Forrás: http://www.euroastra.com/szokolay/
1988 tavasza. Békés megye egyetlen napilapja, a Békés Megyei Népújság több mint ötvenezer példányban jelenik meg, egyeduralmát alaposan kihasználja. A falvakban ez az egyetlen közkedvelt sajtótermék (az "újság"), a megyeszékhelyen több kél el belole, mint az összes országos napilapból együttvéve. Óriási lehetoség: az újságírók a társadalmi változások élére állhatnának, zizeghetné a lap az új idok új dalait.

1988. július 7. Tanácskozik az MSZMP Békés Megyei Bizottsága. Árpási Zoltán, a Népújság foszerkesztoje az alábbi hitvallást teszi:
"Felfogásom szerint a Békés Megyei Népújságnak egyszerre kell pártlapnak, tanácsi lapnak, szakszervezeti, ifjúsági és népfrontos lapnak lennie. Egyszerre kell a párttagsághoz és a pártonkívüliekhez szólnia. E tekintetben formai kérdés, hogy a fejléc alatt mi áll. Ezért kifejezobb lenne, s a pártértekezlet utáni politikai szándékokat és a szövetségi politikát is jobban szolgálná a "politikai napilap" felirat. A pártnak ugyanis nem címkékkel és elnevezésekkel kell politikai szándékait érvényre juttatni, hanem a pártirányítás eszközeivel, többek között a szerkesztoségben dolgozó újságírók út-ján"

1988. július 30. Grósz Károly Amerikában. Árpási Zoltán itthon így áradozik errol: "Pártfotitkárunk, kormányelnökünk fogadtatása és diadalútja az Amerikai Egyesült Államokban. Mintha király érkezett volna az USA-ba, olyan illendoen fogadták Grósz Károlyt."

1988. szeptember 10. Árpási Zoltán foszerkeszto vezércikk-intelme abból az alkalomból, hogy Lakitelken megalakult a Magyar Demokrata Fórum: "Az a fo kérdés, hogy szocializmust akarnak-e vagy sem, s ha igen, akkor milyet. Hitem szerint az erre adott felelet a vízválasztó."

1988 októberében Békéscsabán is megalakul az MDF helyi szervezete. A gyulésen megjelenik a Népújság tudósítója. Udvariasan kezet ráz a levezeto elnökkel, Szokolay Zoltánnal, majd az est vendégével, Lezsák Sándorral. Szukszavú tudósítását leadja az ügyeletes szerkesztonek, akit viszont még este telefonhoz kéret az otthonába visszavonult foszerkeszto. "Ezeket le kell járatni" - parancsolja.
A másnapi cikkbe a tudósító tudta nélkül bekerül egy mondat, miszerint az alakuló ülés levezeto elnöke B.J. volt. B.J. ellen éppen bünteto eljárás van folyamatban. Sikkasztással vádolják, az esetrol a megyei lap is többször írt.
A helyreigazítási eljárás során a foszerkeszto rendkívül készséges: a tévedést készségesen a tudósító nyakába varrja.

1988-89-ben az MDF helyi szervezetének hírei, közleményei és nyilatkozatai
a./ sehogy,
b./ megrövidítve és ironikus szerkesztoségi kommentárokkal jelennek meg.
A rendezvényeket meghirdeto egymondatos közleményekbe (helyszín, idopont, meghívott eloadó neve) sajnálatos hibák csúsznak, melyeket rendszerint csak az események után lehetne (ám akkor már minek) korrigálni.

Árpási Zoltán hitvallása és jövoképe az újság 1989. február 4-i számából:"Ám ahogy alakul át a társadalom, várhatóan úgy válik a munkásorség is az új, a demokratikusan muködo szocializmus véderejévé. S akkor, ugye, már nem nagy baj, ha a népakarattal muködo rendszert egy társadalmi alapon szervezett fegyveres testület védi. Még ha munkásorségnek is hívják."

1989. május 2. Az MSZMP Politikai Bizottsága határozatot hoz a megyei lapkiadó vállalatok és a megyei lapszerkesztoségek közös irányítás alá helyezésérol. Ezzel a döntéssel gyakorlatilag kimondják az önálló pártvállalat alapítását és megerosítik, hogy a megyei lapok az MSZMP tulajdonát képezik.
Az összevonás persze nem jogi természetu, hiszen a szerkesztoség eddig sem volt önálló jogi személy, az újságírók mind a lapkiadó vállalat alkalmazottai, gazdasági hátterük a vállalat.
A májusi határozat csak az igazgatói és a foszerkesztoi posztot vonja össze. Így az igazgató-foszerkeszto lesz minden megyében az egyetlen, teljhatalmú sajtóvezér, munkáltatói jogokkal felruházva, az MSZMP megbízásából.
Ezzel az intézkedéssel egy társadalmi szervezet (az MSZMP) lényegében átnyúlt az állam feje felett, s a jövore (mármint a saját jövojére) gondolván, tulajdonába kanyarított másfél tucat vállalatot és szerkesztoséget, a hozzájuk tartozó épületek ingyenes használatával, a hirdetési területekkel és elkötelezettségekkel, valamint az elofizetokkel és az olvasókkal együtt. Nem túlzás: egész Magyarországot, de legalábbis a haza négyötödét, az oly sokat és oly szívesen emlegetett "vidéki Magyarországot" kisajátította.

Az elofizetok névsorát a Magyar Posta gálánsan kiadta, fütyülvén a személyiségi jogokra, valamint arra a tényre, hogy o, mint monopol-helyzetben lévo állami vállalat, jogtalan elonyhöz juttat egy társadalmi szervezetet. Így szokta meg az elmúlt évtizedekben, mondhatnánk utólag cinikusan. Az MSZMP nem sokkal a szabad versenyt szabályozó törvény, illetve a valódi piacgazdaság megjelenése, az (általuk) úgynevezett rendszerváltás elott erofölényhez jutott, korábbi politikai monopóliumát gazdaságira váltotta át. Az efféle elonyszerzést (különösen a tömegtájékoztatásban) egyetlen demokratikus ország alkotmánya sem engedné meg.

A törvénytelenségeket fokozandó, 1989. május 30-án az Országgyulés úgy határoz, hogy a társadalmi szervezetek (tehát mindenekelott az MSZMP) vállalatait magylelkuen kivonja a privatizálás felügyeletével megbízott állami ellenorzés alól.

A színjátékból már csak az utolsó nagyjelenet: a múlttól való eszmei elhatárolódás van hátra. Majd az októberi pártkongresszuson ez is megvalósul, biztatják egymást bizalmasan összekacsintva a békéscsabai kommunisták.
A felsobb szervtol érkezo útmutatást híven követve, az MSZMP Békés Megyei Bizottsága 1989. június 10-én dönt úgy, hogy közös irányítás alá helyezi a Népújság szerkesztoségét és a megyei lapkiadó vállalatot. A nyári vakációzás után, szeptember 4-én javasolják, hogy a lap és a vállalat közös élére igazgató-foszerkesztonek Árpási Zoltán elvtársat nevezzék ki.

A "PB/7/3/dr.K-VL/Zné" jelu, "belso használatra" feliratú két eloterjesztés (A/ javaslat önálló pártvállalat alapítására; B/ állásfoglalás-tervezet a Békés Megyei Népújsággal kapcsolatos laptulajdonosi funkciók gyakorlásáról) nem hagy kétséget afelol, hogy a párt tulajdonosi jogokkal él úgy a lap, mint a vállalat vonatkozásában.

