1919. április 17. csütörtök

Amikor 1918. december 24-én, karácsony szentestéjén bevonultak Kolozsvárra a románok, az Erdély fővárosában lévő magyar tisztek, hívatásos és sorállományú katonák menekülni kényszerültek, hogy elkerüljék a foglyul ejtés veszedelmét.

Ezekből a menekülőkből s a hozzájuk csatlakozó önkéntesekből szerveződött számottevő fegyveres erővé az a magasabb egység, amely SZÉKELY HADOSZTÁLYnak nevezte magát.

Vezetője szentkereszthegyi Kratochwil Károly ezredes lett.

Önerőből, önállóan folytatták rengeteg szenvedés, nélkülözés közepette önvédelmi harcukat a megszálló román csapatok ellen az áprilisi román offenzíváig.

Kóréh Endre volt a haderő tábori lelkésze. Könyvet írt e sajátos katonai alakulat viszontagságairól,
„ERDÉLYÉRT A székely hadosztály és dandár története, 1918-1919" címmel.

A székely hadosztályra és dandárra vonatkozó, pontos dátumokat tartalmazó, naplószerűen sorolt tények és adatok túlnyomó része Kóréh Endre könyvéből való, mint az alább következő három idézet is:

***

Távirat Budapestre, a hadügyi népbiztosságnak:

„Szatmár, 1919. április 17. este 8 óra

Azonnali sürgős intézkedést kérek, hogy Szatmárnémeti, Debrecen, Nagykároly, Nagyvárad összes szervezett munkásai álljanak fegyverbe, különben ezen helységek sorsa meg van pecsételve.

A helyzet állandóan rosszabbodik.
A vöröscsapatokat kérem a székely parancsnokságnak alárendelni. Tapasztalataim szerint úgy a nagyváradi 39. sz. vörös dandár, valamint a többi vöröscsapatok sem tartják fenn a székelyekkel az összeköttetést, és így az egységes vezetés majdnem lehetetlen.

Egyetlen megoldás, ha az összes csapatok felett a székely különítmény parancsnoksága veszi át a vezetést.

Papp B.”

***

Második távirat Budapestre, a hadügyi népbiztosságnak:

„Szatmár, 1919. április 17. este 10 óra

A vöröskatonák állásaikat elhagyják, csapatostól menekülnek a veszélyeztetett zónából. A székelyek a direktórium tagjait letartóztatták. A vörösek és székelyek közt állandó az összeütközés.

Tasnád ellenséges (román) megszállása minden pillanatban várható.

A tasnádi munkástanács vezetői útban vannak Debrecen felé. Kérek sürgősen küldeni katonaságot, lőszert, felszerelést.

Róbert Oszkár,
a szatmári kormányzótanács elnöke.”

***

A harctéri események mellett lássuk, mi történt húsvét hetében Szatmáron. Kóréh Endre írja:

„Amint a kedvezőtlen harctéri hírek elterjedtek, és az első menekült szekerek végigdöcögtek az utcákon, a vörös uralom megingott. A direktórium csomagolt, és odébb akart állni, a vörösőrség pedig egy óra alatt leszerelt.

A szatmári polgárság hamarosan neszét vette, hogy a direktorok a város pénzét és aranyneműit is el akarják emelni. Rövidesen tanácsot tartottak, s felkérték a székely hadosztályt, hogy segítsen rajtuk.

Ez április 17-én történt.

Délután és este már a székely tisztek és katonák tartották fenn a rendet, erős őrjáratokkal cirkáltak, s éjfélre a tolvaj vörös direktóriumot lefülelték, az ellopott vagyont, - mintegy negyvenmilliót-, megmentették.”

1919. április 17. csütörtök

Rendelet a szabad vallásgyakorlásról:

„A Tanácsköztársaság a vallást minden ember magánügyének tekinti és vallása szabad gyakorlását mindenki számára biztosítja. ...

