Mercurius
Válasz | 2005. július 24. 23:58 | Sorszám: 62 http://bocs.hu/csi/03/03-2majus.html Törökország: Félhold Európa fölött?
A 20. század elején még a mai Törökország területén élő lakosság 20%-a keresztény volt. Mára ez az arány 0,3%-ra zsugorodott, és folyamatosan csökken, miközben a muzulmánok száma Európa hagyományosan keresztény régióiban is tovább nő. A valamikori Ottomán Birodalom minden eszközzel igyekszik rávenni az Európai Uniót, hogy egyezzen bele az ország mielőbbi csatlakozásának elfogadásába.
A törökországi keresztény kisebbség napjai meg vannak számlálva (összevetésül: míg Svájcban 1970-ben körülbelül 20 000 muzulmán élt, számuk ugrásszerűen megnőtt, és nem sokkal ezelőtt meghaladta a 300 000-et). Kiirtás, elűzés és hátrányos megkülönböztetés - ezek a törökországi keresztény kisebbség vérveszteségének fő okai. A még kitartóak mind öregek, elkeseredettek, és az állami önkénytől szenvednek.
Kifosztott templom
2003. január 7-re virradó éjszaka ismeretlenek kirabolták a diyarbakiri szír-ortodox Istenanya templomot. Több értékes liturgikus tárgy mellett elvittek egy fölbecsülhetetlen értékű 400 éves, kézzel írott evangéliumot, ezüst kereszteket, és egy 12. századból származó ikont is. 2001-ben a "Hürriyet" című török újság árulónak nevezte Juszuf Akbulutot, a templom szír-ortodox papját, mivel az atya megsiratta a törökországi asszír keresztények kiirtását. Azóta a török titkosszolgálat emberei megfigyelik Akbulut prédikációit. A gyülekezet pedig nemrég hasztalan tiltakozott egy, a temetőjük közepén átvezető út megépítése ellen.
Roberto Ferrari (71 éves) kapucinus szerzetes ugyanebben a templomban, szintén 2003. januárjában hosszas fölkészítés után - és a jelölt kifejezett kérésére - megkeresztelt egy török fiút. A gyerek azonban hamarosan visszatért az iszlámra, és bepanaszolta Ferrarit a hatóságoknál, akik elkobozták a 45 éve Törökországban szolgálatot teljesítő olasz pap útlevelét, és bírósági eljárást indítottak ellene.
A keresztények - mint nem-muzulmánok - sokat szenvedtek a szultánok uralma alatt. Hogy egyáltalán "megtűrt" helyzetet nyerhessenek, gettókba kellett zsúfolódniuk és súlyos adókat fizettek. Ezen kívül kizárólag alárendelt munkát végezhettek. A Kemal Atatürk alapította nacionalista "Ifjútörök Mozgalom" fellendülésével - közvetlenül az első világháború előtt és alatt - a keresztények helyzete csak rosszabbodott.
Az ifjútörökök mélységes bizalmatlansággal tekintettek minden nem török származású állampolgárra, lehetett az örmény, görög-ortodox, avagy asszír keresztény, esetleg zsidó vagy kurd. A nacionalista elvakultság megtagadta a "betolakodók" léthez való jogát egy jövőbeni török nemzetállamban. Az ifjútörökök 1915-1918 között aztán a tettek mezejére léptek: a tömegmészárlások és elűzetések következtében több mint 1 millió örmény és félmillió asszír vesztette életét. Ők lettek a 20. század első népirtásának áldozatai. A török köztársaság 1923-as kikiáltásakor az "etnikai tisztogatás" eredményét az új alkotmányban is rögzítették. Az akkor élők ettől kezdve mind az egyetlen, egységes török nemzet testéhez tartoztak. A nemzeti egység doktrínája - a különböző vallási és etnikai csoportok létezése ellenére - azóta is a török önmeghatározás egyik alappillére; annak ellenére, hogy az I. világháborúban vereséget szenvedett Törökország a győztes hatalmak - Anglia, Franciaország, és az USA - nyomására 1923-ban aláírta a keresztények és más kisebbségek jogainak tiszteletben tartását szavatoló Lausanne-i egyezményt. Atatürk és hívei azonban rögtön ezután már meg is határozták, kik számítanak szerintük egyáltalán kisebbségnek: csakis az örmények, a görög-ortodoxok (egy millió görög elűzése után) és a zsidók. Az asszír keresztény, kaldeus, orosz-ortodox, katolikus, protestáns, valamint alevita és kurd túlélőket nem létezőnek tekintették.
Akadályok
Valamennyi keresztény kisebbséget - függetlenül attól, hogy az állam elismerte-e vagy sem kisebbségi létüket - számos korlátozó intézkedés sújtotta. A papok és lelkészek képzését továbbra is tiltották. Ezzel akadályozták a hit továbbadását a következő generációnak. 1971-ben bezárták a Helbeli szigeti Chalki görög-ortodox teológiai szemináriumát is. Aki bibliákat terjeszt, az "a közrend megzavarása miatt" a börtönbüntetést kockáztatja. Templomok újjáépítését és fölújítását csak abban az esetben engedélyezik, ha a közösség be tudja bizonyítani, hogy "az épület történelmi jelentőséggel bír". Évek telhetnek el, mire az állam határozatot hoz. A török állampolgárok vallási hovatartozását bejegyzik útlevelükbe, ami lehetőséget ad a rendőri önkénynek. Hadseregben, rendőrségnél vagy magasabb közigazgatási hivatalokban levő pozíciók keresztények számára elérhetetlenek. Az állam által nem elismert asszír keresztények helyzete még siralmasabb. A kormány már 1934-ben elrendelte az asszír-keresztény családnevek törökre változtatását. A keresztények lakta falvakat török helységnevekkel látják el. Ma már tilos a gyerekeket szír nyelven tanítani. Ők csakis állami iskolába járhatnak, ahol kizárólag iszlám vallásoktatásban részesülnek.
A népirtás tagadása
A török állam mereven elzárkózik alapító atyáinak az első világháború folyamán az örmény és asszír keresztények ellen elkövetett népirtásának elismerésétől. Ebben az igyekezetében számos európai ország is támogatja. A jó kapcsolatok ápolása az erősödő Törökországgal sokkal fontosabb a legyilkoltak tiszteleténél, amelynek Franz Werfel: "A Musza Dag 40 napja" című regénye emléket állít. Az egyik ilyen ország Svájc: a Szövetségi Tanács sajnos többszöri parlamenti kritika ellenére sem hajlandó diplomáciai eszközökkel rábírni Törökországot a népirtás tényének beismerésére. Mint ahogy azért sem sokat tesz, hogy érvényt szerezzen a török kormány etnikai és vallási kisebbségekről szóló határozatának tiszteletben tartására. Törökország is aláírta azt az Európai Emberi Jogi Egyezményt, amely tartalmazza az ide vonatkozó kötelezettségeket.
EU-tag Törökország?
A keresztény Európa az emberi jogok betartásának követelése helyett inkább ahhoz az országhoz dörgölődzik, amely földrajzilag nagyrészt Ázsiában van. Törökország építészeti műemlékei, a székesegyházak, templomok és a nyugati kultúra elmúlt századainak egyéb történelmi maradványai számára aligha jelentenek többet turistacsalogatónál. Ami az utazási irodák fényesre lakkozott brosúráiban a más kultúrák iránti türelemnek látszik, az valójában a múlt korszakainak vérrel átitatott tanúja. Ezek egyike a nagystílű isztambuli Hagia Sophia katedrális - 1935 óta múzeum -, amelyet évszázadokig mecsetként használva próbáltak meg elidegeníteni. 2002. decemberében Törökország csatlakozását már 2005-re prognosztizálták. Az EU-országai késznek mutatkoznak arra, hogy a török államot máris "közülük valónak" tekintsék? Vagy fordítva: az az iszlám ország, amely 450 éven át háborút viselt a keresztény Európa ellen, most majd békés úton érheti el célját?
Válaszok | Előzmény: onogur 2005. július 24. 23:50 | Sorszám: 61
onogur
Válasz | 2005. július 24. 23:50 | Sorszám: 61
Csak hogy mindenki láthassa, hogy lövésed sincs a témáról, íme egy idézet Krajcsir Piroska történésztől:
"Bár a mindenkori török politika azóta is igyekszik elhallgatni, bagatellizálni vagy meghamisítani, ami az örményekkel történt, a tények azt mutatják, hogy 1915 és 1922 között Törökországban a lakosság áttelepítésének ürügyén tudatosan irtották ki az Örmény-fennsíkon őshonos örmények mintegy kétharmadát, akiknek száma a világháború előtt 1 millió 800 ezer és 2 millió 100 ezer között volt. A deportálások közbeni hatalmas veszteség (a kitelepítettek 75-96 százaléka meghalt) arra enged következtetni, hogy az áldozatok száma másfél millió körüli lehetett. A török álláspont e tekintetben is változó: 300 ezer, félmillió vagy 1 millió 200 ezer áldozatról beszél. (Nyilvánvalóan érdekükben áll a népirtás nagyságrendjének kisebbítése.)
A genocídium legértékesebb bizonyítékai a kordokumentumok: az ifjútörök kormány vezetői által küldött siffrírozott titkos utasítások, táviratok. Fennmaradtak azok a dokumentumok is, amelyekkel a Törökországban élő nagykövetek, attasék, misszionáriusok és segélyszervezetek képviselői folyamatosan informálták kormányaikat a Törökországban folyó eseményekről.
A legdöntőbb és közvetlen bizonyíték az ifjútörök kormány pere. Az antant-erők bevonulása után az ifjútörök kormány megbukott, vezetői 1918. november 2-án megszöktek az országból. Az ifjútörök háborús bűnösök pere 1919. április 27-étől június 26-áig zajlott. A per teljes anyaga a Washingtoni Kongreszszusi Könyvtárban található. Az ülések jegyzőkönyvének egy részét török nyelven (arab betűkkel) publikálta a takvimi Vekayi újság.
