Ez persze igaz, s a téma inditónak is szive joga, hogy arról beszéljen, amiről akar. Viszont talán nem véletlen, hogy ezen élvezkedik és úgy ugrál rajta, mint egy szorgalmas mszp-s pornolány a bürökön. Argentinába menekült egy nyilas vezér, a nevére nem emlékszem, kékszemü tiszta tekintetű ember volt, fehér hajjal, jó arcú, nemes anyagból. Az nézett a kommonista tévé provokátor riporterének kamerájába és mondta bele, mit akarnak, mi ugyanazt akartuk, mint maguk, csak nemzeti alapon. S igy is volt, azért volt benne, annyi munkás és magyarérzelmű félrevezetett. Aztán, hogy a nyilas vezetés, idegen érdekeknek szolgáltatta ki az országot, csak mi magyarok kérhetjük számon, ha akarjuk, ugyanis a komcsik, pontosan ugyanazt tették, csak nem fél évig, hanem ötvenig, és plusz a mostani módszer és gengszterváltásuk idején is. Élcelödött a yehu a hazaáruláson, ami az adminisztrativ döntéshozókra vonatkozna. Nos, igenis Kinában bokroslajos. bodpéter, ezek a mostani sunyisanyik, már az államellenes vétségeik végett kivégeztettek volna. Soha nem késő. Lehet, hogy meg fog lepödni gyurcsányfi, ha prosciptios listákon életre halálra fogják keresni, és kerestetni d-209-et, propellerkókádt, fajtalangábort, vagy horváthágit a leszbicsirát, s magát a nagy vezért, gyurcsányidiotát. Agyalágyula meg éri-e ezt, azt nem tudom.
|