gondola Fórum
Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
voodcutter
2013. február 24. 13:40 | Sorszám: 2698
Az eredményeket mindig komplexen kell szemlélni és mindig a lehetőségekhez képest is kell nézni. Tudom, mostanában ez nem divat, ugyanis a neolib közgazdaság teljes csődjét mutatná. Csakhát hiába igyekszik az USA és az Eu is elkerülni, hogy választói szembesüljenek a csődtömeggel, mert a dolog azért nem túl bonyolult. Mindössze a makroadatokat egyszerre figyelembe véve kell értékelni.
Nézzük a mi szempontukból:

Nekünk most ugye van 2,7%-os hiányunk és -1,7%-os GDP növekedésünk, az államadósság pedig stagnált. Ez összesen -4,4%.

A visegrádi országok átlagos GDP-je most 1,5% körül van, az átlagos hiánya 4,5% körül, az átlagos adósságnövekedése pedig a GDP 5%-a körül. Az ugye, -8%.
Tehát a magyar eredmény az átlagosnál lényegesen jobb.

De honnan is indultunk el? Mert azért az sem mindegy.
2007-ben pl. amikor még az elmúlt 100 év legnagyobb konjunktúrája zajlott, a visegrádi országok átlagos GDP növekedése 7% körül volt, hiány 2,5% körül, az államadóssága pedig 2% körül nőtt. Az ugye +1,5%.

Ezidőtájt a szoclib kormánynak sikerült 0,8% GDP növekedést produkálni, 7%-körüli hiány mellett, és kb 9% adósságnövekedés mellett. Ez ugye, -15% körül van.
Tehát a magyar eredmény az átlagosnál lényegesen rosszabb volt, sőt pocsék.

2009-ben, a válság mélyén, a visegrádi országok átlagos GDP-je -2% körül volt, hiánya 4% körül, államadósság növekedése pedig 5% körül. Az -7%.

Ugyanekkor a Bajnai kormány -7% GDP növekedést, 4,5%-os hiányt és papíron stagnáló államadósságot (valójában az előző évben felvett IMF hitelt költötte, kb a GDP 10%-ának megfelelő mértékben.) Ez tehát papíron -11,5%, de valójában -20%-ot meghaladó bukta.
Tehát a magyar eredmény az átlagosnál lényegesen rosszabb volt, sőt pocsék.

Úgyhogy akár milyen savanyú a szőlő, az idei eredmény az utóbbi idők legjobb eredménye.

Van itt még egy adat, ami lényeges, az infláció. Mert az infláció ugyan szarügy, de az egyenleget tekintve lényeges elem, mert mégis csak a veszteséget igyekszik eltüntetni. Az idei év inflációja nem volt nagyobb az utóbbi évek átlagánál. Mégis elinfláltuk a veszteségeinket. Az idei minuszunk 4,4%, de az inflációnk nagyobb, 5,5% körüli. Az utóbbi 10 évből csak a tavalyi és az idei olyan, amikor az infláció hozadékát nem haladta meg a minuszunk. Na ez se sikerült a szoclib kormányoknak soha.

Úgyhogy a Matolcsyzás népszerű tevékenység ugyan, csak értelmetlen.


Téma: EGYMILLIÁRD EUROS HITELFELVÉTEL!!!
voodcutter
2012. augusztus 08. 09:18 | Sorszám: 308
"EDDIGI LEGMAGASABB 85% BAJNAI kormányatadásakor.."

És még ennél is magasabb volt, ugyanis az Eurostat a gazdasági statisztikát visszamenőleg is korrigálja. Így pl. a tavaly júliusban született Eu bírósági döntésben kifogásolt áfa-visszatartás miatti 250 milliárd 2010-re ható részét is beszámolja a 2010-es adósságba, ami a 2011-es kifizetése miatt eredetileg a 2011-es eredményt rontotta. Nem ez volt az egyetlen ilyen tétel, simán kitesznek 1%-ot a hasonlók, ami a statisztikai korrekciók után a 2010-es Bajnai eredményt rontani, a 2011-es Orbán eredményt javítani fogja.


Téma: Ballib médiapatkányok
voodcutter
2012. augusztus 02. 18:43 | Sorszám: 2243
Ilyen világ életükben mindenben 120-dik senkik, elkényelmesedett, puhány szarjankók szólnak be egy olimpiai bajnoknak, intenek be a bajnoknak járó tisztletek? Ilyenek, akik a papírt is csak betüszarral tudják összemaszatolni?

"fura érzés, hogy 13 percen múlik az, hogy most tele vannak a fényképeivel az újságok," "Engem utoljára 1990-ben vertek meg,"

13 perccel előbb félre kellett volna ugrani b+.


Téma: A Hőség Városa
voodcutter
2012. július 05. 13:26 | Sorszám: 1142
"Budapest a világ második legmelegebb fővárosa"

Kellett nekünk melegolimpia.


Téma: 10:52 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 810

Téma: mamácska
voodcutter
2012. május 02. 11:52 | Sorszám: 3273
Írj úgy, mint egy úrihögy, jó?
Nem szipirtyó és nem banya. Csak kulturáltan. Esetleg legyen feslett erkölcsű, nem túl jószagú hölgy. :-))

Téma: 03:40 PM
voodcutter
2012. április 18. 12:32 | Sorszám: 2863
Én nem így gondolom. Egy részleges vásághelyzetet egy gazdasági boom időszakában lehet könnyen kinőni. Ez elsőre paradoxnak tűnik, mert boom idején ugye miért is lenne válság, de elég a nálunk 2004-ben kialakult helyzetre gondolni. Tipikusan az az eset volt, amikor egy gazdasági boom idején egy részleges, államháztartási válság keletkezett, amit a gazdaság pörgetésével 2 év alatt is ki lehetett volna nőni, hiszen pl. a szlovákok 10% GDP növekedést is elkönyvelhettek azt követően.
Ezt annak idején Gyurcsányék Eu segédlettel elqúrták.

Most sajnos más a helyzet, azt mondják recesszió van, én inkább azt mondanám, a keleti országokhoz képest akkora lett a versenyhátrány, ami a "fejlett nyugaton" recessziót okoz. Innen szerintem most nem lehet nagyot nőni, tényleg a kiadásokat kell csökkenteni.

De a válságot szerintem is félrekezeli a német-francia kétbalkéz.
Először is tisztázni kell a helyzetet. Az a helyzet, hogy a neolib gazdasági modell összeomlott. A liberális modell szerint a fejlődő országokat piaccá kellett (volna) tenni. Ez megbukott, mert helyette Kina piacává váltunk. Jött a neolib változat, aminek az volt a lényege, hogy a kelet csak termeljen, a fejlett nyugat meg majd pénzügyi manőverekkel lefölözi a hasznot. Ez is megbukott, ma a 10% hiányt produkáló amerika legnagyobb hitelezője Kína.
Fel kellene ismerni, a neolib modell megbukott, a gazdasági, pénzügyi csatát elvesztettük, újra kell gondolni, újra kell gyúrni a dolgokat, mert ez így nem folytatható tovább.
Idáig kellene eljusson az Eu. Természetesen mindez fokozottan vonatkozik az USA-ra is, ezt kellene Sorosnak is, az ottani vezetőknek is megérteni. Mig ez nem sikerül addig semmi fejlődés nem lesz az ügyben. A "fejlett nyugat" lemaradása fokozódik, az USA pedig az Eu országokat shortolgatva tököli el az értékes időt.


Téma: Ki küldte Hossó Andreát is mi célból?
voodcutter
2012. március 21. 14:35 | Sorszám: 47
"hogy mindketten jól járjunk, csak egy harmadik szereplő rovására lehetséges"

Jól látod. Nehéz ezt az eddig mindig harmadik szereplő szemszögéből. :-)))


Téma: Képek, reflexiók a Békemenetről
voodcutter
2012. január 22. 01:28 | Sorszám: 105
A helikopterről származik a BM becslése, miszerint 400.000 résztvevő volt. Biztos, hogy készült fotó, szerintem reggel már elérhető lesz.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
voodcutter
2012. január 08. 13:08 | Sorszám: 4292
Én pl. elmagyaráznám 4 szereplővel, konyhanyelven, hogy miért is ad hamis képet a Simor álal publikált III. negyedéves adósságadat.

Ime:
Ferenc demokráciát akar venni magának a Wallstreeten, de a demokrácia ott 200.000 Ft. Győzködi az asszonyt a konyhában, aki nem akarja hagyni.
- Legalább nézzd meg milyen!
Az asszony kiszalad a Wallstreetre megnézi az ott kapható demokráciát.
- Ne haragudj Feri, de ez a demokrácia így nem tetszik. Úgyhogy nem viheted el a kosztpénzt, mert akkor úgyse lenne mit enni.

Feri bánatában elmegy uzsorás barátjához I. Am (Piszkos)Fedhez:
- Te Fed, én nem élhetek ilyen demokrácia nélkül. Aggyá mán kölcsön 200.000 Ft-ot, hogy megvegyem magamnak!

- Oké, de akkor 2 hónap múlva 240.000 Ft-ot adsz vissza.
- Jó.
Feri elmegy és megveszi azt a demokráciát. Nézegeti jobbról, nézegeti balról egy-két napig, de aztán rájön, hogy tényleg szar demokráciát árulnak a Wallstreeten, eldugja az asszony szobájában a sarokba, látni se bírja, lemond ... róla.

Majd két hónap telik el. Épp csendben szöszmötölnek a konyhában.
- Te asszony, a Fed két napja baszogat, hogy gyűjtsem a pénzt, mert holnapután ki kell fizetnem a 240.000 tartozásomat.
- Te meg engem 20 éve baszogatsz, Feri. De nincs pénzem, mert a fizetésemet is te ittad el. A Fed téged csak 2 napja baszogat, várhat!
- De asszony, nem is én tartozom, te tartozol, mert a te szobádban van az a demokrácia, neked ajándékoztam, csak elfelejtettem szólni.

Gondolkodik az asszony, mit tegyen, mert I. Am (Piszkos)Fed az nagyon hatalmas ám, mindenki fél tőle.

Hát, nem tud jobbat átmegy barátnőjéhez, Margithoz, és kölcsönkér 240 000 Ft-ot, amiért ígéri, 2 hónap múlva 250 ezret ad vissza.
De közben nagyon bepipul, hogy ilyen megalázó helyzetbe hozta Feri:
- Na, ide figyelj Feri! Ha még egyszer adósságot csinálsz, akkor az Új Alkotmánnyal foglak kupánvágni! Mert fingod nem volt arról, milyen egy rendes demokrácia, a pénzhez se értesz, csak elqurni tudod, így csináltál egy csomó adósságot.

