MEGCSALT FEJEDELEM
Végtelenűl magam vagyok,
mint a névtelen csillagok.
De még így is fejedelem
lehetnék, ha a seregem
nem volna néma, mint este
a fénnyel küzdő éji lepke.
Az is szegény, tűri a rosszat
s hang nélkül magába roskad;
két szárnyával a láng előtt
verdesi azt a temetőt,
mibe - ha a láng érte nyúl -
halálos csenddel belehúll.
Igy tesz, lám, az én népem is!...
Én megváltanámmég véren is,
ám a megváltásom elől,
mind a semmibe menekül.
Rongyos fejedelem vagyok
s rugott póroknak dalolok.
Bika szarvából a dudám
s fúvok a seregem után:
- Zendűlj puszta, ébredj halom,
mert egyre nagyobb a fájdalom.
Zendűlj néma ezeredem,
hív egy megcsalt fejedelem.
Zendűlj, mikor tavasz játszik,
mikor a bodza virágzik.
ÉNEK EGY RÉGI TÖRÖKHÖZ
Gül-Baba, te vén török szent,
láttál te itt, e dombon fent
annyi élősdi idegent,
mint most én,ki messzehagytam
juhot, kunnyót és réteket?
Idézlek, jó agg, valljál nekem,
hisz itt borúltál le a hegyen
imádkozni... és este árván,
ha máson nem: pillangószárnyán
üzentél keletre: fogy a hold.
Üzenhettél: neked arra
birodalmad és eged volt.
De nekem - ha innen is jöttem -
csak sár és kín maradt mögöttem.
Egy táj, hol réti bogár táncol,
kastély, hol úri nép viháncol
s emlék... egy emlék a mezőről:
anyám a rőtkontyú kicsi asszony
batyujával a határkőről
feláll... és meggörnyed előre
- Jaj, nehéz a batyu és vékony a lőre!
Igy van Gül-Baba:ez maradt
mögöttem... meg egy nagy darab
ég ... Az ég alatt szúnyog dalol,
meg fejfák vannak, meg szép halottak
s belep mindent az ősi por ...
Belep mindent ... nő a borulat
s minden nagy szándék belefúllad.
Hát igen, Gül-Baba: nincs nyarunk...
Csak lázas útasok vagyunk
néhányan... mert aki előbb érkezett,
hogy szóljon értünk: hamisan tette
s vére vér ellen vétkezett.
S most kijátszottan havon állunk,
mert nincs rózsánk és Szolimánunk.
Ha tudnék én a virágok nyelvén
beszélni:a számat, a szám felemelném,
ha kicsi is vagyok néha.
Hogy jöjjön utánam százezer vak
s énekeljen millió néma
... Gül-Baba, te, nem volna mentség:
tudnám ám, ki az ellenség!
De csak csend van ... E délután
a régi hegyen űlök sután
és leng a szél és leng a rongyom
- fél-élet és fél-halál közt
pár szem lencse lett a gondom.
A sorsom, lám, ezért libeg
... és nincsen, nem lesz rózsaliget.
/ Fekete Bojtár/
Simonyi Imre: HATALOM
Csupán a tébolyult üvőlt
s a süket néma hallgat.
E hajnalon belep a csend,
ám füle nőtt a falnak.
Az elnémító hatalom
torkán akad még a tömeg!
A faluszélig hallhatóan
húznak egy harangkötelet...
