A költészettel kapcsolatos felfogásomat (valamikor hasonló témából írtam az egyetemi szakdolgozatomat is)
adott esetben pedig az egszavasokról véleményt alkotni
a fórum adta szűk lehetőségek között bizony nagyon nehéz.
Talán ez volt az oka annak is,hogy a közölt szavakról,ami
állítólag vers is,indok nélkül, a fórum adta lehetőséget
kihasználva írtam meg a véleményemet.
Az említettek miatt is igyekszem a témát a lehető legrövidebbre fogni.
Előljáróban megemlítem,hogy az ember a bírálatba hiába
adja bele minden, a témába beleérző képességét,igazából sohasem értheti meg a bíráltat,így az egyszavasok íróit
sem, mert minden ember, az író is szuverén lélek; de nem
csak a megbírált az, hanem a bíráló is,az is csak a saját
lelkén keresztül ábrázol és ítél is.Tökéletes és értő
bírálat hát sohasem volt és sohasem lesz.
Nos hát rövidre fogva,szinte slágfortokban;ezek a versnek mondott szavak szerintem nem mások, mint az új,
a posztmodern és dekonstrukcionista iskola egy újabb
kísérleti magyar példányai.Ez az irányzat a magyar
hagyományostól eltérő másfajta ízlés és értékvilágot helyez előtérbe./Weörös is kísérletezett ezzel,mondván,
hogy a magyar lírának is haladni kell az idővel/
E témában érdemes elolvasni Németh Lászlónak 1939-ben
megjelent "Kiforgatnak a múltunkból" című cikkét.
Szerintem a Magyarországon megjelent egyszavasok nem
mások,mint példája az idegenlelkületű modernkedést /ám
csak álmodern/ fitogtató kedvteléseknek.És ha jól nézem
ezek szerzőinek aligha van közük a nemzetismerethez, a
magyar néphez, a legmélyebb értelembe vett magyar kulturához.
Lám,lám az idegenlelkűletű kritikai,irodalomelméleti
irányzatok és azok követői elérték azt,hogy Magyarországon, elsősorban az értelmiség körében ma már
sokan idejétmúltnak,elavultnak tekintik Petőfi, Arany,
Ady,József Attila és más neves hazai költők műveit, és
természetesen azok követőit is.Hogyan lehetséges ez?:

Míg hazám magyarjai
tanakodnak az őszi must
ízéről:ím éneklem én,
én a magyar Parnasszust -
hisz múzsám örök panaszai
azt a hírt sírják felőle,
hogy megcsúfolták e szent helyet
s ma barmok kövér legelője.
Mert bizony a parnasszi táj
szabad puszta, ó szabad.
Megszállták hát füvét az ökrök
s meg a kiabáló szamarak.

Azonban az igazi költő mellett aki a saját korát, a
dolgokat,népe bánatát és örömeit is érthetően és nem
talányokban szólaltatja meg,amellett sohasem húz el a
történelem,mert ő maga is történelem lesz.
Ezek után röviden arról is szólanék,hogy milyen művet
tartok én költészetnek.
Ezzel kapcsolatban megemlítem Móricz Zsigmond jelenlétemben mondott véleményét is."Verset jót, vagy rosszat,érthetőt,vagy akár érthetetlent is, minden átlag-
múveltségű ember is tud írni,de az,hogy költő legyen valaki, az csak igen keveseknek adatik meg."
A továbbiakban azzal folytatnám,hogy mindenek előtt
a forma, a tartalom,versmérték,izmusok,stílusok előtt van
szerintem a költő egyénisége,az eredeti teremtő egyéniség
Az, hogy átvett formában szól,vagy egészen új formát teremt,teljesen mindegy;lényeg a kifejezés érvényessége:
ami nem más, mint a költői varázslat!Nos, van ilyen az
egyszavasokban? Számomra egyértelmű, hogy nincs ilyen
varázslat.És gondolom azoknak a versszerető embereknek sincs kiknek a vers nem játék a szavakkal,betűkkel,képekkel,hangzókkal,a vers nem találós kérdés stb.,hanem kifejezése valami mélynek,eleminek,valami nagy közös ügynek és valami soha
eddig nem hallottnak.
Az egyéniséggel kezdtem,most hadd folytassam a minden
művészet alapjával, - az élménnyel - azzal, hogy a verset
író mit ad, milyen élményét nyujtja át a versszeretőknek.
Az élménynek ahogy én is látom és talán élem is,
sorrendi fokozatai vannak:

- Vannak valóságos,testileg-lelkileg személyesen megélt
megszenvedett élmények. Az egyszavasokba ilyesmit még
utólag belemagyarázni sem lehet.
- Vannak sajátos egyéni lelki élmények, minden embernél
mások.Az egyszavasokban ezt sem találom.
- Vannak végül kifejezetten szellemi élmények is.
Az első,a legelső,a legfontosabb mindíg,mindenhol és
mindenkinél a valóságban megélt élet. Csak aztán jön az
impresszió, a külső látásélmény,a szemlélés,megfigyelés.
a rácsodálkozás lelki élménye.Az egyszavasokban ezeket sem találom.
Ezek közül ritkán van meg bármelyik is tiszta formában,
hiszen a legtöbb ember szintétikus lény, így az író is.
- Ám a szemályes élményt is lehet rosszúl megírni,hiszen
ha nem így volna,mindenki költő lehetne.De csak az igazi
a hivatott költők élik mélyen a személyes élményeket,a
lelki szenvedést is csak ők tudják általános érvénnyel
kifejezni és a szépség fátyolával azt beborítani.
Egy igaz költő nem kívánhat szebbet és jobbat,mint azt
hogy versében a valóságos élményeit lélekkel,szellemmel
és szépséggel tudja telíteni!
Szerintem ez a költészet,költőtől az olvasója többet nem is követelhet. De kevesebbet sem! Ez a mérték! Majd ha az egyszavasokat lehet így mérni,akkor mondhatjuk rá,hogy
azok jó, vagy rossz versek.