Olvasom kedvenc lapomban - hát persze, hogy a Magyar Nemzetben -a riportot a magas minisztérium lakásbotrányáról, és nem hiszek a szememnek. A pártbizottság jelenlegi titkára a pártbizottság hatáskörén kívül eső, és kifejezetten magánügynek tekinti, hogy az őt e megbízatásban megelőző párttitkár máris eladta, s mennyiért adta el Lóránt utcai lakását... Hogy világos és félreérthetetlen legyen, mitől homályosult el a látásom, kénytelen vagyok némely mozzanatot a fentin kívül is felidézni az ügy részleteiből, nem sokat, csak éppen annyit, ami szorosan hozzátartozik az előbbiekhez. Nevezetesen azt: a Pénzügyminisztérium párttitkára is megkapta a szolidnak éppen nem nevezhető félmilliós támogatást hivatalától lakásának megvásárlásához, főosztályvezető, osztályvezető, miniszterhelyettes kollégái társaságában - milyen sajátos, hogy nincs a névsorban egyetlen gépírónő se! Ők bizonyára kivétel nélkül kitűnő lakásokban laktak eddig is, s nem szorulnak rá munkaadójuk támogatására
Megkapta a kedvezményeket, amelyek némelyikét jogtalannak minősítette a KNEB - vizsgálat, s élvezvén mindezeket az előnyöket, a nemzet ajándékait, melyeket a nemzet tudta és beleegyezése nélkül élvezett, cseppet sem érzelegvén, s nyilvánvaló üzletpolitikai megfontolásból legott piacra dobta, midőn elkészült, megfizettetve a vevővel mindazokat az előnyöket, amelyekhez ő maga nem forintért jutott hozzá. Erről mondja a mostani párttitkár, hogy magánügy, és még a népi mondás parafrázisával sem vigasztalhatom magam: párttitkár a párttitkárnak... Nevezett kedvezményezett ugyanis azóta már nem tölti be ezt a bizalmi funkciót, mondhatnám utolérte a fátum. Ahogy hallom, mostanság már az APEH - nél tölt be felelős munkakört, ő az első elnökhelyettes. Bizonyára tetszenek tudni, mi is az APEH? Buta szójátékkal: maga a pech... A hivatal, ahol feddhetetlen tisztviselők, mint állami ítéletvégrehajtók, forintjaink után kutakodnak. S szigorúan megtorolnak majd - ahogy ígérik - minden csalást, ügyeskedést.
Ó kérem! Nehogy azt higgye bárki is, hogy a fejlett szociális érzékkel dicsekedhető minisztérium munkahelyi támogatásával lakáshoz jutók közül egyedül a volt párttitkár került azóta más beosztásba. Szó sincs róla. Többen is megjárták azóta a munkahely-változtatás kínos gyötrelmeit. Vannak köztük bankvezérek- a pénzzel tudni kell bánni -, ismét mások vállalatok élén keresik a törlesztési részletre valót, a Malévnál például, ahol nem csak a mi vágyainknak jut szárny. Igazán nem a poén kedvéért írom le: egyike a magas rangú kedvezményezetteknek most a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettese, s jutott egy elnökhelyettes az Állami Ifjúsági és Sport Hivatalnak is ...
De hát miért is volna mindez kifogásolható? Milyen jogon marasztalnánk el azokat, akik nem tettek mást, csak éppen nem hagytak ki egy jó bulit? Hányan vannak testvéri tízmilliónkból, akik másként cselekedtek volna az ő helyükben? Holmi erkölcsi megfontolásokból?
Hol vannak már a mi erkölcseink?
Ami meg a szabálytalanságokat illeti: az egyenes utat majd mindig sorompó zárja el, s más kijáratot-bejáratot jóformán már nem is ismerünk, mint a kiskaput. Sőt! Őrségi parasztházaknál rendszeresítették bölcs eleink azt a parányi csapóajtót, magában az ajtóban, ahol macska járhat ki és be. Anélkül, hogy bárki lenyomná a kilincset. Ez a mi kapunk! Így mutatvány csak igazán kibontakozni!
Olvasom aztán, hogy a Pénzügyminisztériumban, miközben előkészítették a Lóránt utcai építkezést, többször is referáltak a hivatal mindenkori legfőbb vezetőjének, arról, hogyan is állnak az ügyek. Döntését kérték, ilyen vagy olyan részletkérdés megoldásához. Megesett, hogy a döntés nem volt egészen jogszerű. De azt is olvasom, meg hallom a tévében: aki döntött, jóhiszeműen tévedett. Ha tévedett! Megkérdezhetném, mi a biztosíték arra, hogy máskor majd nem fog jóhiszeműen tévedni? De nem kérdezem - minek kérdezni. Kérdés nélkül is tudom: buli.
E nélkül nem jutna például külföldi cigarettára és nemes italokra elítélt és el nem ítélt helyi vezetőknek, búcsúvacsorára a volt vezetőknek- holott illetlenség volna nem megköszönni, s hozzá emlékezetes módon, sokéves erőfeszítéseik pozíciójuk védelmében. És miből házasítaná ki a város tanácselnöke lányait Szegeden, hogyan juttathatná például lakáshoz őket, ha annak idején nem figyel oda a rendezési terv részleteire, hogy ott vásároljon földet, ahol majd a házak nőnek? Egy csapásra milliókhoz jutván tízezrekért. ... Nekem is lányaim vannak, s bár még csak közelítenek az eladókorhoz, már most tudom: tisztességes úton bizony egyiket sem tudom majd lakáshoz juttatni. És ők se segíthetnek magukon. Mindenesetre vásároltam két nyomtatványt - csak tíz forint volt - amelyeken bejelentkezhet igénylőnek a nagyobbik. Ott áll a nyomtatványon: akkor jogosult csak állami bérlakásra, ha családjában az 1 főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a 2200 forintot. Ami éhezni is kevés!