gondola Fórum
Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció

Téma: Orbán Viktor vs. Tétényi Éva
cserkesz
2011. május 01. 14:18 | Sorszám: 20
Ok.Igazad van.
No, megyek is, csak benéztem. Szép napot Neked!
cserkesz
2011. május 01. 14:15 | Sorszám: 18
Igen, Esztergomban élek.
A sajtó pedig annyira független, mint Trétényi Éva.:-)))
cserkesz
2011. május 01. 14:09 | Sorszám: 15
TRétényi nem hazaáruló, ahhoz pici. Esztergomot árulta csak el, illetve azokat a keresztény és egyéb elveket, amiket korábban hirdetett.

Az pedig, hogy "Orbán vagy Tétényi" egyszerűen nevetséges.


Téma: Meggyes Tamás nem bír magával!
cserkesz
2010. október 20. 10:12 | Sorszám: 157
Majdnem Dózsafalva

Esztergom furcsa város. Az benne a legfurcsább, hogy még van egyáltalán.

Hogy van, az nyilván múltjának, történelmének köszönhető. Mégiscsak ez Szent István városa.

Hogy majdnem nincs – nos, ennek oka ugyanez. Esztergom azért lett kipécézve, mert túl nagy a múltja, a történelme, s mégiscsak ez Szent István városa. Meg aztán, túlságosan „klerikális”, mondták évtizedekig, amikor az ilyen vád felért egy halálos ítélettel.

Trianont is Esztergom szenvedte meg leginkább. Esztergom és Balassagyarmat. A hirtelen határszélre került két büszke város. Aztán jöttek az ötvenes évek, és sokáig úgy tűnt, hogy Esztergom megszűnik. Az volt a terv ugyanis, hogy Dózsafalvára keresztelik. Nyilván azon megfontolásból, hogy a kínhalált halt parasztvezér neve rátelepedjen az „úri”, a „reakciós”, az „istenes” és „papos” Esztergomra.

Kit zavart, hogy Dózsa amúgy nemesember volt, lófő székely? S kit zavart, hogy leghűbb embere is Isten szolgája volt, a nevezetes Lőrinc pap?

Nem zavart ez senkit.

S félek, ma sem zavar sokakat.

Mert végül is Esztergom Esztergom maradt – s jöttek az elfeledett évtizedek, határszélre vetetten, lesajnálva. Esztergom Esztergom maradt, s úgy tekintettek rá, mint „úri huncutságra”, mint a dzsentri semmirekellőségre. S világra jött Esztergom körül az ország legvörösebb megyéje. Az elfeledett Esztergom s körülötte a legvörösebb megye: ez a paradoxon vezet át bennünket a jelenbe.

A jelen pedig sok szempontból elkeserítő.

A jelen az önzés, a tudathasadás és a szétszabdaltság. Ilyen az ország is, persze, de itt valahogy még inkább összesűrűsödött mindez.

A jelen elevenen kitapintható abból a mondásból, amelyet egy helybélitől hallottam: „Esztergomban azért nem szeretkeznek az emberek, mert félnek, hogy a másiknak is jó lesz…”

Hát így, hát ez.

Itt, Esztergomban, Dózsa György lófő székely nemesember és Lőrinc pap is egymás torkának esett már, s a kushadók, az ostobák, a tehetetlenek, a helyezkedők, az önzők, a kalandorok és a hülyék, a súlyos bűnözők és a pitiáner bűnözők, a maffiózók és a gazemberek csak vigyorognak, nyálukat folyatják, részt vesznek a „harcban”, és naponta felállítanak valahol egy tüzes trónust, hátha ráültethetnek valakit. Egy éppen arra járót…

Igen-igen jó hasonlat ez, ha már a vörösök Dózsafalvát akartak csinálni Esztergomból, s ha már összehozták a királyi város köré a legvörösebb megyét – akkor maradjunk mi is ennél…

A tüzes trónusok ácsolói és a trónkövetelők így vagy úgy, de egy akolból valók. S valahogyan mindegyikük mögött felsejlik a régi jó pásztor, az MSZP vagy leánykori nevén az MSZMP. (Az az MSZMP, amely elhálta a nászéjszakát a mi rendszerváltásunkkal, és reggelre ébredvén már mint MSZP nézett bele asszonyosan a jövő tükrébe.)

Nézzük a helyi vállalkozókat.

Pikantériája az esztergomi gazdasági „elitnek”, hogy zöme a nagymarosi építkezésnél kezdte karrierjét, mint teherautó-sofőr. Nem tudom, érzik-e ebben a ionescui szimbólumot. Míg a rendszerváltás hajnalán tízezrek tüntettek a bős-nagymarosi gát ellen, addig az esztergomi gazdasági elit oda hordta a földet, s közben a kollektív emlékezet szerint – jó sok gázolajat lopott. Imigyen alapozták meg erejüket, majd együtt háltak a rendszerváltással, s most igazságot osztanak.

Az „igazságosztás” jó négyéves múltra tekint vissza Esztergomban. Vegyük kiindulópontként azt a gyalázatot, amikor Schleifer Miklós helyi vállalkozó megveri Meggyes Tamás polgármestert. A magyarázat szerint Schleifer Miklós vállalkozó azért veri meg a polgármestert – figyeljenek! Nem fogják elhinni! –, mert egy útfelújítás során, úgymond, rossz felé vitték az utat, s ezért a helyi néniknek nehéz megközelíteniük a kápolnát. És most kérem, képzeljék maguk elé Schleifer Miklós MSZP-s vállalkozót, akit annyira megvisel az idős asszonyok kápolnába járási gondja, hogy nekiesik a polgármesternek… Amúgy, csak hogy rögzítsük a tényeket: Schleifer nyolc hónapot kap felfüggesztve. S hogy egészen kerek legyen a történet: Schleifer ügyvédje a per során Haller Zoltán volt MSZP-s képviselő. Haller mentelmi jogát 52 rendbeli (!) bűncselekmény miatt 1997-ben a parlament felfüggeszti, és a képviselőt kiadja. Csak a rend kedvéért, részletezzük ezt az 52-t: 18 rendbeli sikkasztás, 16 rendbeli hűtlen kezelés, 18 rendbeli csődbűntett. Már-már, úgy tűnik, győz az igazság – ám valamilyen oknál fogva az 52 rendbeli bűncselekménnyel vádolt szocialista képviselő úr perének első tárgyalására tíz év múlva kerül sor. S tudják, tíz év alatt a dolgok jó része elévül, más részét eltüntetik – szóval Hallert végül felmentik.

Haller és Schleifer: történetünk első szép párosa…

De hogy ne vádoljanak bennünket elfogultsággal, a Meggyes elleni támadások másik nagy vezéralakja Kovács Géza vállalkozó.

Kovács Géza is hál egyet a rendszerváltással, s egészen a megyei MIÉP elnöki székéig röpíti a gyönyör. Apró szépséghiba az ő történetében, hogy azt megelőzően viszont III/3-as besúgó volt, miképpen erről ő maga számolt be annak idején, bár erre manapság nem emlékszik.

Kovács Géza vállalkozó, az egyszerűség kedvéért: piacos. Ebbéli minőségében támadja Meggyest, mégpedig azért, mert az önkormányzat megemelte a piaci helypénzt. Egészen pontosan az őstermelőkét nem emelte meg, csak az egyéb árusokét, s Kovács, pechjére, nem őstermelő. Így aztán, a városért érzett tettrekészsége kap vajszínű árnyalatot, s ez nem más, mint a legpitiánerebb önérdek.

Kovács Géza piacos akciózó és volt besúgó amúgy minden akcióját Láposi Elzával egyezteti.

No de kicsoda is Láposi Elza?

Ne, most ne a vezetéknéven töprengjenek. Ha ismerős, hát ismerős. Ámde Láposi Elza az a Láposi Elza, aki a 2006-os választások után kénytelen volt elhagyni az esztergomi képviselő-testületet, ahol addig MSZP-s képviselő volt. Nem választották meg. Ment hát Láposi, aki nem mellesleg Földes György élettársa. Földes György pedig az MSZP egyik legbefolyásosabb ideo­lógusa, s egyben jelentős pártpénzek felett diszponál. Ezzel a hátszéllel kerül Láposi Elza Esztergomból egyenesen a Népszava lapigazgatói székébe. S láss csudát! Manapság a Népszava nem tud úgy megjelenni, hogy ne legyen benne valami Meggyest lejárató írás. A Népszavánál arra esküdtek fel, hogy Meggyes Tamást tönkreteszik, bárhogyan is. Hazugsággal, rágalmakkal, a lehető leggusztustalanabb magánéleti lejárató akciókkal. Mindegy az, csak eredmény legyen. (S álljon itt egyetlen adalék a Népszavához: október 6-án, a nemzeti gyásznapon a Népszava volt Magyarország egyetlen napilapja, amely úgy tudott megjelenni, hogy egyetlen betű sincs benne az aradi 13-akról. Az „ez történt ma” című állandó rovatukban Thor Heyerdahl norvég tudósról emlékeznek meg! És nem mellesleg Hunvald Györgyöt mosdatják. Na, ez a Népszava…

De haladjunk tovább, sorjában.

A következő szimbolikus rémtörténet, amikor tavaly felgyújtják Meggyes házát. A tettes: Misznéder János.

S bár ennyire egyszerű lenne!

Mert azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy Misznéder, ez az ócska, pitiáner kis szarjankó egymaga találta ki a gyújtogatást. Ő csak a végrehajtó. S hogy ki a megbízó? Nos, erre nézvést mondanak ezt is, azt is… Beszélnek például potom tízmillió forintról, amit Misznéder kapott valakitől, hogy gyújtogasson. S hogy kitől? Szerintem hamarabb és egyértelműbben ki fog derülni, mintsem gondolnák…

Addig is, nézzük meg, kicsoda Horváth Mihály, a Meggyes elleni támadások másik vezéralakja. Horváth Mihály vállalkozó Meggyes kampányfőnöke volt. S abban reménykedett, hogy ha Meggyest megválasztják, ő zsíros üzletekhez jut.

Nem jutott.

Csak két példa: Horváth vett egy lakást az esztergomi főtéren, 12 millióért. Felújította úgy nagyjából húszmillióért. Bekopogtatott a polgármesteri hivatalba, hogy a város vásárolja vissza tőle a lakást hetvenmillióért (70!). Elutasították. Mérges lett, de még maradt. De miután nem lett az övé nevetséges áron az ipari park kereskedelmi övezete, végképp feldühödött. S dühében az amúgy milliárdossá lett vállalkozó felfedezte magában a városáért aggódó patriótát, s a Meggyes elleni hajtóvadászat egyik főkolomposa lett.

Mert itt, Esztergomban, ez a helyzet, ez a rögvalóság: egyéni érdekeikben megsértett senkiházik úgy állnak bosszút, hogy városvédő álarcban nekiesnek a polgármesternek.

Talán nem fognak meglepődni, ha ugyanez látható a következő nagy érdekcsoport tevékenysége mögött is.

Történt, az önkormányzat építési tilalmat rendelt el a város egyik területén, 180 méteres magasság felett. És éppen ezen a területen van néhány telke Cserép János informatikusnak! Cserép János informatikus pedig úgy gondolta, ha már a város egyik legszebb helyén van néhány telke, akkor ő abból jól meg fog gazdagodni. Ám közbejött az a fránya építési tilalom. S láss csudát! Cserép János informatikusban feltámadt a rendíthetetlen patrióta, és nyomban létre is hozta a SZERETGOM nevű portált, amely azóta a Meggyes elleni gyűlölethadjárat első számú médiuma. S nyilván az is meglepi önöket, hogy a SZERETGOM-ot Horváth Mihály finanszírozza. Ki más… Újságírója pedig… Na, ezt inkább így: „újságírója” pedig Bejó Gábor. Bejó Gábor az a fajta kis médiamocsok, akit Amerikában, mondjuk, Robert De Niro szarrá szokott verni ködös éjszakákon. Egy minden gátlás és morális megfontolás nélküli suttyó, aki egyebek mellett Kui Rózsa (Meggyes válófélben lévő felesége) lakásán egyeztet az asszonykával, valamint MSZP-s és MDF-es politikusokkal (!), mi is legyen a következő lépés a polgármester lejáratásában. (Ha nagyon akarják, majd meghallgathatják a felvételeket. Döbbenetesek!)

A sor végén pedig említsük még meg szegény hülye Endrédi Józsefet, egy megőrült vállalkozót, aki létrehozta Civil Kurázsi című „lapját”. Tevékenységének eddigi mérlege: öt hónap fogház rágalmazásért…

Hát így, hát ez. Ez a csapat állt össze, hogy „megmentse” Esztergomot, a majdnem Dózsafalvát, s tönkretegye Meggyes Tamást.

Kiegészítésül annyit még, hogy Meggyes nincs egyedül. Ott van még Páva Zsolt vagy éppen Mádly Zsolt és a többi fideszes városvezető. Mert ezeknek már tényleg nincs más választásuk. Lassan valóban össze tudnak állítani egy MSZP-s börtönválogatottat, s hamarosan eltakarodnak. Hogy Arany Jánost idézzem: az anyjuk keservébe. Ennyi maradt tehát. Hazudozni, rágalmazni, ellehetetleníteni közülünk is mindenkit, bárkit, minél többeket. S a módszerek nem fontosak. Sőt! Bármi megengedett!

Aztán, ha az űzött vad nem bírja tovább, ha feladja, ha összeroppan, vagy ha kiáll mögüle a pártja: tiszta haszon.

Ezt tessék mérlegelni, megfontolni. S kéretik gondolkodni. A gondolkodás luxusa még Dózsafalván sem tilos.

Bayer Zsolt


Téma: Kérés a moderátorhoz (7)
cserkesz
2010. április 06. 08:13 | Sorszám: 3344
Korrekt?? Miért használsz szavakat, amiket nem értesz?

A kis tetű, konkrét hsz-re, címzetten, egyes szám első személyre küldte a legocsmányabb sértést.
Aztán val’szeg szólt neki valaki, hogy kérj elnézést vazze, mert kizárnak vazze.
Másfél óra múlva elrebegett egy elnézést, úgy általában. Nem nekem, hanem a társaságnak, mert, jaj Istenem, picit illetlenül viselkedett. Közben röhögve, hogy milyen ügyesen kivágta magát.
Nem válaszoltam rá, mert nem nekem szólt, mert olyan volt, mint a rosszarcú, sunyi kis tolvaj hazudozása a büntetés előtt.

A különbséget még a te „elfogulatlan” magasan művelt és mélyen keresztény agyad is felfogja talán.
Mellesleg, abba pofázz bele, amihez közöd van. Na ez az egyes szám első személy.


Téma: Bottal se piszkáld !
cserkesz
2010. április 05. 12:56 | Sorszám: 995
Belépésem után (a Gondolára) két hosszú hsz-t írtam Orbán Viktorról. Csak szép és jó dolgokat. Mert olyanok történtek akkoriban. Persze azt olvasol, amit akarsz.

Az a mocskolódás, ami itt folyik, ha ez a "hozzánk", akkor tényleg nem tartozunk egy bandába.


Téma: CSAK A FIDESZ!
cserkesz
2010. április 05. 12:43 | Sorszám: 64
Bocs'! Nem töltök itt (a Gondolán) sok időt, azt hittem, még külföldön élsz.

Azért azt hidd el nekem, hogy vannak mozgások, folyamatok, amiknek nem örülök. Függetlenül attól, hogy egyenlőre a szavazat egyet ide, egyet oda álláspontján vagyok.


Téma: Bottal se piszkáld !
cserkesz
2010. április 05. 12:28 | Sorszám: 987
Milyen rendes kis, elnéző vélemény. Mintha az mszp-t hallanám: a mi gazemberünk nem akkora gazember.....
És felmerül a kérdés: ezekhez kívánok tartozni???

Téma: CSAK A FIDESZ!
cserkesz
2010. április 05. 12:22 | Sorszám: 61
A vizilabda nem csoda. Sok-sok év kemény, összetett munka eredménye. De Te ezt jobban tudod nálam.

A csoda az lenne, amit a tömeg vár, ha 1-2 év alatt lényeges változást érezzen a saját (anyagi) életében. Na ezért fog a Fidesz ellen fordulni pár év alatt. Mert csodák nincsenek.

Mint, ahogy csoda lenne, ha az egy táborban levők felháborodnának, ha egy szarember megsért egy másikat. Akinek elvágnám a torkát, ha szemtől szemben tenné. A csoda az lenne, ha a fideszesek különbek lennének. Nem élsz itthon, nem tudod, milyen folyamatok zajlanak már most.


Téma: Kérés a moderátorhoz (7)
cserkesz
2010. április 05. 11:17 | Sorszám: 3336
Kedves Moderátor! Soha, sehol nem szoktam bemószerolni senkit sem. De van egy határ. És két lehetőség. Vagy eltakarítod ezt...... vagy hasonló stílusban üldözöm mindenhol.

"Fluctuat
Válasz | 2010. április 05. 11:07 | Sorszám: 53

a jó k aniad

húzzál el"


Téma: CSAK A FIDESZ!
cserkesz
2010. április 05. 11:13 | Sorszám: 55
Örülök, hogy bemutatkoztál, mint a Gondola "szellemiségét" képviselő intelligens úriember. Tán csak nem a Fidesz oszlopos tagja vagy, ellentétben a "csürhe" jobbikosokkal?

Téma: MEGLESZ A KÉTHARMAD?
cserkesz
2010. április 05. 11:08 | Sorszám: 622
Tudom.
Csak jó néha kekeckedni.:-)))

Téma: CSAK A FIDESZ!
cserkesz
2010. április 05. 11:05 | Sorszám: 52
Labdarugó VB, 1954. Egy ország várta a győzelmet, és egy ország döbbent meg az eredményen.

Csak azért, hozom fel ezt a példát, mert Orbán Viktornak (is) ez a kedvenc sportja. Félek, hogy hasonló helyzetbe kerül a Fidesz és mi is. Ha nem április 25-én, akkor később, a következő 4 év alatt. Csodákat vár az ország.
Pedig azok nincsenek.


Téma: MEGLESZ A KÉTHARMAD?
cserkesz
2010. április 05. 10:58 | Sorszám: 618
Látom, Király B. Izabella már kikerült a névsorból.
László atya pedig elhunyt már szegény.

Javaslom helyette prof. Papp Lajost!!


Téma: BOTRÁNY!!!
cserkesz
2010. április 01. 14:18 | Sorszám: 49
Megszűnik a Mónika-show????? Ez már a vég, kezdete.

A mocskos Fidesz begyűrűzött. És most akkor hol fogok látni olyan embereket, akiknek több a füle, mint a foga?:-)))


Téma: "És lészen csillagfordulás megint...."
cserkesz
2010. április 01. 13:50 | Sorszám: 11
"Kizárt a párt" címmel jelent meg Lengyel László könyve erről az esetről.

Téma: Minden napra egy címlapbotrány a Fideszről
cserkesz
2010. április 01. 11:49 | Sorszám: 263
Valamikor, az EP választások előtt jöttem a Gondolára. Általános vélemény volt, hogy a Jobbik kb. 200 ezer szavazatot kap majd. Mondom, gyanútlanul, hogy ennél jóval többet várok, a környezetemből vett vélemények alapján.

Mindjárt szólt egy elkötelezett fideszes, hogy ne válaszoljatok ennek az indexes csürhének. Nos, lett, ami lett, az EP választás eredménye.:-))

Azóta a csürhe, meg a jobbant kifejezés általános lett. Csak úgy, csípőből. Szinte a régi MNO-n érzem magam. Ahol a szoci és libsi fórumozók használták a fideszesekre.
Hiába, a beszédkultúra nem sokat fejlődött.:-)))


Téma: "És lészen csillagfordulás megint...."
cserkesz
2010. április 01. 11:37 | Sorszám: 6
Ez az a Bíró Zoltán, akit Lengyel Lászlóval és társaival "kizárt a párt"?

A baj csak az, hogy mindenki beszél, beszél, ...
Nem hiszem, hogy a Fidesz kormány majd lépni mer, és marad a hiányérzet, a méreg. Ráadásul ők továbbra is bűntetlenül szidhatnak bennünket rasszistának, nacionalistának, antiszemitának, meg amit csak akarnak.:-(((


Téma: Elszámoltatás
cserkesz
2010. április 01. 11:26 | Sorszám: 1219
Elszámoltatás?? A kezembe akadt egy régi írás.

"Bolond világban élünk. Itt diák lövöldöz társaira és tanáraira. Ott holland férfi éveken keresztül zárja el pincébe és erőszakolja meg lányait. Amott labdarugó szurkolók verik véresre egymást. Kaposvárott társai verik agyon és dobják vízbe a 16 éves fiút. Sárváron aberrált férfiak buknak le, akik éveken át fajtalankodtak kisfiúkkal. Máshol cigányok gyilkolnak és cigányokat gyilkolnak.
Mint, ha nem lett volna elég bajunk a diktatúrák idején, ma egymás ellen fordul, drasztikus eszközökkel az átlagember is.
1989.június 16-án, Nagy Imre újratemetésén jutott eszembe, hogy mennyei gyász, keserűség, bánat lehet mindnyájunkban. Ha egy békés tömegben feldobsz egy teniszlabdát, akárkire esik is, vagy vele, vagy családjával biztosan történt valami a 20.században, valami megbocsáthatatlan. Mikor lesz már, amikor a „szellem napvilága ragyog be minden ház ablakán” félelem nélkül?

Ma sem hihetünk a nyugodt, emberhez méltó élet biztonságában. A 2006.október 23-i, barbár rendőri tömegoszlatás csak egy eset.
Eszeveszett kormányunk környékéről embertelen ötletek kerültek elő. Pl. lehessen (pornó) képeket, filmet készíteni gyermekekről bizonyos kor után, ha a gyerek beleegyezik. Vagy engedélyezzék a lányok meddővé operálását. Utoljára Horváth Ágnes fenyegette meg a gyermekorvosokat és a gyermekkórházakat. Mind, mind a gyermekek, a jövőnk elleni gazemberség. Miközben milliárdokat csalnak-lopnak el tőlünk.
El ne szakadjon egyszer a cérna, amikor a magánember (tömegesen) megtorolja a rajta esett, vagy vélt igazságtalanságot. Lehet, hogy nem azon, aki a bűnös, hanem aki éppen rossz helyen van, rossz időben. Ebben a cél nélküli, ideges, agresszív társadalomban bármi elképzelhető.

Eszembe jutott egy régi történet. 1975-ig Somogyországban éltem, annak is a túlsó felén.
Gyakran jártam Budapestre vizsgázni és ilyenkor általában, mert kocsim nem volt, éjszakai vonattal utaztam haza. Szerettem vonatozni. Beültem a büfékocsiba és egy kávé, vagy sör mellett, néztem az „éjszakai” embereket, hallgattam beszélgetéseiket, és többször én is bekapcsolódtam. Az a másfél óra gyorsan elrepült.
Egyik alkalommal egy idős férfi mellé hozott a sors. Csak hárman voltunk a pultnál, beszélgettünk a politikáról. Soha nem titkoltam, hogy mi a véleményem a szocialista rendszerről. Most sem. Később bementem egy fülkébe és meglepődve vettem tudomásul, hogy a férfi utánam jött. Udvarias, normális ember volt. Ki tudja, miért, elbeszélte élete történetének egy részét.
„Budapesten éltünk a háború után. Mi is, házunk is épségben maradt. Katonatiszt voltam, de semmi bűnt nem követtem el, s ezt az un. igazoló bizottság is megállapította. Mégis, egy hajnalban dörömböltek az ajtón és egy órát kaptunk a csomagolásra. Feleségem és 15 éves lányom megrémült, de én próbáltam nyugtatni őket, hogy túléltük a háborút, a bombázásokat, túléljük a kitelepítést is.
Az Alföldre vittek és egy gazdaságban kellett dolgoznunk. A körülményekről nem beszélek, mert nem érdekes. A férfiak zsákoltak, szántottak, nehezebb fizikai munkát, a nők szintén a földeken, de könnyebb munkát végeztek. Közülük párat, esetenként takarítani kísértek az irodákba, raktárakba. Feleségem panaszkodott, hogy az egyik őr durván viccelődik a lányommal és egyre gátlástalanabbul viselkedik. Rettenetesen feldühödtem, de mást nem tehettem, mint egy pillanatban, amikor nem volt közel más, megfenyegettem: Velem történhet bármi, de, ha a gyermekemet bántod, megöllek.
Nem kellet volna mondanom, de az is lehet, hogy mindegy volt. Pár nap múlva az én gyönyörű lányom zokogva jött vissza a munkából. Az őr takaritni vitte a raktárba és ott megerőszakolta. Irtózatos fájdalmamban, nem tudtam, mit tegyek. Ha kinyírom, kivégeznek és a családommal Isten tudja, hogy mi történik. Lelkileg, fizikailag összetörve vegetáltunk, de valahogy túléltük. Azután vége lett a kitelepítésnek. Semmink sem maradt, de egy ismerős ajánlotta, hogy elintézi, a dunapentelei építkezésen szerez munkát. Oda mentünk és megpróbáltunk élni, ahogy lehet.
És akkor jött 1956. Felmentem Pestre, fegyvert szereztem, de engem nem érdekelt a forradalom. Elszámolni valóm volt magammal, és az Úristen helyett, aki hagyta, hogy ez történjen velünk. Nevét, címét tudtam annak az őrnek és megkerestem…….”

Csend lett, a rekedt, szaggatott történet nem folytatódott. A férfi szedelőzködni kezdett. Kaposvár következett, leszállt. De előtte még visszanézett rám. Talán szemrehányást, vagy feloldozást várt, de nem tudtam megszólalni.
Felálltam, kezet nyújtottam neki, megszorította a kezemet és kilépett a fülke ajtaján."


Téma: "És lészen csillagfordulás megint...."
cserkesz
2010. április 01. 10:44 | Sorszám: 4
Üdvözöllek, viszont!!

Attól félek, hogy csak minimális változás következik. S ennek sok oka van.
Túl sokat vár a nemzeti sorskérdések iránt fogékony ember az új kormánytól. Sok volt már, hosszú volt a sötétség.
De 2 - 3 év múlva fenyeget a veszély, hogy kijelentsék: nem ezt vártam, megint csalódnom kellett.
És, akkor mi lesz?

cserkesz
2010. március 31. 15:55 | Sorszám: 1
Vajon szükséges-e a kommunisták bűneit feltárni, bemutatni a következő korosztályoknak. Legalább megnevezni a bűnösöket, elrettentésül, tanulságul, hogy mivé zülleszthet a politika egy társadalmat, „hisz az ember az állatok alja”.
Vagy hagyjuk a 45-ben megerőszakoltakat, az 50-52-ben üldözötteket, az 56-ben legyilkoltakat, a forradalom után (is) Szovjetunióba hurcoltakat, a módszerváltásig megkülönböztetetteket, az elüldözött szakembereket, az 1963-ig megbélyegzett gyerekeket, az elrabolt vagyonokat? Oldják meg magukban a testi, lelki, anyagi gondjaikat, csak ne szövegeljenek, ne hangoskodjanak?
Miközben a Parlamentben ellenforradalomnak merik nevezni szabadságharcunkat. És ránk szólhatnak a bűnösök, hogy most már aztán ne kommunistázzunk.
Elmaradt az igazságtétel és a nagyapák, apák sérelmeit dühös fiaiak viszik tovább. Addig nincs megnyugvás, amíg tisztességesen le nem zárjuk a múltat. Addig, időről-időre radikális fiatalok lépnek őseik nyomába és követelik az igazságot. Talán sokan nem is tudják a konkrét eseteket, a valós számokat, az áldozatok korát, nemét, vallását….. Csak azt tudják, hogy becsülettel élő és dolgozó rokonaikat, ismerőseiket galád igazságtalanság érte a kommunisták részéről és, akik ma is szegények, szavuk sem tudják felemelni. És látják, hogy az ávó-s nagypapa, volt téeszelnök fia elprivatizált, amit csak lehet és mai is megbecsült, befolyásos, tekintélyes ember, minden köztudott galádság ellenére.
Mindenki tud a környezetéből számos példát mondani. Csak az a kérdés, hogy mi legyen.
Kapirgáljuk meg csak az elmúlt 8 évet, vagy legyen elszámoltatás a sorsforduló idejétől.

Tanuljunk a zsidóktól, vagy puha gerinccel éljünk tovább, várva arra, hogy valaki, egyszer elhozza nekünk a megnyugvást. Az új kormány sokat tehet a zaklatott társadalom, legalább lelki, szellemi egyensúlyáért. Kérdés, hogy akar-e.

Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Most, a következő „csillagfordulás” idején.

cserkesz
2010. március 31. 15:54 | Sorszám: 0
„És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.” ????

Széchenyi Kinga: Megbélyegzettek
„Mi történt kitelepítések és egyéb meghurcolások még elő irányítóival, végrehajtóival a rendszerváltozás után?
Ha egyetlen szóval válaszolok a kérdésre, akkor az igazságnak megfelelően azt kell mondanom, hogy semmi. A rendszerváltozás után nem volt semmilyen számonkérés, semmiféle elszámolás, a bűnök hivatalos megnevezése, nem, távolították el állásukból a még pozícióban levő tetteseket, nem szabtak határt annak, hogy legalább egy ideig, vagy akár végleg ne kerülhessenek fontos, magasrangú, felelős állásokba. Vagyonukhoz, amelyet korábban kétes körülmények között szereztek, magasabb nyugdíjukhoz nem nyúlt senki.
Mindez következett a rendszerváltás békés voltából, a Nyugat akkori elvárásaiból és a kommunista rendszerekkel szemben mutatott elnéző voltából. Következett abból is, hogy a társadalom nagy része és a rendszerváltó politikusok sem akartak újabb félelemmel teli időszakot, meg akarták szakítani a leszámolások időszakait, annak ellenére, hogy sokan tudtak a diktatúra intézményesített terrorjáról. Ugyanúgy, mint más életbevágó problémák esetében, ebben a vonatkozásban sem volt igazi társadalmi vita, fel sem vetődött megegyezés a teendőkről, és tisztázó, az áldozatok, elszenvedők szempontjából oly fontos, lelki gyógyulást eredményező megbeszélésekről sem. Így elmondható, hogy az igazságtevés elmaradt, a tettesek következmények nélkül élhetnek tovább. Ennek hatásait, főként negatív erkölcsi hatását, sokáig fogja a társadalom érezni.

A csend (a bűnökről) valójában a hatalom megszerzéséért, megtartásáért foggal-körömmel harcoló régi rezsim vezetőinek és követőinek az érdeke. Ma már az is megállapítható, hogy a rendszerváltás előnyeit, például a privatizációt épp az előző rendszer egyes vezetői és annak fiatal káderei használták és használják ki máig is jól kiépített kapcsolatrendszerük segítségével.”

„Hát miféle szerzet vagyok,
hogy fölkelek, élek, vagyok,
ágyat vetek, ajtót nyitok,
nem értem, miért nem ordítok?”
/Zelk Zoltán/


Téma: ECHO TV
cserkesz
2010. március 24. 16:39 | Sorszám: 114
A Magyar Hírlap a Vona erkölcseit mocskoló szöveg, Bayer pedig a folyamatos káromkodása miatt lement egy bizonyos szint alá.
Ha egyébként egy intelligens ember, akkor különösen elítélendő.

Téma: Orbán kb. egymaga kétharmadot kapna
cserkesz
2010. március 24. 16:34 | Sorszám: 8
Kedves vagy. Csak nem szeretnék úgy járni, mint a kiváló Vitányi Iván, hogy elalszom, a már nem is tudom, mi közben.:-)))

Téma: Az MSZP végnapjai
cserkesz
2010. március 24. 16:29 | Sorszám: 3101
Ez is egy ravasz kérdés! Előre vetít némi változást.:-))

Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
cserkesz
2010. március 24. 16:26 | Sorszám: 739
Tudom, hogy ismétlés a tudás micsodája.
Mi a francot gyakoroltak?

Téma: Az MSZP végnapjai
cserkesz
2010. március 24. 16:24 | Sorszám: 3099
Hány éves vagy vitéz, hogy még hiszel a mesékben?
Már, ami a tényleges elszámoltatást illeti.

Téma: Orbán kb. egymaga kétharmadot kapna
cserkesz
2010. március 24. 16:21 | Sorszám: 6
Azt már nem érem meg, de Neked sok jót kívánok.:-))

Téma: Az MSZP végnapjai
cserkesz
2010. március 24. 16:19 | Sorszám: 3097
Tökéletesen egyetértek Veled.
Gyurcsány, miután megízlelte ("imádtam") a hatalmat, nem fog félreállni. Mszp-vel, vagy anélkül, 2014-ben ismét találkozunk vele.

Téma: Orbán kb. egymaga kétharmadot kapna
cserkesz
2010. március 24. 16:13 | Sorszám: 3
Ez tény, mert szerintem is az, jó is, meg rossz is a Fidesz számára.
Isten ne adja, hogy valami történjen Orbán Viktorra!!!!
Mert van Ő, és utána egy nagy szünet.

Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
cserkesz
2010. március 24. 16:05 | Sorszám: 732
Versenyezni nem is kell, az életkor nem érdem, hanem állapot.:-))
Egy másik topicban talán majd találkozunk és megbeszéljük.

Jogos, hogy itt a két repülőről beszélgessünk. Amíg nem jön másik, esetleg (most rossz leszek) palesztin, baráti látogatásra.

cserkesz
2010. március 24. 15:59 | Sorszám: 729
Igazad van!!!

Még mindig nem kaptunk választ arra, hogy mit keresett az a két izraeli gép nálunk.
Miért, miért jöttek ide???

cserkesz
2010. március 24. 15:56 | Sorszám: 727
Az nincs veszélyben, 2014-ben. Ha csak a Fidesz nem lesz jobb annál, mint amit gondolok.

Téma: ITT A LÉ
cserkesz
2010. március 24. 15:54 | Sorszám: 122
"Ez így, ebben a formában nem igaz" ha jól idéztem a kabarét.
Ellenberger elképzelhetőnek tartanék egy olyan megoldást, hogy a dombot betaszajtják a gödörbe és akkor se alagút, se viadukt. Persze akkor nem kell kivilágítani és karbantartani a most megépült építményeket. És akkor megint csak nő a munkanélküliség.:-)

Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
cserkesz
2010. március 24. 15:44 | Sorszám: 723
Glens kolléga::-))
Sokan (a bizottságban részt vevők) beszóltak repülőgép ügyben. Ki így, ki úgy. Nem akarom részletezni, hogy mekkora hazugságokat és marhaságokat (is) mondtak. Ezek közül persze csak Morvai érdekes, azért, mert....
Az idős emberekkel az a baj, (már írtam) hogy sok dologra emlékeznek. Kb. 1988-tól kezdve figyelem a történéseket komolyabban. Tudnék mesélni, de nem teszem, mert nem akarok "visszabeszélni" ebben a színvonaltalan vitában.

Csak szomorúan észlelem, hogy, miután megéltem egy másik fórumon a 2002-es, 2006-os választást, a 2004-es káp-s szavazást, egymásnak esik a két tábor ismét. Akkor a maszoposok a fideszesekkel, most a fideszesek a jobbikosokkal. A műsor, a duma hasonló.

Úgy látszik, hogy mindig a rossz oldalra álltam. Akkor Fidesz, most az egyet ide, egyet oda szavazatnál tartok.:-)))

cserkesz
2010. március 24. 10:17 | Sorszám: 692
"Nem lehet Magyarországra katonai légijárművet beléptetni, hogy ha a magyar titkosszolgálatok, az illetékes titkosszolgálat ehhez nem járul hozzá. Az izraeli gépek belépése kapcsán a titkosszolgálatok hozzájárulása hiányzott, ezért magyar légtérbe való belépésük nem törvényes módon történt. A törvényeket megszegve kerültek Magyarországra és hajtottak végre a mai napig ismeretlen berepülést" - mondta Lázár János.

Kedves nemszadista lelkületű fórumtársam. Ugyanarról az ülésről nyilatkozta Lázár a fentieket, ahol Morvai megkérdezte, hogy a kölcsönösség jegyében magyar gépek mikor mennek Izraelbe. És nincs ezzel semmi baj.

A baj ott van, hogy még egy ilyen esetben is, elvakult Jobbik ellenességed miatt, Morvaival foglalkozol.
Lassan odáig fajultok, hogy Jobbik-Izrael, Jobbik-román, Jobbik-szlovák, stb. ügyekben a Jobbik ellen foglaltok állást. Az ellenfél mellett.

cserkesz
2010. március 23. 20:01 | Sorszám: 650
Bizonyára sok igazságod van (a Zengőre emlékszem) abban, hogy ezen a tereptárgyon lenne a legjobb helye a radarnak. Katonailag.

De, hát ilyen a demokrácia. Néha. Máskor nem ilyen.
(Én északon élek, a szlovákok mellett. Már csak a fenyegetettség szempontjából.:-))) )


Téma: A Nagycsaládosok képeivel kampányol a Jobbik
cserkesz
2010. március 23. 19:53 | Sorszám: 38
Nincs ezen kimagyarázni való semmi sem. A srác hülye volt, (nesze neked keresztényi nevelés, esti imádkozás)ki kellett rúgni, ha nem lép vissza önként.

Most, hogy a Jobbik felduzzadt, még lesznek meglepetések ezután is. A Fidesznél is, hidd el.
Sok lány és fiú készül az új köz-szférába, persze elhivatottságból.:-))


Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
cserkesz
2010. március 23. 19:45 | Sorszám: 647
Ravasz kérdés, de a radar az egy dolog, a tubesi radar pedig egy másik. Egy nagyváros közvetlen közelében.
Nem igaz, hogy nincs egy domb, ahol nem sűrű a lakosság.

Az pedig ismerd el, hogy nem mi (tamtam verők) tettük jelentéktelenné a magyar honvédelmet.:-))


Téma: ITT A LÉ
cserkesz
2010. március 23. 19:37 | Sorszám: 117
Remélem, (csak halkan és titokban)hogy a Fidesz kormányzása idején tényleg megszabadulunk tőlük és a hasonló "barátainktól".

Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
cserkesz
2010. március 23. 19:22 | Sorszám: 639
Morvai szövegel és túlzásokba megy bele. Ez a dolga, hogy mindenki értse.

Közben megy a Lázár vezette vizsgálóbizottságban a halandzsa. Meg itt is.
Arra azonban még nem kaptunk (nem is kapunk) választ, hogy miért. Miért jöttek ide? Miért???


Téma: ITT A LÉ
cserkesz
2010. március 23. 19:19 | Sorszám: 115
Rossz nyelvek szerint a Strabag-nak nem volt még ehhez hasonló referencia munkája.
Most már lett!!!

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
cserkesz
2010. március 22. 19:42 | Sorszám: 3088
Minden cégvezetés váltásnál, vagy kormányváltásnál el kell végezni bizonyos teendőket. 1.helyzetfelmérés, 2.elemzés.
Senki sem tudja, hogy a költségvetéshez tartozóknak mekkora belföldi és külföldi kötelezettségei vannak.
S amikor "immár kész a leltár" akkor jöhet 3.döntés, 4.utasítás, 5. végrehajtás, 6.ellenőrzés.

Az átmeneti időszakban pedig el fognak lopni mindent, még a golyóstollakat is, mert arra számítanak, hogy nem 4 év, hanem legalább 8 év karantén következik.

Senkit sem irigylek, aki ebben a hatalmas munkában szívvel-lélekkel részt vesz. Abban azonban biztos vagyok, hogy a Fidesznek kötelessége és érdeke lesz: a nyilvánosság elé tárni a ténylegesen átvett helyzetet. Ellenkező esetben minden szemétséget, bajt, problémát rajta vernek le a választók.


Téma: Választási esélyek
cserkesz
2010. március 22. 19:24 | Sorszám: 90
Választási esélyek???

Fogggalmam sincs a százalékokról. Tippelni sem merek, mert kiröhögtetem magam.
Van vagy 35-40 % pógár, aki nem nyilatkozik.
Az már csak érdekesség, hogy (ha jól emlékszem) a télen mutattak be egy felmérést, ahol a megkérdezettek 17 %-a úgy tudta, hogy a Fidesz van kormányon.

Akármi is lehet. Majd meglátjátok.:-))


Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
cserkesz
2010. március 22. 19:16 | Sorszám: 509
Belenéztem a Hírtv Csintalan féle beszélgetős műsorába.
Egyik kedvenc, fideszes telefonálója beszélt és megemlítette neki, hogy az izraeli gépekkel kapcsolatban valami nem stimmel.
Sándorunk, aki a Fidesz komoly média-,és reklámarca, kijelentette, hogy ott minden rendben volt, s mivel a nő vitatkozni kezdett, kikapcsolták.
Csintalan még intelligencsen megjegyezte: "a kutya faszát."
(Nem hazudok, így történt.)

Na, én ekkor nyugodtam meg, hogy tényleg minden rendben volt. Mert a Sanyi csak-csak tudja.


Téma: Jobbik - a Második Erő
cserkesz
2010. március 22. 09:31 | Sorszám: 325
Találtam egy filmet. http://radicalpuzzle.blogspot.com/2010/03/jobbik-nemzedek-dokumentumfilm.html

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
cserkesz
2010. március 21. 20:34 | Sorszám: 3059
Szerintem maradj az első témánál.:-)))
cserkesz
2010. március 21. 20:29 | Sorszám: 3057
Na, ilyen beszélgetést nagyon szívesen olvasnék máskor is a Gondolán!!!!

Téma: Elszámoltatás
cserkesz
2010. március 21. 18:47 | Sorszám: 1133
Látom, az olvasás nem erősséged.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
cserkesz
2010. március 21. 10:06 | Sorszám: 3000
És Melocco M. és Jókai Anna, és még sokan mások.

Bonyolultabb a dolog annál, amit a Gondolán érzékelsz. Sok év telt el csalódásokkal és reményvesztéssel. Az átlagember nem nézi a makró indexeket és a korábbi példaképeket. Napi problémái vannak, dühös, ingerült és már nem vevő a szép szavakra. Ütni akar, belerúgni abba, akibe gondol.

