"..Nem szabad az isteni szellemet összekeverni az emberi lélekkel. " Valóban "Nem szabad". Ámde én--szándékaim szerint legalábbis--"EZT" nem is tettem! Ha mégis ilyesmi volt valahol is kiérezhető abból, amit írtam, az tökéletlenségem és érvelési gyakorlatlanságom miatt lehetett--esetleg-- és semmiképpen sem valamiféle "hitelvi" meggyőződés alapján. Egyébiránt a "test föltámadás"-ával szembeni "ódzkodását" valamiképpen még meg is érteném, ha a mi katolikus tanításunk nem fektetne nagy súlyt egy ezzel kapcsolatos nagyon lényeges dologra.Tudniillik arra, hogy kifejtse: a "föltámadott test" azért NEM(!) TÖKUGYANOLYAN, mint az emberi nemzés alapján--noha Isten segítségével--fogant sejt-, és fehérjealapú evilági, földi test. Nem ugyanolyan volt már a feltámadott Úrjézus Szent Teste sem, noha mindkettő valóságos értelemben vett MATERIÁLIS TEST! Viszont a "föltámadott" TEST biológiai-anatómiai összetételének "vizsgálatát" emberi tudomány nem végezte, mert nem végezhette el. És én ezért--és csak "ezért"--NEM OSZTOM az Ön ezzel kapcsolatos --nevezzük így--averzióit, a Föltámadott Testtel kapcsolatban. keresztkem
|