Az ember, aki ezüst szárnyakat növeszt,
Sír ha felhők takarják a hűtlen napot -
Most boldog, ha az éj színeit festi meg.

Tanúnak hívom a termő évszakot,
ahol feledőn karol belénk a csend -
belesüvítve kiáltok egy nagyot -

Megcsúfolt bennünket a szabadság,
mert e büszke cserép nép jóllakott -
betéve tudja mi az igazság –

A csorba Napúton részegen,
szétrebben a négy égtáj felé -
ki tudja mit gondolt hirtelen?

Oly báván és idegenül,
szolga sorban, sorsát rontva,
alkohol mámorba merül -

Ím, ő volt szánt balogja
a gömbölyű világnak -
ősi tölgy tépett lombja -

Régi dalok hőse -
kincses múlt - s a holnap
gazdag örököse –

Megrontott vére
kergette egyre,
küszöbre, félre -

A hontalant
felszámolják,
mert sorstalan -

Ne sirasd -
vess elé
pár garast!

Szegény
Bodri
legény!