A miniszterelnök félbeszakította a volt kormányfő beszédét saját születésnapi fogadásán.hirdetés
Némileg kínos közjáték történt a Horn Gyula 75-ik születésnapja alkalmából tartott fogadáson, amelyen részt vett Mihail Gorbacsov, a Szovjetúnió utolsó elnöke, Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter és Gyurcsány Ferenc is. A köszöntők után az ünnepelt kapott szót.
A volt miniszterelnök először arról beszélt, hogy az élet bonyolult, és nagyra tartja Gorbacsovot, mert nélküle nem lenne az Európa, ami, és nagyon szereti azokat, akik produkálnak, mert ez az, ami előrevisz. Horn Gyula kitért arra is, hogy 21 kitüntetést kapott eddig, de ezt nem tudta volna elérni, ha a nép nem támogatja. Köszönetet mondott a Mari néniknek és a János bácsiknak, mert ők a fontosak.
A nép támogatása azért fontos, hogy visszatérjünk az ő munkájuk eredményéhez - fogalmazott az ex-kormányfő. A jövőről szólva azt mondta, a stratégia és a kooperáció a fontos, mert az ország dolgait kell megoldani, mert ez a fontos, "nem ezek a renegátok, akik olyan emberek életútját kérdőjelezik meg, akik a rendszerváltás után is megőrizték baloldaliságukat".
"Utálom a kétszínűséget, pláne akikből a párt csinált embert" - tette hozzá Horn Gyula. Viccesen megjegyezte: "sose mondtam, hogy tökéletes vagyok, pedig az vagyok, és ez látszik is rajtam".
Az egymás mellett ülő Gyurcsány Ferenchez és Kiss Péter kancelláriaminiszterhez fordulva kijelentette: le kell ülni és megbeszélni a dolgokat, "mert feltehetően nagyon komolyan kell módosítani mindent, ami eddig történt". Nem sokkal ezután a miniszterelnök felállt, és "isten áldja Horn Gyulát" felkiáltással - amely után természetesen nagy üdvrivalgás és taps tört ki - lényegében "lekeverte" elődjét. Ezt követően levonultak egy "családi fotóra", ám a volt miniszterelnök egy percig még a színpadon maradt.
Hírszerző