Nézd meg, mennyire egymásnak esik (itt is)a két nemzeti párt. Vajon miért? Pedig...
Most néztem meg a Hírtv-n Tölgyessy Péter elemzését. Nem kedvelem az ürgét, de mondott egy érdekeset: "a Jobbik kiütötte az MSZP-t." És lehet, hogy bizonyos mértékig igaza van. Ebben.


Téma: Elszámoltatás
cserkesz
2010. március 20. 16:10 | Sorszám: 1125
Nem kedvelem a kínai politikusokat, de ők tudják, mit kell tenni a korrupt vezetőkkel. Már, aki nem tagja fő-brancsnak.:-))

Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
cserkesz
2010. március 20. 16:08 | Sorszám: 417
"A herceget megvédeni ? ,"

Ráadásul volt itt egy másik herceg is. Dán, svéd, vagy... ?
Ezek csak úgy mászkálnak le-föl, mint a zsidó gépek.:-))


Téma: Elszámoltatás
cserkesz
2010. március 20. 15:59 | Sorszám: 1122
Pedig, ha a Fidesz nem hajtja végre, amit a szavazók elszámoltatásnak képzelnek, akkor baj lesz. Mert a gazdaságban csodát nem tudnak tenni.
Sajnos nem vagyok optimista. Győz a Fidesz, és lészen örömujjongás, aztán jönnek a hétköznapok. És igen nagyon nem szeretném, ha 4 év múlva visszajönnének balról.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
cserkesz
2010. március 20. 15:22 | Sorszám: 2985
Egyértelműen a jobboldalt, azon belül a Fideszt támogatja.
Micsoda meglepetés?:-))))

Téma: Elszámoltatás
cserkesz
2010. március 20. 15:19 | Sorszám: 1118
„Mi a helyzet a felelősség, illetve az elszámoltatás kérdésével?
OV: Ami az elmúlt években a politikában történt, az nem maradhat következmények nélkül. Úgy nem lehet harcolni a bűnözés ellen, ha közben a kormány politikusai visszaélnek a hatalommal, a törvények fölé helyezik magukat. A törvénynek egyformán kell vonatkoznia mindenkire függetlenül attól, hogy a kisebbséghez vagy a többséghez tartozik, mi a foglalkozása és milyen beosztást tölt be. éppen. Ebből én sohasem fogok engedni. Aki valóban mélyreható változást, a felelősség tisztázását és a felelősök elszámoltatását akarja, semmiképpen ne vesztegesse a szavazatát a szélsőséges pártokra, mert ők bár hangoskodnak, elintézni semmit sem tudnak majd.”
Mondta Orbán Viktor a Fidesz Esztergom megyei választási reklámújságjában feltett kérdésre.
Eddig is kétségeim voltak az un. „elszámoltatás” kifejezés, szlogen konkrét megvalósításával kapcsolatban. Most sem lettem okosabb. Ez egy politikusi válasz, mondhatnám nesze semmi, fogd meg jól. Törvények eddig is voltak és jellemzően, nem véletlenül, az utóbbi időben derült fény sok visszaélésre. Pedig a visszaélések korábban is voltak, de nem volt hozzá megfelelő politikai fuvallat.
Ezért a régebbiek megúszták és vélhetően most sem kell elvinni a balhét. Leszámítva pár balekot.

A tömeg mást ért elszámoltatás alatt. Másban reménykedik.
Külföldi és belföldi elemzők szerint az állami és önkormányzati beruházások, megbízások környékén 25 %-nyi korrupciós pénzek mozogtak, magánemberek zsebébe. Máskülönben hogyan lehetséges az, hogy pl. 10 év jó beosztás és 1-1,5 milliós bruttó fizetés mellett valaki/k milliárdos vagyonokra tegyenek szert. Takarékoskodtak mi?? Na jó, legyen. Ha valaki nettó 7-9 százezer nettót visz haza, akkor, valószínűleg lazábban is költekezik. Mégis mennyit kell ahhoz havonta félretenni, hogy 100 milliós háza, 15 milliós kocsija és még jelentős bankbetétje is legyen? Meg az asszonynak és a gyerekeknek is.
Nem vagyok irigy egy Rubik Ernőre, Béres Józsefre és más tisztességes emberekre. De a közalkalmazotti, köztisztviselői vezetőket, országgyűlési képviselőket csak-csak elszámoltatnám. Adatok vannak az APEH-nál, csak össze kell vetni az ürge és családja vagyonával.

Ahogy Hofi mondta annak idején: „Na kulák, akarsz csasztuskát? Nem, inkább a börtön.”
Na elvtársam, akarsz elszámoltatást? Igazit.
A politikai felelősségre vonás megtörténik áprilisban, de az kevés.


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
cserkesz
2010. március 20. 14:29 | Sorszám: 2981
Ki
Ha Papp L. professzorról van szó...... Előadást tartott a napokban, Csíkszeredában és ottani barátom szerint a terem zsúfolásig megtelt a 2 órás előadás idejére.
Meg is érdemli az érdeklődést. Engem is Ő operált.
Be

Téma: Gyurcsány ma nagy napra ébredt!
cserkesz
2010. március 19. 18:19 | Sorszám: 149
Igen!! Szélsőséges a fidesz is, meg a jobbik is, csak a fidesz halkabban az.:-))
cserkesz
2010. március 19. 17:56 | Sorszám: 132
Na, megnéztem a műsort. Meg kell mondanom, hogy ennyi nyugdíjast, együtt még nem láttam.:-)))

Itt meg marakodnak a fideszesek, meg a jobbikosok, pedig megmondta Feltó, csak ők a demokraták, mindenki más a demokrácia ellensége.

Azért azt el kell ismerni, hogy biztosan megmelengette a sok nyugdíjas szívét, amikor azt mondta: szeretlek benneteket.
Orbán, vagy a Vona mé' nem mond ilyet nekem?:-)))


Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
cserkesz
2010. március 19. 15:48 | Sorszám: 303
Vagy Téged.:-)))
cserkesz
2010. március 19. 15:47 | Sorszám: 302
Szervusz bajtárs!:-))
cserkesz
2010. március 19. 15:42 | Sorszám: 298
"Ezek repülő lokátor állomások."

Nem kell olvasgatnom, mert nem kapok választ arra, hogy mi a büdös francot kerestek itt nálunk.

cserkesz
2010. március 19. 15:26 | Sorszám: 290
Ez mind marhaság – mondja II.Mercurius. Az lehet, mert Bajnai vizsgálatot indított, Szekeres, HM miniszter pedig semmiről sem tud.
Na jó, ideje lelepleznem magam. Még régen, amikor még a taszári reptéren kevés MÍG 15-ös, sok MÍG 19-es, MÍG 21-es volt, ott katonáskodtam. Fél év kiképzés után, másfél évet, mint híradós. 24 órás szolgálatba jártunk és nem volt olyan gép, amit a honvédség ne ellenőrzött volna. Legyen az katonai, vagy polgári. Ha ücsörögtünk kint cigizve, mindig volt valaki, aki felállt: megyek, jön a 10.20-as. Ez egy polgári gép volt. És jaj volt annak, aki elmulasztotta a lokátor állomások által leadott táviratot, ami a repülőgép géptípus, magasság, sebesség, légifolyosó, koordináták (folyamatosan változó koordináták) adatait tartalmazta.
A reptéren éjjel-nappal 2 db elfogó vadász állt, „járó motorral” arra az esetre, ha rendkívüli esemény keletkezne. További 4 -5 hajózó tartózkodott a pihenőben, készenlétben. Kiválóan kiképzett, különleges fizikai képességű katonák voltak. A másfél év alatt egyetlen baleset történt, itt a pilóta katapultált, de meghalt, mert a nagy magasságban eltört a plexi arcvédője és megfulladt.
Ezeket a különleges embereket nevezte Vasagusztáv „barátunk” csürhének.
Szocializmus ide, vagy oda, olyan különleges ellátást kaptak (mi is) a seregben, amit máshol elképzelni sem tudtak a 60-as évek közepén. Mert olyan tudás birtokában voltak, mint senki más.

Visszafogom magam a mesélésben. És tudom, hogy mindez régen volt. Marad a lényeg.
Olyan nincs, hogy engedély nélkül berepülnek az ország légterébe idegen gépek. Valahol, valaki megadta az engedélyt.
Az egy más kérdés, hogy felségjel nélkül jöttek, ami rendes országban legalább 2 db föld-levegő rakétát eredményez. A végén. (Most persze túlzásba estem.)
A következő kérdés, hogy polgári, vagy katonai gépek voltak, mert ez utóbbi esetben Szekerest máshol páros lábbal rúgják ki.
Ha felderítő gépek voltak, a nagykövet szerint, akkor polgárinak nem nevezhetők, és mi a büdös francot akartak, kerestek nálunk? Pláne rutinszerűen. Jó, tudom, hogy barátok vagyunk, már csaknem szövetségesek, de ez egyoldalú barátság, és azt ismerjük.

Ha antiszemita lennék, vagy Izrael ellenes, akkor eszembe jutna, hogy Iránba is berepültek lebombázni egy erőművet. Csak úgy, rutinból.
Meg Libanonba is, szétverni hidakat, gyárakat, meg ami mozog.
De nem vagyok antiszemita, csak kurvára eszembe jutott, hogy a rohadt ellenzék azt rebesgette, chartergépeken hozták a szavazókat, amikor kellett. Erre jött a válasz, hogy az nem lehet, mert nem lehet csak úgy berepkedni mindenféle gépekkel. Nem is, az már biztos. Csak azt a rutinszerű szót ne hallottam volna.

cserkesz
2010. március 18. 19:11 | Sorszám: 132
Jézus!! Ezt jól összekapcsolta az illető.

És még csak nem is csodálkoznék, ha lenne alapja.


Téma: Új szóvívők a Jobbikban...
cserkesz
2010. március 18. 19:09 | Sorszám: 143
Valami szűrőt kellene alkalmazni, most a nagy felfutás idején, mert bajok lehetnek a Jobbiknál.

Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
cserkesz
2010. március 18. 19:00 | Sorszám: 125
"..tehetséges és alkotó emberek sokasága máshol keresi meg a kenyerét.."

A megélhetési menekültek pedig valamiféle önigazolást keresnek. Ezért aztán fröcsögő gyűlölettel beszélnek a "mi hazánkról" bármilyen témáról legyen szó. Amit a "tehetségtelen milliók" tartanak életben.:-((


Téma: Új szóvívők a Jobbikban...
cserkesz
2010. március 18. 18:49 | Sorszám: 138
És mit ad Isten....
Nem azzal van bajom, hogy ez tapló gyerek ivott, vagy jó bulinak gondolta a buzikkal való fényképezkedést, vagy szívott egy kis anyagot. És "hű de jó" filmeket csináltatott magáról. Hanem azzal, hogy begyűri magát szóvivőnek. Amikor tudja, hogy bármikor elővehetik ezeket.

Azt hiszem, a Jobbik kezdje el magánál a számonkérést, egy átvilágító, vagy mit tudom én milyen szervezettel. Mert ez itt egy nagy blama. És könnyen lehet, hogy nem ez az utolsó.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
cserkesz
2010. március 18. 17:53 | Sorszám: 575
Jó képek!!

Kétségtelen, hogy Mesterházy-tól, Vonán, Bokroson keresztül Fásy Ádámig :-))))) Ő az az ember, akit legszívesebben látok a miniszterelnöki poszton.


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
cserkesz
2010. március 18. 12:07 | Sorszám: 4741
Hogy ki, mit ír és ki, mit mond azt pontozni kellene egy független szűzlánynak.:-)

Én elmenetem a Fidesz és a Jobbik lakossági fórumára, Esztergomban. Nagyokat mosolyogtam magamban. Úgy szidták egymást, hogy csak na.

cserkesz
2010. március 18. 12:02 | Sorszám: 4740
Onogur, mpd!!!

Egy példabeszéd a "Bibliából":
Pap beszél arról, hogy szeressük az ellenségeinket is, mert mindenkinek van ellensége.
Egy idős nő beszól: nekem nincsenek ellenségeim.
Pap: hányé éves a néni és ez hogy lehet.
Néni: 89 éves vagyok. Túl éltem a rohadékokat.

Na, ezt kell tenni. :-))


Téma: az MTI "jelenti": a Hamasz meghirdette a harag napját
cserkesz
2010. március 18. 11:54 | Sorszám: 16
Szíves figyelmetekbe ajánlom Larry Collins és Dominique Lapierre "Ó, Jeruzsálem" c. könyvét. Aquila Könyvkiadó.

Ö'lég vastag az igaz, de nagyon érdekes. Elméletileg csak kicsit húz a zsidók felé. Az angol fennhatóság, Izrael születése, a város körüli harcok, stb.

"Mozgalmas, lenyűgöző, ismeretekben gazdag. Nincs könyv e témában, mely hozzá fogható." (Los Angeles Times)


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
cserkesz
2010. március 18. 11:45 | Sorszám: 4731
:-)))
7 éves voltam, amikor új iskolába kezdtem járni. Így mutatott be a tanítónő: "cserkesz, nem munkás, vagy paraszt származású,osztályidegen."
Akkor sem érdekelt, most sem.
cserkesz
2010. március 18. 11:41 | Sorszám: 4730
Nos, mdf-fidesz-kettős áp.-os szavazó voltam. Most ingadozok, mint a középparaszt, a tsz-szervezése idején.:-))
Ennek sok oka van.
Amit rühellek, az az, hogy az MNO-n csürhe voltam a szociknak, mert szóltam pár jó szót a fidesz mellett.
Most csürhe vagyok, mert szólok pár jó szót a Jobbik mellett.:-)) Szép magyar világ.

A Fidesz, ha (most hagyjuk, hogy ki kezdte, mert ember nincs, aki megmondaná) kulturált stílusban kommunikálna, sok embert megnyerhetne magának. Függetlenül attól, hogy mit mond a másik. Bayer, Csintalan csak ártanak. Az idős emberekkel az a baj, hogy régi dolgokra is emlékeznek. Amíg emlékeznek.:-))
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy emlékszem a kócos, szakállas, ideges, hadaró beszédű Orbán Viktorra is. Aztán mi lett belőle.

Na, nem folytatom, mert minek.

cserkesz
2010. március 18. 11:24 | Sorszám: 4725
"...ti stílusotokban" ?????

Ha tudsz nálam bunkó szöveget találni, másold ide. A Te (ezért is nagybetűvel) stílusod viszont igazán hasonlít ahhoz, amit kifogásolsz. Talán érted?!

cserkesz
2010. március 18. 11:20 | Sorszám: 4724
Sajnálnám, ha egyformák lennénk, mint abban az időben a mao-ruhás kínaiak.:-))

Van egy álmom - mondta egy ember, akit aztán lelőttek. Remélem, engem nem. Szóval én abban reménykedem, hogy a Fidesz hozza azt az eredményt, ami lehetőséget ad az országnak egy új, értelmes gazdálkodásra, politizálásra. A Jobbik pedig miután összeszedte a dühöseket, türelmetleneket, az álmodozókat, szintén nagy eredménnyel bejut a Parlamentbe. És jelentéktelenné szorul a maszop és bandája. Arányokat nem tippelek.

Azután ez a két párt, bármennyire is aprították egymást szavakkal, összefog és abba az irányba viszik az ország sorsát, amiben én is élni szeretnék.

cserkesz
2010. március 18. 11:09 | Sorszám: 4720
Értem én, miért nem érteném az igyekezetedet.

Csak egy a baj, vagy nem baj. A Vona Gábor erkölcseit "bemutató" újságcikk, vagy Bayer Zsolt közönséges kirohanása, más (régebben az maszp-szdsz-t jellemző stílus) színvonaltalan fröcsögések nem tántorítják el a jobbikos szimpatizánsokat. Sőt!! Környezetemben éppen a fideszesek között akad, nem kevés ember, aki a jobbik mellé áll. Éppen ezért.

És még csak most kezdődik igazán a kampány.


Téma: Izraeli kémgépek hazánk felett
cserkesz
2010. március 18. 10:37 | Sorszám: 19
Ez az a Károly, akinek a fia egyszer, egy bálra SS egyenruhába öltözött?
Akkor értem.:-))
cserkesz
2010. március 18. 10:21 | Sorszám: 16
Aki érti, érti. Az iróniát. Vagy az öngúnyt.
Mint Te is.:-)))
cserkesz
2010. március 18. 10:11 | Sorszám: 12
Ne ettől féltem. Hogy megint szegény zsidóság ellen fordul a magyar.
Mint akkor, amikor zsidó katonák lelőtték a fal túloldalán levő 12 éves palesztin kislányt. Mert az kövekkel dobálta a falat. És mi van akkor, ha a kövek között kézigránát is repül? Jó, csak kő volt, mint kiderült, de a bajt meg kell előzni.

Ezért aztán megjelent felettünk, egyenlőre csak figyelmeztetésként, két repülőgép. Kb. annyit tehetünk ellene, mint a palesztin kislány a fal ellen. Amíg ilyen görény vezetőink vannak, lesznek.

cserkesz
2010. március 18. 09:43 | Sorszám: 8
Szerintem több eset is lehetséges:
1. Azt hitték, hogy már teljesen felvásárolták Magyarországot, és hazajönnek.
2. Tudták, hogy nincs hadseregünk, ezért gondolták, kóricálnak egyet, mert a pilóták repülési órák után kapják a fizetésüket.
3. Pénzt hoztak Orbán Viktornak, csak eltévesztették a dátumot.
4. Pénzt hoztak Vona Gábornak, Putyin utasítására, csak a dátumot olvasták el az email-ben.
5. Nagy ívben le...rják a NATO-t és az EU-t, mert tudják, hogy azt csinálnak, amit akarnak.
6. Felhívták a magyarok figyelmét arra, hogy aki tagadja a holokaust nevű cselekményt, az repülni fog.
7. Pár éve izraeli katonák jöttek Bp-re, megnézni a zsinagógát. Most megelégedtek egy sima átrepüléssel.

Még nem dőlt el, hogy mi is volt a valódi ok, ezért az illetékes (illetéktelen) szervek egymásra mutogatnak.
Addig is kérem a fórumtársakat, tartózkodjanak a zsidózástól. Meg a magyarkodástól is.


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
cserkesz
2010. március 17. 12:46 | Sorszám: 4466
Vagy a trianoni tetvek!
cserkesz
2010. március 17. 12:38 | Sorszám: 4459
Jézus! Remélem, bízom benne, hogy hülyéskedsz, mert arra jó a szöveged.:-))

Nem nagyon van olyan ország (a lengyeleket kivéve) amelyikre ne tudnék ezt-azt mondani. Az EU tele van az ellenségeinkkel. Soroljam? És mégis benyaltuk oda magunkat.:-(


Téma: 2010 Március 15.
cserkesz
2010. március 16. 17:58 | Sorszám: 175
Ember (normális) nincs, aki nem akarná azt, amit Te. Különösen, hogy 2006.október 23-án én is ott voltam az Astóriánál, de én bírom a könnygázt.:-))

Csak van egy kis bibi. Ennek a rendőrségnek a felét kb. le kellene cserélni, mert fertőzöttek, korruptak és képzetlenek. A felső-, és középvezetés 90 %-át. Nemcsak az októberi gazemberség miatt, hanem a móri nyomozás miatt is. És azért is, mert éjjel kettőkor becsengettek hozzám. Kerestek egy hasonló nevű embert. Mondom, hogy az nem én vagyok. Akkor, vajon hol lakhat.
Tanácsoltam nekik, hogy menjenek vissza az őrsre és nézzék meg a számítógépben a lakónyilvántartást.

Ha most nem meséltem, mondtam igazat, akkor egy hónapig minden éjjel keltsen fel (engem)a ronda, vén szomszédasszony.:-)


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
cserkesz
2010. március 16. 14:54 | Sorszám: 4196
"Hát kb. így történt a privatizáció és most akkor kit hibáztassunk ezért? Kivel lehet ezt a balhét elvitetni?"

Kit hibáztassunk? Elsősorban és másodsorban is az MDF-et és társait. Ha ők nem ennyire hülyék, vagy szándékosan kártékonyak, akkor más lett volna a világunk.
A nép, persze olyan, amilyen.

A balhét pedig mi vittük el, a gyerekeink és az unokáink.
Most hallom, sok okos embertől, hogy újjá kell építeni a feldolgozóipart, mert már l db cukorgyárunk sincs.:-(((

Mindegy. Hosszú és bonyolult, s pár dolgot már meg is említettél, de nem akarom folytatni a témát. Sok rossz emlékem van abból az időből.

cserkesz
2010. március 16. 13:27 | Sorszám: 4175
1988-ban még 149 állami gazdaság volt az országban. Ezek közül több un. mezőgazdasági kombinát, széles vertikuma, hatékonysága, nagy ingó- és ingatlan tulajdona alapján.
Sikerült az egymás követő kormányoknak (nincs kivétel) őket szétverni, "privatizálni" a jó részeket.
Az utolsó 15 db kivételes tevékenységet folytatott. Fajtanemesités, gyógynövénytermesztés, génállományőrzés, stb. Jellemzően csak a II.világháború előtt állami tulajdonú egységek földje volt állami tulajdon. A többiek államosított földeken, volt magánszemélyek és községek tulajdonán gazdálkodtak. Az mdf-es kárpótlás után a tulajdonosok általában bérbe adták a földeket a gazdaságoknak.

A 3. legnagyobb gazdaságban dolgoztam, vagy 40 évet.


Téma: 2010 Március 15.
cserkesz
2010. március 16. 12:28 | Sorszám: 173
Ebből ekkora ügyet kavarni?? Falun voltam gyerek, még régen, és az nem is volt jó hétvégi bál, ha nem csattant el egy-két pofon.

Főleg ebből levonni azt a tanulságot, hogy na "ez Magyarország" ilyenek a magyarok. Egy csomó ember felment Pestre, ott is lakik pár darab. Volt egy csomó rendezvény, és valaki lekevert egy fülest? Ennyi!

Sokszor nem néztem meg a felvételt, mert nem érdekes, azt sem tudom, hogy ki a zsidó és ki a jobbikos, de az tetszett, amikor a "tettes" földre vitte a két rendőrt. Ezen jót nevettem. Na ennyit ér a rendőrség, ha nincsenek 100-an egy ellen. Nem csoda, ha a cigányok elveszik a fegyverüket, vagy szétverik az autójukat.


Téma: Ismét kettős állampolgárság....?
cserkesz
2010. március 14. 10:18 | Sorszám: 2047
Kedves, dühös Tiszavirág!

2002-ben a fidesz-re 2,3 millió ember szavazott. A kettős állampolgárságra 1,5 millió. (ezek között valószínűleg volt mdf-es, maszopos is, ha rokonai élnek az elszakított területeken)
A vizitdíj ellen pedig 4,0 millió voksolt.
Ezek a számok tükrözik a magyar nép "lelkét" és szellemi szintjét, történelmi ismerteit, szolidaritását, emberségét és egyéb "jó" tulajdonságait.:-((

Amit írtam, az tény és nem Orbán Viktorra vonatkozik. Hanem ránk, magyarokra. Erdélyi barátaimnál, felvidéki rokonaimnál nagyon szégyelltem magam.


Téma: Tagadjuk együtt a holokausztot - amíg lehet!
cserkesz
2010. március 14. 09:52 | Sorszám: 76
Van ennél rosszabb is. Ajánlom figyelmedbe Szebeni Ilona: Merre vagy magyar hazám?.. c. könyvét. "Riportkönyv" "1944 - 1949 kényszermunkán a Szovjetunióban" Tiszavidéki (sokezer) magyar fiatalokról szól, akik csak a 80-as évek végén merték elmondani szörnyű történetüket. Még a gyermekeik elöl is eltitkolták, mert megfélemlítették őket és mert még ők szégyellték magukat!!!

Várandós nőket is elhurcoltak, akik a táborokban megszülték gyermekeiket. Ezeket vagonba rakták és visszaküldték. De nem kaptak se ételt, se italt, a gyerekek elpusztultak és a kis holttesteket egyszerűen kidobták a vagonból. Egyetlen csecsemő élte túl az "utazást".


Téma: Új antiszemitizmus
cserkesz
2010. március 12. 15:39 | Sorszám: 45
Bayer Zsolt írt ezt is, meg azt is. Most arról, hogy egy zsidó belebrunyált a fürdőmedencébe.

"Antiszemita-e a Magyar Hírlap? – nyílt levél Széles Gábornak
2008. március 25. kedd, 16:54

Széles Gáborhoz, mint a Magyar Hírlap tulajdonosához fordult kedden, nyílt levélben mintegy száz értelmiségi az újságban egy hete megjelent egyik publicisztika miatt, egyebek mellett arra várva választ a nagyvállalkozótól, hogy vállalhatónak tartja-e: olyan lapot finanszíroz, amelyben „egy vezető publicista nyíltan antiszemitának vallja magát”.
Széles Gábor korábban egy interjúban azt hangoztatta, hogy korunk nagytőkéseinek erkölcsi kötelességük beruházni a sajtóba, és azt sem rejtette soha véka alá, hogy orgánumai arculatainak kialakításában érvényesíteni kívánja mércéjét – emlékeztetnek az aláírók, akik Bayer Zsolt egyik írása miatt fordulnak a nagyvállalkozóhoz.

Ebben az szerepel: „1967-ben a pesti zsidó újságírók még Izraelt gyalázták. Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt. Meg bennünket. Mert jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket. Ők a mi indok-zsidóink – értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust…”

Az aláírók arra várnak választ, felvállalja-e a lap munkatársi gárdája a kollegiális együttműködést Bayer Zsolttal, és elvárja-e ezt a tulajdonos tőlük, „vállalható gazdasági és erkölcsi tettnek tekinti-e Ön, akinek nemcsak érdekeltsége van a Magyar Hírlapnál, hanem (ellentétben sok más, a sajtó területén is beruházó vállalkozóval) tekintélyes közéleti személyiség is, hogy olyan lapot finanszíroz, amelyben – az országos napilapok közül elsőként – egy vezető publicista nyíltan antiszemitának vallja magát?

Érdeklődnek arról is, hogy „amennyiben Bayer Zsolt írásának közlése egybevág a Magyar Hírlap szerkesztési koncepciójával, körvonalazná-e Elnök úr a nyilvánosság előtt is, hogy milyen értelemben tekinti az ország érdekeit szolgáló erkölcsi kötelességének az antiszemitizmus szellemiségének publicisztikai rangra emelését, a közgondolkozásban és közbeszédben való legitimálását”?

Megfogalmazásuk szerint Bayer Zsolt érvelésével a Magyar Hírlap egy fontos határt lépett át a magyarországi publicisztika 1945 utáni történetében: a magyar sajtó és közélet egyes képviselőiről ez idáig kritikusaik állapították meg, hogy antiszemiták, amit ők rendre visszautasítottak.

„Bayer Zsolt azonban most maga vállalja ezt fel, kifejezetten is azt hangoztatva, hogy zsidónak gondolt személyek egyesek vagy éppen többek által kifogásolhatónak tekintett megnyilatkozásai jogosan alapozzák meg az antiszemitizmus magatartását” – írják, hozzátéve, a publicista érvelése a klasszikus antiszemita argumentáció része, amellyel közéletileg is mérvadó orgánumok részéről csak az 1930-as és 1940-es évek szélsőjobboldali publicisztikájában találkozhattunk.

A teljes nyílt levél és az aláírók listája megtalálható az antifasizmus.extra.hu oldalon. Bayer Zsolt szóban forgó publicisztikája szintén elérhető erről az oldalról, de a következő linkre kattintva olvasható a Magyar Hírlap honlapján is.
eMasa / MTI"

Nos, a "linkre kattintva" már nem olvasható az írás.:-))


Téma: Tagadjuk együtt a holokausztot - amíg lehet!
cserkesz
2010. március 11. 21:11 | Sorszám: 54
Továbbá a tényleges, megnyugtató elszámoltatást!!!!

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
cserkesz
2010. március 11. 21:03 | Sorszám: 2518
Csak tudnám, hogy miért nem vitatkozom, amikor a fórumon csak ez megy, szinte.:-)

Szóval Borbás Marcsit először idegenkedve néztem, a sok nyafogó csaj után, de a feleségem rám szólt, hogy legalább egy riportját nézzem meg. Megnéztem és tetszett.
Ahogy vidáman, barátságosan, nevetve tud kapcsolatot teremteni a riportalanyaival. Nem nyivákol, ha hibázik valamiben, nem fölényeskedik, mint a többi kikent-kifent, "be"vállalós maca. Üde, természetes jelenség. Még akkor is, ha néha hangos.:-))


Téma: Szegedi Csanád az üzbég demokráciát dicsérte
cserkesz
2010. március 11. 10:27 | Sorszám: 26
Én sem! De, sajnos nem mi vagyunk a többség.
cserkesz
2010. március 11. 10:25 | Sorszám: 23
Bíztam is benned.:-))
cserkesz
2010. március 11. 10:06 | Sorszám: 19
Ja, jó röhögünk a hülye üzbégeken, miközben az elmúlt 20 évből 12 évre mi/ti is megszavaztuk a kommunistákat.:-((

Téma: Holokauszt
cserkesz
2010. március 10. 18:47 | Sorszám: 16
Anne O’Hare McCormick, 1944.július 15-én, a The New York Times-ben:
„Magyarország javára kell írnunk, hogy amíg a németek át nem vették az ellenőrzést, Közép-Európában ez volt az utolsó menedékhely azoknak a zsidóknak a számára, akik el tudtak menekülni Németországból, Ausztriából, Lengyelországból és Romániából. Amíg a magyarok urak voltak a saját hazájukban, igyekeztek védeni a zsidókat.”

J.F.Montgomery, The Unwilling Satellite c. könyvében:
„Még a németek által hatalomra juttatott bábkormány sem merte nyíltan alkalmazni a deportálás és a népirtás német módszerét. Amikor a német Gestapo vállalta magára, hogy megkezdje a zsidók deportálását, a keresztények ezreiről tudjuk, hogy szánalomtól áthatva siettek a zsidók segítségére, hogy védjék és bujtassák őket.”

Peter Meyer zsidó író: Syracuse University Press, 1953.
„Nem szabad elfelejtenünk, hogy Magyarország legalább két nemzedéken át, egészen a 2. világháború végéig az ellenállás szigetének bizonyult a Kelet- és Közép-Európát elárasztó mindkét nagy antiszemita hullámnak: a cári Oroszország fél-ázsiai és feudális antiszemitizmusával valamint Németország és Ausztria középosztályának szocio-ökonómiai és nacionalista antiszemitizmusával szemben.
Ezen a szigeten a magyarországi zsidók veszély, elnyomás, sőt akadály nélkül éltek és boldogultak. Életük a kisebb aggodalmak és alig észrevehető változások között folyt, s úgy látszott, biztonságban van a történelmi események zajlásai közepette.
A földbirtokos arisztokráciától vezetett és ellenőrzött magyarok a magyarul beszélő zsidókat államalkotó magyaroknak tekintették és megengedték nekik, hogy a kereskedelemben, az iparban és az üzleti világban tevékenykedjenek és boldoguljanak.
A zsidóellenes törvények (1941-ben és 1942-ben) nem jelentették a zsidók gazdasági tönkretételét Magyarországon. A zsidó lakosság jelentős része folytathatta tevékenységét, hivatását, foglalkozását. A zsidó vagyonok, ezek jövedelmei általában érintetlenek és hozzáférhetőek maradtak.
Ezek a törvények kiszámított kompromisszumot képviseltek: a náci tömegnek odadobták azt az ezernyi munkahelyet csillapítóként, amelyet egyes zsidóktól elvettek, a zsidó közösségnek azonban lehetővé tették, hogy tulajdonjoga megmaradjon, s kivárja Hitler vereségének napját.
A magyar antiszemita törvények viszonylagos enyhesége nyomán a szomszédos országokban már tomboló zsidóirtás alatt, az ottani zsidók Magyarországot valóságos mennyországnak tekintették.”

Lehet, hogy ez volt a baj. Ha nagyobb az elnyomás, talán sokan elmenekülnek. Azt ugyan nem tudom megmondani, hogy hová, ismerve a nyugati demokráciák közönyét.


Téma: Olvastátok? (18.)
cserkesz
2010. március 10. 18:39 | Sorszám: 2016
Kedves Cibulka!
Nem akarok kötekedni, de igazad van, megtették ezt minden faluban, ma már a II.világháborús halottak esetében is.
A zsidó halottak is megérdemelnék, de attól félek, hogy akkor nem jönne össze a kellő "létszám". És ezért nem erőltetik.:-((

Téma: Láttátok ? ( 5.)
cserkesz
2010. március 10. 18:34 | Sorszám: 2809
Ilyen filmeket, füzeteket kellene bemutatni, sokat, sok helyen, sokszor!!!!

Téma: Olvastátok? (18.)
cserkesz
2010. március 10. 18:27 | Sorszám: 2014
Én is láttam, mert voltam ott, de az kevés.
cserkesz
2010. március 10. 16:08 | Sorszám: 2005
Ezt nem tudom, de azt igen, hogy Izrael egyik diplomatája nehezményezte, hogy a bp-i zsinagóga területén nincs nyilvános adat a 600 ezer áldozatról.
cserkesz
2010. március 10. 16:01 | Sorszám: 2001
HOLODOMOR= mesterségesen előidézett éhhalál.

Ukrajnában, az 1932-33-as években. Ukrán történészek szerint 7 millió, orosz történészek szerint 3,5 millió ember halt éhen a Szovjetunió "éléskamrájában".

Krausz Tamás történész szerint csak azért mondanak 7 milliót, hogy több legyen, mint a zsidó áldozat.

cserkesz
2010. március 10. 13:36 | Sorszám: 1986
Mint, ahogy nem szükséges az IGEN, vagy NEM gombot megnyomni. Tartózkodni is lehet.
"A langyosakat kiköpi az Úr.."
cserkesz
2010. március 10. 13:32 | Sorszám: 1984
Kétségtelen, hogy én sem követtem a renccer lépéseit.:-)

Ha pedig a főrabbi rászólt, akkor megértem.:-)))Nem kell mindig sólyomkodni, a veréb is madár.

cserkesz
2010. március 10. 13:08 | Sorszám: 1981
Stimmel. A véleményed az enyémmel.:-)
cserkesz
2010. március 10. 13:03 | Sorszám: 1979
Sólyom László aláírta a holocaust-tagadás büntethetőségéről szóló törvényt, vagy, hogy hívják.

Azért volt ilyen-olyan véleménye, mert ő egy kemény, karakán gyerek.


Téma: Jobbik
cserkesz
2010. március 09. 09:58 | Sorszám: 59
Nézd, van egy szint, ami alá nem illik menni senkinek sem.
Ilyen az illető közéleti ember családját, testi fogyatékosságát, vallását, stb. érintő kérdés, hír, álhír. Persze megjelenik a sajtóban ez-az. Ez a sajtó ügye és felelőssége. Aki pedig vihogva terjeszti ezeket, az meg az ő ügye és felelőssége.

Számtalan más, lényeges, szakmai kérdés van, amibe bele lehet kötni a Jobbiknál is és más pártnál is. Meg vannak gyerekes hülyeségek is. Pl. Benkő akárki, aki feljelentette a magyarok nyilai nevű társaságot, mondja, hogy az egyik tag dicsekedett, hogy március 15-én eltört egy vascsövet egy rendőr hátán.
Na, aki ezt elhiszi, az vagy vascsövet (még alumíniumot sem) nem látott, vagy rendőrt.:-)))

cserkesz
2010. március 09. 09:17 | Sorszám: 43
Magadnál vagy????
Mi ez a "neketek" meg "nekünk?" Majd akkor hőbörögj, ha ÉN ilyeneket mondtam OV-ról.
Mi ez a kirekesztés, meg táborokba sorolás?
"..mind kiirtandó.." Nem vagy normális.
cserkesz
2010. március 09. 09:14 | Sorszám: 41
Tudom, hogy nem hagyta el, csak példának írtam, hogy hová süllyedhet az ocsmány stílus.

Ugye nem akarod azt mondani, hogy aki (kb. 10 millió ember) nem akar miniszterelnök lenni, az minden szemétséget terjeszthet és vihoghat minden sz..ságon. Ez lenne a Gondola szellemisége?

cserkesz
2010. március 09. 09:07 | Sorszám: 36
Tisztességes ember nem csámcsog az olyan "híreken", hogy pl. Orbán Viktor elhagyta a gyerekét, vagy Deutsch Tamás gyereket csinált a titkárnőjének. Ez az ő dolguk.

Kivéve, ha az irigység motiválja az illetőt. Ráadásul "az vesse az rá első követ...." Persze, tudom, hogy itt csak feddhetetlen emberek fordulnak elő.:-)) Akik soha, semmit....

cserkesz
2010. március 09. 08:53 | Sorszám: 33
Egy ideje nem, írok a Gondolára, csak néha olvasgatom. Azért, mert ez a színvonaltalan acsarkodás, ami mindkét fél részéről megjelent, nem az én ízlésemnek való.

Gondoltam, majd csak elmúlik egyszer, de tévedtem.
Andi, lementél kutyába, nem a komondor, hanem a tacskó szintjére.


Téma: 2010. ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS (Induló pártok, szervezetek)
cserkesz
2010. március 03. 20:44 | Sorszám: 1553
Egy kis helyzetjelentés Esztergomból.
Hétfőn Jobbik kampánygyűlés volt, Pörzse Sándorral és a helyi o.képviselő jelölttel. Egy hideg teremben, mert a fideszes városvezetés nem adta oda az egyetlen fűthető, kényelmes termet. Szóval itt ücsörögtünk, vagy 250-en, 12-13 fokban. A hallgatóság kb. 50 %-a 30 év alatti fiatal volt. Szidták a Fideszt rendesen.
Ma, szerdán a Fidesz gyűlése volt, Kövér Lászlóval, Mráz Ágostonnal és egy KDNP-s képviselővel. Természetesen a kb. 600 főt befogadó, fűthető, párnázott székes teremben. Itt is voltunk vagy 250-en, kb. 10 %-nyi fiatallal.
Szidták a Jobbikot rendesen.

Én meg itt állok, ingadozok, mint a középparaszt téesz-szervezés idején.:-)))))


Téma: Láttátok ? ( 5.)
cserkesz
2010. február 19. 10:20 | Sorszám: 2636
" Egyáltalán kik ezek ?"

Fajkasházi, Kiszel T. Fáshy Ádám, Schmuck Andor és hasonszőrűek. Egyik évben Győzikét is ott ette a fene. És a kereskedelmi tv-k "sztárjai"? A szellemi igénytelenség és magamutogatás rendezvénye.
Csak azt nem értem, hogy Stumpf, a Fidesz-kormány volt kancelláriaminisztere miért érzi úgy, hogy neki ott a helye.

Persze, gondolom, megjelentek értelmes emberek is, de a Munkáspártra szavaznék, ha ott lett volna Orbán Viktor is.

Félreértés ne essék, nem vagyok irigy, vagy maradi. Félmillió forintom nekem is lenne, ha ez lenne a vágyam, de bizonyos emberek közé nem megyek és soha nem is mentem.


Téma: 07:28 PM
cserkesz
2010. február 19. 10:05 | Sorszám: 1105
Csíkszeredai barátom telefonált tegnap és Ő említette, hogy a Békés-megyei önkormányzat kérésére gyűjtenek burgonyát. Ahogy ők mondják "pityókát" gyűjtenek a falvakban az éhező magyarországi gyerekek részére.

Szégyen, gyalázat, hogy idáig jutottunk.


Téma: Kitörés.
cserkesz
2010. február 14. 20:31 | Sorszám: 16
Nincs semmi gond. Azért vagyunk itt, hogy beszélgessünk és helyre tegyünk dolgokat.
És tényleg igazad van, rosszul emlékeztem a helyre és az időpontra.

Mindez nem von le semmit sem abból a véleményemből, hogy az orosz hadifogság egyenlő volt a lassú haldoklással.
Egyik nagybátyámat az oroszok fogták el, nem jött vissza. A másikat az amerikaiak (Németországban) kapták el. Neki jó sora volt és számtalanszor mondogatta, hogy kár volt visszajönnie.


Téma: Az MDF végnapjai
cserkesz
2010. február 14. 13:55 | Sorszám: 984
A helyi mdf-es képviselő-jelölt szórólapjáról:

"Az MDF összefogást hirdet a demokráciáért, a túlhatalom megakadályozásáért." :-))


Téma: Kitörés.
cserkesz
2010. február 14. 13:51 | Sorszám: 12
..okosabb lett volna???

Egy német visszaemlékező film szerint a Budapest környékén fogságba esett 91 ezer katonából évek múltával csak 6 ezer tért vissza.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
cserkesz
2010. február 10. 10:33 | Sorszám: 248
"Orbán Viktor szerint nem lehet egykulcsos az adórendszer, több kategóriára van szükség."

A megfogalmazás pongyola, remélem, a személyi jövedelemadóról van szó. Ebben az esetben tökéletesen igaza van.
Nehogy már a bruttó 150 ezret és az 1500 ezret kereső azonos %-ban adózzon. Ugyanis a magasabb fizetések, többek között, azért emelkedtek meg, hogy a magasabb SZJA levonása után is emelkedjen a nettó összeg.


Téma: Ballib médiapatkányok
cserkesz
2010. február 09. 09:19 | Sorszám: 1150
"...Gyurcsányról pedig majd az derül ki, hogy megpróbált föllépni az állami és pályázati fosztogatások ellen, és ezért kellett megbuknia."

Igen, ez az igazság. Már sportminiszterként is ezt tette, megmondta Zuschlag Jani. Később ezért vette maga mellé a libatolvaj Bajnait.:-)))

Kell pici tájékozottság, hogy az ilyen eszement véleményeket kiröhögje az ember, de sokaknak befolyásolja a gondolkodását, és a szavazatát.


Téma: ÉVÉRTÉKELŐ 2010. FEBRUÁR 5.15 ÓRA
cserkesz
2010. február 06. 14:34 | Sorszám: 288
Teljesen mindegy, hogy Kodály Z. mondta, vagy nem mondta. Akár mondhatta is. Elég sokáig élt (hál' Istennek) és ki tudja, hogy hol és mit mondott.

