1956. november

Az ég mint kormos, csillagtalan kürtő,

a lápföld sík és pőre.

Vagy százan vánszorgunk a Fertő mellett

és igyekszünk előre.

Mellettem kövér, szovjet tiszt civilben,

rumszag árad belőle.

Egy gyermek sír. Patakon gázolunk át,

s nem leszünk nedves tőle.

Majd: osztrák lámpák, mentőkocsik, szendvics,

mosolygó, piszkosszőke

járőr. Mögöttünk puskaszó, sötétség,

remények temetője.

Furcsa haza. Az ember fellélegzik,