Alapvető alkotmányos jogok végveszélyétől tart a Parlament Emberi Jogi Bizottságának elnöke
2005.04.12. 11:29
Tény, hogy hazánkban a rendszerváltás következtében létrejött a jogállamiság, de vajon nem kell-e a mondat végére kérdőjelet tennünk - vetette fel sajtótájékoztatóján a Parlament Emberi Jogi Bizottságának elnöke.
"Néha szükséges az Alkotmányt újraolvasnunk - folytatta Szászfalvi László -, s ha ezt tesszük, bizony látnunk kell: égető napi gondként kell számon tartani az emberi életfenntartás és megújítás szempontjából nélkülözhetetlen, a magyar Alkotmányban is garantált egyes szociális alapjogok teljes ellehetetlenülését." Szászfalvi szerint ma Magyarországon a kormány semmibe veszi alkotmányos kötelezettségét a munkához való alapjog érvényesítésében. A retorikai fogásokon túl a végrehajtó hatalom ugyanis nem tesz érdemi lépéseket a munkahelyteremtésre, nem ösztönzi a gazdasági növekedést, nem segíti a pályakezdő diplomások elhelyezkedését, a turizmus és az idegenforgalom erősödését. Ennek következtében családok tízezrei kerülnek a szociális ellehetetlenülés határára, emberi méltóságukban mélyen megalázva a szociális szakadék peremére. A képviselő úgy látja továbbá, hogy súlyosan sérül az esélyegyenlőség alkotmányos joga is, már a születés pillanatában. Megengedhetetlennek tartja, hogy az alkotmányosság határait durván szétfeszítő különbségek mutatkoznak a művelődéshez, a szabad iskolaválasztáshoz, az egészség megőrzéséhez és a gyógyításhoz fűződő alkotmányos alapjogok vonatkozásában. Az önkormányzatok eladósodásával számos szociális és emberi alapjog került veszélybe a vidék Magyarországán. Szászfalvi kiemelte: a kormány folyamatosan bizonytalanságban tartja az állampolgárokat a vallás- és lelkiismeretei szabadságot tekintve is, amikor negatív kampányt folytat egyházi iskolák és más, vallásfelekezeti alapon szerveződő intézmények ellen. Mivel a képviselő úgy gondolja, hazánkat 2005 tavaszán nemcsak súlyos gazdasági gondok, de a társadalmat alapjaiban veszélyeztető szociális összeroppanás is fenyegeti. Felszólítja a kormányt: teljesítse az Alkotmányban megszabott feladatait - kormányozzon, s eközben biztosítsa Magyarországon az említett pontokban az alkotmányos alapjogok érvényesülését. Javasolja továbbá, hogy a közszférában történő elbocsátásokra költött súlyos tízmilliárdokat fordítsák munkahelyteremtésre, a családi gazdaságok, termelők, kis és közepes vállalkozások támogatására, illetve egy koherens családpolitika megvalósítására.
(MobilPress)