Talán nem is szükséges említeni, hogy a késobbiekben ennek a ténynek még nagy jelentosége lesz. Közbevetoleg azonban - szórakoztató tanulságszerzés gyanánt - idézzük fel az állásfoglalás 1. pontjának indokolását: "A helyi közösséget reprezentáló elofizetok és vevok - több mint ötvenezren - mindeddig nem kezdeményeztek olyan változtatásokat a Népújság alapveto szerkesztési elveiben és irányításában, amely indokolná, hogy az MSZMP Békés Megyei Bizottsága lemondjon laptulajdonosi funkcióinak gyakorlásáról." E szavak hallatán szörnyu gyanúnk támad: netán olvasói levelek kellettek volna a rendszerváltozáshoz?

Az 5. pont bája is megejto, eszerint ugyanis a tekintetes megyei pártbizottság "a munkatársak esetében a jövoben sem állítja követelményként az MSZMP-tagságot, amennyiben a szerzo írásaiban nem áll szemben a laptulajdonos érdekeivel." Hümm, hümm. A jövoben sem. Ezek szerint tehát a múltban sem. És: amennyiben. Annyiban tehát, amennyiben.

1989 október 6-án és 7-én nagy érdeklodés mellett, kéttáblás (táblacserés) házzal játsszák az MSZMP országos válóperét, melyben a vagyoni jogutód elhatárolja magát az állampárti eszmeiségtol, ám egyszersmind ragaszkodik az állampárt által törvénytelenül megszerzett gazdasági és tájékoztatási monopóliumokhoz.

Az akció zökkenomentes. Hazatérnek a viharsarki küldöttek is, rendezik a soraikat, élménybeszámolókat tartanak. Árpási Zoltánnak boven van mesélnivalója: a kongresszus utolsó napján (épp a legfontosabb döntések idején) egy darabig o volt a levezeto elnök.
Békés megyei kommunistát Puja Frigyes tündöklése óta aligha ért ekkora megtiszteltetés.

Átmeneti zavarok csupán a Népújság utolsó oldalán, ott legalul, mélyen a sporthírek alatt, annál a bizonyos résznél keletkeznek.
Október 10-én, kedden az újság az impresszum tanúsága szerint az MSZP Békés megyei lapjaként jelenik meg. Hatodik oldalán olvashatjuk a Ribánszky Róbert-féle Marxista Egységplatform felhívását, miszerint - kongresszus ide vagy oda - az MSZMP mégsem szunt meg és a kommunisták lépjenek beléje vissza. Szombatra (14-ére) foganatja lesz a felhívásnak. A Békés Megyei Népújság ugyanis, az impresszum tanúsága szerint, ismét az MSZMP Békés megyei lapja önmeghatározással kerül az olvasókhoz.
Végezetül - hogy elvágják a gordiuszi csomót - elfogadják az Árpási fejébol másfél éve kipattant javaslatot: az újság a politikai napilap feliratot kezdi viselni.
Kellemetlennek tuno, bár késobb elhanyagolhatónak bizonyuló fordulat zavarja meg az idillt. 1989 novemberében az emlékezetes népszavazás hamarosan feledésbe merülo harmadik kérdése így szól: Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában vagy kezelésében lévo vagyonról? E kérdésre 4 114 994 választópolgár feleli, hogy igen, számoljon el.

1990. január 19-én Árpási Zoltán igazgató-foszerkeszto bejelenti, hogy képviselojelöltként az MSZP színében indul a választásokon. Január 22-én a helyi pártok egységesen tiltakoznak és követelik, hogy mondjon le igazgató-foszerkesztoi megbízatásáról. Árpási nem mond le. Foszerkesztoként ugyan átmenetileg visszavonul (magyarán: nem kell bejárnia, lakásáról irányítja a lapot), de szilárdan igazgató marad (a fizetését is buzgón felveszi). Idézet válaszából: "magát az eljárást, tehát a tiltakozást elég gusztustalannak tartottam és csodálkoztam, hogy jelölttársaimnak ilyen áron kell a gyozelem."
Újabb kedves rózsaszín epizód következik, melyet egy magnófelvétel alapján rekonstruálhatunk.
Battonya, 1990. január 29. A vendéglátók: tanácsi és vállalati vezetok. A díszvendég: Vastagh Pál, az MSZP képviselojelöltje.
Egy hozzászóló:"Nem szerencsés, hogy a szocialista párt elhatárolja magát a jelenlegi MSZMP-tol. Jó lenne megfontolni a baloldali politikai egységet."
Vastagh Pál: "Meg is lesz az új szintézis, csak nem ezeken a választásokon. Majd másfél év múlva, a következo választásokon másképp alakul a helyzet. Mert hogy ez a parlament nem fog négy évet ülni, az biztos..."
Németh Ferenc VB-titkár: "..vagy négy évet fog ülni" (derültség).
Vastagh Pál: "...de nem a Kossuth Lajos téren, hanem az újra megnyitott Recsken. Persze, persze, van egy csomó variáció."

Tegyük most hozzá: van bizony. És köszönjük meg Vastagh Pál battonyai kijelentését, mert ez a három esztendovel korábbi magvas elszólás (összevetve az 1990-92-es eseményekkel) több dolgot igencsak valószínusít.
Azt például, hogy az MSZMP csak taktikai okokból vált szét. Azt továbbá, hogy elorehozott választásokra vágyik (itt mellesleg gondoljunk Torgyán József egyes kijelentéseire, a létminimumos mozgalmon tengodo Ilkei Csaba aláírásgyujtögetésére, avagy az új parlament lejáratását szolgáló folyamatos sajtókampányra). Vastagh Pál szavai arra is rávilágítanak, hogy a következo választásokon aratott baloldali gyozelem után megvalósul a szintézis, azaz a szóbanforgó erok újra egységbe tömörülnek.
Végül pedig (e sorok írója és olvasói számára) jöhet majd Recsk, a szó konkrét és átvitt értelmében egyaránt.

1990. március 25-én, a szabad választások elso fordulójában kiderül, hogy Árpási Zoltán nem nyert. Harmadnap Szolnokra utazik, hogy tárgyaljon Bayer Józseffel, az Axel Springer-Budapest Kft. ügyvezeto igazgatójával. Jókedvuen tér vissza. Elobb a fomunkatársakkal, majd az összes dolgozóval közli a kecsegteto lehetoséget: minden marad a régiben, van "vevo" a lapra.

A nagy üzletnek álcáztt átmentés azonban egyelore nem sikerül. Túl hangos a tiltakozás a szerkesztoség falain belül és kívül. Ez a megye ekkor még nem olvadhat a Springerországot képezo hét társához. A foszerkeszto, talán éppen kampányelfoglaltságai miatt, lekéste a csatlakozást.

Április 9-én Békés megye újonnan megválasztott országgyulési képviseloi (az MSZP-s Vastagh Pál kivételével) bojkottot hirdetnek a Népújság ellen. Döntésüket Árpási Zoltán személyének alkalmatlanságával indokolják.
Ennek hatására április 12-én Árpási bizalmat kér és kap a szerkesztoség munkatársaitól. Igaz, csak 20:19 arányban és csak úgy, hogy két nyugdíjas hivatalsegéd, valamint o maga is (!) szavaz.
Tekintettel a szavazás titkos jellegére, immár sosem tudhatjuk meg (bár szerfölött furdalja oldalunkat a kíváncsiság), hogy a foszerkeszto adott-e bizalmat önmagának.