Ez a kis erőlködés, hogy valamit kifogásoljanak nem érdekes.
Miután az egész beszédet, annak gazdasági-társadalmi értelmét talán fel sem fogták, megpróbálnak valami apróságba belekötni.
Ahogy közeleg az április, lesz még rosszabb is.


Téma: 2010 Facebook-kampány
cserkesz
2010. február 06. 14:27 | Sorszám: 202
"Hogy is definiáltuk a tipikus Jobbik-szavazót? Állástalan, alsó-középosztályeli, vidéki, fehér fiatal férfi, aki vagy iskolázatlan vagy nem tud mit kezdeni a végzettségével."

Vidéki vagyok (ha a sok fővárosi proletár mszp-szavazóval összehasonlítva ez a tény probléma) és sok jobbikos szimpatizáns embert ismerek. De az idézett jellemzés, egy ótvar nagy butaság. Hasonló, amikor maszop-szadesz szimpatizánsok mondtak hasonlókat a fideszes szavazókról.
Soha nem becsüld le az ellenfeled, mert pofára esel - mondta egy komoly ember. Lehet, hogy Kodály.:-)))


Téma: Elszámoltatás
cserkesz
2010. február 04. 19:09 | Sorszám: 867
Na jó. Ez egy célzatosan összevágott film, mint minden hasonló propaganda anyag. És semmi váratlan nincs benne.

Ugyanis soha nem hittem, hogy visszamenőlegesen valaki is megpróbálja a rablóprivatizációt, az állami vagyon eltulajdonítóit elszámoltatni. Sőt a későbbi tolvajokat sem.

Mert nagyon egyszerű lenne az elszámoltatás. 1000 db Apeh revizor végigsétál az utcán, városban, faluban. Felírja az új, feltűnően nagy házak címét és behívja az ürgéket, számoljanak el, hogy miből jött össze. Lennének nagy lebukások. Pártállástól függetlenül.


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
cserkesz
2010. február 02. 19:18 | Sorszám: 3036
"...lefeszítették a szovjet címert, csillagot és a bronz domborműveket, és ezzel 7 millió forintos kárt okoztak."

Valami haveri kutya biztosan megbízást kapott már a javításra. Ennyi pénzért!!!

Gyalázat, hogy Bp egyik legszebb terén ott pöffeszkedik ez a förmedvény.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
cserkesz
2010. február 01. 14:56 | Sorszám: 87
A történet igaz, én is hallottam.

A riporter (Vicsek F.) mentségére elmondható, hogy halkan megjegyezte: azért ebben az esetben talán nem kellene burkolt zsidózásra gondolni.


Téma: 3.60-as kenyér?
cserkesz
2010. február 01. 14:27 | Sorszám: 56
De, nem szeretnék valamiféle nagyképűség hibájába esni.

Szóval, ma köztudott, hogy a megbízások, beruházások, stb. egy lényeges részét vissza kell adni a megbízónak, a pártnak, az anyámtyúkjának. Zsebbe, vagy számlával. Belföldi és külföldi elemzők egyöntetű véleménye szerint ez az un. korrupció kb. 25 %-os. Szerinted miért "sikerült" nekünk sokkal drágábban építeni autópályákat, mint az "aszfaltsima" Horvátországnak?:-)))
Megoldják a számviteli (látszatra vonatkozó) szabályok alapján.

Ha a Fidesz csak ezt a 25 %-ot meg tudja takarítani nekünk, az országnak, akkor már sokat javulhat a helyzet.

cserkesz
2010. február 01. 14:19 | Sorszám: 53
Drága Nagyi!

Hány éves vagy, hogy még hiszel a mesékben?:-))))
Egy nagy részvénytársaság főkönyvelője voltam, tudnék mesélni!!!


Téma: Morvai Krisztina
cserkesz
2010. január 30. 09:51 | Sorszám: 336
Ez így van a többi párt esetében is, miután a "jólszituáltak" aránya az össz-népességben kevesebb.:-)))

Téma: MEGLESZ A KÉTHARMAD?
cserkesz
2010. január 30. 09:47 | Sorszám: 159
Na jó. Ide is bemásolom:

Felmérést készített egy (remélem) független szervezet Esztergomban, telefonon.
1.Kérdés: Ön szerint amióta Meggyes Tamás (Fidesz)a város polgármestere, Esztergom helyzete?
- javult, 71,3 %
- romlott, 13,8 %
- nem változott, 6,8/ %
- nem tudja megítélni, 8,1 %.
A válaszok alapján Meggyes és a Fidesz jól dolgozott. Na, de jött a 2.kérdés.
2.Ha Ön dönthetné el, ki legyen Esztergom polgármestere, Ön kit választana?
- Meggyes Tamás (Fidesz) 41,5 %
- Winkfein Csaba (Mszp) 3,7 %
- Jónás László (Mdf) 5,3 %
- más jobboldali jelölt 4,0 %
- nem tudja, nem nyilatkozik 45,5 %
(A megnevezett ürgék korábban indultak a polgármesteri címért és most is a képviselő testület tagja.)

Csak azért írtam ezt le, mert jellemző, hogy egy konkrét város, az abban élő emberek majdnem 46 %-a "nem tudja, nem nyilatkozik." Pedig mindent láthattak, mindent tudnak. Jót is rosszat is.

Az országos felméréseknél is van 40-50 %-nyi ember, aki nem tudja, akit nem érdekel. Kérdés, hogy az utolsó pillanatban megmozdulnak-e és, ha igen akkor melyik pártra szavaznak. A Fidesznek jó kampányt kell produkálnia, mert különben érheti őket (bennünket) meglepetés.

cserkesz
2010. január 30. 09:44 | Sorszám: 157
"A nyugdij tök jól alakul."

Ebben nem vagyok biztos. Nyugdíjas vagyok, az mszp nem tud megijeszteni, de mazochista lévén, meghallgatom az ATV telefonálós műsorát. (meg a Csintalanét is.)

Fogalmam sincs, hogy a nyugdíjasok általában miképpen gondolkodnak (ismerőseimet, barátaimat kivéve) de, szvsz Vargának nem kellett volna megszólalni ebben az ügyben.

cserkesz
2010. január 30. 09:37 | Sorszám: 155
"Azt hiszem a kétharmados győzelem után újra elő lehet venni, hogy az orbáni politika valójában tévút..."

Ezt meg ki mondta/mondja? Ha csak annyit tesznek (nem tesznek) hogy nem lopják el az állami pénzek 25-30 %-át, akkor már sokkal jobb körülmények között élünk. S ennek hatása rövid idő múlva érezhető lesz.

Navracsics mondását csak azért kifogásolom, mert viccnek jó, de másnak nem. Máris megy a szöveg, hogy a Fidesz fél Gyurcsánytól, ami nem gyengíti Fecó pozícióját.

cserkesz
2010. január 30. 08:58 | Sorszám: 149
Mádi közel sem mondott "akkorát" mint Varga Mihály a svéd nyugdíj-modell megemlítésével.
Navracsics pedig felszólította az mszp-t, hogy Gyurcsányt vegye le a listáról.:-)

Valahogy nem értem ezeket a fiúkat.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik. (2.)
cserkesz
2010. január 30. 08:49 | Sorszám: 34
Magyar, legyen hited és lészen országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.

Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad ezt rebegje reggel, délben, estve,
Véreddé váljon az ige, az eszme:

Hiszek egy Istenben,hiszek egy Hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.

(Papp-Váry Elemérné: Hitvallás -részlet-)


Téma: Választási esélylatolgatás
cserkesz
2010. január 20. 19:17 | Sorszám: 27
Fidesz ébresztő!!!!!!

Már minden médiából ömlik, hogy a Fidesz megint a nyugdíjasokon akar spórolni. Ha csak március 15-e után kezd kampányolni, akkor igen csak kérdéses az a 2/3-os többség.


Téma: Gondola kommunistái, egyesüljetek!
cserkesz
2010. január 18. 15:18 | Sorszám: 716
:-)))
cserkesz
2010. január 18. 15:16 | Sorszám: 712
Na ezekből akar Orbán Viktor 100.000 darabot behozni.

Szerintem jó ötlet.:-)))


Téma: Morvai Krisztina
cserkesz
2010. január 18. 00:51 | Sorszám: 209
"Nem utáljuk jobban Morvait, mint a kommunistákat." -mondod. Ez is jelent valamit. (Bocs, de kijavítottam a neve kezdőbetűjét nagy M-re. Má' csak az intelligencia kedvéért.))

Szóval mi ezerszer jobban utáljuk a kommunistákat. Mérhetetlen kárt okoztak családomnak és nekem is. Ezzel szemben Morvai, vagy Vona, sőt a Magyar Gárda sem okozott semmi problémát.
Persze azt nem tudhatom, hogy Te miképpen voltál az elvtársakkal.


Téma: NYUGDÍJAK A VÁLASZTÁSOK UTÁN. 2010.
cserkesz
2010. január 17. 18:41 | Sorszám: 42
Kösz' de inkább nem. Ide nézek be időnként, főleg olvasni, meg az MNO-ra. Ennyi is elég.:-))

Téma: Morvai Krisztina
cserkesz
2010. január 17. 18:39 | Sorszám: 191
Ja. Még egy lényeges dolog.
Aki nem a Jobbikra és Morvai Krisztinára szavazott az EU választáson, miért töri magát ebben az ügyben.
Mondanám: Közöd??

Téma: NYUGDÍJAK A VÁLASZTÁSOK UTÁN. 2010.
cserkesz
2010. január 17. 18:35 | Sorszám: 40
Ez az igazi. Ezen röhög kajánul a mindenkor hatalom. Amikor a nők és férfiak egymást piszkálják, hogy ki volt otthon a gyerekkel és ki él tovább, ki mikor mehet nyugdíjba.

Mindig az a jó nekik, ha az alattvalók egymásnak esnek, akkor biztosan nem fognak össze.


Téma: Morvai Krisztina
cserkesz
2010. január 17. 18:27 | Sorszám: 189
Gondolom, a világ úgy működik, ahogy működik.
Te viszont tovább variálod az általam leírtakat. A saját elképzelésed szerint. Szó sem volt arról, hogy az oroszokkal barátkozzunk. Vagy akárki mással, a lengyeleket kivéve. Egyszerűen legyünk egyenrangú partnerek mindenkivel, a saját érdekeink szerint. Minden normális nemzet ezt teszi.

Ugyanis nem vagyunk koldusszegények és nem vagyunk senkinél sem gyengébbek. Rossz helyzetben vagyunk, az igaz, de voltunk már nagyobb bajban is. Majd felébred a magyar kreativitás, szorgalom, önérzet, ha elzavarjuk ezt a rohadt tolvaj bandát.

Tudod, az angolok elutasították az eurót (azért is hosszú ó-val) a finnek nem szavazták meg a lisz. szerződést és kaptak engedményeket. A lengyelek is, és a többiek is kiállnak az érdekeikért. Mi nem. Mi benyalunk mindenkinek, ezért (is) vagyunk ott, ahol vagyunk.
Az EU, mint minden mesterséges képződmény, egy idő után (évet nem tippelek) felbomlik. Elég lesz egy érdekellentét a szervezet és egyik nagy tagállam között.
Nekünk az az érdekünk, hogy a saját országunkat erősítsük meg, amennyire lehet. Minden nem megalkuvó ország ezt teszi.

Hogy Morvai szövegel? Ezen megbotránkozni? Láttam én már EU-s képviselőt részegen felszólalni. És?

cserkesz
2010. január 17. 18:10 | Sorszám: 187
Kedves Búzavirág!
Tulajdonképpen nem szeretem, ha arról van szó, hogy ki micsoda, mert nem függ össze a dolgok megítélésével. Most az egyszer. Már nyugdíjas vagyok, de közgazdászként vezető beosztásban dolgoztam nagy részvénytársaságnál. Mint ilyen tartottam (is) megbeszélést, értekezletet. Ezek soha nem voltak unalmas, merev rendezvények. Ha valaki "beszólt" nem kérdőjeleztem meg az intelligenciáját.

Amiért Morvai mellett szóltam, annak az az oka, hogy tökéletes ellenszenv övezi Morvai minden megnyilvánulását. Jobban, mint a haza-, és eszmeáruló kommunista EU-s képviselőkét.


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
cserkesz
2010. január 17. 12:24 | Sorszám: 2570
Én is azt mondom, hogy le kell váltani (nekünk, akik szavazunk) ezt a mocskos bandát. És ma nincs alkalmasabb (ismert) vezető Orbán Viktornál.

Azután majd meglátjuk!!?? Hogy milyen lesz Viktor és milyen csapatot állít össze.


Téma: Morvai Krisztina
cserkesz
2010. január 17. 12:21 | Sorszám: 167
Persze értem én a helyzetet.
Most Brüsszelhez kell igazodnia a gerincesebb magyarnak, mert mit szólnak az elvtársak. Meg a szlovákok-szerbek-románok. Régebben Moszkvához.
Akkor az volt a mérce, most másik. Az önkorlátozó (önsorsrontó) magyaroknak pedig parírozni kell.
Szegény EU. Morvai beledumál. Vége a világnak.:-)))
cserkesz
2010. január 17. 12:13 | Sorszám: 166
Nem mondtam, hogy volt összecsapás, csak azt, hogy ki mellé állnék.

Ha az ország renoméját nem rontották az általam említett komcsik, akkor.....
Pár éve hangos volt a sajtó az EP-vel kapcsolatos korrupciós ügyekkel. Úgy, hogy haggggyá má azzal, hogy mi való oda és mi nem.


Téma: Elszámoltatás
cserkesz
2010. január 17. 11:58 | Sorszám: 652
Lényeges dologra tapintottál.
Már megindult az (el)helyezkedés olyan gazdasági szervezeteknél, ahol balos vezetés van. Mint, amikor a módszerváltás idején "ejtőernyős" pártbizottsági emberek mentek termelő vállaltokhoz dolgozni.
Lehet, hogy lesz némi elszámoltatás. Pár balekra ráhúzzák a vizes lepedőt, de a szoclibek gazdasági erejét ez nem változtatja, töri meg.

Téma: Morvai Krisztina
cserkesz
2010. január 17. 11:45 | Sorszám: 161
Azé' egy Göncz Kinga - Morvai Krisztina összecsapás esetén látatlanban Morvai mellé állok.

És az EU is bekaphatja. Akik keblükre ölelték H.Kovács Lacát, meg K.Kovács Magdust, azok ne játsszák a finnyás úri gyereket. Köcsög nyugat, kívánok nekik 40 évnyi kommunista uralmat, némi tisztánlátás miatt.


Téma: Gondola kommunistái, egyesüljetek!
cserkesz
2010. január 17. 11:37 | Sorszám: 667
"Fáklyavivők kezén csörög a bilincs,
Izzik a tűz, de ki szítsa ma nincs.
Lépj te a helyükbe, szítsad a lángot
És döngesd bátran a falat..."

Ez jutott eszembe a bilincsben elvezetett bűnöző elvtársak láttán. Biztosan döngetik is a börtön falát. Bátran.:-))


Téma: 07:28 PM
cserkesz
2010. január 16. 20:33 | Sorszám: 919
Biztosan nem véletlen.
Elméletileg a termelés (aztán értékesítés)az alapja a gazdagodásnak. Kivéve, amikor csalók és machinátorok keverik a pénzügyeket. Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy elszedik mások (esetleg az állam) értékeit. Értékteremtő munka nélkül.
cserkesz
2010. január 16. 20:08 | Sorszám: 917
Azt azért nehezen értem meg, hogy miképpen tudott a Baumag beetetni 12 ezer embert az átlagos banki kamatnál lényegesen magasabb, beígért, hozammal.

A bírósági ítélet az egy dolog, a hiszékenység és mohóság, az meg a másik.


Téma: MICSODAAAA????
cserkesz
2010. január 16. 20:02 | Sorszám: 19
Érthető a változás. Márciusra a részvények árfolyama lezuhant. Az OTP is, és a többi is.
Sokan vettek részvényt is, de eurot is (235.-Ft) abban a hónapban.
Azután, amikor az árfolyamok emelkedtek, eladták. Nem kell belőle ügyet csinálni, ilyen a tőzsde.
Az egy más kérdés, hogy kik azok a "kisbefektetők, belföldi magánszemélyek" és egyebek. Szerintem nem annyira kisbefektetők. (25 millió, /darab??/, részvény 5.300/db forinttal, az annyi, amennyi!!)

Téma: Olvastátok? (18.)
cserkesz
2010. január 09. 12:06 | Sorszám: 788
Pár napja olvastam. Ha valaki bemásolta már, akkor elnézést.

VÉRDÍJ

Ausztráliából aggastyánokat kerítenek elő, hogy bíróság elé állíthassák őket. Aggastyánokat, akik a második világháborúban bűnt követtek el. Vagy nem követtek el bűnt – ez majd kiderül, ha sikerül őket bíróság elé állítani. De a szándék egyértelmű és tagadhatatlan. Aki háborús vagy emberiségellenes bűnnel vádolható, annak bíróság előtt a helye. Ezért a hajtóvadászat az ausztráliai és egyesült államokbeli gyanúsítottak után.

Az Ausztráliában élő Zentai Károly ellen az a vád, hogy állítólag agyonvert egy zsidót.

Szögezzük le: nem verünk agyon se zsidót, se nem zsidót, se senkit. S aki mégis, az bűnhődjék. Ebben talán megállapodhatunk. Zentait fel is kutatták a zsidók, mert hát szorgosak és fáradhatatlanok ők, ha üldözni kell az ellenük elkövetett bűnöket. A Simon Wiesenthal Központban a mai napig számon tartják a bűnösöket, illetve mindazokat, akiket ők annak gondolnak.

Zentaira is ráleltek. Demjanjukra is ráleltek. Képíróra is ráleltek. És látjuk a képeken a kiadatási őrizetbe került vagy éppen bíróság elé állított aggastyánokat. Ülnek a tolókocsikban, folyik a nyáluk, néha elveszítik az eszméletüket, oxigénmaszk van az arcuk előtt, és szemmel láthatóan nagyjából fogalmuk sincs arról, mi történik velük. Ezek a képsorok pedig leginkább szánalmat és együttérzést keltenek az aggastyánok iránt a nem érintett emberekben, s bár nyilván nem ez a szándék, de ellenszenvet ébresztenek a zsidókkal szemben. Tetszik, nem tetszik – ez van. De gondolom, ez mindegy, a lényeg, hogy hetediziglen megtorlom az atyák vétkét a fiúkban.

Nem akarok, és nem is fogok állást foglalni ebben a dologban. Legyen ez a zsidók ügye. Ellenben olvasom, hogy egy Mátyás Miklós nevű embert nemrég kitüntettek idehaza. Tömböl László, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke nyújtotta át a kitüntetést Mátyásnak mint nyugállományú tábornoknak. Ezt ugyan erőtlenül cáfolni próbálja a Honvédelmi Minisztérium.

Mátyás Miklós pedig az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlások és leszámolások egyik vérbírája volt.

Tizenöt halálos ítélet kiszabása fűződik a nevéhez.

Tizenöt ártatlan ember életét oltotta ki Mátyás Miklós vérbíró. Nem egyet vert agyon, azért, mert zsidó. Nem. Mátyás Miklós tizenötöt ölt meg, a lehető leggyávábban, talárba bújva, pulpitusról. Tizenötöt azért, mert forradalmárok voltak. Vagy csak egyszerűen nem voltak kommunisták. Vagy csak lelkesedni voltak restek. Vagy csak azért, mert valami rohadt ávós szemet vetett a lakásukra, javaikra. Mindegy az.

Mátyás Miklós egy rohadt gyilkos. Egy mocskos, szemét gazember.

És Mátyás Miklós után nincsen hajsza. Nem hurcolják meg, nem állítják elő, nem citálják bíróság elé, nem tologatják kamerák kereszttüzében egykedvűen folydogáló nyállal az arcán.

Nem… Mátyás Miklós kiemelt nyugdíjat élvez a szemét, undorító életéért, és még ki is tüntetik, vagy legalábbis felterjesztették rá. Plecsnit tűz a mellére a Magyar Honvédség vezérkari főnöke, aki, mint ilyen, egyben a NATO egyik tisztje is.

Ez így együtt nem lehetséges.

Ez így együtt elviselhetetlen.

Elviselhetetlen, tolerálhatatlan. Ezt nem lehet, és nem is szabad szó nélkül hagyni.

És nyugodtan mondjuk ki, írjuk le ezredszer is: ha a náci bűnökre nincsen bocsánat, akkor a kommunista bűnökre sincs. Az nem lehetséges, hogy egyrészt mindig elmondják minekünk, hogy felejtsük már el végre a múltat, és ne hánytorgassuk, mi történt, majd ugyanazok elmondják azt is, hogy van a múltnak egy, egyetlenegy olyan része, amely nem felejthető, s amelyre folyton emlékezni kell. S akik ezt teszik, ezt mondják, azok egyben azt is mondják, azt sugallják, hogy emberiség elleni bűnt csak a zsidók ellen lehetséges elkövetni.

Hát, hogy egy klasszikust idézzek: Egy lószart, mama!

S még egy apróság: így soha nem lesz kiegyezés. Így csak a szégyen, a gyalázat és a düh fog növekedni megint. Tépjétek le Mátyás Miklós melléről a plecsnit, ha az ott fityeg! És takarodjatok!

Bayer Zsolt


Téma: Iszlámveszély
cserkesz
2010. január 09. 11:49 | Sorszám: 383
Korrekt álláspont. "Rómában mint a rómaiak."

Puskás Öcsi is nehezményezte, hogy Szaud-Arábiában nem ihatott sört bármelyik nyilvános helyen. De tudomásul vette.:-))


Téma: Molnár Oszkár "zsidózik"
cserkesz
2010. január 09. 11:39 | Sorszám: 541
Ennyi?? Pontosan nem tudom, hogy a földszinti, vagy az emeleti "fürdőjükre" gondolsz. Ha a város élményfűrdőjére, ő köszöni, jól van.
Esztergomi vagyok. Ez egy jobboldali város volt, van, marad. Majd mi eldöntjük, hogy kire szavazunk, miután Meggyes Tamás ideje alatt számtalan beruházás és rendezvény valósult meg, és született döntés a gyermekvállalás ösztönzésétől a cigányság oktatásáig.
Fidesz-szel, vagy nélküle. És ezt Orbán Viktor is tudja.
cserkesz
2010. január 09. 10:23 | Sorszám: 536
Az esztergomiak is zömmel betegek, nem jól látják az összefüggéseket, mert több ciklus után ismét meg fogják választani polgármesternek.

Te viszont tisztán látsz, mint Bottyán János a bal szemével.


Téma: BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÚJ ESZTENDŐT!
cserkesz
2009. december 24. 09:02 | Sorszám: 57
Alföldi Géza:
Ha nálunk született volna...

Népszámlálás volt Betlehemben, –
így szól a Karácsony története, –
s akkor született meg egy istállóban
az Úr egy Fia, – Mária Gyermeke…

Nem volt, ki szállást adjon nékik.
Barmok lehelték rá a meleget.
Nem volt egy pólyája, egyetlen takarója,
Meséli a monda… Mert ott született!

De Cegléden, vagy Kecskeméten,
a Hortobágyon ha született volna,
az első Karácsony igaz történetéről
így szólna ma a bibliai monda:

… Rozál épp az udvart seperte.
János meg a jószágnak almozott.
A kis Péterke az öreg kandúrral játszott.
A Puli, az meg hátul kalandozott.

Akkor ért a ház elé József.
Jó tejszagot lehelt a méla csönd.
Mária, fáradtan, alig vonszolta magát
S a kerítésen át József beköszönt.

Rozál fogadta hangos szóval:
– Mi szél sodorta erre kendteket? –
– Törvénybe mennénk. De beteg lett az asszony
s pihenni kéne, mert – ránk esteledett.

Kerestünk födélt a korcsmában.
De szállást a bérlője nem adott.
Hej pedig az asszony az utolsóban van már,
de hiába – nincs pénz, mert szegény vagyok…

Már istálló is elég lenne,
Csak tető legyen már fejünk felett… –
Rozál a seprűjét a falnak támasztotta,
Bodri a kiskapuig settenkedett.

– Takarodsz vissza, beste lelke!
Kerüljenek csak kietek bentébb!
Talán egy ágy, az csak akad majd még a háznál.
Hogy elfáradt, szegény!… Eszem a lelkét!…–

Szélesre tárta a kiskaput.
Mária arca, mint viasz: sápadt.
– Ne ugass már, Bodri!… Hát nem látod, hogy vendég?!
Eredj csak, Péterke s szólj az apádnak!

Jöjjön csak, lelkem, segítek én…
Támaszkodjék rám!… Óvatost lépjen!…
Úgy-úgy, lelkem!… Kend meg csukja be csak a kaput,
de siessen, oszt maga is segéljen!…–

János is sebten előkerült.
Kemény keze még a villát fogta.
– Utasok… Nincsen szállásuk… S beteg az asszony…
Behívtam őket…– Mért ne tettek volna?

– Az asszonynak vess tiszta ágyat!
Az ember meg a lócán elalhat.
És valami enni is akad tán a háznál…
Péter, egy kis borért, fiam, szaladj csak!…–

A Bodri is odasündörgött.
Péter a butykossal máris kocog.
S ameddig az asszony megvetette az ágyat,
János kolbászt s egy köcsög tejet hozott.

Máriát már a fájdalom rázta.
A párnák között csöndesen feküdt.
S amíg az asszony terít, megnyugodva látja,
Hogy János a szobába épen befűt.

A kemencében lángolt a tűz.
Rozál az ágynál csendesen állt ott
És lelkükre a tiszta ágy friss párna-szaga,
Mint békesség, csendesen leszállott…

Kint az égen holdfény ragyogott.
Házra, tájra ezüstszín-port hintett.
S még nem volt éjfél, mikor a meleg szobában,
ím, megszületett a régenvárt Kisded…

A szomszédságból akadt bölcső…
Nagy Andráséktól csipkés kis paplan.
S négy-öt asszony zsibongott a szomszéd szobában,
a kis teknő körül szép kör-alakban…

Jaj de szép… s fiú!… Nézd csak, apjuk!…
Ujjongott Rozál, míg óva mosta…

És ígyen született meg az Isten Gyermek…
… Már… hogyha nálunk születhetett volna!…

1948. december 24.

Áldott ünnepeket és sikeres, szép új esztendőt kívánok.
A belföldieknek nemzeti kormányt, "aki" jól működik.


Téma: Elszámoltatás
cserkesz
2009. december 11. 17:41 | Sorszám: 446
Arany szívem. Emlékezz csak. Orbán egyik beszédében használta az "élettér" kifejezést. Mekkora hörgés lett belőle.

Javallom, hogy nyomd vissza a biztosítékot.:-)) Lesznek még vastagabb, hajmeresztő szövegek is a kampányban.

cserkesz
2009. december 11. 14:42 | Sorszám: 411
Felesleges agyalni a különböző megnevezéseken. Egy kis "jóindulattal" szavaink jelentős részénél megállapítható, hogy vagy a nyilasok, vagy a kommunisták már használták.
És ugye, akik ezeket a szavakat, kifejezéseket használják, azok szellemi örökösei az előzőeknek.

Én például már nem is mondom a testvéreimről, hogy testvérek, mert a "nyilas testvér" kifejezés már megszentségtelenítette ezt. Vigyázni kell, hogy mit mond az ember lánya/fia. :-))))


Téma: Miért lépnek ki az MDF-esek a pártjukból?
cserkesz
2009. december 09. 18:51 | Sorszám: 91
Abban az időben az ország 3.legnagyobb Mg. Kombinátjában (állami gazdaság) dolgoztam vezető beosztásban.
Akkor kellett volna, hogy a torkán akadjon valami. Igazad van.

Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
cserkesz
2009. december 09. 15:24 | Sorszám: 1570
Egy sárbogárdi mezőgazdasági vállalkozó hölgy beszélt a magyar tv1-en. 1993-ban még pedagógus volt, de hivatást váltott.
Csak 2 példát mondott el a mai állapotokról. Bodzaültetvényt telepített és szüretelt volna, de jött egy 10 fős társaság, akik az őrt megfenyegették, hogy kiirtják a családját, ha nem takarodik el. Eltakarodott és a nem az idén lebarnult csoport szüretelt.
Más esetben a már érett kukorica-táblához beállt egy autó, kirakott embereket. Azok zsákba szedték a tábla közepén a terményt, hogy kívülről ne lássák. Este jött a teherautó és felszedte a zsákokat.

A rendőrség vonogatta a vállát.
Esetleg ezekről az esetekről is kellene beszélni. Mert valami, valamit szül.

cserkesz
2009. december 09. 15:08 | Sorszám: 1567
"Náci kiképzőtábor - megdöbbentő részletek!"

Én is megdöbbentem. "Légfegyveres lövészet". Uram-atyám, ez már a fasizmus maga.:-)))

Adorján-Adorján, meg ne szakadj az erölködéstöl. Szerte a világon vannak un. harcászati, honvédelmi ismereteket nyújtó táborok. Egyes országokban a lőfegyver-tulajdonlás is megengedett. Más országokban a még a nőket is kiképzik, hogy egy adott esetben meg tudják védeni magukat, fegyverrel.

cserkesz
2009. december 09. 14:50 | Sorszám: 1555
Már elnézést, hogy "közösség" ügyben belepofázok a közösség véleményalkotásába. Kicsit távolról kezdem.
A gyimesfelsőloki gyerekek kicsengetéskor (évzáró ballagáskor)ezt a vallási éneket szokták énekelni:
"Békét a szívünknek,
Békét családunknak,
Békét nemzetünknek,
Békét a világnak."
Jó esetben egy közösség így épül fel. S, ha a szívünk és családunk úgy dobog és működik, ahogy vallásosoknak a tízparancsolat, ateistáknak a mindenféle törvény, ennél is rosszabbaknak a "amit nem szeretnél, ha megtennének veled" szemlélet előírja, akkor jó lehet egy közösség.
Ellenberger, ha az egyén már eleve egy tetű és több tetű is összejön egy alakulatban, akkor az a közösség olyan is.

Mellesleg a proletárdiktatúrától lehet félne, de eljön egy idő múlva. Legfőbb oka, létrehozója a globalizáció.


Téma: Bocsássatok meg, határon túli magyarok!
cserkesz
2009. december 05. 10:01 | Sorszám: 175
Mindannyian igennel szavaztunk. Fiam hazajött Pestről, szavazott és ment vissza, mert dolga volt.

Nem történt csalás. Ilyen a magyarországi magyar nép, buta, lusta, irigy. Az nem mentség, hogy a magyar?? kormány gyalázatos ellenpropagandát folytatott.

Talán emlékszel a versre: "Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled." Na, megkaptuk.


Téma: H1N1
cserkesz
2009. december 03. 19:48 | Sorszám: 680
Ez undorító. Egy gyerek halálból propagandát csinálni, bűnbakot keresni.

Felnőtt férfi volt, nem gondnokság alá helyezett. Apuka megvehette volna a fiának a vakcinát, ha ennyire aggódott. De ő is csak utólag okoskodik.


Téma: Magyar Televízió Napkelte vége
cserkesz
2009. december 03. 19:43 | Sorszám: 303
:-)))
Nyugdíjas vagyok ezért érdeklődve olvastalak. A fene megenné, ha sűrűn járnék orvoshoz és gyógyszertárba. Az unokákat pedig elviszik kocsival a gyerekek, munkába menet.
Az igaz, hogy a reggeli műsorokat csak nagyon ritkán nézem. Csak ömlik a hülyeség belőlük.

Téma: Autonómiát a Vajdaságnak
cserkesz
2009. december 03. 19:35 | Sorszám: 44
Bocsánatkérés?? Ki, kitől?
Mondjuk az ezen való töprengésemet erősen segítené, ha tudnám, hogy december 5-én, mit is cselekedtél. Mondjuk szavaztál így, vagy úgy. Esetleg halaszthatatlan ügy miatt távol maradtál.

Miklós, kedves barátom, aki 1942-ben született Csíkrákoson, azon kesergett, hogy elvették az állampolgárságát. S több társával együtt vágyott rá, mielőtt Patrubány ....
De nem is erről van szó. Csupán arról, hogy "az Országgyűlés alkosson törvényt" stb. ha jól emlékszem rá. Ennek megvalósulása az lett volna, ami. De ehhez sem járultunk hozzá. Magukat megnevezni nem kívánó közgazdász hallgatók kiszámolták, hogy az mennyire rossz nekünk. Más esetben töketlen és lassú minisztériumok, 4 nap alatt kiszámolták, hogy 1 határon túli magyar 700 ezer forint költséget okoz nekünk. Egyes hírek szerint Nagyváradnál már gyülekeztek a koldusok és a hajléktalanok, hogy elözönljék Magyarországot. Stb.
Elment 1400 ezer ember, hogy azt mondja, nem. És csak 1500 becsületes magyar volt, aki igent mondott. 5 millió pedig semmit sem mondott. (Bezzeg a 300 forintos vizitdíj ellen 4 millió szavazott, mert a lé, meg a tudat.)

Abban az időben végigvitattuk a témát az MNO-n. Minden szempontját. Tul.képpen még el is kell ismernem azokat, akik elmentek és nemet mondtak. Sajnálom azokat, akiket nem érdekelt a dolog és nem sajnálom őket most, amikor végül hittek a komcsiknak és ma megkapták a magukét. Miért gondolták, hogy ők értékesebbek a komcsiknak, mint a határon túli magyarok. Szerencsétlenek.

Azokat azonban megvetem, akik valamiféle racionális érvekkel magyarázzák, hogy miért nem tették meg azt, amit megkövetelt volna a becsület. Pedig a "valódi megoldásokért harcolnának". De, ezekre nincs lehetőség, meg nem kiszámítható, meg most nem aktuális, stb.
Ez olyan érv, hogy nem tudok, most nagyon márkás télikabátot venni a gyereknek, ezért nem veszek semmit sem. Fázik? Kit érdekel. "..sok haszna nincs."

Közgazdász vagyok (voltam) termelő vállalatnál, de hiszem, hogy "jól csak a szívével lát az ember." Akkor is, most is. Most is, amikor bezárunk orvosi rendelőt, óvodát, iskolát, postát, szárnyvasutat, stb. mert egyenként, külön-külön nincs haszna és közben elvesszük a vidéki emberektől az élet lehetőségét.
Vannak magasabb rendű elvek és célok, de ezek megértéséhez a földhözragadt gondolkodás kevés.

cserkesz
2009. december 02. 22:58 | Sorszám: 37
A szégyenteljes szavazás után Esztergom önkormányzata Esztergom Tiszteletbeli Polgára címet adományozta a külföldön élő magyaroknak, aki ezt kérte. Én négy csíkszeredai barátomnak intéztem el itt, és könnyes szemekkel fogadták.
Székelyudvarhelyen pedig Tiszteletbeli Székely címet adományoztak azoknak, akik szintén kérelmezték ezt. A nyáron összeszorult torokkal vettem át az oklevelet, az érmet és a kis jelvényt. A kis kék jelvényt azóta is hordom a zakóimon.
Csak dicsekedtem egy kicsit, testvérem.:-)))
cserkesz
2009. december 02. 22:45 | Sorszám: 29
Miért?? Mert csak 1521 ezer becsületes magyar volt december 5-én. Még a 2002-ben Fideszre szavazók közül is hiányzott 750 ezer ember.

Pedig teljesen mindegy, hogy ki teszi fel a kérdést. Patrubány, vagy Gyurcsány. Ha álmomból felébresztenek éjszak és felteszik a kérdést: testvéred-e az elszakított területeken élő magyar? Csak egy lehet a válasz: IGEN.
Ha megkérdezik, hogy szeretem-e az édesanyámat, nem kérdezek vissza, hogy ki kérdezi? Normális embereknél ez egyértelmű.

Persze "ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled." Megkaptuk, megérdemeltük.

cserkesz
2009. december 02. 22:34 | Sorszám: 24
"A "magyarjaink" java már eu-polgár."

Semmit sem értesz. Felvidéki rokonságommal, és székelyföldi barátaimmal (legutoljára idén nyáron) sokszor találkozom. Szomorúan olvasnák, amiket írsz. Mint, ahogy én is.
Nem az eu-hoz, hanem hozzánk akartak, ha csak egy picit is, tartozni.


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
cserkesz
2009. december 02. 21:10 | Sorszám: 1483
"Kérem, mindenki őrizze meg a nyugalmát és emberségét, "

Te mondtad. Be is tarthatnád!!!!


Téma: Olvastátok? (18.)
cserkesz
2009. december 02. 16:04 | Sorszám: 227
A mezőgazdaságban dolgoztam sok évig. Még, ha nem is állattenyésztőként.

Ne egyél húst és ne fogyassz állati terméket. Nem viccelek, a libák csak (most) előtérbe kerültek. Valamiért használja a köznyelv azt, hogy állati sor(s)ba került valaki.


Téma: Az MSZP végnapjai
cserkesz
2009. december 02. 15:56 | Sorszám: 1833
És akkor most mi lesz velünk?:-))))

Valami patkányokra emlékszem, meg a süllyedő hajóra.


Téma: Ismét kettős állampolgárság....?
cserkesz
2009. december 02. 15:53 | Sorszám: 1945
"Utálom."

Én is!!


Téma: Moszkvával barátkozik a Jobbik
cserkesz
2009. december 02. 15:49 | Sorszám: 63
Elhiszem.:-)))
cserkesz
2009. december 02. 15:48 | Sorszám: 62
Még csak úgy, általánosságban.
A "holodomor" idején éhen halt, orosz történészek szerint 3,5 millió, ukrán történészek szerint 7 millió ember, 99 %-a ukrán volt. Ekkor elég élesen különvált a két nép. Az ukrán és az orosz.
cserkesz
2009. december 02. 15:38 | Sorszám: 59
Egy haverom a Lomonoszov Egyetemen tanult, mert apuka jó elvtárs volt. Nyáron szakmai gyakorlaton voltak, a mezőgazdaságban. Pihentek és ettek egy alkalommal. Neki mindenki orosz volt, amíg ennél a szalonnázásnál, meg nem szólította egy munkás: Ha még egyszer azt mondod nekem, hogy orosz, beléd vágom a bicskám. Én grúz vagyok.

Szóval van ott mindenféle náció, azt mondják, hogy az igazi orosz, darabos testalkatú, és nem egy szép arcú ember. Nő, férfi egyaránt.


Téma: Olvastátok? (18.)
cserkesz
2009. december 02. 10:14 | Sorszám: 202
Egy indián naptár szerint viszont 2012-ben bekövetkezik a világvége.
Erre a kis időre.... Én már nem veszek tartós tejet.:-))

Téma: Pörzse a verekedős
cserkesz
2009. december 02. 08:00 | Sorszám: 461
Na szép, mondhatom!:-))))
Én értem a morzét, és tudom, hogy ez a 3 betű mit jelent.:-)))
cserkesz
2009. december 02. 07:58 | Sorszám: 460
Kedves búzavirág!
Igazad van, az a négy év volt a legjobb, s az én életem legjobb miniszterelnöke Orbán V. volt.
Abba a gondolatmenetbe azonban azt kellett írnom.:-))

Téma: Elszámoltatás
cserkesz
2009. december 01. 16:54 | Sorszám: 238
" mszpszdsz uralom végén százasával, ezrével fognak bedőlni a heverjaid, ne félj semmit..."

Nem a haverjai, de ez most mindegy.
1989-ben is azt hittük, hogy majd most kiderül minden és legalább az 50-es évek, 1956 ÁVO-s pribékjeit valakik felelősségre vonják. Semmi sem történt.

Most sem lesz semmi sem!!!! Lehet, hogy pár kis Zuschlag bekerül a hálóba, de a nagyok megússzák. Sajnos.


Téma: Pörzse a verekedős
cserkesz
2009. december 01. 16:20 | Sorszám: 433
Látom, még mindig azon rágódtok, hogy Pörzsébe mennyi IQ szorult. És, hogy mennyire szimpatikusabb egy "hagy magad, előbb szabadulsz" szemlélet, amikor minden nemzeti gondolkodású ember kitér a provokatív mocskok elöl.

A továbbiakat csak az olvassa el, aki FÉRFI. Mondjuk bemész egy étterembe ebédelni, vagy csak meginni egy kávét. A szomszéd asztalnál ott ül egy társaság és időnként beszól. Neked, a ruhádról, a nagy orrodról, végül édesanyádról, ha lapítasz.
Itt két lehetőség adódik. Vagy fizetsz és elmész. És egy hétig hordod magadban az infarktus lehetőségét. Vagy felállsz, lesz, ami lesz és pofán vágod a legnagyobb hangú kocsogot. Lehet, hogy megvernek, lehet, hogy 30 ezer forintra büntetnek, de férfi maradtál.

Miért mi hunyászkodjunk meg mindig? Miért törölheti fel velünk a padlót belföldön, külföldön akárki?
Hallottam valami Jézus nevű emberről, aki korbácsot ragadt. Békés, boldog családapák rántottak kardot, amikor már nem tűrhették tovább....

Hogy Pörzse szégyent hozott a jobboldalra. (Azt a szemforgató Krisztusát.) Milyen jobboldalra? Arra talán, amelyik az utolsó 60 évben produkált egy gyenge 4 évet, és egy közepes 4 évnyi kormányzást. Erre már milyen szégyent lehet hozni. Ha 1956-ban nem teremt dicsőséget az akkori fiatalság (nem Nagy Imre és társai) akkor csak a lapítás, helyezkedés, megfelelni akarás és sumákolás jellemzi a jobboldalt.
Magyar értelmiség? Áruló és az értelem szó jelentéséhez semmi köze!


Téma: Orbán vs. Mesterházy
cserkesz
2009. november 26. 18:53 | Sorszám: 229
Mert igy hívják!
Mint Émile Zolá-t.:-)))

Téma: Az MSZP LÖVETNI FOG?
cserkesz
2009. november 26. 14:29 | Sorszám: 47
Szakértő nem vagyok, de úgy tudom, hogy a jobbágyság megfizette a tizedet, meg a kilencedet és heti egy napot kellett dolgoznia a földesúrnak.

Ma csak az Áfa 25 %. A többi adó pedig kinek-kinek annyi, amennyi. Hű, de jó nekünk?!?!


