok járni vele, pedig elfogadom, hogy aki jobban keres, az adójával tartsa el a szegényebbeket.

Téma: Szánalmas Zindex!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 08. 15:51 | Sorszám: 109
A devizahitelezésnek vége.

Ezt hazudja az index címlap. Pedig Orbán semmit nem mondott az autóhitelekről.


Téma: Magyar termék vs. külföldi szar
Egzisztenciális kvantor
2010. június 08. 15:11 | Sorszám: 152
2 hónap se kellett, és a kéréseid meghallgatásra találtak. Legalábbis a szándék már megvan: http://mno.hu/portal/717795

11. A kistermelők élelmiszer-termelési, -feldolgozási, -értékesítési rendszerének javítása
...
A kormány bevezetné a másodlagos élelmiszer-vizsgálatot, hogy az Európai Unió szemete ne áramolhasson hazánkba.

Ezeknek nagyon örülök!


Téma: Kósa Lali Guiness rekordja
Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 23:03 | Sorszám: 728
Kaotikus attraktoron van a világ pénzügyi rendszerének Hamilton-rendszere.

Nehéz elhinnem. Eddig úgy gondoltam, hogy a pénzügyi rendszert az elemző cégek irányítják. Azok az elemző cégek, amelyek egyik nap á-á-á-plusszt, vagy mit adnak a Lehmann Brothers-nek, mire az másnap csődöt jelent.
Lehet, hogy megváltozott a pénzügyi világ is?

Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 22:56 | Sorszám: 727
Bele akarják szorítani a Fideszt abba a zsákutcába, hogy az ilyen reakcióktól félve csak szépet és jót mondjanak - magyarul hazudjanak -, amit aztán a fejükre lehet olvasni, másrészt ne akarjanak sokat kérni vagy elérni.

Ez tökéletesen ráillik a WSJ cikkére (még a stílusára is).

Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 22:50 | Sorszám: 724
Én is így gondolom. Ez egy tipikus "jó fiú-rossz fiú" játék.

A játék összes lépése erre utal.
De amit Madelon is írt, azt képtelen vagyok megmagyarázni: kiderül, hogy a 180 milliárdos GDP-jű Magyarország egy kicsit rosszabbul áll, mint ahogy azt eddig gondolták, és erre esik a világ összes tőzsdéje, a 10000 milliárd dolláros GDP-jű eurozóna valutája pedig 6 éves minimumra zuhan a dollárral szemben. Kisebb nyugati bankoknak is nagyobb a mérlegfőösszege, mint a magyar államadósság.
Vagy valami nagy titok lappang itt, vagy valamit egészen más szempontból kellene nézni.

Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 22:32 | Sorszám: 714
Tehát nem egy vidéki város polgármestere, hanem a miniszterelnök mondta ezt

Kósa sem csak egy vidéki város polgármesetere már, hanem a Fidesz ügyvezető alelnöke. De a többi stimmel.

Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 22:19 | Sorszám: 705
Én megint nem vagyok biztos a tervezett akcióban. Pedig a szervezést valószínűsíti, hogy Szíjjártó és Kósa majdnem egyszerre nyilatkozta ugyanazt.
Nekem az a lépés nem stimmel, hogy egy kisvállalkozói fórumon elhangzott bevezető másnapra megrengeti a világ tőzsdéit. Korábbi tapasztalataink alapján nem gondolnám, hogy Orbánnak ekkora hatalma van.

Mondjuk a WSJ-nek adott nyilatkozat megint a tervezett akciót valószínűsíti. A WSJ-ben, a pénztőke lapjában nyilatkozott szanyi kapitány, a pénztőke egykori magyar helytartójának samesza, hogy Kósa levegőbe beszél. Azaz néhány nappal később jött a cáfolat. Ez kicsit olyan elkeseredett válaszlépésnek tűnik, amelynek kedvéért a WSJ még a hírnevét is képes volt kockára tenni.

Szóval baromira nem tudom, mit gondoljak. De legalább holnapig izgulhatunk. Akár így, akár úgy, jó kis kavarodást csináltak Orbánék.


Téma: Végnapok
Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 22:00 | Sorszám: 3
A "regisztráció" végnapjai meddig tartanak még?

Téma: Kósa Lali Guiness rekordja
Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 17:23 | Sorszám: 605
Egyébként megmondom nektek a frankót.
Tudjátok ki prüszköl most? A pénztőke. Emlékeztek Orbán 2002-es beszédére? Akkor nálunk a nagytőke és a pénztőke alakított kormányt, annak a helytartói voltak d-209, csótány, libajnai és ofsór simor.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 17:06 | Sorszám: 599
Ha egy családban ketten is kapják, akkor már nem olyan rossz pénz az.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 15:26 | Sorszám: 133
május végén ... 84,6 százalék

És ne káromkodjon az ember! A faxért ígéri meg Varga, hogy a maradék 7 hónapban betartjuk a 15.4%-ot?

Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 15:22 | Sorszám: 131
És azt hogy játszod le HiFi toronyban?

(Az ext4 van már olyan stabil, mint az ext3? Ext3-mal elpusztult idén egy külső vinyóm, mert nem volt elég erős a tápja. A superblock is eltűnt, meg néhány inode. Mind bad sector lett, mert valószínűleg nem volt elég táp, amikor a vinyó írni akarta őket. Ezek után gyakorlatilag az összes fájlt sikerült visszaállítanom róla, kivéve azokat, amelyeket a tápelszálláskor éppen írtam. A könyvtárak nevei sajnos elvesztek, helyettük csak sorszámokat kaptam, de a könyvtárakon belül már minden fájl hibátlan volt. Azért tudom, hogy hibátlan volt, mert ez konkrétan egy fényképek mentésére használt vinyó volt, és minden fájlról készült md5sum pontosan az ilyen esetekre.
Persze ez egyedi eset, de az ext3 durván 10 év alatt soha nem okozott még nekem adatvesztést, pláne nem komplett fájlrendszer vesztést. Ellenben pl. a ReiserFS-sel. Szerinted az ext4 is van már ennyire stabil?)


Téma: Az euro végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 15:09 | Sorszám: 16
(Már bocsánat, hogy kötözködöm, de a legutolsó nenyedéves jelentés szerint 2132 GHUF volt.)
Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 15:05 | Sorszám: 15
Nem kereken 1.90?

Téma: Kósa Lali Guiness rekordja
Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 14:37 | Sorszám: 579
Ezt támasztja alá simor nevének emlegetése is. Hamar lelepleződtek.
A "piacokat" szerintem baromira nem érdekli, hogy ofsór-simor marad-e, vagy nem, amíg számukra is elfogadható ember kerül a helyére. Ez csótánynak és köreinek érdeke, mert egyrészt simor (és alelnökei) az ő emberei, másrészt mindenáron akadályozni akarja Orbán munkáját - számításból is, személyes sérelmei miatt is.

Téma: Az euro végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 14:28 | Sorszám: 11
Szóval a fele érmében van. Akkor ez aprópénz.
Amúgy is aprópénznek saccoltam, mert nálunk olyan 2000 milliárd forint van készpénzben, vagyis a 20-szor akkora GDP-jü németeknél saccra 140 milliárd euró lehet forgalomban. Akkor visszaálláskor már csak 252 milliárd márkát kell majd kiosztani.

Téma: Kósa Lali Guiness rekordja
Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 13:51 | Sorszám: 568
Ööö. Mégpedig?
Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 13:49 | Sorszám: 567
Auróra eftássnak teljesen igaza van. Egyrészt ezek csináltak itt vagy 300 milliárd profitot tavaly.
Másrészt néhány hete lehetett olvasni egy felmérést arról, hogy a térségben nálunk a legdrágább az euróhitel. Azt, hogy Ausztriában kevesebbet marzzsal dolgoznak, még meg lehet magyarázni. De hogy Romániában is és Bulgáriában is?!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 13:44 | Sorszám: 565
Csak nem ő volt az a bizonyos névtelenül nyilatkozó, a magyar helyzetet jól ismerő "pénzügyi elemző" is?
Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 11:55 | Sorszám: 526
A "piacokat"/"globalogazdit" baromira nem zavarja, hogy egy párt mit ígér a választási kampányban. Tudják, hogy úgyse fogja betartani. Manapság már Angliában sem szokás választási ígéreteket betartani, miért pont nálunk kellene?
Na de most jött Orbán, aki képes komolyan venni a választóit, és ez nagyon kiborította a "piacokat"/"globalogazdit".

Téma: A nyugati sajtó torz tükre
Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 11:50 | Sorszám: 199
http://www.ft.com/cms/s/3/bf0f3348-7186-11df-8eec-00144feabdc0.html

Téma: Kósa Lali Guiness rekordja
Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 11:44 | Sorszám: 515
Pedig szerintem nem lehet a költségeket maximalizálni. Úgyis kitalálnak majd valamit, még ha be is nyelnének egy ilyen rendelkezést.
Ott van pl. a vevőhülyítő 0% THM. Majd megetetik az államot is a 0%-os THM-mel. Vagy előírnak ilyen-olyan kötelező biztosításokat, amit csak cimbitől lehet fölvenni. Nem féltem én őket.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 11:37 | Sorszám: 514
És azzal kit zsarolnának?
Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 11:35 | Sorszám: 511
korlátoznák a bankok által nyújtott hitelek kamatát

Ez baromság. Ebből is prüszkölés lesz.
Sokkal egyszerűbben is lehet csökkenteni a kiáramló profitot: tényleges versenyt kell teremteni a hitelpiacon. Azaz kell egy állami tulajdonú bank (ilyen volt annak idején az FHB), amelyik alacsony kamatra ad hitelt.

Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 10:57 | Sorszám: 494
Az ázsiai piacok eséssel zártak hétfőn - a Yahoo Finance szerint az amerikai munkaerő-piaci adatok magyar csődveszély miatt.
...
Az eladási hullám a Yahoo szerint azért indult be, mert az ázsiai befektetők megijedtek, hogy az európai adósságválság kiterjedhet Magyarországra is.

Lali, micsináltál?! Pánikolnak miattad a japánok!

Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 10:48 | Sorszám: 491
A Wall Street Journal ugyanakkor idéz egy nemzetközi tisztviselőt - aki a lap szerint ismeri a költségvetés helyzetét, valamint a magyar kormány tárgyalásait a Magyarországnak hitelt nyújtó Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val -, és ő azt állítja, hogy ezek a 7-7,5 százalékos számok "abszolút félrevezetőek". A névtelenül nyilatkozó tisztviselő szerint ha Orbán nem tenne semmit az állami kiadások féken tartására, akkor is csak kicsivel haladná meg a hiány a 3,8 százalékot.

Jóll látom, hogy a WSJ lement a Népszabóság színvonalára?


Téma: Az euro végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. június 07. 10:10 | Sorszám: 1
Hm. Lusta vagyok utánaolvasni, de pusztán az, amit ide beidéztél jó nagy marhaság. Szóval fogadnak az euró bedőlésére, mégpedig azért, mert a németek nem akarnak mások helyett fizetni. Viszont arról nincs egy betűnyi számítás se, hogy a németeknek jó-e az euró, vagy nem.
Az S&P idézett értékelése szerint rövid távon nem éri meg kilépni, mert a helyi valuta rögtön leértékelődne, az eurótartozás pedig megdrágulna. Persze egyáltalán nem biztos, hogy ez igaz a németekre is. Ettől függetlenül márkára visszaállni biztosan nem lenne olcsó mulatság.

Szóval számítás óne, mégis jövendölik az euró végét. Ez nekem inkább vágyálomnak tűnik. Gondolom az USA nincs túlságosan kétségbeesve a gyengélkedő euró miatt.


Téma: Ha zuhan a Fidesz...
Egzisztenciális kvantor
2010. június 06. 23:01 | Sorszám: 59
Az összes lakáshitelt át kell szervezni, így nem maradhat, akármi is lesz.

Sajnos ez nem olyan egyszerű. Ha most hirtelen mindent visszaváltunk, akkor pont az ellenkező hatást fogjuk gyakorolni a forint árfolyamára, mint amikor ezt a sok devizahitelt fölvették az emberek: nagyot fog bukni a forint. Persze az újdonsült forinthiteleseket nem fogja zavarni a 360-as euró, de a benzin ára durván meg fog ugrani.


Téma: Böszme eurokonform, Orbán nem az
Egzisztenciális kvantor
2010. június 06. 22:48 | Sorszám: 13
Ezért kérdeztem, hogy honnan vetted ezt a kijelentést. Trotyakvé és hasonló kötöznivaló bolond ballibsik élnek ilyen hiedelemben.

Sajnos trotykavének és a hasonló kötöznivaló ballibsi bolondoknak van igazuk. Be kell látnunk végre, hogy az EU a magyarság árulóit szereti, Orbánt pedig nem.

Mit is mondott az imf most télen? A "2010-es költségvetési hiány mértéke a következő kormány gazdaságpolitikájától függ." Érted ezt? Nem attól, aki a költségvetést csinálja, hanem a következő kormánytól. Költségvetési törvény, meg ilyesmi az le van érdekelve. Csoda, hogy Orbán majd hanyatt esett?
És 2006-ban mit mondott az EU? Amikor kiderült, hogy a 2005-ös költségvetést elcsalták, és a vége 10, vagy 11% lett? Na mit? Semmit.
A 2006-os hiány pedig 9.2% lett. És arra mit mondanak? Arra azt mondják, hogy 2002-ben is 8.9% volt a deficit, mert Orbán felelőtlenül osztogatott. Mi meg biztosan szemkilövést érdemlő helóták vagyunk, mert nem emlékszünk arra, hogy Orbán osztogatott. Arra emlékszünk, hogy a francia becsületrendes d-209 osztogatott, mert volt miből. Meg arra, hogy '97-tól 2001-ig a deficit végig 5% alatt volt. (A "felelőtlen osztogatós" 2001-ben konkrétan 4.1%.)
Meg arra emlékszünk, hogy a Fidesz nem adta el a vasutat, a MALÉV-ot, a MAHART-ot, a repteret, Bábolnát, a vízműveket, a gázműveket. De mi le vagyunk szarva. Mert csótányék eladtak mindent, amit el lehetett, fölvették a 20 milliárd eurós hitelt, amire 2010-ig egy fillér kamatot se fizettek, és erre azt nyilatkozza a spanyol pénzügyminiszter, hogy "kétségtelen, hogy a magyar kormány nagyon bátor intézkedéseket tett a pénzügyi hiány mérséklése érdekében, és azt hiszem, a továbbiakban is ezt teszi". Én meg nagyon remélem, hogy a továbbiakban nem azt fogja tenni, amit "bátor" elődje.

Ahogy már valahol máshol is írtam (Orbánt idézve): Orbán lejtőn fölfelé focizik. De most már nem csak Orbán, mert az emberek 80%-a tőle várja az élete javulását. Az egész magyarság lejtőn fölfelé focizik A magyarság nem eukonform.
A "böszme is és az egész nyomorult seggnyaló kompániája" trükközhet a deficittel, Orbán nem. A "böszme is és az egész nyomorult seggnyaló kompániája" eukonform, Orbán nem az, és mi magyarok sem vagyunk azok.

Az EU nem az a hely, ahol nekünk örülnek. Ha nekem nem hiszel, higgyél Orbánnak: a mi szövetségesünk Lengyelország lehet.

Egzisztenciális kvantor
2010. június 06. 13:52 | Sorszám: 7
Már most is csak gyenge vicc. Lesz ez még rögvalóság is, figyeld meg!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 06. 10:48 | Sorszám: 0
És mi magyarok sem vagyunk eurokonformok. Ez a helyzet, barátaim.
Az igazi magyarok Orbánnal tartanak!

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. június 06. 10:42 | Sorszám: 51
a) New York Times
b) Hetek
c) kapcsolat.hu

d) komplett magyar ellenzék

Azért jó ez a felsorolás, mert látszik belőle, hogy ki mindenki ellen kell küzdeni Orbánnak: mindenki ellen.

Orbánt 2/3-hoz segítette a Nyugat, és most már bánja, mint a kutya, amelyik 9-et kölykedzett. Meg voltak győződve, hogy Orbán választási ígérgetése csupán populizmus, ami egy kampányban engedéyezett, sőt szokásos. Most, hogy a választási programját meg akarja valósítani, New York, London, Tel-Aviv és Moszkva egyszerre dühöng. (Még Berlint meg Párizst nem hallottuk.)
Orbánék megint lejtőn fölfelé fociznak, mint 2002-ben. Ami egyszerre szomorú, és vérlázító, hogy most a magyar választók 2/3-a (nem 53%-a, hanem 2/3-a) ellen indult támadás.


Téma: A gazdaság talpraállítása
Egzisztenciális kvantor
2010. június 05. 23:09 | Sorszám: 17
"Mindenféle hiányról volt már szó", de arról még nem, hogy a kormány tartani akarja az előző kabinet által kitűzött hiánycélt - mondta az elemző. Hozzátette: "Ésszerű, értelmes választás" ez a Fidesz részéről, és hatására várhatóan enyhül a piaci nyomás.

Most ez mi? Orbánék vesztettek? Vagy kaptak valamit, és ezt így köszönik meg? Esetleg tényleg a magánnyugdíj államosítását kapták?
Korábban azt írtam, hogy a "nem tudunk semmit, amíg Varga Misi nem nyilatkozik" duma az köbö megfelel egy ultimátumnak: Varga Misi van nálunk, és nem félünk használni.
Erre Varga Misi, a verőember, a lehető legszebbet mondta, amit az a bizonyos "piac" hallani szeretett volna. Mintha a keresztapa a vállára tette volna a kezét, és lenyugtatta volna. A keresztapa nyert, vagy vesztett?


Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2010. június 05. 00:12 | Sorszám: 1340
Zsidónak lenni: ez nem genetikai, hanem történelmi kategória. Azt jelenti: Krisztust elárulni.

Ez elég jó. Ezt te találtad ki?


Téma: Kósa Lali Guiness rekordja
Egzisztenciális kvantor
2010. június 05. 00:01 | Sorszám: 154
Matolcsy jó csávó. Varga és Kósa is jó csávó. Ezek mind fegyelmezett katonák, a lapok le vannak osztva, és ők azt játszák belőle, amit előre megbeszéltek.
Matolcsy egyszer már tévedett, mert 7%-os növekedést jósolt, és csak 4 lett belőle. De nem láthatta előre, hogy az Exxon (meg a tettestársa a PWC) kreatívan fog könyvelni, és ebből világválság lesz. Ettől függetlenül a gazdaság kihúzta saját magát a hajánál fogva.

Téma: Milyen kilatasai lehetnek gazdasagilag Mo.-nak?
Egzisztenciális kvantor
2010. június 04. 23:25 | Sorszám: 89
Ja, most kék venni.
De inkább az árvízkárosultaknak adom. Jobb befektetés.

Téma: Kósa Lali Guiness rekordja
Egzisztenciális kvantor
2010. június 04. 23:20 | Sorszám: 152
Jövő ilyenkor okosabbak leszünk

Szerintem már a jövő héten okosabbak leszünk.
Én arra tippelnék, hogy az EU majd enged is, meg nem is. Egyrészt időt akarnak majd húzni, másrészt az időhúzás után engednek majd mondjuk 6%-ot 7.5% helyett. Ha Orbán hülye, akkor simán elfogadja. Ha Orbán zseni, akkor elfogadja, de kér még majd valamit.
Ne felejtsük el, hogy a 4.5% is már engedmény volt! bajnaiék még csak 3.8%-ot mondtak (azaz hazudtak, mert mozgott a szájuk), és egy kicsit később jött simor a módosított 4.5%-os előrejelzéssel.

Egzisztenciális kvantor
2010. június 04. 23:13 | Sorszám: 151
Nem a forintgyengítés a lényeg. Ezt legföljebb a ballib sugallja, mert nem találnak más fogást Orbánon.
Per pillanat az egész City prüszköl. A londoni bankár urak nagyon ki vannak bukva, állítólag a magyar állampapírok leminősítésével fenyegetőznek. Még nem tudják, hogy az az euró halálos ítélete lenne. (Ámbár biztos, hogy tudják - éppen ezért csak fenyegetőznek.)

Mellesleg ha a City prüszköl, annak én örülök. Mindjárt meg is iszom egy bort örömömben. Részben azok a köcsög juppik buktatták meg Orbánt 2002-ben. Még emlékszem a Financial Times egyik 2000-es cikkére, amelyikben Orbánt korunk legveszélyesebb diktátorának mutatták be. A rohadt csótánynak meg tapsikoltak.

Egzisztenciális kvantor
2010. június 04. 23:02 | Sorszám: 149
Orbán Brüsszelben járt és el akarta érni, hogy magasabb lehessen a hiány. Nagy nyetet kapott. Már erre felfigyeltek a piacok, mire jött Kósa el elszólta magát..
Ekkor már ugrásra készen állt az egész nemzetközi spekulatív tőke, hogy az euró várható meggyengüléséből profitáljon. Ez be is jött.

Ez be is jött Orbánnak. Baromira bejött neki.
Íme a háttér:
Az a helyzet, hogy az EU egy nagy kupac meleg szar, amelyikben a régi tagok jól érzik magukat. A régi tagoknak sokminden meg is van engedve, ellenben az osztik (a keletiek, azaz mi) csak olyan másik házasságbeli mostohagyerekek, akiken a szülők demonstrálhatják a szigorú nevelést.
Na most Orbán bement a mostohaszülőkhöz kérni valamit, mire a mostohaszülők szépen beintettek neki. Na de Orbán nem most jött le a falvédőről, volt neki 8 éve gondolkodni, hogy kik, és hogyan csesztek ki vele, és kiismerte őket, úgyhogy rákészült a dologra. Ez a rákészülés pedig a Kósa+Szíjjártó duó nyivákolása volt (biztos, ami biztos, kell egy hangosbemondó idehaza, meg egy Orbán mellett is). Ha ti nem engeditek nekünk, hogy a gazdaságot beindítsuk, és a HAZAI keresletet fölpörgessük egy kis deficit árán, akkor széttesszük a kezünket, és becsődölünk. A mindenféle hitelminősítők majd szépen leminősítenek minket, oszt pá-pá mostohaszülők!
Na de álljon meg a menet! Ha azok a hitelminősítők leminősítik a magyar államadósságot, akkor mi lesz a spanyol, portugál, olasz, ír és görög államadóssággal, ami még a magyarnál is nagyobb? Azt is leminősítik? Akkor a görög után a spanyol, portugál, olasz és ír állampapírt se fogja senki venni? A büdöskölök Orbán! Hát nem az orrunk alá piszkított?

Nem tudom, hogyan lehet visszarendezni a helyzetet. Talán el kellene halasztani a holnap tényfeltáró jelentést, vagy vissza kell fogni a hangot.
Az a holnapi tényfeltáró jelentés egy háború első csatája. Ha az EU nem engedi a 7.5%-os hiányt, akkor Orbán fölnyitja a spekulánsok szemét, és elriasztja a spekulánsokat az eurótól, és a többi szarul álló (nálunk szarabbul álló) ország államkötvényeitől. Ha az EU megengedi a 7.5%-ot, akkor Orbán háborút nyert az első csatával.
De biztos vagyok benne, hogy van B terv.


Téma: ORBÁN VIKTOR Miniszterelnök.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 04. 15:30 | Sorszám: 522
Terra, missmarple! Elemzést kérnék.
Jól látom, hogy Barroso kellemetlennek találja OV-t? Netán tart tőle? Eléggé oldalt áll Orbánhoz képest. Vagy a politikusok mindig oldalt állnak, hogy fényképezni lehessen a kézfogást?
Egzisztenciális kvantor
2010. június 04. 15:27 | Sorszám: 521

Téma: Kósa Lali Guiness rekordja
Egzisztenciális kvantor
2010. június 04. 15:19 | Sorszám: 84
Hm. Azt a Karvalitsot meg lehetne kapargatni egy kicsit. Nincsenek neki vajon ofsór ügyei?
Egzisztenciális kvantor
2010. június 04. 15:15 | Sorszám: 81
Fasza! Akkor megvan még az IMF hitel, csak ki kell venni az MNB-ből.

Ha már mi nem tudunk segíteni Orbánnak simor eltávolításában (pedig nagy szolgálatot tenne az országnak az a hős, aki bevállalná a börtönt), akkor legalább az újságírók segíthetnének. Első javaslatom: MN, vagy MH vezércikk arról, hogy a devizahitelezés egy piramisjáték, és az MNB nem figyelmeztette a kisembert. Második javaslat: meghívhatnák az Echo/Hír TV-be, hogy reagáljon a vádakra. Ha Süveges akar jó pontot szerezni, akkor meghívhatná ő is.

Egzisztenciális kvantor
2010. június 04. 15:04 | Sorszám: 77
Nem tudom, mennyi a kötelező valutatartalék, de azt nem lehet csak úgy forgatgatni, mert az EKB-ban, vagy hol kell parkoltatni saccra olyan 0.1%-nyi kamatért. Még jó, hogy kezelési költséget nem fizetünk érte!
Mindenesetre durván 2 éve még csak 28giga volt a tartalékunk, és akkor is elmuzsikált valahogy a bankrendszer. A különbséget azért biztosan jobban is lehetne kamatoztatni, mint 0.1%.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 04. 14:41 | Sorszám: 64
Volt is itt korábban egy topik arról, hogy "Miért erős a forint?" Akkor elég sokáig nem tudtuk hova tenni a dolgot, de aztán valamelyik elemző (talán pont az azóta karriert befutó Heim Péter) megmondta a frankót: pontosan a devizahitelesek miatt erős a forint, mert a bankok óriási mennyiségben váltanak eurót forintra (talán valami havi 400 millió euró volt a csúcs).
Azért ezt az akasztásra érett simor is megmondhatta volna nekünk. Sőt azt is megmondhatta volna, hogy addig lesz erős a forint, amíg az új devizahitelek kötése vissza nem esik. Vagyis aki most (illetve akkor) olcsón jut devizához, az készüljön arra, hogy piramisjátékba szállt be: addig alacsony a törlesztés, amíg van új belépő balek.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 04. 14:31 | Sorszám: 59
Életveszélyes játéknak néz ki.
De persze van benne logika.

Kell még lennie másnak is azon kívül, hogy megfenyegetjük az EU-t, hogy mi bebukunk. Nyilvánvaló, és ezt a pökkhendi EU-vezetők is tudják, hogy a 2/3-os Orbán nem engedheti meg magának az államcsődöt. Magasról nagyobbat lehet esni.
Na de a többi befektető esetleg nem tudja. És ha olyan híreket kapnak a spanyol, olasz, portugál, ír államadósságot finanszírozó alapok, hogy a Görögök után egy másik ország is a csőd szélére került, akkor esetleg kevésbé akarnak majd újra spanyol, olasz, portugál és ír állampapírokat venni.
Nem biztos, hogy így van, de szerintem kell lennie Orbánnál nagyobb lapnak is, mint a mi államcsődünkkel való ilyesztgetés.


Téma: Költségvetés? Börtönbe a pénzügyminisztériumot!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 04. 14:17 | Sorszám: 2
A PM irányította az országot már vagy 1-2 éve. Hogy a többi minisztériumnak volt költségvetése, az csak formalitás volt. Valóságban kézivezérlésen voltak, mindenhez a PM engedélye kellett. Természetesen a haveri tenderekre, pályázatokra mindig volt engedély.

Téma: Kósa Lali Guiness rekordja
Egzisztenciális kvantor
2010. június 04. 14:02 | Sorszám: 37
(Alapmű! A három karakterből talán Clint Eastwood a leggyengébb.)
Egzisztenciális kvantor
2010. június 04. 13:59 | Sorszám: 36
A zindex szerint "Szíjjártó lökte mélypontra a forintot". Most akkor Kósa a rekorder, vagy Szíjjártó?

Téma: Költségvetés? Börtönbe a pénzügyminisztériumot!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 04. 13:36 | Sorszám: 0
Ahogy várható volt, a szocik időzített államcsődöt hagynak hátra. Ezt mi itt már köbö 1 éve megírtuk (Kutuzov-hadműveletről beszélgettünk), úgyhogy nem ér minket meglepetés. Gondolom Kósa és Varga sem lepődött meg, csak muszáj valahogy közölni velünk, meg az EU-val az igazságot.
Varga Mihály tapintatosan (vagy félős nyusziként?) csak annyit mondott, hogy a költségvetés tele van szakmai hibákkal. Mint említettem, mi ezt tudtuk előre. Nyilvánvaló, hogy azok nem szakmai hibák, hanem szándékos károkozás. Kérdem én, hogy aki az államcsőddel játszik csak azért, hogy a következő kormánynak ne legyen mozgástere, az nem követ el hazaárulást?
Ezeket a "szakmai hibákat" nem lehet hibának tekinteni. Aki a költségvetést nem tartja be, az bűncselekméyt követ el. Aki úgy tervez költségvetést, hogy júniustól nincs bevétel, az bűncselekményt követ el. Aki mindezekhez adatok hamisításával asszisztál, az is bűncselekményt követ el.
Ez a mi idei költségvetésünk legalább akkora bűn az ország ellen, mint a 2006-os véres események. Ha azokat kivizsgálják, és a felelősöket felkutatják, akkor a költségvetés készítőit is elő kell venni!
Nem bánhatunk kesztyűs kézzel azokkal, akik meg akarnak semmisíteni minket!

Téma: HIRTV
Egzisztenciális kvantor
2010. június 03. 11:51 | Sorszám: 206
Elárulok neked egy titkot: pont azért buknak rád a nők, mert már késő nekik.
Az egyszerűen látszik egy pasin, ha a felesége boldog mellette. A nők pedig nem vakok, észreveszik ezt. Még a házasságban élők is, akik már nem vadásznak.
Az szintén látszik, ha gyerekei is vannak, és képes a családban rendet tartani. Azaz ő a családfő. Ettől a nők szabályosan elvesztik a fejüket. Leginkább a fiatalok, mert nekik éppen családfőnek, családfenntartónak való párt kell választaniuk. (Pontosan emiatt megy szét sok olyan házasság, ahol kicsik a gyerekek. A fiatal apuka a családfői szerepben megférfiasodik, ragadnak rá a csajok, apuka hiúsága pedig nem tud ellenállni a feleségénél fiatalabb és csinosabb lányoknak.)

Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. június 03. 11:30 | Sorszám: 1502
Ne féltsd te az eftássakat! Le tudják ők törölni a levelezésüket úgy, hogy még az FBI sem állítja vissza.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. június 02. 20:39 | Sorszám: 3962
Az oroszlán csak úgy csinál, mintha aludna, és csöndben reménykedik, hogy a nyúl csinál valami hibát.

Téma: Mezőgazdaságunk
Egzisztenciális kvantor
2010. június 02. 16:11 | Sorszám: 70
"Elázott a kenderem,
kurta lett a pendelyem"

Téma: Velünk élő Trianon
Egzisztenciális kvantor
2010. június 02. 16:00 | Sorszám: 104
El is vesztettük a földjeinket, mert alkalmatlanokká váltunk arra, hogy megvédjük azokat.

Khm. Szóval ez úgy volt, hogy el is vesztettük földjeinket, mert a török kiirtotta a magyarság harmadát, és amikor kiverték + kivertük innen a törököket, akkor a Kárpátokból visszatelepülő magyarok helyén elszaporodtak a különböző nemzetiségek. Aztán ehhez még hozzájött az, hogy a Habsburgok '48 után tudatosan telepítettek be mindenféle népeket Magyarországra.


Téma: Mezőgazdaságunk
Egzisztenciális kvantor
2010. június 02. 14:16 | Sorszám: 41
A spárnál, a "magyar áruk elkötelezett forgalmazójánál" ugyanez megy, csak fokhagymával. Miért nem lehet a tetten ért boltot, vagy áruházat bezárni először 1 napra, aztán visszaesés után mondjuk 1 hétre, harmadszorra 1 hónapra? Biztos, hogy a negyedik alkalomra soha nem kerülne sor.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. június 02. 14:06 | Sorszám: 3955
Ismered a vicced nyuszikáról, meg a konzulensválasztásról?
A török nyuszi nem erősködne az izraeli rókával, ha nem az amerikai oroszlán lenne a konzulense.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 02. 13:42 | Sorszám: 3950
Szerinted Noam Chomsky milyen származású? Nem érdemes zsidózni, mert nem visz közelebb a helyzet megértéséhez.

Téma: Ez az igazi patriotizmus
Egzisztenciális kvantor
2010. június 02. 11:49 | Sorszám: 244
Idióta paradoxonokat a matematika is tud gyártani. Ld. még Russel.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 02. 11:22 | Sorszám: 236
Dawkins fikázása meg olyannyira divat és közhelyes lett, hogy itt bukik ki a lóláb a nulláslisztből: akármi is a szakmád, abszolúte felszínes ismereteid vannak EZEKRŐL a témákról.

No-no! Ez rám is igaz lehetne, oszt mégsem az.
Dawkins a beszólásokat magának köszönheti. Szerintem lassan többet árt az evolucionizmusnak, mint amennyit használ. Fölösleges Dawkins mögé bújni, mert ugyanúgy félművelt, mint a legtöbb evolúciótagadó, csak lassabban derül ki róla.
Természetesen a földi evolúciót nem fogja megkérdőjelezni az, ha némelyik híve néha hülyeséget ír, amikor olyan területre nerészkedik, amihez nem ért.


Téma: Semjén: A meglepetésember
Egzisztenciális kvantor
2010. június 01. 21:50 | Sorszám: 96
Szerintem meg van benne vonó.
(Ezért egyszer már kikaptam, biztos ki fogok most is.)

Téma: Hétvégi nyitvatartás
Egzisztenciális kvantor
2010. június 01. 20:59 | Sorszám: 28
Na jó, de ennek semmi köze a hétvégi nyitvatartáshoz.
Munkahelyet kell teremteni. Ha majd a teszkók (a madaras, meg a sima) nem tehetik meg, hogy próbaidőre kevesebbet fizetnek, majd próbaidő lejárta előtt kirúgják az embert, és még így is folyamatosan kapnak új munkásokat, mert annyira nincs munkahely, na majd ha ez nem lesz, akkor el fogják kezdeni emelni a béreket is.

Téma: Semjén: A meglepetésember
Egzisztenciális kvantor
2010. június 01. 18:12 | Sorszám: 74
Na Navracsics a párja, a másik beképzelt majom. Pedig itt mindenki el van tőle ájulva, és nekem estek, amikor legutóbb megjegyzést tettem rá.

(Elgondolkoztál már azon, hogy Szőcs Gézával kapcsolatban esetleg nincs teljesen igazad? Az index+nol összehangolt lejárató akciója alapján azt sem tartom lehetetlennek, hogy valakik szítják a feszültséget, és Szőcs Géza csak a gyenge láncszem, akin fogást lehet találni.)


Téma: Ez az igazi patriotizmus
Egzisztenciális kvantor
2010. június 01. 15:16 | Sorszám: 193
(Az említett párt vezetője konkrétan csak a pálinkafőzést említette, de nekem már az is szimpi volt.)
Egzisztenciális kvantor
2010. június 01. 15:14 | Sorszám: 191
Figyu, mi nem veszünk boltból se húst, se tojást. Amikor szezonja van, akkor a gyümölcsöt is termelőtől szerezzük be, és igyekszünk olyat venni, amelyiknek éppen szezonja van. Télen az almát közvetlenül a hűtőházból vesszük, ahova a környező földekről került.
Beismerem, hogy télen boltban veszem a paprikát és a fokhagymát, de mindig csak olyat, amelyikre rá van írva, hogy magyar. Igaz, címkét gyártani bárki tud.
És egy olyan pártra szavaztam, amelyik azt ígérte, hogy föllendíti a magyar mezőgazdaságot.
Szerinted ennél többet mit tudok csinálni?

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. június 01. 14:31 | Sorszám: 3942
Ne hervadj le! A BBC szerint a te híred a frissebb:
The UN Security Council has issued a statement calling for an impartial inquiry into Israel's raid on a flotilla of Gaza-bound aid ships.

The statement said the investigation should be "prompt, impartial, credible and transparent".


Téma: Ez az igazi patriotizmus
Egzisztenciális kvantor
2010. június 01. 14:18 | Sorszám: 183
Eftássam a mozgalom nem ismer lehetetlent. Szovjet bajtársaink már bemutatták, hogy hiába nehéz a reaktor, repülni azért tud.
(A kínai eftássak pedig azon dolgoznak, hogy az említett HTRG, azaz gáz hűtésű nagy hőmérsékletű reaktoroknak és a hozzá szükséges biztonsági cuccoknak a súlyát néhány tonna környékére levigyék.)
Egzisztenciális kvantor
2010. június 01. 14:10 | Sorszám: 181
(Ja még vmi. Ha nem 12V-on töltjük napokon, vagy heteken át az 500MJ energiát az autónkba, akkor a feszültséget konvertálni kell. Az pedig legjobb esetben is 5-10% veszteséggel jár. Ha sorba kötünk is pár akksit, a 8kV-ot soha nem fogjuk elérni, azaz konvertálni biztosan kell. Azzal pedig két probléma van. Egyrészt tankolásnál keletkezik 25-50MJ hő, amivel kezdeni kell valamit. Ez olyan 0.8-1.5 l benzin elégetésének megfelelő hő, azaz nem kevés. Másrészt ez is veszteség a hidrogénnel tankoláshoz képest. A hulladékhőből valamennyi energia visszanyerhető, de nem túl sok.)
Egzisztenciális kvantor
2010. június 01. 13:58 | Sorszám: 173
Nem, atomhajtásúval. (Ma ez még vicc, de Kína, az a fránya Kína, már dolgozik az atomhajtású bombázón, amelyiknek a hatótávolsága minimum bazinagy.)
Egzisztenciális kvantor
2010. június 01. 13:52 | Sorszám: 170
A villanyvonat nem áll be a garázsomba. Még a villamos, vagy a troli sem. De egy Toyota FCHV, vagy egy Merci F-Cell elvileg beállhatna (ha nekem olyan lenne).

Hogy miben tárolják a hidrogént, azt nem tudom. De nem hiszem, hogy túl nehéz lehet, mert a Gugli valami szénszálas polimert emleget. A Merci szerint a tankja 700 Bar-on tárolja a folyékony hidrogént, és vagy 700 kilcsit tud menni vele az autó.

Amúgy a hidrogénnek van még egy előnye az árammal szemben: nem tart órákig a tankolás. Ha 12V-on töltöd az áramos autót, akkor akksitól függően 40 millió As-ot kell belerakni. Ha lenne olyan akksi, amit 1 perc alatt meg lehetne tankolni (én még csak 10 percesről tudok), akkor 670 kA-rel kellene tölteni. Lássuk be, az felejtős. Ha pedig megcélzunk mondjuk 100A töltőáramot, hogy még ne izzanak vörösen az ujjnyi vastag vezetékek, akkor 80kV-on kellene tölteni. Fölösleges azon gondolkodni, hogy ez a 80kV egyen-, vagy váltóáram legyen, mert nem lehet 80kV-os csatlakozót készíteni hétköznapi használatra. (Tizedekkora, azaz 8kV, 100A-es csatlakozót el tudok képzelni, de ahhoz is mindenféle elektromos trükközés kell. Pl. áram alatt azt kézzel nem lehet sem csatlakoztatni, sem bontani, mert bazi nagy szikra lesz az eredménye. De gondolom a hidrogénnel ugyanez a helyzet.)

Egzisztenciális kvantor
2010. június 01. 13:07 | Sorszám: 141
A hidrogént lehet csinálni árammal, vagy meleggel.
Árammal pl. úgy, hogy fogod a 9V-os kocka elemet, bedugod a vízbe, és rögtön bugyborékol fölfelé az oxigén, meg a hidrogén. (Hogy melyik elektródáról melyik, azt nem tudom. Meg hogy miért nem megy ugyanez 4.5V-on, azt sem.) Áramot pedig igen egyszerű csinálni napelemmel. Szóval ahol süt a nap, és van víz, ott lehet gyártani hidrogént.
A másik módszer a meleg. Valahol 1100-1200 fok körül a vízgőz szétesik hidrogénre és oxigénre. Ilyen jó kis melegeket pedig lehet csinálni atomerőművekben. Pl. abban a többszáz hélium hűtésű erőműben, amit Kína készül rendszerbe állítani 2020-ig. (A Wikipedia szerint Kína 300GW-nyi ilyen HTR, vagy HTGR erőművet akar csinálni.)
Egzisztenciális kvantor
2010. június 01. 12:52 | Sorszám: 137
A hidrogént lehet tárolni, az áramot meg nem. Régen a hidrogént se lehetett, de a technika időközben fejlődött.
Jó kis tüzek attól még lehetnek persze, de szerintem azok is a szent GDP-t növelik. A mozgalmi harcnak is voltak áldozatai.
Egzisztenciális kvantor
2010. június 01. 11:54 | Sorszám: 113
A műanyagokkal semmi gond nem lesz. Földgázból tudnak csinálni polietilént, abból pedig már mindent lehet. A földgáz pedig (ha jól tudom) egy évszázaddal később fog elfogyni, mint a kőolaj. Azaz legföljebb fölmegy egy kicsit a műanyagok ára, de hiány nem lesz.

Mindenesetre az olajból élő országok megszopták. Ld. még "hydrogen highway". Az USA-ban, az EU-ban és Japánban is épülnek már a hidrogén autópályák, amelyek mentén hidrogént lehet tankolni a megfelelő autókba. Nyilvánvalóan át akarják állítani az autóparkot hidrogénra 1-2 évtizeden belül. Akkor pedig egyrészt csökkenni fog az olajfogyasztás, azaz leesik az olaj ára és tovább kitartanak a készletek, másrészt függetlenné válnak az olajtermelő országoktól.
Hidrogént pedig bárhol lehet csinálni, ahol süt a nap. Illetve nagy mennyiségben, koncentráltan előállítható atomerőművekben is. Bár az urán nem fogja sokkal tovább kihúzni, mint az olaj. De majd kitalálnak más fűtőanyagokat, és minden rendben lesz.


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. június 01. 11:36 | Sorszám: 3928
Változnak az idők. Nézd csak meg a bbc.co.uk, vagy a nytimes.com vezető hírét!

Téma: Hétvégi nyitvatartás
Egzisztenciális kvantor
2010. június 01. 11:08 | Sorszám: 22
Apropó prolik.
Ha el lehet bukni egy budapesti önkormányzati választást valamivel, akkor az a hétvégi nyitvatartás megszüntetése. Nem kellene erőltetni. Vagy legalábbis nem most.
Ha az a cél, hogy a családi kisbótokat hozzuk helyzetbe, azt biztosan el lehet érni más eszközökkel is.
Nagyon szomorú dolog, de a lakótelepi ember hétvégi szórakozása a vásárlás vagy plazázás. Hisztizni fog, ha ezt elveszik tőle.
Hosszabb távon természetesen le kell szoktatni az embereket arról, hogy a vásárlás legyen a szabadidős tevékenység, és az akciós újság olvasása a kulturális élet, de ez nem fog menni egyik napról a másikra.

Téma: Kövér for President!
Egzisztenciális kvantor
2010. június 01. 10:46 | Sorszám: 0
Most, hogy így lenyiratta a bozontját, akár még köztársasági elnök is lehetne. Első útján rögtön mehetne pl. Gasparovichoz.
Mit szóltok?

Téma: Semjén: A meglepetésember
Egzisztenciális kvantor
2010. június 01. 10:41 | Sorszám: 48
OFF
Kósát nagyon kedvelem, de szemmel láthatólag Ő sem ismeri a pesti mentalitást
...
A liberális pesti(márpedig a zöm az !) ...

Amelyik mentalitásra te gondolsz, az legföljebb újlipóciai, vagy ötödik kerületi. Igaz, hogy ők a leghangosabbak, de azért a nagy többség proli.
A proli, az a hőzöngő. Aki szerint bizonyos dolgok járnak neki (ingyen BKV, ingyen benzin, vasárnapi vásárlás, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás), de nem képes ellapátolni a havat a ház elől, vagy összeszedni a kutyája után a piszkot.

Egzisztenciális kvantor
2010. június 01. 10:32 | Sorszám: 45
Semjén rettenetesen beképzelt. Ez nyilvánvaló.
OV-nak nagyon oda kell figyelnie, hogy Semjén nehogy valami baromságot csináljon. Tipikusan az az ember, akinek volt pár jó húzása amíg fogták a kezét, elhiszi magáról, hogy ő egyedül ilyen májer és tévedhetetlen, aztán amikor tényleg önállóvá válik, önhittségében pusztán jóindulatból nagyobb károkat fog okozni, mintha rosszindulat vezérelné.
(A magamfajta beszóló-megmondó embert ez a típus utálja a legjobban.)

Amúgy a KDNP-t Surján mentette meg, és Orbán támasztotta föl. De Surjánnak csak a vezetést sikerült megtisztítania, a tagság továbbra is tele van potenciális árulókkal.


Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2010. május 30. 22:26 | Sorszám: 934
Izé:
Egzisztenciális kvantor
2010. május 30. 22:25 | Sorszám: 933
Esett egy kis hó:

Téma: ORBÁN VIKTOR Miniszterelnök.
Egzisztenciális kvantor
2010. május 29. 21:51 | Sorszám: 382
Akkor kezdhetnék az Erste-nél:
Új Magyarország Hitelprogramok
...
Milyen célok nem finanszírozhatóak?
- Az import áruk helyett hazai áru beszerzését előnyben részesítő beruházás

Téma: Az MTV függetlensége és Tornóczky (médiasztár) Anita származása
Egzisztenciális kvantor
2010. május 28. 15:49 | Sorszám: 8
Valószínűleg nem egy észlény. De a fényképei alapján nem tűnt fogyatékosnak.
Gondolom neki is vannak irigyei.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. május 28. 15:29 | Sorszám: 3878
Nem szeretnék makroökonómiai tankönyvekből idézeteket citálni erre vonatkozóan

Pedig nem lenne haszontalan. Legalább az idézetek keresése közben tényleg elolvasnád azokat a könyveket, nem csak a kezedbe vennéd.
(Makróból én már csak az IS-LM modellre emlékszem, meg arra, hogy a gyakorlatban majdnem semmit nem ér. De legalább szemléletet ad, ha egyszer megérted.)


Téma: Szanyi megint beégett
Egzisztenciális kvantor
2010. május 28. 10:46 | Sorszám: 70
Nem kell vele vitatkozni. Teljesen ellentmondásos, amit ír. Azaz bármibe is kötsz bele, elvileg ki tudna bújni.

Szanyi nem-szavazata a választóinak szól, akik szerintem ellenzik a kedvezményes állampolgárságot. Nagyon sokan ellenzik. S a szavazatnak amúgy sincs jelentősége.

Most akkor a választóinak szól, vagy nincs jelentősége?

Egzisztenciális kvantor
2010. május 28. 10:42 | Sorszám: 69
Te most szanyit véded?! Szerintem ezzel szanyinak is ártasz, meg magadnak is.

Téma: Martonyi János
Egzisztenciális kvantor
2010. május 28. 10:12 | Sorszám: 78
Az ország, illetve a nemzet érdekeinek érvényesítése és összeegyeztetése a külpolitika egyik fő feladata a kijelölt külügyminiszter szerint. Martonyi János az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottsága előtti csütörtöki meghallgatásán azt mondta: a kormány nem fogja szó nélkül hagyni, ha magyarellenességet tapasztal.

Erópasegíccs! Ez már irredentizmus!
Akkor most nem lesz több magyarverés szlovákiai focimeccseken?


Téma: Szanyi megint beégett
Egzisztenciális kvantor
2010. május 28. 09:48 | Sorszám: 65
Emlékeztek még, amikor az előző Parlamentben szanyi meg karsai rendszeresen kritizálták csótányt? Itt elég nagy egyetértés volt abban, hogy ezek ketten igazából csótány emberei, és amolyan szelep szerepet játszanak, mint annak idején Hofi.
A kettős állampolgárság esete igazolt minket. És ha jobban belegondolok, csak fölidegesítem magam. Mert a szerencsétlen hülye szoci szavazók egy része csak akkor jön rá, hogy gazemberek irányították az országot, amikor ezek nyiltan elárulják az őket támogatókat. Egy másik részük valószínűleg még mindig nem jött rá erre.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. május 27. 10:55 | Sorszám: 3844
Kaderják visszajön??

Azt hiszem, igen.

Egzisztenciális kvantor
2010. május 27. 10:21 | Sorszám: 3842
Na jó, hogy visszakérdeztél. Legalább elkezdtem én is egy kicsit gondolkodni, és nem automatikusan hinni az EETimes.com-nak. Szóval így néz ki a tranzisztor-lézer.
A leírás szerint sima elektron-lyuk rekombinációk történnek, és abból lesz a fény. Valószínűleg pont úgy, mint a lézer-diódában, csak itt modulálni lehet a fényt a bázisárammal. Vagyis semmi újdonság nincs a tranzisztorhoz képest, Kirchoff csomóponti törvénye sem sérül. Legalábbis stacionárius esetben biztosan nem. Hogy mi van nagy frekvenciákon, azt nem tudom. De ha ez a tranzisztor pont úgy működik, mint a foto-tranzisztor, csak fordítva, akkor biztosan nem kell majd átírni a Simonyi könyvet.

Téma: Ismét kettős állampolgárság....?
Egzisztenciális kvantor
2010. május 27. 09:42 | Sorszám: 2753
mind Fico, mind Szlovákia rosszul fog kijönni ebből a dologból kicsit hosszabb távon. Ebben is hasonlít Gyurcsányra, végletesen túlspilázza a dolgot rövidtávú haszonért, a hosszabbtávon (magának, országának és nemzetének) okozott nagyobb kárral nem törődve. Igazi politikai rövidlátás az, amit csinál.

Orbánnak már elég nagy tapasztalata van az ilyen hőbörgők kezelésében. Ficot is profi módon intézte el.


Téma: Ne foglalkozzunk a jobbikkal!
Egzisztenciális kvantor
2010. május 26. 13:44 | Sorszám: 0
A mai nappal önkéntes moratóriumot vállalok: határozatlan időre fölfüggesztem a jobikkal való foglalkozást. Ez volt az utolsó hozzászólásom, amelyikben leírtam ennek a pártnak, vagy a politikusainak a nevét.
Ha valamelyik hírből nem lehet kihagyni a nevüket, akkor inkább nem írom le a hírt.
A jobbikos témákhoz nem szólok hozzá, a provokátoroknak nem válaszolok.

Elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a jobbik kizárólag a botránykeltésben érdekelt. Az a fontos nekik, hogy a média velük legyen tele. Mindegy, hogy mit csinálnak, csak a hírek róluk szóljanak, ne a parlamenti munkáról, és ne a kormányzásról.
Ehhez nem kívánok nekik asszisztálni.
Bátorítom a józanabb olvtársaimat, hogy kövessék a példámat. Én addig fogom hanyagolni a jobbikot, amíg úgy nem ítélem, hogy felelős párttá váltak. Most így érzésre ez vonagábor főbohóc leváltásával kezdődhet.


Téma: Mit hazudott ma a Jobbik ?
Egzisztenciális kvantor
2010. május 26. 13:15 | Sorszám: 34
Na mára is megvan a botrány. És mindenki erről fog beszélni, ahelyett, hogy önfeledten örülnénk, és föllélegeznénk.
Biztos vagyok benne, hogy vonagábor direkt csinálta.

Téma: Jobbik: 855.109
Egzisztenciális kvantor
2010. május 26. 13:12 | Sorszám: 1353
Miért, az a "rádiómeghívás" (az mi?) számít?
Az egész vonagábor nem oszt, nem szoroz.

Téma: Halálmotorosok: Hányan fognak meghalni ezen a nyáron?
Egzisztenciális kvantor
2010. május 26. 11:26 | Sorszám: 42
A kengururácsot én büntetném. Az autógyártók azon görcsölnek, hogy az autóik minél kisebb sérülést okozzanak a gyalogosoknak, erre az agresszív kismalacok jó kis acél csöveket szerelnek a kocsi elejére. Jó, hogy nem nyársakat, vagy szecskavágót.

Téma: GYURCSÁNY KAPUT!
Egzisztenciális kvantor
2010. május 26. 10:56 | Sorszám: 120
Hm. 32 szoci megszavazta a kettős állampolgárságot. Ez kicsit több, mint a frakció fele.
Remélem, csótány nem adja még föl.

Téma: Halálmotorosok: Hányan fognak meghalni ezen a nyáron?
Egzisztenciális kvantor
2010. május 26. 10:41 | Sorszám: 36
És ha Bömbi X5-tel ütközöl? Vagy egy Mergával?
Opelnél maradva én a Zafiránál kezdeném kicsit jobban érezni magam, de az igazi biztonságérzetért inkább Antarát kellene venni.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2010. május 26. 10:16 | Sorszám: 1306
Nem hiszem, hogy ez pusztán Obamán múlna. Szerintem igen nagy erők küzdenek a háttérben, Obama csak a frontember, aki hozza a népszerűséget, ami kell a nyomulás legitimálásához. Kezd is beleőszülni ebbe a center szerepbe.
Biztos, hogy az USA jó előre tervez, és Obamával nagyon fontos törvényeket hozattak meg. Itt van pl. az egészségbiztosítási törvény, a bankokra vonatkozó szigorítások, illetve a FED átvizsgálása. Apropó FED: Kennedyt ennél kevesebbért lepuffantották. Ha Obama magányos harcos lenne, már az ő agyát is felesége vállára löttyintették volna.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit látnak 10-20 évre előre, mi az ami miatt a 60 éves Izrael-barátságot föl kell rúgni.

Amúgy nyilván nem akarják fölszámolni Izraelt, csak az ortodox vezetést lecserélni valami demokratikusabbra. Az izraeli ortodox zsidók nyilvánvalóan elkefélték a palesztín-politikájukat. A palesztínokat szegénységben és gettóban tartják, azok pedig szaporodnak, mint a nyulak. Pedig megfigyelhették volna, hogy a szegénységben elő népek mindig szaporák. Kicsit föl kellett volna emelni a palesztínokat, adni nekik nyalókát, terjeszteni körükben a konzumidiotizmust és a szingliséget, engedni, hogy egzisztenciát teremtsenek, rombolni a vallásos világképüket, és szép lassan elfogytak volna. Ezzel szemben (ha jól ítélem meg innen távolról), pont a zsidókkal történik meg ez.

Egzisztenciális kvantor
2010. május 25. 22:26 | Sorszám: 1301
Mindegy. Ez így is nagyon érdekes hír.
Már említettem, hogy úgy érzem, a háttérben USA-izraeli (így írják?) háború folyik. Most ennek egy újabb csapását láthatják a halandók is. Ilyen csapások voltak még szerintem Erdogan beszólásai, a török nagykövet sámlira ültetése, az örmény holokauszt elismerése, az amerikában fel-felbukkanó magányos terroristák, esetleg a Deepwater Horizon kilövése is, Noam Chomsky kiutasítása és az ENSZ-Bt legutóbbi határozata. Ez utóbbit elég hamar követte ez a mostani kiszivárogtatás, vagyis az USA most mintha kicsit beindult volna.

Nagyon érdekelne ennek a "háborúnak" a kiváltó oka. Nyilvánvaló, hogy az USA nem akar összeveszni az 1 milliárdos arab világgal 5 millió izraeli zsidó kedvéért.
Na de 62 évig barátok voltak, és az USA-t nem zavarta, hogy Izraelben apartheid van! Vajon mi változott meg mostanra?


Téma: Hétvégi nyitvatartás
Egzisztenciális kvantor
2010. május 25. 21:58 | Sorszám: 20
Eftássam, gratulálok!
Pártunk nem nélkülözheti olyan kiváló mozgalmárok munkáját, akik nem buknak le a klerikális reakció székházai, a templomok kikémlelése közben. Dícsérte... izé éberség!
Egzisztenciális kvantor
2010. május 25. 21:49 | Sorszám: 19
A mennybemenetel két hete csütörtökön volt. Nálunk nem ünnep, csak Svájcban, meg valószínűleg a németeknél is. Ráadásul Svájcban 2-napos ünnep, de nem értem miért.

Téma: PÜNKÖSD
Egzisztenciális kvantor
2010. május 25. 21:43 | Sorszám: 13
Lószart mama! - hogy neked kedves klassikust idézzek.
Te még úgy sem vagy református, ahogy én katolikus.
Minek hülyítesz minket?!

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. május 25. 21:34 | Sorszám: 3823
Emlékeztek Kirchoff csomóponti törvényére? Na most már az sem igaz.

Téma: Halálmotorosok: Hányan fognak meghalni ezen a nyáron?
Egzisztenciális kvantor
2010. május 24. 13:30 | Sorszám: 2
Szerintem Pintérnek, vagy bármelyik rendőrminiszternek nem sok köze van ehhez.
Aki állat, az állat, akár motorral, akár autóval közlekedik.

Ja, ja! Ez inkább a tömegtájékoztatás felelőssége, meg természetesen a motorosoké. Be kellene mutatni ezeket a baleseteket, illetve azt, hogy milyen lassan épülnek föl a túlélők.
A Gyöngyös-Kékestető szakaszon nyaranta köbö heti 1 motoros baleset történik. Eddig akárhányszor nyaraltunk Mátraházán, mindig esett arra az időszakra egy baleset. Legutóbb egy halálos.
Azon az úton több helyen hatalmas tábla is hirdeti, hogy itt szoktak a motorosok meghalni, mégis száguldoznak.


Téma: A Stohl ügy tanulságai
Egzisztenciális kvantor
2010. május 23. 20:53 | Sorszám: 22
8 esztendő alatt milyen alapítványok mennyi pénzt kaptak prevencióra, mire költötték, ki vizsgálta, vizsgálja a hatékonyságot és kit mikor vonnak ezért felelősségre

Na erről tudnék mesélni. Rengeteg "szakértő" rengeteg pénzt kapott, és mindet magukra költötték, sőt még reklámot is csináltak a kábítószernek.
Felelősségrevonás? Nem hiszem, hogy lesz. Papíron a legtöbb dolog rendben van. Csak nyomozással derülhetne ki, hogy a leadott szakértői anyagok semmit nem érnek, vagy az állítólag megszervezett konferenciákon senki nem volt, esetenként konferenciát sem rendeztek, a jelenléti íveket pedig meghamisították. (A konferenciák jelenléti ívei úgy mentek körbe, mint a fénymásolt jegyzetek az egyetemisták között.)


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. május 22. 22:10 | Sorszám: 3331
El kell keserítselek: ez PhotoShop.

Téma: PÜNKÖSD
Egzisztenciális kvantor
2010. május 22. 22:08 | Sorszám: 7
Mert te milyen vallású is vagy? Bizonyára unitárius.

Téma: Reményünk: a génplasztika
Egzisztenciális kvantor
2010. május 22. 21:09 | Sorszám: 64
Az emlősök azért végezhettek pusztítást Ausztráliában, mert az olyan bonyolult élőlények szintjén már jóval lassabb volt ott az evolúció, mint az Ázsiával összefüggő kontinenseken.
A kutya, vagy egér bonyolultságú élőlényektől azért elég messze vagyunk még.

Most megjósolom nektek, hogy mi lesz a ránk nézve első veszélyes élőlény: amelyik maga is képes lesz géneket manipulálni. Mint pl. az emlősök.
Újkeletű elméletek szerint az egyre trükkösebb és egyre ellenállóbb bacilusokat és vírusokat maguk az emlősök tenyésztik. Géneket kölcsönöznek nekik, hogy azok kiirtsák a vetélytársakat.
De közvetve ennél hamarabb is bajba kerülhetünk: ha egy mesterséges élőlény kiirt egy olyan alacsonyabb rendű természetes élőlényt, ami nekünk nagyon fontos. Pl. a méheket. Vagy egy olyan bacilust, ami a mi gyomrunkban segíti az emésztést.

Egzisztenciális kvantor
2010. május 22. 10:54 | Sorszám: 60
De mi van, ha elszabadul és mutálódni kezd. És a széndioxid lebontása helyett széndioxid szintetizálásba kezd?
Egy baktériumot nem lehet kiirtani, ha egyszer elszaporodott!

Szerintem emiatt sem kell izgulni. A természetben az élőlényeket a környezet teremti. Olyan élőlények jönnek létre, amik az adott környezetben az optimumon élnek, azaz optimálisan tudják csökkenteni az anyag entrópiáját az energia rovására. Azaz csak olyan mesterséges élőlény fog tudni elszaporodni, ami a természetben amúgy is létrejött volna előbb-utóbb. Ha a mi mesterséges élőlényünk nem az optimumon működik, a természetes vetélytársai úgyis lenyomják.

A gond itt egyedül a "környezet" szóval van. A "környezet"-be nem csak az élettelen anyagok tartoznak, hanem az élők is. Azaz az élőlények ténykedése folyamatosan változtatja magát a környezetet. Pl. ha nagyon elszaporodik egy növény, vagy állat, előbb-utóbb megjelenik a ragadozója is.
És ez ránk emberekre is igaz. Azaz mi is változtatjuk a környezetet, ezzel új élőlényeknek adunk életteret, másokat pedig kipusztítunk.
Na és itt jöhet be a bibi. A mostani iparosított világ nagyon különbözik az 1000 évvel ezelőttitől, más élőlényeknek van benne helye. Csakhogy nem biztos, hogy a természet a maga ütemében már "föltalálta" azokat az élőlényeket, amik optimumon élnek ebben a környezetben is. És kis eséllyel ugyan, de előfordulhat, hogy egy mesterséges élőlény megtalálja azt az optimumot, amit a természet eddig még nem tudott lefoglalni magának.
Azért gondolom, hogy kicsi az esély erre, mert a mikróbák szintjén azért elég gyors az evolúció, mikróbáknál bonyolultabb dolgokat pedig valószínűleg még jó darabig nem tudunk csinálni. Majd ha a bogár-szintű emberi élősködőkig eljutunk, akkor kell pánikolni.


Téma: Mindent vissza
Egzisztenciális kvantor
2010. május 21. 21:59 | Sorszám: 18
Szimplán igazságot kell tenni.
Rögtön kezdhetnénk csótány őszödi üdülőjével, mert azt valami nem létező cég nevében privatizálta. Azaz a privatizációs szerződése semmis.

Téma: Szorul a hurok
Egzisztenciális kvantor
2010. május 21. 21:57 | Sorszám: 22
Nofene, még egy NBH-s! Lassan azon fogok meglepődni, ha valamelyik nem az.

Téma: Jobbik: 855.109
Egzisztenciális kvantor
2010. május 21. 13:02 | Sorszám: 1246
A magyar gőg az, hogy még mindig nem merünk eléggé kicsik lenni.

Téma: Mindent vissza
Egzisztenciális kvantor
2010. május 21. 10:00 | Sorszám: 10
ott kellemes éghajlat lesz ... a szúnyogoknak. Rossze nyelvek szerint a tunguzkai robbanást is ők okozták.

Téma: Reményünk: a génplasztika
Egzisztenciális kvantor
2010. május 21. 09:57 | Sorszám: 51
Nem kell izgulni. A természetnek találékonyságban van egy pármilliárd év fórja. Igaz, hogy a természet lassabban fejleszt, mint mi, de azért még van pár évünk, amíg nem kell izgulni amiatt, hogy a mesterséges mikróbák lenyomják a természeteseket.

Amúgy ha jól olvasom, ez még nem teremtés, inkább hacker-kedés. Vagy ha ezt teremtésnek fogadjuk el, akkor már az első génátvitel is az volt.


Téma: A médium-front átrendeződése
Egzisztenciális kvantor
2010. május 21. 09:46 | Sorszám: 75
Mi tartjuk el őket. Ld. a lap alján a nagy MFB reklámot.

Téma: Kormányozzunk !
Egzisztenciális kvantor
2010. május 20. 22:11 | Sorszám: 351
Megtalálták az ideálisat, jelen pillanatban messze a legjobb lépést!
Orbán Viktor első hivatalos útja Varsóba vezet kormányfőként!
Erre tényleg csak csettinteni lehet!

Ne bassz! Ezt nem kéne! Ennek most tényleg nem örülök.
Nyilvánvalóan Izrael szedte le a Lengyel elnök gépét, mert támogatólag nyilatkozott Erdogan ötletével kapcsolatban.
Nagyon nem hiányzik nekünk, hogy a 70 éve első normális kormányfőnk kihúzza Izraelnél a gyufát.


Téma: Mindent vissza
Egzisztenciális kvantor
2010. május 20. 22:05 | Sorszám: 4
Nekem jó lesz, amit RK húz.

Téma: Jobbik: 855.109
Egzisztenciális kvantor
2010. május 20. 22:03 | Sorszám: 1237
Nem kell megkérdezni, örüljünk, hogy azt olvassa! A "Tűzzel, vassal" elég jó könyv. Hátha kedvet kap a "Quo vadis"-ra is.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. május 19. 22:27 | Sorszám: 3767
Milyen udvarias voltál!

Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. május 19. 22:21 | Sorszám: 1434
Dörzsölöm a kezeimet!

Szegény hülye miniszterek! Azt hitték, hogy megússzák a börtönt. Mert bizony az utolsó napokig folyamatosan mentek a haveroknak az ilyen-olyan megbízások. Talán nem tudjátok, hogy a minisztériumokban február óta kifizetési moratórium van. Azaz elvileg semmit nem lenne szabad kifizetniük, ami nincs benne tételesen a költségvetésben. Gyakorlatban a haveri szerződések aláírása február óta nagyon fölpörgött.


Téma: Kormányozzunk !
Egzisztenciális kvantor
2010. május 19. 21:06 | Sorszám: 335
Az elejével nem értek egyet. Aki extrémsportol, annak van pénze külön biztosítást venni. Ha meg mégsincs, akkor ne várja el, hogy a többnyire nem extrémsportolók által fenntartott TB majd gondozza, és inkább fusson, vagy biciklizzen.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. május 19. 20:55 | Sorszám: 3762
http://hunmind.info/erosen-javasolt-cikkek/38-erosen-javasolt-cikkek/160-a-felelem-bere.html

Téma: Jobbik: 855.109
Egzisztenciális kvantor
2010. május 19. 20:54 | Sorszám: 1197
Jó, hogy megtaláltad! Át is teszem mindjárt a másik topikba. Apósomat ugyanezzel a módszerrel vették le valami 70e forintra.
Egzisztenciális kvantor
2010. május 19. 14:58 | Sorszám: 1176
Minek neked direktíva? Ha kiadnánk egy tatam/Ek direktívát, akkor tartanád magad hozzá?

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. május 19. 14:55 | Sorszám: 3756
Nem olvastam az egészet, csak amit az MTI/MNO hozott, de AZ BAROMI JÓ!

Téma: Jobbik: 855.109
Egzisztenciális kvantor
2010. május 19. 14:35 | Sorszám: 1167
a t. ház foglalkozzék inkább - nekem mindegy milyen stílusban - azzal, hogy mi történik itt az inflációgerjesztés közepette, velünk, választópolgárokkal

Tatam kolégával az imént beszéltük meg, hogy a jobbik első 4 napos ténykedése alapján úgy tűnik, a fő céljük az érdemi munka ellehetetlenítése.

Egzisztenciális kvantor
2010. május 19. 10:59 | Sorszám: 1142
És mikor javasolja? Miért nem mindjárt a Himnusz alatt javasolta?
Egzisztenciális kvantor
2010. május 19. 10:09 | Sorszám: 1132
Az Ég áldjon meg, adjunk már egy kis időt nekik...

Mire? Hogy a többiek is eltanulják ezt a stílust?
Úgy néz ki, a jobbik fő feladata az országgyűlés munkájának akadályozása lesz. Nem véletlen, hogy éppen Balczó vezette az ülést.


Téma: Mindent tönkretesznek
Egzisztenciális kvantor
2010. május 18. 21:24 | Sorszám: 0
Idén vettem bocskait. Eddig kétszer volt rajtam, és nagyon örültem, hogy ünnepek alkalmával egyre több ember jelenik meg magyaros viseletben. Viszont nem tudom, hogy harmadszor is fölveszem-e, mert nem szeretném, hogy elmebeteg, hőzöngő jobbikosnak nézzenek.
Az Árpád-sávos zászlót ugyanígy lejáratták.
Ezek legalább olyan kártékonyak, mint csótány. Nem lehetne megállítani valahogy őket? Vagy legalább a bocskai viselését megtiltani nekik?

Téma: Jobbik: 855.109
Egzisztenciális kvantor
2010. május 18. 17:53 | Sorszám: 1069
Majd reggelente leszedálják.

Téma: A médium-front átrendeződése
Egzisztenciális kvantor
2010. május 18. 17:05 | Sorszám: 53
OFF

Na a Google megérne egy külön témát. Nem hiszem el, hogy kizárólag reklámokból tudott akkorára nőni. Nézd meg a Yahoo-t, hogy azon mennyivel több reklám és tartalom van, és mégsincs sehol.


Téma: Jobbik: 855.109
Egzisztenciális kvantor
2010. május 18. 15:29 | Sorszám: 1060
Viszont gondolom mutogatsz az asszonynak, amikor telefonon beszélsz vele.
Egzisztenciális kvantor
2010. május 18. 15:28 | Sorszám: 1059
2-ből 1-szer eltaláltam a mutatóujjat.
Egzisztenciális kvantor
2010. május 18. 15:21 | Sorszám: 1056
Ne add a hülyét! Fölemelte a hüvelykujját és megfenyegette. Mielőtt újra előjönnél a telefonos dumáddal, légyszíves kockázd ki azt a részt, amikor a mutatóujját fölemeli, és tedd föl valahova! A kocsmában ilyenkor szokott elhangzani az a 3 kérdés, ami minden verekedés előtt elhangzik: "Mi van? Mi van? Mi van?"

Amúgy a HírTV bejátszásában az is poén, ahogy Zagyva hátul magában tornázik az első felszólalás alatt. Némelyik párttársa már akkor furcsán nézett rá.

Egzisztenciális kvantor
2010. május 18. 14:55 | Sorszám: 1051
A RémhírTV nem adott elő semmit. Nézzed meg mackó linkjét!
Tényleg az a legjobb az egészben, ahogy a padtársa szégyenkezik a Zagyvaság miatt.

Téma: A médium-front átrendeződése
Egzisztenciális kvantor
2010. május 18. 13:18 | Sorszám: 38
Aki nem érti, hogy miért itt hirdetnek legtöbbet az szerintem ne akarja elemezni a lappiacot.
Egzisztenciális kvantor
2010. május 18. 13:06 | Sorszám: 35
A lapker kiskernél undorítóbb céggel én még nem találkoztam. Hozzájuk képest a teszkó a tisztességesség mintaképe.

Téma: LMP: Barát vagy ellenség?
Egzisztenciális kvantor
2010. május 18. 12:55 | Sorszám: 1617
Ne ijesztgess! Most majdnem leizzadtam.
De szerintem az nem állna neki jól.

Téma: A médium-front átrendeződése
Egzisztenciális kvantor
2010. május 18. 10:42 | Sorszám: 26
Megnyugtatlak: a HVG is a mi adónkból él. A HVG-t az összes állami intézmény járatja. A Heti Választ meg nem. Na miért nem?
A másik dolog a reklám. A HVG tele van zsíros reklámokkal. De a reklámpiac belterjes. A haverikutyák nem hirdetnek ellenséges médiában.
Nobilis Kristóf esete ugyanez. Nem hiszem, hogy kizárólag az internetes reklámokból meg lehet élni, mikor az index törzsközönségét kifejezetten idegesítik ezek a reklámok, és jó részük így vagy úgy blokkolja őket. Biztos, hogy a tulajnak egyéb (valószínűleg a mi adónkból származó) pénzeket is be kell tennie a működtetésbe.
Metropol újság dettó.

Azért egyedül a Magyar Nemzetről tudom elképzelni, hogy a piacról él, mert maga a lap viszonylag drága, ugyanakkor valószínűleg alacsony az előállítási költsége. Azaz látszik rajtuk, hogy spórolnak. Már a Magyar Hírlapon sem látszik ugyanez.
Nem tudom, a HírTV-ről mit gondoljak, mert még nagyságrendi elképzelésem sincs arról, hogy mennyibe kerülhet az üzemeltetése. Mindenesetre egy lepukkant raktár-, vagy gyárépületben laknak viszonylag kis helyen. Ha csak azt az irodát kellene eltartaniuk, akkor biztosan megélnének a viszonylag sok előfizetőjükből.
Az EchoTV még kisebb helyen lakik, de úgy tudom, nekik jóval kevesebb nézőjük van. Saccra ők távolabb állnak a nyereségességtől, mint a HírTV.


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. május 17. 22:01 | Sorszám: 3706
Jogos. Visszavonom.

Téma: A médium-front átrendeződése
Egzisztenciális kvantor
2010. május 17. 21:10 | Sorszám: 16
Szerinted Tóta miből él?
A mai magyar sajtótermékek közül egyedül a Magyar Nemzetről tudom elképzelni, hogy kizárólag a piacról él, és független. A többiek a tulajdonosoktól függenek. Tóta is.
(Nagyon remélem, hogy nem fogsz elkezdeni a reklámbevételekkel ködösíteni.)

Téma: Itéletidő - dráma
Egzisztenciális kvantor
2010. május 17. 21:01 | Sorszám: 70
Valahol azt olvastam, hogy a Kárpátokban pedig 40 cm.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. május 17. 20:59 | Sorszám: 3702
Szájer is égetne minket. Legalábbis én szégyenkeznék miatta. Pedig nagyon PC dolog lenne, hogy egy homokos legyen az EU alelnöke.

Téma: A médium-front átrendeződése
Egzisztenciális kvantor
2010. május 17. 17:40 | Sorszám: 11
A zindex átállt volna valamikor egy pillanatra?
De már el is múlt. Legalábbis én ma még csak Fidesz-fikázást olvastam, meg Orbán-gúnyolást láttam. Szerintem ott folytatják, ahol 2002-ben abbahagyták.

Téma: Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
Egzisztenciális kvantor
2010. május 17. 11:34 | Sorszám: 3934
Ugyan én nem láttam csótányt szerepelni, de azok alapján, amit írtok róla nekem egyre inkább az az érzésem, hogy kezd bekattanni. Gondolom napi küzdelmei vannak a pártban, amire elmegy az ereje, és közben még azt is el kell viselnie, hogy Orbán "uralkodik", ő meg legföljebb csak interneten keresztül tudja sértegetni.

Téma: ORBÁN VIKTOR Miniszterelnök.
Egzisztenciális kvantor
2010. május 15. 18:32 | Sorszám: 294
Fontosnak tartom, hogy minél hamarabb jöjjön létre egy magas szintű találkozó a kormány és az igazságszolgáltatás vezetői között, és beszéljük meg, Magyarországon az igazságszolgáltatás miért nem képes arra, hogy az emberek által elvárt határidőn belül a fontos ügyeket ítélettel lezárja. Meg kell adni a lehetőséget az igazságszolgáltatás vezetőinek, hogy az okokat feltárják előttünk, aztán pedig közös erővel fel kell számolnunk ezeket az akadályokat.

Ez az! Csak keményen! Remélem a bírói kar nadrágja is barnul már.
Meg kell hagyni, beszélni mindig is tudott Orbán. Alig várom, hogy ugyanígy kormányozzon. Hajrá Orbán Viktor, hajrá Magyarország!


Téma: Az MSZP csontvázak
Egzisztenciális kvantor
2010. május 15. 15:27 | Sorszám: 3
A kórházakkal is bibi lesz, a MÁv-val is, és talán az egyetemekkel is.
Orbánéknak arra kell készülniük, hogy az eredeti, gyurcsányit beáldozó forgatókönyv szerint most sztrájkhullámot indítanának a szocik, hogy a Fidesz-t megbuktassák. Azaz valószínű, hogy a kiboruló csontvázakat, illetve kötelezettségeket a megfelelő helyen ülő eftássak még föl is fogják nagyítani, hogy megindokolhassák az engedetlenséget és a sztrájkokat.
Az eredeti forgatókönyv közben félrement, de a kormánybuktatásra bekészített terveket nagyon jól föl lehet használni az önkormányzati választásokon történő szépítésre.

Szerintem nagyon fontos lenne a problémás helyeken villámgyorsan lecserélni minden vezetőt.
Aztán a szakszervezetekre, főleg Gaskóékra nagyon oda kellene figyelni. A vasutasokat le lehetne szerelni azzal, hogy egy esetleges sztrájk esetén beígérik nekik a MÁV-Cargo-s bevételt, mondjuk részletekben. (A MÁV-Cargo eladásáért pedig pár embert börtönbe kell csukni.)


Téma: Sólyom vagy valaki más?
Egzisztenciális kvantor
2010. május 14. 23:59 | Sorszám: 313
Sólyom nem tett mást csak őrködött az alkotmányosság, a jogállam és a parlamentarizmus értékei felett, ami politikai feladata.

Világos. De hol volt 5 évig?


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2010. május 14. 22:15 | Sorszám: 2666
A helyükben leszedném a maradák választási plakátot is.

Téma: Sólyom vagy valaki más?
Egzisztenciális kvantor
2010. május 14. 22:10 | Sorszám: 295
És ki dönti el, hogy vona törvényt sértett? Sólyom maga?
Ha ennyire betű szerint vesszük a KE szerepét, akkor Sólyom nem ítélhette volna el vonát.
Ha meg elítéli vonát (szerintem helyesen), akkor miért nem ítélte el csótányt az őszödi beszéd után? Ha vonával ennyire szigorú, akkor az őszödi beszéd után föl kellett volna oszlatnia a Parlamentet.

Téma: Jobbik: 855.109
Egzisztenciális kvantor
2010. május 14. 22:03 | Sorszám: 739
A Jobbik elnöke a mellény felett egyelőre még zakót visel, így a Köztársasági Őrezred munkatársai minden bizonnyal nem tartóztathatják fel.

Húdefaszagyerek!


Téma: Parlamenti napló.
Egzisztenciális kvantor
2010. május 14. 21:58 | Sorszám: 223
Miért, Balóhoz mit szólt?

Téma: Sólyom vagy valaki más?
Egzisztenciális kvantor
2010. május 14. 21:55 | Sorszám: 292
Nagyjából egyetértek.
Sólyomnak most igaza volt, és jól beszélt. Csakhogy az elmúlt 5 évben lett volna még bőven alkalma jól beszélnie. Sőt kötelessége lett volna. Kifejezetten nem szimpi nekem, hogy csak a gyengébbel mer keménykedni.

Téma: Parlamenti napló.
Egzisztenciális kvantor
2010. május 14. 21:49 | Sorszám: 221
azért kezd derengeni, hogy a jobbikos "rend"-nek és a törvények betartásának nem sok köze van egymáshoz

Gondolom ez a kezd derengeni csak stíluselem volt.
Apropó stílus: a stílus maga az ember. Ezeknek pont olyan a stílusa, mint ságváriéknak. (Novák Elődnek még a fizimiskája is.)


Téma: Jobbik: 855.109
Egzisztenciális kvantor
2010. május 14. 21:43 | Sorszám: 738
Tegnap még halványan bíztam abban, hogy a csőcselék szót nem kell használnom ...

Akkor te végtelenül naív vagy. Illetve halványan. Én teljesen biztos voltam benne, hogy a szereplési vágy erősebb lesz benne, mint a törvénytisztelet, és legföljebb valami véletlen akadályozhatja meg benne, hogy bohócot csináljon magából.
Csótány utánérzése. Ő is a pártja hóhéra lesz.


Téma: Magyar termék vs. külföldi szar
Egzisztenciális kvantor
2010. május 14. 10:27 | Sorszám: 141
Hamis címkéjű, lejárt befőttek a boltok polcain
Több száz, hamis címkével ellátott és lejárt szavatosságú befőttet foglaltak le a rendőrök hazai élelmiszer-áruházakból. A konzerveket egy felszámolás alatt álló komáromi székhelyű cég gyártotta, a termékek egyelőre tisztázatlan körülmények között kerültek ki a raktárakból és ismeretlenek áruházláncoknak értékesítették azokat.

Követelem, hogy hozzák nyilvánosságra azon áruházak nevét és címét, ahol lejárt szavatosságú befőtteket foglaltak le!
Még mindig következmények nélküli ország vagyunk?


Téma: Sólyom vagy valaki más?
Egzisztenciális kvantor
2010. május 13. 22:25 | Sorszám: 239
Ezért visszatetsző, hogy Pokorni (már megint ő...) idő előtt kifecsegte azt, amit lehet, hogy meglép a Fidesz.

Hát én nagyon csodálkoznék, ha nem Sólyom maradna. Illetve ha ő vállalná, de mégsem jelölik. A minap bent járt nála Orbán, és mindketten vigyorogtak, mint a tejbetök.


Téma: LMP: Barát vagy ellenség?
Egzisztenciális kvantor
2010. május 13. 22:19 | Sorszám: 1464
OFF

A Vöröskereszt is úgy működik, mint Róbert bácsi. Habsburgnak 3 Audi van fönntartva sofőrrel, közben elvárják a szervezetektől az önkéntes munkát.
(Asszem, ezt már írtam párszor, mert hallottam a vidéki szervezeteket panaszkodni.)


Téma: Szélbal: A Fidesz csak beleül a készbe .
Egzisztenciális kvantor
2010. május 13. 22:10 | Sorszám: 17
Előbb utóbb mindenhol véget ér a recesszió, de nálunk inkább utóbb. Ismerettségi körömben a kisvállalkozók a csőd szélén állnak. Legföljebb a bankokról, meg az energia-szolgáltatókról tudom elképzelni, hogy növekszenek.

Téma: TTT (Terelő Témák Topikja)
Egzisztenciális kvantor
2010. május 13. 22:06 | Sorszám: 118
Erre számíthatunk minimum a következő 3 évben: az mszp meg a Jobbik majd egymásnak adják a témákat, hogy szerepelhessenek, közben a háttérben együtt akadályozzák a Fidesz-t, ahol csak tudják. Az utolsó év pedig megint olyan lesz, mint az EP-választás óta eltelt időszak.

Ha a Jobbik holnap botránnyal kezdi a parlamenti munkáját, akkor attól kezdve őket is kis betűvel írom. Ennek per pillanat 90% esélyt adok.


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. május 13. 13:17 | Sorszám: 3635
Off ???
Miért pont az lenne off?

Egyébként meg fejezzétek be a hisztit! Mamácska ugyanezt csinálja, és vele nem kötekedtek. Csak azért romboljátok a topikot, mert Hubi Fidesz-es?


Téma: LMP: Barát vagy ellenség?
Egzisztenciális kvantor
2010. május 13. 13:04 | Sorszám: 1425
Az Élőlánc egyáltalán nem tűnt hangsúlyosan rendszerkritikusnak

Gondolom már nem akarsz emlékezni a 2007-es tüntetésre, amit az Élőlánc, a NOE és a PDSZ szervezett. A kórház- és iskolabezárások, illetve a nemzeti vagyon elherdálása ellen tüntettek.
Nem hiszem, hogy hülye vagy, inkább gátlástalanul hazudozol új gazdáid parancsára.


Téma: TTT (Terelő Témák Topikja)
Egzisztenciális kvantor
2010. május 13. 12:48 | Sorszám: 117
Nem. Majd az alkotmányügyi.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. május 11. 17:53 | Sorszám: 3523
Már bocsánat, de a topik címe alapján itt inkább a kopipasztának van helye, mint a társalgásnak.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2010. május 11. 17:08 | Sorszám: 1277
A monománia az egy dolog, de speciell a 2002-es láncszavazáshoz semmi köze.
Semmit nem lehet tökéletesen csinálni, még a láncszavazást sem, főleg, ha alkeszekre bízzák. El is rontották pár helyen, ahol egy épületben több szavazókör is volt. Egy újraszámláláskor biztosan találtak volna olyan szavazólapokat, amik nem abból a körzetből származtak (ahogy 2006-ban találtak is), és ez igazolta volna a Fidesz-t. Igaz, hogy 1-1 érvénytelen szavazólap nem fordította volna meg az eredményt, de a Fidesz akkor még kormányon volt, tömegesen előforduló láncszavazás esetén valószínűleg ki tudott volna írni új választásokat.
Nyilvánvaló, hogy beszóltak nekik valakik, és azért nem mertek ugrálni. Meg az a Fidesz nem ez a Fidesz volt még.

Viszont Pintérrel kapcsolatban én is úgy gondolom, hogy ahhoz a bizonyos nyilatkozathoz Orbán hozzájárult.


Téma: Sólyom vagy valaki más?
Egzisztenciális kvantor
2010. május 10. 21:04 | Sorszám: 205
Szerintem jogászt illene választani. Sőt nem jogásznak nem is illene elvállalnia.