A színjátékot követoen mégis lemond (megsértodött volna, mert nem támogatták elegen?), szabadságra megy, majd felmondási idejét tölti. A lapot a továbbiakban csak közvetett irányítással foszerkeszti, "többek között a szerkesztoségben dolgozó újságírók útján".
Figyelme azonban nem terjedhet ki minden részletre, ezért a nyájas olvasók közel egy éven keresztül a sajtószabadság gyönge fuvallatát vélik átsuhanni a sorok között.

Maga a lemondás színjáték csupán, hiszen minden lényeges jog az igazgatói beosztáshoz van kötve. Árpási, mint felmondási idejét tölto teljhatalmú igazgató, kinevezi átmeneti foszerkeszto-utódját, valamint pályázatot ír ki az igazgatói hely betöltésére. Amit tehát az o ateista "istene" (az MSZMP) nemrég szépen összekötött, azt most diszkréten szétválasztja.

"Talán nem véletlenül"! Az eladáskor majd külön lehet beszélni a lapról, mint nem anyagi (immateriális) dologról és külön a vállalatról, mint konkrét, ám kiüresedett vagyonról. Késobb, illetve bármikor a rendszervisszaváltozás elotti átmeneti idoszakban, ha netán a megboldogult párt vagyonának elszámoltatása szóba kerülne, célszeru lesz a fogalmakat ismét összezavarni.

Ez az elmés csiki-csuki játék nemcsak az újságírók kiszolgáltatottságát eredményezi (az olvasók és az elofizetok már szóra sem érdemesek), hanem a vagyon szemérmes kiemelését is szolgálja.

Ahogyan Vollmuth Frigyes csabai újságíró állítja máig publikálatlan tanulmányában: "A megyei sajtó privatizációs rejtélyének kulcsa a szerkesztoség és a vállalat egymás közötti tisztázatlan jogállása".

1990. június 6-án az MSZP Országos Elnöksége határozatot hoz a megyei lapok privatizációjáról. Júliusban lát napvilágot az a pályázati felhívás, amely 11 megyei lap és kiadóvállalat vagyonát kínálja. Az elspringeresített megyei lapok (Baranya, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna) már kívül esnek ezen a lehetoségen. Ezt a körülbelül félmilliárd forintnyi vagyont elnyelte a köd, az egykori pártvállalatokat az MSZP a vagyonelszámoltatáskor majd megszuntként emlegeti és kiürült cégként, jogutód nélkül számolja fel, hangsúlyozván, hogy o biz' soha nem kötött adásvételi szerzodést eme hét kiadóra. Prepeliczay István, a Parlament Kulturális Bizottságának alelnöke 1991 tavaszán (jobb késon, mint soha) kissé aggodalmaskodik ugyan, ám válaszlevelében Dr.Hagelmayer István, az Állami Számvevoszék elnöke megnyugtatja, hogy minden rendben van, minden a jogszabályoknak megfeleloen történt (dátum: Budapest, 1991. május 17; iktatószám: A-117-10/1991).

Mint ismeretes, ezen lapok és kiadók munkatársai 1990 tavaszán mintegy varázsütésre egyoldalúan kinyilvánították függetlenségüket a Magyar Szocialista Párttól és az éppen munkaero-hiánnyal küszködo, újságírókat toborzó Axel Springer-Budapest Kft-hez mentek dolgozni. Vitték magukkal nemcsak a tudásukat, de az írógépeket, a telexgépeket, a szonyegeket, a falakról a képeket, sot magukat a falakat is. A hét lapkiadó vállalat elvont fogalommá változott! Ha valaki, netán egy olvasó, betért volna az utcáról, meg kellett volna magyarázni neki, hogy amit lát maga körül, az már nem az, mint amit lát. Amit látni vél, az nincs. Számára immár megfoghatatlan. "El a kezekkel!" - kiáltaná ihletett pillanatában Demszky Gábor.

Idoközben az Országgyulés bizottságot állított fel a sajtóprivatizáció kivizsgálására, ám a bizottság elnökévé "talán nem véletlenül" Debreczeni Józsefet, a késobb nemzeti liberálisként (továbbá a Népszabadság és a Magyar Hírlap szorgos publicistájaként) ismertté vált politikust választják (Debreczeni József jelenleg az Országos Rádió és Televízió Testület tagja, az MDNP javaslatára és az MDF tiltakozása ellenére választotta meg a Parlament MSZP-SZDSZ többsége - a szerkeszto megjegyzése). Debreczeni már korábban kitanulta az effajta szemfényveszto perzekútorságot, hiszen az úgynevezett III/III-as botrány kirobbanásakor is tagja volt az akkori Parlament által létrehozott ideiglenes bizottságnak. A megyei lapok eladásának vizsgálata tehát néhány hónap múltán - különösebb érdemi eredmény nélkül - abbamarad.
Miközben azonban Debreczeni úr vezetésével, a közvélemény és a mucsai honatyák megnyugtatása végett a bizottság, úgymond, vizsgálódik; zavartalanul támadnak a jelentkezok a maradék tizenegy lapvagyonra. A pályázati kiírás harmadik pontja szerint "a nyertes pályázóval csak abban az esetben köt szerzodést az MSZP, amennyiben a pályázó belföldön bejegyzett gazdasági társaságot alapít". Feltételként szabják továbbá azt is, hogy a társaságban a külföldi tulajdoni hányad nem haladhatja meg a 49 %-ot, s hogy a dolgozói kollektívát legalább 10 %-os arányú tulajdonhoz kell juttatni.
Ideje tehát, hogy Árpási Zoltán is vevok után nézzen. Felveszi a kapcsolatot a Maxwell és az Hersant cégek képviseloivel. Ígéretes tárgyalásokat folytat a Népszabadság Részvénytársasággal. Jelentkezik a Nice Presse is, ám oket egy megtéveszto információ "véletlenül" elriasztja.
Végül aztán elolép a nagy "O": az osztrák Osar Bronner GcmbH und Co KG, melyet HR A 23.867. számon jegyeztek be a bécsi cégjegyzékbe.
Ez a sógori cég, amely a Der Standard címu lapnak is tulajdonosa, "talán nem véletlenül" Axel Springer érdekeltségu és "talán nem véletlenül" hajtott végre jelentos mértéku törzstokeemelést éppen a közelmúltban (a tény a bécsi cégbíróságon ellenorizheto). Bronner úrék vásárlói potenciálja tehát megnövekedett, létrejöhet a frigy.

Akadályt csupán ez a gyülevész banda jelent, ezek a habzó szájú vezérszónokok és alamuszi despoták, ez a sok "legitim" hólyag (kifejezések a megyei lap egy késobbi, 1991. május 2-i vezércikkébol kölcsönözve), akiket csak a véletlenek szerencsétlen játéka ültetett a nyakunk-ba. Magyarán: az új Parlament, az 1990 tavaszán szabadon választott (igaz, Árpási Zoltán képviseloi közremuködését a véletlenek szerencsétlen játéka folytán nélkülözo) Országgyulés.

