Végig olvastam a Fábry ínterjút…

És ez a vers, még csak azért is…

Wass Albert:

Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek,
és nincs ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska is rágja le vetését,
ha vakond túrja is gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend,
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszra,
Újra erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt…
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad…

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedéknek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szentelt vízzel és búzakenyérrel,
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és IstentőI való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kő marad,
a kő marad…

És üzenem volt barátaimnak,
kik megtagadják ma nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak, és megyünk,
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad…

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak,
hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz, és annak
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fenn a magas ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok,
s a víz szalad, és csak a kő marad,
a kő marad…

Maradnak az igazak és jók,
a tiszták és békességesek,
erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasztják már fönn az égben a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia,
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz, és csak a kő marad,
de a kő marad.
(Bajorerdő 1948)

BAJORERDŐ 1948 hm...

És még annyit mindenképpen szeretnék Wass Alberttel kapcsolatban elmondani, hogy…
A falvaink, a városaink emberei, a honfitársaim, csak azért kezdtek el napjainkban különféle módon emléket állítani a tiszteletére, (ami az öv alatti humor jeles képviselőjét elmondása szerint már nagyon megviseli, sőt egyenesen unja, rendben, az Ő érzései, tiszteletben tartom) mert előbb nem tehették meg, mert Ő nem tartozott bele az elmúlt 65-évünk három T betűs kánonjába….
Őt a „vájt fülűek”, a „hordalékot”(emlékezet) őrzők ismerték csak sokáig, kevesek csak másfél két évtizede, a sokak, a tömegek pedig, csak a legutolsó néhány évben fedezték fel maguknak…
És olyan Ő sokak, sokunk számára, mint a legtisztább erdélyi hegyek, legtisztább vizű forrása, amely egyszer csak a felszínre tört, és utat talált hozzánk, sokunkhoz miközben az Isteni természet legtisztább hangján szól hozzánk…
Igen, utat talált a magyar lelkek sokaságához, olyan sokaságokhoz, amely sokaságok már szobor, emlékmű állítására is készek, és képesek.
Mert tőle, már sajnos nem kérhetünk autógrammot…

Ja és még valami volna itten...
Ő már csak az emberi lelkekkel tud, és nem különféle tévétársaságokkal exkluzív szerződéseket kötni, és aláírni...
Éppen ezért, bármikor rendelkezésre álló, könnyen elővehető konzerv magyarázatokra sincsen szüksége, ha egy kellemetlenkedően jogos visszakérdezés érkezik…

De ehh, sokkal inkább tovább a hitről, az üzenetről…

Wass Albert:

Előhang

Volt egyszer egy ember, az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.

De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró csillámló homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.

És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.

De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.

És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.

És jött az első szél: és nem döntötte össze.

És jött a második szél: és az sem döntötte össze.

És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.

És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát.

És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.