- Vegyél visszább te asszony! Méghogy én nem értek a pénzhez! Én csak 200.000 Ft-ot kértem kölcsön, de te, ostoba liba, 240.000-rel tartozol Fednek, meg 250.000-rel Margitnak!
Az már együtt 500.000.

- Összeadni se tudsz, Feri!
- De 500.000, mert inflálódik is ám.

- Feri te hülye, én holnap megadom az adósságodat Fed-nek, és akkor már csak a Margitnak fogok tartozni.

- Ne pofázz vissza asszony! Van 500.000 Ft tartozásod, ezt most ide felírom a naptárba, és ha nem adsz pénzt piára, minden nap beleverem az orrodat, hogy milyen hülye liba vagy. Legalább elittad volna azt a pénzt, akkor dicsekedhetnék a haveroknak, hogy te milyen jól bírod a piát. De te még erre se vagy jó, ennyit se tanultál a demokráciából. És különben is többet keresek nálad!


Téma: Orbán hatalmas sikere
voodcutter
2011. december 14. 13:14 | Sorszám: 654
A kémia a tárgyak királya. Kell hozzá gyors, pontos számolás, vagyis matek. Kell hozzá fizika tudás, jó koncentrációs készség, jó logikai készség is, "magolási" készség is, és mindemellett a laborhoz, kézügyesség és türelem.

Téma: A hirtvét elfoglalták a szemünkbe homokot szórók!
voodcutter
2011. december 13. 14:39 | Sorszám: 203
Válaszolni az már késő. Nem most kellene.
De legalább látni a nagy igyekezetet... :-)

Téma: Egy MNYP történet vége: Százmilliós bírságot kapott az AXA
voodcutter
2011. november 30. 22:07 | Sorszám: 30
A hazai exportőrök Mostanában jól teljesítenek. Megérdemelnek egy kis jutalmat :-)

Eurban kapják a vételárat, és azt a bank jó kis sápért átváltja. Az exportőrök aztán az így kapott forintból fizetnek pl adót.

Namármost erre szerintem semmi szükség. Ha, akár csak önkéntes alapon lehetővé tesszük, hogy az exportőr közvetlenül adózhasson Euróban akkor örülni fog, mint majom a farkának, hiszen megtakarithatja a konverzió bankköltségét.

A magyar állam kötvényeket bocsát ki, hogy az adósságot finanszírozza. Ha devizakötvényt bocsát ki akkor be kell vállalja a kamathoz tartozó árfolyamrizikót. Ha forintkötvényt bocsát ki, akkor az adósságtörlesztéshez a bankok segítségével euróra kell váltania.

De miért ne kaphatná meg az állam a hiteltörlesztéshez szükséges eurót az apehen keresztül az exportőröktől?
Nem ez lenne a logikus? Vagy kötelező a bankoknak ezen keresni?

voodcutter
2011. november 30. 21:45 | Sorszám: 28
"a bankok úgy döntöttek, hogy móresre tanítják a kormányt"

Lehet így is. Mondjak egy ellenlépést?

voodcutter
2011. november 30. 21:34 | Sorszám: 27
Amúgy a számitgatásokban nem elhanyagolható tényező, hogy amikor a forint leértékeléséről beszéltek nem veszitek figyelembe, hogy a kölcsön visszafizetésére már valuta van betárazva, tehát nincs rá hatása a visszafizetéskori árfolyamnak.

Továbbá az ország valutatataléka és készletei is hatalmas összeget tesznek ki, ami kompenzál a forintromláson, hisz annak akkor épp nőni fog az értéke. Kompenzál továbbá a külkermérlegi többletünk, hisz a pozítív mérlegben a forintromlása értékemelkedést jelent. Lehetne még sorolni.

Tehát a forint romlása szar ügy, de azért nem kéne az árfolyamromlás százalékát rászorozni rábaszási állandóra, és az így kapott összeggel lehúzni magunkat a klotyón.

voodcutter
2011. november 30. 21:01 | Sorszám: 25
A sok össze-vissza beszélés helyett, itt pl. értelmesen elmondja egy államtitkár, aki amúgy közgazdász, nagyjából ugyan azt, amit én próbáltam az előbb leírni, de úgy látszik nem elég érthetően.
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/11/29/23/Csefalvay_a_GDP_76_szazaleka_lesz_ev_vegen.aspx

Tehát, a manyup pénz nincs elköltve. A hazai 3% alá várt deficitelszámolásban a manyuppénz nem jelenik meg (az Eu előírás szerintiben igen, ott ezért 3,7% körüli szufficit lesz.) A manyupból származó állampapírbevonás adósságcsökkentő hatása csak az év végi mérlegben fog megjelenni. A manyupból származó piaci pakett értéke is az év végi mérlegben fog megjelenni, a papírok akkori árfolyama alapján.

Az államadósság MNB által megadott 82%-os mértéke az adott pillanatra vonatkoztatva lehetett igaz.
De ezt mind a papírok, mind az Eu-nak visszafizetett 2 milliárd Euro, és (mint az államtitkár által mondott értékből valószínűsíthető, a jövőre esedékes első IMF hitelrészlet(680 millió euro)decemberre előrehozott törlesztése csökkenteni fogja.

(Én, ha jól emlékszem 77-78%-ot írtam, az államtitkár 76%-ot mondott, gondolom az eltérés onnan, hogy ő már a 680 millió euró törlesztésével is számolt, amit én jövő év elelejére gondoltam.)

voodcutter
2011. november 30. 00:34 | Sorszám: 15
Ez jó kis beetetőduma hogy lépjél be, te leszel az egyik tulajdonos, de a gyakorlatban 0 beleszólásotok volt, semmiben sem dönthettetek, pénzt onnan sose láttatok.

A szerepetek abból állt, hogy álltátok a cehhet, a márványpadlótől, a laptopokon és HDTV-n át a szolgálati Audiig, nem is beszélve a milliós banki fizetésekre hajazó bérekről, amiket természetesen a nómenklatúra többnyire tehetségtelen de legalább nagyzoló családtagjai adtak.

Minden döntést a Manyup igazgatósága hozott, akiket az AXA tulajdonosok kommandíroztak. Ők lefölözték befizetéseket, aki része volt gépezetnek az jól járt, hogy kussoljon, nektek meg maradt a majd, ha elpatkolsz örökölheted ígérete.

voodcutter
2011. november 29. 17:55 | Sorszám: 11
"2008-ban még nem volt érdekelt ebben."

Már hogyne lett volna?
Itt arról van szó, hogy egy bank egy alapkezelő és egy manyup tulajdonosi köre azonos. A saját bank és az alapkezelő között odavissza pénzáramlás van. Ez egy dolog, de az alapkezelő és a manyup között is pénzáramlás volt. Ez abban nyilvánult meg, hogy a manyupbefizetésekből nem közvetlenül vásároltak papírokat, hanem keresztülküldték a tulajok saját alapkezelőjén is, és ott is lefölözték. Ezt nyilván végig így csinálták, de a PSZÁF csak az utolsó néhány évet (2007-től) vizsgálta.

Ezek után nagyon naívnak kell ahhoz lenni, hogy az ember azt feltételezze, hogy a válság idején a bank, és az alapkezelő benyelte a veszteséget a rossz papírokból, és nem a manyuppal, gyakorlatilag a manyup tagokkal nyelette be.

voodcutter
2011. november 29. 15:48 | Sorszám: 9
"A vagyon azonnali pénzreváltása kapitális hiba és a befeketetések tönkretételét jelentette. A puszta és azonnali felélése pedig egyszerűen gazdasági öngyilkosság."

Nem értem miről beszélsz? A manyupba fekvő állampapírok nem lettek "átváltva", hanem egyszerűen bevonva lettek.
Visszakerült a kibocsátójához az államhoz.
A MOL-hoz még hozzávásároltak, a Rábához is ha jól tudom, a többi meg pihen.

Sokan tévedésben vannak. A manyup vagyon nincs beszámítva a hazai költségvetés elszámolásába. A kv hiány a manyup nélkül lesz várhatóan 3% alatt. Annak a beszámításával 3,5% feletti szufficit lenne.
A kv adatok közzül az államadósságba fog megjelenni a manyup-pénz hatása, azt majd év végi zárás után lehet látni, hogy mekkora lesz az államadósság. (Szerintem 77-78 % körüli)

voodcutter
2011. november 29. 15:32 | Sorszám: 8
Hadd tegyem fel a kérdést.
Ha háborítatlanul tudta így mozgatni az AXA (szerintem: AXA is) a manyupjának a pénzét.
Akkor mi a garancia arra, hogy a 2008-as válság idején a bank a bukó papírjait nem tette át az alapon keresztül a manyupokba? Mert ezek után nagyon meglepne, ha benyelt volna a hazai bank egy ilyen veszteséget. Már csak azért mert a bankok rekordközeli nyereségére és a manyupok óriási veszteségére én eddig nem kaptam elfogadható magyarázatot.

Téma: A Matolcsy-program végnapjai
voodcutter
2011. október 07. 00:02 | Sorszám: 884
"az amúgy teljesen kivérzett usa maradhat a globális pénzlehúzó főhatalom..."

A dolog még ennél is értelmetlenebb. Az Euro hazavágásából, a leginkább Kína fog profitálni. Szerintem az USA magával is kiszúr, mert az Eu mégiscsak egyik olyan hatalmi góc, ami sok területen jobban együttműködött velük és kevésbé Kínával. Szerintem maguk alatt vágják a fát.


Téma: Szakad az MSZP ?
voodcutter
2011. október 06. 11:02 | Sorszám: 926
Gyurcsány - olajfa?

A Kék Áramlat meg elvitte az sz betűt?


Téma: A válság hírei
voodcutter
2011. október 05. 21:10 | Sorszám: 116
"akkor nem is volt szó arról, hogy kiosztunk pár sallert"

Nem így láttam, de hogy azonosítót nem osztottak, az biztos.


Téma: Gyurcsányra rájár a rúd..
voodcutter
2011. október 05. 10:52 | Sorszám: 1131
"egy „ocsmány koncepciós” pernek"

Na persze! Akkor, most, hogy a nappali hazugság már megvolt, jöjjön a valóság!

De talán kezdjük az elejéről, hogy érthető legyen, mi miért történt.
Egy pilisi telekcsere és kisajátattási ügylet következtében megvádolták Benedek Fülöp államtitkárt, akinek rögtön borult a többi hasonlóan zűrös földügylete, Bábolna, Újfehértó stb, és ezen keresztül került a képbe Sukoró is, ahol az óvatossá vált földhivatal szabálytalanságok miatt nem merte bejegyezni a stróman, az ingatlanügyekben már nemzetközi szinten is többször elítélt Blum tulajdonjogát.