Lehet, hogy a török politikai körök számára napjainkban nem világos, kik voltak a népirtás felelősei. Az ítélethirdetéskor (1919. 07. 05. és 1920. 01. 08.) azonban ezt minden kétséget kizáróan tudták. Tanúvallomások alapján állapította meg az elnöklő Musztafa Nazim pasa, hogy az örmények elleni akcióknak nem volt lokális, háborús, vagy büntető jellegük, hanem előre eltervezett népirtás eszközei voltak. Ennek a népirtásnak a felelőse a török kormány, és ezen kívül a vádlottak, több mint száz személy. Hozzátehetjük, hogy ugyanúgy felelős a végrehajtó katonaság, a kurd szabadcsapatok, a börtönből szabadon engedett bűnöző elemek és a török polgári lakosság azon része, amely részt vett a bűncselekményekben.
Válaszok | Előzmény: Mercurius 2005. július 24. 23:02 | Sorszám: 55
Mercurius
Válasz | 2005. július 24. 23:43 | Sorszám: 60 http://www.tar.hu/hid/2002_04.htm
Véres keresztényüldözés pakisztánban
Ez volt a legnagyobb vérengzés a keresztyénekkel szemben, amióta Pakisztán 1947-ben kivívta függetlenségét. Az amerikaiak Afganisztán ellen indított háborúja óta (2001-2002) igen súlyos helyzet alakult ki Pakisztánban. Az ott élõ fanatikus muszlimok közül nagyon sokan szimpatizáltak az Al-Kaida terrorszervezettel, és bosszújukat a pakisztáni keresztyéneken töltik ki. Amint az amerikai bombák a tálib célpontokra hullottak, terrortámadás érte a legöregebb templomot Bahawalpur városában. 2001. október 28-án 9 óra elõtt három fekete viseletbe (hosszú, bõ szabású ing, ami egy általános viselete a pakisztáni férfiaknak) öltözött és kalasnyikov automata géppisztollyal felfegyverzett terrorista tartott a Szent Domonkos templom felé. Emmanuel Allah Atta lelkész éppen befejezte a prédikációját, amely az imádság fontosságáról szólt a pakisztáni keresztyének mindennapi életében, különös tekintettel a jelenlegi súlyos helyzetben. A támadók egyike felugrott a szószékre, s arra utasította a lelkészt, hogy dobja le a földre a Bibliáját. "Nem fogom" - válaszolta Emmanuel lelkész. Elfordult a terroristától és Bibliáját a szívéhez szorította. A terrorista így kiáltott: "Allah Ahkbar!", és tüzet nyitott a lelkészre úgy, hogy a hátát lõtte, s a golyó keresztülhatolt a szívén. Amint a teste a földre zuhant, Emmanuel még egy utolsó pillantást vetett a szeretett négy éves Kinza lányára, aki rémülten nézett mandula alakú szemével haldokló apjára. Késõbb Kinza azt mondta, hogy látta, ahogyan apja szeretõ pillantást vet rá, miközben a földre zuhan, s "elalszik". Amikor megkérték, hogy magyarázza meg, hogy hol van az apja, a kicsi Kinza ezt mondta: "Õ a mennyországban van Jézussal." A radikális iszlám terroristák hat percen keresztül tüzeltek a hívõkre, több mint ötszáz lövést zúdítottak rájuk. A hetvenöt hívõ közül, aki részt vett az alkalmon, tizenöt meghalt a támadásban. A terroristák azt a muszlim biztonsági õrt is megölték, aki az ajtóban állt. Egy-két éves kislánynak a testét 40 golyóval lyukasztották át. Egy nõ csodálatos módon túlélte a mészárlást, bár 13 golyó hatolt át a karján és a hasán. A missziónk munkatársai több alkalommal is találkoztak egy héten belül az áldozatok családjával. Imádkoztak velük, segítettek nekik és gondoskodtak róluk. Az egyik munkatárs megmagyarázta nekik, hogy meggyilkolt szeretteiknek a halála az Úr szemében tiszteletre méltó. A 116. zsoltár 15. verse azt mondja: "Drágának tekinti az Úr híveinek a halálát." Emmanuel lelkésznek a felesége Saraphen, fekete selyemsálba öltözve azt mondta munkatársunknak, hogy különös kiváltságnak érzi, hogy a férjét aközben vesztette el, hogy a szószéken szolgált, a fehér lelkészi ruhájába öltözve. "A mi Urunk azt mondta, hogy az Õ nevéért mi szenvedni fogunk. Ez egy megtiszteltetés és kiváltság, hogy a férjem Jézus Krisztus egyik mártírja"… Saraphen elmondta, hogy férjét 1985-ben szentelték fel pappá, miután elvégzett egy lelkészi szemináriumot és egy bibliaiskolát. Jézus Krisztus volt a házasságuk és a családi életük középpontjában. "Szeretetteljes házasságunk volt, s mivel sokszor imádkoztunk együtt, soha sem veszekedtünk" - mondta Saraphen. "A közös életünk fantasztikus volt. A férjem nagyon kedves volt, soha nem bánt velem rosszul a házasságunk alatt. Õ egy jó példája volt Isten szolgáinak. Soha sem fogom elfelejteni a jóságát, s mindig hiányozni fog nekem. Emmanuelt a gyülekezete és hat gyermeke is hiányolni fogja. Az öt lánya közül kettõ nagyon elkeseredett volt, s haragot érzett azokkal a radikális moszlimokkal szemben, akik megölték az apjukat és más ártatlanokat. "Azt mondtam a lányaimnak, hogy nekünk, keresztyéneknek meg kell bocsátanunk" - mondta az anyjuk. "Jézus azt montta nekünk, hogy szeressük még az elllenségeinket is." Nemcsak Emmanuel lányai voltak az egyetlenek, akik haragudtak a moszlim szomszédjaikra. Pár másodperccel a terroristák támadása után több tíz keresztyén férfi felbõszülve állt kényen arra, hogy bosszút álljon a moszlim közösségen. Ehhez fogható támadás még nem volt Bahawalpurban, a moszlimok és a keresztyének békességben éltek a városban egymás mellett éveken át. A keresztyén vezetõk azonnal imádsággal válaszoltak, és lehûtötték a lázongók kedélyét. Más keresztyének is azért imádkoztak, hogy Isten adjon nyugalmat a közösségnek. Végül is nem történt semmiféle megtorlás, erõszak a moszlimokkal szemben… A keresztyének Pakisztán lakosságának csak a három százalékát teszik ki, és a moszlim többség gyakran megtagadja tõlük számos jog élvezetét. A moszlim vezetõség csak ritkán ad megfelelõ megbecsülést vagy elismerést a keresztyén kisebbségnek Pakisztánban. A keresztyéneket Pakisztánban gyakran másodrangú polgárokként kezelik, õk kapják meg a legrosszabb munkákat, mint például utcaseprõ, szemétgyûjtõ és téglaszárító kemencénél való munka. Sokuktól megtagadják a minõségi oktatást. Ez is része annak a keresztnek, amelyet naponként hordanak. Pál apostol írja a korintusiaknak, hogy Krisztus követõi üldöztetést fognak átélni, és ki lesznek közösítve: "…amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tûrünk,amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk, szinte a világ szemetjévé lettünk, és mindenki söpredékévé mind ez ideig." (1Kor 4,12-13) Missziónk tagjai most is ott vannak Pakisztánban és Afganisztánban, hogy segítsenek a hasonló bajba jutott testvéreinken. Kérünk mindenkit, akinek szívügye az ott élõk sorsa, hogy hordozza õket imádságban.
Turul
Válasz | 2005. július 24. 23:36 | Sorszám: 59
Én kitiltanám azt aki nem bír magával.
Fleto, barika ehhez képest.
Mercurius
Válasz | 2005. július 24. 23:29 | Sorszám: 58
Mercurius
Válasz | 2005. július 24. 23:15 | Sorszám: 56 http://www.katolikus.hu/news/20011030.html
Iszlám terrorista támadás Pakisztánban keresztények ellen
Bahawalpur: II. János Pál pápa államtitkára, Angelo Sodano bíboros aláírásával október 28-án táviratot intézett Alessandro D'Errico érsekhez, pakisztáni apostoli nunciushoz a bahawalpuri katolikus templomban végrehajtott vérengzés kapcsán, amely során 18-an meghaltak, sokan pedig megsebesültek. A szentatya táviratában élesen elítéli "az intolerancia eme újabb megnyilvánulást", részvétét fejezi ki a gyászoló családoknak, imáiról és lelki közelségéről biztosítja a tragédiában érintett minden személyt.
A katolikusok ellen elkövetett vérengzésre a Punjab tartományban fekvő, ötmillió lakosú város, Bahawalpur egyetlen katolikus templomában került sor. A motorbiciklin érkező fegyveres támadók tüzet nyitottak a szentmisére összegyűlt 70 hívőre, akik közül 18-at megöltek, többeket pedig megsebesítettek. Pervez Musarraf pakisztáni elnök nyilatkozatában mély sajnálatát fejezte ki a történtek miatt és megállapította, hogy az alkalmazott módszerből és taktikából arra lehet következtetni, hogy terrorista támadás történt. A katolikusokból és protestánsokból álló pakisztáni keresztény közösség, amely az ázsiai országban elenyésző kisebbséget, csak két százalékot tesz ki, már többször jelezte aggodalmát és nagyobb védelmet kért a rendőrségtől. "Az afgán válság kitörése óta el voltunk készülve támadásra" mondotta az ANSA olasz hírügynökségnek adott nyilatkozatában Nassem George nővér, aki a katolikus templomban tartózkodott, amikor a terroristák tüzet nyitottak az egybegyűltekre. A keresztényeket már korábban is többször fenyegette a tálib rezsimet támogató "Jamaat Ulema Islam" szélsőséges csoport, de ennyire súlyos támadásra eddig még nem került sor. Bahawalpurban és térségében eddig inkább az volt a jellemző, hogy az iszlám két nagy irányzatának hívei, a szunniták és a síiták csaptak össze. Az ortodox szunniták és a síiták között a Próféta utódlásáról vallott eltérő vélemények miatt támadt ellentétek ugyanis az idők során mind jobban elmélyültek.
Október 29-én, hétfőn tízezren vettek részt a bahawalpuri áldozatok temetésén. A rendőrség száz iszlám harcos szélsőségest vett őrizetbe. VR/MK
Mercurius
Válasz | 2005. július 24. 23:02 | Sorszám: 55
Örmény népirtás 1915-23-ig
Örménymészárlások, brutális támadások sorozata az Oszmán Birodalom örmény alattvalói ellen. Először Abdülhamid (Abdulhamid) szultán uralkodása idején, 1894-96-ban került sor vérengzésekre, majd az ifjútörökök kormányzása alatt, 1915-16-ban.