Az imént minosített gyülekezet ugyanis (némi szokásos huzavona után) 1990.szeptember 10-én megalkotja Az elmúlt rendszerhez kötodo egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló, 1990. évi LXXIII. törvényt.
Ez a törvény, összhangban az 1989-es népszavazás végeredményével, elrendeli többek közt azt is, hogy az MSZP (mint az MSZMP jogutódja) köteles elszámolni az alábbi (volt, sot ma már, mint majd kiderül, volt-nincs) vagyonával:
a/ ingatlanok - értékhatár nélkül;
b/ gépek, berendezések, felszerelések, jármuvek, jóléti állóeszközök, üzemkörön kívüli állóeszközök - ha beszerzési értékük az ötvenezer forintot meghaladta;
c/ a védett mualkotások - értékhatár nélkül;
d/ az elszámoló által alapított vagy a részvételével muködo gazdálkodó szervezetek és alapítványok;
e/ értékpapírok - értékhatár nélkül;
f/ pénz- és bankszámlák.
Az elszámolási kötelezettségnek ki kell terjednie az 1949. január elsejétol 1990. augusztus 31-ig tartó idoszakra. A hatálybalépés napjától az Országgyulés elidegenítési és terhelési tilalmat rendelt el valamennyi vagyontárgyra, kivéve az értékpapírokat és a bankszámlákat. A törvényt - ki tudja, miféle megfontolásból (netán figyelmetlenségbol-) - Göncz Árpád köztársasági elnök aláírta, így az 1990. szeptember 18-án hatályba lépett.

Ez az a rendkívüli pillanat, ez az a drámai pont, amikor az órákat meg kellene állítani, mert kizökkent helyébol az ido! Az 1990. évi LXXIII. törvénnyel porszem esett az MSZR (Magyar Szocialista Rend-szerváltás) kiválóan megtervezett és olajozottan muködo gépezetébe!
A szerzési mód jogi és erkölcsi alapjait illetoen a magyarországi kommunisták gyakran változó nevu pártjainak vagyona egységesnek volt tekintheto. Homogén egész, ahogy mondani szokás. Szerezték, ahogy tudták és akiktol tudták. Mostantól fogva viszont új korszak kezdodik. Mindazt, ami még nem vált kámforrá, elméletileg három részre kell osztani:

1. Lehetnek olyan vagyontárgyak, amelyeket még 1990. augusztus 31-e elott értékesítettek. Ezek elonye, hogy már biztos kézben vannak, hátránya, hogy az eladás tényének (sot, az eladáskori értéknek) szerepelnie kell az egykori pártvagyonról való úgynevezett elszámolásban.
2. Nem túl nagy számban, de elofordulhatnak olyan vagyontárgyak is, melyeket 1990. augusztus 31-e (az elszámolási idoszak végso határnapja) és szeptember 18-a (az elidegenítési tilalom hatálybalépése) között értékesítettek. Ezt a másfél tucat napnyi joghézagot az Ország-gyulés "talán nem véletlenül" hozta létre.
3. Gondolhatnánk olyan vagyontárgyakra is, melyeket 1990. szeptember 18-a, vagyis a tiltás napja után értékesítettek. Legyünk azonban jóhiszemuek és ne tételezzük fel az MSZP-rol (így Árpási Zoltánról se), hogy megsértené a törvényt.
Ezt a harmadik kategóriát tekintsük tehát pontosan olyan kiüresedettnek, mint a lapkiadó vállalatokat; rosszindulatúan gyanított tartalmát pedig inkább az elozo két kategória valamelyikében keressük.

A Mihail Vasziljevics Lomonoszov által megfogalmazott anyagmegmaradás törvénye tehát helyi változatban így hangzik: 1990. szeptember 18-a után eladott pártvagyon nincsen, azaz ha mégis van, azt már szeptember 18-a elott eladták.

S hogy mit lát mindebbol az utcáról betéro olvasó? Talán megtudhatjuk, ha mi is bekukkantunk Békéscsabán a Munkácsy utca 4. számú házba!
Ne támasszon lelkünkben félelmet, hogy ez az épület korábban az Államvédelmi Hatóság megyei kirendeltségének székháza volt.
Azok az idok elmúltak már, azok a gyorsan célravezeto hajdani módszerek rég kimentek a divatból. Ez itt most egy politikai napilap szerkesztosége. A lap új gazdája: a Népújság Kft. Vajon mikor és hogyan adtak el itt mindent?

A Népújság Kft 1990. október 11-én alakult meg. Társasági szerzodése, amely megtekintheto Gyulán, a Békés Megyei Bíróságon, 1990. október 11-i keltezésu. A dokumentumból azt is megtudhatjuk, hogy a céget csupán 1991. február 11-én jegyezte be a Békés Megyei Bíróság, mégpedig 04 09 001117 sorszámon.
Hogy is volt csak? Miféle feltételt szabott annak idején a Magyar Szocialista Párt? A pályázati kiírás harmadik pontja szerint "a nyertes pályázóval csak abban az esetben köt szerzodést az MSZP, amennyiben a pályázó belföldön bejegyzett gazdasági társaságot alapít". Kikacsint a szövegbol egy régi kedves ismeros: az "amennyiben". Annyiban tehát most is, amennyiben.
Ám kíváncsiskodjunk tovább: nézzük, kik és mekkora törzsbetétekkel alakították meg a Népújság Kft-t.
Elso helyen szerepel az Oscar Bronner GmbH und Co KG négymillió forinttal, amely a törzstoke hányadában kifejezve 40 %-os részesedést és szavazati jogot jelent.
Másodikként említi a szerzodés a RATIO Kft-t, kétmillió forinttal, amely 20 %-os részesedésnek és szavazati jognak felel meg. A RATIO Kft az AGROBANK Rt egyszemélyes kft-je. Nem mellékes körülmény, hogy a Népújság Kft már kész társasági szerzodésébe csak utólag gépelték bele a RATIO Kft nevét és adatait. Vélhetoleg sokáig keresték, mire megtalálták ezt a társuló felet.
A harmadik helyre szorult az újságírókból és a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat egyéb dolgozóiból elozo nap (!) alakult Körös Sajtó Egyesület szintén négymillió forint alaptokével, azaz Oscar Bronnerékkal azonos mértéku, 40 %-os részesedéssel és szavazati joggal.

Adva van tehát egy korlátolt felelosségu társaság, a Népújság Kft, amely 23 nappal a pártvagyon elidegenítésének tilalma után alakult, s amelyet csak hónapokkal késobb, 1991. február 11-én jegyeztek be. A hatályos jogszabályok tiszteletbentartásával ez a társaság sem a Békés megyei Népújságot, sem a Békés Megyei Lapkiadó Vállalatot nem vehette meg!
Nem vásárolhattak (volna) az egykori pártvagyonból semmit, még egy közepes méretu Sztálin-mellszobrot sem, mert tiltotta a törvény.

Biztonság kedvéért idézzük fel a Népújság Kft társasági szerzodésének legutolsó pontját, a 19.5. pontot, amely - közvetlenül a büszkén virító dátum (Budapest, 1990. október 11.) fölött - az alábbiakat rendeli el: "A Társaság akkor kezdi meg muködését, amikor az MSZP jog-érvényes és hatályos adásvételi szerzodéssel korábbi lapkiadó vállalatának vagyonát a társaságra átruházza. Ha ezen adásvételi szerzodés megkötése valamilyen okból meghiúsul, a tagok a Társaságot megszüntetik."
Ilyen adásvételi szerzodést szeptember 18-a után már nem lehetett kötni, annak elotte pedig nem volt kivel, hiszen sem a Társaság, sem annak egyik tagja, a dolgozói egyesület - nem létezett. Mondanunk se kell, hogy a megyei lapot kiadó cég ettol még élt és virágzott, sot azóta is él és virágzik, vígan fütyül (ráadásul valószínuleg "A párttal, a néppel" kezdetu dalt fütyüli) az efféle ellentmondásokra.