Az ügy tehát elcsúszott egy banánhéjon, és kiborul a bili tartalma. Mert mire ez kiderült, addigra a Gyurcsány idején már szabályok tömegét áthágva elfogadták a külömbözet befízetését, a befektetőt állami támogatásban részesítették, konszesziós szerződést kötöttek vele és kiemelt állami beruházásnak nyílvánították a kaszinó ügyet.

Nincs tehát itt semmi féle politikai támadás, hanem évekkel ezelőtt Gyurcsány-kormány tagok, hivatalnokok törvénysértéseinek sorozatára derült fény, és egy nyomozás folyik. Mi sem természetesebb annál, minthogy egy ilyen esetben Gyurcsányt is beidézik, kihallgatják, és ne addj Isten megvádolják. Az ügyészség és, ha esetleg vádat emelnek a Biróság feladata kibogozni a szálakat és megállapítani, hogy a tucat érintett közül kinek-kinek mi a felelőssége az ügyben.

Amit az ügyészség a mentelmi jog felfüggesztésének indokként megjelölt, hogy nem volt joga hozzájárulni és utasítást adni, hogy telekcserével biztosítsák a befektetőnek a Sukorói állami földet, mivel törvény van rá, hogy állami földek eladása, haszonbérbe adása vagy cseréje csak az NVK-ön keresztül, pályáztatás útján történhet.

Gyurcsány azzal, hogy veri magát semmit sem fog elérni. Legfeljebb majd kisóznak rá némi bírságot, a vádaskodásai és hivatalos személyek megsértése miatt.


Téma: Fogadjunk! ( 2.)
voodcutter
2011. szeptember 25. 12:13 | Sorszám: 1501
Nos, a tippekre vonatkozóan azt hiszem eredményt lehet hírdetni.
Békáscity, pfz és Gyöngy tippje helyesnek bizonyult, ezért Őket "az MSZP kis ismerője" díjban részesítem.
(Mely legalább visszavonásig szól.)
voodcutter
2011. szeptember 22. 11:09 | Sorszám: 1485
Ajánlhatok én is fogadást?

Gyurcsány azt ajánlja, hogy az 56 listás MSZP o.gy. képviselő mondjon le. Mi lesz a válasz?

1 - Eszünk ágában sincs lemondani! (És másnap lemondanak.)

2 - De okos vagy Feri!

3 - nem ezt mondják, hanem azt üzenik: Feri, menj a picsába! - valljuk be.


Téma: Gyurcsány Fegyenc II
voodcutter
2011. március 11. 12:44 | Sorszám: 539
Nem tudom, milyen kifogás lehet pl. az Új Magyarország név ellen.

Téma: Az MSZP végnapjai
voodcutter
2010. április 21. 12:58 | Sorszám: 3325
A pamplet csúfos kispesti vereségről beszél, holott a 27 százalék a második helyre volt elég, az akkor még teljesen ismeretlen Simicskónak, a nagyágyú Burány mögött.

Téma: Kubatov végnapjai
voodcutter
2010. április 09. 23:31 | Sorszám: 45
Most olvasom Debreczeni jövőre megjelenő könyvében:

És a adatbázisos sztorit is én találtam ki! Ülnek ezek ott az irodában nagy lehangoltam. Mondom, tegyük a dolgunkat. Van itt a Jenő, akinek nagyon hasonlít a hangja Kubatovra. Írjatok neki egy szöveget, hogyy a Fidesznek fasiszta adatbázisa van.
- Milyen adatbázisa? - kérdezték.
- Hogyhogy milyen? Olyan, mint amiből mi dolgozunk 2002 óta, marhák!
Ildikó öregecske gyöngyöm! Mostanában te szoktad cenzorálni a Kuruc Infót. Tedd márr rá fel ezt a sztoryt. Aztán félrebotoxolt fejjel álljál ki sopánkodni a TV-be, hogyy ez milyen rettenetes.

Fiatalok, ti meg mind írjátok az SMS-eket az összes olyannak, akivel együtt loptunk. Mozgósítsák a kölykeiket, rohanjanak idee ki a térre vörös trikóban transzparensekkel, hogy nyilvántatott komcsi, meg hasonlók.
Munkára rohadt banda, most még utoljára szívassuk jól meg ezt a szar országot!

Idáig olvastam csak el, de nagyon megrázott!


Téma: Biztos az MSZP 3. helye
voodcutter
2010. március 29. 13:38 | Sorszám: 220
"Az EP-választásnak volt tétje. Az időközinek viszont nulla"

Értem. Tehát a Jobbik helyi szervezete úgy döntött, hogy bagatel dolgokkal nem foglalkozik.
Majd, ha valemelyik országos elvtárs küzdelemre szólítja fel, akkor neki durálja magát.


Téma: Az MDF végnapjai
voodcutter
2010. március 23. 01:10 | Sorszám: 1495
Miután az MDF bebukta listák ötödét, a maradék helyeken átlagban 6,5% fölötti eredményt kellene hoznia az 5%-hoz. Négy évvel ezelőtt még övezte az MDF-et, Dávidot némi tisztelet. Ennek mamár nyoma sincs. Az MDF erkölcsileg megsemmisült. Esélytelen. Nem, hogy bejutni nem fog, hanem megsemmisítő vereséget fog szenvedni.

Téma: BKV
voodcutter
2010. március 18. 21:43 | Sorszám: 634
"a szolgálat munkatársai pedig több bűncselekményről tudomást szereztek"

Sőt némelyiket még ők is szervezték!
Nevetséges Bohócok Hivatala. Biztos az Izraeli gépeket is ők szervezték, csak nem tudnak róla.


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
voodcutter
2010. március 12. 08:53 | Sorszám: 3546
Csermely Péternek van egy írása, onnan az idézet. Érdemes rákeresned, mert elég jól sikerült mű.

Téma: 07:28 PM
voodcutter
2010. március 11. 11:39 | Sorszám: 1138
"ráadásul a rovásírásos időszakra való visszatéréssel is fenyeget"

Kovács László összekeveri a szezont a fazonnal.
Pontosítok: visszatérünk arra az időszakra, azokra az írásokra, amikből kiderül, hogy mi minden van az MSZP-SZDSZ rovásán.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
voodcutter
2010. március 10. 22:22 | Sorszám: 472
A belügyminiszternek szerintem nem sok köze van a szavazatok újraszámlálásával kapcsolatos döntésekhez.

Nem hinném, hogy a Fidesz belügyminiszter jelöltje lenne.
De nem vagyok Fidesz közeli, és az említett urat nem szívlelem.

voodcutter
2010. március 05. 19:37 | Sorszám: 444
Én elcsíptem Orbán Elnök Úr válaszát:

"Tisztelt Isten!

Engedje meg, hogy közvetlenül Önnek írjak, ugyanis nyilvánvalóan Ön vezette Vona Gábor kezét, amikor ezt a levelet írta. Ön mostanában mindig más személyében papol?

Minket tesznek felelőssé az ország tönkretételéért. Térgyepeljünk és hajtsuk le a fejünket? Összemosnak bennünket Kovács Lászlókkal, Gyurcsányokal és Draskovicsokkal? Ilyet is csak a szoclibektől hallottam utóljára! Pedig Ön már eltakarította az SZDSZ-t! És miért tette azt a mi kezeinkkel? Most akkor Ön az önök, én vagyok a mi, vagy mi vagyunk az ön, vagy ki a fene is ki?

Azt mondja inkább minket akarna elvinni a 20 millió orosz országába? Meg akar bennünket félelemlíteni! Ön bűnösnek tart bennünket és fel akar áldozni.
Izé, oldozni.

Ön meghallgatta Antallnak, Hornnak, Medgyessynek, Gyurcsánynak (neki a bérmálkozását is többször), Bajnainak is az imáját, és egyiket sem kérte ki magának! Hát ide jutottunk, mindenható Úr? Nem mer színt vallani?

Szívesen ütköztetem Önnel a véleményemet a nyilvánosság előtt. Jelenjen meg a média előtt és vállalja. Önnek is kell majd nyilatkoznia, hogy a mit tett le már a közös asztalunkra, megóvta-e a vizeinket, na meg hol van mostanában a borunk. El kellene mondania, hogyha a mi demokratikus módszereinket nem fogadja el, miért nem szalad Ön fejjel a falnak, miért szeretne bennünket nekikergetni. És miért pont minket? Hát nem voltak Önnek forradalmár barátai? Tudja, akik talán robbantottak, vagy csak egy nagyot toppantottak.

Nyilatkoznia kellene titkos ügyekről is!
Nem várok választ a levelemre, hiszen korábban sem kaptam választ soha. Nyilatkoznia kellene titkos ügyekről is! Nem tudni, hol lakik a Jóisten.

Emberként mit is kívánhatnék mást, mint bort, búzát, békességet!

Ovi

voodcutter
2010. március 05. 14:46 | Sorszám: 419
Barroso:
>>Az új, Európa2020 elnevezésű versenyképességi stratégia lényege a növekedés helyreállítása. Fontos, hogy ennek megvalósításakor a szociális piacgazdaság ne kerüljön veszélybe, és a növekedés „okos” és fenntartható legyen – mondta a bizottság elnöke.<<

Ez most ugyan az a Bározó úr, aki a neoliberális gazdaságpolitika egyik főembereként eddig a szociális piacgazdaság lebontásán dolgozott?
Ugyan az a Bározó úr, aki a magyar neoliberális MSZP-SZDSZ kormány talponmaradásában jelentős szerepet vállalt?
Ugyan az a Bározó úr, aki a magyar gazdaságot tönkretévő elfuserált konvergenciaprogram nagy helyeslőjeként lelkesen tapsolta Gyurcsány Ferencet, mint a magyar talpraállás egyetlen letéteményesét, és populistának nevezte Orbán Viktort?

Miért nem megy el ez a köpönyegforgató szoci is a..... ?


Téma: Draskovics és az állami terrorizmus
voodcutter
2009. július 28. 22:18 | Sorszám: 139
Draskovics: "a bombát valódi magyar terroristák robbantották fel, és a felvételt is ők készítették"

Én a "kémia szakkörös" fiúk helyében ezért a mondatért úgy beperelném Draskovicsot, mint a sicc! Meghurcolták őket, biztos pénzbírságot is kaptak, itt a lehetőség a revansra. Biztos több kártérítést kapnának, mint amennyi büntetést fizettek.

voodcutter
2009. július 28. 22:09 | Sorszám: 138
"meddig lehet ennyire tenyérbe mászóan hazudozni"

Az ítéletig.