Téma: Orbán vs. Mesterházy
cserkesz
2009. november 26. 14:12 | Sorszám: 222
Tormay Cécile: Bujdosó könyv
„Március 13.
Sok ember állt az utca szegletén. A falakon megint egy új plakát színe rikoltozott. Egy óriási munkás látszott rajta, aki a magyar Parlament fölé hajolt. Festékes vödör állt a lábánál, és csepegő ecsettel mázolta vörösre az Országház hatalmas kőépületét. A kép felett betűk szaladtak át: Mindenki szavazzon a szociáldemokrata pártra.
Örökéletű gránit és vörös festék….Ez mindent elmond. Többet, mint amennyit akart….
A múlt napokban egy kis cédulát ragasztottunk ki. Magyarország térképe volt rajta. Fehér mezőben zöld országhatárok és felette piros betűs írás: A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége. Ők szabadon tapaszthatják be öles hirdetéseikkel a falakat. A mienk tenyérnyi kis papír volt, kevés helyen megfért, és mégsem tűrték. Egy gyereket láttam, ahogy letépte.
- Miért teszed kisfiam, hiszen nem bánt?
- Húsz koronát kapok napjára, ha ilyen nemzetiszínűeket tépek.
Túl, odakinn körös-körül bántatlanul tépik össze idegen rablók az országunk földjét. És fővárosunkban megfizetett magyar gyerekek tépik le a képét.
A jövő tépi össze önmagát.”

Azóta ezek a gyerekek megnőttek. És a gyerekeik is!!!!!

Nincs új a nap alatt. Szemét kampányra számíthatunk. Ne hagyjuk, hogy a komcsik labdába rúghassanak!!!

cserkesz
2009. november 25. 09:08 | Sorszám: 84
Remélem, hogy Orbán Viktor nem egy szent ember!!
Remélem, hogy a Fidesz győzelme után ezeket a görényeket kirekesztik a közéletből, legalább azzal, hogy közpénzekhez (közülük) soha senki közel sem kerül. Anyagilag és erkölcsileg tönkre kell tenni őket.
Mert hatalmas károkat okoztak a tájékozatlan emberek gondolkodásában.

Állok a buszmegállóban, két öreglány beszélget. Egyik: Orbán olyan, mint Hitler. Másik: Bajnai meg kedves szerény ember. Kéretlenül bekapcsolódtam a beszélgetésbe, de nem sok eredménnyel, mert nem tudták megmagyarázni a véleményüket, csak azt mondták, amit hallottak itt-ott.
Teljes nagytakarítást kell végezni mindenhol. A közéletben és a mikrokörnyezetben is.
Lehet sopánkodni, hogy Pörzse S. pofán vágta a szoci alpolgármestert, de néha ez is kell.


Téma: Pörzse a verekedős
cserkesz
2009. november 21. 10:56 | Sorszám: 17
" egy szocialista polgármester megjelenik a törzshelyén és a gárdistákról beszélget..."

Arra már gondolni sem merek, hogy hány pofont kapott volna, ha a szomszéd asztalnál ülő fradi drukkerekről, ne adj Isten a szomszéd asztalnál iszogató roma "polgárjogi harcosokról" BESZÉLGETETT volna. A kis beszélgető.:-))

cserkesz
2009. november 21. 10:44 | Sorszám: 14
" gárdista a megjelenésével, viselkedésével, szavaival megfélemlítette a környezetében lévő embereket."

Azannyát nekijje! Mondjuk, szürkületkor jön veled szemben a járdán 4 apáca, később 4 gárdista, majd 4 cigány krapek. Kíváncsi lennék, hogy melyik társaságot kerülnéd ki nagyobb ívben?

"Szó szót követett, majd a tv-s két ütést mért rám - mondta Nádas Zsolt."

Kérdés, hogy mi volt az a szó, vagy szöveg. Nem baj Zsolti, nem az a legény, aki adja, hanem, aki állja. A fülest.:-))


Téma: Magyarország Ébresztő! Meglesz a 30% :)
cserkesz
2009. október 31. 10:43 | Sorszám: 16
Isaura már régen volt, de...van vacsoracsata, meg "celebek" szereplése itt-ott.
Én időnként megnézem a mónikasót, mert ilyen embereket máshol nem látok. Elrettentő pédának rábeszéltem az építőmérnök fiamat, aki kibicsaklott bokájával otthon volt egy hétig, hogy nézzen meg egye maónikasót.
Fogatlan cigányok veszekedtek, orditoztak egymással.
Később felhívott és azt mondta: Apu, tudod mi a tragédia? Hogy ezeknek is egy szavazat jár.

Szóval, mindnyájunknak el kell menni (szavazni) mert nem annyira biztos az a 2/3-os fideszes többség!!


Téma: Olvastátok? (17.)
cserkesz
2009. október 31. 10:04 | Sorszám: 4285
A Bazilika környékén óriási a dugó, a gépkocsi forgalom.
Jönnek az ország minden részéből buszokkal, személygépkocsikkal a hívők.

Isten áldd meg a magyart és az ő legjobbjait!


Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
cserkesz
2009. október 30. 18:51 | Sorszám: 2183
Nagyapám szokta mondani: "Mélyet lélegezni, tizig számolni."
Persze, ha nem segít, ajánlom a nyugtató tablettát.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
cserkesz
2009. október 30. 18:43 | Sorszám: 1660
Kedves esztergomi fórumtársam!:-)))
Az eszem a FIdeszt támogatja, számtalan okból. A szívem pedig a Jobbik mellett van néhány határozott véleménye miatt.
A házasodásomat leszámítva, mindíg az eszemre hallgattam.:-))

Téma: A Jobbik elárasztotta a Gondola Fórumot
cserkesz
2009. október 30. 12:12 | Sorszám: 15
Hát, nem tudom!!
Egy ismerősöm hívott a gondolára. Jöttem, és halkan, kellő tisztelettel mejegyeztem, hogy ismerőseim közül többen a Jobbikra fogak szavazni. Komoly emberek, diplomások, elkötelezett nemzeti érzelmüek.
Nos, a gondola különleges szellemiségét képviselő pár fórumtárs elmondott minden indexes csürhének. Ámbátor soha sem fordultam meg az indexen.
És lőn az EP szavazás, és az itteni 200 ezres várakozással szemben 427 ezer szavaztot szerzett a Jobbik. Gondoltam, talán valaki megjegyzi, hogy mégsem csűrhe az, aki reálisan ítéli meg a helyzetet. Rosszul gondoltam.

Szóval értem én, hogy kis szemétdomb, kis kakasokkal. Ez a 30-40 ember, aki ide írogat, semmire sincs hatással. Csak egymást piszkálja. Nem kellene.


Téma: Vona Gábor államférfi, Vona Gábor dolgozik
cserkesz
2009. október 30. 12:03 | Sorszám: 33
Leginkább, mint eddig is, realista szabad ember szeretnék lenni.
De értem a kérdést.:-))
cserkesz
2009. október 30. 11:39 | Sorszám: 31
Mi nem a második, harmadik helyre pályázunk, mi győzni szeretnénk.

Nincs ezzel semmi baj. Én is szeretnék ezt-azt.:-))


Téma: Milyen rádiók lesznek a Sláger és a Danubius utódai?
cserkesz
2009. október 30. 11:36 | Sorszám: 77
Akkor pedig jöhet a következő pélyáztatás.
cserkesz
2009. október 30. 11:31 | Sorszám: 76
Már mi a vicc? A visszavonás? Vagy a több bevétel.
cserkesz
2009. október 30. 11:18 | Sorszám: 70
Mutyi? Ezt ki dönti el. Előre.
Több bevételt ígértek (az államnak) ezért nyertek.
Ha majd nem teljesítik, akkor meg kell vonni tőlük a jogot.

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
cserkesz
2009. október 30. 11:13 | Sorszám: 1650
Na igen. A Fidesz nem híres a jól sikerült kampányokról.
"Rosszabbul élünk, mint 4 (8) éve." Nekünk mondod? Tudjuk Viktor, de, ha tudsz valami jó megoldást, áruld el nekünk is. :-))
Függetlenül attól, hogy így is, úgy is rátok szavazunk.:-)))

Téma: Milyen rádiók lesznek a Sláger és a Danubius utódai?
cserkesz
2009. október 30. 11:04 | Sorszám: 66
"Egy rohadék ez a farok!"

Egyetértek. Ezerszer inkább Borbás Marcsi, mint a "Lali király."


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
cserkesz
2009. október 30. 10:22 | Sorszám: 1639
8 millió szavazóképes ember, 60 %-os részvételi arány mellett a 4,8 millió szavazóból a 2,5 millió, az bizony kevésnek tűnik. A mai helyzetben, a 2/3-os többséghez.

Téma: VEZET A FIDESZ! V.
cserkesz
2009. október 25. 12:30 | Sorszám: 1917
Reménykedjünk, hogy a Fidesz választási szlogenje nem az lesz, hogy "Rosszabbul élünk, mint 8 éve."

Vezet a Fidesz, de 2002-ben, 2006-ban is vezetett.:-(
Beírom ismét a Fidesz szavazók létszámát:
2002-ben Fidesz-MDF 2307 ezer.
2004-ben EP 1458 ezer.
2004-ben kettős állampolgárság (igen) 1521 ezer.
2006-ban Fidesz-KDNP 2273 ezer.
2009-ben EP 1630 ezer.
2008-ban a viztdíj ellen 4030 ezer. (Itt mindenki volt, aki nem akart fizetni.)

Kérdés, hogy lesz-e 3 millió Fideszre szavazó ember, vagy nem nő a létszám, mert a szocik inkább otthon maradnak. Honnan pártolnak át a Fideszhez, különösen, hogy a Jobbik-ra szavazott 427 ezer ember.
Szóval ébresztő. Egy karakán, közérthető, hatásos kampány kell. Mert megint pofára esünk!!!!


Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
cserkesz
2009. szeptember 22. 13:13 | Sorszám: 1447
(Én meg figyelhetnék a hejjjesírásra, tv-zés és írás közben.):-(((
cserkesz
2009. szeptember 22. 13:01 | Sorszám: 1444
Te meg itten csak elfogult vagy.:-)))

Emlékszem az iraki szerepvállalás vitájára, amikor egy vezető mszp-s kijelentette, hogy segítségünk ellenértékeként Magyarország részt vesz az ujáépítésben. És ez nekünk mekkora bazi nagy üzlet. Lesz. Lenne, ha nem mi lennénk a csicska.:-(

cserkesz
2009. szeptember 22. 12:44 | Sorszám: 1437
Hát...igen. Számtalan történet a van a nagyvilágban, amit nem szeretünk, vagy nem tetszik nekünk. Ha már Szaddam Husszeint említetted, neki legnagyobb bűnéül a kurdok elleni barbár népirtást rótták fel.
Nos, amikor a nagyhatalmak meghúzták (nézd meg Afrika térképét) a határokat az I.világháború után, akkor elfelejtkeztek 25 millió (mások szerint 40 millió) kurd emberről. Szegények azóta küzdenek az önálló államért.

Ezt csak azért említettem, mert nem biztos, hogy a nyugati világ által bűnösnek kikiáltott a főbűnös!!


Téma: Olvastátok? (17.)
cserkesz
2009. szeptember 22. 11:44 | Sorszám: 3208
Az én ismerőseim (nyugdíjasok) között is kevés a kommancs,a vad fideszes és jobbikos sokkal több.:-))

Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
cserkesz
2009. szeptember 22. 11:38 | Sorszám: 1423
Az egész afganisztáni és iraki megszállás egy gyalázatos politika eredménye. Mint, ahogy a guantanámói fegyenctelep is. Ahol a 800 (8 éve törvénytelenül fogvatartott) ember közül 3!!! rabról tudtak összehozni némi elmarasztalható vádat.
Jobbik ide, vagy oda, ezt minden demokratikusan gondolkodó embernek el kell ítélni.

1968-ban (nem önként) bevonultam Csehszlovákiába. Akkor a szovjet utasításait hajtottuk végre. Ma..... Egyik kutya, másik eb.


Téma: Miért bolsi az ápolónők többsége?
cserkesz
2009. szeptember 21. 16:49 | Sorszám: 39
"Miért bolsi az ápolónők többsége?" hangzik a kérdés.

Volt pár hetem, két alkalommal is két kórházban. Az Antall-kormány, és az Orbán-kormány idején. Sok kedves, hozzáértő ápolónőt és egy férfi ápolót is megismertem. Sokszor beszélgettünk, politikáról is. Megesküszöm, hogy ők nem voltak bolisk. Antall Józsefet sokan nem szerették, a modora miatt, de a máshol dolgozók sem.

Egy másik topicban arrol szól a szöveg, hogy a "nyuggerek" is bolsik. (Az már egy másik téma, ha valaki így beszél a szüleiről!!!) Nekem pedig az a véleményem, hogy egy pártnak meg kell nyernie a választóit és nem nyafogni és másokat hibáztatni a sikertelenség után.


Téma: Olvastátok? (17.)
cserkesz
2009. szeptember 21. 16:26 | Sorszám: 3203
" Nem tudom igazán sajnálni a nyugdíjasokat (mint csoportot), jórészt ők hozták a nyakunkra ezt a dilettáns, és tolvaj bandát."
1. Gondolom, nem is kell sajnálni őket. Élnek, ahogy tudnak.
2. Nekem rémlik valami a közalkalmazottaknak beígért 50 %-os fizetésemelésről. Ők nem nyugdíjasok voltak.
3. Altalában nem tetszik, amikor kinevezünk egy-egy csoportot bűnbaknak. "Mert ugye mi mindent jól csináltunk, sőt annál is jobban, de van egy agyalágyult csoport, akik miatt....stb."
4. Sok diplomás fiatalt (33-40 évesek) ismerek, akik a szocikra szavaztak, családi neveltetésük, beállítottságuk miatt.
5. Azt tudod, remélem, hogy a kettős állampolgárságra 1521 ezren szavaztak a 2002-es 2307 ezer fidesz-mdf szavazó közül. Ugyanakkor a vizitdíj ellen már össznépi, 4030 ezer ember szavazott. Ezt hívják elkötelezettségnek, a pénztárcához.:-)))

Téma: Ezt látni kell!
cserkesz
2009. szeptember 18. 17:01 | Sorszám: 4
Majd megnézem 2010-ben, 11-ben. Ha megérem.:-))

Téma: Krausz István - 1600 eurót lopott a Mazsihisz alelnöke
cserkesz
2009. szeptember 18. 16:58 | Sorszám: 14
Kis zsidó, kis pénz. Nagy zsidó (B.Madoff= 50 milliárd) nagy pénz.:-))

Téma: Összeesküvés a magyarság ellen
cserkesz
2009. szeptember 18. 10:12 | Sorszám: 103
"Ez meg a másik oldal faxságát mutatja."

Ahogy mondod!!!

cserkesz
2009. szeptember 18. 09:41 | Sorszám: 101
Kérdés, hogy a Fidesz mit tud kezdeni ezzel a helyzettel, és az utolsó hónapok mégvadabb problémáival, ha hatalomra jut.
Félek, hogy nem eléggé elszántak és pár éven belül beletörődünk, hogy az ellenségeink nyertek.

A szlovákok 247.-forinttal álltak át euróra. Ha mi is eljutunk odáig, a 270-276.-forint/euró örök időkre "leáraz" bennünket.

cserkesz
2009. szeptember 18. 09:22 | Sorszám: 99
Felhívott egy barátom és válogatott káromkodások közepette az alábbiakat mondta:
Nincs még egy olyan ország Európában, de talán a világon sem, mint Magyarország. Sok-sok éves sikertelenség után a Debrecen bejut a BL legjobb csapatai közé, de ezt a meccset csak egy kis pöcs televízió közvetíti, nehogy már a nép teljes létszámban örülni tudjon valaminek.
Minden más államban az elnök, vagy akárki "leszól" a legnagyobb Tv társaságnak, profitérdekeltség ide, vagy oda, és megfenyegeti, hogy elzavarja őket, vagy megvonja az állami támogatást, ha nem szerzik meg a közvetítés jogát. Mert kell a népnek az öröm, a nemzeti büszkeség. S, ha ezt még el is mesélik a médiának, 10 %-ot nő a népszerűségük.
Nálunk nem, nálunk csak rossz híreket kell közvetíteni az embereknek, a nemzetnek, saját magáról.
Rohadjanak meg.

Téma: Sport, úgy általában
cserkesz
2009. szeptember 17. 18:58 | Sorszám: 19
A tv2-n a Debrecen meccset, felvételről 0.00 órakor vetítik.

Téma: Olvastátok? (17.)
cserkesz
2009. szeptember 13. 14:24 | Sorszám: 2862
"Ha majd a szellem napvilága ragyog be minden ház ablakán."

Addig, ha van rá mód, ki kell tépni a gyomot. Ha kell, állami pénzmegvonással, ha kell egy-két pofonnal.:-))


Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
cserkesz
2009. szeptember 13. 14:03 | Sorszám: 5081
Jobb, ha alszik, mert, ha felébred, akkor dumál.:-))

Téma: Olvastátok? (17.)
cserkesz
2009. szeptember 13. 13:19 | Sorszám: 2855
"Morvai Krisztina újságírókat is felelősségre vonna."

Én is, én is. Csak hallanád az oroszjóskák, bolgárgyurik hazudozásait, Neked is felmenne a pumpád.:-)))


Téma: LEGALIZE IT....!!!!!
cserkesz
2009. szeptember 13. 11:48 | Sorszám: 94
Fegyverpárti vagyok!!

Tegnap Esztergomban összeverekedett két, 30-30 fős banda. Mert nem vagyok rasszista, nem mondom meg, hogy melyik etnikum, csak annyit, hogy nem lengyelek, zsidók, vagy svábok voltak. Na már most, ha lettek volna fegyverek és minden második lövés talál, akkor ma 30 garázdával kevesebb van a városban. Megéri...megéri.

Viccen kívül, lassan elszabadul a pokol Magyarországon. A békés állampolgár nem tehet semmit, csak tudomásul veszi, hogy előbb-utóbb áldozata lesz a gátlástalan, heccelt garázdáknak.

Ha van fegyver, akkor "ezek" lelövik egymást, igaz pár ártatlan ember is áldozatul esik (most is), de, mert alapjaiban gyávák, nem kockáztatnak, ha tudják, hogy visszalőnek.
Az általánosan engedélyezett fegyverviselés után megnövekene a fegyverhasználat, de egy (rövid) idő után kevesebb garázdaság, fegyveres rablás, gyilkosság lenne, mint manapság. Meggyőződésem.

(Na most jön a kérdés: és, ha téged lőnek le? Akkor balszerencsém volt, de előre mondom, nem adom olcsón a bőrömet.:-)))


Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
cserkesz
2009. szeptember 13. 10:52 | Sorszám: 5074
Nemrég láttam Vitányit az Országgyúlésben. Aludt a szerencsétlen.:-)

Téma: Összeesküvés a magyarság ellen
cserkesz
2009. szeptember 13. 10:49 | Sorszám: 36
Kétségtelen, hogy belerángattak bennünket 2 világháborúba, és ezzel sokat, nagyon sokat ártottak nekünk. De....az átlag magyar elismeri a szervezettséget, határozottságot, a precizitást, és, hogy kiállnak az érdekeikért, még ha pofátlanok is esetenként.
cserkesz
2009. szeptember 13. 10:37 | Sorszám: 32
Nem! A szocializmus és az orosz befolyás évtizedei elmosták, kiegyenlitették a németek iránti ellenszenvet.
Persze irodalmi műveket lehet felsorakoztatni, de a környező országok közül az osztrák-német "vonal" nem ellenszenvesebb a többinél.
Rendes embereknél persze Lengyelország külön kategória.

Téma: 07:28 PM
cserkesz
2009. szeptember 13. 10:24 | Sorszám: 589
Ez egy fogas kérdés.
Érdemes lenne erre pár szakembert megbízni, néhány millióért, hogy kideritsék ennek a társadalmi problémának a körülményeit. Talán a BKV majd választ keres.:-)))

Néhány (tv) műsorban láttam buzikat. Egyikük általában "férfias" krapek, a másikuk "nőies" krapek. Talán a külsőségek alapján...... Persze bizonytalan vagyok ez ügyben.


Téma: Összeesküvés a magyarság ellen
cserkesz
2009. szeptember 13. 10:14 | Sorszám: 28
"magyarok hagyományosan németellenesek."

Beszéltem a magyarokkal. Azt mondják, hogy ez a megállapítás téves.:-)


Téma: WTC évforduló
cserkesz
2009. szeptember 12. 13:31 | Sorszám: 91
Már miért ne lenne problémánk vele. Vidéki létemre, 1988-tól szinte minden tüntetésen Bp-en voltam.
Miután nincs távcsövesem, ennyit tehetek.
cserkesz
2009. szeptember 12. 13:28 | Sorszám: 90
Öreg vagyok már, minden részletre nem figyelek oda.:-)))

A példákat csak azért hoztam, hogy normális esetben, ekkora gépek letérését a légifolyosókról észlelni kellett. Volna.

cserkesz
2009. szeptember 12. 13:22 | Sorszám: 88
:-))) Pilóta nem voltam, hanem híradós. Része egy olyan rendszernek, mely, ha észlelt valami rendelleneset, akkor riasztotta az elfogó vadászokat. Ezek 3 percen belül felszálltak.

A gépek közvetlen írányításába persze alulról-felülről nem lehet beavatkozni, már csak az hiányozna, de néhány fenyegető gépet fel lehetett volna küldeni. Ezekről nem tudok.
Láttam, régen, egy szovjet filmet, amiben Ivánnak minden lőszere elfogyott, erre a hős belerohant gépével a támadó rohadt fasiszta repülőgépbe.:-)))

Szóval, maradnak a kételyek és ezekből következően bármi elképzelhető. Még az is, hogy a nem kifejezetten skandináv kinézetű manus beiratkozik az oskolába és megtanul repülőgépet vezetni. Na jó, nam "bazi nagyot", hanem csak sportgépet. Azután, ha magával visz egy Koránt, akkor a nagyot is tudja vezetni. Elvégre mindegyik repül.:-))
"Ha kuglizni megtanultam..." (Hacsek és Sajó)

cserkesz
2009. szeptember 12. 12:35 | Sorszám: 84
A 60-as évek elején, Ausztria felöl leszállt egy kisrepülőgép a Győr felé vezető országúton, felvett egy embert és felszállt. Egy német srác is leszállt a Vörös téren a radar észlelési magassága alatt. Szerbiában kézifegyverekkel lelőttek egy Lopakodót.
Ezek különleges, rendkívüli esetek.

Minta a taszári, 31.Honi Vadászrepülő Ezred volt katonája, azt nem tudom felfogni, ami a "támadó" repülőgépekkel történt. A világ legjobb haditechnikájával, legjobban őrzött légtérben fél óráig kóricál, a legifolyosókon kívül, 4 repülőgép, és semmi nem történik. Nézik, hogy "ez meg mi a franc." Mert látniuk kellett a földi radarok, vagy a műholdak jeleiből. Részleteket persze soha nem tudunk meg, csupán a kételyek maradnak.

No, meg a viták. Ezek azonban teljesen feleslegesek. Megéltem kétféle attitüdöt. Régen, amit a Szovjetúnió hivatalosságai mondtak, ma pedig amit az USA kijelent, az szent igaz. Pedig, mint tudjuk, nem!! Kérdés, hogy gondolkodunk, vagy bólogatunk.


Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
cserkesz
2009. szeptember 11. 11:55 | Sorszám: 5065
Ha felteszel mellé egy kalapácsot is, az Isten se mossa le rólad, hogy kommunista vagy.:-))

Téma: Magyarnak lenni: büszke gyönyörüség!
cserkesz
2009. szeptember 05. 13:33 | Sorszám: 133
"...most már legalább tudjuk, mi is az M.SZ."

Ha csak a kurucinfo-ból tájékozódtok, akkor semmit sem tudtok, kedves Szikla. Kár lenne a Makovecz Imre, Andrásfalvy Bertalan, Bogár László, Papp lajos, Hargitay András, Vukics Ferenc és társai által megalkotott Magyarok Szövetségét annak alapján megítélni, hogy a Magyar Gárda avathatott-e tagokat Bösztörpusztán. Ez nem szempont. Utoljára a Jobbikra szavaztam, de elítélem a mások által szervezett rendezvényre való oda-tolakodást. Mást akartam írni, de finom vagyok.:-))

Azon túl, hogy naivnak ítélem meg ezt a pártoktól független, azok felett álló alakulatot, tevékenységük csak hasznára van a magyarságnak!

Persze, mint tudjuk, csak a mi bandánk a jó, minden más nem jó.:-))


Téma: Láttátok ? ( 5.)
cserkesz
2009. augusztus 12. 14:41 | Sorszám: 1332
A stílus maga az ember. Ha az?

Ez a "hülyegyerek a homokozóban" stílus nem az én világom. Kár, hogy az a hatalmas tudás, ami beléd szorult, csak ennyire pitiáner sértegetésekben nyilvánul meg.
Pedig ittuk volna szavaidat, mint a nektárt.:-(
Veled befejeztem!

cserkesz
2009. augusztus 12. 13:53 | Sorszám: 1330
Egy percig sem hittem, hogy megérted azt, amit írtam.:-(

Annyit talán felfogtál, hogy nem rólad volt szó, hanem úgy általában a sajtóról, politikáról, politikusokról.

A véleményed, öcsi, annyira érdekel, mint az előzőek.


Téma: Magyarországról
cserkesz
2009. augusztus 12. 11:09 | Sorszám: 20
"Bízzál Istenben, s tartsad szárazon a puskaport"

Egyetértek.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
cserkesz
2009. augusztus 12. 11:06 | Sorszám: 1322
Simbala "megdorgált" mert nem érdekel a külföldi sajtó.

Nos, az a külföldi sajtó, ami nem írt a Holdomorról, a Gulágról, Katynról és a többi galádságról, nem is érdekel.
Az ezen a sajtón nevelkedett nyugati értelmiség, akiknek még mindig példaképe Che Guevara és meggyőződésük, hogy a "kommunisták jót akartak" csak valahogy nem sikerült, ez az értelmiség sem érdekel. A nyugati politikusok, akik parolázva maguk közé fogadták H.Kovács Lacát, és K.Kovács Magdust, de sipákolnak Morvai Krisztinán, azok sem érdekelnek.

Mellesleg a gerinctelen emberek, akik régen attól féltek, hogy mit szól Moszkva, most meg attól, hogy mit szól Brüsszel....sem érdekelnek. Má' csak a tisztánlátás miatt.


Téma: Magyarországról
cserkesz
2009. augusztus 12. 10:53 | Sorszám: 18
"No és hiányoznak a lánglelkű emberek."

Talán nem is hiányoznak, csak nincs aki (akik) összefogja őket. Sokukkal találkoztam, sokfelé. Legutoljára Erdélyben, (két hete) ahol minden történelmű tárgyú szobron, emlékhelyen nemezetiszínű koszorúk, szalagok százait kötötték fel magyarországi magyarok. Mert Tamási Áron sírjához, az ezeréves határhoz, vagy a székelyudvarhelyi Turulhoz zarándokolnak.

Itthon is "fel kéne szabadulni már."

cserkesz
2009. augusztus 12. 10:06 | Sorszám: 15
A Magyarok Szövetsége lelkes aktívistái, Vukics Ferenc és társai a magyarság érdekei mellett elkötelezett emberek. Minden tiszteletet megérdemelnek.
Földhözragadt közgazdászként azonban, miközben minden céljukkal egyetértek, nem látom a megvalósítás eszközeit.
Pártoktól független, pártok felett álló szervezetként sok beleszólásuk nem lehet az ország irányításába.

Téma: Fiss hírek a tüntetésekről
cserkesz
2009. augusztus 11. 15:50 | Sorszám: 204
Nagyon szomorú vagyok, hogy mindenhol a cigányokat bánccssák.

Erdélyben jártam, ott mesélték.
Az egyik faluba 3-4 ekhós szekérrel cigányok érkeztek. Bementek a kocsmába (hová máshova) és szóváltásba keveredtek a helyiekkel. Egy fiatal székely férfit 7-szer megszúrtak késsel. Orvos jött és a férfit megmentették, de a falu népe bedühödött és mindenféle "népnevelő" eszközzel felszerelkezve megrohanták a cigányokat. A lovakat elkergették, a szekereket felgyújtották, a cigányok bemenekültek az erdőbe, fel a hegyekbe. Másnap reggel rendőrök (azok általában románok) jöttek kutyákkal és a falusiakkal "meghajtották" a hegyet. Két embert (csak a férfi ember!!) elkaptak és a rendőrök ott helyben addig verték őket, amig meg nem nevezték a késelőket. Általános körözést adtak ki ellenük és a falu megnyugodott.
Mindenhol csak a rasszizmus.:-))


Téma: Rudolf Hess
cserkesz
2009. augusztus 11. 15:38 | Sorszám: 1
"..Budapest és Magyarország ugyanis nem lehet az újfasiszták paradicsoma."

Csak a mocskos újkommunistáké!:-(

Bocs', tudom, hogy nem ide tartozik, de már igen tele van mindkét tö....hócipőm.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
cserkesz
2009. augusztus 11. 15:34 | Sorszám: 1287
"...hogyan kell viselkedni egy politikusnak..."

Magyarországon?? Mondj egy igaz politikust, aki kultúrált, netán úriember. A többiek (fórumtársak) majd válaszolnak rá.:-)))
A sajtó (kisbetűvel nálam) pedig annyit sem ér, mint a politikusok. Továbbá írjam le ismét, hogy az un. európai sajtó kit érdekel.

cserkesz
2009. augusztus 11. 15:26 | Sorszám: 1286
Általánosságban: van legalább két csoport.
1. Szeretem a Fideszt és utálom a Jobbikot.
2. Szeretem a Jobbikot és utálom a Fideszt.
E tisztelt fórumtársak ezeken a szemüvegeken keresztül néznek és ítélnek meg mindent. Az igazság, netán érvek nem érdekesek.
Pedig nekem legszimpatikusabb lenne egy harmadik csoport: 3. Szeretem az anyósomat és utálok mindenkit.

Ami a konkrét tv-műsort illeti, én is láttam. Volt egy csaj is, aki azon sápitozott, hogy Nagymagyarország-matricákkal mennek egyesek külföldre, és nahát, meg hűha.
Végül, a teljes elfogulatlanság jegyében B.Jani feltette a kérdést R.Hess ügyében. Nem a kommunista bűnösökről kérdezett, mert az nem érdekes, hanem a nácizmust feszegeti a jobbikosoknál. Erre Vona bepörgött, mert még tapasztalatlan és gondolom, a töke tele van már az örökös fasiztázástól. Nagy hiba volt. Talán pár év gyűrödés után már vigyorogva kiröhögi az ilyen provokatív kérdéseket.

cserkesz
2009. augusztus 10. 18:32 | Sorszám: 1258
Véletlenül én is láttam, a feleségem szólt, hogy "gyere, biztosan érdekes lesz." Az volt.

Nem akarok részletekbe belemenni, de minden hócipőm tele van már azzal, hogy egyeseknél 1945-ben megállt az idő. Mint, ha semmi más nem történt volna velünk, csak a fasizmus, meg holokaust, és más marhaságok.
Szinte soha nem beszélnek (köcsög riportereink) a kommunisták otrombaságairól. Pl. egy ilyen kérdés: Vona Úr, mi a véleménye az 1956-os forradalmat követő megtorlásokról?
Persze, tudom az okát. Benne voltak, ki bokáig, ki nyakig a szoci gazemberségekben. Ha ők nem, a szüleik biztosan és így nevelték őket.


Téma: Címlapnácik
cserkesz
2009. augusztus 06. 16:25 | Sorszám: 50
:-))))
Látom, kijött az orosz-szovjet kultúra. Lev is meg Alekszej is Tolsztojéktól. Német tudás, francia műveltség.
Mit szól ehhez a nyugat, hogy Berkesi Andráson kívül mást is ismertek? Barbár magyarok.:-))
cserkesz
2009. augusztus 06. 15:12 | Sorszám: 37
Biztosan igazad van, de az említett úriembert nem a Honi Hadseregbeli hősiességéről ismertük meg. Sajnos.
cserkesz
2009. augusztus 06. 15:10 | Sorszám: 36
Kösz'!
Csak már felettébb idegesít, ha azt hallom: mit szól a nyugat.:-((

Téma: Készüljünk fel minden idők legaljasabb MSZP-s kampányára
cserkesz
2009. augusztus 06. 13:47 | Sorszám: 23
Drága Nagyi!

Nem ismered a régi vitát:
Feleség: Azt mondtad, hogy....
Férj: De drágám, én meg sem szólaltam.
Feleség: Akkor nem mondtad, de gondoltad.:-)))


Téma: A szlovák titkosszolgálat lövi a cigányokat?
cserkesz
2009. augusztus 06. 11:42 | Sorszám: 231
Mindegy, hogy ki a bűnös. Én bízom a magyar rendőrségben.
A móri gyilkosokat kétszer is megtalálták, ezeket is elkapják.:-)))

Téma: LEGALIZE IT....!!!!!
cserkesz
2009. augusztus 06. 11:40 | Sorszám: 73
Kicsi?
Nem hallottál a klasszikus Fürge Fütyi-ről?:-))

Téma: Címlapnácik
cserkesz
2009. augusztus 06. 11:38 | Sorszám: 32
Most mondjam azt, hogy az átlag európai sem érdekel? Ha ennek alapján ismeri meg hazánkat, akkor az szegénységi bizonyitvány.
A legszemetebb komcsi időkben sem kevertem össze Tolsztojt Dzserdzsinszkivel. (Ha jól írtam a nevét.)
cserkesz
2009. augusztus 06. 11:34 | Sorszám: 31
Arról már nem is beszélek, hogy valami angol herceg is SS-egyenruhában parádézott, mert viccesnek találta.
Hogy mik nem vannak.:-))

Téma: Slota cigányirtással vádolja Magyarországot, és az ENSZ-t küldené ránk
cserkesz
2009. augusztus 06. 10:19 | Sorszám: 52
Ne idegesitsd magad. A románok, szlovákok, szerbek, ukránok esetében első a saját nemzetük érdeke, minden szélsőséggel és történelemhamisitással együtt.

Nálunk van egy csomó hazaáruló bitang, aki be akar nyalni mindenkinek, a saját nemzete ellen. A kettős állampolgárságra 1.521 ezer, a vizitdíj ellen 4.030 ezer ember szavazott. Az anyaország döntő részét meg lehet venni, nem 30 ezüstért, hanem 300 forintért.


Téma: Címlapnácik
cserkesz
2009. augusztus 06. 10:05 | Sorszám: 26
Elgondolkodtam, hogy mit tett az a drága jó Európa hazánkért és mit tett Magyarország Európáért történelmünk során.

Végül arra a következtetésre jutottam, hogy le van szarva Európa. Különben is, pár köcsög újságírócska nem Európa. Remélem.


Téma: LEGALIZE IT....!!!!!
cserkesz
2009. augusztus 06. 09:26 | Sorszám: 71
Látom, hogy fegyverek ügyében megoszlanak a vélemények.
Nos, közel 20 évig voltam egy un. kispuska lőtér vezetője. Rengeteg edzést és versenyt rendeztünk, tökéletesen laikusoknak is. Soha, semmi baleset nem történt és ez vonatkozik a légfegyvereket használó diákokra is.

Szeretem a fegyvereket, ma is van, engedéllyel gázpisztolyom. Mert családom is van!!

Nem a fegyver a veszélyes, hanem az ember. Jobban félek a sikeres (közepes) érettségi jutalmául kapott drága kocsikat vezető seggfejektől, mint a fegyverektől. A buszmegállóba berohanó, lakott területen, zebrán száguldozó barmok a veszélyesek.
De az ásó és a kapa is veszélyes. Mondják azok a rendőrök, akiknek a kocsiját szétverték az önérzetükben megsértett cigányok.:-)))


Téma: Rohatt hideg van
cserkesz
2009. augusztus 05. 11:44 | Sorszám: 386
Ha ezet tudom ,akkor borvizet küldök.:-))
cserkesz
2009. augusztus 05. 11:28 | Sorszám: 384
Én küldtem őket. Egyiket Tusnádfürdőről, a másikat Kászonból.
Köll a csapadék.:-))

Téma: Készüljünk fel minden idők legaljasabb MSZP-s kampányára
cserkesz
2009. augusztus 05. 11:25 | Sorszám: 3
Demeternek igaza lesz, sajnos.
Kérdés, hogy a fűtésszámlával birkozó tömegre mekkora hatással lesz a kampány.

Téma: A szlovák titkosszolgálat lövi a cigányokat?
cserkesz
2009. augusztus 05. 11:22 | Sorszám: 80
"A magyarokról sem tudom elképzelni, hogy ilyet megtesznek.."

A magyarokról én sem, mert töketlenek.
Persze, amióta feltalálták a jégcsákányt, én sokmindent el tudok képzelni.


Téma: Magyar, nemzeti maximum - a megmaradásért
cserkesz
2009. augusztus 04. 10:25 | Sorszám: 687
Bocs'! Természetesen 1849-es...
cserkesz
2009. augusztus 04. 10:24 | Sorszám: 686
Erdélyben jártam, többek között a kászoni Nyergestetőn, ahol az 18949-es orosz betörés ellen küzdő Tuzson János őrnagy és székely katonatársai életüket áldozták a harcban.

Ma ott emlékmű áll, és sok (35-40 ?) kopjafa a hősök tiszteletére. A központi ünnepség után tudtunk csak felmenni, mert megszámlálhatatlan gépkocsi tolongott az úton. Később Máriahalomról és a Jászságból érkezett egy-egy busz, diákokkal ill. felnőttekkel. Együtt elénekeltük a Himnuszokat és nemzeti színű szalagokat kötöttünk a kopjafákra. Ezeken már koszorúk és szalagok százai voltak elhelyezve. (Legutoljára Sólyom László állított itt kopjafát.) Elmondhatatlan érzés volt látni az emlékműt és elolvasni a kopjafák feliratait.

Talán, egyszer ezekről, a székelyek által megóvott, ápolt helyekről indul a "nemzeti maximum." Az anyaország elkúrvult.


Téma: Láttátok ? ( 5.)
cserkesz
2009. augusztus 04. 10:08 | Sorszám: 1231
A Papa néven elhíresült, volt nyomozó több feltételezést is megemlitett a cigányok elleni támadásokról. Pl. azt, hogy lehetséges, szomszédos országból jött az elkövető, hogy zavart keltsen M.országon, ill. rontsa M.ország hírnevét.
Érdekes felvetés, de nem lehetetlen.

Téma: Békés háború
cserkesz
2009. július 20. 15:09 | Sorszám: 8
Mé' pont a Margit-hidat?

Ott az M6-os. 4 alagút, 3 viadukt(ocska) és mindenki jól jár.:-)


Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. július 20. 10:14 | Sorszám: 3290
"A Fidesz viszont NEM KRITIZÁLHATÓ"

:-)) Mint a régi szép, kádári időkben.

cserkesz
2009. július 20. 09:33 | Sorszám: 3277
"Morvai krisztináról volt szó."

Tudjuk. Őt kurvázták le.

Lementél Te is kutyába. Elég, ha ezután csak ennyit írsz: vaú-vaú.

cserkesz
2009. július 20. 09:27 | Sorszám: 3276
Értem én, már miért ne érteném.
Mindegy az, hogy egy rossz döntést, ahogy ti mondjátok, a panelproli nyuggerek azzal háláltak meg, hogy a maszopra szavaztak. Persze, hogy mindegy. Olvasni Te (azért is nagybetűvel) csak a jót szereted. Rendben, ezen ne múljon.

A Fidesz SZÉP. Remélem, megfelel.


Téma: Meglesz a kétharmad
cserkesz
2009. július 20. 08:55 | Sorszám: 1147
Elolvastuk, párszor.
Tán csak nem kilóra kapod a zsozsót, hogy mindenhová beraktad?.-))

Téma: VEZET A FIDESZ (2007)
cserkesz
2009. július 20. 08:46 | Sorszám: 1820
"A baloldal eközben a válságkezelő programról, a krízisalapról, a kedvezményes áfáról, az adócsökkentésről és a devizahitelesek megvédéséről, továbbá a rasszizmus nélküli rendteremtésről gondolkodik, és ennek megfelelően cselekszik."

Én is gondolkodom, hogy káromkodjak, vagy nevessek.:-))


Téma: Mszp jobbik koalició?
cserkesz
2009. július 18. 19:25 | Sorszám: 86
"... komoly testi-leki tréning,.."

Most nem azért, hogy igazat adjak, de teljesen igazad van.
Na, most a széplelkek megint sírnak egyet: fegyvert, azt aztán soha. Inkább a halál.:-)


Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. július 18. 11:37 | Sorszám: 3253
"Én megrögzött kommunista barát vagyok ...." Először megdöbbentem. Így jár, aki nem olvassa végíg rendesen a mondatot.:-))))

Ha Wass Albertet szereted, akkor rossz ember nem lehetsz. Nálunk is megkülönböztetett tisztelet övezi a szerencsétlen sorsú írót. Szemét a hivatalos politika (kultúrpolitika) vele kapcsolatban. Egy nemzeti kormány feladata lesz, rengeteg más dolog mellett, az Ő munkásságát is a helyére tenni.

Természetes, hogy a Fidesz is tévedett. És nem is arról volt szó, hogy nem csinált számtalan jó dolgot, hanem arról, hogy az első nyugdíjintézkedése politikailag hiba volt. Erről a 2002-es választás, és a 3 millió nyugdíjas, mondott véleményt. Az elemzők szerint.
Azóta a fiúk megkomolyodtak és várhatóan jobb irányba terelik majd az ország gazdaságát, lelkiállapotát.

Két svédországi magyar, fórumos "ismerősöm" akadt eddig. Az egyiket inkább nem említem. A másik azonban kedves, okos, fiatal orvosnő, erős jobboldali érzelmű.

Az államadósság kezelésére kíváncsi leszek, 2010 után. Tényleg szükségünk lenne egy ügyes diplomatára ez ügyben.