Érdemes elidoznünk kissé a Körös Sajtó Egyesületnél is. Vajon ok hogyan jutottak a négymillió forint alaptokéhez? Ki-ki hazafutott netán, feltúrta a ládafiát, majd mind visszasiettek és október 11-e huvös hajnalán a Munkácsy utca 4-ben összedobták a pénzt?

Másképp történt. Bronner úr cége és az egyesület kötött egy szindikátusi megállapodást, melyrol a dolgozóknak nem volt szabad beszélniük. Ebben a paktumban az osztrák fél (bizonyára mero szívjóságból, noha igen szigorú feltételeket szabva) felajánlotta, hogy ellenérték nélkül rendelkezésre bocsátja a szükséges négymilliót. Volt mibol, hiszen (mint már arra korábban is utaltunk) Bronneréknál nem sokkal korábban került sor törzstoke-emelésre.
Ez a paktum sem keletkezhetett azonban 1990. október 10-e elott, hiszen egyrészt nem létezett az egyesület, másrészt a szindikátusi megállapodás kitöltetlen mintapéldánya csak október 8-án érkezett meg faxon Békéscsabára.

Mint ismeretes, az MSZP pályázati feltételei között szerepelt, hogy a dolgozói kollektívát legalább 10 %-os arányú tulajdoni hányadhoz kell juttatni. Nos, ez a feltétel sem teljesülhetett volna korábban.

Üdíto színfolt csupán az ügyben a Körös Sajtó Egyesület alapszabálya, mely az egyesületi tagsági viszonyt a Népújság Kft-vel fennálló munkaviszonyhoz köti. Kiviláglik az alapszabályból az is, hogy a kedves egyesület elsodlegesen gazdálkodási céllal jött létre és tagként vesz részt egy gazdasági társaságban.
A Körös Sajtó Egyesület bírósági nyilvántartásba vétele természetesen ennek ellenére is megtörténhetett, ugyanott, ahol effélék történni szoktak, azaz, ahol a Népújság Kft-t is bejegyezték.

Ettol kezdve aztán sínen van minden: hunyorog a szemafor, jöhet a csabai gyors! Október 29-én a Népújság Kft devizaszámláján osztrák schillingre váltva szépen megjelenik nyolcmillió forint, majd november 13-án a RATIO Kft devizaszámláján szintén felvillan kétmillió. Valószínuleg az egyesületi tagok nevében befizetett összegecske is zárolt számlán pihen az Agrobanknál, hiszen errol a szindikátusi megállapodás rendelkezett.

1990. november 13-a egyébként egy borongós keddi nap. Rossznyelvek szerint állítólag ekkor írják alá a Népújság Kft és az MSZP között az adásvételi szerzodést. Más verebek csiripelése arra utal, hogy ekkor csupán egy kiegészíto megállapodás születik, amely a technikai részletek elrendezését hivatott szolgálni.
Közben november elsején a dolgozók megkötik a munkaszerzodéseket, melyeket munkáltatóként Serédi János, az Árpási jóváhagyásával megválasztott ideiglenes foszerkeszto, valamint Martin Feldenkirchen, a társaság másik ügyvezetoje ír alá.
Szigorú titoktartási kötelezettséget vállal minden újságíró. Olyan szigorút, amilyet csak a titkosszolgálatok követelnek meg: hallgatniuk kell, mint a sír, még a munkaviszony megszunését követo idoben is.

December 15-én az MSZP úgy dönt, hogy egyszerusített felszámolási eljárás keretében szünteti meg a Békés Megyei Lapkiadó Vállalatot. Kiüresedett hát ez is, akár a többiek... Különös véletlen, hogy a felszámolásra még hosszú ideig nem kerül sor.

Sztálin 111. születésnapján, 1990. december 21-én a Békés Megyei Népújságban, majd másnap - a változatosság kedvéért - a Népszabadságban jelenik meg a foszerkesztoi tisztség betöltésére szóló pályázat. A meghirdetok "talán nem véletlenül" e két lap olvasótáborán belül igyekeznek alkalmas foszerkesztot találni.

Hosszú idot nem hagynak ugyan, a pályázat beadási határideje 1991. január 7-e, ám akik elhivatottságot éreznek, azok bizonyára régóta készülnek már a feladatra, akik meg inkább Jézus születésnapjával vannak elfoglalva, azok aligha lennének alkalmasak.

Január 9-én a szerkesztoség ideiglenes vezetoi puhatolódzó beszélgetésre hívják a megye országgyulési képviseloit: vajon mit szólnának ahhoz, ha ismét Árpási Zoltán lenne a lap foszerkesztoje. A képviselok többsége ekkor, ha bátortalanul is, de jelzi, hogy nem ért egyet a "váratlan" fordulattal. Kilátásba helyezik, hogy Árpási visszatérte esetén újból érvénybe lép a tavalyi bojkott. Legtöbbjük azonban késobb egyáltalán nem tartja magát ehhez az ígérethez.

Február 25-én megszületik a végso döntés: újra Árpási a foszerkeszto! A tábornok elfoglalja az ot megilleto magaslati pontot, "ez a harc lesz a végso", kezdodhet az utolsó offenzíva, egészen a következo választásokig, az új baloldali szintézisig, és tovább, esetleg a "demokrácia védelmében" ismét megnyitott recski táborig. Persze, persze, van egy csomó variáció.

Eloször azonban házon belül kell rendet teremteni. Március 1-jén, a foszerkeszto visszaiktatási ünnepségén, mielott fölrepülnének a pezsgosdugók, Martin Feldenkirchen megfenyegeti mindazokat, akik akár 1990-ben, akár most Árpási ellen merészeltek szavazni. A derék ügyvezeto - a dolgozói egyesület elnöknojének szakavatott tolmácsolásában - imigyen szól tulajdonostársaihoz:
"-Azokhoz szeretnék fordulni, akik innen belülrol is dr.Árpási Zoltán újraválasztása ellen léptek fel, hogy a jövoben törekedjenek a kollegiális együttmuködésre, a lapért való közös munkálkodásra.
Nyomatékosan kérem azokat a kollegákat, akiket ez illet, vizsgálják felül eddigi álláspontjukat, s ha lelkiismereti problémákba ütköznének, akkor gondolkodjanak el, hogy saját döntésük alapján hagyják el a vállalkozást, a közösséget... ".

Március elsején, a "Terroristák Békéscsabán" címu, K.A.J. aláírással megjeleno, Marosán Györgyre hivatkozó cikkel kezdodik a lapban az újabb kampánysorozat a megyeszékhely parlamenti képviseloje, Szokolay Zoltán ellen is. Méltatlan lenne a szerzo személyéhez, ha e hosszú harc minden mozzanatát fel kívánná sorolni. Legyen elég csupán néhány jellemzo példa ebbol az esztendobol.

Szokolay fogadóórájának helyszínét és idopontját - ellentétben a korábbi gyakorlattal - nem közlik, az információ "talán nem véletlenül" elvész a szerkesztoségben.