Téma: Meddig lesz még offshore kormány ?
voodcutter
2009. július 27. 23:32 | Sorszám: 136
"A Gyurcsány-kormány valóban tette a dolgát. A szoba közepén a szőnyegre. És képtelen maga után kitakarítani."

Ez az Oszkó is jobban járt volna, ha nem üti bele az orrát.


Téma: Dübörgő elbocsátások
voodcutter
2009. július 27. 23:10 | Sorszám: 6
Valaki segítsen már!

Az igazgatótanácsi tag a párttitkár megfelelelője, és a felügyelőbizottsági tag az ideológiai titkár megfelelője, vagy fordítva?


Téma: MSZP politikusok bilincsben
voodcutter
2009. július 10. 21:47 | Sorszám: 477
A vádak alaptalanok voltak, a rendőrség lezárta a vizsgálatot. Az UD zrt-sek bejelentették, hogy ezek után több jogcimen is a bíróság elé citálják Lablonczot és Szilvásyt. Kb. ez a mai MN-ben megjelent cikk lényege.
voodcutter
2009. július 10. 21:40 | Sorszám: 476
"valamiféle hitelből fedezik"

Naná! Nagy hitelfelvevők az elvtársak. De majd az ideit nézzd meg! Mert azért Fecó a legnagyobb hitelfelvevő köztük, és aligha hinném, hogy erre most rácáfolna.


Téma: Pokolba az MSZP-vel!
voodcutter
2009. július 07. 10:26 | Sorszám: 146
Tehát az alant leírtakból következően nem rendhagyó eset, ha az MSZP offshore választásokon nyer.
voodcutter
2009. július 07. 10:22 | Sorszám: 145
"Csak offshore választásokon nyerne - Cipruson"

El kell oszlassak egy - nálunk igen általánosan megjelenő - félreértést.

Offshore cégek nem csak Cipruson vannak. Vegyünk pl. egy általunk jól ismert európai országot. Úgy hívják, Magyarország. Magyarország egy offshore paradicsom.

Természetesen nem arra gondolok, hogy a hétköznepi magyar vállalkozóknak. Offshore paradicsom viszont rengeteg multinacionális kereskedő, tanácsadó, befektető cég számára. Amikor a magyar állam, különféle címeken "adómentességet" ad a multinacionális, valójában az ország számára hasznos tevékenységet nem végző vállalkozásoknak, gyakorlatilag ezeknek a cégeknek az adóelkerülését segíti elő. Ez pedig egy tipikus offshore ügylet, ezzel ugyanis ezek a cégek nem csak nálunk nem fizetnek, hanem elkerülik az egyébbként más, "normális" országokban fennáló adófizetési kötelezettségüket is.

Tehát a multinacionális cégek számára Magyarország egy adóparadicsom. Egy olyan ország, amelyet pénzmosadaként használnak, adóelkerülésre, jövedelem eltitkolásra, és mindezt a magyar kormány hathatós segítségével.


Téma: Az MSZP végnapjai
voodcutter
2009. június 24. 17:09 | Sorszám: 880
Jobbik 9%-on? Hát, sokat változott a Nézőpont nézőpontja az előző hónaphoz képest. Az azt megelőzőhöz képest meg még többet. Nézőpontom szerint új ukáz van, vagy új helyről fizetnek.

Téma: "A magyarok fele örül a Jobbik térnyerésének"
voodcutter
2009. június 21. 12:43 | Sorszám: 18
"a Jobbikot nem tudták mérni."

Nem nem tudták, hanem nem is akarták. A jobbikot gyakorlatilag már több, mint egy éve alulmérik, és ez nem lehet véletlen.

A Fideszt 2 mandátummal túlmérték, ezzel nyomást gyakorolva az MSZP szavazókra, hogy menjenek el. A Jobbikot ugyan ennyivel alul mérték. Aztán jött a Lendvai féle duma, hogy a jobbik a Fidesztől vett el szavazókat.

Gondolom, nem csak nekem tűnik fel ebben a koncepciózusság.


Téma: Az MDF végnapjai
voodcutter
2009. június 20. 22:10 | Sorszám: 44
Elmondta é Ibolyka , hová lett az ígért 18% és az elért 5% közötti különbség. Vagy a tagság nem emlékszik, mit ígért Ibolyka 2 hónapja?

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
voodcutter
2009. június 20. 22:05 | Sorszám: 558
Szerinted? :-)

Téma: "A magyarok fele örül a Jobbik térnyerésének"
voodcutter
2009. június 20. 22:03 | Sorszám: 16
Vagy esetleg soha nem is volt Haider náci. Berlusconit is nácizták vagy 4 évig, aztán az sem jött be.
voodcutter
2009. június 20. 21:57 | Sorszám: 15
Van ebben a kutatásban számomra több örömteli eredmény. Főleg, ha kicsit más oldalról nézem!
A szoclibek sokat hivatkoztak arra, hogy az Ep választást kihagyók, a választani nem tudók és a pártpreferenciájukat titkolók nagy többsége szoclib. Ezek majd elmennek egy "igazi" választásra, és akkor az MSZP megtáltosodik.
Na ezt az elméletet most jól bedűtötte ez a közvéleménykutatás. Gyakorlatilag az derült ki, hogy a rejtőzködők többsége is inkább a jobb oldallal szimpatizál, és miután a Jobbik lejáratását a szoclibek már évek óta folytatják, ez az arány még annál is nagyobb, mint a Jobbik bekerülését szimpátiával szemlélők aránya.

Vagyis a jobboldalnak még a tartaléka is nagyobb, mint a baloldalnak.


Téma: A Kuruc szerkesztője baloldali propagandista?
voodcutter
2009. június 18. 23:59 | Sorszám: 65
És egyben az a bíró, aki szerint "volt taggyűlés", és aki elmeszelte Szijjártó Gyurcsány elleni Altus-Perfect állami támogatásai ügyében tett feljelentését.

Téma: Olvastátok? (16.)
voodcutter
2009. június 14. 11:17 | Sorszám: 2977
Az MSZP egy olyan párt amelyiknek kb 200.000 korábbi szavazója most a Jobbikra voksolt. Tehát ezt a pártot 200.000 náci hagyta el. A többi meg még most is ott van.
Ebből is látszik, hogy az MSZP egy náci párt.

Úgyhogy Lendvai csak ne flörtöljön.


Téma: FIDESZ: AZ EGYETLEN LEHETŐSÉG
voodcutter
2009. június 13. 11:23 | Sorszám: 39
"Utána is. A nácizás nem fog megszűnni."

Azért én bízom benne. enek két oka van. Az egyik az, hogy Morvai szerintem egy szimpatikus, kedves személyiség, aki amai politikusok közzül a tudásával és viselkedni tudásával feltehetőleg kivívja maga körül az Eu szimpátiáját. Márpedig, ha neki magas lesz az ázsiója az Eu parlamentben, akkor nehezebb lesz nácizni őt és a pártját.

A másik pedig az, hogy az MSZP eddigi retorikájának visszafordításával élve: Az eddigi MSZP szavazók egy része a Jobbikra szavazott. Vagyis ők nácik. Ők vannak kevesebben. A többi náci, aki még nem szavazott a Jobbikra, maradt az MSZP-ben. De kitudja, talán már holnap átállnak ők is... :-)

voodcutter
2009. június 13. 00:48 | Sorszám: 13
"Nem kerülhető meg az, hogy a Fidesz valahogy tisztázza a (ha nem is aktív, de legalább passzív és némileg EU-konform) viszonyát a Jobbikkal."

Ez csak akkor tud megtörténni, ha Morvai képes lesz elfogadtatni a Jobbikot, mint EU-konform erőt az Eu parlamentben. Addig a nácizás elkerülése érdekében a Fidesz távolságot kell tartson.

voodcutter
2009. június 13. 00:43 | Sorszám: 11
"Ez az utolsó piszkos trükkjük"

Bárcsak így volna. De van ott még jó sok piszkos trükk. Bokros, hogy mást ne említsek.

Engem az vígasztal, hogy mostanában a piszkos trükkjeik is ellenük fordultak.


Téma: Börtönfrakció
voodcutter
2009. június 12. 22:29 | Sorszám: 33
De most komolyan is.
Azért, mert ők úgy gondolják, hogy ez az ország az övék, megvették kilóra, eladhatják kilóra.
Ők,
- ha azt mondják a magyarok, akkor abba csak a magukfajták tartoznak bele,
- ha azt mondják az ország érdeke, akkor az csak az ő érdekeiket jelenti,
- ha az mondják reform, akkor egy újfajta bűncselekménybe kezdenek.

Persze néha azért gondolnak a többiekre is. Amikor azt mondják: náci, el lehet menni, meg el lehet adni.

voodcutter
2009. június 12. 22:13 | Sorszám: 32
"mitől ilyen tutti biztosak benne, hogy nem mennek dutyiba?"

Ezt én sem értem. Ha másért nem a móri bakrablásért símán bent tölthetnek néhány évet.

voodcutter
2009. június 12. 22:05 | Sorszám: 31
Nos, szerintem Veress egy bűnöző, és mellesleg egy szarszökőkút, de Helmeczy viszont hazudik. Legalábbis egyáltalán nem tűnik logikusnak, amit mond.

"A köztiszteletben álló ügyvéd"
Nem értem. A Hókarú Nyuszikára esküszöm, hogy nem értem, kiről van szó?


Téma: Morvai Krisztina a Hírtv-ben és az Echo-tvben.
voodcutter
2009. június 12. 19:24 | Sorszám: 56
"törvényben meghatározott mértékben - közszolgálati funkciókat is kötelesek magukra vállalni."

Én a helyi Tv-kre vonatkozó szabályozást ismerem, még az Eu előttről.
Csak a választási időszakban kell valamennyi párt jelöltjét egyformán nyomatni. Köztes időben csak az eredményes pártokat kell.
A Jobbiknak ez az első országos szinten elért küszöb feletti eredménye. Már hívták is. Tehát törvényesség szempontjából nincs mit számonkéni.


Téma: El lehet menni!
voodcutter
2009. június 11. 18:07 | Sorszám: 22
régy = rég
voodcutter
2009. június 11. 18:07 | Sorszám: 21
"- Új bevándorlók jelentek meg a láthatáron és a határainkat senki sem védi."
Persze, hogy nem védi, mert a kivándorlók régy elsodorták őket.
voodcutter
2009. június 11. 18:05 | Sorszám: 20
"De Te hová akarsz menni."