Az 1880-as évek végén az Oszmán Birodalom területén mintegy 2,5 millió keresztény örmény élt.Oroszország bátorítására a keleti tartományok örmény lakossága területi autonómiát követelt magának. A mozgalom terjedésével különféle politikai csoportok jöttek létre, majd megalakult két forradalmi párt: 1887-ben a Hencsak ("harang"), három évvel később pedig a Dasnakcutjun ("unio"). Abdülhamid szultán azonban határozottan fellépett mindenféle szeparatista törekvés ellen, ezért - nemzeti érzelmeiket és örménygyűlöletüket felszítva -az örmények ellen uszította a szomszédos kurdokat. A kurd üldözés és a drasztikus adóemelés ellen tiltakozó örmény radikálisok felkelést robbantottak ki. Miután a sasuni örmények megtagadták a büntető jellegű adók befizetését, a török csapatok és a kurdok örmények ezreit mészárolták le, s felgyújtották falvaikat (1894).
Két évvel később az örmény forradalmárok, akik fel akarták hívni az európai hatalmak figyelmét ügyükre, elfoglalták az isztambuli Oszmán Bank épületét. Az akciót a törökök ismét véres kegyetlenséggel torolták meg: a muszlim csőcselék több mint 50 000 örményt gyilkolt meg s a programot nyilvánvalóan a hadsereg hangolta össze.
Az utolsó legsúlyosabb népirtásra az I. világháború idején került sor. A Kaukázus vidékén élő örmények önkéntes zászlóaljakat állítottak fel, hogy támogassák a törökök ellen harcoló orosz hadsereget. 1915 elején e zászlóaljak megszervezték a török vonalak mögött élő örmény toborzást. A török kormány válaszképpen elrendelte, hogy az örményeket deportálják Szíriába és Mezopotámiába. A sivatagi halálmenetekben mintegy 750 000 örmény indult útnak: közülük 600 000-en haltak éhen vagy estek a török katonák és rendőrök áldozatául. További százezrek emigrációba kényszerültek.
Britannica Hungarica
Mercurius
Válasz | 2005. július 24. 22:59 | Sorszám: 54
MNO
XVI. Benedek a terroristák megváltoztatásáért könyörgött
„A fanatizmus helyett a bizalomra és az egyetértésre kell építeni”
2005. július 24. 19:26
MNO
Vasárnapi miséjén ,,a terroristák gyilkos kezeinek'' megállítását kérte az Úrtól XVI. Benedek pápa. A több mint nyolcezer hívő előtt tartott imában a merénylők szívének megváltoztatásáért könyörgött a katolikus egyház feje.
„Gyűlölet és fanatizmus" – ezekkel a szavakkal kezdte szokásos vasárnapi prédikációját XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfő nyári rezidenciáján, a Val d’Aosta tartománybeli Les Combes-ban több mint nyolcezer hívő előtt celebrált misét. A szertartás alatt megdöbbenésének adott hangot az Egyiptomban, illetve korábban Iránban, Törökországban valamint Nagy-Britanniában történtek miatt – adta hírül az FN.
Josef Ratzinger közös imájában azt kérte az Úrtól, hogy a terroristák szívét a béke gondolata felé vezérelje és állítsa meg az erőszakot. „A gyűlölet és a fanatizmus helyett a bizalomra és az egyetértésre kell építeni" – mondta XVI. Benedek. A pápa beszédének középpontjában a különböző kultúrák és vallások közötti párbeszéd állt.
„Imádkozzunk azért, hogy a következő generációk egy felújított európai társadalomban élhessenek, amelyben a hit és az egyetértés vezérli az embereket a béke felé" – szólított fel a pápa vasárnapi Angelus imádságában.
Mercurius
Válasz | 2005. július 24. 21:45 | Sorszám: 51
Mercurius
Válasz | 2005. július 24. 21:34 | Sorszám: 48
Pelle János – Ideológiák bűnbakjai és áldozatai
Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7
Iszlám fundamentalista terrorizmus
Érdemes végül röviden megemlékezni a bosszúnak és kegyetlenségnek a közelmúltban kialakult elméletéről és gyakorlatáról, melyet „fundamentalista iszlám terrorizmusként” ír le a média. Fő képviselőjének az Oszama bin Laden nevéhez köthető Al-Kaida terrorszervezetet tartják, mely 2001. szeptember 11-én három eltérített utasszállító repülőgéppel öngyilkos merényletet követett el a New York-i World Trade Center ikertornyai és a Pentagon ellen, több mint háromezer ártatlan civilt gyilkolva meg. Ugyanez az ideológiai áramlat jelenik meg a csecsen terroristáknál, akik 2004 szeptemberében több mint hatszáz kisgyermeket mészároltak le Beszlánban, a Kaukázus lábánál, egy tanévnyitón. Az ilyen típusú öngyilkos merényletek fegyverével először a palesztin terroristák éltek az izraeli polgári lakosok ellen a kilencvenes évek elején. De ezekre a világ akkor nem figyelt fel, annyira elmérgesedett ugyanis a konfliktus Izrael és a palesztinok között, annak ellenére, hogy éppen ekkoriban ígéretesnek tűnő béketárgyalások is folytak a két nép vezetői között, amerikai és nyugateurópai közvetítéssel.
Az iszlám fundamentalista terrorizmus a mai világrendet fenyegető legnagyobb veszélyek egyike.
Kár lenne tagadni: az iszlám fundamentalista terrorizmus a mai világrendet fenyegető legnagyobb veszélyek egyike, mert nem lehet kizárni annak a lehetőségét sem, hogy előbb-utóbb tömegpusztító fegyverek jutnak az öngyilkos terroristák kezébe, akik megkísérlik majd, hogy a lehető legkegyetlenebb bosszút álljanak „elnyomóikon”. Ha végigtekintünk a huszadik századi tömeggyilkos rendszereken, illetve ideológiájukon, feltűnő, hogy a terror „törvényesítésében” milyen nagy volt a szerepük a világháborúknak, illetve a hadműveletek által előidézett „kivételes” állapotoknak. Az örményeket a törökök mint előrenyomuló orosz ellenségük szövetségeseit gyilkolták. Hitler a zsidókat egyrészt fajilag alacsonyabb rendűnek, másrészt pedig a hősiesen küzdő Németország belső ellenségének nyilvánította, és pusztulásra ítélte. Sztálin tömeges terrorjában is nagy szerepet játszott a törekvés ingatag rendszerének sorozatos „aládúcolásán” túl a közeledő háborúra való készülődés, illetve az a tény, hogy a Szovjetuniót a világ többi része elszigetelte felforgatónak tekintett „világforradalmi” törekvései miatt.
Ezzel szemben, s ez különösen aggasztó, az iszlám fundamentalizmus a hidegháború korszakának lezárulása után, egy olyan békés világban hódított teret, melyben a két világhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok szembenállása megszűnt, és az utóbbi vált hosszabb időre az egyetlen világhatalommá. Az „iszlám terror” mögött nincs állami struktúra, a merényleteiért egyetlen ország vagy legális politikai mozgalom sem viseli a felelősséget. Törvényen kívüli csoportosulások és szervezetek „vállalják magukra” a merényleteket, s ez is új jelenség az előzményekhez képest, hiszen ahhoz szoktunk, hogy a tömeggyilkosságokat a lehető legnagyobb titokban, szigorúan konspirálva követik el, s csak utólag derülnek ki.
De talán a legnyugtalanítóbb, hogy az iszlám terroristák saját vallásuknak egy olyan értelmezését alakították ki, mely kívánatossá teszi, valósággal idealizálja az öngyilkosságot, amennyiben minél több „ellenség” elpusztításához vezet. Erre a pontra a másik két, az iszlám előtt keletkezett egyistenhit, a kereszténység és a judaizmus, bár harcosait hitük védelmében egykor önfeláldozásra buzdította, soha nem jutott el. A bosszú és kegyetlenség azért fajult fanatizmussá az iszlám fundamentalizmus egyes áramlataiban, mert híveik a saját életüket sem becsülik sokra, illetve a túlvilágon biztosan remélt örömöket fontosabbnak tartják annál, mint amit itt, a földi életben elérhetnek.
Ilyen értelemben az iszlám vallás válsága szorosan összefügg az iszlám világ, mindenekelőtt az arab országok általános politikai, gazdasági és szellemi válságával, melyekből egyes elkeseredett csoportok a terrorizmusban, mások és önmaguk elpusztításában vélik megtalálni a kiutat, mely végső soron elhozza majd „Allah országát”. A fejlett világ hiába kezdeményez racionális dialógust az iszlám fundamentalizmus híveivel: úgy látszik, a sértett büszkeség, a neurózissá fajuló frusztráció, különösen az „istenkáromló entitásnak” tartott Izrael esetében egyelőre erősebb a józanul felfogott érdekeknél. A második iraki háborúra elsősorban azért került sor, mert Szaddám Husszein tömeggyilkos rendszere, bár az első után megsemmisítette tömegpusztító fegyvereit, nem volt hajlandó ezt elismerni, képtelen volt „megalázkodni” az Egyesült Államok előtt, mely az ENSZ határozatait kérte rajta számon. Ez az irracionálisan makacs, önpusztító, és a saját népe érdekeit semmibe vevő felfogás annak ellenére egy tőről fakad az iszlám fundamentalizmussal, hogy Husszein rendszere más arab országokhoz képest laikusnak volt nevezhető. Úgy tűnik, az arab világ politikai és társadalmi reformjának, a gazdasági fejlődés megindulásának elengedhetetlen feltétele az iszlám egyfajta reformációja, mely a felhalmozott kulturális értékek megőrzése mellett lehetővé teszi az állam és a vallás szétválasztását, ami hosszabb távon kiküszöböli majd, hogy áramlatai a bosszút és kegyetlenséget dicsőítő terrorizmust táplálják.
