Csurog, Zsablya, Mozsor: Vajdaság 1944/45
a Magyar Szó újabb kutatásai, dukumentumai a Délvidéki eseményekről 1944/45-ben

Nem volt jogi alap a három falu magyarjainak kollektív megbüntetéséhez

Negyvenhét évet kellett várni, hogy a Délvidék magyarsága meg tudja és meg merje fogalmazni, milyen megtorlásoknak volt kitéve 1944 végén és 1945 elején, közvetlenül azután, hogy Tito hadserege ismét birtokba vette azokat a területeket, amelyeket a trianoni békeszerződéskor elszakítottak Magyarországtól, és ismét a délszláv állam fennhatósága alá kerültek.

Újabb tíz esztendőnek kellett eltelni, hogy magánkézben lévő okmányok között -a levéltári dokumentumok ugyanis hozzáférhetetlenek még 2001-ben is- bizonyítékokat találjunk arra, hogy kollektív büntetésként kobozták el a három Tisza menti község --Csurog, Zsablya és Mozsor-- magyar lakóinak vagyonát, zárták őket gyűjtőtáborba és tiltották meg nekik örök időkre, hogy visszatérjenek lakóhelyükre.

Ugyanezek a dokumentumok bizonyítják azt is, hogy nem helyi felelőtlen személyek túlkapása történt akkor a három faluban, hanem a titói hatalom minden állami és fegyveres szerve közreműködött a helyi lakosság által csapott vérengzésben és jogfosztásban éppen úgy, mint a cselekmények leplezésében. Az alábbiakban az előkerült dokumentumok, valamint az akkori törvények alapján részben megvilágítjuk a jogfosztási és a vagyonelkobzási eljárást.

A teljes bizonyításhoz hiányzik sok fontos dokumentum, például maga a jogfosztást és vagyonelkobzást elrendelő zsablyai járási döntés, és a katonai közigazgatás illetékes szerveié, ám a kezünkbe került bírósági dokumentumok létezőként emlegetik ezeket, nincs okunk kételkedni, hogy csakugyan megvannak valahol, feltehetőleg valamelyik levéltár máig hozzáférhetetlen dobozában.

A PARTIZÁNOK ÉRKEZÉSE

Tito partizánjainak érkezése napját nevezik ma is felszabadulásnak.

Csurogra és Zsablyára ugyanazon a napon, 1944. október 23-án érkeztek meg. Akkor vették uralmuk alá az egész vidéket. Szinte azonnal megkezdődtek a felelőtlen kivégzések. Itt most elsősorban a csurogi és a zsablyai eseményekkel foglalkozunk, mert az előkerült okmányok ezekre vonatkoznak, de a következtetések érvényesek Mozsorra is. Mindenekelőtt kiválogattak néhány személyt a helybeli magyar lakosság közül, és azokat nyilvánosan likvidálták, illetve a kezükbe került magyar foglyokat. Zsablyán még aznap kivégezték Fekete János mesterembert, teteme néhány napon át az utcán maradt, egy villanypóznához vagy fához kötözve, elriasztó példaként. Nyakába szerb nyelven kiírták, hogy így jár mindenki, aki ellenállni merészel.

Visszaemlékező zsablyaiak úgy tudják, hogy a szerencsétlen ember nem volt hajlandó engedelmeskedni a partizánok felszólításának, hogy menjen a községházára. Amikor hóhérai megelégelték a tetem jelenlétét a falu központjában, akkor megengedték Deák Györgynek és egy másik személynek, hogy talicskán eltolja onnan, de nem a temetőbe, hanem a dögtemetőbe. Ott ásatták el.

Ezzel kezdődött a magyarok -- és a németek -- számára Zsablyán a felszabadulás. Hasonlóképpen Csurogon, Mozsorban, de Újvidéken és másutt is.

A tömeges, nagy kivégzési hullám azonban mind a három helységben csak mintegy két hét múlva kezdődött és több hullámban folyt le, noha időközben is mindennapos dolog volt, hogy éjszaka elvittek embereket, akik soha többé nem kerültek elő. Az ilyen eltűnések esetleg a helyi lakosság és az új hatalom helyi vezetőinek a rovására írható.

