http://www.fideszfrakcio.hu/index.php?CikkID=50423&FIDESZSESSID=d760134a0621a3d271c877ac8e5f0150 Az internetet is cenzúrázza az MSZP
2006-02-09 15:00
Betiltja az őt érintő kritikákat az MSZP az interneten - legalábbis erre utal az a tény, hogy a gondola és a fideszfrakcio.hu után Tubi is megkapta az MSZP informatikai igazgatójának levelét. Ebben az MSZP úgy véli, hogy hamis állítások közléséhez használták fel az említett szerkesztőségek az MSZP logóját.
A vezető magyar kormánypárt, az MSZP Szabad Sajtó Alapítványa által is birtokolt Népszabadság - akár a magyar állampolgárok biztonságát is veszélyeztetve - a szólás szabadsága jegyében közölte azokat a dán karikatúrákat, melyek erőszakos tiltakozáshullámot váltott ki az iszlám világban.
Meglepő, hogy míg az egyik legelterjedtebb vallás alapítóját pellengérre állító karikatúrát közlik társbirtokolt napilapjukban, a saját cselekedeteiket hűen bemutató, s ehhez a logójukhoz megszólalásig hasonló képet felhasználó alkotásokat betiltja a hatalom.
Nem ez azonban az agresszív cenzúra első megnyilvánulása. Emlékezetes, hogy a Pénzügyminisztérium cenzúrázta a Nemzetközi Valutaalap magyar országjelentését; a KSH egy kiadványának adatai a Kökény-Pukli-Katona Bermudaháromszögben tűntek el; Zuglóban a szocialista-szabad demokrata többség a Helyi Hírek és a Helyi Théma című ingyenes kiadványok terjesztését tiltotta meg; határon túli egyetemistáknak szervezett beszélgetésre volt hivatalos Kuncze Gábor az SZDSZ elnöke, aki miután megtudta, hogy a sajtó is rögzíteni kívánja a disputát, kizáratta a kamerákat; Szabó Pál, a Magyar Posta vezérigazgatója személyiségi okokra hivatkozva le akarta tiltani Dárday István és Szalai Györgyi Falurombolás című filmjének vetítését, a munkaügyi minisztérium közigazgatási államtitkára pedig a megyei munkaügyi hivatalok igazgatóit kérte fel a munkanélküliségi adatok visszatartására.
És akkor arról még szót sem ejtettünk, hogy a szocialisták ártatlan családanyákat hurcoltak meg. Igen. Megcsinálták.
fideszfrakcio.hu
Kapcsolódó anyagok:
# Igazat mondtunk az MSZP helyett http://www.fideszfrakcio.hu/index.php?CikkID=49957
# A hülyeség, ha fájna - 2005. május 26. http://www.fideszfrakcio.hu/index.php?CikkID=38703
# Eltűnt adatok a Kökény-Pukli-Katona Bermuda-háromszögben http://www.fideszfrakcio.hu/index.php?CikkID=25825
# Agyukban kopasz cenzor ül... http://www.fideszfrakcio.hu/index.php?CikkID=19678