Mercurius
Válasz | 2005. július 24. 18:22 | Sorszám: 1
2005.07.21. 09:53
A brit belügyminisztérium listát készít a terrorizmust szítókról
Az egész világra kiterjedő adatbázist állít össze a brit kormány azokról, akik terrorizmusra felbujtó prédikációkat tartanak, ilyen tartalmú cikkeket vagy internetes tartalmakat tesznek közzé - mondta szerdán a brit belügyminiszter. Charles Clarke, aki a londoni alsóházban számolt be a két hete elkövetett londoni merényletsorozat kivizsgálásának menetéről, közölte: a kormány meg akarja erősíteni azt a már létező és gyakorolt jogát, hogy az "elfogadhatatlan magatartást tanúsítókat" távol tartsa az országtól. Ennek érdekében listát fog készíteni azokról a tevékenységekről, amelyek alapján a belügy- és a külügyminisztérium globális adatbázis fog létrehozni az ilyen tevékenységet folytatókról.
Clarke ezek között egyelőre a terrorizmusra felbujtó, vagy terrorcselekményeket provokáló prédikációkat, ilyen újságcikkek közlését, illetve ilyen tartalmú honlapok fenntartását említette. Az adatbázisba bekerülők nagy-britanniai beutazását automatikusan engedélyezési eljárás fogja megelőzni, jóllehet ez nem jelenti az érintettek automatikus kitiltását az országból - mondta.
Clarke megerősítette, hogy a kormány három új jogszabályt alkot, amelyek célja a terrorizmus elleni fellépés kiszélesítése. Az első már a terrorcselekmény végrehajtásának előkészületeit is bűncselekménnyé fogja nyilvánítani, oly módon, hogy az előkészületek "korai szakaszában tetten ért gyanúsítottak se kerülhessék el a felelősségre vonást". A második jogszabálytervezet a közvetett felbujtást is kriminalizálja. A terrorcselekményre közvetlen módon történő felbujtás már most is bűncselekmény, de az új tervezet alapján hasonlóan büntetendő lesz az is, ha valaki terroristákat, terrorcselekményeket dicsőít, annak tudatában, hogy hallgatóságát ezzel újabb terrorcselekményekre bátoríthatja - mondta a brit belügyminiszter.
Clarke ezt ugyan nem mondta ki, de ez a tervezet egyértelműen a brit muszlim közösségekben tevékenykedő radikális imámok megfékezésére irányul, sokan közülük ugyanis prédikációikban rendszeresen példaként állítják a hívek elé az iszlám terroristák tevékenységét. Egyikük, Abu Hamza ellen már folyik is a bírósági eljárás. Hamza, akit saját közössége távolított el a londoni Finsbury Park mecsetjének éléről, a Scotland Yard gyanúja szerint zsidók és egyéb "hitetlenek" megölésére buzdította híveit.
Egyik jellemző prédikációjában, az amerikai Columbia űrrepülőgép két évvel ezelőtti katasztrófája után Hamza kijelentette: az űrhajó személyzetét Allah sújtotta halálbüntetéssel, mert a fedélzeten "amerikaiak, valamint egy hindu és egy zsidó volt", és "pont ez az a hármas", amelyik a legnagyobb veszélyt jelenti az igaz hitre.
Egy másik radikális londoni hitszónok, Omar Bakri Mohammed a szerdai The Sun szerint egy hangfelvételen, amely eljutott a legnagyobb brit tömeglaphoz, "életük feláldozására" szólította fel követőit, és arra, hogy Nagy-Britanniát változtassák iszlám állammá. Bakri a lap szerint a július 7-ei merényletsorozatért a brit népet tette felelőssé, amiért az "nem akadályozta meg kormányát az iraki és afganisztáni atrocitások elkövetésében".
A brit belügyminiszter által szerdán ismertetett harmadik jogszabálytervezet minden esetben bűncselekménnyé nyilvánítja azt is, ha valaki terroristakiképzésen vesz részt, vagy ilyenben másokat részesít.
Charles Clarke bejelentette, hogy a július 7-ei merényletsorozatban bizonyítottan meghaltak száma hivatalosan továbbra is 56, de szavai szerint ez emelkedhet, mert a robbantások helyszínein változatlanul folyik a bűnügyi vizsgálat.
MTI
Mercurius
Válasz | 2005. július 24. 18:19 | Sorszám: 0
alós a kiberterrorizmus veszélye?
2005. március 31. 02:34, Csütörtök - Berta Sándor
A titkosszolgálatok egyre inkább tartanak attól, hogy az al-Kaida vagy más iszlám terrorszervezetek esetleg támadásokat intézhetnek a nyugati számítógépes hálózatok ellen.
David Omand
A brit terrorellenes erők vezetője, David Omand az MI5 brit titkosszolgálat egy szakmai információs rendezvényén Londonban kijelentette, hogy "konkrétan tartanak attól, miszerint az Al-Kaida valamikor a jövőben megtámadja a világhálót". A vezető nem csak vaktában riogatott, bizonyítékul elmondta, hogy a nemrég letartóztatott iszlám terroristák olyan technikai képességek birtokában vannak, amelyek lehetővé teszik a számukra az internet megtámadását. Omand szerint valami készül a háttérben és a terroristák gőzerővel azon dolgoznak, hogy minél jobban tökéletesítsék technikai képességeiket.
Német titkosszolgálati körök megerősítették a britek információit. Mint azt a Német Szövetségi Hírszolgálat (BND) egyik munkatársa a ddp hírügyökségnek elmondta, egy kibertámadás világszerte beláthatatlan következményekkel járna az elektronikus infrastruktúrára nézve. A nyilatkozó szakember szerint a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után egyre több jel mutat arra, hogy az al-Kaida és más terrorszervezetek tagjai teljesen új támadási módszereket dolgoznak ki.
Állítása szerint a nemzetközi hálózatokból érkező globális támadásokkal a terroristák képesek lennének az energiaellátást, a telekommunikációt, a közlekedési rendszereket, ezen belül is főleg a vasúti és a légiközlekedést megbénítani. Ezek az akciók ugyanígy irányulhatnak a kormányzati hivatalok, a katonai objektumok, a rendőrségi és más (mentő, tűzoltó stb.) szervek intézményei ellen is. A megbízhatóan működő információs-technika tehát mára létfontosságúvá vált.
Nemcsak a tornyok, a biztonság is odaveszett
Otto Schily német belügyminiszter korábban már kijelentette, hogy a nyugati világnak számolnia kell számítógépes támadásokkal is. Nem véletlen, hogy az ikertornyok leomlása után a világ legtöbb országában, így Németországban is az egyik leginkább fejlesztett terület az informatikai biztonság lett. A kutatásokban élen jár a Bonnban található német Szövetségi Információtechnikai Biztonsági Hivatal (BSI). A német miniszter bár összességében elégedett hazája helyzetével, élesen kritizálta azokat a német vállalatokat, amelyek továbbra sem hajlandóak eleget áldozni a biztonságra. Véleménye szerint sok cégnél képzetlenek a munkatársak, a hardver- és szoftverpark is elavult, vagy korszerűsítésre, illetve frissítésre szorul.
A német szakemberek azonban korántsem osztják egyöntetűen Schily optimizmusát. Frankfurt am Mainban található egy internetes csomópont, itt találkoznak számos internetszolgáltató vonalai. Ez tehát nemcsak a német, de az európai hálózatnak is az egyik legneuralgikusabb pontja.
Az Egyesült Államokban különösen nagy hangsúlyt fektetnek az internetes biztonságra. A Washingtonban található belbiztonsági minisztérium a számítógépes vírusokról és más kártevőkről szóló információkat tartalmazó ingyenes tájékoztatóval próbál meg segíteni az amerikai felhasználóknak. Ezenkívül bárki segítséget kap számítógépének hatékony internetes és vírusvédelmének kiépítésében is.
Howard Schmidt amerikai számítógépes biztonsági szakértő szerint sajnos sokan még mindig nem hiszik el, hogy valaha is támadás érheti őket vagy akár az internetet. Pedig a valóság ehelyett az, hogy ha terroristák átvennék az ellenőrzést egy adott számítógépes rendszer fölött, képessé válnának akár a duzzasztógátak zsilipjeinek a megnyitására is. Egy ilyen akció pedig ugyanolyan, ha nem rosszabb következményekkel járna, mint a szeptember 11-ei merényletek.
Mercurius
Válasz | 2005. július 24. 21:34 | Sorszám: 47
Tóth K József: A Törökországi örmény népirtás hazai visszhangja
A mai napig nem sikerült az egyetemes történetírásnak véglegesen tisztázni a térségben végbement örmény etnikai tisztogatás kérdéseit. Ennek a tényét is sokáig nem ismerte el a nemzetközi közvélemény, így például a francia törvényhozás is csak a 2001-ik évben fogadta el annak tényét. Annak érdekében, hogy a hazai sajtó visszhangját megfelelően értékelni tudjuk, részletesebb nemzetközi kitekintést kell tegyünk az eseményekről.
A XIX-XX. század fordulóján, a nacionalizmus hosszú XIX. századi általános tendenciáival összhangban a Török Birodalom európai népei mellett az ázsiai rész nem török lakói közül az örményeknél is jelentkezett az önálló nemzetállam létrehozásának igénye. Ez egyelőre csak földalatti mozgalmakban nyert megfogalmazást, de aggodalmat és ellenérzéseket szült a török vezetőrétegekben. Az államalkotó iszlám-török etnikumtól az örmények keresztény kultúrája ütött el a leginkább a területen élő népcsoportok (cserkeszek, kurdok, arabok) közül. Az örmények egy része ráadásul jobban élt az őket körülvevő muzulmán népeknél, amely állandó okot adott a konfliktus élezésére, hiszen mindig kapható volt a csőcselék az örmények kirablására és a velük való erőszakoskodásra.
A 19. század utolsó negyedszázadában állandósultak a kurdok örményekkel szembeni erőszakos cselekedetei, melyeket a török állam hallgatólagosan támogatott. A kifejtett ellenállás nyomán véres etnikai konfliktus robbant ki, amely 1892-ben az örmények egy részének törökellenes felkeléséhez vezetett. [1] Az ezt követő 4 év során Törökországban rendszeressé váltak az örményellenes pogromok, és a nemzetközi diplomáciai nyomás ellenére egyes becslések szerint mintegy 274 000 örmény vesztette életét, és majdnem ugyanennyi menekült el lakóhelyéről [2] .
