Mikoron e szent szűz, Szent Margit asszony volna immár Boldogasszonynak klastromában, professziót tőn az ő szororival együtt [a] szerzet mesterének, fráter Umbertusnak kezébe. Berekeszteték a klastromban, miképpen szokás prédikátor szerzetbeli test nélkül lakozó szororoknak klastromában.Szent Margit asszony kezde oly igen nyilván és erősen használni jóságos mívelkedetekben, hogy nemcsak az ő szorori, társi, avagy e szerzetnek fráteri, de még ennek felette nagy nemes özvegyasszonyok és uraknak, fejedelmeknek feleségi ez országban, kik őket nagy szeretettel szeretik vala, és ez országnak különb-különb részéből jőnek vala egyetemben őhozzá, őtet látni, és mind megépültetnek vala az ő nagy tisztes erkölcsében és ajánlják vala őmagukat nagy ájtatossággal az ő imádságába, megtérnek vala ő hazájukba. Mert eloszlott vala néminemű malaszt az ő orcájában és néminemű malasztos megért erkölcs az ő tekintetében, úgyhogy sem kemény beszédekkel, sem lágy beszédekkel nem láttatnék megváltoztatni.
E szent szűz kevés beszéddel elégedik vala meg. Ő vala veszteségnek szeretője és soha ő magát nem adja vala magas nevetésre, fel való nevetésre. Semmiképpen ő magát dicsérni nem hagyja vala: magahányást és hívságos szót mindenestül fogva megutál vala. Gerjedez vala e nemes, szent szűz az isteni szerelemnek tüzével és meggyulladván imádkozik vala szüntelen, majdnem minden közbevetés nélkül; úgyhogy napnak első idejétől fogva a konventnek ebédének ideiglen szünetlen imádságban marad vala meg.
http://mek.oszk.hu/00200/00246/00246.htm