ELŐSZÓ

A hidegszemű gyilkos minden reggel együtt kávézott a miniszterelnökkel. Ez akár egy ponyvaregény első mondata is lehetne, holott rendszerváltozásunk egyik nagyon fontos momentumáról van szó. A miniszterelnök ekkor kapta meg az utasításokat, ekkor határoztatott meg, miképpen kell cselekednie. Nem volt ő igazi gyilkos, csupán a tekintetével szúrt, mintha kést mártanának a védtelen testbe. A hidegszemű a nemzeti oldal fő tartozéka, itt koptatta a parlamenti padokat. Kulcsfigurája a mögöttünk lévő tizenkét esztendő hazugságáradatának. Gyakorta alászállt az alvilágba, bűnözőkkel parolázott, osztozkodott velük, miközben főmuftik magasba repítésénél segédkezett, és persze súgott, karrierutakat egyengetett. Azokét, akiket aztán később saját érdekében gátlástalanul felhasznált. Felhasznált, hogy tovább súghasson, s hogy ne derű jön ki róla, már korábban is súgott. Meg kéjhölgyeket is szállított elvtársi ágyakba. Egyesek tudni vélik azt is, néha még acélkék egyenruháját is magára öltötte, s ilyenkor erősen szorította a régi dobtáras markolatát.
A hidegszemű csendestársa a tábornok. Esztendőkön át főperzekutor volt az istenadta, a hidegszemű javaslatára. Az alvilág tisztelte, éltette őt, néha látványosan még ki is egyezett vele, a látható világ becsületesebb része meg egyre csak kérdezgette, miképpen lehetséges az, hogy még mindég ő a főperzekutor. Talán csak nem minden titkok tudója? Talán csak nem telefonokra titkosan tapasztott füleivel jutott, illegálisan, másokat kompromittáló adatokhoz? Talán csak nem minden bajba jutott főmufti támogatója ő, aki persze nem mérte ingyen a védelmet? Cserébe ő is támogatást, hallgatást kért, miközben zsarolt, csak zsarolt. Dokumentumokkal „zsugázott", s az adu ász rendszerint az ő kezében volt. Emlékezetében tartotta mások múl ját, nem feledett vétlen halálokat, besúgásokat. Mindenkinek segített tisztára mosni magát, de a rossz hírbe hozó bizonyítékokat nem hagyta kiütni a kezéből. Ügyesen konspirált. Piros fehér-zöldben játszott ugyan, de a Lajtán túlra is elrepült, hogy Karinthiában az egyik magyar szabadmadaras bankár kastélyában, egy másik bankár és egy szigorúan titkos vörös főpolitikus társaságában köszönthesse az új év első napfelkeltéjét. S mivel agyafúrt volt, azt hitte, abba a kastélyba más magyar„madár" nem jár, napfelkelte köszöntője titokban marad. De rosszul számított, a nagy utazásnak híre kelt honunkban. Aztán a főperzekutor napjai is megszámláltattak. „Dicsősége " leáldozott. Előtte persze - nehogy kiterítsék - dokumentumkincseit jobbra is, balra is szétosztotta. Magának is hagyott, nem is keveset, hátha egyszer lesz még belőle ismét főperzekutor.
A hidegszemű gyilkos és a tábornok mellett sokan bolyonganak még az átalakulás hazai országútján. Közöttünk jár még mindig Raszkolnyikov, Szatmári Lajos, Vanek úr és hű társa, Szabó atya is. Szabó atya a III/IV-eseknek szóló jelentéseinek megbízhatóságáról két zalaegerszegi tartótisztje, N. István és M. Mihály is véleményt tudna mondani. De mivel a mi atyánk a III/III-asoknak is jelentett, ott O. András tartótiszt is minősíthetné a besúgói buzgóságokat. Ha megkérdeznék őket. Nem feledkezhetünk meg a D-209-es és a D-8-as rettenthetetlen bátorságáról sem. Örökre szívünkbe zártuk az egykori rádiós főszerkesztőt. a besúgóvá „nemesedett" Udvaryt, Nádudvar és a valamikori MSZMP Politikai Bizottságának egykori támogatottját. aki ma botcsinálta politikusként az egyik nemzeti párt vezérkara körül téblábol. De tegyünk említést egy másik mikrofonos emberről is. a 17 éves korában külön apanázs fejében beszervezését vállaló, a pannonhalmi bencés tanárokról súgó, önmagát nemzetinek álcázó Fischerről. Szintén piros-fehér-zöld álcát visel a nehézsúlyú, testi erejével gyakran kérkedő, jobbegyeneseiről elhíresült KO-király, az ügynök múltú újságíró Bunyós is. Az 1987-ben beszervezett a Fideszre állított. a marihuána rabjaként. gyakran kolumnás cikkeket publikáló Egér is közénk tartozónak mondta magát, mint ahogy nemzeti érzelműnek mutatkozik a Kádár-rezsimben besúgóvá süllyedt Madárka is, aki ma a hazai közszolgálat egyik fejedelemasszonya. Gondolkodjunk el az iménti nevekről! A beszervezett. Fideszt figyelő újságíró, Egér, ugyan mit jelenthetett a szintén ügynök vezető fideszes politikusról, Vanek úrról? Egyáltalán, ki jelentett kiről? Ki figyelt meg kit? Ez az igazi tébolyda nem, nem Orwell 1984-e. Ilyenek tehát a nemzeti hit sajtós szószólói! Legalábbis a felsoroltak. Szegény nemzet!