A magyarországi örmények értelmiségi rétegei aggodalmasan figyelték az eseményeket, és az Arménia hasábjain tudósítottak az atrocitásokról. Felvetődött az esetlegesen létrejövő önálló örmény állam kérdése is. A magyar politikai közvélemény e korban hagyományosan török szimpatizáns, míg a pánszláv veszély réme szintén toposz volt. Ezért a magyar hivatalosság azt a megoldási javaslatot sugalmazta, hogy az örmények maradjanak a Török Birodalom keretein belül, ahol ha létrehoznak egy örmény autonóm területet, amely védelmül szolgálhatna az orosz terjeszkedés ellen. [3]
A török birodalom modernizálását célul tűző ifjútörök mozgalom kiegyezést keresett az örményekkel, akik támogatásuk fejében teret kaptak a politikai életben. A hatalmat megszerző és tovább erősíteni akaró ifjútörökök vezetői, Enver és Talahat (magyar ejtés szerinti írásmódban sokszor Talat nevet olvashatjuk) a birodalom homogenizálását tűzte ki célul, eszközeikben nem voltak válogatósak, csak a kedvező külpolitikai helyzetet várták. Ez az első világháború kirobbanásakor érkezett el. Annak vizsgálata, hogy a központi hatalmak politikusai valójában mit tudtak a törökországi örmény mészárlásokról szétfeszítené a jelen dolgozat kereteit. Ha tisztában is voltak a történtekkel, nem engedhették meg maguknak, hogy elidegenítsék szövetségesüket, vagy gyengítsék Törökországot, így nem állt politikai érdekükben az ellene való fellépés. Az antant hatalmak hiába adtak viszonylagos sajtónyilvánosságot a történteknek, ők helyzetükből fakadóan nem tudtak diplomáciai nyomást kifejteni a velük hadban lévő államnál. Ugyanakkor érdekükben állt az örményeket a hatalom ellen lázítani, amit a török kormány ürügyül használt fel az örményellenes intézkedések megmagyarázásakor. A központi hatalmak sajtója át is vette ezeket az érveket, amikor tudósított egyes eseményekről.
A magyarországi közvélemény mindeközben csak a török propaganda anyagaiból értesülhetett a történtekről. A híradásokat természetszerűleg uralták a monarchia közvetlen frontjairól szóló jelentések, azonban az „Est” napilap 1915 április és augusztus között megjelent számainak átvizsgálásakor két cikket is találtam, amely az örmény kérdésről szól. „Meghiúsult összeesküvés – tizenkilenc örmény felakasztása” címmel jelent meg az „Est” június 17-i számában egy kéthasábos cikk, amely az örményeket diverzióval és terrorizmussal vádolja, amelyet a független Örményország megteremtésének érdekében, de valójában London és Párizs bujtogatására terveztek elkövetni. „Ezek a szegény álmodozók nem vették észre, hogy a két nyugati hatalom kezében ők csak eszközök az ozmán birodalom gyöngítésére és hogy Anglia meg Franciaország éppúgy nem gondolták komolyan egy Örményország megteremtésére, mint ahogy Oroszország sem hajlandó visszaadni a szabadságot az általa birtokolt örmény területeknek.” [4] Ezek után a „b.a.” monogrammal megjelölt cikkíró a következő –némileg megdöbbentő- következtetést vonta le: „Tizenkilenc akasztófa szomorú látványosság. De akik rajta lógnak megérdemlik sorsukat!” [5] E mondatokban tetten érhető az a gondolkodásmód, amely a szintén soknemzetiségű „magyar birodalom” lázadó nemzetiségei irányában megnyilvánuló antipátia miatt érzelmileg azonosul a török vezető körökkel. Azt, hogy a cikkíró mellett az olvasók hogyan gondolkodtak, nem tudjuk meg; külön vizsgálatot kellene tennünk a korabeli közvélemény attitűdjeiről. Ekkor még éltek az 1848/49-es honvédő háborúban harcoló veteránok közül néhányan, nem lett volna lehetetlen párhuzamot találni Haynau és Talahat pasa között. Mindenesetre a dualizmus majd negyedik évtizede után, az első világháború második évében nem volt „ildomos” ilyen kérdéseket feszegetni.
Az „Est” július 4-i számában „Örménylázadás Kisázsiában – Az első Mohamedán üldözések Kisázsiában” címmel jelent meg „b.a.” szerző újabb cikke, melyben arról tudósít, hogy 30 000 mohamedánt öltek meg az örmények, kihasználva a török fegyveres erők távollétét. A toposz vádak mellett kegyetlenkedéssel és az oroszokkal való együttműködéssel vádolja a cikkíró az örményeket. [6]
A következő évben kiadásra került „Az igazság az örmények forradalmi mozgalmairól” címmel egy rövid munka, amely a török kormány eljárását hivatott igazolni, és cáfolni (az elsősorban a nyugati) sajtóban megjelenő vádakat. A kiadvány ars poeticajaként ezt olvashatjuk: „"Az Ottomán Császári Kormány" Aspirations et mouvements révulutionnaires arméniens" (Örmény forradalmi mozgalmak és törekvések) cím alatt fényképes albumot tett közzé, melyet megküldött a diplomáciai képviseleteinek, a szövetséges és semleges államok kormányainak stb. Ez az album a török kormány eljárását önmagában is igazolja, adatainak helyességét pedig letagadhatatlanná teszi; e dokumentum előtt ellenségeinek is meg kell hajolni. Lapjain a régóta szervezett örmény forradalom képei tárulnak fel és a tárgyilagos szemlélőnek, a történetírónak a fényképekhez fűzött megjegyzések értékes adatokat tartalmaznak.” [7] Órbók Attila e kiadvány alapján állította össze a Magyarországon megjelent füzetkét, amelyben párhuzamot állít az Osztrák-Magyar monarchia és Törökország nemzetiségi politikája között, majd felsorolja a török sajtóból átvett, állítólagos atrocitásokat. Végül a következő konklúzióra jut: „Természetes tehát, hogy az ellenséges sajtó állításai, ellenséges államférfiak kijelentései, közleményei, hogy a törökök a mai helyzet kiaknázásával az örmény elem kiirtására külön politikával élnek, fanatizmusuk hatása alatt szervezett mozgalmakkal akarják kipusztítani a birodalomban élő keresztényeket, - minden alapot nélkülöző koholmányok.” [8] . A mű valóban koherensen erre épül fel, csak éppen a történelmi tények cáfolnak rá….
A török kormány a mai napig nem ismeri el az örmény genocídium tényét, holott annak szemtanúi számtalan visszaemlékezésben erősítik meg azt. A világháborút követően 1922-ig elhúzódó harcok folytak az örmények és a törökök között (amikor is az előbbiek kényszerűségből csatlakoztak a Szovjetunióhoz). Pontos számot lehetetlen megállapítani, de mintegy másfél millió örmény esett áldozatul 1914 és 1922 között e konfliktusnak, míg több százezer ember elmenekült [9] . Néhány tucat család Magyarországra is került, míg a térségben Bulgáriában és Romániában jelentek meg nagyobb menekült csoportok.
[1] Korbuly Domokos : Az örmény kérdés a magyar közvéleményben. Bp, 1942 a Szerző Kiadása 62.o.
[2] Korbuly Domokos : Az örmény kérdés a magyar közvéleményben. Bp, 1942 a Szerző Kiadása 69.o.
[3] Nagy Pál: Az "örmény kérdés" és a magyarországi örmények a XIX. sz. végén és a XX. sz.elején. Szakdolgozat, JATE BTK 49. o.
[4] Az Est. Politikai napilap. 1915. március 22. 6.o.
[5] Az Est. Uott.
[6] Az Est. Politikai napilap. 1915. július 4. 7.o.
[7] Orbók Attila, dr.: Az igazság az örmények forradalmi mozgalmairól. Budapest, 1916. 44.o.
[8] Orbók Attila, dr.: Az igazság az örmények forradalmi mozgalmairól. Budapest, 1916. 39.o.
[9] Korbuly Domokos : Az örmény kérdés a magyar közvéleményben. Bp, 1942 a Szerző Kiadása 90.o.
Mercurius
Válasz | 2005. július 24. 21:44 | Sorszám: 50 http://bocs.hu/csi/99apr/csi99041.htm
Rebekka Ayuen Denget 1998 májusban deportálták a kormány koncentrációs táborába. Szenvedése figyelmeztetés mindannyiunknak: fokozzuk erõfeszítéseinket az üldözött szudániakért.
Rebekka Ayuen Deng - koncentrációs táborba hurcolták
R
A szudáni népirtás ma több halálos áldozatot követel, mint bármely más polgárháború a világban. Az USA Menekültügyi Bizottságának 1998. december 10-i jelentése szerint a Khartúmmal szövetséges milícia – amely módszeresen elpusztítja a termést – terrortámadásainak áldozatai szinte kizárólag civilek.
�Ha ezek a támadások valóságosak volnának, bírósághoz lehetne fordulni. Ez a lehetõség Szudánban fennáll – állította Ibrahim Mirghani Ibrahim, Szudán genfi ENSZ nagykövete. És a képzett diplomata nyájas mosolyával folytatta: – Szudánban 1926-ban hivatalosan betiltották a rabszolgaságot. Ilyesmi azóta nem létezik. A mostani események a külföldiek félreértései." (Südwest 3, 1, 12, 98)
Megalázott asszonyok
A dinka Rebekka Ayuen Deng, akivel 1998. október 27-én találkoztunk Szudánban, boldog, hogy kiszabadult a hadsereg karmaiból és a CSI segítségével megmenthette az életét. A katonák májusban megtámadták szülõfaluját, a férfiakat hidegvérrel legyilkolták, majd fölgyújtották a magas elefántfüvet, ahol a gyerekek elrejtõztek. A legtöbben élve elégtek. Abdelrahman Kidder, Ed Daien körzet arab felügyelõje elrendelte a majdnem teljesen meztelen nõk videofelvevõvel történõ megalázó regisztrálását, aztán az emberi zsákmányt kisebb csoportokba osztva több mint 100 km hosszú útnak indították észak felé.
Kidobott gyerek
�A kiir folyó menti Diabeban két napig egy istállóban tartottak fogva minket – meséli Rebekka Hansjürg Stückelberger lelkésznek, a CSI nemzetközi elnökének és a jelenlévõ újságíróknak. – Aztán teherautókra kellett szállnunk. Borzalmas volt. Úgy összezsúfoltak, hogy alig fértünk el. Egy anya szólt az õrnek, mert félt, hogy halálra tapossák a gyerekét, mire a katona büntetésbõl egyszerûen kidobta a kicsit a robogó autóból, õt meg összeverte."
