Nincsen kétségem Jézus Isteni,szakrális mivolta felől. Talán nem voltam elégé körültekintő, amikor csak szamáriát említettem. Nyilván az egész területre, a judeaiak által gojok földjének nevezett galilleára is kiterjedt a hódítás és Jézus "zsidósítása" csak ennek volt betudható. Ettől Ő még nem lett Ábrahám leszármazottja. Másik: Jézus nevelőapja József volt, aki a biblia szerint zsidó létére megfogadta, hogy nem fogja Máriát,menyasszonyát kétségbeejtő, szégyenletesnek számító helyzetben hagyni, így az Ő vallásának megfelelő rituálé számukra természetes is lehetett, amivel elfeledtették Mária "megesett"voltát és palástolhatták a ténynek látszót,miszerint József nem volt apja az újszülött Jézusnak így nincs alap Jézusnak zsidó SZÁRMAZÁST tulajdonítani.Ha jól értettem, Baj van a születés helyével is, mivel valójában két Betlehem létezett abban az időben, Mária nem a judeai Betlehemben adott életet Jézusnak, hanem attól északra fekvő Galilleában,ami igen közel volt a pártusok birodalmához...
|