A papság egy része azonban a vallás szabad gyakorlásának ürügye alatt nyílt vagy leplezett ellenforradalmi mozgalmat szít és vallásos összejöveteleken a Tanácsköztársaság rendje, szelleme és intézményei ellen izgat.

A Forradalmi Kormányzótanács a legkíméletlenebb szigorral fogja megtorolni az ilyen visszaéléseket.

A munkás-, katona- és paraszttanácsok gondoskodjanak arról, hogy húsvét vasárnapján és a reá következő két vasárnapon a papok hirdessék ki a szószékről és magyarázzák meg a népnek, hogy

1. a Tanácsköztársaság mindenki számára teljes vallásszabadságot biztosít; hogy
2. a papokat vallásos ténykedésükben, vallásos szertartásaik elvégzésében senki sem zavarhatja; hogy
3. a templomok és vallásos célokat szolgáló egyéb épületek (kápolnák, kegyhelyek, stb.) ezentúl is kizárólag vallásos célokra fognak szolgálni és hogy a templomokból sem színházat, sem kabarét, sem gyűléshelyet, sem kultúrházat csinálni nem fognak; hogy
4. a kommunizmus, a Tanácsköztársaság, a proletárdiktatúra nem akarja, és nem fogja megváltoztatni a házasságnak és családi életnek eddigi rendjét, nem akarja, és nem fogja behozni a nőközösséget; hogy
5. mindazokat, akik ennek ellenkezőjét hirdetve, félrevezetik a népet, azokat a forradalmi rend ellenségének tekinti és ilyenek gyanánt fog elbánni velük.

Budapest, 1919. április 17-én.
Kunfi Zsigmond közoktatásügyi népbiztos."

***

A Szolnoki Munkás e napi száma közölte:

„Az Abádszalóki Gőzfűrész és Gőzmalom Részvénytársaság munkásai és tisztviselői Lobi Gyula vezérigazgatót, aki mindig a legkíméletlenebbül és a legbrutálisabban bánt a munkásokkal, elmozdították állásából és a szocializált üzem élére Weisz Jakabot, a vállalat régi, kipróbált tisztviselőjét, a munkásságnak mindig jót akaró és mindig megértő barátját állították.”

***

Münchenben megkísérelt felülkerekedni az ellenforradalom, de ekkor már a kommunisták és az őket támogató munkástömegek is beavatkoztak a küzdelembe a centrista független szocialisták mellett. Átmenetileg sikerült megmenteni a tanácsköztársaságot, de már a kommunista vezetők is részt kértek a hatalomból.

A müncheni eseményekkel egy időben Bécsben is forradalmi fordulatot próbáltak kierőszakolni a kommunisták, akik ügy vélték, hogy a két tanácsköztársaság -Bajorország és Magyarország- között fekvő Ausztriában elérkezett a kommunista hatalomátvétel ideje.

Úgy tűnt, sikerül a bolsevik fordulat, de a tapasztalt szociáldemokrata vezetők, Adler és Bauer népszerűségükre és tömegbefolyásukra támaszkodva megmentették a polgári köztársaságot.

Álcázás nélkül, majdnem belpolitikai nyíltsággal vettek részt a bécsi kommunista megmozdulásban a Budapestről küldött szervezők és agitátorok. Központjuk a bécsi magyar követség volt, irányítóik Kun Béla szoros elvbarátai: Bolgár Elek bécsi magyar követ és Seidler Ernő müncheni magyar követ. Seidler ugyanis útban Budapestről München felé, csak Bécsig ment. Megbízatása szerint lázas tevékenységben teltek napjai az osztrák fővárosban.

1919. április 16. szerda

Pesti Hírlap: „Magyarországon nem hal éhen senki

Csak azóta alszom nyugodtan és egészségesen - mondta egy kereskedő-, amióta a kommunizmus megszabadított a gondoktól. Énnekem állandóan kockán volt minden vagyonom, gyermekeim jövője, minden. Most tudom, hogy semmim sincs, és mégis biztosítva vagyok, amíg élek és a családom is.

