Jön siratni a sorsot...

"Igazi pap kaszárnya, ijesztő imádság raktár,ahol a faszentek még ma is szájukból mosakodnak.Kopott, rozoga keretekben a vászonról félig már eltünt szentképek és a kereszt alatt görnyedő Krisztusok szenvedtek a falak mentén, a megrekedt tömjénszagban.
Mi árván, gyámoltalanul, ablaköblökben meghúzódva néztük magasabb éves társainkat, kik földig érő kék reverendában , laposan, szent élettől sorvasztott aszkéta termettel, otthonosan suhantak el szemeink előtt
Az anyaföldből kitépett friss virégok voltunk, kiket még nem tettek szenteltvízbe.
Mindenkinek megvolt a maga kis legendája, Csak egyedül én tolakodtam be a szent halak közé, feláldozva magamat, hogy beteg édesanyámat tudjam eltartani, három testvéremet felnevelni, de Istent nem lehet megcsalni
Lesütöttem szemeimet és remegve hallgattam, nehogy valaki belémlásson. Az egyik órában egyik orcám lett halovány, a második órában másik piros orcám esett be.Estére ifjúságomtól végleg megfosztottan térdeltem kis kápolnánk padjában, két tenyerembe temettem szemeimet, s ujjaim közott latin imakönyveimre folytak könnyeim..'"

Amúgy a mottója:

Kis feleségem nászajándéka ez a könyv, akinek tíz évvel ezelőtt csak egy csokor mezei virágot adhattam