A LEGVIDÁMABB BARAKKElőször is, a dolgok ritmusát,
A ránk kényszerített bajokat,
Féltük, - a vért is, a vörös mázban -
De nem hittük el a hazugságokat -
Így fogytunk mi végső lassulásban,
Kinti, s belüli határokon -
Világelső volt a pusztulásban,
A magyar és a székely rokon.
Levegőtlen, kormos hóesésben,
Nem várt senki gyógyító csodát -
Mikor, ellene vallott a társa,
Hamisan, kit tegnap, még csodált.
Lásd Barátom! E vidám barakkban,
Nem várt senki jó folytatást -
De magunk teremtjük majd a hajnalt,
S az életet is, ha ránk talál!