Ébredéslebben a hang a semmiben
csapódik és fennakad
nem érheted be ennyivel
magad vagy vad s áldozat
hiába fáj a hallgatás
bilincsbe zár a léted
szemedben tőr a néma vád
elárul büszkeséged
akár a kő olyan vagyok
már szürkeségbe vásott
csak hullnak rám a csillagok
hallgatok s megbocsátok
arcpirító kemény présben
újra teremtem magam
dacolok a hazugsággal
s gyűlölettel egymagam
kétely reám nem ragadhat
átkod hulljon vissza rád
minden áruló szavadnak
mérge szíved járja át!
lebben a fény a semmiben
árapálya kavarog
nincs kiút? a sápadt reggel
partot ér de visszafut?
kő kövön így nem maradhat
ártatlan itt a vádlott
fényes nappal kifosztanak
arcoskodó kufárok…
segítség! – kiált a tolvaj
de a törvény mit sem ér
színjáték az egész világ
s jegyet kapsz „pár ezüstért…”