Köszönöm a linket.:-))

cserkesz
2009. július 18. 11:18 | Sorszám: 3252
Hát, nem mondanám, hogy bonyolult gondolkodású vagy.
Vannak, ugye a szocialista munka hősei, meg a panelprolik. Slussszzz.
Meg vagyunk mi, akik 2002-ben, 2006-ban is ettük a kefét. Mindegy az eredmény, a szent tehenet kritizálni nem lehet.

Közgazdász vagyok, a duma nem érdekel. A panelprolizás pedig kifejezetten káros, politikailag és emberileg is.

1988-tól járok rendezvényekre, vidékről. A nevem, címem, telefonszámom, email címem ott van a Fidesz központjában, segítettem, amikor arra szükség volt, és amit megtehettem.
Gondolom, Te is megtettél mindent, hogy elzavarhassuk ezt az országrontó bandát.

cserkesz
2009. július 18. 11:07 | Sorszám: 3251
Semmit sem "szajkózok." Csupán megemlítettem, hogy ez a dontés politikai baklövés volt. Az eredménye pedig ismert. Gondolom, jogom van ezt tenni, azok után, hogy 98-ban,2002-ben és 2006-ban is a Fideszre szavaztam.

Az pedig, hogy az Mszp is erről szövegelt, az nem érdekel. Talán emlékszel, hogy mekkor balhét kevertek, amikor Orbán V. azt a kifejezést használta: "élettér." Akkor Orbán is náci, mert ez Hitler kedvenc szövege volt?

Andika, Te ennél sokkal okosabb vagy.

Ha nem terhellek vele, ajánlom figyelmedbe az "Orbán Viktor államférfi..." topic 327-326. hsz-ét.

cserkesz
2009. július 17. 22:11 | Sorszám: 3248
Igen, emlékszem.
Azért gondoltam, hogy a nevét meglítem más formában.:-)

Jó éjt! Mára elég volt.

cserkesz
2009. július 17. 21:53 | Sorszám: 3246
Már indultam tv-zni.:-)

Szóval, a Horn kormány az utolsó pillanatban 20 %-ban határozta meg a nyugdíjemelés mértékét. Ezt a Fidesz kormány megváltoztatta és az alacsony nyugdíjakat 24 %-kal, a "magasabbakat" 14 %-kal emelte. Mondhatod, hogy támogatta a szegényebbeket, de ezzel az a baj, hogy a magasabban kvalifikált, a több évet dolgozóktól vette el a pénzt és odaadta a többieknek.

Az ellenzék (mszp, szdsz) ráugrott a témára és végig ezen lovagolt. Innen ered az un. 19 ezer forint.A megtámogatott "szegény" nyugdíjasok pedig elmentek szavazni az MSZP-re.
Sok "gazdag" nyugdíjas pedig megsértődött és vagy nem szavazott, vagy átment az mdf-hez.

Na, erre mondtam, hogy baklövés!!

cserkesz
2009. július 17. 21:41 | Sorszám: 3243
Tudod, én nem szoktam durva szavakat használni általában. Normális emberekre pedig soha.

De, provokátor ám, a megmondom kicsodád. Barom.

cserkesz
2009. július 17. 21:30 | Sorszám: 3241
Kedves Rosta, egy-két fanatikussal még elbánok, de egy kórussal már nehezen.:-)
Természetesen sokan vannak (az ismerőseim közül is) akik meditálnak majd a következő 9 hónap alatt. Én is. És tudom, hogy ki a most kormányképes erő.

Csak gondoltam, mesélek ezt-azt.:-)

cserkesz
2009. július 17. 21:02 | Sorszám: 3239
Fogalmam sincs, nem figyeltem, hogy ki kezdte a másik cikizését. (Feleség: Azt mondtad, hogy....Férj: Nem mondtam, meg sem szólaltam. Feleség: De gondoltad.)
Csak azt tudom, hogy egyik jobboldali pártnak sem, csak a baloldalnak használ.
cserkesz
2009. július 17. 20:57 | Sorszám: 3238
"az írásod...egy kicsit elfogultnak tűnik, persze csak innen a távolból:- )))"

Közelről is elfogult. Nehéz teljesen objektívnek lenni, talán nem is lehet.
Tudod, én sem szeretem a szinváltókat. Egyszer (mea culpa) az Szdsz-re az akkor hangoztatott kommunista ellenessége miatt, egyszer az Mdf-re és sokszor a Fideszre, ill. az általa támogatott témákra szavaztam. Most, az EP választásnál pedig a Jobbikra. Nagy tétje nem volt, Morvait kívántam támogatni. Ezek mind nagyjából egy oldalnak számítanak.
Persze ez utóbbit kár volt hangosan bevallanom, egy hosszabb indoklással. Évek óta fórumozok. Együtt mérgelődtünk a pl. 2002-es szavazás, a kettős állampolgárság sikertelensége miatt. Most azonban "megkaptam" a magamét. Volt, aki azt tanácsolta, hogy vegyek magamnak könyveket, más kifogásolta, hogy miért nem tanultam (iskolában) a fidesz-kormány idején. És még más "kedves" megnyilvánulás is volt, mert megemlítettem, hogy nem a Jobbikot kell hibáztatni, hanem okosan politizálni.
Példaként megemlítettem az 1998-ban megváltoztatott nyugdíjtörvényt, ami hatalmas baklövés volt a Fidesz részéről.
Nos, most úgy állok, hogy elgondolkodtam, akarok-e egy ilyen társasággal együtt szavazni, amikor minimális tolerancia sincs részükről.

Az államadósság hatalmas terhet jelent és ki tudja, hogy mennyi lesz a vége a legutóbbi (lehet, hogy nem utolsó) IMF hitel után. Fogalmunk sincs, miként lehet ebből kimászni.

cserkesz
2009. július 17. 20:25 | Sorszám: 3235
Egyetértek Veled a mezőgazdaságunkat éritő problémák felsorolása miatt. Így igaz, "sikerült" kormányainknak olyan helyzetet teremteni, hogy igazán jó agrár-vertikumunk ide jutott.
Harmincvalahány évet dolgoztam a mezőgazdaságban, bár nem agrárvégzettségű szakemberként. Végtelenűl sajnálom és felháborít az, ami ott történt.
cserkesz
2009. július 17. 14:18 | Sorszám: 3222
Városunkban tartott választási gyűlést a Jobbik. A városi televízió felvette Vona Gábor és Morvai Krisztina beszédeit és ma leadta.
Gondoltam, miután megtudtam, hogy Vona bunkó, Morvai beteg és a Fideszen kívül nincs élet, meghallgatom őket, amennyire lehet, tárgyilagosan.
Jelentem, semmi olyat nem mondtak, amivel nem értenék egyet. Persze, tudom, hogy sok téma, jelmondat, elv, elképzelés nem, vagy csak részlegesen megvalósítható, de a 14.havi nyugdíj sem volt egy reális ütőkártya. De ezzel nem akartam bántani a fideszesek normálisabb felét. Csak megemlítettem.
A másik fele pedig nem érdekel. Az elmúlt évek fórumozása alatt sok liberális és szoci fórumozóval találkoztam (nickeket inkább nem említek) akik Orbán Viktoron és a Fideszen vihorásztak, és gúnyolódtak minden hülyeségen, amit kitaláltak róluk.
Sajnálatos, hogy némely fideszes hasonlóan lement kutyába Morvait, Vonát és a Jobbikot érintő szövegeikkel. Nem tudják, hogy ez nem tántorítja el a szimpatizánsokat, inkább megerősíti őket véleményükben.
Persze némely jobbikos is lement kutyába, de tőlük nem is vártunk mást. Elvégre moszkoviták, buták, megvezetettek, fasisztákok, cigányellenesek, EU-ellenesek, magyarkodók. Biztosan kihagytam valamit. Ja, és masiroznak, azért, hogy rossz hírét kelccssék (szándékos) Magyarországnak.

Azért odáig nem kellene elmenni, hogy röhögünk azon, Morvai Krisztina a mezőgazdasági vonalon kapott szerepet az EU-ban. A Jobbik egyik célja, hogy a magyar gazdák azonos mértékű EU-s támogatást kapjanak a korábbi tagok gazdáival. Felháborító.:-))


Téma: Európai Parlamenti Választásra készülünk.
cserkesz
2009. július 17. 13:51 | Sorszám: 937
Nem rossz, nem rossz!
Azért ma nagyon kiakadtam. A méhkeréki (román) népiegyüttes műsorát nyomatták a Dunatv-ben. Csak dülledt a szeme, amikor a kissrácok ugra-bugráltak fekete nadrágban, fehér ingben és fekete mellényben.
És sehol egy rendőr.:-))

Téma: Hogyan fog Kina összeomlani?
cserkesz
2009. július 16. 19:16 | Sorszám: 104
Még a szemük sem áll jól.:-)
cserkesz
2009. július 16. 17:44 | Sorszám: 102
Most hallottam a Hírtv-ben, hogy a kínai GDP a várakozások felett, 7,4 %-kal nőtt az év első 5 hónapjában.

Persze, az is lehet, hogy ez csak az "összeomlás" előtti, utolsó nekirugaszkodás.:-))


Téma: Mszp jobbik koalició?
cserkesz
2009. július 16. 12:21 | Sorszám: 30
Rendben. Egyezzünk meg döntetlenben.:-)
cserkesz
2009. július 16. 12:11 | Sorszám: 27
Jézusom, ki az a kroko tanár úr? Beleolvastam, de nem volt türelmem elmélyedni benne. Maradok a tudatlanság állapotában.
(Ha tényleg "lány" vagy és tatabányai, akkor megbocsátod nekem.):-))

Téma: VEZET A FIDESZ (2007)
cserkesz
2009. július 16. 11:55 | Sorszám: 1806
Vedd figyelembe azt is, hogy Vona ismertsége 61 %-os lett, csak.
Göncz papát meg mindenki ismerte és szerette.:-))

Amiben a bölcs és az ész szó szerepel, az nem vagyok.:-)


Téma: Meglesz a kétharmad
cserkesz
2009. július 16. 11:51 | Sorszám: 1141
El kellene tenni ezeket a hozzászólásokat, hogy 2 év múlva legyen min káromkodni.

Téma: VEZET A FIDESZ (2007)
cserkesz
2009. július 16. 09:48 | Sorszám: 1797
Matematikai képtelenség lenne, ha egy 11 %-os párt elnöke, elérné mondjuk 50 %-os népszerűséget.
Sólyom az első. Göncz papa is mennyire népszerű volt.

Téma: Olvastátok? (17.)
cserkesz
2009. július 16. 09:36 | Sorszám: 590
" nevezetesen Törökországban"

A törökök nem lacafacáznak, nem is engedik be az EU-ba őket.
Egyenlőre.


Téma: Morvai első EP felszólalásában kiállt a megtámadott fidesz szavazók jogaiért...
cserkesz
2009. július 16. 09:32 | Sorszám: 59
Persze a bájos K.Kovács Magdushoz nem merted hasonlítani.

Téma: Mszp jobbik koalició?
cserkesz
2009. július 16. 09:26 | Sorszám: 14
:-))
Még vissza van vagy 9 hónap, mire megszületik valami.
Addig úgy lejáratjuk egymást, hogy nem marad egy elfogadható párt sem.
Érdemes lenne egy új pártot alakítanunk.:-))

Téma: Meglesz a kétharmad
cserkesz
2009. július 16. 09:21 | Sorszám: 1126
Nem tudom, hogy milyen lenne az a drasztikus számonkérés.
Édesapámat, mint állami tisztviselőt meghallgatta az un. igazoló bizottság, a háború után. Kérdés: Volt katona a világháborúban? Igen, tartalékosként behívtak. Kérdés: Miért vonult be, miért nem ment el partizánnak?
Szegény apám bedühödött és visszakérdezett: Mért maga partizán volt? (persze nem volt az a nyikhaj kérdező sem, de majdnem baj lett a kötekedésből)

Persze valahogy csak-csak el kellene számoltatni a 7-8 év haszonélvezőit. Félek, hogy cselekvés helyett marad a duma.


Téma: Mszp jobbik koalició?
cserkesz
2009. július 16. 08:59 | Sorszám: 11
Jók ezek a fikatopicok?! A cím, még ha kérdőjellel is, eleve befeketíti a Jobbikot. Mert ez a szándék.
Konkrétumot ugye nem tudunk, de nem is kell. Emlékszem még a régi időkből: "Orbán lenyúlta az állami támogatást." Területi alapú támogatásrol volt szó, amit mindenki kapott, akinek szőlője volt, de ott sem az igazság volt a cél.

Sokszor tényleg nem értem. Mint a h...gyerekek a homokozóban.


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
cserkesz
2009. július 15. 17:00 | Sorszám: 419
Két dolog:
1. Egyáltalán, hogy jutott ilyen szentségtöréses feltételezés Kósa eszébe. Még, hogy a Jobbikkal....
2. Mi a fenének nyilatkoznak előre, ki tudja milyen elkövetkező helyzetről. Valaki(k)nek kell a megnyugtatás?

Téma: Magyar Gárda
cserkesz
2009. július 15. 16:53 | Sorszám: 3332
Az Üdvhadsereg, vagy az Ifjú Gárda felvonulásait mégsem írhatta példának. Maradt a Sturm Abteilung, ha eszébe jutott volna.:-)

Téma: Meglesz a kétharmad
cserkesz
2009. július 15. 14:26 | Sorszám: 1050
"..Jobbik a Fidesztől vesz el szavazatokat.."

Én má' teljesen megzavarodtam, mert máshol meg azt olvasom, hogy agyament mszp-sek szavaztak át a Jobbikra.:-))

cserkesz
2009. július 15. 14:12 | Sorszám: 1043
Legyen meg a kétharmad!!!
De vigyázni kell a túlzott várakozásokkal. 1998-ban Fidesz 1,341 millió szavazó. 2002-ben Fidesz-MDF 2,307, 2004-ben EP, Fidesz 1,458, 2006-ban Fidesz-KDNP 2,273 millió szavazó.
2009-ben EP, Fidesz 1,630.
A tényszámok alapján várható, hogy a Fidesz-KDNP 2,2 - 2,3 millió törzsszavazója leadja a voksát. Kérdés, hogy a többiek elmennek-e szavazni és, hogy közülök mennyi áll át a Fideszhez.
Jók, ezek a közvéleménykutatások, de adott időben, a konkrét létszám dönt majd.

Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. július 14. 10:24 | Sorszám: 3131
Nem szoktam hörögni. Talán egyszer...majd a végén.

Hol olvastam? Hát a 3121-es hsz-edben, amit bekopiztál.

cserkesz
2009. július 14. 09:50 | Sorszám: 3124
Ha a Jobbik és a Magyar Gárda iránti ellenszenvedet ezzel a sunyiképű Bárándyval akarod alátámasztani, akkor öngólt lőttél.:-(

Téma: 07:28 PM
cserkesz
2009. július 14. 09:28 | Sorszám: 435
A rohadt rasszisták. Most akkor hová megy a drága Kolompár Orbán, (a Magyar Gárda elöl) ha elítélik csalás büntettében?

Téma: Kóka IQ kisebb, mint 50
cserkesz
2009. július 14. 09:22 | Sorszám: 3
"..Retkes-Bajnai kormány."

Ez jó! Mint a Kádár-Apró-Dögei.:-)))


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
cserkesz
2009. július 13. 16:16 | Sorszám: 726
Nem ennyire, de gazd.válságot ők sem tudták volna kikerülni.
cserkesz
2009. július 13. 16:02 | Sorszám: 724
Szerencséje volt a Fidesznek 2006-ban. Ha mi nyerünk, akkor most úgy szidnám őket, mint a bokrot.:-))
cserkesz
2009. július 13. 11:10 | Sorszám: 716
Már kétszer (2002, 2006) is majdnem elzavartuk ezt a komcsi-libsi bandát. A választás előtti közvéleménykutatások igen jó esélyt jeleztek erre. De, mint tudjuk nem sikerült. Most is sima győzelmet ígérnek. Azért jó lesz vigyázni, mert sok idő van még vissza. Emlékezzünk.
1998-ban a Fideszre 1341 ezer szavazó voksolt.
2002-ben Fidesz-MDF 2307 ezer.
2004-ben, az EP választáson, Fidesz, 1458 ezer szavazó.
2004.évi, a kettős állampolgárságról, IGEN-re szavazó 1521 ezer. Hol volt a 2002-es 2300 ezer fideszes és mdf-es?
2006-ban Fidesz-KDNP 2273 ezer ember szavazott a pártszövetségre.
2008-ban a viztdíj ellen 4030 ezer szavazott. Érdekes, nem?
2009-ben, EP választás, Fidesz, 1630 ezer szavazó.

VAn vagy 8 millió ember, akinek joga van valahová beírni az X-et. Ebből mondjuk 30 % otthon marad, mert nem érdekli az egész. Aki, várhatóan elmegy a szavazáskor, az kb. 5600 ezer ember. ?????


Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. július 12. 19:32 | Sorszám: 3045
Kedves Barátom! (Ha ezzel meg nem sértelek.)

Wass Albert nálam egy külön kategória, gyönyörű írásaival és (Erdély miatti) fájdalmával. Ráadásul sokat járunk Erdélybe és ottani barátaink tovább táplálják az erdélyi irodalom szeretetét. Élete történetét ismerem, könyvekből és visszaemlékezésekből.

Csak kibújt belőlem az ördög, amikor feltettem a kérdést, hogy vajon Ő most hol állna, hogyan ítélnénk meg, mi gyarló emberek, az esetleges mai megnyilvánulásait.
Nyilasoktól és jobbiktól függetlenül, akikhez szándékomban sem volt hasonlitani.

cserkesz
2009. július 12. 16:35 | Sorszám: 3034
Tudom. Hogy rohadjanak meg!

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
cserkesz
2009. július 12. 16:23 | Sorszám: 415
Itt a gondolán, valamelyik cikkben, ahol taglalták a várható fideszes minisztereket. De azt nem tudom, hogy ki írta, mert különösebben nem érdekel.

Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. július 12. 16:04 | Sorszám: 3032
Wass Albert, akit én nagyon tisztelek, a feleségem pedig nagyon szeret, vajon hol áll/na manapság. Sima közép-nemzeti-jobbos lenne-é, vagy némileg szélsőséges elveket valló??
Jó kérdés nem?

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
cserkesz
2009. július 12. 16:00 | Sorszám: 413
"Centrális politikai rendszer" épül ki? Egy másik szövegben Mikola, mint eü miniszter jelölt?

Hát, nem is tudom, hogy örömteli várakozásban éldegéljek, vagy némi értetlenkedésben.


Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. július 12. 10:25 | Sorszám: 3029
Mennem kell. További szép napot.:-))
cserkesz
2009. július 12. 10:19 | Sorszám: 3026
Kösz', de tudod az úgy van, hogy minél többet tud az ember-fia, annál jobban érzi, hogy mindez milyen kevés.
cserkesz
2009. július 12. 10:14 | Sorszám: 3024
Esztergomi vagyok. BalassA (nálunk A-betűvel) neve mifelénk jól hangzik.:-))

Téma: Az MSZP végnapjai
cserkesz
2009. július 12. 10:00 | Sorszám: 1189
Nem vagyok híve az erőszaknak, de egy-két pofont azért megérdemelnének. Fejenként. Tőlünk!

Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. július 12. 09:53 | Sorszám: 3020
És ehhez mit szóltok??

Vörösmarty Mihály

HARCI DAL

Azért, hogy a szabadság
Vérben füröszti zászlaját,
Azért, hogy szent nevére
Hálátlan és gaz vészt kiált,
Ne lássam, oh dicső hon!
Halványan arcodat,
Vagy drágán megfizessék
E halványságodat.
A síkra magyarok!
Fegyvert ragadjatok.
Hazánkat újra meg kell váltani.
E drága föld színét
Borítsák szerteszét
A pártütőknek véres csontjai.

A fondor hatalommal
Rabló, zsivány szövetkezett,
S a nép szívébe mérget,
Undok koholmányt ültetett.
S a nép, melyet szabaddá
Emeltél föl veled,
Most irtó háborút kezd
Óh nemzet, ellened.
A síkra magyarok!
Fegyvert ragadjatok.
Hazánkat újra meg kell váltani.
E drága föl színét
Borítsák szerteszét
A pártütőknek véres csontjai.

Alant apáink sírja
Itt minden rög, fűszál miénk.
Egy ezredéves harcban
Véráldozattal öntözénk.
Magyar lelke áll őrt
Minden fűszál felett
Magyarnak lelke, karja
Véd minden porszemet.
A síkra magyarok!
Fegyvert ragadjatok.
Hazánkat újra meg kell váltani.
E drága föld színét
Borítsák szerteszét
A pártütőknek véres csontjai.

Isten, világ ítéljen!
Ha vétettünk is valaha,
Kiszenvedénk, s megadtuk
Embernek, ami ős joga.
Zászlónkon a szabadság
S függetlenség ragyog,
Vész és halál reá, ki
Ez ellen fegyvert fog.
A síkra magyarok!
Fegyvert ragadjatok.
Hazánkat újra meg kell váltani.
E drága föld színét
Borítsák szerteszét
A pártütőknek véres csontjai.


Téma: Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(VII.)
cserkesz
2009. július 12. 09:48 | Sorszám: 1199
Intézkedjetek, hogy az euró árfolyama, legalább pár napra 240 forintra változzon. Megint szeretném megforgatni a pénzecskémet.:-))

Téma: Az SZDSZ végnapjai
cserkesz
2009. július 12. 09:45 | Sorszám: 283
Persze. Messziről jött ember, azt mond, amit akar.:-)))
cserkesz
2009. július 12. 09:41 | Sorszám: 281
Sajnos voltak többen is. Pl. Fodor Gabriella, vagy az igazmondó ("Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a p...ba.") Horn Gábor.

Szörnyű, hogy volt egy, induláskor kommunistaellenes párt, és a 20 év alatti működésükről semmi pozitívumot nem tudunk megemliteni.


Téma: Az MSZP végnapjai
cserkesz
2009. július 12. 09:34 | Sorszám: 1187
Nyakó egy szerencsétlen hülye!!!

A kríziskezelő alap csak porhintés a hasonlóan hülye szocik felé. Ha mondjuk kérnék támogatást és kapnék is, akkor 20-50 ezer forintot kiutalnának, ami kb. egy havi (téli) fűtésszámlára lenne elegendő.
Ekkora piti tételről beszélni sem érdemes.


Téma: Az SZDSZ végnapjai
cserkesz
2009. július 12. 09:17 | Sorszám: 277
Remélhetőleg úgy szétesnek, hogy soha többé nem látjuk őket együtt.
A legjobb az lenne, ha egyenként is darabokra szakadnának. Az oktatás, az egészségügy tönkretétele, a magyarellenes gyűlöletük miatt megérdemelnék.

Téma: TÚL A KAPITALIZMUSON ÉS A KOMMUNIZMUSON
cserkesz
2009. július 11. 19:23 | Sorszám: 72
Mind megeredt?:-)

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
cserkesz
2009. július 11. 19:21 | Sorszám: 683
Nem a majdani (esetleges) ténnyel van gondom, hanem az előre dumákkal.
cserkesz
2009. július 11. 19:20 | Sorszám: 681
Te kis maximalista.:-))
cserkesz
2009. július 11. 18:40 | Sorszám: 677
"Ha lesz olyan kormány, amelyet én fogok vezetni, annak nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos tagja."

Viktor! az ilyen kijelentéseknek a világon semmi értelme. Kilenc-tiz hónappal előre. Ha csak meg nem akarsz felelni valakiknek.
Volt Mszmp-s lesz vajon?


Téma: TÚL A KAPITALIZMUSON ÉS A KOMMUNIZMUSON
cserkesz
2009. július 11. 14:55 | Sorszám: 57
".. még űrhajójuk sincs!"

A szárnyashangyák már dolgoznak rajta.:-)


Téma: A Fidesz-Jobbik háború végnapjai
cserkesz
2009. július 11. 14:52 | Sorszám: 124
Jó cikk?? Ne csináld már.
Ilyet itt bármelyikünk ír egy focimeccs szünetében. Kicsit jobbra ütni, kicsit balra. Idétlenkedni Mari nénin, aki lehet, hogy a nagymamája volt.
Se füle, se farka.

Téma: TÚL A KAPITALIZMUSON ÉS A KOMMUNIZMUSON
cserkesz
2009. július 11. 14:35 | Sorszám: 55
Pénzt?? Én csak költök a fórumozásra, de ha fizetnének érte, szívesen értekeznék a hangyák társadalmi életéről.

Ami az ember erkölcseit és az önként alárendelt érdekeit illeti....Nos, jó ideje ezen kiváló tulajdonságok lassú elsorvadását látom. Vagy 100-150 éve, legalább. S ebben mindkét társadalmi forma erőteljesen bűnös. Szvsz.

cserkesz
2009. július 11. 14:26 | Sorszám: 54
"..nem a fogyasztás feltétlenül a bűnös, hanem az, hogy hogyan és mit fogyasztunk.."

És mennyit!! Köszönöm, hogy bövebben leírtad a véleményed. Igaz, én lusta vagyok hosszan kifejteni a kifejezetten pesszimista gondolataimat.
A történelem során számtalan esetben hiába volt felismerés és szándék a jobbitásra, csak valami sokk, tragédia, fegyveres mozgalom hozott változást.
Attól tartok, hogy máig nem tanult az ember, az emberiség döntésre képes része.


Téma: Olvastátok? (17.)
cserkesz
2009. július 11. 11:25 | Sorszám: 437
Világkormány???
Már csak az hiányozna.:-(

Téma: ... most pedig nevessünk egy kicsit 2 ...
cserkesz
2009. július 11. 11:22 | Sorszám: 4706
Holtan találtak az erdőben egy román embert, s miután abban az időben Jánost, az öreg székelyt látták arrafelé, behívták a rendőrségre.
- János! Mit tud erről az esetről.
- Hát az úgy volt, hogy reggel kimentem az erdőre fát vágni. Megéheztem, elővettem a szalonnát, kenyeret és az agancsnyelű bicskámat. Leültem falatozni az egyik tuskóra. Látom ám, hogy ez a román jön le a hegyről. De rohanvást. Szóltam neki, hogy lassitson, mert még valami baja esik. Hiába, mert ez csak rohant. Megbotlott a marhája és beleesett a bicskámba. Oszt még hatszor.

Téma: A Fidesz-Jobbik háború végnapjai
cserkesz
2009. július 11. 11:09 | Sorszám: 108
Na az a baj, ha az elefánt mérgezett.
Mert a mérgezett egérrel még elvagyunk valahogy.:-)))

Téma: TÚL A KAPITALIZMUSON ÉS A KOMMUNIZMUSON
cserkesz
2009. július 11. 08:45 | Sorszám: 37
A meg nem valósult kommunizmus azért volt halálra ítélve, mert az alapvető emberi tulajdonságok ellen jött volna létre. Csak diktatúrával működhetett volna. Sajnos sok-sok ember életébe került.

A kapitalizmus is diktatúra, csak nem annyira egyértelmű, és drasztikus. A pénz diktatúrája.

Ha az okosok nem találnak ki valami újat, akkor nincs menekvés. Eljutunk majd egy olyan pontra, amikor felrobban ez az áldemokratikus, mindent felzabáló forma.
Pontosan nem tudom, kikeresni meg nincs türelmem, hogy a világ javainak hány százalékát termeli meg hány ember. És ezeket a javakat hány százalék éli fel.
Egyszer majd elszakad a cérna és a rengeteg nyomorult bozótvágó kést, géppisztolyt ragad és elpusztitja azt, ami a civilizációs ártalmak után még megmarad.


Téma: A Fidesz-Jobbik háború végnapjai
cserkesz
2009. július 11. 08:28 | Sorszám: 100
"Nem hiszem, hogy a fidesz valaha is ellenfélnek tekintené a jobbikot. A jobbik nem olyan fajsúlyú.."

Normális esetben nem is kellene ellenfélként kezelnie.
A Jobbik fajsúlyáról pedig, majd a 2014-es választás előtt kell értekeznünk. Ha megérjük. Ma még nem tudjuk, hogy mi lesz belőle.
Elég bolond a világ és benne Magyarország is ahhoz, hogy bármi elkövetkezhet.

cserkesz
2009. július 11. 08:20 | Sorszám: 99
Kétségtelen, hogy nagyon zavaró ez a szóismétlés, ami betakarja az esetlegesen értelmes gondolatokat is.

(Nagyapám szokta mondani, hogy intelligens ember nem villog az idegen szavakkal, hanem érti azokat. Meg azt is mondogatta, hogy egy mondatban csak egyszer "hogy"-ozunk. Persze ez már régen volt. Azóta fejlődtünk?!)


Téma: Olvastátok? (17.)
cserkesz
2009. július 09. 19:41 | Sorszám: 407
Na-na, fejlődtünk mi is. Ha hinni lehet Hírtv mai adásának.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
cserkesz
2009. július 09. 19:37 | Sorszám: 1042
Én is elítélem a feleségüket megverő férjeket. De irigylem is őket.:-)))

Téma: ingatlanadó
cserkesz
2009. július 09. 19:34 | Sorszám: 307
A nem lakás célját szolgáló épületek, építmények után un. építményadót fizetnek az önkormányzatnak. Ahol fizetnek.

Téma: Olvastátok? (17.)
cserkesz
2009. július 09. 19:26 | Sorszám: 404
"...nem rasszizmus vagy a megvert lány Nagy-Magyarországot ábrázoló trikója miatt került sor a tettlegességre, hanem csínytevésnek szánták az akciót."

Ha nem jelentik ki, így külön, akkor sem gondoltam volna mást, mint, hogy csínytevés. Jön 7-8 cigány, megver egy magyar gyereket, az kis-csíny. Az utcán letámad szintén 6-7 cigány suhanc egy kislányt, elveszik a telefonját, megfenyegetik, hogy úgy jár, mint H.Nóra, az kicsit nagyobb csíny. Ha már agyon szúrnak valakit Veszprémben, hátúlról, az már csúnya dolog, de még mindig csak diszkóverekedés. Persze, ha én vágok pofán egy ürgét, akiről kiderül később, hogy cigány, netán zsidó, na az aztán világraszóló rasszizmus.

Mellesleg, az egyik tv-műsorban szerepelt az egyik verekedő cigánygyerek anyja. Na, ott kiderült, hogy a megvert lány "cigányozott." Örüljön, hogy nem csukják le gyűlöletbeszédért. Ráadásul.

Ez az ország nem normális.

Ma hallottam, hogy le lehet lőni a betörőt. Rendben!!!


Téma: VEZET A FIDESZ (2007)
cserkesz
2009. július 09. 10:59 | Sorszám: 1749
Nyugi.!!:-)))
Arrol volt szó, hogy EGY, vagy TÖBB (3?, 5?) az Isten. Persze lehet arra gondolni, hogy valóban EGY, csak a különböző vallások más néven nevezik.
cserkesz
2009. július 09. 10:56 | Sorszám: 1748
Köszönöm a segítséget és további információt.
Na, az ilyenekért fórumozok!!
cserkesz
2009. július 09. 10:50 | Sorszám: 1745
Nem vagyok jártas a vallások ügyeiben.
De van egy fekete könyvem, címe: Az öt világvallás. A Kommunizmus fekete könyve mellett található, balra.
Könnyen eligazodok, mert ez a 2 db könyvem van összesen.:-)))
cserkesz
2009. július 09. 10:38 | Sorszám: 1743
Van vagy 5 nagy világvallás. Mindegyik hívei azt mondják, hogy egy van, aki az övék.

Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. július 09. 10:31 | Sorszám: 2961
Nem tudom, de amit sejtetsz, arra gondolni sem merek.:-)
cserkesz
2009. július 09. 10:20 | Sorszám: 2957
Jó ez a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom.

Emlékszem, hogy akkor is ilyen aláírásokat gyűjtöttek, amikor H.Kovács László és K.Kovács Magdus indult az EP-be.

Persze az is lehet, hogy rosszul emlékszem.:-))))

cserkesz
2009. július 07. 21:35 | Sorszám: 2838
Már a Hírtv és az MNO is mond, ír ezt-azt.

21.30: A hírTV tudósítója egy alkalommal sem észlelte, hogy a rendőrökre is üvegeket hajigáló, s a tévé riporterét fejbe találó garázdák előállítására kísérletet tettek volna a rendőrök. Ehelyett a hírTV észlelése szerint rendre azokat vitték el, akik békésen ültek a füvön.

21.13.: A hírTV információi szerint estig összesen 12-en sérültek meg: közülük 6-8-an a szemükön, így a szemészeti klinikára vitték őket. A többieket a Péterfi utcai kórházba szállították a mentők. A tömegből egyenként kiemelt tüntetők közül egyébként többen megsérültek, illetve sokan rosszul lettek a bevetett könnygáztól. Egy idősebb gárdista is rosszul lett, egy órával később pedig egy fiatalabb társa ájult el. A mentők csak nehezen tudták megközelíteni őket. A tüntetésen megsérült a hírTV-s operatőrt, Tölgyesi Balázst a Baleseti Intézetbe vitték a mentők. Feltehetően agyrázkódást szenvedett, állapota stabil. Támadás érte az index.hu egyik újságíróját is. A hírportál beszámolója szerint több tüntető is megrugdosta munkatársukat.

20.31: Kettesével mennek a rendőrök a Deák téren őrzött gárdistákért, akik nem mutatnak ellenállást: elszállításuk előtt az „előírásos” Adjon az Isten!-nel köszönnek el, amire minden alkalommal „Szebb jövőt” kiáltással búcsúznak el tőlük társaik – közölte a hírTV tudósítója.

19.51: A rendőrség sokadjára is felszólította a tüntetőket, hogy hagyják el a Deák teret az Astoria felé, ezzel párhuzamosan viszont rendőrök egy csoportja továbbra is szorítja kifelé őket a füves területről. Menekülés közben egy demonstráló kilyukasztotta a tér szélén álló rendőri csapatszállító autó kerekét.

19.33: A rendőrök a gárdisták egy füvön ülő, békés csoportját műanyag gyorsbilincsbe verték, majd közvetlen közelről könnygázzal fújták le. A hírTV tudósítója szerint rengeteg a sérült. Közben megerősítették a korábbi értesülésünket is: előállították Vona Gábort, a feloszlatott Magyar Gárda volt elnökét.

19.25: Vona Gábor, a Jobbik elnöke is beült a tüntetők közé, a rendőrök egy idő múlva őt is kiemelték az összekapaszkodott demonstrálók közül; az eseményről felvételek is készültek, számol be a hírTV. Mintegy 200-250 fiatal énekli a szózatot. A tüntetők fegyelmezettek, a televízió munkatársa legfeljebb egy-két eldobott palackot látott. Az előállítottak száma több tucat is lehet.

19.14: A tüntetők felé a rendőrsorfalból előretörő 15 rendőr eltaposott egy ott tartózkodó idős hölgyet, majd visszazártak a helyükre. Egy másik, szintén idős hölgyet, akinél zászló volt, korábban elhurcoltak a rendőrök.


Téma: 07:28 PM
cserkesz
2009. július 07. 09:56 | Sorszám: 397
Nem lehet összehasonlítani Mószer (Máyer) Arankát más emberrel. Azért nem, mert nem.:-))

Téma: Láttátok ? ( 5.)
cserkesz
2009. július 07. 09:49 | Sorszám: 1022
Sajnálom, minden tiszteletem a nagyapádé!!

Örülök, hogy ezt leírtad, mert éppen arrol volt szó, hogy a rendőrök (csendőrök) mind egyformák.

Sokunk családjában történtek gyalázatos dolgok a kommunista diktatúra idején. Ez a "mindenét elvették" ismerős.

cserkesz
2009. július 07. 09:40 | Sorszám: 1019
A %-ot nem tudom, de "fejétöl büdös a hal" alapon a vezetés 99 %-át biztosan. Az állomány pedig majd teljesiti az új parancsokat.
Persze most csak álmodozunk. Ha megérjük, meglátod.:-((
cserkesz
2009. július 07. 09:34 | Sorszám: 1017
"Este a kocsmában lehet haver,meg áldott jó gyerek,de tudd,hogy szétbqszná a fejed ha parancsot kapna rá!"

Hát az könnyen lehet, ezért volt jó a csendőrség abban az időben.:-))Igazán nem vagyok a rendőrök pártján, úgy általában, de, ha megnéznénk, hogy ki hol dolgozik, ki hová ment az anyagiak miatt, érdekes képet kapnánk. Valószinüleg.

cserkesz
2009. július 07. 09:04 | Sorszám: 1009
Mpd-vel értek egyet!
Rengeteg ember dolgozik olyan (pl.APEH) helyen, amit utálunk, és azt mondjuk, hogy ott azután nem dolgoznánk, ha éhenhalunk sem.
De csak mondjuk, mert nem ott vagyunk. Élni kell!! Különösen manapság.
cserkesz
2009. július 07. 08:48 | Sorszám: 1002
Nem fogod elhinni, amit mondok, pedig igaz.

A rendőrség legénységi állományában jelentős számú jobbik szimpatizáns létezik. Hogy mennyi, azt nem tudhatom.
Ez a szimpátia nem a jobbik érdeme, hanem a rendőrségi vezetésé. Számtalan megalázó helyzetbe kerülnek, amikor cigányokkal kapcsolatos intézkedést kellene tenniük. Nem mernek erőteljesen fellépni, mert akkor elmarasztalják őket saját vezetőik. Ezért tehetetlenségükben az ellenpólus mellé állnak. Titokban.

Láttál már olyat, hogy 1 méterről nyomatják a gázt a földön ülő, verekedő cigány fejére? Nem, mert nem volt ilyen. Ha lett volna, tele lenne vele a sajtó.


Téma: A bátor "magyar rend"-őr
cserkesz
2009. július 05. 18:14 | Sorszám: 38
Rugaszkodik a fene.:-))
Egyszer voltam egy miépes tüntetésen és valaki üvöltött egyet a közönségből: Menjenek Izraelbe! Senki sem reagált rá.
Na ott is zsidóztak. Már a szó is idegesít, engem. Mi az, hogy zsidózás, cigányozás, magyarkodás...
El fogok menni mszp-és gyűlésre és zsidózok egyet, annyi lesz nekik.:-)
cserkesz
2009. július 05. 18:05 | Sorszám: 32
Én megértelek Téged. Történhet bármi. Lefasisztázhatnak, lefujhatnak gázzal, megverhetnek, ellophatják a fél, vagy egész országot, bármit megtehetnek velünk. Semmi gond.
De "zsidózni" aztat asztán nem szabad. Ez a 8. főbűn.:-)))

Téma: Tüntetés!
cserkesz
2009. július 05. 17:52 | Sorszám: 340
"... kádár alatt jobb volt."

Te is jókor szólsz. Most már mindegy, még a csontjait is ellopták. Pedig, ha ma is ő lenne a főtitkár, jókat tudnák röhögni a beszédei alatt.


Téma: A bátor "magyar rend"-őr
cserkesz
2009. július 05. 17:48 | Sorszám: 18
Ez igen!!!!
Hiába, bátor rendőreink, miután Tatárszentgyörgyön, vagy akárhol a cigányok megverik őket, itt hű de kemények. Ez a kép szégyen a rendőrségre, a kormányra és Magyarországra is.
Egyszer majd elszakad a cérna. Sok embernek van önvédelmi fegyvere.....
Gátlástalan barmok!!

Téma: Olvastátok? (17.)
cserkesz
2009. július 05. 17:28 | Sorszám: 299
Nem tudom, hogy ki, miért nem kapott.:-)))
cserkesz
2009. július 05. 16:45 | Sorszám: 297
A Szörényi Levente által alapított alapítvány a pozsonyi csata és Árpád fejedelem halálának 1100. évfordulóján Árpád-pajzs díjat hozott létre. A díjat a magyarság érdekében végzett kiemelkedő munkáért adományozza az alapítvány kuratóriuma.

Ebben az évben az esztergomi vármúzeumban adták át a pajzsokat és okleveleket. A díjazottak:
CZAKÓ GÁBOR
GROSICS GYULA
MAKOVECZ IMRE
LOVAS ISTVÁN
MORVAI KRISZTINA
PAPP LAJOS

Senki sincs, akinek a kitüntetésével nem értenék egyet.


Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. július 05. 14:57 | Sorszám: 2654
"Európa sosem fogta a magyarok pártját."

Nem is kell, de egy magát megvédeni képtelen nemzet meg sem érdemli, hogy létezzen. Az, hogy a határontúli magyarok érdekeire hivatkozik egy szoci, vagy libsi, az legnagyobb kétszínűség és arcátlanság. (Ezt nem rád értem.)

Szili Katalin valamit pöntyögött a szlovák nyelvtörvényről, amire a szlovákok világszövetségének elnöke úgy reagált, hogy szeretne látni a magyar országggyűlésben egy szlovák nemzetiségű (mint a nemzetiség képviselőjét) politikust.
Meg azt is mondta, hogy ő nem szólhat bele a szlovák parlament ügyeibe. De a magyarba belepofázhat.

A "merjünk kicsik lenni" elve dühöng. Én a magam részéről le..rom Európát és a világot is. Nem érdekelnek.
Egy osztályban is a leggyengébbet piszkálja a többi gyerek. A kis nyuszit, a gyámoltalant. Ide jutottunk a libsi-bolsi kormánnyal és szemlélettel.

cserkesz
2009. július 05. 11:22 | Sorszám: 2618
Ugye, nem akarod azt elmesélni, hogy a szlovák nyelvtörvény, vagy pl. az erdélyi ortodox templomok betelepítése a Jobbik hibája.:-))

Téma: Tüntetés!
cserkesz
2009. július 05. 11:15 | Sorszám: 301
Nem értettelek félre, csak gondoltam, ha már sajnos ott voltam, elmesélem, hogy milyen belülről a "másik" oldal.:-))
cserkesz
2009. július 05. 10:59 | Sorszám: 298
Tüntetésről, 1968-ról, rendfenntartásról……..úgy általában.