Téma: Ki csinálja a görög válságot?
Egzisztenciális kvantor
2010. május 10. 14:54 | Sorszám: 92
Azután egyik hétről a másikra a világsajtó elkezdett pánikolni a görög államháztartás évek óta jelentős hiánya miatt, várható államcsődről és a megmentés szükségéről értekeztek. Április közepén igen nagy, 35 milliárd eurós mentésről hallottunk, pár nap, és 45 milliárd került szóba, egy hét, és 135 milliárdnál jártunk, majd a Royal Bank of Scotland elemzője a déli államok 600 milliárd eurós bukásáról vizionált. Lehet-e ilyen elképesztően pontatlanul megítélni egy adósságot és hatását? Nem. Nem lehet.

Hm. Akkor ez olyasmi lesz a végén, mint a nagy ámerikai "bailout" 2008-ban?


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. május 09. 23:01 | Sorszám: 3357
Pálinkás nálam leírta magát, amikor a Reformszövetség mögé állt.

Téma: Ki csinálja a görög válságot?
Egzisztenciális kvantor
2010. május 09. 22:47 | Sorszám: 29
Az USA miért? Mostanában mindenáron rakétapajzsot akarnak telepíteni az oroszok arcába, azt meg nem lehet bizonytalan országokba tenni. Emiatt inkább az oroszokra tippelnék, de akkor ezt az orosz sajtónak adott nyilatkozatot nem értem.
Egzisztenciális kvantor
2010. május 09. 22:40 | Sorszám: 28
Ahogy Mercirus is írta, a végkövetkeztetést nem értem. Egy Soros kaliberű szélhámos még az angol fontot is képes megfingatni. A kisebb országoknak pont emiatt érdeke az euró mögé bújniuk.
Egzisztenciális kvantor
2010. május 09. 13:08 | Sorszám: 0
Obama aggódik a görög válság és az európai helyzet miatt
Barack Obama amerikai elnök az orosz televízióban szombaton sugárzott nyilatkozatában közölte: nagyon aggódik a görög válság és az európai helyzet miatt.

A Rosszija televíziónak a Fehér Házban csütörtökön adott interjúban az amerikai elnök ugyanakkor hangsúlyozta: úgy véli, az európaiak megértették, hogy a dolog nagyon súlyos. Görögország igen nehéz intézkedéseket hoz, legalábbis olyan tervet fogadott el, amely igen súlyos intézkedéseket irányoz elő.

"Ha sikerült stabilizálnunk az európai helyzetet, ez egyaránt jó lesz az Egyesült Államok és Oroszország számára is" - mondta.

Obama egy orosz tévének nyilatkozott? Nekem ez úgy hangzik, mint egy segítségkérés. Az oroszok kavarják, és Obama kapitulál, vagy valaki más, és az USA (egyik fele) most segítséget kér?


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. május 07. 13:42 | Sorszám: 3237
Ezt nem a gyurcsányi kavarja? A stílus nagyon ismerős.

Téma: A 2/3 következményei
Egzisztenciális kvantor
2010. április 30. 10:39 | Sorszám: 40
Mamácska drága, a népszagából ne idézzél, mert azok nem tudnak igazat írni!
Ugyan ki rúgná ki Vargát és Székelyt, amikor a kormány még meg sem alakul a május 18-ai közgyűlésig? Ezek saját magukat rúgatják ki, hogy végkielégítést vehessenek föl, és az új kormány megalakulása előtt betegyenek gyorsan két másik embert, akit majd szintén végkielégítéssel lehet csak eltávolítani.

Téma: Gazdasági válság
Egzisztenciális kvantor
2010. április 29. 21:10 | Sorszám: 166
Nem tetszik ez a káromkodós stílus. Ne menjünk már le index-be!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 29. 16:06 | Sorszám: 160
... vagy esetleg olyan részvénybe, amelyiken az adott nyugdíjpénztár bukik, egyes VIP-esek meg nyernek. Ld. még brókerbotrány.

Téma: ORBÁN VIKTOR Miniszterelnök.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 29. 11:41 | Sorszám: 18
Sírjál, csak sírjál!
Szerintem jó lesz ez. Neked is örülnöd kellene annak, hogy Hoffmann Rózsa lesz az oktatási államtitkár, és nem Pokorni.
Matolcsy pedig egy közgazdasági zseni. Ezt csak a leghülyébbek nem veszik észre.
Megértem, hogy Martonyi nem tetszik neked, mert ő nem moszkovita. Nekem viszont tetszik, mert köze volt a kedvezménytörvényhez, és a hozzá kapcsolódó román-magyar megállapodáshoz.
Még az a szerencse, hogy nem te fogsz kormányozni.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 28. 16:43 | Sorszám: 2927
Ennek elmentek otthonról?!
Tegyük föl egy pillanatra, hogy minden szó igaz abból, amit leírt. Na de akkor sem fordult meg a fejében, hogy a titokzatos úr rosszul tudja?
Lassan hkovács szintje alá küzdi magát.

Téma: HIHETETLEN
Egzisztenciális kvantor
2010. április 28. 13:23 | Sorszám: 4
Elbökték. A szemléltető példa mindig ugyanaz. Ha az ember 2-szer egymás után 27-re gondol, akkor nagyon hamar "lebukik" az oldal.
A szemléltető példát is cserélniük kellene, hogy tovább tartson az illúzió.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 28. 13:21 | Sorszám: 3
(10a+b)-(a+b)=9a
A tiedből negatív szám is kijöhetne.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 28. 13:03 | Sorszám: 1042
Tegnap leminősítették Portugáliát is, gyengül az Euró és az ázsiai tőzsdék is zuhannak.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 28. 12:56 | Sorszám: 2909
Dórácska akkor tenné a legnagyobb szolgálatot a nemzetnek, ha 1-2 év közszereplés után gyermeket vállalna. Talán befolyásolná egy kicsit a fiatal karrierista lányokat.

Téma: Új fűtőanyagra áll át az atomerőmű
Egzisztenciális kvantor
2010. április 27. 21:00 | Sorszám: 12
Jó, jó, tudjuk, hogy nem volt láncreakció, mert nem volt robbanás. Azt nem tudjuk, hogy ha másképp potyognak a darabok, akkor se lett volna. A jelentés is azt írja, hogy a feltételezett tranzienseknél nem alakult ki kritikusság. Nyilván olyan tranzienseket feltételeztek, amelyiknél nem alakult ki láncreakció, mert a valóságban tényleg nem volt.
De még egy jó darabig nem tudták megmondani, hogy nem is fog-e kialakulni, ezért telepítették oda a műszereket.
Na és arról jutott eszembe az egész, hogy ilyen helyzetben talán nem mindegy, hogy milyen arányban dúsított fűtőelemek vannak abban a tisztítótartályban. És csak reménykedni tudok benne, hogy az eftássak nem csak az üzemeltetés, hanem a tisztítások fázisait is lemodellezték az új fűtőelemekkel.

Téma: GYURCSÁNY KAPUT!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 27. 20:51 | Sorszám: 113
Fogcsikorgatva.

Téma: Új fűtőanyagra áll át az atomerőmű
Egzisztenciális kvantor
2010. április 27. 19:24 | Sorszám: 9
Nem, nem, te emlékszel rosszul: http://www.haea.gov.hu/web/v2/portal.nsf/letoltes_hu/3DE6507A720990C2C125710B0057E24D/$file/oabjelentes030410.pdf

A szivattyú nem állt le, végig működött, csak alul volt méretezve.
Hogy robbanásveszély egy pillanatig sem volt, az biztosan nem igaz. Amikor megnyitották a fedelet, akkor a gőz bugyborékolva távozott, elérte a darukezelőt is. Kíváncsi lennék, él-e még szegény ember, mert őt nagyon gyorsan elvitték lefürdetni, és a szőrzetét levágták.
A láncreakcióról meg csak utólag tudták kideríteni, hogy nem volt. Gondolom valahogy a különböző sugárzásmérők adataiból.
És aki azt állítja magáról, hogy meg tudja mondani, hogy a tartály feneke felé potyogó fűtőelemekben egy pillanatra sem indulhat be láncreakció, az vagy hülye, vagy szándékosan hazudik. Figyelmedbe ajánlom azt a részt a jelentésben, amelyik a "feltételezett tranziensekkel" foglalkozik. Meg azt, hogy a szubkritikusság ellenőrzésére külön műszereket telepítettek, és fölnyomták a bórkoncentrációt.


Téma: Fájlcserélés legalizálása
Egzisztenciális kvantor
2010. április 27. 17:58 | Sorszám: 4
De igen. Letölthetsz magadnak jogvédett tartalmat, illetve készíthetsz róla magadnak másolatot, de azt nem oszthatod meg.

Téma: Új fűtőanyagra áll át az atomerőmű
Egzisztenciális kvantor
2010. április 27. 17:24 | Sorszám: 6
Tudom. Azért írtam, hogy bennük egy kicsit jobban bízom, mint a franciákban. D-209 eftássunk intézett egy kis pénzt valami francia cégnek, és ők okozták 7 éve azt a balesetet.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 27. 14:40 | Sorszám: 2
3. ponttal talán egyetértek. Remélhetőleg az a víz tartalmaz is valamit a H2O-n kívül, hogy ne legyen jó moderátor közegnek.

De az 1. pont úgy volt, ahogy leírtam. A kazetták valami rudakra voltak fölfűzve, és ezekből a rudakból volt néhány betéve egymás mellé a tartályba. A tartály zárt volt, csak valamilyen vegyszeres mosó folyadék keringett benne, de mivel elméretezték a csókos pajtások a tartályt, a mosó folyadék nem hűtötte eléggé a fűtőelemeket (merthogy azok még bőven termelték a hőt), a tartály tetejében fölforrt a víz, a gőz a vizet lenyomta, és a tartályban valamekkora magasságig hűtés nélkül maradtak a kazetták meg a rudak. Föl is izzottak szépen vörösre, még a tartály fedele is eldeformálódott a nagy forróságtól.
Ekkor jött a "nagyszerű" ötlet, hogy mivel az egész cucc amúgy is víz alatt volt, nyissák ki a fedőt (ami elsőre nem sikerült - elszakadt a daru lánca), majd a beömlő víz megoldja a hűtést. A vörösen izzó rudak és kazetták megkapták a nyakukba a vizet, szépen elgörbültek, meg eltörtek, és a kazetták egy része lepotyogott a tartály aljába. Valamelyik jelentésben külön benne volt, hogy a kupacban álló kazettákból elvileg összejöhetett volna a kritikus tömeg.
Azért is biztos lehetsz benne, hogy így volt, mert hónapokig, vagy talán egy egész évig ott állt a tartály abban a medencében érintetlenül. Nem mertek hozzányúlni, mert el sem tudták képzelni, hogy mi lesz, ha megmozgatják a lepotyogott fűtőelemeket.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 27. 13:56 | Sorszám: 1010
az MNB basztatása bizakodóvá tesz!!!

Engem is! Még csak kedd van, de már nekimentek a kormánynak is, meg simornak is. Simornak már kétszer is. Tetszik ez a tempó!


Téma: Offshore lovagok, takarodó!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 27. 10:51 | Sorszám: 4
Szerintem ettől függetlenül ofsór andrást meg ofsór pétert is le kellene vadászni. Biztos, hogy a nagy kavarásban van valami apróság, amit elböktek. Mondjuk ha egy magánszemély följelentené őket, az új APEH a vagyonosodási vizsgálat során törvényesen is nekiállhatna nyomozni, és esetleg megtalálhatná azt az 1-2 bakit, amik miatt börtönbe kerülhetnének. Biztos, hogy zuschlag kismiska ezekhez képest, csak rájuk kellene tudni bizonyítani.

Téma: Új fűtőanyagra áll át az atomerőmű
Egzisztenciális kvantor
2010. április 27. 10:45 | Sorszám: 0
http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=319360
Új fűtőanyagra áll át idén a paksi atomerőmű. ... A '80-as években, az atomerőmű indulásakor 3,6 százalékos dúsítású üzemanyagot használtak, amelyet 3 évente kellett cserélni. ... A második generációs rudak 4,2 százalékos dúsításúak.

Na az eftássak megint barkácsolnak. Bár ezúttal az oroszokkal végeztetik a munkát, ők legalább értenek hozzá.

Emlékeztek a paksi balesetre d-209-es ööö, eftáss első évében? Ott azt találták nagy ügyesen összehozni, hogy a tisztításra kiemelt, és a rossz hűtés miatt fölizzó uránkazetták szépen egymásra potyogtak egy tartály aljában. Csak a Gondviselésen múlt, hogy nem lett nekünk is egy Csernobilunk, mert a kritikus tömeg együtt volt, kizárólag a lepotyogott kazetták térbeli elhelyezkedésén múlott, hogy a láncreakció nem indult be. Ha ugyanezt magasabb dúsítású kazettákkal csinálták volna, mint amire most készülnek átállni, akkor talán már a Gondviselés se tudott volna segíteni.


Téma: Isten, áldd meg a magyart
Egzisztenciális kvantor
2010. április 26. 15:21 | Sorszám: 101
Ne örömködj, hanem nézd meg Orbán sajtótájékoztatóját. Hubi betette a linket az államférfis topikba.
Ő is megmondta, hogy nem elég szigorúan megbüntetni a tyúktolvajt, munkát is kell adni az embereknek, hogy ne akarjanak tyúkot lopni. De ez biztosan nem fog menni 2 hét alatt.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 26. 14:47 | Sorszám: 92

Téma: Meglesz a kétharmad
Egzisztenciális kvantor
2010. április 26. 13:31 | Sorszám: 1651
És a 263/386 az hány százalék?

Téma: Isten, áldd meg a magyart
Egzisztenciális kvantor
2010. április 26. 12:54 | Sorszám: 73
Ha visszaolvaslak akár évekre visszamenőleg, akkor azt látom, hogy neked soha semmi nem jó, és mindenen tudsz keseregni.
Orbán még el sem jutott Sólyom papához, de te már temeted a Fidesz-kormányt. Normális ez?

Mi most ünnepelünk, ünnepelj te is! Mámorító érzés belegondolni, hogy legyőztük a reménytelenséget, a hazugságokat, és a turáni átkot! Ezt vedd észre ember! A "rendszerváltáskor" sem volt ennyire egységes a magyarság, mint most!


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 26. 11:49 | Sorszám: 3165
... Orbánt élőben most?
Fáradt, de nagyon jól beszél.

Téma: Meglesz a kétharmad
Egzisztenciális kvantor
2010. április 26. 10:52 | Sorszám: 1644
Köszi, hogy fölhoztad!
Tanulságos volt újraolvasni a másfél évvel ezelőtti hozzászólásokat.

Téma: Szanyiék csinálták Szanyi kapitányt. Ennyire hülyék?
Egzisztenciális kvantor
2010. április 26. 10:37 | Sorszám: 59
Hajrá szanyi! Jusson csak be! Legyen ez a gazember egy mementó!
A választási törvény megszegéséért vonják eljárás alá, vonják meg a mentelni jogát, ítéljék el, a XIII. kerület lakói pedig szégyelljék magukat!
Sok vaj van szanyi fején. Ha a XIII. kerületben laknék, nagyon cikinek érezném, hogy csak nekünk lett ilyen szemétláda képviselőnk.

Téma: GYURCSÁNY KAPUT!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 22:53 | Sorszám: 92
... és a gyurcsányizmusnak is!
Ünnepeljünk!

Téma: FIDESZ KORMÁNY - 2/3-ad - HAJRÁ MAGYARORSZÁG !
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 22:43 | Sorszám: 35
Azért valljuk be, hogy a Fidesz megérdemelte a Molnár Oszkár féle pofást!

Milyen pofásról van szó? Valamiről lemaradtam?
Az első forduló után a Fidesz-nek 206 mandátuma volt, és 57 egyéni körzetben nem dőlt el a küzdelem. Ha összeadjuk, akkor 263 mandátum a 100%. És a végeredmény 263 mandátum lett.
Akkor most ez pofás, vagy fricska a Jobbik-nak?

Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 22:39 | Sorszám: 33
OFF

Kíváncsi leszek, ha nikket váltasz (muszáj lesz, mihelyst engedik), akkor hány hozzászólás után fogok rádismerni.

Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 22:37 | Sorszám: 31
Kovács László most hibáztatja a Fideszt az MSZP vereségéért! Noooooormális?

Hagy hibáztassa! A Fidesz a hibás! Mert a Fidesz lealázta a szocikat. Hajrá Fidesz!


Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 22:21 | Sorszám: 1328
Orbán is megmondta: romeltakarítás, felelősségrevonás, újjáépítés.

Téma: Hajrá magyarok, hajrá Magyarország!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 22:20 | Sorszám: 7
Hol vagy magyarok
tündöklő csillaga
dicső István király
hazánknak oszlopja

hozzád buzgó szívvel
mindnyájan járulunk
ki voltál mindenkor
éltünkben gyámolunk

virágoskert vala
régen Pannónjában
kit e szűz Mária
híven öntöz vala

jó kertnek kertésze
István király vala
árva magyaroknak
választott ez napja

mint a virágoskert
hazánk úgy újula
általad pogányság
szépen kitisztula

dicsértessél Isten
te szent országodban
hogy új királyt adtál
nékünk Szent Istvánban

reménységünk vagyon
benned s Máriában
mi magyar hazánknak
nagy pátrónájában

kinek még éltedben
minket ajánlottál
és szent koronádat
néki felmutatád

hazánkban ó atyánk
nyerj szent békességet
távoztass el tőlünk
minden ellenséget

növekedjen néped
hit ékességében
részeltessen végre
ég dicsőségében


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 21:13 | Sorszám: 918
Mi az, hogy oxigénpalack nélküli csúcstámadás?
Azt jelenti, hogy a 2. fordulóra már nem volt hátszél?
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 21:07 | Sorszám: 917
Orbán megint többes szám első személyben beszélt.
Köszi Viktor, így szeretünk téged!

Téma: Hajrá magyarok, hajrá Magyarország!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 20:54 | Sorszám: 0
Ünnepeljünk!

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar,
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Téma: Isten, áldd meg a magyart
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 20:51 | Sorszám: 3
Nyújts feléje védő kart!

Téma: Mikor engedtek minket ünnepelni?
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 20:49 | Sorszám: 49
De jó környéken laktok!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 20:43 | Sorszám: 41
A rádióban volt már Bohács, mert nyert. A másik körzetről nem tudok semmit, de 173 egyéni győzelmet emleget az internet, azaz Szeged valószínűleg fölszabadult.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 20:36 | Sorszám: 38
Kósa, M1: kicsit mintha be lett volna csípve.
Sebaj! Én is mindjárt berúgok.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 20:29 | Sorszám: 31
Az index is búskomor.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 20:26 | Sorszám: 25
A Petőfin (azt hallgatom éppen) minden bemondó, riporter és meghívott vendég dadog. Bebarnult a nadrág.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 20:22 | Sorszám: 21
Gyakorolja a fapofát.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 20:20 | Sorszám: 18
Zokog.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 19:53 | Sorszám: 6
Ki írta a 250-et? Kirúgni azonnal!
Még a Szonda is haptákba vágta magát, az M1 pedig kekeckedik?!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 19:40 | Sorszám: 2
Akkor a Szonda blamálta magát?
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 19:36 | Sorszám: 0
?

Téma: Kedvenc zenéim
Egzisztenciális kvantor
2010. április 25. 19:29 | Sorszám: 915
Budai Bernadett szerint "az alacsony részvétel nem a demokráciát erősíti".
Akkor nyertünk?

Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2010. április 23. 14:17 | Sorszám: 909
Ha akarsz gyönyörűséget látni, akkor látogass el a Jeli arborétumba májusban azálea virágzás idején! Guglival lehet találni csomó képet, meg videót is.

Téma: Meglesz a kétharmad
Egzisztenciális kvantor
2010. április 22. 13:10 | Sorszám: 1603
(Pszt! Ne szólj onogurnak, mert még agyvérzést kap! A győzteshez húzás néven emlegetett jelenségről van szó. Most hirtelen minden bizonytalankodó Fidesz-szavazó lett.)

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 22. 13:06 | Sorszám: 2639
Mellesleg az év közbeni adómódosításokból már nagyon elegem van. Gondolom az összes vállalkozónak és munkáltatónak is.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 22. 13:04 | Sorszám: 2638
Ja, lemeradt: attól függetlenül, hogy Kövér általános megítélésében egyetértünk, szerintem ebben a konkrét ügyben nincs igazad. Nem olyan eszméletlenül fontos az a 2/3, hogy kummantani kelljen a megszerzéséért. Valószínűleg már tudják egy ideje, hogy idén nem lesz adócsökkentés. Ha pedig ez az igazság, de csak akkor lenne 2/3, ha az ellenkezőjét mondaná, akkor inkább mondjon igazat.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 22. 12:54 | Sorszám: 2636
Szerintem nem bunkó, egyszerűen túlságosan elszakadt a valóságtól. Nem látja be, hogy mások isszák meg a levét annak, ha ő mond valami marhaságot.

Én is így látom. Nincs benne alázat, tévedhetetlennek hiszi magát.
Amúgy gyakran, és sokmindenben igaza van, de nem tévedhetetlen.


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 22. 10:13 | Sorszám: 2797
Na a barikád is időben kapcsolt. Több, mint 1 éves a hír. A Demokrata már valamikor tavaly nyáron megírta.
Amúgy azóta a háttérben mintha USA-Izraeli háború folyna. Szerintem a lengyel elnök is ennek a háborúnak az áldozata.
Obamáék pedig mintha vesztésre állnának. Szerintem nem lesznek újraválasztva.

Téma: Szekeres-dosszie
Egzisztenciális kvantor
2010. április 22. 10:03 | Sorszám: 48
Fogászok vagy jogászok?

Mindegy. Fogász, jogász nem doktor.


Téma: Szánalmas Zindex!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 22. 09:54 | Sorszám: 103
Haverikutyák az ürülékükért is pénzt kapnak.

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 757

Téma: Fotók: gyurcsány és az MSZP jelöltek
Egzisztenciális kvantor
2010. április 22. 09:47 | Sorszám: 2
Nosza!
Van még rá másfél napod.

Téma: Meglesz a kétharmad
Egzisztenciális kvantor
2010. április 22. 09:45 | Sorszám: 1600
Azzal, hogy a Fidesz kétharmados többsége valószínűvé vált, rekordmagasságba szökött ennek az opciónak a támogatottsága a közvélemény körében. Így a szocialisták „korlátlan túlhatalom” elleni kampánya nem sok sikerrel kecsegtet.

Úgy legyen. Azért én egy kicsit izgulok, mert nem tudjuk, hány embert sikerült megtéveszteniük telefonokkal, meg szórólapokkal.


Téma: Járvány - Pandémia
Egzisztenciális kvantor
2010. április 21. 12:04 | Sorszám: 530
Fidesz 2/3 esetére nincs külön bőröndöd? Én inkább attól rettegek.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 21. 12:00 | Sorszám: 3144
A saját eftássaitól jobban fél.

Téma: A Fides-kétharmad ESÉLYEI
Egzisztenciális kvantor
2010. április 20. 21:49 | Sorszám: 26
Már egy jó ideje nem hiszem, hogy onogur beírásait meg lehet magyarázni egyszerű emberi érzelmekkel.
Szerintem ő önként, vagy megbízásból a központi Jobbik propagandát terjeszti. Majdnem olyan, mint hubrentus, csak ő önálló gondolatként próbálja eladni a központi direktívákat.
Ha így nézzük a dolgokat, akkor nem oszt, nem szoroz, hogy gorgó nekimegy-e, vagy sem.

Téma: A kétharmad veszélyei
Egzisztenciális kvantor
2010. április 20. 16:20 | Sorszám: 114
Pont fordítva gondoltam, és a jószándékot nem véletlenül írtam oda.
Mondok egy példát. Tegyük föl, hogy a családi adózás, amiről már annyit beszéltek, és amit egyes civil szervezetek nagyon forszíroznak, annyira beválik, hogy a Fidesz nagy lelkesedésében a ciklus vége felé beteszi az alkotmányba. De ha a családi adózásnak van valami komoly baja, ami csak később derül ki (pl. később mindenféle törvényeket el lehet kefélni miatta), akkor azt csak újra 2/3-dal lehet kivenni az alkotmányból. Ha pedig egy arányos parlamenti rendszert is bevezetnek, ami miatt gyakorlatilag lehetetlenné válik a 2/3 elérése, akkor a hibásan megfogalmazott családi adózást csak sokpárti alkudozás után lehet majd kivenni, vagy módosítani. (A németeknél benne van az alkotmányban a családi adózás, meg sok egyéb más is. Ha jól tudom, a sok egyéb más közt van olyan, ami miatt a Németország gyors elszegényedéséhez vezető Hartz-törvényeket nem lehet kidobni. Vagyis ők már elb...ták.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 20. 14:48 | Sorszám: 99
Na ez a 2/3 igazi veszélye! Ugyanis ha most (akár jószándéktól vezérelve) elcsesznek valamit, akkor azt nagyon nehéz lesz kijavítani egy arányosabb rendszerben.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 20. 14:44 | Sorszám: 897
Elég baj az nekünk. Izgulhatunk miatta állandóan, ha repülőre ül.
Kellene még vagy 3 ilyen ember a kormányába.

Téma: A kétharmad veszélyei
Egzisztenciális kvantor
2010. április 20. 14:36 | Sorszám: 96
Tényleg nincs? Akkor azt a sok óriásplakátot országszerte ki fizette?

Amúgy a rettegésre visszatérve, azért vagy nevetséges, mert 257, vagy 255 sőt talán 245 hely is szintén de facto 2/3-ot jelent. Emlékezz vissza Orbán nyilatkozatára a szabadságfokokról. A "de facto" 2/3 pedig már megvan. Most már csak attól kell rettegni, hogy az egyszeri szavazó is ráébred, hogy a Jobbik-ra és az mszp-re semmi szükség nincs az Országgyűlésben. Be sem kell majd járniuk.


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 20. 14:17 | Sorszám: 2751
Nem baj, jobb későn, mint soha.
12:44 óta köbö ezren írták alá. A petíció mégegyszer: Petíció a génmódosított növényektől mentes Európáért

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 20. 14:06 | Sorszám: 890
Nem tetszik az új stílus.
Régen gondosan ügyelt arra, hogy többes szám első személyben fogalmazzon, ez pedig már a második, vagy a harmadik nyilatkozata a választások óta, ahol egyes szám első személyben beszél.
Lehet, hogy csak csótányt akarja tüzelni vele, de nekem akkor sem tetszik.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 20. 12:44 | Sorszám: 2744
Petíció a génmódosított növényektől mentes Európáért

Téma: A kétharmad veszélyei
Egzisztenciális kvantor
2010. április 20. 12:33 | Sorszám: 54
Már csak azt nem tudom ...
Egzisztenciális kvantor
2010. április 20. 12:32 | Sorszám: 53
Pártfegyelem van.
Már csak azt nem értem, hogy mi a különbség az mszp és a Jobbik között?
Egzisztenciális kvantor
2010. április 20. 11:05 | Sorszám: 31
És mi van akkor, ha megvalósul a rémálom?

A bőröndöd be van csomagolva?

Egzisztenciális kvantor
2010. április 20. 11:02 | Sorszám: 29
Ha a Fidesz rosszul kormányoz, akkor pedig azért jó a kétharmad, mert csakis az övé a felelőség.

Ez az eshetőség kizárva. Tökéletesen tisztában vannak vele a szocik is, meg Török Gábor is, hogy Orbán jól fog kormányozni. Pont ezért nem akarnak 2/3-ot.
A legjobban a kettős állampolgárságtól félnek.

Szerintem mindenkinek érdeke, hogy ez a kérdés világos eldőljön.
A kérdés már régen eldőlt. Orbán fog tudni kormányozni, ha hagyják. Minden eddigi cselekedete és nyilatkozata erre utal.
A szociknak és a többieknek pedig nem érdeke, hogy ez ki is derüljön.


Téma: JÖN Gyurcsány új pártja: a MASZEP
Egzisztenciális kvantor
2010. április 20. 10:22 | Sorszám: 104
Gyurcsány magasabb értelemben legkésőbb az őszödi beszéddel megbukott

Ez sajnos nem igaz. Jobb országban élnénk, ha ez igaz lenne.
Csótány konkrétan 2008. március 9-én bukott meg, amikor a kisemberek elküldték a horngáborba.


Téma: A Jobbik elbökte
Egzisztenciális kvantor
2010. április 19. 20:04 | Sorszám: 127
Így jobb lesz: http://href.hu/x/c3m4
Egzisztenciális kvantor
2010. április 19. 20:02 | Sorszám: 126
http://www.youtube.com/results?search_query=vona+gábor&aq=f

Tessék szemezgetni, vannak ott tévés szereplések is.
Beírhatod Morvai Krisztinát is.

Egzisztenciális kvantor
2010. április 19. 14:26 | Sorszám: 61
Nem fikatopik akart lenni, hanem konstruktív kritika a Fidesz-szavazók részéről.
De volt egy olyan érzésem, hogy ebből is dagonyázás lesz. A múlt héten nem is indítottam volna ilyet.

Szóval akkor a témához visszatérve a beírásaitok alapján leszögezhetjük, hogy a Jobbik kampánya tökéletes volt, csak a Fidesz mocskolódása megakadályozta, hogy a Jobbik legyen a második erő. Jól gondolom?

Egzisztenciális kvantor
2010. április 19. 14:18 | Sorszám: 59
(Nem annak indult, de az lett ez is.)

Téma: JÖN Gyurcsány új pártja: a MASZEP
Egzisztenciális kvantor
2010. április 19. 13:22 | Sorszám: 88
Az MSZP jelenlegi szavazótábora zömmel az idősek közül kerül ki.

Nem hiszem. Ugyan láttam én is, hogy a rendezvényeiken kizárólag nyuggerek vannak, de a kolégáim szinte mind szocik. Ők 30-55 év közötti diplomások.
Szerintem a szoci törzsszavazó továbbra is a terra által emlegetett 45-60 év közötti nagyvárosi értelmiségi, esetleg a gyerekeik. Ezek még sokáig nem vesznek ki. Abban bízhatunk, hogy a pártjuk majd saját magát veri szét.


Téma: A Jobbik elbökte
Egzisztenciális kvantor
2010. április 19. 12:02 | Sorszám: 9
Ja, ja! Tőlem is kaptak volna egy egyéni szavazatot, ha nem mentek volna neki annyira a Fidesz-nek.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 19. 11:08 | Sorszám: 0
Idézet:
Stumpf István elszólta magát a Ma Reggelben.
Azt találta mondani, hogy a sikeres Fidesz kampány nélkül a Jobbik sokkal erősebb lenne, és az MSZP-t is megelőzné.

Pedig mennyivel hasznosabb lenne belátni végre, hogy a Jobbik elrontotta a kampányát!? Nem olyan nagyon, csak egy kicsit, de elrontotta, mert pont a választások előtti hajrában kezdett el fogyni a tábora.
Persze sokkal egyszerűbb mindenért a Fidesz-t szidni. Nem veszitek észre, hogy ezt csináljátok már egy éve, és azt értétek el vele, hogy elriasztjátok a szavazókat.
Föl kellene ébredni!
A kutya ugat, a karaván halad.


Téma: Gyurcsány-(Arany)bányák
Egzisztenciális kvantor
2010. április 19. 10:49 | Sorszám: 134
Csak a fénykép nem stimmelt. A fényképen a lánya van.

Téma: JÖN Gyurcsány új pártja: a MASZEP
Egzisztenciális kvantor
2010. április 19. 10:20 | Sorszám: 62
Értesüléseink szerint abban már egyfajta egyezség született, hogy a második forduló után Lendvai Ildikó lemond posztjáról.

Az is egy kampánybukta, hogy a két forduló között ilyet írnak.


Téma: Mától nem következmények nélküli ország
Egzisztenciális kvantor
2010. április 19. 10:02 | Sorszám: 3
Majd ha gergényit előveszik, akkor lesz itt rend.

Téma: Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 18. 23:35 | Sorszám: 3884
Testőrök kísérték Gyurcsányt az Élet menetén

Hm. Mindenki magából indul ki. Vajon mire készül csótány?
Orbánra vigyáz valaki?


Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. április 17. 20:22 | Sorszám: 3298

Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. április 17. 20:20 | Sorszám: 1312
általában öt százalékot kért vissza a tárca cégein keresztül az állami megbízások összegéből

Ez arcpirító hazugság. Aki ismeri a szocikat egy kicsit is, az tudja, hogy a tarifa változó, de minimum 10%. Összehasonlítésképpen a szadióták 50%-kal dolgoznak.


Téma: JÖN Gyurcsány új pártja: a MASZEP
Egzisztenciális kvantor
2010. április 17. 20:17 | Sorszám: 34
A cél az, hogy 2014-re az LMP-vel együtt visszavegyék a hatalmat a Fidesztől.

Ennek nincs realitása. Az USA per pillanat az LMP-t és a Fidesz-t nyomja. Csótány kegyvesztett lett az USA-nál, mert stratégiai fontosságú dolgokat játszott át Putyinnak.
Másrészt meg már kiismerték ők is: tudják, hogy csótány megbízhatatlan.

Egzisztenciális kvantor
2010. április 17. 20:12 | Sorszám: 33
Persze pénzt csinálni könnyebb,mint egy normális,élhető országot.

Ez itt a lényeg! Csak az a fontos, hogy hagyjanak minket dolgozni. Ha hagynak minket dolgozni, akkor lenyomjuk a környező országokat (Ausztriát inklúzíve), mint Süsü a cölöpöt. A földet visszavesszük, és csinálunk magyar élelmiszeripart.
Ha Orbán hagy minket dolgozni, sőt talán segít is nekünk, akkor nem volt nagy ár 15-20000 milliárd Ft a kommunisták kisöpréséért.


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 17. 20:01 | Sorszám: 2676
Ja! Vagy ők csinálták, vagy a szocik.

Téma: Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 16. 10:28 | Sorszám: 3872
Ha Daróczi nem öngyilkos lett, akkor biztosan csótány ölette meg, hogy beszédet mondhasson a temetésén. Ez az ember már most beleőrült, hogy nem akkor szerepel a sajtóban, amikor akar. A piperkőc.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 16. 10:14 | Sorszám: 2604
Majd hétfőn válaszolok.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 16. 09:48 | Sorszám: 2601
Most, hogy az mszp-Jobbik összefogás nyilvánvalóvá vált, mit kellene tennie a Fidesz-nek?
Talán visszatérni az mszp ekézéséhez?
Vagy inkább a gazdasági helyzettel riogatni?
Szerintem a az utóbbi nem lenne ártalmas, mert legalább az elkötelezett Fidesz-szavazók sem tespednének el, és biztosan elmennének a 2. fordulóban is.

Téma: Névshowr
Egzisztenciális kvantor
2010. április 15. 22:27 | Sorszám: 21
Biztos, hogy ő lesz?
Orbán azt mondta, hogy ne tippelgessünk, amíg nincs meg az eredmény.

Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. április 15. 21:45 | Sorszám: 1305
Szeretem, ha ilyeneket írsz!
Tavaly is valami hasonlót írtál, és BKV-botrány lett belőle.

Téma: Magyar termék vs. külföldi szar
Egzisztenciális kvantor
2010. április 15. 13:42 | Sorszám: 105
Na majd én válaszolok: Új Magyarország Hitelprogramok
És a lényeg, ami ott van már vagy egy éve, és azóta se sült ki a szemük miatta:
Milyen célok nem finanszírozhatóak?
...
* Az import áruk helyett hazai áru beszerzését előnyben részesítő beruházás

Na ilyenekért kellene ofsor simort fölakasztani (még ha Root-nak nem is tetszik az ötlet).


Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 20:31 | Sorszám: 1797
Hohó, most jön még a végjáték!

Téma: Magyar termék vs. külföldi szar
Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 18:18 | Sorszám: 74
Bizony a növekedési hormon átjuthat még a tejből is. Ld. a linket, amit mpd-nek küldtem.

Téma: Lámpavasak kellenek?
Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 18:16 | Sorszám: 15
Szerintem a lámpavas gyártás biztos bukta. Ott vannak az Andrássy úton azok a szép míves kandelláberek, azokra kellene föllógatni csótányt, simort, oszkót, drazsét, bajnait, ...
Ha mondjuk decemberre meglennének az ítéletek, akkor a kivilágított Andrássyn karácsonyfadíszként ott himbálózhatnának az ország tönkretevői.
Én a helyedben inkább bodegákat telepítenék az Andrássyra, és azok bérleti jogát árulnám, mert ha ezeket egyszer sikerül fölakasztani, akkor az országból irányvonatokkal jönnek majd az emberek megdobálni őket.

Téma: Magyar termék vs. külföldi szar
Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 14:08 | Sorszám: 57
A füstölt kolbásznak nem lesz semmi baja 25 fokon sem, csak kicsöpög az a drága jó piros zsírja, vagy megpenészedik. De a penészt le kell kaparni, és a maradék még ehető.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 14:06 | Sorszám: 56
Hát orosz linket nem tudok. Arra kell keresni, hogy "növekedési hormon az élelmiszerben". Természetesen magyar találat se lesz.
A lényeg, hogy a gyomor sem emészt meg mindent, van ami úgy szívódik föl, ahogy van. Ami aztán átkerül a gyerekekbe is. A linkelt oldalt szerint a korai pubertás a hormonmaradványok következménye.

(OFF: a gyomor képes géneket, vagy nagyobb DNS-darabokat is fölszívni. Ez a génmódosított élelmiszerek egyik veszélye.)

Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 13:48 | Sorszám: 48
Vagy mégsem?
Esetleg: http://www.lmgtfy.com/?q=growth+hormones+in+food
Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 13:42 | Sorszám: 45
Nem kell városban disznót tartani, csak fagyasztót. Mondjuk ahhoz is kell a hely.
Le kell ballagni falura (nem kell túl messzire menni, Pest-megyében már kisebb városok határában is vágnak disznót), tavasszal megállapodni egy gazdával, hogy neveljen neked malacot, télen levágod, és elteszed fagyasztóba. Ha van hűvös spejz, vagy kamra is, akkor a füstölt árunak nem kell fagyasztó.
Ha a zsírt nem szeretitek, azt rendszerint a gazda visszaveszi, mert ő is el tudja adni a piacon. De azért a disznó nem csak karajból, meg combból áll, azaz csak akkor érdemes bárkinek vágnia, ha megeszi a hurkát, a csülköt meg a szalonnát is.
Ha nem bírtok eltenni egy egész disznót, akkor össze kell állni valakivel, és közösen vágni. Mivel majdnem mindenből 2 van az állatban, elég jól el lehet felezni úgy, hogy biztosan ne legyen veszekedés.

A házi sertéshús íze nem összehasonlítható a boltival. Ha vendéget hív az ember, a disznótoros snassz kajának számít, de nálunk az is el szokott fogyni, és kitörlik utána a tányérjukat a vendégek. De aki a házi kolbászt ismeri, annak ezt nem kell magyaráznom.

Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 13:26 | Sorszám: 42
Erről jut eszembe: mi disznót vágunk, csirkét, kacsát és tojást pedig tanyáról veszünk. Azaz gyakorlatilag semmilyen bolti húst nem eszünk. (Ezért néha meg szoktam lepődni, amikor vendégségben bolti húst kapunk, hogy a hentesáru minőségének süllyedése még mindig nem állt meg.)
Viszont attól tartok, hogy a fiaim esetleg kisebbek maradnak, mint a többiek, akik csak bolti húst esznek. Az a mende-monda járja ugyanis, hogy a nyugat-európaiak azért nőttek már évtizedekkel ezelőtt is nagyobbra, mint mi, mert az állatok takarmányozásánál használt növekedési hormonok átjutnak az ember szervezetébe.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 13:10 | Sorszám: 39
Viszont szoktam venni jóféle kolbászt a piacon, amire várni kell hetekig, mert idő, míg füstölik és ha elfogy, hát nincs. Ennek kilója viszont 4000 Ft felett van

Ezért kell disznót vágni. Nekünk egy 190-valahány kilós disznó 100e-ből jött ki, és abban benne van 18 kiló hagyományosan füstölt kolbász is. Ha ezt 4000 Ft-tal számolom, és hozzáveszem a 20 liter zsírt 1000 Ft-os áron, akkor a jó 100 kilónyi hús, hurka, csülök, oldalas, szalonna, töpörtyű és bőrke gyakorlatilag ingyen volt.

Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 10:50 | Sorszám: 12
Gondolom, ha cukros vizen tartják a méheket, akkor a mézük is romlandóbb lesz.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 10:48 | Sorszám: 10
Legeltetett dán tehén?!

Téma: Pacem!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 10:40 | Sorszám: 70
Bocsi az elírásért!

Téma: Meglesz a kétharmad
Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 10:37 | Sorszám: 1440
Sztornó sztornózva.
Lengyel egyéniben jutott be.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 10:35 | Sorszám: 1439
Akkor az előző hozzászólásom sztornó.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 10:34 | Sorszám: 1438
Nekem is ez rémlik. Akkor pedig nem lesz olyan egyszerű átszavazókat találni, mert mindenki listán fog bejutni, és az átszavazókat simán kirúgja a pártjuk.
Ha esetleg lesz 4 egyéni LMP-s, azokkal sokkal könnyebb lesz egyezkedni, mert azokat nem köti a pártfegyelem.

Téma: Magyar termék vs. külföldi szar
Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 10:30 | Sorszám: 1
Van jó magyar vaj, ránk is szokott avasodni. Csak nem tudom a nevét. majd otthon megnézem.
Illetve nálunk a kisboltban lehet kapni bio tejet (165 Ft/l), és egyéb tejterméket, pl. túrót meg vajat is.
Amúgy a vaj inkább fehér, mint sárga. A sárgákkal én bizalmatlan vagyok, főleg ha hűtőből kivéve rögtön kenhetőek.

Téma: Pacem!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 10:19 | Sorszám: 65
Hubertus, Mercurius! Egy hétig bírjátok már ki froclizás nélkül! Ha másért nem, hát Hússaláta kedvéért, meg az enyémért.

Téma: Meglesz a kétharmad
Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 10:09 | Sorszám: 1434
Valaki homályosítson már föl: a listás képviselőket, ha már egyszer bent vannak, le tudja cserélni a pártjuk, vagy őket sem?
Egzisztenciális kvantor
2010. április 14. 10:04 | Sorszám: 1433
Ebbe a visszalépős hisztibe most az LMP szerintem is úgy került bele, mint Pilátus a krédóba.

Ebben egyetértünk.


Az MSZP-nek viszont a Fideszes kétharmad megakadályozása a legfontosabb.

Ebben viszont már nem. Illetve ez biztosan fontos lenne nekik, de a 4 jelölt visszaléptetése nem ezt a célt szolgálja. Amúgy sem lenne elég ez a húzás semmire, hacsak nincs a tarsolyukban más terv is, amiről még nem tudunk.
Szerintem a szocik már most 4 évre előre gondolkoznak, és megpróbálják csírájában elfolytani az LMP különutas próbálkozásait. Azaz szerintem most az mszp megpróbálja magához lerántani a dagonyába az LMP-t.
Mivel még semmit nem tudok az LMP-ről (csak annyit, hogy az USA vigyáz rájuk), nem tudom, hogy drukkoljak-e a szociknak, vagy sem.


Téma: Lezuhant a lengyel elnök repülőgépe
Egzisztenciális kvantor
2010. április 13. 13:50 | Sorszám: 5
Igen, a török elnök is ezt sejttette. Talán így lehetne kiegészíteni azt, amit nyilatkozott: reméljük, hogy csak baleset volt, és nem az, amire gondolok.

Téma: Meglesz a kétharmad
Egzisztenciális kvantor
2010. április 13. 13:44 | Sorszám: 1401
A választókerületek eltérő lélekszáma, a részvételi arány és a jelöltek támogatottságának különbségei miatt lehetetlen pontosan megállapítani, hogy hány egyéni mandátum kell a minősített többséghez - olvasható a Political Capital elemzésében.

Ezzel nem értek egyet. Ha jól tudom, az első fordulóban elért eredmény számít, és nem százalékosan, hanem abszolút szavazatszám alapján. Megvannak az első fordulós eredmények, meg kell saccolni azt az 5-10-15 körzetet, ahol a második fordulóban elvileg esélye lehet egy másik jelöltnek, és rögtön meg lehet mondani, hogy melyik párt hánny kompenzációs mandátumot kap.
Sajnos ezt mi halandók csak nagyon nehezen tudnánk megcsinálni, mert összesíteni kell a Jobbik, az LMP és az mszp jelöltjeinek első fordulós eredményeit is.
De ha egy közvéleménykutató mandátumbecslésre vállalkozik, akkor nyilván van nekik programja, ami megcsinálja az összesítést is, meg a töredékszavazatok elosztását is. Vagy csak ugatnak a levegőbe?


Téma: Lezuhant a lengyel elnök repülőgépe
Egzisztenciális kvantor
2010. április 13. 11:52 | Sorszám: 1
Following a tragic plane crash in Russia that killed Polish President Lech Kaczysnki and 96 others, Prime Minister Recep Tayyip Erdoğan expressed condolences but also noted that he hopes it was only an accident.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 13. 10:49 | Sorszám: 0
A földbe csapódott szombaton Lech Kaczyński lengyel elnök repülője Oroszországban. Az államfő és kísérete Szmolenszkbe tartott, hogy a közeli katinyi (Katyn) erdőben tisztelegjen az 1940-ben a szovjetek által kivégzett több ezer lengyel emléke előtt. A gép mind a 97 utasa meghalt, az elnök, a felesége, a lengyel politikai vezetés és a hadsereg irányítóinak jelentős része.

Téma: Meglesz a kétharmad
Egzisztenciális kvantor
2010. április 13. 10:12 | Sorszám: 1394
Igen, elvekről szól. A mindennapi küzdelmek mögött igenis elvek vannak.
Ezt nem értette meg a hibbant néró. Ha neki nincsenek is elvei, a trükközései és rögtönzései maguk csinálnak, illetve választanak maguknak elveket.
Az olyan összetett és kaotikus rendszerekben, mint az örvénylő folyadékokban, vagy a politikában vannak áramlatok, amik lassabbak, de messzebbre visznek. A napi küzdelmek olyanok, mint a kis örvénykék, amikről nem lehet tudni, hogy merre haladnak. De ha odafigyelünk, megértjük az áramlásokat, és vannak elveink, akkor tudunk az áramlatok felé evickélni, és messzire juthatunk.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 13. 09:59 | Sorszám: 1390
Pontosan ezért vagyok én is nyugodt.
Nagyon szívesen látnám, hogy milyen dörgölődzési hullám indulna meg a háttérben, ha a Fidesz-nek csak 256 helye lenne. Egymást tiporva rohanna a sok korrupt gerinctelen állat, hogy vesztegesse már meg végre őket a Fidesz valamilyen szavazásért cserébe.

De nem szabad föladni a 2/3-ért folytatott küzdelmet. A tényleges kétharmadnak üzenete van, még ha rövidtávú gyakorlati haszna nem is látszik. Ha esély van rá, akkor meg kell küzdeni érte. Nagyon rossz ómen lenne az a jövőre nézve, ha rögtön az első apró akadályt nem akarnánk átugrani pusztán lustaságból, vagy számításból.


Téma: Jobbikosok: A 2. fordulóban Csak a Fidesz!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 12. 23:33 | Sorszám: 51
Nem lehetne. A Fidesz ebben a helyzetben nem alkudozhat, mert az csak ártana.

Téma: Meglesz a kétharmad
Egzisztenciális kvantor
2010. április 12. 23:31 | Sorszám: 1376
Valahogy ezt kellene kommunikálni a vetélytársaknak is. A mi hidegvérünk bizonytalaníthatja el őket a legjobban.

Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
Egzisztenciális kvantor
2010. április 12. 23:29 | Sorszám: 534
OFF, de ez se rossz: http://www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/ejk0407.htm

Dr. Dévényi-Dabrowsky Géza Dániel Jobbik 18,87%
Dr. Karsai József MSZP 26,65%
Dr. Nagy Béla MDF 5,55%
Simonka György FIDESZ-KDNP 48,93%


Téma: Meglesz a kétharmad
Egzisztenciális kvantor
2010. április 12. 23:25 | Sorszám: 1374
Csak 8? Akkor készen vagyunk? Ha ezt a 8-at mindet buknánk is, saccra 3 mandátum visszajönne a töredékszavazatokból.

Téma: LMP: Barát vagy ellenség?
Egzisztenciális kvantor
2010. április 12. 22:53 | Sorszám: 715
A hülye is tudta, hogy ki is az LMP.

Nem tudták, mert hülyék. A szájukba lett rágva, hogy kóka = LMP. De nem értették meg.


Téma: Jobbikosok: A 2. fordulóban Csak a Fidesz!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 12. 22:46 | Sorszám: 30
(Igazad van, de nem így kellene ezt előadni.)

Téma: Pacem!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 12. 22:37 | Sorszám: 28
Csitt! Két dolog miatt is ártunk magunknak, ha nem békülünk.
Egyrészt mindenkinek elege van már a veszekedésből.
Másrészt szükség van a Jobbik-osokra, hogy véletlenül se a szocikra szavazzanak, ha a pártjuk elkövetné azt az árulást, hogy visszalép.

Téma: Meglesz a kétharmad
Egzisztenciális kvantor
2010. április 12. 22:27 | Sorszám: 1371
Nem kell beszarni. Az elmúlt 20 éve elszámoltatásában lehet vita a Jobbikkal, de szerintem ha akarják, akkor a Jobbik társ lesz ...

Egyetértek. De szerintem a 2/3-nak szimbolikus jelentősége van idehaza is, külföldön is. Nem féltem én OV-t, hogy nem tud majd 256 képviselővel 2/3-os törvényeket hozni. De a 258-nak üzenet értéke van.


Téma: 2010 országgyűlési tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2010. április 12. 22:17 | Sorszám: 116
:grrr:

Duplán :grrr:
Egyrészt az LMP miatt maradtam le a dobogóról, másrészt bejutott az LMP.


Téma: Meglesz a kétharmad
Egzisztenciális kvantor
2010. április 12. 17:43 | Sorszám: 1363
Nem kell 52. Az egyéniben elszenvedett vereség a kompenzációs listáról részben megtérül. Saját becslésem szerint olyan 48-50 hely már elég lehet. Vagyis a szociknak hozni kell az angyalföldi mandátumot, és 6-8 másik helyen fordítaniuk kell.
(De jobb lenne, ha ezt valami választási szakértő is megerősíteni, mert műkedvelő szakbarbár vagyok.)

Téma: Pacem!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 12. 17:22 | Sorszám: 24
(Pardon, a "pax" jegyében. Nem vagyok latinos, csak annyit tudok, hogy "pax romana", meg "da pacem domine".)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 12. 14:21 | Sorszám: 0
Sziasztok, kedves Fidesz-es szavazók!
A Jobbik volt az egyik, amelyik megakadályozhatta volna a Fidesz kétharmadát, de nem sikerült nekik, és most már nem is tőlük kell félni. Ugyan érezhető még egy kis acsarkodás a Jobbik-osok felől itt a fórumon, de ez valószínűleg el fog majd múlni. Onogur pezsgőt bontott, és ezt én jó jelnek tartom. Használjuk ki ezt a békülékeny pillanatot, és ássuk el a csatabárdot legalább itt a fórumon!
Én a magam részéről vállalom, hogy 1 hétig semmilyen Jobbik-ostól érkező beszólásra nem fogok reagálni, és nem fűzök megjegyzést a Jobbik-ot esetleg kínosan érintő hírekhez, azaz nem szítom a tüzet.

Téma: Nem voltak rejtőzködő szavazók
Egzisztenciális kvantor
2010. április 12. 14:11 | Sorszám: 13
Én úgy tudom, ez már megint így van. De még 2002-ben, vagy 2006-ban az OVB elkövette azt a csalást, hogy a szadesz-nek osztott mandátumot az első kör után visszalépett képviselőire leadott voksok alapján is. És ha mintha prücök lett volna belőle, és emiatt ezt is leszabályozták volna. De lehet, hogy rosszul tudom.
(Egyébként alkotmányellenes lenne, ha nem így lenne, mert aki visszalépő képviselőre szavaz az első fordulóban, aztán egy másikra a másodikban, annak többet ér a szavazata, mint aki végig a nyertesre szavaz. Persze az alkotmány egy dolog, a választási törvény meg egy másik dolog.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 12. 12:53 | Sorszám: 8
Nagyon komoly indok (azaz sok pénz) kell ahhoz, hogy valaki visszalépjen a 2. fordulóban. Ha visszalép, az 1. fordulós töredékszavazatai elvesznek. Az LMP-nél a frakcióalapítás múlhat ezen, nagyon meg lennék lepve, ha bárhol is visszalépnének az mszp javára.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 12. 12:42 | Sorszám: 851
Hát ez az! 8 éve tűrjük a rabigát. Nagyon remélem, hogy megérte kitartani.

Téma: Meglesz a kétharmad
Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 23:44 | Sorszám: 1342
Felejtsük el a kérdőjelet!

Téma: Választási eredmények
Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 23:42 | Sorszám: 89
Mindehol vezet a Fidesz, kivéve a XIII. kerületben. És Ózdon is jók vagyunk.
Szerinted hogy fognak ezek a hírek hatni a megmaradt szoci szavazóra?

Téma: A FIDESZ NYERTE A VÁLASZTÁST.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 23:38 | Sorszám: 29
Fogadjunk, hogy ott is mi nyerünk?
Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 23:37 | Sorszám: 26
Nem igaz, Magyarország nyerte a választást!

Téma: Választási eredmények
Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 23:30 | Sorszám: 83
ezt honnan látod ebből?

A Fidesz-nek most van 206 mandátuma, vagyis 52 kell a kétharmadhoz. És 57 körzet marad a 2. fordulóra.

Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 22:49 | Sorszám: 62
2/3! http://www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/l22.htm
Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 22:44 | Sorszám: 59
Illetve: http://www.valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/ejk0101.htm
Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 22:43 | Sorszám: 56
http://www.valasztas.hu/hu/parval2010/354/354_0_index.html

Sanyikát figyeljétek!


Téma: 2010 országgyűlési tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 22:19 | Sorszám: 103
Na ki nyer?

Téma: Választási eredmények
Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 22:15 | Sorszám: 46
Itt azért sokan eltaláltuk a Fidesz-Mszp-Jobbik eredményeket.
A meglepetést az LMP hozza, és a vártnál is gyengébb MDF.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 22:13 | Sorszám: 44
69%-nál

Fidesz 53.24%
Mszp 19.52%
Jobbik 16.69%
LMP 7.8%
MDF 2.52%

Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 22:01 | Sorszám: 33
A vége még 53% sem lesz. De az mdf hangyányit javult.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 21:39 | Sorszám: 19
Már miért nem?
Most 3.2% "leves" látszik. Maximálisan 152 a listás helyek száma, minimálisan 146-ra saccolom a 2006-os eredmények alapján.
176 + (100/96.8)*0.53*152 = 259 -> rendszerváltás
176 + (100/96.8)*0.53*146 = 256 -> alkudozás

Egy dologban bízhatunk: a végére erősödik a "leves".

Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 21:34 | Sorszám: 15
Legalább nyugalmas 2 hetünk lesz.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 21:32 | Sorszám: 13
53% már az első fordulóban is kevés.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 21:29 | Sorszám: 10
54.13% kevés.

Téma: KAMPÁNYCSEND
Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 21:25 | Sorszám: 201
Vazze, ez kevés! Ebből nem lesz 2/3 a végére.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 21:03 | Sorszám: 175
Ki is a polgármester a XI. kerületben?

Téma: Választási eredmények
Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 21:00 | Sorszám: 1
A részvételi adatok is titkosak?

Téma: Átszavazás
Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 20:55 | Sorszám: 20
Egzisztenciális kvantor
2010. április 11. 20:25 | Sorszám: 16
Csak megy itt a divatos hisztikeltés, mindenféle tényismeret nélkül.

Most mondják a rádióban, hogy pontosan a topiknyitóban leírt csalási lehetőség miatt módosították a választási törvényt 2006-ban. Ezért tart még mindig a szavazás.


Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 690

Téma: Védjük meg a Gondolát a jobbiktól !
Egzisztenciális kvantor
2010. április 09. 17:36 | Sorszám: 84
Most veszem észre, hogy hozzám vágtak egy sörösüveget! Na gyere ki a kocsma elé öcsi, beszéljük meg!
Elmondom neked megint, mert nem értetted meg: az eredetit még valamikor 2008-ban nyitottam, amikor a válság közepén csótány és az mszp látványosan azzal volt elfoglalva, hogy szerepeljenek, és semmit ne csináljanak, közben meg Orbán volt az egyetlen, aki próbált tenni értünk valamit.
A másodikat meg dafke neked, mert akkor is beszóltál. De úgy néz ki, igény is volt rá. (Mintha lett volna egy Vonás topik is, és mintha eltűnt volna.)

Ezen kívül szeretném ha sorolnád Orbán államférfihoz méltatlan megnyilvánulásait.

Harmadrészt meg nem kívánom kikeresni neked az Orbánt kritizáló hozzászólásaimat, de ha te nagyon ráérsz, akkor találsz bőven utalást arra, hogy mint személyiség nekem Orbán egyáltalán nem szimpi. Viszont politikusi munkájával nagyon meg vagyok elégedve.


Téma: Elvtársak! A nemzetközi hejzet fokozódik! :-)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 09. 17:05 | Sorszám: 170
http://www.youtube.com/watch?v=wdBRPVi7uJQ

Téma: Miért fogok a Jobbikra szavazni?
Egzisztenciális kvantor
2010. április 09. 17:00 | Sorszám: 211
A becsületesek közül ne! Csak a normálisak közül.

Téma: Mi lesz hétfőtől?
Egzisztenciális kvantor
2010. április 09. 14:14 | Sorszám: 13
Ha a Fidesz esélyes marad a 2/3-ra, akkor hétfőtől még keményebb acsarkodás jön. Talán lesz néhány "esemény" is Borsodban.

Téma: Tévhitek a szavazat-megosztásos taktikáról
Egzisztenciális kvantor
2010. április 09. 14:05 | Sorszám: 76
Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 09. 14:01 | Sorszám: 70
Szerintem teljesen jól érti, és nagyon igaza van. Főleg a kiemelt részben.
Nagyon nem mindegy a második forduló kimenetele szempontjából, hogy az első fordulót ki nyeri, és mekkora többséggel. És az se mindegy, hogy a Fidesz-nek 50, vagy csak 5 első fordulós győzelme lesz.
És különben is, Orbán is megmondta, hogy mindkét szavazatra szükség van. Ő már csak tudja!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 09. 13:41 | Sorszám: 48
Erősíti a halál. Meg az elfuserált választási rendszerünk. 2-t X-elek a Fidesz-re, és tiszta a lekiismeretem.
Lehet, hogy megcsináltam volna ezt a kis trükköt, ha nincs ez a fórum, meg onogur, meg mpd, meg GM, meg a többi elfuserált Orbán-gyűlölő.
Ahogy egérke is megírta már: a Jobbik bizony csúnyán rába...tt a gyűlölködő ÉS hazug kampányára.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 09. 13:30 | Sorszám: 35
Csak az az egyetlen faék-bonyolultságú dolog nem fér bele a mucsai agyamba, hogy miért kellene nekem a Jobbik országos listáját erősítenem? Ha egyszer a Fidesz országos listáját akarom erősíteni.

A Fidesz országos listáját csak olyan körzetben lehet erősíteni, ahol a Fidesz egyéniben nem nyer. Ez pedig a legpesszimistább elemzők szerint is csak olyan 10 körzet. Tehát marad a Jobbik.
De én a Jobbik-ra nem szavazok. Terra tökéletesen megfogalmazta az én véleményemet is.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. április 09. 13:12 | Sorszám: 3118
Nem ez halo. Nem is tudom, van-e neki magyar neve. A szivárvány a nappal szemközt látszik esős időben, ez meg kifejezetten a nap körül felhős időben. Én ilyen halót szabad szemmel még nem láttam, de fényképeken rendszerint nincs színe, ellentétben a szivárvánnyal.

Téma: A Jobbik végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. április 09. 09:30 | Sorszám: 399
Szerintem nagyon gyenge.
Kivéve Sanyit, meg Haumannt.

Téma: 2010 országgyűlési tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2010. április 08. 14:55 | Sorszám: 91
Fölösleges átlagolni, mert gyors számolás szerint MIND 2/3-OT MÉRT!!!

A Tárki-nál van még egy érdekesség: szerintük 59%-os részvételnél jobban fog szerepelni a Fidesz, mint 64%-osnál. Ezt el is hiszem.

Egzisztenciális kvantor
2010. április 08. 14:49 | Sorszám: 90
Náluk az mszp a 2., ha jól látom.

Téma: Választási csalás-mszp
Egzisztenciális kvantor
2010. április 08. 13:22 | Sorszám: 413
Hú de jók azok a muffok!

Téma: 2010 országgyűlési tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 23:12 | Sorszám: 75
Hopp, az előzőt visszavonom!
A 275 kijöhet úgy, hogy a Medián birtokában vannak a várható területi listás eredményeknek. Ha a területi listákon a töredékszavazatok a Fidesz-nek kedvezően jönnek ki (mindenhol 0.66 és 1.0 közé esnek), akkor az +7 helyet hozhat.
Ezek szerint a Mediánnak vannak nagyon részletes mérései is.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 23:04 | Sorszám: 73
tapasztalataim szerint legmegbízhatóbb közvéleménykutató, a Medián előrejelzései

Hát most nagy bakit lőttek. 58%-kal és 3% "leves"-sel akkor is csak 266 helyet tud megcsípni a Fidesz, ha mind a 176 egyéni jelöltjük nyer, és mind a 152 listás helyet kiosztják. Én a grafikon és az előző választások alapján legföljebb 260-263 helyre tippelnék. A 2/3 így is megvan, de annyira már nem kényelmes.


Téma: A kormányszóvivők meghalnak, ugye?
Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 22:50 | Sorszám: 162
És?
Kinek nem voltak?
Már 36 éves, nem 20 éves kislány.
Miért ne lehetett volna?

Na itten van a ficam. Claudiának ilyen a híre. Na de egy ilyen hírű nő miatt nem lesz öngyilkos senki. Pláne, ha sok pénze van, és minden ujjára kap egy jobban kinéző, de talán nem ennyire ismert nőt.


Téma: Miért fogok a Jobbikra szavazni?
Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 22:45 | Sorszám: 89
Ékezet nélkül talán menni fog: http://lmgtfy.com/?q=kovacs+bela+moszkvaban&l=1
Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 22:42 | Sorszám: 87
http://lmgtfy.com/?q=kovács+béla+moszkvában&l=1
Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 22:36 | Sorszám: 85
Itt a fórumon már a múlt héten, vagy talám már 2 héttel ezelőtt is látszott, mert nagyon elkezdtek erőlködni a "betájoltak". Ezek szerint a Jobbik-nak már 1-2 hete rendelkezésre álltak azokhoz hasonló közvéleménykutatási eredmények, amikről mi halandók csak a napokban olvashattunk.

Téma: 2010 országgyűlési tippverseny
Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 15:23 | Sorszám: 61
Idézet:

Így is lehet: http://www.fw.hu/remekm/doc/Valasztasi_tippverseny.htm

Köszi! Akkor legyen az a hivatalos!
És egy kis javítást rögtön szeretnék kérni: most vettem észre, hogy én csak kis "k"-val írom a nevemet.

Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 13:36 | Sorszám: 55
Gondolom 176+152+58-at akartál írni. De 2006-ban 176+146+64 volt.
Közben megértettem: A mandátumot nem eredményező töredékszavazatok - a törvény 8. § (4) bekezdésében meghatározott töredékszavazatok kivételével - az országos listára kerülnek.
Vagyis előre nem lehet megmondani, hogy hány kompenzációs mandátum lesz, mert nem tudjuk, hogy hogyan oszlanak majd el a töredékmandátumok. De úgy saccolom, hogy kevesebb lesz, mint 2006-ban, mert 2006-ban 10 párt állított országos listát, és összesen 153 területi lista volt, míg most csak 6 országos lista van, és csak 117 területi.

64 kompenzációs mandátumot, pesszimista 170 egyéni helyet és 3% "levest" feltételezve 58%-os listás eredmény kell a 2/3-hoz.

Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 11:56 | Sorszám: 52
De jó, hogy jössz! Hogyan kell olyan szép táblázatot csinálni, mint amilyet te csináltál annak idején az EP tippversenyre? Kell még valami a CODE blokkon kívül is, hogy monospaced karaktereket használjon a fórum.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 11:53 | Sorszám: 51
A "levesnek" a felét a Fidesz hozza el. Ha a Fidesz-nek 50%-a van, a többieknek 41, és a levesbe megy 9%, akkor az országos lista 50/91-ed részét, azaz 54.9%-át kapják. Ha a Fidesz-nek ugyanígy 50%-a van, de a levesbe csak 3% megy, akkor csak a lista 51.5%-a a Fidesz-é. 152 fős listánál ez 5 mandátum különbséget jelent.

A pesszimista 3%-os "leves" (azaz LMP bejutás), és 170 egyéni Fidesz-es hely mellé minimum 55%-os listás eredmény kell a 2/3-hoz.

Apropó országos lista. Tudja már valaki, hogy egészen pontosan hány mandátumot osztanak ki a területi listákról. és hányat a kompenzációs listáról? A 2006-os adatokra tud valaki linket adni?

Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 11:11 | Sorszám: 46
Becslésem szerint 49-50% körültől van esély a 2/3-ra, de ahhoz 176 egyéni hely kell, és 9.1% levesbe menő elveszett szavazatra.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 11:07 | Sorszám: 44
Nagyon hasonlít az enyémhez (261,71,54,0). Annyi a különbség, hogy szerintem az LMP nem jut be. Nem tudom elképzelni, hogy a kóka elleni eljárás megszellőztetése után az LMP 5.0%-ot érjen el. Ha mégis így lesz, akkor biztosan csaltak (szavazatot vettek a Hitgyülitől, a Tisztelet Társaságától, vagy ki tudja, honnan).
Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 10:59 | Sorszám: 42
Így jó?
Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 10:53 | Sorszám: 41
code:

Listás
eredmények Fidesz MSZP Jobbik LMP MDF Civilek egyéb

Földlakó 52% 13% 21% 5% 2% 1%
mezeiegér 56.4% 14.7% 19.6% 5.4% 2.5% 0.5% 0.9%
mpd 55% 18% 19% 5% 2% 1%
onogur 52% 18% 21% 6% 3%
R.K. 50.5% 25% 15% 5% 3% 0.35% 1.15%
E.K. 54% 21% 17% 4% 1% 1% 2%


Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 10:51 | Sorszám: 39
code:

Listás
eredmények Fidesz MSZP Jobbik LMP MDF Civilek egyéb

Földlakó 52% 13% 21% 5% 2% 1%
mezeiegér 56.4% 14.7% 19.6% 5.4% 2.5% 0.5% 0.9%
mpd 55% 18% 19% 5% 2% 1%
onogur 52% 18% 21% 6% 3%
R.K. 50.5% 25% 15% 5% 3% 0.35% 1.15%
E.K. 54% 21% 17% 4% 1% 1% 2%


Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 10:50 | Sorszám: 38
code:

Listás
eredmények Fidesz MSZP Jobbik LMP MDF Civilek egyéb

Földlakó 52% 13% 21% 5% 2% 1%
mezeiegér 56.4% 14.7% 19.6% 5.4% 2.5% 0.5% 0.9%
mpd 55% 18% 19% 5% 2% 1%
onogur 52% 18% 21% 6% 3%
R.K. 50.5% 25% 15% 5% 3% 0.35% 1.15%
E.K. 54% 21% 17% 4% 1% 1% 2%


Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 10:49 | Sorszám: 37
code:

Listás
eredmények Fidesz MSZP Jobbik LMP MDF Civilek egyéb

Földlakó 52% 13% 21% 5% 2% 1%
mezeiegér 56.4% 14.7% 19.6% 5.4% 2.5% 0.5% 0.9%
mpd 55% 18% 19% 5% 2% 1%
onogur 52% 18% 21% 6% 3%
R.K. 50.5% 25% 15% 5% 3% 0.35% 1.15%
E.K. 54% 21% 17% 4% 1% 1% 2%


Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 10:47 | Sorszám: 36
code:

Listás
eredmények Fidesz MSZP Jobbik LMP MDF Civilek egyéb

Földlakó 52% 13% 21% 5% 2% 1%
mezeiegér 56.4% 14.7% 19.6% 5.4% 2.5% 0.5% 0.9%
mpd 55% 18% 19% 5% 2% 1%
onogur 52% 18% 21% 6% 3%
R.K. 50.5% 25% 15% 5% 3% 0.35% 1.15%
E.K. 54% 21% 17% 4% 1% 1% 2%


Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 10:45 | Sorszám: 34
code:

Listás
eredmények Fidesz MSZP Jobbik LMP MDF Civilek egyéb

Földlakó 52% 13% 21% 5% 2% 1%
mezeiegér 56.4% 14.7% 19.6% 5.4% 2.5% 0.5% 0.9%
mpd 55% 18% 19% 5% 2% 1%
onogur 52% 18% 21% 6% 3%
R.K. 50.5% 25% 15% 5% 3% 0.35% 1.15%
E.K. 54% 21% 17% 4% 1% 1% 2%


Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 10:45 | Sorszám: 33
[CODE]
Listás
eredmények Fidesz MSZP Jobbik LMP MDF Civilek egyéb

Földlakó 52% 13% 21% 5% 2% 1%
mezeiegér 56.4% 14.7% 19.6% 5.4% 2.5% 0.5% 0.9%
mpd 55% 18% 19% 5% 2% 1%
onogur 52% 18% 21% 6% 3%
R.K. 50.5% 25% 15% 5% 3% 0.35% 1.15%
E.K. 54% 21% 17% 4% 1% 1% 2%

Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 10:42 | Sorszám: 32
code:

Listás
eredmények Fidesz MSZP Jobbik LMP MDF Civilek egyéb

Földlakó 52% 13% 21% 5% 2% 1%
mezeiegér 56.4% 14.7% 19.6% 5.4% 2.5% 0.5% 0.9%
mpd 55% 18% 19% 5% 2% 1%
onogur 52% 18% 21% 6% 3%
R.K. 50.5% 25% 15% 5% 3% 0.35% 1.15%
E.K. 54% 21% 17% 4% 1% 1% 2%


Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 10:37 | Sorszám: 27
Szerintem három 2/3-os tipp is van.
Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 10:36 | Sorszám: 26
code:

Listás
eredmények Fidesz MSZP Jobbik LMP MDF Civilek egyéb
Földlakó 52% 13% 21% 5% 2% 1%
mezeiegér 60% 15% 15% 5% 3.5% 0.5% 1%
mpd 55% 18% 19% 5% 2% 1%
onogur 52% 18% 21% 6% 3%
E.K 54% 21% 17% 4% 1% 1% 2%

Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 10:35 | Sorszám: 24
code:

Listás
eredmények Fidesz MSZP Jobbik LMP MDF Civilek egyéb
Földlakó 52% 13% 21% 5% 2% 1%
mezeiegér 60% 15% 15% 5% 3.5% 0.5% 1%
mpd 55% 18% 19% 5% 2% 1%
onogur 52% 18% 21% 6% 3%
E.K 54% 21% 17% 4% 1% 1% 2%

Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 10:33 | Sorszám: 21
code:

Listás
eredmények Fidesz MSZP Jobbik LMP MDF Civilek egyéb
Földlakó 52% 13% 21% 5% 2% 1%
mezeiegér 60% 15% 15% 5% 3.5% 0.5% 1%
mpd 55% 18% 19% 5% 2% 1%
onogur 52% 18% 21% 6% 3%
E.K 54% 21% 17% 4% 1% 1% 2%


Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 10:28 | Sorszám: 17
Listás
eredmények...Fidesz...MSZP...Jobbik...LMP...MDF...Civilek...egyéb
Földlakó.....52%......13%....21%......5%....2%..............1%
mezeiegér....60%......15%....15%......5%....3.5%..0.5%......1%
mpd..........55%......18%....19%......5%....2%..............1%
onogur.......52%......18%....21%......6%....................3%
E.K..........54%......21%....17%......4%....1%....1%........2%
Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 10:10 | Sorszám: 2
(Hogy is csináltuk a múltkor a formázást?)

párt....listás...egyéni...parlamenti helyek száma
Fidesz..54%......170......170+89+2=261
Mszp....21%......5........5+35+31=71
Jobbik..17%......1........1+28+25=54
LMP.....4%.......0
MDF.....1%.......0
Civilék.1%.......0
Egyéb...2%.......0

Egzisztenciális kvantor
2010. április 07. 10:06 | Sorszám: 0
Kedves játékos kedvű fórumtársak! Oldjuk egy kicsit a feszültséget?
Gondoltam tippelhetnénk a közelgő választások eredményére. Lehetne listás, egyéni, esetleg parlamenti eredményekre tippelni. Pl. így:
párt listás egyéni parlamenti helyek száma
Fidesz 54% 170 170+89+2=261
Mszp 21% 5 5+35+31=71
Jobbik 17% 1 1+28+25=54
LMP 4% 0
MDF 1% 0
Civilék 1% 0
Egyéb 2% 0

(Az országgyűlési helyeket 176+152+58-nak vettem, de azt hiszem, a 152 listás hely nem fix, hanem valahogy a települések népességétől függ.)


Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. április 06. 21:50 | Sorszám: 1278
Nem lehet Bátky, neki jobb humora volt.

Téma: LMP: Barát vagy ellenség?
Egzisztenciális kvantor
2010. április 06. 21:42 | Sorszám: 563
Kicsit kevesebb. A levesbe menő szavazatokból csak a listás eredményének megfelelő arányban kap a Fidesz.

Téma: A kormányszóvivők meghalnak, ugye?
Egzisztenciális kvantor
2010. április 06. 19:59 | Sorszám: 142
Másfél évnyi szünet (hibernáció) után neked miért pont ebben a témában kellett aktiválni magadat?

Téma: Pofám leszakad!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 02. 09:48 | Sorszám: 98
Daimler: kenőpénzt adtak a hazai kormányzati vezetőknek
...
A vesztegetésekből származó profit kétszeresét: 185 millió dollárt fizetnek kártérítésként, hogy az ügyészség eltekintsen a további vizsgálatoktól. Az amerikai cégóriás és a megvesztegetett politikusok így elkerülhetik a további vizsgálatokat és a felelősségre vonást.

Pénz beszél, mi meg itt ugatunk.


Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. április 01. 19:31 | Sorszám: 1224
Ha belegondolok, csak fölhúzom magam rajta.
Szar 75 millióért 8 évet kap, amikor sasjózsi is megúszta és princz is megúszta. És ez a hülye képes magára vállalni a büntetést valaki helyett. Képes a saját és a családja életét is elcseszni egy igazi gazember miatt. Biztos telebeszélték a fejét hülyeségekkel, ezért nem tudja, hogy ez a 8 év egyébként élete legszebb 8 éve lehetett volna.
Nyilvánvaló, hogy megfenyegették a kis hülyét, hogy ha gyurcsányra vall, akkor a családjával történik valami. A felelősség a mienk is. Börtönbe kell csukni végre azt a gazembert, hogy ne tudjon több kárt okozni.

Téma: A naív, a buta, a beépített és a gazember
Egzisztenciális kvantor
2010. április 01. 17:38 | Sorszám: 91
És a célzások a gerincemre...

Azt csak te értetted bele. Kivételesen a rendes fizikai görnyedtségre gondoltam. Lelki teher alatt az ember teste is tartását veszti.

Egzisztenciális kvantor
2010. április 01. 10:52 | Sorszám: 67
Nem a politika teszi, hanem a görcsös erőlködés. Fogadjunk, hogy mostanában még a hátad is meggörbült!
Szerintem hagyd ott a francba azt a bagázst, és akkor majd újra ki tudod magad húzni. Gondoltál már arra, hogy mi lesz veletek a választások után?

Téma: gondola.hu RÉVBE ÉR A LÉNYEG!
Egzisztenciális kvantor
2010. április 01. 09:56 | Sorszám: 62
Szerintem csinálhatnának olyat, hogy a hírekhez lehessen megjegyzéseket fűzni. Mondjuk a fórumon regisztrált felhasználóknak.

Téma: A naív, a buta, a beépített és a gazember
Egzisztenciális kvantor
2010. április 01. 09:40 | Sorszám: 61
Most hallottam (komoly): valami feszkó van a Fidesz-MAGOSZ kapcsolatban. A kulákok fenyegetőznek.

Na reméljük, ez sem jön nektek össze. Pedig nagyon készültetek rá, ugye?


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2010. március 31. 20:55 | Sorszám: 3213
Az a minimum, hogy lapítanak. Ők juttatták ide az országot.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 31. 20:51 | Sorszám: 3212
Az LMP jelenleg 3 százalékon áll, de potenciális táboruk 9 százalékra tehető

Ezt nem hiszem. Nem látom okát, miért rejtőzködnének az LMP szavazók.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 31. 20:47 | Sorszám: 2970
(Kolégák. Mármint onogur és alma.)

Téma: MSZP-kampánybukták
Egzisztenciális kvantor
2010. március 31. 13:37 | Sorszám: 167
Láttátok Molnár Gyula plakátjait a XI. kerületben? Lemaradt róla a piros szín. Szégyelli talán?
Egzisztenciális kvantor
2010. március 31. 13:32 | Sorszám: 166
Ugyanaz, mint ami kisebb méretben van mindenfelé az országban? Nekem nem tetszik annyira.

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 31. 13:28 | Sorszám: 3180
A Fidesz nem teheti már meg, hogy ezt szó nélkül hagyja.

Márpedig jobban teszi, ha szó nélkül hagyja. Ez nyilvánvalóan provokáció. Bárhogy erőlködött a maszop, meg a Jobbik, az összes párt körül kialakult valamilyen botrány, kivéve a Fidesz-t. Ezt az emberek megérzik, ha nem is tudatosul bennük. Fönn kell tartani ezt az elkülönülést, és kizárólag a várható feladatokkal kampányolni. Orbán nyilatkozatai nagyon jól sikerültek az utóbbi időben, nem kellene most a hatásukat elrontani.


Téma: A naív, a buta, a beépített és a gazember
Egzisztenciális kvantor
2010. március 31. 13:16 | Sorszám: 11
(Bocsi, OFF-olok én is egy kicsit.
Szóval az eheti szereplésük egyrészt elszomorít, amiatt, hogy egyesek képesek ennyire elállatiasodni. Jó-jó, hogy megfizetik őket, de azért létezik emberi méltóság is. Vagy ők nem tudnak róla?
Másrészt viszont kicsit meg is nyugtattak. Nagyon belelendültek az őrjöngésbe a kampány végére, ezek szerint még mindig megvan a 2/3 esélye. Azért 11 nappal a szavazás előtt ez nem olyan rossz hír. Ha nincs valami hiperalattomos trükkjük az utolsó hétre, akkor ez már így is marad.)

Téma: Kilépek a Fideszből....
Egzisztenciális kvantor
2010. március 31. 09:47 | Sorszám: 964
De jó, hogy ezzel másfél évet kellett várnod! Így le is nulláztad az összes indokot, amit írtál. (Nem mintha enélkül hihetőek lettek volna.)

De azért jobb későn, mint soha. Legalább eggyel kevesebb bomlasztóval fut neki a Fidesz a kormányzásnak.

(Ugye te ügynök vagy? Ügynökök szoktak ennyire bátran IRL-kedni, mert tudják, hogy semmi bajuk nem lesz. Talán emlékszel Melnyikovra. Még a mobilszámát is megadta valamelyik fórumon.)


Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 30. 21:09 | Sorszám: 3161
Azért ez nem olyan vidám. Jövő péntekig ezzel fog kampányolni a Jobbik.

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 650

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 30. 18:25 | Sorszám: 3158
Szekeresnek köze lehetett az engedély kiadásához, és ezt a ruszkik most nehezményezik.
Szóval akkor tényleg a radarok miatt jöttek a kémgépek.

Ha minden így van, ahogy sejtjük, akkor ez már tényleg az mszp vége. A kémgépek ügye az USA-nak és a NATO-nak ciki, mert a nyugati sajtó nagyban hallgat róla. Az oroszoknak is kellemetlen, ezért kellemetlenkednek ők is. Akkor a szociknak már tényleg semmilyen szövetségese nem maradt, csak Izrael.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 30. 12:55 | Sorszám: 2961
Morvai Krisztina "tilosban járt(állt)"!... meg az igazság http://www.youtube.com/watch?v=bmAGNUlMdmE

Hát még nem egy gyurcsány. Csúnyán elkezdett dadogni az egyszerű jogosítványos keresztkérdésre. Profi hazudozónak ilyenkor a szeme sem rebben (ld. még esetleg hillerpisztit, vagy h.kovácsot, de az igazi művész gyurcsány meg sipánka), ha pedig tudja magáról, hogy nem tud ügyesen füllenteni, akkor elkezd másról beszélni (ld. még Vona).


Téma: CSAK A FIDESZ!
Egzisztenciális kvantor
2010. március 29. 18:24 | Sorszám: 13
Idegesek is radikális fórumozók!

Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
Egzisztenciális kvantor
2010. március 29. 14:36 | Sorszám: 855
Ez a faszi is említi az orosz radarok kikémlelését.
Meg az orosz-amerikai START szerződésről is beszél. Így utólag ezt tartom a legvalószínűbbnek. Az a látványos ferihegyi átstartolás amolyan magamutogatás, vagy figyelem felkeltés volt. Ez nyilvánvalóan üzenet valakinek, csak még nem tudjuk, kinek. De elég valószínű, hogy Izrael direkt meg akarta mutatni, hogy nekik a NATO megengedte, hogy szabadon kémkedjenek az orosz radarok után. Talán egy kis feszültséget akartak vinni az orosz-amerikai viszonyba.
Mellesleg (ha jól emlékszem) Várna fölött is körözött egy darabig az a két gép, de a pofátlan átstartolást csak nálunk engedhedték meg maguknak.

("Gordon Bazsnaj" - lol)


Téma: MSZP-kampánybukták
Egzisztenciális kvantor
2010. március 29. 14:17 | Sorszám: 141
Fejetlenség van. Gyurcsány nélkül ennyire képesek.

Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 29. 10:14 | Sorszám: 1720
OFF

Nekem a szauna nem illik bele a képbe. Ha én csináltam volna az önmerényletet, akkor a végkimerülésig értünk dolgozó gyurcsány dolgozószobájában gyulladt volna ki valami.
A szauna nem vált ki együttérzést, és a végén még arra talál gondolni az egykori szoci szavazó, hogy Isten nem ver bottal.


Téma: LMP: Barát vagy ellenség?
Egzisztenciális kvantor
2010. március 27. 20:52 | Sorszám: 347
főpolgármesteri székbe ültetni saját magát vagy bizalmasát (pl. Bajnait)

Ha jól tudom, Horváth Csaba lesz a jelölt. Ő csótány kreálmánya, úgy rémlik, a kulcsár-ügyben is benne volt.


Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 27. 20:39 | Sorszám: 1695
Jó, amit írtál, köszi! Legalább tisztázódnak az erővonalak. Vagyis az mszp ugyanazt tudja, amit te is írtál, ezért akarták 2-szer is elkefélni az mdf-et. Ellenben az OVB valószínűleg gyurcsány kezében van.

A Jobbik-kal kapcsolatban pedig az lehet, amit korábban írtam: tudták, hogy az mdf kopogtatóival baj van. Ha a hátra levő 2 hétben még rendőrségi eljárás is indul néhány mdf-es jelölt ellen (ld. alább), és a Jobbik segítségével lett volna mdf lista, akkor nagy bajban lennének.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 27. 19:57 | Sorszám: 734
Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

Téma: Thürmer Gyula fia a Magyar Hírlap rovatvezetője
Egzisztenciális kvantor
2010. március 26. 21:16 | Sorszám: 33
Szerintem ő hordja a kalapot.

Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 26. 21:07 | Sorszám: 1676
De hogy a Jobbikos miért szavazott az MDF ellen,az számomra rejtély.

Figyu! Mindenki tudja, hogy az mdf összelopta a kopogtatóit, semmilyen bíróság nem ítélné meg nekik a listát. Gondolom a Jobbik is tudta, és egyszerűen nem tehette meg, hogy az mdf mellett szavaz, hiába nem jó ez nekik. Mert ha valamikor később kiderül, hogy tényleg baj volt a koppantókkal, akkor rosszabbul járnak.
Így most mindenki mossa kezeit.


