"Ezek már nem komikusak, hanem félelmetesek"
A jövő elkezdődött
„A felelősségre vonást… azok, akik tönkretették Magyarországot, csak ideig-óráig kerülhetik el… Lebegjen szemük előtt az Enron példája… a vezetőik 24 év börtönt kaptak… Innen kell megüzennünk mindenkinek félreérthetetlenül: velünk… a felelősség eltussolása érdekében nem lehet olyan alkut kötni, mint amilyet sikeresen kötöttek meg a szocialisták a… ’80-as évek végén, amikor a demokratikus átmenet érdekében elmaradt a felelősségre vonás. Ezt a hibát még egyszer Magyarország nem engedheti meg magának.”
„A hatalmon lévők felelőssége nem enyészik el… Egyetlen országot sem lehet büntetlenül tönkretenni, a mi hazánkat sem… Felelni kell a… nemzetgazdaság tönkretételéért, a polgárok ellen elkövetett vétkekért.”
„Csak a menekülő róka hiszi, hogy aki mellett már elfutott, az többé nem kerül elébe… A demokrácia alapját jelentő elszámoltatást ez esetben sem lehet elkerülni, ha máskor nem, a következő hatalomváltás pillanatában. Minden ügyről lehull a lepel. Ebben nincs alku, nem 1990-et írunk.”
„Itt az elvonulás kérdéséről van szó. Mert… mi kétharmados még az alkotmányon kívül? A mentelmi jog. Amikor a képviselőket ki kell adni. A mostani vezetők tekintélyes része szerintem azt gondolja, ha bekerül a következő parlamentbe, akkor a mentelmi jog megvédi őt attól, hogy a nép – nem a Fidesz, hanem a magyar nép! – megkérdezze, hogy de barátom, hogy is állunk a felelősség kérdésével… Az egész kétharmados vita… erről szól.”
Orbán Viktor 2006 őszétől küldözgeti feltüzelt hívei köréből a hasonló fenyegetéseket. Már a 2002-es vereséget követő ún. országértékelő beszédben meghirdette: „Hajrá, Ludas Matyi!”
Noha ezzel a maga részéről nyilvánvalóan a politikai bosszú vágányára tolta a parlamenti váltógazdaság addig rendes pályán haladó szerelvényét, akkor még komikusnak tűnt ez az önbuzdítás. (Még csak háromszor akarta leverni ellenfelein, hogy elvették tőle a hatalmát.)
A cikk elején idézett kijelentések viszont már a második vereség nyomán meghatványozódott politikai bosszúvágy termékei. Ezek már nem komikusak, hanem félelmetesek. (Túl azon, hogy mélyen antidemokratikusak. Hogy duplán veszik semmibe a jogállam normáit: egyrészt, mert a politikai ellenfeleket sújtó büntetőeljárások megindítását a kormányhatalom birtoklásához kötik; másrészt, mert ezek végrehajtójaként nem az igazságszolgáltatás intézményeit, hanem „a népet” jelölik meg).
Nemcsak azért félelmetesek, mert Orbánnak komoly esélye van, hogy belátható időn belül megszerzi a bosszúja érvényesítéséhez szükséges hatalmi erőt. Hanem azért is, mert mind erősebbek a jelei annak, hogy már előre: a hatalom törvényes birtoklása nélkül érvényt tud szerezni az akaratának.
Egyes bűnüldöző szervek mintha máris úgy működnének, ahogy Orbán – újabb kormányzása idejére – többször kilátásba helyezte. Tévékamerák előtt rabszíjon vezetik az egyik fővárosi kerület még hivatalban lévő szocialista polgármesterét. Egy másikban az egész szocialista frakciót hallgatják ki gyanúsítottként. A volt vidéki szoci önkormányzati képviselő öt év letöltendő börtönt kap – két és fél millió forint bűnös úton való megszerzéséért. (Vessük össze Princz 3,6 milliós bírságát csak a vádban szereplő 36 milliárddal!) Régóta rabszíjon vezetgetik Zuschlagot is, és folytathatnánk.
Félreértés ne essék!
