Mennyire elpimaszodtak a hóhérok unokái!
Átmenekített gyilkosaid képedbe röhögnek.
Röptetik éhes solymaikat immár, akik akkor
csak szőrszálhasogatva protestáltak, szalonokban,
megbújva a rokonság szárnya alatt, mialatt te
félmillió rabszolga között köveket kubikoltál,
s másik tízmillió vicsorítva viselte a kínját.
Szép orcád belegyúrva a porba, a drága reményed
bomlani rendezi régiből új hatalom, megalázóan.
Ébredj, védd magadat, nemzet, felkelt bizalommal:
tollal, imával, ekével, okító nagykalapáccsal.
Állva a fundusodon, gyarapodva a többleteidből,
nőj a jövőbe, kitartva, amígnem a bérhuhogóknak
fennen fészkeiket tüzesen letarolja a mennykő,
és a gyökérrágó torz földikutyákat a mély kiokádja.