A sajtó volt az igazi élettere a ma tulipános színekben politizáló D-52-esnek is, s nem esik messze a betű a professzori talár mögé bújó D-54-estől sem. A D-72-es szigorúan titkos tiszt pedig az ORTT Panaszbizottságában a sajtót felügyelte. Piros-fehér-zöldbe bújva alkotott elítélő véleményt a nemzetért igaz hittel mikrofonnal szolgálókról. Kit érdekel. hogy mit csinálták a baloldal nyilvánosságot félrevezető sztárjai? Róluk tudjuk, hogy honnan jöttek, tudjuk. hogy kicsodák. De azok, akiket ügynökként balról jobbra löktek ők az igazi ellenségek. Az áljobboldaliak. Alattomosan megbújnak közöttünk, s áporodott leheletükkel mérgezik köröttünk a tiszta levegőt.
S akikről ma még semmit sem tudunk! Vagy nem tudhatunk, mert hatalmasságok államérdekről papolnak! De azok érdekéről ki szól, akikről az imént említettek és ma még szóba sem hozottak folyamatosan jelentettek? S akiknek jelentettek, akik a megrendelők voltak, miért ők alakítják még mindig a sorsunkat?
Akikről eddig írtam, mindegyike ma is élő, valós személy. A sorok között olvasni tudó rájuk ismerhet, és mindegyik megnevezett felismerheti önmagát is. De a valódi névnek a népet „szolgáló " törvényeink miatt még mindig titokban kell maradnia. Mint ahogy titok övezi kirablásunk történetét is.
Ezt a titkot kívánom megfejteni beszélgetőtársammal, dr. Kőrösi Imrével együtt ebben a könyvben. Folyamatokról beszélünk, amelyek végén levonható a következtetés, amely akár megrázó is lehet. Mert ez az összegezés csak arról szólhat, hogy ezt az egész átalakulásnak nevezett hazugságot a volt kommunista vezérkar a titkosszolgálatokkal karöltve követte el. Pártsemlegesen. Hogy a titkosszolgálatokat mely országokból mozgatták, utasították, ki tudja. Erről csupán sejtéseink lehetnek. Ami viszont egyértelmű: szó sem volt magyar érdekekről. Idegen akaratok kiszolgálóivá vált itt a hatalom a csúcsokon. Miközben arra persze nagyon vigyáztak, hogy zsebeiket teletömjék. A miénk meg maradjon üresen. Paktumokkal fosztottak ki bennünket, amelyek közül a leggaládabb a rózsadombi egyezkedés. 1989. március 15-én Budán, a Mechwart tér közelében, a Központi Statisztikai Hivatal tájékán, egy úgynevezett T, azaz titkos lakásban tizenhárman gyűltek össze. Velük volt még néhány, alig számító kísérő is. Ez a tizenhárom megegyezett abban a húsz pontban, amely alapján ismét idegen kézbe adták Magyarországot. Micsoda párhuzam: 1849. október 6-án tizenhárom hős honvéd tábornok, az aradi tizenhármak az életüket adták a hazáért. 1989. március I S-én pedig tizenhárman, a rózsadombi paktum elfogadói elárulták hazájukat.
Árulók Ez a szó végig kíséri a mögöttünk lévő több mint egy évtizedet. Mert minek nevezzük azokat, akik törvényeket alkotva kiraboltatták hazánkat? Most gyakran írnak, beszélnek az IBM-ről, a nagy nyugati monopolcégről, amely vette a sátorfáját. 3700 embert az utcára téve. Arról persze nem szól senki, hogy ez a cég honi tartózkodása alatt 90 millió dollárt hozott be fejlesztéskén, s teljesen törvényesen kivitt 400 millió dollárt. S emellett 100 milliárd forintot adómentesen, osztalékként szétosztott üzletfelei között. Persze nem ők a bűnösök! Ők csak éltek a törvény adta lehetőséggel. Mert a privatizáció kiagyalói. amikor öt év adómentességet garantáltak a hozzánk csalogatott multiknak törvényileg nem szabályozták, hogy mi legyen azokkal, akik kihasználták az előnyöket s az idő leteltével hátat fordítottak nekünk. Pedig csak egy passzuson múlott az egész. Törvényileg kellett volna szabályozni. hogy az a multi, amelyik az adókedvezményt kihasználva, annak megszüntekor előkelő idegenként távozik, kamatostól fizesse vissza az igénybe vett kedvezményeket. De mivel ezt a passzust egyik kormány, egyik parlament sem szorgalmazta, a multik nyugodtan garázdálkodhatnak nálunk. Ezek a cégek ezek vezetői megtömött zsebekkel elmennek, hátrahagyva a Júdás-pénzt az őket törvényileg segítőknek, s utánuk az özönvíz, az ismét növekvő munkanélküliség. Miközben az őket kiszolgáló beszállító magyar cégek tömegesen mennek tönkre.
A Medgyessy-kormány ideje alatt folytatódik a privatizáció. Most éppen 472 milliárd forintén adják el a még megmaradt értékeinket. Miközben az eladásra kiszemelt javak világpiaci értéke legalább kétezermilliárd forint. S ha az áruba bocsátott gyárakat, üzemeket mai áron, most kellene megépíteni, az iménti összeget meg kell szoroznunk legalább tízzel. Még a lyukas zsebünket is kilopják! S mi ezt is szó nélkül tűrjük! Vajon meddig!
De kezdjük az elején! Kezdődjék hát az időutazás, álmodjuk újra az eltelt tizenkét évünket. Nem ígérek könnyű álmokat. S az álom után, ha önök is úgy akarják, kezdjünk mindent újra! De most már paktumok, hazugságok és becsapások nélkül.