Hosszú-hosszú sok évvel ezelőtt az egyik munkahelyemen volt egy sierra-leone-i mérnök kollegám, aki itt végezte az egyetemet Magyarországon, s "ittrekedt" annak révén, hogy megnősült itt: magyar lányt vett feleségül. ("feleslegül?)
Ez a kollegám "néger volt", de olyan nagyon-nagyon fekete bőrű, hogy a korom színe hozzáképest tündöklően HÓFEHÉR-nek lett volna minősíthető--már ha valaki ezt az összehasonlitást egyáltalán bármikor is megtette volna--nem tette. Mert egy nagyon kedves, nagyon tehetséges embert ismertünk meg személyében, aki ráadásul majdnem 1000%-ig tökéletesen beszélt magyarul, de szinte akcentus nélkül. Úgyhogy abszolúte oldottan, gátlások nélkül lehetett Vele társalogni úgyszólván bármiről: akár a legkényesebb témákról is. Történt egyszer egy nagyon forró nyár júliusának kellős közepén, amikor még nem nagyon voltak a munkahelyi irodákban légkondicionálók csak a számitógéptermekben, hogy arról beszéltünk--mert akkor miről is--hogy milyen nagyon melegünk van, s hogy mennyire IZZADUNK. És valahogyan odaterelődött a beszélgetés fonala, hogy a "feketéknek" "négereknek"--úgymond--"SZAGUK" van, miközben izzadnak (kinek nincs?) és hogy mi fehér emberek azért is nem érezzük "jól" magunkat az ő közelükben, mert mi úgy gondoljuk, hogy a "négerek--úgymond--BÜDÖSEK"! Mire a kollegánk nagyon finoman és szerényen a következőt mondta: '"CSAK AZT NE(!) GONDOLJÁTOK TI FEHÉR EURÓPAIAK, HOGY NEKTEK NINCS SEMMILYEN SZAGOTOK!" "MEGSÚGOM NEKTEK: NEKTEK TÖMÉNY KOPASZTOTT CSIRKE SZAGOTOK VAN!"
No ennyit!
keresztkem
|