Dolgozni tudok is, szeretek is, tudok hasznára lenni az emberiségnek, hát az is gondoskodik rólam.

Úgy is van. Már elviselhetetlen volt az az őrült hajsza, amelyben az emberiség élt. ...
A kommunizmus, amelytől a naiv képzelőerők azért féltek, mert a falanszter tömlöcét látták benne, meg fogja hozni az individuum valódi kivirágzásának nagyszerű korszakát.

Magyarországon nemcsak nem hal éhen senki, hanem kezdődik az igazi, boldog, emberi élet."

Kun Béláné így emlékezett a Hungáriába költözésükre:

„Az Astoria Szállónál alkalmasabb helyet kellett keresni, ahol az irodák, a népbiztosok és általában a vezetők egy épületben lehetnek, és a fontosabb személyek lehetőleg egy emeleten is lakhatnak, közel egymáshoz, hogy bármikor találkozhassanak. Ezért költöztünk át a Hungária Szállóba, amely az Astoriánál több szempontból alkalmasabbnak látszott.

Mi kétszobás lakást kaptunk a második emeleten. …Két másik szobát Kun Béla irodának rendezett be. A négy szoba összefüggően sorakozott egymás mellett."

(1.) Kun Béla Hungária szállóbeli irodája mellett még számos hivatalt és rezidenciát fenntartott magának.

(2.) Az Országházban, amelyet egyszerű irodaházzá fokoztak le, külügyi népbiztosként reprezentált külön irodával.

(3.) Mint a kormányzat tényleges feje, házigazdaként lakta a Sándor-palotát, a miniszterelnöki rezidenciát.

(4.) Hadügyi népbiztosként a honvédelmi minisztériumban is rezerváltatott magának irodát.

(5.) Ugyanígy hivatali elhelyezés illette meg az Erzsébet körút 41. szám alatt, a párttitkárságon, mivel a pártvezetésben is első embernek számított.

(6.) Ezen kívül alkalmi iroda állt rendelkezésére az Andrássy úton lévő, éjjel-nappal nyitva tartó, konyhával is ellátott pártklubban.

1919. április 16. szerda

A népbiztosok eddig más-más elsőrangú szállodában laktak.

Akárcsak Kun Bélának és családjának, Szamuely Tibornak is az Astoriában utaltak ki megfelelő lakosztályt. Megparancsolta a szálloda igazgatóságának, hogy feleségét, Szilágyi Jolán festőnövendéket akadály nélkül engedjék fel a lakosztályba, amikor ő távol van. Személyi őrökről is gondoskodott. Ami a házasságot illeti, nem kötötték semmiféle formasághoz.

Maga az együttélés ténye minősítette férjnek és feleségnek az érdekelteket. Ilyen férj volt Szamuely Tibor. Ezen a napon történt élményükről a következőképpen emlékezett meg Szilágyi Jolán:

„Nem szerettem az Astoriát. A hallban, a feljáratnál a régi közönség, az újgazdagok mulatoztak cigányzene mellett. Az asztalok sorfala között kellett elvonulni, kíváncsi, mohó tekintetek között.

Április közepe felé riasztó hírek jöttek: a román imperialisták hadserege előrenyomult, átlépte a demarkációs vonalat. Éppen együtt indultunk a szobánkba. Éreztük-láttuk a kárörvendő, kaján szemek gunyoros tekintetét, az alig leplezett, ellenséges mosolyokat.

Tibort felismerték, halkan vihogtak. Valaki felkacagott. Tibor magához hívatta a szálloda vezetőjét: „Azonnal állítsák le a zenét” - parancsolta.
Néhány pillanat, - a zene elhallgatott. A megszeppent vendégek szedték az irhájukat. Ekkor megismertem a 'másik' Tibort.”

***

A románok általános támadása be nem vallott, de annál mélyebb félelemérzettel töltötte el a kormányzótanács tagjait.
Feltűnés nélkül, de gyors elhatározással úgy döntöttek, hogy a maguk és közvetlen családtagjaik biztonsága érdekében együtt fognak lakni a legszigorúbb biztonsági intézkedésekkel megszervezett fegyveres védelem alatt.
Ekkor és így vált Szovjetházzá a pesti Duna-part leghatalmasabb, legkényelmesebb szállodája, a Hotel Hungária.