Téma: HÚSZ ÉV MÚLVA
Egzisztenciális kvantor
2010. március 26. 15:51 | Sorszám: 7
Elnézést kérek, lehet, hogy valamit összekevertem.
Úgy emlékszem, azt írta valaki a fórumon, hogy mpd nem csak szdsz szavazó volt, hanem tag is. De most így utólag kicsit elbizonytalanodtam, mert lehet, hogy nem mpd-re írták, hanem terád. Ha rosszul emlékszem, akkor bocsi.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 26. 15:48 | Sorszám: 6
Idézet:
sorok írója is hitt nekik

Erre gondolsz? Én ennél többet állítottam.

Egzisztenciális kvantor
2010. március 26. 10:08 | Sorszám: 2
Szerető Szabolcs már csak tudja. Mert mi is volt húsz évvel ezelőtt? Húsz évvel ezelőtt Szerető Szabolcs (is, meg mpd is) szdsz tag volt. (Ha jól emlékszem, Sz. Sz. fővárosi önkormányzati képviselő is volt, de ez nem biztos.)

Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 25. 18:25 | Sorszám: 1599
Onogur beelőzött, de azért megírom ...

Szóval ha valami olyasmi történik, ami butaságnak tűnik, akkor az vagy tényleg butaság, vagy valamiről nem tudunk.
Nekem nagyon rég óta az az érzésem, hogy az LMP egy mesterséges kreálmány, amit nagyon sok pénzből futtatott föl valaki. Nyilván ennek a valakinek (USA, CIA, bárki) a Fidesz-ben is erős befolyása van. Lehet, hogy a Fidesz-nek nem érdeke az LMP kizárólagos listaállítása, de a valakik másképp gondolják. Az is lehet, hogy a Fidesz ha akart volna se tudott volna tenni az ellen, hogy az FVB elkefélje az MDF-et.


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 24. 21:45 | Sorszám: 2313
OFF

A funkció maga alakítja a szervet.
Így van. Az időjárásmodellek és az agy között az az egyik alapvető különbség, hogy nálunk az érzékelés magát a modellt is képes módosítani. Illetve új dolgokra új modellt tudunk indítani.
Az egész meglepően rugalmas, ugyanakkor meglepően determinált is. Nagyon csodálkoztam, amikor valamelyik gyermekünket néhány napos korában mosolyogni láttam. Tutter, hogy akkor még nem látott élesen, így nem tanulhatta el tőlünk. Az se biztos, hogy örömében mosolygott. Egyszerűen csak magától beindult nála ez a mozgássor. De a lényeg, hogy emiatt én biztosra veszem, hogy minimum a mosoly, de talán más gesztusaink is öröklöttek.


Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 24. 21:33 | Sorszám: 1539
Valamilyen program keretében fiatalokat gyűjtött, hogy idősotthonokban lakó nyugdíjasokat látogassanak. Mindez szép és jó, csak "véletlenül" pont a választások környékén kell majd látogatni az időseket.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 24. 20:42 | Sorszám: 2311
OFF
Saját privát elméletem szerint az agy(unk) úgy működik, hogy a valóság modelljét futtatja folyamatosan, mint egy szimulációt. Köbö úgy, ahogy az időjárás modellek futnak a szuperszámítógépeken. Azokban is létezik egy a valóságot hiányosan leíró modell, amit a folyamatosan beérkező időjárásadatokkal állandóan újrahangolnak.
Amit most leírtál, az szintén alátámasztja ezt az elméletet. A modell akkor is tovább fut, ha inger hiányában már nem lehet a valósághoz illeszteni, és ebből jönnek a hallucinációk.
Először a beszédértés folyamatára találtam ki ezt a dolgot, de sok más egyebet is megmagyaráz. A beszéd megértése is úgy történik, hogy a beszélő modelljét futtatja az agyunk. Azaz bármelyik adott pillanatban van elképzelésünk arról, hogy a beszélő milyen szavakkal folytathatja a mondandóját, és a hallott hangminta alapján ezek közül a lehetséges alternatívák közül választunk, és újrahangoljuk a modellt. Így lehetséges, hogy viszonylag zajos környezetben is azonnal, és tökéletesen föl tudjuk ismerni a szavakat. És emiatt esik meg az idegen nyelven tanulókkal, hogy bár egy mondat minden szavát ismerik, mégsem értik meg elsőre a mondatot, mert magát a mondatot egészben még soha nem hallották.
Ugyanígy működhet a mozgó tárgyak érzékelése is.
Illetve ez az elmélet megmagyaráz egy csomó ellentmondást, amit az agy idő-érzékelésével kapcsolatban tapasztaltak (pl. látszólag hamarabb érzékelünk dolgokat, mint ahogy azok megtörténnek).
Valószínűleg a szociális érintkezés is ilyen módon történik. Fut bennünk egy modell, ami a másik embert szimulálja, a valóságban tapasztalt viselkedésével (mozdulataival, gesztusaival) pedig folyamatosan hangoljuk ezt a modellt. Emiatt tudunk néhány gesztusból az emberek következő mozdulatára, cselekedetére, illetve akár a jellemére következtetni.
Akinél ez a valóságmodellezés nem működik, abból lesz az autista, vagy pszichopata (attól függően, hogy a valóság melyik részét képtelen modellezni).

Azért édekes, amit írtál a hallucinációkról, meg a bekötött kézről, mert ebből az következik, hogy ez a modell esetleg nem is (csak) a nagyagyban fut, hanem a kisagyban (is).


Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 24. 20:24 | Sorszám: 1537
Jobb ez így. Még a végén megvesznek 5%-nyi nyugdíjast.
Emlékszel Hankiss Elemér választási csalási kísérletére?

Téma: Vasszer
Egzisztenciális kvantor
2010. március 24. 16:31 | Sorszám: 39
Ne beleszaladtál a csapdába, hiába szóltak.
Ha hochmagyarul beszélgettek, akkor nem kellett magyarázni a barátnőnek semmit, mert a barátnő is magyar, tehát ismeri a helyi viszonyokat. Ergo valószínűleg most találtad ki az egészet.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 24. 16:27 | Sorszám: 38
Visszatartani akkor sem lehet. Meg egészségtelen is.
Viszont egy kis részét szét lehet locsolni, hogy elpárologjon, a maradékot pedig meg lehet mérgezni. Ld. még Rába illetve Tisza.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 24. 13:08 | Sorszám: 14
( Látom képtelenség intelligens provokátort találni a munkaerőpicaon. Az ilyenekre meg állandóan a főnöknek kell vigyázni, nehogy bajba kerüljenek. De azért ne bántsd nagyon! Inkább vizsgáld felül a kiképzést! )
Egzisztenciális kvantor
2010. március 24. 11:40 | Sorszám: 11
És milyen nyelven mondta ezt a barátnőjének?
Egzisztenciális kvantor
2010. március 24. 11:13 | Sorszám: 1
... akkor gyorsan kizavarjuk a Suez-t a többi vízműből is.

Ha még tovább gondoljuk, akkor pedig arra jutunk, hogy ha már nálunk is vízhiány lesz, ahova a Kárpátokban és az Alpokban leeső csapadék jelentős része lefolyik, akkor a többiek már régen sokkal nagyobb kakikban lesznek.


Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 24. 11:06 | Sorszám: 3071
Semmilyen. Mpd nosztalgiázik. Másfél évvel ezelőtt még ez volt az mszp eredeti forgatókönyve, de abban arra építettek, hogy a kampányban majd mindent gyurcsányra kennek, középpártként végeznek a választásokon, és a csődbe taszított országban sztrájkokat robbantanak ki. Csakhogy csótány nem akarta vállani az áldozati bárány szerepét, így odalett az mszp is, meg a Fidesz kormány buktatására szőtt tervük is.
De vannak, akik még mindig Orbán bukásáról álmodoznak.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 24. 10:54 | Sorszám: 3066
Átlátja ő, csak nem akarja beismerni. Ne vele vitatkozz!

Amúgy az eredeti felvetéseddel nagyjából egyetértek. Már hetekkel ezelőtt látszott, hogy az mszp további támadása kontraproduktív. Közben a Fidesz nagyon helyesen elkezdett lelkesítő kampányt folytatni, mert ezzel lehet elejét venni a kiábrándult szavazók Jobbik-ba áramlásának. (Érdekes, hogy ebbe a lelkesítő kampányba Demján is beszállt.)
A Jobbik további sorsát illetően azonban inkább terra jóslatát tartom jónak.

Egzisztenciális kvantor
2010. március 24. 10:04 | Sorszám: 3057
Ez nem ilyen egyszerű. Attól, hogy Surjánnak és Semjénnek sikerült visszafoglalnia a KDNP-t, a párt még tele van ügynökökkel és megélhetési politikusokkal. Alacsonyabb szinten nagyon nagy a feszültség a Fidesz és a KDNP szervezetei között, amit részben a mohóság szít. Részben pedig ügynöki aknakmunka. Ez utóbbira 1 konkrét példát tudok, de bizonyos tipikus jelenségek miatt az az érzésem, hogy ez nem egyedi eset.
Semjénnek is kellene egy olyan rendrakó ember az elnökségbe, mint Kövér László.

Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
Egzisztenciális kvantor
2010. március 23. 22:02 | Sorszám: 666
A gépeken „nem volt fegyver vagy nukleáris anyag”
Mondta Szekeres eftáss. Na de mi az a "nukleáris anyag"? És miért kell rögtön cáfolni?

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 23. 21:53 | Sorszám: 3028
Jogos. Azt, hogy az a 4-es metrós ürge havi 8 milkát keres, föl sem tudják fogni. De hogy az a rohadt szemét ejtőernyős 300-at kap, azon sokáig fognak rágódni.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 23. 21:46 | Sorszám: 3026
Ennek a vallomásnak iránya van, még ha pitiáner dolgokat is említ: hagyón kívül nekiment a banyának és ájemmónikának. Érdekes. Lendvairól azt hittem, hogy gyurcsányhoz húz, vagy legalábbis igyekszik nem nekimenni. Ájemmónika pedig mintha lefurulyázta volna gyurcsányt, hogy miniszter maradhasson.
Mindenesetre a hatalmi harc éleződik. Hajrá egyik! Ne hagyd magad másik!

Téma: A Nagycsaládosok képeivel kampányol a Jobbik
Egzisztenciális kvantor
2010. március 23. 21:20 | Sorszám: 51
(A #30-assal kapcsolatban: valószínűleg nem tűnt föl nekik. Viszont az említett "csoport" nem egyesület, azaz nem jogi személy. Csoportot bárki csinálhat, köbö olyan, mint egy baráti kör. De most, hogy skorpió fölhívta rájuk a figyelmet, már biztos, hogy nem is lesznek egyesület.)

Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
Egzisztenciális kvantor
2010. március 23. 18:23 | Sorszám: 625
Ráadásul büntetőjogi felelősséget emlegetnek. Nagyon jó kis téma lesz ez még az önkormányzati választásokig hátra levő időre.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 23. 16:11 | Sorszám: 595
Én úgy tudom, hogy ha az antennára kötött PLL-edet behangolod egy bizonyos frekire (azaz veszel), akkor azon a frekvencián megváltozik az antennád karakterisztikája. Talán valami olyasmi történik, hogy ha tényleg vesz az antenna, akkor kicsit jobban kitakarja az adót, mint amikor nem vesz.
Persze nem biztos, hogy jól tudom, de ha tényleg így van, akkor azt trükkösen ki lehet mérni.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 23. 15:53 | Sorszám: 591
Azt senki sem tudja bemérni, hogy Te használod-e az autódban a rádiódat és Juventust hallgatsz vagy MR1-et.

Azt speciell be lehet mérni (de lehet, hogy két mérőpont kell hozzá). De biztos vagyok benne, hogy a kémgépekben más megoldásokat alkalmaznak, mint egy autórádióban, és azoknál már nem lehet megtudni, hogy éppen fülelnek-e valamilyen tartományban, vagy nem.


Téma: Prófécia
Egzisztenciális kvantor
2010. március 23. 13:58 | Sorszám: 89
Ez a párt egy "fekete ló", kérdéses, hogy megvehetők-e vagy sem.

Saccra az LMP az USA kreálmánya. Majd meglátjuk.


Téma: A Nagycsaládosok képeivel kampányol a Jobbik
Egzisztenciális kvantor
2010. március 23. 13:48 | Sorszám: 19
A Jobbik-nál tendencia a hazudozás és a plagizálás, úgyhogy ne csodálkozz azon, hogy már akkor sem hisszük el neked, ha tényleg 25-30 ezer ember volt ott.
Olyan apróságokon ment el a szavahihetőségetek, mint az a Nagycsaládos fénykép, vagy egy másik hazugság egy másik fórumon. A hétvégén Vona Gábor nálunk járt lakossági fórumot tartani, és másnap meg is írta egy hozzád hasonló "lelkes" ember egy másik internetes fórumon, hogy 7-800 ember volt kíváncsi Vonára, míg a Fidesz rendezvényére legföljebb 200-an. Csakhogy az a művelődési ház, ahol Vonáék voltak, 400 ember befogadására képes. Arra is csak nyáron, mert a ruhatárban csak 200 hely van.
Ez egy apró hazugság, sőt inkább csak szájhősködés, aminek nem is kellene jelentőséget tulajdonítani. Csakhogy ez nem egyedi eset, ez tendencia. Ezt művelitek ti is itt, a kolégák Csepelen, és az egész Jobbik kampány csak ferdítésekből és hazugságokból áll.

Tudod a stílus maga az ember: hazudtok "reggel, éjjel meg este". Ezt a stílust már ismerjük valahonnan.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 23. 13:35 | Sorszám: 672
Ez hívja magát politológusnak? Ő nem tudja, hogy minden az első fordulóban dől el? És a másodikat már csak elrontani lehet?

Téma: A Nagycsaládosok képeivel kampányol a Jobbik
Egzisztenciális kvantor
2010. március 23. 10:18 | Sorszám: 0
A csepeli Jobbik honlapján a legfölső videóban olyan kép van, ami a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, az Élőlánc és a PDSZ 2007-es tüntetésén készült. Korábban maga a fénykép is kint volt a honlapjukon, most már csak a videót látom. A videót itt lehet megnézni: http://www.youtube.com/watch?v=zw0Lke2vY1A
0:39-nél van a fénykép, amelyiken kis kék NOE zászlók láthatók, illetve a PDSZ szivárványos zászlójának egy része.

A Jobbik mindezt a "bátorság" jegyében teszi.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 22. 20:24 | Sorszám: 654
Ez mind szép, és jó.
De szerintem Orbánnak el kellene mennie olyan településekre, ahol erős a Jobbik, vagy ahol nem biztos, hogy Fidesz-es egyéni győzelem lesz.
Varga Mihály is jól beszél, de nem vonz annyi embert, mint Orbán. Esetleg Kósa.

Téma: A Fidesz segített csalni a MIÉP-nek?
Egzisztenciális kvantor
2010. március 22. 17:54 | Sorszám: 18
3. mit nyer ezen a MIÉP?
Egzisztenciális kvantor
2010. március 22. 15:21 | Sorszám: 9
Na legalább ezt sem én mondtam ki.

Téma: Gyurcsány-(Arany)bányák
Egzisztenciális kvantor
2010. március 22. 13:55 | Sorszám: 131
(Nem a felesége, hanem a lánya.)

Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 22. 11:57 | Sorszám: 1445
Az a kérdés, van-e pénz. Mert most a zsaroló potenciállal rendelkezők nyilván előre el fogják kérni 4 éves képviselői fizetésüket.

Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
Egzisztenciális kvantor
2010. március 22. 09:39 | Sorszám: 470
Én úgy tudom, két radar kellett hozzá. De nem vagyok benne biztos.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2010. március 21. 21:47 | Sorszám: 3072
(Egy szemüveggel te is kipróbálhatod. Ha pár napig olyan szemüveget hordasz, amelyik megfordítja a képet, akkor szép lassan hozzászokik az agyad, és helyre rakja neked. Ha ezután hirtelen leveszed a szemüveget, akkor egy darabig fejjel lefelé fogsz látni mindent. Amíg az agyad újra át nem áll.)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 21. 21:34 | Sorszám: 3071
Önmagában az első 6 év, már jelentősen befolyásolja (nagyrészt meghatározza), hogy milyen kortárskapcsolatokat alakít ki a gyerek.

Na végre egy szakértő! Mpd-t már egyszer kioktattam, hogy ez az 50-45-5%-os tézis népszerű, de attól még butaság - sajnos nem hallgatott rám.
Az első 6 (vagy talán 7-8) év meg azért fontos, mert az embernél is van bevésődés. Alapvető dolgokat, mint pl. fajhoz és nemhez tartozást ilyenkor tanul meg a gyerek. Úgy tudom, az összes pszichés zavarnak kisgyermekkori előzményei vannak. Szerintem a legtöbb jellemvonás is ilyenkor alakul ki: pl. félénkség, önbizalom, küzdőszellem, gyávaság, megfelelni akarás, irányító képesség, ... De neked nem magyarázom, mert te szakértő vagy.
A többiek meg nézzenek utána!

Egzisztenciális kvantor
2010. március 21. 21:18 | Sorszám: 3069
(Megint nem ment. Keressetek rá a gugliban!)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 21. 21:17 | Sorszám: 3068
[url=url=http://douglas.bookline.hu/product/home!execute.action;jsessionid=8LF2BZWZyAT2b7UNPbHNww**?id=58878&trackingCode=50331712&type=22&_v=Albert_Fruzsina_David_Beata_Embert_ bara tjarol_A_baratsag_szociologiaja]Embert barátjáról - A barátság szociológiája[/url]
Egzisztenciális kvantor
2010. március 21. 21:15 | Sorszám: 3066
A minap olvastam valahol, hogy Magyarországon 5 millió embernek nincs egyetlen barátja sem..

Egyesek ezt azzal magyarázzák, hogy a magyar nép eredendően individualista, de én ezzel soha nem értettem egyet. Nem individualista ez a tömeg, hanem az "én"-je gyenge, ezért nem tud egyenrangúságon, kölcsönösségen és nem utolsósorban szereteten alapuló kapcsolatokat létesíteni, mert nem fejlődött ki benne a képesség.

Részben így van. De nem kell túlmisztifikálni ezt a problémát, nagyon prózai oka van annak, hogy sok ember gyenge, és nincsenek barátai: a TV.
Az [url=http://douglas.bookline.hu/product/home!execute.action;jsessionid=8LF2BZWZyAT2b7UNPbHNww**?id=58878&trackingCode=50331712&type=22&_v=Albert_Fruzsina_David_Beata_Embert_bara tjarol_A_baratsag_szociologiaja]Embert barátjáról - A barátság szociológiája[/url] c. könyvben lehet találni egy felmérés-sorozatot, amiben azt vizsgálták, hogy kinek hány barátja van. Ebben nagyon jól látszik, hogy '93 és '97 között a barátok átlagos száma megfeleződött (7.3-ról 3.7-re). '97 és 2000 között egy kicsit megint emelkedett, majd 2004-re visszaesett a '97-es szintre.
Lehet emögött politikát is keresni, de szerintem a legnagyobb hatása a kereskedelmi TV-k megjelenésének volt.
(Amúgy a könyv egy Nők lapja színvonalú nagy rakás sz.., kizárólag a felmérések miatt érdemes belenézni.)


Téma: MEGLESZ A KÉTHARMAD?
Egzisztenciális kvantor
2010. március 21. 20:17 | Sorszám: 561
[url=...

Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
Egzisztenciális kvantor
2010. március 19. 21:56 | Sorszám: 378
Ebben akkor lenne ráció, ha eltekintünk a ferihegyi performansztól.
Jön a két repzi, bemérik a pali telefonját, vagy poloskáját, vagy akármit, odaküldik a végrehajtót, és mennek haza.
Na de ha ilyen kémügy lett volna, akkor minek fényképezkedtek Ferihegyen?

Téma: Fogadás
Egzisztenciális kvantor
2010. március 19. 21:47 | Sorszám: 6
Úriember biztosra nem fogad.

Téma: Lemondott a szóvívő
Egzisztenciális kvantor
2010. március 19. 11:51 | Sorszám: 194
OFF

Appartcsik meg egy sincs - szerintem.
Hubi biztosan az, és Állatka is mintha Fidesz-es lenne, de az is lehet, hogy ő csak önkéntes.

Egzisztenciális kvantor
2010. március 19. 10:42 | Sorszám: 159
(Ne foglalkozz már ezzel! Onogur tényleg olyan, mint a fekete lovag. Vagy mint PVC. Úgyse tudod legyőzni, amíg vitatkozol vele.
Azon kívül vedd észre, hogy nem egy emberrel vitatkozol, hanem egy párttal. Ezek itt skorpióval nagyon 1 húron pendülnek, soha a lagkisebb nézeteltérés nincs közöttük. Ilyen a valóságban nincs. Akik önállóak, mint pl. mi nem Jobbik-osok, azok nem teljesen egyformák, és nem értenek mindenben egyet. Még nem is lehet 1 szóval jellemezni minket, mert van, aki Fidesz-es, van aki csak Orbán-hívő, és van, aki csak egyszerűen konzervatív. Mi egyéniségek vagyunk, néha még egymásnak is beszólunk. Ők soha.
Hiába hiszed azt, hogy ismered onogurt, és vele vitázol, a valóságban egy párttal bírkózol.)

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 18. 22:38 | Sorszám: 589
Ja és még valami: a KSH szerint a bruttó átlag 220e Ft körül van. Eddig meg nem cáfolt sejtésem szerint az a 220 (a trükközést leszámítva) úgy jön ki, hogy a fölső 5-10% nagyon elhúzza az átlagot. Ld még BKV, meg hasonló állami vállalatokon élősködő eftássak ezrei. Ellenben a többség, akit inkább tekintenénk átlagosnak saccra olyan 150 bruttó körül kereshet.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 18. 22:33 | Sorszám: 588
Panelben fűtés + áram + víz + közös költség simán kiadja a 70-et. Az egyedülálló pedagógus pedig csak 100 nettót keres.

Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
Egzisztenciális kvantor
2010. március 18. 21:50 | Sorszám: 208
A durva tematizálási kísérletek szépen be vannak készítve a fiókba egymás alá. Mindig akkor vesznek elő egyet, amikor rosszul állnak.

Téma: BKV
Egzisztenciális kvantor
2010. március 18. 21:47 | Sorszám: 635
Sőt némelyiket még ők is szervezték!

Hagyónak is valami "tartótiszt" vitte a pénzt.


Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
Egzisztenciális kvantor
2010. március 18. 21:44 | Sorszám: 204
OFF
Én a gumicsontra ráfaragtam. A kutyánk szokása az volt, hogy elásta a csontokat, aztán néhány nap után megint kiásta, és akkor rágcsálta el. Hogy ezt miért csinálta, azt nem tudom, talán így készített magának meglepetést. Ugyanezt csinálta a gumicsonttal, csakhogy annak nincs szaga, így azt többet nem találta meg. Vettem neki egy másodikat, azt is elásta. Itt befejeztem a próbálkozást.
Gumicsont helyett nálunk is a marha lábszár vált be.

Téma: Jobbik - a Második Erő
Egzisztenciális kvantor
2010. március 18. 21:34 | Sorszám: 184
Még a végén kiderül, hogy Novákot elvakították a Király iránt táplált érzelmei.

Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
Egzisztenciális kvantor
2010. március 18. 21:23 | Sorszám: 190
És mindezt miért? A nagy semmiért, egy biztosan elbukott választás eredményének hangyányi befolyásolásának lehetőségéért, amit valami bomlott agyú ballib barom látni vélt ebben az akcióban.

Ez a "bomlott agyú ballib barom" nagyon találó, szerintem ráillik csótányra.
Nekem az az érzésem (eastcasablanca írása óta), hogy csótánynak irányító szerepe van a Jobbik-ban, ellenben az mszp irányítását elvesztette. Úgyhogy ő magasról tesz a hosszú távú diplomáciai bonyodalmakra, egyetlen célja, hogy a Jobbik-ot erősítse, az mszp-t pedig gyengítse. Ezzel egyidőben próbál az mszp-ben is nyomulni, mert azzal is a Jobbik-ot erősíti.
Azt hiszem, csótány bosszúból szét akarja verni az mszp-t.

(Még az is megfordult a fejemben, hogy szekeres eftáss megfúrhatta volna ezt az egész izraeli akciót, és azért kellett a minap az utóbbi 20 év leglátványosabb kommandós kivonulása a minap a Zrínyin, hogy szekeres eftáss ne ugráljon.)

Egzisztenciális kvantor
2010. március 18. 21:12 | Sorszám: 186
Szerintem provokációnak, gumicsontnak szánták a kampányidőszakra.

Látjátok, rettegők és jobbantak? Terra is így gondolja. Rá azért oda szoktatok figyelni. Vagy ennek is vége lesz egyszer?

(Én azt gondolom, hogy csótányék fölkeresték Izraelt, és fölajánlottak nekik valamit, valami hazaárulással felérőt, amit Izrael nem tudott visszautasítani. Vagyis Izrael részéről biztosan volt célja a repülésnek, talán pont annak a tesztelése, hogy egy 2153 km-re levő repülőtérre el tudnak jutni, és onnan haza tudnak térni.
Hogy ezt kampányidőszakra időzítették, azért egyértelműen csótány és a bábuja a felelős.)

Egzisztenciális kvantor
2010. március 18. 17:07 | Sorszám: 84
Vagy is-is.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 18. 16:57 | Sorszám: 77
Itt az egyik érdemi hozzászólás:

Hihetetlen jó kapcsolataik lehetnek a Jobbiknak. Már a "véleménybűn" törvényt sem lehetett könnyű elintézni, de arról végképp fogalmam sincs, hogyan tudták elintézni az izraeli katonai gépek látványos demonstrációját Budapest felett, néhány nappal a választások előtt.
Mivel minden ilyen eset után látványosan megugrik a népszerűségük, az ilyesmi százszor nagyobb segítség a Jobbiknak, mint bármilyen óriásplakát-kampány.
Még néhány hasonló dolog és a választásokon meglesz az 51 százalékuk.

Egzisztenciális kvantor
2010. március 18. 16:28 | Sorszám: 64
A HM nem tudott a "diplomáciai" berepülésről

Tényleg? Akkor miért nem riadóztattak? Amikor a radaron először meglátták őket, akkor mit csináltak? Kávéztak tovább?
Nagyon idegesít, amikor ennyire hülyének nézik az embert.


Téma: BKV
Egzisztenciális kvantor
2010. március 18. 16:20 | Sorszám: 630

Téma: Jobbik - a Második Erő
Egzisztenciális kvantor
2010. március 18. 13:15 | Sorszám: 159
Csótány tényleg a Jobbik-nak kampányol, de a cikk többi része elég nagy butaság. Pl ez itt:
Ha már az MSZP nem képes rá, legyen a Jobbik olyan erős, hogy a Fidesz ne tudjon egyedül kormányozni.

Ő maga írja, hogy a Fidesz-nek 2.5 millió szavazója van. Ha meggebednek, akkor sem tudják azt a 2.5 milliót 45% alá szorítani. 45%-kal, és a várhatóan jó egyéni eredményekkel a Fidesz-nek nagyon kényelmes többsége lesz. A 2/3 ugrik ugyan, de kormányozni fognak tudni.
A Fidesz kormányzását már csak a választások elszabotálásával lehet megakadályozni. (Azt hiszem, Nyíri riogatott már azzal is.)


Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
Egzisztenciális kvantor
2010. március 18. 11:42 | Sorszám: 27
Ne legyetek már buták!
Ha többszáz kilóméterről meghallanak mindent, akkor minek kellett Ferihegynél megmutatni magukat?

Minek, minek? Hát azért, hogy lássák őket. Hogy jól lássák őket, és ezzel legyen tele a sajtó. Libajnai pedig rögtön intézkedik, hogy erősítse a hatást.

Ez a gyurcsányi trükkök százainak egyike. Amelyik elsőre zseniálisnak tűnik, de jobban belegondolva inkább szánalmas.


Téma: BKV
Egzisztenciális kvantor
2010. március 18. 10:37 | Sorszám: 625
Steiner szerint Hagyó még Magyarországon van. Még. MÉG!

Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
Egzisztenciális kvantor
2010. március 18. 10:33 | Sorszám: 18
Szerintem meg kampány van.
Az ipszosz szerint a Jobbik szavazóinak 30%-a hajlandó lenne átszavazni a Fidesz-re. Meg kell állítani őket.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2010. március 17. 16:27 | Sorszám: 2903
Annyi baj legyen! Ha az mdf nem jut be, akkor én az 52%-nak is nagyon fogok örülni.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 17. 15:59 | Sorszám: 2900
Nem kell elkeseredni! Az mszp botrányhősei nagyon dolgoznak azon, hogy a Fidesz-nek 176 egyéni jelöltje nyerjen.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 17. 15:45 | Sorszám: 2898
54%-nál mind a 176 egyéni hely kell.
56%-nál már csak 173 (vagy 172?)
58%-nál már talán csak 166

Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 17. 15:33 | Sorszám: 1410
Olvastam 1-2 szimpatikus dolgot az LMP-től, de egyelőre nem örülnék neki, ha bejutnának. Többek közt azért nem, mert Retkes Attila is jó dolgokat mondott a beiktatásakor, aztán hova jutott?! Az mdf listájára.
Azaz mondani bármit lehet.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 17. 15:30 | Sorszám: 2163
Egy pillanatra azt hittem, hogy onogur hozta a hírt. Csodálkoztam is. Amíg újra nem olvastam a nevedet.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2010. március 15. 20:24 | Sorszám: 2842
OFF
2-3 éve ha jól emlékszem hajnalonként könnyen megfigyelhető volt. Nyilván minden évben 2-szer van a Nap közelében, de én azóta még nem láttam.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 15. 20:17 | Sorszám: 2841
Mi magunk okoztuk a galibát: túl sokan akartuk nézni egyszerre. Ez is pont olyan, mint egy DOS (Denial Of Servive) támadás.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 15. 12:38 | Sorszám: 517
A szakértők egyre inkább azt valószínűsítik, hogy a 3,8 százalékosra tervezett hiány a jelenlegi kormány pályáján maradva is elszáll a GDP 4,6 százalékáig

Köztudott, hogy bajnaiék költségvetése választási költségvetés, csak arra ügyeltek, hogy májusig tudjanak még nyugdíjat fizetni.
Varga Mihály már hónapok óta mondja, hogy az elfogadott költségvetésből 7% körüli hiány látszik, de még nem tudni, mit találnak majd a fiókban.
Aztán aki nem hisz Varga Mihálnyak, annak ott van az ÁSZ. Szerintük is megalapozatlan a költségvetés.


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 15. 09:24 | Sorszám: 2073
WASHINGTON (AFP) – Israel's announcement of plans to build 1,600 settler homes in east Jerusalem was not only an "insult" to the United States but "destructive" of the Middle East peace process, a top White House official said Sunday.

"This was an affront, it was an insult but most importantly it undermined this very fragile effort to bring peace to that region," said David Axelrod, one of President Barack Obama's closest advisers.

"We have just started proximity talks, that is shuttle diplomacy, between the Palestinians and the Israelis, and for this announcement to come at that time was very destructive," he said on NBC television's Meet the Press show.

Israel's announcement of plans to build the 1,600 housing units in mostly Arab east Jerusalem came March 10 during a visit by US Vice President Joe Biden that had aimed to encourage the first indirect Israeli-Palestinian talks since Israel's 2008-2009 offensive in Gaza.

Axelrod's comments were further evidence of the Obama administration's growing frustration with conservative Israeli Prime Minister Benjamin Netanyahu.

Biden himself condemned the east Jerusalem building plan in a sharp statement issued in Jerusalem and Secretary of State Hillary Clinton told Netanyahu directly in a 43-minute phone call that the announcement sent a "deeply negative" signal about Israel's approach to relations with Washington.

Axelrod said both Biden's and Clinton's words reflected Obama's thinking, and he said he believed Netanyahu had received the message.

His comments came after Netanyahu, who has expressed regret over the timing of the announcement, sought to calm down what many in Israel see as the worst crisis in US-Israeli relations in two decades.

"We opened the papers this morning and saw the analyses and reviews," Netanyahu said Sunday ahead of a weekly cabinet meeting. "I suggest we not get carried away, and calm down."

"We know how to deal with situations like these, calmly, responsibly and seriously," he said.

But there was no sign Washington was prepared to let go of the issue.

White House spokesman Robert Gibbs said Netanyahu's expression of regret was "a good start" but suggested that the Israeli leader had more to do to placate his country's closest ally.

In an interview on Fox News Sunday, he said that in her conversation with Netanyahu, Clinton outlined steps that the United States thinks he should take.

"I think what would be an even better start is coming to the table with constructive ideas for constructive and trustful dialogue about moving the peace process forward," he said.

On ABC's This Week, Axelrod said, "Israel is a strong and special ally. The bonds run deep. But for just that very reason, this was not the right way to behave."


Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 14. 23:11 | Sorszám: 2980
A TV2 nyomoz? Mi a szösz?!

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 14. 22:23 | Sorszám: 2069
Majd ha az NBH nem a cigányok lelövésével, meg a TV megostromlásával fog foglalkizni, akkor talán lesz idejük egy kicsit a NemzetBiztonságra is figyelni.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 14. 22:20 | Sorszám: 2068
A helyzet ennél rosszabb. A szlovák titkosszolgálat nagyon be van épülve Magyarországon. A bősi és a tokaji bombabiztosnak tűnő, de végül mégis elvesztett meccsek átfogó és összehangolt támadás eredményei.
Nem az ujjamból szoptam, valamelyik újságban olvastam, de szerintem is így van.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2010. március 14. 10:03 | Sorszám: 2808
Az országos lista szimbolikus értékű. Mondhatnánk úgy is, hogy marketing fogás.
A Fidesz minimum 170 egyéni helyre számít, de könnyen lehet, hogy lesz 176 is. Az utóbbi esetben egyetlen ember sem kerül be a listáról, az előbbi esetben is legföljebb 3.
Viszont ha jól tudom, az országos lista első 10 neve szerepel a választólapokon. Vagyis szükség van a jó nevekre, mégha biztosan tudjuk is, hogy nem fognak bejutni.

Téma: A lappangó áruló pedagógus-társadalom
Egzisztenciális kvantor
2010. március 13. 16:47 | Sorszám: 29
Gyorgy-nek tökéletesen igaza van.
A tanárok többsége most is a köztisztviselőkre haragszik, és nem a saját miniszterükre.

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 13. 10:35 | Sorszám: 2960
megkérdőjelezi a NATO-beszállítói minősítés magyarországi gyakorlatát

Emiatt gondolom úgy, hogy nem, vagy nem csupán szoci belharcról van itt szó. Könnyen lehet, hogy az amiknak már régóta csípte a szemét az, ami a HM-ben folyik, és most bilit borítottak. De az is lehet, hogy ők sem tudtak mindent, és kellett egy névtelen levél néhány piszkos részletről, hogy elszakadjon náluk a cérna.


Téma: Ma ki lopott?
Egzisztenciális kvantor
2010. március 13. 10:28 | Sorszám: 10
Nem. Ha minden újabb ügy kiverné a biztosítékot, akkor a hajamat tépve rohangálnék körbe-körbe.

Minden jó érzésű ember tudta, érezte 2002 óta, hogy ezek pont az ellenkezőjét szajkózzák mindannak, amit éppen csinálnak. Minél hangosabban mondtak valamit, annál biztosabbak lehettünk benne, hogy valami ronda dolog történik a háttérben.
Mindenki tudta, kivéve az idióta szoci-szavazók. Illetve ők is érezték töpörödött lelkük mélyén, mert agresszívekké váltak, amikor mások fölhánytorgatták ezeket a dolgokat.

Hát most minden kiderül. Nálam már semmi nem veri ki a biztosítékot. Inkább szomorúságot érzek amiatt, hogy nekünk végig igazunk volt, de kádár népének Mohács kellett, hogy higgyen nekünk végre.
Némelyek még most sem hisznek, ők az Orbán-gyűlöletbe menekülnek. Nekik már nem maradt semmilyen állandó pont a az életkükben, kivéve az Orbán-gyűlöletüket.

Nagy munka vár a rendes emberekre. Felelősségre kell vonni minden vétkest, tettestársat és cinkost. Nem szabad irgalmat gyakorolni, de nem is szabad átesni a ló másik oldalára. Vannak nekünk törvényeink, azokat kell betartatni. Sem többet nem kell csinálni, sem kevesebbet nem szabad, mert akkor semmi nem különböztet meg minket a kommunistától.

Karsaira visszatérve: föl kell jelenteni (a csoportot), el kell számoltatni a támogatással, sztornózni kell a fiktív számlákat, és ha a maradékból csak egy fillér is hiányzik (azaz visszautalt valakinek), akkor az egész csoportot börtönbe kell csukni. Amikor az első rács mögé kerül, majd szépen bemártja a többit.


Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 13. 00:07 | Sorszám: 2954
Egy ilyen EU-nagyköveti megbízást hány nd-ért adnak?

Téma: NEMZETI ÜGYEK POLITIKÁJA
Egzisztenciális kvantor
2010. március 13. 00:00 | Sorszám: 38
* Maga gúnyolódik velem, Safranek?

Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 12. 23:51 | Sorszám: 1343
Arra a kérdésre, ez azt jelenti-e, hogy az ajánló a szelvény átadása előtt javíthatja-e annak tartalmát, ám utána már nem, Halmai Gábor igennel válaszolt.

Ezhülye! Mondták már neki?
És ha kitöltetlenül adta át? Csak aláírta, de a jelölt nevét már nem írta rá? Akkor érvénytelen? Mi lesz akkor a Jobbik-nak a Fidesz nevében gyűjtött szelvényeivel?


Téma: Tagadjuk együtt a holokausztot - amíg lehet!
Egzisztenciális kvantor
2010. március 11. 19:44 | Sorszám: 46
OFF

Már legalább 4-et tudok, amit a Fidesz biztosan nem tud teljesíteni:
- ennek a törvénynek az eltörlése
- kivonulás Afganisztánból
- a mentelmi jog teljes eltörlése
- az államadósság törlesztésének leállítása

Egzisztenciális kvantor
2010. március 11. 19:40 | Sorszám: 45
A II. világháborút szabad tagadni? A Don-kanyart? Katyint? Drezdát?
Egzisztenciális kvantor
2010. március 11. 19:39 | Sorszám: 44
Volt valami hasonló cikk valamelyik zsidó oldalon az orosz zsidók szerepéről is.

Téma: Szijjártó, a fogalmatlan...
Egzisztenciális kvantor
2010. március 11. 18:14 | Sorszám: 3
A Jobbikos ostobaság az, hogy egy Jobbikos (te) a KSH-t védi Szíjjártótól. Azt a KSH-t, amelyik szerint a 15%-os munkanélküliség papíron csak 10.5%-os.

Téma: MSZP-kampánybukták
Egzisztenciális kvantor
2010. március 11. 12:06 | Sorszám: 124
Ha-ha-ha! A gyáva mekegi is meg mer már szólalni? Már nem fél, hogy csótány megint fölrobbantja valamelyik cégét?

Téma: BKV
Egzisztenciális kvantor
2010. március 10. 21:46 | Sorszám: 609
A tartótiszttel mi a helyzet? A hétvégén nem olvastam a fórumot, de így utólag nem látom, hogy kiveséztétek volna.

Téma: Holokauszt
Egzisztenciális kvantor
2010. március 10. 21:40 | Sorszám: 18
Nem tudom, minek írta alá. Ez egyértelműen a választási kampány része.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 10. 13:50 | Sorszám: 1988
Jut eszembe! A törvény melyik holokauszt tagadását bünteti? Csak a zsidókét? Ez így benne van a törvényben? Az örmény holokausztot szabad tagadni, vagy azt is büntetik?

Téma: Erősíteni kell a keresztény jelenlétet az Interneten
Egzisztenciális kvantor
2010. március 10. 13:12 | Sorszám: 421
Ez megmutatkozik a zsidó és a keresztény vallás közötti különbségben is: a zsidók inkább félik Istent, a keresztények inkább szeretik.

Pál ezt a különbséget így foglalta össze: a "betű öl, a lélek éltet".


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 10. 11:15 | Sorszám: 2797
Ez hiperprofi!
Terjesszétek!

Téma: Új antiszemitizmus
Egzisztenciális kvantor
2010. március 10. 10:30 | Sorszám: 12
(Az a zsidó/magyar/sváb, akit a többi zsidó/magyar/sváb annak tekint.
Ha Zsótikának vannak zsidó és sváb fölmenői is (azaz tűz és víz), akkor persze baromi nehéz megmondani hogy ő most melyik. Ha nem hangoztatná állandóan, hogy ő sváb, akkor bizony én is zsidónak nézném.)

Az antiszemitázásban viszont Mercuriusnak ettől függetlenül igaza van. A Jobbik az indulatokra, többek közt az antiszemitizmusra épít. Ez a kis zsidózás is az árokásás része: erősíteni kell a hitet a Jobbik-szavazókban, hogy a Zsidesz csupa zsidóból áll.


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2010. március 09. 21:26 | Sorszám: 2786
Hajóval jössz, Gusztáv? Föl ne borulj!

Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 08. 23:56 | Sorszám: 1270
Akkor csak egy kicsi 4-est szeretnék.

Téma: A kulisszák mögött...
Egzisztenciális kvantor
2010. március 08. 23:53 | Sorszám: 126
Na biztos ezért is a Fidesz a hibás.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 08. 23:47 | Sorszám: 123
Valaki mondjon már nekem egy olyan témát, amiből nem lesz 10 hozzászóláson belül Jobbik-Fidesz anyázás!

Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 08. 23:43 | Sorszám: 1268
Sok volt már neki a rovásán.
Amúgy meg így legyen 5-ösöm a lottón!

Téma: Olvasás
Egzisztenciális kvantor
2010. március 06. 20:11 | Sorszám: 98
Jókor jut eszembe, de hátha jobb későn, mint soha ...

Szóval ez emberek nem olvasnak. Ezt megtárgyaltuk alább.
Vagyis a Fidesz-nek is (talán) hasonló fényképes kiadványokkal kellene közvetítenie a pozitív üzeneteit, mint a képes újságok, amiket az egyszeri választók lapozgatnak.
Onnan jutott eszembe, hogy bedobtak hozzánk egy helyi választási újságot, amiben borzalmasak voltak a fényképek. Erre jobban oda kellene figyelni.


Téma: Tisza
Egzisztenciális kvantor
2010. március 04. 16:17 | Sorszám: 70
Duna-Tisza csatornánk már van. Csak Dabasnál hirtelen elkanyarodik, és Duna-völgyi főcsatorna lesz belőle. Hogy hol folyik vissza a Dunába, azt nem tudom.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 04. 13:37 | Sorszám: 56
Ezzel megnevettettél.
Jó lenne találni egy képet a Duna-völgyi főcsatornáról, mondjuk Szabadszállás magasságában. Ott 1 ilyen hajó sem férne el.

Téma: 2010 Március 15.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 03. 17:24 | Sorszám: 47
Nem biztos.
Az I. kerület be van kamerázva?

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 03. 11:27 | Sorszám: 1654
Zeitgeist 2.0
Nem kell beszarni.

Téma: A Fidesz kampánya célt tévesztett
Egzisztenciális kvantor
2010. március 03. 09:53 | Sorszám: 144
Megvan a megoldás az összemosás és a Jobbik ellen:

Sólyom: A levegőben lóg a fordulat, bizakodóbbak az emberek
...
Sólyom László köztársasági elnök kedden úgy fogalmazott, hangulatváltozást tapasztalt a vidéken élő embereknél. Mint mondta: „egy éve lehet az, hogy az emberek bizakodóbbak”.

Ez az! Ezt a hangulatot kell erősíteni!
A Jobbik nélkül ez balul ütne ki, mert ebből a szocik is profitálnának. De most a szocik teljes erővel az indulatkeltésen dolgoznak, most kell kiszállni a dagonyázásból.
A Jobbik az indulatos emberek pártja. Ha elfogynak az indulatok, elfogy a Jobbik is.

Korábban rosszul gondoltam, a bizonytalankodó szavazókat nem közvetlenül kell megfogni, hanem közvetve, a Fidesz táboron keresztül. A Fidesz-nek most már saját táborát kell erősíteni, lelkesíteni. A lelkesedés megemeli a részvételi arányt is, lecsillapítja az indulatokat és elszipkázza a bizonytalankodókat a Jobbik-tól.

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

Egzisztenciális kvantor
2010. március 03. 09:33 | Sorszám: 143
Köszi a Sólyom papás hírt a másik topikban! Ötletet adtál.

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. március 02. 20:49 | Sorszám: 2785
Én úgy tudom, hogy Fenyőt Szekeres intézte el. Ott tényleg vér folyt.

Téma: 2010. ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS (Induló pártok, szervezetek)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 02. 17:56 | Sorszám: 1518
Én azt hallottam, hogy a Jobbiknak 2/3-a lesz.

Téma: 2010 Március 15.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 02. 13:04 | Sorszám: 18
Á, dehogy! Csak nagyobbnak akarnak látszani, mint amekkorák.
Majd a híradókban a Fidesz-es tömeget fogják mszp-snek bemutatni, hogy ne vegyük észre, mennyire nem kíváncsi rájuk senki.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 02. 11:32 | Sorszám: 2455
Egyrészt a végzős orvos hiába ugrál, úgysem tud elmenni. Kint is a gyakorlattal rendelkezőket keresik.
Másrészt meg a családos orvosok is kimennek. Én kettőt is ismerek, aki családostul ment ki. Egyikük biztosan itthon maradt volna, ha pl. családi adókedvezmény miatt több lett volna a nettója. (Valószínűleg a másik is, de őt nem ismerem annyira.)
Harmadrészt az orvosok problémáját nem az adórendszerrel kell megoldani. Ha majd kicsit beindul a gazdaság, föl kell emelni az orvosok fizetését annyira, hogy ne akarjanak elmenni.

Felőlem is eltörölhetjük a nyugdíjjárulékot, de ezt azért beszéld meg előbb a nyugdíjasokkal.

Egzisztenciális kvantor
2010. március 02. 11:01 | Sorszám: 2453
Egyrészt a gyerektelenek megérdemlik.
Másrészt most éppen a gyereket nevelő családok vannak büntetve. Pedig ők vannak többségben (egyelőre még.)
Harmadrészt meg nem így kell felfogni. Arról van szó, hogy ösztönözni kell a szülőket a munkavállalásra. A jelenlegi rendszer konzerválja a szegénységet, ösztönöz bizonyos rétegeket (csak részben a cigányokat) a sok gyerek vállalására, mert a családi pótlékból meg lehet élni, de a kizárólag családi pótlékon felnevelt gyerekek nem fognak elmenni dolgozni. Ha felnőnek, ők is családi pótlékból fogják nevelni a gyerekeiket.
Legelőször persze munkahelyet kell teremteni. Ha munkahely van, akkor pedig el kell érni, hogy a gyermeket nevelő család jövedelme minél nagyobb részben munkából származzon, és minél kisebb részben segéylből. A segélyeket át kell alakítani adókedvezménnyé, mert a segélyek hosszú távon kártékonyak.
Érdemes még elolvasni ezt a cikket: Wie man mit viel Geld Armut vermehrt
A németek a magas (NDK-s) munkanélküliséget úgy akarták kezelni, hogy összevonták a munkanélküli segélyt és a szociális segélyt, és a tartósan minkanélküliek egy "Hartz-IV"-nek nevezett appanázst kaptak. (2-gyerekes családnál 1100 €/hó körül + lakbér + egyéb iskolázási segélyek.) Az eredménye az lett, hogy a munkanélküliség nem csökkent, aki bekerült a Hartz-IV ellátásba, az nem tud, esetleg nem is akar kitörni onnan, az ilyen családokban felnövő gyerekek képezhetetlenek, és gyakran be sem fejezik az iskolát. A fiatalok által elkövetett bűncselekmények száma nő, a Hartz-IV családok gyerekei követik el az összes bűntett 90%-át.
Szóval a segélyezés zsákutca, biztos, hogy helyette a családi adózást kell erősíteni.

Másik nagoyn nagy gond a nyugdíjrendszer. Jelenleg valami 200e ember megy nyugdíjba évente, köbö 100e új fiatal áll(na) munkába, és csak olyan 30e gyerek születik. Nem kell ahhoz közgazdásznak lenni, hogy belássuk, hogy ebből 10 éven belül katasztrófa lesz. Azt már nem tudjuk elkerülni, hogy 10 év múlva k...a nagy bajban legyünk, de azt még igen, hogy 20 év múlva ne legyünk még nagyobban. A gyerekvállalást ösztönözni kell. Ha a gyerektelenek úgy fogják érezni, hogy őket büntetik, akkor annyi baj legyen. A gyerekteleneknek biztosan nem lesz nyugdíjuk, ha mások gyerekei nem termelik meg nekik, és szegényházban fogják végezni.


Téma: Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 02. 09:45 | Sorszám: 3854
Gyurcsánynak legalább olyan dosszié gyűjteménye van, mint annak idején Hoovernek volt - ne felejtsük el, hogy Tóth András és Szilvásy titokminiszterek is az ő bizalmi emberei voltak -, bárkit ki tud csinálni, ha akar.

Fasza! Akkor csótányt kell legelőször elkapni. A többit majd földobja ő maga, hogy szétterítse a felelősséget.
Zuschlagtól és a BKV-tól is el lehet jutni csótányig, csak akarat kell hozzá.


Téma: Az új cél: A FIDESZ és az mszp összemosása
Egzisztenciális kvantor
2010. március 02. 09:26 | Sorszám: 21
Na úgy néz ki, nem (csak) én találtam föl a spanyol viaszt.
Mindenben egyetértek, kivéve talán a számokat. (Szerintem a 3 első helyezett szavazatainak összege legalább 90, de talán 95% is lesz, biztosan kevesebb megy majd a levesbe, mint 10%.)

Közben arra gondoltam, hogy ugyanazt kellene csinálni, mint a balos banda: kettős kampányt folytatni. Országosan továbbra is aprítani az mszp-t, esetleg közben kihangsúlyozni, hogy a Fidesz mi mindent csinált és csinálna újra másképp, jobban. Ez fontos a meglévő 50-60%-nyi Fidesz szavazó miatt is.
Helyi szinten, főleg a hajdani erős szoci, mostanság azonban potenciálisan erős Jobbik-os településeken kicsit bátrabban neki kellene menni a Jobbik-nak. Nem direktben, hanem inkább kifogni a Jobbik vitorlájából a szelet. Azaz szerintem elérkezett Kövér Laca ideje. Ha vigyázni tudna a szájára, és mindenhova videóst is vinne magával, akkor elkezdhetne kampányolni az erős Jobbik-os településeken.
Nem tudom, hogy mekkora Kövér László elutasítottsága, de úgy saccra azokat, akik fogékonyak Pörzse dumájára, azokat a pulikutya kinézetű Kövér is meg tudná szólítani.

Egzisztenciális kvantor
2010. március 02. 09:08 | Sorszám: 18
Szerintem ennyire nagy játékos nincsen. Ezt nagyobb spílerek intézik.

Téma: A Fidesz kampánya célt tévesztett
Egzisztenciális kvantor
2010. március 01. 22:56 | Sorszám: 112
Az mszp nehéz helyzetben van, két fronton is küzdenie kell a fidesznácik ellen. Egyrészt buzdítania kell a maradék törzsszavazóját (munkásőröket, BM-eseket, családtagjaikat), hogy menjenek el szavazni. Ha ők nem mennének el, akkor abból közvetlenül jön a cumi.
Másrészt a bizonytalankodókat a Jobbik-hoz kell hajtani. Mert ha nem sikerül, abból közvetve jön a cumi a 2/3-os Fidesz győzelem által.
Az előző csoportnak szól a Népszava. Gondolom a kiábrándult szoci szavazók azt már nem olvassák.
Az utóbbi csoportnak pedig Mesterházy békülékeny ajánlata. (Amúgy tényleg elhangzott? Mert az eredeti hír a barikad.hu-ról származik.)

Téma: Protesztszavazók
Egzisztenciális kvantor
2010. március 01. 22:00 | Sorszám: 3
+1
Azaz én is ezt hallottam.
De az illetőket ismerve, soha nem vallanák be, hogy Orbánhoz merte húzni az X-et a kezük. Ezért kellene az LMP: nyíltan azt mondhatják, hogy rájuk szavztak, titokban viszont a Fideszt támogatnák, mert a Jobbik-tól nagyon félnek.

Téma: A Fidesz kampánya célt tévesztett
Egzisztenciális kvantor
2010. március 01. 21:57 | Sorszám: 88
ON

A topiknyitón gondolkodjatok! Valahogy az az érzésem, hogy a Fidesz nyílt mszp-ellenes fellépése a Jobbik egykutyázós kampányával együtt már a Jobbik-ot erősíti. Pláne, ha a Fidesz támadásai ellenére az mszp nem foglalkozik velük, csak állandóan Jobbik-veszéllyel riogat.

Persze lehet, hogy a választások előtt 1 hónappal már késő a bizonytalankodó volt szoci szavazókért küzdeni.

Egzisztenciális kvantor
2010. március 01. 19:07 | Sorszám: 72
félidőben megpróbálják megbuktatni a Fideszes kormányt

Egy (legföljebb) 20%-os párt? Ezt mégis hogy gondolják?


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. március 01. 19:02 | Sorszám: 1532
Onogur már rég elhagyta az értelmes ember látszatát, fölösleges vele ilyeneken vitatkozni.
Az mszp éppen Magyarország programozott (a választások utánra időzített) összeomlásán dolgozik, de onogur csak azon van kiakadva, hogy a Heti Válasz milyen udvariatlan ezekkel a hazaárulókkal.
Nem tudom, mit gondol, mi lesz vele, ha összejön a szociknak a májusi államcsőd? Őt majd megsegíti a Jobbik? Vagy a KGB? Vagy nem várja meg, és disszidál?
Egzisztenciális kvantor
2010. március 01. 18:53 | Sorszám: 1531
elfogták a gyanúsítottakat, két 14 éves és egy 11 éves gyereket

Ez a segélyezés egyenes következménye.
A tartósan munka nélkül és ilyen-olyan segélyeken élő családban a lányok kapnak követendő példát, a fiúk nem. A lányok azt a példát látják, hogy sok gyereket kell szülniük, mert a sok gyerek után járó segélyekből meg lehet élni. A fiúk viszont apai példa és iskoláztatás hiányában egyre erőszakosabbak lesznek.
Amerikában megszüntették a segélyeket, és drasztikusan elkezdett csökkenni a fiatalok által elkövetett bűncselekmények száma.


Téma: A Fidesz kampánya célt tévesztett
Egzisztenciális kvantor
2010. március 01. 17:10 | Sorszám: 52
Nem megmondtam, vazze?! Monjuk nem csak én mondtam meg - ha jól emlékszem Pascal olvtársunkkal ebben is, meg sokminden másban is egy véleményen voltunk mostanában.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 01. 16:57 | Sorszám: 41
Az EP választások előtt nagyon sokan jól megtippelték az mszp+Jobbik szavazatok összegét.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 01. 16:46 | Sorszám: 34
40%-uk is lehet együtt, akkor is meglesz a 2/3. Most éppen mindketten 20% alatt vannak.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 01. 16:24 | Sorszám: 25
Szerintem ne foglalkozzunk többet a Jobbik-osokkal! Amilyen hirtelen idegyűltek, abból kiderült, hogy a Jobbik valóban a Fidesz kampányát akarja arra használni, hogy megakadályozza a 2/3-ot.

Inkább gondolkodjunk a megoldáson!
Bayer Zsolt jó felé ment, ő is megpróbál visszafelé egykutyázni, azaz előveszi a Jobbik ügyeit, amiből kiderül, hogy ők hasonlítanak igazán az mszp-re, nem a Fidesz.

De lehet mást is csinálni?
Pl. nem lenne-e vajon jó dolog, a sikeres Fidesz-es polgármestereket szerepeltetni?
Miből értené meg az egykori szoci szavazó, hogy a Fidesz egészen más, mint az mszp?

Egzisztenciális kvantor
2010. március 01. 15:16 | Sorszám: 6
Meglesz a feljelentés, ne izgulj!
Egzisztenciális kvantor
2010. március 01. 14:54 | Sorszám: 4
Amúgy köszi a gyors választ!
Minden sejtésemet beigazoltad.
Egzisztenciális kvantor
2010. március 01. 14:51 | Sorszám: 3
alaptalan rágalmakban gondolkodsz, és ezt még le is mered írni

Visszautasítom. Nem írtam ilyesmit.
Csak tisztességesen szabad küzdeni, de határozottan. A mi városunkban a Jobbik a Fidesz nevében gyűjtött. Ezt én tudom. Más is tudja. Ha többen tudjuk, akkor a Fidesz is tudhatná. És ha tudná, akkor fölkereshetne néhány embert, aki azt állítja, hogy a Fidesz-nek adta a koppantóját, kikereshetné ezek neveit a saját jegyzékében, és ha nem találja, akkor följelentést tehetne.
Azt hiszem (nem biztos, hogy jól tudom), hogy mód van más pártok által leadott koppantók listájába is belenézni. Ha ott megtalálhatók az említett Fidesz-t támogató polgárok, akkor már teljesen egyértelmű a följelentés.

Egzisztenciális kvantor
2010. március 01. 14:36 | Sorszám: 0
Amit eddig láttam a Fidesz kampányából (kevés plakát, füzetke, sok nyilatkozat), az nekem hibátlannak tűnik. Elég jól ráépítettek gyurcsányra, ráadásul gyurcsány sem bír magával, és elkezdett szerepelni, úgyhogy a Fidesz-mszp küzdelemben a Fidesz most nagyon szépen szerepel.
De a sötét oldal megint 1 lépéssel (sőt 2-vel) előbb jár, mint a Fidesz. Ugyanis az ellenfél már nem az mszp, hanem a Jobbik. Miközben a Fidesz nagy lendülettel és szépen, pontosan üti-vágja az mszp-t, a Jobbik kampánya (amibe a balos média és a szoci politikusok is besegítenek), ugyanekkora lendülettel mossa össze a Fidesz-t az mszp-vel. Már ott tartanak, hogy 8 év összes kormányzati kudarcáért a Fidesz a felelős.
A Jobbik kampánya most a Fidesz erejéből építkezik. Akik a Jobbik dumájára csak egy kicsit is fogékonyak, azokat a Fidesz hadjárat minden egyes lépése a Jobbik felé tol.
Nem sok embert lehet ezzel az egykutyázós szöveggel megvezetni, ráadásul a választások után ez a fegyver teljesen használhatatlan lesz, de addig pont elég lehet arra, hogy a Fidesz 2/3-át megakadályozza.
Zseniális! Aki ezt kitalálta, az nem kezdő.

Az a kérdés, hogy a hátra levő 5 hétben, mit lehet ez ellen tenni?
Meg lehetne próbálni az egykutyázót egykutyázni. Azaz pl. a Jobbik-nak valamilyen korrupciós ügyét fölfújni.
Esetleg rá kellene feküdni az ellopott, vagy kicsalt kopogtató cédulák ügyére. Ha csak néhány elszigeteltnek tűnő esetben el lehetne jutni a följelentésig, az már bőven elég lenne, mert sok kicsi sokra megy.

Egyéb ötletek?


Téma: A JOBBIKBÓL A FIDESZBE: A JÖVŐ
Egzisztenciális kvantor
2010. február 24. 16:06 | Sorszám: 118
Na látom az értelmi részébe kötöttél bele.
Jó, tegyük föl egy pillanatra, hogy Vona nem utazgat Moszkvába. Akkor szerinted Orbánék hozták létre a Jobbik-ot?

Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. február 24. 16:01 | Sorszám: 1018
Egyik ismerősöm szerint biztos nagy a cég, és elfelejtettek valamit befizetni.

Téma: A JOBBIKBÓL A FIDESZBE: A JÖVŐ
Egzisztenciális kvantor
2010. február 24. 13:57 | Sorszám: 89
A Jobbik-nak legalább 2 történelmi érdeme van. Az egyik, amit említettél, hogy segített szétverni az mszp-t.
A másik, hogy betolta középre a Fidesz-t. Mert ugye a MIÉP is a Fidesz-től jobbra helyezkedett el, de a balos sajtó rendszeresen össze is mosta őket. Ellenben a Jobbik miatt a Fidesz komoly középpárt lett. Ráadásul a külföldiek szemében is fölértékelődik a Fidesz a radikálisoktól való viszolygás miatt.
Ha nem tudnám, hogy Vona Moszkvába utazgat, akkor azt gondolnám, hogy a Jobbik ilyen felfuttatása Orbánék ötlete volt. Ők nyertek rajta a legtöbbet.

Ha a 2/3 mégis elúszik, akkor azt fogom mondani, hogy annyi baj legyen. Ebből a helyzetből ezt lehetett kihozni. Nem lehet az mszp-t úgy szétverni, hogy közben a szétverésére használt párt nem nyer szavazókat.
Ha a 2/3 mégis meglesz, akkor meg azt mondom majd, hogy írtózatos szerencsénk volt. Esetleg azt is, hogy Orbán zseniálisan használta ki a kedvező helyzetet.


Téma: Biztos az MSZP 3. helye
Egzisztenciális kvantor
2010. február 24. 13:44 | Sorszám: 164
Ne legyél te abban olyan biztos. Majd ügyesen kommunikálják. Kérnek cserébe valami olyasmit, amit a Fidesz nem teljesíthet, aztán majd mossák a kezüket.

Téma: Kopogtatók (ajánlószelvények) gyűjtése
Egzisztenciális kvantor
2010. február 24. 13:36 | Sorszám: 392
Szerintem is a Fidesz javára fognak visszalépni, hiszen ezzel árthatnak a legtöbbet a Fidesz-nek.

Téma: Biztos az MSZP 3. helye
Egzisztenciális kvantor
2010. február 24. 11:43 | Sorszám: 153
2. Ezzel azonban mégis bőszíti a jobbosokat, mert ha valakit az MSZP szövetségesének mond, az olyan, mint a szitkozódás. Vagyis MÉGIS növeli a Jobbik támogatását. Így a Fidesz 2/3 megelőzése a cél.

Nagyjából így gondoltam én is a minap.
Viszont van ezzel egy kis baj: a macska nem tud egyszerre kint is, bent is egeret fogni. A Fidesz 2/3-át esetleg sikerül megakadályozniuk, de közben lecsúsznak a 3. helyre. Szerintem az az mszp szétesésével lesz egyenlő.


Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. február 23. 19:59 | Sorszám: 1174
Hetek?! Kokárda?! Hogy oda ne rohanjak!

Téma: Fideszből a Jobbikba. ÚJ IRÁNY?
Egzisztenciális kvantor
2010. február 23. 19:54 | Sorszám: 64
Alapvetően abban különböznek a fideszesektől, hogy minden eszközt megengedettnek tartanak a céljaik elérésére.

Na majd kíváncsi leszek azokra a különleges anyagból gyúrt fideszesekre, amikor újabb katonákat küldünk Afganisztánba.
Most olvasom, hogy az USA beszólt Magyarországnak, hogy kevés a katona, ezzel együtt Románia meg mélyen benyalt nekik. Valószínű, hogy Orbánéknak az USA segítségéért cserébe muszáj katonákat küldeniük Afganisztánba.
Mondjuk ez nem annyira durva beleszólás egy párt belügyeibe, mint ha közvetlenül az USA pénzelné őket, de azért én be fogom húzni a nyakam, és nem fogok kiállni a Fidesz mellett. Majd meglátjuk, hogy a többi fideszes mit fog ehhez szólni.

Egzisztenciális kvantor
2010. február 23. 19:48 | Sorszám: 61
Hát most kivételesen egyetértünk.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 23. 11:23 | Sorszám: 1368
Először azt hittem, humornak szántad, és jót röhögtem rajta.
Aztán rájöttem, hogy ez a rögvalóság. Ez a kiskapu.

Téma: Fideszből a Jobbikba. ÚJ IRÁNY?
Egzisztenciális kvantor
2010. február 23. 09:29 | Sorszám: 15
Az aktivisták korábban részt vettek a pártközpontban tartott oktatáson, ahol a kampányban alkalmazott mozgósítási technikákról kaptak részletes ismertetést, valamint a gyakorlatban is megismerhették a Fidesz szervezeti működését. A szervezők a fideszes know how birtokában mentek a konkurenciához.

Jó hát beküldték őket, ez nyilvánvaló.
A Jobbik kommunista módszerekkel dolgozik.
A Jobbik kommunista.
Most erre ennyire büszke vagy?


Téma: Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 22. 21:19 | Sorszám: 3832
Látom, mazochista vagy.

De azért valamiben nem étünk egyet.
Felépítettek egy "gólemet" jelentős médiaháttérrel és persze az "apró klán" kapcsolatait és pénzét felhasználva a reményeik beteljesítésére.

Szerintem csótányt nem az mszp építette föl. Lehet, hogy áll mögötte egy csoport, de egy sokkal kisebb csoport. Ha jól emlékszem, kellettek neki fiktív párttagok, hogy megyei elnök lehessen. Aztán pedig el kellett üttetnie Tollert, hogy egy erős emberrel kevesebb legyen, a többi pedig befogja a száját. Azaz szerintem gyurcsány fölküzdötte magát, az mszp meg jobbára hagyta, mert bíztak benne, hogy méltó ellenfele lesz Orbánnak.


Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. február 22. 20:38 | Sorszám: 2722
Akkor már inkább Marat, a hóhér.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 22. 09:47 | Sorszám: 2706
ő egy varacskosdisznó. Ilyen fajta. Tud keményen védekezni, de le fogják vadászni -- a saját párttársai.

Szerintem meg nem. Inkább azt találom jellemzőnek, amit korábban írtál: Nincsen víziója, nincs áttekintése. Fiatalabb korában azonban önérdekből teljesíti a megbizatást, később nem lesz irányító

Pontosan azért tették meg jelöltnek, mert irányítható. Ildi néni majd pelenkázza, meg rendezgeti. Nincs szükség a levadászására, csak az irányító embert, vagy csapatot kell lecserélni. Gondolom ez lesz csótány első dolga a választások után.


Téma: Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 22. 09:30 | Sorszám: 3812
Saccra hosszabb távon gyurcsány bele fog őrülni, ha Orbán egyértelműen legyőzi őt. Vagy már ez a mostani szereplése is az őrület jele?

Téma: Energiapolitika
Egzisztenciális kvantor
2010. február 21. 22:11 | Sorszám: 2484
Nagyon jó kis térkép! Rögtön látszik rajta, hogy nálunk nem nagyon van értelme semmilyen vízlépcsőt csinálni. Kevesebbet esik a Duna Adony és Bős között, mint előtte Bős és Bécs között.

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. február 21. 22:07 | Sorszám: 2690
OFF
Már bocsánat, de ezt nem kellene túlzásba vinni! Könnyen lehet, hogy az elemzésed minden szava igaz. (Nyilvánvaló, hogy hízásra hajlamos, és furcsa módon nekem is az az érzésem, hogy szereti a gyerekeket.) Az is lehet, hogy véletlenül pont ez a fénykép nagyon jellemző Mesterházyra.
De kizártnak tartom, hogy egyetlen fénykép alapján valakiről jellemrajzot lehessen készíteni. Ne legyünk már ennyire önhittek!

Téma: Kerüljétek az ESG-t!
Egzisztenciális kvantor
2010. február 21. 21:59 | Sorszám: 0
Megint kezembe akadt egy újság, aminek nem kellett volna, és az egyik egész-oldalas hirdetésen nagyon kiakadtam.
Az ESG-ről, vagy elektroszomatográfiáról itt lehet olvasni: http://www.biovital.hu/preventiv-allapotfelmeresek/297-esg-elektroszomatografia.html
(Ők hirdettek.)

Aki látott már bármilyen képalkotó eljárást, pl 2D-, 3D- vagy 4D-ultrahangot, CT-t, PET-et MRI-t (illetve a regisztrátumokat), annak rögtön le fog esni, hogy a hirdetésben szereplő szép színes ábrák csak a vevők becsapását szolgálják, és semmi közük bármilyen diagnosztikai eljáráshoz.
Kicsit rákerestem interneten, és kiderült, hogy egy külföldi cég elég jól megél ezeknek a vevőhülyítő készülékeknek az eladásából, úgyhogy arra gondoltam, hogy ez nálunk még csak most indul, és jobb, ha időben szólok.

Nem (csak) az a baj, hogy szegény hiszékeny beteget becsapják, és találnak nála mindenféle problémát, ami nincs is, aztán homeopátiás (azaz placebo) szerekkel kezelni kezdik, hanem az, hogy ez egy komoly képalkotó vizsgálat érzetét kelti a betegben, és azt hiszi, hogy ha nem találnak nála semmit, akkor nincs is baja. Tehát ha fáj a hasában valami, és elmegy egy ilyenre, és a fekélye, fertőzése, ne adj' Isten daganatos betegsége helyett találnak valami kamu anyagcserezavart, arra fölírnak cukros vizet, akkor megnyugszik, hogy nincs is semmi baja, és nem megy el orvoshoz.
A hiszékeny emberek ilyen becsapása adott esetben szerintem fölér a gyilkossággal.

Ezzel nyilván ők is tisztában vannak, mert Amerikában (vagy hol?), kitöltetnek a beteggel egy felvételi lapot, amin kábé a következőket írják:
"Tudomásul veszem, hogy ... az ESG nem diagnosztikai vizsgálat. A készülék nem arra van tervezve, hogy diagnosztizáljon, kezeljen, gyógyítson, előmozdítson vagy megelőzzön bármit is - ide érte pl. betegségeket, panaszokat, elváltozásokat, orvosi eseteket. ... Továbbá tudomásul veszem, hogy ha az EIS vizsgálat (amit az ESG készülékkel végeznek) nem mutat abnormális értékeket, abból még nem következik, hogy egészséges vagyok. ..."

Szóval ez kamu. Ezt kerüljétek!


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2010. február 21. 21:23 | Sorszám: 2745
Semjén Zsolt: Az unió döntésétől függetlenül megvédjük a magyar földet

Nagyon helyes! Az unió úgyis ellenünk fog dönteni, fölösleges az ellenkezőjében bíznunk.


Téma: Biztos az MSZP 3. helye
Egzisztenciális kvantor
2010. február 21. 21:20 | Sorszám: 90
Számomra érthetetlen és ijesztő ez a gyülölet, ami a Fideszben most már úgy látszik kötelező.

Nem vagyok Fidesz-es, csak a magam nevében tudok nyilatkozni, de speciell én sajnálom a Jobbik-osokat, nem gyűlölöm. Mások is itt a fórumon, meg én is érzem, hogy a Jobbik-ból szdsz 2.0 lesz hamarosan, akkor pedig szegény Jobbik-osok nagyot fognak csalódni. Van több ismerősöm is, aki korábban Miép-es volt, azokból ki kellett ábránduljanak, mert gyakorlatilag fölszámolták magukat, és most a Jobbik-ban bíznak, hogy ők fogják képviselni a magyar radikalizmust. Ugyanúgy csalódni fognak szegények, mint korábban. Sőt jobban.
Mpd gazduramat is sajnálom, pedig őt nem kellene. Egyszer már pofára esett az szdsz-szel, lett volna alkalma megtanulni fölismerni a hasonló helyzeteket a saját kárán.


Téma: Kopogtatók (ajánlószelvények) gyűjtése
Egzisztenciális kvantor
2010. február 21. 18:53 | Sorszám: 264
Az már hab lenne a tortán, ha mszp-sek lopnák valamelyik satelit számára. Bár mondjuk ők is tudják, a töredék szavazatok a fideszé lesznek.

És ha nem valamelyik szatelit számára lopnák? És kiderülne? Az hogy érintené vajon a szoci szavazók lelkivilá... izé hangulatát?


Téma: Biztos az MSZP 3. helye
Egzisztenciális kvantor
2010. február 21. 18:45 | Sorszám: 76
a mentelmi jog felfüggesztéseket öngyilkosság lenne nem megszavaznia

Ezt nem így rendeznék. Pl. csótány kiadásáért cserébe kérnének valami teljesíthetetlen dolgot. Pl. az államadósság fölmondását. És akkor a Fidesz lesz a hibás, aki nem akarja sem az államadósság fölmondását, sem csótány kiadatását.

Azt én nem látom, hogy egy második jobbik, harmadik mszp szituációban a vissza nem lépéssel miként segíthetné győzelemhez a jobbik jelöltjét az mszp.
Szerintem sehogy. Nekünk az lenne a legjobb. Persze minden a konkrét helyzeten múlik.

Egzisztenciális kvantor
2010. február 21. 15:03 | Sorszám: 39
Én eltudom képzelni, hogy a Jobbik a nyilvánvalóan országos szervezettségű álfideszes cédulagyűjtési akcióját egymaga kivitelezi. Van elég aktivistájuk hozzá, és megvan a teljes pofátlan gátlástalanságuk is, hogy életük első önálló parlamenti választásánál máris bűncselekményeket kövessenek el.

A stílus maga az ember. Illetve a párt. Ez a stílus a kommunisták stílusa.
Ha a Jobbik már magában is ilyen szervezett, valaki akkor is súg nekik. Már a Józsefvárosban is csaltak, pedig hol voltak még akkor az országos súlyú párttól?!. Egy újonc párt nem lehet tisztában azzal, hogy mi az a mocsokság, amit még meg lehet úszni, és mi az, amit nem. Eddig mindent megúsztak. Eddig még nem hibáztak. Nyilvánvalóan nem tőlük jönnek az ötletek.

Egzisztenciális kvantor
2010. február 21. 14:55 | Sorszám: 34
Azért szerintem a Fidesz készülhetne arra az esetre is, ha a szocik mégis csak visszalépnének a Fidesz javára.
Mert látható, hogy a kopogtatós tervüket is zseniálisan lenullázták, a szocik megint 1 lépéssel előrébb gondolkodtak. A Fidesz kitatálta, hogy begyűjti az összes begyűjthető koppantót, meg is hirdették a 2 milliós célt. Azt hitték, hogy a kis pártokon kívül esetleg a Jobbik-ot is nehéz helyzetbe tudják hozni itt-ott. Erre a Jobbik nekiállt a Fidesz nevében gyűjteni. A Fidesz föllelkesítette az embereket, és a Jobbik aratta be a termést. Ez nagyon nagy szívás.
Biztos, hogy a szociknak a második fordulóra is van még valami mocsokság a tarsolyukban. Jó lenne nem megint pofára esni.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 21. 14:26 | Sorszám: 22
a Fidesz javára abszolút nulla.

Úgy legyen! Mert mi azzal járnánk a legrosszabbul.

Egzisztenciális kvantor
2010. február 21. 14:25 | Sorszám: 21
Szóval szerintem számunkra a 3. forgatókönyv a legrosszabb: az mszp visszalép a Fidesz javára. Mivel a Parlamentbe bejutó képviselők sokkal jobban félnek a kiadatástól, így a Fidesz 2/3-ától, mint a Jobbik jó szereplésétől, a háttérben nyilván minden törvényes és törvénytelen eszközzel a Jobbik-ot fogják támogatni. Azaz valamilyen kisebbségi botrány szervezésével, és láncszavazással.

Többen valószínűsítették annak idején, hogy az EP-választásokon a szocik a Jobbik-ra szavaztak (láncszavazással, vagy csak egyszerű pártfegyelemből). Azt is tudjuk már, hogy a Jobbik az egész országban, igen jól szervezetten gyűjti a kopogtatókat a Fidesz nevében. Szerintem ilyen szervezettséget egy kis párt nem tud egymagában elérni, ehhez komoly országos hálózat szükséges, ami pl. az mszp-nek van.
Mindezekből arra következtetek, hogy ott, ahol van esély arra, hogy a Jobbik jelöltje a második fordulóban legyőzze a Fidesz-t, a szocik az összes piszkos trükkjüket újra be fogják vetni a Jobbik mellett, és közben a nagy nyilvánosság előtt a Fidesz mellé állnak.

Egzisztenciális kvantor
2010. február 21. 14:13 | Sorszám: 18
Visszalép-e az MSZP a Fidesz javára?

Pontosan ez a kérdés jutott eszembe nekem is a minap. De szerintem ezzel a Jobbik-ot segítené.

Ha az első fordulóban a Fidesz lesz az első, a Jobbik a 2., az mszp a 3., akkor a szocik 4 dolgot tehetnek:

1. Nem lépnek vissza. Ezzel valószínűleg megismétlődik az első forduló eredménye: a Fidesz nyer.

2. Visszalépnek csak úgy, és mindkét pártot elkezdik fikázni. Ebben az esetben a helyi viszonyokon múlhat, hogy ki nyeri a 2. fordulót. A szoci szavazók eléggé utálják Orbánt, gyűlölködésük esetleg ráveszi őket, hogy a Jobbik-ra szavazzanak.

3. Visszalépnek a Fidesz javára. Szerintem ezzel a Fidesz sírját ássák meg. Az egykutyázók és a Jobbik-osok igazolva látnák saját monomániájukat, a nem elkötelezett Fidesz-esek elbizonytalanodnának, és esetleg nem mennének el a második fordulóban.
Ráadásul országosan, illetve a külföld felé jól lehet kommunikálni egy ilyen eeropéernek látszó húzást, helyben meg valami cigány-magyar attrocitással lehet mozgósítani a szoci szavazókat.
Szerintem ezt fogják csiálni.

4. Visszalépnek a Jobbik javára. Ez országosan és a külföld felé negyon rosszul kommunikálható húzás lenne, nyilvánvalóvá tenné mindazt, amiről eddig a Fidesz-esek beszéltek: az mszp és a Jobbik is csak azt akarja, hogy a Fidesz-nek ne legyen 2/3-a, a Jobbik-nak esze ágában sincs kormányozni, programjuk is csak egy blöff. Ez erősítené a Fidesz-tábor összetartását, a Jobbik-osokat kicsit szétzilálná, és a szoci szavazókat sem tudná jó hatásfokkal mozgósítani, mivel őket az első fordulóra föl kellett tüzelni a Jobbik ellen is.


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 20. 10:44 | Sorszám: 1340
Miért nem héberül? Nem akarsz érvényesülni?

Téma: AZ MSZP-SZDSZ RÉMURALOM ÖSSZEOMLÁSA
Egzisztenciális kvantor
2010. február 20. 10:42 | Sorszám: 89
A bukott pártelnök-miniszterelnök a ... nemzeti radikalizmus eszközeit is felhasználná

Tegye!
Látjuk mi lett a vége annak, hogy elkezdett a szadesz vizein halászni. Most a Jobbik-ra készül rászállni.


Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 534

Téma: MSZP-kampánybukták
Egzisztenciális kvantor
2010. február 19. 21:56 | Sorszám: 63
Szerintem ez kevés. A sajtóban esetleg téma lesz, de a bíróságra emiatt nem hívják be még egyszer. Kellene valami konkrétabb.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 19. 15:56 | Sorszám: 2354
Pl. megkérdezném, hogy Simor eftáss hazahozta-e már a 800 millióját Ciprusról, vagy nem? És adózott-e utána?
Egzisztenciális kvantor
2010. február 19. 15:54 | Sorszám: 2353
Az első elég jó, de önmagában kevés. Meg kellene szüntetni a KRESZ-vizsgák hamisítását is.

Téma: Atomszupertitkos sikkasztás a Zrínyin
Egzisztenciális kvantor
2010. február 19. 14:38 | Sorszám: 63
nem Szekerest akarják itt elkaszálni?

Hajrá!
De remélem, Szekeres majd nem hagyja magát.


Téma: A Haza árulása
Egzisztenciális kvantor
2010. február 18. 20:54 | Sorszám: 145
1.6 milliárdos nyereség? Akkor az fhb elnökét ofsór simor után rögtön másodikként kellene fölakasztani. Tavaly emeltünk tőkét náluk, mivel állítólag a csőd szélére jutottak. Pedig 2007-ben 80 milliárd forintért kaptak valami 1200 milliárd értékű vagyont.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 18. 18:16 | Sorszám: 143
És azt a 217 milliárdot is vissza kell venni tőlük. Azt tőlünk lopták.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 18. 17:50 | Sorszám: 139
Stabil profit a bankszektorban
Több mint 217 milliárd forintos adózott eredményt könyvelt el tavaly a magyar hitelintézeti szektor a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatai szerint. ... a Magyar Nemzeti Bank elnöke is arról beszélt, hogy a bankok tőkearányos nyeresége 2009-ben alig maradt el a 2008-astól.

NA EZ A HAZAÁRULÁS!
Az egész ország romokban, államunk nincs, a GDP csökken, az ipari termelés zuhanása 20 éves rekordot döntött, egyre nagyobb a szegénység, egyre több a kilakoltatás, ezek pedig lubickolnak a pénzben. Ez egyáltalán nem véletlen, ők teszik tönkre az országot.
Ofsór simorral az élen az összes bankvezért egytől egyig föl kellene lógatni az V. kerületben, hogy az összes bankárnak intő jel legyen! Mindegyiket, még a csányit is! Az nem mentség, hogy pénzeli a Fidesz-t. Meg az utolsó 3 miniszterelnöknek hívott helytartót is melléjük kellene akasztani. Hogy a nyüvek rágják le róluk a húst!

Ha lennének nálunk igazi radikálisok, nem csak a Putyin pénzén tüzelt elmebetegek, már rég kigyulladt volna néhány bankfiók, esetleg a bankvezérek háza.


Téma: Atomszupertitkos sikkasztás a Zrínyin
Egzisztenciális kvantor
2010. február 18. 14:10 | Sorszám: 50
Kábítószer, vagy fegyver. Ez a kettő megindokolná a látványos letartóztatást.

Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. február 18. 13:31 | Sorszám: 1125
Nem gyűlik a kopogtató?
Pest-megye 8-asba esik Diósd is, ahol a hírek szerint a Jobbik is a Fidesz nevében gyűjt. Gondolom az mdf is megpróbálta, de a Jobbik beelőzött.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 18. 13:20 | Sorszám: 368
Szerintem pl. a helyi ügyekben kizárólag helyi egyesületek, alapítványok jelöltjeinek kellene versenyezniük az önkormányzati testületbe való bejutásért. A pártpoltikát ki kellene szeorítani az önkrományzati testületekből. Undorítóak.

Teljesen egyetértek. Főleg a legutolsó tőmondattal.
Sajnos a gyakorlat sokkal bonyolultabb. A civilek, amíg be nem jutnak az önkormányzatba, többnyire önkéntesek.
Az önkéntesekkel 2 baj van: egyrészt nem terhelhetőek, tehát nem lehet számonkérni rajtuk teljesítményt, vagy határidőket.
Másrészt ha valaki valahonnan mégis kap pénzt (önkormányzattól, párttól, lobbizó vállalkozótól), akkor nagyságrendekkel több energiát tud fektetni a civil munkába, és megy előre, mint a buldózer. Azaz a pénz diktál.
Az utóbbira mondok egy konkrét példát: a jó hírnévnek örvendő Nagycsaládosok Országos Egyesülete pénzt nyert a Miniszterelnöki Hivatal egyik pályázatán. De a pályázat úgy volt kiírva, hogy gyakorlatilag csak az egyik elnökségi tagnak és családjának a megélhetését szolgálta. A NOE-ban mindenki önkéntes, többnyire főállású munka mellett. Ha valaki mégis fizetést kap (történetesen éppen a Miniszterelnöki Hivataltól), akkor sokkal több munkát tud végezni, lesz ideje és pénze járni az országot, és a tagegyesületeknél saját magát fényezni, kampányolni a következő elnökválasztásra. (Pikantériája a dolognak, hogy a pályázati pénzből vissza kellett osztani valakinek, aki a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozik. Reméljük, hogy aki ezt a kifizetést intézte, majd elszámol egyszer a családok pénzével.)
Hála Istennek a tagegyesületekben ez a Júdás-pénzen vett nyomulás visszatetszést váltott ki. A sok önkéntes szülő és nagyszülő ha nem is tudta biztosan, de azért érezte, hogy itt valami nincs rendben. Most úgy néz ki, hogy nagy sokára az elnökségnek is kinyílt a szeme, és bevállalják az anyagi kockázatot, amivel a NOE-ra erőltetett pályázat fölülbírálása járhat.

Egy ejtőernyős, egy fizetett ember más civil szervezeteknél is át tudja venni a vezetést, és félre tudja vinni az egyesületet. Ezt csak az tudja megakadályozni, ha a tagságnak, a többségnek szilárd az értékítélete, tisztában van a veszélyekkel, magas az erkölcsi mércéje, és ki tudja lökni magából az oda nem illő, vagy a pénztől elcsábuló embereket.

