Szabadlelkű, boldog emberek, szeretetben, egymásra figyelve. – ki az, aki nem ezt akarná?
Nem ismerek olyat. Akkor nem halnának éhen, mint most… míg ezt itt írjuk.
A testvérek akkor alkothatnak egy felelősségteljes közösséget, ha lelkükben szabadok.
Ha saját útjukon kibontakozhatnak. Ha világképének megfelelő szakrális szertartáson,
vehetnek részt, ha azt érzik jónak, hálaadáson, ha annak jó hatását érzik.
Ha édes anyanyelvén örülhet a műalkotásoknak, a párbeszédeknek, kedvese szavának.
Ha tudhatja, őrizheti múltját, szeretheti, ahol él,
„itthon vagyok./ s ha lábamhoz térdepel egy-egy bokor,/ nevét is, virágát is tudom” *

Minden ember hordozza a mindenség fényét, a teljességet, potenciálisan, de az aktuálisan
megvalósuló saját színét - részvilágát adja az egészhez, és a kép rajzolata így lesz teljes és szép.

Teréz anya- Calcuttában látta: az emberek az utcán embertelen módon élnek és halnak
Vett egy pajtát, ráírta: Haldoklók háza. És a kis törékeny nő, bevitte az utcáról
a súlyos betegeket, ápolta, vigasztalta őket. Évekig csinálta, ezt, majdnem egyedül. Kevesen
gyógyultak meg. És ragaszkodott, mindenkit a saját vallásának megfelelő szertartással
búcsúztassanak el. És mert ő látta Isten országát- értette az Evangéliumokat. Másképp honnan
is lett volna ereje? „Azokkal foglalkozunk, akiket senki sem szeret” „nem kérdezünk senkitől
semmit. – mondta . Nem kérdez, nem erőltet – figyel: és abból lehet tudni, hogy kell segíteni.
A jóra kell figyelni, nem a rosszra, Schweitzer, Saint-Exupery ... és környezetünkben a sok
névtelen hős. A jó valósítja meg jól az absztrakt teóriát, ami attól és csak attól jó, ha jól
teremti meg az ember az adott helyzetben, térben és időben. Ezt mindig újra és újra meg kell
teremteni. Anélkül nincs, ez nincs kész, ezt meg kell teremteni. Ami kész van: az holt.
Az elevenséget, teremtő erővel, mindig magunk visszük bele.
---
Hát, hogy gazdasági megfontolásokból kell – e, és hogyan, miként a globalizmus- nem tudom,
nem is értem.
De a hitét, létszemléletét az ember maga alakítja, az anyanyelvét, becéző, dúdoló, szerető
édesanyjától az édes tejjel együtt issza magába. Ezeket nem lehet bántani, ez a sajátút,
a svadharma, ez a föld, a víz, a levegő: ezekben és ezek által tud kinyílni a lélek virága.
„Virág az ember, csak virág” - szól az ének.**
---
De add a kezed, leteszem a kardot én is. Mert össze kell fogni, hogy az emberek
szenvedésein enyhíteni lehessen. Hogy élhessenek, szabadlelkűen, szeretetben.
Hogy egymásra tudjanak figyelni, az emberek, mi az, ami a másiknak jó?
Csak akkor lesz nekem is jó. Ez a felelősség, ez a kötelék, ez a közjó.
És hogy senki ne haljon bele nélkülözéseibe, hogy legyen ereje, ideje azt betölteni,
amiért a földre született. Mit akarunk?

„Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
Nyomorító hatalmakat.
[…]
Én mondom, még nem nagy az ember,
De képzeli, hát szertelen.
Kísérje két szülője szemmel:
A szellem és a szerelem”***