1919. április 23. – szerda

A polgári túszok szedésére kiadott kormányzótanácsi rendelet érvénye kiterjedt a vörös hatalom által ellenőrzött valamennyi területre.

Míg a nagyobb városokban -Kecskeméten, Szolnokon, Egerben, Győrött, Nagykanizsán, Szombathelyen, Székesfehérváron- a legtekintélyesebb negyven-ötven polgárt vették őrizetbe, addig a mindvégig viszonylag kíméletesen kezelt, Sopronban csak tizenhét tekintélyes személy került a túszok listájára.

Értük sem fegyveresek mentek, hanem udvarias levelet kézbesítettek számukra Knapp Gábortól, Sopron város teljhatalmú politikai biztosától a következő szöveggel:

„Megkérem Önt, hogy szíveskedjék holnap délelőtt 10 órakor a városházára egy kis beszélgetésre befáradni.
Sopron, 1919, április 23.

Knapp Gábor s.k."

Értesülve az udvarias invitálás egyáltalán nem udvarias céljáról, a hívott tizenhét személy közül öten elrejtőztek, vagy a közeli Ausztriába menekültek.

*

Mivel a listán szereplők számához képest Budapesten is kevés túszt sikerült letartóztatni, Cserny József sötétedés után útba indította a letartóztatásokat végző csoportokat.

A teherautón közlekedő csoportok a következőkből álltak: egy Cserny-különítményesből, egy politikai nyomozóból, négy vörösőrből, valamint a teherautó vezetőjéből. Eligazításkor hat-nyolc nevet és címet tartalmazó papírt adott át bizalmasának Cserny József. Ilyen bizalmasa volt Lázár Andor Endre is, aki a legelszántabb különítményesek közé tartozott a Batthyány-palotában.

Lázár Andor Endre mellé Sáska Jakabot rendelték politikai nyomozónak. A négy vörösőr között volt a szintén különítményes, de a Bandi-csoporthoz tartozó Mészáros Sándor.

Budára mentek a hideg széltől, esőtől zord estében. Lázár Andor Endre eleve harciasán viselkedett, s attól, hogy a névsorban szereplő első három személyt nem találták, egyre fenyegetőbbé vált.

A Pauler utca következett, ahol a két Hollán Sándor, apa és fia lakott. Előbbi a belügyminisztérium nyugalmazott államtitkára, utóbbi, a fiú, szintén belügyminisztériumi államtitkár a Károlyi-forradalomig.

Rá különösen haragudott Lázár:
„Ennek most befűtök. Amikor behívtak katonának, elutasította a felmentési kérelmemet" - mondta a többieknek.

Mindkét Hollánt letartóztatták és feldobálták őket a teherautóra. Hason kellett feküdniük a vizes platón, hogy a vörösök kényelmesebben vigyázhassanak rájuk. Az út további részén letartóztatott Karátsonyi Lajos államtitkárt és Szlavek Ferenc kúriai bírót ugyanígy hasonfekvésre kényszerítették.

Budáról visszatérőben a Lánchíd budai hídfője előtt Lázár Andor Endre ráparancsolt Berdon Rudolf gépkocsivezetőre, hogy álljon meg.

Leszállította a teherautóról a két Hollánt. Maga mellé rendelte Sáska Jakab detektívet, miközben a Bandi-különítményes Mészáros Sándor szólítás nélkül is mellette termett. Lázár Andor Endre utasította a sofőrt, hogy menjen tovább és a pesti hídfőnél várakozzon. Majd megparancsolta foglyainak, hogy haladjanak előtte le a Duna-partra s odalent álljanak a mederszéli partfal peremére.

De nem juthattak le, mert eltorlaszolta a rakpartra vezető lépcsőt a rengeteg deszka, léc és gerenda, amit már a május elsejei dekorációhoz halmoztak fel. Emiatt Lázár visszafordította apát és fiút, kényszerítve őket, hogy haladjanak az első pillérig s ott álljanak meg, szorosan a vaskorlát mellett, arccal a Duna felé.

Közölte velük, hogy elérkezett kivégzésük pillanata.

Mindez az Erzsébet híd felőli oldalon történt. Idős Hollán Sándor jobbról állt, mögötte pisztollyal Mészáros Sándor. Ifjú Hollán Sándor tarkójánál Lázár Andor Endre tartotta csőre töltött Steyer forgópisztolyát. Sáska Jakab detektív néhány lépésnyi távolságra állt a történtektől.

A tarkólövéstől azonnal meghalt mindkét áldozat.

Lerogyó testük hátra hanyatlott és a gyalogjáró aszfaltjára vágódott. Lázár Andor Endre és Mészáros Sándor korlátra emelte és a Dunába lökte a tetemeket.

Közel az Országházhoz, a Falk Miksa (most Néphadsereg) utca elején volt a vöröstengerészek laktanyája, hogy adott esetben gyorsan tudja riadóztatni a belügyi népbiztosság, vagy egyenesen a kormányzótanács a különleges rendeltetésű karhatalmi alakulatot.

Ilyen vöröstengerész kívánt lenni bármi áron a tizenhat éves Grünwald László középiskolás.