Közlik viszont, hogy az SZDSZ Megyei Területi Irodája közvéleménykutatást hajtott végre a városban, s a Szuperinfó kereskedelmi hetilapban megjelent hirdetésükre többszáz (azaz állítólag csaknem kétszáz) polgár felelte azt, hogy nem ért egyet Szokolay egyik parlamenti megnyilatkozásával. Késobb nem közlik, hogy a Legfelsobb Bíróság Pf. IV.20563/1991/2. számú ítélete helyt adott Szokolay panaszának, miszerint az SZDSZ sérto módon eltorzítva, hamis színben tüntette fel beszédét. Nem közlik, hogy a bírósági ítélet helyreigazításra kötelezte a Szuperinfót, azt viszont igen, hogy ok pernyertesek lettek Szokolayval szemben, mert ok csak híven tudósítottak az SZDSZ-akcióról.

Többé soha nem közlik Szokolay parlamenti felszólalásainak lényegét, így mondandójának Békés megyét érinto legfontosabb részeit sem, közölnek viszont róla gúnyrajzot, amely nyomorékként tünteti fel és fotomontázst, amely a pad alá lecsúszva ábrázolja.

A sajtótájékoztatóra, amelyet a képviselo tart, nem mennek el.
Közben - látszólag váratlan fordulatként - egyik napról a másikra, azaz pontosan 1991. április 10-én megszunik a Békés Megyei Nép-újság és megjelenik a Békés Megyei Hírlap. A Magyar Posta illetékesei ismét készségesen átadják az elofizetok adatait.

Az új lap változatlan szellemiséggel, de most már a Springer-féle megyei újságokkal tökéletesen megegyezo szerkezetben és stílusban tanítja, neveli, szórakoztatja olvasóit.

Ezzel szinte egyidejuleg megindul egy általánosabb támadás is: a demokratikus jogállam alapintézménye, a szabadon választott Országgyulés ellen. Az ellen a Tisztelt Ház ellen, amely - ugye emlékszünk még Vastagh Pál battonyai szép szavaira - "nem fog négy évet ülni, az biztos".

Az új Parlament elso ülésnapjának elso évfordulóját "köszöntve" jelenik meg 1991. május 2-án, szerzoként Andódy Tibor nevét közölve, a Politika címu vezércikk.
Ez a mu azóta feledésbe merült, holott eredeti közlése - megítélésünk szerint - Árpási Zoltán eddigi foszerkesztoi munkásságának csúcspontja volt. Nem fogja megbánni a Kedves Olvasó, ha most minden szót pontosan felidézünk. A stílusbravúrok helyenként akár a csúcsformában lévo Farkasházy Tivadar hócipotalpnyomaival is vetekedhetnének.
Politika
Mostanában gyakran gondolok édesapám szavára, aki szerint a politikusok olyanok, mint az utcalányok: egyik pillanatban nyalják-falják egymást, aztán kis kézitáskával csépelik a másik fejét. Aki egy kicsit is figyeli napjaink "közéletét", könnyen kitalálhatja, miért jutott eszembe a fenti példa. Legjobb lenne nem is odafigyelni dicso vezéreinkre, hadd játsszák kisded mulatságukat, élvezzék az ölükbe pottyant hatalmat, és reménykedjenek, hogy sose lehet oket kiakolbolítani a húsosfazék mellol. Jó lenne bölcsen nem figyelni rájuk, de ez képtelenség, hiszen most éppen nem a bohóckodás a feladatuk, hanem értelmes célokra össze-fogni ezt a szerencsétlen sokaságot.

Megutáljuk azt a szót, hogy politika, mert politikai érdekbol történik az ország lezüllesztése, tönkretétele. Miféle politika, és milyen érdek ez- Kinek az érdeke- Rágondolni is iszonyat, hogy habzó szájú vezérszónokok és alamuszi despoták "kompromisszumán" dol el a sorsunk.

Ehhez is van "kompetenciájuk"- Sok "legitim" hólyag. Csupa undorító szó, hányingert kapok, apró kiütések lesznek a borömön, ha csak hallom oket.
Félelmetes, hogy nincs az életnek olyan porcikája, amelyet meg ne támadott volna a zülleszto, hatalmi kór. Elopattant sok önjelölt próféta, hozták a maguk kompániáját, szép kis társaságot. Nyúlós, ragacsos nyál csorog a buzös szájakból, és rájuk kell figyelnünk, mert ok dirigálják a jövot. Nincs olyan hagymázas lázálom, amely itt be ne következhetne. Megyek egy lakótelepen és arra gondolok, hogy bármely napon ledurhatják az otthonokat, amelyben emberek laknak. Szinte hallom álszent szövegüket, mondván, ez a betonrengeteg nem esztétikus - tényleg nem az - , még a pártállam idejében épült, nem felel meg a magyarság os-szittyavér, nép-nemzeti arculatának, romboljuk le, helyette piaci viszonyoknak megfelelo, európai, piroscserepes tanyákat építsünk, világbanki hitellel. Aki hajléktalan lesz, kapaszkodjék a szociális hálóba vagy menjen az önkormányzatokhoz, ott úgyis van pénz, segélyekre. Vagy megeshet még az is, hogy nemcsak a leölt szarvasmarhák tulajdonosait jutalmazzák, de azt is "preferálják", ha a gazda saját magát is felköti a gerendára. Legalább vele nincs gond, majd importálunk konvertibilis gazdákat. Jaj, ne is adjak tippeket, hátha ép-pen hasonlón törik buksi fejecskéiket az urak.
Ami ma felháborító, holnapra talán el is felejtjük, mert ki emlékszik a tegnapi kínokra, amikor minden nap újat terem. De nagyon régóta csak abban reménykedhet sok társunk, hogy most már nagyon jó, mert nem lehet rosszabb. Lehet! És azt a biztatást is szörnyu hallani, hogy csak csinálják, sok rossz bolond, legalább hamar "kiborul a bili".
Miért kell nekünk éjjeliedényeket borogatni, s ha dol, kit szennyez a serbli-
Eszem ágában sincs menteni elmúlt idok kártékony politikusait, de nekik legalább annyi mentségük volt, hogy külso erok szorításához igazodva kellett kártékonykodni. Ám a mostaniak hol találnak felmentést- Oket csak a véletlenek szerencsétlen játéka ültette a nyakunkba. És játszanak, konokul, amíg csak turjük.
Andódy Tibor
Íme hát a vezércikk, melyet szándékosan idéztünk most fel dolt betuvel. Ezzel a címmel, ebben a formában, ebben a terjedelemben és ebben a stílusban jelentek meg ugyanis 1985 és 1990 között szinte minden hét szombatján Árpási Zoltán jegyzetei a Békés Megyei Népújságban. Leszámítva talán azt a fél évet, amelyet Moszkvában töltött, hogy a marxista vezetéstudományt tanulmányozza. A kései epigon (vagy dublor?), Andódy csak követi mesterét. Igaz, Árpási jegyzetei soha nem ócsárolták a fennálló (az akkoriban fennálló) hatalmat.

