az a biztató, h volt már nekünk ilyen nagyot álmodó miniszterelnökjelöltünk.. s mi lett belőle??Sanyi bácsi (39) http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9022859&tl=500&dr=0
Demszky kormányzati szerepre tör
Magyar Nemzet
K. F.–MTI
Szerző
Felküldve: 2000. szeptember 15.
3 . oldal
– Amennyiben az SZDSZ 2002-ben kormányra kerül, abban várhatóan én is szerepet kapok – jelentette ki tegnap Debrecenben Demszky Gábor. A lapunknak nyilatkozó szabad demokrata politikusok a főpolgármestert tartanák a megfelelő miniszterelnök-jelöltnek.
Demszky Gábor elmondta: a következő választásokon pártja politikai súlyát úgy kívánják növelni, hogy fontos, mértékadó kormányzati tényező legyen. Hozzátette: az SZDSZ 2001 őszén nevezi meg miniszterelnök-jelöltjét. Minden olyan politikai erővel készek kormányzati együttműködésre, amely programja sarkalatos pontjait elfogadja. Ilyennek nevezte az SZDSZ-nek az adóreformmal kapcsolatos terveit. Demszky Gábor szerint a jelenlegi adórendszert alapjaiban meg kell változtatni, mert „borzalmasan bonyolult, igazságtalan és diszkriminatív, működtetése túl drága, gazdaságilag hátrányos, állandó csalásra késztet, és nem EU-konform”.
A főpolgármester kormányzati szerepvállalásra vonatkozó kijelentésére Horn Gábor, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese lapunknak úgy reagált: örülne, ha Demszky Gábor lenne a párt listavezetője, miniszterelnök-jelöltje a 2002-es választáson. Mint elmondta: a szabad demokraták mindenképpen számítanak a sikeres főpolgármester segítségére. – Bár a személyi kérdések csak a jövő tavaszi tisztújító küldöttgyűlésen dőlnek el, lehetséges forgatókönyvnek tartanám azt, hogy Magyar Bálint maradna pártelnök, de az SZDSZ országos választási listáját Demszky Gábor vezetné – fogalmazott Horn Gábor. Fodor Gábor ügyvivő szintén úgy vélekedett: a főpolgármester szerepvállalása sokat segíthet abban, hogy az SZDSZ meghatározó erővé váljon 2002-ben. Hozzátette: személy szerint támogatná Demszky miniszterelnök-jelöltségét, de ez még nyitott kérdés, csak a jövő évben dől el.