Most, hogy a FIFA naccccerű svájci elnöke teljesített, eleget tett egy kérésnek, és méltóztatott nagyon, de nagyon felháborodva megfelelni az elvárásoknak, és keményen fellépni egy elkanászodni látszó „jószágukkal” szemben, érdekes módon nagy hirtelenjében megvilágosodott a labdarúgás, mint az emberekben érzelmeket kiváltani képes közösségi játék természetéről, és visszalépni látszik a fényességes pozíciójából eredően kellő nyomatékkal hangoztatott „zéró toleranciából”...
Annyira furik számomra az ily gyors megvilágosodók, el is nevezem nagy hirtelenjében e jelenséget sepp blatter szindrómának…
Én balga vajh miért gondolom hasonló esetekben azt, hogy cserébe megkapott néhány, eddig gondos, megbízható kezekben őrzött lezárt borítékot, a tartalmával egyetemben pedig egérutat.
Egérutat, néhány, számára rettentően kellemetlen vád alól, egyúttal a további bódocccccccccccságos lehetőséget, és a békés visszavonulás esélyét.
Csakis bennem lehet a hiba, abban, hogy már olyan, teljesen téves kényszerképzelgéseim is vannak, mintha manapság már az igazság is csak árú lenne, mintha ma már az igazsággal is, mint egy bármilyen más árucikkel kereskedhetnének….
Mégpedig manapság az számít igazságnak, amely állítás mögött a legnagyobb hatalom, és a legtöbb pénzhegy tornyosul….
Ehhez a témához ugyan nem sok köze van, de mivel az igazság fogalmát használtam, ezért hát nem tehetem meg, hogy említés nélkül hagyom ejrópa mái legnagyobb igazságügyi bajnokát, mint a sepp blatter díjra, és az azzal járó sepp blatter társaság tiszteletbeli tagságára manapság szerintem, nácifasiszta magyar paraszt szerint legérdemesültebb kedvencemet, viviane reding asszonyságot.