1.
A tűz házában, világok gyúlnak,
a bánat napján nem beszél az ember,
halhatatlan, elveszített lelkeinkkel.

Szüntelen őrölnek a malomkövek,
porszemet, időt, megcsúfolt életet,
minden, ami nem lázad, ősz lesz és öreg.

Hallgatok, amíg megértem,
mi végre mindez itt a földön,
mert a tűz-házában megéghet az ember -

Nincs menekülés, törik szakad –
tanú nem maradhat – lesújt a fegyver,
és a bánat napján meghalhat az ember.

2.
Felépült a halálos hekatomba,
Már minden puska csőre töltve,
Rajtunk a kerge-láz félelem nyakörve.

Már minden hazugság bomba kioldva,
Holokauszt lángokon - nyelvet öltve,
Izzik a gyűlölet gyújtó-zsinórja.