A zsarnokság zsarnokság mindenütt,
Legyen vörös vagy bármilyen lepelben,
A zsarnokság zsarnokság mindenütt:
Embertelen, gyalázatos, kegyetlen!

A zsarnokságot tűrni nem lehet,
S ki tűrni kész, nem méltó rá, hogy éljen,
A zsarnoknak csak hódolni lehet,
Alázattal, földig hajolva mélyen.

De ha egy népnek szálfaderekat
Adott az Isten, nem tűr szolgaságot,
Felkel, s ha százszor bele is szakad,
Kivívni kész egy szebb, szabad világot!

Mi ismertünk tucatnyi zsarnokot,
Kelet s Nyugat dúlt rajtunk szakadatlan,
De két kemény kezünk kardhoz szokott,
Harcoltunk és bíztunk a virradatban.

Így telt el egy küzdelmes ezredév,
Míg jött e megkergült, e szörnyű század,
S hiába munkált forradalmi hév,
Nekünk börtön jutott s gyalázat.

Amint a legvégső harc végetért,
S feleszmélvén már kedvünk élni támadt,
Új zsarnok jött, fizetni mindenért,
Mindenkinél őrültebb és galádabb.

Mily gyűlölettel volt tele
Fajtánk iránt: népünk lenézte,
Mi nékünk szent volt, nem kímélte,
S tíz év alatt tán fel se mérte,
Mit ölt meg átkozott keze!

És elsötétedett a nagyvilág:
Jött Hortobágy, és jött a recski bánya,
S megismertünk egy szörnyű szót: GULÁG!
S mentünk halálbányákba, Ázsiába.

Ó, hányan ottmaradtak jeltelen!
És hány szülő várt hasztalan fiára!
Hány szem maradt örökre könnyesen!...
A jobb jövőnek vér és könny az ára.

S kik visszatértünk majd e más világból,
Soká bolyongtunk bénán és vakon,
S ha lélegezni mertünk, jött az ÁVÓ,
S vasrács feszült a börtönablakon!

Majd végigharcoltunk egy forradalmat,
S mivel hóhérunk nem bírt el velünk,
Segítni kért egy „testvéri” hatalmat,
Hogy azzal együtt győzzön ellenünk.

El is buktunk, vérben, mocsokban ázva,
És szörnyű megtorlás következett…
De lám, az áldozat nem volt hiába:
’56-ot legyőzni nem lehet!

Ki nem bírt tankok, ágyúk erejével,
Áldozva bár ezernyi életet,
E büszke nép magasztos szellemével
Győzött a bűn, a zsarnokság felett!

Új nap derült fel múltunk szégyenére:
A béna jár, s a vak, lám újra lát!
Testvéreim! Fogjunk hát össze végre,
S emeljük végre fel…
e drága, szép Hazát!