már korábban is gond volt az EUKKval.. Nyomozás helyett ÁSZ-vizsgálat az EUKK-nál 2003. nov. 07. Rendőrségi nyomozás helyett számvevőszéki vizsgálat indul az EU Kommunikációs Közalapítványnál, az uniós kampánylevelek miatt - értesült a HavariaPress. Az EUKK által tavasszal szétküldött levelek miatt hétfőn érkezett feljelentés az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságához, A közérdekű bejelentés szerint indokolatlanul nagy összeget költöttek el a közalapítványnál az uniós csatlakozást népszerűsítő kampánylevélre. A mindössze három lapból álló levelek, melyeket mintegy három és fél millió címre postáztak, 348 millió forintba kerültek a közapaítványnak. A feljelentés szerint így az előállításuk - az összes levélre kivetítve - szavanként egymillió forintba került. Kiemelte a bejelentő, hogy több olyan eset is volt a közelmúltban, amikor - politikai feljelentések nyomán - az SZBEI hosszú időn át folytatott kiterjedt nyomozást. Emiatt kívánatosnak tartja, hogy politikamentesen, de hasonló alapossággal vizsgálják ki az EUKK levelének keletkezési körülményeit is.
|