Munkács, Pozsony, Arad fáradt ege alatt,
Szelek söprik a Múlt dübörgő útjait –
Légiók és Germán sasok törtek utat,
És később oszmán, orosz hadak vonultak itt.
Ezer éve itt tért haza, vérben ázva,
Magyarságunk, győzedelmes, vadvirága –

Te szegény! Mily gyalázatot követtek el,
Itt, áruló hadak, kik hűtlen, cserben hagytak,
S érted, „júdás-pénzt” e gyalázatért kaptak!
Gazságukért, tőlünk, most mit érdemelnek?
Nézd csak nagyjaink sorát! Hogy értek véget?
S mellettük a rosszak – jóknál, jobban éltek.

Birodalmi Habsburg, török, orosz vágyak,
Szomjazták a zsenge, magyar mátkaságot –
Egy sem kérte, csak akarta s jött rabolva –
Megtaposva, földre rogyva, megalázott
Magyarország, ájulatból ki emel fel –
Engedetlen, tiszta szívvel, tört gerinccel?