A pártpoltikát ki kellene szeorítani az önkrományzati testületekből.
Ha a pártokat kiszorítjuk, akkor csak átteszük a pénzért és a hatalomért menő küzdelem színterét a helyi egyesületekbe. A helyi egyesületek pedig csak akkor nem tévelyednek el, ha a tagság erős, és helyén van az esze.
De ugyanezt el lehetne érni a párttagsággal is: legyenek erősek, erkölcsösek, okosak, és akkor semmi baj nem lesz a pártpolitizálással.


Téma: Atomszupertitkos sikkasztás a Zrínyin
Egzisztenciális kvantor
2010. február 18. 02:58 | Sorszám: 43
Egy zsarolási ügy miatt nem vonulnak ki a kommandósok, és nem paravánozzák el a bejáratot.

Téma: Börtön TOTÓ
Egzisztenciális kvantor
2010. február 17. 21:06 | Sorszám: 38
Dehogyis válogatott! Lassan többen lesznek, mint az NBI A+B játékosai.

Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. február 17. 19:06 | Sorszám: 1111
A Brüsszelben tartózkodó Bokros Lajos kedden emailban visszalépéssel fenyegette meg az MDF vezetőit.

A bajuszos még többet kér. Most megnyúzza az mdf-et is, meg a szadeszt is.

Egzisztenciális kvantor
2010. február 17. 19:01 | Sorszám: 1110
Egyébként én pontosan ezért drukkolok Seres Máriáéknak. Szerintem ők is olyan szavazókat tudnak megszólítani, akik úgyse voksolnának volna soha Orbánra.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 17. 18:59 | Sorszám: 1109
Egyetértünk. Ez valószínűleg nekik is eszükbe jutott, és bokrost megvették kilóra. Most a bajuszos megpróbál a szocik ajánlatánál többet kicsikarni ibolykáékból. Gondolom az mdf nincs olyan tőkeerős, mint az mszp.

Téma: Atomszupertitkos sikkasztás a Zrínyin
Egzisztenciális kvantor
2010. február 17. 18:53 | Sorszám: 27
Hiába butácska a történet, hiába nem áll aráynban egy zsarolási ügy az utóbbi 20 év leglátványosabb kommandós akciójával, valami valóságtartalma biztosan van.
Ha a DHL neve fölmerült, akkor valószínűleg tényleg van köze az esethez. Semmelyik médium nem vállalná föl a kockázatot, hogy hírbe hoz egy céget, aztán bíróságra megy hírnév rontás miatt. Mert hát hiába tűnik ártalmatlannak a DHL-re nézve a történet, azért csak úgy gondolkodik az ember, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.

Téma: Az oroszok újra gyarmatnak tekintenek minket
Egzisztenciális kvantor
2010. február 16. 13:05 | Sorszám: 424
A MALÉV orosz tönkretétele nem a tulaj nemzetisége miatt van,hanem azért,mert tisztelt kurmányunk adta el...

Már közel vagy az igazsághoz, de még egy kicsit tovább kell gondolnod a dolgokat.
Szóval az az állítás, hogy a ruszkikkal lehet kapcsolatot tartani, csak le kell cserélni ezt a gyurcsányista bagázst. Csakhogy ez nem megy. A gyurcsány-féléket a ruszkik választották ki maguknak, mert tudnak velük "üzletelni". Ha tisztességesen akartak volna kereskedni, akkor jó lett volna nekik Orbán is.
A Malév-ot bizony az oroszok tették tönkre.


Téma: AZ MSZP-SZDSZ RÉMURALOM ÖSSZEOMLÁSA
Egzisztenciális kvantor
2010. február 16. 12:53 | Sorszám: 42
Bérbe hazudozol itt?

Valószínű. Ráadásul - bevallottan- segítői is vannak.
Azért az nem semmi, hogy valaki(k) előre 10-20 nick-et betáraznak, készülvén az ínséges időkre, amikor majd nem lehet regisztrálni.


Téma: 2010 Facebook-kampány
Egzisztenciális kvantor
2010. február 16. 09:50 | Sorszám: 363
Akkor marad a pecsét ellenőrzése.
2006-ban egyetlen helyen sikerült elérni, hogy minimális szavazatkülönbség miatt újraszámolják a lapokat, és akkor találtak idegen szavazókörből származó pecséteket egyes urnákban. Emiatt megismételték a szavzást, és meg is fordult az eredmény. Sajnos nem emlékszem, hogy hol volt, pedig jó lenne elővenni az akkori beadványokat és indoklásokat.
Azt kellene elérni, hogy az idegen pecsét miatt semmisítsék meg az adott szavazókör, vagy választókerület eredményét. Az urnában levő idegen pecsétet lehetetlen másképp megmagyarázni, mint a félre sikerült láncszavazással. És bármilyen indoklásban, vagy ítéletben azt feltételezni, hogy a lánc kizárólag 1 ember hosszúságú volt, minimum butaság, de leginkább a választási csalásban való aktív részvétel.

Illetve azt is el kellene érni, hogy ha egy szavazókörben több szavazat van, mint ahányan aznap szavazáson megjelentek, akkor újra kelljen számolni a szavazatokat, és újra ellenőrizni a pecséteket meg a jegyzőkönyvet. Ezt még ott aznap este meg kellene csinálnia a Fidesz-es küldöttnek.

És szerintem a legfontosabb: már jóval a választások előtt hangoztatni kellene, hogy fölkészültünk a választási csalások, és a választás napján történő mozgósítás leleplezésére. Akkor talán nem mernek majd kockáztatni.

Egzisztenciális kvantor
2010. február 16. 09:26 | Sorszám: 362
A megvásárolt szavazat sajna semmiben sem különbözik a nem megvásárolttól. Egyébként nagyjából mindegynek érzem, hogy egy húskonzervért láncszavaz valaki a szocikra vagy a 19 ezer forintocskáért önként és dalolva dobja be azt a rohadt cédulát.

Óriási a különbség! Majd ha te csinálsz láncszavazást, és jól elmeszelnek érte, akkor megtudod. A választás napján mozgósítani nem szabad. Még a szavazók odaszállítása is büntethető.

Egzisztenciális kvantor
2010. február 15. 23:40 | Sorszám: 358
Utólag semmit nem ér a fénykép, tetten kell érni őket. Az meg szinte lehetetlen. De ha sikerül megzavarni a láncszavazást, az is eredmény.

A szavazókörökben kell résen lenni. Szavazólapot a szavazókörből kivinni tilos. Az bűncselekmény. Ha ilyet lát valaki, akkor rögtön följelentést kell tennie, de minimum jegyzőkönyveztetni kell az esetet. 2006-ban rengeteg ilyen volt, még dicsekedtek is azzal, hogy kiviszik a lapokat.

Aztán a legfontosabb a szavazólapok és a pecsétek ellenőrzése. Ne zavarjon senkit, hogy a szoci elnök majd sürgeti a munkát, mert hamar haza akar menni. A Fidesz-es küldöttnek kutya kötelessége 1-esével átnéznie a lapokat, és ellenőrizni a pecsétet. 1000 lapot átnézni nem olyan nagy idő. Ha más szavazókörből származó pecsétet talál, akkor pedig ki kell verni a balhét. Az a minimum, hogy jegyzőkönyv legyen belőle. Jegyzőkönyv minden incidensből legyen. De a lényeg, hogy nem szabad elintézni a dolgot annyival, hogy minden párttól, meg jelölttől levonunk 1-1 szavazatot. A láncszavazás miatt többszáz pénzért vett szavazat is lehet az urnában, meg a másik szavazókör urnájában is.
2006-ban, ha jól emlékszem, egyetlen helyen írtak ki új választást azért, mert idegen szavazólapot találtak az urnában. Viszont legalább 300 helyen volt több lap leadva, mint ahányan szavazni megjelentek. Sejtésem szerint ezek többségénél szintén találtak volna idegen szavazólapot, ha keresnek.
És természetesen szavazás előtt ellenőrizni kell a pecséteket.

Ha valaki több lapot dob be, azt is föl kell jelenteni. Figyelni kell a kezüket.
De nem valószínű, hogy ilyen lesz, mert a láncot lezáró ember, aki két (vagy több) lapot visz be, nyilván beteszi majd őket borítékba, hogy ne látsszon a több lap. Viszont ha egy borítékban több lap van, az is csak láncszavazással fordulhatott elő. Helyből jegyzőkönyv, följelentés. Résen kell lenni a borítékok kibontásánál!
Ha üres boríték van, abból is legyen jegyzőkönyv.

Általában mindenről legyen jegyzőkönyv, mert ha a láncszavazáson múlik a Fidesz 2/3-a, akkor van 2 napjuk, hogy begyűjtsék a jegyzőkönyveket, és följelentést tegyenek akár az ország 1/3-ában (2006-ban ilyen mértékű volt a láncszavazás).

Egzisztenciális kvantor
2010. február 15. 22:09 | Sorszám: 354
Arra kell majd nagyon figyelni, hogy a választás napján ne tudjanak láncszavazni.

Te valami Fidesz-es aktivistának tűnsz, úgyhogy elmondom neked is (mint ahogy a helyi képviselőnek is): 2006-ban is készültünk, és nem lett belőle semmi.
Az egyik szavazókörtől nem messze kiszúrtuk azt az autót, amelyikből a sört osztották a leszavazott alkeszoknak. Szóltunk a Fidesz-es választóköri ellenőrnek, és nem lett belőle semmi. Utána az interneten kiszúrtam, hogy az ugyanabban a helyiségben levő szavazókörök egyikében több szavazatot adtak le, a másikban kevesebbet. Megint szóltam nekik, abból se lett semmi.
Akkor nekiálltam, és kigyűjtöttem azokat a helyeket az országban, ahol több lap volt az urnában, mint ahányan szavazni megjelentek, szóltam két képviselőnek (nekik is külön, meg a kampányfőnöküknek is), akit föl tudtam hívni telefonon, azokból se lett semmi.
Utána RK-val, meg még egy fórumtárssal (szégyellem, de nem tudom kivel) beadtunk egy följelentést az OVI-hoz, azt meg elutasították.

Legyél szíves, mondjad meg nekem, hogy mit szeretnétek még kérni ezen kívül, ha láncszavazást látunk?
:grr: :grrrr:
sőt :kurvanagy-grrrrr:


Téma: 2010. ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS (Induló pártok, szervezetek)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 15. 21:50 | Sorszám: 1308
Itt mucsán Pest-megyében cigányok veszik a többi cigánytól a koppantót. Csak gondoltam szólok. Ha tudnék részleteket, nyilván mennék a rendőrségre.

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. február 15. 13:52 | Sorszám: 2665
Az MSZP bukásának oka, hogy hátat fordított a társadalomnak

Már közelítünk, de még nem az igazi.
Mikor mondják már ki, hogy az mszp bukásának oka, hogy hazudtak reggel, délben meg este?
Ha a hazugság/igazság arányt megfordították volna, most is ők nyernének.


Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2010. február 15. 13:29 | Sorszám: 843
Ott valamit elírtak. A 2002/2003-as forduló bakfity volt, nem tél. Hó az volt bőven, mert vidékre kellett mennünk temetésre és sanszos volt, hogy nem jutunk le, de túl hidegre nem emlékszem.
Ellenben a 90/91-es tél, amire Auróra kartács is emlékszik, baromi kemény volt. Egyik ismerősöm is akkor volt katona, és ő szokta mindig mesélni, hogy sok kiskatonának elfagyott a lábujja az őrségben.
Én meg éppen teherautót tanultam vezetni, és emlékszem, hogy izzítóval fölösleges volt próbálkozni. Ha nem is volt teljesen megdermedve a gázolaj, akkor is csak a légszűrőbe fújt valamilyen benzines, vagy olkoholos keverékkel lehetett elindítani a motort. Akinek ilyen nem volt, az bevitte az akksit melegbe.

Téma: Női-férfi szerepcsere
Egzisztenciális kvantor
2010. február 15. 11:21 | Sorszám: 23
Igen, Occam. Illetve valószínűleg. 2 génkészlettel már megoldható a testi sejtek végtelen változatossága, de már ez is bőven elég problémát jelent az immunrendszernek a saját sejtek fölismerésénél.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 15. 11:02 | Sorszám: 21
A kártevők, betegségek, paraziták kicselezése miatt.

Ja-ja! Mivel (szinte) nincs két olyan sejt még egy szervezetben sem, amelyikben az apai és anyai gének ugyanolyan arányban fejeződnének ki, az élősködők nem tudnak egy-egy sejtre specializálódni.

Egzisztenciális kvantor
2010. február 15. 10:46 | Sorszám: 18
Az evolúció önmagában nem zárná ki, hogy a szerepek fölcserélhetőek legyenek. De a gyakorlat mégis ezt mutatja. A homo spaiens sapiens 100-130 ezer éve alatt nem volt szükség erre, és emiatt nem is terjedtek el a szerepcseréhez kellő tulajdonságok.

OFF
Találós kérdés.
Tudjátok, miért van szükség a kétneműségre, illetve az ivaros szaporodásra, és a nemek száma miért pont 2?


Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2010. február 15. 10:34 | Sorszám: 832
Érdekes, '85-re nem emlékszem.
Viszont '91-ben (vagy '90-ben?) is ilyesmi volt. A teherautóknak alá kellett gyújtani, mert megdermedt a tankban a gázolaj. Gyulladtak is ki az IFA-k sorban, mert a sofőr alágyújtott, aztán bement valahova melegedni, meg iszogatni, és legközelebb akkor jutott eszébe újra az autója, amikor füstszagot érzett.

Téma: Női-férfi szerepcsere
Egzisztenciális kvantor
2010. február 15. 10:28 | Sorszám: 16
Gary Chapman?

Nem tudhatjuk, mi minden volt a háttérben, de annyi biztos, hogy az önfeláldozást nem értékelik a nők, hiába zsörtölődnek állandóan az önzés miatt. Azt is mondhatnám, hogy az önfeláldozás férfiatlan.
Ellenben a küzdelem férfias.


Téma: Energiapolitika
Egzisztenciális kvantor
2010. február 15. 10:16 | Sorszám: 2440
OFF

Ha mindig csak József Attilát idéznél, akkor nem vágnának ki innen állandóan.


Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2010. február 15. 10:08 | Sorszám: 830
Nem kell olyan régre visszamenni. '91-ben volt még annál hidegebb is. Hogy pontosan mennyi, arra nem emlékszem.
Az országos hidegrekordot pedig talán 2007-ben sikerült újra beállítani.
'87-ben meg 1 méter hó esett.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 15. 10:02 | Sorszám: 2338
OFF

Fölmerül az emberben a kérdés, hogy miért?
Ha már sejtjük is, hogy kinek áll érdekében ez a folyamat, még mindig nem tudni, hogy miért jó ez nekik.
Most van egy olyan tippem, hogy ez kizárólag az egyházak ellen megy. Elég sok már a hitetlen ember, de az erkölcsök, az emberi tartás még mindig a vallásban gyökerezik. Ha sikerül fölszámolni, vagy legalábbis jelentéktelenné zsugorítani az egyházakat, akkor valószínűleg már semmi nem állna útjában annak, hogy tökéletesen manipulálhatók legyenek az emberek.
Az EU-alkotmány esete, a népszerű Zeitgesit című film első harmada, a nemek forradalmának legújabb botrányai szerintem mind ebbe az irányba mutatnak.


Téma: Botrányok,botrányok...
Egzisztenciális kvantor
2010. február 14. 17:40 | Sorszám: 35
+/- 5%-ot tudnak kézivezérelni. 2002-ben lejtőn fölfelé, teljes média ellenszélben is megvertük volna a szocikat, ha nem csalnak.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 14. 14:53 | Sorszám: 32
Idézet:
bosszúból az USA a zsidó nagykövetének magyarellenes kijelentéseivel megbuktatta a kormányt

Ez önmagában kevés lett volna. Küldtek még ronwerbert + alternatív szavazatszámláló központot.


Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 484

Téma: 2010. ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS (Induló pártok, szervezetek)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 13. 16:42 | Sorszám: 1199
Ál-mszp-sek vajon miért nincsenek?

Téma: Női-férfi szerepcsere
Egzisztenciális kvantor
2010. február 13. 13:11 | Sorszám: 10
Teheti. Ha akarja, tegye is! De mindennek ára van. A domináns nőszerepnek a házasság szétesése az ára.
A nők munkába állását segíteni kell. De minden családnak magának kell mérlegelnie, hogy milyen az a munka, amelyikkel hosszú távon mindenki elégedett. Lehet egy anyuka vállalatvezető, ha a apuka is az. De ha közben apuka munkanélküli, akkor abból válás lesz.

Mint általában mindenre, erre a helyzetre is igaz, hogy mindent nem lehet egyszerre. Hogy a feleség karriert építsen, és a férj meg nem, az nem megy. Ha a feleség karriert akar építeni, akkor olyan férjet kell választania, akire még így is föl tud nézni. Akinek nem jutott ilyen férj, az meg ne ugráljon.

Egzisztenciális kvantor
2010. február 13. 11:33 | Sorszám: 0
A kezembe akadt egy női újság, amelyikben arról írnak, hogy a modern társadalomban, és főleg most a válság miatt elkerülhetetlenül fölcserélődnek néha a női és a férfi szerepek.
Egy pszichológust is megkérdeztek, aki szerint a "szigorúan tradíciókövető" szemlélet is a hibás abban, hogy a férfiaknak nehezükre esik elfogadni az új helyzetüket.

Kdeves fórumtársak, el ne higgyetek ebből egy szót se! Minden hasonló írást kritikával olvassatok, és ne próbáljatok olyat csinálni, ami nem megy!
Ugyanis a női és férfiszerepek fölcserélése legjobb esetleg is a házasság fölbomlásához vezet, rosszabb esetben a férj megbetegedéséhez, vagy halálához.

Valamiért úgy lettünk teremtve, vagy olyanok a génjeink, hogy a férfiaknak biológiai szükségletük a férfias viselkedés, a nőknek pedig a nőies. Kettőjük közül a férfi alkalmasabb a családfenntartásra, és akkor érzi jól magát, ha tényleg ő az eltartó. Elenkező esetben feleslegesnek érzi magát, aminek első következménye, hogy a nő szemében nem lesz kívánatos, hosszabb távon viszont lelki betegségekhez vezet, aminek aztán mindenféle tünetei lehetnek. Még a legártalmatlanabb az ivás (vagy egyéb szenvedélybetegség).
A nők számára a családját eltartani képtelen férfi egyre kevésbé vonzó, előbb-utóbb ki akarnak majd törni a házasságból, és keresik a domináns férfit, vagy az olyan rövidebb kapcsolatokat, amelyikben nőnek érezhetik magukat.

A munkanélküliség miatt elkerülhetetlen, hogy hosszabb-rövidebb ideig esetleg a feleség tartja el a családot, de ez inkább rövidebb legyen, mint hosszabb, mert tartósan úgysem működik. Egyik félnek sem jó. A legveszélyesebb pedig a fiúgyerekekre nézve.

Úgyhogy a nőknek azt tanácsolom, hogy hasonló helyzetben mérlegeljenek: legyenek tisztában vele, hogy a magasabb fizetésnek, a több ruhának, a gyakoribb nyaralásnak a házasság fölbomlása az ára.


Téma: keresztény-iszlám párbeszéd
Egzisztenciális kvantor
2010. február 13. 10:13 | Sorszám: 62
(Hát te miket olvasol?)

Téma: Van-e igény az antiszemitizmusra?
Egzisztenciális kvantor
2010. február 12. 18:05 | Sorszám: 193
Általában szeretem Bayert, de most hamarabb írt, mint gondolkozott. Jobb lett volna, ha csöndben marad.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 12. 18:03 | Sorszám: 192
Az ilyen perek, meg a választásokig még várható hasonló balhék nem a bőröndjeik között reszkető, és félelmükben az LMP-re szavazó zsidók számát fogják növelni, hanem a dühös gójokét. A dühös ember pedig radikális pártra szavaz. Pláne, ha a radikális párt újságja tele van zsidózással.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 12. 16:32 | Sorszám: 187
Bizony-bizony!
Az időzítés miatt az 1. pont szinte biztos. A kivitelezésben esetleg szükség volt a 2. pontban említett körökre. Az irántunk érzett ellenszenvükön kívül egy kis pénz is motiválhatta őket.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 12. 15:29 | Sorszám: 182
Na ugye, hogy ugye?!

Most akkor föltehetjük a következő kérdést: kinek volt az érdeke?
Megmondjam az űberfrankót, vagy mindenkinek világos?


Téma: OECD
Egzisztenciális kvantor
2010. február 12. 10:21 | Sorszám: 2
Ki fizeti ezeket az emeletes marhákat, és főleg miért?

Az USA. Ez nyilvánvaló. Hosszú távon megint az USA lesz a nyerő, hiába jósoljuk itt a végüket már egy ideje.

Lakhatatlan hely lehet Németország?

Pont tegnap jelent meg ez a kiváló írás (lapszemle) az MNO-n.
Az lényege, hogy az USA leszarja a szegényeket, odafigyel a középrétegre, ügyel arra, hogy csak azokat támogassa, akik iskoláztatják a gyerekeiket, fontos nekik a fiatalok képzése és oktatása, és megakadályozzák a teljesítőképes csoportok kivándorlását.
Úgy néz ki, hogy a fegyveres és gazdasági hadviselés után elkezdték a háború harmadik fázisát: a populációs hadviselést. A saját lakosságuk teljesítőképességét emelni próbálják, míg az összes potenciális vetélytársét pedig csökkenteni.
Az OECD tanulmány (legalábbis amit abból idéztél) egyértelműen ezt az irányt mutatja: meg kell semmisíteni a gondolkodásra képes középréteget, és elérni, hogy a képezhetetlen nemzedékek miatt a gazdaság szépen magától összeomoljon.
Annyi vígaszunk lehet, hogy a diw Welt szerint nem csak mi vagyunk az USA célkeresztjében. (Engem nagyon meglepett, hogy a németek gyakorlatilag ugyanazokkal a gondokkal küzdenek, mint mi, és az ő fiataljaik is ki akarnak vándorolni.)


Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. február 12. 09:53 | Sorszám: 2596
Későn jött a BKV-botrány. Legföljebb a részvételi arányra lesz hatása.

Téma: 2010. ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS (Induló pártok, szervezetek)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 12. 09:49 | Sorszám: 1160
Hú de jó az a cici! Hol van ez az iroda?

Téma: Beavatkozott a USA a 2002-es választásokba?
Egzisztenciális kvantor
2010. február 12. 09:45 | Sorszám: 53
Ez elég nagy butaság.
A magyar izzógyártást nem az EU tette tönkre, hanem a GE indiai gyára, amelyik nagyobb hasznot termel, mint a Tungsram.
A mezőgazdaságunkat és az élelmiszeriparunkat valamilyen szinten talán el tudná tartani a hazai kereslet, de az ipart már nem. Még egy lámpagyár sem tudna megélni a magyar fölvevő piacból. Nem lehetünk teljesen függetlenek, mert nem gazdaságos. Ld. még Észak-Korea. Ha meg már kereskednünk kell, akkor nem szabad összerúgni a port az EU-val.

Téma: Kitörés.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 12. 09:38 | Sorszám: 1
Éhség, nem?
Csak találgatok.

Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2010. február 11. 22:44 | Sorszám: 785
A cinkék már múltheti szakadó hóesésben is a nyitnikéket énekelték.

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. február 11. 21:56 | Sorszám: 2583
„Te leszel a jelölt, és ebben foglak támogatni” - csípte el Kiss megjegyzését a hírTV operatőre

Júdás csókja. Addig Horváth Csabát is meghurcolják.
Eastcasablanca óta tudjuk, hogy kiszpéternek volt egy egymilliárdos biznisze az Asia Centernél, csótány azon keresztül tartja őt pórázon.


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2010. február 11. 21:50 | Sorszám: 2605
Az a minimum, hogy szégyellik magukat.

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 479
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 458

Téma: 2010. ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS (Induló pártok, szervezetek)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 11. 11:02 | Sorszám: 1065
"Jóléti sovinizmus" nálunk? 2009-ben?
A többi adat is ennyire hiteles?

Téma: Van-e igény az antiszemitizmusra?
Egzisztenciális kvantor
2010. február 11. 09:43 | Sorszám: 148
Ez az egyik. Aztán van még egy sor furcsaság.
Ha én az elhurcoltak örököse vagyok, illetve az önjelölt ügyvédjük, és tényleg pénzt akarok keresni, nem pedig csak balhét csinálni, és tényleg 9 éve gyúrok erre a dologra - megkentem bírókat, ügyészeket, szakértőket, megkentem a MÁV-nál is 1-2 embert, meg a magyar kormánynál is, mert hát mégse aprópénzről van szó, és biztosra akarok menni -, akkor most indítani a pert a legnagyobb balfaszság. Ha tényleg 9 éve gyúrok erre, akkor tisztában vagyok vele, hogy most választások jönnek. Mire az ügy tárgyalásokig jut, kezdhetem előlről a kormánytagok kenegetését, a MÁV-os embereim esetleg már régen a hűvösön lesznek.
Ha tényleg pénzt akartam volna keresni, a pert még csótány idejében indítottam volna, ők amúgy is jó haverjaim, még talán peren kívül is fizettek volna. Na de ha olyan béna vagyok, hogy lemaradok csótány kormányzásáról, mert 9 éve szöszmötölök, akkor inkább várok még egy évet, és Orbánékat perelem be. Úgyis el lesznek foglalva az államadósággal, meg a külső érdekérvényesítéssel, nem fog nekik hiányozni még egy antiszemita balhé is, ők is biztosan fognak peren kívül fizetni.
Most indítani a pert a legnagyobb balfaszság volt. Már ha pénzt akarnék keresni.

Na de ha balhét akarok csinálni, akkor viszont zseniális az időzítés.

Már csak az a kérdés: kinek az érdeke?
Szeritem ez költői kérdés.

Egzisztenciális kvantor
2010. február 10. 22:16 | Sorszám: 132
Áthozom ide is, mert nem hiszem, hogy az időzítés pusztán a véletlen műve lenne. Szerintem a választási kampány része.
http://index.hu/belfold/2010/02/10/zsidok_deportalasa_miatt_perlik_a_mav-ot/
A holokauszt magyar áldozatainak hozzátartozói egy chicagói bíróságon beperelték a MÁV-ot, amiért a társaság a II. világháború alatt szerelvényeket biztosított a zsidók deportálásához. Állításuk szerint keresetüket kilenc évnyi kutatómunka előzte meg, 240 millió dollár vagyoni kár és egymilliárd dollár nem vagyoni kár megtérítését követelik.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 10. 21:18 | Sorszám: 277
2004-ben kevesebb volt a nettóm, mint 2002-ben pedig közben a bruttóm nőtt vagy 20%-ot.

Téma: Derékszögek
Egzisztenciális kvantor
2010. február 10. 15:18 | Sorszám: 41
A jól főzött minőségi szilvapálinka a LEGJOBB!
Nálam ez a sorrend: konyak és szilva holt versenyben az élen, törköly a harmadik. Futottak még: körte, barack, cseresznye, birs, ...

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 10. 13:38 | Sorszám: 253
Nyugszik a beteg, nem habzik a szája!
Korábban volt egy interjú Varga Mihállyal, ahol elmondta, hogy még nincs kialakult álláspont, mert a szakértőik egy része egységes 1 kulcsos adót akar (szja, áfa, társasági adó) az egyszerűbb adminisztráció miatt, a másik részük pedig családi adózást. Ez a kettő nyilván üti egymást.
Valószínűleg a családi adózós vonal lett az erősebb (azt hiszem, Matolcsy és csapata), mert most már nem beszélnek az egykulcsos adóról.

Mindenesetre arra fölkészülhetsz, hogy ha családban élsz, legalább 2 gyereket nevelsz, és nem keresel kiugróan sokat, akkor neked jobb lesz jövőre. De ha nincsenek gyerekeid, vagy már nem laknak otthon és kiugróan sokat keresel, akkor neked rosszabb lesz.


Téma: Demszky hattyúdala
Egzisztenciális kvantor
2010. február 09. 21:31 | Sorszám: 145
Komoly kutatások végeredményeképpen kiderült, hogy a gyerekek viselkedésbeli különbségeiért a felelős:
50%-ban a genetika, azaz öröklött különbségek,
45%-ban a kortárs csoportok, a média, a divat, és mindössze
5%-ban a szülői hatás.

El ne hidd gazduram! Az az 50% hogy jött ki? Miért nem 47%? Vagy 53%? Vagy 39%
Fogtak 100 egypetéjű ikret, különválasztották őket, majd 20 év múlva irattak velük egy személyiségtesztet, és 50%-ban egyformák voltak, 50%-ban meg nem?
És a 45% hogy jött ki? Egypetéjű ikreket próbáltak azonos családban, de különböző környezetben fölnevelni?
És különben is, a viselkedésbeli különbségeket hogyan mérik? Az emberi tulajdonságok számossága véges? Meg vannak határozva valahol ezek a tulajdonságok? Létezik netalán ISO szabvány az emberi viselkedés mérésére?
És ha egy gyerek ingerszegény környezetben nő föl, vagy csak a társadalomtól elzárva, akkor neki csak 55%-nyi ilyen tulajdonsága lesz?
Én úgy hallottam, hogy az egymástól távol nevelt egypetéjű ikrek is jobban hasonlítanak egymásra szokásaikban, mint a kétpetéjűek? Ez akkor most butaság? Vagy urbánus legenda?
És az az 50% mindenkire érvényes, vagy van annak valamekkora szórása? Esetleg vannak olyan öröklött tulajdonságok, amik meghatározzák, hogy az adott gyerek mennyire fogékony a környezeti hatásokra? Autista gyerekekre is érvényes az 50-45-5? Ha rájuk nem, akkor még kikre nem? És a tie(i)dre? És a többiekére?

Be ne dőljünk már ilyeneknek! Ez pontosan akkora sarlatánság, mint az asztrológia, vagy a kínai horoszkóp. Szerintem azt az 50%-kot valamelyik megmondóember meghasalta, mert neki az szimpi volt, a többi birka meg már csak bégeti ész nélkül. Pont, mint az asztrológiát.


Téma: Golf áramlat
Egzisztenciális kvantor
2010. február 09. 17:34 | Sorszám: 33
Kávéval nem működik. Még fürdőkád vagy WC lefolyóval sem mindig. Elég kicsi az a Coriolis-erő ahhoz, hogy ne tudja kompenzálni a lefolyó enyhe asszimetriáját.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 09. 14:28 | Sorszám: 198
A komancsok átirányítottak 150-200 ezer szavazót

Na erről van szó. Mármint az átirányításról. A gyakorlatban ez csak láncszavazással megy, másképp nem. Ahhoz a Fidesz-nek pedig sem apparátusa nincs, sem pénze, és még talán hajlandósága se.


Téma: ÉVÉRTÉKELŐ 2010. FEBRUÁR 5.15 ÓRA
Egzisztenciális kvantor
2010. február 09. 10:23 | Sorszám: 564
A másikat is le kellene írnom 100-szor, mert fontosabb.

Még mindig nem értem, hogy minek kellett a bankoknak ennyire nekimenni. Nem látom a politikai hozadékát csak a veszélyeket. Kicsit úgy tűnik nekem, mintha beküldték volna a ringbe.
Sebaj, örüljünk neki, hogy nem beszari alak!

Egzisztenciális kvantor
2010. február 08. 23:03 | Sorszám: 561
Orbán a beszédében kiállt a lakáshitelesek mellett is.

Téma: 2010 Facebook-kampány
Egzisztenciális kvantor
2010. február 08. 22:56 | Sorszám: 275
Én sem vagyok oda ezért a fészbúk dologért, de ha a Jobbik-nak ennyire fáj, akkor biztos van értelme.
Az irigyek mutatják a helyes utat.

Téma: Minden a halálról. Végállomás vagy átszállás?
Egzisztenciális kvantor
2010. február 08. 22:00 | Sorszám: 2057
A küzdés is elmúlik, és az akarat is. Még a beletörődés is, mert átalakul megnyugvássá. Ott a halálhoz közel semmi nem fáj, semmi nem hiányzik, semmi nem rossz.
Csak innen nézve szörnyű a semmi.

Téma: ÉVÉRTÉKELŐ 2010. FEBRUÁR 5.15 ÓRA
Egzisztenciális kvantor
2010. február 08. 21:53 | Sorszám: 555
A címen kívül is van benne érdekes?
Egzisztenciális kvantor
2010. február 08. 21:52 | Sorszám: 554
Akkor visszatérve a témához megjegyzem, hogy szerintem a beszéd egy része igen kemény volt. A bankok akár hadüzenetnek is vehetik, úgyhogy ők most biztosan lázasan törik a fejüket mindenféle vészforgatókönyvön.
Igazából nem is értem, hogy Orbánnak minek kellett most így nekik mennie. Talán nem biztos a 2/3, és Orbán ettől reméli a bizonytalan emberek aktivizálódását? Vagy megvan már a 2/3, ha sikerül elcsípni a radikálisabb fellépést várók listás szavazatait?
Mindenesetre szerintem ez volt az utóbbi 20 év leghazafibb és legbátrabb beszéde. Érdekes, hogy minden elemző azt hozta ki, hogy Orbán biztonsági játékot próbált bemutatni.

Hajrá Magyarország, hajrá Orbán Viktor!

Egzisztenciális kvantor
2010. február 08. 21:42 | Sorszám: 551
Már ne haragudj, de ha olyan fényképpel kezdik a cikket, akkor én nem olvasom tovább.

Téma: Hányan fagynak halálra ezen a télen?
Egzisztenciális kvantor
2010. február 08. 21:20 | Sorszám: 158
Talán úgy érzi, h még elég erős az önálló életre - ezt tiszteletben kell tartani.

Látom, nem érted a lényeget. Kritikus agyvérzést írt, de számos más oka is lehet, ha egy idős ember bekattan. Ő azt hiszi, hogy tud egyedül élni, esetleg még agresszívvá is válik, ha marasztalni akarják, de a valóságban magatehetetlen. Az ilyen öregeket általában leszedálják, és családnál, vagy egy otthon ápolják. De leszedálni gonoszság. Kiengedni az utcára felelőtlenség. Hogy legyen ilyenkor okos az ember?


Téma: 2010 Facebook-kampány
Egzisztenciális kvantor
2010. február 08. 20:13 | Sorszám: 263
Ha hallgattad, vagy olvastad volna OV évértékelőjét, vagy egyszerűen csak beszélnél angolul, akkor tudnád, hogy a "fan" ventillátoron és rajongón kívül szurkolót is jelent. Nem az útburkolat javítót, hanem azt, aki drukkol a csapatának, vagy kedvenc játékosának.

Amúgy nem mintha a Kárpátiával bármi bajom lenne, csak a nagy mellényed zavar, amikor megkérdem, hogy az alábbi helyek közül hova fér be 10000 rajongó?
Jan. 15. / HATVAN / művelődési ház / 21.00
Jan. 16. / MEZŐKÖVESD / sportcsarnok / 21.00
Jan. 22. / KISVÁRDA / sportcsarnok / 21.00
Jan. 23. / DABAS / sportcsarnok / 21.00
Jan. 29. / BALASSAGYARMAT / sportcsarnok / 21.00
Jan. 30. / KUNMADARAS / művelődési ház / 21.00


Téma: Beavatkozott a USA a 2002-es választásokba?
Egzisztenciális kvantor
2010. február 08. 17:42 | Sorszám: 27
A KGST-t a következő viccel lehet jellemezni (javítsatok ki, ha rosszul írom):
Egyiptomban a régészek kiásnak egy piramis alól egy élő fáraót és a tevéjét. Hívnak is gyorsan egy tolmácsot, hogy beszélgethessenek a fáraóval. Kérdezik tőle, hogy hogyan tudott 3000 évig életben maradni a sírkamrába bezárva.
- Hát nem volt mit tenni, én ettem a tevém ürülékét, a teve meg az enyémet.
- Mit mondott? - kérdezik a tolmácstól.
- Azt, hogy 3000 évvel ezelőtt föltalálták a KGST-t.

Téma: A Fidesz "Bajnai-kormánya"
Egzisztenciális kvantor
2010. február 08. 14:41 | Sorszám: 27
Maga Orbán Viktor szerintem miniszterelnökként hajlandó "feláldoznia" népszerűségét az országért.

Nyilvánvaló. Ezt 2006-ban már bebizonyította.


Téma: Beavatkozott a USA a 2002-es választásokba?
Egzisztenciális kvantor
2010. február 08. 14:30 | Sorszám: 11
Gugli + Selmeczi Gabriella + Tesco -> első találat
Egzisztenciális kvantor
2010. február 08. 14:11 | Sorszám: 6
Hm. Selmeczi Gabriella. Hm.
Ennek volt egy kiflicsücskös Tesco-s lopásos ügye is.
Sztálin atyánk szerint egy baleset véletlen, két baleset összeesküvés.

Téma: A Fidesz "Bajnai-kormánya"
Egzisztenciális kvantor
2010. február 08. 13:49 | Sorszám: 17
Két eset van: vagy kérilászló nevű politológusnak látszó hivatásos rettegő tájékozatlanabb, mint én mezei civil, vagy tudatosan hazudik.

Ha az első eset lenne a valóság, akkor üzenem neki, hogy a Fidesz szakemberei, potenciális miniszterei hónapok óta szakmai és társadalmi szervezetekkel egyeztetnek, hogy a kormányalakítás első napján kész programmal tudjanak indulni. Olyan ötleteket és javaslatokat várnak a szakmától, amik már beváltak, amiket itthon, vagy külföldön már kipróbáltak, mert nincs idő kísérletezgetni.
És alapvető változást terveznek minden téren az első naptól kezdve. Persze attól függ, honnan nézzük: valószínűleg az oktatás, az egészségügy és az adórendszer gyökeres átalakítását kérilászló nevű politológusnak látszó hivatásos rettegő még évtizedek múlva is népszerűtlen válságkezelésként fogja beállítani.

Egzisztenciális kvantor
2010. február 08. 13:37 | Sorszám: 13
Gratulálok mpd, látom, te még gondolkodsz is. Onogur már nem. Pont úgy viselkedik, mint az általa idézett kéri: mindegy mekkorát hazudok, csak ártson Orbánnak.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 08. 11:53 | Sorszám: 1081
... az interjút Eleni Kuonalakis-szal, az új amerikai nagykövettel a múlt heti Metropol-ban?
Emlegeti Orbánt, de bajnait, a szocikat, vagy úgy általában a kormányt nem. Ez eddig bíztató.
Beszél egy kicsit Anette Lantosról is. Ez már nem annyira bíztató.
Mindenesetre Brinker, vagy Foley már rég megragadta volna az alkalmat, hogy antiszemitázzon egy kicsit.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2010. február 08. 11:14 | Sorszám: 1043
Kevés gerinctelenebb, nyálkásabb ember van, mint ez a Betlen.
Valamelyik (talán a 2002-es) választási műsort ketten vezették a Baló-val, és Betlen leplezetlenül folyamatosan a szociknak drukkolt. Baló hozzá képest maga volt a kiegyensúlyozottság.
Szerintem idén a Fidesz-nek fog drukkolni.

Téma: ÉVÉRTÉKELŐ 2010. FEBRUÁR 5.15 ÓRA
Egzisztenciális kvantor
2010. február 06. 22:51 | Sorszám: 326
Egészen pontosan ez úgy van, hogy "hülyékkel nem vitatkozunk, mert lehúznak a saját szintjükre, és ott megvernek a rutinjukkal."

Téma: Minden a halálról. Végállomás vagy átszállás?
Egzisztenciális kvantor
2010. február 06. 22:45 | Sorszám: 2048
Megmondjam nektek, milyen a halál?
A halál az a halál. A nagy büdös semmi.
Az érzékek, az érzések, az emlékek szép lassan elkezdenek fogyni. Ez maga szomorú, és magnyugtató egyszerre. Semmit nem lehet tenni ellene, de nem is akaródzik. A végén már csak egy halvány emlék marad, egy icipici érzés, hogy volt még valahol, valamikor egy emlék. Azon kívül semmi. Nem sötét, nem világos, hanem semmi. Nincs. Egy vékonyka cérnaszál a mindenség, egy pici füstcsík, és ha ez is elmúlik, akkor nincs tovább az ember.
Ha ez az egy icipici érzés, ez a cérnaszál sokáig tart, mégse akar elmúlni, és egyszerre csak jön még egy gondolat, aztán a következő, aztán a többi szépen sorban, és egyszer csak az ember magához tér, akkor mámorító boldogság fogja el, és bénító félelem egyszerre: Úr Isten! Ott volt a halál. Ott mellettem. És majdnem eltűntem benne. És nem rajtam múlt. Azt a cérnát vigyázta vajon valaki, hogy ne fogja a Párkák olója?

Téma: LAPÁT
Egzisztenciális kvantor
2010. február 06. 21:17 | Sorszám: 129
Panem et circenses.

Nem kell Kánaán, csak kenyér, meg cirkusz. A cirkusz a szocik nagyágyúk lecsukása lesz, és a bűneik részletes bemutatása.


Téma: ÉVÉRTÉKELŐ 2010. FEBRUÁR 5.15 ÓRA
Egzisztenciális kvantor
2010. február 05. 22:40 | Sorszám: 251
Ne vigyorogj, veled fogjuk kezdeni, törpicur.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 05. 22:35 | Sorszám: 250
Akkor meg ahhoz kell a külső ellenőrzés, hogy eldöntse az ember kivel párbajozik, és kibe rúg bele. Különben ez ember előbb-utóbb Istennek hiszi magát, és mindenkibe belerúg. (Ld. még orvosok és bírók. Amikor a bíró rájön, hogy mégsem Isten, akor alkoholista lesz. A dokiknál nem tudom, mi a tipikus kimenetel.)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 05. 22:16 | Sorszám: 245
Mondtam neki, fogadd el a meghívást, mosolyogj, egyél-igyál, aztán másnap reggel vágd ki őket, mint a macskát sz@rni.

Lehet, hogy az élet téged igazol, de nem mindenki ilyen. Én pl. hasonló helyzetben keményen beszóltam nekik (szemtől szemben, nem hátba), azóta félnek tőlem, mint a tűztől, a hátam mögött pedig keményen fúrnak. Magyarul szereztem egy csomó ellenséget. De akkor sem bírom a hízelgést.

Egy ideje már úgy gondolom, hogy a barátok teszik a jó politikust. A politikusnak nem szabad konfrontálódnia, ha nem muszáj, de elkurvulnia sem. Erre egy ember magában nem képes. Vagy hajlékony, és akkor előbb-utóbb eltévelyedik, vagy kemény, mint az acél, de akkor meg leköti az erejét a bozótharc.
Ha meg mégis képes lenne valaki egy személyben ilyenre, akkor az nem megy politikusnak.
Szóval kell egy csapat, amelyik tartja a helyes irányt, és egy kell egy center, aki ért az érdekérvényesítéshez. A center úgy tud hiteles és őszinte maradni, hogy nem valamilyen elvekhez tartja magát, hanem a csapathoz.

A sötét oldalon ez sokkal egyszerűbb. Ott is kell az érdekérvényesítés, de nem kell közben egyenesnek maradni. Tehát nincs szükség csapatra, elég az egyéniség.

Végkövetkeztetés: a tehetséges egyéniség veszélyes saját közösségére, ha energiáit nem tudja kifelé fordítani.

Egzisztenciális kvantor
2010. február 05. 20:43 | Sorszám: 219
Te Mesterházyról magyarosítottál Matejkára ?

Dehogyis! Skorpióról.
(Megesz a penész, hogy nem tudom, kicsoda skorpió IRL, pedig itt majdnem mindenki tudja.)


Téma: Demszky hattyúdala
Egzisztenciális kvantor
2010. február 05. 20:38 | Sorszám: 106
Ja-ja. verók sincs még börtönben, pedig nagyobb gazember, mint hunwald.

Téma: Nagykoalíció: Jobbik-MSZP-MDF-Szdsz
Egzisztenciális kvantor
2010. február 05. 20:37 | Sorszám: 281
Pontosan ez jutott nekem is az eszembe.

Most? Jó reggelt kívánok! Az EP-kampány óta ezt szajkózzuk itt néhányan.


Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. február 05. 14:53 | Sorszám: 908
te NEM HISZED, hogy óriási közös bizniszeik vannak? Nem Orbánnak Bajnaival, hanem a 3200 mucsai fidesz-elnöknek a 3200 mucsai mszp-s képviselővel.

Az óriásit semmiképp. A közös bizniszt meg nem hiszem, hanem tudom. De ez nem úgy van, ahogy te gondolod.
Egyrészt a Fidesz-es helyeken inkább külön Fidesz-es, meg külön mszp-s bizniszek vannak, a közös ezekhez képest ritka, mint a fehér holló. És ha van, akkor is inkább mszp-KDNP közös biznisz, mert a KDNP-ben több a megélhetési politikus, mint a Fidesz-ben.
Másrészt mszp-s helyeken nincs Fidesz-es biznisz. Sem közös, sem nem közös. A szocik nem osztoznak a szajrén.
Harmadrészt ahogy távolodunk Budapesttől, ezek a "bizniszek" is egyre enyhébbek. Lehet, hogy évről évre mindig ugyanazzal a haveri vállalkozóval kötnek szerződést, de a Fidesz-es haver mondjuk Bonyhádon csak 10%-ot tesz el, rendesen megcsinálja a munkát, és közvetlenül nem oszt vissza semmilyen pénzt, hanem inkább részt vesz a Fidesz kampányában.

Az arányokkal van nálunk a baj. A szoci Leader-program korrupciós aránya 50%. (Erről valami papírjuk is van már.) A szadeszes csatornázási pályázatok korrupciós aránya olyan 70%.
Ha jön egy párt, amelyik csak 10-ot tesz el, azt se mindenhol, és legalább a munka is el van végezve, az a megváltó ezekhez képest. Mert ugye a Munkaügyi minisztérium is támogat mindenféle képzéseket munkanélküliek részére, hogy segítse az elhelyezkedésüket. Ezek a képzések méreg drágák, és haverok csinálják. De engem nem ez háborít fel, hanem az, hogy fölveszik a hatalmas zsét, és közben a tanfolyamot meg sem tartják, csak kiosztják a végén az oklevelet, hogy igazolják a teljesítést. Szerencsétlen munkanélkülinek meg van eggyel több papírja, de eggyel több szakmája nincs. Nem lenne (olyan nagy) baj, hogy a haver 50%-kal drágábban tartja a tanfolyamot, ha tényleg megtartaná.

Az arányokban van különbség. Ezért nagyon ártalmas az egykutyázás.

Egzisztenciális kvantor
2010. február 04. 20:05 | Sorszám: 872
Összevágva is jó az, amit Orbán mond. Kivételesen Kövér is jól beszélt.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 04. 19:48 | Sorszám: 870
Fél éve mondjuk, hogy buta vagy.
Amit 1:28-tól Orbán mondott, az hibátlan.
És ha ők nem is hívják majd elszámoltatásnak, de igazságtételnek biztosan kell lennie, különben 2014-ben a Jobbik fog nyerni.

Téma: 2010 Facebook-kampány
Egzisztenciális kvantor
2010. február 04. 19:36 | Sorszám: 151
Hát nem tudom, nekem ezek sem tetszenek.
Érdekes, hogy általában amiket a politikáról mond azok nagyon jók. Még itt a fészbukos videókon is. De az egyéb megnyilvánulásai nem tetszenek. Pl. azt leszögezhetjük, hogy a kolbászhoz nem ért, de mégis beszél róla.
Természetesen rá fogok szavazni, és erre bíztatok mindenkit, akivel beszélek, illetve a meggyőződéses Fidesz-eseken kívül másnak nem mondom el, hogy nem tetszenek a magánéletét bemutató videói, de attól még nem tetszenek.
Sebaj. Nem az kell, hogy szimpi legyen, hanem hogy jól kormányozza az országot.

(A jó kolbász a disznón múlik. Mindenki be tudja fűszerezni bevált recept alapján, mindenki össze tudja keverni, és le tudja darálni. De a táppal felfújt disznónak nem olyan ízű a húsa, mint a kukoricán, árpán, tritikálén, tökön neveltnek.)


Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2010. február 04. 15:16 | Sorszám: 1978
Értem én, hogy hatásos, de mi van a mellékhatásokkal? Mi lesz a gyerekkel?
Én laikusként gyereknek sem adnám a Tamiflu-t ha nem éppen az életét kell megmenteni, mert (ha jól emlékszem) neurológiai mellékhatásai vannak. (Viselkedészavar rémlik.)

Téma: Fidesz kormányprogram
Egzisztenciális kvantor
2010. február 04. 13:54 | Sorszám: 13
Ami nekem hiányzik:
- vidéki posták visszaállítása (úgy en bloc a vidék fölfejlesztése), posta fejlesztése (2002-ben még 1 nap alatt elment a normális levél is), kiszervezett tevékenységek megszüntetése
- vasúti közlekedés fejlesztése, MÁV egységesítése, kiszervezett tevékenységek (elsőnek a bérszámfejtés) megszüntetése, MÁV-Cargo visszavétele
- sorozás bevezetése (ha sorkatonaságé nem is), honvédségtől kiszervezett tevékenységek megszüntetése
Egzisztenciális kvantor
2010. február 04. 13:44 | Sorszám: 10
Borzasztó sok pénzt kell az államnak fizetni kamattámogatásként.

A nem éppen fidesznáci GKI egy korabeli elemzése szerint a kamattámogatásokra kifizetett 1000 millió forint a költségvetésnek 1100 millió többletbevételt hozott járulékok és adók formájában. Nem azért szüntették meg, mert drága volt, hanem mert bankár urak irányították az országot, és a bankoknak nem lett volna üzlet a devizahitel, amíg van forintos is.


Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2010. február 04. 13:37 | Sorszám: 1965
Egymilliót. Patikában 5900 Ft körül van, ha jól emlékszem. De nem tudom, hogy kismamáknak lehet-e adni. Mindenesetre a kismamákat célzott kampányban kellett volna tájékoztatni, és nem a kismamák halálával a többieket riogatni.
Meg azt a január közepén meghalt kismamát is meg lehetett volna menteni, ha nem küldik haza túl korán.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 04. 10:37 | Sorszám: 1951
Ha kellően gonosz és demagóg akarnék lenni, azt mondanám, a megfelelő tájékoztatás helyett direkt hagytátok meghalni a kismamákat, mert ez a leghatásosabb reklám a vakcínákra.

Nem kell ahhoz gonoszság, hogy így értelmezzük a történteket. Én is úgy gondolom, hogy itt a felelőtlenség olyan mértékű, hogy nehéz megkülönböztetni a szándékosságtól.


Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 402

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 03. 17:18 | Sorszám: 2511
Jé, most nekem is megy. Pedig délelőtt vagy 3-szor próbáltam, még a VLC után is, és mindig csak diavetítés lett belőle.
(Jó az a 8.04 LTS, ugye? Nagyon várom már a következő LTS verziót.)

Téma: 2010 Facebook-kampány
Egzisztenciális kvantor
2010. február 03. 14:11 | Sorszám: 122
Nyilvánvaló. Amikor az ember 1 órán át lapátol, és utána még fél órát söpör, akkor már váltogatja. Meg azon is múlik, merre kell söpörni.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 03. 14:07 | Sorszám: 121
Akinek van facebook elérése szólhatna már OV-nak, hogy ne égesse magát ezekkel a beállított fényképekkel.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 03. 14:02 | Sorszám: 118
Jobb kéz, bal kéz nem számít. Nem ezért áll bután a kezében.
Hanem azért, mert ujjal fogja. A seprűt, ha nem csak megmutatjuk a hónak, akkor markolni szoktuk.
Meg azért is, mert a havat a széléről szoktuk söpörni, a tiszta járdától kezdve. Nem a havas rész közepét jobbra-balra.
A gyerekeim is jobban söprik a havat.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 03. 13:30 | Sorszám: 2506
vlc mmsh://streamer2.carnation.hu/mtvod2/mareggel/2010/02/03/mareggel_100203.wmv?MSWMExt=.asf
Egzisztenciális kvantor
2010. február 03. 13:27 | Sorszám: 2505
Ubuntu alól nekem is csak 1 fps-sel megy. De a VLC viszi: `vlc mmsh://streamer2.carnation.hu/mtvod2/mareggel/2010/02/03/mareggel_100203.wmv
?MSWMExt=.asf`
Még szíkelni is lehet benne. 1:06:00 körül kezdődik Keller.

Téma: Kik állnak az "öszödi beszéd" mögött?
Egzisztenciális kvantor
2010. február 03. 11:37 | Sorszám: 18
Cui prodest?
Ezt már megtárgyaltuk ezerszer. A későbbi fejlemények (konkrétan Budapest sikeres megtartása) azt sugallják, hogy maga csótány (vagy a csapata) volt a kiszivárogtató.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 03. 11:33 | Sorszám: 17
Ne legyél már ennyire álnaív! Tény, aminek utánanézhetsz: az újságok kapták meg először.
A többit sem alátámasztani, sem cáfolni nem tudod. Nálad a Fidesz-utálat a vallásos hitet helyettesíti.

Téma: Gazdasági válság
Egzisztenciális kvantor
2010. február 03. 11:27 | Sorszám: 133
12 éve ugyanazt a baromságot nyomatja, és most (konkrétan tavaly) egy kicsit közelebb került a valóság az ő dumájához.
Olyan ez, mint évtizedeken keresztül ugyanazokkal a számokkal lottózni: egyszer majd csak bejönnek.

Amúgy meg szerintem Drábiknak továbbra sincs igaza. Folyamatosan valami nagy globális kifosztó mumust vizionál, pedig a nagy globális kifosztó mumus ugyanúgy szívni fog, mint mi. Egyáltalán nem biztos, hogy akik a következő krachból jól jönnek ki, azok már most dolgoznak a következő krachon.


Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 387

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. február 03. 11:09 | Sorszám: 2439
az MSZP budapesti elnöke végül nem reagált arra a kérdésünkre, hogy miért kellett visszalépésre bírni - a még meg sem gyanúsított - Hagyót, ha egyébként a kétszeres gyanúsított Hatvani képviselőjelölt lehet, illetve maradhat

Pedig ez egyszerű. Csak az mszp soha nem fogja bevallani.
Hagyónak előkelő listás helye volt. Az ér is valamit, és a mögötte levők mind meg is akarták fúrni.
Egy egyéni képviselői jelöltség teljesen értéktelen, ott nincs tolongás.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 03. 10:57 | Sorszám: 2497
Nagyon jók!
Nekem az utolsó is tetszett, meg a kisfiú 4 perc körül. Kár, hogy nem tudott legalább fekete cipőt fölvenni.

Téma: BKV
Egzisztenciális kvantor
2010. február 02. 22:04 | Sorszám: 476
Informátoraink szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök behívatta Hagyót, Steinert és Horváth Csabát, hogy „fogják vissza magukat” – hogy ez mit jelent, azt bízzuk olvasóinkra. Úgy tudjuk, nagyjából ebben az időben Demszky Gábor is jelezte a szocialista pártvezetésnek, hogy valami nincs rendben az ügyek intézésével.

Húha! Hagyó mohósága még demszkájnak meg csótánynak is sok volt? Az már tényleg dúúrva!

Na én két dolgot nem hiszek:
- hogy csótány finnyáskodott volna valaha is valamilyen lopás miatt
- demszky szintúgy
Sokkal hamarabb elhiszem, hogy a szadesz sajnálta tőle a pénzt.
A HVG-ből se lesz szalonna.


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 02. 21:54 | Sorszám: 1038
Csak legalább április 11-ig ne legyen túl nagy balhé!

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 382

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 02. 16:15 | Sorszám: 1031
Szerintem hitelt kellene fölvenni. Amíg még adnak.
Most már úgyis annyival tartozunk, hogy nem nekünk kell aggódni miatta.

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. február 02. 16:05 | Sorszám: 2429
Én már tényleg csak egy kávét kérek…

Én meg egy sört!


Téma: Háttérben?
Egzisztenciális kvantor
2010. február 02. 13:37 | Sorszám: 10
http://hu.metapedia.org/wiki/Zsidók_a_magyar_közéletben#G

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 02. 13:33 | Sorszám: 1022
Kínában nagyon súlyos társadalmi válság is van (kialakulóban). Egy ideje a pórnépnek már csak egy gyereke lehetett, és mostanában olyan gyerekek kezdenek felnőni, akik már unokának is egykék voltak. Ezek az önző gyerekek nem fognak tudni se, meg akarni se családot alapítani, és várhatóan Kína népessége nagyon meredeken el fog kezdeni csökkenni. Meg el is fognak öregedni, és azt hiszem, náluk nincs nyugdíj.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 02. 09:58 | Sorszám: 1011
Kínát is berángatták a pöcébe?

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. február 01. 21:00 | Sorszám: 2414
azért nem távolították el eddig Hagyó Miklóst a jelöltlistáról, mert az MSZP egy demokratikus párt


Téma: 3.60-as kenyér?
Egzisztenciális kvantor
2010. február 01. 20:46 | Sorszám: 94
Apropó kenyér! Be kellene már vezetni a kenyérre is valami szabványt, vagy legalább a "fehér kenyér", "félbarna kenyér" nevű termékekre, hogy ne lehessen mindenféle sütőporos, adalékos szemetet eladni kenyér címén. Mondjuk úgy, mint a pálinkára.

Téma: Megfejtettem a Haider-rejtélyt
Egzisztenciális kvantor
2010. február 01. 11:36 | Sorszám: 36
Az egy strand, kérlekszépen, a tenger kicsit beljebb kezdődik. Azért tudom, mert épp egy szőke cicával feküdtem a pokrócon, de ez a barna meglátott, és nagyon kikaptam tőle este.
Egzisztenciális kvantor
2010. február 01. 10:37 | Sorszám: 27
Szerintem merénylet volt, méghozzá igen béna fajta, mert nagyon nagy tüzijétákot rendeztek utána, hogy Haider emlékét bemocskolják. Már régen volt, de úgy emlékszem, hogy Haider túl is élte az egészet, és a kiérkező orvosnak kellett befejezni a műveletet.
Ha balesetet akartak volna rendezni, akkor olyat csinálnak, mint Tollernél. Esetleg megkérek egy pótos teherautót, hogy járjon pont arra aznap este, és amikor Haider szembe jön, fékezzen blokkolva úgy, hogy a pótkocsi átmenjen az út baloldalára. Majd utólag előveszünk egy részeg biciklist, vagy egy kutyát, ami miatt hirtelen fékeznie kellett a sofőrnek. (A babakocsis nő az éjszaka közepén azért kicsit meseszerű.)

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. február 01. 00:07 | Sorszám: 76
Az is lehet, hogy sámlira ültetik, mint a török nagykövetet.

Téma: 3.60-as kenyér?
Egzisztenciális kvantor
2010. február 01. 00:04 | Sorszám: 36

A legidősebb gyerekünk most akkora, mint amekkora én voltam, amikor tízóraira iskolatejet kaptam.
Kannás tejre én már nem emlékszem. Én csak zacskós tejért, meg kenyérért jártam boltba. Két liter tej és egy kenyér kijött egy tízesből, de azt hiszem, egy téli fagyira már nem futotta a visszajáróból.

Téma: BKV
Egzisztenciális kvantor
2010. január 31. 23:56 | Sorszám: 436
Ez az! Ha az utakat se magyar cég építi, akkor mit keresnének rajtuk magyar buszok?

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. január 31. 23:30 | Sorszám: 74
Nekem meg az jutott eszembe, hogy az asztalnál ülők közt Orbán etnikai kisebbség lesz.

Téma: 3.60-as kenyér?
Egzisztenciális kvantor
2010. január 31. 23:26 | Sorszám: 27
Arra akartam kilyukadni, hogy a BKV jegy a legjobb befektetés. Ha a buszjegy is piaci alapon drágult volna, akkor most 100 Ft lenne. A többit az eftássak ellopják.
Hogy a svéd modellnél maradjunk, Stockholmban 15 Korona egy jegy, azaz köbö 400 Ft.

Apropó a tejre emlékszik valaki? Nekem az rémlik, hogy a 2 decis dobozos tej 1 Ft volt, de a literes biztosan nem volt 5.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 31. 14:30 | Sorszám: 0
Emlékeztek még, amikor 3 Ft 60 fillér volt a kenyér? Emlékeztek még, hogy a szocik állandóan ezt emlegették?
És arra is emlékeztek, hogy amikor 3.60 volt a kenyér, akkor 1.50 volt a buszjegy?
Most 200-230 körül van a kenyér. A buszjegy meg 320! Igen, megcsinálták az eftássak.

Téma: Magyarország visszavétele
Egzisztenciális kvantor
2010. január 31. 11:43 | Sorszám: 140
Kivételesen egyetértek.

Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. január 31. 11:39 | Sorszám: 814
Ügyvédek, jogászok halihó!
Tasnádit vissza kellene küldeni a börtönbe, és a hamis szakvéleményt kiállító orvost is.
Ha jól emlékszem, annak idején azért engedték ki hamarabb, mert agysorvadása volt szegénynek. Legalábbis erről lett valahogy papírja. Legutóbbi közszereplésével bizonyította, hogy a papírt vette, és a társadalomra továbbra is veszélyes. Nem kellene ilyenkor az agysorvadást megállapító ismeretlen tettest följelenteni? Ha van itt jogban jártas ember, akkor összedobhatnánk itt is egy feljelentést.

Téma: Megfejtettem a Haider-rejtélyt
Egzisztenciális kvantor
2010. január 30. 21:31 | Sorszám: 4
Fenyő gyilkosság?
Móri mészárlás?

Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2010. január 30. 21:25 | Sorszám: 705
Köbö akkor nálunk is elállt. Itt 30 centi esett. De biztos jön még valami, mert hasogat a fejem.

Téma: MEGLESZ A KÉTHARMAD?
Egzisztenciális kvantor
2010. január 30. 21:19 | Sorszám: 181
Nem, csak mérges.
A beszólásért elnézést kérek.
De Kossuth Lajossal akkor sem illik viccelni, ha az ellenséget fikázod.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 30. 00:46 | Sorszám: 146
Szar alak vagy!
Szégyelld magad!

Téma: Számoljuk a napokat!
Egzisztenciális kvantor
2010. január 30. 00:42 | Sorszám: 346
A Szabolcs utcát is bemutathatnák. 2004-ben valami 3 milliárdért újították föl a haematológia osztályt, 2006-ban a sebészetet (talán 1 milliárdért?), 2007-ben pedig bezárták.

Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. január 29. 16:10 | Sorszám: 771
Kopj le!

Téma: MEGLESZ A KÉTHARMAD?
Egzisztenciális kvantor
2010. január 29. 10:41 | Sorszám: 107
Bebarnult a nadrág?
Egzisztenciális kvantor
2010. január 29. 10:39 | Sorszám: 106
Lehet, de amit én írtam, az is igaz. Bár nem határoztam, meg, hogy mit tekintek vidéknek. Mondjuk Ózd már ne legyen vidék.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 29. 10:08 | Sorszám: 101
Több elemzés szerint is itt csak úgy szerezhet kétharmadot a Fidesz, ha letagadja hogy kétharmadot akarna.

Pedig ez nem igaz, és nem is következik abból, amit idéztél. Az már nyilvánvaló, hogy a Fidesz nyer. Ha nem buzdít a 2/3-ra, nem tűz ki újabb célt a választók elé, akkor esetleg pont a Fidesz hívei maradnak otthon, mondván, hogy úgyis nyerünk, miért pont én menjek el szavazni.
Valószínűleg ezt a Fidesz is így látja, ahogy én, mert az eddig kirakott plakátjai mozgósítani próbálnak.
Amúgy vidéken nem lesz hiba, ott szépen libasorban mindenki megy majd a Fidesz-re szavazni, mert rettenetesen utálják már a szocikat. Még talán Borsodban is. Inkább a nagyvárosok tűnnek nekem kétségesnek.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. január 29. 09:47 | Sorszám: 16
Idézet:
Arisztokrata gőg: Orbán Viktor nem lesz képviselő?
Pindroch Tamás | 2010. január 28. | Napi abszurd

"Lehet, hogy Orbán Viktor nem jut be a parlamentbe" címmel, újabb mélyenszántó cikk jelent meg Orbán Viktorról és a Fideszről az Indexen. A figyelemfelkeltő cím után a szerző megállapítja: "A pártelnökökre jellemző arisztokratikus módszer, hogy kizárólag az országos lista élén akarnak képviselőséghez jutni". Ezek után mit is gondolhat az olvasó? Orbán Viktor is így gondolkodik! De vajon miért tenné ezt?
A cikkben hosszas eszmefuttatást kaphatunk arról, hogy amennyiben megvalósul Kubatov Gábor pártigazgató előrejelzése, miszerint a Fidesz mind a 176 egyéni körzetet megnyeri, akkor lehet, hogy - töredékszavazatok hiányában - a párt országos listájáról senki sem jut be a Parlamentbe.

Helyes, mit is mondhatnánk minderre. A cikk szerzője a hipotézis megerősítése érdekében 1990-től lajstromozta a győztes pártok választási eredményeit, felsorolva az elnyert egyéni, megyei és országos listás adatokat. Mindezzel bizonyítva azt, nagyon is elképzelhető, hogy Orbán Viktorból nem lesz országgyűlési képviselő. Hiszen a pártelnök nem indul egyéni körzetben, a hatalmas egyéni Fidesz-győzelem miatt pedig az országos lista élén bukik el. Leegyszerűsítve: Orbán Viktor lehet a kétharmados győzelem legnagyobb vesztese. Rajta röhöghet a világ.
A derék Index azonban a nagy nekiveselkedésben elfeledkezett egy fontos tényről: a pártelnök megyei listát is vezethet, ezt senki nem tiltja meg a számára. Ráadásul erre is lehetett volna példát találni, csak annyi lett volna a teendő, hogy rápillantanak Orbán Viktor parlamenti adatlapjára. Ebből - még az Index számára is - kiderül, hogy az "arisztokratikus pártvezér", Orbán legutóbb sem az országos listáról, hanem a Pest megyei listáról került be az Országgyűlésbe. Az sem elhanyagolható tény, hogy a pártelnök az eddigi öt választásból mindösszesen két alkalommal szerzett mandátumot az országos listáról.

Mindebből egyenesen következik a kérdés: Orbán egy nem várt huszárvágással talán most is valamelyik megyei lista élére áll? Debreczeni Józseftől tudjuk, hogy ez az ember mindenre képes, még erre is. Különben is, hitelesen hogyan tehetné tönkre a Parlamentet és a demokráciát, ha nem lenne országgyűlési képviselő, csak miniszterelnök?


Rosszindulatúak is, buták is.
Orbánnak muszáj az országos lista élén lennie, mert az a lista lesz rajta a szavazólapon.


Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. január 29. 09:41 | Sorszám: 2331
Ezeket ki pénzeli? Nem baj, hogy pénzelik őket, mert a baloldalt aprítják, de mégiscsak furcsa, hogy ezek is pont most kerülnek elő.

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 359

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. január 28. 14:24 | Sorszám: 981
Hát ez nehéz kérdés. A nevelőszülőség már csak ilyen. A szülők tisztában vannak ezzel. Ők úgy vállalják a gyereket, gyerekeket, hogy tudják, az igazi szülő bármikor jelentkezhet, és elviheti őket. De a gyerekek ezt nem tudják. Illetve biztosan elmondják nekik, de ők ezt még nem tudják felfogni.
Ennek ellenére a nevelőszülőség jó dolog. Sok szülő nem vállalná a gyerek nevelését, ha örökbe kellene fogadni, mert nem bízik a saját egészségében, vagy az anyagi biztonságában. Aztán gyakran mégis úgy alakul, hogy felnőtt koráig náluk marad a gyerek.

Téma: Cigánykérdés megoldásának lehetőségei
Egzisztenciális kvantor
2010. január 28. 11:43 | Sorszám: 49
Néhány év múlva akkor szarban leszünk, hogy a cigánygyerekeknek is örülni fogunk. Csak azt kell elérni, hogy iskolába járjanak, és szakmát tanuljanak.

Téma: Elszámoltatás
Egzisztenciális kvantor
2010. január 28. 10:04 | Sorszám: 749
Szerintem ettől nem kell félni. A Jobbik nem engedheti meg magának, hogy kommunistákat ne adjon ki, mert abból presztizsvesztesége lesz.

Még nem látszik, de a Fidesz pengeélen táncol. Most 2/3 körüli a támogatottsága, de ha nem tud megfelelni a választók elvárásainak (márpedig annak nehéz, mert mindenki csodát vár tőlük), akkor nagyon gyorsan el fogják veszíteni ezt a kétharmadot, és örülhetnek, ha 2014-ben a második legerősebbek maradnak.
Pontosan erre készül a Jobbik. Azért kell, hogy most az mszp Kutuzovként fölégessen mindent maga mögött, hogy a Fidesz ne tudjon eredményeket elérni, és a választók a Jobbik-hoz vándoroljanak. Ezt a Jobbik egyféleképpen tudja elcseszni: akadályozza az elszámoltatást.


Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2010. január 28. 09:48 | Sorszám: 653
Úgy látom, elkezdett vedleni. Vagy legalábbis erősebben hullatja a szőrét. Nem tudom, ez mit jelent, de könnyen lehet, hogy hamar tavasz lesz és jó meleg.
Ellenben anyósom szerint hosszú és kemény telünk lesz, mert a hagymának 3 héja van (az a barna, amit nem teszünk a pörkölt alá).
Most nem tudom, kinek higyjek. A macskának, vagy a hagymának?

Téma: Tudom,hogy nem tudok semmit.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 27. 22:11 | Sorszám: 17
Na végre egy szakember!
Szóval akkor nem kell 2.4GHz-en működő differenciál-erősítős oszcillátor kapcsolás. Akkor az már világos, hogyan jön ki a magnetronból a 2.4GHz-es tér: sehogy, az igazából már kívül keletkezik a vákuumban.

Közben talán a leégést is megértettem. Elvileg üres mikróban valami olyasminek kell történnie, hogy az erősödő 2.4Ghz-es tér miatt leáll a katódáram, vagy beáll egy olyan minimális értékre, ami a veszteségeket éppen fedezi. A veszteségek pedig nyilván a mikróba belógó egyéb nem vezető anyagokon keletkeznek, mert a fémekbe nem tud behatolni a 2.4GHz-es tér, a fémek ezen a frekvencián már majdnem olyan tökéletes tükörként viselkednek, mint az optikai tartományban.
És akkor a kínai mikró azért éghet le, mert az ilyen-olyan szigetelések, amik a mikrohullámba belógnak olcsóbb anyagból készülnek, amik valamennyire elnyelik a mikrohullámot. Jól gondolom?


Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2010. január 27. 21:37 | Sorszám: 644
Na ugye, hogy ugye?!
Karácsony körül nem hittem volna, hogy a macskának megint igaza lesz.

Téma: Tudom,hogy nem tudok semmit.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 26. 22:19 | Sorszám: 1
Már nem emlékszem, hogy jött elő a mikrosütő, de a lényege a következő:
2.4GHz-en a réz (és valószínűleg még az acél is) vezetőnek számít, kiszorítja magából az elektromágneses teret. A tér behatolási mélysége saccra olyan 1/7000 cm, azaz 1.5 um lehet, emiatt a mikró falában nem folyik áram, és nem is melegíti azt.
Ellenben a csirkében levő vízbe igen jól behatol a tér, és a dipólusnak számító vízmolekulák forgatásával jól fölmelegíti azt.
Ezzel kapcsolatban 3 dolgot nem tudok:
- Hogyan jön ki a magnetronból a 2.4GHz-es tér. A magnetron egy olyan oszcillátor, amelyikre rákapcsoljuk a DC-t és 2.4GHz-en oszcillál? Egyenáram nem folyik rajta?
- Miért ég le a mikró, ha nem teszünk bele semmit? Akkor kezd áram folyni a magnetronban?

Téma: 2010. ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS (Induló pártok, szervezetek)
Egzisztenciális kvantor
2010. január 26. 21:55 | Sorszám: 828
Skorpió, meg szürke egér honleány lenne?

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. január 26. 13:50 | Sorszám: 3
Itt az idő: Orbán Viktor barátja lehet a Facebookon
Saját honlapja mellett már a Facebookon is jelen van az interneten Orbán Viktor. A Fidesz elnökének most elindult profilján videókat és fotókat oszt meg a közösségi oldal látogatóival.
Az oldal fotói között megtalálhatjuk például a választási kampányhoz készülő portrékat, valamint a fényképezés során készült „werkképeket”. Orbán egyébként mottójául a Fidesz plakátjairól ismert szlogent választotta, azaz: „Itt az idő!”

Obama kampány v2.0


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. január 26. 13:44 | Sorszám: 956
Az "egyesek" az Posta Imre. Már korábban is szerettük.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
Egzisztenciális kvantor
2010. január 26. 13:06 | Sorszám: 1
Ez volt a topiknyitó: http://www.fw.hu/remekm/forum/index.php?f=2&t=9909&m=0
Mostanság Orbán valószínűleg a kampánnyal van elfoglalva, és kevéssé aktuális a téma címe, de a korábban értünk végzett munkáját nem felejtjük. (Még ha a családi fényképeiről meg is oszlanak a vélemények.)
Egzisztenciális kvantor
2010. január 26. 13:01 | Sorszám: 0
éppen ezért kérhetnéd már a szervilis topiccím megváltoztatását

Inkább nyitok egy másik ugyanilyet, mert a régi már közelíti a 4000 hozzászólást. Meg már több, mint 99 lapos, és nem látszik az eleje.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 25. 18:21 | Sorszám: 3910
Így jártam. Arra már nem emlékeznek, hogy én indítottam az egész témát.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 25. 15:07 | Sorszám: 3901
Nem valótlan, mert az enyém.
Ha szerinted rosszindulatú, akkor annyi baj legyen.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 25. 14:58 | Sorszám: 3900
A rend az nem baj. De másképp néz ki egy kép, amikor úgy készül, hogy "gyertek, üljetek le, vegyetek valamit a kezetekbe, tegyünk valamit az asztalra, és csináljunk úgy, mintha játszanánk, te meg Flórácskám, gyere ide apucihoz az asztalon keresztül", és másképp az, amikor tényleg leülnek játszani. (Arról nem is beszélve, hogy próbáltatok ti már 5 különböző korú gyerekkel társasjátékot játszani?)
Nekem sokkal jobban tetszenek a lenti beállított képek. Helyesek azok a gyerekek úgy is.

Téma: Mitől rengett a föld Haitin?
Egzisztenciális kvantor
2010. január 25. 00:34 | Sorszám: 425
Ne fáraszd magad, csak hülyít téged! Ha jól emlékszem, ő is villamosmérnök.

Téma: Olvasás
Egzisztenciális kvantor
2010. január 24. 23:31 | Sorszám: 66
Érdekes a felsorolásod, nálam a sorrend más volt.

Én azokon az embereken akadtam ki, aiknek idejük, és lehetőségük lenne, hogy olvassanak, de inkább csak a telefonjukkal játszanak. Fölösleges lenne Gárdonyit adni a kezükbe, amíg az igénytelen ponyvaregényeket sem értik.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 24. 23:25 | Sorszám: 65
Nekünk csak dvd-lejátszónk van. Se antenna, se kábel.
Gratulálok! Nálunk is. Magunkon kívül 1 családot ismerek csak, akinél szintén nincs TV-adás. Ha valakivel beszélgetek, és ezt elmesélem, akkor úgy néznek rám, mint valami félkegyelműre. A gyerekeim miatt pedig elkezdenek aggódni, hogy milyen kegyetlenül bánok velük.

A topiknyitó felvetésére válaszolva: azért nem olvasnak, mert nem az általuk ismert nyelven íródott. szóból nehéz könyvet írni.

Ettől féltem én is, csak nem tudtam volna ilyen jól megfogalmazni. De aki Danielle Steel nyelvét sem érti, az már analfabéta, nem? Akkor ezek az emberek félnek a könyvektől. A következő lépés az lesz, hogy félni fognak azoktól, akik olvasnak, és nem néznek TV-t. Tisztára, mint a Vakok országa.


Téma: MSZP-s kampánykabaré :)
Egzisztenciális kvantor
2010. január 24. 22:39 | Sorszám: 137
Hát a szegény embernek nem a rossz kormányzati döntés az ellensége, hanem az infláció


Téma: Mitől rengett a föld Haitin?
Egzisztenciális kvantor
2010. január 24. 22:29 | Sorszám: 417
Na jó, de akkor van értelme a dolognak, ha az energia-lesugárzás és vétel egyesített hatásfoka sokkal jobb, mintha megvárnánk, hogy a napsugár leérkezzen a Földre, és itt csinálnánk belőle áramot.
Szóval az, hogy én kinyitom a mikrosütő ajtaját, még nem egy nagy újdonság. Azt sokkal nehezebb megcsinálni, hogy kinyitom a mikrosütőt, ráirányítom a TV-re, és a TV abból kapja az áramot.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2010. január 24. 22:13 | Sorszám: 964
Egyrészt elképesztő.
Másrészt úgy tudom, hogy a Gráf a legnagyobb mai földesúr.

Téma: Folyik a nyomozás....
Egzisztenciális kvantor
2010. január 24. 22:04 | Sorszám: 2
Khm. Még csak feljelentés van.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 24. 22:00 | Sorszám: 3889
Helyesek (voltak néhány éve), de nem szeretem az ilyen beállított képeket. A gyerekek szépen fölöltözve, a kislányon még cipőcske is van, az asztalon játékok, de ezt leszámítva csillogóan tiszta, a háttérben sem látszik semmilyen elhagyott ruha, szék vagy gyerekjáték, és mind a heten rajta vannak - nyilvánvaló, hogy a fénykép kedvéért ültek le az asztalhoz. Hogy egy nagycsaládban spontán módon ilyen kép készüljön, annak annyi az esélye, mint az ismert példában véletlenszerűen írógépet pötyögtető majomnak a regényírásra. (Nekem a kislány cipője volt a legzavaróbb. A valóságban valószínűleg a képkészítés előtt 1 perccel került rá, és 1 perccel később már megint nem volt rajta.)

Semmi bajom a beállított képekkel, de akkor ne próbálják spontán jelenetnek beállítani! Látsszon rajta, hogy a fénykép kedvéért ültek össze, és most mindenki a kamerára néz.

Megvan nekünk Lévai Anikó szakácskönyve. Az is tele van ilyen képekkel. Pl. Lévai Anikó szilvát magoz lekvárfőzéshez: minden rendben van a képpel, az összes kellék stimmel, kivéve, hogy Anikónak tiszta a keze és a ruhája.
Lehet, hogy a proliknak bejönnek ezek a képek, de engem pont annyira taszítanak, mint a hibátlanra retusált nők az újságokban.


Téma: Dübörög a kampány!
Egzisztenciális kvantor
2010. január 23. 00:01 | Sorszám: 135
Akkor te még nem ittál konyakot, csak szeszesitalt.
Az igazi konyak eléggé hasonlít egy jó törkölypálinkára, csak sokkal kifinomultabb. Jut eszembe, iszom is egy kis Pierre Croizet-t, hogy könnyebben emésszem a kocsonyát.

Téma: Olvasás
Egzisztenciális kvantor
2010. január 22. 23:55 | Sorszám: 20
Én eredetileg nem az ismeretszerzésre gondoltam, hanem a szórakozásra. És nem is a TV-vel való versenyzésre, mert a TV-vel nem lehet versenyezni.
De ott ül a kis fülkéjében, vagy pultjánál, nincs TV, egész nap unatkozik, és nem jut eszébe, hogy olvasással is el lehetne ütni az időt? Már mind elolvasták Rejtő, Agatha Christi, Conan Doyle, Stephen King, Lőrinc L. László és Michael Chriton összes műveit? Ha ezek megvoltak, akkor jöhetne egy kis Jókai, vagy Gárdonyi.
Régen még vették a nők a Tiffany-t, meg a Romana-t, de most már azokat sem látom. Bolti eladók közül kizárólag a könyvárusoknál szoktam látni, hogy akkor teszik le a könyvet, amikor belépek az üzletbe.
Az unalomnál minden jobb, nem? Még talán Danielle Steel is.

Téma: Mitől rengett a föld Haitin?
Egzisztenciális kvantor
2010. január 22. 23:28 | Sorszám: 373
Az igazi nem is úgy néz ki, nem is úgy hívják, hogy HAARP, és nem is úgy működik.

A japcsik valami olyasmire készülnek, hogy Japán fölé a világűrbe tesznek több négyzetkilóméternyi napelemet, ott fönt termelik a napenergiából az áramot, és a villamos energiát valahogy mikrohullámon lesugározzák. Na de itt lent mivel kapják el? Létezik már az a technológia, amivel drót nélkül energiát lehet átvinni? Mert ha igen, az bizony fegyvernek is igen jól használható lenne! Ha pedig Japánnak ilyen polgári technológiája van, akkor biztos, hogy az USA hadseregének is van.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 22. 23:14 | Sorszám: 369
Ja és még valami. Tegyük föl egy pillanatra, hogy az USA ezzel a HAARP-pal a lemezek közti feszültségből egy 7.1-es földrengést csinált. Na de ha nem teszi, akkor jövőre, vagy két év múlva lett volna magától egy 8-as.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 22. 23:10 | Sorszám: 367
Ha sokkal, de sokkal többet tudnánk a lemezekről, akkor se lehetne a mesterséges földrengést fegyvernek használni. Ugyanis ha egy adott lemezhatáron 20-30 évenként van egy földrengés, és egyet mi robbantással, vagy nullponti energiával, vagy akárhogy előrehozunk, akkor 20-30 évre el is lőttük az összes töltényünket. És ha netalán az első próbálkozás nem Teheránt dönti romba, hanem egy szomszédos kisvárost, akkor legkorábban 20-30 év múlva gyakorolhatjuk újra a célzást.

A másik, ami tetszik, hogy az USA szupertitkos fegyverének fényképeivel tele van az internet. Én azért egy kicsit jobban vigyáznék egy ilyen titokra.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 22. 22:56 | Sorszám: 366
Hát még a "meg minden"!

Téma: 2010. ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS (Induló pártok, szervezetek)
Egzisztenciális kvantor
2010. január 22. 22:31 | Sorszám: 704
Nekem 8.

Téma: MSZP-s kampánykabaré :)
Egzisztenciális kvantor
2010. január 22. 22:22 | Sorszám: 81
Furcsa ez a hkovács. Hármójuk közül a legnagyobb gazember, de nem látszik a fényképein. A középső így arcra egy debil, h.csaba alattomos, de hkovács amolyan joviális öregúrnak néz ki.

Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. január 22. 22:13 | Sorszám: 713
Ha egyszer egy üzlet beindul!

Téma: Olvasás
Egzisztenciális kvantor
2010. január 22. 22:09 | Sorszám: 0
A portásoknak, vagy biztonsági őröknek kellene a legműveltebb embereknek lenniük. Rengeteg szabadidejük van, amit mind olvasással tölthetnének. (Velük ellentétben nekem alig van időm olvasni, amit nagyon sajnálok, mert sorban állnak a kiolvasandó könyvek, és vagy 5 évnyi olvasnivalót szeretnék elhozni könyvtárból, ha eljutnék oda.)
Szóval rájuk nem igaz, hogy a TV-nézés miatt hanyagolják a könyveket. Mégsem olvasnak. 8-10 évvel ezelőtt még néha-néha találkoztam olyan portással, amelyik olvasott, a többség viszont rejtvényt fejtett. Aztán szépen eltűntek az olvasók, és mostanra a rejtvényfejtők is. Manapság már csak a telefonjukkal játszanak, vagy csak néznek ki a fejükből. (Az nem igaz, hogy nem lenne szabad olvasniuk, mert akkor a telefonnal sem lenne szabad játszaniuk.)

Nagyon sok olyan embert lehetne még mondani, a portásoknál képzettebbeket is, akiknek naponta több órányi szabadidejük van, mégsem próbálják hasznosan eltölteni, hanem inkább unatkoznak. Pedig annál még talán egy rossz könyv is jobb.

Mi van ezekkel az emberekkel? Félnek a könyvektől? Vagy analfabéták? Vagy is, is? Vagy ciki manapság apró betűkkel teleírt, fénykép nélküli lapokra ránézni?


Téma: Hiperolcsó buliszettek
Egzisztenciális kvantor
2010. január 22. 14:24 | Sorszám: 5
Valamelyik idióta manager így fordította le ezt: http://szotar.sztaki.hu/dict_search.php?O=ENG&&vk=&in_form=1&L=ENG%3AHUN%3AEngHunDict&W=target&M=1&P=0&C=1&T=1

(Remélem, kifér a link.)


