Érdekes dolog tehát, hogy pont, mint olyan, a fizikai világban nincs. Ám a pont koncepciójára épül a pontok halmaza, szakasz, vonal, egyéb sokaság. És ezt használja a fizika is a leírásokban.A leírások viszont nagyon jó közelítéssel helyesek (tapasztalati visszajelzés). Miért működik ez a koncepció?
Ha a világ tényleg nem halmaz, miért lehet jó közelítéssel kisebb halmazokra bontani és úgy vizsgálni?
Elméletekre vajon érvényes lehet-e egyfajta határozatlansági reláció?
"Mind e könyvek és képek az emberi elme élettel s halállal viaskodó eszmélkedésének tanúi, egy olyan eszmevilág szülöttei, mely nem nyugszik bele a mindenség megismerhetetlenségébe, titkok tudására tör, mindent megszámol, rendszerez, mindent és minden tagadását igyekszik átölelni, szinte mindenhatóvá teszi a mulandó elme szándékát az én szabadulást ígérő megüresítésében, s a fény ragyogásában oldja fel a véges és végtelen határát, a Fényen, a Törvényen kívül minden mást a káprázat körébe vet. Egyszersmind hatalmas hatalmat ruház e káprázatra, az istenektől tárgyakig sereglő jelképekre, jelszavakra, titkos igékre, mozdulatokra, beveti a testet és szellemet idomító, egyszerre kötöző s oldó gyakorlatokat, ereklyetornyokat épít és oltáron áldoz, s felhasználja a káprázat szinte minden elemét, mely az avatatlan tekintet elől elrejti a belső világot, az egyetemes emberi tartalmakkal birkózva szabadságot, megismerést keresőt." (Kara György a Tibeti halottaskönyv előszavában)
