*

mert az út kifelé és befelé is végtelen
kifelé megy az tekintet, látja a lényeket,
a kristályokat, a szivárvány kapuját, a csillagokat,
az űrszondák még tovább és tovább láttatnak,
hallja zengését- bongását, simítja selymes pázsitját,
égető csalánját, érzi a lelkeknek jázmin illatát

de ha befelé indul, ott se találja a végét,
megy egyre mélyebbre a képzelet,
és ligetek és vízesések és hegyvonulatok és lágy völgyek és szakadékok és villámlások közt a szeretet és gyűlölet erői bolyonganak, édes melegség és szúró ridegség közt
csak halad, tüskék vérzik, de a titok végére igyekszik mégis, mégis
de nincs vége, sehol sincs vége végtelen

végtelenből egy lehet csak, hisz azért végtelen, nincs határ, ami elválassza valamitől
nem lehet két végtelen, nem fér az el sehol se