Én pl. megfogadtam Gyurcsány tanácsát. Elmentem 7-én, és X-eltem a Fideszre.


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
voodcutter
2009. június 11. 17:59 | Sorszám: 181
"Ez így elsőre nem valami értelmes követelés."

Szerintem, aki odafigyel megérti, miről van szó. A válság elején a külföldi tulajdonban lévő hazai bankok rengeteg pénz váltottak euróra és vittek ki az országból. Kivonták a tőkét, és az anyaországba, vagy a fejletteb nyugatra vitték. Nyilván ottani nagyobb pénzeket mozgató, nagyobb hasznot hozó érdekeltségeik védelmére. Ezzel elég erőteljesen befolyásolták a forint árfolyamát is, és ezért emelt Simor rémültében akkorát az alapkamaton.

Orbán már korábban is mondta, ha a bankoknak akkor jók vagyunk, amikor nagy nyereséget lehet rajtunk hozni, akkor legyünk jók olyankor is, amikor finanszírozást igénylünk. Vagyis tőkésítsék vissza a hazai fiókjaikat. Az anyaországbeli bankok, hozzák vissza, amit kivittek. Ne már az állam tőkésítse fel őket.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
voodcutter
2009. június 11. 00:05 | Sorszám: 381
"egy a tábor, egy a zászló"...."

Romboljuk már le ezt az urban legendet! Ez a mondat ugyanis eredetileg egésszen másról szólt, mint amit belemagyaráznak.
Itt hangzott el először ez a mondat, még zárt körben, a 2002-es választási vereséget követően.
"Orbán Viktor beszéde a Polgári Körök Találkozóján 2002. június 16-án

Barátaim, úgy vélem, hogy a mai találkozónktól három kérdésre várhatunk választ. Milyen állapotban van hazánk két hónappal a választások után? Mit sikerült valóra váltani eddigi terveinkből? Mit kellene tenni, mire vállalkozhatunk, mire lehet elegendő az erőnk a ránk váró hónapokban?...

...Másodszor, ne bántsuk meg, ne sértsük meg azokat az embereket, akiket megtévesztettek, akiknek a támogatását gyors és könnyű pénz ígéretével megvásárolták. Ne bántsuk meg, ne sértsük meg azokat, akik most tanulják, hogy nem mind szakács, aki nagy késsel jár. Ne sértsük meg és ne bántsuk meg őket, ne mondjunk le egyetlen emberről sem, mert nekünk ők nem ellenfeleink, hanem leendő társaink. Harmadszor az a teendőnk, hogy összetartsunk és szolidaritást mutassunk. Az feladatunk, hogy a nyilvánosság és a jog erejével megvédjük a tisztogatás, a bosszúhadjárat során eltávolított becsületes és hozzáértő embereket. Negyedszer, tegyük világossá barátaink, ismerőseink, minden közügyek iránt érdeklődő ember számára, hogy ma már egyre fogy annak jelentősége, hogy ki melyik pártra szavazott, ki melyik párttal szimpatizál. Ha akarjuk, ha nem, a történelem menete úgy hozta, hogy most nem pártokban, hanem nagyobb egységben, tágasabb összefüggésben, szélesebb ölelésben kell gondolkodnunk. Egy a tábor, egy a zászló. "


A Fidesz itt kezdett el jobboldali szövetségi rendszerben gondolkozni. Ez volt az "egy a tábor, egy a zászló" project. 2006-ra teljesedett ki ez a szövetségi rendszer, amit az ellenzői mindig is hamis színben tüntettek fel.
A kezdeményezés a jobboldali gondolkodású pártok és szervezetek összefogásáról szólt. Ez az összefogás meg is valósult, hiszen 2006-ban, ha jól emlékszem 9 párt és társadalmi szervezet delegáltjai kerültek fel ennek eredménye képpen a Fidesz országos és megyei listáira és mindegyikből kerültek is be a parlamentbe. Tehát reálisan bejutó helyek voltak ezek. Csak példaként néhány: MAGOSZ, Nemzeti Fórum, Vállalkozók pártja, KPE, Fidelitas, és a KDNP, aki külön frakciót is kért, és kapott.)

De térjünk vissza 2002-2003-hoz. Dávid (aki akkortájt a Fidesz szövetségese volt, hiszen ugyan úgy közös listán indultak vele, mint most a KDNP) ellenprogramot hírdetett, a jobb és bal megbékélés akkor is teljesen szürreális programját. (Mondjuk neki sikerült is a szocikkal megbékélni, ami engem nem lepett meg. Azóta nincs is helyük semmilyen jobboldali szövetségben.)
Tehát az MDF magát zárta ki ebből. Az is más kérdés, hogy a Fidesz akkor sem akart a szélsőségesnek bélyegzett Miéppel együttműködni. Igy maradt ki a vele együttműködő Jobbik is. De ezzel a Fidesznek sikerült elkerülni a szoclibek nácizását.

A szövetség mondhatni kiállta az idő próbáját, hiszen szinte a teljes csapat ott dolgozik együtt a Parlament jobb oldalán, (és ezért mondja Orbán, hogy neki megvannak a szövetségesei). Tehát hülyeség ennek a kezdeményezésnek a bukásáról beszélni, aki erről beszél, az nem érti ezt az egész ügyet.

A dolognak mondjuk van annyi tanulsága, hogy a jelszó sokkal kevésbé támadható, sokkal jobban hangzó lett volna úgy, hogy egy a tábor, több a zászló. Dehát a hibáiból tanul az ember.

Tehát, hogy világos legyen a véleményem, köze nincs ennek az egésznek a Jobbik sikeres Ep szerepléséhez, meg az MDF bejutásához.


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
voodcutter
2009. június 10. 16:44 | Sorszám: 152
"tudunk nekik kaját vinni gázért cserébe."

Volt már ilyen projekt valamikor 2001-ben, ha jól emlékszem 1000 milliárdot buktunk rajta.


Téma: Az MSZP végnapjai
voodcutter
2009. június 10. 16:36 | Sorszám: 703
"Így majd a befektető újítja fel, ajándékba a pécsi polgároknak."

Ha összekevernéd a befektetőt a mecénással, az egy szoclibnél még rendben is van.
De hogy a messiással...,


Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
voodcutter
2009. június 10. 16:27 | Sorszám: 315
"Egy óra szavazás után kb a következő volt az állás: Bajnai 27%, Orbán 30%, Morvai 43%."

Na jó, de ez a TV 2, amit csak úgy lehetne kompenzálni, ha a Hírtv-s nézőközönség hasonló szavazásán keletkezett eredményt négyzetre emeljük, és megtisztítjuk a liba hatástól.


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
voodcutter
2009. június 09. 01:41 | Sorszám: 37
A privatizációról nem is beszélve. Azt aztán 85 %-ban a szocik csinálták, mondjuk 12%-ban az MDF. A Fidesz meg jóformán csak azt adta el, amire már előszerződés, vagy szerződés kötelezte.
voodcutter
2009. június 09. 01:36 | Sorszám: 35
Különben a Jobbik és a Fidesz viszonya a jelenlegi helyzetben tökéletesen érthető. A Fidesz nem engedheti meg magának, hogy egy nácinak elhíresztelt párttal össze tudják mosni, és a Jobbik sem engedheti meg magának, hogy valamiféle Fidesz utánfutóként szerepeljen. Mindkét párt pontosan azt teszi, amit jelen helyzetben tehet, elhatárolódik. Hogy néha becsúszik egy övön aluli ütés, az előfordul ilyen csetepatéban.
voodcutter
2009. június 09. 01:23 | Sorszám: 32
Én úgy gondolom, hogy az MSZP Jobbikkal szembeni nácizós taktikája vissza fog ütni. Legyünk őszinték. Morvai egy kulturált, több nyelven tárgyalni képes, kiválló kommunikációs készségű nő. Ráadásul még egy megnyerő, szimpatikus, kedves személyiség is. Fél évet eltölt az Eu parlamentben, megismerik, és a kutya nem fogja elhinni róla, hogy szélsőséges, hogy náci.

Na innentől kezdve a Jobbik akár a Néppártba is bekerülhet, és a Fidesz számára is vállalhatóvá válhat. Ha pedig a Fidesznek nem kell a Jobbikkal való összemosástól tartania, akkor a szociknak végleg befellegzett.

Tehát ez a nácizás nem fog bejönni. Berlusconit a nyolcvanas évek közepétől vagy 10 évig nácizták, aztán bekerült az Eu parlamentbe, és ott az egyik legnépszerűbb vezető lett.


Téma: Előrehozott választásokat. Most!
voodcutter
2009. június 08. 09:09 | Sorszám: 66
"Ha szerinted érdekében áll az mszp-nek, hogy egy valódi konkurrenst teremtsen magának,"

Az MSZP-nek nem áll érdekében, de nem ez az egyetlen eset, amikor nem jöttek rá, mi áll érdekükben. Simán idióták.

A szarszökőkút újra támad!


Téma: Láttátok ? ( 5.)
voodcutter
2009. június 05. 22:31 | Sorszám: 703
"a jobboldaliak óriási többsége valódi rendszerváltást akar"

És ezt véghez vinni, ma egyetlen embernek van esélye. Egy olyan embernek, aki 1988 óta tesz ezért. Egy olyan embernek, aki néhány párton belüli társával maradt csak talpon, és azóta is töretlenül hisz ebben.
Egy olyan embernek, aki társaival az 5%-os pártból egy kétharmadra esélyes pártot bírt kovácsolni. Egy olyan embernek, aki pártjával egyszer már az elmúlt 20 év legjobb kormányzását nyújtotta.

Ez az ember pedig Orbán Viktor, aki be fogja fejezni a rendszerváltást.Én ebben hiszek.

Neked meg savanyú a szőllő.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
voodcutter
2009. június 04. 21:10 | Sorszám: 349
Bizony szép! Mint az előzőek is. Tud írni, aki ezeket megfogalmazta, belerejtve az érzéseket, a hitet, a vágyakat. Olyan dolgokat visszaadva, amiket az ember általában csak egyfajta lelki állapottal képes azonosítani, és sosem képes később megjeleníteni. Csak néha valahol felcsippent belőle egy morzsát, és akkor érzi: Ez az! Egy rezdülés, egy darabja annak a fajta lelki remegésnek.

Hát most morzsa-hegyet kaptam! Feltöltődést.

Én is tudok írni, amikor jön, amikor súgnak belülről. De azért e szerzőt megsüvegelem.

(Persze, van aki nem érti ezt az egészet, de annak nem is kell. Marad neki az SZDSZ.)


