38 éve 1969 junius 17.-én halt meg Sinka István költő,
a Fekete Bojtár.

III.

Sinka István egykor himnuszokkal jelentkezett:Akkor még Németh László sem értette meg hogyan erősíti fel véglete-kig a pusztai napkelte és a társadalmi lét sivárságának ellentéte azokat a távoli ősökre visszaütő érzelmeket,a-
melyeket a dallamot nem felejtő "Párcium poétája" csitít-
hatatlanul a lelkében hordoz. Élete estéjén Mózesi trans-substantiatio-ban, az égő csipkebokor látomásában adja meg Sinka az ifjúkori túlzott ragyogások kulcsát:

"És tűz és láng és rózsák vették körűl
s harsonákat hallott, amikor már ébredt;
érezte, hogy nincsen egyedül,
hogy valaki a lelkében lépked
s mint mennydörgés, úgy reng a lábanyoma;
ibolya-szakállán ős-messzeség fénylett,
szívében egy kimondhatatlan név,
sarujában meg a nagy vándorlások pora"

Ez minden Mózeseknek és Sinka Istvánoknak titka: érezte
hogy nincs egyedül, hogy valaki a lelkében lépked. S az
említett két ciklusban éppen azokkal válik eggyé költő-lelke, akikkel "perben-haragban" volt: a törökkel, az iszonyattá vált emlékkel,s a zsidósággal, melyet egykor elnyomónak és gyötrő lidércnek érzett.

Sinka nem "megbocsátott" és nem " bocsánatot kért",mint
Erdélyi, Kodolányi, Németh László és több más író is. Ő
élete alkonyán, egy emberen túli empátiában, képes volt
-magyarként - törökké és zsidóvá válni. S kételkedhetik-e őszinteségében valaki( ha valamit Sinka életében nem tudott, hát hazudni nem tudott soha), amikor hetevenéves
fővel kimondja: "Megrázónak és felségesnek érzem a bib-
liai zsidóság történetét". Igen, megrázó és fenséges a bibliai zsidóság története. A magyar egyházak, mi Isten
tisztelő és félő magyarok ma is levesszük előttük a ka-
lapunkat.De nem a Jézust halálba küldő Kajafás és Annás
élőtt, s nem a mai velük rokonlelkületűek előtt.
S ez a történet nem bankárok, nem Tv-ripőkök és kveru-
lens pszihopaták története.
Ennyit Sinka István estéjéről, az örök számadóról, aki egyszersmind élete fogytáig tartó fekete bárányságra ítéltetett.