"..A római megszállás alatt Judea folytatta a szamaritánusok erőszakos zsidósítását, amivel együtt járt a körülmetélés is." Kedves Lehel! Mint tudható Jézus galillea-i volt és NEM JUDEA-i.Ennélfogva a galillea-i Názáretből a "tisztulás napjai" után Mária és Szt.József aligha "erőszak hatására" "bumlizott el" Jeruzsálembe a TEMPLOM-ba annak céljából, hogy az újszülöttet--úgymond--BEMUTASSA OTT, TEHÁT: "A" TEMPLOMBAN. EZT, ILYET ERŐSZAKKAL NEM CSINÁL EGYETLENEGY "SZAMARITÁNUS" család sem--pláne pici gyerekkel, rossz, nehéz közlekedési viszonyok mellett-- galillea-i meg azután még kevésbé, mert Galillea még messzebb, még északabbra van, mint Szamária. Továbbá néhány évvel később amikor a "gyermek Jézus", egy ízben "elveszett" Jeruzsálemben a sokadalomban, és szülei kétségbeesetten és sokáig hiába keresték, mígnem a TEMPLOM-ban találták meg.Ugye ott, ahol már akkor kisgyerekként is tanította a bölcseket és véneket.És kétségbeesett szüleit, akik felelősségre vonják az "elcsavargásáért" így "nyugtatja meg": "NEM TUDJÁTOK, hogy ATYÁM HÁZÁ-BAN JÓ HELYEN VAGYOK!!!?" A ZSIDÓ "TEMPLOM"-ot Atyja Házá-nak nevezvén--okos, bölcs kisgyerekként. Ilyet egy nem judeai-kisgyerek, egy nem átlagos-földi-természetes kisgyerek egyszerűen NEM MOND--pláne római(?!) "kényszer hatása alatt" NEM(!)-- "csak" egy ISTENGYERMEK. keresztkem
|