ÉN?

Sár volt. Mélységes
sár örjöngött homlokomban.
Megsüllyedt emlékezetem.

Én éltem akkor?
Én kiáltoztam
kőből kilépő
világgá támolygó Krisztus-kölyök:
s az száj is
enyém volt az utolsó
citromcsepp mosollyal?

Már nem emlékszem.

Már nem emlékszem. Vissza
szavak! fákba, kalászba,
nyarakba, a szél
hangszálaiba
vissza!

Én éltem akkor?

Sáridőben, a lelátók
betonmedrében ezt az inas,
botokkal és virággal megdobált
kifacsart férfit
én értem meg? Én?
Már nem emlékszem.
A mély álmú sárban
elmerült emlékezetem
néhai fehér ing.

Helyemre látok:
eldózerolt tanyákig,
vonító vasak mögé,
egy munkás-ebédig:
magamig
a harmadik napon,
magamig,
a föltámadó porban.