Közbenjárás

válaszvers Ebergényi Németh Magda: Sodoma című versére

Emberlelkeket tépő hiénák,
piramis-láncon ugató kutyák,
mások zsírján hízott piperkőc, pökhendi
zsarnokok, családi bankok, győztes senkik,
tudomány mögé bújt hatalmak,
Mit mertek képzelni?
Az Embert fel tudtátok négyelni,
keresztre mertétek feszítni,
betonkaduc akolba tudtátok terelni,
agyát meritek spekulálni,
Mit mertek még képzelni?

Strigulák, strigulák, strigulák,
strigulák, keresztek!
Strigulák, strigulák, strigulák,
strigulák, keresztek!
Számozott bégető egyedek
csupán az emberek?!

Hé, ott a piramis tetején!
Sátánbűnt áraszt a gondolat,
hogy nincs lélek a testben,
csak győztes, győztes pillanat!
S pökhendi csendőrseregekben bízva,
csörgetitek a diót, mogyorót,
míg szemeinket eszmék leple takar,
de permanens a hajnal s éget a nap,
a föld, az ég, a csillagok élnek,
a mindenség szelleme a lélek,
mely ott lapul minden Ember szívében!

Nincs már lázadás, nincs forradalom,
halálba ránt szolgának a terror,
kilátástalan a jövő, a gaz egyre nő,
vérünkkel locsoltuk az Integetőt,
s nem akarjátok észrevenni,
hogy nem csökken, a nyomor nő!
Se ötven, se tíz, se igazság, se víz,
nincs már a földön vigasz,
csak féregnyüzsgő kéj-éj,
kontrollálatlanul sok Sodoma és Gomora
és az Úr hallgat, a sors mostoha,
ismétli önmaga sokszorosát az ostoba bűn.

Hagyjátok el a bűnös várost!
Összeomlik minden, minden,
amiben nincs ott a szeretet!
Czóárba, kicsi lányban
születik újra a varázslat.
S a kiszabadult szellem,
új emberben lélekjellem,
visszatér a földre ezer jelben,
álomban ölelt reményt képzelve!