Téma: Dübörög a kampány!
Egzisztenciális kvantor
2010. január 22. 14:19 | Sorszám: 115
Ma volt szerencsétlenségem közelről látni Tóbiás József plakátját. Tényleg fotosoppal fiatalítják őket! De Tóbiásnál ez rosszul sült el, mert a kopasz golyófeje olyan gumiszerű lett, mint Fantomasz.

Téma: Mitől rengett a föld Haitin?
Egzisztenciális kvantor
2010. január 22. 14:13 | Sorszám: 311
Most mit vigyorogsz?! Az alaszkai haarp állomásról föllőtek az ionoszférába, onnan visszapattant, és pont Haiti mellett okozott földrengést. Vagy nem láttad az idevágó tudományos oktatófilmeket a youtube-on?
Igazából a szófiai kínai követséget akarták eltalálni, de másodszorra már nem sikerült.

Téma: Hiperolcsó buliszettek
Egzisztenciális kvantor
2010. január 22. 14:02 | Sorszám: 2
Új szót tanultam: targetál, targetálni, targetálja.

Téma: Mitől rengett a föld Haitin?
Egzisztenciális kvantor
2010. január 22. 10:31 | Sorszám: 300
A becsapódás miatt nem kell izgulni. Az erős UV és kozmikus sugárzáson kívül semmi miatt nem kell izgulni, mert a bacik, vagy gombaspórák hihetetlenül ellenállóak. A gyorsulás kis méreteknél nem jelent gondot, mert pl. a pattanóbogár feje a pattanáskor 4000 g-vel indul el fölfelé, a tömegközéppontja pedig olyan 200 g-vel.

Az üstökös keringése sokkal inkább kérdésessé teszi a dolgot. Ugyanis a földön elképesztő körülmények között is van élet (még 100 fok fölött, 2-es pH-jú tömény kénsavban oxigéntől és fénytől elzárva a tengerfenéken, vagy az Antarktisz jegében), de mindenhol van víz. Azaz az üstökösben is kell lennie víznek, ami csak akkor van egy rövid ideig, amikor az üstökös a nap közelében jár.
Sokkal valószínűbb, hogy a Földön, ahol folyamatosan van folyékony víz, hamarabb alakul ki élet, mint az üstökösön, amelyiken csak évszázadonként egyszer néhány hétig.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 22. 10:18 | Sorszám: 297
70000 bruttó regisztertonna! Bazmeg!
Egzisztenciális kvantor
2010. január 21. 12:55 | Sorszám: 179
Fölösleges feltételezni, hogy az élet máshonnan jött, mert azzal csak bevezetünk egy csomó újabb kérdést: hogyan jött, honnan jött, ott hogyan lett, miért pont ide jött, hova ment még, ... ?
Egzisztenciális kvantor
2010. január 21. 11:17 | Sorszám: 162
A vírus semmiképp. Olyan, mint egy prion.
Nehezebb kérdés egy testi sejt esete, amelyik ugye a mi részünk, de nem képes szaporodni. Ugyanilyen fogós kérdés a hangya dolgozó esete: most ő csak testrész, vagy élőlény?

A vírusokra visszatérve mostanában olyanokat írnak egyesek, hogy a vírusok viszonylag fiatal (nem élő-)lények, és valahogy a rendes magvas sejtekből jöttek létre amolyan melléktermékként.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 21. 11:11 | Sorszám: 161
Vedd úgy, hogy te írtad! Nem véletlenül szoktalak a másod-nick-emnek tartani.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 21. 11:07 | Sorszám: 160
A Föld is nagyon speciális. Pl. az, ahogy a Hold létrejött. Ha nincs az a kisbolygó, akkor a Föld tengelye most párhuzamos a Napéval, és nincsenek évszakok. Továbbá ár-apály sincs.
Számolja már ki nekem valamelyik UFO-hívő, hogy mekkora az esélye annak, hogy egy Mars méretű kisbolygó sallert nyom egy Föld méretű bolygónak, de nem találja telibe, mert akkor esetleg lerepült volna a víz a földkéreggel együtt! És nem is csak ippeg súrolja, mert akkor meg nem ferdült volna el a Föld tengelye.
És hogy a törmelék nem repül túl messzire, hanem ott marad a Föld méretű bolygó körül, hogy néhány százmillió év alatt Holddá összeálljon.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 21. 10:42 | Sorszám: 151
Ha legalább egyértelmüen tudnánk kezelni, mi az az élet.

Van neki definíciója. Most néztem meg, 7 pontos a definíció. Abból a 3 legfontosabb:
- van anyagcseréje
- megőrzi az entrópiáját (homeosztázis)
- szaporodik

Egzisztenciális kvantor
2010. január 21. 10:31 | Sorszám: 149
OFF

azt gondolom, hogy az élet csak itt alakult ki a világmindenségben egyedül

Ilyet fölösleges kijelenteni, mert ha tényleg nem találkozunk élettel, akkor sem tudjuk sem bizonyítani, sem cáfolni.
Mostanában inkább egy gyengébb, és könnyebben bizonyítható dologban hiszek: ha ki is alakulna valahol civilizáció, az úgysem tudja elhagyni saját naprendszerét.

Mondjuk a Drake-formula úgy hülyeség, ahogy van. Az élet kialakulásának valószínűségét megbecsülő emberek el szoktak felejtkezni egy alapvető dologról: az evolúció sebességéről. Biztos, hogy a Hold nélkül, a földkéreg lemezeinek vándorlása nélkül, vagy a tengeri áramlatok nélkül sokkal lassabb lenne az evolúció itt a Földön, és esetleg még mindig csak a tengeri életnél tartana. Biztos, hogy a szárazföld/tenger arány is meghatározza az evolúció sebességét.

Amúgy én hajlok arra, hogy a világegyetem tele van olyan bolygókkal, amelyeken valamilyen szintű élet van. Itt a Földön az élet kialakulása csak a harmadik legnehezebb lépés volt. A legtovább a magvas sejtek megjelenése tartott - olyan 2 milliárd év. A második legnehezebb lépés a többsejtes élőlények megjelenése volt - olyan 1 milliárd év. És még a szárazföld meghódítása is majdnem annyi ideig tartott, mint az élet kialakulása. Könnyen lehet, hogy Hold nélkül ez soha nem történik meg.


Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 299

Téma: Választási esélylatolgatás
Egzisztenciális kvantor
2010. január 20. 21:10 | Sorszám: 30
(Tudom, hogy a komment nem nekem szólt, csak ez jutott eszembe róla.)
Egzisztenciális kvantor
2010. január 20. 21:07 | Sorszám: 29
Én nem mondom, hogy Vonát csótány mozgatja, csak azt, hogy nekik kampányol. Ezt teheti az mszp elleni bosszúvágyból, vagy Putyin utasítására, vagy anyagi érdekből (a Jobbik lesz a 2. legnagyobb párt, ő meg szépen bevásárolja magát oda), vagy ezek tetszőleges kombinációja által motiválva.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 20. 19:00 | Sorszám: 26
Most kivételt tehetnél. Azt írták meg, amit én már az EP választások óta hajtogatok.

Téma: Mitől rengett a föld Haitin?
Egzisztenciális kvantor
2010. január 19. 23:17 | Sorszám: 67
Ne butáskodjatok már!
Egy ekkora földrengést a világ összes szeizmológiai állomásának érzkelnie kellett. Ha viszont valami földalatti robbantás lett volna, akkor azt rögtön kiszúrták volna az egész világon mindenhol.
Hogy a jenkik kihasználják a zűrzavart, azt nem vitatom.

Téma: Harmadik út
Egzisztenciális kvantor
2010. január 19. 17:23 | Sorszám: 23
Nem csak ő tudja, mi is tudjuk.
Még valamikor tavaly Istenostora belinkelt egy 2008-as amerikai cikket, amelyikben valami hasonlót írtak. Már csak az a kérdés, hogy az a politikai irányzat mennyire kap teret az USA külpolitikájában.

Hahó Istenostora! Emlékszel még véletlenül arra a cikkre, amelyik a válság súlytotta Közép-Európával foglalkozott?


Téma: Kik fizetik az MSZP hiénakampányát?
Egzisztenciális kvantor
2010. január 18. 21:21 | Sorszám: 2
Szerinted?

Téma: A tiszta emberek listája
Egzisztenciális kvantor
2010. január 18. 11:02 | Sorszám: 13
Igazi politikus. A HV ír róla valamit, erre válaszában nekimegy a Fidesz-nek.
Legalább tudjuk, hogy a HV érzékeny helyen találta el.

Hát hülyék ülnek a Jobbik-ban, vagy ez is pont olyan megélhetési párt lesz, mint az MDF? Nekik nem muszáj 176 egyéni jelöltet állítani. Ha 1-2 jelöltjükről kiderül, hogy korrupt, akkor az többet árthat a végeredményt tekintve, mintha abban a kerületben senkit nem indítottak volna.


Téma: Greenpeace
Egzisztenciális kvantor
2010. január 18. 09:53 | Sorszám: 10
Van, aki érti, csak nem szól hozzá, hanem hümmög, meg olyanokra gondol, mint "így múlik el a világ dicsősége".

Téma: BKV
Egzisztenciális kvantor
2010. január 17. 20:21 | Sorszám: 323
Látom, titeket is az orrotoknál fogva vezetnek. Egymásnak estek itt a BKV privatizációja, meg az ingyenes bérlet miatt, pedig a Magyar Hírlap már régen megírta, hogy a fővárosi szocialisták hatalmi harca állhat a BKV-s sztrájk mögött.
(Nem akarom fényezni magamat, de én már egy hete ezt gondolom. Egészen pontosan akkor jutott először eszembe, amikor Gaskó neve is megjelent valamelyik hírben.)
Mellesleg a Fidesz most a MH cikke után szokatlanul gyorsan reagált. Mintha fejlődnének.

Nem gondolom én sem, hogy minden rendben van a BKV-nál, de biztos vagyok benne, hogy még sokáig eldöcögött volna ez a kupleráj, ha a háttérben nem ugranak egymásnak az eftássak.


Téma: Tűrhetetlen, hogy Rytko Emilia ismét összejátszik a baloldali pártokkal
Egzisztenciális kvantor
2010. január 17. 20:00 | Sorszám: 25
Ezek között van magyar is?

Téma: 2010. ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS (Induló pártok, szervezetek)
Egzisztenciális kvantor
2010. január 17. 19:56 | Sorszám: 576
Repülni fog Lévai is.

Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2010. január 16. 22:56 | Sorszám: 1869
Ha a láz mellett bármilyen más tünet is van (légúti panaszok, valamilyen fájdalom, hasmenés), és már tényleg 3 napja lázas vagy, akkor tessék elmenni dokihoz!

Téma: Pártot vegyenek !
Egzisztenciális kvantor
2010. január 16. 22:47 | Sorszám: 5
Csak a MÁV-Cargónál többet loptak, és még annál is nagyobb kárt csináltak.

Téma: Energiapolitika
Egzisztenciális kvantor
2010. január 16. 22:46 | Sorszám: 2382
Jó ötlet az a Szaharába tervezett naperőmű. Egy korábbi becslésem szerint a Szahara 10%-át lefedő naperőmű megtermelhetné az egész Föld villamosenergia igényét.
De a homok, a szél, és a napi 50 fokos hőmérséklet ingadozás miatt jó kis mérnöki kihívás egy nagyobb telep építése.

Téma: NYUGDÍJAK A VÁLASZTÁSOK UTÁN. 2010.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 16. 22:39 | Sorszám: 30
Nálunk a GYES és a főállású anyaság beleszámít a nyugdíjba. Ha a háromgyermekes családmodellt nézzük, és az érettségizett anyukákat, akkor 58 évesen úgy is elmehetnének nyugdíjba, hogy közben 12 évig otthon voltak.

Téma: A választásokra lesz pénz?
Egzisztenciális kvantor
2010. január 15. 22:04 | Sorszám: 31
Ööö, hol válaszoljak? Nem jó a link.
Szerintem 2009. március 31-én.

Téma: Gondola fórum színvonala
Egzisztenciális kvantor
2010. január 15. 21:09 | Sorszám: 128
Amerikai útlevéllel hova máshova menne?

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. január 15. 21:05 | Sorszám: 869
Köszi!
Nincs is több kérdésem.

Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. január 15. 21:03 | Sorszám: 680
De jó is lenne, ha ezek egy kupacban mind kiesnének! Talán jobban örülnék neki, mint a Fidesz 2/3-ának.

Téma: A választásokra lesz pénz?
Egzisztenciális kvantor
2010. január 15. 21:01 | Sorszám: 28
Ja még valami. Próbáltál már abból a barackból lekvárt főzni? Sajnos nem mindegyikből lehet, mert némelyikben kemény szálak maradnak.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 15. 20:59 | Sorszám: 27
Barackfát magról? Nagyon szertnék abból a barackból kérni! Ha esetleg lenne valami Gondolások találkozója, akkor szóljál már, légyszi! Vagy RK-nak, ő tudja a címemet.

Az olajfa gyümölcsfa? Ismerek olyat, aki megeszi a termését, de nekem nem jön be. Viszont az is nagyon ellenálló. Ilyet tudok adni, de szerintem találsz máshol is, mert eléggé elterjedt.


Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 279

Téma: Gondola fórum színvonala
Egzisztenciális kvantor
2010. január 15. 20:45 | Sorszám: 126
Készülj Onogur, jön a hétvége!

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2010. január 15. 17:38 | Sorszám: 866
Ez is KGB-s?

Téma: A választásokra lesz pénz?
Egzisztenciális kvantor
2010. január 15. 13:51 | Sorszám: 25
Nem mivel, hanem mibe, te agrármérnök!

Téma: Hadat viselünk a svédek ellen
Egzisztenciális kvantor
2010. január 15. 13:44 | Sorszám: 94
Az Bajorország. Nyugatabbra biztos nem így van, mert én a németeknél találkoztam először a 4 decis sörrel.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 15. 13:42 | Sorszám: 93
OFF

Ha áttennéd egy másik topikba, akkor válaszolnék rá.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 15. 13:39 | Sorszám: 91
A rossz nyelvek szerint a bevándorlókat a vérfrissítés miatt engedték be.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 15. 13:36 | Sorszám: 88
A bevándorló fiatalok a svédeket hülyéknek és gyáváknak tartják

Speciell ebben igazuk van. A nagy politikai korrektség kiirtott a svédekből minden tartást. Emellet csöndben fasiszták, de nagyon csöndben.
Azért én szerettem a svédeket, mert ha megisznak egy korsó sört, pont olyan normális emberekké válnak, mint mi, vagy a dél-európaiak. Ellenben pl. a németekkel, akik egy sörtől csöndes fasisztából átmennek hangos fasisztába.


Téma: A választásokra lesz pénz?
Egzisztenciális kvantor
2010. január 15. 11:06 | Sorszám: 21
A barackfátokkal nagyon nagy szerencsétek van. Jó lenne tudni, mibe van oltva. Mert a sárgabarck általában igenis kényes. A szilva már kevésbé, már olyan értelemben, hogy nem betegszik meg, ha nem permetezed, csak éppen termés nem lesz rajta. Mondjuk a jó talaj sokat számít, mert nálunk a rendszeres locsolás hatására kb. a fele termés megmarad szüretelésre, igaz, az meg kukacos lesz. Locsolás nélkül mind lerohad, mielőtt megérne.
Az eperfa tényleg jó példa. Néha meglepik ugyan a hernyók, de nem lesz tőle baja.
A dió határeset, meg a mandula is. Anyukámnál, meg azon a környéken vadon nő a mandula és a mogyoró. De mostanában azok is rendszeresen betegek. Gondolom, az enyhe telek miatt.

Mpd-nek üzenem, hogy létezik igénytelen meggy is. De ritka ám az olyan, nagyon meg kell becsülni, mert a legtöbb fajta könnyen elkapja a moníliát.

És mondok még egy igénytelen gyümölcsfát: füge. Majdnem mindegy neki, hogy milyen talajon nő. A fügefák egyre gyakrabban rendesen teremnek. Gondolom ez is az enyhe telek miatt van. A fügét tényleg a fügedarázs porozza?


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2010. január 14. 17:11 | Sorszám: 2394
Az egy hosszabb folyamat, és a végén valahogy az egész terület védelem alá kerül. A kertünkben tavasszal virágzik a fürtös gyöngyike, ami védett, mégsem természetvédelmi terület a telkünk. Én is építhetnék oda parkolót mondjuk most télen, amikor a gyöngyike nem látszik.
A lápok viszont alapból védve vannak törvény által, védett terület kijelölése nélkül is. Azt kell elérni, hogy azt a bizonyos rendelésre készült szakvéleményt visszavonják.
Azért is jó még az akció, mert a jövőben a "szakértők" majd jobban meggondolják, hogy belemennek-e ilyenbe.

Téma: A választásokra lesz pénz?
Egzisztenciális kvantor
2010. január 14. 16:04 | Sorszám: 0
Bizonyára olvastátok, hogy döntési moratóriumot jelentett be a kormány márciustól. Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem tudni, de annyi már biztosnak látszik, hogy a pályázatok elbírálását beszüntetik.

...
A választások előtti 4-6 hétben már nem hoz fontosabb, ... támogatási szerződésekkel kapcsolatos döntéseket a kormány

El tudom képzelni, hogy ez is a "fölperzselt föld" hadművelet része, és az önkormányzatokat akarják megfingatni. Mocsokságnak mocsokság, de már meg sem lepődöm, mert a kommunistákról mindent el tudok képzelni.
Viszont elképzelhető-e, hogy a választások lebonyolítását valahogy anyagilag elszabotálják? Pl. a BM-et csődbe viszik a választások előtt.


Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2010. január 14. 10:19 | Sorszám: 1843
egyre kisebbre szorítják le a rezisztencia kialakulásához szükséges időtartamot

Látod, ez is bizonyítja, hogy szelekció nincs is. Rezisztens példányok mindig is voltak és lesznek, csak addig nem szaporodnak el, amíg nem kezdjük el kiirtani mellőlük a többit.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 14. 10:09 | Sorszám: 1842
Jó, de ebből még nem következik az, hogy nem kell oltani. Mindent mérlegelni kell. Ha oltással feleannyi ember betegszik meg, és feleannyi hal meg, és a mellékhatások nem vészesek, akkor elvilag oltatni kell.
De mérlegelni kell a védekezés kiválasztásánál is. Ha felvilágosítással, szűréssel, és nem a gyurcsány cége által gyártott vírusellenes szerekkel olcsóbban több embert lehetne megmenteni, akkor azt kell választani.

Amúgy meg egyáltalán nem biztos, hogy egy 70%-os hatásfokú oltás nem képes megállítani semmilyen járványt, bár konkrétan a H1N1 esetében ez derült ki. A bárányhimlőt sem lehet megállítani, mert egyetlen darab vírus is fertőzést okoz. De biztos vannak gyengébb betegségek is, amit gyengébb vakcina is megállít.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 13. 22:46 | Sorszám: 1833
Akkor UV fényt kell inhalálni. Úgy már jó lesz?

Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. január 13. 22:12 | Sorszám: 675
Nem, nem. A Kossuth, az Kossuth. Erre direkt figyelek én is (ld. egy másik topik).
Jó csávó vagy, Son! (Remélem, szürkeegér megpukkad.)

Téma: Magyarország visszavétele
Egzisztenciális kvantor
2010. január 13. 22:05 | Sorszám: 103
Hétfőn, szerdán, pénteken Baló főz a gyerekeknek, sóletet libaaprólékkal, kedden, csütörtökön, szombaton Krisztina görhét öregtarhonyával. http://www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2472:lakaslevalasztas&catid=41:hirek&Itemid=63

Azóta Balóné kijutott Brüsszelbe, Baló pedig műsort kapott A Kossuthon, ahol minden reggel más beszédhibával kedveskedig a hallgatóknak. Ettől eltekintve szuper jó az írás. Csurkának írónak kellett volna maradnia. Kár, hogy más feladatot kapott.

(Melnyikovról pedig mindig tudtam, hogy másvallású provokátor. Ha így lenne ötösöm a lottón! A stílus maga az ember. )


Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2010. január 13. 21:38 | Sorszám: 1831
TB is a disease that is associated with poor living conditions, malnutrition and poverty.

Így kontárként elképzelhetőnek tartom, hogy Ukrajnában is a TBC szedi áldozatait. Amerikában is a rossz körülmények között élő négerek és a hajléktalanok körében terjed.
A TBC elképesztően gonosz egy képződmény. Még az a szerencse, hogy a napfényt nem szereti. (Tanulság: UV-lámpát kell nyeletni a TBC-s betegekkel.)


Téma: 2010. ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS (Induló pártok, szervezetek)
Egzisztenciális kvantor
2010. január 13. 15:36 | Sorszám: 379
Igen. De a centrumpárt feladata az volt, hogy az MDF-ből kiábrándult szavazókat egy kitérővel a szocikhoz vigye. Pontosan ugyanerre lehet jó a Civil Mozgalom, csak éppen az ellenkező irányban.
Majd meglátjuk.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 13. 13:55 | Sorszám: 370
Csak nyugi!
Egyrészt amelyik szavazó nem orbánfóbiás, az előbb-utóbb átjön a Fidesz-hez, a Civil Mozgalom nem tudja eltéríteni. Ha korábban nem is, akkor legkésőbb az önkormi választásokra átjönnek, mert a Civil Mozgalom még kicsi, nem lesznek jelöltjei.
Másrészt legalább az orbángyűlölők sem a Jobbik-hoz mennek.
Harmadrészt meg úgysem érnek el 5 %-ot, és minden szavazatnak örülni kell, amit elvesznek a baloldaltól.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 13. 13:48 | Sorszám: 368
Ehhez a célhoz csak drukkolni tudok. Szerintem jó az irány a cél felé, majd meglátjuk, mire elég a munkátok.

Azzal a népszavazásos aláírásgyűjtősdivel nagyon nem értettem egyet, de nyilván akkor az volt a legegyszerűbb módszer, hogy bekerüljetek a köztudatba.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 13. 10:30 | Sorszám: 358
Lehet, hogy komcsibérenc, de szerintem most jó lesz nekünk. Úgy érzésre inkább a balos tömbtől vesz el szavazatokat, mint a Fidesztől.

Téma: A Freedom House értékeli
Egzisztenciális kvantor
2010. január 13. 10:13 | Sorszám: 60
Egészen pontosan fenyegető Wagner zenére.

Téma: Meglesz a kétharmad
Egzisztenciális kvantor
2010. január 13. 09:59 | Sorszám: 1337
Meglesz bizony, ez nem kérdés!

Téma: A PPO tömegrablási akciója
Egzisztenciális kvantor
2010. január 12. 10:12 | Sorszám: 28
Autópálya matricáért sem derogál kiszállni a kútnál...

A paranoia kellemetlen, de néha kifizetődik. Egyik ismerősömet 100e Ft-ra akarták megvágni, holott SMS-ben vett autópályamatricát. Nem tudom, hogyan sikerült megúsznia a bírságot, de sok helyre kellett rohangálnia.


Téma: Oroszország, Kína, és a jövő...
Egzisztenciális kvantor
2010. január 12. 10:01 | Sorszám: 81
Kína szép lassan kikerül az energiahordozókkal zsarolható államok köréből

Valószínűleg már letettek róla. De van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez a minapi jemeni akció is valahogy Kína ellen irányul. Mint ahogy az afganisztáni katonai jelenlét is.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 12. 09:54 | Sorszám: 79
OFF

sok kis Han Solo nem érezne hatalmas zavart az Erőben

Már biztos felnőttek a gyerekeid, és nem néznek sztárvórszot. Han Solo a cowboy figura, és ő nem érez semmit az Erőben.


Téma: Mi lenne, ha összefognánk..
Egzisztenciális kvantor
2010. január 11. 22:03 | Sorszám: 93
A Gaskóból nagyon elegem van. Csak balhézni akar.

Téma: Amsterdam-Detroit-9/11
Egzisztenciális kvantor
2010. január 11. 21:57 | Sorszám: 78
Csak hogy visszakanyarodjunk a témához ..

Szóval annak idején egy mérnöki csúcsteljesítmény, és háromezernél több ember halála kellett hozzá, hogy megtámadják Afganisztánt.
Most elég lesz egy égett lábú terrorista, hogy megtámadják Jement? Mert időközben az amerikai, az angol, a francia, meg talán a cseh követséget bezárták Jemenben.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 11. 21:53 | Sorszám: 77
Ez még lehet fotosop is.
De ha mégse az lenne, akkor ugyanúgy utalna a származására, mint a kinézete.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 11. 14:53 | Sorszám: 36
OFF

Én nem emlékszem, hogy meg lenne magyarázva, hogy az oszlopok mitől törtek össze. Az emeletek lezuhanását megmagyarázták, de az oszlopokét nem. Ledőltek egy kicsit, mert fáradtak voltak.
De ez itt OFF.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 11. 10:33 | Sorszám: 4
Igen, ez lehet. Mert ennek hatására vezették be a pucérító ruhaátvilágítót Amszterdamban.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 11. 10:30 | Sorszám: 1
A Gugli az "Amsterdam Detroit terrorist Israel" keresésre ezt az oldalt dobja ki elsőnek: http://islamic-intelligence.blogspot.com/2009/12/israel-claims-responsibility-for.html

Tényleg egy újabb 9/11-re készülnének? Ha így lenne, akkor nem erről szólna a Gugli első találata.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 11. 10:26 | Sorszám: 0
Bizonyára emlékeztek a hírre, hogy egy nigériai férfi, Abdul Mudallad pénteken megpróbálta felrobbantani a Northwest Airlines Amszterdamból Detroitba tartó utasszállító gépét.

Aztán kiderült, hogy a gyanúsított, Umar Farouk Abdulmutallab egy olyan listán szerepelt, amelyen terroristákkal illetve terrorszervezetekkel kapcsolatba került személyek vannak – csaknem 550 ezren

Most meg azt írják, hogy Egy izraeli biztonsági cég mulasztása is kellett ahhoz, hogy a nigériai merénylő karácsonykor feljusson az Amszterdamból Detroitba tartó gépre.

Mi folyik itt a háttérben?
Vannak valakinek egyéb hírei is?


Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2010. január 11. 09:37 | Sorszám: 1768
Nagyon berágott rád. Úgy látom, ki akarja provokálni, hogy te is káromkodjál.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 10. 14:16 | Sorszám: 1698
Na ez már OFF

"Ismerek olyan embereket, akik hosszú ideig a legnehezebb beavatkozásokra is hajlandóak csak azért, hogy meghosszabbítsák az életüket, mert élni akarnak!"

na látod, ez az, ami teljesen degenerált....

Ebben a kérdésben nagyon nehéz okosan dönteni.
Az egyik véglet az, amikor néhány hónap vagy év szenvedés árán sikerül megmenteni gyerekeket, vagy fiatalokat akik aztán normális életet élhetnek.
A másik véglet, hogy 80 éves, agyvérzésben lebénult, vagy daganatos betegeket még évekig kínoznak mindenféle kezelésekkel. Ez nyilván feleslegesnek tűnik, főleg ha azt látjuk, hogy a megmenthető fiatalok esélyeit csökkenti az orvosra/nővérre/ágyra várakozás.
Na de ki dönti el, hogy kit érdemes megmenteni?


Téma: Csak a Fidesz akar itt kormányváltást?
Egzisztenciális kvantor
2010. január 10. 13:29 | Sorszám: 4
Igen.

Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2010. január 10. 00:30 | Sorszám: 1679
Ha az oltással egyetlen egy ember életét meg tudjuk menteni, akkor már megérte

Ez nem ilyen egyszerű, mindig mérlegelni kell. Ott nálatok eddig 5 ember halt meg az oltás miatt.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 09. 23:03 | Sorszám: 1670
Szerintem az orvosok (1-2 kivétellel) nagyon jól végzik a dolgukat. Nincs velük semmi baj.
Azt viszont meg kell érteni, hogy összetartanak. Talán jó is ez így. Hogyha valaki hibázik, akkor nam "adják ki". Azt nem tudom, hogy egymás között lerendezik-e az illető felelősségét, csak merem remélni.
Nagyjából most is ez történt. Néhány politikailag és anyagilag befolyásolt doki súlyos hibát követett el, de az orvostársadalom soha nem fogja nyíltan elítélni őket. Néhány elégedetlen hangot lehet ugyan hallani, de ne számíts arra, hogy egy olyan fegyelmezett katonát, mint Mercurius meg fogsz tudni győzni. Én is föladom.

Amúgy meg az a szabály, a felelősség áthárítása, teljesen érthető. A gyógyítás is statisztikai dolog. Vannak jól bevált kezelések, amiknek jó a statisztikája, és nem szabad megengedni, hogy az orvosok egyénieskedjenek, mert annak az ország látja kárát. Vannak előírások, ha azokat a doki nem tartja be, és valami baj lesz, akkor ő a felelős. Ha betartja, és úgy lesz baj, akkor nincs felelős. Muszáj is megvédeni a könyv szerint gyógyító dokit a felelősségtől, különben a szerencsétlen véletlenek miatt szép lassan minden orvost elveszítenénk.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 09. 22:14 | Sorszám: 1658
Pedig nem megy szembe a tényekkel. A gyerekek 2/3-a nem lett beteg. Ha 67% lenne az oltóanyag hatékonysága, akkor az jónak számítana.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 09. 22:10 | Sorszám: 1656
Mért akarod kivonni krónikus betegeket ?

Mert miattuk nem kell hisztériát kelteni, és 6 millió oltóanyagot mindenáron megvetetni velünk. Nekik van kezelőorvosuk, az majd szépen fölírja nekik, ha ő úgy gondolja. Pl. olvasni lehetett olyan esetről, hogy kemoterápiás kezelés alatt álló ember halt meg. Na az az eset szerintem orvosi műhiba, mert a kezelések miatt legyengült immunrendszerű embereket kötelező lett volna figyelmeztetni, és beoltani (persze akkor is csak valami 60% esélyük lett volna, hogy kialakul a védettség).


Téma: A baloldali maffia választási csalásai
Egzisztenciális kvantor
2010. január 09. 21:29 | Sorszám: 113
Nézd, ha a legbalosabbak is így gondolják, akkor mi az utcára megyünk, és ők is jönnek velünk. Ezt a szocik is tudják, ezért nem mernek majd nyerni.
De az biztos, hogy csalni fognak, hogy a Fidesz-nek ne legyen kényelmes többsége, és ne tudjon kormányozni.

Hahó Fidesz! Tudjátok, hogy áprilisban is lesz láncszavazás?
Készültök ellene?
Akarjátok, hogy mi is segítsünk?
Ha látunk a szavazóhelyiségek környékén autóból sört osztogatni, akkor kinek szóljunk?
És ha szólunk, akkor lesz belőle feljelentés, vagy lapultok, mint szar a fűben, mint 2006-ban?
Én tavaly fölhívtam 3 választókerületben is a képviselők kampányfőnökét, elmagyaráztam nekik, hogy mit jelent az, ha több szelvény van az urnákban, és egyik sem óvta meg az eredményt, mert a képviselőik egyéniben nyertek. Azt a néhányszor 10, vagy 100 láncban bevitt listás szavazatot meg leszarták. Pedig könnyen lehet, hogy azokkal ment el a 2006-os választás.


Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2010. január 09. 21:04 | Sorszám: 1648
Szlovákiában ... Nem lehet H1N1 vakcínát kapni se pénzért, se receptre.

Olaszországban sem. Egyik ismerősöm ismerőse ott orvos.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 09. 20:59 | Sorszám: 1646
Figyu Mercurius, ne védd a védhetetlent!
Ha a halálesetekből kivonjuk a krónikus betegeket, vagy a más betegségre fölülfertőzödötteket, akkor kizárólag a kismamák maradnak. Vagyis így utólag kizárólag a kismamáknak lett volna értelme beoltatni magukat. De mint időközben kiderült, az oltóanyag silány minőségű, 500 mikrogramm higanyt tartalmaz, ami kismamák esetében főleg a magzatban akkumulálódik, úgyhogy tökéletesen megérteném, ha a kismamák emiatt féltek volna beoltani magukat.
Az iskolások beoltása egyértelműen kidobott pénz volt, de ezt már szeptemberben is előre lehetett látni, mert kezdettől fogva azt terjesztették, hogy a H1N1 főleg a fiatal felnőtteket veszélyezteti. És ez így is lett.
Így utólag azt mondom, hogy érdemesebb volt elkapni a H1N1-et, mint beoltatni magunkat ellene. Ugyanis mint az köztudott, a hőkezelt vakcina nem ugyanazt az immunreakciót váltja ki, mint a tényleges vírusvertőzés (ld. még CTL ), és csak néhány hónapig tartó védettséget ad. Ellenben aki a H1N1-et most elkapta, az vagy 40 évig (a memória B-sejtek élettartamáig) nem kapja el megint, és sokkal nagyobb esélye van, hogy az esetleges mutációk ellen is védett lesz.

Téma: A baloldali maffia választási csalásai
Egzisztenciális kvantor
2010. január 09. 20:42 | Sorszám: 110
Nem győzhetnek. A legbalosabb ismerőseim is úgy gondolják (ezt ők mondták, nem én provokáltam ki belőlük), hogy ha véletlenül az mszp nyerne, az csak csalással történhetne.

Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2010. január 09. 01:00 | Sorszám: 1624
Máshol arra gyanakszanak, hogy mutáns vírus okozta a fatalis kimenetelt

De a vakcina arra is jó. Meg tüdőpestisre is.


Téma: A szinglik rápacsáltak
Egzisztenciális kvantor
2010. január 09. 00:43 | Sorszám: 108
Javítás: nem idén harmadszor, hanem ezen a télen harmadszor.

Téma: Molnár Oszkár "zsidózik"
Egzisztenciális kvantor
2010. január 09. 00:41 | Sorszám: 525
Én is használtam az agyam, de én túlkombináltam. Azt hittem, hogy ez csak kitalált dolog, ami a cigánygyűlöletet szítja. Be kell látnom, hogy alábecsültem az emberi gonoszságot és ostobaságot.

Téma: A szinglik rápacsáltak
Egzisztenciális kvantor
2010. január 09. 00:18 | Sorszám: 107
De szép gyerek volt ez a Szörényi-Bródy már akkor is!
Egzisztenciális kvantor
2010. január 09. 00:16 | Sorszám: 106
Attól, hogy egy vén trotty csóválja a fejét, még nem biztos, hogy nincs igaza. Objektíven nézve is igaza van a vén trottyoknak, mert néhány hete olvastam valahol, hogy valamilyen felmérés szerint Angliában a 30 fölötti fiúk 10%-a otthon él, míg 20 éve ez az arány csak 5% volt.
Élhetetlenek. Nem csoda, ha a lányok mindenhol átveszik a helyüket.

Minap lementem szánkózni a gyerekekkel - idén harmadszor. Az utcánk lejtőben végződik, ha van egy kis hó, a gyerekek - főleg a fiúk - nem olyan régen mindig kimentek szánkózni, és rendszerint már a hóesés első napján sárosra koptatták a pályát. Idén még nem láttam kint fiút. Volt 1-2 hasonló fiatal apuka a kisgyerekeivel, meg volt néhány 10-15 év közötti lány. Fölteszem, hogy a fiúk otthon ültek a TV vagy a számítógép előtt.
Ilyen korban élünk. A lányok lemennek szánkózni, a fiúk meg otthon ülnek. A fiúk élhetetlenek.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 08. 16:32 | Sorszám: 72
Jaja.

A nyomtatott Heti Válaszban Élő Anita elég keményen megmondja a frankót: a gyerekvállalás ma Magyarországon már nem magánügy.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 08. 16:24 | Sorszám: 71
Egyébként én is túl heves voltam, kicsit visszaveszek a fiúk elleni haragomból. Részben valóban felelősek a lányok is, de szerintem csak kisebb részben.
A lányok valószínűleg egy kicsit elsárkányosodtak. Nem tudom, mennyire, mert én csak olyan szingliket ismerek, akik rendes lányok, de az eddigi 1-2 kapcsolatuk csalódással végződött, és azóta nem találnak párt. (Biztos van olyan szingli is, aki egyik ágyból ki, másikba be, de én eddig csak 1 ilyenről hallottam, és már neki is van babája.) Könnyen lehet, hogy a rendes lányokat azért hagyják ott a fiúk, mert 1-2 év együttélés után a lányok nagyon elkezdenek zsörtölődni. A lányok is néznek tévét, látnak bordás hasizmú adoniszokat, és esetleg elégedetlenek a fiúkkal. Ezt nem tudom megítélni, ennyire nem láttam bele senkinek az életébe. Ellenben két olyan lányt is ismerek, akiket az anyósjelölt mart el a párjuk mellől. Ez rögtön rávilágít arra is, hogy miért maradnak gyerekek a mai ifjúk.
Egzisztenciális kvantor
2010. január 08. 10:26 | Sorszám: 56
Sokadszor írom le, hogy többgyermekes családapa vagyok.
Viszont nem vagyok hímsoviniszta. Általában (néhány esetet leszámítva) igen jó véleménnyel vagyok a nőkről, de mostanság egyre rosszabb véleménnyel vagyok a fiatal férfiakról. A mostani fiatalok semmilyen téren nem vetélytársai az én korosztályomnak, és valósznűleg mi is sokkal gyengébb eresztés vagyunk, mint apáink. (Na jó, egy dologban talán jobbak a mai fiatalok: magasabbak nálunk. De ezzel együtt testileg és szellemileg is sokkal gyengébbek.)

Az említett liberós pycsák 90%-a kényszerből szingli, igazából gyereket szeretne, meg családot. Nyilván elvétve akad olyan is, amelyik még nem, de 30 év fölött a nagy többségben beindulnak az ösztönök. Csak addigra már nincsenek potenciális apukák. Részben azért, mert a korban hozzájuk illő férfiakat megfogják a sokkal fiatalabb lányok. Hidd el, a fiúk sokkal inkább hibásak, mint a lányok!
Az egyik ismerősöm esete valószínűleg nem egyedi. Az illető lány nemrég múlt 40, egyedül él. (Nem a szüleivel - ez is a különbség a szingli fiúk és lányok között.) Volt neki korábban egy hosszabb kapcsolata, amiből nem lett gyerek. Akkoriban azt hittük, hogy ő sem akar. Most sok év után derült ki, hogy volt neki egy abortusza, mert a párja nem akart még gyereket. Aztán a párja lelépett, összejött egy fiatalabb lánnyal, akinek aztán gyereket csinált.
Egy másik rokonom esete valószínűleg szintén nem egyedi. Az illető fiú otthon él az anyukájával. Van neki egy barátnője, akinek mellesleg élettársa van. A barátnő szívesen összeköltözne a fiúval, ha az elköltözne otthonról, és saját lábra állna. De hát sokkal kényelmesebb neki anyukánál laknia. (Ebben a történetben egyszerre 2 impotens fiú is szerepel, mert valószínűleg az is töketlen, amelyikkel a lány jobb híján éppen együtt él.)

Egzisztenciális kvantor
2010. január 07. 21:45 | Sorszám: 4
Ők meg is érdemlik, mert ők a főbűnösök. Meg a társadalom, amelyik a férfiak, és ezáltal az apák fölé emelte az emancipált nőt, megfosztva ezzel a fiúkat a családfenntartó apa példaképétől, és a férfivá érés lehetőségétől.

Sajnos én is ismerek fiúkat és lányakot is, és nem tudom összehozni őket. Ha egy lány egyedül öregszik meg, attól azért még kezelhető marad. De egy 40-es szingli fiú a hisztis kisgyerek és a rigolyás vénember keveréke. Az anyján kívül senkit nem visel el, és nem is keresi a kapcsolatot a lányokkal.

Egzisztenciális kvantor
2010. január 07. 21:31 | Sorszám: 0
Szinglik pánikban

A szinglik első korosztálya kiöregszik a gyerekvállalásból, a függetlenségükre egykor büszke nők kétségbeesetten kapkodnak, de az ingatag párkapcsolatok nem teszik lehetővé a családalapítást.
...
Csakhogy a független harmincas értelmiségieknek elenyésző része keresi tudatosan ezt az állapotot - 90 százalékuk családról és gyermekekről álmodik.

Pontosan erről "beszélgettünk" a minap valakivel (talán Kritikussal?) egy másik topikban. A büszke szingli nők szomorú sorsa csak részben múlott saját butaságukon.


Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2010. január 06. 22:42 | Sorszám: 2140
Hankiss Elemérről és az Új Reformkor által elkövetendő választási csalásról hallott valaki?

Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2010. január 06. 19:01 | Sorszám: 1576
Hoppá! A svédeknél 5-en meghaltak az oltástól? Akkor ez a H1N1 elleni oltás majdnem olyan veszélyes, mint a H1N1 maga.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2010. január 05. 18:12 | Sorszám: 1960
Ha pedig nem megy, ha itt már mindenki, zsidó, buzi, álkeresztény és áljobboldali, akkor el is lehet menni innen. Vissza Etelközbe, Levédiába, vagy egyenesen a Szíriuszra.

Ez nem kellett volna a végére. Ezzel agyonvágta az egészet. Ez pont az ellenkezője annak, amit Böjte Csaba hirdetett.


Téma: Gáz fűtőértéke
Egzisztenciális kvantor
2010. január 04. 22:32 | Sorszám: 43
az általam eddig mért effektív fűtőértkkek alakulása MJ/m3-ben:
2009.09.13. - 18.237
2009.09.13. - 18.839
2009.09.14. - 18.410
2009.10.06. - 19.055
2009.11.01. - 20.306
2009.12.30. - 18.197

Vagyis az októberi és novemberi emelkedés után visszaesett a szeptemberi szint alá. Ez durván 10%-nyi esést jelent két hónap alatt.
Igazából minden egyes alkalommal 3-szor kellett volna elvégezni a méréseket, mint szeptemberben, de nem vacakoltam vele, mert a kapott számok nagyjából igazolták azt, amit a láng színe alapján amúgy is sejtettem.
Szintén saccra (a láng színe alapján, illetve a főzés sebessége alapján) azt mondanám, hogy 2-3 napja még a december 30-ainál is gyengébb volt a gáz, de azóta mintha egy hajszálnyit megint visszaerősödött volna.


Téma: Az oroszok újra gyarmatnak tekintenek minket
Egzisztenciális kvantor
2010. január 04. 13:37 | Sorszám: 369
Olyan, mintha kirobbanna a vízből. Vajon a víz alatt ez is szuperkavitációval megy?

Téma: BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÚJ ESZTENDŐT!
Egzisztenciális kvantor
2010. január 04. 13:14 | Sorszám: 153
Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2009. december 23. 14:52 | Sorszám: 654
fizetőssé tették a fogászati ellátást

Fogász ismerőseim szerint azóta jelentősen megszaporodtak a szájrákos esetek. Az emberek a lyukas foggal csak akkor mennek el fogászhoz, amikor már húzni kell, előtte viszont hosszabb ideig ápolgatnak a szájukban egy gyulladást.
Egyáltalán nem biztos, hogy hosszú távon az államnak kifizetődő a nem ingyenes fogászati ellátás.


Téma: Erősíteni kell az ateista jelenlétet az interneten!
Egzisztenciális kvantor
2009. december 22. 21:21 | Sorszám: 483
És a genetika nem digitális. Amíg nem ismerjük a fehérjeszíntézist, és hogy különböző fajok miért gyártanak azonos génekből, vagy génszakaszokból különböző fehérjéket, addig egy állítólagos genetikus ilyet nem írhat le.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 22. 21:16 | Sorszám: 482
Dawkins-tól bepipultam.
Ha már úgy is könyvesboltban voltam, kezembe vettem egyik könyvét, de 1 oldal (összesen 3 harmadoldal) elolvasása után ideges lettem. Az a faszi félművelt. Nem is félművelt, hanem inkább vérciki. Olyan alapvető fogalmakkal nincs tisztában, mint pl. az "interpoláció", meg az "extrapoláció".
Továbbá Moore-törvény nem létezik. A Moore-törvény a gazdaság egy kis szeletének egy rövid intervallumon való megfigyeléséből levont téves következtetés. A nem létező Moore-törvényt bármilyen más tudományos fejlődéssel összehasonlítani, és ebből újabb törvényszerűségeket megállapítani egyenesen ostobaság. Mielőtt valaki könyvet ír, illik értelmező szótárban utánanéznie az előbb említett fogalmaknak, illetve ismernie a nem létező Moore-törvény korlátait és kritikáit.

Illene valakit úgy szidnom, hogy előtte megismerem a munkásságát, de nem biztos, hogy arra fogom pazarolni a szabadidőmet, hogy Dawkins sületlenségeinek olvasása közben tépkedjem a hajamat.


Téma: Ne legyen a jobbik az szdsz 2.0
Egzisztenciális kvantor
2009. december 22. 11:01 | Sorszám: 51
Már hogy ne lennék büszke?! Abban a helyzetben a legjobb helyre szavaztam. Így utólag a '98-as listás MIÉP-szavazatomra nem vagyok büszke. Azt is a Fidesz-nek kellett volna adnom.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 22. 10:57 | Sorszám: 49
A taxisblokád már a választások után volt. A választások előtt még nem volt nyilvánvaló az ellentét a madöf és a szadesz között. Igazából nem is lehetett, mert akkor mindenki rendszerváltó akart lenni.
A Jobbik ellenben nem kukoricázik, már most nekimegy a Fidesz-nek. Ebben nem is lesz változás a választások után sem. Csak az mszp-elleni (manapság is mérsékelt) föllépés fog eltűnni.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 22. 10:24 | Sorszám: 37
OFF

Nekem is van 2 összeesküvés elméletem, mégsem vagyok Jobbik-os.
Az egyiket, az Ukrajnás Putyinos gázvitás elméletet már ismeritek, legkésőbb 2 hónap múlva kiderül, hogy lesz-e belőle valami. Illetve ha januárban nem lesz kemény tél Ukrajnában, akkor mégsem derül ki semmi.
A másik elméletem, aminek pillanatnyilag olyan 30% esélyt adok, hogy az IMF buktatja meg a kormányt, és segít kisöpörni a kommunistákat. Jövő ilyenkor már biztosan tudni fogjuk, hogy ez butaság volt-e.

Egzisztenciális kvantor
2009. december 22. 10:15 | Sorszám: 36
Abból a szempontból tényleg találó.
Mpd kartács pl. nagyon emlékeztet engem azokra a vérmes antikommunista ismerőseimre, akik annak idején lehülyéztek, hogy a puhapöcs MDF-re szavazok, és nem az igazi rendszerváltó pártra, a szadesz-re. Nekik volt a legnagyobb a hangjuk. Ők szidták a legjobban a rendszert. Aztán a bokros-csomag után már csak sunnyantottak, de nem merték volna bevallani, hogy becsapottnak érzik magukat.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 22. 09:58 | Sorszám: 29
Nem feltétlenül akaratlagos?!
Minek finomkodsz? Te is tudod, hogy egy párt véletlenül nem megy félre.

Amúgy a nyitó hasonlatod szerintem nem jó. Én nem emlékszem, hogy annak idején a szadesz ugyanilyen nyíltan támadta volna az MDF-et. Nekem úgy rémlik, hogy a választások előtt még a nagykoalíció sem tűnt elképzelhetetlennek (legalábbis a kisember szintjén), most viszont erre semmi esély.
Nyilvánvaló, hogy a Jobbiknak szánták a pitbull szerepét, amelyik a hangos ugatásával segít rákenni a Fidesz-re a szocik bűneit. Közben a szocik surranópályán szépen feljönnek, és 2014-re koalícióképes partner lesznek.
Legalábbis ez a terv. De a Fidesz és a hajdani MDF között van egy óriási különbség: a Fidesz-nek vannak megbízható és hiteles emberei, akikkel lehet normálisan kormányozni.


Téma: 2010. ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS (Induló pártok, szervezetek)
Egzisztenciális kvantor
2009. december 21. 22:57 | Sorszám: 168
Erről van szó. Nem kell annyira félni a Jobbiktól, mert nincsenek hiteles embereik. Vona még csak-csak, de Morvai Hisztinával, meg Novák Előddel nem lehet erős ellenzéki pártot csinálni.
A Fidesz-nek a kormányzáson terhén kívül egyetlen dolga van csak 4 évig: megóvni a saját hiteles embereit a bozótharcoktól és a kabátlopási ügyektől. A többi párt még egy Soltész Miklós, vagy egy Pesti Imre kaliberű embert sem tud felmutatni, nem hogy egy Kósát, vagy Varga Mihályt.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 21. 22:44 | Sorszám: 164
Nem én mondom hogy ez lehetséges, hanem Tölgyessy, Stumpf, meg Török Gábor.

Pedig ha te mondanád, több alapja lenne. Mindháromnak van valami vaj a fején. Speciell én nem örülnék neki, ha engem a Tölgyessy elkezdeni dícsérni. Évek óta folyamatosan szidja a Fidesz-t és (burkoltan) élteti a szocikat, de a választókat ez valahogy nem akarja érdekelni.

Egzisztenciális kvantor
2009. december 21. 22:38 | Sorszám: 162
Nyilván, ha csak arról van szó, hogy a két majom szerepelhet, Orbán meg nem, akkor őket fogja erősíteni egy ilyen vita.
De bokros önmagában garancia arra, hogy őt is, és aki leereszkedik hozzá, azt is megutálják az emberek, ha van más viszonyítási alapjuk. Vona sem repesett az örömtől, hogy bokros rászállt.

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 21. 22:31 | Sorszám: 1935
Egyszerű a magyarázat: a diplomásokat eddig jobbára megkímélte a kormány, és a szakmunkásokkal cseszett ki a legjobban.

Téma: Hiperolcsó buliszettek
Egzisztenciális kvantor
2009. december 21. 22:27 | Sorszám: 0
Milyen szép is a magyar nyelv!

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. december 21. 20:48 | Sorszám: 2073
a szadi éppen az agyatlan plazacicákat és ~kandúrokat "szólította meg"

Szerintem butaság. Inkább a tanárokat, akiknek hungarovalentin és hillerpiszti ámokfutása után tele lett a hócipőjük.


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. december 21. 16:02 | Sorszám: 2415
Biztos, hogy elkezdődött? Egyelőre ez az első fölmérés, amelyik ilyen tendenciát mutat. A bizonytalanok aránya is nagyon magas.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 21. 15:54 | Sorszám: 2414
Szerintem nem ezt írta. De majd megvédi magát, ha akarja.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2009. december 21. 13:56 | Sorszám: 627
Hát lehet, hogy te megérzed az ellenfél gyengeségeit, de szvsz a szadeszt nem a Fidesz darálta le, hanem kóka és a folyamatos botrányok. Illetve személyesen gyurcsány (Zárug Péter Farkas kartell-elmélete szerint).

Téma: 2010. ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS (Induló pártok, szervezetek)
Egzisztenciális kvantor
2009. december 21. 13:44 | Sorszám: 125
Vona megeszi reggelire.

Vagy ha mégsem, az se baj. Minden ütés jó helyre megy.


Téma: A Heti Válasz online új (h)arca
Egzisztenciális kvantor
2009. december 21. 13:35 | Sorszám: 8
Én már a Demokratát se. Bencsik teljesen bebújt a Fidesz fenekébe.
Leht ám, hogy a HV és a Demokrata azért egyszerre rossz, mert a közélet erkölcsi fertőjében kiégnek az újságírók is.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2009. december 19. 22:51 | Sorszám: 891
Rabin kapta a Nobel-díjat, nem Saron. Arafattal együtt.
Szerintem ugyanazok ölték meg őket.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 17. 14:34 | Sorszám: 3679
Martonyit nem zsarolja senki. Ő az amerikai kapcsolat. Szerintem konkrétan CIA-s.

Téma: globális felmelegedés
Egzisztenciális kvantor
2009. december 17. 13:48 | Sorszám: 285
Jó, akkor nem könyörgöm, hanem esdeklek.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 17. 13:22 | Sorszám: 282
De én itt válaszolok, mert úgyis off-topic:
Könyörgöm! A gyerek nem útban van, hanem úton.

Amúgy meg innen üzenem Molnár Oszinak: Edelényben 2 katolikus templom van, lehet járni a másikba.


Téma: A Fidesz kivételével minden párt skizofrén
Egzisztenciális kvantor
2009. december 17. 13:14 | Sorszám: 228
Azért az utóbbi 1-2 hónapban a Fidesz nem sok mindent csinált, úgyhogy lehetnek valósak is a mostani adatok. Nagyon remélem, hogy a választások kiírása után elkezdenek dolgozni.

Téma: 2010. ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS (Induló pártok, szervezetek)
Egzisztenciális kvantor
2009. december 17. 10:41 | Sorszám: 97
Ez jó, ez tetszik.
Egyrészt igaza van, mert tavaly óta gazdasági vészhelyzet van.
Másrészt nem árt erősíteni egy kicsit a pánikhangulatot, hogy mozgósítsák a potenciális Fidesz-szavazókat.

Téma: Az ENSZ elítélte a területszerző Izraelt
Egzisztenciális kvantor
2009. december 17. 10:33 | Sorszám: 47
Szerintem meg úgy van, ahogy írta. 2001-ben meg úgy volt, ahogy te írtad.
Izraelnek a közeljövőben vége lesz. Ezt az USA már régóta tudja. Nem az arabok, vagy a palesztínok miatt lesz vége, hanem az izraeli zsidók miatt. Egy felmérés szerint a külföldi útlevéllel is rendelkező zsidók haza akarnak menni: van, aki Amerikába, van aki Oroszországba. Ez közel kétmillió izraelit jelent. Elegük van abból, hogy háborúban élnek, még ha nem is őket lövik, hanem ők lövik a palesztínokat. Ha beindul a tömeges kivándorlás, akkor egyrészt komoly bajba kerül az állam, másrészt romlik a zsidó-palesztín arány. Az utóbbi hosszú távon Izrael állam fölbomlását, vagy teljes átalakulását fogja eredményezni, rövid távon pedig egy apartheid-szerű rezsim kialakulását. Amerikának pedig úgy kell egy apartheid-re épülő állam barátsága, mint ablakosnak a hasraesés. Nem fognak 1.3 milliárd mohamedánt magukra haragítani, amikor Kína és Ázsia egyre jobban a nyakukon van. És ne felejtsük el, hogy mindez nem a fehér angolszász protestánsok érdeke, hanem az amerikai nagytőkéé.
Ésszerűnek tűnik, hogy Izraelt simán átpasszolják Európának, Európa amúgy is előbb-utóbb vetélytárs lenne.

Téma: Energiapolitika
Egzisztenciális kvantor
2009. december 16. 21:39 | Sorszám: 2283
Jó volna megtudni a tervezett nyomvonalat és ott pár ingatlant, néhány km hosszan x 500 m szélességben felvásárolni és a piaci ár felett eladni az államnak.

Kisstílű elképzelés. Soha nem lesz belőled szoci üzletember.
Az igazi üzletember elcseréli sukorói vízparti telekre úgy, hogy az eredeti földet a piaci ár többszöröséért, a sukoróit meg a töredékéért számítják be.


Téma: BKV
Egzisztenciális kvantor
2009. december 16. 21:34 | Sorszám: 52
Megszavazták az infláció követő jegyáremlést.

Az hagyján! A nagy zsét most kapják libajnaitól. Azt is mi fizetjük.


Téma: A Fidesz kivételével minden párt skizofrén
Egzisztenciális kvantor
2009. december 16. 15:07 | Sorszám: 180
És a szocik megkeresték vajon?
Mellesleg szerintem fordítva történt: Balczó megkereste a szocikat is, a Fidesz-t is, és a szocik többet ígértek. Emlékszel te még Katona Kálmánra, meg Tarlósra meg Leisztingerre?
Egzisztenciális kvantor
2009. december 16. 14:30 | Sorszám: 165
Nem én vagyok a hülye. Nézd meg a linket!
A maszop-nak és a Fidesz-nek is 22000 szavazata lett, Balczónak meg vagy 2900. Biztos, hogy a szocik győztek volna, ha a Fidesz lép vissza.
71 szavazaton múlt a polgármesteség, és Balczó 2900-at vitt a levesbe.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2009. december 16. 14:23 | Sorszám: 532
TV-ben láttam egyszer egy dokit, aki hangsúlyosan direkt külön mondta, mintha a latin eredetit használta volna: "per sze". Persze a "persze" szó a magyarban kötőszó lett, és több mindent jelent, mint a "per se", de a lenti mondat így is értelmes lenne: "A feladat per se már eleve vonzó volt."

Téma: A Fidesz kivételével minden párt skizofrén
Egzisztenciális kvantor
2009. december 16. 13:41 | Sorszám: 153
éppen megakadályozzák az összemosást, ami pusztító hatású volna.
Rájuk is, meg a Fideszre is

Inkább rájuk nézve. Ezért nem csinálják. Nagyon fontos nekik az az árok a Fidesz és a Jobbik között.

Egzisztenciális kvantor
2009. december 16. 13:36 | Sorszám: 152
A visszalépésekről jut eszembe: 2002 és 2006 között azért volt szoci polgármester a második kerületben, mert Balczó (igen Balczó Zoltán, a Jobbik EP-képviselője) nem lépett vissza a második forduló előtt.
Balczó akkor is a szociknak dolgozott, most is. Ilyen alakokból állt a MIÉP, és ilyenekből áll a Jobbik is.

Ugyanúgy, ahogy az MSZP 7 %-os pártot kreált a 3 %-os SZDSZ-ből.
Azaz láncszavazással. Ezt várod el a Fidesz-től is? Mi vagy te? Munkásőr? A kommunistának mindent szabad, a többi meg hülye, és megdögölhet?


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2009. december 16. 11:22 | Sorszám: 519
Per-sze ?
Ez tetszik. Még soha nem láttam így leírva.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 16. 10:37 | Sorszám: 512
József Attilát olvasni mindig élmény. "Kuncog a krajcár" - zseniális, és újra aktuális.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 16. 10:22 | Sorszám: 3641
Várjál, a lényeget nem írtad! Az amerikai lap szerint a Fidesz szeretné megszerezni a radikálisok 350-400 ezer szavazóját.

Téma: Az ENSZ elítélte a területszerző Izraelt
Egzisztenciális kvantor
2009. december 16. 10:09 | Sorszám: 30
Brzezinski és az USA nekik ment. Emlékszel a szervkereskedő rabbik bekasztnizására? Valószínűleg nem azzal kezdődött, de az volt az első látványos lépés ebben a harcban.
Izrael közben új szövetségeseket keres kétségbeesetten. Remélem, nem Európa lesz az.

Téma: Nagy leleplezések várhatók a Fenyő gyilkosság ügyében ?
Egzisztenciális kvantor
2009. december 16. 10:01 | Sorszám: 130
Én úgy tudom, hogy Szekeres volt.
Esetleg a komplett mszp, mert Fenyő elfelejtett visszaosztani az általa ellopott pénzből.

Téma: Mosmá' nekünk is van plázánk ...
Egzisztenciális kvantor
2009. december 16. 09:50 | Sorszám: 129
Régen a Gösser volt a kedvencem, de csak az Ausztriában főzött Gösser, mert egészen más íze volt, mint a környező országokban bárhol. Gondolom ma már nincs így.
Aztán a következő kedvenc a Warsteiner lett. Azt valahol Köln, vagy Bonn környékén főzik, és természetesen ott a legfinomabb. A nálunk palackban kapható Warsteiner magasan veri a többit, de még így is messze van a bonnitól. Sajnos nagyon régen jártam arrafelé, de nagyon kiváncsi lennék, hogy a Warsteiner is globalizálódott-e már, vagy a helyi még mindig jobb egy kicsit.

Téma: A Fidesz kivételével minden párt skizofrén
Egzisztenciális kvantor
2009. december 15. 10:16 | Sorszám: 36
Onogur már nem emlékszik arra, hogy Bod Péter Ákos is volt már a Fidesz jelöltje. Csak ibolyka nem akart vetélytársat.

Téma: 4500 éves temető
Egzisztenciális kvantor
2009. december 15. 10:04 | Sorszám: 4
Majd feltárják a lengyelek, mert náluk is vannak kunhalmok.
Mi meg majd elmegyünk Lengyelországba múzeumot látogatni, ha kíváncsiak vagyunk a Kárpát-medence kőkori és rézkori népeire.

Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2009. december 14. 14:43 | Sorszám: 930
Ez a rész nem a védőoltásra vonatkozik, ez egy Tamiflu reklám. A Tamiflu a vírus valamelyik enzimjét blokkolja, azaz kvázi lassítja a szaporodást, így egy kicsit több időt hagy az immunrendszernek, hogy fölturbózza magát.
Asszem nagyjából 2 ilyen vírus ellenes szer van - mert a gyógyszergyárak kartelleznek -, de a másik nem volt hatásos a H1N1 ellen, úgyhogy ez a cikk nettó Tamiflu reklám.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 14. 14:33 | Sorszám: 928
Igen, az a Tamiflu. És van vagy 5000 Ft. De legalább hatásos.

Téma: globális felmelegedés
Egzisztenciális kvantor
2009. december 14. 10:19 | Sorszám: 199
Nem tudom, elfelejtettem. Az is lehet, hogy nem 9, csak 7. Ha megtalálom a Simonyi könyvet, majd utánanézek. Igazából csak 4 a Maxwell-egyenlet, a többi a peremfeltételekről szól, de nekem most 5 helyett csak 3 jut eszembe: 2 a mágneses indukcióról és a töltésről, és 1 a Lorentz-erőről.

Téma: Advent
Egzisztenciális kvantor
2009. december 14. 09:50 | Sorszám: 94
Szörnyű!

Téma: globális felmelegedés
Egzisztenciális kvantor
2009. december 13. 20:30 | Sorszám: 186
Valószínű, hogy egy szimulált Univerzumban élünk

Korábban én is ilyesmire gondoltam, de mostanában kezd erősödni az az elképzelésem, hogy kárhozatra vagyunk ítélve.

A világegyetem méretét és korát figyelembe véve ésszerű az a következtetés, hogy hemzsegniük kellene az értelmes életformáknak, amelyek esetleg egymással versengve lepik el a világegyetemet. De mi ezt nem tapasztaljuk.
Az ellentmondás kétféleképpen oldható föl:
- az egyik hogy szimulált univerzumban élünk, ezt a pocsolyát nekünk teremtették
- a másik, hogy az univerzumban valóban hemzsegnek az értelmes lények, de nem tudják elhagyni a naprendszerüket. Könnyen lehet, hogy ez olyan törvényszerűség, mint a Maxwell 9, vagy a tömegvonzás. Hozzánk hasonló fehérje alapú lények nem képesek benépesíteni az általuk megfigyelt világegyetemet, mert az élet-barát bolygók nem adnak nekik elég erőforrást még a naprenszerük elhagyásához sem. Persze lehet, hogy majd kitenyészik belűlünk egy újabb faj, amelyik jobban tudja irányítani a fizikát, amelyiknek újabb dimenziók nyilnak meg, de azok nem mi leszünk. Mi mindenképpen kárhozatra vagyunk ítélve.


Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. december 13. 19:04 | Sorszám: 2014
Egy a tábor, egy a zászló

Emlékszel, hogy a minap megjegyeztük, hogy egyre narancsszínűbbek az mszp drapériái?
Ezek direkt rámásznak a Fidesz-re. Vajon ez is a részint egykutyázásra épülő Jobbik-kampány része?


Téma: Szakad az MSZP ?
Egzisztenciális kvantor
2009. december 13. 18:59 | Sorszám: 694
Úgy néz ki, minden terv szerint halad. Gyurcsány tervei szerint. A végén nem marad már párt, csak gyurcsány maga. Szilit is előbb-utóbb valami baleset éri.
Majd azt kell valahogy megakadályozni, hogy ellenzékből 2014-re újra fölépítse magát.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. december 12. 11:26 | Sorszám: 2295
A böszmének melyik tetszik ennyire? A táncosnő, vagy a táncos?

Téma: BKV
Egzisztenciális kvantor
2009. december 12. 11:02 | Sorszám: 41
Hány éves vagy te, királylány? És még hiszel a mesékben?

A te cégedtől, vagy személyesen tőled miért nem vásárol standard szolgáltatást a BKV?

Egzisztenciális kvantor
2009. december 10. 13:42 | Sorszám: 18
Török Gábor is. Fasza!
Valahogy kezdetektől az volt az érzésem a faszival kapcsolatban, hogy tipikus NBH-s.

Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2009. december 10. 13:39 | Sorszám: 805
Nyáron délelőtt 11 és délután 3 között nem engedjük ki a gyerekeket a napra. Úgy hallottam Ausztráliában is népszerűsítik ezt a fajta sziesztát, és drasztikusan csökken a bőrrákos esetek száma.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 10. 10:01 | Sorszám: 792
Hát erről lemaradtál.
Tegnap mondta székely, hogy Közép-Magyarországon már csökken a fertőzöttek száma.
Saját nem reprezentatív megfigyelésem szerint a BKV-n egyre kevesebben krahácsolnak. Viszont a pánikkeltő kampány miatt egyre több a maszkos ember.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2009. december 08. 16:34 | Sorszám: 330
Akkor tényleg kihalásra vagyunk ítélve. A nők visszavágnak.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 08. 16:26 | Sorszám: 328
szexet értettem belőle, de azt is csak egyik fél részéről. Hogy a nők mit gondolnak azt nem tudom...

Hogy a többség mit gondol, azt én sem tudom. De egy lánytól - aki két nehéz szakítás után kipróbálta - azt hallottam, hogy "nem az igazi". Szóval azért van még, ahol a férfiak pótolhatatlanok.

Egzisztenciális kvantor
2009. december 08. 16:19 | Sorszám: 327
Azonban az ötvenes években megindult válások, 15-20 évvel ezelőtt már a megkötött házasságok 50 %-ának felbomlását, ezzel egyidőben a született csemeték egyszülős családban, vagy vasárnapi és pótapukákkal megspékelt formációit hozta létre, bizony a női szerep kiegészült a hiányzó férfiéval, s a láthatás, meg a szünidei apukáskodás alkalmatlan arra, hogy akár fiú, akár leánygyermek részére a férfiszerep megismerhető, személyiuségfejlődésébe beépíthető legyen.

Ez is igaz.
A kiemelt részre pedig eddig nem gondoltam, lehet benne valami. De a lányokat nem féltem annyira, mert sokkal ösztönösebbek, mint a fiúk. Könnyen lehet, hogy tudnának jó férjet választani akkor is, ha csonka családban nőttek föl.


Téma: Orbán vs. Mesterházy
Egzisztenciális kvantor
2009. december 08. 15:55 | Sorszám: 462
De így lesz.
Csótány szándékosan szít viszályt, szándékosan zülleszti le a pártot, hogy az ellenfeleit kivághassa. A végén tényleg nem lesz más, aki nála jobb.
A régi szocik őt akarták beáldozni a 2010-es kampány előtt, rá mutogatva tudták volna elfeledtetni bűneiket a szavazóikkal, és ők akarták folytatni azt az ellenzéki kampányt 2010 után, amit csótány fog. De a hibbant néró ebbe nem ment bele, és most bosszút áll a párton.

Téma: Tényleg a FIDESZ tehet róla?
Egzisztenciális kvantor
2009. december 08. 15:44 | Sorszám: 6
Ez annyira aljas, és álságos, hogy ilyet inkább a kampány vége felé kellett volna elsütniük. De hogy így viszonylag korán kijöttek vele, abból arra gondolok, hogy valami más lehet a háttérben.
Pl az, hogy a H1N1 járvány nálunk is kezd lecsengeni, a végét még meg kell lovagolni.
Vagy az, hogy el kell riasztani a Fidesz-t az omninvest téma pöcögtetésétől, mert már túl közel vannak valami botrányos dologhoz.
Vagy valami egyéb.
Vagy az előzőek lineáris kombinációja.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2009. december 08. 15:35 | Sorszám: 324
Nincs személyes negatív tapasztalatom, mert többgyermekes apuka vagyok. Csak figyelem az embereket a környezetemben, a városban, a médiában, találkozom fiatalokkal, hallok erről-arról, és összerakom a képet.
A fiúk igenis hibásak, bár egyben áldozatok is. Az igazi áldozatok a mostani felnőni képtelen fiúk apukái. A modern társadalomban, az emancipálódott nők korában nincs szükség a férfiakra. Apukákra szükség lenne a gyerekvállaláshoz és a gyerekneveléshez, de férfiakra nincs. A munkát a nők is el tudják végezni, sőt a legtöbbet még jobban is, mint a férfiak. (Újabban azt próbálják elhitetni velünk, hogy a szexhez sincs szükség a férfiakra.) Csak sajnos a férfiakkal együtt kidobtuk az apukákat is. Ha az apuka már nem igazi férfi, ha mindenhol az anyuka hordja a kalapot, ha a férfiak hamar lerokkannak és meghalnak (mert érzik, hogy nincs szükség rájuk), akkor a fiaiknak nincs igazi példaképük, nem tudnak férfivá, majd apává érni.
Itt tartunk most. A potenciális apukák hisztis, önző gyerekek. Elég sok olyan középkorú lányról hallok, vagy tudok, akinek egy ilyen hisztis gyerek miatt tönkrement az élete. Húzzák a gyermekvállalást, a lány közben öregszik, aztán amikor végre valamikor 35-40 évesen a fiúnak benő a feje lágya, otthagyja a lányt, és gyereket csinál egy fiatalabbnak. És mit tehet egy 35 éves nő!?
Hidd el nekem, hogy ha egy pár 8-10 évig együtt él, és nincs gyerekük, de még össze sincsenek házasodva, az elsősorban a fiú hibája, nem a lányé.

Amúgy nem tudom, mi a megoldás, semmilyen értelmeset nem olvastam a témában, csak szörnyű felméréseket.
A férfiak tényleg kihalásra vannak ítélve.


Téma: Választási csalás-mszp
Egzisztenciális kvantor
2009. december 07. 18:58 | Sorszám: 387
Hát ez az!
Én kétféleképpen tudom elképzelni: vagy az ellenőr elnézte a dolgot (bár rendszerint ketten nézik), és rossz helyre mutatott, vagy az illető szavazó egy személyinek látszó okirattal ment oda. Az utóbbi nagyon hihetetlennek tűnik, de rögtön megmagyarázná, mire jók a fénymásolt személyik és lakcímkártyák (ld. józsefvárosi botrány).

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2009. december 07. 18:32 | Sorszám: 321
Kényszerszingli. Kiváló fogalom, talán megérne egy külön témát is. De ahogy látom, nem jól használják.
Pont a minap gondolkoztam el a lányok problémáján, és arra jutottam, hogy nem a lányok a hibásak, hanem a fiúk. A lányok nem azért építenek karriert, és nem azért vállalnak gyereket egyre később, mert így akarják, hanem azért, mert nem találnak férfit. Férfit, apajelöltet.
Ha a fiúk el is jutnak odáig, hogy ne csak otthon üljenek anyukájuk szoknyáján, tévézzenek, meg internetezzenek, esetleg hétvégenként lerszégedjenek más élhetetlen alakokkal, szóval, ha még képesek is lányokkal kapcsolatot teremteni, és becsajoznak, akkor is kit kapnak a lányok? Elkényeztetett, hisztis gyerekeket. Nem ifjú férfiakat, leendő apákat. Nem csoda, hogy mellettük a lányok inkább húzzák az időt karrierépítéssel, meg amolyan páros szingli életmóddal.
Higgyétek el, hogy a legnyafkább, legképzettebb és legkarrieristább lányok is titokban gyereket és családot akarnak, csak nem találnak ehhez partnert. Ismertem 1-2 párt, ahol a lány nem akart gyereket, és a fiú igen, de biztos vagyok benne, hogy a fiú csak szóban akarta, és a lány arra várt, hogy mikor nő be végre a párja feje lágya.

Téma: Gondolatkísérlet: zsinagógaépítésről szavaznak Svájcban…
Egzisztenciális kvantor
2009. december 07. 13:31 | Sorszám: 14
Az egy dolog. A pénz meg egy másik dolog. Emlékszel még arra, amikor jó 10 évvel ezelőtt svájci bankok nem akarták kiadni az állítólag a háború előtt zsidók által nyitott bankszámlákon levő pénzeket? Lezúgott két Swissair gép, aztán fizettek, mint a katonatiszt.

Téma: Választási csalás-mszp
Egzisztenciális kvantor
2009. december 07. 13:21 | Sorszám: 383
Hopp, ez az SMS-es dolog eszembe se jutott. Nyilván ilyenkor a benti ember igyekszik elterelni a figyelmet a pecsétekről.

Más. Egyik ismerősöm mesélte, hogy náluk a szavazókörbe bement estefelé egy ember szavazni, és kiderült, hogy a nevénél már aláírt valaki. Az esetből jegyzőkönyv lett, természetesen minden jelölttől lehúztak egy szavazatot, és az elnök elintézte azzal a dolgot, hogy nyilván véletlenül rossz helyen írt alá valaki.
Úgy tudom, nem egyedi az eset. Ez egyszerű hiba lenne, ami több helyen is előfordul, vagy egy másik trükk?

Egzisztenciális kvantor
2009. december 07. 13:09 | Sorszám: 382
Gyorgy írta odaát:

Idézet:
Ott kezdődik a lánc, hogy a lumpen kap egy kitöltött szavazólapot, méghozzá abból a szavazókörből származót, ahova tartozik. Ennek a hibamentes működtetéséhez az kellene, hogy a kocsmában "dolgozó" MSZP csoport rendelkezzen egy teljes listával, amiből látják melyik cím melyik szavazókörhöz tartozik. A lumpen azt még csak tudja, hogy hol lakik, de azt már sokszor nem, hogy melyik szavazókörbe tartozik. De nyomtatott vagy notebookos lista általában nincs, mert ha lebuktatnák őket, akkor az közvetlen tárgyi bizonyíték lenne.
Ezért marad az emlékezet, és ez gyakran oda vezet, hogy nem megfelelő szavazókörbe kerül a lumpennek előzőleg adott kitöltött szavazólap. A kihozott üres szavazólap pecsétjéből már láthatja az MSZP kocsma csoportja, hogy hiba van a láncban. Mehet be az sms a szavazókörben dolgozó MSZP-seknek, hogy készüljenek.

Egzisztenciális kvantor
2009. december 07. 13:07 | Sorszám: 381
Előveszem ezt a régi topikot, itt folytassuk tovább!

Téma: Kiberháború
Egzisztenciális kvantor
2009. december 06. 21:14 | Sorszám: 13
Dehogynem. Ha az urnában nem kevesebb van, hanem több, az minimum gyanús. Nyilván úgy történhet, hogy láncszavazást csinálnak olyan helyen, ahol a közelben, vagy akár egy épületben több szavazókör is van, de arra már nem figyelnek oda, hogy a több szavazókörnek több független láncot csináljanak. Ilyenkor az egyik alkesz kihozza a szavazólapot a szavazókörből, elmegy a kocsmába, megkapja a sörét, leadja a lapot, azt a szocik kitöltik, de a következő alkesz nem ugyanabba a körbe viszi vissza, ahonnan kihozták.
Ha +1 egy (vagy több! - olyasn is volt) szavazólap van, akkor újra kellene számolni a lapokat, és egyesével ellenőrizni a pecséteket. Néhány helyen ez megtörtént, és ki is derült, hogy szomszéd szavazókörből származó lapok vannak az urnában. De ezeket az eseteket mindig elkefélték azzal, hogy a választás eredményét az ilyen tévedés nem befolyásolta, és minden párttól lehúztak egy-egy szavazatot. Ha jól emlékszem, egyetlen helyen, (sajnos nem tudom, hol) sikerült új választást kiiratni, és ott meg is fordult az eredmény a Fidesz javára.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 06. 17:02 | Sorszám: 3
Egy választás elcsalásához már nem elég a botnet. Az összes szavazókör eredménye fönt van interneten, bárki (vagy bármelyik párt) letöltheti, és ellenőrizheti. Persze ehhez az kell, hogy pl. a Fidesz-nek legyen delegáltja minden választókörben, hogy mindenhol kapjanak jegyzőkönyv másolatot. 2002-ben ez távolról sem volt így. 2006-ban már sokkal jobb volt a helyzet, de azt hiszem, nem volt 100%-os a lefedettség.
Tehát egy botnet-es csaláshoz még az is kell, hogy a szavazóköri eredményeket el tudják titkolni, vagy meg tudják hamisítani.
2006-ban fölrakták az urnában található szavazatok számát is, amiből egyértelműen kiderült, hogy az ország nagy részében láncszavazás volt. Az OVB egy esetet kivéve mindenhol elmeszelte az emiatt beadott panaszokat.
2010-ben megint nagyon kell figyelnünk.

Téma: BKV
Egzisztenciális kvantor
2009. december 06. 16:53 | Sorszám: 6
De te valamilyen szadeszes ügyet emlegettél. Akkor ez nem az?

Téma: Kiberháború
Egzisztenciális kvantor
2009. december 06. 14:18 | Sorszám: 1
Hmm. A gyógyszergyárak is benne vannak vajon? Mert akkor már értem, hogy miért szólt be Obama a gyógyszergyártóknak.
Saccra ez nekem nem tűnik orosz központi szervezésnek. Szerintem a gyógyszergyárak (ha benne vannak), vagy a kereskedők egyszerűen megbízták az orosz maffiát ennek a botnetnek az üzemeltetésével.

De akkor írok neked más érdekeset: nagy neves cégek, mint pl. a Raiffeisen Bank, a Pannon, vagy a Vodafone torrent oldalakon hirdetnek. Mindenki azt gondol, amit akar.


Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2009. december 05. 21:58 | Sorszám: 730
Nagyon haragszom az Omninvestre, mert az eftássak közvetítő cége (azaz szerintem ők csak kereskedők), de az oltóanyag hatásosságának megítéléséhez több információ kellene. Bonyolult a természet, bonyolult az immunrendszerünk, nem olyan egyszerű jó oltóanyagot gyártani. Az, hogy 1, vagy több embernél nem alakul ki védettség, még nem minősíti az oltóanyagot, mert nincs tökéletes oltóanyag.
Az oltóanyagoknak négy fajtája van, abból három érdekel minket: az élő vírusos, az elölt vírusos, meg az említett tisztított vakcina (vagy inkább rekombináns vakcina).
Az élő vírusos oltóanyag lenne a legjobb, mert ugyanazt az immunválaszt váltja ki, mint a betegség, és így életen át tartó védettséget eredményez. De nehéz úgy adagolni az elő vírust, hogy biztosan kiváltsa a fertőzést, viszont betegség még ne legyen belőle.
Aztán van az elölt vírusos, amikor hőkezeléssel (vagy ki tudja, hogyan) megölik a vírust, de ami marad belőle, azt beoltják. Állítólag ilyen a mienk. Ennek az a baja, hogy betegséget ugyan biztosan nem okoz, de az sem biztos, hogy kiváltja az immunválaszt. Ahhoz kellenek a sok emberen elvégzett tesztek, hogy ki tudják deríteni, hogy milyen arányban vált ki immunválaszt az oltás. Ráadásul a kiváltott immunválasz sem olyan, mint az igazi fertőzésnél, nem okoz életre szóló védettséget.
Aztán van az újdonságnak számító rekombináns technika, amikor a vírusból kivágnak olyan darabokat, amik a betegség kialakulásához szükségesek, de a maradék még azért képes megfertőzni a sejteket, és így szerencsés esetben ugyanolyan immunválaszt váltanak ki, mint az élő vírusok. Amennyit én tudok a dologról, aszerint ez hiába újdonság, pont annyit ér csak, mint az elölt vírusos módszer. Ugyanis embere válogatja, hogy milyen vírusfehérje ellen alakul ki az immunválasz, és akadnak olyan emberek, akiknek az immunrendszere pont az élő vírusból kivágott részeket ismerné föl, így náluk nem alakul ki védettség. A módszer előnye, hogy akiknél ténylegesen kialakul a védettség, azoknál az egy életre szól.

(Zárójelben a háttér: a vírusokat nem igazán tudja elkapni az immunrendszer, amíg csak a vérben keringenek. Ezért nem hatékony az elölt vírusos oltás. Ellenben a vírussal fertőzött sejteket igen leleményesen és hatékonyan fölismeri, és abból lesz az életre szóló védettség. Ezért a legjobb az élő vírusos oltás. A rekombináns technika pedig tulajdonképpen a kettő közötti átmenet. Életre szóló védettséget ad a rekombináns (tisztított) vírus ellen, csak nem biztos, hogy az élő vírus ellen is.)


Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2009. december 05. 17:20 | Sorszám: 317
Na végre valamiben egyetértünk.
Köznyelvben, vagy megfelelő szövegkörnyezetben teljesen jó a "kéne". Akár még a "kék" is. De ennek van egy kis népies íze, ami miatt írott szövegben a "kéne" stíluselem kellene, hogy legyen. De ha mégsem stíluselem, akkor inkább pongyolaságra, vagy igénytelenségre utal.

Amúgy meg visszavonom az indító beszólásomat, mert nem vagyok olyan jó helyesíró, hogy számon kérjem másokon a fölöslegesen használt stíluselemeket.

Egzisztenciális kvantor
2009. december 05. 14:35 | Sorszám: 305
Nem "kéne", hanem "kellene". A "kéne" pont olyan, mint a suk-sükölés.

Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2009. december 05. 14:33 | Sorszám: 725
Kezdetektől így kellett volna. Alaposan, és tényszerűen.
Mert ebből pl. kiderül, hogy a kórház ellátási területéről 2 hónap alatt 35 H1N1-es beteg érkezett (kétnaponta 1), jelenleg 17-en fekszenek bent, 18-an már gyógyultan távoztak, és az influenza gyanús kórházi esetek mintegy fele bizonyult H1N1 fertőzésnek.

A médiát pedig jól tökön kellene rúgni rémhírterjesztés miatt. Sima megfázás miatt is halnak meg néha emberek a szövődmények miatt, és a rendes influenzában is, de arról nem szoktak beszámolni. Pl. augusztus elején, amikor még sehol nem volt a H1N1, az egyik Csongrád-megyei kórházban 5 fiatal volt lélegeztető gépen, és kettőről mondta azt az orvosuk, hogy multifokális (sok gócú), gennyedző, antibiotikum rezisztens tüdőgyuszi alakult ki náluk, és már nem fogja tudni megmenteni őket műtéttel sem. És nem volt velük tele a sajtó.
(Azoknál a fiataloknál úgy alakult ki az antibiotikum rezisztens tüdőgyuszi, hogy nyáron megfáztak valahogy, későn mentek dokihoz, és a háziorvosuk gyenge antibiotikumot írt föl nekik, amit esetleg nem is szedtek rendesen, mert nem vettek komolyan egy kis köhögést. Fölöslegesen nem szabad antibiotikumot adni, de vannak esetek, amikor nincs idő Maripennel bohóckodni.)


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 05. 13:48 | Sorszám: 3585
Én nem gondoltam ilyen konspirációra, de azért lehet, hogy úgy lesz, ahogy írod.
Szerintem a reptérieket valamelyik haverjük nyomhatta föl, akit kihagytak a buliból. Na de ezek után a Malév-esek sem alhatnak nyugodtan, mert irigyeik nekik is vannak.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
Egzisztenciális kvantor
2009. december 05. 13:41 | Sorszám: 1265
Jó reggelt kívánok!

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 05. 11:13 | Sorszám: 3582
Rács mögé kell kerülnie azoknak, aki a Malévből „kitalicskázták a pénzt”, felelősségre fogjuk őket vonni; aki lopott, börtönbe fog menni, akkor is, ha a legmagasabb Malév-vezető vagy a vezetők egyike volt

Ezzel egyidőben a reptér jogi igazgatóját és volt helyettesét bekasztnizták. Gondolom most bebarnult a nadrág a Malév-osoknál is.


Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2009. december 05. 11:01 | Sorszám: 813
Ezt kellett a válságban visszavenni.

De úgy, hogy a haverikutyák még többet kapjanak. Ld. még BKV, MÁV, minisztériumok.


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. december 04. 16:58 | Sorszám: 2293
Nem olyan rejtélyes az, ha tisztázzuk a "privatizáció" szó jelentését. Pl. érthetjük azt alatta, hogy bagóért (1 gép áráért) átjátsszuk a ruszkiknak. Ha hozzávesszük a szintén "privatizált" repteret, akkor egy NATO-tagállam légtere fölötti ellenőrzést is megkapták.

Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2009. december 04. 16:49 | Sorszám: 697
Már az SMS-nél volt egy olyan érzésem, hogy ez a kampány része.

Téma: Miért lépnek ki az MDF-esek a pártjukból?
Egzisztenciális kvantor
2009. december 04. 13:39 | Sorszám: 3
Fogolydilemma.
Mint utóbb kiderült, a nyári kongresszusukon is meg tudták volna buktatni ibolykát, ha előtte összebeszélnek.