Téma: Meglesz a kétharmad
voodcutter
2009. június 03. 23:34 | Sorszám: 753
"Az MDF Bokrossal igen vonzó lehet...
Ráadásul Bokros olyan szempontból is vonzó lehet..."

Mindig is tudtam, hogy a szociknak nincs izlésük :-)


Téma: Dr.Morvai Krisztina
voodcutter
2009. május 30. 23:44 | Sorszám: 1669
"Most, amikor létezik a harmadik erő..."

És miért akarsz te az MSZP-re szavazni? :-)


Téma: Rabosított titokminiszter
voodcutter
2009. május 30. 18:43 | Sorszám: 72
Ja, ha csak úgy nem.
voodcutter
2009. május 30. 17:20 | Sorszám: 70
"az igazságszolgáltatásban alacsony sorszámú párttagkönyvvel rendelkező fidesznyikek dolgoznak"

Nem hinném. A jelenlegi főügyészek és bírók átlag életkora olyan 50-55 év lehet. Sokkal inkább volt MSZMP-sekről lehet szó. Csak a mostani szoclibek becstelensége már náluk is kiverte a biztosítékot.

voodcutter
2009. május 30. 17:07 | Sorszám: 69
Attól tartok, te kicsit félreérted a helyzetet.
Szerintem itt egyészen másról van szó, mint amit neked Gyurcsány bebeszélt.

Leírom, szerintem mi lesz. Az ügyészség meg fogja vizsgálni az UD zrt lehallgatásával kapcsolatos dolgokat. Remélhetőleg ki fog derülni, kik adtak utasítást az UD zrt megfigyelésére. De ez az infó igaziból, nem a jelenleg folyó eljárás miatt fontos.

És most térjünk át az UD zrt, MOL, OTP ügyre. Az UD zrt-t megbízta a MOL, hogy derítse ki a cégétől oroszokhoz kiszivárgó információk forrását. AZ UD zrt az OTP-nek eredetileg is dolgozott. A három cégeket az egyik lehallgatott személy, Csányi köti össze. Az UD zrt egy kémprogrammal figyelte a megbízás alapján a MOL levelezéseit.

A dologból számomra az derül ki, hogy akik ipari kémkedést folytattak a MOL és az OTP ellen, fennakadtak az UD zrt kémprogramján, szagot kaptak és azonosak azokkal, akik az UD zrt és Csányi telefonját később lehallgatták. Ezért fontos most, hogy kiderüljön, kik vettek részt ebben az akcióban.

Aki részt vett, az hosszú időre kaptárba kerül, méghozzá könnyen lehet, hogy ország ellenes tevékenységért, mivel a MOL is és az OTP is stratégiai cég.

"Gyurcsány állítását és barátja meggyanúsítását egymás mellé téve világos, hogy a helyzet súlyos."

Bizony! Ööö, Gyurcsány állítólag külföldre ment?


Téma: VEZET A FIDESZ! V.
voodcutter
2009. május 30. 16:23 | Sorszám: 1561
Volna azért még néhány probléma, ha új pártként indul az MSZP-SZDSZ-MDF.
Egyéniben ugye, teljesen esélytelenek. Ráadásul egy nem bejáratott név eleve hátrányt jelent (főleg azoknál a szavazóknál, akik az írástudatlanság határán állnak).

Aztán ott van még a töredékszavazatok osztása. A nem bejutó pártok utáni töredékszavazatokhoz tartozó képviselői helyeket, a bejutott pártok között egyenlő arányban kell elosztani. Tehát az MSZP-nek az lenne a legjobb, ha egyik kis párt sem jutna be, és az MDF, SZDSZ, JOBBIK töredékét a Fidesszel felesben tudnák elosztani. Ezen akár 10 képviselői helyet is szerezhetnének, ami nyilván az MSZP-nek kedvezne. De ha beolvasztanak magukba 2 kis pártot, akkor a helyek egy részét is át kell engedni, és töredékszavazati hely is kevesebb lesz.

Szintén cumi lesz az MSZP-nek, hogy ha a JOBBIK bejut, mert akkor a töredékszavazatokat 3 felé osztják. Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy bejut. Én nem is értem az MSZP-t, mert a JOBBIK bekerülésével nem a Fidesz veszít. Maguk alatt vágják a fát az olvtásak.

voodcutter
2009. május 30. 12:34 | Sorszám: 1519
"legkézenfekvőbb lehetőség az MSZP-SZDSZ közös lista"

Azért van benne rizikó. Akkor 10% lesz a küszöb, és csökkenhet annyival az MSZP bázisa, hogy még akár ki is eshet. Másrészt a helyeken való osztozkodás is problémás lenne. A szedesz egy telhetetlen bagázs.


Téma: Az MSZP már a Jobbikot is félti! :D
voodcutter
2009. május 29. 18:45 | Sorszám: 82
Én még valami olyanra is emlékszem, hogy a FKgP elnökének eredetileg nem is Torgyánt választották meg, csak ez a jóember a bíróságon lejelentette magát elnöknek. Bejegyezték, és mikor az igazi megválasztott elnök ment, közölték vele, hogy már van elnök, és csak egy eljárás vonhatja vissza a jogkörét. Kb 2 év.

Aztán újra összehívták a pártot, és végül ha jól emlékszem Pokolék szervezkedésének köszönhetően csak meg választották Torgyánt "hivatalosan" is elnöknek, mert különben nem tudtak volna indulni a választáson.

voodcutter
2009. május 29. 18:33 | Sorszám: 80
"a Fidesz-MDF szövetség"

Ez igaz, de az MDF akkor 3%-on állt a kv kutatások alapján, ha nem a Fidesszel indul, feltehetőleg ki is esik. Tehát olyan sokat nem nyomott a latba.


Téma: Rabosított titokminiszter
voodcutter
2009. május 29. 18:20 | Sorszám: 48
Ez még piti ügy. De szerintem fog ő még bíróság előtt állni a MOL és az OTP üzleti titkainak kifürkészéséért és az azzal való üzletelésért is.

Téma: Válság magyar módra
voodcutter
2008. november 14. 23:38 | Sorszám: 219
Az a baj, hogy Fletó marha drágán táncol.

Téma: mamácska
voodcutter
2008. november 06. 19:04 | Sorszám: 182
"az állam 13 millióig kell garanciát vállaljon!"

Milyen jó is az! Mondjuk, ha nincstelen lennék, én is vállalnék ekkora garanciát.

Még is mit gondolsz, ha mondjuk, ha bedőlne az OTP, az államnak kellene az ügyfeleleit fizetni, meddig tartana az állam pénze? Az ügyfelek tizedéig?


Téma: Világválság?
voodcutter
2008. október 27. 00:34 | Sorszám: 550
"Hogy a világnak (meg nekünk) miért van szüksége egy mindenek fölött álló világ-kasztra,"

Azért, mert az adottságaink és a hülye vezetőink nem tették lehetővé, hogy önellátóak legyünk. Ha kiszállunk egy hónapon belül éhendöglünk, vagy megfagyunk.

voodcutter
2008. október 27. 00:18 | Sorszám: 547
Államkötvényeket "eladni" ??????

Aha, pl. liciten eladni.

"Az állam - én - most strómanokkal összevásároltatnám mindet"

Nem nagyon érted te ezt.
Az államnak nincs elég pénze. Nem tudja felvásárolni a saját kötvényeit (ami amúgy baromság is volna, mert akkor nem kellene kibocsátani sem és nincs probléma.)
Van nekije egy költségvetése, megpróbálja kiverni az emberekből, cégekből a szerinte törvényesen járó közterheket, és abból fizet, amit tud. A többit kötvényekből szerzi. Ha nem tudja rásózni a kötvényeit a befektetőkre, nem tud fizetni, pl a közszférában dolgozóknak.

A magyar kötvények a közepes befektetőknél találnak gazdára. Ők több, mint 10 ezer milliárd Ft-tal finanszírozzák az államot. A nagyhalak szarnak ránk. Ha mondjuk a Világbanktól vennénk fel helyette hitelt, a Világbank mindenbe belepofázna. A befektető nem tud belepofázni, csak dönt, vesz, vagy nem vesz. Ezért szereti őket a kormány.

Feri elrohan a Világbankba kölcsönért. A kisbefektető tudja, ha gáz van a Világbank igénye előbb lesz kielégítve, mint az övé. Kell neki egy ilyen konkurencia? Nem kell. Elkezdi eladni az állampapírt, és már szoptunk is. Ez történt most. Ezért tolta fel Simor hírtelen az alapkamatot, hátha meg tudja vele állítani az eladásokat.


"De itt arról van szó, hogy uraink az adósságunkat meg akarják szüntetni!

Hanem arról, hogy MINDEN ERŐVEL fenn akarják tartani! Amíg bele nem pusztulunk!"

Na, ez kicsit zavaros. Gondolom azt akartad írni, hogy nem akarják megszüntetni az adósságot. Nem is tudnák. A nemzetközi piaci kötvény nem Békekölcsön. Ilyet csak a hazai lakossággal lehet megcsinálni.

voodcutter
2008. október 26. 23:45 | Sorszám: 545
A nagy gazdasági világválság után, a 30-as évek elején pénzeket a mögöttük álló aranyfedezettel próbálták stabilizálni. Ez egy jó módszer volt, de drága. Az arany értéke kiesett a működő tőkéből. de ha bármi történt a gazdasággal, lehetett tudni, hogy a pénz mögötti aranyfedezet garancia. Talpra lehet belőle állni, ki lehet fizetni a hitelezőket.

Az utóbbi harminc évben a liberális, neoliberális gazdaságpolitika ezzel szemben a süket dumára, a jövőbeni fejlődés ígéretére alapozta a fizetőeszközök stabilitását. Köztük olyan emberek ígéretére, mint Gyurcsány is. Amerika saját belátása szerint nyomkodta a dollárt, és pl. a kezén átfolyó olajpiaccal ballanszírozta az árfolyamot.