KZ láger
Ed Daienben új tulajdonosaik kiválogatták és elvitték a legerõsebb asszonyokat. A gyengébbeket – köztük Rebekkát – a �Khor Omer" koncentrációs táborba szállították, ahol a gyerekeket elvették anyjuktól és a korán iskolában helyezték el. Rebekkának az iskola konyháján kellett fõznie, a többiek kunyhókat és – a tövisbozóton túl – börtönkerítést építettek maguknak. Néhányukat menekülés közben agyonlõtték. �Ha nem szabadítanak ki – mondja Rebekka –, hamarosan esküt kellett volna tennem a gyülekezet elõtt, hogy muzulmánnak tekintem magam. Azt is hallotttuk, hogy muzulmánokhoz akarnak minket férjhez adni."
Kényszeriszlámizálás
A keresztények és animisták kényszer-iszlámizálását – amelytõl Rebekka a CSI segítségével megszabadult – személyesen Hassan El Turabi, az iszlám rezsim fõideológusa irányítja. Megbízható források szerint a befolyása alá kerülõ szervezetek radikális iszlám fordulatot vesznek. Közülük legjelentõsebb a Dawa Islamiyya (Iszlám Hívás), de említésre méltó többek között a Jihad (Szent Háború), a Birr (Jótett) és a Muwafik (Teljes Beleegyezés). Khartúm mindegyiküket anyagilag támogatja, de gyakran kapnak segélyeket valószínûleg gyanútlan nyugati szervezetektõl is.
Meggyilkolt hitehagyottak
A képzett Garang Ayaga Deng tanár Észak-Bahr-El-Ghazalban és meg van gyõzõdve róla, hogy Khartúm Szudán arabizálását és iszlámizálását valóban komolyan gondolja: �Az iszlámisták kényszerítenek a mecsetek, a korán iskolák és az iszlám istentiszteletek mindennapos látogatására. Az embereket felesketik arra, hogy az emberiség megmentésének egyetlen útja az iszlám. És ha valaki egyszer muzulmán lett, onnan már nincs visszaút. Különben – mint hitehagyottat (Murted) – kegyetlenül megölik." Rebekka Ayuen Deng visszatérhetett férjéhez. De védtelen nõk és gyerekek ezrei szenvednek rabszolgaként a koncentrációs táborok és korán iskolák kínzóinak markában. Legtöbbjük keresztény, akik a fenyegetések és kényszer ellenére sem hagyják magukat muzulmánná tenni. Imáinkba és szolidaritásunkba vetett reményük nem lehet hiábavaló. A CSI ez évben minden erejét arra összpontosítja, hogy sorsukat ismertté tegye és visszaadja elrabolt szabadságukat.
onogur
Válasz | 2005. július 24. 21:39 | Sorszám: 49
VAN-E TERRORIZMUS AZ ISZLÁMBAN?
NINCS! Egyszóval és röviden válaszolok e kérdésre.
De gondolom, hogy az olvasó magyarázatot vár, s nem elégszik meg ezzel a rövid válasszal.
Valamint úgy gondolja, hogy "minden szentnek maga felé húz a keze", s csak a "mundér becsületét" szeretnénk védeni.
Nos történelmi példákat és vallási magyarázatokkal szeretném a fenti kategorikus állításomat alátámasztani, gondolom, hogy sikerülni fog.
Az Iszlám történelmében folyamatos volt a muszlimok és más vallásúak békés és konstruktív együttélése. Gondoljunk csak bele az Andalúz Kalifátusban történtekre, amikor az ókori római és görög kultúrát a muszlim és nem muszlim tudósok az akkori iszlám állam hathatós segítségével átmentették és továbbfejlesztették a mai ember számára, alapot képezve a későbbi humanizmusnak.
Csak pár ismert nevet sorolnék fel, a teljesség igénye nélkül: Ibn Szina, Ibn Rusd, Majmonidész�
Csodálattal adózott az akkori barbár középkori Európa a muszlim világ tudásának, amelyet muszlimok és nem muszlimok közösen alkottak meg.
De mindez jellemző volt mind az Omajjád, mind később az Abbásszida kalifák udvarára is, míg a mongol áradat el nem sodorta őket.
Az Oszmán Birodalom fénykorában a muszlim vallású törökök és a nem muszlimok közösen alkottak, sőt a nem muszlim tudósok, mesteremberek nagy kiváltságokat élveztek akkoriban.
Politikailag, katonailag szemben állt a két világ, de ezeket a feszültségeket kívülről, a katolikus egyház vindikálta!
A muszlimok Szent Könyve, a Korán és a Prófétai hagyományok egyértelműen tiltják a következőket:
Bármilyen fa kivágását háború esetén az ellenség földjén, a föld és a haszonjószágok elpusztítását, az ellenséges területek gyermekeinek, asszonyainak, öregjeinek és nem fegyveres férfiak legyilkolását, a papok és szerzetesek megölését!
A muszlimok számára a harc csak abban az esetben engedhető meg, amennyiben őket megtámadják, vagy a nem muszlim államokban a muszlim vallásúakat üldözik. S a harc is csak addig tarthat, amíg az ellenség vagy meg nem adja magát, vagy a kiűzésük meg nem történt, egy béke feltételével együtt.
Tilos megszegni a békét, melyet kötött egy muszlim állam, akár nem muszlimokkal is!
A Könyv Népeivel (az Egyistenhívőkkel) szerződést kell kötni, melyben a szabad vallás- gyakorlásukat, életükhöz és vagyonukhoz való jogot, valamint emberi és személyiségi jogaikat meg kell kapniuk.
A nem muszlimoknak e jogok fejében adót kell fizetniük, katonáskodásra nem kötelezhetőek, s az adó fejében a legteljesebb védelmet kell a fentiekben leírtak szerint számukra biztosítani!
Nos, ha a fentieket figyelmesen elolvassuk, ez elég ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy minden terrorcselekmény, melyet az Iszlám nevében követnek el, szemenszedett hazugság, az Iszlám vallás egyértelmű lejáratása és megcsúfolása!
Napjainkban is élnek muszlim országokban békésen más vallásúak, minden üldöztetés nélkül (pl. Malaysia, Egyiptom, Libanon, Marokkó, Indonézia, Irán, Törökország, Tunézia, stb.) http://www.magyariszlam.hu/terrorizmus.htm
Mercurius
Válasz | 2005. július 24. 21:34 | Sorszám: 48
Pelle János – Ideológiák bűnbakjai és áldozatai
Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7
Iszlám fundamentalista terrorizmus
Érdemes végül röviden megemlékezni a bosszúnak és kegyetlenségnek a közelmúltban kialakult elméletéről és gyakorlatáról, melyet „fundamentalista iszlám terrorizmusként” ír le a média. Fő képviselőjének az Oszama bin Laden nevéhez köthető Al-Kaida terrorszervezetet tartják, mely 2001. szeptember 11-én három eltérített utasszállító repülőgéppel öngyilkos merényletet követett el a New York-i World Trade Center ikertornyai és a Pentagon ellen, több mint háromezer ártatlan civilt gyilkolva meg. Ugyanez az ideológiai áramlat jelenik meg a csecsen terroristáknál, akik 2004 szeptemberében több mint hatszáz kisgyermeket mészároltak le Beszlánban, a Kaukázus lábánál, egy tanévnyitón. Az ilyen típusú öngyilkos merényletek fegyverével először a palesztin terroristák éltek az izraeli polgári lakosok ellen a kilencvenes évek elején. De ezekre a világ akkor nem figyelt fel, annyira elmérgesedett ugyanis a konfliktus Izrael és a palesztinok között, annak ellenére, hogy éppen ekkoriban ígéretesnek tűnő béketárgyalások is folytak a két nép vezetői között, amerikai és nyugateurópai közvetítéssel.
Az iszlám fundamentalista terrorizmus a mai világrendet fenyegető legnagyobb veszélyek egyike.
Kár lenne tagadni: az iszlám fundamentalista terrorizmus a mai világrendet fenyegető legnagyobb veszélyek egyike, mert nem lehet kizárni annak a lehetőségét sem, hogy előbb-utóbb tömegpusztító fegyverek jutnak az öngyilkos terroristák kezébe, akik megkísérlik majd, hogy a lehető legkegyetlenebb bosszút álljanak „elnyomóikon”. Ha végigtekintünk a huszadik századi tömeggyilkos rendszereken, illetve ideológiájukon, feltűnő, hogy a terror „törvényesítésében” milyen nagy volt a szerepük a világháborúknak, illetve a hadműveletek által előidézett „kivételes” állapotoknak. Az örményeket a törökök mint előrenyomuló orosz ellenségük szövetségeseit gyilkolták. Hitler a zsidókat egyrészt fajilag alacsonyabb rendűnek, másrészt pedig a hősiesen küzdő Németország belső ellenségének nyilvánította, és pusztulásra ítélte. Sztálin tömeges terrorjában is nagy szerepet játszott a törekvés ingatag rendszerének sorozatos „aládúcolásán” túl a közeledő háborúra való készülődés, illetve az a tény, hogy a Szovjetuniót a világ többi része elszigetelte felforgatónak tekintett „világforradalmi” törekvései miatt.
Ezzel szemben, s ez különösen aggasztó, az iszlám fundamentalizmus a hidegháború korszakának lezárulása után, egy olyan békés világban hódított teret, melyben a két világhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok szembenállása megszűnt, és az utóbbi vált hosszabb időre az egyetlen világhatalommá. Az „iszlám terror” mögött nincs állami struktúra, a merényleteiért egyetlen ország vagy legális politikai mozgalom sem viseli a felelősséget. Törvényen kívüli csoportosulások és szervezetek „vállalják magukra” a merényleteket, s ez is új jelenség az előzményekhez képest, hiszen ahhoz szoktunk, hogy a tömeggyilkosságokat a lehető legnagyobb titokban, szigorúan konspirálva követik el, s csak utólag derülnek ki.
