Szerény személyem nem tesz kivételt a vallások között, így mindegyiket kritikus szemmel vizsgálom, és a misztériumaik kozmikus vonatkozásait egyaránt igyekszem feltárni, kedves Keresztkém. Tehát rólam esetleg azt feltételezni, hogy a katolicizmussal szemben ellenséges érzésekkel viseltetnék, téves. Magam is hívő katolikus voltam, egy mélyen katolikus érzelmű család leszármazottjaként. Nagy tisztelője vagyok még ma is azoknak a papoknak, akik valóban hivatástudatból és meggyőződésből tevékenykednek, és a Jézus-i etikai tanításokra oktatnak. Ennek ellenére úgy vélem, hogy a "holtak feltámadása" és "Jézus második eljövetele" (amihez értelemszerűen semmi köze nem volt az i.sz. 25 április elsején kínhalált halt Názáreti Jézusnak sajnos...) után több mint egy évtizeddel érdemes behatóbban megvizsgálniuk a keresőknek az eddigi vallások kozmikus hátterét, etikai sugallatait, ígéreteit és tényleges céljait. Szeretettel Klaus
|