Senkit se akarok védeni, aki bűnös lehet. Sőt: ha fogadást kellene kötnöm, arra fogadnék, hogy az érintettek nem ártatlanok. Hisz eleget tudunk a pártfinanszírozás, illetve a politikai osztály ehhez (is) kapcsolódó sötét ügyeiről. Azaz nem tudunk eleget, de amit tudunk, az épp elég! És úgy tudjuk, hogy e téren nincs érdemi különbség a két oldal között. Ezt a fideszes Tarlós István erősítette meg a minap, aki szó szerint ezt mondta Hunvald György lefogásáról: „A mai helyzet olyan, hogy akit akarnak, elvisznek, akit meg nem, azt nem… Olyan a jogrend, hogy azt kapnak el, akit akarnak”.
De miért pont őket akarták? Miért csak a szocikat (s az eszdéeszeseket) viszik láncon – immár zsinórban? Kik és hol döntenek erről?
Hogy (végső soron) kik, azt nem tudom (maximum sejtem). Hogy formálisan hol, azt mindenki tudja: az ügyészségen. Nevezett hatalmi szerv úgy látszik működni ezekben az ügyekben, mintha máris eljött volna az idő, amiről Orbán – ellenségeit fenyegetve – oly sokat beszélt. Mintha máris elkezdődött volna a jövő, ahogy a Fidesz 2002-es (győztesnek hitt) kampánya ígérte. Nota bene, akkor is láttunk politikust láncon: Szabadit és Székelyt a kisgazdáktól – a pártjuk épp akkor került bele az orbáni darálóba (mellesleg nem volt kár érte).
Nem állíthatok semmit. De annyit mondhatok, hogy ezek a dolgok aligha igazolják azt a szintén orbáni tételt, miszerint a szocik egyeduralma alatt nyög az ország, a demokrácia paravánja mögött az ő diktatúrájuk érvényesül. Az ellenkezője látszik érvényesülni.
Valami olyasmi, amit már 2003-ban is riasztónak látott az akkori sportminiszter. Ő „fideszes árnyékállamnak” nevezte. Olyan kísérletnek, amely „a demokratikus köztársaság hatalmi szerkezetének gyengítésére irányul”. Nem a „politikai alternatíva” felmutatására, hanem „alternatív politikai hatalomgyakorlásra”. Szerinte „több közhatalmi szerv, illetve annak vezetője és alkalmazottja egymást is támogatva a jobboldal antidemokratikus törekvéseit” szolgálta. Úgy vélte: „minden politikai és jogi eszközzel fel kell lépni” ezzel szemben. A (közben miniszterelnökké lett) sportminiszter nem nevezte meg, hogy mely szervezetekre gondol, de a szavaiból többek között az ügyészségre lehetett következtetni.
Arra az ügyészségre, amelyik a mostani (nemcsak a kívülállók, de még a fideszes Tarlós számára is) egyoldalúnak tetsző bűnüldözési gyakorlatot űzi. Amely annak idején soha nem talált elég okot a vádemelésre bizonyos Fidesz-közeli cégügyekben. Amely később is meghökkentő módon került szembe a rendőrséggel, igen súlyos ügyekben: például a brókerbotrányban, az UD Zrt. elleni nyomozás során, legutóbb az esztergomi fideszes polgármester esetében vagy a Teve utcai sorozatlövések ügyében. Ezeknél sorra az ellenkezője történt annak, ami a szocialista politikusokat érintő, korábban felsorolt eljárások során: az ügyészség számára – a határozott rendőrségi álláspont dacára – egyetlen alkalommal sem volt „elég ok előkotorni azt a kartotékot…”.
Persze 2006-ig Polt Péternek hívták a legfőbb ügyészt. Aki fideszes képviselőjelöltből és párttagból lett – az ombudsmani hivatal közbeiktatásával – a kormány alá nem rendelt államhatalmi szerv vezetője. A Fidesz kormányzása idején – nem akárhogyan. Emlékszünk: elődje indoklás nélkül, rejtélyesnek (de minimum szokatlannak) mondható körülmények között, két évvel a mandátuma lejárta előtt nyújtotta be lemondását. Emlékszünk arra is, hogy az akkori köztársasági elnök (akit még nem Mádl Ferencnek – erre rendre rosszul emlékeznek –, hanem Göncz Árpádnak hívtak) természetesnek tartotta a kormányoldal emberét jelölni a posztra, lévén a választás feles többséghez kötött. (Ez az MDF nélkül, a kisgazdákkal és a MIÉP-pel lett meg a Fidesznek.)
