"közel két évezred alatt nem sikerült rajtam kivül még senkinek megfejtenie Jézus születésének és kereszthalálának a pontos dátumát" Minden tiszteletem mellett megállapítom, hogy ez nem is fontos. A keresztények számára létének, születésének, életének, tanításainak, kereszthalálának ténye lényeges hitünk szempontjából. A Lélek kitöltetése érdekes, nem az, hogy melyik vasárnap, vagy pénteken történt, hiszen a Lélek kitöltetésével Isten mintegy "visszavette" a Bábel lerontásakor történteket, "globálissá" nyilvánította az egyházat.
|