1968.augusztus 20-án éjjel átdöccent autónk a ledöntött határsorompón. A harckocsik már szétlapították. Sehol nem égtek a közvilágítás lámpái a falvakban. Kikapcsolták. Feszültek voltunk, mert nem tudtuk, hogy lőnek-e ránk és fiatalok voltunk még a halálhoz.
Hajnalra Érsekújvárra értünk és csatárláncban körbefogtuk a főteret, ahol a parancsnokság tárgyalt a helyi vezetőkkel. Lassan gyülekeztek a munkába induló emberek és ahogy egyre többen lettek, felbátorodva kiabáltak, tüntettek ellenünk. Közel, 1 méterre is jöttek és köpködtek felénk, az öklüket rázták. Némelyik társunk dühödten mutogatott a géppisztoly csövével, de mi magunk löktük ki a sorból. Menjen hátra, ha nem bírja a gyűrődést. Itt már tiszta volt a helyzet. Nem lőnek, ezért mi sem. Különben is. Mindenkinél 5 tele tár volt és kézigránátok. Én leginkább attól féltem, hogy lőni kell esetleg. Rokonaim éltek a Felvidéken, nem tudom, mi lett volna, ha mégis kell. De PARANCSUNK VOLT, hogy nem lőhetünk, még a levegőbe sem, akkor sem, ha megütnek bennünket. Majd lecsillapodik a tömeg és beletörődik a helyzetbe. Így is történt. Lassan beszélgetni is kezdtünk, bár az elhárítósok ezt megpróbálták megakadályozni. Hozzám hasonló korú fiatal srácok jöttek és a szidalmazásra csak annyit válaszoltam, hogy: Gondolod, önként jöttem ide? Nyár van, itt izzadok ebben a szar gunyában. S lehet, hogy az unokatestvérem itt van valahol a tömegben. Megenyhültek, ők is tudták, hogy nem tehettem mást. Idős pár jött közelebb: Végre visszajöttetek édes fiaim.
Más fiatal röhögve cukkolt, hogy nincs is lőszeretek, csak parádéztok itt az üres fegyverekkel.
Kivettem egy tárat és megmutattam a benne sorakozó lőszereket. Megzavarodott és hátrament a társaságához, élénken tárgyalták a történteket. Lassan lecsillapodott a tömeg. Sokan elmentek haza, munkába.
Mi éhesek voltunk, izzadtak, koszosak, dühösek, de nem tudok arról, hogy akár egy pofon is elcsattant volna részünkről. Nem gyűlöltük az ottani embereket, ők is a rendszer foglyai voltak, mint mi is.

A sors úgy hozta, hogy 2006.október 23-án ott voltam az Astoriánál. És nem mint rendőr. Beszélgettünk a Fidesz megemlékezés után társaimmal. Hallottuk, hogy a Deák téren áll a balhé, de mi csak beszélgettünk, sétáltunk. A Dohány utcába csatlakozó kis utcában gyülekeztek a rendőrök, mi arra gondoltunk, hogy le akarják zárni az ottani tüntetők elöl a Rákóczi utat. Ennek lett volna értelme, minden szempontból.
Akkor kilőtték a gránátokat. Betört ablak üvege csörömpölt, egy erkélyen pörgött a gránát, majd a falról visszapattanó gránátok széles sávot húztak a jobbra-balra hátráló tömegben.
A kurva anyátokat! Végig hátráltunk a Blaha felé és nem értettük, hogy miért történik ez az egész. Pedig egyszerű a magyarázat. PARANCSOT KAPTAK és azt gondolkodás nélkül, örömmel végrehajtják, mert gyűlölik saját népüket.


Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. július 04. 19:32 | Sorszám: 2564
Az nem úgy van, hogy elindul és vagy, vagy.
Csak oda megy el, ahol fogadják.:-))

Mi is indulunk a hó végén. Szállás lefoglalva, visszaigazolva.:-)) Csak így lehet.


Téma: Tüntetés!
cserkesz
2009. július 04. 19:09 | Sorszám: 152
Riporter: Alezredes úr, ha valaki fekete nadrágba, fehér ingbe, fekete mellénybe öltözik, akkor elviszik a rendőrök?
Alezredes: Ez egy provokatív kérdés, de mink felkészültünk. Először is, akinek nagyobb a pajesze az átlagnál, aztat nem, mert rendes ember. Akinek pedig nem bakkkancsa van, hanem csizmája, az meg népitáncos. Mink átlátunk a szitán.
Akinek pedig CCCP, Che Guevara, vörös csillag, vagy Ságvári Endre van a polóján, az is rendes ember.

Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. július 04. 19:01 | Sorszám: 2562
„Az Amerikai Zsidó Évkönyv /5702/ 1941. szeptember 22-től 1942. szeptember 22-ig, 43. kötet, amelyet Philadelphia-ban adott ki a The Jewish Publication Society of America (Amerikai Zsidó Kiadó Társaság), a 666. oldalon közli, hogy a legnagyobb náci terjeszkedés után egészen Oroszországig, beleszámítva a Németországban maradt zsidókat is, a Németországnak alárendelt Európában, 1941-ben 3,110,722 zsidó volt. Kérdés: hogyan lehetett a 3,110,722 zsidóból 6 milliót elpusztítani?

Ezekből a zsidókból még mindig maradt annyi, hogy közvetlenül a háború után több mint 2 millió kivándoroljon Palesztinába, és ott létrehozza az Izrael nevű államot.

A zsidó fajelmélet az összes többi fajelmélet modelljét képezi, egy ideológia, amely arra szolgál, hogy igazolja a különböző népek feletti uralmat. Az Ószövetség betű szerinti értelmezése ugyanazoknak a mészárlásoknak az elkövetéséhez vezet, amelyeket Josué végrehajtott.” [Idézet Roger Garaudy, Az Izraeli politikát megalapozó mítoszok című, már magyar nyelven is megjelent könyvéből.]

Emlékszem, hogy mennyi zsidó polgártársunk teljesitette "természetes emberi kötelességét" 1919-ben, 1947-ben, vagy 1956-ban.:-((
HOLODOMOR = 7 millió ukrán halott, a kommunisták áldozatai.


Téma: Olvastátok? (17.)
cserkesz
2009. július 04. 11:45 | Sorszám: 285
Olvastuk. És felháborodtunk.
Nagyon.:-))))

Téma: Meglesz a kétharmad
cserkesz
2009. július 04. 11:43 | Sorszám: 851
Kedves Gyöngy!
Régebbi rendőr (nem tizedes) ismerőseim szerint az igazán nagy szélhámosok, csalók, sikeres átverők, csendes, jólfésült, jólöltözött, kedves modorú emberek.

Ne dőlj be magadnak.:-)))


Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. július 04. 11:28 | Sorszám: 2501
Mégis, vagy mégsem tett egyik kormány sem lényeges intézkedést.
Kolompár O: Aki a roma út elé fekszik, azt el kell taposni. Könyörtelenül. A másik, a magyar, a Rózsadombról pedig nyivákol, hogy emberi jogok, meg csúnyaság cigánybűnözésről beszélni.
A másik véglet, amikor (talán a Jobbik is) csak a cigányság rossz oldalát említi valaki.

Igazad van, hosszú és nehéz folyamatot kell (kellene) véghezvinni. Első lépésként, ha kell, kényszeríteni a gyerekeket az iskolára, a tanulásra. A szülők jelentős részének már "annyi." Részükre (régi mániám) olyan üzemeket létrehozni, ahol betanított munkákat végezhetnének. Akkor is, ha ezek veszteségesek. Még mindig kevesebb költséget emésztenének fel, mint az elvtelen segélyezés. Ráadásul mentálisan is jó hatással lenne az emberekre.
S, ha ezek beindulnak, akkor nincs más mint a kényszer. Nem dolgozol? Nincs segély, nincs családi pótlék, stb.

Igazán nem akarok rossz (embertelen) példákat felhozni, de pl. Ausztráliában, ahol dühöng a demokrácia, kb. 1975-ig több mint 100 ezer őslakos gyerekét kényszerítették tanulásra. Gyermekotthonokba, fehér családokhoz, stb.

Csak pár példa és ötlet, de egy munkacsoport nekiállhatna kidolgozni a megoldást. Minden faji elfogultság nélkül, csak a racionális elveket rögziteni. Amit a Fidesz kormány megvalósithatna. Ez lenne a cigányság érdeke is, és a miénk is.


Téma: Az MSZP végnapjai
cserkesz
2009. július 04. 11:07 | Sorszám: 1141
Jó ez a topic. "Az MSZP végnapjai." Csak az a baj, hogy vágyálom.

Elvtársak, mint tudjuk, az anyag nem vész el, csak átalakul. A kommunista pedig méginkább. Ugye emlékszünk. Volt itt vagy 800 ezer párttag, akik éjjel nappal harcoltak a szocializmus teljes felépítéséért, ahol majd....hű de jó lesz nekünk.
Azután jött a módszerváltás és megindult a harc a kapitalizmusért. Ott voltak a munkásosztály élcsapata képviselői és 1994-ben ismét vezettek bennünket. Majd 4 év szünet és megint, azóta is.
Szóval csak óvatosan az örömtüzekkel!!


Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. július 04. 10:26 | Sorszám: 2496
"Ha erre azt mondod hogy a megoldás, hogy párszáz(ezer) operettnáci csattogtatja a bakancsát - és majd ez oldja meg a "cigánybomba" kérdését..."

Mondtam?? Nem mondtam. Csak maradj a tényeknél és ne a fantáziádat írd le.
Különösen azért nem mondtam, mert olyan községben nőttem fel, ahol sok cigánycsalád (is) élt. Mondhatnám, ismerem őket. Igaz, nem zenészek voltak, hanem olyanok, akik most a legnagyobb nyomorban élnek.

Lennének elképzeléseim az "integrálódás" elősegítésére, de a széplelkek ezen felháborodnának. Inkább legyen a "bomba", ami mindenkit elér majd. Ne legyenek illúzióid/ink.

cserkesz
2009. július 04. 09:49 | Sorszám: 2491
Nekem mindig gyanús volt ez a Berlusconi.:-) Meg a többi rasszista olasz. Csak bánccssák szegény cigókat.
cserkesz
2009. július 04. 09:24 | Sorszám: 2487
Egyszer, két fröccs után, azt mondta a nagyapám: Nagyon szeretlek édes fiam, de ha valaha is a kommunisták mellé állsz, verjen meg az Isten.
Nem is mertem soha....:-))
cserkesz
2009. július 04. 09:11 | Sorszám: 2485
Feloszlatták a Magyar Gárdát!?
Sokkal nyugodtabban aludtam az éjjel. Azé' mindjárt más a helyzet. Megszünt a fasizálódás veszélye. Vigyorogva fogom kifizetni az ujabb áremelések költségeit. A legnagyobb probléma megszünt hazánkban.

Persze van egy Kárpáthaza Nemzetőrség is. Azokkal mi lesz? És követi-e példánkat a Gárda miatt aggódó világ? Feltételezem, hogy az amerikai (USA) nemzetőrséget is felszámolják. Elvégre a legerősebb hadsereg, rendőrség és titkosszolgálat mellé nem kell egy másik félkatonai alakulat. A többi ország szervezeteit már nem is emlitem, ahol tagjai otthon tartják a fegyvereket és a felszerelést. Még a végén antiszemitának neveznek.

Most hallom, hogy az olaszok nemzeti gárdát akarnak összehozni. Na ne má'. Meg az MSZP is, valami vidéki "vörös őrséget". Azt mondják, hogy oda csak az léphet be, aki el tudja énekelni az Internacionálét, vagy a Benficát.
Bolond ez a világ, s köztük a legbolondabbak mi vagyunk.

cserkesz
2009. július 04. 08:44 | Sorszám: 2482
Jók ezek a dumák, kosárfonástól az angol nyelvoktatásig. Szavak, szavak, szavak,...

Egyszer volt egy konferencia a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekről. Sok bazi okos ember jött össze és felháborodva beszéltek arról, hogy a gyermekek 25-30 %-a nem kap (otthon) meleg ételt, szinte éhezik és csak az iskolában lakik jól.

A konferencia résztvevői 9-kor svédasztalról reggeliztek, kávét, üditőt ittak. A felszólalások közben pogácsát, aprósüteményt eszegettek. Az igen tartalmas beszédek után, 13 órakor elfogyasztották 3 fogásos ebédjüket, majd ismét kávé és üditők következtek. Délután további problémákat és megoldási ötleteket vitattak meg.
Majd a jól végzett munka örömével, és fontosságuk tudatában, 17 órakor távoztak a konferenciáról.:-(((

cserkesz
2009. július 03. 22:17 | Sorszám: 2474
De észrevettem!:-(
Csak nem akarom hergelni magam (és másokat) azért, mert Gyurcsány szólt Draskovicsnak, drazsé meg a bíróságnak, hogy ..... és ehhez Sólyom is cinkos.
cserkesz
2009. július 03. 19:39 | Sorszám: 2470
A cikk különösebben nem érdekel, de a néven megakadt a szemem. Schlesinger..

Amikor visszacsatolták a Felvidéket, sokan mentek erre az országrészre dolgozni, volt felvidéki magyarok. És mások is. Az egyik községben volt egy cukorgyár, amit kibérelt egy ember. Ma is emlegetik még, úgy hivták, hogy Slézinger, fonetikusan. Megátalkodott, rosszindulatú, arrogáns, lekezelő, "rabszolgahajcsár" volt. Felesége és 3 gyereke is úgy viselkedett, hogy megutálta őket mindenki. Ismétlem, ez egy falu volt, ahol egymáshoz közel éltek az emberek.
Amikor deportálták őket, szomorú, de senki sem sajnálta a családot. Persze, nem tudták, hogy hová is viszik őket...

cserkesz
2009. július 02. 21:19 | Sorszám: 2270
Hogy is mondta egy komoly bohóc: Van másik!!

Ha pedig nincsen, akkor lesz.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
cserkesz
2009. július 01. 09:52 | Sorszám: 655
Aranyosak, szépek a gyerekek.:-)))

Téma: 07:28 PM
cserkesz
2009. június 30. 18:30 | Sorszám: 384
Egy világ omlott össze bennem. Mindenhol győz a lazaság.
A végén még moslékkal is lehet etetni azt az 1 darab házi disznót.:-)))

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
cserkesz
2009. június 30. 18:21 | Sorszám: 635
Mé' pont a HOLOKAUST tagadása a fő probléma. A HOLODOMOR tagadása, lekicsinylése miért nem az?

Aki tudja erre a választ, az sok dolgot megért a (régi) mai világ dolgaiból!!


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
cserkesz
2009. június 30. 18:14 | Sorszám: 346
Azóta jól megöregedtek. Úgy kell nekik.:-))

Téma: Új Kisantant?
cserkesz
2009. június 28. 10:51 | Sorszám: 21
Hatalmas örömöt okozott Szlovákiában a Nytrava-i városi televízió oknyomozó riportja, amit vasárnap közvetítettek, ebéd után.
Élő bizonyítékot találtak arra, hogy a szlovákok I. és II. Szvatoplukkal az élen őslakosok voltak a teljes Kárpát-medencében. De olvassuk el a riport egész szövegét.

„Kedves nézőink itt vagyunk Nytrava egyik kertes házában és megkérjük nagyon idős, több mint 1.100 éves riportalanyunkat, akit az Isten, vagy a hatalmas szlovák őserő megtartott, hogy beszéljen a múltról.
Winnettuo-va asszony halk, de érthető szavakkal mesél és a felidézett élményektől fiatalos lelkesedéssel.
Bölényre vadásztunk Miénk volt az egész Nagymorva birodalom, Tátrától a Dráváig. Szabadon száguldoztunk lovainkkal, mióta az utolsó hunt is megtérítette Cyril és Metód.
Ellenségünk már nem volt. Vágtattunk a bölénycsorda után, amikor az ősi szlovák bányásztelepülés, Tatabánya fölött a sziklákon furcsa madarat láttunk. Széttárt szárnnyal ült, karmai közt kardot tartott és igen agresszív volt a csőre. Král (Winnettuo) azonban megnyugtatott, hogy messze van, ne törődjünk vele. De nekem gyanús volt ez a madár.
Elértünk a szlovák tengerhez, a Balatono partjára. Itatni akartunk, de furcsa, süveges, varkocsba font hajú emberek foglalták el a partot. Fürödtek, fürdették lovaikat. Többen lóra szállva vágtáztak és közben kiabáltak: Huj, huj, huj, hajrá. Ez már magában is neveletlenség, mert egy csúnya szó. Ráadásul a mi birodalmunkban.
Akkor láttuk az utolsó bölénycsordát, amit (mint később megtudtuk) a magyarok lenyilaztak.
Megfordítottuk lovainkat és vágtattunk a legközelebbi szlovák településre, ami négy nap távolságra volt, hogy tájékoztassunk a veszélyről.
Vezérünk rettenetes haragra gerjedt, küldönccel körbehordatta a véres baltát, összehívta a szlovák daliákat.
Hatalmas közdelem kezdődött a végső csatában. Összecsapott a szlovákság színe-java a magyarok egyik seregével. Sajnos Allah a magyarokat segítette és hősi halált halt a teljes szlovák sereg. Mind a 73 vitéz ott pusztult a csatamezőn.
A komisz magyarok kumiszt ittak a győzelem örömére és bölényhúst ettek.. Minket nőket nem bántottak, de elmagyarázták, hogy aki akar, maradhat. Valamelyik vitéz társául. Egyedül én hagytam ott őket, engem kötött a szlovák erkölcs.
Később ezek a betolakodó magyarok elszaporodtak és elfoglalták az egész Kárpát-medencét.
Winnettuo is távozott az örök szlovák vadászmezőkre. Már ott ül a szlovák Nagy Manitu oldalán.
Csak én maradtam és az emlékek.
De majd visszajönnek egyszer a bölények és miénk lesz újra…..”

Itt az idős asszony szeme elhomályosult és hirtelen álomba merült.

A szobába halálos csönd telepedett. A stáb nem bírt megszólalni. Csak egy asszisztens csókolta meg a nyakába akasztott ősi szlovák jelképet, a kettős-keresztet, amit a magyarok elloptak tőlük.


Téma: A HALÁLBÜNTETÉS JOGI STÁTUSZA
cserkesz
2009. június 27. 11:52 | Sorszám: 14
"Ember nem dönthet egy másik ember életéről,.."

Nagy igazság. Lenne. A legenda szerint egy nemzetközi értekezleten mondta egy idős jogász, hogy "kezdjék a gyilkos urak." Már azt, hogy ne gyilkoljanak és akkor nincs halálbüntetés.

cserkesz
2009. június 27. 11:30 | Sorszám: 10
Tudsz Te (ennél) normálisabban is fogalmazni, ha akarsz.
Akarj!!!

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 5.)
cserkesz
2009. június 27. 11:11 | Sorszám: 2614
Megtenném, de nincs most itt a járőrtársam. Ő olvas, én csak írok.:-))
cserkesz
2009. június 27. 11:07 | Sorszám: 2610
Nincs is. A maga helyén. De főpolgármesternek azért Tarlóst jelölném.:-)

Téma: ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLET
cserkesz
2009. június 27. 11:05 | Sorszám: 6
Az összeesküvés elméletekkel az a baj, hogy nem elmélet, hanem a rohadt valóság!

Téma: Jobbikos ámokfutók a Gondolán
cserkesz
2009. június 27. 10:57 | Sorszám: 1
Néhány fórumozó valamiféle önkielégítésnek használja a fórumot. Mindkét oldalról.

A EU-s választások előtt, a magam nyugodt stílusában megjegyeztem, hogy ismerőseim közül többen a Jobbikra fognak szavazni. Válaszul kaptam indexes csőcseléket, meg, hogy rutinos fórumozók vannak itt, akik nem dőlnek be ilyen hazugságoknak, stb.
Az eredmények után, talán vissza kellet volna keresnem, hogy: Na Öcsi, most mi a helyzet? Ha érdekelt volna valamennyire is az illetők véleménye.

Szóval, nem tudhatjuk, hogy ki-kit fikázott először és ki mennyire "termékeny."


Téma: A HALÁLBÜNTETÉS JOGI STÁTUSZA
cserkesz
2009. június 27. 10:48 | Sorszám: 3
Kétségtelen, hogy az igazságszolgáltatás is téved. Politikai ügyekben pedig....tudjuk.

A tényleges életfogytiglant tartom humánus és igazságos (a tévedést lehet korrigálni) ítéletnek. Persze nem televíziós, külön fűrdőszobás, edzőtermes, stb. börtönökben.

(Az egy más dolog, hogy sok esetben a farkánál fogva akasztanám fel az elkövetőt, felháborodásomban.)


Téma: Láttátok ? ( 5.)
cserkesz
2009. június 27. 10:42 | Sorszám: 948
Ezek barmok!
A nyilasok úgy is köszöntötték egymást, hogy Kovács "testvér." Ha ezekre kellene hallgatnunk, akkor a vér-testvérünket valami más megnevezéssel kellene emelgetnünk. Csak emlékezz, hogy mekkora hisztériát csaptak, amikor Orbán az "élettér" kifejezést használta.
Mondom barmok, nem kell velük törődni.

Téma: Miért?
cserkesz
2009. június 22. 15:40 | Sorszám: 55
De sajnálom.:-)))))
cserkesz
2009. június 22. 15:35 | Sorszám: 53
Semmilyen pártnak nem voltam, soha tagja.
Gondoltam, inkább iszok egy sört párttagdíj helyett.:-)

Téma: Az MDF végnapjai
cserkesz
2009. június 22. 15:32 | Sorszám: 75
Azután, ha a levelet megírta, kell keresni egy-két jóvágású, markáns arcú férfit szóvivőnek. Ez is hozna "pár" szavazatot. Borókai G. volt eddig a legjobb.
Ez az új Fidelitas elnök is.... Bizonyára ügyes gyerek a buci fejével, de politikusnak?

Téma: Miért?
cserkesz
2009. június 22. 15:22 | Sorszám: 43
Szeretnék belügyminiszter lenni. Ígérem, hogy szigorú leszek és igazságtalan.:-))

Téma: Az MDF végnapjai
cserkesz
2009. június 22. 15:19 | Sorszám: 69
Igazad van, de a cselédsajtó akkor is rinyálni fog, ha a fidesz és Orbán Viktor levegőt sem vesz.
cserkesz
2009. június 22. 15:17 | Sorszám: 68
Viktornak észre sem kellene vennie a csajt a pártjával együtt.
cserkesz
2009. június 22. 15:15 | Sorszám: 65
Ez a nő (nem írom le, hogy minek nevezték erdélyi barátaim telefonon) azt hiszi magáról, hogy valami meghatározó tényező, vagy politikus. Egy senki!!!

Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
cserkesz
2009. június 22. 15:12 | Sorszám: 812
Jó, akkor vegyünk példát az imádott USA-tól, vagy Izraeltől.
Meg mernék esküdni, hogy mindkét helyen lelövik, mint a kutyát, ha az illető bűnöző elveszi a rendőr fegyverét és azzal fenyegetőzik. Olcsóbb is, mint a börtön.

Néhány ilyen eset kell és lőn világosság, vagy rend.


Téma: Az MDF végnapjai
cserkesz
2009. június 22. 15:07 | Sorszám: 61
Nemcsak felháborító, hanem röhejes is.

Ibolya, forduljon feléd a nyári zápor. Jégesővel.:-)


Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
cserkesz
2009. június 22. 15:03 | Sorszám: 810
Hát, nekem az öregek azt mesélték, hogy, ha megjelent a falu végén két kakastollas kalap, akkor rend lett, még ha nem is volt rendetlenség. Gyalog jártak, vagy kerékpárral.:-))
Igaz, először ütöttek, azután kérdezték, hogy ki volt tolvaj, vagy a garázda.
Barátom apját is megruházták, mert balhézott a kocsmában. Az öreg, már főagronómus korában vigyorogva mesélte nekünk.

Szóval van mindenre megoldás.:-)


Téma: Az MSZP végnapjai
cserkesz
2009. június 22. 14:56 | Sorszám: 804
"..erősíteni kell az MSZP baloldali jellegét, visszahozva a társadalmi igazságosság és szolidaritás eszméjét."

Kösz, de eszement eszmékkel már tele van mindkét ...hócipőm. Remélem, hogy a magyar nép elsöprő többségének is. A szomszédos országok "baloldali" pártjainak legalább van valami elképzelésük gazdálkodásról és nemzetük érdekeiről. Azért hagytak le bennünket. A mi szocialistáink egyszerűen hazug, tolvaj, szemét emberek. Az öreg Vitányitól kezdve Zuschlágig. Semmit sem kell erősíteni náluk, velük, körülöttük, legfeljebb a rácsokat. A többi meg menjen dolgozni, valahová.
Elvégre, ahogy a szociális (vagy milyen) miniszter azt mondta, hogy a gyes-gyed időtartamának csökkentése a gyerekes anyák munkábaállását "SEGÍTI." Akkor, ezek szerint van elég munkahely. Szocik, el lehet menni dolgozni.


Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
cserkesz
2009. június 22. 14:44 | Sorszám: 807
Még nem! S, ha megbukik ez a mocsadék kormány és a Fidesz valamiféle megállapodásra jut a Jobbikkal, akkor még az is elképzelhető, hogy tanulni és dolgozni "kényszerülnek.":-)
cserkesz
2009. június 22. 14:38 | Sorszám: 803
Látom, nem vagytok naprakészek a cigányság ügyében.
Manapság már nem Csaba, meg hasonló nevek futnak, hanem Jennifer, Rómeó, Mercédes, vagy Ronaldó.:-))
cserkesz
2009. június 21. 12:22 | Sorszám: 762
Nem veszünk össze.:-))
Emlékszem Orbán Viktorra 1989.június 16-án, mert ott voltam. Ki hitte volna, hogy miből lesz a cserebogár.

Szevasztok, mennem kell. A Magyarok Szövetsége "magyarok vásárát" rendezett.Jó vasárnapot.


Téma: Cigányprobléma Magyarországon, Mivé lesz Magyarország 5o év múlva?!!!!
cserkesz
2009. június 21. 12:16 | Sorszám: 10
Magyarországról van szó.
S ha nem beszélhetünk cigánybűnözésről, akkor nem beszélhetünk úgy, általában a moszlimokról sem, akik nem okoznak problémát Magyarországon. Rozomis?
Ami egyik esetben rasszizmus, a másik esetben nem az. Persze az USA kiadta a jelszót: Minden mohamedán terrorista.:-(

Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
cserkesz
2009. június 21. 12:08 | Sorszám: 756
Inkább nem válaszolok.:-( Ha jelzőket akarsz, először nézz tükörbe.
cserkesz
2009. június 21. 11:56 | Sorszám: 754
A Gárdával semmi bajom. Ha emberek szeretnek beöltözni, masirozni, együtt énekelni, tegyék. Eddig semmi rosszat nem követtek el. 20 évig voltam az MHSz tagja, minden politika nélkül. Szerettem a sportlövészetet, jó eredménnyel jártam versenyekre és jó társaság gyűlt össze a lőtéren. Ma semmi nincs a fiataloknak, csak a pláza.

Kovács Dávid csak egy ember, mint, ahogy Solt Ottilia volt az szdsz-ben. A jobbik sok olyat mond, ami szimpatikus az emberek 14,8 %-ának. Morvai Krisztina pedig szint adott a társaságnak. Miatta (is) szavaztak sokat rájuk. És azért is, hogy figyelmeztessük a fideszt, kicsit (?) langyos lett a politizálásuk.

2010-ben más a helyzet, mert ott már a szocik leváltásáról van szó. Hogy addigra mi lesz a jobbikból, ki tudja? Csak emlékeztetlek, hogy a fidesz is kiröhögte a kereszténydemokratákat ("térdre, imához") és kivonult a trianoni emléknap parlamenti megemlékezéséről. Fiatalok voltak, rosszul nevelték őket. Ma már felnőttek lettek.
Talán Vonáék is felnőnek.

Véleményem szerint, a minden oldalról történő piszkálódás csak erősíti a pártot.


Téma: Cigányprobléma Magyarországon, Mivé lesz Magyarország 5o év múlva?!!!!
cserkesz
2009. június 21. 11:41 | Sorszám: 2
50 év múlva Európa számos országában megoldhatatlan probléma lesz az alig dolgozó, beilleszkedésre képtelen, túlszaporodott cigányság problémája.
Amikor már a gettókból kiáramlanak és veszélyeztetik a széplelkek életét és vagyonát is, jön a drasztikus válaszlépés. Erőszakos fogamzásgátlás, iskoláztatás, az éhségtüntetések kegyetlen leverése és egyebek.
Szerencsére már nem érem meg, de az unokáimat sajnálom.

Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
cserkesz
2009. június 21. 11:24 | Sorszám: 748
"...kik szavaznak ma a Jobbikra."
:-)))
Szerinted kik??
Amikor az EP választások előtt elmondtam, hogy ismerőseim (értelmiségiek) közül sokan a jobbikra szavaznak, kiröhögtek. Örülök, hogy sok emeber van, aki mindig, mindent tisztán lát.:-))

Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
cserkesz
2009. június 21. 11:18 | Sorszám: 275
"...sűrűbben járőröznek a rendőrök."

Amig a cigányok jól meg nem verik őket. Persze a sűrűbben akármit is jelenthet. Heti egy alkalom, helyett kettő.
Ez olyan általános duma, mint az, hogy a Bajnai féle intézkedések 60 napja után már látni az alagút végén a fényt. Csak azt nem értem, hogy az a fény miért jön közelebb és miért dudál.:-)


Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
cserkesz
2009. június 21. 11:13 | Sorszám: 745
Mindenki mellényult időnként. Nekem 94-ben lett tele a mindnem az mdf-fel (is) és ekkor szavaztam a szadeszre.
Azóta csak a fidesz, most pedig a jobbik. 2010-ben meg, majd meglátjuk.

Téma: Láttátok ? ( 5.)
cserkesz
2009. június 19. 14:36 | Sorszám: 848
Kár ezen háborogni.
A Fidesz erőteljesen támogatta Boross megválasztását, aki akkor Orbán Viktor miniszterelnök személyes tanácsadója volt. Hogy ezt jövedelemért, vagy csak barátilag tette azt nem tudom.
Boross később a nem túl nemzeti televíziós műsorok állandó vendége volt, ezekben mondta meg a tutit. Kicsit jobbra, kicsit balra. Ránézésre sem szimpatikus. Nem szeretem a langyos fagylaltot, a langyos levest és a seszínű embereket.

Téma: Olvastátok? (16.)
cserkesz
2009. június 19. 14:07 | Sorszám: 3221
Persze Te könnyen beszélsz, mert odáig nem fusssa a benzinkőcssség.:-))
cserkesz
2009. június 19. 14:04 | Sorszám: 3219
Ki az az NVH, hogy Ne Várjam Hiába??

Legalább lenne egy kis pénzem, ha utána beperelem őket.:-)))

cserkesz
2009. június 19. 13:49 | Sorszám: 3217
Majd kiderül, ha kiderül, hogy mi az igazság.

Ami gyanús nekem, az az, hogy évenként egy db molotov-koktélhoz nem kell szervezet. Azt elhajigálom magam is, munkaidő után, a 9 órás film előtt.
Budaházyt nem kedvelem különösebben, de a rendőrséget sem.
Csak nem arról van szó, hogy az EP választások (mszp-re vonatkozó) siralmas eredménye után, kéne egy kis terrorista fenyegetettség?


Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
cserkesz
2009. június 19. 13:41 | Sorszám: 686
Óh, ezt én nem hiszem el.
Minden szerződés, vagy megállapodás (általában) arra vonatkozik, hogy a felek nagyjából azonos előnyöket biztosítanak egymásnak. Ebben az esetben, azonban csak arról van szó, hogy Izrael részére mit ad, nyújt, biztosít, teljesít Magyarország. Mert, ha mondjuk az 1.pontnál az is szerepel, hogy bazi nagy balhé esetén Izrael, viszonossági alapont, befogad 500 ezer keresztény magyart, akkor érteném. Így azonban nem értem. Az nem lehet, hogy egy komoly kormány ílyet aláír, az meg pláne nem, hogy a Fidesz is egyetértsen.
Ha csak be nem nyaltak, csontig.:-(

Téma: Láttátok ? ( 5.)
cserkesz
2009. június 18. 13:20 | Sorszám: 797
"Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled."

Megkaptuk. Mi, 1,5 millióan is.:-(

cserkesz
2009. június 18. 13:18 | Sorszám: 796
Két vágányon haladunk, de nem probléma. Én nem az ürgéről írtam, hanem a hiányzó (szavazó) milliókról. S ezt tartom.
cserkesz
2009. június 18. 13:06 | Sorszám: 793
Tudod, lehet, hogy Patrubány ilyen meg olyan. Az is lehet, hogy a kettős állampolgárságról kíírt népszavazás rosszul volt előkészítve, stb, stb.
DE, ha a magyar, vagy a székely Hímnuszt hallom, akkor felállok. Ha bárhol, bárki, bármikor, álmomból felébresztve megkérdezi tőlem, hogy testvéreimnek tartom-e a határon túl rekedt magyarokat, akkor csak egy válaszom lehet: IGEN!
Ellenkező esetben egy gyökértelen köcsög vagyok.

Ebben a szomorú esetben Patrubány mellékes.

Téma: Mi folyik Esztergomban?
cserkesz
2009. június 18. 12:36 | Sorszám: 90
Igaz, félreérthetően írtam a "fél ötöt." :-)

Téma: A magyar mezőgazdaság
cserkesz
2009. június 18. 10:53 | Sorszám: 52
Gerekek, ill. hölgyek és urak. A magyar mezőgazdaság szándékos tönkretétele azzal kezdődött, hogy eladták a feldolgozó (cukorgyár, konzervgyár, malom, sertés-, marha-,nyúl-, baromfivágó, takarmánykeverő, tejipari, vetőmaggyártó-fajtanemesítő, stb.) üzemeket. Ha egy folyamat közepét idegen tulajdonba adod, akkor elvágtad egy komplex termelés minden előnyét.
Visszacsinálni nagyon nehéz és rettenetesen drága. Addig pedig kiszolgáltatott helyzetben vagyunk.

Téma: Mi folyik Esztergomban?
cserkesz
2009. június 18. 10:38 | Sorszám: 88
Na, ezt hívják antalli-örökségnek.:-(
És ezért kapott a Jobbik 427 ezer szavazatot. Mert a magyar elég hülyén elvisel szinte mindent, amig tele nem lesz mindkét ... hócipője.
cserkesz
2009. június 18. 10:28 | Sorszám: 86
:-))
Ezek szerencsétlen emberek. A turulnak is olyan "agresszív a csőre" mondta egy némileg, vagy nemileg zavart, szdsz-es hölgy, vagy csaj.
Érmegyűjtő vagyok. Egy rohadt ország sincs, ahol az érméken birka lenne a nemzeti jelkép.:-))
cserkesz
2009. június 18. 10:19 | Sorszám: 84
Ja! És, hogy mi folyik Esztergomban?
A Duna, ahol "fecseg a felszín, hallgat a mély."
cserkesz
2009. június 18. 10:15 | Sorszám: 83
Helyes!!!!:-)))) Örülök, hogy kifakadtál városunk védelmében. Némileg pironkodom, hogy én nem tettem meg hosszú szöveggel, de az ilyen "hírek" ellen nincs mit tenni.
Elmúlnak, mint a nyári zápor.
Egyik évben Láposi Elza nyivákolt az ATv-ben (hol máshol) hogy a város lakosságát irritálja a naponta, fél ötkor felhangzó tárogató. Mert hangos és "csúnya" dalokat játszanak.
Mit lehet ellenük tenni? Azt, hogy nem törődünk velük.
cserkesz
2009. június 17. 10:01 | Sorszám: 26
:-))
Talán lesz kevesebb is.
cserkesz
2009. június 17. 10:00 | Sorszám: 25
Jobbik: 13,35 %, Mdf: 5,26 %, Lmp: 2,3 %, Szdsz: 2,11 %.

Persze problémáim nekem is vannak. Pl. tegnap kint ültünk a cukrászda teraszán a családdal. Fújt a szél és majdnem ránk dőlt a nagy napernyő.:-)
Viccen kívül. Esztergom nem sok támogatást kapott a szci rendszerben. Meggyes T.-t sorra választja meg, már harmadszor polgármesternek a város. Rengeteget támadták a komcsik és szadeszosok. Ha jól tudom, 12 feljelentést tettek ellene, de minden esetben kiderült, nem vétkes.
Egy időben elárasztották a várost mindenféle szórólapok amikben Meggyest elmondták mindennek. Többen (én is) beírtunk a helyi újságba, hogy elég legyen. Azok akik demokráciáról szövegelnek, és kritizálják a kéviselőtestületet, szervezzék meg, hogy a következő választásnál más legyen a polgármester. Addig azonban ne keverjék a sz...-t. Békében akarunk élni. Mostanában csend van. Különösen azért, mert kiderült, hogy a gyújtogatók kapcsolatban álltak a nagy kritikusokkal.
Hogy megverte-e az asszonyt, azt nem tudom. Ha megverte, azt elítélem.

cserkesz
2009. június 17. 09:44 | Sorszám: 17
Esztergomi vagyok.
Köszönöm, jól vagyunk. A város épül, sok szép program van nyaranta, amik elfeledtetik velünk, hogy a polgármester esetleg, talán, lehetséges, hogy meggyapálta a feleségét.
Az EP választáson a város lakosságának 44 %-a vett részt, s ennek 56,36 %- a Fidesz-Kdnp-re, 18,69 %-a az Mszp-re szavazott.
Most éppen Chagall-kiállítás van. Gyertek nézzétek meg és ne foglalkozzatok a polgármesterrel.:-))))

Téma: .sic
cserkesz
2009. június 15. 20:58 | Sorszám: 8
Megtörtént!!!

Téma: FIDESZ: AZ EGYETLEN LEHETŐSÉG
cserkesz
2009. június 15. 20:48 | Sorszám: 95
"Szerintem tudatosan sokan szavaztak a Jobbikra a Fidesz radikálisabb szárnyából is,.."
Pontosan, ahogy mondod. Némi figyelmeztetésnek, hogy ébresztő fiúk. Semmiféle megvezetés nem volt, mert abból már kinőttünk, hogy akárki is vezetgessen.
Éppen ezért, a Fidesz is és a Jobbik is jobban teszi, ha nem a szavazók tevékenységét próbálja kidumálni. Inkább gondolkodjanak el mindketten.
Velem együtt sokan szavaztak a Jobbikra, de csak 36 % szavazó mondott véleményt, most.

Téma: Olvastátok? (16.)
cserkesz
2009. június 15. 17:32 | Sorszám: 3037
További hír, hogy az előállított gyanúsitottakat, "adategyeztetés után hazaengedték".

Korábban 2 férfi, fehér, felmutatott egy táblát, "Felelős kormányt Budapesten" felirattal. Bevitték őket, levetkőztették és testüregi motozást végeztek. Meg is vádolták volna őket, ha több szervezet nem tiltakozik.

Csak két megjegyzésem van:
1. A rendőrség, politikai nyomásra, beszart a cigányoktól. Azok pedig érzik, hogy rátámadhatnak a rendőrökre. Nem lesz gond. (Hivatalosan nem ellenőrizhető szóbeszéd szerint a rendőrségi állományban erős a Jobbik támogatottsága. Ezért.)
2. A szocik és liberálisok által példaképnek tekintett USA-ban, ha egy bűnöző elveszi a rendőrtől az élesre töltött fegyverét, a társa simán lelövi. Arra meg külön kíváncsi lennék, hogy Izraelben mit csinálnak a fegyverrel hadonászó palesztinnal.

Mi meg szívunk!!


Téma: Kémtechnika
cserkesz
2009. június 15. 15:10 | Sorszám: 6
... --- ...
.-.. ..-. ...
Távirász voltam, még régen. Az első az SOS jele. A másodikat nem mondom meg, mert csúnya és persze nem rád
vonatkozik.:-)))
A morse nem gond, ha a szöveg kódolva van, egyes rádióamatőrök most is használják, ha nem akarják, hogy mindenki értse. A baj az, ha bemérik az adót és "bekopognak" az ajtón.
Ha igaz, a II.világháború idején az amik egy indián törzs tagjait kérték meg, forditsák le a saját nyelvükre az üzeneteket. A németek nem tudták megfejteni.
Az iwiw-nél nagyobb leleplezés nincs.:-)

Téma: Van-e igény az antiszemitizmusra?
cserkesz
2009. június 15. 11:04 | Sorszám: 59
Tudom, hogy sima ügy, csak én vagyok műveletlen, de először el kéne magyarázni, hogy mi az a "zsidózás, cigányozás, magyarkodás." Az talán kevés, hogy bedobunk egy szót, antiszemitizmus, és már halálra is sértettük az ellenfelet.
Mondjuk, ha elítélem azt, hogy Izrael agyonbombázta Libanont és Gázai-övezetet (csak a legutolsókat emlitsem) akkor én antiszemita vagyok?
Mondjuk, ha Regős Péterre azt mondom, hogy egy rohadt köcsög, de nagyon (kamaszkorom óta) szeretem Radnóti Miklós verseit, akkor is az vagyok?
Mert, ha igen, vállalom!!

Téma: Olvastátok? (16.)
cserkesz
2009. június 14. 17:06 | Sorszám: 2999
Nem tudtam, mi hiányzik!!:-))

Téma: Az MSZP végnapjai
cserkesz
2009. június 14. 17:05 | Sorszám: 737
Szilinek is kellett két nagy (Pécs, EP) pofon, hogy előjöjjön belőle valami normális. Eddig is volt lehetősége, hogy megpróbáljon némi becsületességet produkálni. Ő is szó nélkül hallgatta végig Öszödön a nagy "igazságbeszédet." Nem különb a többinél!!

Téma: Trianon után
cserkesz
2009. június 14. 16:59 | Sorszám: 21
Egyetértek!
Hisz' a magyar nyelv számtalan megnevezést ismer.

Téma: Tervezik-e megint Orbán 'likvidálását'?
cserkesz
2009. június 14. 16:51 | Sorszám: 11
Elég nagy izléstelenség egy köztiszteletben álló ember és családapa testi épségéről, netán ennél rosszabbról is elmélkedni. De, ha már....

Isten ne engedje, hogy Orbán Viktort valami szándékos baj érje, mert akkor vér fog folyni, sok vér. Ha van a magyarban még egy kis becsület!!


Téma: Trianon után
cserkesz
2009. június 14. 16:30 | Sorszám: 19
"... hogy egy ilyen emléknap nemzeti ünnep legyen,..?
Ünnep??? Jézus!!!

Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
cserkesz
2009. június 12. 17:05 | Sorszám: 421
Pedig sürgősen abbahagyhatnák. Egyik párt érdekét sem szolgálja. Csak az ellenfelekéét!!!
cserkesz
2009. június 12. 17:01 | Sorszám: 419
A cigányok helyzete, viselkedése egy másik, hosszú és bonyolult téma. Különösen arcátlan és visszataszító, hogy egyesek politikai tőkét kovácsolnak (belföldön és külföldön) ebből a szerencsételn helyzetből. Ugyanakkor semmit sem tesznek azért, hogy tanuljanak, hogy a cigány vállalkozók a saját fajtájukat támogassák munkával.

Másrészt (én olyan községben nőttem fel, ahol több cigány család élt) korábban nem fordult elő, hogy odáig fajuljon a helyzet, hogy falkában támadjanak meg pedagógust, mentőorvost, kisgyermeket, tanyasi öregeket, rendőröket. Minden korábbi gátlás megszünt, s ráadásul az egyik vezetőjük kijelenti, hogy "aki a roma út elé fekszik, azt el kell taposni. Könyörtelenül." Az ilyen kijelentés az igazán rasszista és fasiszta.
Nem véletlen, hogy az Észak-magyarország-i megyékben megerősödött a Jobbik. Dumálni lehet szép szövegeket, de a valóság egészen más.

cserkesz
2009. június 12. 16:34 | Sorszám: 414
Mohácsi Viktória olyan......, amilyen.
Ha soha nem lennék cigányellenes, akkor ők tesznek érte.
cserkesz
2009. június 12. 16:33 | Sorszám: 413
Beszélgetünk. Egy témáról. S nem arról, hogy Te mit csinálj!
Amikor már nincs értelmes érv, akkor jön a Te. Mifelénk persze nagybetűvel.

De arról volt szó, hogy miközben keblükre ölelték a kommunistákat, fasisztáznak másokat. Nálam egyforma gazember mindkettő. Nem kérdezem meg, hogy nálad van-e különbség.


Téma: Európai Parlamenti Választásra készülünk.
cserkesz
2009. június 12. 14:52 | Sorszám: 865
Értem én, de "ahhoz" képest elfogadható.:-))

Téma: Jobbik vs Fidesz: Turáni átok
cserkesz
2009. június 12. 14:51 | Sorszám: 111
"...könnyes nosztalgia" ami természetes.
cserkesz
2009. június 12. 14:41 | Sorszám: 108
Üsse kavics, kemény magyarként azért elviselném, ha magyarul és németül is kellene beszélnem.:-)
A Monarchiát nem gondolom, mert azért volt két világháború és az ellenfelek nem nagyon szerették egy (közép-európai) nagyhatalom meglétét.
cserkesz
2009. június 12. 14:30 | Sorszám: 106
"Németekkel akarták, de az sem volt elég..."

Kár, mert sok sváb ismerősöm volt/van. Kevés kivétellel jó magyarok lettek.


Téma: Morvai Krisztina a Hírtv-ben és az Echo-tvben.
cserkesz
2009. június 12. 14:26 | Sorszám: 49
Ahogy mondod.
Kiszel Tünde se vót, meg Maónika, Győzike sem. Csak a nagy igénytelenség.:-)

Téma: Európai Parlamenti Választásra készülünk.
cserkesz
2009. június 12. 14:21 | Sorszám: 863
Csak azt az 5,3 %-ot ne látnám. A többivel még csak elvagyok.:-)

Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
cserkesz
2009. június 12. 14:17 | Sorszám: 402
Ezek ott, nyugaton azt hiszik, hogy "a kommunisták jót akartak" csak rosszul sikerült a dolog.
Ha tudnám, rájuk ereszteném egy időre az ÁVH-t, hogy tisztán lássanak.:-)

Téma: Morvai Krisztina a Hírtv-ben és az Echo-tvben.
cserkesz
2009. június 12. 14:13 | Sorszám: 47
"Nekem valami azt súgja, hogy az itteniek zöme nem tavaly ballagott az óvodában."

Hát nem. Történetesen az én időmben még kevés óvoda volt. Az anyák nevelték, otthon a gyerekekt.
Mecsoda maradi szokás.:-))


Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
cserkesz
2009. június 12. 14:07 | Sorszám: 399
Óh, azok a finnyás eu parlamenti képviselők és frakciók. Feszengenek, mert megjelent néhány radikális, nemzeti párt képviselője. Nahát, de ilyet... nácik, meg rasszisták, meg még olyanabbak.
Egyeseknél 1945-ben megállt a történelem. Utána, 1990-ig csak egy bazi nagy feket lyuk van a memóriájukban.
Ugyanezek a nyugati pártok és politikusok simán a keblükre ölelték azokat a pártokat, akik 45 éven át minden eszközzel, diktatúrával, harcoltak a nyugati, kapitalista demokráciák ellen. Ja, hogy közben nevet változtattak? A komcsi akkor is komcsi marad, ha manapság nem Kovács elvtársnak hívják, hanem Kovács úrnak.
Történetesen, mert a Jobbikról van szó, ez a párt még semmi olyat nem tett, amiért rinyálni lehet. Ellentétben Kósáné K.Magdussal vagy Kovács Lászlóval. Hogy csak 2 példát mondjak.

Téma: Olvastátok? (16.)
cserkesz
2009. június 11. 20:57 | Sorszám: 2892
Egy-egy hozzászólásom után, már harmadszor megy el a fórum, Server Error felirattal.
Én is elmegyek. Jó éjt!
cserkesz
2009. június 11. 20:53 | Sorszám: 2891
Ok, számolás-mérésből mindig gyenge voltam.:-)))

Téma: A Jobbik végnapjai
cserkesz
2009. június 11. 20:50 | Sorszám: 148
"Csakhogy nem az a legény, aki adja, hanem inkább az, aki állja."

Mondod Te, akit még soha senki nem ütött meg. Így könnyű.:-)))


Téma: Olvastátok? (16.)
cserkesz
2009. június 11. 20:46 | Sorszám: 2888
Ha ezzel a mondatoddal arra célzol, hogy előrehozott választás lesz.... Nem hiszem, hogy lesz.:-(

Téma: A Jobbik végnapjai
cserkesz
2009. június 11. 20:45 | Sorszám: 145
De még mindig nem tudjuk, hogy MIRE, MIKRE válaszolt MK.
cserkesz
2009. június 11. 20:41 | Sorszám: 142
Nevetés volt, azt én is tanusithatom. Egyik barátunknak (4 gyermekes családanya) beolvastam a kihangositott telefonba, és a "farkinca" után hallottam a hangos nevetésüket.

Téma: Olvastátok? (16.)
cserkesz
2009. június 11. 20:32 | Sorszám: 2883
11 hónapja van, én nem csodálkozom.

Téma: A Jobbik végnapjai
cserkesz
2009. június 11. 20:30 | Sorszám: 134
Tiszteletlenség, sőt pofátlanság, hogy csak Morvai Krisztina válaszát tették közzé. Az előzményeket nem. De hát ez már így szokott lenni. Sajnos.

Az irodalomból ismmerjük a Mondolat című gúnyiratot. És a Felelet a mondolatra címűt is. Itt csak a FELELET-et
szajkózza mindenki.

Falun nőttem fel és apám szokta mondani, hogy: Fiam, ha rugdosod a kerítést, ne csodálkozz, ha a kutya meg akar harapni.


Téma: Olvastátok? (16.)
cserkesz
2009. június 11. 20:21 | Sorszám: 2881
A pofátlanságnak is van határa. Gondoltam, de nincs.

Örülök, hogy Hillary Clinton helyesli a válságkezelést. Úgy hallottam, hogy Monika Luinski is egyetért.:-)


Téma: JOBBIK: AZ ÚJ ERŐ!
cserkesz
2009. június 11. 20:10 | Sorszám: 382
Politikusok, elemzők, fórumosok és mindenféle okos emberek magyarázzák a Jobbik 14,77 %-át. Utólag. Előtte se ők, se mi nem gondoltunk ekkora eredményre. Biztosra veszem, hogy a párt vezetői sem. Most persze minden okos ember tudja a választ arra, hogy az Mszp-től jöttek a szavazók, illetve a Fidesztől pártoltak át. Ki hogyan akarja csavarni a szót, arról, amiről fogalma sincs.
Persze én sem tudom a választ, de gondoltam, előszedem a korábbi választások adatait, hátha segít a gondolkodásban. Szavazók létszáma, 1000 főben.

1998 országgyűlési választás, 2.forduló, listás. Részvételi arány 57,01 %.
Fidesz……………………1341 ezer fő
Kisgazdapárt………………598
MDF………………………127
MIÉP………………………249
MSZP…………………….1494
SZDSZ…………………….344
Egyebek……………………385

2002.országgyűlési választás, 2.forduló, listás. Részvételi arány 73,5 %
FIDESZ-MDF…………….2307
MSZP……………………..2362
SZDSZ……………………..313
MIÉP……………………….245 4,37 %
Centrum…………………….219 3,90 %
Egyebek…………………….170

2004. Európai Parlamenti választás. Részvételi arány 38,50 %
FIDESZ……………………1458
MSZP………………………1055
SZDSZ………………………238
MDF…………………………164
Egyebek……………………..160

2004.december 5. Részvételi arány 37,49 %
„Kórházak maradjanak állami tulajdonban?”
IGEN……………………….1923
NEM………………………..1035
„Kettős állampolgárság….”
IGEN……………………….1521
NEM………………………..1429

2006. országgyűlési választás, 2.forduló, listás. Részvételi arány 64,39 %
FIDESZ-KDNP…………….2273
MSZP……………………….2337
SZDSZ………………………352
MDF…………………………273
MIÉP-Jobbik…………………119 2,20 %
Egyebek…………………….…54

2008.március 9. Részvételi arány 50,51 %
„Akarja-e, hogy ne kelljen vizitdíjat fizetni….”
IGEN………………………..4030
NEM………………………….708

2009. EP választás. Részvételi arány 36,.29 %
FIDESZ-KDNP……………..1630
MSZP…………………………503
Jobbik…………………………427
MDF…………………………..153
SZDSZ…………………………62
Egyebek………………………..75

Mi a tanulság ezekből a számokból? Fogalmam sincs. Talán annyi, hogy az EP választás nem volt különösebben érdekes, ezért messzemenő következtetéseket levonni nem lehet. Az országgyűlési választásokon magasabb lesz a részvétel és az 50-60 százaléknyi tömeg egy része, aki otthon maradt, talán megmozdul és akármi is lehet a végeredmény.
Leírni nem lehet az Szdsz-t. Az Mdf is lehet több vagy kevesebb. A Jobbik harmadik helye is kérdéses nagyobb részvétel esetén, és főleg, ha Morvai Krisztina nem jön haza.
Ki tudja, hogy az Mszp mit fog bedobni a választások előtt, visszacsalogatni a híveit.
A Fidesz 1.630 ezer embere 36 %-nál, vajon 3.000 ezer lesz-e 70 %-nál. Ki tudja?
Egy biztos, hogy a magyar nép az anyagi érdekei mellett fog szavazni. Lásd. vizitdíj, vagy a hazugságra épülő december 5-i szavazás. Az „eszme” másodlagos.

cserkesz
2009. június 09. 15:05 | Sorszám: 226
Pénteken volt Vona és Morvai Esztergomban. A rendezvény után beszélgettek az emberek, a téren, a cukrászdában és több embertől hallottam, hogy most már (a megismert célok után) a jobbikra szavaz.
Persze azt nem tudom, hogy mekkora lett a létszám.
cserkesz
2009. június 09. 14:59 | Sorszám: 223
Bezzeg a régiek.... Közülük több már csak az emlékekben él.
Kíváncsi vagyok, hogy a parlamenti választáskor mennyi lesz a jobbikos. Most többen (ki tudja mennyien) átszavaztak a fidesztől. Ennek, most nem volt akkora tétje.
El kell gondolkodni a jövőn. Különösen, hogy Morvai kimegy.
cserkesz
2009. június 09. 14:51 | Sorszám: 218
Tudod, rádszóltam, amikor várható, kétszámjegyű eredményről beszéltél. Ugyan a Jobbikra szavaztam, de ennyit nem reméltem.:-))
cserkesz
2009. június 09. 14:49 | Sorszám: 217
:-))
Úgy látszik, az még fel sem merült, hogy gondoltak egyet: fiúk hozzunk össze egy pártot. Elvégre mások is csak elkezdték valahogy.:-)
cserkesz
2009. június 09. 14:45 | Sorszám: 214
Kösz' a jótanácsot.
Persze vitatkozni senkivel sem akarok, mert sok évi (különböző) fórumozásom alatt még senkit sem sikerült meggyőznöm. Szinte semmiről sem.:-)
Gondolom, itt is kemény lányok és fiúk vannak.
cserkesz
2009. június 09. 14:32 | Sorszám: 210
Ha Te mondod!:-))
cserkesz
2009. június 09. 14:18 | Sorszám: 208
Gondoltam, utánanézek ennek a Jobbiknak.

Mazochista módon meghallgattam/néztem az ATV Egyenes beszéd műsorát. Ahol Mészáros Tamás, drágabolgárúr és társai mondják el bazi-magasrendű véleményüket. No itt megtudtam, hogy Vona Gábor polgári körös volt és a Fidesz, személyesen Orbán Viktor indította el a politikába. Azért, hogy a radikális jobbosokat (nem így mondták: neonácikat, rasszistákat, antiszemitákat, irredentákat) gyűjtsék össze, nehogy az Mszp-hez, Szdsz-hez pártoljanak.
Ugye, nem véletlen, hogy csak picit szidják egymást, holott világraszóló elhatárolódás kellene. Orbán így megmaradhat, a világ szeme előtt, keresztény, polgári, megfontolt, közép-jobbos politikusnak, a balhét Vona Gábor viszi el. A háttérben azonban összekacsintanak.

Más forrásokból felvilágosítottak (néhány fórumon is) arról, hogy Szilvássy Gyuri hozta létre a Jobbikot. Persze az Mszp és az Szdsz támogatásával. Ők pénzelik őket, meg Putyin, Ukrajna túlsó végéről. Miért? Hát azért, mert így lehet csökkenteni a Fidesz szavazótáborát, leválasztva a türelmetlen, radikális jobbosokat. Erre számtalan bizonyíték van, többek között az, hogy Vona kiment Moszkvába. Ott beszélték meg a stratégiát Gyurcsánnyal, a Déli Áramlat makettja előtt. Meg különben is, olyan mérgesen néz, sokszor. Olyan putyinosan. S, ha mindez nem lenne elég, akkor csak meg kell nézni, hogy maga mellé vette Morvai Krisztinát, egy volt kommunista feleségét.

Én meg itt állok tanácstalanul, mint középparaszt a tsz-szervezéskor. Akkor most mi van?


Téma: Magyar, nemzeti maximum - a megmaradásért
cserkesz
2009. június 08. 09:35 | Sorszám: 631
Minden családon belüli erőszak és diktatúra nélkül: 3 a Fideszre, 3 a Jobbikra. Most.
A parlamenti választások idején újra gondoljuk a szavazást.:-))

Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. június 05. 20:28 | Sorszám: 1968
Elmentünk a Jobbik esztergomi kampányrendezvényére. Vona Gábor és Morvai Krisztina mondott beszédet. Azt nem tudom megitélni, hogy hány ember volt ott, de kb. akkora területen ácsorogtak, mint az Orbán Viktorék naggyülésén a híd magyar feljáratánál.
Elcsaltuk magunkkal egy 61 éves hölgy ismerősünket, aki politikamentesen éldegél. A végén megkérdeztem, jó kávé mellett, hogy mi volt az téma Vona és Morvai beszédében, amivel nem ért egyet. Gondoltam, beszélgetünk kicsit.
Ennyit válaszolt: semmi.

Vasárnap majd kiderül, ami kiderül.


Téma: Az MSZP végnapjai
cserkesz
2009. június 04. 18:14 | Sorszám: 656
"Bajnai-kormány intézekedéseinek hatására már elkezdett rendbe jönni a gazdaság."

50 nap alatt??? Ha ennyire javul a helyzet, akkor miért nem hozták rendbe az elmult évek alatt? Hazudozik ez a némber.
Persze, látjuk már az alagút végén a fényt, csak azt nem értem, hogy miért dudál.


Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. június 04. 18:00 | Sorszám: 1894
Jó, a körülmetélt kifejezést nem szoktuk használni.:-)

Téma: Európai Parlamenti Választásra készülünk.
cserkesz
2009. június 04. 17:58 | Sorszám: 702
Hoplita barátom, azért legyél kicsit mértéktartó. Majd meglátjuk. Ha nagyot tévedsz, a fejedre olvassák.
Holnap jön Morvai és Vona Esztergomba, kíváncsi vagyok, mekkora lesz az érdeklődés.

Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. június 04. 17:52 | Sorszám: 1892
Régi mondás, hogy: Tudod mit, játsz a micsodáddal. (A megnevezésben lehetnek változatok.):-))) A magyar folklór része, mit kell ezen háborogni.

Én arra lennék kíváncsi, hogy teljes legyen a kép, mire válaszolt Morvai Krisztina. Ez a levelező kör, miket írt korábban. Az a gyanúm, szokásos a helyzet, hogyaszongya, a verekedés azé' kezdődött, mert Krisztina visszaütött.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
cserkesz
2009. június 04. 17:44 | Sorszám: 348
Virágok ügyében nem vagyok szakértő, de ahogy visszaemlékszem, az orgonavirág kedves, aranyos, igazi magyar virág.:-)))

Téma: Ismét kettős állampolgárság....?
cserkesz
2009. június 04. 09:32 | Sorszám: 1702
Ma gyásznap van. De nem tanultunk Trianonból.

Ahogyan szavaztál...

(a 2004 december 5-i népszavazásról)

Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
Úgy mondjanak neked IGEN-t, avagy NEM-et!
Úgy nyújtsanak feléd majd segítő kezet!
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Úgy mentsenek ki a lángban álló házból!
Úgy húzzanak ki a vad, dühöngő árból!
Éhhalál küszöbén úgy kapj majd kenyeret!
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Éppolyan hű legyen hozzád feleséged!
Fiad tiszteljen, vagy tagadjon meg téged!
Aszerint áldják, vagy átkozzák majd neved,
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Hogyha IGEN-t mondtál, az Úr legyen veled!
Hogyha NEM-et, Ő se bocsásson meg neked!
Ne lásd meg a Mennyet, Pokolban a helyed!
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Mert ki elfeledi, megtagadja népét,
Aki elveszejti vér szerint testvérét,
Nincsen rongyabb annál! Mentsége nem lehet!
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
***
Eképpen szólt versem Nagypéntek napjáig,
Krisztus Urunk véres, nagy áldozataig.
De mert a keresztfán Ő is megbocsátott,
Én sem mondok népem fiaira átkot.
Ostobaság szülte rút gonosztettedet
A Végítéletkor bocsássák meg neked!
De míg e Földön élsz - csak, hogy el ne feledd -,
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

(kiegészítve 2005. Húsvétján)
Szerző: Kotzián Rudolf

Megkaptuk, megérdemeltük.
Vesszen Trianon!!


Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. június 03. 19:40 | Sorszám: 1820
Tényleg nem akarom borzolni a kedélyeket, de több jobbikos plakátot leragasztottak, úgy, hogy kicsit azért kilátszik.

Felette: Pirossal áthúzott gárditsák. ELÉG A GÁRDÁBÓL, félelem, vagy biztonság?
SZAVAZZ A (valamilyen) ROMA ÖSSZEFOGÁS PÁRTJÁRA.

Na most már teljesen összezavarodtam, hogy kire is szavazzak.:-)

Ha már elkezdtem, akkor végigírom. Az egyik plakátra valaki golyóstollal, elég csúnya betükkel ráírta: cigánykérdés = vagonkérdés.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
cserkesz
2009. június 03. 14:27 | Sorszám: 335
Kedves vagy hozzám drága (gondolom, hölgy vagy) Búzavirág.:-))
Meg sem érdemlem.

Téma: Gyurcsány oligarcha és cári helytartó
cserkesz
2009. június 03. 14:23 | Sorszám: 30
Ezt próbáltam elmondani, de úgy látszik, akaratlanul beletaláltam valamibe.

Azok a "prolik" akikről beszéltem, nem általánosításból, "születtek" hanem személyesen ismertem őket. Fiatal koromból. Gyermekeik ma a végső esetben is az mszp-re szavaznak, a kettős állampolgárság ellen, stb. Függetlenül attól, hogy mérgelődnek a hibák miatt, és szakmailag képzettek.

Na mindegy. Kicsit felpergett legalább a vita.:-)

cserkesz
2009. június 03. 14:13 | Sorszám: 29
Világos, egyikünk se mérce. Te sem.
cserkesz
2009. június 03. 13:50 | Sorszám: 24
Nem, akikről Te beszélsz, azok rendes, tisztességes munkásemberek. Munkások, vagy parasztok, mindegy. És nem az a szempont, hogy mennyire szerény körülmények között élnek/éltek esetleg.
Nem prolik!!! Az én értékítéletem szerint.

Hány prolit ismertem? Sokat. Link, képzetlen, dologtalan, italos emberek voltak, akik hol a nyilaspártba, hol a kommunista pártba léptek be. Ők voltak (1947) után a kommunista párt legcsahosabb kisfűrerei. Ők pofáztak leghangosabban, ők intézték a kitelepítéseket örömmel és kéjjel. Ők lettek az üzemek és állami gazdaságok, tsz-ek birágvezetői, szakszervezti, és pártbizalmi-i.
Ezért, hálából a gyerekeik simán jutottak tovább főiskolára, egyetemre.
Én róluk beszélek. Remélem, most már érthetően.

cserkesz
2009. június 03. 13:37 | Sorszám: 23
Ne haragudj, de nem általánositottam, azt mondtam, hogy nagyon sok, és nem azt, hogy mindenki.
Ne vedd magadra, ami nem rád vonatkozik.:-)
cserkesz
2009. június 03. 13:22 | Sorszám: 20
Én ennél rosszabbnak ítélem meg a magyar "értelmiséget." Nagyon sok un. elsőgenerációs értelmiségi nevelkedett a Kádár rendszerben. Proletár szülők gyermekeként, bármit is tanult szakmailag, azt hozza, amit otthon kapott, amire a szülei nevelték.:-(

Téma: Ismét kettős állampolgárság....?
cserkesz
2009. június 03. 13:14 | Sorszám: 1701
Bartis Ferenc

ÉLÜNK!

Széttépve és összetörten
Győzelmektől meggyötörten
Már magzatként bajba ölten
Vándor bölcsőtemetőkben
És mégis élünk

Dobra vernek minden vágyat
Árverezés a vasárnap ,
Nászunkra is gyászhír támad
Üresek a gyermekágyak -
És mégis élünk

Elvadult a dűlők lelke
Kórót terem tarló mezsgye
Pusztul a föld egyre-egyre
Hull a szikla tenyerünkbe -
És mégis élünk

Fogaskerék futószalag
Egyik elmegy másik marad
Bölcsőnk, sírunk porrá szakad
Zokognak a kövek szavak –
És mégis élünk

Hogyha sírunk: kiröhögnek,
Hogyha kérünk: fel is kötnek
Hogyha küzdünk: odalöknek
Történelmi kárörömnek .-
És mégis élünk

Magyar, szavad világ értse:
Anyanyelvünk létünk vére;
Anyánk szíve tetemére
Átok zúdult: vége, vége...-
És mégis élünk!

Bartis Ferenc Élünk című versét 1956. november elsején Halottak Napján szavalta el Kolozsváron a Házsongárdi temetőben Dsida, Brassai, Kriza sírjánál, s e verséért a Román Katonai Törvényszék a költőt hétévi börtönre ítélte...

Tisztelet a hősöknek!!


Téma: A német külügyminiszter elitélte Orbán kijelentését.-Újabb nácizás?
cserkesz
2009. június 03. 13:06 | Sorszám: 29
Ez a német szemforgatás!? Az agylágyult Kertész Imre is jobban érzi magát ott, mert a németek leszámoltak.....

Ugyan már. Pár éve fiam egy társasággal elment a müncheni sörfesztiválra. Mit mondjak? Az asztaltársaságok pár korsó sör után többször énekelték az Erikát, mint az Internacionálét.:-))))


Téma: Dr.Morvai Krisztina
cserkesz
2009. június 03. 13:00 | Sorszám: 1843
Akár.:-)))

Emlékszem Rád, egy korábbi esetnél.

cserkesz
2009. június 03. 12:59 | Sorszám: 1842
Scorpi, ne bökölődj.:-)))

Jót akart, és nem tudhatta. Ezért köszöntem meg.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
cserkesz
2009. június 03. 10:29 | Sorszám: 328
Emlékeztetőül, egy szemtanú beszámolója.
cserkesz
2009. június 03. 10:27 | Sorszám: 327
Aki közelről ismer, tudja, hogy nincs bennem tisztelet azok iránt, akik valamilyen hivatalt viselnek, valamilyen beosztásuk van. Elég érdemtelennel és alkalmatlannal találkoztam életem során. Bajom is volt belőle időnként, ha az illetékes kis szemétdomb kakasát nem értékeltem megfelelően. Sőt! De voltak emberek, akiket tiszteltem. Még csak nem is a beosztásuk, vagy rangjuk miatt. Hanem a munkájuk, tehetségük, szorgalmuk, tisztességük okán.
Gyermekkorom nagy élménye volt a falusi kovácsmester, aki szikrázó, alaktalan vasból kialakított egy-egy csodát és megengedte, hogy beüljek a műhely sarkába, bámészkodni. Betegségem pedig összehozott egy szívsebésszel, aki Isten segítségével szintén hátborzongató csodákat művelt. Na, az ilyen, munkálkodó embereket tudom tisztelni. Ezek között politikus ritkább, mint a fehér holló.

Temetésre mentünk, öten egy kocsival, 1989.június 16-án. A munkahelyünkön enyhe rosszallással fogadták, hogy szabadságra megyünk. Éppen aznap. Társaim fekete gyászszalagot tettek fel a mártír Nagy Imre tiszteletére, én nem, a kommunista Nagy Imre miatt.
Megálltunk kávézni valamelyik téren egy utcai bódénál. Én vettem a kávét és hallottam amint az ott dülleszkedő két munkásruhás ember megjegyezte gyászszalagos társaimra: Agyon kellene őket lőni. Gondoltam, jól kezdődik ez a nap is. Persze jól is kezdődött. Sokan voltunk, zengő hangú színészünk sorolta az áldozatok neveit. Ünnepélyes, szívszorító volt a hangulat. Jöttek szónokok. Elénekeltük a Boldogasszony Anyánk kezdetű éneket, meg is lepődtem, hogy a legalább százezer ember is tudja, nem csak én. Azután valaki beszélni kezdett, s ahogy peregtek a mondatai, úgy hallgattunk el és figyeltünk oda. Azt mondta, ami nekünk is fájt. Arról beszélt, amit mi is szeretnénk. Ki ez az ember? Honnan merítette a bátorságot, hogy kiálljon egy ekkor tömeg elé, egy ekkora ünnepen? Előkereshetném az akkori beszédet, de felesleges. Az érzés ma is bennem van, ahogy megfeszült bennünk az indulat, az elkeseredés helyett a visszakapott szabadág érzése. Valahogy tudtuk, hogy innen már nincs visszaút. Eldőlt. Megbukott az utált rendszer. Már csak kis idő….Szokásom szerint fényképeztem és az emberek nem fordították el a fejűket. Belemosolyogtak a kamerába. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy, ha ez a fiatalember azt kiáltja: Romboljuk le a jugoszláv nagykövetséget, szétszedjük, a puszta kezünkkel. Félelmetes hangulat volt. A kócos hajú, szakállas fiút nem sokan ismerték, de éreztük, hogy még találkozunk.

Később a Parlamentben láttam. A korábbi ööö-zől, makogó képviselők közül kitűnt világos, kerek, közérthető mondataival. Határozott mozdulataival és időnként humorával. Megszerették az emberek. Fiatal ismerőseim kedvelték, drága Édesanyám is mosolyogva, jó érzéssel beszélt róla. Valahogy természetesnek tűnt, hogy győz, mint a mesékben a legkisebb királyfi. Mert akkor Orbán Viktor volt a legjobb.
Amikor miniszterelnök lett sokat vártunk tőle. Nem a kisgazdáktól, nem az mdf-től, nem fideszes társaitól, hanem attól a, már nem szakállas, fiatalembertől, aki mosolyogva kikerülte az újságíró provokatív kérdését: Ön is 15 millió magyar miniszterelnöke akar lenni?
És születtek jó döntések. A kormány adókedvezménnyel támogatta a lakásépítkezéseket. (A fiamnál ez évi 240 ezer forintot jelentett, akkor. Ma semmit, mert kicsit magasabb a fizetése az átlagnál.) A szintén kedvezményes diákhitellel pedig a tanulást. Bevezették a gyermekek utáni adókedvezményt. Széchenyi terv-keretein belül támogatást adtak települési beruházásokhoz. (Állítólag több mint 18 oldalnyi az a felsorolás, soronként egy nagyobb építés, amit ebben az időben jelentős összeggel a kormány megtámogatott.)
De nem sorolom tovább. Aki csak picit is gondolkodik, tudja, a lakás, a gyermek, a tanulás, mind-mind a jövő Magyarországának felemelkedését, mindannyiunk érdekét szolgálta. A Széchenyi-tervből megvalósult beruházásokkal pedig szerte az országban találkozhattunk. Többek között az esztergomi termálfürdővel. Másik fiam építőmérnök, akkor tervező volt és sokszor éjszakába nyúló munkával tudták csak a megrendeléseket teljesíteni. Ma Romániában dolgozik, mert itthon nincs elég munka.
A gazdasági szempontokon túl más is történt. Lassan nem kellet szégyenkeznem, hogy magyar vagyok. Talán a sok magyar zászló és jelkép miatt, talán azért, mert a miniszterelnököm nem szidott antiszemitának, fasisztának. Vagy talán azért, mert felvidéki rokonaim, erdélyi barátaim is azt hallották a magyar kormánytól, hogy összetartozunk. Ahogy mi, akik érzünk és gondolkodunk, mindig is tudtuk.
Cseh Tamás mesélte Esztergomban, hogy csengett a telefonja és a miniszterelnök titkársága megkérdezte, hogy mikor ér rá ( még ilyet!!!) mert Orbán Viktor találkozni szeretne vele. Megállapodtak egy időpontban és egy helyben, ahol (egy étteremben) az adott, késő délutáni időben megjelent „Magyarország miniszterelnöke, farmerben, kíséret nélkül és egy jó órát beszélgettünk egy vágyamról, a régi magyar katonadalok lemezkiadásáról.” Ez a lemez a millenniumi ünnepségekre megjelent. Csak azért írtam le a Cseh-történetet, nehogy valaki elfogultsággal vádoljon.
Nekem más érdekességem van a millenniumra kiadott dolgok közül. 10 db arany-fémszálas 2000 forintos, és persze nem eladó. És sok más, lélekemelő esemény történt.

Esztergom és a környék felbolydult, mert szállt a hír, hogy 2001.augusztus 15-én Orbán Viktor elhozza Esztergomba a Szent Koronát. Elhozta hajón és pompás ünnepséggel fogadta az egyház a Bazilikában és a Felvidékről, mindenhonnan összesereglett nép. Szép egyenruhás koronaőrök, huszárok, díszegyenruhás honvédek, motoros rendőrök kísérték a Koronát a Dunától fel a Bazilikáig. Ott lehetett tisztelegni előtte egy pillanatra, csak egy pillanatra, mert hatalmas tömeg várakozott a bejutásra, órák óta. Pici, akkor 6 éves unokámat vittük magunkkal. Izgatott volt a sok látványosság, a rengeteg ember miatt. Kérdezgetett a Koronáról és arról, hogy mit kell tenni, ha odaérünk. Semmit Csillagom, csak megnézed, és meghajtod a fejed előtte egy kicsit. Lassan araszoltunk a sorban és ott feküdt a Korona egy átlátszó fülkében. Pici unokám megállt előtte, s ahogy a többiektől is látta, meghajtotta a fejét. Hosszú haja kétoldalt az arcába hullott……Ma is a szememben él ez a kép. Orbán Viktor, ha semmi mást nem csináltál volna, akkor is köszönöm neked ezt a pillanatot!
Mondják, akik mindig fanyalognak, ha jól sikerül valami, hogy csak másolat volt és, hogy sokba került. Kit érdekel, nem a tárgy számít, hanem az eszme. És, hogy sokba került? Remélem is, hogy többe került, mint egy buzifesztivál.J

A város sokat köszönhet annak az időszaknak. Már hónapok óta folytak a munkálatok az épülő hídon. Ami nem sikerült az egy bandába tartozó kommunistáknak, azt megvalósítja az Orbán-kormány. Az akkori hangulatot nem lehet leírni. A munkálatok főmérnöke mondta, hogy sok helyen dolgozott már, de ennyi aggódást, szeretetet, mint a Mária Valéria híd építésénél, még soha nem éreztek. Egy-egy hídelem beemelése időpontjának híre ment és a Duna mindkét partján ezrek izgulták végig a műveletet. Hatalmas éljenzés és taps kísérte a sikert. Persze most is voltak fanyalgók. Pár alak beszélgetett és megjegyezték, hogy nem kell ebből nagy ügyet csinálni, a előbb-utóbb az mszp-sek is megépítették volna. Balszerencséjükre elég hangosan, mert mások is meghallották, partról felhangzott egy erőteljes férfi hang. Kuss legyen, mert belevágunk a Dunába. És kuss lett és a híd is szépre sikerült. Szinte légies ahogy átível a Dunán a Bazilika hatalmas, tekintélyes tömbje alatt.
Csoda, hogy elbírta azt a rengeteg embert, akik összejöttek az avatásra. Október volt, 2001-ben, és még a Jóisten is örült, mert gyönyörű, napos időt adott. Nem mentünk fel a hídig, majd a következő napon, hanem a városközpontban vártuk a két miniszterelnököt. Gyalog jöttek végig. A kb. 1,5 kilométeres úton végig állt a tömeg zsúfolásig megtöltve az út két oldalát. Amerre jártak zúgott a taps, az éljenzés.

cserkesz
2009. június 03. 10:25 | Sorszám: 326
Végre megláttuk a két embert. Orbán Viktort és Mikulás Dzurindát. Ballagtak az út közepén és nem is értem, hogyan tudták elviselni a feléjük áradó érzelmi megnyilvánulását a tömegnek. Körülöttük fekete maszkos, géppisztolyos testőrök……No, ez egy keserű vicc volt. Csak pár füldugós ismeretlen embert láttam, de ezekre sem volt szükség. Aki kezet emelt volna a két miniszterelnökre, az nem él tovább 5 percnél. A tömeg foggal-körömmel darabokra tépi. De csak szeretet volt. A laza kordon mögül kisgyermek szalad ki virággal. Idős hölgy, könnyekkel a szemében lépett elő megsimogatni Viktor vállát. És mindenhol zászlók, virágok. Kiabálások és csendes suttogás: „Köszönjük neked, Az Isten áldjon meg mindörökre, Viktor, Viktor.” Mindenhol sírás és nevetés. „Basszus” kiáltott bele a mikrofonba, nem messze tőlem az egyik füldugós, mert a tömeg betódult a főtéren és körbefolyta a két miniszterelnököt. Sok idő múlva tudtak szabadulni, megtartani a hivatalos ünnepséget a polgármesteri hivatalban. A téren a tömeg még maradt, beszélgetett. Soha ilyen össznépi örömöt nem láttam még. Végre, majdnem 60 év után, eltűnt Európa szégyene, gyalog is átmehetünk a Dunán, rokonainkhoz.
Mi másnap „avattuk” a hidat. Busszal indultunk, de bedugult a város minden irányban és a sofőr feladta. Kinyitotta az ajtót és nevetve leszálltunk. A hídon rengeteg ember, gyalog, mert úgy lehetett jól látni a Dunát, a Bazilikát. Fiatalok jöttek kerékpárral, kis magyar zászlókkal. Megálltak fényképezkedni és a tömeg is megállt, hogy időt adjanak nekik. Öreg néni vonszolta magát járókerettel. A fia kísérte. Amikor átért, megfordult a Bazilika felé és keresztet vetett. Talán megköszönte Istennek és a fiatal miniszterelnöknek, hogy megérhette ezt a pillanatot.

Abban az időben valahogy mindig történt valami. Olyasmi, ami helyére tett elrendezendő dolgokat. Február volt 2002-ben és a Terror Háza megnyitó ünnepségére indultunk. Korán érkeztünk, a Hősök tere felől még nem jártak sokan. Megittunk egy kávét, de a fiam türelmetlen volt, ezért elindultunk. Ahogy lassan sétáltunk emberek jöttek a mellékutcákból. Halkan beszélgetve, ünnepélyesen. Sokan ünneplőbe öltözve. Zászlók, gyertyák, virágok.
Idős házaspár, feketében. Talán valakit gyászoltak. Valakit, aki itt, az Andrássy úton, vagy máshol megszenvedte a kommunista diktatúrát. Elkerültünk egy középkorú házaspárt. A férfi kezében égő gyertya és egy fénykép egy férfiről. Unokabátyám jutott eszembe, aki visszajött a hadifogságból, de eltűnt valamelyik kommunista táborban, börtönben. Itt Magyarországon.
Soha nem tudtuk meg, hogy hol és mikor halt meg, és miért.
Lassan megsűrűsödött a tömeg, de kevés zaj volt. Gyász volt, tiszteletadás. Komoly emberek, igaz méltósággal tisztelegtek az áldozatoknak. Csak akkor szakadt fel a csend, amikor bejelentették: Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Felzúgott a taps, éljenzés, a Viktor, Viktor. Elhangzott a beszéd, vége lett az ünnepségnek. Lassan mentünk visszafelé és fiam a gyertyákat, a homokkal teli hordóba állította. Láttam rajta, hogy valami megérintette. Valami, amiről sokat hallott már a családban, de talán most értette meg igazán, amikor együtt volt sokezer emberrel. Végig égtek a gyertyák az Andrássy úton és arra gondoltam, hogy az esztergomi kitörő öröm és a múzeum előtti gyász-szertartás mögött egyetlen ember áll. Orbán Viktor. Vajon el tudja-e fogadni, fel tudja-e dolgozni ezt a hihetetlen szeretetet és tiszteletet, ami feléje árad.

Április vége volt, a választások előtt. Szép idő, bizakodással teli idő. Ünnepre mentünk, a nemzeti oldal ünnepére. Ahogy gördültünk a Bajcsy Zs. úton, láttuk a zászlókkal sétáló embereket. Nehezen találtunk parkolót, mert rengetegen voltunk. Mindenfelől jöttek, mint sok kis patak a cél, a Kossuth tér felé. Megint megmerítkeztünk abban a hangulatban, ami mindig is jellemezte ezeket a találkozásokat. A vidámság, az öröm, az összetartozás. A közös Himnusz, a rengeteg magyar zászló, az egymás tisztelete. Sokszor, sok helyen jártam már, de még egyszer sem fordult elő, hogy egy véletlen, gyalogos összekoccanást ne mosolygás bocsánatkérés követett volna. Más volt ez az érzés, ez a hangulat mint a többi hagyományos ünnepség. Mint, ha egy laza, igen nagy család tagjai időnként összejönnének egy vidám találkozóra. Megjött Orbán Viktor, beszédet mondott, amibe időnként beletapsoltunk. Nevettünk a humorán és nagyon jól éreztük magunkat. Harsogott a Viktor, Viktor és nagyon jó hangulatban indultunk haza. Mindannyian. Az unokám is, mert ide elvittük. Had érezze ő is ezt a hangulatot, mint sok más, ott levő kisgyermek. Félteni semmitől sem kellett, akkor még.
Megálltunk egy piros lámpánál egy busz mellett. A hátsó ablakán nagy kifeszített zászló. A kocsi ablakán, felemelt kezemmel mutattam a győzelem V-jelét. Felbolydult a busz. Fiatal, nevető arcok jelentek meg az ablakokban. Integettek, a lányok csókot dobáltak. Tudom, hogy nem nekem szólt, de nagyon jó érzés volt.
Nyugodtan, bizakodva mentünk a választásra. Nyerünk. „Mi ne győznénk…”
És megtörtént, amire rémálmaimban sem gondoltam. Mert a magyar nép elhagyta a szívét és elvesztette az eszét. Mondják, hogy az okos a más kárán, a buta a saját kárán tanul. De ilyen sokáig? 2002! 2004.december 5! 2006! Ennyire ostoba a magyar? Azt is mondják a buta emberre, hogy korlátolt, pedig nem igaz. A butaságnak nincsenek korlátjai, nálunk, egy ideje határtalan.

