Meg ez is. 
Futó mosoly szonettje
Kimertük az utolsó vödörrel
ami maradt az évből, de helyén
az új panasz évszaka kizöldell
s tövedzik ugyanaz mélyből a remény
a kút fölé hajló szívdobogásnak,
hogy a tenger, a tenger legalább,
nem roppantja be ős-ácsolatát –
utópiáink úgyis szertemállnak
s marad édesnek szomjunkhoz a víz
a kő keménynek, lábnyomod hazául,
akik könnyében a só sose másul
s a vérük színe percig se hamis,
marad édesnek futó mosolyod
arcunkon ahogy továbbgomolyog.