De talán a legnyugtalanítóbb, hogy az iszlám terroristák saját vallásuknak egy olyan értelmezését alakították ki, mely kívánatossá teszi, valósággal idealizálja az öngyilkosságot, amennyiben minél több „ellenség” elpusztításához vezet. Erre a pontra a másik két, az iszlám előtt keletkezett egyistenhit, a kereszténység és a judaizmus, bár harcosait hitük védelmében egykor önfeláldozásra buzdította, soha nem jutott el. A bosszú és kegyetlenség azért fajult fanatizmussá az iszlám fundamentalizmus egyes áramlataiban, mert híveik a saját életüket sem becsülik sokra, illetve a túlvilágon biztosan remélt örömöket fontosabbnak tartják annál, mint amit itt, a földi életben elérhetnek.
Ilyen értelemben az iszlám vallás válsága szorosan összefügg az iszlám világ, mindenekelőtt az arab országok általános politikai, gazdasági és szellemi válságával, melyekből egyes elkeseredett csoportok a terrorizmusban, mások és önmaguk elpusztításában vélik megtalálni a kiutat, mely végső soron elhozza majd „Allah országát”. A fejlett világ hiába kezdeményez racionális dialógust az iszlám fundamentalizmus híveivel: úgy látszik, a sértett büszkeség, a neurózissá fajuló frusztráció, különösen az „istenkáromló entitásnak” tartott Izrael esetében egyelőre erősebb a józanul felfogott érdekeknél. A második iraki háborúra elsősorban azért került sor, mert Szaddám Husszein tömeggyilkos rendszere, bár az első után megsemmisítette tömegpusztító fegyvereit, nem volt hajlandó ezt elismerni, képtelen volt „megalázkodni” az Egyesült Államok előtt, mely az ENSZ határozatait kérte rajta számon. Ez az irracionálisan makacs, önpusztító, és a saját népe érdekeit semmibe vevő felfogás annak ellenére egy tőről fakad az iszlám fundamentalizmussal, hogy Husszein rendszere más arab országokhoz képest laikusnak volt nevezhető. Úgy tűnik, az arab világ politikai és társadalmi reformjának, a gazdasági fejlődés megindulásának elengedhetetlen feltétele az iszlám egyfajta reformációja, mely a felhalmozott kulturális értékek megőrzése mellett lehetővé teszi az állam és a vallás szétválasztását, ami hosszabb távon kiküszöböli majd, hogy áramlatai a bosszút és kegyetlenséget dicsőítő terrorizmust táplálják.
Mercurius
Válasz | 2005. július 24. 18:22 | Sorszám: 1
2005.07.21. 09:53
A brit belügyminisztérium listát készít a terrorizmust szítókról
Az egész világra kiterjedő adatbázist állít össze a brit kormány azokról, akik terrorizmusra felbujtó prédikációkat tartanak, ilyen tartalmú cikkeket vagy internetes tartalmakat tesznek közzé - mondta szerdán a brit belügyminiszter. Charles Clarke, aki a londoni alsóházban számolt be a két hete elkövetett londoni merényletsorozat kivizsgálásának menetéről, közölte: a kormány meg akarja erősíteni azt a már létező és gyakorolt jogát, hogy az "elfogadhatatlan magatartást tanúsítókat" távol tartsa az országtól. Ennek érdekében listát fog készíteni azokról a tevékenységekről, amelyek alapján a belügy- és a külügyminisztérium globális adatbázis fog létrehozni az ilyen tevékenységet folytatókról.
Clarke ezek között egyelőre a terrorizmusra felbujtó, vagy terrorcselekményeket provokáló prédikációkat, ilyen újságcikkek közlését, illetve ilyen tartalmú honlapok fenntartását említette. Az adatbázisba bekerülők nagy-britanniai beutazását automatikusan engedélyezési eljárás fogja megelőzni, jóllehet ez nem jelenti az érintettek automatikus kitiltását az országból - mondta.
Clarke megerősítette, hogy a kormány három új jogszabályt alkot, amelyek célja a terrorizmus elleni fellépés kiszélesítése. Az első már a terrorcselekmény végrehajtásának előkészületeit is bűncselekménnyé fogja nyilvánítani, oly módon, hogy az előkészületek "korai szakaszában tetten ért gyanúsítottak se kerülhessék el a felelősségre vonást". A második jogszabálytervezet a közvetett felbujtást is kriminalizálja. A terrorcselekményre közvetlen módon történő felbujtás már most is bűncselekmény, de az új tervezet alapján hasonlóan büntetendő lesz az is, ha valaki terroristákat, terrorcselekményeket dicsőít, annak tudatában, hogy hallgatóságát ezzel újabb terrorcselekményekre bátoríthatja - mondta a brit belügyminiszter.
Clarke ezt ugyan nem mondta ki, de ez a tervezet egyértelműen a brit muszlim közösségekben tevékenykedő radikális imámok megfékezésére irányul, sokan közülük ugyanis prédikációikban rendszeresen példaként állítják a hívek elé az iszlám terroristák tevékenységét. Egyikük, Abu Hamza ellen már folyik is a bírósági eljárás. Hamza, akit saját közössége távolított el a londoni Finsbury Park mecsetjének éléről, a Scotland Yard gyanúja szerint zsidók és egyéb "hitetlenek" megölésére buzdította híveit.
Egyik jellemző prédikációjában, az amerikai Columbia űrrepülőgép két évvel ezelőtti katasztrófája után Hamza kijelentette: az űrhajó személyzetét Allah sújtotta halálbüntetéssel, mert a fedélzeten "amerikaiak, valamint egy hindu és egy zsidó volt", és "pont ez az a hármas", amelyik a legnagyobb veszélyt jelenti az igaz hitre.
Egy másik radikális londoni hitszónok, Omar Bakri Mohammed a szerdai The Sun szerint egy hangfelvételen, amely eljutott a legnagyobb brit tömeglaphoz, "életük feláldozására" szólította fel követőit, és arra, hogy Nagy-Britanniát változtassák iszlám állammá. Bakri a lap szerint a július 7-ei merényletsorozatért a brit népet tette felelőssé, amiért az "nem akadályozta meg kormányát az iraki és afganisztáni atrocitások elkövetésében".
A brit belügyminiszter által szerdán ismertetett harmadik jogszabálytervezet minden esetben bűncselekménnyé nyilvánítja azt is, ha valaki terroristakiképzésen vesz részt, vagy ilyenben másokat részesít.
Charles Clarke bejelentette, hogy a július 7-ei merényletsorozatban bizonyítottan meghaltak száma hivatalosan továbbra is 56, de szavai szerint ez emelkedhet, mert a robbantások helyszínein változatlanul folyik a bűnügyi vizsgálat.
MTI
Mercurius
Válasz | 2005. július 24. 18:19 | Sorszám: 0
alós a kiberterrorizmus veszélye?
2005. március 31. 02:34, Csütörtök - Berta Sándor
A titkosszolgálatok egyre inkább tartanak attól, hogy az al-Kaida vagy más iszlám terrorszervezetek esetleg támadásokat intézhetnek a nyugati számítógépes hálózatok ellen.
David Omand
A brit terrorellenes erők vezetője, David Omand az MI5 brit titkosszolgálat egy szakmai információs rendezvényén Londonban kijelentette, hogy "konkrétan tartanak attól, miszerint az Al-Kaida valamikor a jövőben megtámadja a világhálót". A vezető nem csak vaktában riogatott, bizonyítékul elmondta, hogy a nemrég letartóztatott iszlám terroristák olyan technikai képességek birtokában vannak, amelyek lehetővé teszik a számukra az internet megtámadását. Omand szerint valami készül a háttérben és a terroristák gőzerővel azon dolgoznak, hogy minél jobban tökéletesítsék technikai képességeiket.
Német titkosszolgálati körök megerősítették a britek információit. Mint azt a Német Szövetségi Hírszolgálat (BND) egyik munkatársa a ddp hírügyökségnek elmondta, egy kibertámadás világszerte beláthatatlan következményekkel járna az elektronikus infrastruktúrára nézve. A nyilatkozó szakember szerint a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után egyre több jel mutat arra, hogy az al-Kaida és más terrorszervezetek tagjai teljesen új támadási módszereket dolgoznak ki.
Állítása szerint a nemzetközi hálózatokból érkező globális támadásokkal a terroristák képesek lennének az energiaellátást, a telekommunikációt, a közlekedési rendszereket, ezen belül is főleg a vasúti és a légiközlekedést megbénítani. Ezek az akciók ugyanígy irányulhatnak a kormányzati hivatalok, a katonai objektumok, a rendőrségi és más (mentő, tűzoltó stb.) szervek intézményei ellen is. A megbízhatóan működő információs-technika tehát mára létfontosságúvá vált.
Nemcsak a tornyok, a biztonság is odaveszett
Otto Schily német belügyminiszter korábban már kijelentette, hogy a nyugati világnak számolnia kell számítógépes támadásokkal is. Nem véletlen, hogy az ikertornyok leomlása után a világ legtöbb országában, így Németországban is az egyik leginkább fejlesztett terület az informatikai biztonság lett. A kutatásokban élen jár a Bonnban található német Szövetségi Információtechnikai Biztonsági Hivatal (BSI). A német miniszter bár összességében elégedett hazája helyzetével, élesen kritizálta azokat a német vállalatokat, amelyek továbbra sem hajlandóak eleget áldozni a biztonságra. Véleménye szerint sok cégnél képzetlenek a munkatársak, a hardver- és szoftverpark is elavult, vagy korszerűsítésre, illetve frissítésre szorul.
A német szakemberek azonban korántsem osztják egyöntetűen Schily optimizmusát. Frankfurt am Mainban található egy internetes csomópont, itt találkoznak számos internetszolgáltató vonalai. Ez tehát nemcsak a német, de az európai hálózatnak is az egyik legneuralgikusabb pontja.
Az Egyesült Államokban különösen nagy hangsúlyt fektetnek az internetes biztonságra. A Washingtonban található belbiztonsági minisztérium a számítógépes vírusokról és más kártevőkről szóló információkat tartalmazó ingyenes tájékoztatóval próbál meg segíteni az amerikai felhasználóknak. Ezenkívül bárki segítséget kap számítógépének hatékony internetes és vírusvédelmének kiépítésében is.
Howard Schmidt amerikai számítógépes biztonsági szakértő szerint sajnos sokan még mindig nem hiszik el, hogy valaha is támadás érheti őket vagy akár az internetet. Pedig a valóság ehelyett az, hogy ha terroristák átvennék az ellenőrzést egy adott számítógépes rendszer fölött, képessé válnának akár a duzzasztógátak zsilipjeinek a megnyitására is. Egy ilyen akció pedig ugyanolyan, ha nem rosszabb következményekkel járna, mint a szeptember 11-ei merényletek.