Téma: Euronyet - Rosszija da
Egzisztenciális kvantor
2009. december 04. 13:32 | Sorszám: 61
(Ez már így marad.)
Egzisztenciális kvantor
2009. december 04. 13:31 | Sorszám: 60
Timeo oroszoktól [/i]et dona ferentes[/i] ?

Téma: Magyar Televízió Napkelte vége
Egzisztenciális kvantor
2009. december 03. 16:12 | Sorszám: 299
A segélyezett, aki unatkozik. Nagyon sok van ám belőlük.
Voltál te mostanában plazákban reggel? Ténferegnek bennük a középkorú emberek, akik a zárt boltok kirakatait nézegetik. Nem sietnek munkába, vagy haza, vagy orvoshoz,gyógyszertárba,unokáért stb.

Téma: Orbán vs. Mesterházy
Egzisztenciális kvantor
2009. december 03. 14:48 | Sorszám: 444
Azt figyelitek, hogy a szocik hátterei az ilyen-olyan kongresszusaikon már nem vörösek, hanem egyre narancssárgábbak?

Téma: Moszkvával barátkozik a Jobbik
Egzisztenciális kvantor
2009. december 03. 14:11 | Sorszám: 124
(Majdnem ugyanezt írtam néhány hónapja mpd kartácsnak. Talán egy kicsit kevésbé voltam udvarias. )

Téma: A süllyedő hajóról menekülnek a ........
Egzisztenciális kvantor
2009. december 03. 14:03 | Sorszám: 10
Köszönjük, Tomi, nélküled tényleg sötétben tapogatóznánk.
Szóval akkor a lényeg: drazsé kisebbségi gárdát szeretett volna szervezni, meg valami nagy csetepatét.
Azt még mindig nem tudni, hogy miért kellett lemondania, de könnyen lehet, hogy a cigánygyilkosságokkal kapcsolatban kiderült valami simli.

Téma: Moszkvával barátkozik a Jobbik
Egzisztenciális kvantor
2009. december 02. 22:31 | Sorszám: 80
Eléggé tapintatos vagy a Jobbikkal. Szerintem simán kézi vezérlésen vannak.

Téma: Gyurcsányné Dobrev nemkívánatos, avagy a Vörös Nyúl szelleme ma is kísért...
Egzisztenciális kvantor
2009. december 02. 22:30 | Sorszám: 41
Milyen utódjuk lesz ezeknek ?

Belterjes populációk keresztezésekor rendszerint kiváló tulajdonságú utódok születnek. De csótány fiának eddigi szerepléséből az valószínűsíthető, hogy a szülők azonos belterjes populációból származnak.


Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2009. december 02. 22:19 | Sorszám: 674
Wallis-os buli. Ezért nem kér fizut libajnai. A többszörösét megkeresi az Omninvest-en keresztül.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2009. december 02. 15:46 | Sorszám: 226
Ugye se te, se rokonaid nem szoktak kozmetikumokat venni. Tudod, azokat hogyan tesztelik? Hát a gyógyszereket?

Te biztosan növényevő vagy. És milyen dolog az, hogy a búzát derékban elvágják, aztán kicsépelik, aztán megnyúzzák, aztán porrá törik, aztán pedig többszáz fokos sütőbe teszik!


Téma: Moszkvával barátkozik a Jobbik
Egzisztenciális kvantor
2009. december 02. 13:58 | Sorszám: 48
Ukrajna 80%-a ukránnak tartja magát. Biztos ők tudják rosszul.
Ukrajna a zaporozsjei kozákok lázadásával kezdődött valamikor a XVI. században. Akkor még Lenygelországhoz tartozott a mai Ukrajna, de az oroszok erősen támogatták őket az elszakadásban. Aztán mikor sikerült függetlenné válniuk, elfoglalták őket az oroszok. Meg a lengyeleket is.
Biztos, hogy nagyon vegyes nép, de csak tudják már magukról, hogy ők kik.

Téma: Olvastátok? (18.)
Egzisztenciális kvantor
2009. december 02. 13:33 | Sorszám: 218
Lehet, hogy komolytalan, de miután legutóbb összeült ez a komolytalan szervezet, Obama rögtön elszaladt a ruszkikhoz, a rakétapajzsot meg hirtelen leállították.
Sőt azóta Kínában is volt Obama.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 02. 11:08 | Sorszám: 204
Mi lesz így a polgárháborúval?
Egzisztenciális kvantor
2009. december 01. 12:09 | Sorszám: 172
Írjál bele te is híreket, akkor nem az lesz.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. december 01. 12:04 | Sorszám: 2283
Ez a régi Anthrax-re emlékeztet. Az is pont ilyen tré volt.
Akkor már inkább ezt nézd meg: http://www.youtube.com/watch?v=WEL6_SuQCu8

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. december 01. 11:53 | Sorszám: 3570
Ezt köszönjük szépen debreczeninek. Annyira közismert, hogy utálja Orbánt, és annyira közismert, hogy ki se látszik csótány seggéből, hogy a legelvakultabb szocikat is el fogja bizonytalanítani.
Ez az Orbán leszólította a kíséretével arra haladó Putyint annyira mókás! Nyilvánvaló, hogy debreczeni még csak szoci zsúrokon találkozott politikusokkal.
Meg az is nyilvánvaló, hogy csótány nem képes elviselni, hogy Orbán beszólt neki. Csúnyán kikaphatott Putyintól, hogy ennyire hisztizik.

Téma: Tppeljünk a 2010-es választásokra.
Egzisztenciális kvantor
2009. november 30. 22:12 | Sorszám: 151
A Fidesz-nek legitimitás kell. Hiába lesz esetleg neccesen 2/3-a, ha csak az emberek 30%-a szavazott rájuk, 50% pedig el sem ment.
Egzisztenciális kvantor
2009. november 30. 20:47 | Sorszám: 138
Mindenkinek az alacsony részvétel a jó, kivéve a Fidesz-nek.
Mindenki a Fidesz ellen van. Meg a demokrácia ellen.

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 167

Téma: Erősíteni kell az ateista jelenlétet az interneten!
Egzisztenciális kvantor
2009. november 30. 18:03 | Sorszám: 443
Az RNS-ből elég egy is. Egy jó darabig a természet az RNS-t használta, mert az tud enzim is lenni, meg örökítőanyag is. Beletelt vagy 1-2 milliárd évbe, míg a természet rájött, hogy a fehérjék sokkal jobb enzimek, és hogy hogyan lehet jól automatizálni a gyártásukat.
Hogy a fehérjék negyedleges szerkezete hogyan alakul ki, az a mai napig nem ismert - ha jól tudom.
Egzisztenciális kvantor
2009. november 29. 20:18 | Sorszám: 388
Gonosz embereké könnyebb, vagy nehezebb?
Egzisztenciális kvantor
2009. november 29. 20:17 | Sorszám: 387
Ha csak egy balesetről lett volna szó, akkor a baleset elmúltával visszaállt volna a megelőző állapot. De nem állt vissza.
Az emlősök és a madarak, azaz a melegvérűek előbb-utóbb úgy is lenyomták volna a dínókat. Hogy volt-e meteorit, vagy nem volt, hogy volt-e éghajlatváltozás, vagy nem volt, az legföljebb a folyamat sebességét befolyásolta.
(Én korábban azt gondoltam, hogy konkrétan a rágcsálók irtották ki a dínókat, mert megtanulták megkeresni és föltörni a tojásaikat. De mostanában olvsatam egy hajmeresztő elméletet, miszerint inkább a madarak voltak, mégpedig az immunrendszerükkel. Már a hüllőkben is működött valami kezdetleges saját-idegen megkülönböztető rendszer, de nagy hiányossága volt, hogy a környezeti hőmérséklettől függött a működése. Ezen segített a madarak nagy találmánya, a melegvérűség. A hajmeresztő elmélet szerint a melegvérű élőlényeknek érdekük együtt élni a mikroorganizmusokkal, és táptalajt biztosítani nekik, hogy azok aztán a gyengébb élőlényeket lenyomják.)

Ja és még valami, ami esetleg nem tetszik a materialistáknak. Tudjátok miért nyertek még az emlősök? Mert föltalálták a szeretetet. A szeretet kell az ivadékgondozáshoz. És mivel a szeretetet nagyjából egyszerre mindkét melegvérű osztály föltalálta, fogalmazhatunk úgy, hogy a szeretet törvényszerű. Benne van az anyagban.

Egzisztenciális kvantor
2009. november 29. 15:21 | Sorszám: 374
Baleset = emlősök.
Egzisztenciális kvantor
2009. november 29. 13:39 | Sorszám: 371
Hát lehet, hogy rosszul gondolom, de szerintem ez a kísérlet nem a szelekciót bizonyítaná, vagy nem csak, hanem a mutációt (is). Ha nem sikerülne penicilin rezisztenciát kifejleszteni, akkor az csak azt jelentené, hogy spontán mutációval nem jönnek létre a penicilint különböző mértékben tűrő egyedek. Illetve fordítva is igaz: ha létrejönnek a penicilint különbözőképpen tűrő bacik, akkor abból következik, hogy van mutáció.
Egzisztenciális kvantor
2009. november 27. 21:08 | Sorszám: 359
A szelekció után a következő fogós ravasz kérdés: létezik-e szabad akarat?

Ugye milyen nehéz ateistának, vagy deistának lenni?

Egzisztenciális kvantor
2009. november 27. 21:05 | Sorszám: 358
Az emberi feketehimlő vírusa kiveszett, mert egy konzervatív mutációra alkalmatlan vírus volt

Ha nem veszett volna ki, akkor mit mondanánk? Mit mondtunk a kiveszése előtti években? Hogy azért nem veszett ki, mert tudott alkalmazkodni.
Most akkor hogy van ez? Ha kiveszett, az bizonyíték a szelekcióra, ha meg még nem veszett ki, akkor az is?

Ezért tettem föl azt a provokatív kérdést, hogy tudnánk-e cáfolni a szelekciót? Szerintem nem tudnánk olyan megfigyelést mondani, amivel cáfolni tudnánk a szelekciót. Bármi, amit megfigyelünk, vagy amit el tudunk képzelni, simán belefér a szelekcióba.
A szelekciót nem lehet cáfolni.
Az evolúciót pl. baromira könnyű lenne cáfolni: ha találunk egy bolygót, vagy akár itt a Földön egy szigetet, ahol csak egyetlen faj él évmilliók óta, akkor rögtön látnánk, hogy ott nincs evolúció. Persze ilyet nem találunk, tehát megnyugodhatunk, hogy az evolúció még működik (bár az ember ki akarja vonni magát alóla).
A mutációt még könnyebb lenne cáfolni, de egyelőre arra sem találtunk példát.
A szelekciót viszont nem tudnánk cáfolni. Szigorúan elméletileg azért nem, mert a definíciója rekurzív, azaz saját magára hivatkozik.
Gyakorlatban pedig sejtésem szerint azért nem, mert a mutációból és az evolúcióból kijön. (Az is lehet, hogy a három fogalom közül bármelyikből kijön a másik kettő. De nem biztos.)

Egzisztenciális kvantor
2009. november 27. 17:56 | Sorszám: 353
Na jó, ez csak kötözködés volt. Elfogadhatjuk definíciónak, hogy az evolúcióban nincs tudatosság. (Legföljebb egy kicsit bajban leszünk a saját tudatosságunk meghatározásánál.) Viszont nem fogadom el, hogy az evolúció feltételezett okos húzásai tudatosságot feltételeznének, és ezért el kellene vetnünk őket.

Ott van pl. az elevenszülés. Triviálisnak gondoljuk, mert hétköznapi, de mégis rohadt bonyolult dolog. Többszáz millió éve kísérletezget vele a természet, próbálkozott már a halaknál, a kétéltűeknél és a hüllőknél is, de csak az emlősöknél jött össze a dolog (ott sem elsőre, ld. kacsacsőrű emlős). Azt is mondhatnánk, hogy valami béna UFÓ próbálta itt a Földön befolyásolni az evolúciót, de csak negyedszerre jött neki össze. De nem mondjuk, hanem belenyugszunk, hogy a természet ilyen.
Vírusok biológiai fegyverként való alkalmazása egyáltalán nem bonyolultabb, mint az elevenszülés, csak egyáltalán nem hétköznapi. Majd ha közismert lesz, ebbe is belenyugszunk.

Egzisztenciális kvantor
2009. november 27. 17:28 | Sorszám: 350
Ez tudatosságot tételez fel, az evolúcióban pedig nincsen tudatosság.

Ezt meg honnan tudjuk?
Természetesen arról a közös alapról indulunk, hogy az evolúcióban minden szereplőt meg tudunk figyelni, azaz nincs isteni beavatkozás. És még így is marad a kérdés: honnan tudjuk, hogy az evolúcióban nincs tudatosság?
Honnan tudjuk, hogy valamiben van tudatosság?
Ha a szelekciót valami (mondjuk egy eddig ismeretlen törvényszerűség, vagy akármi más) irányítaná, azt mi észrevennénk?
Ha szelekció egyáltalán nem létezne, azt mi észrevennénk?
Azt mondják, hogy csak az a jó elmélet, ami méréssel elvileg cáfolható. Ha valami nem cáfolható, akkor az nem elmélet, hanem trivialitás. Tudsz olyan megfigyelést, amivel cáfolható lenne a szelekció? Létezik egyáltalán szelekció? Nem lehet, hogy a világegyetemet fölépítő négy alapvető kölcsönhatás törvényszerűségeiből kijön a szelekció? Nem lehet, hogy ugyanígy kijön belőlük a tudatosság is? Nem lehet, hogy a tudatosság mindenben benne van, csak az emberben egy kicsit jobban koncentrálódott?

Egzisztenciális kvantor
2009. november 27. 15:34 | Sorszám: 348
Látom, nem értitek. Akkor mondok egy konkrét példát: riverz transzkriptáz enzim, vagy reverse transcriptase. Ez az az enzim, amelyikkel a retrovírusok visszaírják az RNS-üket a gazdasejt DNS-ébe. És ezt azért teszik, hogy elbújjanak az immunrendszer elől hosszabb-rövidebb időre (pl. a HMTV vírus a csecsemőkortól egészen a pubertásig, amikor majd a vér ösztrogénszintjének emelkedése fölébreszti őt).

Szerintetek hogyan kerül egy ilyen fehérjének a génje egy vírusba? Egy olyan vírusba, amelyiknek ezen kívül összesen 3, vagy 4 génje van? Véletlen mutációval? Addig próbálgatta a természet az 5-ik gént, amíg abból riverz transzkriptáz lett? Vagy a teremtő adta nekik, mert megharagudott a mai emlősök valamelyik fölmenőjére?
Ugyan má'! Ezt az emlősök adták a vírusoknak! Az emberi (és a rágcsáló) genom 98.5%-a szemetet, azaz gént nem kódoló szakaszokat tartalmaz. Ennek nagy része bizonyíthatóan, a többi pedig valószínűsíthetően endogén (azaz öröklődő) retrovírusokból származik. Vagyis az ember (meg a rágcsálók) nem dolgozott ki mechanizmust arra, hogy leküzdje a retrovírusokat, hanem megtanult együttélni velük, hátha azok majd elpusztítják a többi fajt, amelyik képtelen erre.
A nyúl nem a fogaival esik a hörcsögnek, hanem az immunrendszerével. Még az is valószínűsíthető, hogy az emlősök direkt megkönnyítik a saját génjeik vírusokba kerülését, hátha ezzel sikerül konkurens fajokat kiirtani. Valószínűleg így kerülhetett a vírusokhoz a riverz transzkriptáz enzim is.

Egzisztenciális kvantor
2009. november 27. 12:30 | Sorszám: 342
Persze, hogy nem. Meg a nyúl sem akarja kipusztítani a rókát. Nem vetélytársak.
Na de birkát, meg az őzet, meg azt a sok rohadt rágcsálót, ami ugyanazt a rétet pusztítja, na azokat szívesen kiírtaná a nyuszi, ha tehetné. Mindenesetre dolgozik rajta.
Az emlősök nem győzik le élősködőiket (a ragadozókat, vagy a betegségeket), hanem inkább megtanulnak együtt élni velük, hátha a vetélytársak majd nem tudnak velük együtt élni.
Egzisztenciális kvantor
2009. november 27. 12:21 | Sorszám: 336
Nagy dolog. Dawkins nem egy durranás. (Egyszer már muszáj leszek elolvasni, amit az önző génekről írt - és azóta se tudott meghaladni -, hogy tételesen cáfolhassam a butaságait.)
Egzisztenciális kvantor
2009. november 27. 10:14 | Sorszám: 265
Fejlödöképes rendszert csinálunk, s hagyjuk fejlödni.

Nincs új a nap alatt. A természet ezt a módszert már rég alkalmazza. Mondjuk evolúciós értelemben nem olyan túl régen, mindössze az emlősök és a madarak megjelenése óta.
Az immunrendszerünk egy része, a leghatékonyabb része, pontosan így működik: a szervezet tenyészti a mindenféle T-, meg B-sejteket teljesen véletlenszerűen, és bizonyos szempontok szerint kiszelektálja közülük a neki megfelelőket.

A természet ismer még más kiváló módszereket is, pl. a biológiai fegyvereket. Egy erős immunrendszerű fajnak érdeke, hogy a kórokozókat jól felturbózza, és ezáltal esetleg kipusztítson más, gyengébb immunrendszerű fajokat.

Egzisztenciális kvantor
2009. november 27. 10:01 | Sorszám: 262
Nem szükségszerű, hogy az élet mindenhol a mienkhez hasonló értelmet produkáljon.

Nyilván egy másik világegyetemben, egy másik petricsészében, másmilyet fog.
De ebben, a mienkben csak ilyet, és csak minket.
Vagy azt gondoltad, hogy olyan a világegyetem, mint a Star Trek, vagy Star Wars-szerű bugyuta mesékben, és hemzsegnek benne az idióta fajok? Minimálisan is 100000-szer valószínűbb, hogy ha a Tejút rendszerben kialakulhatna máshol is élet, akkor az már rég meghódította az egész galaxist, és átformálta az univerzumot maga körül, mint az, hogy van máshol is élet, csak még nem találkoztunk vele.
Ezt a petricsészét nekünk csinálták, ez a mienk. Ha ügyesek vagyunk, kimászunk belőle. Ha pechünk van, akkor az alkotók megúnják a várakozást, és hamarabb leállítják a szimulációt. Ha hülyék vagyunk, akkor csinálunk valamilyen rendszerhibát, és mi magunk állítjuk le a szimulációt.


Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. november 26. 21:06 | Sorszám: 452
Hogyan lehetne miniszterelnök-jelölt?

Jelölt?! Már miért ne lehetne jelölt? ME úgyse lesz. A választók meg nagy ívben le vannak érdekelve.


Téma: Beérett a leberális vetés...
Egzisztenciális kvantor
2009. november 26. 20:46 | Sorszám: 6
Hanem inkább a fegyvertartáshoz.
A faxomból szerzett engedélyt egy 23 éves nyikhaj a 9 mm-es parabellumhoz?! Gondolom valamelyik "nagy ember" csemetéje lehet.

Téma: Erősíteni kell az ateista jelenlétet az interneten!
Egzisztenciális kvantor
2009. november 26. 17:18 | Sorszám: 241
Köszi a József Attila idézetet! Természetesen a kedvencem József Attila, de az Eszméletből csak az első 3 versszakra emlékeztem, meg az utolsó előttire.
Sajnos Füst Milánt nem ismerem. Ezen majd nyilván változtatni kell.

(Amúgy meg persze, hogy LÁTTA, mert zseni volt. Mert már száz ezer éve nézi, amit meglát hirtelen. Nem is tudott senki rendesen József Attila verset mondani, még Latinovits sem, mert a zsenit nem tudták visszaadni.)


Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 156

Téma: Erősíteni kell az ateista jelenlétet az interneten!
Egzisztenciális kvantor
2009. november 26. 16:26 | Sorszám: 238
UFO-ról jut eszembe.
Van egy olyan sejtésem, talán be is vonul majd a történelembe "Kvantor-sejtés" néven, hogy mindabból, amit eddig megtanultunk a világegyetemről már elméleti úton bizonyítható, hogy mi soha nem fogunk UFO-kkal talákozni, ha azt ők nem akarják. Az állítás magában foglalja azt az esetet, hogy UFO-k tényleg nem léteznek.

Talán Marx Györgytől olvastam egyszer egy nagyon jó kis értekezést a témában, de nem biztos, hogy minden gondolat tőle származik.
2 alapvető dolog már eldönti az UFO-kérdést.
Először is eddigi tudományos fejlődésünk exponenciális (minden biológiai rendszeré az, nincs ezen semmi csodálkozni való), és valószínűleg a jövőben is az marad. Ha egy másik értelmes lény mondjuk 100000 évvel korábban épített először űrhajót, akkor ők mindig 100000 évvel előttünk lesznek. És mivel a fejlődésük nekik is exponenciális, abszolút értékben a lemaradásunk egyre nőni is fog, méghozzá az is exponenciálisan.
A másik, dolog, hogy még ha föltesszük is, hogy a fénynél gyorsabban soha nem fognak haladni űrhajók, egy fejlett civilzáció előbb-utóbb akkor is a fénysebességhez közeli sebességgel fog terjeszkedni.
Hogyha 100000 évvel ezelőtt, vagyis nem olyan régen, mert a Földön az élet durván 1 milliárd éve kísérletezik a többsejtes élőlényekkel, 2 milliárd éve vannak egysejtűek, a Tejút rendszer kora pedig 15 milliárd év körül lehet, szóval ha mondjuk 100000 évvel ezelőtt egy másik faj a tejútrendszerben elkezdett volna terjeszkedni, akkor már régen bejárták volna az egész galaxist. Nem két csillagot, amik egymástól 100000 fényévnyire vannak, hanem az összeset, mind a 200 milliárdot.
Ebből szerintem következik, hogy 100000 évnél régebben biztosan nem születtek UFO-k ebben a galaxisban. Illetve 3 millió évnél régebben még a szomszédos Androméda-ködben sem.
Ha pedig mégis, de bejárták a galaxisunkat, és úgy hagyták, hogy mi ne vegyük észre őket, akkor nem is fogjuk. Megvan hozzá a technológiai fölényük.


Téma: Orbán Putyinnál
Egzisztenciális kvantor
2009. november 26. 15:41 | Sorszám: 146
Gyurcsány estebéden volt Putyinnál
Magánvacsorán látta vendégül Gyurcsány Ferencet Vlagyimir Putyin - erről maga a volt magyar miniszterelnök számolt be a sajtónak.
Gyurcsány szerint Putyin még szeptemberben hívta meg, de akkor sportbalesete miatt el kellett halasztania látogatását. A vacsorán családról, gyerekekről, a hazai és a nemzetközi helyzetről beszélgettek. A volt miniszterelnök fontosnak tartotta kiemelni, hogy a magánvacsorára saját költségén utazott el.

Na ha ez tényleg így volt, akkor az elég vicces. Mert akkor a következő tőrtént:
- Orbán tényleg beszólt Putyinnak, és valami csúnyát talált mondani
- Putyin erre magához rendelte csótányt, és leb...ta, mint a pengős malacot

Hubi erre biztosan ezt mondaná:


Téma: Erősíteni kell az ateista jelenlétet az interneten!
Egzisztenciális kvantor
2009. november 26. 10:45 | Sorszám: 203
Az ateisták pl. azzal ámítják önmagukat, hogy ismernek bizonyos dolgokat, törvényeket, azok szerint működik a világ, és nincs szükség új, ráadásul tudományosan nem vizsgálható ismeretlen bevezetésére az életben való eligazodáshoz.
Pedig csak a lószart ismerik, nem a törvényeket. (Most nem akarok itt olyan nagypofájú dumával jönni, hogy a Maxwell 9-et senki nem tudná fölírni, vagy ha fölírná helyettünk valaki, akkor meg nem tudnánk, mi jelent. Hozok inkább egy egyszerűbb példát.) Az egyszerű példa az ateizmus, vagy akár a deizmus csődjére a számítógép. Itt mindenki azt hiszi, hogy ismeri a számítógépet meg az internetet, pedig nem ismerjük, csak hiszünk olyan embereknek, akik azt mondják, hogy ismerik. Én is sokáig azt hittem, hogy ismerem, hiszen a kvantummechanikát megtanultam, működő kütyüket is terveztem, meg még processzort is. Csakhogy ott van pl. a titkosítás, amit már valószínűleg nem fogok megérteni, és még a matematikusok 99%-a sem. Még ha az ellenkezőjét állítják is. Nem azt a részt nehéz megérteni, hogy hogyan kell titkosítani, hanem azt, hogy a titkosítás mitől titkos.
Volt Riemann-nak több sejtése is, az egyik valamilyen polinomok pólus- és zérushelyeinek eloszlásával foglalkozott. Na ezt mostanában állítólag sikerült valakinek bizonyítani, és ebből kijön, hogy a primszámok eloszlása egyenletes, amiből meg kijön, hogy a titkosítások tényleg titkosítanak. Na de ezt a bizonyítást senki nem ismeri ám. Nyugodtan kérdezzetek körbe, még olyat se fogtok találni, aki ismer olyat, aki ismeri a bizonyítást.
Mi marad nekünk? A hit!
Hasonló példa lehetne a közismert Gődel-tétel, pedig annak a bizonyítása konstruktív, azaz még akár egyszerű is lehetne. De nem az, az interneten is csak bizonyítási vázlatokat lehet találni.
Megint csak mi marad nekünk? A hit!

Hitetlennek maradni modern világunkban egyre nehezebb.
Súlyos információs válság elé nézünk. Az emberiség által fölhalmozott tudás megértése már most is bőven meghaladja az egyén képességeit. Egyre szűkebb, és egyre elszigeteltebb csoportok őrzik egy-egy terület tudását, de már ők sem tudnak semmit más csoportok munkájáról. Az egyszeri ember meg csak néz ki a fejéből, neki már baromira mindegy, hogy mi történik a feje fölött.
Az egyszeri mérnök meg azt tudja tenni, hogy vérhugyozás kíséretében fölhozza magát valahogy mondjuk az '50-es, '70-es évek szintjére, aztán reméli, hogy azzal is megy majd valamire a XXI. században.
Az a szörnyű, hogy mivel senki nem látja át az összes tudományterületet, és még úgy-ahogy tájékozott embereket is lámpással kell keresni, ezért a közéletben röpködnek a hülyeségek, tévhitek és hazugságok. Ott tartunk, hogy ha valaki bármire, amit hall, azt mondja, hogy hülyeség, akkor közelebb jár a valósághoz, mintha mindent elhinne.


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. november 24. 20:08 | Sorszám: 2203
Meg a H1N1-ről se, meg Anettkáról se.
Ezt leszámítva Matolcsy (szokása szerint) most is nagyszerű dolgokat mondott.

Téma: Erősíteni kell az ateista jelenlétet az interneten!
Egzisztenciális kvantor
2009. november 24. 10:56 | Sorszám: 129
Pedig mostanában nyaranta mindent úgy hirdetnek, hogy "spa meg wellness". Amikor a Zalakaros Spától is kaptam kéretlen reklámot, akkor vettem a fáradságot, és utánanéztem a spa jelentésének.

Téma: Erősíteni kell a keresztény jelenlétet az Interneten
Egzisztenciális kvantor
2009. november 23. 22:51 | Sorszám: 70
Vagy elhiszem, vagy nem. De inkább nem.

Téma: Erősíteni kell az ateista jelenlétet az interneten!
Egzisztenciális kvantor
2009. november 23. 22:33 | Sorszám: 116
Ja, és még valami: Spa városa mond neked valamit? A Wikipedia szerint 1326-ban fedezték fel a forrásokat, és utána vált népszerű fürdőhellyé. Vagyis voltak a középkorban is fürdők, csak szépen elfogytak.
Egzisztenciális kvantor
2009. november 23. 22:23 | Sorszám: 113
Most nem találok forrást, mert mindenhol azt írják, hogy fokozatosan tűntek el a fürdők, és a renaissance korára már nem maradtak.
Én Merle-nél olvastam, hogy a megmaradt kevés fürdőt egyházi rendelettel záratták be, ha jól emlékszem, a XVI. században. De lehet, hogy XV. volt.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. november 23. 21:36 | Sorszám: 3455
Látom, visszasírod azokat az időket. Pedig elmúltak.

Téma: Erősíteni kell az ateista jelenlétet az interneten!
Egzisztenciális kvantor
2009. november 23. 13:44 | Sorszám: 91
A pestisjárvány okai messzebb nyúlnak vissza.

Pl. a higiénia hiányára. Azt hiszem, a XVI. században záratták be a fürdőket, mert azok egyben bordélyházakként is üzemeltek. Gondolom addig se volt nagy a fürdési hajlam, de attól kezdve 0-ra csökkent.

Egzisztenciális kvantor
2009. november 23. 10:25 | Sorszám: 63
Akkor ez lustaság, vagy inkább gyávaság, nem ateizmus.
Hozzá lehet állni úgy, hogy nem foglalkozom a problémával, mert fölösleges, de akkor minek vitatkozni róla? Akkor miért zavar a másik topik?
Egzisztenciális kvantor
2009. november 23. 10:07 | Sorszám: 57
A címhez: nem biztos. Én nem tudom.
Amúgy ateistának lenni butaság. Nem tudjuk tagadni Isten, vagy istenek létét pusztán azért, mert eddig nem találkoztunk velük. Ha logikusan gondolkodunk, kizárólag kiváró, vagy kétkedő álláspontot vehetünk föl. Mindaddig, amíg valaki ki nem találja, hogyan lehet cáfolni Isten létét, és erre reprodukálható mérési eredményt nem hoz.

Nem tudjuk bizonyítani, hogy a világ Isten nélkül megismerhető, pusztán hihetünk benne. Akkor pedig hívők vagyunk, akik olyanban hisznek, ami érzékszervekkel nem tapasztalható, nem megismerhető. A megismerhetőség istenségében hiszünk.


Téma: Erősíteni kell a keresztény jelenlétet az Interneten
Egzisztenciális kvantor
2009. november 23. 09:55 | Sorszám: 54
Kedves RK! Ez benne lenne a Bibliában? Szerintem ha benne lenne, akkor Luther - aki próbálta a Bibliai tanítást megtisztítani az egyházi sallangoktól - biztosan nem házasodott volna meg, és nem lettek volna gyerekei.
Amúgy meg vitatkozhatsz velem nyugodtan, de paphiány van. Lassan csak szent életű aggastyánokat, és fogyatékos fiatalokat lehet találni a papok között. Ha az öregek kihalnak, ki viszi be a híveket a templomba?
Egzisztenciális kvantor
2009. november 23. 09:55 | Sorszám: 53
Szóval a protestánsokkal az a baj, hogy néha túl puritának, és nem tudnak ünnepelni. Márpedig a híveknek szükség van egy kis ünneplésre rabszolgatartó világunkban. És ha nem kapják ezt meg a sivár, néha nyomasztóan üres templomokban, ápolatlanságig egyszerű lelkészeiktől, akkor megkeresik maguknak. Szerintem töbek közt ez az oka az élménykereszténység terjedésének, a lelkész nélküli úrvacsorának, a nyelveken szólásnak.

Téma: Orbán Putyinnál
Egzisztenciális kvantor
2009. november 22. 20:11 | Sorszám: 111
Ja, a lényeg lemaradt: Ukrajna nyilván egy deci gázt sem fog kapni tőlünk, különben Putyin terve nem sikerül.
Egzisztenciális kvantor
2009. november 22. 20:07 | Sorszám: 109
Aha. Az ukránok TŐLÜNK várnának segítséget a ruszkikkal szemben.

Így valahogy. Vagyis inkább azt szeretnék, hogy ne segítsünk a ruszkiknak.
Ha jól kombinálok, akkor az oroszok idén télen is el fogják zárni a gázt. Na de ha ezt teszik, akkor Ukrajnán kívül Magyarország, Szerbia és talán még Szlovákia és Románia is nehéz helyzetbe kerül. És itt jönnek képbe a MOL gáztározói, amiket csótány tavasszal átjátszott az oroszoknak: abból fogjuk ellátni magunkat, meg a szomszédainkat, amíg az ukránok térdre kényszerülnek.

Egzisztenciális kvantor
2009. november 22. 19:13 | Sorszám: 69
Azért nem utálkozunk a Habsburgokra annyira, mint az oroszokra, mert Habsburg gyarmatként "Európa" része voltunk, fejlődtünk, míg a keleti hódítások más hatással voltak nemzetünkre erkölcsileg és szinte minden más szempontból.

Álljon meg a menet! Azért ne essünk át a ló túloldalára. A habsburgoknak sokkal nagyobb bűneik vannak, mint a ruszkiknak. Ők a felelősek Trianon-ért. Én soha nem fogok sörrel koccintatni.
A szabadságharc során kiderült, hogy milyen jó hasznát veszik a nemzetiségeknek a magyarok féken tartásában, és ezért ők kezdték el betelepíteni Magyarországra a románokat, a tótokat, meg a zsidókat.

Egzisztenciális kvantor
2009. november 22. 19:07 | Sorszám: 62
Rosszul látod. Az oroszok elvesztették Ukrajnát, amikor a mérgezett arcú Viktor Juscsenkó lett az elnök. Mindent megér nekik, hogy visszaszerezzék (az ukrán mezőgazdaságot), még egy jó kis polgárháborút is.

Hallottál te arról, hogy Heartland? A Heartland Ukrajna. Azt akrja visszaszerezni Putyin. És Ukrajna megfingatásában Magyarországnak kulcsszerepet szántak.

mpd
2009. november 22. 19:05 | Sorszám: 60
Lakájszellem. Dörgölőzzön aki bolhás.
Egzisztenciális kvantor
2009. november 22. 18:40 | Sorszám: 37
Jeleztem Vlagyimir Putyinnak, hogy

Láttad a videót?
Orbán nem ezt mondta. Azt mondta, hogy "világosan megmondtam a miniszterelnök úrnak".
Tényleg beolvasott neki. Nagyon kíváncsi lennék, hogy miről beszéltek! Ezek után nem hiszem, hogy kizárólag a magyar-orosz viszonyról.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. november 22. 01:06 | Sorszám: 3400
Az embernek néha az az érzése, hogy néhány gyanús szocialista alak területe, fennhatósága alatt van az orosz-magyar ügy, ennél a két ország többet érdemel – mondta el Orbán Viktor. Világosan megmondtam, a miniszterelnük úrnak, hogy szeretnénk rendezni és új alapokra helyezni az orosz-magyar kapcsolatokat – tette hozzá a polgári kormány miniszterelnöke.

Szeretnénk egy XXI. századi partnerséget kialakítani, hogy más legyen a kapcsolatunk a jövőben, mint amilyen a múltban volt, és ne térjünk vissza soha abba az orosz-magyar kapcsolatrendszerbe, amiben a XX. században éltük az életünket – fejezte be gondolatát az Európai Néppárt alelnöke.

Ez most mi? A nagy Orbán békejobbot nyújt a kis Putyinnak? Vége a XX. századnak, a XXI-ikben pedig már Orbán diktál?


Téma: Erősíteni kell a keresztény jelenlétet az Interneten
Egzisztenciális kvantor
2009. november 21. 17:19 | Sorszám: 6
A pápistáknak van egy nagyon nagy mulasztása, ami akadályozza a hatásos média-szereplést is: a cölibátus eltörlése. Legalább azt meg kellene engedniük, amit a görög katolikusok, hogy házas papot is föl lehessen szentelni.

Az ember gyarló, a papok is gyarlóak. Régen a papokat az egyéb világi örömök és bűnök (kevélység, fösvénység, torkosság) kárpótolták a testi örömök elvesztéséért, de ma már a papok a legszegényebbek, tudásukat senki nem becsüli meg, és mindenki akkorára hízlalja magát, amekkorára nem szégyelli. Ezek után nem csoda, hogy paphiány van, és a papok kiválasztásánál egyfajta kontraszelekció érvényesül.

Ha már így belendültem, akkor a protestánsokról is lehúzom a vizes lepedőt. A reformáció a katolikusok bűneinek hatására, és azok ellenében indult el. A vallás megtisztításaként előtérbe helyezték a puritánságot (főleg a Kálvinisták), illetve megszüntették a bálványimádás utolsó nyomait, az egyházi szenteket.
A puritánság önmagában nem baj, de a világi örömök túlzott ostorozása mgnyomorítja a lelket. Az egyházi szentek megszüntetése se lenne olyan túl nagy hiba, de az egyszeri embernek szüksége van a babonságra. Akkor meg már inkább imádkozzon gyógyító szentekhez, minthogy járjon kuruzslókhoz.
Továbbá a puritánság megmutatkozik a templomaikban és a liturgiáikban is. Ez pedig taszító tényező. Be kellene látniuk, hogy a katolikusok jobban értenek a hívek lelkéhez, tudják, hogy az embereknek szüksége van néha az ünneplésre. Egy katolikus keresztelő, vagy első áldozás sokkal ünnepélyesebb, sokkal felemelőbb. Az egyszeri ember szeret kicsit magamutogatóan fölöltözni, ...
(majd folytatom, most mennem kell)

Egzisztenciális kvantor
2009. november 21. 16:46 | Sorszám: 5
A "tartalmas" jelenlét a fontos.
A direkt marketinghez hasonló agresszív evangelizáció csak a hitgyülihez hasonló szektáknak jó, amelyek megnyomorított embereket, és szétesett családokat hagynak maguk után. Nem mondom, egy-egy szigorú lelkész, vagy állandóan csak a pokolról prédikáló pap is képes meggyötörni a híveket, de nem ez az általános, mert pap és lelkész is sokféle van (a szektákkal ellentétben), a hívek pedig megtehetik, hogy megkeresik maguknak a nekik tetsző gyülekezetet.
Egzisztenciális kvantor
2009. november 21. 15:17 | Sorszám: 1
Erősíteni kell a keresztény jelenlétet az Interneten

Ha így fogalmazunk, akkor nem értek egyet. Amit lejjebb írtak, hogy YouTube-on akarják terjeszteni az igét, azzal szintén nem. A keresztény szellemiség origója az alázat, ami nem egyeztethető össze az öncélú szerepléssel.
Inkább a keresztényi tettek, szépen élő keresztény emberek és közösségek bemutatását lehetne erőltetni. Szerintem a "direkt marketing" lejáratódott, az evangelizációban akár káros is lehet.
Én inkább a követendő példák bemutatására szavazok. Modern és rohanó világunkban nincsenek értékek, nincsenek célok, de az emberek mégis elkeseredetten keresik a kapaszkodókat. Hát adni kell nekik.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. november 21. 14:11 | Sorszám: 2167
Ja, ja! A Frakk fiús mese. A macskák benne az áskálódók.

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. november 21. 14:07 | Sorszám: 1671
A nol nem örül túlságosan Mesterházynak. Nem igyekeztek államférfiúi fényképet keresni róla.

Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. november 21. 13:57 | Sorszám: 414
Szóval erről jutott eszembe, hogy volt néhány hónapja valamelyik konzervatív hetilapban egy interjú Giró-Szásszal, meg a PC-s Somogyival.
Akkor Somogyi néhány arrogáns visszavágása miatt arra gondoltam, hogy ez biztosan fedett személy. Persze ez nem zárja ki, hogy Giró-Szász nem szintén zenész-e, de róla nem alakult ki ilyen érzésem.
Egzisztenciális kvantor
2009. november 21. 13:49 | Sorszám: 413
Áthozom ide:
Szerződés is volt az NBH és a Political Capital között
A Political Capital (PC) szerződésben állt a Nemzetbiztonsági Hivatallal (NBH) – tudta meg a Magyar Hírlap. A PC 2004 óta politikai tanácsadóként segíti az MDF-et. Az NBH és a PC kapcsolata az UD Zrt.-s lehallgatási botrány miatt lehet különös. ...

Téma: 10:59 PM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 148
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 146

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. november 20. 14:48 | Sorszám: 2146
Ez a sok "hazug"-ozás inkább a szocikra jellemző. A Fidesz politikusainak jobban oda kellene figyelniük a stílusukra.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. november 20. 09:14 | Sorszám: 3337
Kicsit izgulok, nehogy dioxint tegyenek a kávéjába.
(Az a pici, régi fénykép nagyon jó! Nagyon szívesen megnézném, amikor Orbánék újra találkoznak.)

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. november 19. 21:41 | Sorszám: 2149
És a 16 mikrométert hol írja? Nem látom mert, nem elég jó a felbontás az ilyen apró részletek kisilabizálásához.

Téma: A Fidesz semmiből sem tanul?
Egzisztenciális kvantor
2009. november 19. 21:38 | Sorszám: 190
A legtöbben elfelejtik, hogy Gyurcsány stb. jelöltségének a felvetése nem más, mint a szocik belharca

Bingó! Ez nekem nem jutott eszembe, pedig biztosan erről van szó. Gratula!
Vagyis a fagyi visszanyal esete. Csótány kilöki veresst az EB biztosi posztról (mert hát ki más intézte volna), hálából a maradék mszp kényelmetlen helyzetbe hozza csótányt. Csakhogy nekük együttvéve sincs annyi eszük, mint csótánynak, mert még a második lépést sem látják előre. Akármit is reagál erre a Fidesz, vagy csótány, ebből a szocik jönnek ki rosszul.


Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. november 19. 21:28 | Sorszám: 1659
Elképzelhető, hogy a költségvetés elfogadása után néhány miniszter feláll, mondván, már nincs több dolga - véli a Századvég Alapítvány elnöke.

Vagy tényleg elmentek otthonról Stumpfnál, vagy nem nekünk írta ezt az egészet. Én az utóbbira szavazok; szerintem ez terelés, és a kampány része.
Ugyanis 0.0, azaz zéró gerinc van ezekben a miniszterekben. Már most sincs semmi dolguk, sőt évek óta nincs, mert a pénzügyminisztérium, és csótány kézi vezérlésével működik az ország. A minisztériumok csak kifizetőhelyek, de csak annak, és annyit fizethetnek, amennyit a pénzügy meghatároz. A Stumpf által említett indokok miatt már a megbízólevelüket is tökéletesen fölösleges volt átvenniük. (Na jó, gráfot kivéve. Ő a saját nagybirtokosi gesztenyéjét kapargatja, meg a családi gazdaságokat pusztítja az utolsó leheletéig.)

Egzisztenciális kvantor
2009. november 19. 21:20 | Sorszám: 1658
Dógoznak a zelftásak
De már nagyon bénák. Szerintem 19 év alatt ez az első eset, hogy feljelentésig, sőt nyomozás elindításáig eljut az ügy. Gondolom csak ugyanazt csinálták, mint '90 óta minden választás alkalmával, de most nem volt "lebeszélve" a dolog.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. november 18. 23:21 | Sorszám: 3286
Ön beoltatta magát? – tettük fel a kérdést Orbán Viktor Fidesz-elnöknek ...
– A jövő héten fogom.
...
– A gyerekeket már beoltották az iskolában. Egyedül a feleségem nem vállalkozott rá, mert soha nem oltatja be magát semmivel. Azt mondja, ő lesz a kontrollcsoport a családban.

Gratulálok! Ez okos nyilatkozat volt.

Egzisztenciális kvantor
2009. november 18. 23:21 | Sorszám: 3285
Ön beoltatta magát? – tettük fel a kérdést Orbán Viktor Fidesz-elnöknek ...
– A jövő héten fogom.
...
– A gyerekeket már beoltották az iskolában. Egyedül a feleségem nem vállalkozott rá, mert soha nem oltatja be magát semmivel. Azt mondja, ő lesz a kontrollcsoport a családban.

Gratulálok! Ez okos nyilatkozat volt.


Téma: Homokra építeni, avagy újpogányság
Egzisztenciális kvantor
2009. november 04. 11:00 | Sorszám: 341
Anyaszült meztelenül tüzes parazsat hajigált
Ménfőcsanakon az egyik családi ház udvarán egy férfi anyaszült meztelenül, sámándobon dobolva akarta saját hitére téríteni a közelében lévőket kedden.
Amikor a járőrök meg akarták közelíteni, belenyúlt a tüzes parázsba, s azt mintegy sámánként hintette a felé közelítőkre. A pszichiátriára szállították.

Téma: Zuschlag már a Jobbikban van? :D
Egzisztenciális kvantor
2009. november 02. 20:03 | Sorszám: 68
telefonokat vettetett magának idegenekkel


És vajon szárba szöktek azok a telefonok?


Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2009. november 01. 20:35 | Sorszám: 107
A szakértők helyében én Béres-cseppet küldtem volna.

(Olyan két hete jöttek ki rajtam megint az influenza tipikus tünetei - végtagi fájdalom, meg a szokásos megfázás, és egy hét betegeskedés után kezdtem el Béres-cseppet szedni. Nagyjából 2 nap alatt elmúlt minden. Persze lehet, hogy Béres-csepp nélkül is elmúlt volna, de ártani nem ártott. Úgyhogy ajánlom mindenkinek.)


Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. november 01. 20:20 | Sorszám: 4327
A Monokon bevezetett szociális kártya forgalmazója tagadja, hogy vesztegetési pénzt ajánlottak volna a Borsod megyei cigányvajdának azért, hogy állítsa a kezdeményezés mögé a romákat. A cég szerint közvetítői jutalékot kínáltak neki.

Ezek után feltételezem, hogy a szociális kártyát elfogadó boltok meg fizetnek, hogy a rendszerben lehessenek.


Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2009. november 01. 20:12 | Sorszám: 104
Ismeretlen influenzavírus terjed Ukrajnában
...
Julia Timosenko miniszterelnök bejelentette: nem H1N1 típusú influenza, hanem egy eddig azonosítatlan vírus okozza a járványt Ukrajnában. A fertőzés súlyos tüdőgyulladást okoz, a kormányfő azonban kizártnak tartja, hogy tüdőpestisről lenne szó.
...
Ukrajna külföldi segítséget kért, Magyarország is felajánlott tízezer adag oltóanyagot.
...
Falus Ferenc országos tiszti főorvos ... azt javasolja, aki Ukrajnába utazik, oltassa be magát.

Már szaladok is a háziorvoshoz, hogy beoltassam magam az Ukrajnában terjedő eddig azonosítatlan vírus ellen.

(Ha én leszek az EÜ miniszter, nekem az első dolgom lesz kirúgni Falus Ferencet.)


Téma: Van-e igény az antiszemitizmusra?
Egzisztenciális kvantor
2009. november 01. 15:51 | Sorszám: 111
Ez a "kik" kérdésre nem válasz. Legföljebb, ha hatökör vagyok.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. november 01. 15:07 | Sorszám: 1741
Pontosan azért mondja, amit mond, hogy a Jobbik felé billegő fideszesek ne billenjenek át. Erre szükség van, a Jobbik elsődleges célja a Fidesz rombolni, ebben meg kell őket akadályozni.

A második felével egyetértek. Az első felére azt mondom, hogy szerintem Kövér rosszul csinálja.
De vitatkozzunk egy kicsit ezen a dolgon, mert egyelőre nem látom, hogy miért ne lenne igazam.

Szóval mit mondott Kövér?
minden, a Fidesz helyett a Jobbikra leadott szavazat a jövő esélyét gyengíti

És mit mondott csótány?
"követelőző, agresszív, ragadozó hatalom" dörömböl a hatalom ajtaján, és ha hallgatnak az MSZP-nél, "akkor az országon bűnt fognak elkövetni"
...
mi, demokraták nem vagyunk elegen

Az országon bűnt fognak elkövetni. A jövő esélyeit gyengítik. A Fidesz helyett. Mi demokraták.
Szerintem majdnem ugyanazt mondták.

Nem mondhatja Kövér ugyanazt, mint csótány. Még ha Kövérnek igaza is van, és gyurcsánynak nincs. Ha ugyanazt üzeni a Fidesz, mint az mszp, az csak az egykutyázók malmára hajtja a vizet, és a nevető harmadikhoz fognak csapódni a bizonytalan szavazók.


Téma: Van-e igény az antiszemitizmusra?
Egzisztenciális kvantor
2009. november 01. 14:37 | Sorszám: 95
Bedobták a gumicsontot a kutyaketrecbe!

És ugyan kik dobták be?

Egzisztenciális kvantor
2009. november 01. 14:35 | Sorszám: 94
Most hirtelen csak a farkincázás jut eszembe. De a párttársai (párttag egyáltalán Morvai Krisztina?) zsidóznak eleget.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. november 01. 09:06 | Sorszám: 1733
Amelyik választó erre átpártol a jobbikhoz, az átpártolna később másra is.

Nagy igazság. Lesz itt még "más" bőven. Csak győzd kapkodni a fejed! Csúnya dolgok lesznek.

Na figyu, elmagyarázom, mi történik mostanság.

A Jobbik népszerűsége nyár óta csökkent. Ennek semmi köze a közvéleménykutatásokhoz, ezt tudhatjuk magunktól is: a Jobbik ott érte el legjobb eredményeit, ahol a Gárda vonult. A Gárdát betiltották, Vonát lefújták, az új gárdistákat begyűjtik. Ennek egyenes következménye, hogy az mszp-ből kiábrándult szavazók otthagyják a Jobbik-ot is, mert nekik egy erős párt kell. A bizonytalanok száma nő.

Ezt észrevette a Jobbik is. Ezért jöttek elő olyan dumával, hogy "mi mindenkinek nekimegyünk, még a nagy Fidesz-nek is", meg hogy "mi nem tisztes 2. helyet akrunk, hanem nyerni", meg hogy Vona lett a miniszterelnökjelölt. Egyrészt mélyíteniük kell az árkot a Fidesz és Jobbik között, hogy nehogy a bizonytalanok a Fidesz-hez tévedjenek. Másrészt a Jobbik-ot erős pártnak kell bemutatni, amelyikhez visszamennek majd a bizonytalanok.

A Jobbik erősítésére a kormánynak is van stratégiája. Kettő is.
Egyrészt föl kell nagyítani azokat a problémákat, amelyekre a Jobbik jelentheti a megoldást. Gerjeszteni kell a rasszizmust, az erősödő cigánybűnözéssel kell riogatni az embereket, és le kell gyengíteni a rendőrséget. Erre jöhet a Jobbik kampányolni a a magyar föld és víz megvédéséről, az izraeli térhódítás megállításáról, a honvédség és a rendőrség megerősítéséről, a csendőrség felállításáról, a Magyar Gárda működésének törvényi biztosításáról. Vagyis a stratégia egyik fele, hogy hergelik az embereket és föladják a labdát a Jobbik-nak.
A stratégia másik fele, hogy démonizálják a Jobbik-ot. Ha nem riogatnának itt minket folyamatosan a szélsőségekkel, akkor a Jobbik csak amolyan zseboroszlán lenne, nem igazi szélsőség. Amikor az mszp elnöke (és most már csótány is) folyamatosan a szélsőségek megerősödéséről beszél, akkor a Jobbik megerősödését szugerálja az emberekbe.

Erre jön Kövér, és beszáll ős is a Jobbik erősítésébe. Amit Orbán, meg Páva Zsolt kemény munkával elért, azt Kövér a hülye dumáival rögtön átadja a Jobbik-nak.
Vegyétek már észre, hogy Kövért le kell állítani! Olyan, mint az elszabadult hajóágyú.

Egzisztenciális kvantor
2009. november 01. 08:22 | Sorszám: 1732
utánatok

Téma: Demokraták - ébresztő !
Egzisztenciális kvantor
2009. október 31. 23:50 | Sorszám: 10
Egy-két mszp szavazót még el fog hajtani az mszp-től.

Szerintem ezt ezúttal direkt csinálja.


Téma: Van-e igény az antiszemitizmusra?
Egzisztenciális kvantor
2009. október 31. 23:40 | Sorszám: 90
Na látod, ezek nem is jutottak eszembe! Szóval úgy általában a rasszizmust akarják gerjeszteni.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 31. 23:30 | Sorszám: 88
Sukorói beruházás: több milliárdos kártérítést fizethet az állam?

Biztos az agyamra ment a sok összeesküvés-elmélet, de én itt duplacsavart látok.
Szóval ez a kártérítéses görénykedés a pofátlanság Csimborasszója. Jó elhiszem, hogy vannak olyan emberek (?), akik azt hiszik, hogy nekik mindent szabad (és talán tényleg mindent szabad, mert védett figurák), de ha még így is lenne, akkor ezt a minisztériumnak nem lenne szabad világgá kürtölnie. Ez óriási blama, amiből csak a kormánypárt jöhet ki rosszul.
Ha már korábban csináltak egy baromságot, amit megpróbáltak elkummantani, akkor a mostani, második baromságukat miért teregetik ki?

Két magyarázatot tudok elképzelni:
1. Semmi közünk hozzá. Ez a mostani hír nem nekünk szól, a háttérben megy valami pofozkodás, és néha kihallatszik a csatazaj.
2. Ez a hír igenis nekünk szól. Felháborodást és antiszemitizmust akar kiváltani, amire nagy szükség van a választási kampányban.

Ha kicsit eljátszom a gondolattal, hogy az egész sukorói ügy csak az antiszemitizmus gerjesztésére kellett, akkor ez a mostani hír csak arról szól, hogy megpróbálnak egy újabb bőrt lehúzni ugyanarról a politikai témáról.


Téma: Jobbik kommunostái egyesüljetek
Egzisztenciális kvantor
2009. október 31. 23:08 | Sorszám: 79
A címet nem értem, ott valahonnan egy aposztróf lemaradt. De szerintem az általad beidézett utolsó 2 mondat még durvább.

Téma: A szenny elárasztotta a Gondola fórumot
Egzisztenciális kvantor
2009. október 31. 22:59 | Sorszám: 73
Jut eszembe! Hülyeségért te se mentél a szomszédba, amikor prókátort fogadtál magad mellé.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 31. 22:41 | Sorszám: 68
Ne is mondd! Hogy Mallow-nak köszönget, az nekem is ciki.
Az ellenségem ellensége még nem a barátom.

Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 31. 22:35 | Sorszám: 2196
Vagy amit Wass Albert írt róluk.

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 31. 21:48 | Sorszám: 4316
Nem tudom. Az attól függ.
Ha fairplay lenne, akkor Orbán lemosná Vonát is, meg az ismeretlen szoci elnökjelöltet is, és abból jól jönnénk ki.
Szerintem nem akar egyik sem ilyen vitát, és már most kergetik bele egy olyan helyzetbe, hogy muszáj legyen visszautasítani minden felkérést. Gondolom eleve 3 szereplős vitát akarnának, hogy ketten támadhassák Orbánt.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 31. 21:41 | Sorszám: 1720
Hubikám, te valami Fidesz-es embernek tűnsz. Szójjál már, légyszi, a központban, hogy Kövért csak akkor engedjék nyilatkozni, ha előtte valami okosabbal egyeztetett!

Ezzel a dumával tényleg a Jobbiknak szerez szavazókat. Negatív dumával nem megyünk semmire. Pozitív képet kell festeni a Fidesz-ről, és kiemelni mindazt, amiben jobbak, mint a Jobbik. A negatív kép a Jobbikról majd kialakul a választókban magától.
És különben is, amelyik választó magától nem veszi észre, hogy a Jobbik a jövő esélyét gyengíti, az Kövér benyögései hatására sem fogja. Az ilyen beszólások csak arra jók, hogy a balos sajtóban véres kardként lehessen mutogatni.

Egzisztenciális kvantor
2009. október 31. 21:32 | Sorszám: 1718
Kövérnek nagyon igaza van - mint szinte mindig.

Kövér egy barom. És megint nem tudom eldönteni, hogy magától ilyen hülye, vagy hátszéllel.
Pontosan ugyanazt mondta, mint csótány, csak más szavakkal.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 31. 21:23 | Sorszám: 2027
Sajnos nem. Fletovics ijesztő. Ijesztő, mert nagyon gonosz, nagyon intelligens és teljesen gátlástalan. Az a pofátlan és agresszív hazudozás amit előadott nagy hatással volt a híveire, vastapsot kapott érte.

Aki az ördöggel cimborál, az pokolra jut.
Az mszp egyetlen reménye az volt, hogy kidobják gyurcsányt, és mindent rákennek. Csak félmunkát végeztek, és most gyurcsány visszajön bosszút állni.
Gyurcsány (állítólag) látja előre a következő két lépést. Vagyis pontosan tudja, hogy minden beszéde újabb szög az mszp koporsójába. A szélsőségekkel való riogatás sem véletlen: azzal a Jobbik-ot démonizálja, és ezzel erősíti.


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 31. 20:03 | Sorszám: 1716
Látod?
Egzisztenciális kvantor
2009. október 31. 20:02 | Sorszám: 1715
Ne szólj hozzá!
A jobbikos propagandistákat alapból nem olvasom, viszonylag könnyű átugrani az írásaikat. De ha te válaszolgatsz neki, azzal megnehezíted a dolgomat.
A másik ok, amiért nem szabad válaszolni neki, hogy ő kifejezetten szeret szerepelni. Csak indokot adsz neki, hogy újra idehányjon valamit.

Téma: A Jobbik elárasztotta a Gondola Fórumot
Egzisztenciális kvantor
2009. október 30. 15:15 | Sorszám: 39
Hát sajnállak téged, Edu! Nem csak Orbánt utálod, hanem a Jobbik-osokat is.
Ha biztosan tudnám, hogy "ingyen" csinálod, akkor még egy kicsit tisztelnélek is a kitartásodért.

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 30. 15:07 | Sorszám: 4275
Hogyan is kell írni azt számmal, hogy "október harmincegyedikén"?

Téma: A Jobbik elárasztotta a Gondola Fórumot
Egzisztenciális kvantor
2009. október 29. 23:43 | Sorszám: 2
Na és?
Hogy Mercuriust idézzem: a kutya ugat, a karaván halad.

Téma: Homokra építeni, avagy újpogányság
Egzisztenciális kvantor
2009. október 29. 23:15 | Sorszám: 330
A női minták alapján a zömük az utolsó jégkorszak óta Európában élt.

Ezt boncolgassuk még egy kicsit!
Tehát a női mtDNS gének ősi európai jelleget mutatnak. Az Y kromoszómák pedig keletről jövő szkíta, hun, avar jelleget.
Azt is sejtjük, hogy a Kárpát-medence lakossága a honfoglaláskor 1 millió körül lehetett, míg a honfoglaló magyarok csak háromszázezren voltak. Akkor milyen nyelven beszéltek a honfoglaló magyarok? Magyarul?
Mert ugye a kettős, vagy hármas honfoglalás elméleteknek az alapja az, hogy már az avarok is egy (nyelv)rokon népet találtak itt, meg a magyarok is. De ha az itt élő nép ősi európai volt, akkor nem lehettek rokonok.
Vagy elképzelhető, hogy a hunok is, meg aztán az avarok is, meg végül a magyarok is csak férfiakat hoztak, nőket nem? Végül is csodaszarvas legenda pont erről szól. (Bár a csodaszarvas legenda nem hungarikum. Esetleg más népeknél is divat volt akkoriban a jónős területeket elfoglalni?)

Egzisztenciális kvantor
2009. október 29. 22:56 | Sorszám: 320
Ájj!
Az mtDNS alapján a mai magyarok legközelebbi rokonai a galíciaiak (gondolom lengyelek), a svédek (!), a wales-iek (!) és a bosnyákok. Már azt se nagyon értem, hogy a bánatba kerülhettünk mi rokonságba a svédekkel (még akkor sem, ha tudom, hogy valamelyik elvetemült gusztáv képes volt végigharcolni Kelet-Európát, és valahol az Oszmán Birodalomnál fogságba esni). Na de a wales-iekkel? Biztos, hogy jók ezek a kutatások?

Téma: Vona Gábor államférfi, Vona Gábor dolgozik
Egzisztenciális kvantor
2009. október 29. 21:27 | Sorszám: 12
Belátom, hogy hiba volt TomCat-et idézni. Könnyen lehet, hogy Novák Előd alelnökké választása semmit nem jelent, és TomCat csak önmagát akarja fényezni, hogy "lám-lám, én már egy éve zseniálisan megmondtam".

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 29. 21:20 | Sorszám: 4260
Bővebb információért tessék a Google-höz fordulni, például a meggyes tamás korrupció keresőszavakkal.

Ennél okosabbnak gondoltam TomCat-et. Attól, hogy a kommunisták nagyon sokszor megírnak valami hazugságot, az még nem lesz igaz. Ezt nyilván ő is tudja, de jobbat ő sem talált Meggyes Tamás ellen.


Téma: Vona Gábor államférfi, Vona Gábor dolgozik
Egzisztenciális kvantor
2009. október 29. 21:12 | Sorszám: 9
Hát ha TomCat-nek hinni lehet, akkor a Parlamentbe jutás után eltávolítják.

Téma: Homokra építeni, avagy újpogányság
Egzisztenciális kvantor
2009. október 29. 21:07 | Sorszám: 308
Akkor most mi a konklúzió? Hogy a lányok tényleg itt élnek már a jégkorszak óta, a fiúk meg keletről jöttek több hullámban?

Téma: Szakad az MSZP ?
Egzisztenciális kvantor
2009. október 29. 21:04 | Sorszám: 657
Butaságot írtam, és nem szóltok rám.
Szóval minél kevesebb ideje van a Fidesz-nek eredményt elérni, annál több esélye van Karsainak, hogy újra polgármester lesz.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 29. 20:09 | Sorszám: 1630
Már bocsánat, de miért pont ide?
Az OTP per pillanat köszöni szépen, jól érzi magát 5430-on. A forint pedig 2 hónapja ugyanezt csinálta, amit most, és még följebb is ment.

Téma: Vona Gábor államférfi, Vona Gábor dolgozik
Egzisztenciális kvantor
2009. október 29. 15:02 | Sorszám: 0
Ide pedig Vona Gábor államférfiúi tetteit írhatjátok. És az Orbános topikot szét-off-oló Jobbik-osok is átjöhetnének ide.

Téma: Bajnai Gordon államférfi, Bajnai Gordon dolgozik
Egzisztenciális kvantor
2009. október 29. 15:01 | Sorszám: 0
Panasz érkezett, hogy Orbán államférfiúi tetteinek fölsorolása ízléstelen.
Hogy ne csak mindig Orbánról legyen szó, ebben a topikban lehet írni Bajnai Gordon államférfiúi tetteiről.

Téma: Szakad az MSZP ?
Egzisztenciális kvantor
2009. október 28. 20:43 | Sorszám: 654
Szakad az MSZP-frakció? - Karsai szerint a bátorságon múlik

Ha valami mozgolódás van, akkor mindig Karsait küldik lecsillapítani az indulatokat. Vagyis biztosak lehetünk benne, hogy a költségvetés elfogadásáig még egyben maradnak. De legalább addig is marják egymást.

Pont Karsainak semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, hogy véletlenül hamarabb legyenek a választások, mint április 11-e. Az önkormányzati választások októberben lesznek. Minél kevesebb ideje van a Fidesz-kormánynak októberig, annál kisebb az esélye, hogy addig valami eredményt tud felmutatni, és annál nagyobb az esélye, hogy az elégedetlenség miatt Karsai egyéniben bejut.


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 28. 17:57 | Sorszám: 2948
Ma a Demokratában Zárug Péter Farkas is megvédte Meggyes Tamást. Ha már Bayer is, ZPF is kiáll mellette, akkor biztosra vehetjük, hogy töredéke sem igaz annak, amivel vádolják. Kabátlopási ügybe akarják keverni, mint anno Kósát a kurvázással.

Téma: Homokra építeni, avagy újpogányság
Egzisztenciális kvantor
2009. október 28. 17:18 | Sorszám: 238
A honfoglaló magyarok voltak-e a lengyelek rokonai, vagy az őshonos lakosság?

Én úgy tudom (lengyelektől hallottam), hogy is-is. Állítólag az ő nemességük valahonnan a hun birodalom területéről jött, mint a magyarok és a bolgárok, és később ugyanúgy beolvadtak a köznépbe, mint a bolgárok.

Egzisztenciális kvantor
2009. október 28. 16:36 | Sorszám: 232
Wow! Még a végén kiderül, hogy Samu tényleg magyar.

a jelenlegi magyar férfiak 93,3 %-a négy ősapától ered, és 73,3 %-a már az őskőkorszakban itt élt férfiak utódja.

Nem mintha nem hízelegne a fölvetés, hogy mi vagyunk az őseurópaiak, a németek meg a betolakodó vietkongok, de azért a fönti idézet a gyakorlatban baromira semmit nem jelent. Saccra ugyanígy igaz az az állítás, hogy a magyarok 73.3%-a Dávid király leszármazottja.
Az ellenkezőjének már inkább van információtartalma: a jelenlegi magyar férfiak 26.7%-ának őskorszaki fölmenői között nincs európai.

Egzisztenciális kvantor
2009. október 28. 16:23 | Sorszám: 231
Csak egyet? Pedig annyi szép van!
Amúgy itt valószínűleg eddig ez volt többek kedvence: az európaiakhoz állunk közel. Olyan közel, hogy a német génállomány közelebb áll némely ázsiai génállományhoz mint a magyar.

Jól van. Szóval a németek nem is európaiak. Mi vagyunk az európaiak, a németek meg ázsiaiak.

Egzisztenciális kvantor
2009. október 28. 15:54 | Sorszám: 227
Ne velem vitatkozzál, hanem Dr. Béres Judittal, ő írta le.
Amúgy meg simán lehetséges. Még akkor is, ha a madjarok populációja nem lenne beltenyész. (Mondjuk hozzánk, magyarokhoz képest mindenki beltenyész. Talán még Indonézia környékén sem volt akkora jövés-menés, keveredés az utóbbi ezer évben, mint itt nálunk.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 28. 14:36 | Sorszám: 211
Egy icipicit Edunak is igaza van, hiába ír sok hülyeséget is. Béres Judit megírta a lényeget: a kazahsztáni madjar törzs legközelebbi (eurázsiai) rokonai mi vagyunk. De a mi legközelebbi rokonaink a csehek, szlovének, ukránok, románok, bolgárok, görögök (!) és törökök. Azaz a madjarok ősei közül a legtöbben ide jöttek a Kárpát-medencébe. De a kazahsztáni madjarok ősei csak kis részhalmazát képezik a mai magyarok őseinek.

Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 27. 21:20 | Sorszám: 2104
A nagykőrösi Jobbik alapszervezete kezdeményezi, a Jobbik őszi kongresszusa döntsön arról, hogy a 2010-es országgyűlési választásokon volt MSZMP tag ne lehessen sem egyéni választókerületben, sem listán országgyűlési képviselő-jelölt.

Kis naív. Azt hitte, hogy kiadják a kezükből a nehezen megszerzett pártot?


Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2009. október 27. 16:04 | Sorszám: 86
Ugyan már királylány! Hány éves is vagy te?

Vegyük pl. a bárányhimlőt! Bárányhimlő járvány nincs minden évben. Viszont amikor kitör (pl. idén tavasszal), akkor az ovisok fele 1-2 hónapon belül elkapja. A másik fele viszont nem, mert ők már innen-onnan (pl. tesótól az előző járvány idején) már elkapták, és védettek voltak. Szóval a védtelenek mind elkapják. Nem szigetekben, hanem en bloc az egész óvoda, az egész város, az egész megye. Pl. idén tavasszal egész Pest-megye. (Lehet, hogy az egész országon végigment a járvány, én csak Pest-megyéről tudok.)

(Annyiban talán sántít a példám, hogy a bárányhimlőnél nincs fertőzőbb betegség, egyetlen darab vírus is betegséget okoz. Ennél már talán csak a hüvelyi úton terjedő védettség veszélyesebb.)

Egzisztenciális kvantor
2009. október 27. 15:53 | Sorszám: 85
Ajjaj! A védettség fertőző? Akkor be kellene oltatni magunkat ellene.

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 27. 13:01 | Sorszám: 4182
Nem cserélték ki, csak lefestették. A pénzt meg fölvették.

Téma: Homokra építeni, avagy újpogányság
Egzisztenciális kvantor
2009. október 27. 11:59 | Sorszám: 154
Lehet, hogy a skandinávok jól teszik, hogy ápolják a vikingkultuszt, lehet, hogy nem. Nem tudom.
De nem lehet összehasonlítani az ő helyzetüket a miénkkel. Nekünk sokkal gazdagabb hagyományaink vannak, nem szabad azokat hirtelen a szemétre dobni.

Sokféle íjászt ismerek, nem baj, ha a gyerekeket elviszik néha lőni tanulni. De olyat is láttam már, aki valamilyen kazah, vagy mongol ruhában bohóckodik, szegény gyerekét is ilyenbe öltözteti hagyományőrzés címén, közben egy katonadalt nem tudna elénekelni, talán még eldúdolni sem.
Próbálják fölelveníteni az ősi magyar virtust, lovas csatákat rendeznek, de a pákozdi emlékműhöz már a kutya se jár ki szeptember 29-én.
Mindenféle csoportos dobolásokat szerveznek, közben az iskolákban nem lehet hegedűlni tanulni, mert nincs érdeklődés. Aki hegedűlni akar, az menjen magántanárhoz. És ugye a magyarok hozták be európába a hegedűt.

100000 lejegyzett népzenei dallam van az MTA-ban, és mégegyszer ennyire saccolják azt, ami még nincs lejegyezve. A népművészetünk gazdagabb, mint egész európáé együttvéve, de nem ismerjük. Na ehhez viszonyítva nevezem én "homokra építésnek" az újpogányságot. Már meghaltak az öregek, akik még emlékeztek a hímzésre, de ahelyett, hogy a népviseletet fölelevenítenénk, keletről importáljuk a ruhát, és ősmagyarnak adjuk el.
Van egy erős várunk, amit elhanyagoltunk, és már nem is ismerjük, és ahelyett, hogy fölújítanánk, inkább kiszaladunk a homokra, hogy ott építsünk másikat.


Téma: Megoldások a bajokra
Egzisztenciális kvantor
2009. október 27. 09:13 | Sorszám: 5
Dehogynem! Ld. soproni Kékfrankos. Idén vezették be.

Téma: Lejárató kampány
Egzisztenciális kvantor
2009. október 26. 21:05 | Sorszám: 19
A 2002-est elveszteni nagyon nagy hiba volt, sőt talán bűn.
De a 2006-os nyeréssel nem értünk volna semmit. Ha lett volna mondjuk 10-20 fős parlamenti többségük, akkor mostanra a madöf, meg néhány megélhetési áruló már megbuktatta volna őket, és most sokkal rosszabb helyzetben lennénk.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 26. 20:56 | Sorszám: 1587
Szerintem legalább 80%-uk alkoholista. Jártam már többször is az orvosszakértői intézetben, ahol megállapítják a leszázalékoltság fokát. Na akiket ott láttam, az mind alkoholista volt, egyik sem tűnt szimulánsnak. Volt olyan, akinek annyira remegett a keze, hogy a zsebéből nem tudta elővenni az iratait (gondolom nem akart részegen menni dokihoz, és az aznap reggeli páleszt kihagyta).
Persze nem tudni, hogy ezek az emberek leszázalékolásuk előtt, vagy után lettek alkoholisták, de a lényeg, hogy nem lehet őket munkára fogni. (És elég sokan nikotinisták, akik mindenféle műtéteken estek már át.)
Nyilván vannak csalók is, de valószínűleg sokkal látványosabb eredményt lehetne elérni, ha nem (csak) a csalókat szűrnénk ki, hanem küzdenénk az alkoholizmus ellen. Az alkoholizmus az öröklött hajlam mellett pszichiátriai kérdés: kezelni kell a beteget, hogy kibírja alkohol nélkül egy darabig, és közben meg kell szüntetni, vagy legalább feldolgozni az okokat, amik kiváltják az ivást. Nos a pszichiátriai kezelést nálunk gyakorlatilag fölszámolták, úgyhogy nem lehet csodálkozni, hogy az alkoholisták előbb az orvosszakértői intézetbe kerülnek, majd néhány év múlva a temetőbe.

Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2009. október 26. 00:03 | Sorszám: 63
A HIV annyira rafkós vírus, hogy kizártnak tartom, hogy azt ember találta ki. Persze azt már nem lehet kizárni, hogy ember terjeszti, vagy hozta át állatról emberre.
Ez a H1N1 sokkal bénább, erről el tudom képzelni, hogy laborban készült.

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 23:18 | Sorszám: 4162
Tiszta Torgyán. Még a testtartása is olyan. Profi hazudozó. Nem is tudták megfogni.
(Azt értettétek, hogy az apja miért volt börtönben? Valamit refjúzolt, de mit?)

Téma: Homokra építeni, avagy újpogányság
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 22:00 | Sorszám: 82
Szervusz koléga! Nem is tudtam, hogy ennyien vagyunk!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 21:56 | Sorszám: 81
El kell választani, ha lehet, és amennyire lehet, a hit világát a megismerhető valóságtól, a tényektől.

Na és ha azt mondom, hogy mindkettőnknek igaza van?
A fenti mondatod akkor fordul át az én magyarázatomba, ha elkezdjük feszegetni, hogy ki is a megfigyelő. Mert ha Mari néni hitvilágát kell elválasztani a Mari néni által megfigyelhető valóságtól, akkor a 6+1 napos teremtésben való hit semmiben nem különbözik attól, hogy a mézbe reszelt fekete retek csak holdtölte előtt gyógyítja a megfázást, holdtölte után már nem. (Ez a holdtöltés, feketeretkes dolog hótt komoly, csak arra nem emlékszem, hogy holdtölte előtt, vagy holdtölte után hat.)

Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 21:35 | Sorszám: 73
mérnöki körökben, különösen a gondolán

Hogy hol? Szerintem itt csak én vagyok mérnök. Meg mintha mpd kartács agrármérnök lenne - de ha "tyúk nem madár, gépész nem mérnök", akkor mit gondoljak az agrármérnökről?

Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 21:28 | Sorszám: 70
De remélem abban legalább egyetértünk, hogy a (vallásos) hit, és a ténynek tekintett blődség nem azonosak.

Nem hiszem. Ebben én sem értek veled egyet. Szerintem teljesen egyformák. Az embernek szüksége van a hitre, mert nem tudja kezelni az ellentmondásokat. Van, aki a 6+1 napos teremtésben hisz, és van, aki az ősi magyar istenben. Hitetlen létemre én is hiszek valamiben: hogy az embernek jónak kell lennie, mert a jóság az élet, a gonoszság a halál.

Különbség az egyházban, a liturgiában és a hitéletben van. Pl. mise, istentisztelet, vagy sámándobolás (bocsánat, műveletlen vagyok, nem tudom, mit csinálnak a sámánok, amikor dobolnak és táncolnak). Azon kívül a hagyományokban. Lehet kritizálni a Bibliát, vagy annak részeit, illetve az egyházak bűneit, de nem lehet elvitatni a kereszténység alkotásait, eredményeit.

Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 20:54 | Sorszám: 51
Nem tudtad? Én se tudtam. De minap egy ismerősöm mesélt valami jégkorszak előtti időből származó régészeti leletről, ami azt igazolja, hogy már akkor magyarok éltek itt. Sajnos az ínyencfalatnak számító részletekre nem emlékszem, de ha legközelebb találkozunk, majd rákérdezek.
A Samut már csak én költöttem hozzá, de lehet, hogy jövő héten majd visszahallom valakitől.
(Elég nehéz volt faarccal végighallgatnom az illetőt, amikor erről a leletről mesélt.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 20:45 | Sorszám: 49
És még kereszténynek nevezi magát az ilyen szélhámos...

Töredelmesen megvallom, hogy nem vagyok hívő, bár nem egy lelkész próbálkozott már a megtérítésemmel. Végigülöm az istentiszteleteket, de én csak elkísérem feleségemet, illetve elviszem a gyerekeket. Attól még igyekszem keresztény módra élni, mert jobb embernek tartom a hívőket, és szeretem őket. Emiatt elszomorít, ha látom, hogy az emberek mindenféle frissen kitalált dolgokban kezdenek hinni, ahelyett, hogy templomba járnának. Mint ahogy az is elszomorít, hogy anyósom kártyajóshoz jár, meg hogy már boltokban kapható a pí-víz készítő készülék. Majd legközelebb az ezotériának is nyitok topikot.

Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 19:24 | Sorszám: 28
Én most is rendszeresen olvasom, de a hirdetéseket már észre sem veszem, mert automatikusan átlapozom.
Viszont nem is értem, hogyan férnek egy újságba Hankó Ildikó keresztény ünnepeket bemutató apró írásaival.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 19:17 | Sorszám: 26
Köszi! Ez kimaradt. De mindjárt elolvasom azt is, meg az előzményét is.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 19:11 | Sorszám: 23
Melyik mesékre gondolsz, a népmesékre? Vagy a mondákra? A mondáknak, akár a honfoglalás előtti, akár az azutáni időkről szólnak, nyilván van valóságalapjuk. Ld. pl. Lehel kürtje, vagy Szent László pénze

Téma: Lejárató kampány
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 18:51 | Sorszám: 5
5. Az MDF és a Jobbik aktívan részt vesz ebben a kampányban (ld. pénteki Vona-beszéd). Ha hárman mondják, hogy a Fidesz a felelős az elmúlt 8 évért, akkor már muszáj elhinni.

Téma: Homokra építeni, avagy újpogányság
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 18:44 | Sorszám: 6
Reméljük, hogy ha lesz megint közszolgálati tévé, akkor lesznek majd hiteles történelmi műsorok is.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 18:42 | Sorszám: 5
Zavaros? Hát pedig ezeket hallom mostanában.
Sajnos az őstörténet kutatásunkat rengeteg sarlatánság kíséri, amik most valahogy nagyon előtérbe kerültek.
Igazából nem is tudom, hogy miért van szükség egy kitalált őstörténetre a sámánizmus terjesztéséhez. Anélkül csak annyira lenne érdekes, mint a többi ezotériás népbutítás?
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 18:32 | Sorszám: 3
Őstörténetünk kutatása nagyon fontos, ezt nem vonom kétségbe. Sőt azt sem, hogy a Habsburgok égbekiáltó bűnt követtek el ellenünk a finn-ugor (és kizárólag finn-ugor) őstörténet erőltetésével.
De nincs ok haragudni semmelyik keresztény egyházra, és nincs okunk szégyenkezni 1000 éves keresztény történelmünk miatt. A török idők előtt a katolikus Magyarország európai nagyhatalom volt, Erdély pedig református fejedelmek alatt emelkedett szintén nagyhatalmi rangra, illetve Erdély őrizte magyarságunkat a három részre szakadt országban.
Szerintem nem szabad föladni keresztény hagyományainkat az újpogányság kedvéért, mert elveszítjük gyökereinket.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 18:06 | Sorszám: 0
Jézus magyar király volt. De legföljebb párthus. Samu, a vértesszőlősi ember pedig magyar volt. Talán már a szakóciáit is árpádsávosra festette. Mi őshonosak vagyunk a Kárpát-medencében, de Mezopotámiában is. Az írást mi találtuk föl, Hammurápi törvényeit is magyar nyelven vésték kőbe.
A magyar ősidőktől fogva egyistenhívő, a kereszténység csak valami újkeletű divat nálunk. Van ugyan termékenységi istennőre emlékeztető nagyboldogasszonyunk, de őróla csak akkor szokás emlékezni, amikor szidjuk az egyházat, amelyik ránk erőltette a Mária-kultuszt.
Egyistenhit ide, őskereszténység oda, nekünk van ám szívcsakránk is a Pilisben. Sőt ez a világ szívcsakrája, azért akarja mindenki a Kárpát-medencét elfoglalni.
István atlantista volt és nemzetáruló. Kiírtotta ősi hitünket, (ami szintén keresztény volt, csak mégsem az), és kiszolgáltatta az országot a nyugatnak.
Géza vagy élt, vagy nem, nem érdekes. Az Árpád-ház csak az árpádsáv miatt fontos; hogy 972-től 1301-ig keresztények voltak, arról nem beszélünk. Szent királyainkról és a hozzájuk kapcsolódó hagyományokról szintén nem.
A Habsburgok bűne, hogy kitalált őstörténetet erőltettek ránk, ebből pedig egyenesen következik, hogy 1000 éves történelmünkkel sem kell foglalkozni, csak azzal, ami azelőtt volt. Az államiságunk is kizárólag arról szólt, hogy a szabad magyar népet jobbágysorba taszították. Fel kell végre szabadulni a jobbágyságból, el kell felejteni az államot, történelmünket és hagyományainkat, menni kell sámándobra szellemet idézni, vagy a belvárosba kukát borogatni.

Téma: Az oroszok újra gyarmatnak tekintenek minket
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 17:33 | Sorszám: 153
elmesélem

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 15:14 | Sorszám: 1922
Ha csak erről van szó, annak örülök. Álljon csak be a csőcselék a Jobbik mögé! Legalább elriasztják a normális embereket.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 15:06 | Sorszám: 2807
Nem tudom, nem találtam meg.
Itt a gondolán lehet olvasni, hogy Morvai valamelyik beszédében beszólt a katolikus egyháznak, de az eredetit nem találom.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 13:34 | Sorszám: 2804
Már évek óta fészkel bennem a gyanú, hogy ezt az újpogányságot valami vastag pénztárcájú hátszél fújja. Most Balóné válasza a katolikus körlevélre bebizonyította, hogy emögött is a kommunisták vannak. Lassan ideje lesz topikot nyitni a témának.

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 13:29 | Sorszám: 1919
Hát ez a "harsány hangnem" könnyen lehet annak a következménye, hogy Orbán is igen kemény volt mostanában, és muszáj túllicitálni.
A másik, ami közben megfordult a fejemben, hogy a Jobbik szavazói esetleg ezt igénylik. Lehet, hogy az agyatlan (na jó nem agyatlan, hanem legkönnyebben megvezethető) lumpenproli réteg már átért a Jobbik-hoz?

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 12:21 | Sorszám: 1983
1 millió Ft/fő/év az 10000 milliárd.
A GDP pedig 26543 milliárd volt tavaly.

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 12:13 | Sorszám: 1912
Akkor 2 reményünk van: a 2008-as szociális népszavazás kifejezetten jól sikerült. Ugyan az idei EP-választás is jó eredményt hozott, de azt inkább csótánynak köszönheti a Fidesz, nem magának.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 12:10 | Sorszám: 1911
Hagy kérdezzek már tőled valamit!
Vona mintha egy kicsit elvetette volna a sulykot. Ez nekem kifejezetten taplóságnak tűnik:
egy normális országban a „Draskovics-féléket kalodába zárnák, és a főtéren köpködnék őket, előre engedvén az influenzásokat”

Vajon ezt miért mondta? Nem hiszem, hogy eldurrant volna az agya, túlságosan is hidegvérűnek tűnik. Biztos, hogy szándékosan ilyen tahó. De vajon mire készül? Vagy inkább nem készül semmire, hanem kapálózik? Elképzelhető lenne, hogy a tahósággal az Orbánfóbiát akarják erősíteni, hogy megakadályozzák a Jobbik-szavazók Fidesz-hez pártolását?
Vagy esetleg is, is? Készül is valamire, meg kapálózik is?
Vagy sem, sem?


Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 25. 11:53 | Sorszám: 4148
Fáj az igazság.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2009. október 24. 20:00 | Sorszám: 758
Kiváló gondolatmenet, csak nem fejezted be. A lényeg, hogy mindegy, hogy állami tulajdonban van-e minden, vagy privatizálva van-e minden, csak ne a kommunisták diktáljanak, mert akkor mi rosszul járunk.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 24. 19:49 | Sorszám: 1562
Miért pont a Kósára? A Répássy az igazi sarmőr.

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 24. 10:12 | Sorszám: 4092
"Orbán Viktor hiába szélsőségesezi a Jobbikot, amikor a Fidesz csendben tűrte, hogy a kommunisták kirabolják az országot", majd bejelentette: „a Jobbik a jövőben a Fidesz ellen is harcolni fog".

Ez vegytiszta kommunista retorika: addig hangoztatják a hazugságaikat, amíg az emberek elhiszik.

Remélem a kampányban a Fidesz még fogja majd egy kicsit fényezni magát, és emlegeti a 2008-as szociális népszavazást, ami a gyurcsány-kormány széteséséhez, és végsősoron gyurcsány eltakarodásához vezetett.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 23. 19:38 | Sorszám: 1908
Az az ápolatlan, aki öregkorára egyre jobban hasonlít Apró Piroskára.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 23. 19:36 | Sorszám: 2697
Vajon Orbán Viktor meg fog jelenni valamikor bocskaiban?
Nyilván a választások előtt már nem, de azután igazán megtehetné nekünk ezt a szívességet.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 23. 11:37 | Sorszám: 1906
Megint egy zsidó éget minket a világ előtt.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 22. 10:00 | Sorszám: 2660
irigy
Egzisztenciális kvantor
2009. október 22. 09:57 | Sorszám: 2659
Amiket az első bekezdésben leírtál, azok a valós problémák, azokat kell megoldani. Baromira nem számít a Parlament mérete, mert kisebb Parlament is kerülhet többe, ha a kevesebb képviselőnek több adminisztrációs segéderő kell majd. De ezzel Orbán nem jöhet ki, mert egyrészt rögtön belekötnek, másrészt nem érdekli az embereket.

