Lovas hazudik..

Már a megszólítás is jelzi a szerző és Aczél György között fennálló kapcsolat jellegét,

hogy nem a hűvös és tartózkodó, pártállami füleknek idegenül csengő úr megszólítást, hanem a kommunista berkekben egymás között használt elvtárs formulát választja a levél írója.

Aczél György, mint Révész Sándor monográfiájából (Aczél és korunk) is tudhatjuk, személyesen szerette intézni a kényes ügyeket. A személyes ügymenet a telefonos kapcsolattól a hivatalában történt meghallgatásokon keresztül a közös vacsorákig terjedt.

(Aczél és a politikai rendőrség (III/III) szoros kapcsolatáról a Történeti Hivatal számos dokumentuma nyújt szemléletes képet.)

Konrád György is személyes kapcsolatban állt Aczél Györggyel. Ezt erősíti meg Konrád levelének második mondata, amelyben a vizsgálati fogságból nemrég szabadult író így fogalmaz: „Kritikussá vált helyzetemnek azokat a megoldási módozatait, amelyeket ön személyes beszélgetésünk során (kiemelés tőlem: M. Á.) elképzelhetőnek gondolt, néhány kiegészítéssel magam is elfogadhatónak tartom.”

Egyébként Konrád György már 1978-ban, Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című könyv utószavában közzétehette volna e négy évvel korábban Aczél Györgyhöz írott levelét.

Konrád György akkor másik megoldást választott. A könyv német fordítójához írt levelét adta közre, amelyből teljesen kihagyta sógora furfangos ügyességét a kézirat elrejtése során, illetve a saját szerepét a kézirat rendőrkézre juttatásában. Persze ha akkor mindezt közli, a magyar és a nemzetközi közvélemény is másként értékelte volna 1974-es néhány napos fogva tartását, majd hirtelen szabadulását a BM Vizsgálati Osztály Gyorskocsi utcai fogdájából.

A szabadulás előtt a szerzőknek kivándorló-útlevelet ajánlott a vizsgálat vezetője.

Erre az eseményre, valamint a kézirat elrejtésére és átadására Sándor Ernő így emlékezik: „…ott volt a kézirat, én nem keresem magamnak soha a bajt meg a gondot meg a problémát, de hogyha probléma elé kerülök, akkor gyakran találok megoldást rá.

Gondoltam, ez se a spájzban, se a padláson, sem a pincében, sehol nem lesz jó helyen. És akkor találtam ki, hogy lehet egy égő kályhában kéziratot tárolni. Ez nagyon egyszerű volt, hengerbe csavartam, most nem tudom, hogy törülköző vagy vizes konyharuha volt a következő réteg, és egy dupla vagy tripla alufólia, és ez tökéletesen kiállta a kályhát. Az egyik kályhánkat, amelyik hideg volt a gyerekek szobájában, azt igencsak megpiszkálták, megbontották, de a másikat, amiben a tűz égett, azzal nem foglalkoztak.

(… Amikor hazaértünk, akkor kiszállt a Konrád három nyomozóval, és mondta, hogy az urak a rendőrségtől jöttek.
Konrád mondta, hogy adjam oda a kéziratokat. Mondom, hogy milyen kéziratokat, nem tudok semmiről. De hát amit ideadott. Mondom, gyere ki a konyhába. Itt megkérdeztem, hogy megkínoztak vagy mi történt? Erről nem volt szó. Azt mondta, hogy később mindent elmagyaráz. Adjam oda nyugodtan. És akkor szétszereltem a kályhát, kipakoltam.”

Konrád a magyar szamizdat ünnepelt szerzője.

Nyilatkozatait a világsajtó és a nyugati magyar nyelvű rádióadók közvetítik. Nyugati meghívásoknak tesz eleget, amikor ösztöndíjasként magyar útlevéllel utazik külföldre. Egy esetben maga Aczél György üzen neki, hogy maradjon még három hónapig külföldön, és ne nyilatkozzon nyugati rádióknak, amíg ügyében elül a vihar. (Ekkor előterjesztés készül ügyében, hogy távollétében fosszák meg magyar állampolgárságától.)

Konrád külföldön marad, majd sértetlenül hazatér.

Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz 1978-ban jelenik meg az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (Bern) kiadásában.

Konrád 1974-ben lezárt vizsgálati jegyzőkönyve tartalmazza azt a dokumentumot, amelyben kötelezettséget vállal, hogy nem adja ki a kéziratot…

Eljárás ekkor sem indult ellene. Politikai nyilatkozatai, nyugati kitüntetései alkalmából hazai sajtótámadások érik, személyét támadja a Népszabadság és más lapok is. Célszemélyként szerepel a III/III-as aktákban.

Az itt közzétett levél ékesen bizonyítja, hogyan formálódott az alku Aczél György és Konrád György között.