Mint már annyiszor a történelmünkben, a végeken élt igazán a nemzeti érzés. Csíkszeredába mentünk barátainkhoz 2003.júniusában. Ez volt az a nyaralás, amikor nem volt nap, hogy ne sírtunk volna valamiért. Már 3 éve nem találkoztunk és 188 centis barátom sírva ölelgetett bennünket, amikor éjjel lejött elénk a főutcára. Elmúlt évben meghalt a felesége. Egy csinos, halk szavú asszony, akit mi is nagyon szerettünk.
Másnap kicsit csavarogtunk és barátom mondta, hogy vasárnap templomavató lesz és egy ünnepség, ahol Orbán Viktornak átadják a város által megítélt Juliánusz díjat. A magyarságért végzett munkája elismeréseként. Természetesen elmegyünk.
Este további barátok jöttek, beszélgettünk, iszogattunk. Amikor a többiek elmentek, egy hölgy maradt, egy 50 év körüli özvegyasszony és Isten tudja miért, elmondta élete tragédiáját. Talán szimpatikusak voltunk neki, talán most jutott el odáig, hogy kiöntse a szívét. Férje, két gyermeke volt. Viszonylag jól éltek, amíg egy szombat este 16 éves fia el nem ment egy diszkóba és nem jött haza. Másnap találták meg, 10 kilométerre a várostól. A vasúti sínekre kötözve, darabokban. A nyomozás semmit sem állapított meg, de barátai mondták, hogy vatrások (román fasiszták) balhéztak a diszkóban és a fiún piros dzseki, fehér ing, zöldesszürke nadrág volt. Nem szándékosan, véletlenül. Megölték. Férje belehalt a bánatba, gyönyörű kislánya, a fiú testvére, azóta is idegorvoshoz jár. Csak hárman voltunk a konyhában, hogy ne zavarjuk a házigazdát. Halkan, csendesen beszélt. Sokáig. Szörnyű volt.
Feleségemet az ájulás környékezte. Két fiúnk van, szép és okos gyerekek. Hogy lehet ezt kibírni. Eltörpültek a mi kis, pitiáner problémáink az övékhez képest.
Vasárnap az ünnepségre mentünk. Nagyon sokan voltunk, több százan be sem fértünk. A templom még nem készült el teljesen, ezért fenyőágakkal takarták el a félig kész részeket. Megjött Viktor. Tapssal, jó érzéssel fogadták. A misét hangszórókon keresztül hallgattuk a templom előtt. Azután vége lett a misének és díjátadáshoz megszólították: Dr. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. A tömegben nagy zaj, kiabálás támadt, amiből lassan volt kivehető: A miénk is. A mi miniszterelnökünk is. Éljen Orbán Viktor.
Meghatódott, szép, okos beszédet mondott. Egy kicsit büszke voltam, hogy magyarországi magyar vagyok. Amikor, a mise után sokan kijöttek, én is bementem a templomba. A karzaton a Szentegyházi Gyermekfilharmónia tanulói zenéltek és énekeltek. Piros mellényben, fehér ingben és zöld nadrágban-szoknyában. Szépek voltak, kedvesek és csodálatosan játszottak. A huszonvalahány év alatt bejárták a fél világot. Magyar és székely dalokat adtak elő. A Klapka-indulót is és másokat. A végén felhangzott a magyar és a székely Himnusz. Nem bírtam leküzdeni az érzelmeimet. Az éjszakai beszélgetést. Azt, hogy itt, Románia közepén, egy nép sok éves küzdelem után is igazi magyar akar maradni. Miközben a prostituálódott Magyarország a gyökértelen kommunistákat választotta.
Folytak a könnyeim, nekidőltem a falnak és rázott a zokogás. S nem csak én voltam így.

Visszafelé megálltunk a Királyhágón. Beszélgettünk és megkérdeztem a többiektől: vajon merre van a Haza. Elöttünk, vagy a hátunk mögött. Megértették, de nem válaszoltak.

Már a Medgyessy kormány idején (soha máskor) megkeresett egy közvéleménykutató cég munkatársa. A rendszerváltás utáni miniszterelnökökről kért véleményt. Több szempont, pontozás 1-től 10-ig. Mondta, hogy névtelenséget garantál. Mondtam, hogy nem kell, amit mondok vállalom. Mentünk tételről, tételre. Egy idő után elmosolyodott és megjegyezte, hogy elfogult vagyok Orbán Viktorral szemben. Mondtam, hogy nem elfogult vagyok, hanem 61 éves. Rossz korban születtem valószínűleg, de az én életem legjobb miniszterelnöke Orbán Viktor. És ezt a véleményemet senki és semmi nem tudja megváltoztatni


Téma: Dr.Morvai Krisztina
cserkesz
2009. június 03. 10:00 | Sorszám: 1838
Köszönöm!
Itt élek Esztergomban, sok fényképem van a csonka hídról is.:-))

Téma: A német külügyminiszter elitélte Orbán kijelentését.-Újabb nácizás?
cserkesz
2009. június 03. 09:56 | Sorszám: 23
Ki nem sz..ja le a német külügyminisztert.

Ha már kidobálta apuka SS kitüntetéseit és relikviáit, akkor pofázzon.


Téma: Dr.Morvai Krisztina
cserkesz
2009. június 03. 09:50 | Sorszám: 1835
Kedves Zümi!

Az Esztergom-Párkány közötti, új Mária Valéria híd nemcsak egy építmény, hanem jelkép is. Ott dőlt össze a komcsi internecionalizmus. 60 év alatt nem voltak képesek megépíteni a "testvéri" kommunista pártok-kormányok.
Az átadás és az utána következő napok életre szóló élményt adatak azoknak, akik átmentek a hídon. Mindenhol síró-nevető emberek....

Élményfürdő is épült (Finta József tervei alapján) a Széchenyi terv-ből Esztergomban, mely 2008-ban elnyerte az Év élményfürdője címet.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
cserkesz
2009. június 02. 11:54 | Sorszám: 324
Jav: természetesen Felvidék, és TRIANON.

Elnézést, de kapkodtam, mert telefonom volt.:-(

cserkesz
2009. június 02. 11:45 | Sorszám: 323
Nemcsak ők, mi is elvesztettünk rengeteg mindent. Édesapám teljes rokonsága (már akiket nem telepitettek át) a Felévidéken él és testvérhez hasonló barátaim Csíkszeredában.
Persze nem kell ahhoz rokoni szálaknak lenniük, csak némi empátiának, hogy megértsük ezt a tragédiát.
Amig élek: VESSZEN TIRANON!
cserkesz
2009. június 02. 11:40 | Sorszám: 322
Az már egy másik történet. Csak a zsidók szándékát és kitartását hasonlitottam a magyar megalkuváshoz. S ezt Te is érted, csak jön a szokásos, a téma mellékvágányra terelése.:-))

De, hogy válaszoljak, nem, nem volt igazságos a "mindent" elvenni. Mégis megtörtént, ott. Majnem ugyanazon államok vezérletével. Persze ez hosszú, bonyolult téma. Majd egy más alkalommal, más topicban.

cserkesz
2009. június 02. 10:43 | Sorszám: 318
"Trianon után is van élet."

Természetesen. A börtönben is, a végtelen nyomorban is, sőt a bolondok házában is van élet. De milyen?
A zsidóság kétezer évig mondogatta a vágyát: Jövőre Jeruzsálemben. Mi magyarok 90 évig sem, mert már ez is sok a renyhe, elbutitott népnek. Mi magunk adjuk fel, még a gondolatát is, hogy ez az átkozott igazságtalanság megszünjön és egyesüljön, testben és lélekben az egész nemzet.

2004.december 5-e a gyalázat napja. És megszületett a jóslat: Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled.
Nem kell szidni a kormányt, az mszp-t, az szdsz-t. Azt kaptuk, amit megérdemeltünk. Végül is a teljes anyagi és erkölcsi mocsárban is van élet.


Téma: Olvastátok? (16.)
cserkesz
2009. május 31. 18:48 | Sorszám: 2724
Nem voltál egyedül. Mi is drukkoltunk ennek az aranyos, szép kislánynak.:-)))))

Néha csak-csak történnek jó dolgok is. Köszönöm, hogy betetted ezt a linket. Hallottam a történteket, de csak fél füllel.


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
cserkesz
2009. május 31. 15:03 | Sorszám: 1112
"Lamberg szívében kés,
Latour nyakán kötél....
Hatalmas kezdesz lenni végre nép." mondta a költő.

"A síkra magyarok
Fegyvert ragadjatok.
Hazánkat újra meg kell váltani.
E drága föl színét borítsák szerteszét
A pártütőknek véres csontjai." mondta a másik.

Egy lámpavasat azért bevinnék, csak megmutatni, a tárgyalóba.:-)) Persze, igazad van. Törvény kell és szigorú vizsgálat, ítélet.
Még akkor is, ha viszked a tenyerem.


Téma: Európai Parlamenti Választásra készülünk.
cserkesz
2009. május 30. 22:33 | Sorszám: 578
Martens eljött? De jó.:-)))
Brezsnev elvtárs is eljött. Bábolnától még ajándékot is kapott.

Ami pedig az Orbán-kormányzáskori előnyöket illeti, majd meglátjuk. A vak is azt mondta, de legyen igazad. Akkor.

cserkesz
2009. május 30. 19:59 | Sorszám: 571
"...Néppárt alelnöki poszjának, és az azzal járó komoly befolyásnak* ára van..."

Kövér egy kövér hülyeséget mondott.
1. A komoly befolyást eredményét a nemzet eddig nem érezte. Persze lehet, hogy van, akinek már eddig is kifizetődő volt.
2. Ez a kufár (Jézus és a kufárok) hozzáállás, számomra egyáltalán nem szimpatikus. Ha tényleg igaz, hogy ezért történt.
3. Az ír megoldás, az igen. Demokratikus és tisztességes.
4. Remélem, hogy mások már nem akarnak kifizetődő, befolyásos posztokat szerezni a megkérdezésünk nélkül.
5. Emlékeimben felmerült az a késztetés, hogy "intézzetek el XY elvtársnak ezt, meg azt. Jó elvtárs, meg fogja hálálni, mert olyan beosztásban van."

Nem mellesleg tisztelem Orbán Viktort és a Fideszre fogok szavazni 2010-ben.


Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. május 30. 11:39 | Sorszám: 1644
Ezzel maximálisan egyetértek. Sőt, annál is jobban.:-))

Téma: Dr.Morvai Krisztina
cserkesz
2009. május 30. 11:35 | Sorszám: 1573
Hogy találó-e azt nem tudom. Bunkónak bunkó, az biztos.

Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. május 30. 11:17 | Sorszám: 1641
Azért az is jelent valamit, hogy a KÖZÉLET kategória összesitett számlálója szerint a Jobbikról és Morvairól közel 10 ezer hozzászólás született. Ami jelentéktelen, felesleges, elhanyagolható, arról nem dumálunk ilyen sokat.
Gyurcsánnyal nem foglalkozott ennyit a társaság.??!!

Téma: Európai Parlamenti Választásra készülünk.
cserkesz
2009. május 30. 11:04 | Sorszám: 554
Ne idegesitsd magad.

Puskás Öcsiről mesélték (vagy igaz, vagy nem) hogy egy klubmeccsen, az első sorból állandóan ordibált egy néző, ha valami nem sikerült neki. Ilyeneket, hogy Béna vagy, Ezt még én is megcsinálom, stb. Öcsit idegesítette a kiabálás és szünetben, amikor mindenki az öltözőbe indult, fogott egy labdát és odament a lelátóhoz. Kikiabált: Na gyere, nagyokos, most megmutathatod. Senki sem jelentkezett.

Az élet már csak ilyen. Van, aki focizik, van aki ordibál.
Mi azért menjünk el szavazni. Valakinek azt is kell.:-))


Téma: Reformátusok: A magyar fennmaradásért
cserkesz
2009. május 24. 10:46 | Sorszám: 29
"Ezek az egyházak" számtalan hibájuk mellett sokkal többet tettek az összmagyarság-ért, mint a sok szájtépő politikus.
Vallásos nem vagyok, de minden, számomra nem elsődleges értéken idétlenkedő sem.
Nem véletlen, hogy minden diktatúrák elsődleges célja az egyházak ellehetetlenítése volt. Sokszor gyilkos eszközökkel. Márton Áron, Mindszenty József, Tőkés László neve és sorsa jut eszembe most kapásból.
Persze előfordultak besugónak kényszerített és beteg, pedofil papok is. Elitélendő, de az egyházak is "emberből" vannak. Becsületes magyarként minden olyan lépésnek örülnünk kell, mely az összmagyarság szellemi, erkölcsi, hazafias érdekeit szolgálja.

Téma: Te miért szavazol a Fideszre?
cserkesz
2009. május 18. 19:30 | Sorszám: 19
Hasonlót kérdezett Korondon az egyik fazekas felesége. Hogy melyik pártot támogatom.
Mondtam, hogy egyiket sem. Van bizonyos értékrendem, amihez a legközelebb álló pártra szavazok, amikor erre lehetőség van.
Vélhetőleg, 2010-ben ez a párt a Fidesz lesz. Miért? Az 1998-2002 közötti kormányzás tapasztalatai alapján. Akkor anyagilag és érzelmileg is a legjobban éreztem magam a módszerváltás utáni időben. Azóta Orbán V. és társai, munkatársai talán érettebbek lettek. No, meg a mezőny (a pártok mezőnye) olyan, amilyen.

Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. május 15. 09:00 | Sorszám: 887
Egyszer volt egy Scorpio nevű nagyon kedves ismerősöm.
Ha Te vagy az, szeretettel üdvözöllek.

Téma: "Kimossa a Jobbik a nemzeti oldalt a FIDESZ alól"
cserkesz
2009. május 14. 20:41 | Sorszám: 475
Igen, nagy arcátlanság volt részükről.

Talán a mindent "jobban" tudó, beképzelt fiatalságuk volt az ok, és a hiányos nevelés.


Téma: Európai Parlamenti Választásra készülünk.
cserkesz
2009. május 14. 20:35 | Sorszám: 292
Fidesz 13
Mszp 7
Szdsz 1
Jobbik 1

Nyereményeket kérem a majd megadott bankszámlaszámomra utalni.:-)))


Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. május 14. 20:31 | Sorszám: 871
Persze, hogy mindegy.:-) Aki beszáll nyilatkozni, számitson arra, hogy válaszolnak. Csak itt a fórumon mi beszélgetünk tovább a témáról.
S, ha már elkezdtem, még elmondom, hogy se ilyenes, se olyanos létemre mit szeretnék. Azt, hogy győzzön nagy fölénnyel a Fidesz, de jusson be a Jobbik is a Parlamentbe, akárhány %-kal.
Egy másik topicban emlegetett igazi "Elszámoltatás" megtörténtét nem nagyon hiszem el Fidesz részéről. Talán a Jobbik kikényszerít belőlük valamit. Ha pedig ez a párt (a Jobbik, ahogy sokan mondják) csak szövegel, de álságos, és nem gondolja komolyan, akkor hamar kiderül.

És, hogy mit gondol a "demokratikus" nyugat a Jobbikról, az nagy ívben nem érdekel. Emlékszem ezekre a "demokratikus" országokra a háború utáni évekből, a 60-as évek közepéig. Az USA-tól kezdve Franciaországig.

cserkesz
2009. május 14. 20:08 | Sorszám: 867
Nekem igazán semmi bajom a Jobbikkal, és a szimpatizánsaival sem, de .....

Talán nem kellene "finoman helyretenni" azon embereket, akik valami kifogást megemlítenek. A Kuruc.infonak meg pláne nem, mert nem elfogulatlan, hogy finom legyek.
Kedves Hoplita, kétlem, hogy Makovecz Imre ugatja a politikát. Ilyen emberekre, mint Ő, vagy Papp Lajos, Jókai Anna, Melocco Miklós, Csókai András, Hargitay András és igen, Hegedűs Lóránt, nagyon nagy szüksége van a nemzeti oldalnak. Nélkülük csak politikához "értő", nyamvadt politikusok hallatnák a hangjukat, ami tragédia lenne.

A másik tragédia az, hogy az (remélhetőleg) egy oldalon álló emberek többfelé húznak!!:-(


Téma: Olvastátok? (16.)
cserkesz
2009. május 11. 10:05 | Sorszám: 2245
Bolgár Gy. ritka szemellenzős, kártékony alak.
Hogy a Fidesz mit fog tenni a győzelem után, az majd kiderül. Remélem, tényleg elvégzi az "elszámoltatást".
A multról pedig eszembe jut az igazán demokratikus és sportszerű Mszp-vel kapcsolatban a Keller László féle nyomorúságos (és eredménytelen) kutakodás a Fidesz ügyeivel kapcsolatban. És az a bizonyos, felháborító testüregi motozás. Remélem, cserébe megérjük a vezényszót: Mszp-sek, gatyát le, jönnek a gumikesztyűs smasszerok.

Ami pedig a Nemzeti Színház épületét illeti, építésze válogatja. Van, akinek tetszik, van, akinek nem. De egy ilyen épület nem az építészeknek létesül, hanem a közönségnek.
Jut eszembe, az 56-os "emlékművet" rá kellene bízni a fémkereskedéssel foglalkozó, nem az idén lebarnult honfitársainkra. Talán tudnának kezdeni vele valamit.:-))


Téma: Elég volt! Tüntetés gyermekeinkért.
cserkesz
2009. május 11. 09:35 | Sorszám: 37
Azt nem tudom, hogy ennek a tüntetésnek mekkora hatása lesz.
De végignézve a fényképeket, jó kedvem támadt. A gyerekek aranyosak, szépek. Közülük egy is többet ér az egész rohadt cucilista kormánynál!!

Téma: Pécs választ -- az ország választ
cserkesz
2009. május 11. 09:31 | Sorszám: 410
Így jár az ember lánya/fia, ha a helyi (pécsi) ismeretek hiányában véleményt mond valamiről.
Én is azt mondtam, hogy Pávának el kellett volna mennie az emlegetett tv-vitára. Tévedtem.
Mint, ahogy ekkora győzelemre sem számítottam.

Ha már Pécs is, akkor tényleg látszik már a fény az alagút végén.:-)))

cserkesz
2009. május 09. 09:43 | Sorszám: 190
Egyetértek!
Minden alkalmat meg kell/lene ragadni, hogy a tömeget meggyőzzék az igazukról. Persze felkészülve arra, hogy a mosolygós beszélgetés alatt alattomos nyilakkal fogják lövöldözni.
Erre valahogy a fideszesek nincsenek felkészülve.
Emlékszem a Gyurcsány-Orbán vitára. Mi azt mondtuk, hogy Orbán úriember módjára viselkedett. Az mszp-sek pedig azt, hogy Gyurcsány kiosztotta Orbánt. És Fletó nyert.:-(

Téma: Európai Parlamenti Választásra készülünk.
cserkesz
2009. május 09. 09:13 | Sorszám: 278
Szia! Kicsi a világ, ill. az internet.:-)
Talán együtt voltunk az Ismerős Arcok koncertjén, vagy a Kondor Katalin, Vukics Ferenc előadásán. Majd ezután integetek.:-))
Történetesen az EU-s választásról beszéltem. Sokan, velem együtt, be akarják juttatni Morvai Krisztinát. A 2010-es választás, az egy másik dolog. Még odébb van.:-)
cserkesz
2009. május 09. 09:07 | Sorszám: 277
Szia Hoplita!
Igen, már találkoztunk.:-)))
Nincs semmi gond, mindenhol vannak emberek és az ő nagy, megfellebezhetetlen tudásuk.:-)

Téma: CIGÁNYSÁGRÓL TABUK NÉLKÜL
cserkesz
2009. május 08. 14:57 | Sorszám: 21
Ha Bayer Zsolt szélsőséges, kirekesztő és rasszista, akkor én is az vagyok. De egyre inkább és nem az írások miatt.!!

Láttam ezt a mocsok Kolompár Orbánt nyilatkozni. Azt mondják, hogy a szem (az arc) a lélek tükre. Csak rá kell nézni, ennél nyomorúságosabb, sötétebb arc csak Horváth Aladáré.


Téma: "Kimossa a Jobbik a nemzeti oldalt a FIDESZ alól"
cserkesz
2009. május 06. 14:46 | Sorszám: 259
JÓ! És, mit tudsz tenni?
Semmit sem. Leírod még vagy 100-szor a Hazaffy-t, meg a Manifeszt-et, de Csajágaröcsögén a parasztgazda nem olvassa.
És Ő szavaz!!
cserkesz
2009. május 06. 14:04 | Sorszám: 254
"Kimossa a ..Fidesz alól."???
Na ne má'. Ha ezt meg tudná tenni, akkor a Fidesz a hibás, de nem tudja. Ismereteim (ismerőseim) szerint a Jobbikhoz csapódtak a volt miépesek és a volt kisgazdák mérgesebb emberei. És azok, akik, talán, eddig nem nagyon politizáltak, de most már utolérte őket a politika. Gazdaságilag, az általános hangulat miatt, meg mittudomén miatt. Úgy érzik, hogy a fidesz nem tett meg mindent, ezért egy hangosabb, keményebb pártot találtak maguknak a jobbikban. Talán majd ők, talán majd velük....
Nincs mi tenni, el kell fogadni, hogy jött egy új párt. Lehet egyetérteni, lehet felháborodni, de ez a demokrácia mondják az okosok.
Mindkét (jobboldali) párt vezető embereinek azon kellene munkálkodni, hogy a (külső megnyilvánulásokat félretéve) parlamentbe jutás (a Jobbikra vonakozik) esetén miképpen tudnának együtt dolgozni az ország érdekében. Mert az egymás cikizése tényleg az mszp-szdsz-t segíti.
Fiatalabb ember és politikus lévén, Vona Gábornak lenne illő, titokban, telefonon, közvetítővel az első gesztust megtennie.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
cserkesz
2009. május 06. 13:38 | Sorszám: 878
Kicsit nevetséges ez "minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve" álláspont a fideszel kapcsolatban. Aki esetleg némi kritikát állapít meg, az vagy jobbikos, vagy mszp-s, vagy mindkettő.:-)) Mert még egymásközt (a választók csak pici létszámát érintve) sem illő mást tenni, mint vastapsolni. Ugyanez volt az Antall kormány idején az mdf-esek berkeiben.
Elszámoltatás pedig nem lesz!! Ha az elszámoltatást úgy értjük, hogy minden gyanús ügyet, utólag, felülvizsgálnak. Hoznak visszamenő hatállyal egy-két törvényt, aminek alapján be lehet csukni a gazembereket. És persze mikortól kezdődik az elszámoltatás. 1990? 2003? netán 2006?
A fideszre fogok szavazni, mint 1990-et és 94-et leszámítva mindíg, de ahhoz már öreg vagyok, hogy álmodozzak!!
Na kb. ennyi. Persze lehet jobbikosozni, ki a francot érdekel.
cserkesz
2009. május 06. 13:23 | Sorszám: 874
Jobbikos a nénikéd, aki Sanghajban kötéltáncos volt.:-)))

Téma: Pécs választ -- az ország választ
cserkesz
2009. május 06. 13:22 | Sorszám: 67
Már nem ott lakik, csak a város kedves nekijjjje.:-))

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
cserkesz
2009. május 06. 10:46 | Sorszám: 864
"Kezdek nagyon szkeptikus lenni."

Nem vagy egyedül. Amit leírtál, azt én is átéltem.
Elszámoltatás nem lesz, csak duma az egész. Ahogy nem volt rendszerváltás sem, csak módszerváltás.:-((


Téma: 07:28 PM
cserkesz
2009. május 06. 10:34 | Sorszám: 211
Helyes!
Ha én is ahhoz igazodtam volna mindig, amit az anyósom mond, ma már talán buzi lennék.:-))

Téma: Pécs választ -- az ország választ
cserkesz
2009. május 06. 10:23 | Sorszám: 65
3 éve Pécsett jártam, az akkor még Papp Lajos professzor vezette szívcentrumban.
A vasútállomásról taxival jöttem-mentem és a sofőrrel politizáltunk. Azt mondta: Ebben a városban, ha egy pulikutyára MSZP-s jelvényt tűznek, a nép azt is megválasztaná.
Remélem, hogy Hubrentus kedves városa azóta megváltozott.:-))

Téma: Elég volt! Tüntetés gyermekeinkért.
cserkesz
2009. május 06. 10:16 | Sorszám: 16
Pár éve a nagycsaládosok szerveztek előláncot és tüntetést.Helyes, a gyerekekről, a jövőnkről van szó, elementünk Esztergomból páran.
Szép idő volt, még sétának is jó a Deák tértől a Parlamentig. Talán, ha 30 ezren voltunk. Ha minden tizedik budapesti lejön az utcára egyet sétálni, akkor......de nem jött le.:-((

Nem a babkocsival van baj, jó jelkép is. Hanem azzal, hogy egy KIS megmozdulás lesz csak.
"Valami nagy, nagy tüzet kéne rakni..."


Téma: Magyar, nemzeti maximum - a megmaradásért
cserkesz
2009. május 04. 14:30 | Sorszám: 598
Lenne, sok is, de kissé lanyhult az érdeklődés a 7 év alatt. Sok éve fórumozok, megbeszéltünk már mindent, itt-ott.
Hogy nemzeti maximum kell (kellene), azzal minden nemzetért aggódó, tenni akaró ember egyetért.
A baj csak az, hogy (mint a Magyarok Szövetségénél is) a cél, a szándék világos és tiszteletre méltó, de az eszköz hiányzik. A megvalósitáshoz hatalom kell, ami egyenlőre nincs. S, ha a civilek valamiféle pártoktól független mozgalmat akarnak, akkor a jelenlegi eszköztár alapján, nem is lesz.
"Ez az én bánatom, igen nagy bánatom."

Téma: Európai Parlamenti Választásra készülünk.
cserkesz
2009. május 04. 14:20 | Sorszám: 255
Ugyan, írtam egy jelenségről, amit környezetemben észleltem. És egy szóval sem kritizáltam a fideszt. Annak viszont nagyon örülök, hogy "rutinos emberek" közé kerültem egy másik jobbos fórumról. Mindegyik egy külön világ. A baj csak az, ha azt hiszik magukról, hogy csak ez az egy világ létezik, ahol bazi nagy dolgok dőlnek el.:-))

Suttogó propaganda, provokátor, barikádos csűrhe, monománia...? Jézus!!!
Ha nem, hát nem. Elhinni nem kell semmit sem. És most kritizálok: talán az fidesz nagy hibája az, hogy önmagában gondolkodik, függetlenül a külső történésektől. Jobban, határozottabban reagálhatna. Sok dologra.

cserkesz
2009. május 04. 12:06 | Sorszám: 252
Nincs baj, én csak beszélgetek, még vagy 10 percig.:-))
Amit nehezen értek meg, az az, hogy "történjen bármi" soha el nem hisszük azt, ami nekünk nem tetszik.
Mint a régi szép kommunista időkben: nálunk nincs infláció, árrendezés van.:-))
cserkesz
2009. május 04. 11:56 | Sorszám: 250
Ejnye-bejnye Macisajt. Remélem, nem gondolod, hogy a Te vagy az én beszélgetésünk, netán egymás mondandójának megkérdőjelezése bármennyire is befolyásolják a választás eredményét.:-))

A létszám sem számottevő. 5-6 házaspár, értelmiségiek, Ajkán és Esztergomban.

(Látom, tecccik Neked ez a manifeszt szó, de én csak beszélgetek. Szóval csak könnyedén, barátságosan. Az önvédelmi fegyveremet nem vettem elő.:-))))

cserkesz
2009. május 04. 11:38 | Sorszám: 247
Nem ismerjük egymást, ezért elmondom, hogy nem szoktam hazudni, mert minek!!!

Ismerőseimről van szól és végzettségük, tudásuk, barátságunk alapján nem hiszem, hogy valami "sötétben bujkáló" fideszellenes agitátorok lennének. Én csak leírtam, amiről beszélgettünk. Ne keress hamisságot ott, ahol nincs. Persze egyszerűbb elhinni csak azt, ami tetszetős. Neked.:-))

cserkesz
2009. május 04. 11:28 | Sorszám: 244
Gondolom, a rendezők szóltak, hogy ne lobogtasd barátom, mert mit szól az mszp.:-)) Esztergomi vagyok, nálunk a középületekre kiteszik, ballagáskor a diákok két zászlóval vonulnak fel, a nemzeti trikolorral és az ápád-sávossal.

Más. Több megrögzött jobbos családban megegyeztek, hogy egyikük a fideszre, másikuk a jobbikra szavaz. Korábban mindketten a fideszre adták a voksukat. Kiváncsi vagyok, majd a végeredményre.


Téma: Olvastátok? (16.)
cserkesz
2009. május 03. 12:20 | Sorszám: 1819
A kislány félelmében pepisilt.:-((

Nem véletlen, hogy a cigók szexuális szövegekkel cukkolták a kislányt és az sem véletlen, hogy a kislány halálra rémült. Korábban már meggyilkoltak ott egy kislányt.

Egyenlőre a Fidesz sem ígér megoldást a cigánybűnözésre. Ez nagyon nagy hiba, mert az emberek jó része (ezért is) a Jobbikra fog szavazni. Ami ugyan nem baj, de csökkenti a Fidesz nagyarányú választási győzelmét.

cserkesz
2009. május 03. 12:13 | Sorszám: 1818
Szélsőjobb frakció?? Akár szélsőbalos is lehet még. Az Eu nem aratott elsöprő győzelmet a tagországokban. Erősödik az ellenszenv.

Lásd a május l-i tüntetéseket. Állítólag egy szem jobbikos sem volt pl. Berlinben.:-))

cserkesz
2009. május 03. 11:14 | Sorszám: 1808
A 22 (darab:-)) EP képviselő közül vajon hányról lehet még ugyanezt elmondani? Már azt, hogy "engem csak a mani érdekel."
Vagy csak Morvai Krisztináról?:-))

Téma: Morvai küldött ember?
cserkesz
2009. május 03. 11:07 | Sorszám: 992
A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra-és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja."

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin

Téma: Elszámoltatás
cserkesz
2009. április 20. 11:10 | Sorszám: 45
"Orbán programja: 1. romeltakarítás, 2. a bizalom helyreállítása: számonkérés 3. újjáépítés + videó"

A Fideszre fogok szavazni, de ebben a számonkérés nevű valamiben nem hiszek. Ahhoz elég lagymatag a Fidesz. Sajnos.


Téma: Ki Rózsa Flores Eduardo?
cserkesz
2009. április 20. 11:02 | Sorszám: 150
És vajon miért most végeztek házkutatást a rohadt hullarablók?

Téma: Az Élet Menete ismét Budapesten!
cserkesz
2009. április 19. 20:09 | Sorszám: 31
Az Élet Menete útvonalán, a környező utcákból, éjszaka elvitték a gépkocsikat. Biztonsági okokból!

Gondolom, nincs antiszemitizmus, de reggel hallatszottak mindenféle hangok a tulajdonosok szájából.:-))


Téma: Már Bolíviában is...
cserkesz
2009. április 19. 20:06 | Sorszám: 172
Ne reménykedj kedves, (ha az vagy,akire gondolok) mert egyik kutya (külügyes), a másik eb.

Téma: 12:46 AM
cserkesz
2009. április 19. 20:02 | Sorszám: 233
1. Sorvasztja a Fidesz-tábort.
2. Betölti a mumus szerepét, ezzel muníciót ad az elkóricált MSZP-szavazók visszatérítéséhez az MSZP-akolba.
3. Nemzetközi téren segít rossz hírbe keverni a Fideszt.

1/1. Ha sokan elpártolnak a Fidesztől az nem a Jobbik hibája!
2/1. A Jobbik miatt nem fognak visszaszivárogni az mszp-sek, mert miért félnének, elég bajuk lesz a megszorításokkal. Aki pedig annyira hülye, hogy fehérterroról vizionál, az amúgy is utálja a fideszt.
3/1. A Fidesz rossz hírét az Mszp így is, úgy is megpróbálja elmélyíteni a világban. Tette ezt eddig is, a Jobbik nélkül is.

Demokrataként elfogadom, hogy megjelent egy új párt és megpróbál bejutni a Parlamentbe. Ez a dolga. Ha sikerül neki összeszedni azokat az embereket, akik az Mszp ellen vannak, de elégedetlenek a Fidesszel, akkor sokkal több szavaztot szerezhet a nemzeti oldal. Az már a Fidesz és a Jobbik eszén múlik, hogy össze tudnak-e fogni. Majd.


Téma: Már Bolíviában is...
cserkesz
2009. április 19. 19:46 | Sorszám: 168
Tény, hogy sokan "gyűlölnek" mindenféle embereket.:-)

Kérdés, hogy tényleg becipeltek-e a szállodába mindenféle fegyvereket? Amikor európai kinézetű emberekre, vélhetően, csak-csak felfigyeltek. Ennyire nem lehetett amatőr Rózsa.
Tudod az jut eszembe, amikor a nagyapám szénakazlában az ávós azonnal megtalálta az "eldugott" leventepuskát a kitelepítés előtt.:-))

Nem hiszek a HATALOM-nak. Sehol, semmikor!!

cserkesz
2009. április 19. 19:26 | Sorszám: 164
Csak pár gondolat:
- A magyar külügy nem kiván lépéseket tenni a 2 meggyilkolt és az 1 letartóztatott magyar ügyében. (Miért is nem lepődök meg!!)
- Tiszteletbeli??? külügyi képviselőnk részt vett Toásó Előd egyik kihallgatásán. Toásó úgy nyilatkozott, hogy semmiféle terrorcselekmény-tervről nincs tudomása.
- Szemtanúk szerint nincsenek olyan golyónyomok a szállodában, amiket az 5 "terrorista" fegyvereiből leadott lövések okoztak volna. (Ha csak maguk felé nem lőttek.)
- Éjszaka a magyar rendőrség házkutatást tartottak Rózsa F.E. házában. A nyomozás érdekében (a hullarablók) részletekről nem nyilatkoztak.

A Hírtv adásából vettem a leírtakat.
Persze a megfogalmazásból kitűnik, hogy nem hiszek a bolíviai rendőrségnek és akkor is a magyar résztvevők melletti a szimpátiám, ha nem is teljesen tiszta az ügy.:-)) Má' csak azért, mert magyarok.


Téma: 12:46 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 6743

Téma: Civil összefogás tüntetése az előrehozott választásokért
cserkesz
2009. április 18. 10:43 | Sorszám: 880
A Magyarok Istene sokmindent megengedett már. S a Magyarok Védőasszonya is.

Ezt az egyet, a fidesz elsöprő győzelmét, pedig támogatni fogja.:-)


Téma: Ki Rózsa Flores Eduardo?
cserkesz
2009. április 18. 10:38 | Sorszám: 93
Hja, könnyű egy demokráciában élve nem "feltételezni."
Én sem feltételeztem, Európa közepén, hogy a pofámba nyomják a könnygázt 2006.október 23-án. A vállmagasságban kilőtt gumilövedékeket pedig egyáltalán nem.:-))
Sorolhatnám a hivatalos "szervek" gazemberségeit szerte a világban, Dél-Amerikában meg különösen.

A fiam 23-án megy Vietnamba, remélem, a Vietkong már nem akciózik.:-)

Nem a fegyver a baj, hanem aki (rosszra) használja.


Téma: 12:46 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 6738

Téma: Ki Rózsa Flores Eduardo?
cserkesz
2009. április 18. 10:08 | Sorszám: 89
Egy hatalomnak sem hiszek. Legyen az jobbos, balos, demokrata, vagy republikánus. Reflexből, mert ebben nőttem fel, a hatalom hazugságaiban. A hatalom eltorzitja a gondolkodást, a cselekedeteket.
Kedvelem az egyenmasszából kiemelkedő embereket, még akkor is, ha esetleg tévúton járnak. Következésképpen azt sem hiszem el, hogy Rózsa Eduárd (és főleg a társai) azért ment Bolíviába, hogy megölje az elnököt. Azon a vidéken még Gyurcsánynál is jobban őrzik az illetékes elvtársat. Rózsa látott már fegyvert és harcot, tudta, hogy ez nem lenne sima ügy. Hihetetlennek tartom, hogy bejelentkeznek egy szállodába, bepakolnak egy csomó fegyvert és ott készülnek az akcióra. Ja, és ürgebőrbe kötött laptopon szervezik a támadást.:-)))
Rossz helyen voltak, rossz időben. Magyarok, a kutya (főleg nem a magyar külügy) sem kiabál értük. Sajnálom őket.

Téma: Civil összefogás tüntetése az előrehozott választásokért
cserkesz
2009. április 17. 15:41 | Sorszám: 862
Persze, ha a fidesz nem akar nyerni.....de remélem, akar. És akkor Orbán Viktor kell!!!
cserkesz
2009. április 17. 15:36 | Sorszám: 861
Nálam, és sokunknál, egyik sem nyerő. Azzal együtt, hogy elismerem bennük azt, amit kell.
cserkesz
2009. április 17. 15:31 | Sorszám: 858
Jó, jó, de akkor ki legyen a miniszterelnök?

Téma: Ki Rózsa Flores Eduardo?
cserkesz
2009. április 17. 15:27 | Sorszám: 74
Mé'? Nem volt a szobában számítógép?:-)

Téma: Olvastátok? (16.)
cserkesz
2009. április 17. 15:23 | Sorszám: 1427
Mesztegnyő Somogyban van és elég sok cigány lakik a környéken.
Biztosan nem értek rá, mert dolgoztak a földeken.:-))

Téma: Ki Rózsa Flores Eduardo?
cserkesz
2009. április 17. 15:21 | Sorszám: 71
Annyit "tudunk" az egész ügyről, hogy ezek a férfiak meg akarták ölni a katolikusok vezetőjét, az elnököt és a sarki fűszerest. Ezt az ottani Szilvássy Gyuri nyomozta ki. Amikor le akarták őket tartóztatni a szállodában, tüzet nyitottak és golyózáporral fogadták a rendőröket. De nem jól céloztak és igy csak a 3 "terrorista" halt meg. Persze majd bemutatnak egy csomó fegyvert, amit a szobában foglaltak le.

Szóvak zavaros az egész ügy. A magyar külögyérek, mint rendesen, semmiről sem tudnak, tájékozódnak és majd délután kiadnak egy közleményt.

Isten nyugosztalja őket. Soha nem tudjuk meg az igazságot.


Téma: Civil összefogás tüntetése az előrehozott választásokért
cserkesz
2009. április 12. 09:25 | Sorszám: 742
"Aki a nemzeti oldalon belül marakodik és az összefogás ellen tesz, az GAZEMBER és büdös libkóbolsik kiszolgálója!"

Tökéletesen igazad van. Sajnálatos, hogy sem a fidesz, sem a jobbik nem érti ezt. Vagy talán értik, de....?

Jut eszembe Gémesí György válasza, egy lakossági fórumon, arra kérdésemre, hogy az mdf miért bökdösi a fideszt és az mszpt egyszerre. Azt mondta, hogy egy kis pártnak "furaskodni kell" a két nagy között. Nos, hol van már Gémesí és hol van az mdf?

cserkesz
2009. április 05. 20:00 | Sorszám: 467
"Hülye" is, meg "birka" is....?
Az a 7 barátom, akikkel együtt voltam a Hősök terén, mind egyetemet végzett. Némelyiknek több diplomája is van. Zömük magas beosztásban dolgozik, nyelvtudásuk miatt is.
Egyik sem nézett ki hülyének.
Aki azonban csak ilyen kifejezésekkel tudja elmagyarázni a mondandóját, az az ember .....vajon micsoda?

Téma: 12:46 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 5677
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 5661

Téma: Civil összefogás tüntetése az előrehozott választásokért
cserkesz
2009. április 04. 09:19 | Sorszám: 281
:-)))
Azé' sokat fejlődött a demokrácia 20 év alatt. 1989.június 16-án alig volt rendőr a Hősök terén, egyenruhában.:-(
Manapság meg úgy néz ki Budapest, mintha a Csillagok háború-ját forgatnák.

Téma: 12:46 AM
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 5657

Téma: Civil összefogás tüntetése az előrehozott választásokért
cserkesz
2009. április 04. 08:42 | Sorszám: 278
Születésed óta veszélyben élsz.
Kanyaró, cserép a tetőről, gépkocsi a zebrán, a szomszéd kutyája, stb....:-)
Van, amiért érdemes vállalni a "veszélyt." Ha nem tülekedenek a rendőrök, nem lesz gond. Azért figyelj a SÜN vezényszóra.:-)))
cserkesz
2009. április 02. 17:25 | Sorszám: 212
Ne vadulj be. Nem kell, és főleg nem eredményes, mondhatnám, néha hátrányos.

Elég sok CD-m van. Ez is.:-)

cserkesz
2009. április 02. 17:23 | Sorszám: 210
Nem kell. Csak, ha kedve van hozzá, kiránduláskor.
Az osztályfőnökének is tetszik.
cserkesz
2009. április 02. 17:17 | Sorszám: 205
Ilyen sapkája a kislányomnak is van.:-))
cserkesz
2009. április 02. 17:15 | Sorszám: 203
Értelek én. Már miért ne értenélek.:-))
1988-tól elég sok megmozduláson rész vettem. Miépesen is, Jobbikoson is. Meghallgattam Vonát párszor, stb....

De most a rendezők, mert ők a házigazdák!!! nem szeretnének pártrendezvényt, akkor tiszteljük meg őket a civil ruhánkkal.
Azután a Jobbik is szervez egy tüntetést. Igérem, ott leszek.:-)))

cserkesz
2009. április 02. 17:04 | Sorszám: 198
Nem érted. Masirozásról volt szó. Ha voltál katona, akkor tudod, hogy mi a különbség a sétálgatás, lődörgés és a "félelmet keltő":-))) masirozás között.
Ha néhány gárdistának az jó érzés, hogy feketében ácsorog a napon, a lelke rajta.
cserkesz
2009. április 02. 16:56 | Sorszám: 194
Mutogasson Neked a jeltolmács.:-)))

Gondolom, ha nudibárba hívnak, akkor nem veszel pufajkát. Ha esküvőre, akkor nem mész gatyában. Csak, hogy az egyenruha kifejezést elkerüljem. Tudod, mindig a házigazdához illik igazodni.
Általában.

cserkesz
2009. április 02. 16:44 | Sorszám: 190
Március 15-én 3 gárdista kislányt kértem meg egy fényképezkedésre az Andrássy sarkán. Nem voltak félelmetesek.:-))
De ez az alkalom, nem az az alkalom......Ha érted.
cserkesz
2009. április 02. 16:39 | Sorszám: 187
Most már csak tényleg az hiányzik, hogy az egyik banda kizárja a másik bandát a rendezvényéről. Miért ne mehetne el bárki (szükség van mindenkire) erre a tüntetésre?
Világos, a Magyar Gárda itt ne masirozzon, de várunk minden jobbikost, fideszest, bélyeggyűjtőt, numizmatikust, nyugdíjast és ifjú titánt egyaránt.
Szerintem.:-)

Téma: Hogyan ébresszük föl a szoci szavazókat?
cserkesz
2009. április 02. 16:28 | Sorszám: 16
Üdv. Okosan szvsz nem lehet. Mert, ha okos lett volna az illető, akkor nem szoci szavazó.
Ha megrögzött un. baloldali ember (azé' van ilyen) akkor talán rá kellene ébreszteni, hogy az mszp-nek semmi köze a klasszikus baloldalhoz. Mondhatni árulók.:-))
Akinek pedig egy kis ismerete van a világ dolgairól, az már nem az mszp-re szavaz, esetleg el se megy az urnákhoz.

Email a webmesternek | Gondola