Ott van viszont a kisebb Parlament képe, mint az édenkert földi megvalósulása, amivel a szocik etették évekig a népet, hogy legyen miről beszélni, ha már nem dolgoznak.
És most jön a Fidesz, az egyetlen esélyes az alkotmányozó 2/3-os többségre, és valóra váltja az irígy kisember álmát. Azaz meg van indokolva, hogy miért kell a Fidesznek a 2/3. Egyben ki van ütve az mszp kezéből a hataloméhes Orbánnal való riogatás fegyvere.
Nagyon ügyes, nem? De egy kicsit álságos is. Csak remélni tudom, hogy Orbánék nem egyszerűen Európa legkisebb Parlamentjét fogják majd létrehozni, hanem egyenlőbbé teszik a választőkerületeket, lehetővé teszik a képviselők felelősségre vonását, illetve visszahívását, és demokratikusabb megoldást találnak a listás szavazás helyett.


Téma: Funkcionális analfabétizmus fenyeget Magyarországon
Egzisztenciális kvantor
2009. október 22. 09:38 | Sorszám: 8
Tudomásul kell venni, hogy az emberek 20%-a lényegében "beszélő szerszámként" funkcionál

A jelenséget nem fogjuk tudni megszüntetni, de az arányok nagyon fontosak. Az index 33 %-ot ír. Te már csak 20-at. 10 százalékkal pedig én is kibékülnék.
Nagyon nem mindegy, hogy az emberek 33%-a, vagy csak 10%-a nem képes semmilyen hivatalos papírt kitölteni. Az, hogy ők majd nehezen, vagy egyáltalán nem fognak tudni a jövőben boldogulni, szomorú, de tulajdonképpen az ő dolguk. Viszont az, hogy ők potenciális áldozatai a csalóknak (ld. lakásmaffia, szocpol-maffia) és az uszorásoknak, az már a mi dolgunk.


Téma: Kérés a moderátorhoz (7)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 21. 21:55 | Sorszám: 2480
Kedves Rút!
Nem lehetne valahogy a mások által nyitott témákban ModiAnti (+segédnikkek), Adorján és simbala írásait mondjuk az összes hozzászólás 10%-ára korlátozni? Persze ha nyitnának saját témát, ott nyugodtan veszekedhetnének.

Téma: LISSZABONI SZERZŐDÉS (2)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 21. 21:45 | Sorszám: 63
Psszt! Most az öregek társalognak.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 21. 21:41 | Sorszám: 2648
Alma válasza kiváló.
Amúgy meg nem túl nagy a magyar Parlament. Nálunk 386 képviselő jut 10 millió emberre. Az EU-s országokban ugyanez az arány 230 és 400 között van (ld. mai Demokrata). Vagyis nem mi állunk a legrosszabbul.
Sokkal nagyobb baj, hogy a legnagyobb választókerület több, mint duplaakkora, mint a legkisebb. A választókerületek átrajzolásához is 2/3-os többség kell, de az nem annyira népszerű téma, mint a vízfejű Parlament.

Téma: Funkcionális analfabétizmus fenyeget Magyarországon
Egzisztenciális kvantor
2009. október 21. 21:33 | Sorszám: 0
http://index.hu/belfold/funkci0705/

(Adorján találta a cikket, én csak népszerűsítem a témát.)

(A cikket is meg lehet vitatni, mert tipikus példája a vérlázítóan hülye zindexes ferdítésnek, és felelősségelkenésnek, de én inkább a témával kezdem.)

Régebben olvastam a Nemzet egyik hétvégi mellékletében, hogy az egyik ELTE-s tanár diákjainak egyharmada diszlexiás volt. És ugye azok a diszlexiás egyetemisták még nem a hiller+magyar nemzátáruló banda által szétrombolt alapfokú oktatást kapták. Én ezek után egyáltalán nem csodálkozom, hogy funkcionális analfabétákat nevelünk.

Sajnos nagyon elterjedt az a nézet, hogy nem készségeket kell tanítani, hanem szakmákat, és újabban kompetenciát. Pedig a felgyorsult világunkban ennél nagyobb ökörséget nehéz elképzelni. Mindenki tisztában van vele, még talán a 8 általánost végzett funkcionális analfabéták is, hogy egy 10-20 évvel ezelőtt kitanult szakma manapság semmit sem ér. És az idő múlásával, az életünk gyorsulásával ez csak rosszabb lesz, lassan eljutunk odáig, hogy az embernek folyamatosan tanulnia kell, ha alkalmazásban akar maradni. Sőt akkor is, ha egyáltalán segélyt akar kapni (már a segélyek igénylése is egyre bonyolultabb). Folyamatosan, az érettségitől a nyugdíjig tanulni pedig csak úgy lehet, ha legalább az alapok megvannak: írás, olvasás és általában az alsós tananyag.
Nem nehéz megjósolni, hogy az a gyerek, aki most funkcionális analfabéta, 10-20 év múlva gondozásra fog szorulni.


Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 21. 20:57 | Sorszám: 1974
Ez megérdemelt volna egy önálló témát is.

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 21. 20:50 | Sorszám: 1857
Jogos. Megint gyorsabban írtam, mint gondolkoztam.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 21. 20:47 | Sorszám: 2644
A kisebb Parlamenthez mit szóltok? Elég jó húzás volt Orbán részéről, nem? Bár egy kicsit sunyinak tartom ezt a húzást, nem államférfihoz méltónak, de ha jól sül el a dolog, akkor majd utólag megbocsátom neki.

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 21. 17:30 | Sorszám: 1854
Jaj-jaj, bocsánat! Humorizálni akartam, csak nem jött át.
Mindennel 100%-kig egyetértek, amit írtál, csak itt a fórumon állandóan azzal jönnek nekünk a Jobbik-osok, hogy a Jobbik a Fidesz-től veszi el a szavazókat. Ez nyilvánvalóan nem igaz, sőt szerintem Orbán pont az ellenkezőjével próbálkozik mostanában.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 21. 12:32 | Sorszám: 1849
-2009 tavaszán Gyurcsány

Ez elmaradt. Kilökték gyurcsányt, de nem kritizálják. Néhol megemlítették, hogy az őszödi beszédet talán mégsem kellett volna, de ezzel véget is ért a kritika.
Az mszp az egész válságot rá akarta volna kenni csótányra, de nem tudták, mert gyurcsány tulságosan megerősödött. Sőt, most is ő az erősebb. Ld. még BKV-ügy.

-2010 tavaszán pedig Bajnai lesz az, akárki meglássa!
Ezzel egyetértek. Ezt csinálták volna gyurcsánnyal is, bajnai csak a szükségmegoldás.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 21. 11:47 | Sorszám: 2636
Viktor legalább annyira zavarja, mint a szépmosolyú Kisteleki.

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 21. 11:31 | Sorszám: 1845
Gratulálok terra, megint nagyon jókat írtál!

De fölhívnám a figyelmed egy komoly következtetési hibára:
Ez a magyarázata az MSZP szavazók átáramlására a Jobbikhoz.

Mint azt (a buta Fidesz-esek kivételével) mindenki tudja, a JOBBIK NEM AZ MSZP-TŐL VETT EL SZAVAZÓKAT.

Egzisztenciális kvantor
2009. október 21. 11:25 | Sorszám: 1844
egyvalami tökéletesen működött: az anyagi források begyűjtése. Mi több, állítom, hogy az mszp-nek ez sokkal fontosabb és hosszú távú célja, mint az IC és az IE fenntartása. Ugyanis IC-IE rendszert a semmiből is lehet építeni -- ha van rá fedezet, forrás, szervezet.

Nem kell ennyire félni. Nem olyan egyszerű gonosznak lenni, mint ahogy azt most hihetjük.
Ott van pl. gyurcsány esete. Az mszp keresett egy embert, akire rábízták a források begyűjtését és az imázskészítést is. Az előbbit gyurcsány tökéletesen elvégezte, de az imázs fenntartásához pont őt kellett volna beáldozni. Na itt aztán összevesztek. A források továbbra is gyurcsánynál vannak, a választók megvezetésének problémája meg az mszp-nél. Úgyhogy a háttérben megy az öldöklés. Mi meg örülünk.
Szóval a lényeg a lényeg: még a szoci szavazók sem teljesen hülyék. Nagyon hülyék, de nem teljesen. Ők is elvárják, hogy a pártjuknak legyen leglább egy brazil családregény színvonalú imázsa. Ha viszont a háttérben az mszp folyamatosan az ellenkezőjét csinálja annak, amivel kampányol, akkor folyamatosan fel kell mutatnia egy gonosz embert, akire minden rákenhető, és folyamatosan el kell játszania a megújulást. Ha ez nekik (vagy bárkinek) működne, az lenne a választók tökéletes becsapása, a tökéletes gonoszság. Na de nekik sem ment, mert nehezebb nagyon gonosznak lenni, mint azt gondolnánk.

Az IC-IE másodlagos. Szerintem.
Az mszp esete nekem azt mutatja, hogy nem.


Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. október 19. 22:04 | Sorszám: 349
Ha a Fidesz ügyes, akkor kivágja az MDF-et már a jelöltállításnál is. Valahol olvastam, hogy a Fidesz úgy szeretné megfingatni a kis pártokat, hogy összeszedi az összes begyűjthető kopogtatócédulát, és így nem hagy a kis pártoknak. Ha nem tudnak elég jelöltet állítani, akkor nincs országos listájuk, meg még esetleg területi se. Sajnos nem tudom, hány egyéni jelölt kell a listákhoz.

Esetleg aki itt nagyon utálja az MDF-et, meg van egy kis szabadideje, mehetne önkéntesként kopogtatócédulát gyűjteni. Adhatjátok, akinek akarjátok, csak ne az MDF-nek.


Téma: LISSZABONI SZERZŐDÉS
Egzisztenciális kvantor
2009. október 19. 21:46 | Sorszám: 388
A svéd társadalom sztereotípiáiban viszont Finnország megmaradt annak a kicsit lenézett, elmaradott agrárországnak, ami 50 évvel ezelőttig volt.

Náluk a rendőrviccek helyett finn viccek vannak (meg norvégek).

(Apropó norvégek. Vikingek énekelték:
Dalainkban rímelnek a sorvégek,
Leszünk mi még dánok is meg norvégek.
Pardon.)


Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2009. október 19. 21:21 | Sorszám: 734
Apropó posta!
Emlékszik még valaki azokra a történelem előtti időkre (olyan 6-7 évvel ezelőttre), amikor még a posta a városon belüli, vagy közeli városba menő leveleket MÁSNAP kézbesítette? És nem volt még külön elsőbbségi levél (ami lassabb, mint a régi hagyományos)? És voltak még postahivatalok a falvakban is? És a tértivevényes levelet nem dobták be a postaládába, hanem átvetették? És nem volt érdemes csomagküldő szolgálatot megbízni, mert a postán sem lopták el csomagokat?
De hát hogyan is emlékeznétek rá, hiszen mindez már a háború előtt volt!

Téma: LISSZABONI SZERZŐDÉS
Egzisztenciális kvantor
2009. október 19. 15:42 | Sorszám: 335
OFF

Tényleg lenne 20 éves macskátok? Eddig 19 éves volt a rekorder, amelyiket én is ismertem.

Egzisztenciális kvantor
2009. október 19. 14:59 | Sorszám: 329
Svédországban a népességnek azt hiszem 10%-a körül lehet a nem skandináv bevándorlók aránya

Inkább 20 az a 10. A '60-as évektől elkezdték felfuttatni a bevándorlást (a rossz nyelvek szerint a vérfrissítés miatt), és szerintem azóta skandinávok nem nagyon mentek (na jó, egy kevés finn). A dél-szláv háború idején rengeteg európai bevándorlójuk lett, de ők sem skandinávok.


Téma: Az USA végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. október 19. 14:00 | Sorszám: 9
Végh Antal.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 18. 23:44 | Sorszám: 2928
A legjobb lenne a jó antikorrupciós mechanizmusok kiépítése. Szép álom.

Én úgy tudom, hogy a Fidesz vezetésében megvan az akarat, hogy minden korrupt embertől megszabaduljanak. Na de ezzel két gond van:
- Egyrészt kit tesznek a korrupt ember helyére? Egy tisztességeset, aki tehetségtelen? Mert tisztességes és emellett ügyes emberből azért nincs túl sok.
- Másrészt ez a szándék visszaüthet. Itt van pl. a mi városunk. Nálunk a polgármester ügyes, de van némi vaj a fején, úgyhogy az ellenségei bejárkálnak a Fidesz elnökségébe árulkodni rá. Az elnökség (jogosan) elhatározta, hogy elmozdítja a polgármestert, de nem tudják, hogy aki a helyére pályázik, még korruptabb. Vagyis kiderülhet, hogy a makulátlan emberek felmutatási kényszere a folyamatok dinamikája miatt már nem működhet. Könnyen lehet, hogy folyamatosan korrupt emberek kerülnek bizonyos posztokra, akikről a kinevezésükkor még nem lehetett tudni, hogy tisztességtelenek. Akkor pedig már jobb lenne egy kevéssé sáros embert tartani hosszabb ideig ugyanazon a poszton.

Valószínűleg a 0 korrupcióig nem lehet eljutni, mert az nyugaton sem megy. De mindenképpen ki kellene tűzni azt célul, hogy akiről kiderül, hogy erkölcstelen, az lemond.


Téma: LISSZABONI SZERZŐDÉS
Egzisztenciális kvantor
2009. október 18. 23:02 | Sorszám: 245
(Köszi! Az a "folyj" tetszett. )
Egzisztenciális kvantor
2009. október 18. 22:49 | Sorszám: 242
?
Egzisztenciális kvantor
2009. október 18. 22:47 | Sorszám: 241
OFF goes on ...

Visszavonom. Most látom, hogy korábban már írtad, hogy a barátod volt. Hát akkor részvétem. Azért a kedvemért próbálhatnál néha önfegyelmet gyakorolni.

Egzisztenciális kvantor
2009. október 18. 22:22 | Sorszám: 238
OFF

Figyu, neked valami haverod ez az aberrált? Miért nem lehet békén hagyni?


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 18. 21:42 | Sorszám: 2923
majd Orbán mégis kirúgja ezt a kis bunkó Oszit, mert ki fogja rúgni, ebben biztos lehetsz

Szerintem is. Csak nem most.

Én ezen a Meggyes Tamáson nem tudok eligazodni. Valami vaj lenne a fején? Az nyilvánvaló, hogy szerencsétlen a minden idők legmocskosabb szoci kampányának áldozata, de így a kampány elején nyilván olyat pécéznek ki, akin van fogás.


Téma: Vérengzés az index polidilin
Egzisztenciális kvantor
2009. október 18. 21:26 | Sorszám: 30
Üdv neked is!
Ez itt a ló másik oldala. Néha olyan érzésem van, mintha ezt a fórumot a Jobbik üzemeltetné.
A Jobbik-os ellenszél azért egy kicsit jobb (illetve jobbik), mert ők legalább ember számba veszik az egyszeri konzervatív embert. Velük vitatkozni persze olyan, mint a Szaharába homokot vinni, de legalább a légkör egy kicsit jobb.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 18. 21:16 | Sorszám: 29
Kezit csókolom! Örülök, hogy te visszataláltál.

Téma: Ballib médiapatkányok
Egzisztenciális kvantor
2009. október 18. 13:58 | Sorszám: 1076
( Rövid u volt. )
Egzisztenciális kvantor
2009. október 18. 13:40 | Sorszám: 1072
(Az újság "Ludas Matyi" volt? Mert Fazekas Mihály még "Lúdas Matyinak" írta.)

Téma: Sukorói KING CITY
Egzisztenciális kvantor
2009. október 17. 17:29 | Sorszám: 282
Nyertél!!!!

Dehogyis! Én nyertem.


Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 17. 08:26 | Sorszám: 3901
pillanatokon belül új hetilap indul, a hírek szerint fideszes alapítványi támogatással, Csoóri szellemi vezérletével

Ez komoly? Akkor a Demokratának befellegzett?
(Mondjuk a Demokrata mostanában harmatgyenge, sorra koppintják a Heti Válasz korábbi interjúit. Ha már mindenképpen interjú kell, mert írás nincsen, akkor legalább olyanokt hívjanak, akik a Heti Válaszból kimaradtak! Gazdag István meg begőzölt.)


Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 17. 08:16 | Sorszám: 1928
Jól van na, mea culpa.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 17. 08:10 | Sorszám: 1366
Kósa?

Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 16. 23:17 | Sorszám: 1918
Nem vagyok pszichológus, vagy pszichiáter. Menj el dokihoz, majd az diagnosztizál. Ha kaptál pirulát, a műveltebbik feleddel szívesen vitatkozom.

Ja, és ezt a választ, légy szíves, olvasd el reggel is! Este depressziós az ember.

Egzisztenciális kvantor
2009. október 16. 22:02 | Sorszám: 1916
hoplitáról lemeradtam. Az is skizofrén volt?
Sajnos nem vagyok piszológus, de az az érzésem, hogy modianti (és sallangjai) írásaiból komplett kórképet lehetne fölállítani, sőt a terápiát is rögtön el lehetne kezdeni. Valami olyasmit sejtek, hogy a higgadt, kényszeresen könnyed, és fellengzős lemezen néha megugrik a tű (saccra egy kis alkohol hatására, de ez egyáltalán nem biztos), és megszólal a dühöngő őrült.
Azt tartom benne félelmetesnek, hogy nem érzem a kissebbségi komplexust. A leggyakrabban az emberek becsípődése mögött beágyazódott régi sérelmek, kisebbségi komplexus található. (Én meg vagyok olyan öntelt, hogy azt hiszem magamról, hogy ezt megérzem.) De ennél az embernél nincs ilyen, és ezért gondolom, hogy ténylegesen orvosi értelemben beteg.

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. október 16. 21:42 | Sorszám: 1543
Azt most már kivárhatnánk.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 16. 21:41 | Sorszám: 2560
A biztos megállapította, hogy az eddigi erőfeszítések ellenére de facto még ma is létezik szegregáció az oktatás területén.

A vátesz! A látnok! Mindent tud rólunk. Még azt is, hogy de facto még ma is létezik szegregáció az oktatás területén.
Ezek ennyire hülyének néznek minket? Csak nem tudják, hogy gyurcsány vetése beérett: ma már semmit nem hisznek el az emberek.

Egzisztenciális kvantor
2009. október 16. 21:35 | Sorszám: 2559
Nem tudom, mi van a háttérben, mit akarnak az atlantisták Egyiptomtól. De hogy valamire készülnek, és annak nem fogunk örülni, az biztos.

Na csak kibukott a pikk dáma.
Nem a Likudot utálod te, hanem Orbánt. (Ha már te is nagy betűvel írtad a Likud-ot, akkor én is.)


Téma: Ismét a BKV.....
Egzisztenciális kvantor
2009. október 16. 21:16 | Sorszám: 136
mert egy új vállalkozó már biztos drágábban fejezné be a metrót

Hát amíg ti kötitek az üzletet, biztosan.
Ha kiadnátok nekem bizományba, szétrúgnám a Bamco hátulját, és fele ennyiből befejeztetném velük, vagy mással.
Ha Ekvantor gondolás nagyszájnak nem is adjátok, odaadhatnátok Páva Zsoltnak is. Persze ha tényleg azt akarnátok, hogy a 4-es metró megépüljön valaha is.


Téma: H1N1
Egzisztenciális kvantor
2009. október 16. 21:10 | Sorszám: 30
(Gratulálok, ügyes vagy!)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 16. 11:49 | Sorszám: 28

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 16. 11:32 | Sorszám: 2546
Ennek örülnöd kellene, nem?

Amúgy meg változnak az idők, változik a gazda, akihez dörgölőzni kell.
Apró öröm az ürömben, hogy Orbán nem ment házhoz a pofonért. 2005-ben személyesen ment Izraelbe, aztán jól pofára esett.


Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
Egzisztenciális kvantor
2009. október 16. 10:22 | Sorszám: 5457
- Hogyan köszönnek egymásnak az emberek a BKV-székházban?
- Legyen ön is milliomos!

Téma: SÓLYOM LÁSZLÓ köztársasági elnök
Egzisztenciális kvantor
2009. október 16. 10:16 | Sorszám: 357
Pardon.

(Kicsit magyarázkodom: kétszer írtam le majdnem az egész hozzászólást, de az elsőt kitöröltem, mert nem tetszett. Na abban még j volt. Furcsa módon ezt elég gyakran elrontom, és csak visszaolvasás közben szoktam észrevenni.)


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 14. 10:32 | Sorszám: 2519
Örülök, hogy te is szíveden viseled a Fidesz sorsát.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 14. 09:47 | Sorszám: 2517
Molnár Oszkár képviselőtársam kijelentései is kínosak, de még kínosabb lenne, ha Nyakó Istvánnal lennék egy pártban, és ilyen mondatokat kellene megmagyaráznom.

Na ez most nem volt államférfihoz méltó. "Azért vagyunk hülyék, mert a másik oldal is az."
Most már nyilvánvaló, hogy Molnár Oszkár a szocikkal focizik (a gumikalapácsos ügy után még nem tudtam, hogy szerencsétlen alkoholista hülye, vagy áruló), és egy ilyen helyzetet valóban nehéz megmagyarázni. De szerintem nem így kellett volna. Hogy hogyan, azt nem tudom, de OV azért pártelnök, hogy jobban értsen az ilyesmihez, mint mi.


Téma: SÓLYOM LÁSZLÓ köztársasági elnök
Egzisztenciális kvantor
2009. október 13. 21:51 | Sorszám: 353
Jogászként tudnia kellett, hogy Fico üzengetése nem számít. Továbbá Szlovákia már nem szuverén ország, a schengeni egyezmény Sólyom Lászlóra is vonatkozik.
De blöfföltek a tótok, Sólyom már nem fiatal, és egy kicsit megilyedt.
Nem hányom a szemére, mert 3 elnökünkből messze ő a legkarakánabb, csak úgy jólesett volna, ha bohócot csinál Ficoékból.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 13. 21:13 | Sorszám: 351
Ja, nekem is szimpi.
Mondjuk én a helyében átmentem volna a hídon Révkomáromba, hátha letartóztatnak.

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. október 13. 21:08 | Sorszám: 1520
Inkább ElBajnai.

Téma: Betájoltaknak!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 13. 18:28 | Sorszám: 78
Szóval az 1 reális veszély, hogy a világmédiához szoros kapcsolata marad az mszp-nek. Ez közvetve (valószínűleg főleg) a KGB miatt van így, ezzel nincs mit tenni.
Egy másik reális veszély, hogy a bankok viszik a pénzt. A bankokat meg lehet fingatni, vagy inkább fejni, csak akarat kérdése. Eléggé prüszkölni fognak, de látok némi reményt, hogy erős akarat hatására meghajolnak.
A többi nem valós veszély:
- az ellopott pénzt vissza lehet szerezni, a tolvajt börtönbe lehet csukni. A törvénytelen szerződések még 19 év után is semmisek, az állami vagyont vissza lehet venni.
- a szoci civil szervezeteket csak a pénz tartja életben. Ha megszűnik a minisztériumi pénzosztás, ezek a szervezetek meghalnak. Majd hülyék lesznek az eftássak önkéntes munkát végezni.
- a megmondó emberekkel nem kell foglalkozni, pénz és sajtó nélkül semmit nem érnek
- a médiától sem kell félni, csak a törvényeket betartani. Továbbá ügyelni arra, hogy a közszolgálat az tényleg közszolgálat legyen, és a TV-k, rádiók piacán tényleg verseny legyen. Pl. a digitális műsorszórás beindítását direkt akadályozta ez a kormány, hogy nehogy vetélytársa legyen a haveri médiának.
- és végül: boszorkányok pedig nincsenek, hátha szellemek se

És ne feledjük, hogy amit a médiáról, a pénzosztó szervezetekről, a törvényekről és a bankokról írtam, mind müxik még 2/3 nélkül is.

ui.: Madarat tolláról, embert barátjáról.

Egzisztenciális kvantor
2009. október 13. 16:56 | Sorszám: 70
OFF (bár a cím alapján itt semmi nem OFF)

Tudom, hogy itt a gondolán én kezdtem nyomatni ezt a Grippen kontra F16 elméletet, de azért nem ennyire egyszerű a történet.
Annyi történt, hogy elengedték OV kezét. '98-ban segítettek neki (biztos kellet egy kis zsírzás, hogy a Tocsik-ügy haladjon), de 2002-ben elengedték a kezét, és hagyták, hogy a szocik elcsalják a választást. Az eredmény 42:44. Ennyire volt képes OV önerőből.
Most OV és a Fidesz önerőből is fölényesen nyerne, nincs szükségük arra, hogy lefeküdjenek. De ha az USA most nem segítene, akkor az se biztos, hogy választások lennének. Így is elég sanszos, hogy a "fölperzselt föld" hadművelet eredményeként a választások után 1 nappal csődbe megy az ország.
Másrészt meg vegyük észre, hogy a svéd helyett amerikai vadászgép vásárlása nem ugyanaz a kategória, mint a MOL gáztározóinak átjátszása, vagy a magyar légtér elajándékozása. Vagy pl. Sukoró.

Egzisztenciális kvantor
2009. október 13. 10:56 | Sorszám: 8
Ne jussunk már el odáig, hogy ha XY mond valamit, akkor az tartalmától függetlenül igaz!

7 dolgot említett modianti, ami miatt be kellene szarnunk. 7-ből 1 jogos, 1-gyel lehet mit kezdeni, 5 pedig nettó baromság. Délután megírom, miért.

Egzisztenciális kvantor
2009. október 13. 10:39 | Sorszám: 5
Téged ki kérdezett?
Miért nyalod a seggét? Ez a főnököd talán? Ez az elmebeteg?
Nem szégyelled magad, hogy ilyenekkel vagy képes együtt dolgozni!? Hát ennyire utálsz minket?

Téma: Az elszalasztott lehetőség
Egzisztenciális kvantor
2009. október 12. 21:24 | Sorszám: 29
Az inkább önismeret.

Téma: Tölgyessy: A Nap-kelte egy irányba húzott és bulvárosította a politikát
Egzisztenciális kvantor
2009. október 12. 21:20 | Sorszám: 4
Nehéz eldönteni. Ugyanis mondott egyvalamit, aminek a jobboldal örülhet, aztán csontig benyalt a baloldalnak, és a balos sajtónak. Ha ennyire fél a balos cimboráktól, akkor minek mondta azt az egy dolgot? Különben is, minek kell neki minden témához értenie?
(Annyira dícsérte a baloldalt, hogy közben önellentmondásba került. Azt mondta, hogy a jobboldali sajtó elfogult, és "táborelvű", míg a baloldal csak kampányidőszakban ilyen. 2 mondattal később pedig azt mondta, hogy 8 éve kampány van.)

Téma: Veres János az EU csalásügyi biztosa lesz
Egzisztenciális kvantor
2009. október 12. 20:04 | Sorszám: 8
Igazából Orbán-Torgyán-Csurka kormány volt, csak a szépasszony tapintatosan eltekintett Csurka említésétől.

Téma: Leltár! Elszámoltatás!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 12. 19:16 | Sorszám: 125
Hajrá Jobbik! Hajrá Jobbik!

Nem nézik majd parlamenti tevékenységük során, hogy a korrupció szegfű- vagy narancsszínű.
Ez kiváló szocifogó duma, nagyon tetszik.


Téma: Tölgyessy: A Nap-kelte egy irányba húzott és bulvárosította a politikát
Egzisztenciális kvantor
2009. október 12. 17:07 | Sorszám: 1
Tölgyessy is "zsilipel".
A zsilipelés magyarázatát ld. itt.

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. október 12. 16:58 | Sorszám: 1489
Szerintem ne örülj annak, hogy ez az elmebeteg hozzátok csapódott. Meg fogjátok még bánni, mint a kutya, amelyik 9-et kölykedzett.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 12. 16:53 | Sorszám: 1487
Kiváló forgatókönyvet írtál le a Fidesz szétverésére, és a jobboldal fölszalámizására.
De azért mi tudjuk, hogy a legkeményebb falat Orbán maga. Szerintem nem képesek megvenni. Még abban kell bíznunk, hogy Orbán megvétele nélkül nem indulhat el a Fidesz-en belül az egyénieskedés, netalán lázadás. Mert ugye 2006 óta is találtak néhány árulót.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 12. 14:30 | Sorszám: 1476
Gondolkozni érdemes, csak nem azon az álságos dumán.
OV-t egyedül is nehezebb lesz megvenni, mint az egész mszp-t együttvéve.
Május óta van Fidesz-es polgármester Pécsett, és máris kivágták a francia multit a vízműből. Aki azzal riogat, hogy Orbán majd lefekszik a multiknak, az vagy buta, vagy rosszindulatú.

Téma: Iszlámveszély
Egzisztenciális kvantor
2009. október 11. 22:22 | Sorszám: 174
Az arab és japán bankokban van a legtöbb pénz.

Ööö, biztos ez?


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 11. 22:14 | Sorszám: 1302
Az hagyján! 2006-ban nagyjából ugyanennyivel nyert a maszop. És ez egy őskommunista város, '98 óta szoci polgármestere van (valószínűleg '90 óta is, de arról nem találok adatokat).
Egzisztenciális kvantor
2009. október 11. 20:58 | Sorszám: 1299
A részvételről nincs adat?
Így elsőre nem tűnik rossznak az a 70:30.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 11. 20:47 | Sorszám: 2459
Vannak mindenfélék, de ennyire beteggel még nem találkoztam a gondolán töltött 7 év alatt.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 11. 19:46 | Sorszám: 2456
(Na most OFF leszek saját témámban.)

Ez az ember, meg a tudathasadt párja nagyon beteg.
Pascal valószínűleg nem gondolta komolyan, amit írt, de nagyon eltalálta az igazságot.


Téma: Iszlámveszély
Egzisztenciális kvantor
2009. október 11. 19:40 | Sorszám: 150
Brüsszelben az újszülötteknek leggyakrabban adott fiúnév a Mohamed. Már 6, vagy 7 év óta folyamatosan. Nem csodálnám, ha Belgiumban is aggódnának.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 11. 18:24 | Sorszám: 1290
Minek kell neked rögtön reagálni arra, amit egy "másik" fórumozónak írtak? Lusta vagy átjelentkezni?
Befejezhetnéd már a fárasztásunkat.

Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. október 11. 16:30 | Sorszám: 313
Claudia legalább fiatal és szép

Tessék?

Egzisztenciális kvantor
2009. október 11. 14:03 | Sorszám: 308
Mi tudjuk, hogy a minden választókörzetben 48%-os eredmény nagyon kényelmes parlamenti többséget jelentene, de akiktől hallottam, azok nem tudják, vagy nem gondolják végig.

Kíváncsi lennék, hogy ezt az mdf-et és bokrost utáló Fidesz-szavazók Jobbik-hoz tolására találták ki, vagy valami más hátsó szándék van mögötte.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 11. 12:26 | Sorszám: 2434
Szerintem Modi Anti segédnikkje. Ha nem lennének ketten, senki nem állna vele szóba.

Téma: Gazdasági válság
Egzisztenciális kvantor
2009. október 11. 11:42 | Sorszám: 95
Válaszolok magamnak: az 566300 az Állami Foglalkoztatási szolgálattól jön. Amikor a KSH 419000 munkanélküliről tudott, akkor az ÁSZF 564000-ről.
Legyetek okosak, ha tudtok!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 11. 11:34 | Sorszám: 94
Szeptember végén 566ezer 300 volt a nyilvántartott álláskeresők száma.

Egy hónapja még csak 419 ezer volt, azaz 9.9%.

Akkor ezt most elírták? Az 566300-es munkanélküliség 13.4%-nak felelne meg. Ha elírták, és csak 466000 munkanélküli van, az is 11%. A 11% is szörnyű sok!

A június-augusztusi gyorsjelentést megtaláltam a KSH honlapján, de a frisset még nem. Nem tud valaki linket?


Téma: Barack Obama az USA új elnöke
Egzisztenciális kvantor
2009. október 10. 23:44 | Sorszám: 275
http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=291167
Egzisztenciális kvantor
2009. október 10. 23:43 | Sorszám: 274
[url=]Egy görögöt küld Budapestre Obama[/url]
A görög származású Eleni Tsakopoulos-Kounalakist nevezte ki az Egyesült Államok budapesti nagykövetévé Barack Obama amerikai elnök - jelentette be a washingtoni Fehér Ház pénteken.
...
Az üzletasszony Hillary Clinton elnökségért folyó kampányának egyik legaktívabb adománygyűjtője volt és az Egyesült Államokban élő görögök millióit mozgatta meg.
...


(Nem ő a szakállas.)

Ez most mi? Ez fricska?
De legalább nem Charles Gatit küldték.


Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
Egzisztenciális kvantor
2009. október 10. 20:48 | Sorszám: 5430
- Miért támadta meg annak idején Afganisztánt az USA?
- Mert Iránt tévesztettek.

Téma: A Fidesz semmiből sem tanul?
Egzisztenciális kvantor
2009. október 10. 20:44 | Sorszám: 100
Hogy áll a sárga? Át kellene menni oda.
A http://mehes.org a tied? Mintha valami script-kiddie megátogatott volna.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 10. 19:19 | Sorszám: 73
Posta Imre ügynök.

Meg tudnád mondani, hogy miből gondolod?
Szerintem is ügynök, de nem biztos, hogy meg tudnám indokolni, miből gondolom. Talán csak abból, hogy kizárólag zsidózik, és a szocik bűneit tapintatosan kerüli. Persze ettől még lehetne egyszerű beteges antiszemita is, de valamiért mégis úgy tűnik, hogy nagyon erős hátszele van.
(Véletlenül meghallgattam egyik előadását, amit valamelyik fórumban belinkeltek. Abban a legjobb a háttérből néha beszűrődő népzene volt.)


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 10. 15:27 | Sorszám: 2427
Ne érts vele egyet, nincs igaza. Talán akkor lenne igaza, ha csak ez az egy topik lenne itt a gondolán, és ebben is kizárólag Orbán-istenítés folyna. De nem ez a helyzet. Még ez a topik is csak köbö 1:30 arányban tartalmaz Orbánnal kapcsolatos írásokat, a többi személyeskedés, egykutyázás és rombolás. Az egész gondola fórumra ugyanez igaz, csak talán még rosszabb az arány.
Ne feledd, az irigyek mutatják a helyes utat. Nagy szükség lenne az eredmények és a sikeres emberek bemutatására, ezt az is mutatja, hogy az ilyen irányú törekvéseket rombolják szét a leghamarabb.
Páva Zsolt szintén megérdemelne egy külön témát. Már az a bizonyos Kibeszélő blog is megírta: Hát ha az élet úgy hozza, Pécsnek legalább lesz majd egy jó polgármestere! És lett!

Téma: FELTESZEM A KÉRDÉST
Egzisztenciális kvantor
2009. október 10. 12:13 | Sorszám: 21
Ha legközelebb találkozol veled, akkor add már át neked üdvözletemet!

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 10. 12:05 | Sorszám: 3772
Sajnálom szegény svédeket, mert megfingatják őket. Ez a Nobel békedíj akár a kapálózásuknak is tűnhet.
Ám nyomban megtudta
szegény saját kárán:
Aki ennek bohóc,
lehet annak sárkány...
Egzisztenciális kvantor
2009. október 09. 22:21 | Sorszám: 3764
Ez elég kemény.
Megjelent nyomtatásban is?

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. október 09. 22:11 | Sorszám: 1457
Őszinteséget vár a miskolci polgármestertől Pelczné

Tessék mondani, ezen sírni kell, vagy nevetni?


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 09. 01:08 | Sorszám: 1218
Most a legfontosabb áru a remény

Ezt az egyet jól mondta Tölgyessy. Mert ő is, meg a szocik is gőzerővel dolgoznak azon, hogy a Fidesz-be és Orbánba vetett remény elillanjon.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 09. 00:58 | Sorszám: 1804
Szólhattál volna vazze, hogy horror kép lesz!

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. október 09. 00:51 | Sorszám: 1444
Most ki vezeti az mszp-t? Hivatalosan az a trojka, ugye? Nem hivatalosan meg lendvai vénséges ildikó? Vagy kicsoda? Kicsodák?

Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. október 09. 00:46 | Sorszám: 299
Az a pletyka terjed elbizonytalanodott szocik körében, hogy ha a Fidesz-nek csak 48%-a lesz, akkor majd jól fog jönni neki az MDF 5%-a, hogy kormányt tudjon alakítani.

Azért ez elég profi pletyka, nem?
Ki terjesztheti?


Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
Egzisztenciális kvantor
2009. október 08. 11:30 | Sorszám: 5394
A fenéket te győztél!
Te nyertél! Olvass csak vissza!

Téma: Gáz fűtőértéke
Egzisztenciális kvantor
2009. október 06. 22:33 | Sorszám: 42
Ma este 3.0l 20 ˚C-os víz fölforralásához 52.9l gáz kellett, a nettó fűtőérték pedig 19.055 MJ/m3 lett.

Téma: Energiapolitika
Egzisztenciális kvantor
2009. október 06. 20:43 | Sorszám: 2068
Hát akkor ezt rosszul tudtam.
Sajnos ebből az is következik, hogy nem tudjuk sem visszavenni, sem a kitermelést jobban megadóztatni. Orbán csak amerikai hátszéllel lehet miniszterelnök, így biztosan nem fog tudni az Exxon-nal szemben keménykedni.

Téma: Zuhan a forint
Egzisztenciális kvantor
2009. október 06. 20:39 | Sorszám: 2111
az itthon megtermelhető,előállítható termékeket magunk állítjuk elő

Jujj, ez színtiszta irredentizmus! Lenin, ne hagyj el!

Egzisztenciális kvantor
2009. október 06. 10:37 | Sorszám: 2106
Sajnos a kiegyensúlyozott árfolyamot meg kell őrizni.

A bolsik már dolgoznak rajta, hogy bedöntsék a forintot is. Sipánka valamelyik nap azt rikácsolta, hogy nem mondhat le a kormány, mert akkor megnézhetnénk, hogy mi történne a forint árfolyamával. A kommunisták észjárását ismerve (nem a lelkivilágukat, mert az nincs nekik) biztosak lehetünk benne, hogy erre készülnek. Még abban reménykedhetünk, hogy azért nem jön majd össze nekik, mert összevesznek a koncon, és valamelyik sértődött majd beleköp a közös levesbe.


Téma: Akiknek sikerült ...
Egzisztenciális kvantor
2009. október 06. 10:30 | Sorszám: 69
Nem csodálom, hogy panaszkodtak. Vége a lopásnak.
Ritka gennyes egy banda az a Pécsi Vízmű, pont úgy lopnak, mint annak idején a Wallis. A menedzsment hatalmas díjain felül azt találták ki, hogy cégvásárlásba kezdenek: vesznek értéktelen cégeket cimbiktől. Gondolom a cimbik strómanok voltak, és maguk a vízmű vezetői adták el az értéktelen cégeket saját maguknak óriási pénzekért.
A víz ára pedig közben másfélszer annyi, mint mondjuk Debrecenben.

Téma: Sukorói KING CITY
Egzisztenciális kvantor
2009. október 06. 09:53 | Sorszám: 178
Bonyolódik a sukorói kaszinóváros ügye
A Népszabadság értesülése szerint Joav Blum hajlana arra, hogy többet fizet a területért, noha Oszkó Péterrel való találkozóján még elzárkózott ettől.

Eltakarodsz innen az országból, mocskos tolvaj, vagy irány a börtön! Most, hogy kiderült, hogy lopni akartál (minimum) 600 milliót, hajlandó lennél kevesebbel is beérni?! Nyilván a 200 milliós telket is loptad valahonnan.


Téma: Energiapolitika
Egzisztenciális kvantor
2009. október 05. 21:58 | Sorszám: 2029
Pld.: MI IS VAN MAKÓVAL, MI IS VAN A MAGYAR ENERGIÁVAL

Szerintem azt a ruszkiknak adtuk el. Utána tud valaki nézni, hogy kik lehetnek a tulajdonosai annak a bizonyos kanadai cégnek? Ha kiderül, hogy amerikai, akkor majd hamut szórok a fejemre, de addig is úgy érzésre én a ruszkikat sejtem az üzlet mögött.


Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 05. 21:46 | Sorszám: 3669
Nekem ez a kedvenc részem:
Az október 10-ére meghirdetett FIDESZ megmozdulás könnyen együtt járhat a hatalomátvétellel is, ha a nemzeti oldal nem lép fel egységesen! A FIDESZ hatalomra kerülése egyet jelent az atlantista Orbán kormány hazaárulásával, de végső esetben a Velseni szerződés értelmében behívja a nemzetközi rendfenntartókat is, bár a médiákból az emberekbe sulykolt 60%-os FIDESZ támogatottság valójában csak alig 30% körüli, a saját belső felméréseik szerint! Pintérre pedig már nem építhetnek!

Legalább tudjuk, hogy az a tüntetés tutter jó ötlet volt: a KGB balról is jobbról is prüszköl.


Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2009. október 05. 21:40 | Sorszám: 719
kürtős

Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
Egzisztenciális kvantor
2009. október 05. 21:33 | Sorszám: 5265
Lassan újra aktuálisak Hofi régi viccei:

- Miért van a patkánynak 4 lába?
- Hogy hamarabb odérjen a kukához, mint a nyugdíjas.

- Miért oltják most be az egészségügyi dolgozókat?
- Mert már veszettül érzik magukat.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 04. 17:22 | Sorszám: 1715
Ugyanmá', nem kell mindent benyalni.
És még ha netalán-tán tényleg zsidó lenne, az változtat valamin? Állítólag Hitler is félzsidó volt.

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 04. 17:14 | Sorszám: 3605
Ennek apropóján.Nem kéne egy topik ahol is az elmúlt 7,5 cirka 8 év összes lopását összeírnánk?Hátha muníció lehetne avatott kezekben!

Mi az hogy, nagyon is!
Volt már erre szaktopik, csak nem emlékszem a címére. Az a baj, hogy az én lyukas memóriám nemcsak a topik címére nem emlékszik, hanem az elmúlt 8 év disznóságaira se nagyon. Valami MFB-s külföldi kórházépítések, meg medgyessy-plaza azért rémlik.

Amúgy szerintem az utóbbi két évből több anyag jönne össze, mint a maradék 6-ból, mert mostanában érezhetően egymásnak estek a szocik, és egymás levesébe köpnek bele. Főleg ez a gyurcsány nevű dzsolidzsóker, ez nagyon élen jár a többi jóeftáss levadászásában.

Egzisztenciális kvantor
2009. október 04. 12:59 | Sorszám: 3588
Századvég: Bajnai népszerűsége nőtt a legjobban

Hülyítés. Saját tapasztalataim sem ezt támasztják alá (bár az nem érdekes), meg nem is logikus. Én azt látom, hogy a BKV-ügyek nagyon megrengették a bolsik önbizalmát, a MÁV hasonló ügyei pedig teljes apátiába sodorták őket. Most már hetek óta az a legfőbb téma a körükben, hogy nem lehet elvárni, hogy ebben az országban bárki tisztességesen adózzon, ha milliárdok mennek cimbik zsebébe.
Kizártnak tartom, hogy ilyen közhangulatban mszp-s politikusok népszerűsége (jobban) emelkedne.


Téma: Sukorói KING CITY
Egzisztenciális kvantor
2009. október 04. 12:51 | Sorszám: 171
A tárca jogi osztálya már vizsgálja, hogyan lehet semmisnek kimondani a földcsereszerződést, amely mint kiderült, 600 millió forintos kárt okozott a magyar államnak - mondta Oszkó Péter.

Nocsak! Már kiderült? Szólhatna a nemzeti vagyonkezelőnek is, hogy ne próbálkozzanak se újabb hamis értékbecsléssel, se időhúzással.


Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. október 03. 21:40 | Sorszám: 3574
ilyet nem mond háttérinformációk nélkül.

Biztos olvassa a gondolát.

Egzisztenciális kvantor
2009. október 03. 20:58 | Sorszám: 3572
Állítólag most gründolják a ballib hírtévét.

Gyárfásék is oda készülnek?
Amúgy meg minek? Csak konkurencia lenne a moszad2-nek meg a retekklubnak.

Egzisztenciális kvantor
2009. október 03. 20:50 | Sorszám: 3571
utcai akciójával ismét teret enged a szélsőségeseknek

Ez elég gyenge próbálkozás. Azt hiszem, érzik ők is.
Valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy budaházi megint megjelenik, indulatos beszédben követeli az önkormányzatoknak járó 120 milliárdot (külön kitérve a gyermekétkeztetésre), majd eltűnik, és a csűrhe a "Több pénzt az önkormányzatoknak!" skandálása közben kukákat borogat és ablakokat tör be.


Téma: Jó reggelt Süveges!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 02. 16:48 | Sorszám: 97
A mi kutyánk gyorsabb! 1 perccel!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 02. 16:38 | Sorszám: 90
Definíció kérdése, mi a fölösleges. Pl. a kutyánk nagyon szeret az eldobott labda után szaladni és visszahozni azt. Vagy egyszerűen csak körbe-körbe szaladgálni a kertben, mintha kergetnék.

Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 02. 11:16 | Sorszám: 1798
OFF

Aztán meg az is messzire vezetne, ha azon kezdenénk filozofálni, hogy egy mai szóhasználattal, últraortodox zsidó, hogy lehet, a keresztény egyház egyik lő apostola.

Ezen nem kell sokat filozofálni, erre maga Pál adja meg a választ (csak nem tudom idézni, mert nem tudom, pontosan kihez írott leveleiben): a bosszú Isten dolga, nem a mienk.
És különben is: bocsáss meg nekünk, miként mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.


Téma: Sukorói KING CITY
Egzisztenciális kvantor
2009. október 02. 11:05 | Sorszám: 154
Érdekelne - nyilván rosszindulatú vagyok -, hogy mikor vette meg 80-100 hektárt, és mennyiért.

Szerintem az államtól kapta, mégpedig úgy, hogy egy negyedannyit (azaz 50 milliót) érő harmadik telekért cserélte.
(Még a végén ki fog derülni, hogy ez a yoavblum, meg a haverja, a lauder is csak a gyurcsány strómanjai voltak.)


Téma: Leltár! Elszámoltatás!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 02. 10:55 | Sorszám: 112
uniós pénzek törvényes felhasználását ellenőrzi jövőre

Ezek hol voltak 2004-től 2010-ig? Miért pont akkor jut eszükbe idejönni, amikor a bolsik már eltakarodnak?


Téma: Jó reggelt Süveges!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 01. 19:31 | Sorszám: 53
Vagy igen, vagy nem.
Egyik ismerősöm hetek alatt éveket öregedett, amikor az APEH be akart vasalni rajta 9 millió forintot.

Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 01. 15:13 | Sorszám: 1731

De a pókok már húzodnak befelé.
Egzisztenciális kvantor
2009. október 01. 15:10 | Sorszám: 1729
Az nem jó, az túl közvetett. Az álnaívok rögtön belekötnek.
De nem kell sokat keresgélni,itt ki van gyűjtve pár dolog: http://www.hetivalasz.hu/cikk/0901/jobbik_holding
Egzisztenciális kvantor
2009. október 01. 15:04 | Sorszám: 1726
Mit szólsz, milyen szép időnk van így október elején!
Egzisztenciális kvantor
2009. október 01. 14:37 | Sorszám: 1720
Biztos, hogy álnaív.
Egyrészt az analógiák nem bizonyítanak semmit, kizárólag szemléltetésre, ne adj Isten, ferdítésre lehet használni őket.
Másrészt meg semmi köze ennek az ügynek a Fidesz-hez. Azért kell a Fidesz-t rögtön idekeverni, hogy ne lehessen megbeszélni a részleteket.

Egyébként meg nem tudom, hogy mit lehetne kezdeni az ilyen "álanívakkal". Kezdettől fogva lehetett sejteni, és most már jó ideje nyilvánvaló, hogy ugyanazok agyalták ki és futtatták föl a Jobbik-ot, akik az mszp-t. Napról napra újabb tények kerülnek elő, amik mind ezt támasztják alá.
És az "álnaívak" mintha mi sem történt volna, nyomatják ugyanazt a Fidesz-fikázást. A Jobbik az ász, a Jobbik az új erő, ha meg föl-föl bukkan némi kínos tény, akkor egyik nap azzal válaszolnak, hogy a Fidesz likud-bérenc, a másik nap meg azzal, hogy a Fidesz is tele van volt mszmp-sekkel.
Ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, hogyan lehet egy nyilvánvalóan kgb-s indítású pártból normális nemzeti radikális pártot csinálni.

Igazából ezek az "álnaívak" a hivatalos Jobbik marketinget folytatják itt kicsiben. A saját prátjukat nem kritizálják, hanem inkább a politikusokat en bloc, illetve azon belül is leginkább a Fidesz-t.
Visszatérve a kezdő tépelődésemre, azért nem tudom, hogy mit lehetne velük kezdeni, mert annyira monoton, amit itt előadnak, annyira nem változik a véleményük a különböző hírek hallatán, és annyira nem zavarják őket a tények, hogy fel kell tételeznem, hogy azért viselkednek így, mert részt vesznek a Jobbik választási kampányában, és feladatul kapták pártjuk népszerűsítését internetes fórumokon.
És ha így van, akkor mit csináljak velük? Hogy beszélget az ember, egy Amway-ügynökkel? Nyilván kerülni kell minden témát, amitől az illető bekattan, és elkezdi az Amway-es agymosást. Na de itt a fórumon akkor kerülni kell minden politikai témát? Marad a "nevessünk egy kicsit" topik?
Mostanában arra szoktam rá, hogy helyből átugrok minden olyan hozzászólást, amit Jobbik-os nick követ el Jobbik-ot érintő témában. Viszont így már eléggé ki van ürülve a fórum.


Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. október 01. 11:24 | Sorszám: 1407
Ez inkább a "Jobbik végnapjai" c. topikba illene.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 30. 20:32 | Sorszám: 2265
Szerintem ne állj vele szóba! Eddigi tevékenysége kimerült a fórumrombolásban.

Téma: Megtalálták a rák ellenszerét
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 29. 19:04 | Sorszám: 29
Közvetlenül valószínűleg a TBC, vagy valami hasonló sejten belüli élősködő. Ezeknek az a trükkjük, hogy bebújnak a sejteken belülre, hogy ne találja meg őket az immunrendszer. Bent meg mindenféle toxikus anygokat termelnek, amik képesek roncsolni a DNS-t. Na abból lesz a rákos sejt. Ja, ezek bacik.
A toxikus anyagok csak ahhoz kellenek, hogy ne tudjon rendes immunreakció kialakulni a beteg sejtek ellen, és a bacik jobban tudjanak szaporodni.

Téma: teszt
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 29. 18:26 | Sorszám: 6
Urgugy nergem! Csargak írgígy.
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 29. 18:24 | Sorszám: 5
De nehezen megy!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 29. 18:22 | Sorszám: 4
[url=http://chart.apis.google.com/chart?&cht=ls&chd=t:0,30,60,70,90,95,100%7c20,30,40,50,60,70,80%7c10,30,40,45,52&chco=ff0000,00ff00,0000ff&chs=250x150&chdl=NASDAQ%7cFTSE100%7cDOW ]Jó ez a link?[/url]
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 29. 18:19 | Sorszám: 2
[img]http://chart.apis.google.com/chart?&cht=ls&chd=t:0,30,60,70,90,95,100%7c20,30,40,50,60,70,80%7c10,30,40,45,52&chco=ff0000,00ff00,0000ff&chs=250x150&chdl=NASDAQ%7cFTSE100%7cDOW [/img]
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 29. 18:18 | Sorszám: 1
[img]http://chart.apis.google.com/chart?&cht=ls&chd=t:0,30,60,70,90,95,100|20,30,40,50,60,70,80|10,30,40,45,52&chco=ff0000,00ff00,0000ff&chs=250x150&chdl=NASDAQ%7cFTSE100%7cDOW[/im g]
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 29. 18:18 | Sorszám: 0
[img]http://chart.apis.google.com/chart?&cht=ls&chd=t:0,30,60,70,90,95,100|20,30,40,50,60,70,80|10,30,40,45,52&chco=ff0000,00ff00,0000ff&chs=250x150&chdl=NASDAQ%7cFTSE100%7cDOW[/im g]

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 29. 15:40 | Sorszám: 3472
Kíváncsi lennék egy hasonló fölmérésre a Fidesz-szavazók körében.
Szerintem annak a 34%-nak a jó része szoci, vagy volt szoci. Ideje átjönniük a másik oldalra, és elkelzdeni bizakodni.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 29. 15:27 | Sorszám: 664
... Balót bugyborékolni a rádióban?
Borzalmas a beszédhibája, szerintem évről évre romlik.
Egy rádiós műsorvezetőnél nem lenne feltétel, hogy tudjon beszélni?

Téma: Vaterland
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 28. 21:55 | Sorszám: 31
Schröder, khm.

Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 28. 21:51 | Sorszám: 1608
(Inkább hűség, nem?)

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 28. 21:44 | Sorszám: 1397
És a kis szamuely hol marad? Ezek együtt szoktak nagyszájúskodni.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 28. 21:41 | Sorszám: 2259
Jajj, de nem bírom ezt a faszit! Mármint a HHF-et.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 28. 21:36 | Sorszám: 1130
Bocsánat, rosszul emlékeztem, csak 325 milliárd forint tartalék van a költségvetésben. Idénre még csak 200 milliárdot terveztek, jövőre már 325-öt. Biztos gondoltak a Fidesz-re is.
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 28. 16:10 | Sorszám: 1121
Gratulálok eftássam, nem hiába képzett téged a párt éveken át! Javasolni foglak az Offsór, ö izé Szocialista Haza Hőse érdemrendre.
Elfogadják a költségvetést, és másnap föloszlanak. Lenin eftáss se csinálhatná ügyesebben.
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 28. 15:08 | Sorszám: 1113
A költségvetésben 372 milliárd van általános tartalékra. Azt szánták maguknak. Azért kell a 400 milliárdos megszorítás, hogy ezt fedezze.
Állítólag árvízre tették félre, de szerintem jövőre nem árvíz lesz, hanem özönvíz. Utánuk.

Menni kellene nekünk is tüntetni. Aki nem megy, az hozzájárul ahhoz, hogy a vakok, a mozgássérültek, a kórházak és az iskolában étkező gyerekek finanszírozzák a 372 milliárdos kampányukat.


Téma: EchoTV, HírTV
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 28. 10:14 | Sorszám: 50
Köszönöm szépen a HírTV-nek, hogy levették a Pannon GSM "híreket". Gondolom nem pont miattam tették, de azért megköszönöm.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 26. 23:40 | Sorszám: 2848
Az elég zanzás.
A nyomtatott Heti Válaszban van egy interjú Varga Mihállyal, és azt írja, hogy legjobb lenne az ÁFÁ-t, az SZJA-t és a társasági adót is egy kulcsra hozni, mert csökkenne a bürökrácia. Viszont családi adózást is akarnak, az meg ütközik ezzel. Úgyhogy még nincs lefutva a meccs a Fidesz-en belül sem.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 26. 23:26 | Sorszám: 1074
170 bruttónál már belógunk a 36%-ba, de effektíve csak 16% körülre jön ki. (Hogy most éppen mennyit hazudnak átlagbérnek, azt nem tudom.)
Az a 16% nem lenne olyan sok, csakhogy valahogy mégiscsak 34%-ra jön ki az össz elvonás már 170 bruttónál is. Az adón kívül a következők terhelik a munkavállalót: ld. a bérkalkulátort

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 26. 20:43 | Sorszám: 2237
Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 26. 18:41 | Sorszám: 2225
Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.

Téma: Megtalálták a rák ellenszerét
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 26. 12:12 | Sorszám: 16
Nemcsak szívrák nincs, hanem semmilyen izomrák se. Sőt az egyéb daganatok nem képeznek áttétet az izomszövetben.

(Laikusként azt mondanám, hogy az angiogenezishez, azaz érnövekedéshez lehet köze. A tumornak is szüksége van érhálózatra, különben éhenhalnak a tumorsejtek. Van is egy természetes érnövekedési folyamat, ami gyulladási reakciók után állítja helyre az érhálózatot a sérült szövetben. Tippem szerint ez izomban nem működik. A szívizom tipikus betegsége, hogy az angiogenezis nem indul be egy gyulladás után, és ebből lesz a szívizom elhalás.)


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 26. 00:22 | Sorszám: 1694
Nekem ez részletkérdés, a magánélete meg a disznóságai egy dolog. A másik, hogy szakmailag mit tett le az asztalra amiatt meg igencsak nincs szégyenkeznivalója

Köszi a részletes választ.
Hát akkor maradok kételyek közt. Kiváló tudós, kiváló feleséggel, és elcseszte az életét.

Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 26. 00:18 | Sorszám: 1693
Lehet, hogy csak válogatós.

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 26. 00:11 | Sorszám: 3409
Nem is kell.
Ha feltételezzük, hogy Martonyi a CIA embere, akkor minden világossá válik. Még az is, hogy onogur miért utálja annyira.

Téma: EchoTV, HírTV
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 25. 22:38 | Sorszám: 48
Mi az a pannontv amúgy?

Ironikus megjegyzés arra, hogy lassan a Pannon GSM irányítja a HírTV-t is.


Téma: Itt a vég!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 25. 22:36 | Sorszám: 120
Gratulálok, és le a kalappal előttetek, hogy egy hónapig kitartottatok!

Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 25. 22:25 | Sorszám: 1673
Ezen a Kiszelyn én sem tudok kiigazodni. Eddig egy könyvét olvastam, az nagyon jónak tűnt, és állítólag kiváló antropológus. Persze nem ismerem azokat, akik kiválónak tartják.
És ugye ismerjük a múltját. Valahogy nehéz elhinni, hogy egy jó tudós, igaz magyar ember beáll ügynöknek.
Kiszelyt te már rajtakaptad valamilyen hamisításon? A többiek nem érdekelnek, csak Kiszely.

Téma: EchoTV, HírTV
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 25. 22:13 | Sorszám: 45
Megint? Nekem eddig semmi bajom nem volt velük.
Még azt is elég jól tűrtem, hogy a honlapjukon a kiemelt hírek között mindig ott van a Pannon. Tegnap rágtam be, amikor a Pannon új irodaházának átadásának apropóján a címlapon egyszerre három Pannon-os "hír" is kint volt.
Nem tetszik nekem ez a nyomulás.

Téma: Húznak a jó qrv anyjukájukba...
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 25. 21:55 | Sorszám: 16
Végkielégítést fognak kapni?

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 25. 21:48 | Sorszám: 3400
Lehet, hogy kommunista, bár korábban a Vasárnapi Újság főszerkesztőjeként inkább más jelzőkkel illették.

Tudom, hogy ki az a Lakatos Pál. Na jó, lehet, hogy nem bolsi, hanem sértődött. Vagy inkább is-is.


Téma: Megtalálták a rák ellenszerét
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 25. 19:57 | Sorszám: 11
Na föltaláltam a spanyolviaszkot.
A héten eszembe jutott egy kiváló elmélet arról, hogy miért nincs immunválasz a rákos betegekben a daganatos sejtek ellen. (Persze ennek csak annyi köze van a rák ellenszeréhez, hogy segít megérteni, hogyan is lesz 1-2 daganatos sejből betegség.) Kicsit próbáltam utánaolvasni, és kiderült, hogy 2003-ban ugyanez már másnak is eszébe jutott, és 2004-ben könyvet is adott ki róla.
Nagyon szakmai a dolog, a Gogle Books-on olvasható egész terjedelmében.

A teljesség igénye nélkül annyi az elmélet lényege, hogy a thymus, azaz csecsemőmirigy hibás működése miatt a szervezet elkezdi "saját" sejtként fölismerni a daganatos sejteket, és a korábban még meglévő immunreakció szép lassan leáll, az apró daganatok hirtelen elkezdenek burjánozni.
A "csecsemőmirigy hibás működése"-ére egyelőre nem találtam magyarázatot, és lehet, hogy azért nincs, mert rossz helyen keresik (he keresik egyáltalán).

És mellesleg rákerestem arra az Ivan Bubanovicra, akinek az egész a fejéből először kipattant. Itt találhatók a publikációi.
Ez az ember egy zseni! Csak a kivonatokat olvastam eddig, de azok alapján baromi jókat írt. Gondolom azért nem kapták föl eddig, mert egy szerb kisvárosban dolgozik, szerbiai kisvárosokba pedig nem osztanak Nobel-díjat.


Téma: EchoTV, HírTV
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 25. 16:40 | Sorszám: 42
HírTV -> Fidesz-TV -> Pannon-TV

Elegem van a Pannon-TV-ből! Elhiszem, hogy a Fidesz-nek szüksége van kampánypénzre, de oldják meg másképp! Ami a http://www.hirtv.hu/ oldalon mostanában megy, az gusztustalan.


Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 25. 15:04 | Sorszám: 3394
Kicsit döcögősen ment neki, de csak eljutott egy jó kis Orbánozásig.
Szóval Orbán írta alá az EU-csatlakozási szerződésünket. Világos. Hogy én erre eddig nem gondoltam!? gráf józsef (az ország legnagyobb földesura, amolyan Döbrögi) már nem tehet semmit, ő csak végrehajtja azt, amit Orbánék aláírtak.

(Szerintem ne olvassál Lakatos Pált! Más ügyben is kiderült már, hogy kommunista.)

Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 25. 14:41 | Sorszám: 3392
A kaposvári az egyetlen megmaradt.
Az a Magyar Cukor Rt.. 100%-ban osztrák, most néztem a honlapjukon.

Téma: Pofám leszakad!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 25. 14:37 | Sorszám: 97
A következő levelet kaptuk:

Tisztelt ügyflünk!
Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal és az XXX Bank között a 12/2001 (I.31) Kormányrendelet végrehajtása tárgyában kötött szerződés 19. pontja értelmében értesítjük, hogy a fenti számú hitelszerződés alapján 2007. és 2008. évben az Ön által fizetett hitelre az állam az alábbi összegeket utalta az XXX Banknak kamattámogatás címén, segítve az Ön törlesztési kiadásait.
Forrásoldali támogatásként 2007-ben ... HUF
Kiegészítő támogatásként 2007-ben ... HUF
Forrásoldali támogatásként 2008-ben (sic!) ... HUF
Kiegészítő támogatásként 2008-ben ... HUF
Tájékoztatjuk, hgy a fenti hivatkozott támogatott hitelének a kamata azért kedvező, mert ahhoz az állam kamattámogatást nyújt. Ezen állami támogatásnak köszönhetően Ön a fenti összegek megfizetésétől mentesül.

Ott rohadjatok meg, ahol vagytok! A Bank is, amelyik kampányol nekik, meg a kormány is.
Ki szüntette meg a támotagott lakáshitelt idén nyáron?! Mikori is az a kormányrendelet, amelyikkel kampányoltok?!


Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 25. 13:47 | Sorszám: 3389
Az a féleszű barom, aki aláírta a csatlakozási szerződésünket

Helyén volt annak az esze, csak éppen ki akart cseszni az országgal.

Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 25. 13:45 | Sorszám: 3387
Melyikre gondoltál? A Magyar Cukor Zrt-re? Az 100%-ban külföldi.
Úgy tudom, nem működik más cukorgyár Magyarországon.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 25. 11:11 | Sorszám: 2120
Tényleg megmondta? Fasza gyerek ez a Tölgyessy. Meg az itt fórumozók 3/4-e is.

Téma: Itt a vég!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 25. 11:02 | Sorszám: 112
Hagyjuk már a meséket.....
SEMMI ILYESMI NEM LESZ, majd meglátod.

Bízzál bennem! Már most VAN ilyen, csak itt nem írhatom meg, mert nem akarom exponálni a környzetemet.
De a lényeg, hogy egy településen (még ha az egy pesti kerület is), annyi munkája lenne az önkormányzatnak, hogy úgysem győzi. Ha összeáll néhány jóérzésű ember, és elkezd közmunkát végezni, akkor őket a Fidesz-es önkormányzat támogatni fogja - előbb-utóbb pénzzel is.

Kezdetnek javaslok neked, meg a többi olvasónak egy könnyű munkát. Élelmiszert kell gyűjteni a rászorulóknak. Először is ki kell deríteni, kik a rászorulók. Ha az ismerősi körben, vagy az utcában nem találsz olyat, aki mostanában vesztette el az állását, akkor be kell menni az önkormányzathoz, a helyi családsegítőhöz, és majd mondanak neked neveket.
Aztán kiálltok a teszkó parkolóba, esetleg visztek egy táblát, és gyakorlatilag kéregettek. Pl. a befelé menő embereket meg lehet kérni, hogy vegyenek egy kiló liszttel, vagy cukorral többet, és kifelé adják oda nektek. Természetesen engedélyt kell kérni az áruházvezetőtől, de úgyis megadják. Aztán ami összejött, azt ki kell vinni a rászorulóknak.

Persze ennek az egy akciónak nem sok értelme van, de ha több ügyes ember összeáll, és hasonló akciók során az egész ügy fölfejlődik mondjuk egy olyan civil szervezetté, amelyik az átmenetileg munkanélkülivé vált, és még lakáshitellel is rendelkező embereket segíti, akkor az önkormányzat fog támogatni titeket eszközökkel is, pénzzel is.
Mert most is támogatják a hasonló kezdeményezéseket. Eszközökkel is, pénzzel is. Majd ha egyszer IRL levelezünk, akkor megírom, hogy kiket és hol.

(Nekem a lakáshitelesek a nünükéim, hogy ne hagyjuk őket leszakadni. Lehet, hogy másnak más. Pl. a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét a megszűnés fenyegeti, mert az állami támogatásuk 3/4-ét megvonják. Nekik is szükségük lenne az önkéntesekre.)


Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 25. 10:34 | Sorszám: 3364
A férfi állítólag feljelentést tett a rendőrségen, és a település jegyzőjénél is. Ezt annyira nem vették jó néven a fatolvajok, hogy 40-50-en összeverődve felkeresték a férfi lakását, és tudomására hozták, hogy megölik.

Én ezt sem értem. Honnan tudják a fatolvajok, hogy följelentették őket? Netán szóltak nekik?


Téma: Itt a vég!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 25. 10:17 | Sorszám: 101
A magam részéről kerülném a temetői hangulatot.Az ugyan egyértelmű,hogy nincs okunk vidámkodni,mert az élet összes területe el van qrva,de a magunkba roskadás értelmetlen.Ezt értem egyénileg és közösségileg.Volt már ez az ország lefosztva,lebombázva elfoglalva stb....

Háború után mindig gyors a fejlődés.....Mert ugye azt kevesen gondolják,hogy most nem az volt.

Ez a beszéd! Nem összeomlani, kitartani! Már csak fél év, emberek!
Utána sem lesz minden fenékig tejfel, de utána neki fogunk állni tervezgetni, új országot építeni.
És addig is érdemes elmenni civil szervezetekbe dolgozgatni. Az új kormány (akráhány százaléka is lesz) és az új önkormányzatok ki fogják kérni a civil szervezetek véleményét, sőt támogatni fogják őket, hogy segítsenek a rendrakásban. Fidesz-es településeken ez most is így van, jövőre az egész országban így lesz. Mindenkinek meg lesz adva a lehetőség, hogy egy kicsit beleszóljon az ország sorsába, és a tettre kész igaz emberek ki fognak választódni, föl fognak emelkedni.


Téma: Rabszolgát vennék, lehetőleg ép fogazatút, 20 éves korig...
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 24. 22:14 | Sorszám: 15
Hát hogy mi a balos, az jó kérdés. Tulajdonképpen az EchoTv a balos médium, mert ők számolnak be a kisemberek problémáiról.
De hát szerintem érted te, hogy mire gondoltam "balos" médián. Ha tudsz rájuk jobb és közérthető megjelölést, akkor azt fogom használni.

Téma: Itt a vég!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 24. 22:09 | Sorszám: 84
Minek kell történnie, hogy képesek legyünk együtt fellépni?

Mármint hol? Mi ellen?
Nem lehet helyből megváltani a világot, és egy ember nem képes rá. De ha tenni akarsz valami kis apróságot a rendszer ellen, akkor van feladat bőven.
Vannak olyan civil szerezetek, amelyek most is segítik a kisembereket, és most is a rendszer ellen dolgoznak (pl. a BHKE - http://bahikae.extra.hu/ ), és nem látnak ki a munkából.
Pl. itt tudsz keresni lakóhelyedhez közeli civil egyesületet: http://www.civil.info.hu/modules/Orgs

Vaclav Havel is megmondta: ahol erős a civil társadalom, ott a kormányváltást meg sem lehet érezni.

Ha majd az emberek szabadidejükben nem otthon ülnek és tévéznek, hanem önkéntes unkát végeznek egy közösségben, akkor majd az együttes fellépés is meglesz, hidd el!


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 24. 21:40 | Sorszám: 2112
Na már csak te hiányoztál, meg a kifinomult humorod!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 24. 21:35 | Sorszám: 2111
valamit írnia kellett. Biztos karakterre fizetik.

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 24. 21:33 | Sorszám: 3350
Egyébként is, úgy veszem észre, hogy a nyakló nélküli zsidózás visszatetszést kelthet az olyanokban, akik esetleg egyetértenek veled, csak a stílusra allergiások.

Jelen!
Nem vagyok egy széplélek, de a zsidózást fölösleges szájtépésnek tartom. Az antiszemitizmust szító témák fölvetése is része a közélet tematizálásának. (Ráadásul pont a Jobbik malmár hajtja a vizet, ami nyilván elbűvöli Állatkát.)

Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 24. 21:28 | Sorszám: 3349
"a magyarok alapattitűdje a mértéktelen fogyasztás"

Azért van defláció.


Téma: Bajnai mondjon le!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 24. 21:20 | Sorszám: 6
Na amíg elküldtem, lett egy tippem.
Korábban fölmerült, hogy az oroszoknak nagyon fontos valamiért, hogy tavasszal még ez a kormány legyen. (Talán mert meg akarják fingatni a télen Ukrajnát. De közben Ukrajna 1000-rel tölti tárolóit, tehát nem tudom, él-e még a terv. Na de tegyük föl, hogy tényleg az oroszoknak kell a kormány.) Akkor viszont rossz a lenti logikám: nem a cionistáknak üzent libajnai, hanem a cionisták üzentek Putyinnak, hogy ez, meg az, meg amaz még kell nekik (csak ők tudják, mi), különben tavasszal jön a Zorbán.

Ezzel a nyakatekeréssel meg az a baj, hogy igazából nem arról van szó, amiről libajnai beszél. Vagyis nem ő fog lemondani, hanem a szadióták buktatják meg. Vagy a mocskos nagypolitikában nem kell azon kiakadni, hogy valami pont az ellenkezője annak, aminek látszik?

Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 24. 21:12 | Sorszám: 4
Azt mondjátok meg nekem, hogy miért olyan rohadt fontos ez a költségvetés!
Azt értem, hogy miért New York-ból üzenget. Nyilván a szadeszes (és mdf-es?) képviselőket New York-ból irányító cionistáknak üzent, hogy szükség van a parlamenti támogatásra.

De miért olyan rohadt fontos nekik ez költségvetés? Mi az, amit még januártól májusig a költségvetéssel meg tudnak csinálni, de ügyvezető kormányként mondjuk februárig nem?
És miért lehet megzsarolni a szadeszes képviselőket, vagy irányítóikat? Nekik miért nem mindegy, hogy februárban lesznek választások, vagy áprilisban?

Ezekre van valakinek lövése? Számomra teljesen érthetetlen.


Téma: Remény a devizahiteleseknek
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 24. 12:14 | Sorszám: 2
Akinek van munkája, kihúzza.
Aki most lesz munkanélküli, azokra nekünk dolgozóknak oda kell figyelni. Segíteni kell őket kajával, ruhával, pénzzel (ha van), és elküldeni őket a Banki Hitel Károsultjainak Egyesületéhez. Nem szabad engedni, hogy hajléktalanná váljanak, az nekünk sem jó.

Téma: Rabszolgát vennék, lehetőleg ép fogazatút, 20 éves korig...
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 24. 08:43 | Sorszám: 13
Ki hazudik itt?
A polgármester? Nem ismerem, tehát nálam az ő szavahihetősége 50-50.

Nem biztos, hogy a polgármester hazudik, csak mondjuk Moldovát olvas, és nem jár utána. Moldova pedig a példányszámból él, szóval nem kommentálom.
A balos média meg talált egy ilyen "butácskát", és most ez a téma nekik, meg a cigánygyűlölet. (Amúgy érdemes megnézni az edelényi polgi fejét. Totál alkoholista. Nem hiszem, hogy nehéz megvezetni.)

A másik dolog a rivotril. A Demokrata írja, hogy állítólag rivotrilt szednek, meg alkoholt isznak terhesség alatt, hogy károsodjon a magzat. Na jó, tegyük föl, hogy a gonosz és alkoholista, de rivotrilból kiművelt cigányasszony vesz valahonnan receptet, mert rivotrilt csak úgy lehet kapni. A rivotril nyugtató és altató hatású, túl lehet adagolni. Ha a cigányasszonyok nem olvassák el a tájékoztatót, meg nem tartják be az adagolást, akkor hullanának, mint a legyek. Ebből pikk-pakk rendőrségi ügy lenne. Nagyon valószínűtlen, hogy annyira kifinomult módszereik lennének, hogy soha nem hibáznak.
A polgármester meg gondolkodhatna, mielőtt kiabál. Ő látja a számokat, látja, hogy mennyien kapnak emelt családit, és elhiszi az első magyarázatot. Szerintem nem az első magyarázat az igaz. Illetve az a legvalószínűbb (mint általában mindenhol az életben), hogy nem csak egy magyarázat igaz.


Téma: Itt a vég!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 24. 08:26 | Sorszám: 71
Szakszervezetek? Ugyanmá'! Gittegyletek!
Kerpen Gábor is hogy néz ki? Mint egy hajléktalan. Milyen munkát vársz egy ilyen embertől, aki ennyire igénytelen?!

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 24. 08:21 | Sorszám: 3284
Egyébként ő tényleg először és másodszor is amerikai és csak azután zsidó. Ilyet a mai USA vezető politikusai közt hiába is keresel.

Nekem Obama is ilyennek tűnik egyelőre. De lehet, hogy csak Brzezinski hatása érződik rajta, mert a külpolitikában most ő diktál.

Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 23. 23:09 | Sorszám: 3276
Pedig Brzezinski is zsidó - csak éppen a becsületes fajtából.

Szerintem nem becsületes, csak amerikai hazafi, és fölismeri Amerika igazi érdekeit. Amerika a jelen helyzetben nem engedheti meg magának, hogy összevesszen egymilliárd mohamedánnal egy stratégiai fontosságú térségben 5.5 millió izraeli zsidó kedvéért.
Megváltoztak az idők. Az SCO arról tárgyal, hogy saját valutát vezet be, erre Obama föladja a közép-európai rakétapajzsot.

Amúgy árnyaljuk egy kicsit a képet Brzezinski-ről:
This is the same Brzezinski who created the Illuminati's Trilateral Commission with David Rockefeller in 1973. The Trilateral Commission is dedicated to a world government dictatorship and closely connects with other strands in the web like the Council on Foreign Relations (member: Barack Obama) and the Bilderberg Group.

Brzezinski's foreign 'policy' during the Carter administration, as he has since admitted without regret, was to entice the Soviet Union to invade Afghanistan in December, 1979. The idea, he said, was to weaken their rival superpower and the result was a ten-year occupation that cost the lives of an estimated 1.3 million Afghans and spawned the Mujahedin, Taliban and Osama bin Laden.

Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 23. 23:00 | Sorszám: 3275
bigniew Brzezinski Jimmy Carter amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója volt...

Most pedig Obama külügyi tanácsadója.


Téma: Rabszolgát vennék, lehetőleg ép fogazatút, 20 éves korig...
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 23. 22:50 | Sorszám: 8
Ez itt OFF

Én ebben a gumikalapácsos dologban továbbra sem hiszek. Több sebből is vérzik ez a mese.

Először is teljesen fölösleges gumikalapáccsal ütögetni a kismama hasát, ha van rá egyszerűbb módszer, és amúgy is fogyatékos lesz a gyerek. Márpedig az fogyatékos lesz, ha az anyuka alkoholizál terhesség alatt.

Aztán a fogyatékosok számának emelkedését sok minden mással is sokkal egyszerűbb magyarázni, de azokat az okokat nem kapja föl a média. Pl. a belterjes szexuális kapcsolatokal (apuka "kipróbálja" a lányát). Aztán ha az a szerencsétlen pudré még egészségesen is jött a világra, már kiskorában rászoktatják az alkoholra (ezt higgyétek el, ez személyes tapasztalat). És ha még valahogy ezt is sikerült megúsznia, akkor fiatalon szipózni kezdenek, amivel aztán tönkreteszik a szervezetüket.

Harmadszor pedig ez a gumikalapács nem egy jellegzetesen cigány megoldás. Ez inkább regényírók, vagy rémhírterjesztők fejéből pattanhatott ki, akik légkondicionált helyiségben űlve próbálják kitalálni a szörnyűségeket. Mert hát ugye honnan van a cigányasszonynak gumikalapácsa? Lopott? De kitől? Kinek volt még? Vagy vett magának? Nehéz elképzelni, hogy egy ennyire igénytelen és gonosz cigányasszony kitalálja, hogy neki pont gumikalapács kell, mert mással nem tudja ütögetni a hasát. Az ököl nem jó? Pl. az apjuké, amelyik amúgy is terhességre való tekintet nélkül rendszeresen elpáholja az asszonyt? Vagy egy ruhába csavart bármilyen nehezebb tárgy? Összetekert törülköző?
Miért pont gumikalapács?

Negyedszer pedig nem sokkal egyszerűbb a szakvéleményt kiállító orvost megkenni? Pont a minap indult eljárás vagy 200 ember ellen, mert csaltak a szocpollal. A maffia mindent megszervezett: megkereste és megkente a banki ügyintézőt, a megfelelő embert az önkormányzatnál (a jegyzőt?), az építési vállalkozót, és még a családokat is, akiket rendszerint nem is fizettek le, hanem egyszerűen megzsaroltak.
Ha ez a szocpolnál ilyen szervezetten megy, akkor nem működhet az emelt támogatásnál is? Az uzsorásnak érdeke, hogy a családoknak több legyen a jövedelme, mert úgyis mindet elszedi tőlük.

Ötödször: ez a gumikalapács már a második próbálkozás. Az első a "zacskót húznak a gyerek fejére" mese volt, ami valahogy nem akart terjedni. Most akkor zacskó, vagy gumikalapács? Vagy a gonosz anyukák ilyen alaposak? Amelyik gyerek a gumikalapácstól meg az alkoholizálás közben szedett rivotriltól se rokkant le, azt még utólag megzacskózzák?


Téma: Itt a vég!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 23. 17:48 | Sorszám: 37
Te neked rémálmaid vannak, vagy inkább tervezgetsz?

Hiperinfláció? Pénz nagymértékű romlása.

Fölvilágosítalak, hogy a pénz nem romlik magától, azt rontják. Rontja pl. az állam azáltal, hogy egyre több pénzt bocsát ki. Vagy azzal, hogy az MNB devizatartalékát egyszerűen ellopják.

Az egyetlen dolog, amiben igazad lehet, hogy a közbiztonság a közeljövőben folyamatosan romlani fog. De ez pusztán amiatt van, mert az eftássaid keményen dolgoznak rajta.


Téma: OSZKÓNAK BONTANIA KELL
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 23. 17:14 | Sorszám: 38
Egyáltalában megbizható vezető????

Rosszkó eftáss?!
Mi az hogy?! Nagyon is!


Téma: Itt a vég!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 23. 17:11 | Sorszám: 33
Különben ilyen államadóssággal ami nekünk van és gyakorlatilag államkötvényekből finanszírozzuk egy olyan társadalmi válság aminek nem látszik előre a vége - szinte borítékolhatóan hyperinflációt gerjeszt

Mer' mér' is? És mi is az a hiperinfláció? És azt a társadalmi válság gerjesztené?

Felhívnám a figyelmedet, hogy most éppen defláció van (már vagy június óta, hiába volt közban ÁFA-emelés). Az embereknek annyira nincs pénzük, annyira nem vásárolnak, hogy kereskedők is, termelők is kénytelenek árat csökkenteni.


Téma: OSZKÓNAK BONTANIA KELL
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 23. 16:10 | Sorszám: 30
Speciell "Pokornyában" kellemesen csalódtam a Turul-szobor kapcsán, de most a II. kerületnek kell bizonyítania. Ha a választásokig lebontatják a szopottgombóc házát, akkor lemegyek a kedvenc sörözőmbe, és mindenkit meghívok egy italra!
A II. kerületben valami fiatal gyerek a polgármester, meg a jegyző sem túl öreg még. Remélhetőleg nem megalkuvó típusok.
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 23. 13:17 | Sorszám: 11
Az igen-igen súlyos hiba lenne!
Hiszen, ezek után mindenki hivatkozhatna Oszkóra, és mindenki úgy építkeznék, ahogy akar!

Á, a halandókat továbbra is halálra vegzálnák, abban nem lesz semmi változás.

Viszont ez súlyos politikai hiba lenne. Közismert tény, hogy a II. kerületi önkormányzat Fidesz-es. Ha most ez a Fidesz-es önkormányzat nem bontatná vissza az engedély nélküli helyiségeket, akkor másnap megint 300 Jobbik-os aktivista tüntetne az önkormányzat előtt, dávidibolya pedig az Országgyűlésben egykutyázna.

(Az ilyen ügyek miatt örülök, hogy van a Jobbik. Soha nem szavaznék rájuk, de legalább biztos lehet benne a Fidesz, hogy valaki a körmükre néz.)


Téma: Pofám leszakad!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 23. 13:02 | Sorszám: 91
Na erre varrjatok gombot plebejusok!
http://erstebank.hu/hu/10033111.html
Az Erste Bank a Magyar Fejlesztési Bank által refinanszírozott Új Magyarország Kis- és Középvállalkozói, Vállalkozásfejlesztési és Agrárfejlesztési Hitelprogram keretében olyan hazai vállalkozásoknak, amelyek egyéni vállalkozás, gazdasági társaság, szövetkezet, vagy európai részvénytársaság formában működnek, kedvezményes kamatozású beruházási forint hitelt nyújt fejlesztési céljaik megvalósításához.
...
Milyen célok nem finanszírozhatóak?
...
* Az import áruk helyett hazai áru beszerzését előnyben részesítő beruházás

És ezt nem az erste adja, hanem a Magyar(?) Állam!

(Ha esetleg időközben levennék az oldalról, a Google cache-ben még jó darabig fönt lesz, csak be kell írni, hogy "import áruk helyett hazai site:erstebank.hu". )


Téma: Chemtrail
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 23. 10:39 | Sorszám: 6
Ezt a témát le is zárhatjuk.
A kondenzcsík, és a "vegyi csík" (azaz chemtrail) között leginkább a levegő páratartalmában, azaz a csík magasságában van különbség. http://miert.webclub.hu/cimke/kondenzcsik/
A magas légkörben hideg, telített vízgőz van, amely a tiszta levegőben nem tud lecsapódni. A repülőgépben elég az üzemanyag, ez adja a hajtóerejét, és a gép végén távoznak az égési végtermékek, köztük vannak porszemcsék is. Ezek kezdetben még forróak, majd ha kellően lehűltek, akkor a telített gőz kicsapódik a felületükön és ráfagy a szemcsékre. Ez szórja a fényt, és így látszik a fehér csík a repülők mögött.

Azaz ha kisebb a páratartalom, kisebbre nőnek a jégkristályok, a csík nem lesz olyan sűrű, és ahogy szétoszlik, már nem is látszik.
A páratartalom pedig egyenes arányban van a magassággal, azaz a szét nem oszló csíkok nyilvánvalóan gyakoribbak mostanában, amikor már a szomszéd településre is repülőjáratok visznek, és a repülőknek nem éri meg fölszállni tízezer méter fölé.