Andódy Tibor ellen egyébként két honatya (Markó István és Zétényi Zsolt) feljelentést tett az ügyészségen. A Nyilvánosság Klub védelmébe vette és jogi képviselettel látta el a szerzot.
1991 júniusára elfogy Szokolay Zoltán türelme is. Elokotortatja a békéscsabai földhivatalban a Munkácsy utca 4-es számú ház tulajdoni lapját, amelyre rápillantva nem kis megrokönyödéssel tapasztalja, hogy az épület (azaz a 2924-es tulajdoni lapon 2943. helyrajzi szám alatt nyilvántartott 1847 négyzetméteres irodaház) ma is a Magyar Állam tulajdona, kezelojeként pedig az MSZMP Központi Bizottsága van feltüntetve.

Hamarosan tudomására jut az is, hogy a Népújság Kft, illetve a Békés Megyei Hírlap szerkesztosége ingyenesen használja az épületet, sot mintegy 50 négyzetmétert bérbe ad a Magyar Távirati Iroda megyei kirendeltségének. Az MTI pedig, fegyelmezett közintézmény lévén, engedelmesen fizeti a bérleti díjat a költségvetésbol a Népújság Kft-nek.

Megtudja Szokolay azt is, hogy más megyékben se különb a helyzet és hogy a volt pártingatlanok új gazdája, jogi értelemben legalábbis, a Pénzügyminisztérium Kincstári Vagyonkezelo Szervezete lett. Interpellációt nyújt hát be 1991. június 18-án Kupa Mihály pénzügyminiszterhez "Az MSZMP megyei napilapjai, avagy egyes jogcím nélküli irodahasználók" címmel.

Nosza lesz is erre nagy ribillió!
Kupa Mihály 30 nap türelmi idot kér a válaszra, bejelentvén, hogy az ügyben vizsgálatot indít. A Békés Megyei Hírlap 50 ezer példányban kinyomtatja, hogy "Sz. Z. szemét", szóba hozzák egyik légiútját, bevallván "sokan örültünk annak, hogy repült".

A legfontosabb azonban, hogy bíznak Kupa Mihály megfontolt reagálásában, hiszen ot titokban aligha tarthatják másnak, mint átmenetileg megtévedt elvtársuknak. Csalódniuk kell. Átmenetileg legalábbis.
Már nyaralnak a honatyák, mire - a nyilvánosságot gondosan kerülve - megérkezik Kupa Mihály válasza. A pénzügyminiszter igazat ad az interpellálónak és elrendeli, hogy a Kincstári Vagyonkezelo Szervezet valamennyi megyei napilapnál visszamenoleges hatállyal rendezze a bérleti jogviszony pénzügyi vonatkozásait, magyarán: hajtsa be a bérleti díjat.

A vizsgálat megállapítja, hogy a Népújság Kft az általa használt ingatlanért eddig semmiféle pénzbeli ellenszolgáltatást nem teljesített, sot, noha tudta, hogy kié a ház, meg sem próbálta rendezni a helyzetet. A visszamenolegesen megállapított bérleti díj ugyan sokkal alacsonyabb, mint amennyiért másoknak (például közönséges földi halandóknak) Békéscsaba belvárosában irodahelyiséget lehetne bérelniük, de legalább végre történik valami, s az ember szinte hajlamossá válik elhinni, hogy ez már nem az a bizonyos MSZR (Magyar Szocialista Rendszerváltás), hanem elkezdodött az igazi, az egyetlen, amiben hittünk. (A szerzonek, amikor 1997-ben újraolvassa a kéziratnak ezt a félmondatát, férfiatlanul kicsordul a könnye.)

A Kupa Mihály-féle vizsgálat feltárja azt is, hogy tizenöt megyeszékhelyen a napilapok állami tulajdonú ingatlanon folytatják tevékenységüket. Többségük azonban - Árpásiékkal ellentétben - eddig is fizetett valamicskét az épületekért.

Nyár végén az Országgyulés Hivatala - már ne is említsük, hogy "talán nem véletlenül" - megfeledkezik errol az interpellációról és Szokolay viszontválaszára csak a képviselo többszöri reklamálását követoen kerülhet sor. Az országos sajtó - talán a mundér becsületét védve - agyonhallgatja az ügyet.

Közben Dr.Szabad György házelnök levélben kérte a Magyar Újság-írók Országos Szövetségének állásfoglalását, mert Varga Zoltán és Szokolay Zoltán képviseloket Árpási megbélyegzo módon kizáratta egy interjú-sorozatból, amelyben a megye minden más képviseloje megszólalhatott. Augusztus elsején érkezik meg a MÚOSZ Etikai Bizottságának válasza, amely szerint a Békés Megyei Hírlap valóban megsértette az újságírók etikai kódexét, a szakma írott és íratlan szabályait. Az Etikai Bizottság elnöke felkéri a foszerkesztot a hiba kijavítására és a politikai diszkrimináció megszüntetésére, ám o erre is fütyül (valószínuleg ugyanazt a dallamot fütyüli, amit eddig). Hogy is ne tenné, hisz az etika olyannyira a kisujjában van, hogy a közelmúlt egyik MÚOSZ közgyulése elott o maga is jelöltként szerepelt - ugyanebbe a tekintélyes bizottságba!

Apropó etika! Az erkölcsi kopás fogalma tudvalévoleg csak tárgyakra (például magnetofonokra, hangfalakra, rádiókra és fejhallgatókra) vonatkozhat. Egykori kommunista vezetokkel kapcsolatban ez a kifejezés soha ne jusson eszünkbe!
Történt pedig, hogy Békés Megye Önkormányzata, miután (hadd idézzük, hisz oly szép, vörös patinájú kifejezés) "megkeresés érkezett a megyei vezetéshez", 1990. november 16-án a 202/1990. számú határozattal hangtechnikai berendezéseket adott át 123.800,- forint értékben, de ellenszolgáltatás nélkül a Békés Megyei Lapkiadó Vállalatnak. Errol a tényrol - ki tudja, miért - félévvel késobb, azaz 1991. május 16-án, tehát amikor már a megyei képviselotestület elnöke Simon Imre, az MSZP egykori jelöltje volt, készítettek egy feljegyzést. E mu azt igyekszik bizonyítani, hogy az eszközök átadásával a megyei önkormányzatot sérelem nem érte. Az utolsó mondat így hangzik:
"Annak ellenére, hogy a Népújság idoközben privatizálásra került, az átadott eszközök szerény értéke és az azóta bekövetkezett fizikai és erkölcsi kopása miatt véleményünk szerint nem indokolt a téma újbóli napirendre tuzése."
1991 oszén a történet már a végkifejlet felé tart. Októberben a Markó István és Zétényi Zsolt által tett feljelentés hatására a Békéscsabai Városi Ügyészség még vizsgálatot folytat Andódy Tibor és Árpási Zoltán ellen. Októberben még Szokolay sem adja fel, a Legfobb Ügyészhez fordul, annak vizsgálatát kérve, hogy történt-e jogsértés akár a Körös Sajtó Egyesület, akár a Népújság Kft bejegyeztetése, illetve az egykori pártvállalat vagyonának átruházása során. Sajnos azonban beadványát nem indokolja kello alapossággal, egyelore nem is fér hozzá a legfontosabb bizonyítékokhoz. Nem tud például arról sem, hogy az Ullstein GmbH épp most készül 67 millióval megemelni a törzstokét, végképp kiszorítván a tulajdonból az újságírókat.