Az emberekektől elvonták a forrásokat, hogy a "működő tőke" minél nagyobb lehessen, mert "ez biztositja a maximális termelést, a maximális hasznot". Így az embereket hitelfelvételre kényszerítették, amivel a jövőbeni munkaerejüket gyakorlatilag előre eladták. Ilyen módon valójában nem létező forrásokat vontak be, én úgy szoktam mondani cyberpénzeket. Ezek a pénzek csak a cybertérben, szervereken és bankkártyákon léteztek. A dolog elméletben működik, ha a munkaerőre szükség van, és a hiteleket a dolgozók valóban termékre költik, vásárlóerőként realizálják. Ez persze csak az elmélet, mert ha nagyon lefosztják a lakosságot, akkor elszivárog a vásárlóerő (lásd Magyarország). "A piac szabályozza önmagát" - hangzik a varázsige. De a pénzek mögött gyakorlatilag nem állt fedezet. Ezért akár egy szimpla, de meggyőző süket dumával, vagy akár egy rosszul sikerült mondattal is nagyon meg lehetett mozgatni a pénzek értékét. Egy kisebb pánik és borul a kártyavár. Most pont ez történik.

voodcutter
2008. október 26. 17:00 | Sorszám: 532
Azért kell államkötvényeket eladni, mert az állam túlköltekezett és a kölcsöneit nem képes visszafizetni. Sőt a kamatait is csak úgy képes fizetni, hogy kötvénykibocsátással szerez hozzá forrást, ami persze további adósságnövekedést okoz. Persze. ha az állam te vagy és mellényzsebből vissza fizeted a kamatokat a tőkével együtt, akkor nem kell.

Ki mondta neked, hogy te vagy az állam? Tévedett.

voodcutter
2008. október 26. 00:00 | Sorszám: 521
Ez a Networkös-mátrixos elmélet kicsit sok nekem, de van néhány törvényszerűség, ami szerintem bekövetkezik.

A forint biztos, hogy nem megy vissza rövid távon a korábbi sávjába. A dollár sem fog visszaesni oda ahol korábban volt. Az olaj árát nem hagyják a közel-keletiek jobban leseni. Ez ismét energiaáremelést jelent.

Emelkedni fog minden másnak is az ára. A forint romlása 10% feletti+az üzemanyag ár. Tehát egy 10 %-os áremelkedés reális.

A kormány továbbra sem tudja majd jó áron eladni az államkötvényeket. Nem lesz az állam rendesen finanszírozható.

Lesz egy fogcsikorgatós háromnegyed évünk, de az MSZP gyakorlatilag megbukott, és 10%-os eredmény is csoda lenne tőlük a választáson.

A cikkíróhoz hasonlóan én is úgy gondolom, hogy Gyurcsány kihúzta "nyugaton" a gyufát. Onnan a vezetők már biztos nem fogják az MSZP-t támogatni, amíg őt el nem takarítják az ország és a párt éléről. Kérdés, hogy
az Oroszok mennyire tudják kisegíteni.


Téma: Álljunk meg egy pillanatra, és nézzünk magasabbra!
voodcutter
2008. október 16. 20:03 | Sorszám: 35
Hát, énnekem előpia kellene, hogy az ilyen utópiákat elviseljem.

Téma: cúschlág
voodcutter
2008. október 16. 19:44 | Sorszám: 553
"Na menjünk mán. A Kossuth térre. Mert más megoldás erre nincs."

A fenét nincs! Például el lehet jönni a Kossuth térről annak, aki nem oda való!


Téma: MSZP választási stratégiája?
voodcutter
2008. október 14. 00:30 | Sorszám: 89
"1. A maszop most hirtelen elállt minden hangulatjavító intézkedéstől, amire a kampányt építették (Beindultunk....)
2. Ezt a világválságra kenik."


Pontosan! Indok kellett, a megszorításra. Mégtöbb pénzt beszedni az emberektől, a szokásos MSZP-s riogatással - most éppen mély pénzügyi válsággal - fűszerezve. Ezzel lehet lendülni az SZDSZ irányába, aki eddig is erőltette az országszámára nem túl kamatozó megszorítósdit.

Mit kellett tennie ehhez Gyurcsánynak? "Fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak, bevonni őket ebbe a folyamatba," Egy Népszabadságos hisztériakeltés elegendő ahhoz, hogy az óvatlan jobbos sajtó, szajkózza ugyan azt.

Szóval? Van pénügyi válság? Van. Csak nem akkora, amekkorára az elmúlt napokban fújták.


Téma: Strabag-SZDSZ. Tele vannak korrupcióval.
voodcutter
2008. október 05. 01:33 | Sorszám: 35
Nem ilyen hosszan. Csak 2008 elején próbáltam utánanézni, mert tudtam, hgy a Strabag ügy még elő fog kerülni. Aztán utánanéztem jobbosokat belekeverő cikkeknek, meg az osztrákoknál elérhető adatoknak. És arra jutottam, hogy a Strabag nem utalt át pénzt a Pro Demokráciának. Ettől persze a Fidelitas kaphatott a Pro Demokráciától pénzt, de semmi nem igazolja, hogy Strabagost.

Azért hoztam elő, mert mostanában a balosok belecsücsültek a kakiba, és megint ezzel próbálják magyarázni a bizonyítványukat.

voodcutter
2008. október 04. 02:02 | Sorszám: 29
Én megpróbáltam végigkeresni ezt a Fidelitasos szálat, és nem találtam a Strabagtól utalt Pro Demokráciás pénzt. Nincs a két cég között kapcsolat.
Pedig végigbogarásztam a Strabag ügy fellehető Ausztriai dokumentumait.
A Strabagtól a Fidelitashoz ugyan találtam átutalást, de mint kiderült az is az osztrák Fidelitas Immobilien nevű ingatlanügynökséghez ment.

Szerintem a cikkben hivatkozott átutalásnak nincs köze a Strabaghoz.


Téma: Zavaros kémbotrány
voodcutter
2008. szeptember 30. 12:48 | Sorszám: 444
Kezd ez a dolog egésszen más irányt venni!
Nézzünk mi történhetett:
- A MOL észreveszi, hogy adatok szivárognak ki, az oroszokhoz megbízza az UD-t.
- Az UD feltelepíti a programot, ami figyeli a MOL hálózatát, és kiszűri a kiszivárogtatókat.

Na kik is lehetnek a kiszivárogtatók, és kik lehetnek a megbízók? Kik is azok akik az oroszokat igyekeztek pozícióba hozni az európai olajpiacon? Talán csak nem Gyurcsány, és emberei?

Feltételezés: Az UD feltérképezte a kiszivárogtatókat és kapcsolataikat. És láss csodát, a kormányhivatalok felé, Gyurcsány emberei felé áramló kiszivárogtatásokra lettek figyelmesek. Levelekre ami a kormányzati portálokra, és az NBH-hoz szállított a Molról illegális infókat.Emlékezzünk csak, hogy kormányzati portálon folyó forgalom figyelésével, NBH forgalom figyelésével vádolták az UD-t. Csakhogy ha a Moltól oda megy az levél, akkor már a Mol figyelése is ilyen infokat ad.

És akkor mindjárt érthetővé válik minden. Az UD beletenyerelt az Mol oroszoknak való átjátszása kísérletébe, bizonyítékokat szerzett, hogy a kormányköröknek részük van ebben. Ezért volt a szerverek elhurcolása, az NBH és a kormány kapkodása, össze-vissza beszélése.
Kérdés persze, hogy a szerverek elhurcolásával sikerül-e a tolvaj bandának megszerezni, megsemmisíteni a rájuk terhelő adatokat. Mert szerintem nem.

Lesz még ennek az ügynek folytatása, és nem kis emberek kerülhetnek bíróság elé. Az MSZP börtönbe megy.


Téma: Az SZDSZ elkisgazdásodása
voodcutter
2008. április 23. 21:47 | Sorszám: 771
Te logikát keresel egy balliberális véleményben?
Elment az eszed? :-)

Téma: IGEN, IGEN, IGEN! Három IGEN
voodcutter
2008. március 05. 23:26 | Sorszám: 599
Új Magyarország

Ne félj fiú, kattanj rám! Nincs veszteni valód. Ez az ország már úgyis szar. Csapjunk bele! - invitál Gyurcsány a WEB-en, miközben önmagának tart beszédet a Parlamentben. Lelki szemei előtt vörös szegfűs öregecskedő lányok csápolnak. Oh igen, igen, igen!
Mámoros pillantással sugallják: Hazudj nekünk ma is Feri! Hazudj nagyot, hazudj hatalmasat! Feri, te vagy a legnagyobb...
Szavaid mögött felsejlik a náci veszély (máshol nem, de ez csak apró szépséghiba). De felsejlik a kánaán is, ahol a jók elnyerik pályázataikat, persze a rosszakat az APEH ellenőrök akadályozzák meg 125 ezer forint feletti álmaikban.

Igen, megcsináltuk - mondja Gyurcsánymiazhogy és vad gesztikulálásával újabb ideológiát rajzol a vízbe.

- Miniszterelnök úr! Mondana néhány szót a lakosságnak a több biztosítópénztárról?
- Kérem! A magánpénztár a jövőnk zálogba.
- Tart beszédet március 15-én.
- Nagyon is. Itt a programom a weben: http://www.kordon.hu/ba+O.Vi_az1848-a.dat

Üzlettárs úr érkezik. Bivalybőr táskájában lapul a jövőre lopható pénzek jegyzéke.
- Már megint ez a rágalmazás? Hát nem volt még elég? - veti oda.

- Megint baszogat a HírTV. Te Feri, mi lesz, ha kiderül az igazság?
- Ne félj Jani, az nagyon távol áll tőlünk.

Az utcán rendőr van, de jó sok. Azonosító helyett friss kitüntetéseiket viselik. A vipera csípje meg azt, aki irigyli tőlük! Egy város felett lebegő helikopterből irányítják őket, hogy a provokátorokkal nehogy összeütközzenek. A vízágyúk előtt a MOL hirdetése olvasható: Ha nem lenne gáz, lenne könny? De ezt elviszi a nagy Kék Áramlat. Nem baj, egy MOL, nem nagy tömeg.

Már a szövetségesek is elérték a pártot.

- Garantáljuk, hogy az Új Magyarországon minden lakásban meleg lesz! Legalább kettő.
Fura, fiúk? (Gusztos kérdése).

Demszky lázasan keresi, melyik utca nincs még felbontva. Igyekeznie kell. Március 15-re már minden árkot vissza kell temetni. STRA BAG feliratú hátizsákjából esernyőt vesz elő. Vigyázz tojás! Nem baj, úgy is nyerek. Legfeljebb többször kell hozzá szavaztatni - gondolja.
De ott jön a főnök!
- Janiííí! Kóka Jani! Hallod ezt a naaagy dübörgést?
- Vigyázz Gábor, elcsap a Metro!
Mondtam... Hát ezt is kár volt ingyen taníttatni.

Nem, nem és nem! Nem lehetsz okos! Na jó, ha ösztöndíjért aláírtál 20 évet egy multinak, utána esetleg.
Tudod te, hogy Achilles mennyit megspórolt a vizitdíjjal? Más helyett akarsz fizetni?

