Most került a kezembe Hamvas Béla Anthologia humana-ja.
Rögtön az elején ezzel:

„E lapokról ötezer év néz le reánk. Ami ezalatt az ötezer év alatt a felszínen történt, azt megőrizte a világtörténet; a háborúk, az éhség, a forradalmak, a népek pusztulásának, a vérontásnak átkozott története. Nem ez az egyetlen. Alatta és mögötte van a művészetek, a vallások, a filozófiák és a költészet áldott története. Ez a másik, és ez az igazi. Az emberi lét igazi melódiájának szövege nem a pusztuló Babilon, a letiport Egyiptom, nem a rothadó Róma és Bizánc panasza és átkozódása, őrjöngése és halálkiáltása, hanem az a néma tudás, amit a piramisok, a görög szobrok, a kínai templomok és a mexikói városok őriztek meg. Igazi létünk abban van, amit alkottunk, és nem abban, amit elpusztítottunk. Abban, ami megmarad, nem abban, ami mulandó. De egyetlen áldottabb, egyetlen nagyobb, egyetlen hűségesebb és igazabb, zengőbb, mélyebb történet sincs, mint az írott szóé. A szó a lét igazi szövege; az egész történet valódi tartalma és értelme és megfejtése.”