tegnap vidéken voltam, szép városban emberek sétáltak az utcákon, tereken, mászkáltak a fény-árnyék lágy szövetében, szabadtéri fotókiállításon nézelődtek, hazamennek majd, gondoltam, kis borocska mellett beszélgetnek, vendégek is vannak, az asztal körül -fülelgetve a felnőttekre - gyerekek játszódnak... és rettentő vad illúzióm támadt: élünk mi, boldogan, örülve Isten ajándékának, élünk nem is úgy van, hogy miként rég felrobbant csillag küldi szakadatlan ragyogását, becsapva münket, mert már rég nincs is és csak mi hiszük, vagyunk
|