Mercurius
Válasz | 2005. július 24. 21:34 | Sorszám: 47
Tóth K József: A Törökországi örmény népirtás hazai visszhangja
A mai napig nem sikerült az egyetemes történetírásnak véglegesen tisztázni a térségben végbement örmény etnikai tisztogatás kérdéseit. Ennek a tényét is sokáig nem ismerte el a nemzetközi közvélemény, így például a francia törvényhozás is csak a 2001-ik évben fogadta el annak tényét. Annak érdekében, hogy a hazai sajtó visszhangját megfelelően értékelni tudjuk, részletesebb nemzetközi kitekintést kell tegyünk az eseményekről.
A XIX-XX. század fordulóján, a nacionalizmus hosszú XIX. századi általános tendenciáival összhangban a Török Birodalom európai népei mellett az ázsiai rész nem török lakói közül az örményeknél is jelentkezett az önálló nemzetállam létrehozásának igénye. Ez egyelőre csak földalatti mozgalmakban nyert megfogalmazást, de aggodalmat és ellenérzéseket szült a török vezetőrétegekben. Az államalkotó iszlám-török etnikumtól az örmények keresztény kultúrája ütött el a leginkább a területen élő népcsoportok (cserkeszek, kurdok, arabok) közül. Az örmények egy része ráadásul jobban élt az őket körülvevő muzulmán népeknél, amely állandó okot adott a konfliktus élezésére, hiszen mindig kapható volt a csőcselék az örmények kirablására és a velük való erőszakoskodásra.
A 19. század utolsó negyedszázadában állandósultak a kurdok örményekkel szembeni erőszakos cselekedetei, melyeket a török állam hallgatólagosan támogatott. A kifejtett ellenállás nyomán véres etnikai konfliktus robbant ki, amely 1892-ben az örmények egy részének törökellenes felkeléséhez vezetett. [1] Az ezt követő 4 év során Törökországban rendszeressé váltak az örményellenes pogromok, és a nemzetközi diplomáciai nyomás ellenére egyes becslések szerint mintegy 274 000 örmény vesztette életét, és majdnem ugyanennyi menekült el lakóhelyéről [2] .
A magyarországi örmények értelmiségi rétegei aggodalmasan figyelték az eseményeket, és az Arménia hasábjain tudósítottak az atrocitásokról. Felvetődött az esetlegesen létrejövő önálló örmény állam kérdése is. A magyar politikai közvélemény e korban hagyományosan török szimpatizáns, míg a pánszláv veszély réme szintén toposz volt. Ezért a magyar hivatalosság azt a megoldási javaslatot sugalmazta, hogy az örmények maradjanak a Török Birodalom keretein belül, ahol ha létrehoznak egy örmény autonóm területet, amely védelmül szolgálhatna az orosz terjeszkedés ellen. [3]
A török birodalom modernizálását célul tűző ifjútörök mozgalom kiegyezést keresett az örményekkel, akik támogatásuk fejében teret kaptak a politikai életben. A hatalmat megszerző és tovább erősíteni akaró ifjútörökök vezetői, Enver és Talahat (magyar ejtés szerinti írásmódban sokszor Talat nevet olvashatjuk) a birodalom homogenizálását tűzte ki célul, eszközeikben nem voltak válogatósak, csak a kedvező külpolitikai helyzetet várták. Ez az első világháború kirobbanásakor érkezett el. Annak vizsgálata, hogy a központi hatalmak politikusai valójában mit tudtak a törökországi örmény mészárlásokról szétfeszítené a jelen dolgozat kereteit. Ha tisztában is voltak a történtekkel, nem engedhették meg maguknak, hogy elidegenítsék szövetségesüket, vagy gyengítsék Törökországot, így nem állt politikai érdekükben az ellene való fellépés. Az antant hatalmak hiába adtak viszonylagos sajtónyilvánosságot a történteknek, ők helyzetükből fakadóan nem tudtak diplomáciai nyomást kifejteni a velük hadban lévő államnál. Ugyanakkor érdekükben állt az örményeket a hatalom ellen lázítani, amit a török kormány ürügyül használt fel az örményellenes intézkedések megmagyarázásakor. A központi hatalmak sajtója át is vette ezeket az érveket, amikor tudósított egyes eseményekről.
A magyarországi közvélemény mindeközben csak a török propaganda anyagaiból értesülhetett a történtekről. A híradásokat természetszerűleg uralták a monarchia közvetlen frontjairól szóló jelentések, azonban az „Est” napilap 1915 április és augusztus között megjelent számainak átvizsgálásakor két cikket is találtam, amely az örmény kérdésről szól. „Meghiúsult összeesküvés – tizenkilenc örmény felakasztása” címmel jelent meg az „Est” június 17-i számában egy kéthasábos cikk, amely az örményeket diverzióval és terrorizmussal vádolja, amelyet a független Örményország megteremtésének érdekében, de valójában London és Párizs bujtogatására terveztek elkövetni. „Ezek a szegény álmodozók nem vették észre, hogy a két nyugati hatalom kezében ők csak eszközök az ozmán birodalom gyöngítésére és hogy Anglia meg Franciaország éppúgy nem gondolták komolyan egy Örményország megteremtésére, mint ahogy Oroszország sem hajlandó visszaadni a szabadságot az általa birtokolt örmény területeknek.” [4] Ezek után a „b.a.” monogrammal megjelölt cikkíró a következő –némileg megdöbbentő- következtetést vonta le: „Tizenkilenc akasztófa szomorú látványosság. De akik rajta lógnak megérdemlik sorsukat!” [5] E mondatokban tetten érhető az a gondolkodásmód, amely a szintén soknemzetiségű „magyar birodalom” lázadó nemzetiségei irányában megnyilvánuló antipátia miatt érzelmileg azonosul a török vezető körökkel. Azt, hogy a cikkíró mellett az olvasók hogyan gondolkodtak, nem tudjuk meg; külön vizsgálatot kellene tennünk a korabeli közvélemény attitűdjeiről. Ekkor még éltek az 1848/49-es honvédő háborúban harcoló veteránok közül néhányan, nem lett volna lehetetlen párhuzamot találni Haynau és Talahat pasa között. Mindenesetre a dualizmus majd negyedik évtizede után, az első világháború második évében nem volt „ildomos” ilyen kérdéseket feszegetni.
Az „Est” július 4-i számában „Örménylázadás Kisázsiában – Az első Mohamedán üldözések Kisázsiában” címmel jelent meg „b.a.” szerző újabb cikke, melyben arról tudósít, hogy 30 000 mohamedánt öltek meg az örmények, kihasználva a török fegyveres erők távollétét. A toposz vádak mellett kegyetlenkedéssel és az oroszokkal való együttműködéssel vádolja a cikkíró az örményeket. [6]
A következő évben kiadásra került „Az igazság az örmények forradalmi mozgalmairól” címmel egy rövid munka, amely a török kormány eljárását hivatott igazolni, és cáfolni (az elsősorban a nyugati) sajtóban megjelenő vádakat. A kiadvány ars poeticajaként ezt olvashatjuk: „"Az Ottomán Császári Kormány" Aspirations et mouvements révulutionnaires arméniens" (Örmény forradalmi mozgalmak és törekvések) cím alatt fényképes albumot tett közzé, melyet megküldött a diplomáciai képviseleteinek, a szövetséges és semleges államok kormányainak stb. Ez az album a török kormány eljárását önmagában is igazolja, adatainak helyességét pedig letagadhatatlanná teszi; e dokumentum előtt ellenségeinek is meg kell hajolni. Lapjain a régóta szervezett örmény forradalom képei tárulnak fel és a tárgyilagos szemlélőnek, a történetírónak a fényképekhez fűzött megjegyzések értékes adatokat tartalmaznak.” [7] Órbók Attila e kiadvány alapján állította össze a Magyarországon megjelent füzetkét, amelyben párhuzamot állít az Osztrák-Magyar monarchia és Törökország nemzetiségi politikája között, majd felsorolja a török sajtóból átvett, állítólagos atrocitásokat. Végül a következő konklúzióra jut: „Természetes tehát, hogy az ellenséges sajtó állításai, ellenséges államférfiak kijelentései, közleményei, hogy a törökök a mai helyzet kiaknázásával az örmény elem kiirtására külön politikával élnek, fanatizmusuk hatása alatt szervezett mozgalmakkal akarják kipusztítani a birodalomban élő keresztényeket, - minden alapot nélkülöző koholmányok.” [8] . A mű valóban koherensen erre épül fel, csak éppen a történelmi tények cáfolnak rá….
A török kormány a mai napig nem ismeri el az örmény genocídium tényét, holott annak szemtanúi számtalan visszaemlékezésben erősítik meg azt. A világháborút követően 1922-ig elhúzódó harcok folytak az örmények és a törökök között (amikor is az előbbiek kényszerűségből csatlakoztak a Szovjetunióhoz). Pontos számot lehetetlen megállapítani, de mintegy másfél millió örmény esett áldozatul 1914 és 1922 között e konfliktusnak, míg több százezer ember elmenekült [9] . Néhány tucat család Magyarországra is került, míg a térségben Bulgáriában és Romániában jelentek meg nagyobb menekült csoportok.
[1] Korbuly Domokos : Az örmény kérdés a magyar közvéleményben. Bp, 1942 a Szerző Kiadása 62.o.
[2] Korbuly Domokos : Az örmény kérdés a magyar közvéleményben. Bp, 1942 a Szerző Kiadása 69.o.
[3] Nagy Pál: Az "örmény kérdés" és a magyarországi örmények a XIX. sz. végén és a XX. sz.elején. Szakdolgozat, JATE BTK 49. o.
[4] Az Est. Politikai napilap. 1915. március 22. 6.o.
[5] Az Est. Uott.
[6] Az Est. Politikai napilap. 1915. július 4. 7.o.
[7] Orbók Attila, dr.: Az igazság az örmények forradalmi mozgalmairól. Budapest, 1916. 44.o.
[8] Orbók Attila, dr.: Az igazság az örmények forradalmi mozgalmairól. Budapest, 1916. 39.o.
[9] Korbuly Domokos : Az örmény kérdés a magyar közvéleményben. Bp, 1942 a Szerző Kiadása 90.o.