Arra is emlékezhetünk, hogy Györgyi Kálmán mandátuma csak 2002 májusában járt volna le. Ma tudjuk: a Fidesznek akkor már nem volt többsége a parlamentben. 2000-ben viszont még úgy választhatta meg a maga emberét, hogy tudta: a mandátuma túlnyúlik a következő (netán ellenoldali) kormányén.
Hogy 2006 ősze óta már nem Polt a legfőbb ügyész?
Való igaz. Most Kovácsnak hívják az illetőt. 2006-ban az államfő (helyesen) komolyan vette a jelölés jogát, és eszébe se jutott tálcán kínálni a kormány valamely emberét. Az első kudarc után azonban másodjára olyan személyt jelölt (helytelenül), akiről tudta, hogy magas életkora miatt nem töltheti ki a hatéves mandátumot. Hogy már 2010-ben távoznia kell. 2010-ben (a dolgok jelen állása szerint) újra a Fidesznek lehet többsége. A feles is elég lesz ahhoz, hogy az új államfő után legfőbb ügyészt is kedve szerint választhasson.
Most még nem ez a helyzet.
Mitől érezhetjük mégis, hogy már 2010-et írunk? 2006 óta folyamatosan!
Én azt meg nem mondom. Tényszerűen csak annyit mondhatok, hogy Kovács Tamást (a 2006 őszén erősen megszeppent szocik mellett) a fideszesek is megszavazták. Tény az is, hogy megválasztása utáni első sajtóértekezletén elmondta: nem készül változtatásra. „Az ügyészséget illetően különösebb reformokról nem kell törnöm a fejemet. Égető személyügyi problémákat sem látok.”
Ehhez tartotta is magát. Büntetőjogi helyettese az a Belovics Ervin maradt, aki 2000 júniusa óta töltötte be ezt a posztot. Akit még Polt nevezett ki, s aki máig a helyén van. Akire Polt 2006-ban a távozása utáni exlex állapot áthidalása végett, az új legfőbb ügyész megválasztásáig, a vezetést is rábízta. Azt már csak a pontosság kedvéért írom ide, hogy Polt is a „cégnél” maradt: a Legfőbb Ügyészség büntetőbírósági osztályának vezetőjeként!
De hagyjuk az ügyészséget.
Láthattuk, hogyan cserélték le egy reggeli tévéműsor vezetőit, akár a jéghokiban. Az ATV-n Friderikuszt már nem láthatjuk. Azt viszont igen, hogy alakult át a közrádió műsorstruktúrája! Hogyan változott bizonyos internetes portálok politikai orientációja! Hogyan sasszéznak máris tömegesen: éhenkórász értelmiségiek és dúsgazdag üzleti mogulok. Leisztinger a Heti Válasz címlapjáról néz ránk; Demján a Felcsúton leölt mangalica mellett pálinkázik.
Soroljam még? Nem kell, hisz mindenki láthatja: a jövő elkezdődött.
De hogy valójában milyen lesz, azt szerintem nagyon kevesen sejtik.
A Népszabadságban szombaton ezzel zárta valaki „A cigánybűnözésről” írt cikkét: „A tehetetlenkedő Gyurcsánynak… mennie kellene – de nem kellene jönnie a jobb módúakat a szegények kárára támogató… Orbánnak. Ámbár a mostani impotenciánál talán már a biztos rossz sem lenne rosszabb.”
Tipikus „Weimar-végi” fíling!
Anélkül, hogy Orbánt bárkivel azonosítanám: utólag ott is rájöttek, hogy a jövő egy hangyányival azért rosszabb lett a vártnál…
Debreczeni József