Különálló monumentális épülettömbjét mind a négy oldalról ideális áttekinthetőséggel vigyázhatta az őrség, amelynek személyzete Cserny József különítményeseiből és a Szamuely mellett szolgáló Lenin-fiúkból állt. Időnként, ha szükségesnek látták az erősítést, a vidéki terrorcsoportok segítségét is igénybe vették, mint például a győri Gombos-különítményt.

Csak belépési igazolvánnyal lehetett beljebb jutni a portánál, és ilyen igazolványt csakis az állandó lakók kaphattak. A porta és a hall között volt még egy ellenőrző iroda, állandó éjjel-nappali szolgálattal. Titokzatos rendeltetésű katonai hivatal is települt az épületbe Hadsereg Összekötő Csoport elnevezéssel. Ez a csoport a gödöllői főhadiszállástól független, Kun Béla és a többi Moszkvából jött kommunista vezető külön vezérkara volt.

Látszólag csak a portán kívüli kapuőrség vigyázott a Szovjetházra, valójában egész sereg biztonsági ember őrizte, állandóan cirkálva a környező utcákban és a Duna arton. Egy részük civilben, más részük közönséges vörösőrnek öltözve. Épületen belül a pincétől a tetőteraszig, a kazánháztól a világítóudvarokig rendes őrszolgálatot teljesítettek a különítményesek.

Körletük nem volt az épületben, csak szolgálati helyiségeik és fegyverszobájuk. Bizalmas biztonsági teendőik ellátására a Mozdony utcai és a Teréz körúti különítményes laktanyából, illetve a közeli Zrínyi utcai főkapitányságról érkeztek.

1919. április 16. szerda

Délután 16 órakor megindult a keleti arcvonal teljes hosszán a román hadsereg általános támadása.

A frontvonal Máramaros térségétől le a Szamos-völgyén, Kalotaszegen, az Érchegységen át a Maros völgyéig húzódott sok száz kilométeres hosszúságban. Közvetlen hadműveleti célnak a Vyx-jegyzékben rögzített vonal elérését jelölte meg a román vezérkar, de a támadás lendületétől függően a Tisza-vonal elérését is lehetségesnek tartották.

Második etapként Budapest elfoglalását, a tanácskormány megdöntését akarták elérni a hadjárattal.

A hadügyi népbiztosság korábban elparancsolta az arcvonal középső részéről, vagyis a centrumból a Székely Hadosztályt, amelyet a vörösök megbízhatatlannak tartottak nyíltan vallott nemzeti elkötelezettségük miatt.

A Székely Hadosztály nagyszerűen kiépített állásokat adott át a csucsai-szorosban, a Sebes-Körös völgyében a 39-ik vörös dandárnak és az első nemzetközi vörös ezrednek.

Arra számított a hadügyi népbiztosság, hogy a vörös egységek szükség esetén utolsó csepp vérükig védelmezni fogják a román front legfontosabb szakaszát. Meg is kaptak ehhez minden lehetséges segítséget a budapesti hadvezetőségtől, de az elvárható helytállásnak éppen az ellenkezője történt.

A vörösök Szirénváraljától Csucsáig megnyitották a frontot a románok előtt. Egyetlen puskalövés nélkül elhagyták ideálisnak mondható állásaikat az elitnek vélt vöröscsapatok.

Mivel épp a centrumban törhettek előre ellenállás nélkül a románok, a szárnyaknak is vissza kellett vonulniuk az északi Szatmáron éppúgy, mint délen a Maros völgyében.

Alig indult meg tehát a románok általános támadása, néhány óra alatt kényelmes út nyílt előttük Nagyváradra, sőt azon túl a Nagyalföld Tiszáig terjedő országrésznyi térségeire.