De hiába könyörgött felvételért, eltanácsolták azzal, hogy neki még iskolában a helye, folytassa tanulmányait.
Grünwald László annyira a szívére vette az elutasítást, hogy bánatában forgópisztollyal főbelőtte magát.

1919. április 23. – szerda

Zendülés tört ki Makón.

Fellázadt a lakosság Vásárhelyi Kálmán hadügyi politikai megbízott ellen, mert Vásárhelyi kíméletlen hatalmaskodással pró¬bált rendelkezni sorsok és javak felett. Erőszakos fellépése közben rátámadt a tömeg és agyonverte.

Nehezen csillapította le a forrongást a makói vörös karhatalmi rohamszá¬zad. Heves lövöldözéssel próbálták helyreállítani a rendet. Óvakodtak attól, hogy egyenesen a tömegre tüzeljenek, mégis halálos lövés érte Farkas János földeáktanyai harminchét éves napszámost.

„1. SZÁMÚ PARANCS

A Forradalmi Kormányzótanács megbízott azzal, hogy úgy a fronton, mint a front mögött a rendet és a fegyelmet biztosítsam.

Feladatom megvalósítására rendelkezésemre áll minden eszköz, és én élni is fogok ezekkel az eszközökkel...

A proletariátus osztályellenségeihez, a burzsoáziához nem fordulok semmiféle kéréssel, csak azt szeretném, ha ezeket a szavakat vésné emlékezetébe: aki a proletariátus hatalma ellen emeli fel a kezét, aki nyílt vagy rejtett úton ellenforradalmat szít vagy elősegít, illetve elhallgat, aki a Forradalmi Kormányzótanács és a Hadsereg Főparancsnokság minden rendelkezését végre nem hajtja, az a saját halálos ítéletét írja alá.

Az ítélet végrehajtása a mi feladatunk.

Szolnok, 1919. április 23.

Kóréh Endre, a székely katonák tábori lelkésze írta:

„…április 23-án Vaja községben a 32. számú vörös ezred egy a nagyobb csapata egy század székely huszárt megtámadott, parancsnokait szidalmazta, sőt bántalmazta.

Erre a székelyek a vörösöket szétverték, egy részüket elfogták, s a tőlük elvett géppuskát visszavették.

Eközben a székelyek hátamögötti a vöröscsapatok visszavonulása a románokkal szemben állandóan folyt.

A visszavonuló vörösök békés magyar polgárokat bántalmaztak, velük erőszakoskodtak, az útjukba kerülő csendőrséget pedig, ahol csak lehetett, megtámadták és lefegyverezték.

Nagyobb összetűzés támadt Berettyóújfalu és Püspökladány állomásokon, ahol a vörös csőcselék a kötelességét híven teljesítő csendőrséget inzultálta."

A VÖRÖSÖK NEM A ROMÁNOK, HANEM A MAGYAROK ELLEN HARCOLTAK!

1919. április 23. – szerda

A Tiszántúl legfontosabb hadműveleti területén, Debrecen körzetében teljes csődöt mondott a Vörös Hadsereg szervezettsége és harckészsége.

„csapataink több helyen, így nevezetesen Debrecen előtt teljesen fegyelmezetlenül viselkedtek.
Ilyen körülmények között Debrecent az éj folyamán kiürítettük."

A Debrecenre támadó román hadsereggel szemben egyedül az osztrák kommunista önkéntesekből álló nemzetközi vörös zászlóalj tanúsított komolyabb ellenállást. Parancsnokuk, Leó Rothziegel anarchista, nyomdászból lett hivatásos forradalmár életét vesztette az ütközetben.

Az ütközet előtt az alábbi levelet fogalmazta Fiedler Rezső hadügyi népbiztos számára:

„Tisztelt Fiedler elvtárs!

A bojár imperialisták csapatai közelednek. Holnap tűzbe kerülünk. Boldogan megyek akár a halálba is a proletárok felszabadulásáért, boldogan és büszkén. Örömmel hullatom véremet Szovjet-Magyarországért, amelyet a nemzetközi proletariátus hazájának tekintenek.

Úgy érzem, hogy a vérem hul¬lásával levezekelhetném a bécsi proletariátus ama részének bűneit, amely a burzsoá ügynök Bauernak és Rennernek, a politikai sztrájktörő Seitznek és Domeschnek, a hadügyek hátramozdítójának (Staatssekretaer für Hin und Heerwesen), Deutsch Gyulának és a betegesen álmodozó, általam egykor tisztelt Adler Frigyesnek vezetése alatt árulja el a proletariátus nemzetközi forradalmát.

Ha arra gondolok, miképp bolondítottak bennünket a szocializmusnak ezek az árulói, hogyan csapták be a német-osztrák proletárokat, szeretnék a banda közé vágni.

Irigylem a magyarországi proletariátust, amely megtalálta igazi kommunista vezéreit. A hazai szociálárulókkal és szociáldiplomatákkal szemben felgyülemlett egész gyűlöletemet az imperialisták e bérencein akarom kitölteni.

Remélhetőleg nem sokáig maradnak már felszínen, és odakerülnek méltó helyükre: a politikai hullakamrába.
Küldjön, kérem, néhány gépfegyvert- és cigarettát.

Proletár üdvözlettel
Rothziegel."