Elnézéseteket kérem, hogy beleavatkozok, de mivel személyemben megszólítva érzem magam, néhány gondolatomat én is szeretném megosztani veletek a témában. Teljesen véletlenül akadtam erre a fórumra, de egy nagyon fontos témát boncolgattok. Bár most nincs sok időm, először rendezzük le a személyemmel kapcsolatos dolgokat: A JOBBIK megalakulásától fogva az egyetlen szimpatikus párt volt a palettán, tagja is vagyok kezdettől fogva. (Bár lehet, hogy már csak azt hiszem, hogy tagja vagyok). Nagyon szépen és nagyon tisztán indult, természetes volt, hogy saját szakterületemen odateszem magam. Jól vagy rosszul csináltam? Lehet vitatkozni, most már majdnem mindegy. Lelkesek voltunk, voltak szakmai alapok is néhányunknál. Az első pofon az volt, hogy közleményeink mindíg hátra lettek rangsorolva a többi terület mögé, tán egy-kettő ment ki belőlük. Akkoriban a Fehérvári Környezetvédelmi Felügyelőségen dolgoztam, hát volt némi rálátásom a leépítések hátterére, ezt azonban nem tartották elég fontos témának. Aztán jött Balczó, és a többi agyonhasznált "nagy öreg". Szakmailag szerintem nulla, de beleszólt. Ez nagyon zavart, meg kell mondjam. Folyt. köv.
|