Europa Nostra- díjat kapott a Millenáris Park 2003. aug. 28., 13:57
Álmok álmodói
A rangos nemzetközi kitüntetést a tervezők és kivitelezők a történelmi jelentőségű ipartelep kiállítási és rendezvényközponttá történt átalakításáért vehették át. Andrea Shuler, az Europa Nostra Tanács alelnöke beszédében kiemelte: az örökségvédelem fontos kötelezettség az utókorral szemben.
Az építészeti és természeti örökség megteremtésével foglalkozó nemzetközi Európa Nostra szervezet több, mint húsz éve ítéli oda Örökségi Díját.
Az idén két Budapesti intézmény, a Szabó Ervin Könyvtár és a Millenáris Park tervezői és kivitelezői vehették át az elismerést. Az Europa Nostra Tanácsának alelnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta: a Millenáris Park amellett, hogy történelmi jelentőségű ipartelep, az átalakításnak köszönhetően európai színvonalú kiállítás és rendezvényközponttá vált. Andrea Schuler kimelte: az örökségvédelem minden korosztály számára kötlesség az utókorral szemben. Benczúr László a Park egyik tervezője szerint a legnehezebb feladat a Millenáris megálmodásakor az egykori ipartelep jelegének megőrzése volt. Az Ybl-díjas építész elmondta: a történelmi emlékek megőrzése az egyik legszebb feladat egy tervező számára.
A Millenáris Park tervezői egyetértettek abban, hogy az Europa Nostra-díj egyben az építkezésen dolgozó 1890 ember kiváló együttműködésének elsimerése is. Az ünnepségen elhangzott: nemzetgazdasági szempontból hibás elképzelés, hogy a történelmi értéket képező épületek bontása olcsóbb megoldás, mint azok felújítása.