Téma: Rabszolgát vennék, lehetőleg ép fogazatút, 20 éves korig...
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 22. 21:50 | Sorszám: 3
Buták vagytok (meg osztályellenségek és felforgató elemek :grr: )! [i]A békés megyei RFK és a cigány kisebbségi vezetők is megmondták, hogy csak egyszerű szociális ügyről van szó. És különben is, a bácsi örüljön, hogy fedél volt a feje fölött.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 22. 21:33 | Sorszám: 1029
A Bajnai-kormány megítélése megalakulása óta folyamatosan javul,

Ezek hol végezték a felmérést? Kőbolsi ismerőseim körében a libajnai kormány megítélése folyamatosan romlik.


Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 22. 21:28 | Sorszám: 3249
(Az a link hol bejön, hol nem. Itt van helyette egy másik. )
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 22. 21:24 | Sorszám: 3248
Nem a kamu témák egyike!!!!!

De igen!
A védőoltás-marketinggel kapcsolatban igazad lett volna, de ezzel a kínai szervkereskedős dumával mindent elrontottál.
Amúgy nem pont kínaiak azok, akik elsőnek eszébe jutnak az embernek a "szervkereskedelem" szó hallatán

Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 22. 17:04 | Sorszám: 3243
Adószakértő írta. Már megfertőzte az adótörvényekből áradó káosz.

Amúgy a családi pótlékról nyilatkoztatok már? A családi pótléknál is olyan jövedelem után fizetek adót, amit nem kapok meg. Ha a feleségem kap családi pótlékot, akkor annak a fele az én adóalapomat emeli. Fasza nem?
Ha papíron elválunk, akkor a feleségem továbbra is kapja az egész családi pótlékot, de csak a fele után adózik. Ha együtt maradunk, akkor ő is adózik a fele után, meg én is. Családi adózás libajani módra. A pofám leszakad.

Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 22. 14:18 | Sorszám: 3223
Bizonyára az a széltoló MTI rosszul vett át valamit, mert eredetileg így hangzott: Magyarország visszatérhet oda, ahol az Orbán-kormány idején volt, ismét Közép-Európa vezető gazdasága lehet - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök

Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 22. 13:22 | Sorszám: 5156
És ha két hónap múlva húzzák ki ugyanazt? Az is csoda? Öt év múlva? Egyáltalán mennyi idő után nem csoda már?

Négy nap után. Mert minden csoda három napig tart.

Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 22. 13:21 | Sorszám: 5155
Egymást követő két húzásnál ugyanazok a golyóbisok voltak melegebbek a többinél.

Hidegebbek. A hideget hamarabb érzékeljük, mint a meleget. Ezért szoktuk megégetni a kezünket, mert mire érezzük, hogy meleg, addigra késő.
Nem véletlen, hogy annak idején az a cigánygyerek is hideg golyókat használt, aki kitalálta, hogyan fognak a jóeftássak nyerni a Zsiguli-sorsoláson.


Téma: Miért bolsi az ápolónők többsége?
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 21. 23:24 | Sorszám: 46
Láttam tisztességeset is, szegényet is. Nővért is, dokit is. Nincsenek is kevesen. Persze akad olyan is, aki ellopja a beteg gyógyszerét és pénzért árulja, meg olyan is, amelyik magánklinikaként használja a kórház egyes kórtermeit, de általánosítani itt sem szabad.

Téma: Ismét a BKV.....
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 21. 23:17 | Sorszám: 117
Aki nem gondol utána, annak az a 6 millió forint nem olyan sok. Egy személyautó egyetlen elemének metálfényezése 50-60e Ft körül van. Ha ezt az átlagpógár elképzeli, meg azt, hogy a busz mekkora nagy ló, akkor esetleg gyanút sem fog. Odáig már nem jut el, hogy a buszokat nem metálkékre fújják, meg egy ép karosszériaelem átfestése nem ugyanaz a tétel, mint a javítás + fényezés, meg fajlagosan egy busz átfestése olcsóbb, mint egy személyautó elemeit egyesével leszerelni + átfényezni + visszaszerelni.
Ez a 6 millió / busz olyasmi nagyságrendű csalás lehet(ne), mint a 220000 forintos postai biciklik, és az átlagpógár azon sem akadt volna ki, ha nem rágódik rajta a Fidesz.
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 21. 21:43 | Sorszám: 115
Biztos szivárványosra akarták, nem egyszerű vasutaskékre.

Téma: Miért bolsi az ápolónők többsége?
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 21. 21:41 | Sorszám: 41
Én is pont fordítva láttam. Mármint, hogy inkább a dokik kormányhűek még, nem a nővérek.

Téma: ÚJRA FELOSZTÁS
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 21. 17:29 | Sorszám: 66
Hamarosan az ő éghajlatuk lesz a jó búzának-kukoricának.

Egyrészt.
Másrészt Lengyelország nagy, nem az egész ország hideg, megterem náluk minden.
Harmadrészt meg ők az EU csatlakozás nyertesei. A mezőgazdaságuk fejlődik, mint a rakéta, a nyugati cégek tőlünk is oda viszik a gyártást. Egy főre átszámítva 3-szor annyi EU pénz hívtak le, mint mi. (Egyszer kiszámoltam ezt az arányt, amikor valamelyik miniszterünk hazudott valamilyen számot, de már nem emlékszem a konkrétumokra.)

Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 21. 14:20 | Sorszám: 57
Puff neki, ezt jól eltaláltam!
Az is igaz, hogy Teufela Merkel jól eladta az Opel-t a ruszkiknak.

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 21. 14:14 | Sorszám: 3192
Rogán tényleg sáros, de nem abban az ügyben. Ezért lett háttérbe tolva.
Állítólag az előző polgármesternek (talán Steiner Pálnak?) volt valami 500 milliós korrupciós ügye, amit nem sikerült teljesen elvarrnia 2006-ig, amikor jött Rogán. Rogánnak pedig minden eszköze meg lett volna, hogy kiborítsa a bilit, és dutyiba küldje az elődjét. De nem tette.
Végül is mindegy, hogy azért nem tette, mert ő is kapott belőle, vagy azért, mert csak zöldfülű volt, mert a lényeg az, hogy zsarolhatóvá vált. Ezért tolták háttérbe, és nem véletlen, hogy kendeféreg pont rajta keresi a fogást.

Téma: Miért bolsi az ápolónők többsége?
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 21. 14:01 | Sorszám: 29
mikori
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 21. 14:00 | Sorszám: 28
A családom és jómagam tapasztalata szerint, valamint orvosismerőseink elmondása alapján állítom, hogy az ápolónők többsége, kb. 80%-a megveszekedett bolsi.

Ez mikor megfigyelésed?
Azért kérdezem, mert érzésem szerint folyamatosan, és jól megfigyelhető módon csökken a bolsik aránya az ápolónőknél is.
Valamikor még az EU választások előtt jártam egy kórházban, ahol régebben állandó vendég voltam, és így a legtöbb ápolót és dokit arcról ismertem. Az ápolók arcának változása megdöbbentő volt, és valószínűleg mindegyikről meg tudtam volna mondani, hogy szoci, vagy nem. Pusztán azért, mert a (vélhetően) szocik arcából eltűnt az élet, inkább ember alakú lárváknak néztek ki.
Nos akkor és ott durván 50%-ra tettem volna a szoci ápolónők arányát. (Kellemes meglepetés volt, amikor a röntgenben az egyik nővér elejtett valami teljesen enyhe beszólást az egészségügy állapotáról, erre én csak annyit mondtam neki mosolyogva, hogy értjük egymást. A nővér felbátorodott, és úgy elkezdte szidni a kormányt, mint ahogy annak idején az átkosban a rendszert szidtuk.)
Viszont ott abban a kórházban a dokiknak több, mint a fele volt szoci. Ha biztosra akarnék menni, a Fidesz-szavazókat legföljebb 30%-ra tenném. De ez még az EU választások előtt volt egy pesti kórházban.


Téma: nincs orvos, nincs kórház, lopakodó népirtás folyik
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 20. 14:16 | Sorszám: 3231
Te vagy büdös Edukám, meg a többi ápolatlan kiválasztott. Pedig a ferkótok is megmondta, hogy nem muszáj itt rontani a levegőt.

Voltál te mostanában bármilyen ambuláns rendelésen? Egymást tapossák a betegek a folyosón, és a dokiknak még pisilni is úgy kell kimenekülniük, mert lincshangulat van.
Bevett szokás volt régen, hogy pl. az intézmény más dolgozóit soron kívül vizsgálják meg. Na ennek vége, mert a kint álló 120 beteg még az ügyintéző nővért, meg a számítógépes embert is csak gyanakodva engedi be.


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 20. 09:32 | Sorszám: 983
Hajrá Pécs!
Ezé a szuezé a fél ország! Több helyi vízmű, és az Égáz-Dégáz is. Ugyan francia cég, de szerintem többek közt rájuk gondolt Simon Perez hírhedt kijelentésével.
Hál' Istennek, az EU sincs oda az ötlettől, hogy ővék legyen a magyar vízszolgáltatás.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 19. 22:16 | Sorszám: 2100
ikszlábú pszichopata

(Szerintem lúdtalpas is.)

Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 19. 22:11 | Sorszám: 2098
th

Téma: ÚJRA FELOSZTÁS
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 19. 22:10 | Sorszám: 36
álmodoznátok

Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 19. 22:02 | Sorszám: 5115
A blog-bejegyzés is földerített. Csótány üzeni a pártnak, hogy nincs itt az ideje a vitáknak, a veszekedésnek, közben pedig ő bomlaszt ezerrel.
Csak így tovább!

Téma: ÚJRA FELOSZTÁS
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 19. 21:54 | Sorszám: 35
Szerintem ti nem tudjátok, hogy mi mekkora szarban vagyunk. Biztos, hogy nem tudjátok, különben nem álodoznátok mindenféle közép-európai szövetségekről.
Attól, hogy nincs rakétapajzs, az USA még nem fogja engedni, hogy a kis közép-európai államok bárkivel szövetkezzenek. Meg még ha engedné is valamilyen csoda folytán, akkor is bögyében lennénk egész Nyugat-Európának, és azok úgyis megfúrnának mindent. Még akár a ruszkikkal is képesek lennének szövetkezni (ld. a történelmi példákat), csak itt ne legyen semmi erősködés.

Az a baj, hogy az USA gyengül, ezért egyezkedik. Már csak az a kérdés, hogy akarja-e ezzel párhuzamosan Európát erősíteni, vagy az egyezkedés része lesz az is, hogy minket megint átenged a ruszkiknak.
Per pillanat nekünk nincs potenciális szövetségesünk, ha az USA magunkra hagyna minket. Talán a konzervatív Németország, de az is csak egy ország fele.


Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 19. 13:07 | Sorszám: 3127
Amerika a szabályozatlan piacban hisz, Európa lenyesegetné a kapitalizmus túlzásait; Amerikában alig van szociálpolitika, nem úgy, mint Európában stb.

Obama ezeken is szeretne változtatni.

Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 19. 13:04 | Sorszám: 3126
Isten növesszen szarvakat Bajnai homlokára

Miért Istentől várjuk a segítséget?!
Segíts magadon, Isten is megsegít! Szerintem kinő az a szarv gordonka homlokán, ha előtte mi főllógatjuk az Andrássy út elején egy szép lámpavasra. Meg a többit is sorban egymás mellé, végig a Hősök teréig.


Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 19. 13:00 | Sorszám: 651
romatelepeket számol fel

Még ha így lenne! De szerinted mi lesz azokból az ingyen kapott házakból 1 év múlva?


Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 19. 12:57 | Sorszám: 483
Persze az, hogy a Balaton 2 hétre befagy, trópusi nyár a '89-90-es (vagy '90-91-es ?) télhez képest, de az utóbbi 10 évben azért ritkán fordult elő.

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 19. 09:46 | Sorszám: 3116
Biztos valami haver építi azt a vietnami kórházat.

Téma: Rohatt hideg van
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 19. 09:39 | Sorszám: 478
Ha már fölhoztátok, akkor szólok, hogy készüljetek a télre!
A macskánk és a kutyánk is elkezdett enni szeptember elején, mint a gép. Tavaly is ilyenkor kezdték, ismerősöknek tavaly is szóltam, és be is fagyott a Balaton.

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 18. 18:16 | Sorszám: 3088
Igenis a magyar vállalkozásoknak van jövőjük az orosz piacon, példákat is lehetne felhozni.
Csak hát kellene egy kis állami segítség

Segítség soha nem árt, de az is bőven elég lenne, ha a magyar állam nem üldözné a magyar vállalkozókat Magyarországon, és nem támogatná a multikat a magyarok rovására.


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 18. 18:10 | Sorszám: 974
Úgy emlékszem Repa Imre korábban éltette a kormány eü programját. Örülök, hogy végre Ő is látja veszélyt.

Na erre írtam én a másik topikban, hogy nem kellene egy szőnyegen árulni Repa Imrével, mert kommunista. Nem biztos, hogy ő is ugyanazt a veszélyt látja, amit mi. Könnyen lehet, hogy csak a saját fizetését félti. És az is lehet, hogy helyezkedik az új górénál.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 18. 10:18 | Sorszám: 1617
Nettó butaság. Lehet, hogy ebben a konkrét ügyben véletlenül igaza van, de amit általában a védőoltásokról mond, az tiszta sarlatánság.

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 17. 21:24 | Sorszám: 608
itt rohan haza mindenki a mónikasóra, josibarátra, győzikesóra, kiszeltündére...
... meg fórumozni.
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 17. 21:22 | Sorszám: 607
áprilisi
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 17. 21:18 | Sorszám: 604
Akkor mégis lesz előrehozott választás? Minek most lemondania a 2010 április választás miatt?

Téma: Gazdasági válság
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 17. 20:55 | Sorszám: 87
De elbökték.
Végül is a 700 milliárdot megkapták, de az USA padlóra került. Kénytelenek lesznek új zsákmányállat után nézni.
A '29-es válságot is ők csinálták, aztán elkezdték Hitlert támogatni, mert a háború is jó üzletnek tűnt.
10 év múlva újra világháború?

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 17. 18:21 | Sorszám: 3019
Namost ez a folyamat miért állt volna le 2009 júniusában?

A Gárda feloszlatása miatt. A Gárda, még ha nem is csinált semmit a vonuláson kívül, erőt kölcsönzött a Jobbiknak, illetve szereplési lehetőséget a médiában. A Gárda miatt várták az emberek, hogy a Jobbik majd tényleg tesz valamit a (cigány)bűnözés ellen.
A Gárda nélkül Vona csak egy dumagép, a Jobbik csak annyit ér, mint az LMP.

Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 17. 17:00 | Sorszám: 3014
A tipikus MSZP szavazó lelkivilágának kulcsszava tehát a harag, ezért szerintem egy jelentős részükre nem jó a megfogalmazás, hogy kitartanának az MSZP mellett.

Az a lumpenproli réteg.
De van még az a bizonyos 45-60 közötti korosztály, akiket eddig megkíméltek a megszorítások. Saját - nem reprezentatív - tapasztalatom szerint ők is egyre elkeseredettebbek, de még kitartanak. Ha nem 45-60 év között lennének, már rég leléptek volna az országból, csak hogy ne kelljen szembesülniük azzal, hogy a kedvenc MSZP-jük teszi tönkre őket is és az országot is.


Téma: nincs orvos, nincs kórház, lopakodó népirtás folyik
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 17. 16:53 | Sorszám: 3212
Ezzel kapcsolatban nyilatkozott tegnap Repai Imre is a HírTV-ben. Repai Imre az Államreform Bizottság korábbi tagja, annak a Kaposvári Kórháznak az igazgatója, amelyik az őssejtbotrányba is belekeveredett (pénzért árulták a magzatok maradványait).
Ezek után fölmerül bennem, hogy ez a hirtelen jött sztrájkhangulat talán nem is őszinte? Lehet, hogy a megszorítások a kórházigazgatók fizetését érintik a legjobban?

Én azért a Somogy Megyei Közgyűlés elnökének helyében háromszor is megnéztem volna, hogy kivel árulok egy szőnyegen (tegnap ő volt együtt Repai Imrével a HírTV-ben).

Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 17. 16:45 | Sorszám: 3211

Éhségsztrájkot és tüntetéseket ígérnek az elvonások miatt

Heti tüntetéseket és éhségsztrájkot helyezett kilátásba a Magyar Kórházszövetség, amennyiben a kormány október 14-ig nem vonja vissza a tervezett egészségügyi elvonásokat. Sőt, a szolgáltatásokat is korlátoznák.


Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 16. 19:28 | Sorszám: 2948
50%
Vag igen, vagy nem.
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 16. 17:48 | Sorszám: 2935
Van ráció a februári választásban. Éppen most csökkentik a gázártámogatást, aztán jön a tél, de februárban még nem küldik a gázszámlákat.
Szerintem márciusra itt éhínség lesz (persze nem a segélyből élők körében), az embereknek nem egyszerűen elegük lesz a szocikból, hanem alig fogják várni, hogy tegyen végre valaki valamit, és ez még a Jobbiktól is át fog csábítani szavazókat a Fideszhez.

Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 15. 20:36 | Sorszám: 5102

(Amúgy Obama megint nőtt a szememben, pedig eddig is szimpi volt. Ma megint beszólt a bankoknak. Már tuti, hogy le fogják lőni.)


Téma: Gáz fűtőértéke
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 15. 20:30 | Sorszám: 40
Ez itt OFF

A kombi tűzhely a legjobb. Főzésre a gáz olcsóbb, és általában (kivéve télen) gyorsabb is. Ellenben jó gázsütőt én még nem láttam, mert mindegyik égetett valamelyik oldalán. (Ezért szoktak nagy cserepet, vagy béléstestet tenni a gázsütőkbe.) A villanysütők viszont sokkal egyenletesebben sütnek: sütit is, kenyeret is jobb villanysütőben készíteni.

Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 15. 16:32 | Sorszám: 38
A gáz olcsóbb. Ugyanis nekem durván 19 MJ/köbméterre jött ki a nettó energiatartalom, ami olyan 7 Ft/MJ-nak felel meg. A többi a lakást fűti, ami nyáron veszteség. Az áramnál ez az érték most olyan 13 Ft/MJ.
Ellenben télen, amikor amúgy is fűtjük a lakást, a teljes elégetett gázmennyiség hasznosul, azaz vehetjük úgy, hogy leesik a gázos főzés ára 4Ft/MJ-ra.
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 15. 16:21 | Sorszám: 37
Ja elfelejtettem írni, hogy a három méréshez tartozó forralási idők rendre: 21 perc 39 mp, 22:30 és 21:20
Lehet, hogy megcélzom a 21:40-es forrási időt, és ami +/- 20 mp-en kívül esik, azt eldobom.
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 15. 16:13 | Sorszám: 34
Én sima vízgőzre tippelek. Mégpedig azért, mert a németeknél lehet kapni valami dobozt, amit a gázóra ELÉ kell fölszerelni, és lefújja a vízgőzt, ha az jön a csőben. Viszont nálunk szerződésszegésnek minősül, ha valaki bármit a gázóra elé szerel. Azaz szerintem tisztában vannak vele, hogy vizes a gázuk.
Persze könnyen lehet, hogy az általad említett alacsony fűtőértékű gáz pont a vizes földgázt jelenti.
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 15. 16:09 | Sorszám: 33
Nagy a mellényed, eftássam! De a villanytűzhelyeseknek is áldozatot kell hozni, ha a párt úgy kívánja. Most pl. szegény áramszolgáltatókat kell megsegíteni, mert mostanság csökkent az áram ára a nemzetközi piacokon. Aki pedig itt ellentmondást merészel sejteni, azért hajnalban megy a fekete Pobeda!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 15. 13:47 | Sorszám: 30
Kis segítséget szeretnék kérni megint.

A minap szokatlanul hamar forrt föl a víz a fagyasztott debrecenivel együtt, ezért jutott eszembe a téma. A gáz fűtőértékét továbbra sem tudom megmérni, de a fűtőértékének a változását igen.
Tehát ha azonos körülmények között fölteszünk egy adag vizet forrni, és megpróbáljuk mindig azonos idő alatt fölforralni a vizet, akkor az időközben elfogyasztott gáz mennyisége arányos lesz a fűtőértékével. A pontos fűtőértéket persze nem tudjuk megmérni a mindenféle veszteségek miatt, de ha minden körülményt állandóan tartunk, és a mérést különböző időpontokban többször elvégezzük, akkor meg tudjuk állapítani, hogy a gáz minősége változott-e.
Nagyon lényeges körülmény, hogy az adott mennyiségű vizet mindig próbáljuk meg azonos idő alatt fölforralni. Ugyanis a 70, majd 80, majd 90 fokos edény folyamatosan hűti a környezetét, ráadásul a hőkülönbség négyzetével arányos teljesítménnyel. Könnyen belátható, hogy egy behemót edény (mondjuk lekvárfőző fazéknyi) vizet soha nem leszünk képesek fölforralni takarékra vett gázzal, mert a forró edény már több hőt ad le a konyha levegőjének, mint amennyit a gázlángtól fölvesz.
Másik fontos körülmény az edény maga, és elhelyezése. Csak akkor kapunk használható eredményt, ha mindig ugyanazt az edényt használjuk, ugyanannyi vizet teszünk bele, és mindig ugyanúgy helyezzük el a gázon. A víz hőmérséklete szerintem nem igazán zavaró, de azért majd igyekszem mindig szobahőmérsékletű vízzel kezdeni a mérést.
Potenciális zavaró tényező még a csőből kijövő gáz hőmérséklete, erre majd visszatérünk.

Csináltam eddig 3 mérést, és a következőképpen jártam el.
Mérőedénnyel öntöttem egy fazékba 3 liter vizet, és egy jó darabig hagytam állni, hogy szobahőmérsékletű legyen (de azért biztos ami ziher, forralás előtt megmértem a víz hőmérsékletét). Tettem a vízbe 2 mokkáskanál sót. Nem tudom, a só pont jó-e erre a célra (ha teljesen tiszta, akkor biztosan nem), de a lényeg, hogy a vízben lebegő apró szemcsék segítenek beindítani a forrást 100.0 ˚C fokon, és nem hevítjük túl a vizet.
Ezután föltettem a tűzhely belső sarkára az edényt, lefedtem üvegfedővel, és mindent elpakoltam mellőle. A gázt a lakás többi részén elzártam, és kimentem fölírni a gázóra állását. (A mi gázóránkban a litert mutató tárcsa jobb szélén még apró vonások is vannak, amik 2 dl gáznak felelnek meg.)
Ezután gáz begyújt, stopper indít, és a láng méretét megpróbáltam olyanra venni, amit meg tudok jegyezni később is, illetve fogok tudni tartani télen is, amikor rendszerint nincs gáznyomás. Igazából a láng mérete a legfontosabb paraméter, ezzel tudjuk majd bejátszani a közel azonos forralási időt.
Amikor a víz elkezd forrni, akkor stopper leállít, gáz elzár, gázóra leolvas. Az "elkezd forrni" szintén elég tág fogalom. Ha pl. egy edényt majdnem színig töltünk hideg vízzel, ami aztán 100 fok körül már tényleg színig van, akkor az "elkezd forrni"-t definiálhatjuk úgy, hogy "amikor kifut a víz, és sistereg".

Én eddig 3 mérést végeztem most szeptemberben hétvégén és munkanapokon is, 3.0l 23 ˚C-os vízzel, és a következő gázfogyasztásokat kaptam: 53.2l, 51.5l, 52.7l. Az átlagom 52.47l, a szélső értékek pedig +/- 2%-on belül vannak.
Reményeim szerint a gáz fűtőértékének 10%-os változását már észre lehet venni ezzel a módszerrel.

Szóval akkor vállalkozó, méricskélő emberek segítségét szeretném kérni, hogy ők is végezzenek el otthonukban hasonló méréseket mostanában is, meg majd télen is. Előre is köszönök minden segítséget!


Téma: Ismét a BKV.....
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 13. 13:56 | Sorszám: 86
Kérdésem van a jól értesültekhez: hagyót gyurcsányék csinálták ki? És közben jó nagyot rúgtak magába az mszp-be is? Mert ha valaki ezeket akarta, az nagyon jól csinálta. Kérdés, hogy gyurcsány volt-e a valaki.

Téma: A Heti Válasz végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 13. 13:31 | Sorszám: 53
A Demokrata példányszámáról nem tudsz hasonló adatot? Az az érzésem, hogy a Demokratát is kevesebben veszik már, mert válság van. Illetve személyes, nem reprezentatív tapasztalat: az újságosoknál a hét elején még rendszerint van a múltheti számból is. Régen már pénteken sem mindig volt. (Persze nem biztos, hogy ennek van köze az eladott példányszámhoz.)
Általában a HV nekem összeszedettebbnek, jobban szerkesztett lapnak tűnik, a tényfeltáró cikkei rendszerint alaposabbak. Viszont a szedése nekem valahogy túl "liberális", és az utóbbi időben túl sok benne a reklám.
Amúgy a Demokratában mostanában a kedvencem Hankó Ildikó. Semmit nem tudok egyéb munkásságáról, de a hagyományokat bemutató kis írásai nagyon tetszenek.

Téma: A Kuruc szerkesztője baloldali propagandista?
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 13. 13:19 | Sorszám: 100
OFF

Köszi! Na ez, meg amit még a témában találtam az interneten, mind nettó hülyeség.

Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 11. 16:20 | Sorszám: 75
OFF

Ácsi, várj egy picit!
Szervusz kedves Istenostora ! Ha jól emlékszem, te szoktál mindenféle angol nyelvű oldalakat idézni. Valahol olvastam egy (talán amerikai?) tanulmányról, amelyik arról szól, hogy 2100-ra már csak egymilliárd ember fog élni a Földön. Sajnos a gugliban a rengeteg fals találat között nem találok semmi ilyesmit. Nem botlottál bele véletlenül te is ilyen témájú anyagba?


Téma: Szánalmas Zindex!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 11. 16:14 | Sorszám: 83
Ne haragudjál rám, az indeksszel kapcsolatos összes megállapításoddal egyetértek, kizárólag egy apróságba kötöttem bele, mert kedvelt műfajom a kötözködés.
Az XYY szindrómával kapcsolatban továbbra sem értünk egyet (még a Clinton előtti időkből származó genetikai tankönyvem is csak annyit ír, hogy nagy növésű, lassú észjárású, de fertilis emberek az XYY kromoszómások), de az agresszió genetikai hátterét nem vitatom. Az ember érzelmi állapotát mindenféle hormonok állítják be, de ezek termelődését csak részben befolyásolja a környezet.

Téma: A Kuruc szerkesztője baloldali propagandista?
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 11. 16:05 | Sorszám: 70
Az ügyet a II.-III. kerületi bíróság tárgyalta volna, ám Molnár védője idén februárban elfogultsági kifogást nyújtott be a Fővárosi Bíróság és az illetékességi területéhez tartozó kerületi bíróságok valamennyi bírája ellen. A Fővárosi Ítélőtábla múlt hónapban született végzésében első fokon a Székesfehérvári Városi Bíróságot, másodfokon pedig - legalábbis ha arra sor kerül - a Fejér Megyei Bíróságot jelölte ki eljáró fórumnak - tudta meg a hvg.hu.
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 11. 16:03 | Sorszám: 69
Hogy a kuruc.info kommunista-e, azt nem tudjuk (biztosan). De a módszereik kommunista módszerek.

Hogyan kell egy pert megúszni? Az első tárgyalás előtt följelented a bírót, vagy az egész bíróságot, vagy a bíró feleségét egy másik ügyben, esetleg az első tárgyaláson leköpöd a bírót, és rögtön elfogult lett a bíróság, kijelölik a következőt. Aztán ezt az egészet addig játszod, amíg csernibíróhoz, vagy valami hasonló haverikutyához nem kerül az ügyed. A wallis és libajnai ugyanezt csinálta (és valamiért úgy rémlik, leisztinger is, de a konkrét ügyre nem emlékszem).

A stílus maga az ember.


Téma: Akiknek sikerült ...
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 11. 15:25 | Sorszám: 57
Heló RK!

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 10. 17:39 | Sorszám: 2806
Bizony nagyon kell sujkolni, hogy az amerikai elnökök, a Rothschild-ok, meg a bankok irányítják a világot, mert ha nem hallanánk ezt hetente 3-szor, akkor még azt találnák gondolni az emberek, hogy Amerikát mostanában az arab és kínai befektetések tartják életben. Meg még azt is, hogy a jó USA dollár csak addig ér valamit, amíg Kína és a többi befektető meg nem elégeli, hogy ők finanszírozzák az amerikai költségvetési hiányt.

Téma: Szánalmas Zindex!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 10. 16:27 | Sorszám: 68
* Dupla Y-os férfiak: „szuper férfi”

* Magasságuk csaknem mindig meghaladja a 185 cm-t; túlzottan agresszívak, általában értelmi fogyatékosak
* MURDER-típus

Az eduline.hu frissíthetné a segédanyagait, mert ennek a fele butaság. Ld. még: Contrary to popular belief, aggression is not seen more frequently in 47,XYY males.

Az első fele viszont igaz, mármint, hogy rendszerint magas emberek az XYY kromoszómások, de az a cigányokra pont nem jellemző.


Téma: Bajnai mégsem lesz ME-jelölt?
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 10. 10:35 | Sorszám: 3
Jobb lenne, ha libajnai maradna, mert ő tudná a legnagyobb kárt okozni az mszp-nek.
Hogy Szili lesz-e a jelölt, azt nem tudom, de az biztos, hogy ő nagyon készül rá. Ld. még "Szövetség a jövőért!" mozgalom.
Az a kérdés, hogy csótány mit kavar a háttérben, lesz-e általa támogatott ellenjelölt.

Téma: Barack Obama az USA új elnöke
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 10. 10:27 | Sorszám: 263
Számos iskola betiltotta Obama beszédét

Számos amerikai iskolában betiltották az elnök évnyitó beszédét, mert abban kemény munkára, helytállásra ösztökélte a diákokat. Az intézményvezetők arra hivatkoztak, hogy Barack Obama politikát visz az iskolába.
...
A Demokrata párti elnök egyébként kemény, felelősségteljes tanulásra ösztönözte a diákokat, hogy mindent tegyenek meg kijelölt céljaik megvalósítása érdekében. „Amit megtanultok, az nem kevesebbet, mint az ország jövőjét fogja meghatározni. ... Aki kimarad, nemcsak saját magát, hanem hazáját is feladja” - mondta Barack Obama.

Egyre szimpibb nekem ez az Obama! Még a végén lelövik!
Azt hiszem, hogy meg akarja állítani az amerikai társadalom szétesését, az arra alkalmas szegényeket föl akarja emelni a középosztályba. Az egészségügyi reformja is ezt a célt szolgálja.


Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 09. 17:19 | Sorszám: 2788
A Nagycsaládosok Országos Egyesületének telefonjait is lehallgatják. Le akarják mondatni az elnököt.

Téma: Szánalmas Zindex!
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 09. 17:13 | Sorszám: 37
A zindex újságírói bizonyára nem hallottak még a dupla Y kromoszómásokról, ami egy genetikai rendellenesség. Hordozói az átlagosnál hajlamosabbak erőszakosságra és bűnözésre.

Bocsánat, hogy kötözködöm, de a tévhittel ellentétben a dupla Y kromoszómának semmi köze az agresszivitáshoz. Az agresszivitás valóban öröklődik, de nem a 47. kromoszómán.
Lusta vagyok rákeresni, de tessék az angol wikipedia-n utánaolvasni, ott is fönt van.
Ha jól emlékszem, a könyvekben azt írták, hogy az XYY kromoszómások inkább nagy növésű, lomha, lassú észjárású emberek. Nem tipikusan a hiperagresszív késelős kanszúnyogok.


Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 09. 09:35 | Sorszám: 2768
Nem tudom, mi lenne az, ami némán, és visszahatásnélkül nyírná ki a semmirekellő népességet?

Az éhínség és a trópusi betegségek, pl. malária. A maláriához Kínában egy kicsit hideg van, de már dolgozunk a megoldáson: globális éghajlatváltozás. Ez jót tesz az éhínségnek is, mert a rizstermelés is hanyatlani fog.

Kell még a családtervezés és a konzumidiotizmus is. Ha minden kínai és indiai családban 7-8 gyerek születik, akkor hiába irtjuk ki (igen mi, mert mi is a Nyugathoz tartozunk) fél Ázsiát, 10-20 év múlva kezdhetjük előlről.


Téma: Nyelvek vagy reáltárgyak
Egzisztenciális kvantor
2009. szeptember 08. 16:23 | Sorszám: 99
A kérdésem az lenne, mit gondoltok, ki az értelmiségi általában, meg lehet-e ezt fogalmazni, körbejárni, illetve melyek lennének egy elképzelt, "ideális" magyar értelmiségi ismérvei?

Hát ezt nagyon egyszerű megválaszolni: az az értelmiségi, akit a többi értelmiségi annak tekint.

(Ezt egy filozófustól loptam, akinek már nem tudom a nevét, és aki a tudósok meghatározására találta ki ugyanezt a definíciót. De ha jobban belegondoltok, akkor a híres Illyés Gyula-féle magyarság-meghatározás is egy ilyen rekurzív definíciól, és teljesen ekvivalens ezzel: magyar az, akit a többi magyar annak tekint.
Hiába, a világ már csak ilyen. Értelmes definíciókkal nem írható le, csak értelmetlenekkel.)


Téma: Kerüljétek az aquaworld-öt!
Egzisztenciális kvantor
2009. július 23. 23:04 | Sorszám: 5
A HírTV-n valami olyasmit mondtak, hogy az egyik medence mellett volt valami akna, abba esett bele a gyerek, amikor kimászott a medencéből. Az apukája még látta is.
Gondolom más gyerekek szórakozhattak az akna fedelével, azért nem volt a helyén. De az is lehet, hogy karbantartás után felejtették el visszatenni. Na de rács akkor is kellene.

(Ha az én fiammal történt volna mindez, és a szemem láttára esik bele, aztán nekem kell azonosítani, akkor én már valószínűleg börtönben ülnék, mert biztosan szétvertem volna az első kezembe kerülő uszodai dolgozó fejét.)


Téma: A Fidesz-KDNP szövetség végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. július 23. 22:10 | Sorszám: 45
a tisztánlátás érdekében soha nem vizsgálták (valódi nemzetstratégiai szándékkal!) a lelkek állapotát, a gonoszság mozgatórugóit hazánkban.

Na azt én is nagyon szeretném megvizsgálni. Pl. hogy mi vezet rá egy embert arra, hogy beépüljön egy civil szervezetbe, dolgozzon évekig, mint a güzü, hogy végül a csúcsra érve szétverje a szervezetet. Mert pártoknál ezt még megértem, mert a pártoknak vannak vetélytársai, és az ügynök nyilván őket szolgálja. Vallási gyülekezeteknél szintén. Na de egy civil szervezetnek kik az ellenségei? Kit szolgál az a rohadék?

Egzisztenciális kvantor
2009. július 23. 21:54 | Sorszám: 44
Ez az egész topic - már megbocsáss, kvantor - úgy hülyeség, ahogy van.

Akkor nem muszály sem olvasni, sem ide írogatni.
Úgy látom, nem vagyok egyedül azzal az aggodalmammal, hogy az apró torzsalkodások mögött valamilyen szervezettség rejlik. Ha mások is így látják, és ez az aggodalmunk eljut a torzsalkodni készülők fülébe, akkor talán elgondolkoznak majd azon, hogy a sérelmeik vajon valósak-e, jogosak-e, és a fölháborodásuk arányban áll-e a sérelmeikkel.

Egzisztenciális kvantor
2009. július 23. 21:48 | Sorszám: 42
A Fidesz-KDNP elleni harc többfrontos. Nem biztos, hogy sikerül összeugrasztani őket, de legalább lekötik az energiáikat, és nem lesz idejük, erejük és emberük, hogy más fronton is harcoljanak.
Egzisztenciális kvantor
2009. július 23. 18:58 | Sorszám: 37
Már a topic címmel sem értek egyet.

Akkor képzeljünk a cím cégére egy kérdőjelet!

Egyébként biztos vagyok benne, hogy valakik tüzelik a KDNP-t és a Fidesz-t egymás ellen. A recept egyszerű: erősíteni kell a KDNP-sekben az elnyomottság érzését, és az irígységet, a Fidesz-esekkel pedig el kell hitetni, hogy a KDNP élősködik.
Itt nálunk az van, hogy KDNP-sektől olyan durva dolgokat hallok a Fidesz-es polgármesterről, hogy akkor ott kedvem lenne rögtön elindulni, és pofánvágni a polgármestert. Aztán amikor kicsit jobban körbekérdezek, akkor kiderül, hogy csak a negyede igaz annak, amit hallottam, és az se pont úgy. Emiatt biztos vagyok benne, hogy nálunk ezeket hangulatkeltő pletykákat tudatosan terjeszti valaki.


Téma: Kerüljétek az aquaworld-öt!
Egzisztenciális kvantor
2009. július 23. 18:46 | Sorszám: 0
Meghalt egy kilencéves gyerek a budapesti Megyeri hídhoz közeli Aquaworld élményfürdőben, beleesett az egyik medence vízelvezető csatornájába. Kalyó László, a Budapest Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a baleset körülményeiről az MTI-nek azt mondta, a helyszínelés jelenleg is tart, az esetet szakértők bevonásával vizsgálják. A fürdőt a baleset miatt kiürítették.

A Független Hírügynökség információi szerint a tűzoltókhoz nem sokkal negyed 4 után érkezett a bejelentés, hogy nyoma veszett egy gyereknek. Négy autóval, húsz emberrel, köztük a búvárszolgálatosokkal vonultak a helyszínre.

Dobson Tibor, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság helyettes szóvivője korábban azt közölte: a gyermeket a kiérkező tűzoltók a gépházban találták meg, a holttest kiemelése után a helyszínt átadták a rendőrségnek. Az MTI úgy értesült, hogy a holttest teljesen szétroncsolódott, a fiút a szülők egy fürdőnadrágdarab alapján azonosították.

Vagyis nem csak az a valamilyen fedő volt balesetveszélyes, hanem még a rácsokat is kispórolták az építők.


Téma: A Fidesz-KDNP szövetség végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. július 22. 22:22 | Sorszám: 0
Az utóbbi időben egyre több helyről hallom, hogy viszály van a Fidesz-esek és a KDNP-sek között. Több olyan panaszt is hallottam, hogy a helyi Fidesz sokmindenkivel együtt tud működni, de a KDNP-vel nem.
A mi városunkban mostanság zajló események alapján úgy tűnhet, hogy csak rugalmatlan (nem alázatos) emberek büszkeségéről, és sokszorosan felfújt személyes sérelmekről van szó, amolyan turáni átokról. De mivel a minap több más helyről is ugyanezt hallottam, fölmerült bennem a kérdés: miért készül kiborulni a bili egyszerre több helyen is? És miért pont most, amikor a Fidesz-KDNP szövetség történelmi lehetőség előtt áll?

Téma: Házi élelmiszer
Egzisztenciális kvantor
2009. július 16. 13:31 | Sorszám: 16
Nem kell ezzel viccelődni, honfi eftássat (véletlenül, vagy szándékosan) simán becsapták. Nagyon sok függ a fajtától, zsírsertés kicsinye valóban zsírmalac.
Meg aztán a kajától is. Ha csak kukoricát kap, akkor tényleg zsíros lesz. Éppen ezért a gazdának pontosan tudnia kell, hogy melyik malacot, mikor fogják vágni, és aszerint kell etetni.

Másrészt meg szerintem egy házi zsírmalac is finomabb, mint a dán, vagy osztrák szteroidos szivacshusú. Inkább eszem egy kis töpörtőt, de finomat, mint műhúst. Néhány hete volt alkalmam megtapasztalni, hogy bolti tarját még kertben grillezni is értelmetlen. (Mivel már évek óta alig veszünk boltban húst, mindig megdöbbenek, hogy mivel nem képesek etetni az áruházak az embereket. Illetve azon is meg szoktam lepődni, hogyha nálunk van vendégség, de csak hurkát, meg kolbászt tálalunk, akkor az is ugyanúgy elfogy, mint a pecsenye, és ugyanúgy meg szokták dícsérni.)

Egzisztenciális kvantor
2009. július 16. 13:15 | Sorszám: 13
A házi baracklekvárnál nincs is jobb! Na jó, talán a házi szilvalekvár, de szilvalekvárt főzni macohizmus, azt többet nem fog csinálni a feleségem.

Amúgy biobarack nincs már sajnos. Van agyonpermetezett és kevésbé permetezett. A meleg telek miatt annyira meglepték a gyümölcsfákat a gombák, hogy permetezés nélkül nem csak termés nem lesz, de még a fa is kimegy. Anyukámnak tavaly száradt ki egy barackfája, nekünk idén. Mi csak virágzás előtt szoktunk permetezni, és az valószínűleg kevés volt a lisztharmat ellen, ami a fák kérgébe is beleeszi magát.
Az almafások és a szőlészek minden eső után permeteznek.

Jó hír viszont, hogy egyre jobban terem a füge, és ahogy látom, jól bírja permetezés nélkül is. Kellene egy jó fügelekvár recept is.

Egzisztenciális kvantor
2009. július 16. 13:04 | Sorszám: 7
Akkor neked javaslom a teszkós malacot.

Téma: Az SZDSZ végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. július 16. 13:03 | Sorszám: 471
Ez nálam is
Nagyon mulatságos, hogy a zsidók egymást antiszemitázzák, de azért van némi tanulsága is petőiván beszólásának. Ez egyik az, hogy csak urbánus zsidó van, "népi" zsidó nincs. A "népi" zsidó antiszemita.

Téma: Házi élelmiszer
Egzisztenciális kvantor
2009. július 16. 11:38 | Sorszám: 2
És honnan veszitek? Vágóhídról? Gondolom, a vágóhídra csak magyar röfit visznek, mert nem érné meg máshonnan szállítani őket.
Van még egyáltalán vágóhíd az országban? A közelünkben néhány éve megszűnt az egyik.
Egzisztenciális kvantor
2009. július 16. 11:20 | Sorszám: 0
Mpd írta egy másikban, hogy otthon disznófeldolgozást végez.

Tartod is, vagy csak vágod? És árulod is?
Ha tartod is, akkor mit adsz neki kukoricán kívül?


Téma: VEZET A FIDESZ (2007)
Egzisztenciális kvantor
2009. július 15. 22:42 | Sorszám: 1785
Van, ami nekem még jobban tetszik. Hármuk összege április óta: 92% 92% 94% 95%
Ugyanis a maradék, az az mdf+szdsz+LMP+Munkáspárt összesen.

Téma: Energiapolitika
Egzisztenciális kvantor
2009. július 15. 22:34 | Sorszám: 1866
nem lehet organikus eredetű, valahogy újratermelődik

Kíváncsi lennék, hogy mi alapján gondolják az egyes orosz szakértők, hogy a két állítás között van valamilyen ok-okozati összefüggés.


Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. július 15. 14:26 | Sorszám: 557
Nekem viszont írd már le, légyszi! Illetve egy link is jó lesz. Köszi!
Egzisztenciális kvantor
2009. július 15. 11:18 | Sorszám: 524
Mi a megoldás?
Háznál vásárolni vagy kicsi hentesnél falun.

Ki kell ábrándítsalak benneteket, már a kicsi hentes sem megbízható. Aki jó húst akar enni, az már csak háznál vásárolhat. Lehetőleg olyan disznót, amit látott még süldő korában is, és biztosan ott nevelkedett a háznál.
A sertésinfluenza kapcsán derült ki valahogy, hogy még a Pest-megyei kis hentesek is osztrák fagyasztott disznót vásárolnak. Az osztrákoknál rövidebb ideig lehet hűtőházban tárolni a disznót, és amelyiket nem sikerült időben eladni odahaza, azt még nyomott áron ránk sózzák. Azok mindenféle tápokon nőtt disznók, amik elválasztás után 3 hónappal elérik a vágósúlyt, és ennek megfelelően ízetlenek, illetve összeesik a húsuk főzéskor.
(Aki csak bolti disznót látott még életében, az nem is tanul meg pörköltet főzni. A házi disznó húsa sokkal szárazabb - hiába zsírosabb maga a disznó -, és a prökölést, azaz a forró zsíron fehérre sütést pont azért találták ki, hogy a húskockák kívül megkeményedjenek, és a főzés során ne száradjanak ki annyira. Persze így is sokkal szárazabb a házi disznóból készült pörkölt, mint a bolti, de cserébe a szaftja isteni finom, és kihülés után megkocsonyásodik.)


Téma: Európai Parlamenti Választásra készülünk.
Egzisztenciális kvantor
2009. július 15. 10:54 | Sorszám: 873
Fura, hogy ennyi kötőjeles nevű van.
Nemesi levél kell az alelnökséghez?

Azt hiszem, te nagyon el vagy tévedve. Nem nemesi levél kell, hanem pedigré! De kétségtelen, hogy egy új uralkodó osztályt képvisel az a sok kötőjeles nevű. (Ld. még Deutsch-már-nem-Für Tamás.)


Téma: ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLET
Egzisztenciális kvantor
2009. július 15. 10:39 | Sorszám: 53
(Na mégegyszer!)

Nyilvánvaló, hogy a többszázezer ártatlan áldozatot követelő merényletek mögött bizony az USA, Britannia és egy harmadik nagyhatalom áll.

Egzisztenciális kvantor
2009. július 15. 10:37 | Sorszám: 52
Mint kiderült nem az USA és Britannia a legnagyobb agresszor a térségben továbbra sem: a legtöbb halálos áldozatot maguk az irakiak okozzák ma is, naponta.

Na ne butáskodjunk kérem! Nyilvánvaló, hogy a többszázezer ártatlan áldozatot követelő merénylet mögött bizony az USA, Britannia és egy harmadik nagyhatalom áll.


Téma: Pofám leszakad!
Egzisztenciális kvantor
2009. július 14. 10:44 | Sorszám: 89
... a Bicskei Mezőgazdasági Zrt. ... öt nagyáruház polcairól 50 UHT-tejet, illetve egyéb tejterméket vizsgáltatott meg a Magyar Tejipari Kutató Intézet laborjában. Az eredmény azt mutatja, hogy a tejek egy részénél a fehérjetartalom a dobozon feltüntetettnek csak a fele, a zsírtartalom 30-35 százalékkal kevesebb. Emellett a megengedett 100 ezer helyett 650-750 ezer holtcsíra-számot is találtak. Ez azt jelenti, hogy a pasztőrözés előtt romlott volt a tej - mondta Hegedűs Imre, a Bicskei Mezőgazdasági Zrt. igazgatója. http://www.hirtv.hu/gazdasag/?article_hid=278631

A pofám leszakad!
Egyrészt miért egy tejtermelő cégnek kell kiderítenie, hogy tejnek látszó veszélyes hulladékkal itatják a csóró magyart? Nem a tisztiorvosi hivatalnak lenne ez a feladata?

Másrészt miért nem lehet közzétenni a romlott tejek és az azokat forgalmazó áruházak neveit?
Egyébként szerintem a Spar tej is romlott tej, még ha nem is olcsó. Egyszer kínunkban vettünk Spar tejet, mert csak az volt, és a frissen bontott tejnek is volt egy olyan enyhe mellékíze, mint milyen a romlott UHT tejnek szokott lenni.


Téma: Az SZDSZ végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. július 13. 11:54 | Sorszám: 346
Akkor én is OFF.

Már hogy ne lenne válság?! Az USA nagy szarban van. És még ennél is nagyobban lesz, ha Kínának sikerül új valutára átállítani az olajelszámolást.
Ha nem vennéd észre, Obama szaladgál, mint a mérgezett egér.


Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. július 13. 11:48 | Sorszám: 1196
Vigyázat! Szili most is megbízást teljesít!

Vigyázni nem árt. De szerintem nem megbízást teljesít, hanem simán játszik tovább a régi forgatókönyv szerint, mintha mi sem történt volna.
Eredetileg valószínűleg úgy volt, hogy az EP-választásokig marad csótány, utána leváltják, mindent rákennek, és elővesznek egy addig megkímélt kormányfőjelöltet, Szili Katalint.
Úgy látszik, okosabbat azóta sem tudtak kitalálni.


Téma: Hogyan fog Kina összeomlani?
Egzisztenciális kvantor
2009. július 13. 11:36 | Sorszám: 27
Onogur! Jelenés!

Amúgy a címre válaszolva: sehogy. A kínaiak békében jobbak, mint mi (európaiak, vagy amerikaiak.) Ha Kínát le akarjuk nyomni, háborúzni kell velük.


Téma: Meddig lesz még offshore kormány ?
Egzisztenciális kvantor
2009. július 12. 21:56 | Sorszám: 119
Az SZDSZ a megszűnés határára jutott, a pártnak viszont továbbra is a frakció az egyetlen működőképes testülete, és továbbra is folytatódnia kell a válságkezelésnek - mondta Kóka János, aki leszögezte, nem mond le frakcióvezetői posztról. http://www.stop.hu/articles/article.php?id=517218

Fasza gyerek ez a Kóka!


Téma: A Fidesz-Jobbik háború végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. július 12. 20:10 | Sorszám: 138
Nem megmondtam, hogy tiszta Belmondo?

Téma: Az oroszok újra gyarmatnak tekintenek minket
Egzisztenciális kvantor
2009. július 10. 23:02 | Sorszám: 135
Van egy félelmetes összeesküvés-elméletem: itt mindent Moszkva irányít.
Kezdjük gyurcsánnyal! Ugye amikor csótány lemondott, mert megérezte, hogy az EP-választások után vele fogják eljátszatni a bűnbakot, akkor valamelyik nagyobb orosz újság megírta, hogy a Gazprom vesztett egy miniszterelnököt. Nyilvánvalóan utánalőttek csótánynak, hogy ő már ne tudjon visszajönni a közéletbe. Márpedig ha utánalőttek, akkor valószínűleg haragudtak rá. Ha pedig haragudtak rá, akkor csótány elcseszte egy régen dédelgetett tervüket. Azaz csótányt ők maguk, a Gazprom, illetve a KGB (vagy minekhíjják most) választotta ki a feladatra, és tolta előtérbe.
Gondolom, ezzel eddig nem mondtam semmi meglepőt.
Viszont akkor az mszp szánalmas, és teljesen értelmetlen vergődése is kizárólag a KGB érdeke lehet. Valamiért azt akarják, hogy ezen a télen még szoci kormány legyen. Hogy miért akarja a KGB mindenáron kormányon tölteni ezt a telet, azt nem tudhatjuk. De egy tippem azért van rá: Ukrajna megszivatására készülnek. Ezt támasztaná alá az, hogy az EU a minap a gáztározói feltöltésére szólította föl a tagállamokat.
Végül is Ukrajna elég fontos. Ha sikerül ott zűrzavart csinálni és visszaszerezni az irányítást, az talán megér az oroszoknak annyit, hogy hagyják az mszp-t megsemmisülni.

Téma: Az SZDSZ végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. július 10. 22:38 | Sorszám: 266
Nekem az a benyomásom, mintha Kókának az lenne a titkos küldetése, hogy szétverje az SZDSZ-t, a Gyurcsánynak pedig az MSZP-kellett szétvernie annak érdekében, hogy a megkövült és régről örökölt kapcsolatrendszereket szétzilálják, hogy újra lehessen osztani a lapokat.

Nem tudom, kinek érné ez meg. Persze rajtunk kívül.
Egyszerűen nem tudok elképzelni értelmes összeesküvést csótány, libajnai és kókány futtatása mögött. Még legvalószínűbbnek azt látom, hogy valakik valamire tényleg készülhettek, de csak "gyenge minőségű" emberanyagból tudtak végrehajtót választani.


Téma: Tömeges elszegényedés
Egzisztenciális kvantor
2009. július 10. 22:28 | Sorszám: 2
A Rózsadombról jutott eszedbe a tömeges elszegényedés? A vakolatlan ház még nem szegénység. Hogy a négygyermekes család átmeneti szálláson lakik, és kölcsönkér élelmiszerre, az a szegénység.

Téma: Járványterjesztő az ExxonMobil ?
Egzisztenciális kvantor
2009. július 10. 15:04 | Sorszám: 29
Figyu, én odatettem a szmájlit a végére, de ha te mindenáron köztködni akarsz, akkor nem bánom.

Szóval én laktam ilyen 10 emeletes panelban a tizediken. Az nyáron elviselhetetlen. A nyolcadik környékén már csak kurvameleg. A hatodiknál kezd elviselhető lenni. Az 1. emelet és a magasföldszint pedig kifejezetten hideg, ott azért kell szellőztetni, hogy ne fagyjanak le a lakók végtagjai. Ez pont azért van így, mert 10 emeletes az épület, és a teteje rohadt meleg. Ugyanis kialakul a kéményhatás: a lépcsőházakban és a liftaknákban folyamatosan áramlik fölfelé a levegő (nyáron szabályosan huzat van), alul viszont leesik a légnyomás. Emiatt a bejáratnál bejövő kinti meleg levegő kitágul, és hűti az épületet. Furcsa módon a 40 fokos nyári kánikulában az alsó szinteken 20 fok körüli hüsi alakul ki. Ennek persze az az ára, hogy a fölső 3-4 emeleten viszont melegebb van, mint kint. Szóval nagyjából a 6-ikig meg lehet maradni.
Télen ugyanígy van, csak télen az alsó szinteket képtelenség kifűteni a bejáratoknál beömlő hideg miatt. Télen a fölső 6-7 emelet lakható. Nettóban marad 5 lakható emelet a 2. és a 6. között, amiknek alacsony a fűtésköltsége, hűteni pedig egyáltalán nem kell.

A szigetelésben pedig szintén nincsen igazad. A panelház egy nagy kocka, az ablakai is szabályos helyeken vannak, elvileg sokkal olcsóbb és könnyebb szigetelni, mint egy családi házat. Akik megtették, azok 30%-os fűtési költségcsökkenésről számolnak be.

Elvileg a panelházi lakás sokkal jobban hűthető, fűthető, szigetelhető, mint a családi házas. És nem azért lakhatatlan, meg embertelen, mert magas házban van.

Egzisztenciális kvantor
2009. július 10. 13:31 | Sorszám: 25
Lényegében a paneleket télen drága fűteni, mert nem eléggé szigeteltek, nyáron meg hűteni kell, mert átforrósítja a Nap mint egy kemencét.

Rosszul tudod. A panelekkel semmi baj, csak túl sokan laknak benne. Pl. egy tízemeletes panelben a 2. és a 6. emelet között alig kell fűteni, vagy hűteni. Ekkora házakban már kiválóan működik a kéményhatás, és nyáron a nagy melegben az első néhány emeleten meg lehet fagyni. Csak a 2. alatt, meg a 6. fölött lakókat kell kizavarni a panelekből, és a maradéknak egész jó sora lesz.


Téma: A Fidesz-Jobbik háború végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. július 10. 11:54 | Sorszám: 58
Nagyon korrekt cikk jelent meg a Magyar Demokratában Zárug Péter Farkas tollából.

Melyikre gondolsz, a múlthetire? Mert abban bizony Abu Nidálhoz hasonlította Vona Gábort. Ellenben Bencsik az ehetiben kiállt a Magyar Gárda Egyesület mellett.

Amúgy ZPF szerintem nem mérvadó, ő magányos farkasnak tűnik. A Heti Válasz inkább tekinthető Fidesz-médiának.


Téma: Járványterjesztő az ExxonMobil ?
Egzisztenciális kvantor
2009. július 10. 11:04 | Sorszám: 2
Nem ismerem az irodaházukat, de gondolom, megy a légkondi ezerrel, szellőztetni pedig nem szabad, mert az rontaná a hatásfokot. Az ilyen helyeken úgy terjednek a kórokozók, mint a futótűz.

Téma: Energiapolitika
Egzisztenciális kvantor
2009. július 10. 10:55 | Sorszám: 1842
Hát ezek elég régi számok. A földgáz nyár elején még 3.8 Ft/MJ körül volt, de azóta talán már 4 is van. (Persze papíron, mert szerintem a gyakorlatban tiszta víz a földgáz, és nincs benne 34 MJ köbméterenként.)
A PB-gáz a MOL-nál 10.8, a Shellnél 12.8 Ft/MJ. Az áram 12.5 Ft/MJ.
De azért érdemes volt betenni a grafikont, mert jól látszik belőle, hogy fajlagosan a földgáz ára emelkedett a legjobban. Sőt! Kifejezetten durván emelkedett, mert saccra olyan 60%-kal, míg a PB gáz is csak olyan 25-tel, a villany pedig csak olyan 10%-kal. Azaz pofátlanul szivatnak minket.

(Zárójelben jegyzem meg, hogy most ott tartunk, hogy nappali árammal + hőszivattyúval olcsóbb fűteni, mint földgázzal. Éjszakai áram + hőszivattyú pedig már fele annyiba kerül, mint a gázcirko. Egy durván egymilliós hőszivattyús fűtés telepítése 1000 köbméteres téli éjszakai gázfogyasztás esetén nagyjából 8 év alatt megtérülne. De ha tömegesen állnánk át hőszivattyúra, akkor a komcsik első dolga lenne leszivatni az éjszakai áramosokat, amikor visszajönnek.)


Téma: A pozsonyi csata
Egzisztenciális kvantor
2009. július 08. 16:55 | Sorszám: 68
Azért írtam, hogy "baromi régen". Egyébként már 34000 évre sem nagyon működik. 5730 év a C14 felezési ideje, 34000 év alatt 1/64-ére esik a koncentrációja. Ilyen kis koncentrációnál már baromi könnyű néhány ezer évet tévedni.
Egzisztenciális kvantor
2009. július 08. 15:24 | Sorszám: 64
Min végezték a szénizotópos vizsgálatot?
Kövön nem lehet...

Miért ne lehetne? CaCO3-ból van. És a vizsgálatból rögtön meg is tudhatjuk, hogy az adott kő baromi régen keletkezett.


Téma: Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(VII.)
Egzisztenciális kvantor
2009. július 08. 14:42 | Sorszám: 1158
Az OTP-t, meg a BUX-ot mi lelte?

Téma: 07:28 PM
Egzisztenciális kvantor
2009. július 02. 23:57 | Sorszám: 388
Pont a tegnapi Demokratában van egy interjú Csókay Andrással. Szórul szóra ugyanezt mondta.

Téma: 12:46 AM
Egzisztenciális kvantor
2009. július 02. 17:47 | Sorszám: 2252
Bizonyára Angliában nincsenek kommunisták. Nálunk azért kell mindent leírni, és mindent a törvény erejével megvédeni, mert különben a kommunisták szétverik.
Ha a civil egyesületeket nem védené törvény, akkor már régen csak kommunista egyesületek léteznének.

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. július 02. 13:53 | Sorszám: 1103
Milyen népszavazás?

Hát ez jó kérdés. Ugyanis a tavalyi népszavazás valóban a Fideszé volt. De a népszavazási kampány időben egybe esett az Albert házaspár tb-mentő népszavazásának aláírásgyűjtésével, ami az ország sok civil szervezetét megmozgatta.
Nem tetszik nekem az a retorika, hogy a Fidesz mostanában kezdi kisajátítani a tavalyi népszavazást, mikor az eredmény legalább annyira a civil szervezeteknek is köszönhető.


Téma: 12:46 AM
Egzisztenciális kvantor
2009. július 02. 13:23 | Sorszám: 2227
Szerintem lehet taglistájuk. Ha te csinálsz egy gittegyletet, és otthon egy kockás füzetbe beírod a neveket, az is taglista. Persze a gittegylet azért gittegylet, mert te bármikor előveheted a füzetet, és beírkálhatsz, meg kihúzogathatsz bárkit. Ha egy egyesületbe fölvesznek valakit az alapszabályban leírt módon, közgyűlés előtt, akkor az illetőt szintén csak az alapszabályban leírt módon, közgyűlés előtt lehet kitenni. És tisztségeket is csak a közgyűlés osztogathat (illetve hát az attól függ, hogy mit enged meg az alapszabály az elnökségnek).
Gyanítom, hogy a Magyar Gárda Mozgalom eddig is gittegylet volt.

De nem kell túlságosan fölizgulni a kárörvendezés közepette, mert az egész herce-hurca csak szimbolikus jelentőségű. Jövő héten meg fog alakulni a Magyar Gárda II. nevű egyesület, ugyanazok lesznek az elnökségben, akik a mostaniban, nyilván a mostani egyesület tagjai fognak csak elmenni az alakuló közgyűlésre, a maradék tagságot meg valószínűleg automatikusan fölveszik még a nyár folyamán. 1 hónap múlva bejegyzik őket, feltéve, ha az alapító okiratot igyekeznek majd az Alkotmány szellemében megfogalmazni.

Egzisztenciális kvantor
2009. július 02. 13:09 | Sorszám: 2218
Vagyis bárki, bárhol mondhatja magáról hogy gárdista, kolompártól mohácsiviktóriáig akár...

Nem ez a lényeg (ráadásul ezt kolompár eddig is megtehette volna). Hanem az, amit följebb írtál: az egyesület jogi személy. Van neki könyvelése, szedhet tagdíjat, gyűjthet támogatást, fizethet rendezvényeket, meg egyenruhákat, ...
Ha nincs egyesület, akkor a mozgalom pénzügyeit magánszemélyeknek kell intézniük, ami amellett, hogy macerás, sokkal többe kerül. Egyesület nélkül nincs hierarchia, nincs szervezet, nincs követelmény, nincs felelősség. 10-20 főig egy önszerveződő csoport teljesen jól el tud még működni, de annál több tagnál már kell az egyesület.

Végül is formaság az egész, mert valószínűleg egy hónapon belül csinálnak majd egy hasonló nevű új egyesületet, amelyiknek kicsit okosabban írják meg az alapító okiratát.


Téma: VEZET A FIDESZ (2007)
Egzisztenciális kvantor
2009. július 02. 11:36 | Sorszám: 1684
Én már korábban is azt mondtam, hogy a volt mszp szavazók egy részének a jobbik a kerülő út a Fideszhez

Mondjuk itt ezt egy páran, csak a hangosabb kisebbség miatt alig hallatszik. De a lényeg az, hogy a Jobbik is így gondolja. Azért dolgozik gőzerővel az árokásáson, és a "zsidesz"-ezésen, hogy a volt szoci szavazók megrekedjenek a Jobbiknál.


Téma: Gyurcsány-párt alakul?
Egzisztenciális kvantor
2009. július 02. 11:32 | Sorszám: 69
Szerintem teljesen jól tudja, mi a baloldaliság, de most nem erről van szó. Csótány felelőst keres.

Nem az a kérdés tehát, hogy eléggé baloldaliak voltunk-e az elmúlt években, hanem az, hogy nem volt-e időszak, amikor túlságosan is azok voltunk, vagy hogy esetleg úgy, olyan módon voltunk azok, ahogy az hosszabb távon nem volt fenntartható. Ez értelmes, nyugodt elemzést érdemel, és ennek talán lenne hosszabb távú történelmi, politikai tanulsága és haszna is.

Ez a szakasz egyértelműen medgyessynek szól. Szerintem rá akarja kenni az egészet, arra akar kilyukadni, hogy d-209 100 napos programjai tették tönkre az országot.
(Ami részben igaz is, de neki meg lett volna rá 5 éve, hogy ne még nagyobb káoszt csináljon, hanem rendet. Orbánnak csak 4 éve volt, és sokkal rosszabb helyzetben kapta meg a kormányrudat.)


Téma: Előrehozott választásokat. Most!
Egzisztenciális kvantor
2009. július 02. 11:01 | Sorszám: 149
Mert nem olvasod. Szerintem vannak benne jó, és alapos cikkek, engem csak a sok reklám zavar. Pl. a hátán az Audi reklámot kifejezetten polgárpukkasztásnak tartom.
Illetve a tördelése nem tetszik még. Az utóbbi fél évben olyan, khm, liberális rendetlenség uralkodik a hasábok között.

Az viszont nagyon tetszik, hogy láthatóan verseny van a Demokrata és a HV között. A múlt héten volt egy kiváló elemzés a Jobbik eredményeiről a HV-ben, erre most egy majdnem kiváló írás jelent meg a mezőcsáti helyzetről, ami egyrészt alátámasztja, másrészt kiegészíti a HV elemzését. Így az olvasók eléggé el vannak kényeztetve.


Téma: Fogadjunk! ( 2.)
Egzisztenciális kvantor
2009. július 02. 10:29 | Sorszám: 1327
Feloszlatják-e ma a Gárdát?

igen:
.
.
.

nem:
. EK
.
.


Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. július 01. 21:42 | Sorszám: 1080
Azt javasolják: az MSZP vigye végig az országgyűlési ciklust, a hátralévő hónapokban dolgozzon ki karakteres és érvényes baloldali válaszokat a nehéz szociális, gazdasági helyzetre, és csak a választások után tartson tisztújítást.

Hú, de szeretem az ilyet! Mintha hájjal kenegetnének.
Azt javasolják, hogy ne váltsák le azt a vezetést, amelyik 3 hónap alatt 15%-ról 10-re levitte a pártot. A legjobb döntés, amit el tudok képzelni!

És annak is nagyon örülök, hogy a "baloldali" szót szép lassan teljesen lejáratják.


Téma: Újabb áruló a Fideszben? :(
Egzisztenciális kvantor
2009. július 01. 16:19 | Sorszám: 49
Nem lehetne ezt a barmot topikrombolás miatt kitenni?
Egzisztenciális kvantor
2009. július 01. 16:17 | Sorszám: 48
Egy nomrális országban normális egy ilyen kinevezés. Nálunk hátsó gondolatokat indukál minden. Utálom ezeket az állandó hátsószándékot sejtő, maszatoló és rögtön árulózó, anyázó stílust. Ez menő a kurucinfón, de nem itt.

Ne legyél már álnaív! Tudod jól, hogy a szocik az osztályvezetőig bezárólag minden Fidesz-est kitakarítottak a minisztériumokból és az állami cégekből. Egy normális országban ez nem fordulhatott volna elő.

Mondok én neked még felháborítóbbat: a Nagycsaládosok többször nekimentek mostanában a kormánynak. Erre elkezdték kirúgdosni a maradék nagycsaládost a minisztériumokból. Válság idején. Munkanélküliségi rekord idején.

Egzisztenciális kvantor
2009. július 01. 12:07 | Sorszám: 29
Ne örülj korán! A MÁV szétszedése kizárólag a pénzről szól, méghozzá nagyon nagy pénzről. Akit ehhez a pénzhez közel engednek, abban maximálisan megbíznak.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. július 01. 10:58 | Sorszám: 2714
Semmit nem jelent.
Ismerek olyan családot, akik állítanak karácsonyfát, de a Lauderbe jár a gyerek. Valószínűleg nem éneklik a "Mennyből az angyal"-t, de ajándékokat azért adnak egymásnak.

Téma: Kartellkormány
Egzisztenciális kvantor
2009. július 01. 10:47 | Sorszám: 18
Na ZPF megírta a frankót: bizony a Jobbik ügynökpárt.
Kicsit kétértelműen fogalmazott, mert talán nem is biztos a dolgában, meg neki muszáj az elfogulatlanság látszatát őriznie, de a kacifántos fogalmazás sem tudja eltakarni a véleményét.

(Bocsi, de lusta vagyok begépelni. Nem tudtok egy ingyenes OCR programot, amelyik tud ékezeteket is?)


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
Egzisztenciális kvantor
2009. július 01. 10:19 | Sorszám: 656
Igen, nagyon helyesek.
A fiú kicsit beképzelt (vagy csak belepislogott); az "utolsó előtti gyermek szindróma" (3-nál ezt középső gyermek szindrómának hívják), és a kiskedvenc is látszik, de ezzel együtt helyesek.

Téma: Vona-interjú a zIndexen, és a Jobbik stratégiája
Egzisztenciális kvantor
2009. június 30. 23:28 | Sorszám: 71
ez a stratégia ideális a kiábránduló szocik lenyúlására

Bizony, bizony!


Téma: 12:46 AM
Egzisztenciális kvantor
2009. június 30. 23:17 | Sorszám: 2166
Ha a komcsik szervezetten átverésből vonultak a Jobbikra szavazni (ennek ugyan nem tudom mi értelme lett volna) akkor a komcsi fellegvárak közül a Jobbik miért csak azokban szerepelt jól, ahol kifejezetten durva stádiumba jutott a cigányság kérdése? Miért csak az ózdi szocik vettek részt az általad feltételezett összeesküvésben, és a zuglói szocik miért nem?

Valószínűleg a szervezett vonulás nem igaz. De ha harmincezer nyugdíjast föl lehet hívni telefonon a választások előtt, és a szájukba rágni, hogy az MDF fogja megmenteni a nyugdíjukat (ld. legutóbbi Heti Válasz), akkor nyilván néhány tíz-, vagy százezer regisztrált szoci szavazót is lehet riogatni a cigányokkal. Ha volt is ilyen telefonos riogatás, akkor az Zuglóban érthetően nem volt annyira hatásos, mint Ózdon.
És hogy az egésznek mi értelme volt? Hát nézz csak körül: a csapból is a Jobbik jó szereplése folyik. 1 EP-képviselővel a Jobbik jelentéktelen kis párt maradt volna, amelyik esetleg be sem jut a Parlamentbe, azért kár is rájuk szavazni. Így viszont erős középpárttá váltak. Természetesen ez csak egy mítosz, egy lufi, ami előbb-utóbb leereszt. De csak a szocikon múlik, hogy akkorra időzítsék a választásokat, amikor a lufi a legnagyobb.


Téma: Újabb áruló a Fideszben? :(
Egzisztenciális kvantor
2009. június 30. 22:56 | Sorszám: 3
Ja, ja. De Mikolát is kivághatnák már. Ezzel szemben sajnos miniszter lesz megint.

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2009. június 25. 10:44 | Sorszám: 1695
Apropó 4 pont. Abból az elsőt (vagy melyiket) kihúzhatod, mert nem jött be. Valahogy úgy szólt, hogy "ezzel lehet a Fidesznek a legnagyobb kárt okozni". Lehet, hogy így gondolták, de maguknak nagyobb kárt okoztak.

Téma: Az MDF végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. június 25. 10:34 | Sorszám: 125
Nem kell ahhoz olyan sok, hogy az efféle(egyelőre még Fidesz) szavazókat a meggondolatlan, hebehurgya, szellemesnek szánt, de legalábbis kétélű megjegyzések
otthonmaradásra bírják, rosszabb verzióban másik pártra szavazzanak.

Üzenem a nővérednek és barátnőinek, hogy ha egy efféle hebehurgyaság miatt átszavaznak, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a baloldali maffia még 4, vagy ki tudja hány évet elcsesszen az életemből, akkor nem tekintem őket a magyar nemzet részének.
Hát hogy van az, hogy ezek itt szabadon garázdálkodhatnak, szemet lövethetnek, cigánybűnözést szíthatnak, ofsórkodhatnak, kiárusíthatják a Velencei-tavat és az erdeinket, de Orbán egy kibaszott humort nem engedhet meg magának! Akurvaéletbe!
Ki fogja ezt az országot rendbe tenni, ha nem Orbán és a Fidesz?!


Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. június 25. 10:22 | Sorszám: 930
Látszik rajta, hogy kényszerből teszi (mármint ibolyka), amit tesz. Egyre töpörödötteb, egyre nyomorékabb benyomást kelt. Ő is sokat öregedett az utóbbi 1-2 évben.

Azt is lehet tudni, hogy mivel zsarolták meg. A fia - ha jól emlékszem, Ausztráliában - valami kábítószerügybe keveredett. Akkoriban ibolyka sokat járt külföldre, még az áldatlan emlékű Tom Lantossal is találkozott. Gondolom elkefélték a fia ügyét, és kértek valamit cserébe.

Egzisztenciális kvantor
2009. június 24. 19:51 | Sorszám: 900
Szerintem erre a fiatal-öreg harcra nagyon rájátszanak. Főleg a népszaga, meg a népszabó. Az az érzésem, hogy már le van futva a meccs, el van döntve, hogy a fiatalok győznek, de nézők még nem tudják, és addig drukkolhatnak a tiszta fiataloknak, és fujjolhatnak a gönösz öregekre. (Pedig az almák nem esnek messze a fáiktól.)

Aztán amikor végül a fiatalok tényleg győznek, akkor a régi szoci szavazók föllélegeznek, a bizonytalanok visszajönnek. Lehet kezdeni az önvizsgálatot, pellengérre állítani a béna és korrupt öregeket, és igérgetési versenybe kezdeni a Fidesz-szel.
Gondolom csomó öregnek nem fog ez tetszeni, de egyrészt biztos jó pénzt kapnak majd ezért, másrészt mindegyiknek van valami stiklije, amivel gyurcsány megzsarolja majd őket.


Téma: VEZET A FIDESZ! V.
Egzisztenciális kvantor
2009. június 24. 18:07 | Sorszám: 1687

Ezt nem értem. Meg tudja valaki magyarázni? Hogy van az, hogy a biztos pártválasztók között a szocik támogatottsága júniusig monoton csökkent, majd hirtelen visszaugrott a 3 hónappal ezelőtti szintre. A Fideszé pedig pont fordítva: júniusig folyamatosan nőtt, majd drasztikusan visszaesett.
Jók ezek az adatok? Történt valami közben? Esetleg megilyedtek az emberek a Fidesztől és hirtelen a szocikra, meg a Jobbikra szavaznának? Vagy mi?


Téma: Miért?
Egzisztenciális kvantor
2009. június 24. 14:03 | Sorszám: 146
Pl. simán valóra váltották volna Auróra eftáss rémálmát, egyoldalúan bevezették volna az eurót, és ellopták volna az MNB devizatartalékait. Mivel EU-tag vagyunk, az EKB hozzájárulása nélkül ezt nem tehetik meg.
Egzisztenciális kvantor
2009. június 24. 14:00 | Sorszám: 145
Te hogyan szavaztál 2004-ben?

Én is sokat tipródtam, de végül is azt csináltam, amit Orbán előírt nekünk, és az EU-ra szavaztam. Így utólag nem bántam meg. Igaz, hogy a szocik elcseszték az uniós csatlakozásunkat, de ha kívül maradtunk volna, csótányék itt már Szomáliát csináltak volna.


Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. június 24. 13:54 | Sorszám: 873
Elképzelhető, hogy az MDF szálait is Fleto mozgatja

Én inkább abban a verzióban hiszek, hogy a madöföt nem feltó mozgatja, hanem a CIA.
Pletykák szerint ibolyka CIA-s. Hogy igaz-e a pletyka, vagy nem, azt nem tudom, de tegyük föl egy pillanatra, hogy igen. Mit is ért el mostanában a CIA? Bejuttatták bokrost az EU-ba, ráadásul rögtön a költségvetési bizottságba. Bokrosról tudjuk, hogy megbízható ember, hazai és horvátországi bukása után kapott egy IMF-beli állást. Vagyis van egy CIA-hely az EU költségvetési bizottságában. Hogy a madöf ibolyka munkájának következtében szétesik, az őket nem zavarja, a következő Parlamentbe ígyse-úgyse jutottak volna be.

(Az egész gondolatmenet csak akkor állja meg a helyét, ha ibolyka tényleg a CIA feladatait hajtja végre.)


Téma: Miért?
Egzisztenciális kvantor
2009. június 23. 23:26 | Sorszám: 109
Már elnézést, hogy Kekeckedem, de ha te a lidlibe jársz sonkát venni, akkor ne panaszkodj.

1. Lidlibe nem megyek vásárolni, legföljebb olyan terméket, amit máshol is megkapnék (WC-papírt), de akkor is nagyon szégyellem magam, hogy nem a CBA-ba mentem.

2. Húst nem veszek áruházban, kizárólag hentesnél.

3. A hentesnél is jobb a falusi csirke és disznó. A disznó az egyszerűbb eset, mert kell egy fagyasztó (vagy olyan másfél), húsvét környékén lefogalod a malacot a gazdánál, decemberben levágjátok, és egész évben ott a finom hazai a fagyóban a bolti ár feléért. A csirke, vagy egyéb baromfi kicsit problémásabb, mert azt rendszeresen venni kell, de nem éri meg egy-egy csirkéért 100 km-t utazni. Tehát több ismerősnek össze kell fognia, együtt rendelni nagyobb mennyiséget, hogy a szállítási költség eloszoljon.


Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. június 23. 23:12 | Sorszám: 845
Korábban indítottam egy topikot, Háborút indít-e az MSZP saját népe ellen? c.

A topik eltűnt


Téma: Miért?
Egzisztenciális kvantor
2009. június 23. 16:24 | Sorszám: 94
Amúgy honnan tudod, hogy a spanyol bacon kutyaszarízű?
Egzisztenciális kvantor
2009. június 23. 16:09 | Sorszám: 92
Majd prüszköl, meg utálni fogja a Zorbánt. De utálták '98 és 2002 között is, úgyhogy Orbánnak ez nem lesz meglepetés.

Amúgy az EU kinyalhatja. Ha a ruszkikat, meg a többi, ki tudja, milyen maffiát sikerül kirakni innen, az EU-t már fél kézzel is lenyomjuk.


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. június 23. 12:26 | Sorszám: 2528
Ne haragudj rájuk annyira! Elintézték, hogy a regionális vízművek visszakerüljenek tartós állami tulajdonba. Azért ennek csak örülünk már, nem?

Téma: ingatlanadó
Egzisztenciális kvantor
2009. június 23. 12:14 | Sorszám: 21
Bocsi, hogy ellentmondok, kedves másodnickem, de nem stimmel. A Jobbik nem fog kormányozni, ezt még a legegyszerűbb szavazók is tudják. Krományozni a Fidesz fog, az ingatlanadó eltörlését tőle kell várni.

Téma: A magyar mezőgazdaság
Egzisztenciális kvantor
2009. június 23. 12:00 | Sorszám: 90
Mi magunk tesszük tönkre a magyar mezőgazdaságot.
Most a meggynek van szezonja, de nemsokára jön a sárgabarack, az őszibarack, meg a dinnye. Minek kell most külföldi barackot, meg dinnyét venni? Amikor a dinnyének lesz szezonja, majd biztosan külföldi szilvát fogunk venni.

Persze nem csak rajtunk múlik, a kereskedőkön is. Én a múlt héten nem kaptam magyar lila hagymát. Pedig biztosan van már, de a boltok csak a hollandot veszik.


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 5.)
Egzisztenciális kvantor
2009. június 23. 10:32 | Sorszám: 2519
Ezt nem értem. 15+8 = 23.
De a módosító javaslat 24 szavazattal nem ment át. Vagyis 23 kevés lett volna. Vagy nem jó a link?

Téma: Meddig lesz még offshore kormány ?
Egzisztenciális kvantor
2009. június 23. 10:18 | Sorszám: 66
Egy fél éve még azt vágta ki, aki zsidózott. De ez ma már szinte trendi.

Téma: Olvastátok? (17.)
Egzisztenciális kvantor
2009. június 23. 10:12 | Sorszám: 52
http://echotv.hu/index.php?akt_menu=73&newsid=110313

Hazánkba érkezett Benjamin Netanjahu

Az izraeli miniszterelnök másfél napos hivatalos látogatásra érkezett hazánkba annak apropóján, hogy a két ország húsz éve vette fel újra egymással a diplomáciai kapcsolatokat.

Benjamin Netanjahu még délelőtt ellátogat a Terror háza múzeumba, hogy megemlékezzen a kommunizmus és a fasizmus áldozatairól. Ezután találkozik Bajnai Gordon miniszterelnökkel, Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével, Sólyom László köztársasági elnökkel, majd munkaebéden vesz részt, ahol megbeszélést folytat Orbán Viktorral, a legnagyobb ellenzéki párt elnökével, egykori miniszterelnökkel.

Este a Művészetek Börtönében koncert lesz a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok 20. évfordulója alkalmából. (Nem Wagnert fognak előadni.)


Téma: Miért?
Egzisztenciális kvantor
2009. június 22. 22:55 | Sorszám: 85
Eftássam, offoljunk tovább!
Én 1400 milliárdra saccoltam a hiányt. Te 1500-2000 milliárdra. A kormány pedig tartani akarja a 3.9%-os hiányt, ami 1000 milliárd körül van. Akkor most ki a hülye? Ők, vagy mi?

Téma: Meddig lesz még offshore kormány ?
Egzisztenciális kvantor
2009. június 22. 22:51 | Sorszám: 61
Késő bánat, eb gondolat. Jön a kongresszus, és kivágják őket, mint macskát szarni.

Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
Egzisztenciális kvantor
2009. június 22. 14:44 | Sorszám: 806

Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. június 22. 14:30 | Sorszám: 799
A 200 szerintem hihetetlenül jó lenne, ezért nem is hiszek benne.
Már 100 is elég lenne ahhoz, hogy minden jövőbeni potenciális megélhetési politikusnak legyen az ismeretségi körében egy, amelyik börtönbe kerül. Azért ez nagyon komoly visszatartó erő lenne, és nagyon sokat segítene a megtisztulásban. Arról nem is beszélve, hogy a sajtóban 2 évig hetente 1 emberről olvashatnánk, amelyik dutyiba megy. Úgy vennék az emberek az újságot, hogy: "Lássuk, ma kit csuknak be!"

Téma: Miért?
Egzisztenciális kvantor
2009. június 22. 14:21 | Sorszám: 29
Egyfelől a hazai kerbankjaink ebből küldik haza a devizahitelek aktuális törlesztőit a refinanszírozó eftársaknak

Na ezt a részt nem értem. A kerbankok nem azt küldik "haza", amit a kisemberek, önkorik, cégek befizetnek?
És kik azok a refinanszírozó eftársak? Vagy éppen erre kiváncsi az IMF? Azért tartják történelmük legnagyobb nyomozását éppen Magyarországon?


Téma: Az MSZP végnapjai
Egzisztenciális kvantor
2009. június 22. 13:48 | Sorszám: 797
Szerintem börtönbe kerülhetne az összes. Mindegyiknek van valamilyen stiklije.

De induljunk ki abból, hogy eddig olyan 7-8 polgármester, vagy hasonló szintű szoci ment börtönbe. Én csodálatos eredménynek tartanám, ha ez a szám fölemelkedne 70-80-ra.


Téma: Miért?
Egzisztenciális kvantor
2009. június 22. 13:34 | Sorszám: 27
OFF
Eftássam, segíts nekem becsülni! Tudsz te számokat arról, hogy mennyibe kerül az államnak a válság?
A költségvetés hiányára tavaly 773 milliárdot fogadtak el, és a GDP 3.4%-os csökkenésével számoltak. Ha 7%-os lesz a recesszió, akkor valószínűleg a bevételek is durván 3.6%-kal kisebbek lesznek, vagyis a hiány inkább 1100 milliárd lesz. Ezen kívül a munkanélküliséget is alultervezték. Nem tudom, mennyivel, de vegyük 100000-nek. Százezer átlagosan 150 bruttót kereső ember kieső bérköltsége + a munkanélküli segély legyen mondjuk 200 milliárd. Nem tudom, mennyivel csökken a fogyasztása a munkanélkülieknek, de legyen mondjuk az is 100 milliárd. Szumma szummárum, olyan 1400 milliárd hiányozhat a költségvetésből idén. 20 milliárd dollár viszont 4000 milliárd forint, azaz durván a várható hiány triplája.
Jó eddig a saccolás?
Ha igen, akkor jól gondolom, hogy minimálisan 2600 milliárd forintot el fognak lopni idén, de könnyen lehet, hogy a teljes 4000 milliárdot?
Egzisztenciális kvantor
2009. június 22. 13:12 | Sorszám: 26
Azért sem érdeke, mert az országot egy ponton működésbe kell hozni. Egy ilyen felfordulás újabb 10 év válságot jelent.

Mi az hogy működés? Most nem működünk? Hogy 10 évig ugyanekkora, vagy még nagyobb szarban leszünk, az nem érdekli az IMF-et. Őket csak az érdekli, hogy hogy fizessük a kamatokat. A nyugdíjak, vagy a közalkalmazottak bérének csökkenése, az egészségügy és az oktatás szétverése nem hatja meg őket.
Illetve az is érdeke az IMF-nek, hogy vegyünk föl tőlük újabb hitelt. Ha marad egy kevés a kasszában, és Orbán nem lesz rászorulva egy IMF-II hitelre, az nekik nem jó.


Amúgy nehogy elcsüggedjetek! Menni kell, és egy normális kormányfőre kell szavazni, aki kivezeti az Országot a válságból. Érzésem szerint az IMF-hitelt egy az egyben lenyúlják, és viszik ki az országból. (Talán az oroszokhoz?) Ha lesz IMF-II hitel, de azt nem viszik ki, hanem munkahelyteremté