November 5-i hatállyal az Országgyulés módosítja az elmúlt rendszerhez kötodo egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló, 1990. évi LXXIII. törvényt, amelynek egyébként sem addig, sem azóta nem sikerült teljesen érvényt szerezni.
A 6.§ (4) bekezdéseként - Szokolay javaslatára és a Kormány tiltakozása ellenére - az alábbi szöveg kerül a törvénybe: "A hiánypótláshoz csatolni kell mindazon szerzodések másolatát, amelyek alapján 1990. augusztus 31-e és 1990. szeptember 18-a között a 2.§ a/, b/, c/ és d/ pontjaiban felsorolt vagyontárgyak elidegenítésére vagy megterhelésére került sor."

Debreczeni József a Tisztelt Ház folyosóján kollegiálisan megemlíti, hogy Bayer József, az Axel Springer-Budapest Kft ügyvezeto igazgatója nem éppen rokonszenvvel tekint Szokolay ténykedésére.

1991. december 19-i keltezésu a Legfobb Ügyész válasza, amely szerint törvénysértés nem történt. Megtudhatjuk, hogy a vizsgálatról Dr. Orosz Katalin készített összefoglaló jelentést.
Megtudhatjuk, hogy már 1990. szeptember 13-án (tehát öt nappal, azaz 120 órával az elidegenítési tilalom kezdete elott) létrejött a megállapodás az MSZP és a külföldi fél között.
Az ügyészség ezt az ügyletet érvényesnek tekinti, gondosan elfelejtvén, hogy a megállapodás még nem adásvételi szerzodés!
Dr.Orosz Katalin egyik megjegyzésébol megtudjuk azt is, hogy az MSZP nem a Békés Megyei Lapkiadó Vállalatot adta el, hanem a vállalatot illeto ingóságokat 23 millió Ft értékben és a megyei lap úgynevezett lapgazdai, azaz lapalapítói jogát 40 millió Ft megfizetése ellenében.
Ámulunk és bámulunk, mert a pályázati kiírásban annak idején nem szerepelt a lapalapítói jog megvásárlása. Oscar Bronner igazán bokezu volt, ha Árpásiékat így megjutalmazta. Hiszen ha kedve tartja, egy egyszeru (és ingyenes!) bejelentéssel bármikor alapíthatott volna új lapot Magyarországon, így akár Békés megyében is. Vadonatúj cége, a Népújság Kft meg is tette ezt 1991. áprilisában, a Békés Megyei Népújság megszüntetésével és a Békés Megyei Hírlap megalapításával.

Különben is, éppen Bronnerék ne hallottak volna arról, hogy legnagyobb részvényesük, Springerék adásvétel nélkül, ingyen jutottak hozzá hét megyei laphoz Magyarországon? S ha hallottak, akkor vajon miért (és mibol) fizettek oly készségesen 40 milliót?

Az ügyészségi vizsgálat azt mondja: az adásvétel nem érintette a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat létét. Higgyük el, hogy így van. Ám akkor ugyan mi maradt ebbol a szegény, kiüresedett vállalatból- Az ingóságokat eladták, az épület bérlemény (sot, azt is most már a kft bérli), a dolgozók mind átmentek a kft-be, ahol részben tulajdonosok is. Mi maradt hát?
Maradt a vállalat neve, bankszámlája, az igazgató neve és az igazgató (Árpási Zoltán) fizetése! A felszámolási eljárás közzétételérol szóló végzés csak a Magyar Közlöny 1991. évi 88. számában jelent meg.

Egy másik változatban, amelyrol Serédi János ügyvezeto igazgatónak 1992. március 11-én Gyurkóné Nagy Ágneshez írt (38-4/B/92 iktatószámú) levelébe pillantva értesülünk, "a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat vagyonát (eszközeit és forrásait) 1990. novemberében megvette a Népújság Kft. Adásvétel tárgyát képezték többek között a Lapkiadó Vállalat követelései is, melyek között szerepelt a dolgozók lakásépítési tartozása...".

Megnyugtató, hogy az ügyészség mégis mindent rendben lévonek talál úgy a társaság, mint az egyesület vonatkozásában.
"Talán nem véletlenül" egyre népszerubb a lap is, tevékenyen alakítja tovább a megye közhangulatát. Készségesen népszerusítik az ellenzéki politikusokat, a szó szoros értelmében pártsemlegesek: nem tesznek különbséget SZDSZ-es és MSZP-s képviselo között.

Olykor az olvasó már olyan írásokkal is találkozik a lapban, amelyek alatt Árpási Zoltán aláírása szerepel.
1992. június 18-án a Városi Bíróság buncselekmény hiányában megszünteti az eljárást Andódy Tibor és Árpási Zoltán ellen.
1992. június 3-án újabb cégbejegyzési kérelem érkezik a Népújság Kft cégjegyzékszámára (04 09 001117). A társaság vagyonaként 75 millió forintot jelölnek meg, a muködés kezdetét 1990.október 11-ében határozzák meg, a kérelmet Martin Feldenkirchen ügyvezeto igazgató nyújtja be.
Felügyelo bizottsági tagok: Joachim Wotzka úr Bécsbol, dr. Hans Joachim Leuschner úr Hamburgból és Dr. Sárközy Tamás úr Budapestrol. Jogelod nincs, jelzi a kérelem.
1992. december 31-én lejár az 1990. évi LXXIII. törvény 8. paragrafusában meghatározott elidegenítési és terhelési tilalom.
Az Országgyulés, noha tervezi módosítani, sot ismét tárgysorozatba veszi ezt a törvényt, az év végi hajrában mégsem kerít rá sort.
Januárban a képviselok szabadságra mennek, az utak síkosak, a tél szokatlanul hideg.
UTÓIRAT:
Már az 1994-es választásokra készülodik az ország (így bizonyára Árpási elvtárs is), amikor elokerül még egy régi papír.
1992. január 20-án Máté László, a Magyar Szocialista Párt pénztárnoka elküldte az Állami Számvevoszékhez, azon belül is egyenesen Dr. Kovács Árpád focsoportfonök úrhoz az MSZP vagyonelszámoltatást kiegészíto intézkedéseirol szóló jelentését. E mu végén - aláírással és pecséttel nyomatékosítva - az alábbi mondat fénylik:
"Nyilatkozunk, hogy az 1991.évi LI. törvény - az elmúlt rendszerhez kötodo egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló - 1990.évi LXXIII. törvény módosításában meghatározott vagyontárgyak elidegenítésére, megterhelésére 1990. augusztus 31. és 1990. szeptember 18. közötti idoszakban nem került sor."
Az Állami Számvevoszék részérol Dr. Dotterweich Antal végezte el az általa szükségesnek vélt vizsgálatokat és írt összefoglaló jelentést, melynek slusszpoénjaként szintén leszögezte: elidegenítésre nem került sor. "A szúrópróbaszeru ellenorzés tapasztalatai igazolták, hogy a jelzett idoszakban és körben elidegenítés, illetve megterhelés nem fordult elo."- jelentette ki 1992. áprilisában Dotterweich.

És most térjünk vissza Árpási elvtárs kedves lapjához, vegyük elo a naptárt és emlékezzünk. 1990. augusztus 31-e elott nem adhattak el semmit, mert ennek ténye nem szerepel az MSZP vagyonelszámolásában. A Legfobb Ügyészség szerint 1990. szeptember 13-án született egy ártatlan kis megállapodás. Errol viszont Máté pénztárnok elvtárs nem tud, sot Dotterweich elvtárs sem szúrja ki. Szeptember 18-a után az értékesítést törvény tiltotta, tehát ha keletkezett is efféle ügylet, az bizony érvénytelen.