Már a hazugságszámláló is ellenszegül, de Anti Etikus legyűri. A birkózás közben meglökte a GDP-t.
Hm, ez leesett. Sebaj. Elfér ott az indexem és a preferenciánk mellett.
De hol vannak a céduláim? Kiket vettem meg? E-nélkül nem tudok róla. Á, ezek a kékek azok!

A gyalog-mentők épp egy infarktusos beteghez igyekeznek. Még él. Megmutatják neki Horváth Ágnes képét. Jobblét. Ezt ígéri.
Az eü. menedzser unottan pipál. Mínusz egy biztosított. Nem baj, ezen is nyertünk fél milliót.

A pályaudvaron utasok várják kihalt falvakba induló nem létező vonatokat.
Magyarország + vasúttalanítás = Új Magyarország - hangzik fel a jelszó a hangosbemondóból.
A Mávelront elmélet! - sejlik fel kókalógiai tanulmányaimból.

Mi is kell még a vizsgára? A házi dolgozat, a hét népszavazási ellenkérdés: az OVB már hitelesítette. A tíz honfitársam elleni feljelentés is megtörtént.
És a szóbeli. Látják ezt a grafikont? Na, ezen elvágtázott a puma. Ma mi legyen igazságos? Adóemeléssel lehetne további adót csökkenteni. Újbékekölcsön. Ma is bérmálkoztam.
Kamuból lettél és kamuvá leszel.

Nincs többé gondoskodó állam. Az államról gondoskodó ember van. És hazudni, hazudni, hazudni.
Már csak a lakást kell a bank nevére íratni a vizsgadíj fejében. Vajon mindent tudok?

Ne félj fiú, kattanj rám! Menni fog, bátorság! Ehhez nem kell miniszterelnöknek lenni. Elég egy sötét weblapról előugrani.

Pufajkában megyek hétvégén! Orbán erejű szél fog fújni.

voodcutter


Téma: A Gyurcsány utáni MSZP
voodcutter
2007. november 27. 23:47 | Sorszám: 43
"olyanoknak adja át a stafétabotot, akik méltó módon építik tovább a GYURCSÁNYI ÖRÖKSÉGET !"

Na, de Rákosi már meghalt...


Téma: Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
voodcutter
2007. november 27. 23:42 | Sorszám: 2334
Ha már a futópályát hozta szóba Fecó a cikkben, akkor én is ezt használnám.

Szóval ott futunk Fecó álltal képviselve azon a fránya pályán. Mindenben az utolsók vagyunk. Le vagyunk maradva az utolsó előttitől, de úgy, hogy már nem is vagyunk vele egyszerre az egyenesben. Magassabb Fecó pulzusa mindenkiénél. Nagyobb a légyszomja mindenkiénél. Több nedvességet vesztett mindenkinél. A kormányzati cipő piszkosul szorítja és feltörte a lábát. Közben a nagy segítője - az összesen 1% - telerakta piócával.

És akkor Fecó a következővel mér csapást ellenfeleire és szurkolóira egyaránt:

- ...nem vagyok az a tipus, aki félúton feladja...
- .... nincs, aki elfogadhatóan pótolni tudna...

Kedves Fecó! Téged bárki pótolni tudna. Arra bárki alkalmas, hogy utolsó legyünk.

voodcutter
2007. november 14. 22:54 | Sorszám: 2325
Húzz el Gyurcsány, elkúrtad az árát!
Hadonász a kezed, de hiába.
Tengetnél még, kenyéren és vizen,
De már betelt csínyjeid pohára.
A sok balos, hitte böszmeséged,
Ráfázott már, mind ki lánggal égett.
Kúrd, ki tudja meddig kúrhatod,
Mikor lesz a szegfűszárból bot.
Hazugságod nem vezetett jóra,
Meglásd Gyurcsány, ütni fog az óra!

Téma: Gyurcsány kilövése
voodcutter
2007. november 05. 00:01 | Sorszám: 123
1988-2007. Ideje felnőni, de ezt én üzenem.

Gyerekeinket a tenyerünkön hordoztuk, dicsekedtünk velük, hittünk bennük. Hittük, hogy benő a fejük lágya, kinövik bajaikat, de lassan be kell valljuk, képességeik behatárolják lehetőségeiket.
Elkövettünk néhány hibát. Fel kellett volna hagyni az ágybavizelés utáni állandó vígasztalásukkal. Idejekorán el kellett volna elszedni kinőtt gyermekkori játékaikat. Meg kellett volna értetni velük, hogy végleg szakítaniuk kell az illúzióikkal, amiket elveszítettek és sírtak utánuk. Az illuzióval, hogy nekik mindent szabad, az illuzióval, hogy a határ a csillagos ég.
Ideje felhagyniuk az őtket létrehozókon való élősködéssel, az őtket eltartók pénzén vett nyalókák idegen, multinacionális és bankár barátokkal való közös nyalásával, a focicsapatba való bekerülés érdekben.

Gondoskodjon az állam magáról. És persze gondoskodjon a nálunk vendégeskedő multi is magáról.

Fel kell nőni! Vége az államról erején felül gondoskodó állampolgárokon való élősködésnek. Vége az ideológiának álcázott összevissza hazudozásnak, a bútorokon való ugrálásnak, a lakás leamortizálásának, a házibuliknak. Vége a zsebpénzlopásnak. Vége az elkúrásnak.

Vége a taníttatásnak is, aki böszme volt, az már böszme is marad és megkeresi a tudásához mérten vállalható feladatot.

Lehet kezdeni a bemotyózást a bőröndbe. El lehet menni! Még lehet...


Téma: Adóellenőrzés
voodcutter
2007. október 29. 20:41 | Sorszám: 103
Hajrá Mese!
Jó estét, gyermetegek! Remélem, ingben, gatyában vagytok már.
A mai nap arról mesélek nektek, aki nem a szerencsés.

Hol volt, hol nem volt, egyszer csak, kissé megkésve, október közepén, egyszerre - miért is ne - a két Fideszes főnök bevallását (mostmár hiba miatt) kidobja a számítógép. Nézi az Apeh alkalmazott a bevallást: Kubatov. Nem lát persze rajta semmit, csak számokat, meg címet, meg persze a könyvelő telefonszámát. Egyszer csak megszólal az Úr:
- Vigyázz te Apehos, mert a Kubatov nagy ember ám!
- De én akkor most mitt tegyek? Hisz én pór Apehos, nem hívhatom fel Kubatov könyvelőjét, hogy rossz helyre írt egy sort, mert lehet, hogy az is nagy ember.
- Menj, és vidd a bevallást Seholországba, ahol a VIP-esek vannak, akik soha nem kérnek autogrammot.

És akkor az Apehos, aki persze egy hívő ember, felszáll a varázsszőnyegével és ripsz-ropsz, ott terem Seholországban a VIP-eseknél.
- Ja, a Kubatov - mondja a VIP-es, aki már elboldogul az Úr nékül is, lévén, hogy mindenkit ismer. Akkor ezt az Orbánnal egy lapon lehet említeni. Itt is van, tessék, az egyik a 19-es, a másik meg egy híján huszas számon beidézendő.

Hát ennyi volt ma az esti mese, de ahogy a szóvivőket elnézem, akár már holnap folytathatjuk.


Téma: Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
voodcutter
2007. október 25. 21:46 | Sorszám: 2145
"boldog, hogy szerepelhet."

Könyörgöm, játsszon rabot!

voodcutter
2007. október 24. 21:34 | Sorszám: 2135
Új Magyarország!

Ne félj, kattanj rám! Nincs veszteni valód. Ez az ország szar. Csapjunk bele!

Invitál Gyurcsány, miközben önmagának tart beszédet az országos kijárási tilalom alatt. A lelki szemei előtt vörös szegfűs öregecskedő lányok csápolnak.
Oh igen, igen. Mámoros pillantással sugallják: Hazudj nekünk ma is Feri! Hazudj nagyot, hazudj hatalmasat! Feri, te legnagyobb...

Mögötted felsejlik a náci veszély (mások mögött nem, de ez csak apró szépséghiba, amit egy kis zsidó citálással el is lehet fedni).
De felsejlik a kánaán is, ahol a jók elnyerik pályázataikat. A rosszakat pedig, házi őrizetet foganatosító APEH ellenőrök akadályozzák meg 125 ezer forint feletti álmaikban.

Az utcán pedig rendőr van, de jó sok. Azonosító helyett friss kitüntetéseiket viselik. A vipera csípje meg azt, aki irigyli tőlük! Egy város felett lebegő helikopterből irányitják őket, hogy a provokátorokkal nehogy összeütközzenek. A vízágyukon a MOL hirdetése olvasható: nem lesz könny, ha nem lesz gáz. De ezt elviszi a nagy Kék Áramlat. Nem baj, csak egy MOL volt. Nem nagy tömeg.
Igen, megcsináltuk - mondja Gyurcsánymiazhogy és vad gesztikulálásával ideológiát rajzol a vízbe.

Már a szövetségesek is elérték a pártot.
Az Új Magyarországon minden lakásban meleg van, de jó sok. De fura, fiúk!

A gyalog-mentők épp egy infarktusos beteghez igyekeznek. Még él. Megmutatják neki Horváth Ágnes képét. Jobblét. Ezt ígéri. Az egészségbiztosító menedzsere unottan pipál. Ezen is maradt 5 millió.

Demszky lázasan keresi, melyik utca nincs még felbontva. A hátán STA BAG feliratú hátizsák. Igyekeznie kell. Március 15-re már minden árkot vissza kell temetni.

A pályaudvaron utasok állnak és várják kihalt falvakba induló nem létező vonatokat. Magyarország + vasúttalanítás = Új Magyarország - hangzik fel a jelszó a hangosbemondóból.

A Mávelront elmélet! - sejlik fel kókalógiai tanulmányaimból. Mi is kell még a vizsgára? A házi dolgozatot már leadtam. Hét népszavazási ellenkérdés, az OVB már hitelesítette. A tíz honfitársam elleni feljelentés is megtörtént.
És a szóbeli. Látják ezt a grafikont? Na, ezen vágtázott el a puma. Ma mi legyen igazságos? Adóemeléssel lehetne további adót csökkenteni. Ma is bérmálkoztam. Kamuból lettél és kamuvá leszel. Nincs többé gondoskodó állam. Az államról gondoskodó ember van. És hazudni, hazudni, hazudni.
Kattanj rám! Menni fog, bátorság. Ehhez nem kell miniszterelnöknek lenni. Elég egy sötét weblapról előugrani.
Mindent tudok. Már csak a lakást kell a bank nevére iratni a vizsgadíj fejében.

Email a webmesternek | Gondola