A későbbiekben időnként kidobolták, hogy kivégzés lesz, mehet nézni, aki akarja. Ezt, és az elüldözést, a jogfosztást, a táborbazárást és a visszatérést azonban nem lehetett a felsőbb hatóságok tudta és jóváhagyása nélkül végrehajtani. Bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy a helybeli lakosság kezdeményezte a helységek magyartalanítását, de az egész akkori zsablyai járásra vonatkozó ilyen döntést azonban már járási szinten kellett meghozni, s mint majd látjuk, ez így is történt.

A csurogi magyarok elűzéséről szóló döntés a katonai közigazgatás nevében történt. Még ha feltételezzük azt is, hogy ezt a katonai hatalom nevében tevékenykedő helybeliek tették, a katonai hatóság akkor is teljes felelősséggel tartozik a döntésért, hiszen soha senkit sem vont felelősségre a történtekért.

Kizárt dolog azonban, hogy helybeliek éltek vissza a rájuk bízott hatalommal, hiszen a kiűzésről szóló döntést mindkét akkori vajdasági napilap, a Slobodna Vojvodina és a Szabad Vajdaság is közölte. Mindkettő a Jugoszláv Kommunista Párt lapja volt, hiszen az Agitprop nevű propagandaosztályának gondozásában jelentek meg, tanúsította a Magyar Szó negyvenedik jubileumán az Agitprop egykori irányítója, Stanka Veselinov.

A vérengzés eltartott három hónapon át, miután minden megmaradt helybeli magyart elhajtottak. Legtöbbjüket a járeki haláltáborba, de sokakat kényszerítettek kényszermunkára Újvidékre, illetve Szerémségbe, főleg a Belgrád--Zágráb közötti vasútvonal helyreállítására. Ezek között egy nagy csoport zsablyai a cortanovci vasúti alagút megtisztításán dolgozott.

Csurogon elsőként nem helyelieket, hanem egy csoport, Makóról véletlenül ott tartózkodó leventét végeztek ki, majd nem sokkal utána azokat a munkásokat -- mintegy 15 személyt --, akikkel a kivégzésüket megelőzően a sintérgödör közelében több nagy méretű gödröt kiásattak.
A gödrökbe dobálták őket magukat is, később pedig a községházán kivégzetteket. A csoport tagjai közül néhányat elengedtek. A gyilkolás Csurogon január 22-éig tartott. Akkor rendelték el a maradék magyar lakosság kiüldözését. Zsablyán január 29-én szűnt meg a gyilkolás, akkor került sor a teljes magyartalanításra.

Mozsor magyarjai maradhattak a legtovább otthonaikban. Kitelepítésük napját egy volt helybeli, Petrik Verona írta le a Legenda a bácskai magyarokról című, szabálytalan versbe szedett, helyenként rigmusos szövegében. A tizedik versszakban ezt jegyezte fel:

"Míglen 1945-ben április hó 28-án (Mind magyart hajlékából kihajtottak,/Sok szenvedő édes anyának szíve nyögött fájdalmában,/Mert kis gyermeke azt mondja: mama álmos vagyok még."

A csurogiak kitelepítésnek nevezett elüldözését, mint említettük, a hatóság közhírré tette. A Szabad Vajdaság -- a Magyar Szó elődje -- január 27-i számában jelent meg az alábbi hír:

"Bánát, Bácska, Baranya katonai parancsnokságának közleménye
Ez év január 23-án a zsablyai járásban lévő Csurug község lakosságának egy részét kitelepítették. Erre az intézkedésre a megszálló és azok csatlósainak háborús bűnösségét kivizsgáló bizottság előterjesztésére került sor, amely hosszadalmas és alapos nyomozás után és a fölmerült tárgyi bizonyítékok alapján megállapította, hogy Csurug község valamennyi felnőtt magyar lakossága közvetlenül vagy közvetve részt vett az 1942. januári véres razzián.
A bizottság a lakosságnak ezt a részét háborús bűnösnek nyilvánította a munkaszervezési szabályzat 19. szakasza alapján.
Ezt az intézkedést azért kellett megtenni, hogy az említett községben biztosítsák a normális életmenetet, és hogy igazságosan megbűnhődjenek azok, akik a megszállás idején részt vettek népünk meghurcolásában, terrorizálásában és gyilkolásában.

Csurug község kiköltöztetett lakosai magyarok, de az intézkedés nem irányul ellenük, mint magyarok ellen -- akik egyenjogú állampolgárai Jugoszláviának --, hanem mint megérdemelt büntetés az általuk elkövetett bűnökért.

A kiköltöztetést a legnagyobb rendben végrehajtották."