Fenti idézet az MSZP Agrártagozatának stb. most éppen botrányt kavaró tervezet kommunikációs teendöink fejezetéböl van: "2. Ezt követően Németh Imre összehívhatná az érdekképviseleti és civil szervezeteket, ügyelve arra, hogy a politikai szövetségeseink (Agrárkamara, MOSZ és mások) kiemelt, hangsúlyos szerepet kapjanak. Látványos csetepaték után megszülethetne a Megállapodás." Ezek szerint véletlenül éppen azok a körök vannak kiszemelve tárgyaló (és megegyezö) partnereknek, akik elnyerték azt a közbeszerzési pályázatot, amelyet az úniós felkészítésre írtak ki. Háát, ök (a pályázók) aztán jóóól felkészültek. Hogy a gazdák felkészítése hogy sikerült? Hát, ahogy kellett!! Miazhogynagyonis
|